RPGenerations

Archívum => Cyberpunk 2020 => Félbeszakadt mesék => Ékszerész akció => A témát indította: Filio Mortale - 2018. Január 27. 10:30:34

Cím: Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Január 27. 10:30:34
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i68.servimg.com/u/f68/12/76/47/63/alter_10.jpg)

Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

Az iroda berendezése egyszerű letisztultságot sugárzott az egyetlen üde és élő pont a szürke és fekete tónusaiban a több száz literes üde zöld akvárium volt. A hatalmas panoráma ablakon túl a szmogos esőfüggönyön keresztül Night City céges negyedére nyílt kilátás a grafitszürke súlyos íróasztal mögül. Az asztal mögött ülő nő tűnődve tekintett a kinti mocsokba amit high tech csillogás és építészeti műremekek próbáltak meg élhetővé tenni, arcéle az elit sebészet műremeke míg vállalati céges divatirányzatot követő kosztümje a divatházak legújabb személyre szabott darabjai közül került ki.
Gondolatai a múlt körül cikáztak, amikor még az erősebb nem tagjai közé tartozott ironikus, hogy mennyire kevesebbre jutott a tehetségével, amíg férfi volt, ám mióta testet váltott újabb és komolyabb fegyverekhez jutott a tehetsége mellet a kifelé férfidominanciát sugárzó társadalomban, most már a Night Cityben lévő iroda tejhatalmú igazgatója, bocsánat igazgatónője.
A nő gondolatait az iroda ajtajának halk nyílás töri meg az ajtóban sötét hajú ázsiai asszisztensének alakja jelenik meg a nő visszafogott fekete kosztümöt visel és illedelmesen utat enged egy fiatal férfinak aki idegességét leplezve vonul az íróasztal elé, az igazgatónő elégedetten veszi tudomásul a férfi feszengését amint beborítja a Nympha II. parfüm csóvája és maga alá gyűri a viselkedéshormon háztartását.
- Nos Jack mit tudtunk meg a reggel érkezett fax kapcsán megéri az árát az árú vagy alkudozzunk?
- Igazgatónő úgy tűnik Eddie Sakamura yakuza tényleg rábukkant az Ékszerész-akció szelencéjére, ami megadhatja nekünk a hiányzó válaszokat a január 31.-ei fiaskó kapcsán sőt akár még annál is többet.
- A faxon túl vannak bizonyítékok vagy csak megérzések Jack?
- Igazgatónő Eddie Sakamura pagodáját támadás érte február 10.-én és a szálak az Arasakáig vezetnek vissza a pletykák szerint a megbízást a Yoshi-Browning adta az Arasakának, szóval úgy gondolom igen megéri az árú az árát.
- Rendben van Jack jelezzenek Sakamura szannak, hogy fizetünk és szóljon Nijikonak, hogy küldje be nekem Richardo Paupert… Jah és mégvalami Jack…. A Infernó projekt rendesen halad?
- Igen igazgatónő az Infernó sínen van az irodák alkalmazottai megkapták a vakcinákat és a labor is készen áll az esetleges komplikációk elhárítására, valamint az épület a felújítás során a cég jóvoltából új szűrőket kapott a szellőztetőrendszerére.
- Köszönöm Jack távozhat…
A távozó férfi mögött szinte hangtalanul csukódik be az ajtó az irodát ismét megüli a csend és a kinti szmogos esőből beszűrődő melankólia.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Február 02. 22:23:06
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 (lásd CP2020-Night City kieg. 40-41. o.)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól>>
<<Esemény: Hajnali „gondok”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>

<<Időpont: 2020.02.14. Intro „Po”>>
Spoiler: megjelenítés
A telefonod jelzi, hogy a polgári negyedben lévő pártfogód lakásának (18. életév) (Eastpark and Japantown) portáján üzenet vagy küldemény vár téged .A biztonsági / portás érzelemmentesen egy apró borítékot nyújt át eléggé ódivatúnak hat a mai high-tech világban. A boríték egy kézzel írt finom papírlapot rejt melyet a Hattori családfő legidősebb fia írt az aláírás tanúsága szerint Hattori Ichiro. A levél rómadzsi írásrendszerben vetették papírra (ajapán nyelvben három írásrendszer van: a hiragana és a katakana szótagírások, a kandzsi kínai eredetű szóírás, de ezek mellett időnként használatos még a rómadzsi is, ami a latin betűs írás neve).

„Gyakran a leggonoszabbak ismerik a szentélyhez vezető legrövidebb utat.”

dono Sakai Osamu!

Benjamin Franklin (Big Ben) összekötő 2020. Február 15. napján a reggeli órákban szabadúszókat fog keresni a Neon Csótány klubban. Feltételezzük, hogy Big Bennek új csempész összeköttetései vannak azon keresztül juttat luxusárúkat a vám kijátszásával Night Citybe. Továbbá feltételezzük, hogy valamiért a Biotechnikas tachi-k is mozgolódnak Big Ben körül annak tudta nélkül.
A feladata felderíteni Big Ben csempész kapcsolatait valamint megtudni miért vagy mire akarják felhasználni Big Bent a Biotechnikas tachi-k.
Mindenképpen jelenjen meg a találkozón holnap a Neon Csótányban kora reggel, hogy ne szalassza el a toborzást.

Hattori Ichiro

Miután végigolvasod a levelet a portás mosolyogva egy apróbb elegánsan csomagolt csomagot is átnyújt részedre, amiben egy Ray-Ban napszemüveget találsz ami a legfrissebb kollekció egyik darabja, közelebbről megvizsgálva megállapítod, hogy egy elegáns látókészülék amibe éjjellátó, képerősítő és mikrovideó opció került beépítésre (alapkönyv 87. old. vagy táblázat 77. old. LL, KÉP, MV).

<<Időpont: 2020.02.14. Intro „Séro”>>
Spoiler: megjelenítés
A tengés lengésben 2020 február 14.-én beszélőre hívat Scarlett Masterson a NCPD csinos  tisztje (21. életév) nem kívánja sokáig rabolni az idődet ezért szűk iratokkal zsúfolt irodájában rögtön a lényegre tér.

-   Hallom Séro nem mennek túl jól a dolgok, egész szépen egyenesbe tetted az életed nem szeretném ha elkallódnál alapvetően egy rendes tag vagy aki rosszkor volt rossz helyen és nem szeretném ha a pénzhiány meggondolatlanságra késztetne….
A látóterünkbe került egy összekötő Benjamin Franklin de az utcán csak Big Ben-nek hívják, valami miatt az itteni emberei „szétszaladtak” vagy munkaképtelenné váltak ezért holnap reggel biztos, hogy toborozni fog a Neon Csótányban. Ugye tudod, hogy merre van hát persze, ha meg nem ügyes fiú vagy, aki nem téved el a betondzsungelben….
Szeretném, ha segítenél… Igazán jól mutatna a havi jelentésedben… Vállald el holnap a Big Ben által kínált munkát és tartsd nyitva a szemed és füled… A betoncsótányok percegése alapján lesz ott egy tag Luis Johnson aki Big Ben körül sertepertél szeretném tudni mit csinál BB mellett vagy neki, meg azt is, hogy ki szállít BB-nek és, hogy miben is utazik pontosan.
Figyelsz és mellette egy kis pénzt is keresel, ha nagyon forróvá válna BB ügyködése akkor tudod a számomat egyébként pedig csak figyelj és csináld végig tudni szeretnénk, hogyan alakul Luis és Big viszonya….

Nem hagy túl sok kiutat két fényképet tol eléd Benjamin Frankliról és Luis Johnson amit két külön aktából vesz elő azt látod, hogy Luis Johnson aktája sokkal vastagabb és komolyabb különböző vörös pecsétek és biztonsági besorolások ékítik. Scarletten látszik, hogy nem tűr ellentmondást és hajthatatlan, ha most nem teszel a kedvére könnyen  a sittre juttathat, nagyon de nagyon eltökélt úgy tűnik inkább Luis Jhonsonra utazik mint Benjamin Franklinre az csak egy mellékszál ami Luishoz viszi.

<<Időpont: 2020.02.14. Intro „Pestisdoki”>>
Spoiler: megjelenítés
A kibertér kristálymezőit szelve egy üzenetláda csapódik neked a semmiből az adatszemét elborít de a mintázatban felismered Olivia kézjegyét és az üzenet is mély alt hangján suttog az ikonodhoz bizalmasan.

-   Holnap kora reggel legyél a Neon Csótányban ha könnyen akarsz rövid idő alatt pénzhez jutni Lusta Dick-éket éppen most kapcsolják le a zsernyákok szóval holnap Benjamin Franklin „Big Ben” emberhiánnyal fog küzdeni szüksége lesz még a magadfajtára is. *kuncogás*

<<Időpont: 2020.02.14. Winnie Trike >>
Spoiler: megjelenítés
Aktuális tanyádon a roncstelepen „rád talál” a Mexicana Hell falka néhány tagja, valamiért nem nagyok akaródzik nekik a belvárosba menni egy találkozóra ezért téged „beszélnek rá” egy kis rövid futármunkára mivel hatan vannak és pénzt is kínálnak ezért nem nagyon állsz ellen (bő egy órás kiruccanásért egy kis csomaggal 50 eb) a agyontetovált durva arcú alfahím viszi a szót.

-   Holnap reggel nyolckor találkozol a Neon Csótányban a Pörölycápák Kai Sthepensével de mindenki csak Kacskakezű Kai-nak hívja erről felismered gondolom átadod neki a csomagot és semmi több értve vagyok ombre? Ha nem adod át a csomagot vagy ha hiányosan szállítod le azt tudni fogjuk és nem leszünk boldogak.

A rövid ám velős beszélgetés végén nálad marad a kistáska és az 50 eb

<<Időpont: 2020.02.15. 08:00 Neon Csótány >>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 (lásd CP2020-Night City kieg. 40-41. o.)>>

A Neon Csótány nem messze a társasági központtól a Rend street és a Effinger street sarkán helyezkedik el a szendvics gyorsforgalmi utak negyedik szintjének magasságában (10-12 emelet).
A Csótány mint a neve is hirdeti egy „bogárbár” (egzotikus testszabászat) a törzsközönség az egzotikus testszabászat kedvelői közül kerülnek ki de neo bauhaus stílusa miatt és a keményebb muzsikákra tekintettel az „elvetemültebb” chromerek is látogatják, a társasági központhoz való közelségére tekintettel eléggé biztonságos de nem túlellenőrzött ideális szürke üzleti megbeszélések helyszínének.
A Csótány berendezését az egyszerűség és letisztultság jellemzi a tömeg erejének kifejezésével a bútorok ipari betonból és üvegből készültek a formák egyszerűek és letisztultak a színvilág fekete és króm itt ott homok és füst szürkével vegyítve, nyolc hatszemélyes boksz és nyolc négyszemélyes kávézóasztal található a bokszokat homok-fúvott fekete páncélüveglapok választják el egymástól ( SSP: 30 SFÉ: 25 ) valamint egy hosszú bárpult. A személyzet három fő egy bogár csapos aki inkább egy megtermett imádkozó sáskára emlékeztet roppant nagy osztott szemekkel, valamint két pincérnő akiket kozmetikai beavatkozásokkal szinte tökéletesre szabtak ( Megjelenés: 8 ) nekik csak a testhez tapadó ruházatuk kitines erezete emlékeztet a rovarvilágra.
A korai időpontra tekintettel kevesen vannak a Csótányban az egyetlen „zavaró” tényező a pultnak támaszkodó afroamerikai rasztafári figura aki szinte megállás nélkül nyomatja a sirámot a csaposnak aki átalakításának hála rezzenéstelenül tudja lekezelni az áradatot, emberünk arról siránkozik, hogy nem igaz, hogy ebben a tetves lepraterep városban nem lehet megbízható munkaerőt találni.

Az időjárás:
Erősen borús idő és alacsony hőmérséklet savas esővel a légszennyezettség értéke kritikus szint fölé emelkedett védőfelszerelés használata szükséges.

Utóirat:
A hétvégén valamikor töltök fel képeket a szereplőkről és egy térképet a helyszín megjelőlésével.

Rasztafári
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/bigben10.jpg)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2018. Február 02. 23:58:51
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Cyrgaan-KheaLorn-K-pei/Karakterk-pek/serokicsi.jpg) << Séró >>

Mindig feszélyezve érzi magát, amikor Scarlett-tel beszél. Egyrészt, mert igazságtalanság, hogy a zsernyákoknál ilyen bőrök szaladgálnak, mint ez a csaj, másrészt meg mert nincs az az idomár, aki szeretne az oroszlánbarlangba menni. Egy idomított példány még csak-csak elmegy, de nem érdemes túlzásba vinni a dolgokat.
Keresztbe teszi egyik lábát a másikon, és ha van rá lehetőség, rágyújt, ha nem, akkor csak az ujjai között pödörgeti a staubot.

- Ó, dehogy, a dolgok remekül állnak. - vigyorog a csajra, majd színpadiasan kihúzza magát. - Igen, én is azt gondolom, hogy rendes tag vagyok.

Felröhög.

- Elkallódni, én? Ugyan már, megfontolt a középső nevem, nem tudta? - körbepillant a zsúfolt irodában. - Inkább maga tudna elkallódni ebben a kuplerájban. Igyon velem egyszer valamit és megmutatom, milyen megfontolt vagyok.

Kissé kételkedve figyeli a csajt, amikor előadja a mondandóját. Talán túl hamar hívta meg arra az italra...

- Hogy mi?

<Kisszivem, tudod te, milyen a zsernyákoknak melózni aztán meg kimenni az utcára? Egy életre baszhatnám a hírnevem...>

- Maga csak viccel. - nevetése azonban most jóval erőltetettebb, mint az előbb volt, mert a csajon egyértelműen látszik, hogy esze ágában sincs viccelni, sőt, még a paksamétákat is Séró orra elé löki.

<Ez nem lehet igaz... Gyerünk, nem engedni neki, ennyire azért nem kell a pénz...>

- Nézze, ez így nem kóser. Mindenki azt fogja gondolni, hogy besúgó lettem. Legyen nagy pénz, mert mire megint megbíznak bennem, újfent a földön húzom a seggem. Egy buliba nem mehetek majd el zenét keverni, ha kiderül hogy maguknak melóztam valaha is. És jöjjön el velem egy italra. Civilben. Akkor szaglászom ezután a Luis Johnson után.

Mindig is szerette a veszélyes játékokat, mert kockázat nélkül nincs győzelem, és reméli, hogy sikerül rést ütnie a csaj eltökéltség-pajzsán. Mindenesetre beszélgetés közben azért közelebb húzza magához a dossziékat, nehogy Scarlett felkapja a vizet és elzavarja hűvösre. Picsába. Hogy pont egy ilyen melónak kellet beesnie...

Még akkor is ezen gondolkodik, amikor végül elhagyja a rendőrség épületét. Végül is nem csinált rossz üzletet, csak még meg kell fejni néhányszor a tehénkét. Hogy később meg a leányzót lehessen - kellemesen bizsergeti a gondolat, hogy talán egyszer Scarlett orra alá dörgölheti, hogy akkor most ki is tartozik kinek és mivel, ugyebár...
Lakása felé mentében feltelefonál néhány arcot, érdeklődni ezután a Luis Johnson után. Elsősorban az érdekli, útban van-e a tag valakinek, fizetne-e valaki azért, hogy a rendőrség kitüntetett figyelemben részesítse a fickót. Akkor talán még onnan is sikerülne kipréselnie némi lóvét, és nem lenne ennyire szar a helyzet. Hazáig nem is hagyja nyugodni ez a probléma...

*

Másnap aztán a Neon Csótány felé menet - szigorúan neon-kék hajjal és vegyvédelmi ruhában - éri az esti savas eső. Miután leparkolta a motorját, meg sem áll, amikor végül nagy sokára le nem dobhatja magát egy székre a Csótányban. Az egyik elképesztően dögös pincérnő közeledtére szinte kigúvad a szeme a bámulástól, de végül sikerül leadnia a rendelést - egy alien agyvérzés (http://i.imgur.com/iKSgP.jpg) névre hallgató koktélt, amint el is fogyaszt, amint megkap. Némán ücsörög a helyén, mintha csak az eső végét várná, mert unja már az egészet, és egy dalt dudorászik, közben pedig észrevétlenül a pultossal "beszélgető" rasztafári felé pillant olykor-olykor. Ha minden klappol, akkor annak a tagnak kell annak a bizonyos Big Bennek lennie...
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Február 03. 15:59:24
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 (lásd CP2020-Night City kieg. 40-41. o.)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól>>
<<Esemény: Hajnali „gondok”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
<<Lev Anderson>>
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Haldirien%20Képei/fck.png)

Lev Anderson éppen  konzolcowboy kishalaknak nêzett utána, hátha sikerül találnia egy közepes képességű netrunnert, aki tudna segíteni a biztonsági programötlete megvalósításán, amikor az arcának csapódik egy postaláda. Hátradőlve próbált kiszabadulni az adatszemétből, azonban egy ismert jegyen megakadt a szeme.
"Az én kis mehikói barátom mit akarhat ilyenkor? Talán gyorsabban találta meg az ideális harmadikat mint én?"
Elemzi az adatszemetet,  szerencsére nem okoz nagy kihívást, mert nem rejtette nagyon mélyre a lány.
El is indul a hangüzenet.
"Tipikus Olívia, mindig máson jár a feje, mint kéne"

Felpillantva Night City gettóutcájában sétált,  rögtön rájött arra, hogy valami nem stimmel.
 - Banyek, már megint túlmentem... - néha előfordult, hogy a nethez kapcsolódva zombiként sétált az utcán, és ilyenkor annyira bele szokott merülni az adatokba, hogy állandóan egy fél kilométerre megy a házától.
"Lakás." - pontosított. -" És lassan kéne fizetnem a bérleti díjat, különben Miss Nyanya kitesz az utcára."
Nem is tudta, hogyan mehetett el a hó eleje felé megkapott pénze.- "Ja, kicsit felturbóztam a deckemet, meg implantokat rakattam be, hogy ne legyek olyan tartaruga a netspace-en."
Megvakarja óvatosan a haját a tarkójánál, ahol a neurális processzora volt beépitve.- "Sokkal jobb ezekkel az aljzatokkal, igaza volt Olinak."

Mikor végre megérkezett a házhoz, óvatos lépésekkel közlekedett, nehogy a vénasszony meghallja, és a szobája ehavi árát követelje.
"Meg kell értenie, hogy innen kezdve jobban tudok dolgozni, többet is tudok fizetni neki akár... Kivéve ha nem fogok jövő hónapban is költekezni. Sokat kéne vásárolgatni... De, ha meglesz a program, és sikeresen adjuk el a menő cégeknek, bekaphatja akár az Arasaki is, degeszre szedem magam. Talán még munkát is kaphatok az Arasakinál... Abból évekre előre ki tudnám bérelni ezt a kérót.""
Mindenesetre Oli egész jól ráérzett, mire lenne szüksége... Könnyű, gyors, olyan jól fizető munkára, hogy kifizethesse a telefonszámláját, a házat, meg ezeket. Még pár hétig biztos tudja késleltetni a fizetést, de nem sok kedve lenne visszamenni a kur... A bizonytalan munkájú anyjához.
Hazaérve lecuccol egy elhasznált karosszékre, majd lehuppan a nyirkos, szagos kanapéra, ami felett már bőven eljárt az idő.
Már nyúlt volna a földön heverő zenei cd-k felé, amikor rájött, hogy abból meg a sztereós zenelejátszóból fizette ki a múlt havi költségét.
- Mire költöttem a fizumat múlt hónapban? -meredt maga elé, majd a cyberdeckjére pillantott.
- Ja, tényleg. Vettem egy gyilkost, meg egy pár másik programot Liu Nangtól, - Liu Nangtól az ázsiai származású programírótól.

"Big Ben... Egy bárban nehéz lehet megtalálni az emberünket, remélem összetudok kaparni a kinézetéről valamit. Minél több, annál jobb". - a cyberdecken keresztül betelefonál a Telefontársaságnak, kérve magának hozzáférést az internethez, majd belövi magát a Netspace-be.

"Benjamin Franklin - Night City, Big Ben Franklin - szavakra keresve rá, hátha sikerül valamivel pontosítania az alaktalan idegen - képet, ami róla van a Doki fejében.

Miután végzett, lerakta a cyberdecket, majd elővette az elmejáték nevű kis apróságot, és hozzákapcsolódott.

<[Eltűnt a szeme elől a piszkos, nyirkos szoba, a büdös kanapé eltűnt a lábai alól, és hangok, nevetések százai hangzottak fel. Egy fából összetákolt ivóban volt, a táskájában lévő számos cucc és rengeteg arany miatt kicsit görnyedten állt a lépcsőnél, majd fel is vánszorgott a taverna felső szobájába.
"Legalább itt nem veszélyeztet a szegénység és az utcára kerülés."
A finom illatú tulipánokkal díszitett szobába ledobta a hatalmas zsákját, amiben a fegyverek, páncélok, könyvek, és minden apró kacat csörögve hullott a földre. Elő is vette a Játékos naplót, majd végigböngészte a korábbi jegyzeteket.
Mindenkinek csak egy szimpla szerepjátékos naplónak tűnt, ahová leírta minden napnak a fontos cselekedeteit, dungeonölését. Azonban ez csak a látszat volt. Minden bizonyos számadik szót összeolvasva kapta meg a jegyzetét az Endlösung, avagy a Végső megoldás programról. A program nevét még a második világháborúban meghirdetett program ihlette, amelyik szerint a náci rezsimnek minden terhelő bizonyítékot el kell tűntetnie.
A kódolás szerintete megfelelő volt, ugyanis minden szó egy bizonyos algoritmus szerint követte egymást. Prímszámok, a kódolás mesterei segítették ebben, az elsö és második szó közt kettő, a második és harmadik közt három töltelékszó volt, mindaddig, amíg el nem jutott a 37 ig, mert onnan már újrakezdte kettővel. Ezt kicsit megspékelte azzal, hogy minden harmadik napnak a teljes szövegét figyelmen kívül kell hagyni.
Elég tutinak tűnik...

Aztán miután lecsekkolta a naplóját, elövett egy kis erszényni aranyat, bekulcsolta a szobáját és lement az ivóba.
- Kérek hat üveg brandyt! - szólt a csaposnak, majd rákaccsintott a vöröshajú, szeplős pincérnőre.]>

Másnap reggel hajnalban kelt, hogy odataláljon időben a Neon Csótányba. Szerencsére már ismerte a helyet, elgondolkozott azon, hogy valami király átalakítást végez magán, de még nem igazán engedte meg a kerete. Ahhoz spórolnia kellett volna, amit a szakmájában nem engedhetett meg magának.
 "Mindig fejlesztgetni kell a decket."
Az időjárás már megint baszakodott vele.
"Rohadjál meg, csumba" - nézett ki az ajtóból. Felkötötte a légzőmaszkot, majd karbafont kézzel indult neki az utcának, szorosan a falak mellett haladva, hogy az épületek tetejei védjék egy kicsit a savas folyadéktól.

Mire odaért, elhatározta, hogy valami dugi módszerrel szerez magának valami ótvaros esőkabátot, de legalább nem fog szétázni a ruhája.

A bogárbárban biccentett a sáskaszerű csaposnak, majd körbenézett.
Rajtakívül a bogaras pincérhölgyek voltak még jelen.
"Bár jobban csipáznám, ha bogár helyett róka vagy nyuszi műtétet csináltak volna, de azért ez sem csúnya."
Rajtuk kivül egy rasztafári fekete férfi volt jelen meg egy fehér fickó, akinek éppen töltött valamit a Sáska uraság.
Leveszi a légzőmaszkját, és bedobja a nylontáskájába. Leül az egyik asztalhoz, és szemügyre veszi az itallapot.
Ha valamelyik pincérnő megjön leadom a második legolcsóbb italra a rendelésem.
"A legolcsóbb biztos a legrosszabb..."
Aztán hátradőlve várok, amíg megkapom az italt, és figyelek, hogy vajon mégis ki lehet a Big Ben.

{Színkód: Sárga: gondolat, Piros: beszéd, Narancs: Netspace... Bármi ami nem Realspace}
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Február 05. 13:55:06
Winnie Trike

 A roncstelep eddig elég jó tanyának tűnt,de amikor váratlanul felbukkant a csapat füstösképű ez a véleménye hamar megváltozott
Winnienek.
AZ első gondolata az volt hogy kész,vége...most laposra verik és annyi neki...,de meglepő módon "csak" egy melót
sóztak rá.Hogy a rosseb essen beléjük,lehet egyszerűbb lenne ha most helyben lepuffanthatnák mert ennek a munkának nagyon ilyen szaga van...ha már ők maguk...a nagy Mexikánók sem hajlandóak lerendezni...

-Hé...hé...hé,Hombre...nem szükséges a kelleténél is szebben megkérni!-reagál sebtében az agyontetovált bazi nagy mexikóinak-így is olyan kedvesen ajánlottátok ezt a munkát hogy már csak ezért is szíves örömest,boldogan megcsinálom Nektek amigos...és értem én,nem kell külön ragozni!Olyannak ismertek engem aki hozzányúl más cuccához?!Hee?

Leteszik a csomagot valamint az ötven petákot,majd ahogy jöttek...el is húzzák a csíkot.

-Basszus!Ember...ez rohadt húzós volt!-korholja magát,miközben felszedi a mexirohadékok által ott hagyott cuccot.
Egyúttal el is döntötte hogy amint visszaér (ha) ebből a melóból,azonnal tábort bont és átcuccol valami jobban belátható
és védhető helyre...mivel a roncsteleppel sajnos még nem végzett,kénytelen lesz viszont visszajárni....elég sok hasznos holmi
heverhet itt még szanaszét.

Másnap reggel berakja a fegyvereit az oldalkocsiba a sporttáskával,majd rögzíti a takaró ponyvát mert elkezdett esni
a gusztustalan eső,nem szívesen motorozik ilyen időben de most kénytelen a konkrét időpont miatt.Magára kanyarítja
az esőkabátot,majd beindítja a 2000 köbcentis V8-as szörnyeteget...imádja ezt a hangot... https://www.youtube.com/watch?v=5zgTLCvSAsY (https://www.youtube.com/watch?v=5zgTLCvSAsY) már az összeépítés előtt
tudta hogy ütős lesz ez a kombináció.A blokkot még évekkel ezelőtt találta a sztráda egy elhanyagolt leágazásán egy bozótossal
benőtt vízelvezető csatorna alján.Egy rommá tört és felborult chevy Impala volt...még ezredforduló előtti,valaha valaki
jelentős pénzösszegeket fordíthatott a felújításra.Sokat hallott róla,azon az útszakaszon régen nagyon sok illegális versenyt
rendeztek,nyilván akkoriban sodródhatott le az útról...csoda hogy ennyi év elteltével sem találta meg és szedte szét senki.

A mérföldek gyorsan elkoptak a városig,a városon belül pedig a kutya sem foglalkozik vele amíg nem akar valamelyik szuper-
elegáns,védett negyedbe bekanyarodni.Szerencséjére ez a Neon csótány nem ilyen helyen található,így begurul a földalatti garázsba.Fegyvereit lent hagyja,vagy úgy is kiszúrják nála,vagy pont semmit nem fog érni velük ha itt elszabadul a szarlavina.
Így csak boxerjét babrálja a zsebében a felfelé úton.Belépve nagy nehezen fogja magát vissza hogy ne köpjön azonnal a padlóra.
Pfff...."bogarasok"...gusztustalan egy népség,még sosem volt ezen a helyen...de ezek után se lesz a törzshelye,...a csapos egyenesen hányinger...Trike-nak nincs ellenére a testszabászat,vegyük például a pincércsajokat,azoknak előnyére vált...de ezek a bogár és egyéb állat fétises barmok már degeneráltak.

Belépés után szétnéz hogy vajon látja e a kacskakezű csókát,amennyiben ott van gyorsan le akarja passzolni neki a szajrét
és olajra lépni,...ha viszont nincs ott akkor kénytelen lesz megkérdezni a csapost,bár azt a fazont legszívesebben eltaposná egy
legalább hetvenkettes surranóval....
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Február 07. 17:48:08
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 (lásd CP2020-Night City kieg. 40-41. o.)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól>>
<<Esemény: Neon Csótány>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>

<<Időpont: 2020.02.14. Intro „Séro”>>
Spoiler: megjelenítés
Scarlett vörös fürtjei mögül szinte felnyársal valószínűtlenül mélyzöld szemeivel majd elnyílnak telt ajkai miközben praktikus és valószínűleg golyóálló elegáns kezeslábasán fenyegetően megvonaglanak a sárkányok.

-   Rendben van Séro de előbb a munka, ha megtudsz valami hasznosat
Benjamin Franklinről és Luis Johnsonról valamint a kapcsolatukról akkor utána esetleg de csak esetleg kávézhatunk egyet civilben….
– majd kitessékel apró irodának nevezett „fiókjából” a rendőrőrs zsibongó tömegébe….

<<Időpont: 2020.02.14. Információ gyűjtés „Séro”>>
Spoiler: megjelenítés
Megejtesz néhány telefont valamint beugrasz néhány bárba, hogy egy kicsit tájékozódj Luis Johnsonról és a következőket tudod meg:
Luis Johnson állítólag jelenleg a ZACKHS iparvállalatnak dolgozik, amelynek fő profilja a biokémiai kutatások és az elnök vezérigazgató Eric Zackhs úgy tűnik Luis egy „utcai” munkára specializálódott céglegény persze nem hangoztatja céges kapcsolatait inkább kiterjedt ismerősi hálózattal rendelkező magánzónak adja ki magát.
A Lángoló Sakálok boosterbanda szívesen repülni tanítaná Luis-t de sajnos jelenleg Fekete Kés Társaság boosterbanda valamint a Bronz Oroszlánok nomád falka védelmét is élvezi egyidejűleg szól még a fáma valami illegális csempészakcióról a Bronz Oroszlánokkal karöltve de a rendőrség állítólag nem talált semmit (a bizonyítékok eltűntek) és nem tudtak semmit Luis-ra bizonyítani….

