RPGenerations

World of Darkness (Sötétség Világa) [18+] => Demon, the Fallen => Alkonyi Hajnal => A témát indította: Thyriel - 2019. Április 22. 11:55:47

Cím: Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Április 22. 11:55:47
(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/Symbols/Devils.png)

Az Abyss
a Verem mélyén

A Sötétségben volt egy tudat. A tudat egyedül volt a sötétségben, mivel a sötétség maga volt a tökéletes magány. A tudatnak nem volt teste. Nem volt szeme, amivel láthatta volna, hogy semmi sincs körülötte, amit lásson. Nem volt szája, hogy ordítson, se karmai, hogy kétségbeesetten kaparhasson, a szabadulás reménye nélkül. Csak gondolatok voltak és emlékek. Egyedül, magányosan, még a fizikai agónia se terelhette el őket a magányról.

Az időnek nem volt jelentősége a sötétségben.

Az elején a tudat a dühösen tombolt a fogság ellen. Nem tudta meddig. Lehet öt percig. Lehet ötezer évig. Miután a düh kiégett, a tudatot utolérte a keserűség. Valaha egy napsütötte világban élt almákkal és színes madarakkal. Halak úsztak, fák nőttek, felhők rajzolták költőien az eget, amit a napkelte színezett ki.

A tudatnak neve is volt, Solarion
Becsülettel szolgált, szerette a kötelességét, volt teste, voltak barátai, ismerte a szerelmet!
Most semmije se volt.
Még fájdalom sem… vagy pedig remény.
Solarion amennyire tudta, a világ elveszett, összetört és megsemmisült, mint ő.

A keserűség után pedig jött a kétségbeesés.

Tűnődött, hogy ez a Semmi, ez a Gyötrelem, így érezte-e magát a Teremtő, mielőtt a Teremtés a létbe szólítódott. Nyilván csak ez lehetett az oka annak, hogy a tökéletesség tökéletlent alkotott. Az őrjítő csönd - a csönd, ami nem csak a hang hiánya volt, hanem a tökéletes semmi - és a sötétség, a borzasztó, végtelen, szédítő sötétség, ami még a tökéletest is őrületbe kergette. S egy felfoghatatlan lény őrülete is felfoghatatlan.

A Világegyetem kezdettől fogva bukásra ítéltetett. Minden, a dicsőség, a romlottság, a remény és a borzalmak, a Háború a Földön és Mennyben, minden eleve elrendeltetett! A kimenetel kőbe volt vésve mielőtt az első összecsapás megtörtént volna. Az ilyen és ehhez hasonló félelmek töltötték meg Solarion tudatát, az egyetlen dolgot, ami maradt belőle.

S ekkor meghallotta a Hangot.

A Hangot, amit ismert, egy hangot régről (vagy csak pillanatokkal ez előttről), valaki olyan hangját, mint Ő. A hang tulaja nem volt más, mint Verrine, az Egészség Megtestesülése. Egy rab, mint ő. De Solarion-nal ellentétben elég erős, hogy kommunikáljon. Egykor Elohimok voltak, a Teremtés uralkodói és esszenciájuk megtöltötte a világot! Az olyan hatalmas erejűek, mint Verrine képesek voltak megrázni börtönük rácsait és elérni a társaikat.

Solarion… hallotta a hangját, de nem füllel, esszenciájához szólt: Figyelj! – parancsolta.
A Parancsát pedig Solarion Igaz Nevével égette a Namaru lelkébe
Aztán… történt valami.
Valami, ami elmosta a Parancsot is egy időre. Valami ami Solarion lényegét érintette meg.

Egy másik hang. Egy utolsó sóhaj.
Áthidalta a Semmit, a Sötétséget, a Csöndet, és egy hajszálvékony repedésen át, utat mutatott a Börtönből.
Ki az őrületből, ki a Csöndből!
Ki a kínokkal és Gyötrelemmel teli őrületbe!


az Égei-tengeren, Zaforas kis szigetén
Körülbelül egy héttel a (Dja-ahk), a Hatodik Nagy Maelstorm után
egy viharos (https://www.youtube.com/watch?v=nDq6TstdEi8&t=840s) éjfél után valamivel

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Zaforas, the Calling.jpg)

Az elmúlt fél évszázad legnagyobb vihara tombol világszerte. A híres Hellén napsütés is fakó emléknek tűnik, a már hosszú napok óta tomboló apokaliptikus vihar okán. De ez nem gátolt meg téged abban, hogy egy hatalmas felfedezés részese legyél, abban, hogy amit Mentorod, Theodor rád bízott, ne hajtanád végre maximális pontossággal! Hihetetlen, hogy megtaláltad, hogy eddig bárki kutatta, nem volt képes megfejteni a titkát vagy ha meg is tette, nem beszélt róla senkinek – így olyan, mintha nem is ismerte volna e romok jelentőségét!

Több ezer éves oszlopok között állsz, miközben olyan szélvihar tombol körülötted, hogy szinte már vízszintesen esik az eső! Mit eső, ez már kész áradás! Oly nagy cseppekben esik, mintha maga az óceán hullana alá, nem pedig csak elpárolgott vízcseppek akarnának visszatérni születésük helyére. Itt is valami született talán, de az írásjelek nagyon elkoptak, nem is igazán tudod elolvasni őket. Alapvetően abban sem vagy biztos, hogy épek lennének, meg tudnád fejteni őket, mert számodra olyan idegen csak a töredéke is, hogy teljesen tanácstalan vagy.

Miközben keresel-kutatsz talán megtalálod a titok nyitját, a vihar nem kímél. S bár felkészültél, ebből idővel akár tüdőgyulladás is lehet! Nem bírod már sokáig, de úgy érzed az áttörés küszöbén állsz! Mit neked vihar, amikor végre évtizedek kutatása teljesülhet be? Tovább olvasol az imbolygó fényben melyet a kis lámpásod ad – ami, harcol a vihar sötétségével, picit le is győzi azt, s mint a fény éri az ismerősebb jeleket, úgy a megvilágosodás téged is megérint. Latin szövegrészhez értél, amit bár értelmetlennek tetszik, de kiolvasol.

„So-la-ri-on”

A következő pillanatban akkora dördülés ér, hogy ösztönösen összerezzensz! Nem, nem csak emiatt! Lenézel a mellkasodra ahol valami forrót érzel, majd meglepetten figyelheted, ahogy a vörös folt lassan terjedni kezd. Utolér minden. A testi fájdalom, az árulás érzete mely a szívedbe mar, a tudat, hogy megfejtetted, de a tied már nem lehet és a tény, hogy soha senki nem fogja megtudni mi történt itt. Előbb térdre hullasz, a lámpás kiesik a kezedből, majd felpillantasz még, amikor mozgást látsz.

Az idő lelassulni látszik, ahogy föléd tornyosul életed démona. Nem, nem az életedé, tényleg egy démon! Rádöbbensz, hogy igazad volt, hogy Theodornak és sok más kutatónak igaza volt! A démonok léteznek! Kiáltani akarod, de nem jön ki a hang a torkodon, csak vér tör fel, amit kiköhögsz. Érzed, ahogy a folyékony élet elfolyik a testedből, ahogy az egész, minden az értelmét veszteni látszik a halálban. Ez itt a vég. Még felnézel, valahogy képes vagy rá, erőt merítesz… miből is? Magad sem tudod, de felpillantasz a jelenésre, ami talán a Lelkedért jött.

Dús haja arcához tapad, ahogy vihar nem kímélő őt sem. A víz lepereg hajáról, arcáról, megcsillan rajta a kis lámpásod fénye. Mezítelen vállán a hajzuhatag teljesen tisztán csillog, miközben a szélvihar bele-belekap, amitől hullámzik akár a tenger, fodrozódik és olykor teljesen szétterül. Szeme kék, írisz nélküli halovány izzásban pillant rád, mintha olyan mélységekbe látna, amit még soha senki sem fedezhetett fel. Füle hegyes akár a nimfáké-tündéreké. Ajka fekete, de körvonalai jól láthatóak, s amikor ujjai megérintik azt, fluoreszkál.

Leengedi a kezét, félresöpri az arcába hulló tincset. Ahogy egyre közelebb hajol hozzád, lassan eljut a tudatodig a látvány, hogy a test, mely nőiesen vékony alkatú, mégis dús idomú. A darázs derekát hosszú combok követik, majd kecses lábfej zárja. Bőre fekete, apró árnypamacsokat húz maga után. Ekkor – s hihetetlen, hogy milyen részleteket veszel észre most – látod, hogy mégsem mezítelen. Intim testrészeit rejtő színárnyalatnyi különbség, mely selyem simulásának érzetét sugallja. Ékszerei pedig – amik vonzzák a tekinteted – cseppé csiszolt fülbevalók akvamarinból. Korallon függő szív alakú amulett szintén a fülbevaló kövéből és kígyózó kar, bokaperecek valami tengeri növényből, melyeken apró virágok láthatóak.

Akármi is pereg le földöntúli hangjáról, egy szavát sem érted, kivéve
Aztán mindennek vége.
S a világ elsötétül.
S mikor magadhoz térsz, még ott cseng a név, a neved

Solarion
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Április 22. 18:57:04
Timeus 'Solarion' Helio

Az idő. Az idő relatív dolog, de hamar rá lehet jönni, hogy rabságban sokkal lassabbnak érezhető, ahogy telik. Ki tudja mennyi idő telt el mióta bezárva lett bukott valóm. Teremtő különös játéka az idő, mely lelassult homokórának érezhető s minden egyes homokszem éveket jelent. S most felgyorsultak az események. Jön egy hang s minden megváltozott. Oda minden gyötrelem, sötétség és gondolat. Csak a most van. Nem tudni mi történt, tán józanésszel fel sem fogható. Volt egy hang és most itt van. Érzékek újjá születnek, a szemről leesik a fátyol, a hang ereje áttöri a süketség falát és hang vissza nyeri eredeti rendeltetési szerepét. A némaság megszűnik, az idő felgyorsul, mintha valamivel versenyt futna. Most már érzékelhető a tér és az idő, de ezek a dolgok annyira újak, mint az újszülött gyermeknek a világ mindensége. Egy valami cseng ismerősen még pedig egy szó. De a szónak ereje van, ereje, amely áttört minden akadályt földön s égen át eljut viselőjéhez s felébreszti hosszú-hosszú álmából. A név birtokosa leveri láncait a súlyos évezredes béklyókat, mely örök rabigát képezett az idők végezetéig. Megtört valami a csend zajjá, a sötét fénnyé változik és az alak új testet ölt… Az új test, mely rám várt megmagyarázhatatlanul vonzott, mint mágnest a fém. Ahogy a vákuum húz szívó erejével s minden egyes pillanattal egyre erősebben. Majd, mint toronyóra kongatása s a harsona hangja szakító erővel súlyt le a szó mely egy nevet jelent és utána durranásként a sötétség elérkezik ismét…

A rémület egy pillanatra úrrá lesz felettem, mikor magamhoz térek, de ez a röpke másodpercek oly messzire tűnnek serényen, hogy nem is emlékszem rá. Alakot öltöttem, testem lett tudatosul bennem, miközben apró hideg cseppek, mint a borotva úgy vágja testemet. Bőröm libabőrös, érzem az időjárás számomra nem hat pozitívan, ruhám nehéz és csurom egy merő víz, mely az előző érzést tetézi. Ez nem más, mint a hideg és a szél ötvözete. Körbenézve romos egy helyen állok, mely ősi kultúra hagyatéka lehetett valaha. Dolgaimat össze szedem, és megpróbálok valami szél védett helyre behúzódni. Közben fedezem fel az újabbnál újabb dolgokat, hiszen eddigi anyagtalan létem súlyos „teherré” váltott át, mely formáció ismeretlen számomra és minden új momentum idegen impulzusként ér, melyet igyekszem megfejteni és megérteni, majd használni. Új a tenger sós illata, amit a hideg szél az arcomba vág, lépteimnek súlya, érzek hideget, levegővel megtelt tüdőm mozgása vérrel telt szívem lüktetése és így tovább.

Miután dolgaimat összeszedve befészkeltem magam szélvédett helyre átgondolom a történeteket, de mivel az idő nem enyhül kénytelen vagyok a tettek mezejére lépni. az új irány Athén és az otthonom lenne normális esetben, de nem ilyenkor. Későre jár és az idő sem enged. A sátram felé nem hagy nyugodni a történtek. Sajnos csak ilyen szegényes körülmény adatott meg nekem, mivel a múzeum sosem vagyonáról volt híres, s mindenhol meghúzza a nadrágszíjat, ahol csak tudja… Sátramhoz érve átöltözöm melegebb ruhába és nem vagyok rest, hogy papírra vigyem a mai napomat szokásomhoz híven. Ekkor bevillan egy érzés, hogy valami történt, valami érzés, mintha azt sugallná, hogy valaki vagy valami volt itt. Lehet, hogy itt van? Lehet, hogy rám vár s engem akar? Ennek tudatában a sátramban maradva megpróbálok éberen pihenni, míg reggel nem lesz, vagy elül a vihar…

Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Április 23. 13:54:10

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

az Égei-tengeren (Görög fennhatóság), Zaforas kis szigetén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Reggel
Hangulatkeltő - Viharhangok (https://www.youtube.com/watch?v=Fm0sToWtatw&t=)


A pillanatban, amikor az Esszencia a Testbe került, elfoglalta azt, hogy az Abyss ne húzza vissza, hogy ne legyen újra fogoly és legyen megfosztva frissen kiharcolt szabadságáért, azonnal levetette azt. Nem tehetett mást oly hosszú idő után végre újra a Teremtésben volt és félelmeit az esetlege felbukkanó Elohimokról elnyomta a vágy, hogy minden ízében érezzen!

Solarion, akár egy tökéletes ragyogó márványszobor áll a sziklaszirten. Egyszerre robbant ki teljes valójában s minden vonása közel tökéletességet hordozott akárcsak földöntúli kisugárzása – amelyet csak tovább emelt az mennyei aura ami körülvette – büszkén hirdette, hogy ez a Bukott a Namaru Ház tagja! Mennyei kiválóságához és kecsességéhez kétség sem férhetett! Hófehér hattyúszárnyai bomlottak, fürödtek azok is ebben az aranyló fényben, ami teljesen körülölelte akár a Nap Koronája! Maga volt a megtestesült fény, ami a legsötétebb percekben is reményt adott, ami bátorságra inspirált, ami vezette azokat, akik követték! Titkok Őrzője volt, mielőtt… a Bukás előtt.

S most is elbukik, az Esszenciája visszatér a test börtönébe, ahol egy ideig megpihen. Hosszú órák telnek el, mire magához tér, megérti hol van és mi történt. Ködösek ezek az emlékek, zavarosak… és a világ: Hangos! Hideg! Idegen! Más, mint amit korábban ismert, de ez most a legkisebb problémája! Hosszú idő telt el és a sok emlék még így is úgy kavarog, hogy talán rosszullét kerülgeti! Vagy csak az éhség lenne az, energia, amit megkövetel ez a törékeny és halandó test?

Sietve húzódsz be a sátrad védelmébe, amit nem ilyen viharos időre találtak ki. Ez a menedék már nem bírja sokáig ezt az ítéletidőt! Itt-ott elszakadt, befolyik a víz, a szél folyamatosan tovább akarja tépni, de még kitart! S bár Solarion nincs tudatában, de Timeus emlékei hajtják előre amikor megválik nedves ruhájától. Felfedezheti a lyukat rajta, melyen át a halál érkezett, de a test reszketése nem sok időt ad. Hamarost szárazabb viseletben már a kis gázégő felett forrni készülő vízre pillantasz. Nem volt könnyű, de percek harca alatt sikerült megőrizni az apró lángot és most már készülhet a forró tea!

A sós tenger illata folyamatos, el is veszted hamar, ahogy sok más is felolvad a pillanatok folyamában, csak az érzés nem akar szűnni: Szabad vagy! S közben olyan dolgokat teszel, amik számodra újak, ismeretlenek, de mégis könnyedén megy. Ez Timeus. Az öröksége, ami tudod, hogy sok borzalmat és szörnyűséget rejt el előled, mindazt, amit időtlen időkig odalent, a Börtönödben kellett elviselned. A kettőség eléggé zavaró, kissé szétszórt is vagy, de semmi olyan, aminek örökké kéne tartania. A Fogság sem tartott addig, bár biztos, hogy számodra egy örökkévalóságnak hatott.

Nehéz összeszedni a gondolataidat, de nagyjából összeszeded magad. Nem tökéletes, de azért reménykeltő. Egy hete érkeztél ide, csónakkal jöttél Santoriniről és az a kis hajó valahol itt kell legyen, kivéve… pokoli egy vihar nem hagyja elfelejtsd, de itt, viszonylagos nyugalomban tovább tűnődsz. A romokat már sokan felkeresték és nem találtak semmit, amivel tovább jutottak volna, valószínűleg ezért nem jár már erre senki rajtad kívül. Te még nem adtad fel, még kerestél és kutattál.