<<Időpont: 2020.02.14. Információ gyűjtés „Pestisdoki”>>
Spoiler: megjelenítés
A kibertér kristálymezőin megindítod a Benjamin Franklin „Big Ben” keresést azért nem akarsz túl mélyre ásni még a végén feltűnést keltenél…..
Ami a kibertér felszínes összefüggéseiből kiderülhet az, az hogy Big Ben valószínűleg csempészetben utazik méghozzá luxusárút csempész keresztül a kikötő vámszabad területén a tongok és a jakuzák orra előtt ám valószínűleg a Giovanni családdal és a Pörölycápákkal meg a kikötői „szakszervezettel” megegyezett, hogy nézzék el ténykedését némi védelmi pénz és ajándék fejében. Big Ben élelmiszerben utazik valódi és hamísítatlan első osztályú élelmiszerekben nem holmi hányadék kibblében a csempészárújával Night City felső tízezrét látja el, no meg a felső tízezret kiszolgáló dekadens és abberált éjszakai klubbokat akik aztán tovább értékesítik a pénzeszsákoknak…

(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/ef1fc110.jpg)

<<Időpont: 2020.02.15. 08:00 Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 (lásd CP2020-Night City kieg. 40-41. o.)>>

A Neon Csótány nem messze a társasági központtól a Rend street és a Effinger street sarkán helyezkedik el a szendvics gyorsforgalmi utak negyedik szintjének magasságában (10-12 emelet).
A Csótány mint a neve is hirdeti egy „bogárbár” (egzotikus testszabászat) a törzsközönség az egzotikus testszabászat kedvelői közül kerülnek ki de neo bauhaus stílusa miatt és a keményebb muzsikákra tekintettel az „elvetemültebb” chromerek is látogatják, a társasági központhoz való közelségére tekintettel eléggé biztonságos de nem túlellenőrzött ideális szürke üzleti megbeszélések helyszínének.
A Csótány berendezését az egyszerűség és letisztultság jellemzi a tömeg erejének kifejezésével a bútorok ipari betonból és üvegből készültek a formák egyszerűek és letisztultak a színvilág fekete és króm itt ott homok és füst szürkével vegyítve, nyolc hatszemélyes boksz és nyolc négyszemélyes kávézóasztal található a bokszokat homok-fúvott fekete páncélüveglapok választják el egymástól ( SSP: 30 SFÉ: 25 ) valamint egy hosszú bárpult. A személyzet három fő egy bogár csapos aki inkább egy megtermett imádkozó sáskára emlékeztet roppant nagy osztott szemekkel, valamint két pincérnő akiket kozmetikai beavatkozásokkal szinte tökéletesre szabtak ( Megjelenés: 8 ) nekik csak a testhez tapadó ruházatuk kitines erezete emlékeztet a rovarvilágra.

Neon Csótány alaprajz: Az alaprajzért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1dbxfJfmrK2e8muqj3ZLe0GHOTDSoEXIh)

<< Winnie Trike >>
Kicsit idő előtt érkezel a Neon Csótányba így várnod kell egy keveset a bár eléggé kihalt, így a reggeli órákban biztos inkább az esti és éjszakai forgalom ami kiemelkedő ám ennek ellenére a délelőtt folyamán sem zár be mondhatni non-stop üzemel, a közönség eléggé vegyes öltönykéket viszont nem látsz, csak egy csöndes chromer bandát akik valószínűleg az éjszakai koncert fáradalmait pihenik ki az egyik boxban söreik mellett, meg egy afroamerikai rasztafárit aki a pultnál rinyál.
Pár perccel nyolc után érkezik az embered elég gyorsan felismered mivel bal kézfeje szinte a felismerhetetlenségig szét van roncsolva vastag szegecselt bőrutánzat dzsekit és városi álcázó mintás flak nadrágot visel patent bakanccsal a lábszárára egy komisz katonai kés van szíjazva valamint mikor letelepszik veled szembe a megnyitott dzseki alatt egy súlyos matt fekete vas villan hónaljtokban szerinted egy Arasaka Zenit (nehéz pisztoly)… Kai nem sokat teketóriázik látszólag úgy döntött, hogy te vagy az embere, valamint dzsekijén a Pörölycápák bandajeleit viseli ami banda szerinted egy városi nomád család így első ránézésre.

-   Csőváz Csumba az a érzésem, hogy hoztál nekem valamit.

Miközben hallgatod Kait átszüremlik hozzád a pultnál vergődő rasztafári afro-amerikia rinyálása amint a csapost „oltja”

-   Tudod az a baj mimikából egyes barátom, hogy ez a tetvedék város teljesen elkurvúlt nemsokára megérkezik a szállítmányom a kikötőbe és erre Lusta Dick-ék hagyták magukat lekapcsoltatni néhány ótvar zsernyákkal…. Pedig elvállalták, hogy délig vigyáznak a szajréra, hogy a kikötői sakáloknak, nehogy kedvük támadjon azt megdézsmálni vagy ne adj bitisten dupla védelmi pénzt szedni hisz mind a Giovannikkal mind a „szakszervezettel” jó viszonyt ápolok…..
Talán még ez sem lenne szájbaszexuált probléma, mert mit mondott az én kedves McGuiness barátom, hát mit… Ugorj be kora reggel a Csótányba és biztos találsz néhány megbízható arcot pár órára… Beugrottam…. De hát hol vannak itt a jó arcok…. McGuiness az mondta a Csótány JÓ HELY… Hát akkor rovar barátom mutass rá a jó arcokra, mert különben azt kell hinnem, hogy ez egy csótánytanya nem egy menő klubb ahol tökös legények gyűlnek össze…..

<< Séró, Pestisdoki >>
A bár eléggé kihalt, így a reggeli órákban biztos inkább az esti és éjszakai forgalom ami kiemelkedő ám ennek ellenére a délelőtt folyamán sem zár be mondhatni non-stop üzemel, a közönség eléggé vegyes öltönykéket viszont nem láttok, csak egy csöndes chromer bandát akik valószínűleg az éjszakai koncert fáradalmait pihenik ki az egyik boxban söreik mellett valamint egy afroamerikai rasztafárit aki valószínűleg Big Ben és a pultnál rinyál.

-   Tudod az a baj mimikából egyes barátom, hogy ez a tetvedék város teljesen elkurvúlt nemsokára megérkezik a szállítmányom a kikötőbe és erre Lusta Dick-ék hagyták magukat lekapcsoltatni néhány ótvar zsernyákkal…. Pedig elvállalták, hogy délig vigyáznak a szajréra, hogy a kikötői sakáloknak, nehogy kedvük támadjon azt megdézsmálni vagy ne adj bitisten dupla védelmi pénzt szedni hisz mind a Giovannikkal mind a „szakszervezettel” jó viszonyt ápolok…..
Talán még ez sem lenne szájbaszexuált probléma, mert mit mondott az én kedves McGuiness barátom, hát mit… Ugorj be kora reggel a Csótányba és biztos találsz néhány megbízható arcot pár órára… Beugrottam…. De hát hol vannak itt a jó arcok…. McGuiness az mondta a Csótány JÓ HELY… Hát akkor rovar barátom mutass rá a jó arcokra, mert különben azt kell hinnem, hogy ez egy csótánytanya nem egy menő klubb ahol tökös legények gyűlnek össze…..

<< Akinek sikerül egy C#15 Alvilág ismerete összehoznia az a következőket tudhatja McGuiness-ről >>
Spoiler: megjelenítés
 McGuiness River Road egyik legbefolyásosabb összekötője a múlt századokat idéző keresztapai módszerekkel védjegye a kopott tweedzakó és a „művészi” igénytelenség valamint a Yehüjan cigaretta, teheti hiszen befolyásos ember. McGuiness általában kopott tweedzakót visel, újai nikotinfoltosak arcát szélcsatornában tervezte a mindenható és egy ravasz patkány vonásait oltotta belé, duzzadt ajkán játszó széles mosolyát nikotin sárga fogak teszik riasztóvá. Füle mögött a legújabb chipware aljzat látható tele drága biochip programokkal melyekre az összkép rontása képen hosszú olajos hajcsomók hullanak.

Az időjárás:
Erősen borús idő és alacsony hőmérséklet savas esővel a légszennyezettség értéke kritikus szint fölé emelkedett védőfelszerelés használata szükséges.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Február 07. 20:57:41
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 (lásd CP2020-Night City kieg. 40-41. o.)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól>>
<<Esemény: Hajnali „gondok”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
<<Lev Anderson>>
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/levand10.jpg)

Sikerült egy kis információt összeberhelnie erről a bizonyos titokzatos személyről. Bár konkrét leírást nem talált, de legalább tudja, hogy mégis mivel kell szembenéznie. Ételcsempész. Jó biznisz. Sokan ölnének olyan finomságokért, amiket fuvarozgat keresztül a városon. Lev Anderson nem tartozott ezen emberek közé, a gyilkosság részéhez nem ragaszkodott volna, de tényleg megkóstolná ezeket a titokzatos, egzotikus nevű herkenytűket, biztosan jobb mint a kibble.
De legalább nem valami maffia munka. Elvileg védelmi pénzt fizet az ember, így nem kéne nagy gangoktól tartani.
"Azért egy egylövetű polimerrel nem kéne szembenézni egy rakat sorozatlövős tuskóval." - bizonytalanodott el egy kicsit a munkával kapcsolatban Lev Anderson.
"Baszassuk. Ahogy egy angol miniszter mondta annó, a különbség a nyereség és veszteség közt az, hogy nem lépsz ki. Ha már a pokolba mész, menj végig rajta"

A Neon Csótányban szopogatja az italát, miközben a chromer bandát lesi, akik éppen a kínjukat élhetik át a külalakjuk alapján. Ekkor csapja meg a fülét az egyik potenciális Big Ben, a rasztafári fickó hangja a fülét.
Amint a feléhez ér a mondandójában, levágja a Pestisdoki a helyzetet.
"Célpont bemérve. Jóarcot keresel, csumba? Megkapod a jóarcot."
Hátratolta a székét, majd odasétált lazán Big Ben mellé, majd leült a székre mellette.
- Mi történt veled, csumba? - nyújtja felé a kezét egy megnyerő mosoly mellett, amennyiben a férfi elfogadja, kezet ráznak, ha elhúzódik tőle, vagy habozik, akkor a haját hátratúrja a kinyújtott kezével. - Anderson. - mutatkozik be röviden.
- Akaratlanul is hallottam, hogy valami snafuba kerültél. Segíthetünk egymásnak, úgy hiszem.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Quator - 2018. Február 11. 13:14:09
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Quator-K-pei/PO.jpg)
<< PO >>

<<2020.02.14. Intro>>

*A jelzett - ismerős - címen megjelenve, a portáshoz hasonlóan szótlanul, sztoikus nyugalommal veszi át a levelet PO. Nem sokat piszmog, még az átvételt követően kibontja és átolvassa. Természetesen arra ügyelve, hogy a "válla felett" a portán és környékén lévő optikai érzékelők ne lessenek bele a magánlevelezésébe. ... Olvasás után - ugyan olyan kifejezéstelen arccal - ismét összehajtja, majd dzsekije belső zsebébe csúsztatja a levelet. Arpó meghajlással búcsúzik a portástól, majd indul is tovább a dolgára. Csak este, hazaérve veszi elő ismét a levelet és olvassa át tüzetesen még kétszer-háromszor. Nehogy valami elkerülje a figyelmét az esetleges mögöttes jelentéstartalomból. Végül úgy ítéli, hogy nincs más a levélben, mint a ténylegesen papírra vetett üzenet. Ezért ennek megfelelően fog cselekedni.*

<<2020.02.15. Neon Csótány>>

*Reggel - korai kelést követően - tisztálkodás, pár falat reggeli és megfelelő ruhaválasztás (Katonai bakancs; vastag bőrnadrág; fekete, könnyű páncéldzseki; a mindennapokban használt "vékonyabbik" fux, ami így is egy arany bikalánc hatását kelti; rejtett vesetokban a pisztoly és a nadrágszár alatt lábszárra szíjazva a kés; nomeg az időjárásnak megfelelő légzőmaszk, a hozzá tartozó, övre fűzött tartó-szütyő, ... és egy szinte világítóan neonfehér szárú és szélű műanyag esernyő. Mindezt kis gondolkodás után kiegészíti újonnan kapott napszemüvegével, amit nem tesz fel, csupán a dzseki belső zsebébe süllyeszt egyelőre.) után elindul a Neon Csótányba.

A tömbházból kilépve, pár pillanatot szán a környék felmérésére. Kevésbé szemfüles ember azt hihetné, hogy csak az eső miatt nézelődik, hogy merre is induljon a lehető legkevesebb ázás miatt. Valójában a környék lakóinak felhozatalát fürkészi, hogy vajon kell-e ma küzdelemre számítania, amíg eléri a nyeregvasút megállóját?! Végül úgy ítéli, hogy a szokásosnál nyugodtabb a helyzet, így Cho Bácsi is kénytelen lesz ma valami valóban csirkeszerűből készíteni a gumbao csirkét. ...

Az út - hála a Kamiknak - eseménytelenül telik. Vonatra fel, vonatról le, átszállás, vonatra fel, vonatról le... és már ott is találja magát PO a célállomáson. Mivel nem árt az óvatosság, nem a lifteket használja felfelé menet, hanem inkább kis testmozgásként lassan, de biztosan fellépcsőzik 10-12 emeletet, de megbizonyosodik út közben arról, hogy egy esetleges menekülés során nem lesz eltorlaszolva valahol a lépcsőház. (Legalábbis még felfelé derüljön ki, ha már van torlasz.)

Végül savas vízcsepekktől színjátszó, összecsukott ernyővel a kezében - légzőmaszkját, ha megfelelő a helyzet, eltette az övtáskba - lép be a Neon Csótányba. ... A bent lévők vegyes, de szerencsére ritkás tömeget képeznek. A csapos mindenképp a legfeltűnőbb jelenség és a hely igazi mivoltának szimbóluma is egyben. Bár PO-t mindig is érdekelte, hogy hogyan és miért operáltatja valaki magát állat-ember hibriddé, ő maga igyekszik megtartani emberi formáját kívül és belül egyaránt. ... Bár az megkérdőjelezhetné ezt az eszmefuttatást, hogy a pocakos szólónak nagyjából olyan a szerkezeti szilárdsága, mint a vasbeton boxoknak, de kicsire nem adunk. 8) ... A két pincérnő is igen feltűnő jelenség, bár ők már sokkal emberibb reakciókat váltanak ki PO-ból is. Nem is rest egy-két sanda pillantást vesztegeti a részletek megfigyelésére a csajokon. ... A többiek a "szokásos söpredék". Van itt egy megfáradt chromer banda, akik még ahhoz is túl nyúzottak, hogy legalább fenyegetően üldögéljenek a sarokban. Akkor ott van az egyik félreeső helyen egy fenyegetően üldögélő vagy álldogáló nomád fickó... legalábbis eléggé országúti motoros figura. Meg egy neonkék sérójú fehér ember. Nomeg a bárpultnál smúzoló maszkos könyök és a raszta fickó. ... Némi logika sem áll távol PO-tól, így hamar leszűkíti a kört. Itt vagy a feka vagy a neonhajú szemöldök model lesz a kulcsfigura. Nekik kettőjüknek feltételezhető, hogy tényleg van valami pénzük/hátterük, amiért szabadúszókat tudnak megfizetni.

Egyelőre maradva a sztoicizmusnál, PO a pulthoz sétál és két szék távolságra a beszélgető párostól leül egy székre, ernyőjét a pultnak támasztva. Kér egy sört és látszólag unottan belekortyol az italába.*

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2018. Február 22. 10:50:55
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Cyrgaan-KheaLorn-K-pei/Karakterk-pek/serokicsi.jpg) << Séró >>

Amíg a bokszban ücsörög, többen is érkeznek, akiket az "érdekes tag" jelzővel szoktak illetni - mivel egyébként elég kihalt a hely, bőven akad ideje szemügyre venni őket, meg aztán a pincérlányok sem kódorognak olyan sokat az asztalok között. Miközben a pultnál ácsorgó rasztafári siránkozását hallgatja, szórakozottan sodorgat egy staubot az ujjai között. Egy pár pillanatig a motoros fickót figyelte, akihez később egy másik tag is érkezett, valamiféle nomád lehet talán, azok szoktak ilyen utálatos képpel császkálni a városban, pusztán azért, mert a városi emberek mások. Aztán bejött egy hegyomlás méretű vágottszemű, aki illetlen mosolyt csal Séró arcára. Eddig mindig úgy tudta, hogy a kínaiak kicsik és ugrabugrálnak miközben mindenféle harcművész mozdulatokat nyomnak, de hogy ezt a csávót elképzelni, miközben szaltózik jobbra-balra és közben fejhangon kiáltozik...

Időközben az álarcos fazon, aki még a motoros előtt érkezett, odalép a rasztafárihoz. Úgy látszik, ő is olyan tag, akinek kell némi lóvé, mert egyből felajánlja a segítségét. Végre Séró is feláll, a szája sarkába biggyeszti a cigarettát és rágyújt - odalép a rasztafárihoz, és megböködi a vállát.

- Figyelj csak, csumba.

Egy pillanatra megáll a beszédben, kifújja a füstöt.

- A helyzet az, hogy nekem is van némi érdekeltségem mostanság a kikötőben, és hasonló problémám akadt... Jó fiúk azok ott a dokkok között, de állandóan zabszemek a seggemben, és nem akarok sokat bukni mert így is alig csurran-cseppen valami, tudod, hogy van ez. Szóval, mit szólnál, ha boltolnánk?

Beszéd közben a pultnak támaszkodik, és "mintegy mellékesen" magyaráz csak a fekának.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Február 23. 09:58:02
Winnie Trike

Végre megérkezik a fószer akinek a táskát hoznia kellett,kicsit túlzottan magabiztosnak tűnik,de most kétségtelenül
jól tippelt a futárt illetően,főleg hogy más alig téblából ezen a bizarr helyen.
Arca is van neki az kétségtelen,feszít az asztal túloldalán mint papírsárkány a szélben...

-A megérzéseid olyan jók lehetnek mint egy orákulumnak Báttya-egy barátságos mosolyt küld felé az asztal másik oldaláról,majd
lenyúl a szék mellé és a táskát az asztalra rakja.A széleinél fogva a nyomi kezű felé fordítva,jelezvén hogy nesze vidd a sunyiba,vagy akár hogy nézd meg hogy hiánytalan e,de akkor essen ki a szemed.

Közben megüti a fülét a pultnál zajló beszélgetés is,ami nem meglepő mert a raszta csóka úgy picsog mint egy vénasszony,
aki a többi vén szatyornak sípol a délutáni teapartin hogy szemét szomszéd kis pöcs megint a lábtörlőjére szart.
Ám a picsogása nem teljesen figyelmen kívül hagyandó,mivel pénz szaga van...és hát sajnos arra nagy szüksége lenne
Winnienek,még ezután a nagyon jól jövedelmező "önkéntes" munka után is...

Fél szemét a nyomorékon tartja hogy mit kezd a táskával, a másikkal a pultnál zajló eseményeket figyeli.Francba,már két
városi madárijesztő rá is vetette magát a negróra,Winnie reméli hogy nagyobb csapatra van szüksége a munkához a
tagnak.

Ha a táskás faszi nem kezd semmit pampogni akkor ott is hagyja,hiszen ennek a melónak vége lett amint kikerült a kezéből
a csomag.

-Hát,nagyon örültem tesó,beszélgetnék még a csótányokról meg ilyesmikről de sajnos lejárt a parkolójegyem.-ezzel fel is
áll majd,azért a kacskakezűt szemmel tartva...sose árt az óvatosság,főleg ilyen melónál...lassú léptekkel a bárpult felé
veszi az irányt.

(Tovább nem viszem egyenlőre,hátha a kacskakezű akar elégedetlenkedni vagy balhézni valamit)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Február 24. 21:43:23
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) , 2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól>>
<<Esemény: Reggeli „Beszélgetések”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” >>

<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól >>

<< Sakai Osamu „Po”>>

Az afroamerikai „nyafogását” követően két tag is elkezdi becserkészni nem az idén barnult barátunkat a maguk módján ki közvetlenebbül ki közvetettebb módon ám a két személy és személyiség eléggé eltérő egymástól az egyikük egy geek-nek tűnik míg a másik az utca simanyelvű fenegyereke…..

<< Winnie Trike>>

Csonka kezű Kai csak egy rövid mosolyt ereszt meg feléd, ami inkább vicsor majd szinte szó nélkül veszi át a táskát és egy hitelchipet csúsztat át az asztallapon feléd (50 eb) majd biccent és zárszóként egy rövid mondatot vakkant feléd amolyan kertvárosi gettó stílusban.

-   Értelek én csumba hombre ám ha elfogadsz egy jó tanácsot akkor most bő egy hónapig nem mész vissza a roncstelepre valamint  messze elkerülöd a Mexicana Hell falka területét nem lenne a legászosabb húzás a közelükben lenni az elkövetkezőkben.

<< Lev Anderson „Pestisdoki”>>

Big Ben végigmér tetőtől talpig és látszólag nincs elájulva a látványtól ami elé tárul, de úgy tűnik kutyaszorítóban lehet és ezért ha nincs ló jó lesz a szamár is elven egy szippantós sóhajtás keretében belekezd a mondókájába.

-   Az a baj, hogy Lusta Dick-ék bedobták a kurvát a gyorsforgalmin és persze természetesen pont egy disznoszekér közelében tudták ezt megtenni ami még nem is lett volna baj de nem tudtak elég gyorsan eldeltázni és ezért jégre vágták őket….

Nagyjából itt tart a beszámolójában amikor felbukkan egy neonkékhajú utca hercege és megbökdösi Big Ben vállát aki megrezzen és elereszt egy

-   He, nyesed?

Mire a frissen érkezett.

-   Figyelj csak, csumba.

Egy pillanatra megáll a beszédben, kifújja a füstöt.

-   A helyzet az, hogy nekem is van némi érdekeltségem mostanság a kikötőben, és hasonló problémám akadt... Jó fiúk azok ott a dokkok között, de állandóan zabszemek a seggemben, és nem akarok sokat bukni mert így is alig csurran-cseppen valami, tudod, hogy van ez. Szóval, mit szólnál, ha boltolnánk?

Beszéd közben a pultnak támaszkodik, és "mintegy mellékesen" magyaráz csak a fekának.

<< Dan Bailey „Séro” , Lev Anderson „Pestisdoki”>>

Big Ben rátok néz, majd int a csaposnak rátok mutatva mintha azt jelezné, hogy egy kört nektek is.

-   Csumbák hát akkor boltoljunk van egy ablak melóm ami jó eséllyel száraz meló is a dokkok környékén délig vagy maximum délután egy óráig kellene vigyázni egy lerakatra nem akarom, hogy az egész biznisz egérfejéssé váljon és a kaparékot elvigye a csatorna. Kétezer halott elnököt vagyok hajlandó fizetni a pár órás felügyeletért és a felét előre…. Nos?

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Quator - 2018. Február 25. 08:10:50
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Quator-K-pei/PO.jpg)
<< PO >>

*Mint a trió beszélgetéséből kiderül, jól mérte fel a helyzetet PO: a rasztafárinak és a szemöldöknek is gondjai vannak. Nagyon jó! Akár még egy plusz melót is szerezhet, ha jól helyezkedik. ... Ezért el is kezd helyezkedni és féloldalasan kifordul a pulttól, hogy a mellette beszélgetők felé nézzen. Továbbra is a pultra könyökölve a gilisztahajú rinyagéphez intézi szavait.*

- Csumba, akaratlanul is meghallottam a problémádat. Neked nem Gomik és Jake-ek kellenek, hanem egy Szamuráj.

*A gominál a geek srácra, a Jake-nél pedig egy halvány félmosollyal a neonhajú pózerra néz. Majd kortyolva egyet a söréből zavartalanul folytatja a társalgást.*

- Jó hírem van: a Kamik szeretnek téged. Éppen ráérek és szívesen múlatom az időmet az általad ajánlott Eddie-k társaságában.

*Még elmélázik azon is PO, hogy zsírozza-e a görényt és csak a hatás kedvéért összetörje-e valamelyik pónit a pult mellől..., de végül úgy dönt, hogy a kevesebb néha több és marad a sztoicizmusnál.*
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Február 25. 14:20:18
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) , 2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Reggeli „Beszélgetések”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” >>

<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól >>

<< Sakai Osamu „Po”, Dan Bailey „Séro” , Lev Anderson „Pestisdoki”>>

Big Ben átfordul az újonnan érkezett hegyomlás méretű tetovált ázsiai felé aki elég nyersen vág bele a kialakuló párbeszédbe és egyikőtöket hulladéknak a másikat pedig stricinek titulálja.

-   Csá Csumba igazán lehengerlő a belépésed és a sóder amit löksz ám nem tudom a jelenlévők mit szólnak a kategorizálásukhoz és abban sem kételkedem, hogy ha a Papírsárkányok bukkannak fel a lerakat körül akkor efegyé módjára rendezed a dolgokat ám ha a Cosa Nostras fiuk bukkannak fel falkában akkor szumimaszen de lehet, hogy nedves melóvá válik a helyzet amiben lehet, hogy ászt húzol. Neh? De valahol azt is értem, ha csak szimplán irtózol a társaságtól és amolyan magányos farkas típus vagy de most nekem egy kisebb csapatra van szükségem…. Neh?

Szótár:
Spoiler: megjelenítés
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal.
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek. 
F
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z[/color][/center]

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Quator - 2018. Március 04. 08:22:43
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Quator-K-pei/PO.jpg)
<< PO >>

*PO továbbra is nyugodtan szemléli a hirtelen "social hero"-vá váló raszta csávót.*

- Ha nem csak hatásvadászatból emlegeted a 'Nostra-s fiúkat, hanem valóban benne vannak a pakliban, akkor még nagyobb szükséged van rám mint gondoltad volna. ... Sőt a helyedben még gyorsan bevonnám mondjuk ezt a nomád csumbát is, mielőtt még elskerázik.

*Bök oda se fordulva a pulthoz lépő szakállas motorosra a szóló. Majd zavartalanul folytatja Big Benhez intézve szavait.*

- Neked, csumba, hardware-ekre és azokhoz értő pengékre van szükséged.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Március 04. 13:33:53
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) , 2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Reggeli „Beszélgetések”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” >>

<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól >>

<< Sakai Osamu „Po”, Dan Bailey „Séro” , Lev Anderson „Pestisdoki”, Winnie Trike >>

Big Ben felvonja a szemöldökét és Po által jelzett irányba tekint, mielőtt újra megszólalna.
-   Talán ismered a tagot hírnévből vagy személyesen? Bár úgy látom igen sietős a dolga deltázni fog…Úgy tűnik nem akar alkalmi munkát vállani és a fix zsetont egy kis esetleges húspénzzel kiegészíteni… – biccent Winnie felé majd kötetlenül folytatja.
-   Csumba értem amiről vakerálsz, de azt is köztudomású, hogy a kikötő területén többen vannak játékban és többen osztják a lapokat…  Pusztán azt akarom, hogy ne akarjon több kártyajátékos is védelmi pénzt kérjen a lerakatban való néhány órás tartózkodásért… vagy, hogy sakálok dézsmálják meg az árút…. A területet állítólagosan birtokló Sárga Tigrisekkel már megegyeztem és leszurkoltam a gyanúsan kevés bérleti díjat, ám nem bízok bennük és nem akarom, hogy az árú ebek harmincadjára kerüljön amíg előkerítem a kontaktomat azért mert más is bérleti díjat akar szedni az egyszer kifizetett díj után még egyszer…. Neh? … Szóval van kétezer halott elnököm a pár órás melóra pár belevaló csávónak a felét előre a másik felét a végén szállítás átadásakor… Neh ?

Szótár:
Spoiler: megjelenítés
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek. 
F
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z[/color]
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Március 04. 15:11:03
Winnie Trike

Már a pultnál jár amikor hallja hogy rá terelődik a szó,a benga japó meglepetésére beajánlja a raszta faszinak.
A feka viszont rögvest le is pattintaná,ám Winnie nem hagyhatja csak úgy veszni a lóvét,ezért a beszélgetők felé fordul:

-Mi a gáz papa?Nem tetszik az ábrázatom hogy le akarsz pattintani?Negyed órája hallgatom... rinyálsz itt a csótányembernek
hogy jampik kellenének a melóra,amikor meg ez a derék Szamuráj szama beajánlana egy éppen szabad efgyét már nem is kell
annyira ember?
Nem is ismersz de úgy teszel...csak hogy tudd,tisztelem és nagyra becsülöm a Halott Elnököket,többet szavazok rájuk mint az élőkre!Ha kell még ember a szamuráj szama meg a városi jampecok mellé akkor jelzem hogy szabad vagyok,...ha meg nem
akkor ne sírj itt annyit hogy mekkora szarban vagy.

Enyhén meghajol a jappán fazon felé:

-Egyébként Winnie Trike,szabad motoros....-majd kifizeti az italt,egy hajtással lehúzza és várja a  fejleményeket.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Március 04. 16:09:52
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) , 2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Reggeli „Beszélgetések”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” >>

<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól >>

<< Sakai Osamu „Po”, Dan Bailey „Séro” , Lev Anderson „Pestisdoki”, Winnie Trike >>

A rasztafári széles mosoly keretében éppen, hogy nem röhög nyíltan a nomád szerű figura arcába csak teljes testfelületével felé fordul a bárszéken.
-   Csumba saras srác valószínűleg jobban ismerlek mint gondolnád mert a deltázás közben festék alá való hasalásra tett megjegyzésem úgy tűnik, hogy célba ért a görény zsírozásommal együtt és efegyé módjára végre képes voltál bedobni magadat az ablakon – mosolyog Winnire, majd körbetekint a összegyűlt kis kompánián.
-   Akkor tisztázzuk mint már mondtam pár órára kell néhány megbízható ember aki a dokkok melletti lerakatban szemmel tartja a szállítmányomat amíg felhajtom a kontaktomat délig vagy maximum délután egy óráig kellene vigyázni, nem akarom, hogy az egész biznisz egérfejéssé váljon és a kaparékot elvigye a csatorna. Kétezer halott elnököt vagyok hajlandó fizetni a pár órás felügyeletért és a felét előre…. Nos?