Ez lett a vége…

Úgy tűnt azonban, hogy ezek a hírek mégsem voltak igazak. Volt itt valaki, egy… valaki! Ködös, zavaros és nehéz felidézni, de egy… egy nő! Talán egy nő volt, csak… ne lenne ennyire nehéz felidézni. Oly sok mindent elvesztettél, érzed, hogy mennyivel kevesebbet birtokolsz, mint egykor, mint a Bukás előtt! A tény azonban, hogy valaki volt itt, nem hagy nyugodni, így éberen fürkészed a környezeted miközben tudod, hogy ezek az emberi érzékszervek mennyire korlátozottak, úgy rá kell döbbenj a tied sem sokkal jobb.

Egy villám, egy dörrenés.
Záporozó cseppek kopogása.
Egy magányos és zavart, feszült férfi.
S a gondolat, a vihar még sokáig tarthat.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Április 24. 16:11:35
Timeus 'Solarion' Helio

Szabadulásom pillanata, hogy a sötét kínszenvedéstől megszabadulhattam valami felemelő és különleges érzést kölcsönöz, mely csak egy pillanat volt és újabb börtönben lelem magamat. Az új zárka, új lehetőségekkel bír, amelyek szinte határtalan s szabad. Igen ám, de mégis bezárva vagyok, mint madár a kalitkában, mely szomorúan énekel. A test teszi a dolgát, ezzel ösztönösen életben tartva magát, mely nekem vázul szolgál. Ezek a mozdulatok, szokások még idegenek, de lépésről lépésre ésszerűnek tűnnek, de nem látom a végét. Az újdonság hatása még eltarthat egy jó ideig, addig ezen ösztönökre kell bíznom magam… Nem tévedhetek, mert annak következményei lesznek… Itt vagyok a valaha ismert ismeretlenben. Nem tudom a szabályokat, melyek korlátolnak, ezért tanulnom kell s tapasztalnom. Testem minden apró mozzanatát figyelnem és tanulmányoznom. Arra már rájöttem, hogy vannak külső ingerek s tényezők, melyek a halandó szervezetre így vagy úgy hatnak. Ilyen hatás a hulló nedvesség, ami végigáztat. A kis gázégő mely hőt termel és jól eső érzést ad.

Miután a sátorba vissza értem, s a gázégőn a elkészítettem a teámat, hagyom, hogy testemben végig áramoljon a forróság, mely felmelegít ebben a cudar időben, ahol a vihar szele jeges korbácsával ostorozta testemet. A sátor nem a legjobb választás volt lássuk be, viszont, még kitart. Viszont el kell gondolkodnom, hogy ha nem enyhül mi a következő lépés. Reggelre tudatosul bennem, hogy nem igazán fog megváltozni az idő. Egyedül csak ez a hihetetlen felfedezés kárpótol. Látom, hogy nem hoz semmi újdonságot az időjárás csak a monoton égi háborút, így körbejárom a szigetet még egyszer, majd megkeresem a hajót és bepakolok. Ha nincs változás és a hajó is megvan, akkor irány Santorinin keresztül haza. Igen ám, de a járművemnek csak hűlt helyét találom csak. Számba veszem lehetőségeimet, s arra a következtetésre kell jussak, hogy nem lettem más, mint egy modern Robinson Crusoe, ki egy maga van ezen az átkozott helyen és esély nincs a menekvésre. Halandó mivoltom ösztönösen térdre rogyva, kéri Istenét, hogy menekítse meg. Úgy tűnik nem találnak értő fülekre kétségbe esett szavai. Végigvizsgálva készleteit s úti csomagot, nem sok reményt várhatok. Délelőtt egy részét azzal próbálom eltölteni, hogy a sátrat megjavítsam és éghető dolgokat össze gyűjtsem a sátramba. Ránézek, telefonomra, hátha tudok vele valamit kezdeni, de ilyen égi áldás esetén esélytelennek érzem. Még egyszer világosban, megnézem azt a különös helyet, mely egyetlen tanúja volt, annak, hogy mi is történt velem. De, mint tudjuk a kövek csak nagyon ritkán beszélnek...

Közben a gondolat nem hagy nyugodni, és töprengek, az az érzésem, mintha nem lennék egyedül. Pedig mikor jöttem, akkor csak magam voltam, aztán történt, ami történt és ez az érzés fel kelt bennem. De mi is történt? Emlékeim homályosak, nem emlékszek, nincsenek képeim, csak érzéseim és ezek nem jók. Nyugtalan vagyok. Nem szeretem, mikor tudatlan vagyok. Memóriám egy láthatatlan falba ütközik, melyet áttörnöm lehetetlen. Olyan ez, mint sűrű ködben körbe s körbe menni, óráknak tűnik, a táv és a végén rájössz, egy lépést sem tettél meg valóban. Elveszett vagy…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Április 24. 18:05:26

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

az Égei-tengeren (Görög fennhatóság), Zaforas kis szigetén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Reggel
Hangulatkeltő - Viharhangok (https://www.youtube.com/watch?v=Fm0sToWtatw&t=)


A vihar kitartó. De te sem adod könnyen magad! Igazából semmi sem maradt szárazon, hacsak a jegyzeteidet nem akarod elégetni. Azok vízálló zsákban vannak, de minden más egyszerűen túl sok minden és nagyon kevés hely. A sátrat megfoltozni olyan, mint amikor állandóan rángatják a kezed izomból és a sátrat is valaki folyamatosan kitépné a kezedből. Ez nem az az idő, amikor nyugodtan lehet befoltozni vagy tábortüzet szítani. Ezt bizonyítandó a heves szelek lökdösik meg a sátradat, ami bármikor dönthet úgy, hogy megadja magát és enged.

Sok mindent megörököltél. Tudod, hogy van egy Mentorod, akit Theodor Kronos-nak hívnak, hogy sosem volt igazán családod és a hely ahol felnőttél valami különleges hely volt, ahova csak kevesek jártak. Tudod, hogy el kellett hagynod és azt, hogy azóta sem tértél vissza. Előre néztél, tanulni vágytál, megismerni, megtudni és felfedezni. Klubbot alapítottál, amit te vezettél és sokat vitáztatok, de te mindig elsimítottad őket. Megtetted amit tudtál, s néha ez elég is volt, máskor pedig… nos, nem.

Aztán a nap delelőre hágott, más helyen folytattad a tanulmányaid, ahol korábbi lelkesedéssel vetetted magad a tudásnak nevezett ismeretekre, amikből idővel hamar kitűnt mi is érdekel a legjobban. Szakmát választottál, szakirányú tanulmányokat, különórákat és folytattad a társasági életet, ahol valahogy mindig a szervezők, a vezetők között voltál. Vonzotta ez a fajta magabiztosság a hölgyeket is, de valahogy nem jutott időd a kellő érzelmek kibontakoztatására és végül mindig egyedül maradtál. A vezető, aki tudta mit kell tennie, de pont emiatt picit el is távolodott talán.

Vidáman lobogó láng pedig mindennél jobban esik, a fénye leginkább, de azért hiányold a Napot, még ha tudod is, a felhők felett most is ragyog. De a forróság is kellemes, a kezednek, a testednek – bár pillanatra mintha megégetné a nyelved, ami egy új, érdekes és picit fájó érzés – s ebből az utóbbiból, a fájdalmasan kínzóan gyötrelmesből már igencsak eleged van. De jól esik a meleg és nem csak a testnek. A hihetetlen felfedezés az bizony… az eléggé kíméletlen lehet és talán megint másképp engedi láttatni a világot.

Solerion vagy.
Namaru, egy Bukott.
Ez a test, ez nem te vagy.
Nem ember, de emberi testben.

S ami még rosszabb… bár olyan zavaros minden, annyira, felkavaró, a legrosszabb még hátra van. Az, hogy itt vagy, hogy itt lehetsz és a Börtön nem húz vissza, az Timeusnak köszönhető. Illetve nem is az, hanem, hogy nem őrülsz bele az egészbe. Elrejti előled mindazt, ami mélyen az Esszenciádba mart, ami kínzott hosszú-hosszú időn át. Ezt őrületet nem engedi rászabadulni, saját kevésbé kínzó emlékeit adta helyette… és a testet. Ő már nincs itt, meghalt, talán egy Halaku vitte el a Lelkét, esetleg a Teremtő rendeltette helyre került, de az bizonyos, ha Ő nincs, te sem itt lennél.

Egy ember élete árán maradhattál itt.

A sziget körüljárásról hamar lemondtál, mert ez az idő nem emberi, igaz, te sem vagy az, de amikor realizáltad azt, hogy nem lesz több száraz öltözék vagy tűz, akkor… igazából igen rövidre tudtad a dolgot. Gyalogosan innen nem jutsz sehova, maximum a sziklás partra, amiről bármikor lefújhat a szél és nem néznek ki szépen azok a csipkézet alakzatok. Ilyen hullámokban úszni pedig oly sok kilométert mint amilyen távol van Santorini… nem vagy te Lammasu!  Maradhatsz is, vagy megpróbálkozhatsz azzal, amivel eddig még nem kacérkodtál. Az sem lenne könnyű, de lehet jobb, mint itt maradni egy csipogással lehaló kis készülék mellett.

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Rainstorm.jpg)

Minden megvár itt – már amit nem fog elvinni a vihar. Ha mégis kimerészkedsz, azt látod, hogy a maradék felfedezést is elpusztították, ezzel az ősi rommal szinte már semmit sem lehet tenni. Egyetlen dolog lehet ami még szolgáltathatna bármivel is, a hatalmas lény mozaikjai a talpad alatt. Hatalmas, leginkább Octopus-ra hajazó lény mint a legendák Leviathan-ja. Régi történetek jutnak eszedbe, ősi mesék és legendák, melyeket könnyedén elfúj a bizonytalanság és melegség, a vihart magad mögött hagyni vágyó érzések szele…

A Teremtő pedig nem válaszol, ahogy az Elohim-ai sem.
Nincs itt most senki, csak te, a Bukott, aki Lázadt.
A Namaru, a Hajnal Házának Qingu kórusából.
Egy Ördög, aki egyszer már változott…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Április 26. 14:37:15
Timeus 'Solarion' Helio

A víz, mely a halandó élet számára elengedhetetlen, most a legnagyobb kínszenvedést okozza. Rabigát vonzva körém, lakat alatt tartva, fizikai kimerültség szélére sodor. Nincsen semmilyen száraz hely számomra, csak a nedves hideg, ami körül ölel. Eme világvége hangulatban vagyok egyedüli élőként az ismeretlenben, sóhajommal mit sem törődve senki sem.

Megörökölt memóriámnak ha hangja lenne sűrű zakatolást lehetne hallani, olyat, amit csak egy gőzmozdony adhat ki. Valójában információs képek jönnek képzeletbeli szemem elé, ismerősök, egy mentor, egy közösség és, mint a halál utolsó perceiben végig futva az életem filmén a filmszalag pereg.  Timeus élete új adatokkal szolgál, s ezen új dolgok tulajdonosaként esélyt láthatok arra, hogy miként léphessek, ki ebből a földi csapdából. Ezen emlékek sorozatából egy újabb tapasztalat zökkent ki s ez nem más, mint a fájdalom. Nem jó és egyáltalán nem kellemes. Ha lehet többé nem érezném. Ebből felocsúdva a tenni akarás vágyának adom át magam, de ez hamar alacsony szintre redukálódik, hiszen megint rá kell jöjjek… Börtönben vagyok.

Számba véve a lehetőségeket, a hajóról lemondhatok, úszva elég messze van, hogy fáradt és zilált testem kibírja ezt a megpróbáltatást. Egy helyben állva csak a fejem búbját vakarom. Itt állok mozdulatlan ősi szent helyen… Mi van a lábam alatt?

Octopus, ami, annyit jelent, polip. Tengeri szörny, kráken, leviatán… Minden története világvégét jósol vagy magát a pusztítást szimbolizálja. Kráken, tengerek rettegett szörnye, mely hajókat zabál karjaival a tenger mélységébe húzza áldozatát, hol lassan lakmározik víztől oszladozó áldozatát.
Mások szerint tengerben élő sárkány, mely a vizekben él. A tengeri kígyó maga az Antikrisztus a világ megrontója, kit a Teremtő fog legyőzni. És vannak a legrosszabbak, ők Rahab démonnal azonosítják…

Járja végig a gondolat, melyet tanult vázam emlékezőképességének köszönhetek. Lehet illene megvizsgálni ezt a képet, lehet út mutatást adhat? De az is lehet, hogy egy áldozati helyen vagyok, melyet Isten majmának az Antikrisztusnak, leviatán üdvösségének emeltek?
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Április 29. 13:23:54

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

az Égei-tengeren (Görög fennhatóság), Zaforas kis szigetén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Reggel
Hangulatkeltő - Viharhangok (https://www.youtube.com/watch?v=Fm0sToWtatw&t=)


Nem kizárt, hogy ez a sok víz azért zavar ennyire, mert mégis csak a fény, a hő és tűz áll közelebb hozzád, amiből most alig akad. Az a kevés is kimerülni, eltűnni látszik. Ez itt és most inkább a Lammasu-k birodalma, elvégre ők a Nyughatatlan Mélység Háza és a Viharok Kórusa lenne képes mindarra, ami most körül vesz. Kevéske jut mindenből ami neked, illetve a testnek fontos ez pedig eléggé kimerítő tud lenni hosszútávon. Mit is kezdhetnél magaddal, mikor a szabadság is olyan, mintha sosem szabadultál volna és mégis annyival több, mint ami azelőtt volt?

Egy emberélet.
Ennyibe került.
De szabad vagy.
Változtál.

A hatalmas tintahalszerűség, polip vagy mi ez, ami leginkább Leviathan-ra hasonlít, rádöbbensz, hogy fogalmad sincs mit is jelenthet. Az idő múltával elkorcsosult a szó, most már szinte minden tengeri szörnyre ezt mondják, de nem mindig volt ez így. Az eső tisztára mosta a mozaikrajzot, ahol nem, ott pedig te segíthettél neki, hogy jobban lásd ezt a hatalmas alkotást. Egyesek számára amit látsz, csak legenda, mese vagy csak egy festmény, de te tudod, hogy bizony a Teremtő létezik, hogy Démonok és teremtményeik járhatják a teremtést, miért lenne más ez alkalommal?

A világ sokat változott. Nem csak azért, mert az emberek hova jutottak, hanem a csillagok az égen, a földrészek és… minden. Más, mint volt, idegenné vált és nehéz megtalálni azt, hol illenél bele. De azért akad támpontod, hiszen van, ami nem változott. Nevezhetjük egy állandóan az örök változóban, hiszen a lényed része: helyed és feladatod van a Teremtésben! Lehet, hogy most még inkább, mint korábban, hiszen amennyire fel tudod idézni – ami nem olyan könnyű – a pusztulás felé sodródik minden.

Úgy tűnik a Tengeri Kígyó jól halad, hogy elérje a célját.

Egyetlen dolog tűnik fel – amellett, hogy teljesen elázol – még pedig az, hogy jelek vannak a rajzba elrejtve. De ezek a fura írásjelek vagy mik lehetnek nem adnak ki semmi értelmeset. Semmit, amihez bármilyen jelentést tudnál társítani. A legközelebbi szó, amit ki tudtál rakni ebből a káoszból, az is lehet tudat alatti emlékekből dolgozott. Kicsit olyasmi, mint az a sok Művészpártoló, aki együtt dolgozva más házakkal olyasmire lehetett képes, amire a Lázadás előtt valószínűleg még csak nem is gondoltak. Erre hasonlít a szó:

Whistimmu
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Április 30. 13:50:42
Timeus 'Solarion' Helio

Az ember, aki testet adott nekem, gyakorlatilag életét áldozta értem a szabadságot jelenti számomra. Szabadság, amely mégis egy zárka jelenleg. Lammasuként, elégedett és boldog lehetnék ebben a szituációban, de nem vagyok Lammasu. Nekem nem kenyerem a víz, a folyamatos nedvesség, ami most ér. Előző rabigámtól sokkal jobb a helyzet, hiszen érzékelek, melyet eddig nem tudtam az Abyssban. Most igazán élhetek, hiszen tapasztalom minden mennyiségben.