Szótár:
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon. 
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Március 04. 19:30:24
<<Az Ékszerész akció>>
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/levand10.jpg)
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) , 2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Reggeli „Beszélgetések”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” >>

Pestisdoki

Nem vártak vele, egy pillanat alatt az összes cápaként dőzsölő vendég.
A neonhajú fickó hamar az érdeklődését fejezi ki a témával kapcsolatban.
A raszta szavaira bólintásokkal reagálok, amikor azonban beszól a raszta mögött valamelyik vendég.
"Ki ez a bádogos szardarab?" a raszta a beszélő felé fordult, és ezt kihasználva lopva átpillantott kigyóhajú fickó válla felett.
"De jó hogy nem hangosan mondtam..." nézett végig a hatalmas keleti fickón.
Majd szó nélkül ült vissza a helyére.
"Ennek a faszinak nem kéne beszólni."
Végül amellett döntött, hogy nem foglalkozik vele.
- Elfogadom az ajánlatot. Találunk a cuccosnak egy baba kis placcot, ahol nem egerésznek B-12 esek. Az angyal segítsége nem árt meg.
Csak nehogy Bambi legyen, ha valami sniper-efgyé veszi célba. - suttogom a rasztának.
Aztán végül mindenki jelentkezik.
"A pincérlányokat nem akarjuk még vinni?"
Belekortyol az italba, amit Big Ben rendelt neki, majd hátrafordul a széken, hogy a nomádot is.
"Egy újabb kemény legény, remek..."
Bár el kell ismerni, a beszélőkéje nagyon ott van.
Végül a végleges alkura is sor kerül.

- Akkor most megkötjük az alkut, vagy még megvárjuk a krómer srácokat és a pincérnőket is? - fonta keresztbe a karját Lev Anderson, a rasztafári és a nomád közt megosztva a tekintetét.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2018. Március 08. 22:00:21
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Cyrgaan-KheaLorn-K-pei/Karakterk-pek/serokicsi.jpg) << Séró >>

Hirtelen elég sűrű lesz a feka körül a levegő, legalábbis úgy tűnik, az a néhány lézengő, akit épp ebbe a csótánybárba evett a fene ma reggel, mind bepályázza a tagot. Ennyire nagy lenne a pénzszűke? Mindenesetre amikor a hegyomlás méretű kopasz ázsiai is megszólal, Séró csak szemforgatva cicceg.
„Méghogy Jake... pedig anyád nem panaszkodott...”
Teljesen háttal dől a pultnak – elsősorban azért, hogy szemmel tudja tartani a hegyomlást és az ne tudja tarkón hajítani.

- Remélem, csumba, akkor is ilyen efgyé leszel amikor akcióra kerül a sor. Egy ekkora csávónak nem a szövegelésben kell hasítania, hanem akkor érjen többet, mint egy bravo tizenkettes, ha a könnyű meló helyett a kínai konyhára megyünk.

Közben a motoros arc – Winnie-ként mutatkozik be –, aki idáig a blokkok valamelyikében intézte ügyes-bajos dolgait, szintén csatlakozik a társulathoz, és mivel a vágottszemű forma sztoisztikusan bambul maga elé, Séró is a rasztára összpontosít. Milyen magabiztos lett a csávó, miután elég hangosan sírta ki a bánatát és meglettek az efgyék a melójára. Persze, van benne némi igazsága, de azért elég gáz megoldás.  Sérót a maga részéről a kontakt talán még jobban érdekelné.

- Némi eddie-nek jobban örülnék, de utánuk a halott elnökök jönnek a ranglétrán. Boltoltunk, csumba.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Március 10. 20:43:35
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) , 2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Reggeli „Beszélgetések”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” >>

<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól >>

<< Sakai Osamu „Po”, Dan Bailey „Séro” , Lev Anderson „Pestisdoki”, Winnie Trike >>

Big Ben úgy tűnik nem nagyon akarja, hogy teljesen elmérgesedjen a helyzet ezért egy ötöst ejt a pultra valószínűleg az eddigi fogyasztásáért.
-   Csumbák akkor elviselitek egymást egy kevés Halott Elnökért pár óráig miközben a figyelmező szemeteket a raktárkészleten tartjátok vagy sem…. Ha igen akkor irányozzuk magunkat az Északi dokkok felé ott is az 56-os raktárhoz, aki nem rendelkezik vasparipával azt szívesen elviszem a randevúpontra…. Nos? ? ?

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

A raktár elhelyezkedése

(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/nightc11.jpg)

A raktár környékét amiről valószínűleg Big Ben beszélt piros pacával jelöltem meg.

<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>

Szótár:
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Quator - 2018. Március 11. 09:10:39
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Quator-K-pei/PO.jpg)
<< PO >>

*A motoros becsatlakozásának örül PO, mert legalább lesz még egy harcra kész ember a társaságban. Sajnos a másik három viráglelkű gennygombóc vajmi keveset fog érni, ha tényleg feltűnnek a nehézfiúk az áruért. Sebaj, majd nevetve nézi végig a halálukat a japán szóló. ... Érdekes felüdülés, hogy a nomád még be is mutatkozik, így PO is feláll a bárpultra támaszkodásból és viszonozza a meghajlást.*

- Örvendek a szerencsének Winnie Trike. A nevem PO.

*A többiek fecsegésével nem törődik. Lassan, de biztosan felhajtja a söre maradékát, majd a raszta végszavára rábólint.*

- Rendben csumba. Felbéreltél. ... Vasparipám nincs. Viszont kitérőt kell tegyek, mivel a szerszámaim nincsenek nálam. Reggeli babazsúrról volt szó és nem azonnali berepülésről. ... Valaki el tud dobni a Zónába, meg vissza?!

*Az utolsó kérdésnél Winnie-re pillant, bízva benne, hogy neki is van személyszállításra alkalmas vasparipája és nem kell a gomi-taxit igénybe vennie.*
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Március 11. 10:40:58
Winnie Trike

A rasztafaszi még csavargatja kicsit a mondandóját,de a lényege hogy Neki annál jobb minél több ember vigyáz
a szajréjára.A többiek részéről még megy egy kis szájkarate,minek a végén mindenki rábólint a beígért zsetonokra és
a munkára, a nagydarab ázsiai pedig viszonozza Winnie bemutatkozását és Po-ként mutatkozik be.Majd a társasághoz fordul,
hogy neki még fel kellene szerelkeznie és kellene hozzá egy fuvar...Winnie ezt úgy veszi hogy lényegében hozzá intézi hiszen a végén őrá néz.

-Öreg... nem akarom ismételgetni magamat...én is benne vagyok a munkába!-majd végigméri a Po nevű szamurájt.Még szerencse  hogy nem a törékeny sport szarokhoz vonzódik,azzal nem tudná célba juttatni a termetes pacákot.
-Hát,...Po szama,ha szereted a friss levegőt és nem zavar.....-itt a kopasz fejére pillant és felnevet-...ha a menetszél összeborzolja a hajadat,mert tetőt azt nem tudok biztosítani...akkor vendégem vagy egy fuvarra.

-Az 56-nál találkozunk ha megfelel úgy-fordul a nigga fószerhoz.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Március 14. 20:36:20
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) , 2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: „Felcihelődve”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike >>

<<Időpont: 2020.02.15. 08:00-tól >>

<< Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike >>

Big Ben csak röviden biccent

-   Akkor egy óra múlva az Északi dokkok 56-os raktáránál

Hátrahagyjátok Big Ben-t és a másik két tagot kiléptek az undorítóan mocskos időjárásba a köd még tovább sűrűsödött és a savas eső sem hagyott alább. Winnie-t követve a lépcsőházba szinte felborítjátok a Butcher Babies bandát akik látszólag éppen próbára indulnak az első megrökönyödés követően és testőreik szúrós pillantásának kereszttüzében egyszer csak valami megváltozik és az énekesek szinte egyszerre hívnak meg benneteket az esti koncertjükre.
-   Csá Nagyfiúk ha már így belénk gázoltatok esetleg késő este tiszteleteteket tehetnétek a Gödörben a Goliath koncerten nos mit szóltok hozzá????

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)
Szótár:
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Április 02. 16:29:48
Winnie Trike

Kifele menet belebotlanak az éppen távozó bandába akik először hőbörögnek majd hirtelen nagyon kedvesen meginvitálják
őket az esti koncertjükre.Ebből kiviláglik hogy nem lehet valami nagy a nézettségük.
Winnie mosolyogva bólint:

-Persze barátom,ott leszünk...ki nem hagynánk az élményt!

Majd kilépnek a garázsba és a nagydarab japánnak szegezi a kérdést:

-No,akkor pontosan hova is menjünk a cuccaidért?

Közben csinál egy kis helyet az oldalkocsiban hogy beférjen a nagy szama.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Április 03. 23:22:19
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/levand10.jpg)
<<Helyszín: Night City – Neon Csótány>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) , 2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Reggeli „Beszélgetések”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” >>

A Pestisdoki

A kis közjátékát a többieknek kedves mosollyal nézi végig.
 Amikor a rinyáló fickó a fuvart említi, kap az alkalmon, hogy esetleg több információt szerezzen meg a bizniszről.
- Ha eltudnál dobni a dokkokba, az elég jó lenne. Utazás közben tudnánk még egyeztetni a feladat mikéntjéről pontosan. – felhajtja a maradék italt, amit a fekete fickó fizetett neki, aztán körbenézett újdonsült társain.
- Anderson vagyok. Cowboy. – majd egy biccentéssel köszönt nekik, és elindult a rasztafári után.
Az út során további információkat szeretne megszerezni a megbízótól.

- Mielőtt elfelejteném, az előleg eddiet küldheted a számlaszámomra. – megadom neki a számlám azonosítókódját. – Gondolom a helyi szervezetekkel nincsen probléma, olyannak nézel ki, csumba, aki olajozottan kezeli az üzleteit, és nem hagyja, hogy elévüljenek a barátságok, ha érted, hogy értem. A szállítmány mekkora mértékű? Mozgathatóak? Lehet van egy ötletem.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Quator - 2018. Április 28. 14:04:59
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Quator-K-pei/PO.jpg)
<< PO >>

*Kifelé menet a hajas poénra PO is felnevet és barátságosan meglapogatja a nomád vállát.*

- Nyugi Csumba! Az én sérómat a kevlar tartja össze!

*A lépcsőházban hirtelen kicsit fagyos lesz a hangulat, amikor -mintegy véletlenül - majdnem legázolják a Butcher Barbies-t és kíséretüket. PO érzi, hogy ez majdnem egy nigger-pillanattá vált a testőrök pillantásait elnézve. Végül mégsem csapott át szűk helyen vívott mocsok utcai harccá a találkozás - köszönhetően annak, hogy európai és ázsiai emberek találkoztak -, hanem kaptak egy kedélyes meghívást az esti buliba. Ennek hallatán a nagydarab szóló is megenyhül és ellazítja ösztönösen megfeszített izmait, majd visszamosolyog a meghívójukra.*

- Benne vagyok! Este a buliban találkozunk! :)

*Bár eredetileg az elkövetkező pár hónap lakbérének összegyűjtése lett volna a cél, de van egy érzése PO-nak, hogy a ma megszerzett zseton egy jó részét estére el is fogják költeni. ... Node egyszer élünk, meg SWAG, YOLO. 8)
A Csótány előtt/mögött türelemmel megvárja, amíg Winnie csinál egy kis helyet az oldalkocsiban. Láthatóan azért jól sejtette, hogy a nomád fel lesz szerelve a megfelelő szerszámokkal a mai melójukhoz.*

- A Harci Zónában lakom. ... Viszont az utcanevekkel tényleg hadilábon állok. Ha neked nem gond, akkor csak navigállak majd.

*PO megvakarja az állát, de csak annyiban biztos, hogy már akkor is le volt lopva (vagy lőve) az utcanév tábla a háztömb sarkáról, amikor ő beköltözött. Így igyekszik minél potosabb infókat adni Winnie-nek, és időben ahhoz, hogy kényelmesen tudjanak haladni, ne kelljen visszakanyarodni meg hirtelen fékezni. Ha biztonságban hazaérnek, akkor gyorsan belöki a sportáskába a vasakat és már mehetnek is az 56-os dokkhoz.*
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Április 30. 22:27:18
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Árúátvétel”>>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” >>

<<Időpont: 2020.02.15. 08:15-08:45 között >>

Big Ben egy ITA céglogóval ellátott AV taxit rendel a Neon Csótányhoz ami szélsebesen vág keresztül a mocskos időn egyenesen a dokkok felé, úgy 10-12 percnyi „hallgatag” utazás vár rátok úgy tűnik megbízótok szófosása abbamaradt, csendben a cellurális telefonját nyöszteti, valószínűleg üzeneteket vált.
A raktárhoz érkezve még úgy negyed órát várakoztok kifelé bámulva a mocskos időt amikor a savas ködből felbukkan egy viharvert nyerges vontató a kinti tócsákat felcsapva fordul rá a raktárra majd farral rátolat a bejáratra, a motor elhallgatása után a hátsó rámpa meggyötört szisszenéssel ereszkedik le és előkerül a vezetőfülkéből négy tagbaszakadt dokkmunkás kettő lineáris vázba pattan a raktérbe míg másik kettő puszta kézzel kezd el pakolni a szervók halk zümmögése mellett úgy 15-20 perc alatt kéttucat különböző méretű ládát rámolnak a raktár belsejébe amik eltörpülnek az üres belsőben a szürke saválló betonpadlón.
A munkások csak biccentenek felétek majd szótlanul távoznak a kamionnal amikor magatokra maradtok Big Ben lezárja a nagykaput majd minden teketória nélkül leszámol a kezetekbe 250 – 250 dollárt a régi jó öreg zöldhasúakból aztán a kisajtó tűnődve tekint ki a mocsokba.
-   Vajon Szumó és Nomádarc balesetet szenvedtek már rég itt kéne lenniük…..

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)
Északi dokkok az 56-os raktár
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/yyszak10.jpg)
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/yyszak11.jpg)
A raktár 30 x 90 méteres feszített acélszerkezet belmagassága 5-6 méter oldalai megerősített préselt kevlárral áthúzott saválló aluöntvények SFÉ: 25 SSP: 30.

<<Helyszín: Night City – Utcák Medical Technologies szervbank környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25)>>

<< Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike >>
<<Időpont: 2020.02.15. 08:30 >>

Minden fennakadás nélkül tesztek egy apróbb kitérőt a távol keletiek által uralt gettó negyedben és „Po” felcuccolás után éppen a belváros peremén vágtok keresztül a mocskos szemetelős ködös időben amikor a Medical Technologies szervbank környékén egy NCPD Max Interceptor szegődik a nyomotokba és „leparancsol” benneteket a szélső leállósávba mintha az idő is jelezné a borús jövőt a ködben eláll a savas eső és helyette mocskos szürke hó hullik a toronyházak ölelte kanyonokba a fejetek felett…. – Bírság: Na, most valami büntetendőt csináltatok, és a zsaruk elkaptak benneteket? Szerintük rátok férne egy bírság. Esetleg megpróbálhatjátok kimagyarázni a helyzetet ( csak nehogy tovább rontsátok ) Remélem, semmilyen törvényelleneset nem találnak a „verdában” csumbák.”

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)
Night City belváros - Medical Technologies szervbank környéke
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/night-13.jpg)
Az „igazoltatás” környékét kék „körrel” jelöltem.

Szótár:
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Május 01. 10:49:51
Winnie Trike

A neon csótánytól Po a legrövidebb úton elkalauzolja a lakhelyéig. Winnie leállítja a motort és a járda mellett várakozik amíg
a termetes japán odabent összeszedi a motyóját. Mindeközben azért szemmel tartja a helyi bennszülötteket mert enyhén szólva
is kirí a sok sárga közül...reméli egyik sem akarja bizonygatni hogy ki a főnök itt.
Szerencsére a várakozás alatt semmilyen atrocitás nem történik  miután Po belöki a cókmókját  és feltornázza termetes hátsóját
útnak is indulnak. A belváros pereméig minden frankó,ám hirtelen a tükörben feltűnik Winnie mögött egy citymaster.A fakabátok
kilökik a villogót és mögöttük gurulnak,jelezvén...nagyon szeretnék ha megállnának.

-Na,ezek most mi a francot akarnak?Zsebpénzért sose minket zaklatnak mert tudják hogy nem nagyon van zsetonunk...
..és most semmi kirívó cucc nincs láthatólag nálunk.Megpróbálom kimosolyogni náluk a dolgot.-szól oda úti társának majd
belekezd a lehúzódó manőverbe.Leállítja a motort,leveszi a szemüvegét és nyugton ülve megvárja hogy odaérjen a járőr.

-Szép estét a biztos uraknak,segíthetek valamiben?-mosolyodik el amikor mellé érnek,igyekszik semmilyen
fenyegető vagy félreérthető mozdulatot tenni.Nagyon reméli hogy csak rutin igazoltatás és nem akarják átnézni az egész
járgányt.

(A motoron semmi illegális nincs,szabályosan meg van építve,azonban ha a csomagokat is át akarják nézni akkor szopacs,mert
azokban van egy-két csúnyaság)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Május 02. 15:28:29
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Utcák Medical Technologies szervbank környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű:  The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Igazoltatás”>>
<< Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike >>
<<Időpont: 2020.02.15. 08:30 >>

(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/interc10.jpg)
The Max Interceptor

Ahogy közelebb ér a mocskos hóesésben a járőr rádöbbensz, hogy a formatervezett flak páncélzat alatt a fórmákból ítélve valószínűleg egy nő rejtőzik, bár az arcát nem látod a zárt sisak miatt, miközben feléd közelít társa a disznószekér nyitott ajtaja mögött áll és egy Militech Ronin rohamfegyverrel fedezi társát, a rendőrnő oldalát csak egy nehéz pisztoly ékíti.

- Az irataikat! – mondja ellentmondást nem tűrő hangnemben…

A zárt páncélruházat miatt a testbeszéde eléggé kiismerhetetlen a tartása magabiztosságot sugall és nincs jele sem kéz sem lábremegésnek, egyenlőre…

//OFF a Vonzerő + Csábítás vagy a Empátia + Meggyőzés / Rábeszélés működhet természetesen megfelelő köntösbe bújtatva OFF//

(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/police10.jpg)
N.C.D.P. Flak Exo

Szótár:
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Május 18. 12:51:08
Winnie Trike

Winnie kicsit feljebb húzza a szemöldökét amikor a járőr közelebb ér,formatervezett páncélja jól láthatóvá teszi hogy a
szebbik nemet képviseli a testületnél.

-Őőő,azaz...hölgyem! Iratokat?Máris egy pillanat!-ismét mosoly a zárt sisak felé,majd elkezdi a dzsekije belső zsebéből előkotorászni a
kissé elhasznált iratait.-Ugye nem léptem túl a megengedett sebességet?

Átnyújtja az okmányokat és továbbra is reménykedik hogy csupán rutin ellenőrzésről van szó és csak unatkoznak a zsernyákok.
Po-ra pillant lopva hogy vajon a termetes japó mihez kezd,reméli hogy a korábbi hidegvére most is megvan.

/Off:egyenlőre nem kezd semmilyen csábítgatásba vagy hasonlóba,bízik benne hogy a jófiú szerep és  a kisimult modor,amit a
céges élete alatt szedett fel,elég lesz/
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Quator - 2018. Május 19. 12:46:47
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Quator-K-pei/PO.jpg)
<< PO >>

*Az igazoltatás nem jött jól, mivel amúgy is sietnének, de sajnos a rend őreit ez kevésbé szokta zavarni. Szerintük csak az a hűdenagyonfontos, amit ők csinálnak. Keménykedni nem érdemes, mert azzal még több idő megy el, mintha csak finoman letolják a képzeletbeli gatyát és fizetnek, mint a katonatiszt.

Ennek a gondolatmenetnek megfelelően, PO sem csinál semmi gyanús vagy hirtelen dolgot. Békésen üldögél a motoron és hagyja, hogy Winnie intézkedjen.

A felszólításra ő is előtúrja az iratait, amik ugyan olyan - hacsak nem mégolyanabb - elhasználtak, mint a nomádé. ... Mindeközben pedig már azt fontolgatja a nagydarab szóló, hogy vajon van-e elég zsé kettőjüknél a bírságra?! ... Nomeg mennyire lesz nevetséges és/vagy gyanús, ha elkezdik összedobni az aprót a nomáddal. 8) *

/Off: Ha van rá ingerenciája/érzéke, akkor szerintem a zsaru is felismeri a fizetési hajlandóságot. :) /
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Június 03. 17:56:06
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Utcák Medical Technologies szervbank környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű:  The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Igazoltatás”>>
<< Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike >>
<<Időpont: 2020.02.15. 08:30 – 08 :45 között>>

(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/interc10.jpg)
The Max Interceptor

A rendőrnő idegtépő lassúsággal ellenőrzi Winnie által átadott iratokat miközben társa rezzenéstelenül rátok szegezi rohamfegyverét csak a mocskos savas eső dobol a testeteket fedő védőfelszerelésen.

- A Westover és a Sterling kereszteződés átvezető szakaszán forgalomtól elzárt területen vágott keresztül! – mondja miközben a alkarján lévő apró kivetítőt feléd fordítja amin valószínűleg a járőrautóba épített kamera képét látod amint hátulról rátok irányul és valóban mintha az említett helyen tényleg egy leheletnyit érintettétek volna a forgalomtól elzárt terület jelzővonalait, de a jelenlegi forgalomra tekintettel ez nem más mint szőrszálhasogatás vagy nevezzük genyózásnak biztos, hogy a pocsék idő is hozzájárul a szenyózási kedv megnövekedéséhez. - - A helyszíni bírság 100 eb melyet helyszínen átvételi elismervény ellenében vagy kreditchippel esetleg közvetlen átutalással a N.C.D.P. közlekedési osztály letéti számlájára teljesíthet a 202002150845WTCB2B hivatkozási számmal. Amennyiben most a helyszínen nem tudja, illetve nem kívánja kiegyenlíteni a bírságot úgy átutalással nyolc munkanapon belül 125 eb-t kell megfizetni a közlekedési osztály letéti számlaszámára tájékoztatom, hogy a bírság megfizetésének elmulasztása braindance kezelést von maga után illetve a begyűjtést az Állami Végrehajtók végzik.

//OFF a következő dobásokat kérném:
-   Winnie: Hidegvér + 1D10 + 2
-   „Po”: Empátia + Viselkedés + 1D10 OFF//

Szótár:
Spoiler: megjelenítés
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.[/color]

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Június 11. 01:32:39
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Árúátvétel”>>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” >>

Pestisdoki

Meglepett, hogy a Big Ben féle üzletember nem egy saját szekérrel rendelkezik, mert ha esetleg valami történne, elég nehéz lenne egy taxival deltázni, de mindent az incognitóért, vontam le a következtetést. Az út eseménytelenül telik, rájöttem, hogy nem kellett volna a hó elején eladnom a cellurális telefonomat azért, hogy tudjam fizetni a lakást, mert így sokkal körülményesebb lesz a Kibertérbe való kiruccanás, így jobb híján az utcán nézem a "díszes" társaságot és az épületeket.
Amint megérkeztünk a dokkokhoz, és leállt a taxi motorja, kimászok a szekérből, és körülnézek, elsősorban egy potenciális kapcsolódási pontot keresve. Az eredménytől függetlenül ezek után az elhelyezett kamerákat mérem fel, melyik hol van, és milyen területet fednek le. Az acélgalléros melósok láthatóan keményen dolgoztak. A 250 halott elnököt elmélyesztem a nadrágom hátsó zsebében, majd követem a rasztafári tekintetét az utcára.
- A szamuráj nem úgy nézett ki, mint aki bedobná a kurvát. Csumba, van errefelé egy infópult? Lehet megkukkantanám a környék kameráit, ha esetleg jönne a lovasság, elkerülve, hogy mind a négy ászt kihúzzok a pakliból. - mondta a végén egy széles mosollyal, bár csak a tekintetén látszott az arckifejezése, a maszk takarása miatt.
- Még egy dolog csumba, igaz ilyen kobun bunkóktól nem kell tartanunk? - ezek után, gyorsan meglesem a ládáinkat, amikre vigyáznunk kell, hogy milyen formában vannak megbélyegezve, lehetne-e manipulálni őket valahogyan. Azután indulok el a DataTerm infópult felé, amennyiben van ilyen a közelben.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Június 11. 10:46:54
Winnie Trike

Winnie végighallgatja a zsernyák szövegét.
Meg a  jó anyádat,gondolja magában...remélem abortuszra költöd te repedtsarkú szutyok
Azért igyekszik visszafogni magát hogy ne szóljon be hangosan is,de az arcszíne biztos változott egy jó árnyalatnyit.

-Hát persze hölgyem! Jól látszik a felvételen aminek látszania kell!Örülök hogy ilyen éberen vigyáznak ránk és a közre,...természetesen
jó állampolgár módjára örömmel ki is fizetem a helyszínen a kiszabott bírságot.-mondja továbbra is széles mosollyal,bár azért most már
kicsit jobban kezd fárasztóvá válni a fenntartása.

Még mindig lassú mozdulatokkal,hogy a picsa nyomon tudja követni benyúl a dzsekije belső sebébe és előhalászik 100 Eb-t,majd átnyújtja
a marék Eddie-t.

Kissé feszülten várja hogy végre elindulhassanak,mert közben persze ketyeg az óra és már rég ott kellene lenniük a megbeszélt helyen.
Ráadásul nem is siethetnek,mert a végén még belefutnak még egy vakbuzgó disznószekérbe.Úgy látszik ezen az estén nincs jobb dolguk,
sehol egy tömeggyilkosság vagy éhséglázadás.Basszák meg.
AZ külön öröm számára hogy Po nyugton maradt,így remélhetőleg gond nélkül deltázhatnak innen.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Június 17. 17:56:01
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Várakozás - Érkezések”>>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”, Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike >>
<<Időpont: 2020.02.15. 08:15-09:15 között >>

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” >>
<<Esemény: „Várakozás ”>>
08:10 – 09:00

A kérdésre, hogy merre található DataTerm infópult Big Ben csak megvonja a vállát.

-   Kockasrác, ha az infóim nem csalnak az 50-es illetve 60-as raktár környékén vannak a nyilvános pultok úgy fél és egy kilométer között jobbra illetve balra találhatóak, ha kirándulni akarnál ebben a mocskos időben.

A raktárban nincsenek biztonsági kamerák sőt odakint sem láttál térfigyelőket a behatolás gátlás ódivatúnak tűnik nyers és egyszerű masszív falak biztonsági üvegek és erős zárak több ponton záródó nyílászárók adják a védvonalakat.
A nagy raktártérben aprónak tűnik a lerakodott egy tucat különböző méretű láda és kisebb kevlárral megerősített minikonténer, az őrzendő cokmókon kívül a bejárati ajtó melletti falon az ajtó és a kamionbeálló között egy kisebb elektromos szekrény található valamint felette egy masszív érintőképernyő amin valószínűleg a készletezést végzik a terepen dolgozó adminisztrátorok most élettelenül sötéten mered rátok.

//OFF a következő dobásokat kérném a felmérésre Pestisdoki:
- Intelligencia + Éberség / Észlelés + 1D10
- Technika + Biztonságtechnika + 1D10 vagy
- Technika + Elektronika + 1D10
- Technika + Zárnyitás + 1D10 OFF//

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”, Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike >>
<<Esemény: „Érkezés”>>
09:00 – 09:10

Nagyjából kilenc és negyed tíz között bukkan fel motoros és szumó-arc a mocskos esőfüggöny takarásából a raktárban a szárazon Big Ben leszámol részükre is 250 – 250 e-dollárt a régi zöldhasú bankókból.

-   Neh! Akkor a legkésőbb délidői viszontlátásig Csumbákok, tartsátok szárazon az árú készletet.

Big Ben távozását követően még mocskosabbá válik odakint az időjárás mintha dézsából öntenék az ég csatornái a szennyes savas esőt szinte halljátok a kinti betonplacc jajongását.

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)
Északi dokkok az 56-os raktár
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/yyszak10.jpg)
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/yyszak11.jpg)
A raktár 30 x 90 méteres feszített acélszerkezet belmagassága 5-6 méter oldalai megerősített préselt kevlárral áthúzott saválló aluöntvények SFÉ: 25 SSP: 30.

Szótár:
Spoiler: megjelenítés
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.[/color]

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Quator - 2018. Június 24. 08:58:13
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Quator-K-pei/PO.jpg)
<< PO >>

*A kis bírságolós közjáték után nem sokkal befutnak PO-ék is az 56-os dokknál lévő raktárba.*

- Hoi! Kicsit feltartottak, de úgy látom nem késtünk le semmiről.

*Mosolyodik el a japó és már tartja is a markát, hogy Big Ben is mehessen a dolgára fizetés után. Ahogy a raszta csávó távozik PO odafordul Winnie-hez és a frissen szerzett pénzből átad 50 zöldhasút.*

- Kösz a fuvart. A bírság felét állom.

*Ezt követően sporttáskáját kiveszi az oldalkocsiból és vállára vetve odasétál a raktár közepén árválkodó ládakupachoz. Megnézi közelebbről a darabokat, de nem nyúl hozzájuk. Csak az esetleges írásokat, felségjelzéseket bogarássza.*

- Ez minden? Valahogy... nagyobb kupacra számítottam. :mind-breaker:

*Egy vállrándítással túlteszi magát a dolgon és inkább elindul, hogy körbejárja a raktárat. Bár teljesen üres a hodály, azért PO végigmegy a falak mentén és réseket, esetleges hibákat, strukturális károkat keres, hogy ne érje teljesen meglepetésként őket, ha mégsem a kapun keresztül hajtanának be a "rosszfiúk".
A körrel végezve előhalássza a sporttáskából a Militech Ronint és gyakorlott mozdulatokkal ellenőrzi a závárzatot, valamint a tárat. A tartalék tárakat is magához veszi, majd rávigyorog a többiekre.*

- Akkor jöhetnek a Játékosok, Ászt húzni!  8)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Június 24. 12:53:52
Winnie Trike

Végre begördülnek a raktár elé miután végig cammogják az utat.A többiek már javában itt héderelnek,a rasztacsávó rögtön oda is
adja a részüket aztán le is lép.
Kellemesen meglepődik amikor a kopasz japó felé nyújtja a zsetont:

-Köszi nagytesó,rendes tőled!Na ja,én sem gondoltam hogy csak pár doboz lesz...