Ezen lények valóban torzultak, s deformáltak ez idő alatt. Szinte felismerhetetlenné változtak, a róluk szóló történetektől annyira mutálódtak, hogy jelentésük is változott. Az emberek a velük való történeteket átszőtték, formálták, így már nem ön-önmaguk. A képet nézve azon tűnődöm, mennyire kreatív az ember elméje, mennyire kibontakozott…

Ahogy a halandók mondják, “régen minden jobb volt”, most is igaznak tűnik. A világ és vele a környezete is annyi változáson ment át, hogy vajon kellünk-e még az embernek? Létezik még szerepünk? Hova tartunk? Minden annyira idegen és más, mint a Bukás előtt. Az a szépség már tán kihalt, vagy eltűnő félben van jelenleg. Meg kell próbálnom azt felfedezni, és adni még esélyt a jövőnek, hiszen nem szeretném, hogy maga a Teremtés anarchiává változzon és eltűnjön a történelem süllyesztőjében. Fel kell rázódni az apátiából! Tudatosul bennem a gondolat, miközben csak meredek magam elé.

És itt vannak a jelek. Írás vagy szimbólum, mely ismeretlen számomra és megfejthetetlen. Halandó testem léleknyomatában, sem találok semmilyen olyan információ morzsát, mi segítségemre lehetne.
Majd, mint a szikra, úgy villan meg egy név, hogy honnan én sem tudom, de ez nem más, mint Whistimmu.

Whistimmu… Nem tudom, ki ő, mi ő, de ismerősen cseng, de sem emlék sem érzés nem társul hozzá. Talán egy valaha létezett Elohim? Vagy egyéb más lény, mely számomra sem ismert? Nem tudom… félek kimondani… Félek a következményektől, szorult helyzetemre még nagyobb vészt hozni fejemre, nem lenne bölcs dolog...
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Május 02. 01:32:27

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

az Égei-tengeren (Görög fennhatóság), Zaforas kis szigetén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Reggel
Hangulatkeltő - Viharhangok (https://www.youtube.com/watch?v=Fm0sToWtatw&t=)


Kétséges, hogy a zárkád nélkül képes lennél túlélni, s mégis, pont ez a kis húsbörtön okoz némi aggodalmat, hogy mi lesz veled e vihar idején. Timeus mindent rád hagyott, s bár van amire nem emlékszel, a lényegre igen. Nem kívánsz visszatérni a Pokolra, ha van más lehetőség is! Még így, zavart-kábán is sokkal jobb, mint akár egy újabb másodperc odalent! S míg te változtál azáltal, hogy részben ember lettél, a világ is változott. De vajon tényleg minden vele együtt vagy csak az emberek felejtettek és adták tovább a tudást pontatlanul?

Az élénk fantázia átok és áldás is lehet. De úgy tűnik, hogy az igazság bizony nagyrészt elveszett a fantázia által. Sok mindennel segít eljátszani, de jó részük ezen képzelgéseknek elég ijesztő tud lenni. Rögtön a legérdekesebb közülük: kellenek e a Bukottak a Teremtésnek? Az embereknek, akikért egykor fellázadtak és akiket szeretni kell? Valóban a pusztulás felé sodródik minden vagy még van remény? Elég félelmetes a válasz, hogy fajok haltak ki és lehet más dolgok is eltűntek már…

Úgy véled van remény. Esély, ami nem csak neked, de mindenkinek jár és lehet, hogy néhány szépséget sikerül megmenteni egy szebb jövőért. Nem lesz egyszerű, sosem volt az és most még inkább kaotikusnak tetsző, hogy belekényszerültél ebbe a furcsa, idegen és mégis talán izgalmas börtönbe, amelyet percről-percre, óráról-órára egyre inkább magadénak érzel. Megrázod magad talán, s nem csak az Esszenciád, a Tudatod, de önkéntelenül az új tested is, mely már így is reszket és remeg a hidegtől, amit az erős szél okozta érzés hozott magával.

A betűhalmaz, a név, ő vagy valami, akármi vagy akárki is legyen, rejtve marad, nem úgy egy másik, miközben a gondolatod ide-oda cikázva próbál rendet teremteni a káoszban. Whistimmu… Lammasu… a szépség, amit meg kéne mentened… Arquiel! Egy név, amiről tudod, hogy egy valóban Nyughatatlan Isharra-é, de ennél többet nem tudsz felidézni belőle. E név csak egy a sok közül, amit egykor ismertél, köztük voltak barátok és ellenségek, szövetségesek, akár csak egy pillanatra és persze társak, kikkel a közös cél talán jobban összefűzött, mint bármi más.

S egy másik név is kacérkodik veled, de valahogy nem akarja felfedni magát. Kicsit olyan érzés, mintha még nem lenne itt az ideje, ahogy próbálod megfogni, utána kapni, úgy fakul ki egyre gyorsabban, mígnem végül magadra maradsz. Már nincs száraz ruhád, de amit lehet itt megfejtettél. Legalábbis több nyomot nem találsz és igazából már nem vagy biztos abban, hogy lesz is. A kis sziget minden része köves és sziklás, növény nem maradt itt életben, így nincs ami védelmet adjon, csak a sátor, ami az utolsókat rúgja.

Akárhogyan is legyen, félő, hogy ez így nem mehet tovább…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 03. 15:31:06
Timeus 'Solarion' Helio

A betűhalmaz és a gondolat ereje újabb névvel áld meg, melyet egyenlőre sötétség vesz körbe, eredete ismeretlen számomra. Idegen, de még sem az. Arquiel, nyughatatlan Isharra… Ki ő s mi ő valójában nem tudom vagy nem tudom hova tenni. Barát talán vagy ellenség? Bármelyik lehet, de tudatom tompasága miatt köd fedi az egész történetet, mely sűrű akár a tejfel. De ha tudnám is, nem biztos, hogy segítene a helyzeten. Legbelül van ott más is. Ott rejtőzködik sötét árnyak között, mint akár valami titkos dolog, melynek feladata, hogy észrevehetetlen maradjon kereső tekintetek előtt. Az álca működik, mert a kutató szem mást vél felfedezni.

Magamra maradtan e kietlen területen ítéletidőben, minden vésztartalékom fogytán. Utolsó esélyem a rozoga sátor. Bármelyik pillanatban a remény lángját elfújhatja a végzet szele, így a szituáció cselekvésre ösztökél. Tennem kell valamit, nem mehet ez így tovább. A sátorból megpróbálom ócska telefonom elérni Theodort, hogy küldjön segítséget nekem, más esélyem nincs s nem is lesz egyáltalán, hiszen az akku töltése is csak minimális. Reményt vesztve tevékenykedek így a túlélésem érdekében.

Bíznom kell a jövőben, hiszen nem lehet, hogy csak ennyi legyen az egész. Küldetésem van, s nem hagyhatom annyiban a dolgot. Ennek a küldetéstudatnak erősnek kell maradnia… Nem tud Theodor segíteni jövök rá.... Magamnak kell megoldani... Nem várhatom el senkitől, hogy ebben a pokoli időjárásban ide repüljön vagy jöjjön...

Repülni... Várjunk egy pillanatra. Itt a megoldás az orrom előtt és nem vettem, eddig észre. Kieresztem szárnyaimat, s kipróbálom magam. Az új testrészek csak csattognak és csattognak. A remény hangja ez, hogy végre itt hagyhatom ezt a szigetet. Örömöm nagy ebben a keserű órában, hiszen minden szenvedés kulcsa a hely volt, míg a megoldás a szemem elé nem került. Összeszedem a dolgaimat s útnak indulok a kontinens felé, de legalábbis a Santorinire biztos.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Május 06. 23:05:02

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini legdélebbi partján
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délelőtt, dél felé közeledve
Hangulatkeltő - Viharhangok (https://www.youtube.com/watch?v=Fm0sToWtatw&t=)


Keveset tudsz felidézni az Ötödik Házról, annak kórusáról, de az felrémlik, hogy Szépsége a tieddel vetekedett, a kedvessége pedig… oly szelíd volt, de picit makacs és akaratos is! Kaotikus, mint a Ház tagjai, ellentmondásos és talán pont ettől vonzó. Fiatalos volt, talán pontosan emiatt emberi mércével mérve abban a lázadó korban, ahol mindent jobban tud, mint az idősebbek. Ugyanakkor valóban sokszor volt igaza! Aztán történt valami… de itt elveszik az emlék, helyette marad a kínzó üresség, a fájó tudattalanság.

Egyszerűen a tény, hogy tudod, sok mindenre nem emlékszel, talán legalább annyira őrjítő lehet, mint az, hogyan fogod őket visszaszerezni? Esetleg… vissza akarod e őket kapni.

Ebben a helyben már nincs több lehetőség. Felismerted s azt is, hogy nincs értelme tovább várni. Önkéntelenül is áttöri a felszínt, a csalóka emberi hüvelyt Solarion, hogy ragyogó fényességként rebbenő szárnyakkal induljon vissza Santorini felé. Miközben a viharos időben próbálsz minden erőddel harcolni azért, hogy eljuss célodért, felrémlik az, hogy már tettél ilyet! Igaz akkor a heves szélrohamok nem kizárt legalább ilyen, ha nem sokkal rosszabbak voltak. Kemény körülmények ellenére, győzedelmeskedtél, de akkor nem érezted ezt a kimerítő érzést, amit úgy hívnak: fáradtság!

Erőteljes szárnycsapásokkal haladsz, szükség van rájuk, hogy ne csapódj a tengerbe! Hatalmas hófehér hattyúszárnyak mozdulnak tökéletes szinkronban és hajtanak célod felé, miközben arra gondolsz, hogy a halott maroktelefonod valószínűleg rongyosra ázott a hátizsákban amibe a kis maradék felszerelést összekapartad. Igaz, ott a remény, hogy a vízhatlan zsák valóban az és később még sem kell majd új eszközt beszerezni! Miután elhatározásra jutottál, már nem volt visszaút, bár lehetséges, hogy azóta már megbántad, mikor egy újabb adag széllöket akar megpörgetni és egy villám csap le a közeledben!

A távolban már látni Santorini fényeit, a világítótoronyét és persze mindebben segít a számtalan villámcsapás, ami körülötted tombol. Nem lehetsz már messze, mikor a dolgok elromlanak. Elfáradtál, a kitartásod végéig sodródtál, egyszerűen nincs tovább, ahogy minden egyes szárnycsapás egyre erőtlenebb és erőtlenebb. Nincs mit tenni, becsapódsz a tengerbe és újra Timeusként küzdesz, hogy túléld azokat a hullámokat, amik végül megunva a dobálásodat előbb a felszín alá nyomnak, majd szinte kiköpnek a partra, ahol előbb vizet köpve-hányva, majd elterülve-lihegve próbálsz újra levegőhöz jutni.

Később, mikor már van annyi erőd felemeled a fejed, látod, hogy ez egy kavicsos strand, közel Ákra Exomýtis-hoz, már ha hihetsz a táblának, miszerint ez egy turistákat fogadó környék. Van még egy tábla picit jobbra – szinte már előtted, amit bár nem látsz ebben az időben, de úgy véled, hogy szárazabb, biztonságosabb és ételben-italban gazdagabb lehet, de legalábbis egy forró fürdő és egy puha ágy biztos akad ott! Amint sikerül talpra kecmeregni, eldöntheted, hogy a strand végén – veled szemben induló – betonutcát választod és vele a vélt menedéket vagy nekiindulsz jobbra egy távolabbi épület vagy bal irányban egy épületegyüttest tűzve ki célul remélve, hogy van annyi erőd, hogy eljuss odáig.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 07. 17:23:27
Timeus 'Solarion' Helio

Végig fut a hátamon a hideg, ahogy egykor híres s nagy Házakra gondolok, kik egy valaha hatalmas kor mára eltűnt gyermekeivé lettek. Nem maradt belőlük jócskán semmi, de akik vannak, azok is csak a Teremtő tudhatja, hogy hol vannak. Megváltozott minden. Idegenné lett az egész világ és e benne lakozó halandók ma már mást szolgálnak, új isteneket, más lett a módi...  Emlékeimben szívesen temetkeznék még vissza régi virágkorra vágyakozik lelkem, de megszakad a film s a gép pereg tovább s csak magam vagyok itt a szakadó esőben. S ha így folytatom nem sokáig leszek talpon...

Előbújnak a rég nem használt szárnyaim, vonzerőm emberfelettivé válik, s beterít mindent fényességgel ragyogó aurám. Láthatóvá lesz minden mennyei vonásom s kis boldogság tölt el, hiszen végre itt hagyhatom földi börtönömet repülési képességemmel. Igen ez vagyok én, a teljes valóm manifesztálódása. Újra tündökölhetek, mint egykor... Az időjárás nem a legmegfelelőbb hozzá, de hoztam egy döntést, melynek vonalában végig megyek. Szárnyaim csapdosnak, amíg csak bírnak, de rá kell, hogy jöjjek, testem nem bír ki mindent és hamar megtudom, mi is az az igazi fáradtság. A repülés emlékéből merítek erőt, de az a csöbör sem kimeríthetetlen és csak annyira volt elég, hogy valamelyest közelebb érjek célomhoz.

Ebben a pillanatban az ismerős sziget fénye felbukkan a láthatáron. Nem most, nem lehetek gyenge! Most nem adhatom fel! Mindjárt ott vagyok! Ekkora viszont minden erőm elfogy, s mint élettelen hullok alá a vízbe, hiába akarok küzdeni ellene, nem megy. Merev görcsöt érzek testemben s egy nagy csapódás s súlytalan merülést... Merülök alá... Testemben csak nehezen szűnik a rángó fájdalom, de épp időben, hogy felemelkedjek a felszínre. Nem tudni mennyi idő telt el, de rájövök a parton vagyok. Émelygek és hányok, alig kapok levegőt. Lábra állva azt kell, hogy mondjam szilárd talajon vagyok. Energia szintem egyenlő a nullával. Szenvedésemnek még nincs vége. Hol van ennek a pokolnak a vége? Mikor lesz vége ennek a szűnni soha nem akaró égiháborúnak?

Körbenézve a szerencsémet áldom, hogy több opció közül is választhatok, mindegyik kecsegtet valami jóval. Állóképességemhez mérten választok, nem fogok kockáztatni. Nem sokat teketóriázok irány a vélt menedék, irány egyenest és valamelyik házban menedéket kérek... Most megláthatom, mennyit változott az ember, milyenné vált, mi lett belőle....
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Május 14. 11:34:07

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini legdélebbi partján
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délelőtt, dél felé közeledve
Hangulatkeltő - Viharhangok (https://www.youtube.com/watch?v=Fm0sToWtatw&t=)


Egy-két új Istent magad is meg tudsz fogalmazni, „hála” az örökölt emlékeknek: a Pénz Istenét például. Ugyanakkor a Teremtő-t sehol nem találni, sokkal inkább régi kisebb (?) Istenek nyomait, melyek közül nem egynek kereste Timeus a nyomait és jutott el… hozzád. Szárnyra kelsz és nekivágsz egy második Viharnak és most is a Létezésedért küzdesz, hiszen ha lezuhansz és megfulladsz, rosszabb esetben visszakerülhetsz oda, ahonnan kiszöktél. S ki tudja másodszorra képes lennél e rá, vagy az a Vihar ami ott tombolt elnyelne, ha egyáltalán sikerül kijutni…

Mire újra össze tudod szedni a gondolataidat addigra úgy tűnik, hogy túl vagy a nehezén, bár a ruhád már második bőrként tapad rád és valószínűleg menthetetlen is, azért még az Akarat elég erős, hogy a legközelebbi menedék felé botladozz, olykor négykézlábalj vagy „csak egy perc”ig megpihenj, mielőtt folytatnád az utadat. Végül eljutsz a kiszemelt-tűzött célig, hogy ott egy újabb akadállyal nézz szembe: a zárt ajtóval. Valószínűleg senki nem gondolta, hogy ilyen ítéletidőben bárki is érkezne, így az erőtlen kopogásod elveszik az égzengésben és a szél ordításában. De te kitartó vagy…

Férfi Hang /Görög/ Rosszul hallottad! Ilyenkor nem lehet kint senki. Csak szél csalt meg!
Női Hang /Görög/ Márpedig van kint valaki! De tudod mit? Ha nincs kint senki, akkor holnap mindent egyedül takarítok, de ha van, akkor neked kell csinálni!
Férfi Hang /Görög/ Úriember nem fogad olyanban, ami biztos! Még szerencse, hogy nem vagyok úriember!
Női hang /Görög/ Nem is ezért mentem hozzád!

Aztán nyílik az ajtó, lehet már korábban is megtette volna, ha nem tartják fel szavakkal. Egy idősebb nő nyit ajtót, akinek diadalittas tekintete hasonló korú férfire esik, aki mintha mondana valamit, de nem hallasz belőle semmit. Talán jobb is, mert ha jól értetted, akkor semmi szépet nem tartalmazott az rövid mondat. Mindenesetre azonnal oda és segítségedre siet, hogy betámogasson mit sem törődve azzal, hogy maga is vizes lesz. Az asszony nekifeszül az ajtónak, majd miután legyőzi a vihart hasonlóan elázva csatlakozik, hogy együtt támogassanak el a legközelebbi fürdőig.