A motorját betolta a raktárba mielőtt a kaput becsukták,most az oldalkocsiból a ponyvát leteríti a raktár padlójára majd
rárakja az öreg FN-t a shotgunt és a lőszereket.Elleneörzi őket, a tartalék lőszereket elosztja a zsebei között.

Amíg Po a falak mentén jár körbe addig ő azt fedezi fel hogy van e feljáró a tetőre,ha talál akkor megosztja észrevételét a többiekkel.

-Na emberek,hogy legyen?Szervezzünk valami beosztás félét mint a profik....
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Június 24. 15:22:48
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „A Raktár”>>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”, Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:15 >>

09:15 - …..

<<Sakai Osamu „Po”>>

A két tucat láda teljes összevisszaságot mutat mind méretben mind származási helye szerint látványban és a rajtuk lévő feliratok alapján van köztük óceáni mélytengeri farmról származó, míg másik a felirat tanúsága szerint szárított marhahúst tartalmaz egy másik Chiaba-ból származik míg a következő az egyesült Németországból már ha hinni lehet a feliratoknak egy biztos egyiken sincs a vám ellenőrzést tanúsító hologram bélyegző a szövegek melletti erre a célra fenntartott rublikában.
A raktár belsejét körbejárva megállapítod, hogy az épület jó állapotban van bár a kevlárral megerősített falpanelek és a saválló beton kicsit kopottas de ennek ellenére hibátlannak tűnnek a tető síkja alatt lévő keskeny ablakok amelyeken csak egy gyermek férne be biztonsági üveggel rendelkeznek és távvezérléssel nyithatóak, a mennyezeten lévő keresztgerendák alatt futó központi szelőztető csöveiben a ventillátorok halkan teszik a dolgukat miközben a helyet a tető alá függesztett lámpatestek világítják be egymástól egyenletes és precíz távolságokra elhelyezve.

<<Winnie Trike>>

Körbepásztázod a terepet és megállapítod, hogy a feszített acélszerkezetes raktárban belülről nincs feljárat a tetőre valamint a tetőn sincsenek nyílások a saválló kevlárral megerősített hullámlemez töretlenül fut végig a tetőszerkezeten a hátsó faltól egészen a homlokzatig az egyetlen tetőre vezető létra kívül a raktár hátsó falán található keskeny hátsó ablakok mellet jobbra az épület sarkához közel. A pakolászás közepette a teherbejárat szelvényezett ajtaja lassan leereszkedik és kirekeszti a kinti mocskos időjárást, ami most már csak a nyitva maradt személyzeti bejárón üvölti be mocskos elkeseredettségét.

Szótár:
Spoiler: megjelenítés
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.[/color]
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Július 02. 17:38:37
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „A Raktár”>>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”, Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:15 >>

Pestisdoki

*/OFF: látom én írtam E/1-ben csak, inkább átírom E/3-ra, hogy nagyjából összhangban legyenek)
Miután a rasztafári elmagyarázta, merre találhatja a DataTerm pultokat, a Pestisdoki egy biccentés kísértében válaszolt a munkaadójának.
- Inkább, mint hogy itt vacogjak nektek. - a ravaszkás félmosolya eltűnt a maszkja mögött. - Ha jönnek a bronzosok meg a bravósok, akkor nem árt, ha tudjuk előre. - megvonta a vállát, és megnézte még egyszer, hogy mi a száma a raktáruknak.

"50-es, 60-as raktárban van DataTerm" - fintorra húzódott a szája, ha nem lenne időhöz kötve, feltörné, de így célszerűbbnek tűnik, ha kifizeti a díjat, legalább nem von magára felesleges figyelmet.

Megvárta, amíg megérkezik a szamuráj és a kocsis-fazon, ami szerencsére perceken belül meg is történik, és berobognak az ősrégi motorbiciklivel.
- Megyek, megnézem a DataTerm pultot. - körbenéz a raktár épületek közt, hátha van valamiféle hangszóró, majd folytatja. - A biciklin keresztül tudlak titeket informálni előre, ha disznószekerek vagy keményarcok jönnek errefelé. Ha a motor felfelé vált, bronzosok jönnek, ha lefelé, akkor kobunok. - megadóan megvonja a vállát. - A rádió is megoldható lenne, de az nem fér be a deckembe.

Végighalad Anderson az utca mentén, megkeresve azt a DataTerm - kapcsolódási pontot, ellenőrizve, hogy a deckjében legyen egy Gyilkos, egy Őrkutya, a Forródrót, a Kristálygömb és a Szezám tárulj, majd kiperkálja a díját a használatnak, leül a földre a fal tövébe akár egy hajléktalan, és belép a Cyber-világba.

Először körbenéz a területen, hogy vannak-e felhasználók, majd a Kristálygömböt használva hozzá akar férni a közeli raktárok biztonsági kameráihoz.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Augusztus 01. 20:57:28
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Kutyagolás a savasesőben”>>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:15 -09:45 között >>

09:10 – 09:45

Nekivágsz a mocskos és egyre hűvösebb savas esőben megindulsz a közelebbinek vélt 50-es raktár magasságában lévő DataTerm infópult felé oda érkezve látod, hogy a masszív betonba öntött információs tömb azért áldozatul esett valami brutális közúti balesetnek és még nem állították helyre a helyén csak betontörmelék és meggörbült vasbetonszálak láthatóak ezért vár rád még egy kutyagolás szinte dupla annyi idővel a 60-as raktár közelében lévő DataTerm infópulthoz, miközben a mocskos hűvös időben gázolsz szinte érzed a savas esőcseppek pezsgését a védőruházatodon és már-már visszavágyakozol a hűvös ám tisztának mondható raktár belsejébe ahol nem a arcszűrőd által megszűrt csípős levegőt kell nyeljed.

//OFF a következő dobásokat kérném Pestisdoki:
- Intelligencia + Éberség / Észlelés + 1D10
- Halál elleni mentő: 1D10 és a Fizikumod értéke alá kell dobni OFF//

Szerencsére a 60-as raktár közelében lévő kitelepített információs csomópont teljesen épségben található ezért gyorsan le is perkálod a használati díjat és lekuporodsz mellé, mint egy rossz beszívott csöves miközben az eső kitartóan dobol a védőruházatodon.
Rácsapsz a belövés gombra és a valóság összeomlik körülötted, miközben rákapcsolódsz a kibertérre szinte rázuhansz a bársonyos fekete fehér neoncsíkokkal szabdalt területre a „rácsra” a neoncsíkok találkozásánál a csomópontokon különböző kiberstruktúrák és adaterődök törnek a csillagtalan égbolt és további rácshálók felé. A kikötői alrácsháló felé a Kikötői Rendőrség adaterődje magasodik, mint egy NeoBastille amibe befutnak a környező utakra gyéren kitelepített kamerák köldökzsinórjai úgy tűnik, hogy a környező raktárakba kitelepített biztonsági szálak pedig a Fenrir helyi kirendeltségéhez a központi rácshálón lebegő futurisztikus éjfekete gömbbe futnak be amelynek felszínén teljesen véletlenszerűen rideg kék villámok hasítanak át mint elektromos kisülések miközben a gömb felett egy lángoló farkas fej lebeg körbe-körbe forogva.

//OFF a következő dobást kérném Pestisdoki:
- Kristálygömb: 1D10 OFF//

Szótár:
Spoiler: megjelenítés
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.[/color]
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Augusztus 03. 20:54:38
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Hálózatportya a savasesőben”>>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:45 -09:50 között >>

09:45 – 09:50

Az alrácsháló belépési pontja egyenlőre tisztának tűnik felugrasztod a MENÜ-t és elindítod a TÁVIRÁNYÍTÁS keresés funkciót ami berúgja a kristálygömb szubrutinját, hogy lásd is miből élsz.
A megjelenő sziporkázó gömbben nem hajlandó kitisztulni a kép csak sejtelmes köd gomolyog benne majd a kristálygolyó kristálypixel halmazokra omlik és beleolvad a rács bársonyos feketeségébe, amiből egyértelmű számodra, hogy nincs olyan videokamera a környéken amit irányításod alá tudnál vonni.

//OFF a könyörtelen időjárási körülményekre tekintettel -1 REF és -1 FIZ amíg ki nem pihened magad, egyenlőre még nem szenvedtél maradandó egészségkárosodást OFF//

//NAGYON OFF amit szerettél volna ahhoz valójában nem kellet volna eljönnöd a raktárból ha jobban körülnézel valamint annó írtam PM-ben, hogy érdemes áttanulmányozni a CP2020 alapkönyv 140 o. + 149 – 150 – 151 o., még mindig nem késő EGYENLŐRE NAGYON VÉGE OFF//

Szótár:
Spoiler: megjelenítés
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.[/color]
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Augusztus 11. 10:29:53
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Hálózatportya a savasesőben”>>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:45 -09:50 között >>

Pestisdoki

Egy káromkodással vette tudomásul, hogy valószínűleg a kristálygömbbel nem sikerült aktiválnia a kamerákat, majd a tekintetét a levelei felé fordította, majd küldött egy üzenetet Olíviának.

- Ma estére meglesz a pénz, hogy felbéreljünk egy harmadik programozót a kis projektünkhöz. Van ötleted, ki legyen az? Javaslom valami olyasmi, aki nem tudna nagyon beleköpni a tervünkbe. Ha van kedved, ma este találkozhatunk a szokásos klubban, megbeszélve a dolgokat személyesen is. Meg leküldhetnénk pár italt.

Végül kilépett a DataTermből, majd felállt, és a kabátot összehúzva magán sietett vissza a többiekhez raktárhoz.
- Közvetlen irányításra van szükség, pedig jó lett volna, ha nem kell egy esetleges tűzvonalban ülnöm...

Miután befordult a sarkon és megpillantotta az ideiglenes társait, csak akkor szólt hozzájuk, amikor már kellő távolságba ért ahhoz, hogy csak ők hallhassák azt amit mond.
- Végül inkább nem mentem oda, elég sok rossz arcot láttam a DataTerm panel közelében. Majd innen segítek nektek, ha lesz valami snafu.

Ezzel behúzódott a raktárba, majd elkezdett köhögni.
- Rohadt eső. - a járvány óta minden alkalommal, hogy megerőltette a tüdejét, veszettül köhögnie kellett. - Még szerencse, hogy alapesetben nem kell elhagynia az otthonát.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Augusztus 11. 13:48:21
Winnie Trike

Körbenézi a belteret de a tetőre vezető létrát,valamint ajtót-kijáratot nem lát...ami rendben is van,legfeljebb arról nem jöhet meglepetés,hacsak nem
robbantanak lyukat a fejük felé...
Közben a hekker srác elhagyja a raktárt,majd jó idő múlva újra felbukkan...majd bejelenti: 

"- Végül inkább nem mentem oda, elég sok rossz arcot láttam a DataTerm panel közelében. Majd innen segítek nektek, ha lesz valami snafu."

Eztán éktelen krehálásba kezd.
Po is befejezi a raktár szemléjét,így Winnie odaballag a köpcös japánhoz és a többiekhez:

-No,tesók...akkor hogy legyen?Próbáljunk valami felállást összedobni,vagy mindenki héderel valamerre?Én amondó vagyok valahogy osszuk fel a területet hogy mindent szemmel tudjunk tartani.

Kíváncsian pillant egyik-majd másik irányba...

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Augusztus 15. 22:28:49
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Várakozás meló közben>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:45 -09:50 között >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:30 – 10:20

A raktár nyugalmában közel egy óra telik el mire csapzott ázott madárként kockasrác visszaérkezik állítólag a DataTerm infopultok környékén rosszarcú figurák őgyelegtek ebben az időben amikor csak az elmebetegek merészkednek ki meg a dilis kockák meg akinek feltétlenül égetően szükséges.

//OFF aki gondolja az dobhat Pestisdoki meséjére:
- Empátia + Emberismeret + 1D10 OFF//

Ismét felvetődik a kérdés miközben odakint rendületlenül hullik a savas szutyok az égből, hogy esetleg valami egységfrontot kéne alkotni védelem terén az esetlegesen felbukkanó rosszarcokkal szemben vagy akár heverhet mindenki szerteszét.
Mindeközben ázott varjunk is szemrevételezi tüzetesebben a raktárhelyiséget.

//OFF a következő dobásokat kérném a felmérésre Pestisdoki:
- Intelligencia + Éberség / Észlelés + 1D10
- Technika + Biztonságtechnika + 1D10 vagy
- Technika + Elektronika + 1D10
- Technika + Zárnyitás + 1D10 OFF//

<<<< unknow >>>>

<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – „Eastpark” japán negyed és környéke (Eastpark and Japantown)>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Reggel”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:00 –

Az időjárás:
Erősen borús idő és alacsony hőmérséklet savas esővel a légszennyezettség értéke kritikus szint fölé emelkedett védőfelszerelés használata szükséges.

A mai reggel sem szebb, mint az elmúlt pár napé igaz a kinti kegyetlen és maró időjárást jótékonyan tompítja a lakás nyugalma és visszafogott luxusa, viszont az üresség és a hozzá kötődő magányosság egy társ hiánya megüli a tiszta pihe puha kényelmet és eleganciát, ránézel a lakás vezérlőkonzoljára ám F. Summers sem tegnap sem ma nem hagyott üzenetet számodra, ami igencsak nyugtalanító, mert most már napok óta nem adott életjelet magáról, ami még ha dolgozik akkor sem jellemző rá. Summers mint üstökös robbant be az életedbe és gajdin létére elég tájékozottságról tett tanúbizonyságot a távol keleti viselkedés normákról és a családod által kedvelt kulturális vonalról, hogy elfogadják vagy legalábbis ne csendes megvetéssel eltűrjék. A mai napodra nincsen semmi fontos ütemezve és Summers „eltűnése” igencsak nyugtalanító kicsit más kicsit izgalmas volt vele az élet az elmúlt hetekben, ha szakítani akart volna biztos, hogy nem szó nélkül csak úgy továbbáll, biztosra veszed, hogy az utadat is elegánsan adná ki ha az lenne a célja nem az a alakoskodó fajta.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Augusztus 16. 16:46:32
Amaterasu

Az ébredést követően még sokáig lustálkodtam lehunyt szemekkel, hallgatva a szokatlanul nagy csendet, melyet nem is nagyon volt kedvem megtörni. Mikor már félálomszerűen kezdtem érzékelni a külvilágot, akkor szépen a fejemre húztam a párnát és aludtam tovább. Azonban mint minden jó dolog, ez is elmúlik, ezért éberebbé válást követő percek azzal teltek, hogy reggeli gondoltok kavalkádját próbáltam rendezgetni. Az egyik legfontosabb ilyen részlet, az Summers, ki most nem fekszik mellettem – és mint ilyen nem lehet kitúrni – így mind az illata, mind a közelségének érzete erősen hiányos, meglehetősen üressé téve ezt a reggelt. Átfordulok a hasamra, majd tovább pihegek, de most már fent vagyok, csak nincs kedvem kikelni az ágyból. Fordulat közben láttam, hogy mennyire egyetért velem az időjárás is, így inkább átölelve a párnámat – ha már mást nem tudok – kicsit még szuszogok, mielőtt megkezdeném ezt a napot. Útközben megint Summers jut eszembe, nem bánnám, ha ő ébresztett volna, vagy én őt, de ez így elég nyűgös reggel.

Ezen egy dolog tud változtatni, mégpedig az, hogy felhívhatnám a testvéreimet, de ránézve az órára, egyedül Hideki lenne ébren, ő pedig bármennyire is szeret, eléggé munkamániás, nem szívesen veszi, ha csak úgy feltartom azzal, mert nem süt a nap. Igaz, mindig megenyhül amikor megemlítem, hogy szeretem és szeretném mielőbb viszontlátni, de mostanában valami – szerinte – igen nagyszabású terven dolgozik! Ezt pedig tiszteletben tartom, később is felhívhatom. Mivel a lányok még alszanak vagy hasonlóan nyűgösek, adok még nekik egy-két órát, mielőtt becserkészem őket. Addig is végre eljutottam oda, hogy az ágy szélére tornáztam magam és onnan valahogy felállni is sikerült. Erős a gyanúm, hogy a takaró alatti egyik kupac lesz a hálóingem, amitől éjszaka folyamán már megint megszabadultam. Nagyon tetszik a szabása, a mód ahogy a finom anyag a bőrömhöz simul, de mivel álmomban sokat közlekedem és ha melegem van hajlamos vagyok tőle megszabadulni úgy, hogy fel sem ébredek…

Mielőtt megkezdeném a szokásos reggeli szépség-rutint, még a formagyakorlatokkal felfrissítem kicsit a vérkeringésemet, majd a zuhanyzást követően folytatódhat az Idollá válás. Előbb a megfelelő öltözet kiválasztása, majd a hozzáillő kiegészítők, míg végül leheletnyi smink és valami feromon, ami bár nem méregdrága, igen finoman ostromló féle. Eredeti bőrszínemet megtartva, sötét hajtincsekkel lépek a vezérlőkonzolhoz, hogy megállapítsam, ma senki sem szeret, de cserében nekem sem kell túlzásokba esnem,

Ez csak azért zavar, mert Summers ilyenkor már jelentkezni szokott, nem szokása az efféle hanyagság, igaz, valami fontos is közbejöhetett, de azért az sem tarthat ennyi ideig. Úgy döntök elég idő telt már el, így előkotorva a celluláris telefont, megeresztek egy hívást, talán felveszi és megnyugtat, hogy felesleges az aggodalmam és csak…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Augusztus 16. 21:40:01
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – „Eastpark” japán negyed és környéke (Eastpark and Japantown)>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Reggel”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:15 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:15 –

A kint záporozó savas rusnyaság ütemére csöng ki a telefon majd az üzenetrögzítő bekapcsolása előtt hallod az átirányítást jelző hangocskát és az új fogadó készülék is ütemesen kicseng majd a kitartó kicsengést követően hangposta hiányában bontja a szolgáltató a vonalat.
Sejted, hogy Summers valami munkán dolgozott részleteket nem árult el valószínűnek tartod, hogy ez a melója nem a patyolat tisztának mondható escort szolgálattól érkezett és valószínűleg annál sokkal szebb javadalmazással kecsegtetett, hogy elvállalta. Igazi gavallérként viselkedett veled ám arról mélyen hallgatott, hogy a városban merre vert tanyát, vagy, hogy hol lakik tartósan. Az utóbbi időben több a közegedtől idegen ám izgalmas helyre is elvitt szórakozás címszóval Atlantisz (NC. 30.p. Klasszikus „divatbár”, munkát kereső Cégesek és Szólók szórakozóhelye) , Rainbow Nights (NC. 33.p. A Rainbow Nights inkább táncklub mint bár. Fő látványossága a nagy táncterem, ami szinte mindig zsúfolásig teli. Minden éjjel élőben játszik valamilyen banda, rendszerint nem befutott zenészek. Alkalmanként nagy előadók is fellépnek, de csak álnéven) , Hari Kiri (NC. 54.p. Szusi bár) , Afterlife (NC. 57.p. A bár egy régi halottasházban nyílt. Három helyiségre osztották: a Hullakamrára, a Kriptára és a Hádészre A két meló között lazító Szólók kedvelt törzshelye) , A Gödör (NC. -.p. belvároson kívül a város határában zöld kezdeményezésként épült földbe süllyesztett P+R mélygarázs komplexum ami manapság a városon kívüli nomádok kedvenc törzshelye valamint mindemellett helyt ad kiterjedt feketepiacnak néhány bárnak, tuningműhelynek - mind mechanikailag mind fényezésileg - , „gladiátor” arénának és táncklubnak) , End of Line Klub (NC. 6.p közelében éjszakai táncklub amely a városra néző legmagasabb torony tetején helyezkedik el igazi minimál art stílusban sötét és neonkék szögletes mintázatok) ám visszaemlékezve csak a Atlatisz, Afterlife és a End of Line-ben tett látogatásotokat követően tűnik így utólag mintha a kikapcsolódás mellett dolgozott is volna, bár ha azt tett azt nagyon diszkréten intézte.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Augusztus 17. 16:26:03
Amaterasu

Miután odakint még a korábbinál is randább lett az idő és a hívásomat sem fogadják, eléggé morcosan nézek farkasszemet a városra néző ablakban visszatetsző önmagammal. A pillantásom végül odakintre, az undorító időt is fürkészően vizsgálja, majd hátranézek, hogy az kis hátizsákom ott van e ahol elméletben lennie kéne. Abban van ugyanis a maszkom és a tartalékszűrők, valamint a használat utáni megfelelő csomagolás. Eztán látom a kedvenc esernyőmet, majd miután visszafordulok és továbbra sem tetszik amit látok, szemem elé engedem a szemüvegemet, amit korábban feltoltam a buksimra.

/Mérgesen/ あなたはどこでできる!

Eldöntöttem, hogy ha megtalálom, akkor bizony érdekes beszélgetés elébe nézünk, ami többek a között a hozzád megyünk, útközben pedig mesélsz magadról című fejezeteket tartalmazza! Ezt kiegészítendő még érdeklődni fogok a hobbijáról és arról, hogy miért nem szól ha valami veszélyesre készül! Ha aggódni akarok, akkor engedje meg, hogy aggódjak érte! Na! Mérgelődve öltözöm fel és indulok a garázsba, hogy motorra pattanva elkezdjem végigjárni azokat a helyeket, ahol előfordulhat, abban a sorrendben, ami szerintem a leginkább tetszett neki – vagyis ahol mintha dolgozott is volna!

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Karakterk%C3%A9pek/Cyberpunk/Suzuki%20GSXR.png)

Nem érdekel milyen, szinte már szamurájokhoz méltó viselkedéssel vett le a lábamról, most megkapja a magáét! Fúriaként ülök a motorra, veszem fel a bukósisakot és illesztem helyére az összes balesetben talán megóvó könyök, térd és gerincvédő felszerelést, hogy aztán csak akkor nyugodjak meg egy picit, amikor a már kellemes doromboló hangot hallok a kis masina felől. Nem ezt akartam venni, de még pár hónapig dolgoznom kell, hogy a kiszemelt az enyém lehessen. Mindenesetre, tetszettek a helyek ahova elvitt – indulok el lassan, majd kiérve picit gyorsítok – és mind csodálatos volt, de…

Útban vagyok a GPS által tervezett leggyorsabb vonalon az Atlantisz, Afterlife és az End of Line háromszöge felé. Biztos azt hitte, hogy valami buta liba vagyok, aki nem tud magára vigyázni és csak a szépség és a divat a mindene. Ami nagyjából így is van, kivéve a nem tud magára vigyázni részt! Úgy seggbe fogom rúgni, hogy jó pár napig kenegetheti majd mielőtt újra képes lesz fájdalom nélkül leülni! Észrevétlen gyorsítottam fel, de a csipogás visszaránt, lelassítok a maximálisan és az általam helyesnek érzett megengedettre – hiszen amúgy sem vagyok még (!) jó ebben.

Azért jó lesz újra látni… hiányzik.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Augusztus 20. 20:38:55
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: A raktár>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
10:30

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
A raktár belsejében körbepillantva megállapítod, hogy az épület jó állapotban van bár a kevlárral megerősített falpanelek és a saválló beton kicsit kopottas de ennek ellenére hibátlannak tűnnek a tető síkja alatt lévő keskeny ablakok amelyeken csak egy gyermek férne be biztonsági üveggel rendelkeznek és távvezérléssel nyithatóak, a mennyezeten lévő keresztgerendák alatt futó központi szelőztető csöveiben a ventillátorok halkan teszik a dolgukat miközben a helyet a tető alá függesztett lámpatestek világítják be egymástól egyenletes és precíz távolságokra elhelyezve valamint, hogy a kamionbejáró és a személyzeti ajtó közötti falszakaszon helyezkedik el a központi elektromos hálózat technikai doboza amely felett egy nagy érintőképernyő árválkodik sötéten valószínűleg a raktárkészletek rendezésére és nyilvántartására szolgál. A nálad lévő gyatra felszereléssel nem sikerül „kipattintanod” az elektromos doboz zárját amelyben valószínűleg a raktár „ideghálózata” bújik meg (a doboz 1 m x 1.5 m és 50 cm széles és a hosszabbik oldalán fektetve van a falra erősítve a képernyő alatt úgy derékmagasságban)

<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
Miközben a kockasrác a raktárt veszi szemügyre amit már ti jól átvizslattatok és éppen a elektromos boksz felfeszítésével van elfoglalva nem túl nagy sikerrel amikor a raktár vénycsövei szabályos időközökkel sorban lekapcsolnak, miközben a szellőztető rendszer felpörög majd leáll ezzel egy időben a személyzeti ajtó becsapódik és zárszerkezet reteszei kattannak mind a nagy mind a kis ajtón, kint rekesztve a kinti mocskos időjárást majd a kialudt fénytestek szépen sorban szakaszonként újra felkapcsolnak és a szellőzőrendszer is beindul.
Az eddig sötét raktárkészlet nyilvántartó monitor életre és a következő szöveges üzenet jelenik meg rajta a képernyőn átfutva újra és újra mint egy elbakott szallagcím:

„Az akció csapda Benjamint átverték”

„A Biotechnikas fiúk és lányok közepes lappangási idejű kísérleti vírust rejtett el a szellőzőkben amit jelenleg leállítottam...”

„Az ajtókat ablakokat bezárták a B. Tec-es fiúk lányok kis idő alatt ki tudom nyitni nektek őket de kérnék cserébe egy apró szívességet... Gondolom nem szeretnétek megfertőződni amikor újraindul ismét a szellőztető.... Az idő rövid döntsetek…..”

<<<< unknow >>>>

<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Úton - útfélen”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:30 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>
Az időjárás mocskos a látási viszonyok csapnivalóak miközben az Atlantisz felé haladsz a beépített GPS jelét követve, megérkezve csalódottan tapasztalod, hogy az Atlantisznak még nagyon korán van jelenleg zárva és a személyzet az éjszakai buli romeltakarításával foglalkozik fásultan ügyet sem vetnek rád.
A következő helyszín megközelítése közben az időjárás semmit sem változik szmog és eső viszont az Afterlife már nyitva van vagy jobban mondva be sem zárt, mivel jelenleg kísérő nélkül vagy ezért kisebb füttykoncert övez a parkolóba és néhányan ajánlatot is tesznek bumm-bummra vagy nemes egyszerűséggel IO kapcsolatra és dokkolásra, a biztonságiak nem tartóztatnak fel ám az egyik törzsi hegtetoválásokat viselő tagbaszakadt izom megjegyzi foghegyről „- Szerintem eltévedtél porcelánbaba, de te tudod…”
A pultnál egy meghatározhatatlan korú biowareval erősen dúsított a fél arcát „élő” fémmel átszőtt csapos törölgeti a poharakat a megerősített cyberkar rásegítő szervói bajlósan zümmögnek a müvelet közben első ránézésre látszik, hogy egy katonai modellel van dolgod és valószínűleg orosz gyártmány.
A csapos rád villantja tekintetét és látod a kiberoptika mélyén megvillanni a vörös szálkeresztett egy pillanatra mielőtt megszólalna.

-   Reggelt, mivel szolgálhatok Bettynek vagy inkább egy ifjú titán boszozokuval van dolgom nehéz ezt eldönteni a mai időkben.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Augusztus 20. 21:31:11
Amaterasu

Igaz is, reggel van! Annyira, hogy egyes éjszakai szórakozóhelyek csak nem rég zártak be. Az Elsüllyedt Város is olyan, hogy csak Holdkeltével látszik, az árapály jelenség lehet oka! Mindenesetre megszidom magam és ellenőrzöm a másik két hely nyitva-tartását mielőtt arrafelé fordítanám az első kereket. Az időjárás pont olyan mint a hangulatom, csak azért nem figyeltem ilyen apróságokra, mert ez a lökött pasi aggodalomra adott okot! Nem is tudom volt e előtte bárki, aki miatt ennyire figyelmetlen voltam! Na, csak találjam meg, ezért is kapni fog!

Az Afterlife örökmozgó, az érkezésem meg éppoly kritikus, mint amikor a kifutón jelenek meg. A vakuk helyett itt most mindenféle egyéb villan rám, nem vagyok meggyőzve arról, hogy ez jó nekem, de fontosabb megtalálni Summers-t, mint azon aggódni, hogy a férfiak egy része továbbra is csak egy evolúciós zsákutca! Nem is tulajdonítok nekik több figyelmet annál, mint az önvédelemhez szükséges, inkább csak egyet biccentek az aggódó izomhegy felé, majd belépve körülnézek, hátha meglátom Őt!

Ez nem akar bekövetkezni, így a pult felé veszem az irányt és leparkolok előtte az egyik bárszéken, hogy rendeljek. Még nem tudom mit, de ha van itallap akkor azt veszem szemügyre, ha nincs akkor megkérdezem, hogy mit ajánl az útra. De mivel jófejnek tűnik és illemet is ismeri, kicsit beszélgetek vele, mert ritka dolog ilyesmivel találkozni függetlenül attól, hogy csak hivatalból vagy veleszületett mód udvarias. Kicsit nehezen értem itt-ott a szlenget, még van mit tanulnom ezen a téren, de azt hiszem a lényeget felfogtam, azt, hogy milyen tévedésben van.

/Tisztelettel/ おはよう! – köszöntöm, majd picit oldalra billentett buksival az illemnek megfelelően (jól) megnézem magamnak – Amaterasu, kérlek, szólíts nyugodtan a nevemen! – engedélyezem, mert ilyen közvetlen vagyok – Egy pohárral… – rendelek, majd – ami azt illeti, csak keresek valakit, egy férfit, de igaz ami igaz, szeretek 乗ります.  – mosolygok rá, picit jobb a kedvem, de azért még elég morcos vagyok – Elég randa egy 天気 van odakint. De itt igazán kellemes, főleg, mert ilyen jó a társaság! – kuncogok picit, majd ha megkaptam az itókát, ajkaimhoz emelem és finoman belekortyolok
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Augusztus 25. 20:18:31
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Afterlife>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:30 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A ballisztikus nylonnal burkolt alkar precíz minden felesleges mozdulattól mentesen elegánsan csúsztat eléd a tiszta pulton egy vastag ám tiszta üvegpoharat amiben borostyán sárga színű egyújnyi folyadék és egy takaros jégkocka található.
-   Kettő már felvizezi a zamatát, úgy csak a barbárok és a gomik isszák. Am manapság mindenki keres valakit a kérdés csak az, hogy mennyi energiát és időt vagy erőforrást fektet a keresésbe.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Augusztus 26. 08:55:53
Amaterasu

Mielőtt belekortyoltam volna, mint egy játékos kiscica megszuszakoltam a pohárban lévő folyadékot, érezni e rajta bármilyen alkoholt. Nem szeretném, ha Rend Éber Őrei egy ilyen apróság miatt kötekednének és az estét valami kevésbé kedvelt helyen töltsem. Igaz, hogy eddig még kevés dolgom volt velük, szeretném, ha ez így is maradna! Amennyiben mentes az ital, úgy illően kortyolgatom, ha nem az, akkor csak forgatom két kezem, az ujjaim között.