Az asszony eltűnik, a férfi marad és segít. Alig tudsz ébren maradni, de valahogy azért megoldjátok, hogy megszabadulj a ruhádtól és lassan melegedő majd forróvá váló zuhany alatt valamennyire magadhoz térj, de legszívesebben elaludnál. Ez az érzés annyira erős, hogy végül nem kizárt magához is ölel a jótékony sötétség. Mikor magadhoz térsz, felébredsz, nem sok mindenre emlékszel, de már puha ágyban vagy ahol körülölel a nyugalom és melegség. Kába vagy még és a zavarodottság ennyitől sajnos nem múlt el, ahogy az odakint tomboló vihar sem…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 19. 19:42:29
Timeus 'Solarion' Helio

Változik a világ s vele együtt minden… Új istenek nyernek hatalmat, ilyen a pénz, mely csak egy eszköz egy jellegtelen fém s papír valami volt. Mostanra az egész világot ez irányítja, valaki csak Mammonak hívja… Ehhez hasonló újdonságokkal lett tele a világ, mely a Teremtőtől elveszi az embert, ki régen az Ő csodálói voltak. Mára már egy érzelmileg összezavarodott katyvaszt találunk. Apátiában szenvedő káoszt, nihilt és aberrációt. Követendő lett a hazugság és képmutatás, mindenki álarcot hord. Egy maszkabállá alakult át a lét. De gyorsan ki kell verni  fejemből a gondolatot, mit a nem rég elfoglalt testem agya táplált belém. Hosszú és kegyetlenül küzdelmes úton, de végre kiszabadultam földi börtönömből. Célomat elérve homályos minden. Arra emlékszem, hogy nem kellett csalatkozni a halandókban, s van miért élni s harcolni az új világrenddel szemben, mert nem hunyt ki a segítőkészség lángja, még ott lobog valahol az emberekben.
Magamhoz térve, konstatálom, hogy meleg száraz helyen vagyok. Nem esik rám az eső és nem vág a fagyos szél. A hideg érzet és a nedvesség is elmúlt. Jól esik az ágynyugalom is. Erre várt testem, hogy megpihenhessen és éltető energiával töltődjön fel, hiszen kapacitásának határát súroltam vagy tán még túl is léptem azon. Jól esne még tovább aludni és töltekezni, de tovább kell lépnem, legalábbis nincs sok időm úgy érzem. Az időjárás mit sem változott odakint, így marad lehetőségem megismerni megmentőimet és befogadóimat. Magamra veszem a száraz ruháimat és kimegyek vendéglátóimhoz. Köszönetet  mondok Nekik és megkérdezem, hogy mit tehetnék viszonzásul…

/Görög/ Üdvözlöm Önöket! Tímeus vagyok... Nagyon hálás vagyok, hogy megmentettek ebben a kegyetlen időben. Jó tudni, hogy még számíthat az ember segítőkészséggel megáldottakra. Ha önök nem lettek volna, akkor nem élem túl a napot. Nem szeretnék zavarni, ettől jobban, viszont ha tehetek valamit magukért viszonzásképpen, kérem mondják meg mi az. - mondom megmentőimnek.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Május 20. 19:09:37

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini legdélebbi partján
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Dél, kora délután



(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Hotelszoba.jpg)
Szoba, ahol ébredtél
(függöny be volt húzva)

Nő és Férfi /Görög/ Semmiség! – válaszolják egyszerre
Kadmos /Görög/ A feleségem, Eleni. Magam pedig Kadmos lennék. Ez itt pedig a Kakities. – mutat körbe
Eleni /Görög/ Elég furcsa időpontot választottál, hogy útra kelj! – aggódik picit
Kadmos /Görög/ Egy férfinak meg kell tennie, amit…
Eleni /Görög/ Egy férfinak meg kell tennie! – fejezi be és legyint, hogy aztán az asztal felé mutasson – Biztos éhes vagy! Készítettem egy kis ragulevest! – a férj gyomra erre mélyen dörmög
Kadmos /Görög/ Nah. Illetlenség lett volna nélküled enni! – vágná ki magát
Eleni /Görög/ Jó egy hete már, hogy a vihar belekezdett, azt hittem sosem ér véget!
Kadmos /Görög/ Jah. De míg sziesztáztál addig úgy döntött, hogy az is pihenni tér!

Látod, hogy odakint időközben valóban elmúlt a vihar és már a nap is elkezdett kisütni, itt-ott átütni a felhők óceánján, hogy pászmáival a remény, az ígéret fényét hozzák el a megkínzott emberek számára. Amennyiben nem tiltakozol (kellő erélyességgel), leültetnek és szednek neked egy emberes adagot, illetve öntenek egy pohár vizet. Csak ezután szed a Házigazda az asszonyának és végül magának, nem kisebbet mint amit neked.

Kadmos & Eleni /Görög/ Jó étvágyat! – s kezdenének is neki, amennyiben magad is így teszel
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 22. 17:55:19
Tímeus Helio

Enyhén feszéjezve érzem magamat vendéglátóim előtt, hiszen nem olyan gyakori eset, hogy valaki idegent befogadjanak, megmentsenek. Fura érzés megmentettnek lenni, de egyben jól is esik a komfort a zord sziget után. Ahogy említik az időjárás változását, csak akkor veszem észre én is, hogy valóban így van s az ítéletidő távoztával barátságosabb lett a világ, melyet még csak most kezdek újra megismerni. Az étel ellen nem tiltakozom, farkas éhes vagyok, szükségem van az éltető energiára, ha nem nekem legalábbis testemnek biztos, ezt már tapasztaltam.
/görög/ - Jó étvágyat! – mondom a házaspárnak, akiket ebéd közben jobban szemügyre tudok venni. Jól esik a meleg ennivaló, de próbálok nem habzsolni. – Nagyon ízletes az étel!
Miután befejeztük az ebédet kicsit beszélgetni próbálok Elenivel és Kadmossal. Nem akarok udvariatlannak tűnni.
/görög/ - Köszönöm az ebédet, nagyon finom volt. Az igazat megvalva, magam sem tudom, hogy mit gondoltam, mikor nekilestem ennek az útnak. Hajótörést szenvedtem és itt sodródtam partra. Nem tudom egész pontosan mióta vagyok úton, híreket nem nagyon hallottam, mi történt a nagy világban. Esetleg tudnának mesélni, hogy hol vagyok pontosan s hogy juthatok el Athénba? Nem szeretném feltartani Önöket sem s a szíves vendéglátásukkal sem szeretnék visszaélni.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Május 25. 13:58:41

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini legdélebbi partján
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Dél, kora délután



Egyetlen nap alatt annyi minden történt, hogy talán sokkal többnek tetszik, mint amennyi valójában. S még nincs vége, hiszen az időjárás is kegyesnek tűnik, de a látszat már sokszor okozott csalódást. Annyi változás után és emlékekkel, amiket örököltél nem épp ez volt, amire számítottál, de úgy tűnik a remény bármily csalóka is, még él! Azok segítettek rajtad, akiken neked kellene, akiken kötelességed és feladatod lenne és akkor még nem említettük a szeretetet, mely vezérelhet téged.

Úgy, mint az időt a változás, a viharból a csendbe és ki tudja merre tovább.

Nem úgy az éhség, ami hamarost megköveteli a magáét és a levest úgy kanalazod, mint aki napok óta nem evett. Nem kizárt, hogy igazi ételt valóban ennyi ideje nem vettél magadhoz, de kit érdekel mi ez, amikor annyi íz, annyi különböző illat ér mint erős inger, hogy ki tudja, talán fel is sóhajtasz vagy épp másképp adsz hangot annak, mily csodálatos is a szabadság és mindaz amit most módodban áll megtapasztalni. Senki nem szól rád, csak az asszony mosolyog, a férfi pedig elégedetten nézi, hogy nem félsz előttük enni. Igaz, fogalmuk sincs min mentél keresztül…

A férfire pillantasz, aki valószínűleg fiatalabb mint te, de mégis idősebbnek hat, ahogy a sok munka nyomot hagyott rajta. Le sem tagadhatná hellén őseit, melyek jellegzetességei mindenhol jelen vannak – és nem csak nála, de feleségénél is. A férfi bajuszt és szakállt visel, az asszony szabadon hagyta hosszú fekete tincseit, melyek folyékony grafitként hullnak alá. Túl van már fiatalságán, de azért idősnek sem neveznéd, talán egykorúak lehetnek. Nyugodtan eszegetnek és persze örömmel ajánlja mindkettő a repetát.

Eleni /Görög/ Örömmel hallom! – mosolyog, tényleg így érezhet – S kifejezetten jó hír, hogy a vihar nem rabolt el! – ha tudná…
Kadmos /Görög/ Elég volt az étel? Nem venném lelkemre ha éhes maradnál! – mondja, majd – Egyedül voltál vagy hívjunk segítséget? – érdeklődik azonnal, majd a válaszod után: Santorini legdélebbi csücskén! A reptér az észak-keleti részen van, úgy fél óra innen autóval.
Eleni /Görög/ Az uram szívesen elvisz téged, de ha mindened odalett, hogyan szeretnél eljutni Athenba?
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 28. 17:50:06
Timeus Helio


Ahogy az idő változik s jobbra fordul úgy változik a kedvem is jobbra, kellemesebb hangulat fog el, hogy most már tudom, biztonságban vagyok. Vendéglátóim bő lakomával fogadtak, ami nagyon jól esett. Evés közben konstatálom, hogy a férfin a dolgos évek nyomott hagytak, antropológiai tudásom hellén vérvonalat sugall, úgy mint a kedvesénél is. Boldognak tűnnek első pillantásra. Még mindig meglep ez az őszinte szeretet, mi belőlük árad felém. Egész végig azon pörgök magamban, hogy hogyan tudnám viszonozni ezt az önzetlen segítséget, mit tettek irántam, miközben én vagyok hivatott gondoskodni fajtájuk felett.

/görög/ - Köszönöm szépen az ételt még egyszer. Igen egyedül voltam, de nem sokra emlékszem. Az igaz, hogy oda lett mindenem, de talán a táskámban van néhány dolog, ami a hasznomra válhat, illetve van egy telefonom, ami ha nem ment még tönkre, tudok segítséget hívni Athénból. Viszont ha lehetséges lenne feltöltenem élnék a lehetőséggel.  – mondom Eleninek és Kadmosnak. Ha sikerül feltöltenem a telefonomat, akkor megpróbálom elérni Theodort. Közben miután végeztünk a beszélgetéssel megnézném a táskámat a hálószobában, ahol aludtam, hogy tulajdonképpen miböl is élünk. Ha lenne egy kis szabad időm, akkor kimegyek a levegőre, hiszen nem mostanában láttam kitisztult eget s napsütést. Se a testem se jó magam... Percekig csak állok és élvezem a napsugarak áldásos tevékenységét, energiával töltődöm fel...
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Június 05. 11:06:59

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini legdélebbi partján
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Dél, kora délután



Kadmos /Görög/ Mindig is azt mondta, hogy ahol jut kettőnek…
Eleni /Görög/ ott jut háromnak is! – mosolyog rá férjurára
Kadmos /Görög/ Csak nyugodtan Helio uram, ha mégsem működne, van egy telefon a recepciónál!
Eleni /Görög/ Töltőnk is akad, később szívesen odaadom!

Az étkezés végeztével – mikor már meggyőződtek arról, hogy nem tudsz többet enni – leszedték az asztalt, te pedig eközben vagy ezután a szobádban foglalkozhatsz a táskád tartalmával, ami bizony eléggé elszomorító. Kevés dolgot tudtál megmenteni, igaz azok legalább nem áztak el! Így a telefonod a töltőre kerül, de kell neki pár perc, mire hívást tudsz kezdeményezni.

Amíg ez megtörténik, addig inkább a kinti páradús poklot választod és kiélvezed a csillagok közt legforróbbnak sugarait, melynek neve megbújik a tiedben is. Talán ezért tölt el a legerősebb érzéssel és energiával, mert oly édes szabadságodban, annyi év fogság után végre újra élvezheted a Teremtés szépségeit. Nem beszélve a különös érzésről, amit az emberi test közvetít feléd, amit azelőtt sosem érezhettél!
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Június 17. 16:56:32
Tímeus Helio

Néha az az érzés fog el, mintha e két halandó egymásnak lennének teremtve, annyira kiegészítik egymást. Inkább csak mosolygok s helyeslően bólogatok. Nem vagyok egy szószátyár típus, nem szeretem, ha sokat kell beszéljek. Az új információt elraktározom magamban.

/görög/ - Köszönöm szépen, ha úgy van, akkor élnék valamelyik lehetőséggel.  – válaszolom vendéglátóimnak.

Annak nagyon örülök, hogy a töltő meg lett s még működik is. Annak viszont nem, hogy nem sok használható dolog maradt meg. A telefont bedugom, hogy kapjon megfelelő mennyiségű energiát. Igen á de ez idő s addig kint töltöm el szükséges mennyiséget. Élvezem a szabadságot, a napsütést a szellőt, páradús időjárást, mely szöges ellentétje a tegnapival. Igen ez mérföldekkel jobb, nem is veszem észre, hogy mennyi idő telt el, míg a természetben gyönyörködöm. Elmélázva az elmúlt nap/napok eseményein töprengek s a különös eseten, mely megtörtént velem. Csak bámulom a tengert, mely oly határtalan s nagy, hogy fel nem fogható. Csak nézem a horizontot, melynek végét sosem látni. Kis idővel később, újra magamhoz térek s gondolataimat háttérbe szorítom, megpróbálom Theodort felhívni, hogy megoldásra jussunk, hazatérésemmel kapcsolatosan.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Június 27. 18:42:32

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini legdélebbi partján
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Kora délután



A szavak után csend állt be, de úgy tűnik, hogy ez senkit nem zavar. Téged biztos nem, ők pedig mintha elfogadtak volna olyannak, mint aki nem igazán a szavak embere. Úgy tűnik, amennyire meg tudod állapítani, hogy tisztelnek téged, becsülnek annyira, hogy rád bízzanak bármit is, ami tulajdonokban van. Nem féltik és az asszony még meg is jegyezte, hogy használd egészséggel, legyen nálad amíg szükséged van rá.

Odakint a felszakadó felhők mögül már előbújt a nap és minden másodperc szabadság ingerekkel bombáz, melyeket sosem éreztél, még a Lázadás vagy… azelőtt. A levegőben szálló illatok, a hozzád elérő hangok és persze minden, amire a tekinteted csak esik. Érzed az ujjaid alatt a korlát anyagát és még pillanatra felrémlik az ebéd íze talán.

Végül mindez hátramarad, ahogy gondolataid egy célra összpontosítanak, elérni Theodort. Ehhez nem kevesebbet kell tenned, mint hátrahagyni a napsugaraktól csillogó tenger hullámainak látványát, a zúgást és madarak dalát és ricsaját, a sós levegő illatát és a pára érzetét az arcodon, kézfejeden. A szabadság minden érzékedet stimulálja, új, ismeretlen módon mutatja be a teremtést, miközben régi érzékeid picit tompán, hallgatnak arról mi is zajlik a háttérben.

Theodor /Görög/ Hallo?! Timeus? Hála az Isteneknek! Aggódtam érted! Nagy viharokat említettek és pontosan arra haladt, ahol te is voltál! Minden rendben? – érkezik az idős férfi aggódó-megkönnyebbült hangja, szinte az első csöngés után
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Július 03. 18:28:57
Timeus Helio

Hátra hagyva mindazt a gyönyört, mely a tengerpart nyújtott nekem, megpróbálok a feladataimra koncentrálni, most legfőképp halandó testem feladatára. Theodort kell elérnem. Ő talán tud nekem segítséget nyújtani, hogy mindezt itt hagyjam és visszatérjek a hétköznapjaimba. Visszatérni a nagy városba… Beleremegek. Lelkem börtöne látta már a nagyvárosi életet, de én magam még nem. Csak az agy emlékeiből tudok táplálkozni, s oly izgatott vagyok, mint egy kisgyermek mikor megkapja az ajándékát. Ha bele gondolok, milyen is lesz, mennyi embernek lehetek majd segítségére, ha egyszer végre célt érünk. Ezt mind egy ősi kultúra városában, bölcsőjében tehetem meg, mely valahol ott gyökeredzik mélyen, hisz több ezer évet látott már… Felkapom a telefont és tárcsázom... kicsöng, de semmi… Várakozok, de még mindig semmi… Majd egyszer csak:

Idézet
"Theodor /Görög/ Hallo?! Timeus? Hála az Isteneknek! Aggódtam érted! Nagy viharokat említettek és pontosan" arra haladt, ahol te is voltál! Minden rendben? – érkezik az idős férfi aggódó-megkönnyebbült hangja, szinte az első csöngés után."