/Angol/ ありがとう!  – mosolygok rá, majd – Igen, de ez csak azért lehet, mert sok a haragos. – harapok az alsó ajkamba, mosolyt megelőzve, aztán lehet, összenevetünk – Én csak aggódom. – sóhajtok – De majd jól elfenekelem, amiért ilyesmire kényszerített! – kis mosoly, aztán – Megteszem ami tőlem telik – mutatom is fel a férfi (retro fény)képét, talán látta Summerst
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Augusztus 26. 09:04:48
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Afterlife - "frissítő" vizsgálata>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:30 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

//OFF a pohár tartalmának beazonosításához kérnék:
Éberség/Észlelés + Inteligencia + 1D10 (van e alkoholtartalma ? )
Műveltség + Inteligencia + 1D10 (valójában mi is az ital ? ) OFF//

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Augusztus 26. 12:45:06
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Afterlife >>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:30 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A vastag falú poharat felemelve meglepődve tapasztalod, hogy az kellemesen meleg és a talpa felé öblösödve kényelmesen tenyérre áll a halvány borostyánszínű folyadékot megköröztetve benne pillanatok alatt megcsap annak intenzív gyümölcsös aromája, egy minőségi konyakkal van dolgod, több a sznobizmusával akaratlanul kétkedő menedzser-üzletember fogyasztott ebből az európai eredetű szeszes italból, ám a mostani eredetét nem ismered fel, bár az ősi Francia iskola jegyeit viseli valami más, sokkal gyümölcsösebbnek érzed és így illataromák alapján sokkal selymesebbnek is.
A csapos érzelemmentesen figyeli a ténykedésedet, majd tüzetesen szemügyre veszi a fényképet amit mutatsz neki és egy koktél keverésbe kezd miközben látszólag elgondolkozott a művelet végén egy a konyakodhoz hasonlatos színű egyszerűen elegáns ám teljesen alkoholmentes gyümölcsös koktélt helyez eléd a matt sötét katonai „vas”.

-   Az első italra a ház vendége voltál viszont a koktélkülönlegesség a benne rejlő információkkal és élvezeti értékkel együtt 100. eb-be kerül Amaterasu san.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/sideca10.jpg)

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Augusztus 26. 13:22:05
Amaterasu

/Angol/ Tetszik a színe és nagyon finom az illata! – közlöm ragyogó szemekkel, de kiérzem belőle az alkoholt, így finoman visszatolom – Talán koccinthatnál velem! Nem jó egyedül inni! – fogadom el a másik innivalót, majd teszem el a képet, miután megnézte és - ありがとう!– koccintásra emelem az új finomságot – Neked csak Amaterasu, 兵士-san!

Aztán kortyolhatunk – én legalábbis biztosan – hogy végül letéve a poharat leszámoljam a kért pénzt, elvégre: mennyi energiát és erőforrást fektetnék bele igaz? Summers, ez a számla téged terhel! El is teszem, szépen összehajtva, hogy majd betehesse a luxus-motor alapomba! Ezután újra magamhoz veszem a poharat és tovább élvezem az ízeket!
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Augusztus 26. 14:56:09
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Afterlife >>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:30 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Számlát azt nem látsz ellenben látod amint a leperkált dollárokból harminc a kasszafiókban landol a maradék hetven viszont két részre osztva teljesen más úton vándorolnak el a kassza mellett, a csapos biccent majd félretolja a konyakos poharadat egyenlőre amolyan parkoló pályára és kicsit meggörnyeszti a hátát, hogy a tekintetetek egy magasságba kerüljön.
A koktélod meglepő módon friss gyümölcsökből származó részeket is tartalmaz az íze egyben édes és utólag kellemesen fanyar.

-   Amaterasu gondolom, hogy együtt voltatok éppen Summersel, mert láttalak benneteket együtt itt nem is olyan túl régen, hogy a pénzedért megfelelő információkat kaphass, áruld el pontosan és egyértelműen, hogy mire is vagy kíváncsi Summers fiúd kapcsán. Azt látom, hogy keresed de Summers már négy napja nem járt erre valamin dolgozik vagy dolgozott, ami nem engedett neki lazítást, de tudod, senki sem lécel le Night Cityből. Legfeljebb hullazsákban csak hogy idézzem Bes Isis-t.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Augusztus 26. 15:22:12
Amaterasu

Az, hogy nincs számla, az nem igazán zavar, a becsületességem minden kétségen felül áll, így csak felvésem gondolatban, hogy mit kell majd jóvátenni – és az bizony már most igen jövedelmező lesz számomra! Ki tudja, talán egy finom vacsora kettesben vagy egy piknik a hegytetőn… mindent láttam, az utolsó aprót is hova vándorolt, de miután kiadtam a kezemből, már nem az én felelősségem. Mikor odahajol, ösztönösen még jobban kihúzom magam, de aztán ezen csak mosolygok, nem úgy a mondandóján, igaz előtte még csentem belőle magamnak pár kortyot, hogy aztán nyelvem hegyével az utolsó cseppet is eltüntessem, ami az ajkaimon maradhatott.

/Angol/ Ez nagyon おいしい! – de elhalványul a mosoly – Igazából, csak… tudod, hiányzik és aggódom érte! Látni szeretném jól van e! Nem vette fel a telefont és nem jelentkezett másképp se. 私は理解する, hogy dolgozik és nem mindig… napfényes, de azért, na! – durcás vagyok kicsit, de leginkább csak félek, hogy baja esett – Jól összeillünk! – bólintok rá, majd – De a kérdésed azt sejteti, hogy többet tudsz, mint amit alapvetően tudni szeretnék, így annyit mondj el, amennyit úgy véled a tisztességed megenged!

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Augusztus 27. 19:45:54
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: A raktár>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

Nem sokkal később, hogy körbenéztem az épületben, meg is találom az épület raktárkészletéért felelős érintőképernyős szerkezetet, letérdelve próbáltam kifeszíteni a lemezlapot, amely a számítógép belsőségeit és lelkét rejtette, azonban az a vacak acélhulladék meg sem mozdult, hiába minden erőfeszítésem. És ekkor ment el a világítás. A képernyő feléledt, és egy hosszú üzenetet rejtett magában. Pislogva olvastam végig az üzenetet, majd utána felhangon szóltam társaimnak.
- Ha nem akartok ászt húzni a pakliból gyertek ide srácok, és ha van légzőmaszkotok, ideje felvenni. - amint megjelennek, megmutatom nekik az üzenetet. - Ha van maszkotok, maradjatok segíteni. Megpróbálom megguberálni. Azt a fedelet sürgősen le kéne szedni valakinek, szerintem te lennél rá a legalkalmasabb, szamuráj. - mutatok a keleti melákra, majd a fal felé fordulok, és megjelenik előttem a Menü két dimenziós képe, oldalra húzom egy hessegető mozdulattal és elindítok egy távirányitás keresése parancsot. - közben lehunyom a szemem, hogy látás "kikapcsolásával" kevésbé terhelje meg a betődülő információ az elmémet.

Első tervem az, hogy keressek az épületen automatikusan nyitható ajtót. Amennyiben ez nem működik, akkor járműveket és munkagépeket keresek, de utána először megpróbálom kinyitni az ablakait az épületnek távirányítással, és csak utána kalózkodni valakinek a járművén. Nem kéne falat fúrni az épület oldalába, ha nem muszáj.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Szeptember 01. 06:58:56
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: A raktár>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
10:30

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
A technikai dobozzal szenvedve beugrasz a MENÜBE és kiadsz egy gyors TÁVIRÁNYÍTÁS KERESÉSE parancsot a kiberdekkednek, pillanatok alatt fel is ugrik a tekintélyes lista a kihaltság ellenére. (a doboz 1 m x 1.5 m és 50 cm széles és a hosszabbik oldalán fektetve van a falra erősítve a képernyő alatt úgy derékmagasságban)

<<TÁVIRÁNYÍTÁS KERESÉSE>>
<<LISTA:>>
<<395 méter H2 targonca>>
<<300 méter WY M242 buggy>>
<<310 méter WY Caterpillar P-5000 rakodógép (powerloader)>>
<<150 méter NCPD-CH-50.00089 kamera>>
<<100 méter kamera + mikrofon //blokkolva//>>
<<100 méter BT 004 biocannister//blokkolva//>>
<<95 méter kamera + mikrofon //blokkolva//>>
<<75 méter BT 002 biocannister//blokkolva//>>
<<45 méter BT 003 biocannister//blokkolva//>>
<<35 méter kamera + mikrofon //blokkolva//>>
<<30 méter AR A-2 Tarantula robot//blokkolva//>>
<<25 méter BT 001 biocannister//blokkolva//>>
<<10 méter kamera + mikrofon//blokkolva//>>
<<10 méter AR A-2 Tarantula robot//blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE P ajtó //blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE C ajtó //blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE V56 video képernyő //blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE AIR szellőztető //blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE WINDOWS ablakok //blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE ALARM riasztók //blokkolva// //blokkolva//>>

<<<< unknow >>>>

<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:30 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>
A élettelen kiberoptikák hidegen mérnek végig miközben a csapos közelebb hajol a kihaltság ellenére talán csak, hogy „bensőségesebb” legyen a kommunikációtok jelezve a külvilág felé, hogy ami történik az csak rátok tartozik senki másra.

-   Volt valami üzlete Magdaval akinek a becsületes neve Magda Alcantar Delgadillo és kemény csaj katonai vasakban utazik de ha tisztességes vagy akkor ő is az épp itt van most is – a fejével int egy távolabbi boxban magányosan ülő afroamerikai nő felé. – No meg aztán állítólag jó ajánlásokat gyűjtött az End of Line árnyékurához Ra's al Ghulhoz valami információ adás vételben volt vagy szeretett volna lenni, mondogatják, hogy amiről Ra’s al Ghul nem tud az meg sem történik Night Cityben. No és állítólag kereste Rachelt az exét is de ezt a vonalat a helyedben nem nagyon feszegetném – halk sóhajt ejt meg - mert Rachel nem túl kedves lány ha a volt kapcsolatairól van szó főképp, hogy állítólag még nem tette túl magát Summersen…

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/magda10.jpg)

Magda Alcantar Delgadillo

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Szeptember 01. 08:49:58
Amaterasu

Kicsit zavaró, hogy ilyen robot szeme van, pedig lehet jóképű fiú volt, de én is közelebb hajoltam és bár a nózink nem ér össze, de azért tudunk úgy susorogni, mintha régi barátok lennénk. Ki tudja, ha sokat megfordulok erre még az is lehetséges! Nem csak emiatt nem engedek a mosolyból, mert az fontos dolog és persze vidám is, de mikor az kerül szóba, hogy milyen ez a Magda és kikkel hogyan viseltetik… Nos, én nem győzködök arról senkit, mennyire tisztességes vagyok. Az vagyok.

/Angol/ Köszönöm! – találom meg ezúttal a megfelelő nyelven a szót, és bár nem néztem hátra, de tudom, hogy majd merre kell mennem – S lehetséges, hogy Summers is csatlakozott ehhez az Információ-üzlethez? – kérdezem, hogy talán nyomra leltem, majd bár nem szándékosan de elég morcosan nézek, amikor az ex előkerül – Summers kereste az ex-ét? – jól értettem? S különben meg letépem a tökét, ha félrelépett, mert az azt jelenti, hogy becsületembe gázolt, azt meg vér-komolyan veszem! – 故に, ha még belefér két dolgot szeretnék tudni, az egyik, hogy hol ez a Rachel, a másik – itt elmosolyodom – hogy mit szeret Magda ilyenkor fogyasztani, és abból kérek kettőt! Kivéve, akkor még egy ilyet!– érintem meg a pohár szélét, utalva arra a finomságra, amit kaptam

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Szeptember 02. 18:36:14
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:30 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A csapos a kérésed kapcsán felszisszent két „üveg” Corona sört és eléd tolja, mielőtt megszólalna.

-   Azt nem tudom, hogy belefolyt-e az adat bizniszbe, de hogy nagyon közel akart kerülni a lehetőséghez, hogy személyesen beszélhessen Ra’s al Ghul-lal az biztos. A helyedben nem nagyon keresném Rachel társaságát am Rachel nem sűrűn jár ide inkább az End of Line-ban lóg a felső ligásokkal, azt azért nem mondanám, hogy sznob lett… de ha rosszkedvében találod hófehérke akkor környezetbarát módon dolgozza fel a csini kis testedet, mostanság a feketepiacon akár 400 – 600 dolcsit is megfizetnek csak a csini kis bőröd egy nagyobb darabjáért.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/magda10.jpg)

Magda Alcantar Delgadillo

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Szeptember 03. 20:31:45
Amaterasu

Nem ölelgetem az üveget, még felmelegíteném ezt a hidegen üdítő italt! Ellenben az ellenértékét természetesen átcsúsztatom, de máskülönben a szavak után, még közelebb hajolok, mint aki még inkább suttogni akar, aztán ha elég közel van puszi, ha nincs akkor csak rákacsintok!

/Angol/ Ez minden amit tudnom kellett!

Nem erőltetem tovább és nem is akadékoskodom, hanem, felmarkolva az üveget elindulok határozott, de könnyed léptekkel Magda felé. Elég időt adok neki, hogy észrevegyen de nem sokkal többet, hogy tiltakozzon, inkább leteszem elé az üveget, ahogy pincérlányoktól láttam… inkább úgy, ahogy barátnő teszi! Ezután leülök vele szembe – amennyiben nincs kifogása

/Angol/ Magda-sama, mily öröm, hogy látom! 私は天照です. Remélem, akad pár perce számomra! 喝采
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Szeptember 07. 19:38:33
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: A raktár>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

Félretolom az elém került vizuális menüt, visszatérve a raktárba. Megrázom a fejemet.
- Gebasz van, egy csomó mindent blokkoltak. Valakinek van egy cellurális telefonja? Az enyém szervizben van. Ha vész lesz hangosan ki tudom magunkat szabaditani, de akkor nem igen kapunk majd pénzt... Előtte megpróbálnám finoman.

Amennyiben kapok a társaim valamelyikétől egy cellfont, hozzácsatlakoztatom a cyberdeckemhez, és ellenőrzöm, hogy aktív-e a szolgáltatás, majd ha senki sem áll ellen, akkor
 beugrok a net világába, hogy kiszabadítsam a blokkolt ablakokat. Peckesen sétálok az őrkutya és a szamuráj közt, hogy szükség esetén gyorsan tudjak reagálni egy feltételezett, és várt támadásra. Elvégre nem biztos, hogy hagyni fogja a zsoké, hogy csak úgy kijátszam... Sajnos még anti-personnel programokat nem sikerült beszereznem a dílertől, akitől a korábbiakat szereztem, mondjuk az is biztos, hogy rosszabbul jártam, mintha magam írtam volna őket. Mindenesetre nagyon jó érzés újra a spanjaim oldalán sétálni. Célom, hogy megkeressem az ablakokat irányító szerkezetet, és feloldjam a blokkolást rajtuk. Időnként a menüt megnyitva végigszkennelem a környéket, van-e valami újdonság. A forródrótot is közel tartom magamhoz, hogy ha a szükség úgy hozza akkor egy munkagéppel kimarjam a raktár ajtaját.
Jobb meglógni mint meghalni. Elvégre. Akkor talán még egy kis exotic ételt is tudnánk magunkkal vinni, készpénz gyanánt...

Narancs: Netspace
Sárga: beszéd
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Szeptember 09. 08:54:47
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:30 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Magda egyenlőre nem ellenkezik kéretlen társaságod ellen sőt az egyik üveget maga elé is húzza miközben egy öblöset szippant a szájában parázsló szivarból és leplezetlenül rád fújja a pár másodpercig szájában öblögetett tömör füstöt mielőtt megszólalna.

-   Zavarni nem zavarsz , de azért igazán kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne tőlem egy idolzsoké előre szólok az időm drága neked meg főképp drágám.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/magda10.jpg)

Magda Alcantar Delgadillo

<<<< unknow >>>>

<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: A raktár>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
10:30

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
A felvetésed kapcsán Séró mozdul a leghamarabb és az egyik zsebéből egy használt ám divatos cellfon kerül elő szó nélkül nyújtja feléd csak a szemeiben lévő villanás utal arra, hogy nagyon megbánod ha hazavágod a kis kincsét.
Két pillanat alatt összeilleszted a kapcsolatokat ér rávesz virtuális meződben felvillanó BELŐVÉS gombra a valóság összeomlik és a RÁCSON találod magad egy brutálisnak mondható hálózati harcba találod magad. A raktárhoz tartozó táv irányítható eszközök hálózati pontját smaragdzöld kristálykinövések borítják valószínűleg valamilyen blokkoló vezérlő program kivetülése és ezen kivetülések:

<<LISTA:>>
<<100 méter BT 004 biocannister//blokkolva//>>
<<75 méter BT 002 biocannister//blokkolva//>>
<<45 méter BT 003 biocannister//blokkolva//>>
<<25 méter BT 001 biocannister//blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE AIR szellőztető //blokkolva//>>

Alábbi pontjait vörös neon szamurájok támadják és látszólag megpróbálják elpusztítani a smaragzöld kristálykinövéseket a szamurájok munkáját látszólag egy robot matricharka vezényli a hálózati kivetülés rád pillant és eléd dob egy kék kisülésektől övezett futurisztikus geometrikus ábráktól övezett alma méretű kékes kisülésektől övezett gömböt amely a következő pillanatban felrobban és a hálózat összeomlik kóválygó fejjel a valóságban találod magad KILÖKŐDTÉL.

<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
A raktárban lévő képernyő feketeségét felváltja egy márvány zöld teremben lebegő kopasz fej amely mögött egy gigászi ékköves zöld trónszék is látható. A fej elkezd hangtalanul beszélni, miközben az arca előtt átúszik a szöveg amit valószínűleg hangtalan ajkai formálnak.

„MEGISMÉTLEM UTOLJÁRA”
„Az akció csapda Benjamint átverték”

„A Biotechnikas fiúk és lányok közepes lappangási idejű kísérleti vírust rejtett el a szellőzőkben amit jelenleg leállítottam...”

„Az ajtókat ablakokat bezárták a B. Tec-es fiúk lányok kis idő alatt ki tudom nyitni nektek őket de kérnék cserébe egy apró szívességet... Gondolom nem szeretnétek megfertőződni amikor újraindul ismét a szellőztető.... Az idő rövid döntsetek…..Már nem tudok sokáig kitartani…”
„Kiengedlek benneteket a kísérleti patkányketrecből és ti cserében elvisztek egy rövid üzenete a valóságban egy személynek”
„Nos mi a válaszotok vállaljátok a postás szerepét? Még egy percig tudok kitartani az egyezség megkötésére, addig áll nyitva az ablak utána a Biotechnikások visszaveszik az irányítást a kis rögtönzött kísérleti terepük felett.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/20140310.jpg)

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Szeptember 09. 11:06:06
Pestisdoki:

A sifter már kapta elő a kis cellurális telefonját, amit gondosan beillesztek a Cyberdeckembe, majd a valóság, mintha sok sok lego elemből épült volna fel, egyszerűen széthullik előttem, és a mátrixban találom magamat. Nem telik el sok idő, hogy megpillantsam az energiaforrásokat, amelyeket kerestem. Sajnos azzal a borzalmas ténnyel szembesülök, hogy közel öt szamuráj kaszabolja a különféle írányítószerkezetek gócpontjait. Még nem vettek észre szerencsére. Közöttük egy zafír színű alakot is látok, amely egy zöldes gömböt hajít felém, és mielőtt bármit tehetnék, ismét a valóságban találom magamat.

- A mocskos életbe. - ütöm meg a földet. - .Kidobott az a gomi a rendszerből

Mielőtt még megkérdezhetnék, mégis milyen szemétre gondoltam, megjelent a képernyőn ugyanaz a kékes színű alak.

"a kurvája..." - rázom meg a fejemet, miközben ismét szöveg jelenik meg a képernyőn. Elolvasom, majd körbenézek a társaimon, végül feltápászkodom, és megszólalok.

Szumimaszem, hölgyem.-  - megropogtatom a hátamat. .- Nem szép dolog csak úgy kirobbantani valakit a hálózatból. Egyetemes joga mindenkinek a használata - kaccsint egyet.. - Én tisztelettel elfogadom az ajánlatát. Így is túl sokba került nekem ez a meló - nézek le a cyberdeckemre. - Szóval, mi az üzenet?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Szeptember 11. 21:58:06
Amaterasu

Alapvetően az egyik üveg pontosan oda került ahova szántam, igaz, nem teljesen így gondoltam. Ugyanakkor mivel kezdetnek minden rendben lévőnek látszik, így töretlen mosollyal pillantok a reménybeli válaszom forrása felé. Igazából magamtól is elég bátor lettem volna odaadni, de ha túl türelmetlenek lettek volna, akkor természetesen hagytam, hogy kedv szerint markoljanak és kapkodjanak. Még akkor is töretlen jókedvvel pillantok rá, amikor pár szívdobbanásnyi időre minden csak szürke és büdös. Picit visszatartom a lélegzetem, épp annyira, hogy ne köhögjek a tömény füsttől, míg végül szótlanul várom meg, hogy esetleg megízlelje az ajándékomat.

/Angol/ Igen, drága az időm! – értelmezem mit szerethetett volna mondani, s közben koccintanék vagy mit szoktak ilyenkor – De nem tartanám fel sokáig Magda-sama, mindössze egy közös barát után érdeklődnék, mert tudom, hogy csak innen érkezhet megbízható segítség! – apró figyelmesség, meg némi igazság – A 男の名前: Summers.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. Szeptember 11. 23:27:06
Winnie Trike

Amikor a fények elkezdenek lekapcsolni és a becsapódó ajtón hangosan kattan a mágnes zár Winnie tehetetlenül kapja körbe a fejét és a kezében tartogatott puskát. Az ajtóhoz lép és meggyőződik róla hogy valóban nem nyílik,majd elhúzza a száját..."miféle gebaszba csöppent bele?"....

A képernyő mellől a kiber-srác hívja fel a figyelmüket hogy valami bizony történik a hálózaton is így a többiekkel ő is odaugrik hogy szemügyre vegye a monitort.

-A jó büdös francba!Arról nem volt szó hogy azért a néhány koszos zsetonért bio-hulladékot csinálnak belőlünk!-háborodik fel a történteken.-Nem elég hogy a disznók megvágtak idefele jövet ,még fűbe is harapjak?-a kopasz szumóhoz fordul-Nem tudom hogy vélekedsz pajtás, de veszítsek a hírnevemből a bukott meló miatt mint hogy kísérleti patkány legyek.

Majd a konzol-cowboyhoz fordul:

-Ha tudod törd fel ezt a nyavalyát vagy egyezkedj az irgalmas szamaritánussal,én addig megpróbálom szét-buherálni a zárat. Két próba,kétszer több esély.

Ezt követően ismét az ajtóhoz lép és a szerszámövét babrálva szemügyre veszi a zárat,vajon szét lehet e kapni... Pár pillanattal később hallja  a káromkodást és hogy a cowboy is a nyúlcipőt és az alkut választja, a többiekhez:

-Kapjátok magatokat,Po szama a mocira és már bent sem vagyunk ha nyílik az ajtó!-közben már pattan is a nyeregbe.

Egy pillanatra bevillan hogy ugyan van maszkja,de elfelejtette felvenni.Gondolatba megvonja a vállát,..." az ilyen lószarok ellen úgy se véd semmit"...

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Szeptember 12. 20:48:29
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „A Helyzet”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
10:30

<<Dobások>>

<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>

//OFF Dobásokat kérnék OFF//

<<Winnie Trike: Technika + Zárnyitás és Intelligencia + Éberség/Észlelés>>

<<Lev Anderson: Intelligencia + Éberség/Észlelés és Intelligencia + Interfész + Kompoziciókészség>>

<<Sakai Osamu „Po”: Intelligencia + Éberség/Észlelés>>
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Szeptember 12. 21:08:49
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu - Magda Alcantar Delgadillo >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:35 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Magda feléd emeli billentve az üveget majd kényelmeset kortyint belőle a szivar csak a korty rövid idejére hagyja el telt ajkai keretét.

-   Tisztázzunk valamit drágám segítséget vagy információt szeretnél, mert a kettő nem egy és ugyanaz egyébként pedig tél van nem nyár és csupa kisbetűvel, ha eddig nem tűnt volna fel a kinti mocskos időjárásból.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/magda10.jpg)

Magda Alcantar Delgadillo

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Szeptember 14. 18:54:12
Amaterasu

Kíváncsiságomban eljátszom a gondolattal, hogy Magda mennyire emelkedne ki az ’idolzsokék” világában egyediségével, de nem sokáig ölelem magamhoz a képet, hiszen hamar megtudom, hogy esetleg tévedtem. Nem adok hangot más véleménynek, csak szelíd mosollyal fogadom a bölcsességet, amely ki tudja, talán valóban az. Mindenesetre korábbról visszacsengő üvegek koccanása lassan kifakul, mikor hangosan is megosztom a gondolataimat:

/Angol/ Információt szeretnék, arról, hogy hol találom őt.

Nevezem is meg azt, amit tudni szeretnék, míg az utóbbi kijelentését egy picit szélesebb mosollyal jutalmazom, holott egyáltalán nem tartottam sem szellemesnek, sem elmésnek vagy épp másképp szórakoztatónak. Ugyanakkor magam lennék a vendég és úgy illik, hogy ennek megfelelően viselkedjek még akkor is, ha igazából másképp szeretném!
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Szeptember 15. 11:13:44
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu - Magda Alcantar Delgadillo >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:35 –

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/magda10.jpg)

Magda Alcantar Delgadillo

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Magda szájában komótosan ismét felizzik a dohányrúd és a boxot betölti a nehéz füst, éreztél már ilyesmit csak jóval kisebb töménységben valószínűnek tartod, hogy Magda valami elfekvő bioháború előtti darab lehet.

-   Nem tudom merre találhatod meg Summerst halvány lila füstöm sincs merre kószálhat mostanság csak azt tudom, hogy pár napja katonai vasat vett, súlyos vasat és gyurmát és tiszta pénzzel fizetett patyolat tiszta pénzzel, ha viszont arra vagy kiváncsi, hogy hol húzza meg magát éjszakánként akkor Rachel-t az exét kéne faggasd drágám. Bár én a helyedben nem merészkednék a közelébe már csak akkor ha nem untad meg az életedet. De köthetünk üzletet kis közvetítői honoráriumért esetleg megtudhatom neked Summers kégliéjen a címét Rachel-től így időt energiát no és nem utolsó sorban a testi épségedet és életedet is megsporolod.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Quator - 2018. Szeptember 17. 15:06:33
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Quator-K-pei/PO.jpg)
<< PO >>

*Mindenki próbálja hasznosan eltlteni a hosszúnak ígérkező időt. Főleg a Pestisdoki nevű nyeszlett emberke. Ezen PO csak mosolyog magában és úgy általában véve pihen/figyel funkcióba helyezi magát. ... Sajnos nem tart sokáig az idilli "csak várd a pénzt" megbízás.

Ahogy a lámpák sorra lekapcsolnak és záródnak az ajtók, mintegy varázsütésre, a japán szóló is éberré válik, fegyverét harcra készen emeli feljebb és újra végigpásztáz a raktárban. ... Azonban továbbra sincs mozgásnak jele... egyelőre. A szellőztető leáll és a lámpák visszakapcsolnak. Majd Pestisdoki jelzi, hogy valami nagy gond van és az életre kelő érintőképernyőn egy több soros szöveg fut át... újra és újra... lassan. Közben egy zöld  hátterű koponya is megjelenik. Teljesen olyan, mintha sürgetné őket, vagy követelőzne. A többiek kezdenek pánikba esni, bioveszély, szabadulás az egérfogóból... PO viszont a megszokott kőmerev arccal hajol közelebb a képernyőhöz. Nem is azért, mert annyira bízik a virtuális szemkontaktusban, csupán azért, hogy a koponya biztosan megértse, hogy hozzá intézi szavait.*

- Idióta pöcs! Több soros fényreklámot nem tudunk időre olvasni! Ha már ennyi eszed van, akkor fixen megjelenítheted a szöveget és úgy van esély, hogy időben válaszolunk... bármi is a kérdés.

*Ezzel hátrébb lép, hogy utat engedjen  a csapat szabadulásban jártasabb tagjainak. Közben pedig azon morfondírozik, hogy a kisebbik ajtót vajon lehetséges-e leemelni a sarokvasairól vagy ilyesmi. ... A jó öreg fizikai erő a végső megoldás.*
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Szeptember 17. 16:44:04
Amaterasu

Az emberekből olvasni legalább olyan izgalmas, mint eljátszani előttük valamit. Mindkettőt szeretem és leginkább azért, mert kihívás, hogy mennyire tudod beleélni-érezni magad illetve hogyan vagy képes mindezt visszaadni! Itt és most, Magda az akit tanulmányozok, mintha a következő filmemben vagy fotósorozatnál az alakját szeretném visszaadni. Igazából nem szeretném, de ha ez lenne a feladat, akkor minden további nélkül! Most azonban nem tükörjátékot játszunk, hanem egyszerű információt kapok, ami számomra egyben segítség is, de mint megtudtam a kettő teljesen más, így ennyiben is hagyom.

/Angol/ 匂いはおいしい! – dicsérem meg mosolyogva a bűzrudat amit szív, a hízelgésre kevesen allergiásak, majd a válasza után – Igazából azt tudom, hogy az utóbbi időben merre húzta meg magát, de két napja nem láttam arra és emiatt ébredt fel a kíváncsiság. – osztom meg vele, s folytatom – Hiszen eddig ez a fajta viselkedés nem volt rá jellemző. -  jegyzem meg, hogy esetleg elkottyant e valami információt csak hogy megmutassa ő mennyivel többet tud. Aztán: Szeretnék Rachel-el találkozni, annyi érdekeset hallottam róla és persze azt a pénzt, amit honoráriumként kértél volna, fogadásra is feltehetjük, miszerint ép testtel térek vissza a találkozásról.

Kíváncsi vagyok ráharap e, és ha igen, tartja e a tétet. Mindenesetre igen érdekes és izgalmas számomra mindez, hiszen próbára tehetem a képességeimet egy olyan környezetben, ahol nem az dönt a tehetségemről, hogy ki ismer kit…

/Angol/ De, ha meg tudod szerezni nekem Summers hollétének pontos helyét-címét, akkor esetleg beszélhetünk honoráriumról, annak mértékéről. – egészítem ki a korábbi kijelentésemet, melyik éri meg neki jobban
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Szeptember 21. 17:52:22
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:40 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Magda lustán hagyja lehullani saját súlyánál fogva szivarja végén keletkező hamu rudat miközben lustán újabbat kortyol az üvegből csak ezt követően szólal meg rekedtes hangján.

-   Úriember olyasmiben nem fogad, amiben biztos drágám. . . . De ha kétségeid vannak a realitásérzékemben akkor nyugodtan menj csak az End of Line-ba és mond Rachel szemébe, hogy nem találod Summers-t az új fiúdat és ha esetleg tudná merre kószál akkor te szívesen meglepnéd egy meleg öleléssel vagy szerető csókkal ne adj úristen egy heves és nedves párnacsatával. . . . Mindezeken túl esetleg talán meg tudnám szerezni Summers megközelítőleges tartózkodási helyét és ha már ennyire dicsérted a szivart akkor az információ személyes jellegére tekintettel a tiszteletdíjam egy doboz half corona Choiba szivar a tizenkét darabos kiszerelésből de ha esetleg a Choiba nem járható út akkor megelégszem hasonló meretű és kiszerelésű Onix-al is.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/magda10.jpg)

Magda Alcantar Delgadillo

<<<< unknow >>>>

<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Az „üzlet”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30:15 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
10:30:10

<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”>>
A torz digitális hangon keresztül is hallod amint a raktár elé egy bivalyerős motorral felszerelt gépkocsi áll be szélse abroncsokon a felcsapodó víz hangjából ítélve, majd négy ajtó nyílik és hallod a jellegzetes vastag kevlar-gumival megerősített Gibson Battlegear TM bakancsok toccsanását a tócsákban négyen vannak gondolod először aztán hallasz még valami mást is puha könnyed talán tappancsok toccsanását odakint.

<<Résztvevők: Winnie Trike>>
Megvizsgálod a zárakat és rájössz, hogy ezek le lettek cserélve komolyabb fajtákra és valószínűleg az egész raktár extra megerősítést kapott az ütött kopott külső alatt, a beszerelt zárak legalább nyolc ponton záródnak szóval a nyers brutális erőszak most nem segít és bár talán ki tudnád nyitni a zárat az biztos, hogy nem hatvan másodperc alatt úgy saccolod, hogy a nálad és a raktárban lévő cuccal is alsó hangon vagy negyven percig szöszölnél vele.
Miközben a zárat vizsgálgatod a képernyő hangszóróiból torz digitális hang tör fel, de ez sem tudja elnyomni a kintre érkező gépjármű hangját egyből felismered egy BMW 9018s extraszélesített abroncsokkal. Az ajtón lévő fejnél kisebb kukucskáló üvegen kipillantva megpillantod a matt feketére homok fuvatott gépsárkányt hárman szállnak ki belőle, miközben az automatika nyitja a csomagtartót az ajtók takarásában nem tudod pontosan kivenni az alakokat a BMW orra a raktár felé irányul egyenesen.

<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”>>
A márvány zöld trónteremből eltűnik a lebegő kopasz fej és egyetlen zöld kristályos szövegsor úszik át a termen.

<<Fraktál Summers 653-as szoba, 167. utca WE - Azonnal hívj fel /852-937-5841/ ÓZ>>

A szöveg elhaladását követően torz digitalizált hang recsegve tör elő a képernyő viseltes hangszóróiból- Megjegyeztétek vagy felírtátok? – csak a válaszotokat követően reccsennek fel ismét a hangszórók - Most kiengedlek bennetek, készüljetek a többi rajtatok áll, de a Biotechnikas fiúk és lányok már odakint fognak várni benneteket, nem szívesen válnak meg a fehéregereiktől önként.

Rövid másodperceket követően (kb 4-5 sec 1kör) kattan a bejárati ajtó zárja és enyhe füst csap ki a szerkezetből valószínűleg valami túlterhelte ezzel egyidőben elkezd a teherkapu is szépen lassan felemelkedni beengedve a kinti mocskos időjárást, úgy 10-20 másodperc mire olyan magasra emelkedik, hogy egy ember kényelmesen kifér alatta (értsd lehajolva)

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
Kint hallasz megállni egy gépkocsit igencsak közel a raktárhoz ám ez izgat legkevésbé mert amikor meglátod a trónteremben futó üzenetet meg a torz digitalizált hangot az a érzésed, hogy a hálózat túloldalán talán Calvin Hartwell a Homályzóna az évszázad VV játékának írója van a Nagy Varázsló.

<<OFF kérek mindenkit, hogy nagyjából vázolja fel mit szeretne tenni az elkövetkezendő 3-4 körben azaz 12-16 másodpercben OFF>>

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újra feldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Szeptember 24. 20:17:01
Amaterasu

Mosolyogva figyelem Magda-sama-t, aki bizonyára járatosabb ebben a világban, de megvallom, hogy mint idol és leendő színésznő elég sok feleslegesen túlzó hatásszünetet és teátrális elemet fedeztem fel ebben az előadásban, de minden esetre érdekes tanulmány, ha valami ilyesmit szeretnék megszemélyesíteni.

/Angol/ Reméltem, hogy a あなたに貸しがある az nem csak a filmekben működik, de akkor azt hiszem az End of Line majd elárulja, hogy Úrhölgy jól tette e, hogy nem fogadott. – kuncogok, majd kortyolok magam is kecsesen – Köszönöm, hogy időt szakított rám, meghallgatott és további kellemes napot kívánok Magda-sama! – keltem fel és hajoltam meg, majd távozni készülök.

Legalább tudom, hogy ha információra van szükségem kit kell keresnem és mit kell magammal hoznom. De most, hogy az úti cél megvan nincs miért tovább maradnom. Még elköszönök a pultostól és aztán arra tartok ahol ez a fura nőszemély tartózkodik. Felkészültem, és a megfelelő szavak talán utat nyitnak majd, de lehetséges, hogy meg kell védenem magam. Mióta a szüleim eltűntek, nem félek ettől.

Volt, aki segítsen.
Megtanultam a leckét…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Október 07. 08:08:30
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Klubok között ingázva Atlantisz – Afterlife – End of Line háromszögben>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Afterlife”- útón –„End of Line”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:45 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:45 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Magda halálos nyugalommal köszönés képen megbillenti feléd az üveget, majd egy jóízűt kortyol belőle az egész művelet végét megkoronázza egy jóízű öblös szippantással a felparázsló szivarból.

-   Tedd amit jónak látsz 私はあなたに警告した少女。

Kifelé elhaladsz egy könnyedén csevegő technikuscsapat mellet akik éppen befelé tartanak a mocskos időjárásból érdeklődve végigmérnek aztán szó nélkül továbbhaladnak a bár belseje felé, a motort ott találod ahol hagytad az idő mit sem változott a látótávolság minimális és továbbra is ömlik az ég csatornáiból a savas folyadék a kártékony cseppek gyöngyözve ülnek ki a karosszériára.
Útközben nem teljesen sikerül felvenned a délelőtti forgalom ritmusát, vagy szörnyen vezethetsz mert egy kevlarral borított fekete szörnyeteg húz el melletted a „lovas” foncsorozott arclemeze rád villan és kesztyűs középső újával beint neked miközben tovább húz, már csak a motoros szerelése hátoldalára hímzett hatalmas vörös farkas koponyát látod. Utána mehetsz ha akarsz.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/magda10.jpg)

Magda Alcantar Delgadillo

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/libera10.jpg)

Liberator

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újra feldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Október 07. 14:11:58
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Bioveszély - Szabadulás”>>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro”, Sakai Osamu „Po”, Winnie Trike >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30:10 - >>

10:30:10 –

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)
Északi dokkok az 56-os raktár „Szabadulás”

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/img_2010.jpg)

1, 2, 5, 6: Men in Black
3, 4: ? ? ? „puhatappancs”
A raktár 30 x 90 méteres feszített acélszerkezet belmagassága 5-6 méter oldalai megerősített préselt kevlárral áthúzott saválló aluöntvények SFÉ: 25 SSP: 30.

Szótár:
Spoiler: megjelenítés
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.[/color]

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Október 23. 12:26:53
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „A Helyzet”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”>>

10:30:04

<<Fraktál Summers 653-as szoba, 167. utca WE - Azonnal hívj fel /852-937-5841/ ÓZ>>

A smaragdzöld szöveg továbbra is ott fut a képernyőn miközben lázasan készülődtök.

<<Résztvevők: Winnie Trike>>
A raktárajtó lassan elkezd felgördülni, fegyver a kézben és a motor is engedelmesen duruzsol az ágyékod alatt és már vagy kétarasznyi magasságban van, amikor az alatta lévő résen három gránát kacsázik a raktárba a következő pillanatban mindent beborít a belőlük kicsapódó gáz.

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>

Lekuporodsz az elektromos szekrény aljába a hideg saválló betonpadlóra és előhívod a MENÜT a látóteredbe amitől egy kicsit elhomályosodik a valóság kiadod a TÁVÍRÁNYÍTÁS KERESÉSE parancsot.

<<TÁVIRÁNYÍTÁS KERESÉSE>>
<<LISTA:>>
<<395 méter H2 targonca>>
<<300 méter WY M242 buggy>>
<<310 méter WY Caterpillar P-5000 rakodógép (powerloader)>>
<<150 méter NCPD-CH-50.00089 kamera>>
<<100 méter kamera + mikrofon //blokkolva//>>
<<100 méter BT 004 biocannister//blokkolva//>>
<<95 méter kamera + mikrofon //blokkolva//>>
<<75 méter BT 002 biocannister//blokkolva//>>
<<45 méter BT 003 biocannister//blokkolva//>>
<<35 méter kamera + mikrofon //blokkolva//>>
<<32 méter BioTechTm BMW 9018s/a-0007spec.ops>>
<<30 méter AR A-2 Tarantula robot//blokkolva//>>
<<25 méter BT 001 biocannister//blokkolva//>>
<<10 méter kamera + mikrofon//blokkolva//>>
<<10 méter AR A-2 Tarantula robot//blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE P ajtó //távvezérlés meghibásodott//>>
<<1 méter 56 STORAGE C ajtó // távvezérlés meghibásodott //>>
<<1 méter 56 STORAGE V56 video képernyő //blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE AIR szellőztető //blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE WINDOWS ablakok //blokkolva//>>
<<1 méter 56 STORAGE ALARM riasztók //blokkolva// //blokkolva//>>

A listát böngészve az elektromos kapu zümmögése mellett tompa koppanások ütik meg a füledet majd elborít a gáz....

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újra feldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

//OFF Dobásokat kérnék és SZERENCSE mindig használható ELŐRE bejelentve a dobás előtt OFF//

<<Winnie Trike: FIZ Mentő (gáz ellen)>>

<<Lev Anderson: FIZ Mentő (gáz ellen), és 1D10-et a Forródrótra (ne feledd a program erőssége alá kell dobni és SZERENCSE mindig használható ELŐRE /dobás előtt bejelentve hány pontot szándékozol „elégetni” általában 1 mx 2 pontot szoktak felhasználni mert véges a készlet a SZERENCSE értéked/ amivel a dobott érték a felhasznált szerencsepontokkal a dobásodat negatív vagy pozitív értékben módosítja kívánalmad szerint.)>>
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. Október 24. 11:28:58
Amaterasu

Munkámból fakadóan tökéletesen tisztában vagyok a mesterkélt vagy eltúlzott esetleg feleslegesen drámai gesztusokkal, így amit magam előtt látok inkább késztetne mosolyra, mint… nos, bármi másra. Illő búcsúmat követően még megálltam a pultnál és mikor elnyertem a férfi figyelmét, kissé előrehajolok, majd még egy kicsit egészen addig, míg ő is így nem tesz, aztán egy cuppanós után távozok jókedvűen, hogy még a mocsok időjárás se vehesse el a kedvemet. Ami azt illeti, megállok mielőtt kilépnék és ellenőrzőm a felszerelésemet, a maszkot és minden egyebet, hogy rendben van e, majd felpattanok a motorra és elindulok a célom: End of Line felé.

Jól esik, ha végigmérnek. Tudom, hogy dögös vagyok és azt is, hogy ezt akárki nem kaphatja meg! De azért pici mosolyt megengedtem magamnak, amikor a technikusok szeme megakadt rajtam. Általában nem jutnak el az arcomig, de ez kifejezetten nem zavar, mert így könnyebb elérni, amit akarok! Kicsit bosszús vagyok, hogy szegény gép ilyen viszonyoknak van kitéve, de azt hiszem, hogy egy alapos tisztálkodás az út végén mindkettőnknek jót fog tenni és minden megbocsátást nyer. Igaz e kislány? Felülök rá és egy picit hagyom egy helyben járni, mielőtt elindulnék.

Nem vagyok egy motoros bandás, valószínűleg épp csak megütöm a megfelelőt, de már eldöntöttem, hogy igenis meg fogok tanulni sokkal jobban motorozni! Mi sem bizonyítja jobban és erősít meg elhatározásomban, mint a Koponyás figura, aki egyértelműen közölte, hogy béna vagyok. Nem követem, sosem érném utol és az első mozdulattal lerázna vagy épp felborítana, így inkább próbálok jobban figyelni arra, hogy mit is csinálok és eljutni a célomhoz. Úgy tűnik nem szabad nagyon elkalandoznom, mert az a vezetés rovására megy, így a gondolataimat meghagyom későbbre…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. Október 28. 15:53:07
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „A Helyzet”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”>>

10:30:08

Az ajtó rése alatt bekacsázó két gránát bajlós szisszenéssel ereszti ki ködszerű tartalmát elborítva a raktár első traktusát Séró a személyzeti ajtó felé spriccel ki a gázból és az ajtókeretnél leguggolva résnyire nyitja azt miközben a kabátjából egy pisztolyt húz elő.
Po a felnyíló kamionbejáró jobb oldalán közel az elektromos szekrényhez a fal mellett guggol már amennyire a méretei ezt lehetővé teszik és sporttáskájában turkál miközben erős köhögés közepette bal kézzel megpróbálja visszahelyezni arcára a légzőkészülékét.
Winnie a motor felé vetőtik miközben magára illeszti a légző maszkot és beindítja a gépsárkányt ami elemi erővel „bömböl” fel
Pestisdoki a fal mellett átspriccel a személyzeti bejárati ajtó sarkához mivel Séró málr elfoglalta időközben az elektromos szekrény és a személyzeti bejárat közötti lévő szűk falszakaszt. A raktárajtó már jó egy illetve másfél méter magasságig emelkedett

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>

A sarokból az ajtón lévő kis ablakon (fejnyi méretű) megpillantasz két szürke négylábút rakétaként érkezni a felgördülő kamion bejáró irányában még pár másodperc és megérkeznek…

//OFF Dobásokat kérnék és SZERENCSE mindig használható ELŐRE bejelentve a dobás előtt OFF//
<<Winnie Trike: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>
<<Lev Anderson: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>
<<OFF kérlek mindkettőtöket, hogy nagyjából vázolja fel mit szeretne tenni az elkövetkezendő 2-3 körben azaz 8-12 másodpercben OFF>>

(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:05 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
10:05 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Bő negyedórás motorozást követően lehajtasz a gyorsforgalmi szendvicsútról az End of Line club székhelyének helyt adó tűtorony sarkában amely a céges negyed határán található az Orbital Air irodaházával szemben (Night City 16. pont) a torony törzse egyben magában foglalja a Night City gyorsvasút (metró) csomópont állomását is.
A End of Line szöges ellentéte a Afterlife-nek letisztult formák high-tech megjelenés egy igazi éjszakai bár, a délelőtt összes kihaltságával együtt alig lézengenek páran, itt nem vagy szokatlan és kirívó jelenség mondhatni csak az átlagot hozod a jelen lévő extravagáns stílushoz képest, még akár visszafogottnak is lehet nevezni a jelenségedet.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

End of Line

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.
B
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj.
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege.
Bumm-bummolni: szeretkezni.
C-CS
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.
D
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.
Dokkolni: szeretkezni.
E
Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
F
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.
G
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.
H
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
J
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
K
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
S-SZ
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
U-Ú
Újra feldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z-ZS
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. Október 28. 16:47:07
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „A Helyzet”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide
<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”>>

"Rendkívül irritáló, hogy a mai napon semmi sem jön össze..."
- Kutyák! - kiáltom oda a szamurájnak és a nomádnak, míg megpaskolom a sérókirály vállát. - Ha a srácokra ráugrottak, egy egy tiszta lövés a fejükbe. Vagy inkább egy egy sorozat. Biztos ami biztos... -
Előveszem a deckemet, megnyitom a menüt, és ha látok a közvetlen közelben kibernetikus állatot,  arra, máskülönben a 300-méterre lévő buggyra dobom rá a Forródrótot.
Ha nem sikerült, morgolódva, előveszem az övtáskámból az egylövetű polimerem, majd megpörgetem. - Aztán egy lépést oldalra lépek, eltávolodva a kis ajtótól, hogy belássam a kamionbejárót. Amint meglátok egy bestiát - amelyik nem a Po nevű szamuráj - elsütöm a fegyveremet, annak a fejére célozva.
Ha sikerült, akkor elindítom a raktár felé, majd a fegyveremet a kamionbejáróra szegezem.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. November 01. 10:41:21
Winnie Trike

A raktárban hirtelen több dolog is történik,ezek közül egyiknek sem tud Winnie örülni.Az ajtó alatt bekacsázó gránátok "szerencsére" csak gázt kezdenek eregetni és nem repesz felhőt...közben Winnie már a motorra pattan,fél kézzel az önindítót pöccinti be,fél kézzel a gázmaszkot kapja elő a vese-tarisznyájából.
Egy röpke pillanatig már éppen növekedne kicsit a biztonság érzete amikor a háttérből a cowboy hangja csattan fel...."-Kutyák!"...
A maszk alatt szitkozódik egyet a nomád majd a motor nyergében,derékból visszafordulva próbál a puskájával az egyik kutyára célozni.
Remélhetőleg azokat sikerül hamarabb lerendezni mint ahogy a gazdáik besétálnak az ajtón.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. November 02. 09:02:45
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Action I.”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30:16 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki” („Po” és „Séró” NJK státuszban)>>

[img ]https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif[/img]

2020.02.15. 10:30:16 –

Északi dokkok az 56-os raktár „Action I.”

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/56-os_10.jpg)

1, 2, 3: Men in Black ?
4: „Puhatappancs I.” (D- Farkas)
5: „Puhatappancs II.” (D- Farkas)
10: Men in Black ?
6: Winnie, 7: „Po”, 8: „Séro”, 9: „Pestisdoki”
A raktár 30 x 90 méteres feszített acélszerkezet belmagassága 5-6 méter oldalai megerősített préselt kevlárral áthúzott saválló aluöntvények SFÉ: 25 SSP: 30.

<<Játéktechnika (META)>>
Haldirien: Pestisdokitól kérném a lövést a fejre REF + Pisztolyok + PON (0) + 1D10
C# 27 mindösszesen az alábbiak szerint (Rövid lőtáv C#15 + Mozgó célpont C# +5 + Testrészre leadott lövés (fej) C# +4 +Fénytől vagy portól vakon jelen esetben „Po” gázfelhőben van C# +3)

Kalidar: Winnietől kérnék először egy kezdeményezést REF + 1D10
és utána a lövést az „egyik” „kutymorgóra” REF + Puskák + PON (+0 / -2) + 1D10
Kutymorgó I. Sternmayer Stakeout 10-el C# 25 mindösszesen az alábbiak szerint (Rövid lőtáv C#15 + Mozgó célpont C# +5 + Fordulásból tüzelés C# +2 +Fénytől vagy portól vakon jelen esetben „Po” gázfelhőben van C# +3)
Kutymorgó I. FN-FAL-al C# 27 mindösszesen az alábbiak szerint (Rövid lőtáv C#15 + Mozgó célpont C# +5 + Fordulásból tüzelés C# +2 + „Csípőből” tüzelés vállfegyverrel C# +2 +Fénytől vagy portól vakon jelen esetben „Po” gázfelhőben van C# +3)

Kutymorgó II. Sternmayer Stakeout 10-el C# 22 mindösszesen az alábbiak szerint (Rövid lőtáv C#15 + Mozgó célpont C# +5 + Fordulásból tüzelés C# +2)
Kutymorgó II. FN-FAL-al C# 24 mindösszesen az alábbiak szerint (Rövid lőtáv C#15 + Mozgó célpont C# +5 + Fordulásból tüzelés C# +2 + „Csípőből” tüzelés vállfegyverrel C# +2)

Kalidar FONTOS: dobás előtt válassz célpontot és fegyvert mer csak azt írtad hogy puskával és két puskád van személy szerint úgy gondolom, hogy a repeszpuskát könnyebben eléred mint a rohampuskát de a döntés a tied.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. November 02. 19:08:07
Amaterasu

A megfelelő helyre parkolok és ellenőrzöm a bestiát, hogy minden rendben van e. Ez csak annyi, amennyit az oktatóm mondott, de ennyit mindig megteszek, hogy biztonságos utam legyen a továbbiakban is. Végül eltűnődöm, hogy vajon az időjárás meddig akar még ilyen lehangoló lenni, hogy aztán lerázzam a dolgot – no meg a vizet – és belépjek a toronyba. Tetszik itt, szeretek ilyen helyekre járni és kellemes emlékeim is akadnak innen, így körülnézek, hogy látok e bárkit akivel korábban már esetleg volt alkalmam találkozni. Igaz, hogy nem sokan vannak, de ki tudja, bármikor összefuthatsz valakivel, mert ahogy mondják: kicsi a világ.

Belépve rögtön szembetűnik, hogy még hosszú út áll előttem, mire oly extravagáns leszek mint szeretnék. A velem született szépség és tehetség, még nem elég, sok munkámba fog kerülni, de egy nap a puszta megjelenésemtől lebénulnak majd az emberek! De addig, lássuk itt van e az az állítólagos Hárpia akiről Magda-sama említést tett…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. November 02. 21:13:05
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/action10.jpg)

Harc 2. kör eseményei

10:30:08 - 10:30:12

<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

Az egyik génmanipulált farkas csontrepesztő sebességgel belecsapódik Po-ba miközben belemar a combjába valószínűleg egy átlag halandó lábát tőből letépte volna ám az utcai szamurájnak csak vére serken, miközben Pestisdoki lövése elkerüli mind a farkast mind Po-t. Po megragadja a farkast és elkezdi feszíteni annak testét elemi erővel mint egy medve.
Séró az személyzeti bejárati ajtón résén keresztül lead egy lövést majd elkiáltja magát.

-   Két rosszfiú a kocsinál kettő pedig felénk tart mindjárt a nyakunkon vannak! ! !

Winnie oldalfordulásból két kövér repeszfelhővel küldi meg a felé száguldozó kiberfarkast ám az mint a konfettit úgy rázza le magáról a halálos fémfelhőt áttörve rajta mint rakéta nyílegyenesen tovább száguld kínzója felé króm fogsorát vícsorítva.

//OFF Dobásokat kérnék és SZERENCSE mindig használható ELŐRE bejelentve a dobás előtt OFF//
<<Winnie Trike: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>
<<Lev Anderson: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>
<<OFF kérlek mindkettőtöket, hogy nagyjából vázolja fel mit szeretne tenni az elkövetkezendő 1-2 körben azaz 4-8 másodpercben OFF>>
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. November 04. 19:49:47
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B és Fenrir A1A>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:05 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

End of Line

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/angel-10.jpg)

Csapos

10:05 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A klubban a „korai” órára tekintettel elég nagy a kihaltság talán, ha egy tucatnyian lézengenek bent a személyzettel egyetemben a pult mögött egy cyberangyal készíti a koktélokat, míg a szervírózást egy letisztult formákat megjelenítő blueangel „kéjmodell” végzi. A kilátóterasz két külön csücskét egymástól markánsan eltérő két társaság uralja és úgy tűnik a többi klubvendég tartja a távolságot tőlük a bal oldali nyúlványban egy copfos hosszú hajú hosszú szakállú napszemüveget viselő méregzöld lebernyegekbe burkolózó férfi múlatja az időt két egzotikus succubussal akik mosolyogva a férfi fülébe suttognak miközben feszes testükkel egyben kényeztetik is hosszú farkuk hol a férfi lábára, hol karjára csavarodnak.
A jobb oldali nyúlványban teljesen más típusú társaság tartózkodik egy bársonyfekete vörössel hímzett elegáns öltönyt viselő füstüveg-tükörmaszkos vélhetőleg férfi beszélget elmélyülten egy sötét hajú írisz nélküli valószínűtlenül kék szemű rövid apródfrizurás sötét hajú keleti nővel. A beszélgetésük magányát egy hekatron hatos harci kiborg és egy hosszú barna hajú elegáns izompólót viselő kortalan nő vigyázza aki extravagáns lábprotézisekkel és visszafogott karprotézisekkel rendelkezik mind a cyborg mind a nő combjára szíjazott pisztolytáska üresen lifeg a barna hajú nő hanyagul dohányzik a cyborgot méregetve.
Rajtuk kívül még négyen üldögélnek külön-külön asztaloknál két férfi és két nő mindkét nő rövid elegáns motoros dzsekit visel az egyikük sötét haja bal oldalon fel van nyírva és egy villám van a sörtékbe formázva a már-már kopasz területen míg a másikuknak az átfésült frizurájának nagyobb része valószínűtlenül UV rózsaszínben pompázik. Az egyik férfi igencsak feltűnő jelenség makulátlan hófehér élére vasalt öltönyében vérvörös nyakkendőjével és hajtókájába tűzött szintén vörös zsebkendővel keskeny arcán a bőr szinte hófehér, míg fazonírozott bajsza és frizurája rőt vörös, hozzá képest a másik férfi szinte szürke csapzott holló benyomását kelti bár rajta jól szabott minőségi hosszú bőrkabát van és sötét haját elegánsan rakoncátlan frizurára igazították az ápolt visszafogott körszakálla felett kezén finom vékony bőrkesztyű feszül.
A pultnál jelenleg nem tartózkodik senki az angyal csaposon kívül.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/blue-a10.jpg)

Felszolgáló

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. November 19. 13:19:00
Amaterasu

Nyugodt és kecses léptekkel haladok, mintha csak egy kifutón lennék. Semmi felesleges mozdulat, csak az elegancia, amit annyira természetesnek érzek, mintha másképp nem is lehetne ez megtenni! S bár megfordultam itt, most mégis eltéved a tekintetem a nőkre, akik annyi krómot tettek a testükbe, hogy a fémgyűjtők – a történetek szerint – igen gazdagon távoznának a megfelelő helyről.

Ugyanakkor valahol tetszik is amit látok, még ha jómagam nem is vetemednék ilyesmire. Ugyanakkor óhatatlanul felmerül a kérdés: repülni is tud vele? Majd elpillantva a szárnyatlan nő felé azon tanakodom vagy egy percig is talán, hogy miképp lehet az élvezet? Megrázom a fejem tagadólag és inkább megnézem magamnak kik is vannak jelen, meg akad e köztük olyan, aki akár csak egy kicsit is olyan ex-nek néz ki, amilyet én keresek.

Érdekesnek tartom a férfit, szokatlan hajviselete még tetszik is, ahogy a két サキュバス  cirógatja, minden bizonnyal a 地獄 várja lelkét, de ez már nem az problémám. Átpillantva a másik oldalra, a keleti nőre tippelnék, talán ő az akit keresek, de aztán meglátom a harmadik tagot és úgy döntök még nem sietek annyira, hogy odaérjek.

Nincs bajom a terasszal, így talán akad benne még egy üres hely számomra, ahonnan mindenfélét láthatok. Ekkor nézem meg magamnak a cyborgot meg a másik nőt, aki adott esetben szintén lehet az akit keresek, de mivel csak egy névvel rendelkezem, így azt hiszem, mindenképp kérdeznem kell, mondjuk egy pincért, mert ő kedves lesz és segíteni fog nekem!

A maradék társaság is igen érdekes, sőt, tetszik nem egy viselet vagy épp az aki benne van, de alapvetően ennyi és nem több. Míg esetleg egy itallapot lapogatok elbambulok, hogy mit is keresek én itt, de leginkább azt, hogy Summers mi a fészkes fenét csinálhat úgy általában, de leginkább akármelyik társasággal akik itt és most jelen vannak. Azt hiszem semmi legálist és mint ilyen talán jobb is, ha nem tudtam eddig erről! Ugyanakkor, ha tényleg igazam van, akkor az igen nagy hatással lehet a közös jövőnkre.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. November 19. 21:55:20
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/action10.jpg)

Harc 3. kör eseményei

10:30:12 - 10:30:16

<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

Po kétszer durálja neki magát mire kitöri a génmanipulált farkas nyakát majd fedezékbe húzódik a fal mellett a nyitott kamionbejáró mellett.
A másik génmanipulált farkas csontrepesztő sebességgel csapódik Winnie-be és csúnyán szétmarcangolja a combját, Winnie lead rá két lövést testközelből amelyből az első nem talál ám a második a farkas jobb lábát roncsolja szinte használhatatlanná ám a fenevad ennek ellenére nem válik harcképtelenné csak még vadabbul vicsorog karbonszálas fogaival Winniere és már rugaszkodik is a torkának.
Séró teljes hidegvérrel lövi közvetlen közelről fejbe az első alakot aki belép a személyzeti ajtón majd megpróbálja az összeeső tetem után érkezőt kirekeszteni ám eközben megcsúszik és csúnyán összezúzza a vállát aminek köszönhetően a második alakot nem sikerül teljesen kint rekeszteni az megveti kezét és lábát az ajtórésben és dulakodnak az ajtó zárásáért illetve nyitásáért.
Pestisdoki feliszkol a láda halom tetejére miközben lead még egy lövést a háta mögé a Po szorításában vergődő és időközben elernyedő génmanipulált farkasra.