Egy darabig csak hallgatok magam elé meredve elgondolkodva vagy inkább elbambulva, majd kisvártatva:

/Görög/ - Theodor! Végre elértelek. Ne is kérdezd, órákat tudnék mesélni, de most nem lehet. Feljegyzéseimen kívül minden elveszett… Kész csoda, hogy valahogy Santorinire kerültem, de nem tudok haza menni. Segítségedet kérem, hogy valahogy megoldjuk a helyzetet. Mindenem oda lett… - mondom az öreg athéninek. Segítséget kérek tőle, hogy valahogy túl legyek ezen az egészen végre…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Július 26. 13:18:53

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini legdélebbi partján
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Kora délután



Elhagyod a legszebb látványt, amit egy ragyogó csillag okozhat. Elszakadsz tőle még akkor is, ha a hiánya végigkísér egészen addig, míg meg nem hallod az idős – aggódó – férfihangot. Míg arra vársz, hogy halld a hangját, felrémlik előtted, hogy egykor nem voltak ilyen eszközök, mégis tudtatok egymással beszélni. De mit is kellett hozzá tenni…? Lehet a hang zökkentett ki mielőtt rátaláltál volna a válaszra, de már érzed, hogy ezt a választ nem most fogod megkapni.

Theodor /Görög/ Ha itt leszel, majd mindent elmesélsz! A legfontosabb, hogy nem esett bajod, jól vagy! – kis hallgatás után – Értem. Gondoskodom arról, hogy hazautazhass! De tudod, hogy szűkösek a keretek és idő amíg a papírmunka átmegy a vezetőségen. – de hallod a hangján, hogy mindent meg fog tenni, ha más nem, akkor saját pénzén utaztat vissza! – Leteszem fiam, hogy minél előbb itt lehess! Keresni foglak, amint minden a megfelelő mederben folyik! – búcsúzik
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Augusztus 12. 13:15:30
Timeus Helio

A csönd és a telefon búgása egymást váltja fel monotonan, míg valamilyen emlékfoszlányokon jár az agyam. Nem tudom pontosan, de valami telepátia szerű dolog sejlik valahol az agyi szövetek között, de hogy miként volt ez valaha is használva azt örök homály fedi. A hallgatást egyszer csak megtöri Theodor szava.  Nagy diskurzusra nem számítottam, én elmondtam neki, mit szeretnék, Ő meg a lehetőségekhez képest igyekszik cselekedni... Viszont addig magam vagyok. Ha nem is egyedül, de mégis oly magányosan.

Miután végeztem a telefonálással, közlöm a híreket a jótevőimmel... Annak függvényében, hogy hogy határoznak sorsom felől úgy cselekszem továbbiakban, de mindenképpen számíthatnak rám, ha valamiben tudok segíteni akár a ház körüli teendőkben is, hiszen megmentettek...
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Augusztus 13. 11:03:23

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini legdélebbi partján
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután




A kapcsolatfelvétel sikeres volt, a hazatérésed folyamata pedig elindult. A felesleges csevegés sosem tartozott Theodor természetéhez, így a lényegre törő és határozott szavai talán üde változatosság a házaspár kissé bővebb megfogalmazásaihoz képest. Rövid beszélgetés után a telefont töltöd hagyod vagy magadhoz veszed (töltöttsége még messze a teljestől) és elindulsz, hogy megkeresd a házigazdákat. A perc keresést követően megtalálod őket a konyhában, ahol együtt főznek kellemes hangulatban a rádióból szóló kellemes dallamokra. Igazából nem nagyon tudod mit tehetnél, hiszen itt a konzerveknél kicsit komolyabb kihívás elé lennél állítva, de nem is szóltak vagy kérték a segítségedet.

Igazából a várakozáson túl látszólag nem sokat tehetsz…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Augusztus 26. 09:42:47
Timeus Helio

Theodor mindig is kimért s lényegre törő ember volt, valóban nem a szavak embere, mint jómagam. Megfelelően nyugtázom, hogy elindult hazatérésem folyamata, de ez napokba is beletarthat. Nincs más dolgom, mint várakozni, de azt nem igazán szeretek, mintha börtönből börtönbe kerültem volna, s ezért kicsit bosszús is vagyok. Telefont a töltőn hagyom, majd megkeresve a házaspárt, azért nyugalommal tölt el, amilyen harmóniával vannak egymás felé, nincs nyoma ármánynak teljes az összefonódás a két lény között. Valaha minden ember ilyen békében élhetett, próbálom felidézni a fogság előtt időket.... Majd hozzájuk fordulva beszédbe elegyedek velük, milyen itt élni, helyi szokások, milyen emberek élnek erre-fele stb. Legalább ezzel is telik az idő.

Kis idő elteltével a következő döntésre jutok. Elindulok gyalog a reptér fele, hiszen telefonom feltöltődött, Theodor már el tud érni. Elköszönök a vendéglátóimtól és egy utolsó útbaigazítást kérek. Miután azt megkaptam, elindulok. Közben gyönyörködöm a tájban, és a számomra ismeretlen dolgokon. Próbálok mindent megfigyelni, mi új számomra.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. Október 01. 10:03:27

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini legdélebbi partján
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután



Kísérletet teszel a múlt felidézésre, de alapvetően valamit vagy nem jól csinálsz vagy egyáltalán nem így kellene, de az is lehet, hogy nincs mit? Akármi is legyen az igazság, sajnos nem most derül rá fény, a Nap sugarait most Felhők takarják el, Sötét Felhők. Feketék.

Kadmos /Görög/ Nagyon egyszerű élet a mienk! Megvendégeljük azokat, akik megtisztelnek azzal, hogy a mi kis szerény otthonunkat választja pihenése színhelyéül! Jó pár éve már, hogy ezzel töltjük időnk nagy részét és ez alatt számtalan ember megfordul itt, olykor egy-egy történetért még kedvezményt is szoktunk adni! – mosolyodik el
Eleni /Görög/ Könnyű élet ez, hiszen itt vagyunk egymásnak! – boldogsága őszinte és igaz, mikor férjére pillant
Kadmos/Görög/ Szeretünk itt élni! Ezt az életet, ami nekünk jutott!
Eleni /Görög/ Hálát adunk az Isteneknek, hogy ily kegyben részesítettek minket! – mondja tisztelettel
Kadmos/Görög/ S egymásnak! – simogatja meg szeretett felesége vállát

Bármit is kérdezel, mindig a lehető legőszintébb és jobb választ kapod, de végül elszólítja őket az örömteli kötelesség, melyben egyetlen apró szépséghibát véltél felfedezni: nincs gyermek! Sem egy vagy több, de még képet sem láttál, ami esetleg arról árulkodott volna, hogy van. Mikor búcsúznál, hogy gyalogosan indulj neki a majd két és fél órás útnak, a feleség aggódó, a férj értetlenkedő tekintetét érzed magadon:

Férj /Görög/ Jöjjön uram, elviszem én! Úgy is be kell mennem a piacra! – érvel – Meg aztán így legalább odafelé lesz társaságom és akár egy kellemes történetet esetleg mesélhetne is, mivel találkozott a munkája során!

De ha mindenáron gyalog mennél, akkor tiszteletben tartják és elfogadják a kérésed további bárminemű győzködés nélkül.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Október 17. 08:59:51
Timeus Helio


Fekete felhők... Valahogy nem jelentenek jót. Nem tölt el a jó érzés... Egészen addig, míg el nem kezdek beszélgetni megmentőimmel. Figyelmesen végig hallgatva őket. Látszik rajtuk, hogy nagyon szeretik, amit csinálnak és egymást is. Igazán kiegészítik egymást, mint zsák a foltját. Ebben az egészben valóban az a furcsa, ami feltűnt, hogy nincs gyermekáldás, vagy erre utaló jel, hiszen ha lett volna, de már nem élne, annak valami nyomának csak kellene lennie. Valahogy nem adathatott meg nekik, vagy csak egyszerűen nem akartak? De nem, ez nem lehet... Valószínűleg az élet komor tréfája lehet ez, hogy egy ilyen tökéletesnek tűnő házaspárnak nincsen utóda. De nem is nagyon akarok ebbe belemenni, beleáskálódni, mert nem az én problémám, ehhez nekem közöm nincsen. Miután befejeztük a diskurzust, összepakolok és elköszönök, majd útnak indulok vagy legalábbis indulnék.

Egy történet cserében egy fuvar. Ez jó üzletnek hangzik. Bele is megyek. Miután elkezdődik az autókázás, próbálok visszagondolni egy-egy érdekesebb sztorira, amivel elüthetjük az időt míg a reptérhez nem érünk. Így gyorsabbnak is tűnik az idő. Vegyük például mikor Delphoiban dolgoztunk. Mindenki tudja, hogy jósda volt és a törtelem nagy neve is oda jártak a papnőkhöz jövendő mondásra, viszont sokáig vitatott volt, hogy kik voltak ezek az orákulumok. Hosszas tanulmányozás után fény derült mivoltjukra, de mai napig nem sikerült rekonstruálni, hogy is nézett ki ez a szertartás s milyen szereket használhattak.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. November 06. 10:20:22

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini Reptér
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután



Mialatt azon tűnődsz, hogy vajon miért nincs gyermek a családban, arra eszmélhetsz, hogy kis elemózsiás csomagot nyomnak a kezedbe, olyasfélét, ami kitart az úton és talán tovább is. Sok oka lehet, hogy miért nincs gyermek, nehéz bármelyiket is kizárni elég információ hiányában. Nem láttál és/vagy találtál semmit, ami nyomra vezetne vagy árulkodna, így ha csak nem kérdezel rá, valószínűleg nem fogod megtudni. De ezt nem szeretnéd, így inkább összepakolsz és csatlakozol a férfihez, aki egy régi, de ápolt járműhöz vezet, hogy elinduljon veled a reptér felé.

Útközben még eltűnődhetsz a Fekete Felhő témán, de annyira ködös, hogy valószínűbb inkább a környezetet fürkészed vagy épp beszélgetsz, ahogy kérték, megbeszéltétek. De felidézheted az asszony ölelését is, búcsúját vagy épp a tényt, hogy megint egyedül leszel, ha elköszöntél Kadmos-tól is. Azonban ez még odébb van, előbb Delphoi-ról beszélsz, amely mondandód alatt szöget üthet a fejedbe, hogy a Jósnők vajon milyen vagy épp melyik Bukottól kaphattak útmutatást: Neberu kellett legyen, a többi meg, a gázok és miegymás, a szertartás maga csak a külcsín volt a külső szemlélők számára és valójában ezek a papnők mind szolgálóleányok voltak.

Végül elbúcsúzol és ott állsz a reptéren, hogy rádöbbenj, pénzed még mindig nincs, telefon pedig nem érkezett, hogy a jegyed elérhető számodra…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. November 27. 12:30:17
Timeus Helio

Kadmosnak betartván az ígéretet Delphoiról mesélek, de közben saját magam is töprengek, mikor elér a felismerés szikrája a papnőkkel kapcsolatban. Viszont meg is érkeztünk a reptérre, így nem húznám Kadmos idejét, így is elég lesz visszafele út neki. Elköszönök tehát szállásadómtól. Valószínű, hogy soha többet nem fogjuk egymást látni. Remélhetőleg boldog jövő vár feléjük.

Pénzem még valóban nincs, s a telefon sem érkezett meg, de szépen besétálok, és a jegyem után érdeklődök. Valószínű semmi még. Ekkor viszont kisétálok a hatalmas építményből és sétálok egyet a környéken. Ha nem jelentkezne senki vagy semmi 2 óra múlva telefonálok s érdeklődöm a jegyek iránt.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2019. December 17. 18:40:05

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini Reptér
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután
Hangulatkeltő - Reptérhangok (https://www.youtube.com/watch?v=vewUGTmygEs)


Kadmos távozása után egyedül maradsz, nincs több ismerős arc vagy hang, akivel és akihez beszélhetnél. Egyedül vagy a tömegben, mely folyamatosan hullámzik, olyan, mint egy felkavart folyó mely nem tudja eldönteni merre is kéne haladnia. Most, hogy magad is része vagy ennek arra eszmélsz, hogy a határozottabbak, az erősebbek – ahogy egy Rabisu mondaná – utat törnek, s mindezt szinte fel sem fogják. Sokan vannak. Számtalan ember különböző nem, kor és rassz, mindenki a maga dolga után megy. Akadnak magányosok, mint te és olyanok is, akik párosan vagy többed magukkal sétálnak, esznek vagy csak épp várakoznak. Felpillantva a kijelzőre azt látod, hogy a legjobb esetben is néhány órát még itt kell eltöltened, ugyanis addig nem indul olyan gép, ami neked megfelelne.

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Santorini Airport - Inner.jpg)

Talán ekkor, korábban vagy csak később, de a Reptér elé sétálsz és ott élvezed a friss levegőt, a napsütést – ami egyre forróbb – és döbbensz rá olyan alapvető szükségletekre, amit a test megkövetel. Sürgető érzésekre, azon túl, hogy a forróság egyre elviselhetetlenebb kezd lenni. Éles különbség a korábbi vad viharhoz képest, ami erre a helyre sodort egészen addig a pontig, ahonnan majd tovább utazol, hogy végre hazatérj. Egy helyre ami igazából nem is neked, hanem Timeusnak jelentett otthont, de erősen ragaszkodsz talán magad is hozzá, hiszen mindent megörököltél amit egykor ő birtokolt. Ez nem sok, de kezdetnek talán elég. Egy fékezés, kiabálás – nem túl kedves – szakít ki a gondolatataidból, dudaszó!

Aztán minden halad tovább a maga medrében.

Itt-ott furcsa fodrokat érzel, a teremtés hullámzik, de nem tudod behatárolni és inkább zavaró, semmint segítő ez az érzet, mely régen pontosan működött. Még mindig igen kaotikus minden, sok gondolatról nem tudod eldönteni, hogy emlék vagy a tied, kinek a múltját látod és milyen problémákkal kell esetleg majd szembenézned, miután a géped végül majd landol. Azt tudod, hogy idős Mentor bizonyára aggodalmaskodik és mindent megtesz visszatérj a Múzeum kebelére, de vajon vár e bárki más, aki valahogy kapcsolódik, esetleg kötődik hozzád. Abban majdnem teljesen bizonyos vagy, hogy nincs háziállatod, hiszen annyit vagy távol, hogy nem lenne értelme…

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Santorini Airport.jpg)

Eközben feltekintesz a teljesen semmitmondó fehér épületre, mely elég otromba, ellenben funkcionális. Nem szép mindahhoz képest amilyen építmények egykor uralták a Teremtést, melyből mára emlékeid szerint már nyomokban is alig maradt valami, nem kizárt Föld vagy Óceán mélyén pihen, míg az emberek a maguk módján próbálkoznak talán tudat alatt felidézni mindazt amit egykor elvesztettek. Fel tudsz idézni egészen szép alkotásokat, de ez, a reptér nem kellett az legyen. Eközben valaki véletlenül (?) neked megy és mondd valamit, idegen nyelven, amit nem értesz, de valószínűleg bocsánatot kért. Talán. A nyelvek kaotikussága egy másik dolog.

Végezetül, mindent megbambulva – és érezve még korántsem láttál eleget – lépteid új irányt vesznek de mielőtt még megérkeznél és feltehetnéd a kérdést, hallod, hogy a hangosbemondón téged szólítanak és kérik fáradj a recepcióra! A hang egy hölgyé, s bár torzít a technika, mégis fiatalosnak és kedvesnek, de kellően határozottnak tűnik…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2020. Március 11. 11:37:59
Timeus Helio

Ahogy egyedül maradok, egyre csak elfog a magány s a kétely érzése. Nézve az ember tömeget, a különböző civilizációk keveredését ebben a légtérben a káoszt juttatja eszembe.  Bennük a természeti törvény jogot nyer s az erősebb hamarabb eléri célját, míg a gyengébb az így járás tipikus esetét követi. Kezd kicsit fullasztó lenni ez a tömeg s időm, mint a tenger ezért úgy érzem jobb nekem kint, s kisétálok körbenézelődök az épület körül. Ahogy a reptér előtt vagyok, egyre érzem a forróságot, s testemet, ahogy felhevül, így keresek némi hűsítő vizet, ha van valami szabadtéri kút vagy esetleg árnyékot, közben az épülettel kokettálok, de meg kell, hogy mondjam elég borzasztó, ahogy kinéz... Régen minden szebb s tökéletesebb volt... Egyszer csak a hangos bemondó zavar meg, mely nevemen szólít. Hív, egy hölgy, legalábbis nevemen szólít. Meg keresem a hang tulajdonosát s jelentkezem nála, hogy én vagyok Timeus és megpróbálom felidézni közben testem emlékeit, milyen is az a repülőjegy vásárlás/megváltás protokollja. Illetve milyen lesz repülnöm, úgy, hogy nem ÉN repülök, hanem közvetetten.... Hagyom, hogy minden menjen a saját medrében és sodrásában...
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2020. Április 03. 11:02:21

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini Reptér
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután
Hangulatkeltő - Reptérhangok (https://www.youtube.com/watch?v=vewUGTmygEs)


Egy… egy… ne lenne olyan ködös minden! De tudod, hogy a Hatodik Ház felségterülete ez, itt, ahol a természet törvényei uralkodnak, mikor az erősebb… s most itt látod is. Nem csak az állatok, de a teremtés koronája e törvény egyszerűsége szerint él, még ha ennek esetleg nincs is tudatában. Ez – ahogy látod – így van az élet minden területén, kivéve talán ott, ahol korábban vendégeskedtél. Még a romoknál is az erősebb érvényesült ezért vagy most itt te is…

A forróság élménye és élvezete talán kint tart a végsőkig, elvégre ez a te lételemed és magad is az vagy valahol, de az emberi korlátok makacsan és kitartóan tudatják veled mennyi minden és milyen nagyon megváltozott. Korlátaid lettek – eddig is voltak – de most valahogy kézzelfoghatóbb. Erre kitűnően jó az árnyékosabb és folyadékban gazdagabb környezet, mint például az illemhely, melyre lehet amúgy is szükséged lett.

Végül elérkezik a te időd is, a hangosbemondó téged szólít. Illetve egy hölgy az, de a régi módszerektől eltérően eszközt használ, tudod is mit, de ez most nem is érdekes! Sokkal inkább a tény, hogy át fogja nyújtani a jegyet, amit a gondoskodó mentorod küldött!

Ügyintéző /Görög/ Üdvözlöm uram! Ezt a nyomtatvány lenne oly kedves kitölteni és aláírásával hitelesíteni, akkor minden további nélkül át is tudom adni önnek a névre szóló repülőjegyet! – tol eléd egy A4-es okmányt,

Mindenféle személyes (név, születési hely és idő valamint cím…) adatokat kellene megadnod, ami iratok hiányában sem lehetetlen, hiszen a memóriád kiváló, mindent is össze tudsz szedni fejben. Talán. A továbbiakban a hölgy egy monitorra tekint és beviszi a megadott adatokat, illetve kis türelmedet kéri, majd miután végzett átnyújtja számodra az eddig várt papírdarabot. Az indulásig még van egy kis idő, de az ügyintéző hölgy felhívja a figyelmedet arra, hogy ha úgy gondolod, már be lehet szállni!
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2020. Június 08. 14:04:17
Timeus Helio

Minden olyan zavaros, s oly zavaró a tudatlanság, mely annyira lekorlátol, mintha valami újszülött lennék a világban, pedig mindennél régebbi vagyok, mi körbe vesz... De mégis... Korlátok börtönében vagyok, nem vagyok szabad, holott mégis, testem cella, mely megakadályozza valóm kiteljesülését...

"...Ez az én nevem?..." - Valóban, engem szólít valami vagy valaki. Engem vár, hogy átvegyem a jegyet, mellyel régi s új otthonomba lehessek. Ez a nyomtatvány kitöltése nincs ínyemre, de ha ez az ára, akkor végig viszem a procedúrát...

(görög) - Köszönöm szépen! - veszem át a jegyeket és igaz, ahogy a hölgy mondta, van még időm, de én most a biztosra megyek, így elindulok s felszállok a gépemre, ha megtalálom. Keresve a helyemet leülök a székemre s érdeklődéssel tölt el a masina. Érdekel, hiszen most repülök először, de már oly sokszor. Eltűnődök, hogy mennyit változott a világ mióta én ismerem. Rá sem lehet ismerni, a technokrácia uralma, a gépiesítés és modernitás, az új vívmányok egyszerre lenyűgöző és félelmetes...
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2020. Június 29. 12:16:38

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország, Santorini Reptér / Görög légtér
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután
Hangulatkeltő - Gép viharban (https://www.youtube.com/watch?v=yrlhpZ0PN5Q)


Kortalan és korlátolt. Érdekes kettős, még érdekesebb a tény, hogy örökké így marad. A mérték az ami nem feltétlenül kell azonos legyen, idővel – mint minden – ez is változni fog! Ki tudja mi van idekint és mi vár rád, mennyi barát és ellenség, esetleg lehetőség vagy egy újabb bukás? Nem kizárt, hogy azért vagy itt és most, mert eleve ez volt a Terv! Igaz, még oly sok minden más is, de a Teremtő csak nem büntet újra és újra, lehetőséget ad a megváltásra, ahogy azt sok vallás tartja és hiszi! Esetleg ebből neked is jut valamennyi… cseppnyi?

Mi történne ha most megmutatnád a valód? Mit okozna? Teheted e, mint egykor? S ha igen, akkor annak milyen következménye lehet? Vagy inkább maradsz a korlátok között és idővel találod meg a választ, ahogy Timeus tette. Igaz, hogy ő ember volt és nem rendelkezett azzal az éleslátással amivel te, de egy másik fajtát valószínűleg birtokolt. S ez lehet valahol a türelem köpenyét viselte…

A rutin visz. Emberi emlékeid átvezetnek a kapukon, az ellenőrzéseken és hamarost a gépben foglalsz helyet, ami az égbe viszi az embereket. Egykor nem kellettek ilyen masinériák, de most az emberek egyedül eljutottak idáig és az eget hasítják! S innen jön a csodálat, a félelem és persze a tudat, hogy talán új Isteneket leltek és elhagyták a régieket, vagy a régit, hiszen a Teremtő… de akkor hogy hagyhatta ezt? Lehet ez pedig az emberek büntetése? Egyedül maradtak és most még nagyobb szükség van rátok? Vagy egyáltalán nincs…?

Ezek a gondolatok kísérnek első felszállásodra melyet nem a saját szárnyaid adnak és juttatnak el célodhoz, amit lehet nem is fogtad fel mennyire vársz (?). A kapitány köszönti az utasokat és a felszállás után lehetőség van kicsit kinyújtózni, illetve légikísérő hölgyek (akik elég vonzó hölgyek) kínálnak téged mindenféle étellel-itallal. Közelebb és közelebb kerültök a célhoz amikor a kapitány azt kéri mindenkitől, hogy foglaljon helyet és kösse be magát, mert az időjárás kissé morózussá változott.

Aztán megérzed azt, amit egy ideje fel sem fogtad, hogy ott van. Valami természetfeletti rezgést, mely elég erős, hogy borzolja az érzékeidet. Ez a vihar bizony nem természetes! Annyira nem, hogy ridegség, ami belőle árad… A börtönöd érzetét hordozza magában! Az emberek mit sem sejtve ülnek, olvasnak, isznak vagy épp imádkoznak. Egyedül te, Solarion tudod az igazságot, hogy ha a vihar még hevesebb lesz… Rosszul látni, de mintha valami lett volna az egyik viharfelhő előtt. A villámok fényénél mintha valami alakot véltél volna felfedezni. A figyelmedet elvonhatja a sikkantás, aggodalom hangja, a gép egyre erősebb rázkódása, a kollektív félelem, mely lassan sodródik a pánik felé…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2020. Augusztus 07. 08:54:52
Timeus Helio


Megannyi gondolat jár a fejemben, mind létről és célról. Miként vagyok jelen s mit tehetek meg. Mi történne ha kérdés kezd el foglalkoztatni, míg ezen az utazóeszközön vagyok, melyet repülőgépnek neveznek. Büntetés vagy megváltás? A Teremtő, mit szól ehhez? Ez is egy csalfa játéka lehet? A légi utazás csodálatos mely magával ragad, úgy, mint a gondolataimat.

Az egész gondolat sort a vihar zavarja meg mely valóban nem tűnik természetesnek és egy ez a egész egy rossz ómen. Mindenki nyugodt csak én vagyok megfeszülve, s ahogy egyre jön közelebb a természetfeletti égiháború már kezd igen kényelmetlen lenni.

A nagy villámok fényjátéka és azok pokoli dübörgő hangja, mint a Teremtő haragja játszik az égen. Egész nappali fényáradat lenne, ha épp sötét lenne.... De ott egy alak vagy csak a szemem káprázik? Az az alak, mintha ismerős lenne s egyben idegen is...  De koncentrálni nem tudok a masinán lévő feszültebb légkör miatt, melynek hangot is adnak az utastársaim. Nem tehetek nagyon mást, mint csak sodródni az árral...
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2020. Október 03. 16:23:59

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután
Hangulatkeltő - Gép viharban (https://www.youtube.com/watch?v=yrlhpZ0PN5Q)


Te, Solarian, ki az Első Ház tagja vagy, melyet először bízott meg feladattal sem érted, talán nem is értheted meg soha a Teremtő Nagy Tervét. Lehetséges, hogy a Fényhozó, Lucifer maga sem volt képes minden aspektusát felfogni ennek a felfoghatatlanul hatalmas lénynek, akit az emberek olykor Istennek neveznek. Ugyanakkor az emberek is teremtettek. Méghozzá nélkületek, hiszen ezt; a repülő masinát sem láttátok soha ezelőtt! Igaz, hogy részesei voltak sok mindennek miután fellázadtatok, de…

Egyre inkább erősödik az érzés, mintha lényed felfogná azon rezonanciákat amelyek képesek érzékelni a Teremtésben beálló változásokat és egyre vadabbul tudatná veled a veszélyt egy erősödő fejfájás formájában, mely bár elviselhető, azért kellemesnek semmiképp nem nevezné senki. S mindezzel együtt a korábban lenyűgözőnek tűnt emberi alkotás most csak egy törékeny apróságnak tetszik a vihar erejéhez képest.

Az emberek is megérezhettek valamit, mert a kezdeti nyugalmat felváltja a nyugtalanság és egy nő fojtott sikolya egy nagyobb légörvénynél. Egy hangot is hallasz, valaki imádkozik, mely téged igencsak kellemetlen érzéssel tölt el, úgy érzed, hogy nem vagy jó helyen, hogy távolodnod kéne ettől az imától, a személytől, aki a szavakat mormolja! Tudod, ha ellened irányulna, akkor nem lennél képes megülni a széken, de lehet csak a hite nem elég erős…

Akárhogyan is legyen, a hangulat egyre inkább romlik, egyre jobban sodródik a káosz felé, ahogy a villámok is egyre közelebb érnek a parány kis géphez. Csak idő kérdése, mielőtt valóban becsapódik egy… vagy több. A következő pillanatban lezuhannak a kis oxigénmaszkok, majd a gép megdől élesen mielőtt a pilóta emberfeletti erőről téve tanúbizonyságot képes lenne visszaállítani azt. A légi utaskísérő akivel találkozik a tekinteted, aki valószínűleg látott már néhány turbolenciát és vihart…

Most tágra nyílt szemekkel mered rád – de lehet csak mögéd – és a következő éles villanásnál egyszerűen látod, felismered a tekintetében azt, amikor valaki felkészült a halálra. A kapitány és segédpilótája, akik még bármit tehetnek, de csak addig, amíg a technika kitart. S mikor megint kipillantasz, akkor már tudod, hogy ez a vihar addig fog tombolni, míg a parány kis ember alkotta eszköz alá nem hull.

Érzed benne a pusztítás utáni vágyat, a sötétség érintését, a kín maró mérgét, a Gyötrelmet magát, melyet a Pokoli Börtönben éreztél utoljára – még nem is oly rég. Ha a géptörzs kettétörik, nem lesznek túlélők…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2021. Február 06. 14:48:38
Timeus Helio

Ahogy az egész jelenet zajlik s nő a feszültség, egyenesen arányos a bennem levő emberi félelem növekedése, melyen valódi belsőm nehezen tud urrá lenni. Nem sok hiányzik az önkivületi állapothoz, s ezen az idegen imája se segit sőt ront a helyzeten. Ez a vihar az évszázad vihara lehet, mely nem enged. Olyan mintha vissza akarna terelni belsőm börtönébe. De most szabad vagyok s ezt nem adhatom fel, erőssebbnek kell lennem, mint ez az égi csata.

Egyre rosszabb minden, a gép bármelyik pillanatban széteshet. Valahogy úgy árzem, hogy úrrá kell lennem a helyzeten. Valamit tennem kell. A légiutaskisérő tekintetéből a halál kiolvasása is erre sarkal, de ugyanakkor ez nem jó omen. Ez a vihar engem akar ehhez már semmi kétségem nem fér hozzá...

Solarion gondolkodj, mit tehetsz ebben az esetben, hogy élheted túl ezt a pokoli eseményt. Megpróbálok elcsendesedni, önmagamba fordulni s keresni belsőm által fellelhető megoldást ezen szituációra.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2021. Február 15. 11:49:21

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután
Hangulatkeltő - Gép viharban (https://www.youtube.com/watch?v=yrlhpZ0PN5Q)


Mindazon által, hogy a körülmények olyanok amilyenek, apró nyomokra lelsz a megváltozott világról és annak hatásairól, ahogyan olyasmikről is, amik már a Teremtés hajnalán is léteztek. Az utóbbi nem más, mint a Rezonancia maga, a természetfeletti rezgések amelyek hullámokban ostromolják a tudatod és bár eléggé túltölti az érzékeidet, tudod, hogy odakint a vihar nem természetes módon vált ilyenné. Azt is, hogy a repülőgép bármilyen módon megsérül, valószínűleg sokan fognak meghalni, ha csak nem történik valami csoda!

Azt mondják, hogy egy zuhanó repülőgépen nincs ateista…

Igen, ez az ima egy új dolog talán vagy csak nem emlékszel, de az biztos, hogy a kellemetlen érzet nem csökken, sőt, az ima erősödik, a hangulatod úgy romlik. S persze az időjárás is. Kapaszkodni kell már, neked is és mindenki másnak szintén. A kapitánynak már nincs ideje magyarázni, a légikísérők is leültek, bekötötték magukat, látszik mindenkin az egyetemes félelem. Mintha valaki ebből akarna táplálkozni.

Mit tehetnél? Mit kéne tenned? Vezető vagy! Annak teremtettek és ez a feladatod akkor sem szűnt meg létezni, amikor a börtönbe zártak. Hogyan lehetnél az? Azt már csak te tudhatod! Nincs rá recept, nem készült hozzá útmutató és az emberek is maguk hozzák meg a döntéseiket. Úgy tudják…

Talán a mértékletesség lehet megoldás vagy hangot kell adni valaminek? Esetleg cselekedned kellene? Az biztos, hogy bármiképp is döntesz, a következményekre is ügyelned kell.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2021. Március 23. 16:51:56
Timeus Helio

Az ima és a vihar összhangja aggasztóan hat. Aggasztó abból a szempontból, hogy minél erőteljesebb, annál inkább a vihar maga is. S hogy vezető vagyok, valamit tennem kell, de a sok embert, hogy tudnám megnyugtatni, hogy ne legyen abból kellemetlen nekem. Vagy talán csak a belsőmet kellene megnyugtatni s elmélyülni magamban? Nem tudom, hogy mit kellene csinálnom. Ahogy nézem a rémült arcokat, egy ötlet jut eszembe. Igyekszem a körülöttem lévő embereket megnyugtatni, ne féljenek, bizzanak a pilóta tehetségében s hamar túl leszünk az egészen. Ha lehetőségem adódik, egyre több embert próbálok megnyugtatni, közben figyelve a természeti reakciókra, mi történk. Tehát felállok a helyemről s megszólitom a hozzám közvetlen közelben lévő embereket.

/görög/ - Ne féljetek, mindenki nyugodjon meg, a riadalom nem old meg semmit. Bizzatok a pilóta tehetségében s úrrá leszünk ezen a viharon! - szólok az emberekhez.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2022. December 19. 11:35:48

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután
Hangulatkeltő - Gép viharban (https://www.youtube.com/watch?v=yrlhpZ0PN5Q)


A következő pillanatban sötétségbe borul a gép , csak az odakintről beszűrődő villámok fénye ad némi világosságot. Ez a hirtelen támadt fénytelenség téged sem nyugtat meg, kellemetlen emlékek találhatnak kiutat az akarat gátja mögül... egy helyről, ahova soha többet nem akarsz visszamenni! Aztán a zajok, a kiáltások és sikolyok, a villámok fénye mégis egy fajta inger, olyan aminek árnyéka sem volt a börtönödben. Tudod, hogy kint vagy. Ahogyan a veszély is, ami el akarja pusztítani ezt a parányi ember alkotta eszközt. Illetve... van egy veszély idebent is, mely folyamatosan ott duruzsol a győztesek nyelvén melyet ellenetek formáltak.