//OFF Dobásokat kérnék és SZERENCSE mindig használható ELŐRE bejelentve a dobás előtt OFF//
<<Winnie Trike: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>
<<Lev Anderson: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>
<<OFF kérlek mindkettőtöket, hogy nagyjából vázolja fel mit szeretne tenni az elkövetkezendő 1-2 körben azaz 4-8 másodpercben OFF>>
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. November 25. 07:01:40
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B és Fenrir A1A>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:05 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

End of Line

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/angel-10.jpg)

Csapos

10:05 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A két társaság teljesen uralja az End of Line két nyúlványát ezért egyenlőre a központi teret uraló bárpultot közelíted meg az angyal csapos lágy intésére megjelenik a hatalmas füstüveg felület felett a látóteredben a klub teljes kínálata mind ital mind étel valamint a legalizált dizájner drogok keresztül egészen a braindance (agytánc) nyújtotta örömökig, valószínűleg az egész pult egy hatalmas 3D holotank.
Ahogyan körbepillantasz észreveszed, hogy a hátad mögött lévő bejárat falán jobb oldalon a bejárat fölött elhelyezkedő galériáról nyíló D.J. szoba üresen árválkodik és az ajtaja is nyitva van.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of11.jpg)

End of Line

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. December 05. 16:54:41
Amaterasu

Még adok magamnak pár percet és alaposabban is megnézem magamnak a két díszes társaságot, majd okulva a korábbiból nem a csapost, hanem a saját lehetőségeimet mérlegelem. Végül az itallapra esik a pillantásom, de rájövök, hogy nem akarok semmit! Megköszönöm, majd elindulok az illemhely felé, hogy aztán inkább az útközben észrevett DJ szoba felé irányítsam a lépteimet, majd behuppanva magam felé irányítsam a mikrofont, megkeressem a megfelelő gombokat.

/Angol/ Jó reggelt End of Line! Ez itt a Hajnal Hangja, amely nyári hangulatú zenei válogatással törné meg ezt a késő téli napot! Az első dalt Rachel-nek dedikálták, kit örömmel várunk a Stúdiónál! – halkulok el, és valami Summers által kedvelt zenét indítanék
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. December 09. 08:06:46
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B és Fenrir A1A>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:05 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

End of Line

10:05 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A D.J. szoba csöndes kis zugnak tűnik ahol a legnagyobb zajban is csend honol zárt ajtók esetén az ablakán keresztül rá lehet látni a pultra és a klub nagy részére a kilátóteraszok sajnos kiesnek a belátható területből, szerencsédre a D.J. pultot bekapcsolva hagyták és nem kér semmiféle azonosítást ezért felkonferálod a Wagakki Band-ot és figyeled az odalent kibontakozó eseményeket, aztán megérzed, hogy figyelnek az ajtóban egy egyszerű eleganciát sugárzó feketébe öltözött férfi áll kicsit hátrébb a háta mögött posztmodern Francia divatot sugalló sötét bőrruhában egy fekete hajú valószínűtlenül izzóvörös szemű fekete hajú nő kinek az arcát fekete selyemsál takarja.
Amikor a féri látja, hogy tudatosult benned a jelenlétük csak akkor szólal meg tökéletes japánsággal, nem tudhatod mennyi ideje álldogálnak az ajtóban és hogy mikor érkeztek a terved megvalósításával voltál elfoglalva valamint a klub terének vizsgálatával.

/Japán/ - Kisasszony chan azt hiszem eltévedt. 恐ろしい子供は不満を恐れることはありません. Jelen helyzetben talán helyénvalóbb lenne ha inkább a klub nyújtotta kikapcsolódási fórmákat venné igénybe.それの影に言及するだけで十分です

//OFF Dobásokat kérek és SZERENCSE mindig használható ELŐRE bejelentve a dobás előtt OFF//
<<OFF Amaterasu:
Két társaság tüzetes szemügyre vétele – INT + Éberség / Észlelés + 1D10
Hatásvadász belépővel történő „blöff” kivitelezésére - EMPÁTIA + Előadókészség + 1D10
A „blöff”-öt követő reakciók észrevételéhez és elemzéséhez (már amelyik területre rálátsz a DJ pultból) :
I.   INT + Éberség / Észlelés + 1D10
II.   EMPÁTIA + Emberismeret + 1D10 OFF>>

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/rasagu10.jpg)

A Duo

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of11.jpg)

End of Line

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: kalidar - 2018. December 09. 09:53:18
Winnie Trike

Az adrenalin Winnie fülében dübörög és teljesen elnyomja a körülötte folyó dolgokat,a szíve által őrült tempóban áramló vér zúgásán és a fenevad morgásán,üvöltésén kívül nagyon kevés más hang jut el a tudatáig...néhány nagyon távolinak tűnő lövés hangja és ideiglenes partnereinek egy-egy kiáltása. Az átkozott dög veszettül gyors és szívós...közvetlen közelről beleküldött egy sörét felhőt,de az nem akadályozta meg abban hogy jóformán letépje a nomád lábát. Amint őrjöngve rázza a fejét az állat,összezárt fogai közt Winnie friss vértől vörös húsa cafatokban szakad le a csontjáról.Érdekes módon a motoros nem érez fájdalmat,bizonyára az adrenalin jótékony hatása és a sokk az oka...na de ha majd elmúlik.....De persze csak akkor ha még életben lesz,mert a rohadt dög most a torkát veszi célba. Az események miatt háttérbe húzódott tudatos énje még el is gondolkozik azon,vajon képes lesz e járni ilyen sérüléssel,vagy megnyomorodik? Az biztos hogy kerítenie kell majd egy jól fizető melót,egy igazi klinikai helyreállító műtéthez...
Előtte azonban szétrúgom rasztafaszi seggét,amiért pár petákért ilyen fostalicska melóba kevert! kiabálja most már,egyre dühösebben az agya legmélyén megbújt tudatos énje.
Eközben a tudatalatti énje olyan hangerővel üvölt,hogy ha mérnék a zajszintet még az is lehet hogy egy erre járó rendőr megbírságolná csendháborításért. A tudatos énje ezen felnevet...
Hehe!Bezzeg most tuti hogy az a keménykedő leszbikus picsa,egy kifőzdében ücsörög és a bírságpénzen fánkkal tömi a belét,ahelyett hogy erre járna!... milyen ironikus hogy most még annak is örülne ha megbírságolná az a szajha. Közben ismét célra emeli a puskát,a háttérben pedig fohászkodik...
Dögölj meg kérlek...dögölj már meg!!...Dögölj meg a kurva anyád!!!!!!
A tudatalattija pedig követi a kevésbé biztonságos külvilágban:

-Dögölj meg a kurva anyáááááád!!!!!!!! - üvölti ahogy a torkán kifér.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. December 10. 16:22:43
Pestisdoki

Az elmúlt bolondpercben nem is tudtam, merre van a fejem. Folyamatosan próbáltam megbütykölni azt az utolsó szánalmas tragacsot, de az a mocskos selejtes kínai minőségű ultrafos program amit attól a kis rohadék sárga bitzsokétól vettem már megint bedobta a kurvát, és egész végig csak a csótányokat basztattam. Legalább azoktól a dögöktől védett területre sikerült felmásznom, de szerencsére azokat a bádogkorcsokat kiszedtük. Az egyiket én lőttem le, így a diadalérzet is megvolt(dögkutyába lőni ér).  Már csak ennek a szaros programnak kéne működnie! - gyorsan újratöltöm a fegyveremet, majd ismét megnyitom a menüt és megpróbálok egy Forródrótot dobni arra a cégesszarszekérre, ami odakint van és ahonnan jön az áldás.
"Édes drága jó Istenem, add már hogy működjön ez a fos! NEM VAGYOK WILSON!"
Amennyiben sikerül megbütykölnöm a kocsit, beindítom, és egy igyekszem elütni vele a kint állókat. (már amerre feltétlezem a helyüket, amennyiben nincs beépített kamerája. (De mivel új kocsinak tűnt, tuti van olyanja)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. December 17. 14:37:14
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/action10.jpg)

Harc 4. kör eseményei

10:30:16 - 10:30:20

<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

A génmanipulált farkas mint a villám kap Winnie torka felé ám az utolsó pillanatban csak a páncéldzseki kar részébe tud belemarni ami áldásosan megakasztja a karbon szálakkal megerősített fogak és álkapocs roncsoló hatását.
A következő pillanatban Po csípőből tüzelve egy hármas sorozatot enged a Winniet sanyargató harci eb fejébe a koponya szinte teljesen szétrobban a becsapódó lövedékek hidrosztatikai hatásától a dög vérmocskot szórva maga köré lehanyatlik.
Winnie letaszítja magáról a tetemet és a motorban elhelyezett rohampuska elővételével foglalkozik pillanatnyi közvetlen fenyegetés megszűnésével.
Pestisdoki felmászik a láda halom tetejére miközben a háta mögé megereszt még egy lövést az időközben kimúlt harci eb tetemébe.
Séró tovább dulakodik az ajtóban egyenlőre patthelyzet alakult ki a kint lévőnek nem sikerül betörnie a raktárba.

//OFF Dobásokat kérnék és SZERENCSE mindig használható ELŐRE bejelentve a dobás előtt OFF//
<<Winnie Trike: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>
<<Lev Anderson: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>
<<OFF kérlek mindkettőtöket, hogy nagyjából vázolja fel mit szeretne tenni az elkövetkezendő 1-2 körben azaz 4-8 másodpercben OFF>>
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2018. December 17. 15:10:15
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B és Fenrir A1A>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:05 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

End of Line

10:05 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A D.J. szoba csöndes kisugárzása teljesen megnyugtat és miközben kivitelezed a ugrassuk ki a nyulat a bokorból hadműveletet újra szemügyre veszed a tárgyaló társaságot, de semmi kirívó további jelre nem lelsz ha csak az nem, hogy a apródfrizurás sötét hajú keleti nő csuklóját egy ízléses „Platina” TraumaTeam egyedi biztonsági karperec övezi.
A klubbot betöltik a kezdeti traktusok ám nem látsz senkit aki a várt érdeklődéssel fordulna a olajozott bejelentéseddel felkonferált szám irányába, a továbbiakon gondolkodsz amikor felhangzik a hátad mögött az érces visszafogott férfihang.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/rasagu10.jpg)

A Duo

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2018. December 26. 23:32:57
Amaterasu

Jól esik a sok izgalomra és unalomra egy kis szobában tevékenykedni. Igazából nem is olyan rossz dolog, talán lehetnék DJ és ha jól megy… persze Summers-t is megkérdezném erről, ha épp nem tűnt volna el! Az már biztos, hogy nem teszi el amit tőlem kap! S lássuk be azért nem szokásom pasik után motorozni és exekkel hadakozni, most mégis itt vagyok. Ez azért igen sok mindent elmond! Nem úgy a társaság amiről lerí, hogy egyszer majd én is oda fogok tartozni, de azért most még érezhető a különbség köztük és köztem.

Néhány apróság feltűnik az újabb nézelődés alatt, de az jobban zavarhatna, hogy mit nem vettem észre, ha foglalkoznék ilyesmivel. Mivel nem tudom, így csak esetleg később fog fájni! No de indul a fülbemászóan csábító zene, míg azt kell konstatálnom, hogy semmit nem ért el. Ennyire nem kíváncsi ez a kiscsaj arra, hogy ki és mit akar tőle? Igaz, az is lehet, hogy itt sincs. Mire épp bosszankodni kezdenék, egy a felsőbb körökből érkező úriember és a testőrnője érkezik, majd az előbbi halkan szóvá teszi, hogy szerinte eltévedtem. A legkedvesebb mosolyommal pillantok rá:

/Japán/ いらっしゃいませ, és a szépséges hölgyet is! – hajolok meg picit, majd újra az úriemberre pillantok – 許してください illetlenségemet, azonnal távozom a helyiségből – de kivárok, hiszen ott állnak az ajtóban – Mindössze kedves ismerősömnek szerettem volna egy dalt kérni, de nem volt itt senki! – pironkodok picit

A fensőbbséget sugalló szavait elengedem a fülem mellett, azt, hogy apámat akarja játszani, majd kissé kérdően pillogok rá, hogy mit is akar pontosan az árnyékokkal, de ha nincs más, akkor amint ki tudok menni a fülkéből eleget teszek a korábbi kérésének. Mivel biztos vagyok benne, hogy mindenki hallotta a szavaimat így nincs kérdésem, maguktól meg nem úgy tűnik elmondják amit tudni szeretnék, így azt hiszem itt hagyhatom ezt a helyet. Amennyit elkérnének itt az információért, azért még sok órát kéne munkával töltenem, nem beszélve, hogy semmi tartalékom nincs.

Amondó vagyok, ha nem derül ki semmi amíg leérek, akkor valami esővédett helyen újra megpróbálok telefonálni…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2018. December 27. 01:14:05
Harc 5. kör eseményei

10:30:16 - 10:30:20
<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

Miután újra kudarcot vallott az a rohadék forródrót, lehasaltam a konténer tetején, hogy fedezékben legyek, és két lövést eresztettem meg a sérókirály fixerrel az ajtónál dulakodó férfi keze felé, de messze elkerülték a férfit a golyók.
Akaratlanul is felkuncogtam halkan, akár egy eszelős.
- Semmi sem jön össze... - rázom meg a fejemet, majd várok, hogy tisztább célpontok jelenjenek meg.
Aztán egy új gondolatom támadt, kicsit hátrébb húzódva, hogy a bejárattól nehezen látható legyek, lehetőleg teljes takarásban és előveszem a cyberdeckemet, és a gyilkossal, őrkutyával, forródróttal és varázskönyvvel belépek a mátrixba.
A mátrixban az a célom, hogy az ellenfeleink Smart-csatlakozásait megtámadva manipuláljam a Smart-fegyverek célzóképességét, vagy így a mátrixon keresztül támadjam meg a támadók cyberware-jeit. (Ha ilyet tudok a nálam lévő eszközökkel)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Január 01. 16:21:32
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/action10.jpg)

Harc 5. kör eseményei

10:30:20 - 10:30:24

<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

Po a génmanipulált farkas kivégzését követően a fal mellet kilencven fokkal ráfordul a személyzeti ajtó résére ami birtoklásáért Séró valakivel dulakszik és megereszt egy hármas sorozatot az ajtórésbe a dulakodás abbamarad Séró hátralép az ajtó takarásában és engedi, hogy a elhanyatló holttest benyomja azt, miközben hátralép kap egy találatot a jobb karján a buzgón lövöldöző Pestisdokitól.

 <<OFF Kalidar kérlek vázold, hogy a fentiek fényében még mit akar csinálni a karaktered a rohampuska megszerzését követően -3 illetve -6-al ha még akarsz cselekedni. A raktár elég üres így túl sok fedezék nincsen maximum az ajtók mellet a falhoz lehet lapulni és úgy kilesni a sarok mögül a kinti mocskos időbe vagy beljebb húzódni a raktárba a ládák mögé amiknek a tetejére Pestisdoki felkúszott. OFF>>

//OFF Dobásokat kérnék majd a 6. körre és SZERENCSE mindig használható ELŐRE bejelentve a dobás előtt OFF//
<<Winnie Trike: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>
<<Lev Anderson: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>

<<OFF kérlek mindkettőtöket, hogy nagyjából vázolja fel mit szeretne tenni az elkövetkezendő 1-2 körben azaz 4-8 másodpercben OFF>>
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Január 01. 16:49:18
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B és Fenrir A1A>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:05 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

End of Line

10:05 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Elhagyod a D.J. szobát miközben ellépsz a férfi mellett érzed a visszafogott ám roppant kifinomult és valószínűleg drága parfümjének illatát. Ahogy elfelé haladsz még finoman utánad szól.

/Japán/ - Kisasszony chan úgy gondolom néha nem árt visszatérni egy ígéretes forráshoz, még ha az ára alapján első pillantásra kényelmetlen üzletnek is tűnik. Új még az árnyak világában meg kell tanulja a leckéket, és soha ne feledje az árnyak nem felejtenek, ha egyszer elmerül közöttük nem eresztik. Világunkban mindennek meg van az ára. Amúgy Mr. Summers már régóta nem tette tiszteletét a klubban utoljára önnel járt itt, ha megfogad egy tanácsot akkor most szépen visszadeltázik ahonnan ide irányították és újra szerencsét próbál ott. Summers olyasmit szeretett volna amit nálunk nem kaphatott meg inkább csak a „Gödörben” illetve az „Afterlifeban”….

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Január 01. 18:20:31
Amaterasu

Mikor megérinti a nózimat a drága illatának halovány felhője, csak megerősíti az elhatározásomat, hogy egy nap világhírű leszek és a szépséges pofim minden plakáton, grafitin… médiában látható lesz! S ha úgy tartja majd kedvem, akár ezt a helyet is megvehetem majd! Ezen picit elmosolyodom, de csak szigorúan amikor senki sem látja, de mikor megszólítanak, akkor megtorpanok és visszafordulok! Szótlan figyelemmel hallgatom a kedves szavakat és örülök, hogy csak azért mert valaki az árnyékokba lépett, még nem felejtett el úriember lenni!

/Japán/ ありがとうございました senpai. S bár szavai több igazságot hordoznak mint szeretném, remélem azért akadnak kivételek! – igazából lehet, hogy elkerülhetetlen, ha fel akarok emelkedni, hogy megérintsen a sötétség, a kérdés csak az lesz, hogy képes leszek e felülemelkedni rajta – Minden világban mindennek megvan az ára! Ezt a kedvességet sem felejtem, akárcsak a bölcs szavakat! 良い一日を senpai, Youjinbou-san! – hajolok meg feléjük és amennyire csak higgadtan tudok, távozom

Odalent újra megpróbálkozom a hívással, de visszamenni nem igazán akaródzik. Ráadásul amit az a nő kért, az rengeteg pénz. Nem akarom, hogy rögtön arra gondoljanak, hogy egy hitelkártya vagyok, amit kedvükre használhatnak, így nem tervezem, hogy valóban Magda-sama-ra lenne szükségem ebben a pillanatban. Nem tudom, hogy megérné e a befektetést és a korai ismerkedés is csak kényszer volt, szóval, még lehet, hogy ki kéne várnom, mielőtt valóban engedek egy olyan világ vonzásának, melyről alig tudok valamit és azt sem biztos, hogy jól…

Mindenesetre talán mégis az a legjobb, ha visszatérek és ott várok, talán felbukkan – ha a hívásomra nem is reagálna megint.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Január 05. 08:44:07
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line - utakon - Afterlife>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B és Fenrir A1A>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: „End of Line - Afterlife” vonalon>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:05 – 10:30>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

End of Line

10:05 – 10:30

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Visszatérve az End of Line „közösségi” terébe tapasztalod, hogy már csak a kilátónyelvben üldögélő két társaság van jelen a „magányos” két férfi illetve nő távoztak vagy éppen a mellékhelyiségben töltik a szabadidejüket, tárcsázod Summers számát és most már ki sem csöng csak a szolgáltató „robothangja” közli veled, hogy
„a hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható”
Visszafelé motorozva az Afterlife felé (Night City 57. pont) az eső abbamarad és a tömör szmogfelhő leple alatt elkezd gyéren szállingózni a piszkosszürke hó negyedórás motorozást követően a szendvics utakon visszaérkezel a klubba.
A pultnál a már korábban „megismert” meghatározhatatlan korú biowareval erősen dúsított a fél arcát „élő” fémmel átszőtt csapos törölgeti a poharakat a megerősített cyberkar rásegítő szervói bajlósan zümmögnek fel a művelet közben. A klub közönsége közben megszaporodott jóval többen vannak mint „kora” reggelt, valamint észreveszed amint az egyik sarokban Magda az End of Line-ban látott motoros dzsekit viselő oldalt felnyírt sötét hajú nővel beszélget, valószínűleg üzletet kötnek.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of12.jpg)

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Január 06. 21:02:34
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/action10.jpg)

Harc 6. kör eseményei

10:30:24 - 10:30:28

<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

Po a kifordul a ajtógerenda mellől és megereszt két hármas sorozatot a kinti mocskos időbe majd visszahúzódik. Winnie rohamfegyvert markolva sántikálva bicegve futva a kamion bejárat másik ajtófélfájához húzódik és kipillantva a kint álló kocsi és a raktár közötti placcon a raktárhoz közelebb két testet pillant meg a betonon amit körülöttük gyanús sötét folt terjeng szétroncsolódott lábukból.
Séró ráordít Pestisdokira: „Eszednél vagy gomi, hát a szart is kitaposom belőled meg akarsz ölni!!”

//OFF Dobásokat kérnék majd a 7. körre és SZERENCSE mindig használható ELŐRE bejelentve a dobás előtt OFF//
<<Winnie Trike: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>
<<Lev Anderson: REF + 1D10 (kezdeményezés)>>

<<OFF kérlek mindkettőtöket, hogy nagyjából vázolja fel mit szeretne tenni az elkövetkezendő 1-2 körben azaz 4-8 másodpercben OFF>>
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. Január 07. 00:14:55
<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

- Bocs Gáto! Csak ott ficánkoltatok az ajtónál, nem lehetett rendesen célozni! Jövök neked egy hambival, és akkor kvittek leszünk? - mondom Sérónak, miközben ismét megpróbálom elorozni a kocsit, majd miután ismét nem sikerül, abbahagyom annak a szemét programnak a próbálgatását.
- Mit láttok kint?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Január 14. 18:08:01
Amaterasu

Alapvetően morcos vagyok, de megtanultam, hogy a mosoly mindig előnyösebb, ezért bár belül forrongok, hogy Summers így eltűnt, de kifelé ebből semmit sem látni. A vidám lány, tehát lassan sétál és úgy méri fel milyen változások történtek a korábbi látogatása óta. Itt bent már nincs szükség a maszkra, így azt nem viselem, de azért még mindig kéznél van amolyan bármi történhet alapon. Így, hogy többen vannak, sem tűnik nehezebbnek kiszúrni, ha esetleg a pasim betévedne, de helyette inkább Magda vendége tűnik érdekesnek, de legalábbis annyira, hogy megnézzem magamnak.

Nem zavarom meg őket, nem kérek italt sem, hanem továbbra is lassan sétálva járkálok, mintha keresnék valakit: lássuk be ez így is van. Ha másképp nem alakul, akkor megvárom amíg ez a felnyírt hajú nő távozna és úgy irányítom a lépteimet, hogy elhaladjak mellette, miközben a korábban már lenémított telefonomba beszélek amolyan: „Igen, Rachel. Nem tudom, de lehetséges” szavakkal megyek is tovább, és ha a névnél rám nézne, akkor kap egy szelíd mosolyt meg biccentést, köszönésképp.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Január 16. 21:40:43
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Afterlife>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/atom-c10.jpg)

Afterlife

10:30 -

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Kifelé a magabiztosság álarcát mutatva ám belül elveszve szinte céltalanul „ténferegsz” a klub területén ahol lassan beindul a délelőtti élet. Amint elhaladsz Magda kuncsaftja mellet csak egy villanásnyi hideg felmérő pillantásra méltat szinte látod ahogyan a Khirosi cyberoptikái belső felén a fenyegetettséget elemző valószínűségi kalkulátor az elhanyagolható kategóriába sorol és tovább pásztáz a teremben, pár lépést követően egy csillogó ezüst színű hosszú elegáns szabású kabátba burkolózó napszemüveget viselő kopasz férfi szólít le szinte arcátlanul szája apró mosolyra húzódik és sima tarkóján chipware ajzat helyezkedik el egy fénylő tetoválás közepén valamint mind a csuklóján mind a halántékán interfész aljzatok láthatóak amik szintén futurisztikus tetoválásokba vannak ágyazva.

-   Cseri vagy? Vagy bambis kulturdög ahogyan itt ténferegsz kiscsillag, szükséged lenne valamire esetleg, ami oldja a görcsös feszültségedet, mert ha így folytatod LP sorsra jutsz vagy hullazsákban lécelsz le Night City-ből drága.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of12.jpg)

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Január 17. 19:04:48
Amaterasu

Nem bánom, ha veszélytelennek néznek, mert ez azt jelenti, hogy adott esetben olyan helyzeti előnyhöz jutok, ami már segített a szakmámban is. Épp tovább mennék, mikor kopasz és kissé talán pofátlan úriember mindenféle kérdésekkel zaklat, aminek a felét sem értem, de nem lennék tehetséges, ha ez meglátszana rajtam. Így csak annyit válaszolhatok:

/Angol/ Szép napot! – köszöntöm – Amaterasu vagyok. – helyezem felé a következő illem törvényében fontos cikkelyt, aztán teljes figyelmem az övé – A barátomat várom. – közlöm röviden, de kedvesen, igaz, gondolkodtam azon helyesen teszem e, de végül így döntöttem – Késik. – "magyarázom" meg a „görcsösség” okát – Szeretem, ha egy férfi pontos, szavatartó, tehát megbízható. – osztom meg vele szelíd mosollyal, majd ha nincs más, akkor keresnék egy helyet, ahol leülhetek a kilátásban gyönyörködni.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Február 16. 21:00:25
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Afterlife>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

10:30 -

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A férfi nem nagyon zavartatja magát mosolya töretlen, miközben szavak nélkül egy félreeső boksz felé invitál csak miután leültetek szólal meg újra.

-   Igazán nem vall jómódorra megvárakoztatni bárkit is főleg egy ilyen hiénákkal és farkasokkal teli veremben, főképp nem unatkozni hagyni.

Még nagyon válaszolni sem tudsz amikor „árnyék” vetődik rátok és a következő pillanatban beborít benneteket a vaskos szivarfüst amin keresztül Magda már megismert hangja tör át.

-   Mi a helyzet Dexter megpróbálod befűzni a friss húst szerintem semmi olyan elme illetve szinstim játékot nem tudsz ajánlani a kisasszony samanak ami érdekelhetné. Egyébként pedig Summers oldalbordája szóval, ha nem akarod a tökeidet lenyelni, akkor nem baszakszól vele. Egyébként pedig szívi vigyázzál Dexterrel mert addig kábít amíg egy babaházban, húsbabaként végzed amin beteg kéjencek élvezkednek.

Mondandóját követően választ sem várva felétek billenti a Koronás sörösüvegét és továbblép a tömegbe.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/braind10.jpg)
Dexter

Írta: Thyriel - 2019. Február 24. 11:06:29
Amaterasu

/Angol/ S igazán nem vall jó modorra ha valaki ráerőszakolja magát másokra, amikor finoman utalnak arra, hogy nem kívánatos a jelenléte! – szelíd mosoly, kedves hang, a tisztelet mindenkinek kijár – De azt még meg kell vallanom, van… hogyan is mondják, 守護天使, aki vigyáz rám! – pillantok rá egy idol ellenállhatatlan tekintetével, de közben picit meg is lepődöm, amikor megérzem Magda-sama jelenlétét

/Angol/ Magda-sama! Mily öröm újra élvezni a társaságod! – mosolygok rá kedvesen, átugorva azt részt, ahol kifejtette Summers milyen és mit tenne – Köszönöm a bölcs szavaid, megemlítem majd Summersnek, hogy vigyáztál rám! – mondom neki őszintén, aztán még egy fél pillanatig követem a tekintetemmel, hogy aztán újra Dexteré legyen a figyelmem:

/Angol/ Mit tehetnék… 守護天使. – vonom meg a vállam finoman és mosolyogva figyelem mit is tesz ez az ellenszenves fickó
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Február 24. 12:50:11
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/action10.jpg)

Harc 7. kör eseményei

10:30:28 -

<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

A raktár és környéke elcsendesedett, kint csak a eső kopog és a taknyos szmogon keresztül csak a raktárak között megszokott zajok szűrödnek el hozzátok „Po” az ajtófélfa mögül kifelé pillantgat, míg a személyzeti bejárat résnyire nyitott ajtaján „Séró” tekintget kifelé egyikük sem mond semmit figyelmüket leköti a kinti taknyos időben elterülő belátható terep vizslatása……
Odakint látszólag minden csöndes és nyugodt mozgás nem érzékelhető……

<<OFF kérlek mindkettőtöket, hogy nagyjából vázolja fel mit szeretne tenni az elkövetkezendőkbe OFF>>
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Március 09. 12:46:57
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Afterlife>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

10:30 -

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Magda szavait követően a Dexternek nevezett férfi kicsit feszeng az eddigi oldottságához képest, majd nemtörődöm stílusodat érzékelve egyenlőre nem erőlteti tovább a dolgot távoztában egy elegáns nyomtatott áramköröket stilizáló bankkártya méretű plasztik lapot csúsztat eléd a kifényesedett asztalfelületen.

-   Igazán örültem a szerencsének baby, ha esetleg a jövőben el akarsz merülni a szim-stim sztárok és braindance iparban mellékesként valamint, hogy tovább építsd a bimbózó karrieredet a modellügynökségeken túl akkor a címen minket megtalálsz.

Egy darabig még nézed az egyre sűrűsödő vendégsereg hömpölygését mikor ismét egy árnyék vetül rád, egy középkorú skandináv típusú férfi magasodik az asztal fölé hosszú kese szőke haja kissé zsírosnak tűnik ami rontja az elegáns szabású kézzel hímzett mellényét és fehér ingét, a hónalja alatt egy gyöngyházmarkolatos forgótáras revolvert hord szintén kézzel hímzett a mellényéhez passzoló fegyvertokban a szája szélén egy meggyötört JehüJan cigaretta fityeg.

-   Leülhetek kisasszony, vagy esetleg vár valakit? – mondja wishky és cigarettától rekedt hangon.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/mcguin10.jpg)
Mr. Ismeretlen

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Március 17. 11:42:51
Amaterasu

/Angol/ 良い一日を!