Hosszas hezitálás után, belső harcaidat megvívva úgy döntesz felkelsz és megnyugtatod a halálra vált embereket. Első lépésnél kioldod az övet. Kellett, hogy fel tudj állni, de a következő széllökés azonnal érezteti veled azt, hogy talán nem jól döntöttél. Szerencséd van, de a következőnél lehet, hogy nem sikerül időben megkapaszkodnod. Mindenesetre felálltál és megszólítod az utasokat. Szavaidat részben elnyomja a vihar ordító hangja, de ami átjut az is felemás fogadtatásra lel. Vannak akik nem is figyelnek rád, akik még jobban pánikba esnek és persze azok akik hisztérikusan felnevetnek. S az a kevés akiket esetleg megragadott a (látszólagos) nyugalmad, próbálnak erőt meríteni belőle.

Egészen a következő pillanatig, amikor a gyomrod felkívánkozik az agyad helyére, mert a gép meredeken zuhanni kezd.
S mintha mindez nem lenne elég, úgy véled egy alakot látsz a villámok fényében.
Egy szárnyas alakot.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2023. Július 05. 13:07:52
Timeus Helio

Ez bevált. Talán így nyugodtabban leszek, hogy kevesebb az ima. Igaz az nem javít a helyzeten, hogy megjelent az a szárnyas alak. Rossz érzés tölt el, mert van egy olyan sejtésem, hogy értem jött... Ezek vissza akarnak vinni a Verembe, ahol újra rabságra fog hajtódni a fejem. Most, hogy megéreztem a szabadság ízét, nem tehetem s nem is akarom alávetni magamat ennek a sötétségnek. Valamit ki kell találnom, de mit? Próbálok feltáplászkodni, de már csak perceink lehetnek hátra. S ha még igazi énem túléli a becsapódást, lelkem testi börtöne nem fogja. Nem szeretnék megölni egy ártatlant sem. Viszont lehet, hogy nyugodtságra való törekvésem helyett tennem kell valamit.
Felkelek s amennyire tudok végig megyek az ülések között a pilótákig s minden arcot végig nézek, hátha látok valamit a szemükben, valamit ami nem emberi? Hiszen ha nem értem jött az idegen, akkor innen valakiért...
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2023. Július 08. 20:42:45

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután
Hangulatkeltő - Gép viharban (https://www.youtube.com/watch?v=yrlhpZ0PN5Q)


Nem tudod elengedni a gondolatot, hogy érted jöttek! Valószínűleg azért van veszélyben az egész gép, mert te rajta vagy! Ha nem lennél… de így nem nagyon tudsz mást elképzelni, mint azt, hogy büntetésed az, hogy mindenki veled zuhan a mélybe. Zuhan… meredeken egyre inkább közelítve a tenger felszínéhez, mely fel-felcsapó hatalmas hullámokkal – mint felnyúló kezek – készülnek összecsapni az apró fémmadár felett.

Úgy döntesz, hogy neked előre kell menned. Ki is kötöd magad, majd nekiindulnál a pilótafülke felé, de ebben az őrült Newtoni példában csak annyit érsz el, hogy mindenféle elszabadult tárgy ütődik neked úgy megnehezítve – illetve bizonyos szemszögből könnyítve – az utad, hogy szinte úgy hullasz a pilótakabin felé mint egy érett alma.

Egyetlen szerencséd, hogy az utánad érkező étkezőkocsi nem rajtad – és sajnos nem is az ott lévő pilótakabin ajtóba – hanem melletted a falba vágódik és csak aztán talál el míg te a pilótafülke ajtajának vágódtál neki keményen. Ez bizony fájni fog egy ideig… de mindez a szenvedés és fájdalom akkor lenne igazán értelmetlen, ha nem is érted jöttek.

Solarionért,
Namaruért, az Első Házból!
A büszke Lordért, aki egykor
megannyi Lázadónak parancsolt…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2023. Július 17. 12:44:31
Timeus Helio


Ahogy egyre közeledik a repülő a végzete felé, mindent megpróbálok, de kitartásom nem igen jár sikerrel. Lassan kezd tudatosulni bennem, hogy lehet, hogy szabadságom most itt véget fog érni rögvest. Ezt nem akarom, viszont meg akarom állítani ezt a folyamatot. Akarom, hogy kitörjek rabságomból. Ahogy az akarat utat enged magának, úgy tőr elő belső valóm, fizikai manifesztációján keresztűl. Már nem érdekel, hogy mit gondolnak az emberek, hiszen nem sok van hátra nekik. Nekem, pedig léteznem kell! Ahogy "túlvilági" alakom végső kilétét felfedi, erőteljesen elindulok/mászok a vészkijárat felé. Ahogy haladok a cél felé egyre csak felspanolom magam, hogy ki tudjam tépni az ajtót. Ahogy végbe ment a folyamat a kinti szárnyas alakot veszem célba.


"Mit akarsz tőlem, miért nem hagysz békén! Engedd el a gépet engem keresel!" - tekintélyt nem tűrő hangon parancsolok rá.

Off-Topic: megjelenítés
Akaraterő dobás

<img src="http://rpgenerations.hu/RPGenerations/Themes/Regain/images/dice.gif" alt=""/>Próbadobás 6d10: ( 7,5,2,3,10,+9,8 ): Célszám: 8. Eredmény: 3 Siker
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2023. Július 19. 12:00:46

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután
Hangulatkeltő - Gép viharban (https://www.youtube.com/watch?v=yrlhpZ0PN5Q)


A pillanat, amikor eldöntöd a pilótafülke-ajtóra matricaként tapadva, hogy teljes kinyilatkoztatást teszel… annak a példája, amikor az emberek azt mondják „akkor épp jó ötletnek tűnt”. Kezdetben nem is sikerül! Akarod… és nem történik semmi! A parancs lenne, hogy ne mutatkozz az ember előtt? Valami más? Aztán a pillanat, amikor lefoszlik rólad az emberi álcád és rádöbbensz, hogy a test melyet bitorolsz mennyire korlátozott… nem tudod megmondani mennyi idő telt el mire magadhoz térsz.

Egykor a Hit átitatta a teremtést, korlátlannak tetszett – végtelennek. Kevesebb ember volt és mégis úgy tűnt, hogy az Erő, amit képviselnek… kifogyhatatlan. A Bukást követő hosszú börtön után – ahol szinte minden csepp szikra elfogyott – pedig oly sok idő telt el. S most, érezve még a katarzis utóhullámait amit a Hit tsunami okozott, rádöbbensz, mily kevés maradt meg benned mindabból ami nem is oly rég söpört át rajtad. (Ideiglenes Hit: 10)

Nem könnyen, de végül eljutsz a vésznyitó gombig. Rátenyerelve tapasztalod, hogy a szél kitépi az amúgy is kizuhanni készülő ajtót, mely úgy tűnik el, mintha sosem lett volna ott. Nem kell nagy lendületet venned, hogy kireppenj, hiszen nagy segítségedre van a viharos szél is. Aztán rádöbbensz, hogy nem könnyű célirányosan repülni, de mikor határozottan indulsz a szárnyas alak felé, akkor mintha valamivel könnyebbé válna a dolog.

Majd mennyei hangon kérsz – mit kérsz – egyszerűen parancsolsz! Követeled! Namaruhoz, büszke Első Házbelihez méltóan!

Ezután ami eddig könnyebbnek tűnt, az a mondadód után közel lehetetlennek tetszik. Mellkason vág a rideg szél! Felismered az érzést, pontosan tudod, hogy mi ez: az Abyss okozta gyötrelem maró mérge! Felhasítja a ruhát és mellkason üt, hogy véred csordul!... amely sérüléseid azonnal és maradéktalanul be is gyógyulnak. (Ideiglenes Hit: 6)

Szárnyas Alak /Görög/ Ostoba Namaru! Kinek képzeled magad te arrogáns idióta! – hallod a hangját, melyet egy mögötte keresztirányban felvillanó villám nyomatékosít. – úgy hallod a Szárnyas Alak is ért a drámaisághoz, sőt… de legalábbis méltó ellenfél!

Akad némi jó is ebben: amíg rád koncentrált, addig a gép valamennyire képes volt csökkenteni a becsapódás szögét, de az értékes másodpercek homokszemekként peregnek, miközben a gép egyre közelebb kerül a tragikus végzetéhez.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2023. Július 25. 07:47:52
Timeus Helio

Ahogy kivetődök a viharba, mint egy végtelen szűnni nem akaró lázálomba, érzem, hogy erőt kell vennem magamom. Az elemek és a fizika is ellenem dolgozik, de ezen a holtponton túl kell vetnem magam, hogy megmaradjak. Ráripakodásom után érzem, hogy az ismeretlen figyelmét magamra vonzottam, így a gép talán megmenekül, már semmit sem tehetek érte. Másra kell koncentrálnom, az életben maradásra. Fel kell készülnöm, hogy az idegen alak bármikor rám támadhat, erejét nem ismerve a legváratlanabb helyzetre is fel kell készülnöm.

/görög/ - Mit akarsz ismeretlen!? - szólok mennydörgő hangon felé. - Ki vagy te!?

Félek kérdéseim nem fognak egy hamar válaszra találni. Főleg, hogy magam sem tudom mit keresek pontosan, hiszen a szituáció a múlt nem ismerete nélkül idegen. Ebben az ismeretlen világban kell lavíroznom, helyt állnom és Házam becsületét megőríznem. Engem nem nevezhet senki sem ostobának! Elsők között voltam, uralkodó voltam. Nem ez így nem mehet tovább! - erősődik fel bennem egyfajta érzelem, düh...
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2023. Július 25. 12:57:24

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután
Hangulatkeltő - Gép viharban (https://www.youtube.com/watch?v=yrlhpZ0PN5Q)


Azt gondolná az ember, hogy kövér cseppekben hullik az égi áldás, de teljesen biztos vagy benne, hogy a Gyötrelem mételyezi ezt a vihart, mert ez az aprószemű, bőr alá bújó és szúró zápor olyan vad és váratlan irányból lecsapó szelekkel társul, ami csak erre jellemző. Igazából azonban az a semmivel össze nem téveszthető rideg üresség érzete leng körül, ami teljesen egyedi és emiatt könnyed azonosítható. Nem könnyű manőverezned – főleg, hogy a fizikai erőnléted igen gyenge – így sokszor kell korrigálnod magasságot vagy épp irányt… igen kimerítő. S akkor még ott van a kiabálás-ordítás, hogy halljátok egymást, de leginkább a te hangod eljusson a másikhoz.

Vihardémon /Görög/ Nem nyilvánvaló te fennhéjázó idióta? – mutat a zuhanó gép felé – Rendet! – mondja a nyilvánvalót, szerinte neked is annak kéne lennie – Nem hallottam a TE nevedet! Ugyan milyen jogod követeled az enyémet? – kiáltja, de aztán elvigyorodik – úgy gondolod a hangjából – Tamiel vagyok te üresfejű Namaru! Tamiel, Lammasu az Adad kórusából! Itt és most pedig a bírád, ha úgy tetszik! – látod, ahogy a teste körül eleddig cikázó apró villámok a kezébe kezdenek összpontosulni – Hajolj meg! S talán nem kerülsz annak a fémmadárnak a sorsára!
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2023. Július 31. 12:57:38
Timeus Helio

Ahogy kikerülök az örvénybe, ami egyre jobban húz a Gyötrelem viharában. Kissé olyan ez az egész , mint földi testem erős estéjének másnapossága, mikor a fej körül forog a világ szüntelen, múlni nem akarva. Testem silány gyengesége nem a legjobb ellensúly ennek az erőnek, miközben testembe szilánk darabokként bele maródnak az eső cseppek. Aztán egy időután urrá leszek magamon, egyenletesen tartom magam. Meglátva az alakot eldördül az első "szópárbaj".

A válasz erőteljes és határozott. Nem tetszik nekem, hogy egy "senkiházi" így beszél velem... Viszont a helyzeti előny nála, kihasználhatja a helyzetemet. Nem tudhatom, mennyire rég óta szabad s mennyire ismeri korlátait.... De velem nem teheti ezt! Többre vagyok hivatott!! [/color]- Vág végig az agyamon a gondolat menet.

/görög/- Solarion vagyok a Namaru házból, elsők között való a Ragyogás Kórus Elohimja! Nem tűröm ezt az arcátlanságot! Mit tettél s miért támadtál rám? Mi dolgod itt?- Jelentem ki határozott hangon.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2023. Augusztus 01. 12:30:09

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután
Hangulatkeltő - Gép viharban (https://www.youtube.com/watch?v=yrlhpZ0PN5Q)


A tested törékeny és esendő. Érzed, hogy minden másodperc kikezdi valamilyen módon és veszélyezteti az ittlétedet. Ugyanakkor azt is érzed, hogy a vihar enyhülni látszik amikor megnevezed magad. Mintha… nem is tudod, de mintha az, hogy a másik nem fordítja teljes figyelmét a viharra, az megpróbálna kiszabadulni és a maga kedvére tombolni vagy épp megszűnni…

A válasz olyan, mint a vihar. Erőteljes és kíméletlen. Letolt nadrággal ért, ahogy Timeus szóhasználata bukkan fel és talán nem is teljesen az Esszenciádból, mint az emberi érzelmekből tör fel benned a büszkeség és esetleg már az arrogancia határát súroló lendület, mellyel helyre tennéd a veled szemben lebegő alakot. Nem érdekel már az sem, hogy milyen helyzeti előnyben van, veled így nem beszélhet!

Ekkor? Nem, akkor ér a felismerés amikor megszólít és közelebb reppen hozzád.

Overlord Tamiel /Görög/ Lord Solarion! – néz rád cápamosollyal – Hódolj be Overlord Tamiel előtt és nem küldelek vissza a pokolba! – intéz hozzád kihívást.

Nem tudnád eldönteni, hogy ez most milyen értékű hír, mert legalább annyi előnye, mint hátránya van annak, hogy egy nálad rangosabb Démonba futottál. A kérdéseid leperegnek róla, a válaszodat várja… de ilyen közelről már szinte minden részletet ki tudsz venni. Messzebbről láttad, hogy vékony, nőies alakja van, hogy hatalmas szárnyaival tartja fent magát, hogy folyamatosan elektromos töltések szaladgálnak a testén mintha apró villámok lennének és apró gömbvillámra emlékeztető fénylő gömböcskék lebegnek körülötte látszólag véletlenszerűen, de közelebbről már…

Látod azokat a fekete szemeket, mintha az Abyss nézne vissza rád. Üresnek tetszik és szinte dermesztően hat. S mindezek ellenére az arca valahogy mégis gyönyörű, szinte már földöntúli! A hosszú haja, mint fekete hínár tapad a fejére és testére. Ami leginkább vonzza a tekintet az a férfiakat bűnbe csábító ajkak, melyek mögött tűhegyes cápafogak sorakoznak. A nyakának kecses íve, a finom vállai és nőies, telt idomai, lapos hasa és darázsdereka, mely mögött egy hosszú farkinca tekereg, rájákét idéző végződésben és persze a hosszú és formás combok, kecses lábfej teszi őt egésszé.

A keze – mellyel épp rád mutat megerősítve a kihívását – karmokban végződik és az egész bőre, melyről most látod – hogy kék cápákra jellemző színben játszik – teljes testét színezi olyan ruganyosan fényes hatást kelt… s mégsem tudod feledni a Bukás előtt hallott pletykákat, miszerint egyes Adadok bőre képes volt lenyúzni a húst az emberek csontjairól, ha ölelésükbe kerültek.

Overlord Tamiel /Görög/ Engedelmeskedsz vagy elpusztulsz?!

A szavait a hatalmas hullámok közül érkező robbanás fénye és hangjai nyomatékosítják...

Off-Topic: megjelenítés
+1 ideiglenes torment a büszkeséged ára
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2023. Augusztus 21. 09:54:26
Timeus Helio

Amilyen erővel tettem fel kérdéseimet, ebben a pusztító, de egyben fullasztó örvényben, úgy ér az arcon csapás, azon felismerésé, hogy az előttem álló személy hatalmasabb nálam. Ez az első olyan lény szabadulásom óta, akivel találkoztam, mint én. Egyből hatalmasabb és konfliktusosabb. Közelebbről mérve pedig nem tudom mitévő legyek, de egy biztos, hezitálni nincs túl sok időm, mert e szőrnyű bestia elég türelmetlen.

/görög/ - Overlord Tamiel! Valahogy csak megtudjuk beszélni ezt a félreértést! - kezdek mondandómba, bízva a szociális érzékeimbe, hogy elkerüljem az elkerülhetetlent. - Elnézést kérek a hírtelen haragomért, de nem rég kerültem felszínre és ön az első magamfajta, akivel találkoztam. Úgy gondoltam az Abyssból küldettek értem, de rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Nem kívánok a maga ellensége lenni.

Várom a megfelelő reakciót, s direktbe nem válaszolok a behódolás kérdésére, bízva, hogy eltudjuk simítani ezt az ügyet.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2023. Augusztus 21. 11:41:38

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután



Miközben van időd szemrevételezni a halálosan tomboló szépséget rá kell ébredj, hogy bizony a Börtön hagyott némi nyomott a veled szemben lévőn. A Gyötrelem mely maró méreg, mételyként rágja a te Esszenciádat is, úgy tűnik, hogy Tamielén sokkal több fogást talált. Míg a te teljes alakod tisztának hat, az övéből helyenként átszivárog az Abyss mocska. Több helyen is…

Overlord Tamiel /Görög/ Természetesen már meg is beszéltük! Ezzel elfogadtad a helyed alattam és vazallusomként szolgálsz ebben a pokoli Teremtésben! A mentségeket tartsd meg annak, akit érdekel! Nekem csak az a fontos, hogy szerezz olyan embereket, akik eladják a lelküket! Az első ilyenre adok neked néhány napot! – közli ellentmondást nem tűrően miközben elkezdi az ereszkedést (a vihar meg az erejét veszíteni). Természetesnek veszi, hogy követed – Talán akad egy-két túlélő… – ragadozómosolya félelmetesnek hat
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2023. Augusztus 23. 17:52:47
Timeus Helio



Ahogyan megfigyelhető jó magam tisztább aurával rendelkezem, mint Tamiel. A Gyötrelem, mint egy métely magával ragadja s az Abyss moscska foltot hagy rajta. Jó magam kűzdök ez ellen a Gyötrelem ellen, s hogy tiszta maradjak mindent megtettem eddig, amit csak elmém engedte. De most mitévő legyek - bújik elő a kérdés, mely egyre erőteljesebb... Nem tetszik, ahogy parancsolgat nekem, de nem adok hangot neki, még annak sem, amit épp parancsolt. Magam úgy gondolom, hogy nem hódoltam be, hiszen nem ejtettem ki sem számmal sem elmémmel ezt a mondatot. De egyenlőre nincs más lehetőségem, mint a kivárás és megfigyelés. Elkezdek utána suhanni, hátha adódik egy óvatlan pillanat amikor meglibbenhetek vagy épp nem vártan letámadhatom? Nem tudom még egyenlőre lássuk milyen helyzet elé támaszt a Gondviselés? - zakatol az elmém folyamatosan.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2023. Augusztus 24. 10:03:54

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután



A gondolat abban a pillanatban szakadt meg a tisztasággal és tettekkel kapcsolatban amíg fel nem idézed a pár perccel ezelőtti pillanatot, ahol számtalan ember élete ért véget azért, mert nem tettél semmit, sőt, feladtad őket a saját önző érdekedben. Mint ilyen érzed, hogy a benned lakozó sötétség erőre kapott picit, hogy egy démoni hang elégedetten nevetett az Esszenciád mélyén, de tény, hogy a veled szemben lévő alak valóban sokkal több hasonló szörnyűséget követhetett el…

Lenyeled a büszkeséged és követed Tamiel-t, aki könnyedén ereszkedik a viharos időben, míg neked azért okoz ez nem kevés kihívást. Annyira lefoglal az, hogy ne zuhanj le, hogy másra nagyon időd sincs. Ugyanakkor azt is tapasztalod mire a lángoló roncsokhoz értek, hogy a vihar lassan olvad, gyengül és így valamivel könnyebb leszállnod valami lebegő roncsdarabra vagy ha ez nem, akkor lebegni a víz felett. Az utóbbi azért elég kimerítő, de kivitelezhető.

Számtalan test lebeg a lángoló roncsok között, teljesnek tűnik a pusztítás. Nem igazán látsz túlélőt, de annál inkább a testek mérete alapján azt, hogy mit is tettél. Nem csak felnőttek vannak…

Aztán látod, hogy Tamiel szűkülő kör után megállapodik egy roncsdarabnál és kinyútjva kezét egy villámcsapással jutalmazza az ott heverő testet. Elégedett arccal lebben tovább, míg te esküdni mernél rá, hogy halálhörgés hangjait sodorja feléd a heves szél. Miközben ott nézelődsz, észreveszel egy idős házaspárt (azok lehetnek), egymásba kapaszkodva próbálnak a felszínen maradni, fogytán az erejük és közeleg a végzetük.

De talán még van remény számukra…
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2023. Október 10. 14:36:49
Timeus Helio

A Gyötrelem mi ellen küzdöttem, megsebez s tisztaságom, ártatlanságom oda. A szenny fekete foltot hagyott rajtam, melynek belsőm sötétsége igen csak örülni látszik. Elvégre mit tettem? Semmit... Csak hagytam őket meghalni, ahelyett, hogy megmenthettem volna őket… De nem tettem semmit s saját gőgöm áldozatává válva, vazallusként kell működnöm egy erősebb és jóval megátalkodotabb sötét erőnek.  Ahogy ezt az erőt követem alábukva a viharba folyamatosan járna az agyam, de minden erőmet a fent maradásomra kell összpontosítsam.

Ahogy felszínt érve látom, mit tettem, elfog a düh Tamiel iránt, egy fékezhetetlen gyorsan növő erőt érzek belül magamban. Az sem segít, hogy látom mit mivel ez a démon. Már, már azon vagyok, hogy hátba támadom, kihasználva a lehetőséget, de ismételten döntenem kell. Vannak még túlélők, akiket vagy kimentek és talán, talán megmenekülnek, vagy a halál és Tamiel áldozata lesznek.

Nincs idő mérlegelni, segíteni próbálok, úgy, hogy azt Tamiel a leg nehezebben vegye észre, meglátva mi fog történni. Tehát fogom magamat és cselekszem. Méghozzá nem is akárhogyan, testem fordulatot vesz és a felszín fele zuhan, míg el nem erem az időseket. Ekkor tudatosul bennem, hogy nem vagyok olyan erős, hogy akar egyet is sokáig el tudjak vinni. Így a hideg tengerből való kiragadás helyett máshogy döntök. Megszólítom őket, ha már úgyis "angyali" alakban vagyok.

/Görög/  Ne féljetek tőlem! Segíteni jöttem, de nincs sok időm! Tegyétek azt, amit mondok, mielőtt a gonosz megtalálna titeket. Amint szerzek valamit, ami eltakar titeket, ne mozduljatok. - Ezzel a lendülettel elkezdek keresni valamit, amivel eltudom őket fedni és megvédeni.

Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2023. Október 20. 09:36:09

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Délután, késő délután



Az Esszenciád mélyén érzed, hogy már volt ott sötétség. Az a fajta, ami a Börtönben vett körül. Olyan, mintha beléd ivódott volna. Afféle, ami makacsul ragaszkodik és talán sosem hagy el. Ez a fénytelen sötét tűz kapott most kicsit jobban lángra és azért még akad ott fény, de sok hasonló döntés könnyen a saját vesztedet okozhatja. Intő példa erre Tamiel, aki biztos, hogy több olyan döntést hozott, ami most meglátszik rajta, ami démonibbá tette a megjelenését és viselkedését. Mert ezek szerint nem csak külsőleg, de Esszenciádban is rombol egy-egy rossz választás.

Minden erődet elviszi az, hogy a viharban próbálj navigálni. Érzed, hogy a határaidat feszegeted ami korábban nem volt! most elemi erővel támad. Ahogyan az emberi testbe készülsz visszazuhanni, megpihenni. S bár még van erőd, de minden perc drága! Ahogyan korábban a szigetről sem tudtál elrepülni a szárazföldig, most is kérdéses, hogy fogsz Athénig eljutni. Főleg, ha úgy döntesz, hogy nem egyedül tennéd, hanem még két embernek is segítenél.

A düh… nagyon erősen tör fel, de inkább szól a tehetetlenségnek és talán az emberi örökségnek, mint a büszke Namarunak. Helyesen felmérve az erőviszonyokat – illetve tisztelve a Teremtésben elfoglalt helyeteket – végül nem támadtál hátba egy másik Bukottat, de lehetőségeid ezen felül érezhetően korlátozottak. A viharban – melyet bizonyos, hogy Tamiel irányít – megpróbálsz előretörni, ami nem könnyű, sőt, igazából igen merész vállalkozás, megelőzöd a sokkal tapasztaltabb démont és próbálsz úgy túlélőt találni, hogy az ő ne vegye észre… eléggé lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

Látod, hogy leszáll és kivégez valakit, te pedig keresel… de mire bárkit látnál, ő már újra a levegőben van és tovább kutat. Sietve próbálsz cselekedni és bár korábbi erőd már elenyészett, most mégis azon tűnődsz pillanatra, hogy megpróbálod kiemelni őket… azt biztos észrevenné, így ez a terv hamvába holt. Nem csak azért, mert rádöbbensz nem bírnád el őket, hanem mert pont arra hívná fel a figyelmet amit el akarsz kerülni. Odareppenve Igaz Alakodban azonnal érzed ahogy megpillantanak, ahogyan elönt a fény és forróság! S bár mindössze apró csepp, mégis a hitük ereje olyan, mint a sivatagban hosszú ideje vándorló szomjazónak pár hajnali harmatcsepp.

Ki tudja mennyit látnak ebben a viharos szélben ami folyamatosan csendesül de még mindig elég erős, mindenesetre úgy véled, hogy meglepettség és csodálat biztos jelen van. Nem hallod a választ – ha válaszoltak egyáltalán – de nekiindulsz, hogy keresgélj. Nem nagyon van erre alkalmas tárgy, de végül találsz több ronggyá ázott takarót, amelyből vissza tudsz vinni néhányat, hogy megtedd ami szerinted a helyes. Mikor visszaérkezel Tamielt látod a két öreg felett lebegni: szerinted ő is azt érzi amit te.

Overlord Tamiel /Görög/ Vazallusom! Kiváló munkát végeztél! Ezért megjutalmazlak! – kiáltja vigyorogva – Mit kívánsz tőlem? – kérdezi jókedvűen
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2023. November 13. 17:22:11
Timeus Helio

Erőm fogytán és érzem a gyengülést. Ki kell tartanom valahogy, csak igy élhetem túl ezt a napot! De mit tegyek, hogy ha egy sokkal hatalmasabb erő ellen készülök csatázni? Kész lehetetlennek tűnik ez az egész, ami körbe vesz... - hatalmasodik el keresésem közben az elkeseredettség. Az még hab a tortán, hogy az Overlord megtalálta a két öreget, kiket készültem valahogy megmenteni. Végül én juttattam bajba őket merül fel bennem a kérdés.
Mikor hallom, hogy megszólal Tamiel és váratlan kérdést szegez nekem, először köpni-nyelni nem tudok, ez egy nem várt fordulat tőle. Kis tétovázás után meg"emberelem" magamat és előhozakodok neki:

- /görög/ - Nagyuram! Azt kérem tőled, hogy kiméld meg ezen két szerencsétlen pára életét. Nem kérek mást, csak ezt az egyet. Könyörületet nekik.

Kérem félően, de a válaszát már előre sejtem és felkészülök a legrosszabbra, mi történhet velem.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2023. November 14. 12:43:41

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – késő délután - alkonyat



Valószínűleg miattad talált rájuk. A szavai is ezt erősítik meg és valahogy az érzés is így uralkodik el rajtad, hogy te okozod a vesztüket. Aztán érkezik a dicséret – természetesen az arrogancia és végtelen hideg harag mellett – hogy milyen jó munkát végeztél. Minden bizonnyal ez a meglepetés okozza azt, hogy amit kérsz, azt szó szerint veszik és hezitálás nélkül rábólintanak.

Overlord Tamiel /Görög/ Teljesítem a kérésedet! – int „előre”, hogy indulj meg az általa választott irányba – Megkapják a kegyelmemet. A tenger majd dönt felőlük!

S azzal elkezdtek távolodni a tovább enyhülő de még viharos időben. Ellenben a röptöd mintha könnyebb lenne, mint eddig volt és ráébredsz, hogy Tamiel a forrása ennek, aki „művészetével” élve irányítja a viharos szelet, mely most nem akadályoz, de szinte játékosan könnyedévé teszi az előrehaladást. Aztán kezdtek ereszkedni és miután a már inkább csak szeles időben eléritek a hullámokat, azok kezdenek el tolni téged valamilyen távoli föld-part irányába.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2023. November 28. 12:58:05
Timeus Helio

Várom a legrosszabbat, hogy mi is történhet velem, ezen kérésem után, hiszen ahogy eddig a dolgok állása tűnik, csak erre számithatok. Aztán semmi nem jön. Meglepődve állok a szakadó esőben a válasz hallatán. Alig figyelek az előre intésre, majd megindulok. Tamien lehet valóban az időjárás forrása, hiszen röptöm könnyebb lett s a vihar is csitulni látszik. Ahogy haladunk a szárazföld irányba, megpróbálok faggatózni, ki ő s mi ő?

- /görög/ - Nagy uram! Te mióta vagy szabad, ha kérdezhetem? Mennyire ismered ezt az új világot? - próbálom szóra birni, hátha több mindent megtudhatok, ami a jövőben segithet. Hiszen a világ még oly sok meglepetést tartalmaz, s megannyi az ismeretlen, felfedezetlen számomra. Kiváncsian várom mi történik, talán én is megenyhűlni, oldódni látszom.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Thyriel - 2023. December 06. 14:36:01

(http://www.rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterképek/Demon/07 Timeus Helio.jpg)

Görögország légtere
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Alkonyat-kora este, este a parton



Nem egy lehető legrosszabb eshetőség van, mind szörnyűbbnél kegyetlenebb. Számtalan halálforma és még a halálnál is rosszabb dolgok, nem csak a halandókkal, de veled szemben is. Ugyanakkor Tamiel kétségtelenül sokkal többet tud, mint te és úgy láttad, hogy pont olyan szeszélyes, mint az időjárás és legalább annyira kiszámítható, mint a viharos szél. Ugyanakkor erős és kegyetlen és mégis van benne valami vonzó, mint ami arra kényszeríti az ember fiát-lányát, hogy csodálja ezt a hihetetlen nyers és brutális természeti erőt ami legalább annyira gyönyörű tud lenni, mint életveszélyes.

Biztos vagy benne, hogy sokkal többre emlékszik és még annál is többet tud, mint amit láttál és hallottál tőle. A puszta rangja erre a pidesztálra emeli. S mint ilyen kénye-kedve szerint cselekszik amit már láttál is, tapasztaltál tőle. Teljeséggel bizonyos, hogy nélküle nem biztos partot értél volna ép, de legalábbis száraz bőrrel, nem beszélve a tényről, hogy időben is sokkal rövidebb volt így. Még akkor is, ha a parttól távolabb hirtelen megszűnik minden segítség és hamar a vízben találod magad. A felszínre bukkanva hallod a hangját:

Tamiel /Görög/ Innen úszva megyünk. – közli tényszerűen, majd hirtelen elragad valami áramlat ami a part felé sodor – Meg kell erősödnöd. Amilyen gyenge vagy hamar eltaposnak téged. Veszélyes világra szabadultál és mielőbb meg kell találnod a módját, hogy hűen szolgálhass! Addig is… itt van ez – nyújt át egy gyűrűt, amelyen egy sárkány tekereg, nem akármilyen, egy vízi féle, olyan, ami körül fonja a hajókat és úgy végez velük. Szorításával. – Vedd fel! – utasít, majd már mikor úgy véled nem válaszol – Kérdezheted. – de ezzel letudta, a második kérdésedre meg már válaszolt – Amint partot érünk, te mész a dolgodra és elrendezed a halandó életed, majd visszajössz ide és kiejted a nevemet.
Cím: Re:Timeus 'Solarion' Helio
Írta: Con Angilo Guerdo - 2024. Február 20. 08:30:23
Timeus Helio

"Az, hogy megúsztam ezt a helyzetet valóban Tamielnek köszönhetem, de hogy mi volt a célja ezzel még nem tudom, talán a vazallusi viszonny. De hiszen én még nagyon gyenge vagyok, de lehet nem talált másik hozzánk hasonlót? Ilyen kevesen lennénk? Nem tudom mi a cél. Össze vagyok zavaraodva..." - jár az agyam folyton miközben közelitünk a part fele. Kérdéseimre a választ félig megkaptam, félig nem. Nem tudom mi tévő legyek, tanácstalan vagyok. A gyűrűt természetesen elfogadom, de a földi életemet, hogyan tudnám elrendezni? Kvázi most halottnak hisznek, ha megtudják mi történt a géppel és testemet soha sem fogják megtalálni...

- /görög/ Uram, mi célod velem? Hogyan tanulhatok tőled? Meg szeretnék erősödni, hogy tegyem? - kérdezem Tamielt, hátha válaszol nekem. Ha nem akkor valamiféle település fele megyek, ha látok fényeket.