Búcsúztam illedelmesen attól a pasastól, akinek kártyáját ott felejtem ahova tette-csúsztatta. S bár látszólag semleges arccal bambulok, úgy belül egyre inkább forrongó düh tölt ki, hogy Summers ennyire udvariatlan. Tudom, hogy valami kifogást fog előrángatni, de ha nem valami igazán hihetőt, akkor nagyon, de nagyon mérges leszek!

De legalább nincs több zaklató, ami úgy tűnik Magda-sama közbelépésének köszönhető. Lehetséges, hogy rendelnem kéne neki egy italt? Éppen eldöntöttem volna, mikor megint jön valaki és nem Summers az. Felnézek a viking harcosra, aki látott már jobb napokat és pofátlanul leül, sőt, még az arcomba is füstöli azt a rettenetet. Nem tett jót az eddigi hangulatomnak, így szerintem rövid leszek, igaz, illedelmes.

/Angol/ Üdvözlöm… uram. Ami azt illeti valóban vá… köh-köh… rok vala… köh-köh… kit. Igazán megtisztelő, hogy segítene egy magányosnak tűnő hölgyön, de legnagyobb sajnálatomra a kedvesem nem tűri, ha más férfiak közelednek hozzám, elszomorítana, ha ilyen apróság miatt valami atrocitás történne.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Március 31. 07:42:45
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Afterlife>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

10:30 -

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A cigaretta füstjéből csak a férfi ragadozómosolya bukkan fel, láttál már ilyet üzleti tárgyalásokon csak ott a tárgyalófelek nem hordtak maguknál azonnal használható és bevethető tűzerőt, ha a dolgok elfajulnának itt valószínűleg a szájkarate édes keveset érne idővel.

-   Látom új vagy a környéken kislány hamvas vagy mint egy üde friss harapni való barack éppen ezért tisztázzunk néhány dolgot, mert úgy tűnik nem ismersz és ezért beszélsz bohóságokat amiért más már azonnal helyre tett volna. Egy nem vagy az esetem és nem akarlak felcsípni, valakiket éppen várok. Kettő csak ez az asztal volt társaságmentesen szabad ezért a helyfoglalási és a segítő szándékú kérdésem is merőben költői volt most már itt vagyok, ha tetszik neked ez, ha nem ez egy durva hely, ha nem bírod a nyersséget nem kell ilyen helyekre járnod. Három ha megérkeznek akikre várok mosolyogva elköszönünk egymástól és te mész a dolgodra tovább, vagy átülsz a magányosoknak fenntartott bárpulthoz, hogy én nyugodtan tárgyalhassak azokkal kikre vártam. Négy ha közben felbukkanna a barátod akitől annyira tartanom kéne akkor meglátjuk, hogy melyikünk szerszáma nagyobb, de még az is előfordulhat, hogy veled ellentétben ő ismer és helyetted is elnézést fog kérni, legalábbis remélem és most hogy így lefektettük a szabályokat ha akarsz az idő eltőltése végett amíg várakozunk akár affektálás nélkül beszélgethetünk is. – mondja wishky és cigarettától rekedt hangon miközben a meggyötört JehüJan leparázslik a szája szegletében.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Április 02. 10:52:07
Amaterasu

Ez a pojáca nagyon el van ájulva magától. Ez az első gondolatom, amikor Kamik mosolyát próbálja magára erőltetni teljesen eredménytelenül. Tudom, hogy mi akar lenni és értem azt is, hogy miért csinálja, de belőlem jelenleg a teljes ellenszenvet, a megvetést és sajnálatot váltotta ki. Az ilyesmit is pontosan ugyanúgy lehet kezelni, mint az összes többi, nyugati kultúrára annyira jellemző arroganciát és képmutatást.

/Angol/ Köszönöm, ez igazán kedves! – fogadom őszinte ártatlansággal a bókot

A többinél viszont színésznői tehetséggel fojtom el a mosolyt, amikor nekiáll megmutatni, hogy bizony mekkorát tud kaparni és milyen hangosan kukorékolni. Nem tudok másképp tenni, mint teljesen érzelemmentes arccal figyelni, mert azt amit itt előad, a kultúra minden létező árnyalata nélkül teszi és mint ilyen, a szememben egy ugató Akita Inu szintjére süllyedt. Természetesen őket is meg lehet tanulni kezelni, de sem időm, sem hangulatom nincs ahhoz, hogy magamhoz édesgessem és beidomítsam. Mivel látható-hallható, hogy a szavakkal nem sokra mennék, így lassan felkelek és enyhe meghajlással annyit mondok:

/Angol/ Tehát az asztalra lenne szüksége. – állapítom meg a sok értelmetlen információ között a lényeget – Ez esetben, természetesen átadom. – tennék is így mosolyogva, részemről ez egyben búcsú is.

S bár látszólag nyugodt vagyok, ha megérint, úgy dobom át és töröm el a kezét, hogy annyi ideje sem szóvá tegye a tévedését. De mivel eddig sem látszott rajta, hogy nagyon hozzám akarna érni, van egy apró kételyem, hogy szükségem lenne bármilyen fizikai kontaktusra. Ezzel a férfivel alapvető problémák vannak, de Kamik adják, hogy többet ne kelljen látnom. Ezek után gondolom senkit nem ér meglepetésként, hogy nem vagyok érdekelt semmiféle beszélgetésben, sőt, még azt sem teszem szóvá, hogy Summers-t várom, mert bár korábban Magda szárnyai alá vett, egy dolog valóban igaz. Nem ismerem az erőviszonyokat és mindenkinek jobb, ha nem is erőltetem a dolgot.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Április 05. 20:34:04
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Afterlife>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

10:30 -

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A férfi oldalt billenti a fejét miközben láng lobban és egy újabb szál cigarettára gyújt.

-   Az asztalra csak akkor lesz szükségem, ha esetleg méltóztatnak megérkezni azon személyek akikkel egy kis elbeszélgetésem lenne addig csak nem kívánok a bárpultnál parkolni mint aki egy fuvarra vár. – válaszolja unottan.

A külvilág megszűnik a következő pillanatban szél kap a hajadba és cseresznyefa virágok illata furakodik az orrodba, egy gyümölcsösben állsz pár lépésnyire két fa között valószínűleg egy férfi térdel neked háttal tradicionális hakamában és haoriban hangja a tudatodba tör „A célod egyértelmű ám biztos, hogy a megfelelő lépéseket teszed meg az eléréséhez?”. A következő pillanatban a hallucináció tova tűnik és ismét az éledő klub nyüzsgésében találod magad.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. Április 05. 21:31:12
<<Résztvevők: Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

Oda futok Séróhoz és egy gyorsan megnézem, hogy életben marad-e.
- Ha sokáig itt tökölünk, akkor a mérges gáz osztja ki nekünk az ászokat! Séróbáró, ha kinyitom az ajtót, kilesel? Úgy láttam pengébb vagy a lőfegyverekben mint én. - amennyiben visszajelez, kinyitom az ajtót, majd, ha nem lövik le és ő sem kezd el lövöldözni, akkor jelzek neki hogy menjünk ki.
Amint kimegyek, a fejem felé emelem a hálózsákomat, hogy legalább az védjen meg az istenverte esőtől, majd amint a szemem elé kerül a fekete ajtó megnyalom a szám szélét. - Fújjuk meg azt a szekeret mielőtt jönnek a disznók! - a menüben megpróbálom megbütykölni a járgányt, de miután ismét nem sikerül, inkább csak beszállok a kocsiba, ha nyitva van, ha pedig zárva van, akkor betöröm az ablakot a fegyveremmel, és beugrok a kocsiba.
- Ne felejtsétek kiszedni a faszik zsebeit! Ha meg akartak ölni minket, legalább fizessék az öltönyös Jake-ek fizessék az ellátásunkat! - közben a nylontáskámból előveszek kábeleket és a késem segítségével megpróbálok életet lehelni ebbe a dögbe.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Április 06. 20:17:43
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/sharkm10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Action I.”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30:16 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki” („Po”, „Séró”, Winnie NJK státuszban)>>

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:30:34 –

Északi dokkok az 56-os raktár „Action I.” vége ?

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/56-os_10.jpg)

Amint Séró közelébe lépsz lekever egy kúrvanagy nyaklevest és fájdalmasan az arcodba sziszegi.

-   Ha még egyszer eltalálsz és túlélem akkor Ászt fogsz húzni legalább kettőt egyszerre –majd megragadja a válladat és kipenderít a placcra – Lódulj ! Nincs már kint senki mind megnyiffantak! – válla fölött hátrapillant – Winnie megmaradsz? – kérdésére csak fájdalomtól gyötört átkozódás érkezik.

Hátad mögött Séró is kilép a mocskos időbe a placcra és előre szegezett fegyverrel pásztázza a földön fekvő testeket, még érzékeled amint a nagy kapun Po is kilép előre szegezett fegyverrel a raktár előtti térre. A kocsihoz érve miközben a környéket tartja szemmel csak röviden odavakkant.

- Kockasrác ne a hullarablással legyél elfoglalva és ne azon agyalj, hanem lehelj életet a verdába, hogy kurva gyorsan el tudjunk deltázni innen.

Mintegy végszóra ténykedésed gyümölcsekén felmorran a motor és engedelmes vadállatként dorombol.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz
Sár: a Föld.
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Z
Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. Április 06. 23:55:27
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Action I.”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30:16 - >>

A pofonra az arcvonásaim megkeményednek és legszívesebben csuklóból visszaadnám a feladónak, de aztán eszembe jut a "jóbarátunk" szavai hogy el kell tűnnünk innen, így inkább gyors lépésekkel az autó felé veszem az irányt.
"A jó édes inputodat verd pofán csumba. Fogsz te még az én utcámban járni..."

A nagydarab szamuráj szavait bár hallom, de nem foglalkozom velük, mert éppen azon vagyok, amit az a tuskó feje javasolni akart.

"Gyerünk, gyerünk gyerünk... elég Wilson voltam már a mai nap!"
Gyors és precíz mozdulatokkal kötöm be a kábeleket a helyükre, majd amint felmorog a motor, a rácsapok a kormányra.
- Na durrantsunk innen! Hol van a motoros efgyé? - kérdezem a beszállóktól, miközben kihajtok tolatva, az útra, és amennyiben nem kell megvárnunk. Tehát meghalt, úton van a halálhoz vagy jön motorral, akkor elindulok az úton.
Egy fél perccel később megkérdezem.
- Valaki emlékszik mit mondott az a zsoké, hova menjünk?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Április 07. 10:37:36
Amaterasu

Csak kedvesen rámosolygok, majd távozom. Vannak, akik sosem értik meg mi különböztet meg minket az állatoktól. Van ilyen, találkoztam már ezzel a fajtával, így nem vesztegetek erre többet és Magdához lépek, ha úgy tűnik épp nem zavarom. Csak megállok előtte és mikor észreveszi a jelenlétemet, mélyen meghajolok, hogy aztán távozzak az egész létesítményből. Nem tudom Summers hol lehet, de már elég üzenetet hagytam neki. Eddig mindig azonnal visszahívott, így ha valami másik nővel hetyeg, akkor ennél többet amúgy sem érdemel tőlem. HA csak valami bajba keveredett, akkor meg jobb, ha nem mászkálok utána – jut eszembe későn a gondolat, ami miatt bosszankodom kicsit. A legjobb lesz, ha hazamegyek. Abból nem lehet baj. 

De mielőtt mindezt megtehetném, hazám képei, illatai és látványa tölti ki elmémet. Úgy vélem, hogy csak a honvágy lehet, csak azért mert itt valamit beszívtam, amihez nem vagyok hozzászokva és most felhozta a tudat alatti vágyamat. Lehet, hogy tényleg haza fogok menni. Aztán a hallucináció folytatódik – annak kell lennie – és megpillantok egy férfit, igaz csak háttal. Vajon ki lehet? Elveszett apám vagy fivérem, esetleg más rokon? Gyerekkori barát, aki azóta már felnőtt és rám vár valahol? Milyen romantikus lenne… de nem, nem az. A hangját sem ismerem fel, ha mégis ilyesmi lenne, de a kérdést, nos, azt tökéletesen értem. Mit is mondhatnék:

/Japán/ 私は何をしているのかわかりません. – válaszolom

A klub nyüzsije meg inkább elűz innen.
Másik világ, semmi keresnivalóm itt.
Vajon Summers miért mutatta meg?
Igazán előkerülhetne már…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Április 14. 21:03:56
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City - Matsumotho motorosbanda fészkében.>>
<<Esemény: „Ébredés”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 07:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 07:30:00 –

Arra ébredsz, hogy a banda székhelyén egy régi ipari raktárcsarnokban az egyik kölyök rugdossa „kora hajnalban” a lábadat.

-   Ébredjíl már! Téged keresnek sama… – azzal a kezedbe nyom egy ütött kopott bakelit ódivatú vezetékes telefon a vonak igen gyatra de felismered Woody Allen hangját egy gerilla média szerkesztő  – Halló itt a taxis haverod, felébredtél, ha igen és érdekelne egy pár órás soförkődös meló akkor egy órán belül legyél a Gödörben..

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz
Sár: a Föld.
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Z
Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Április 14. 21:18:01
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Az öreg kikötőben egy bárkán.>>
<<Esemény: „Ébredés”>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 07:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 07:30:00 –

A bárka amin családi kapcsolataidnak köszönhetően meghúzod magad lágyan ringatózik alattad, hosszú volt az éjszaka ám még így is felébredsz arra ahogy az öreg tengeri medve lecammog az otthont adó kajütödhöz, csak röviden morran miközben int a fejével a híd felé.

-   Magát keresi… Jos Carbonelle… A rádión… – azzal elindul felfelé a híd irányába válasz sem várva, amikor belépsz ahídra csak röviden morran a rádióba majd a kezedbe nyomja és ezt követően egy távcsővel a kikötő látóhatárát kémleli– Megjött… Adom….. – az éterben bár serceg felismered Jos Carbonelle tengeri kalózmédia hangját aki nagyon jó kapcsolatot ápol a szüleidde…- Vétel Bob gondolom megébredtél, meg azt hallottam, hogy nincs túl sok munkád, mióta megmentetted a terroristáktól azt az utasszállító gépet… A lényeg az egyik szárazföldi kollégámnak szüksége lenne egy megbízható emberre aki elkíséri az emberét és vigyáz rá… Ha érdekel a meló akkor egy órán belül legyél a Gödörben és keresd Allent a Flúgost..

Írta: Filio Mortale - 2019. Április 14. 21:35:56
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Egy kapszulaszállodában.>>
<<Esemény: „Ébredés”>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 07:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 07:30:00 –

A kapszulaszálloda portáján egy rövid üzenet vár rád „Ha felébredtél hívj fel Allen!”

Az első csörrenést követően felveszi a telefont Allen a pártfogó szerkesztőd és szinte egy szuszra mondja a telefonba -   Hányszor mondtam már, hogy vegyél magadnak egy nyomorult mobilt, ha nem vagy online lemaradsz a nagy lehetőségekről! Van egy Biotechnikás füles, ha érdekel legyél egy órán belül a Gödörben… – azzal választ sem várva bontja a vonalat.

Írta: Erimar - 2019. Április 14. 22:19:20
- Persze hogy érdekel Jos. Ott leszek. - válaszolom, miközben megdörgölöm halántékom - Gödör, 1órán belül. Allen, a flúgos vár. - igazolom vissza az infót. - Kösz, Bob kilép.
Miután lezártam a beszélgetést mondom az öregnek hogy partraszállok, sürgősen majd összeszedem holmimat (fegyver nélkül sehová) és partra szállva elindulok a megadott helyre hogy időben ott legyek.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Április 14. 22:39:13
-Vedd úgy, hogy ott vagyok. És már van...- sóhajtom, immáron a süket vonalnak. Megdörgölöm a tarkómat, Allen attól se lenne boldogabb ha tudná, kiütöttem magam a hajnalba bőven belenyúló bulin. Betolok pár koffeintablettát, a jeges zuhany megteszi majd a magáét. Már csak a cuccomat kell összeszednem, de úgy néz ki a kamerámra jobban vigyázok, mint a kedvenc zöld pólómra. Bánatosan tekintgetek az említett ruhadarabra, két ujjam közé csippentve. Néhány foltról emlékszem, hogy került oda, néhányról inkább nem is akarom tudni. Nem veszem ezt már vissza.

Mégegyszer ellenőrzöm, hogy mindenem meglegyen, aztán némiképp magamhoz térve veszem fel a bukót. Mire odaérek a Gödörhöz már teljesen éber vagyok.
~Allenek szólni kell, hogy van számom~ de csak épp átsuhan a fejemen a gondolat ahogy hajam hátrarázva lépek be az ajtón.

Aki épp arra tekint egy hosszú, feketehajú feketebőrű nőt lát. Magasságát a felmenőitől örökölte, a farmerdzseki alól világoskék póló kandikál, ahogy lejjebb húzza a zippzárt. Színes, csíkos oldaltáskájában bármi elférhet. A napszemüveget nem tollja feljebb, ha sötétebb van odabent akkor sem, Hogy nem egyszerű napszemcsi? Ugyan manapság mi egyszerű?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Április 15. 09:34:28
Edo Takashi 'Ronin'

Sose telhet úgy el a reggel, hogy ne zavarna meg valami... Ma sincs ez másképpen... Kómássan pár másodpercig csak pislogok és nézek ki a fejemből, mire tulajdonképpen rájövök mi is van...
/angol/ -  Ez nem lehet igaz, ma reggel se hagytok nyugodtan? - Dünnyögöm a kis srácnak, majd át veszem a telefont - Haló, mondja, mi a gondja?
Figyelmesen végig hallgatom röpke mondandóját, majd felkelek és összekészülődöm. Cuccaimat összepakolom mi is kellhet, de megint rá kell, hogy jöjjek, mivel nincs semmim ez megoldva. Közben a kis embernek mondom, hogy jelezze a többiek felé, hogy akadt némi dolgom a Gödörben, ott leszek, ha keresnének. Ezzel a lendülettel el is indulok a Gödör fele.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 01. 21:19:18
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Afterlife>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: B-B2C-2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<< B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, 2- Automata fegyverek>>
<< C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20),2- Társasági standart biztonság: Zárak: öszetett elektronikus zárak és csapdák (25) , Csapdák: riasztók (25) , Kamerák / szenzorok: ellenőrzött kamerák (minden öt percben ellenőrzés, holtidő négy perc) , Őrség: B Tip Őrség és kutyák (Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10) , Őrjárat mérete: 2-6, Jármű: járőrautók és autogyros>>
<<Esemény: Afterlife”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

10:30 -

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A klub gyér „forgatagában” állsz és a motorod felé „törsz” a vendégek között akik most ügyet sem vetnek rád mintha egy kísértet lenne, még látod Magdat amit egy társasággal beszélget valószínűleg a kapcsolatait ápolja a kinti világ továbbra is hideg és a lefojtott szmogon keresztül továbbra is kitartóan érkezik a savas eső hullámai, már éppen indítanád a gépet amikor ismét megszűnik a külvilág.
Viharos szél és eső csap az arcodba a cseresznyefa illat sokkal intenzívebb ám ez nem a virágok illata, hanem a fakéregé ami eső hatására kiereszti magát a szárazságot követően egy zen kertben vagy erős már-már viharos szél sűrű esőfüggöny a tó partján egy hatalmas vérvörös kövön a már korábban is bevillanó ősz hajú férfi térdel neked háttal tradicionális hakamában és haoriban a hangja ismét a tudatodba tör „Tényleg fogalmad sincs mit csinálsz de tudod, hogy valójában mit is akarsz és hajlandó vagy megfizetni az árát? Vagy bármi komolyat is kaptál az életed során ingyen?” A következő pillanatban már a motor dorombol alattad elégedetten a károsan pezsgő esőben a fejed fölött egy reklám léghajó úszik el a fényárban úszó képernyőin reklámok hada tör át a szmogos felhőkön.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz 
Sár: a Föld.   
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 01. 21:43:14
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/exotic10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Action I.”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30:16 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki” („Po”, „Séró”, Winnie NJK státuszban)>>

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:30:34 –

A raktár kapuján Winnie és Po gurulnak ki a nomád posztapokaliptikus gépszörnyetegén, miközben elhúznak mellettetek Winnie bal kezével egy delta jelet int felétek a következő pillanatban Séro hangját hallod magad mellet a kocsi terében.

-   Azt hittem a kockáknak jobb a memóriája vagy legalábbis rendelkeznek valami geek támogatással, de bebizonyosodott, hogy egyik sem. A cím 167. utca WE 653-as szoba na deltázzunk innen a vérbe, remélem jobban vezetsz mint célzol.

Írta: Filio Mortale - 2019. Május 01. 23:10:19
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – A Gödör.>>
<<Esemény: „Utazás - Érkezés”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 08:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 09:30:00 –

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/allen-10.jpg)

Allen a Flúgos

Az időjárás mocskos a látási viszonyok csapnivalóak miközben a Gödör felé haladtok és a havazás is rákezd hosszabb idő a külvilágban védőfelszerelés nélkül maradandó egészségkárosodáshoz vezethet, ám ennek ellenére a mocskos városban mocskos nagy a nyüzsgés a fejetek felett reklámléghajók úsznak el és a szmogos ködön keresztül elárasztanak képernyőikből ömlő reklámok hadával.
A Gödör a város határában áll még a „régi” idők emléke egy zöld program amikor a városra nehezedő szmogpaplant akarták enyhíteni, a Gödör egy henger alakú száz emelet mély mélygarázs a közepén egy negyven méter átmérőjű fedetlen légaknával, mostanság piacként és szórakozó helyként üzemel a városba be nem lépni kívánó nomádok és a városi bandák és népek között a legalsó parkoló szinteken gladiátorviadalokat rendeznek, míg a középső szintek koporsószállóknak, kuplerájoknak és szórakozó helyeknek adnak helyet, a felső szinteken kifőzdék és üzletek valamint piac találhatóak. A gödörhöz egy nagyméretű felszíni parkoló terület is található a lepusztított épületek között.
(Bár régen a közlekedés érdekében a belvárosból eljött idáig a gyorsvasút egy szárnya mára már csak lerágott csontváz üzemen kívüli vonal ezért Robert Selbustul „Bob” az út végét kénytelen egy helyi személyszállító vállalkozóval  az angyallal megtenni metró 2 eb + „taxi” 60 eb mindösszesen 62 eb)
Allen A Flúgos-t a mocskos időben a felszíni parkolóban találjátok egy steampunk szörnyeteg mellett.
-   Szerbusztok madárkáim fáradjatok beljebb ne itt a mocskos időben álldogáljunk mint savmarta ázott varjak.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/steamp10.jpg)
Steampunk szörnyeteg

Írta: Erimar - 2019. Május 02. 06:24:35
- Hello Allan! Tényleg pocsék időnk van... - válaszolom a költségektől némileg megcsappant lelkesedéssel. Az invitálást fogadva belépek, közben megnézem a többieket.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Május 02. 11:34:31
Scarlet Smith

-Szameg ez az idő.. Szia Allan, időben vagyok?

Belépve megrázom a fejem, mint a kutyák, utálkozva rázom le a dzsekimről a ragadós cseppeket. Arébb sasszézok az ajtótól a fal mellett, hogy kényelmesen beléphessen aki velem érkezik. Ha nincs ismerős arc akkor megfogom várni Allan bemutatását, addig is kényelmesen nézelődöm.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 02. 11:48:32
Edo Takashi 'Ronin'

A Gödörhöz érve, újra tudatosul bennem, miért is nem szeretem ezt a világot, melynek kitaszítottja lettem. Allan gépje elég ódivatúnak tűnik, de azt már megtanultam az életben, hogy sose ítélj elhamarkodottan... Utolsóként érkezve, leszállok a járgányomról, amivel a gőz monstrum mellett parkoltatok le. Belépek a Flúgoshoz, közben némi közönnyel lerázom magamról az út savas "porát".

/angol/
- Üdv! - köszönök miközben körbetekintek és várom, az események sodrását.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 03. 19:49:08
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo11.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Reggeli találkák és telefonok”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:35 –
Az időjárás:
Erősen borús idő és alacsony hőmérséklet savas esővel a légszennyezettség értéke kritikus szint fölé emelkedett védőfelszerelés használata szükséges.

A kint záporozó savas rusnyaság ütemére csöng ki kora reggel a telefonod majd a vonalban Petrija Ristovski hangját hallod meg.

<<Részletek privátban>>

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire.
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni.

Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csinálni a járgánnyal.

Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás.

Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni.
Disznószekér: rendőrautó.

Eddie: Euródollár
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért.
Efgyé: Faszagyerek.
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett.

Gomi: (Jap.) hulladék, szemét.

Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz.
I
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó.   
Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.
Kaparék: pénz, zseton.
L
M
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
O
P
R
Sarascsaj/saras srác: földlakó.
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!"
T
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.
V-W
Z
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 04. 22:24:03
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – A Gödör.>>
<<”Helyi erők” – Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: E-D4-D0 >>
<<E- Fegyvertelen ajtónállók, utcai „gengszterek”>>
<<D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10 , 4- Közelharci fegyverek, könnyű pisztolyok>>
<<D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) , 0- Személyes biztonság: Zárak: mechanikus zárak (10) , Csapdák: riasztók (15) , Kamerák / szenzorok: nincsennek, Őrség: nincsen, Őrjárat mérete: -, Jármű: ->>
<<Esemény: „Tárgyalás”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 09:35:00 –

Ahogy beljebb léptek a steampunk szörnyeteg gyomrába rá kell jöjjetek, hogy egy mobil stúdiót rejt magában steampunk dizájnba oltva Allen egy apró társalgóba terel benneteket, miközben a szörnyeteg erőművei felmorrannak és megindultok lassan valamerre, miközben Allen rátok pillant.
-   Ne aggódjatok a triciklijeiteket is felpakoltuk nem maradnak hátra, akkor a lényegre is térnék. Van nekem egy vadóc tényfeltáró riporterem egy állítólag meleg pite Biotechnikas fülesem napi díjat fizetek ami 150 eb per nap per koponya valamint a sztori hasznából a végén tíz százalékot kell egy sofőr és egy szamuráj, hogy ne csontozzák ki az én drága kis riporteremet aki akár a lányom is lehetne, valamint a napidíj mellé még kaptok egy verdát mivel az én kis drágám nem szívesen lenne valami vadóc mögött benzintyúk no meg az időjárás is igencsak mocskos, nos mit feleltek vállaljátok egy média pesztrálását az Ezüstnyíllal a feneketek alatt?

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/ezustn10.jpg)
Ezüstnyíl

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz
Sár: a Föld.
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Z
Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. Május 04. 22:40:07
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Action I.”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30:16 - >>

- Én meg azt hittem a seftesek csak akkor jártatják a szájukat ha megfizeted őket, de bebizonyosodott, hogy nem. - válaszoltam egy vállvonással.

Ahogy felbőgött a motor, kitolattam vele az utcára, majd elindultam a megadott cím felé. - A kocsiból - ha van benne - kiszedem a rádiót és a GPS adót, és kivágom az utcára.
"Még csak az kéne hogy lekövessenek."
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Május 04. 23:05:41
Körbenézek, szemrevételezem a többieket. Végül vállat vonok:
- Részemről oké. Hány napról lenne szó? Van konkrétan valaki vagy valakik akik a skalpjára utaznak?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 04. 23:45:38
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo11.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – „Eastpark” japán negyed és környéke (Eastpark and Japantown) Kaiju Sakaba-ban >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Találka a szörnyek barlangjában”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:55 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
09:55 –

A megadott cím annyira azért nincs közel így a gyorsvasutat veszed igénybe egy-két megálló erejéig (50 cent) érkezést követően könnyen megtalálod a Kaiju Sakaban bárt belépve megállapítod, hogy egy HR. Giger lázálmába oltott szörnybár a berendezés a kultikus Alien látványt idézi míg a kiszolgáló személyzet az idők során megfilmesített valamennyi xeno szörny kibernetizált változata élethű irhával ellátva miket szakértői M.I. rendszerek Animek vezérelnek valószínűleg. A bárpultnál lévő hibrid pincérnő szinte szótlanul irányít az egyik csendes sarok felé ahol egy középkorú férfi üldögél jól szabott öltönyben érkezésedre feláll és aprót biccent.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/pincer10.jpg)
Pincérnő

<<Részletek privátban, még egyenlőre>>

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/monste10.jpg)
Monster bár

Írta: Culebra - 2019. Május 05. 10:29:59
<<Esemény: „Tárgyalás”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:35 - Gödör>>

Scarlet Smith

Bőven lesz mit nézni a berendezésen, ami pár pillanatig jobban érdekel mint az emberek. El is bambul, már csak a motor hangjára kapja fel a fejét.

- Hé a mo... - kezdene bele a tiltakozásba amikor érzi, hogy a monstrum megindul alatta. De Allan megelőzi a gondolatait, így inkább elharapja a mondandóját. Amikor Allan a lányának nevezi, rég érzett gombóc kerül a torkába.  A férfi folyamatos csesztetése mögött akkor hát ez áll, mert azt valahogy mindig is tudta, hogy rosszindulatból morog vele folyton, akkor nem nyúl volna a hóna alá.

Odalép a férfi mellé, s alaposan szemügyre veszi a másik kettőt, rájuk kéne bíznia a csinos fekete hátsóját. ~Hát, majd meglátjuk. ~
- Scar vagyok - nyújtja a kezét akkor először a katonaszerűnek aki megszólalt.
- Allan nagyon biztosra veszi, hogy én elvállalom az ügyet, amiről még semmit sem tudok.

Csak oldalról sandít az említettre, mielőtt tovább adná a kezét, s egyben várja is a sárga reakcióját, elfogadja vagy sem az ajánlatot? Ami egyáltalán nem hangzik rosszul, szóval megint szívás lesz belőle.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 05. 18:22:33
Edo Takashi 'Ronin'

Az az egy szerencséje Allannek, hogy  gépemet felpakolta, mikor elindultunk, különben gyorsan véget vennék ennek az ismeretségnek.... - Jegyzem meg magamban... A másik két szerzetet szemügyre veszem. Nos Allan ajánlata nem rossz, de azt nem ártana tudni, hogy miről is lenne szó. Félmondatokkal az a baj s főleg Allannél, hogy szeret bizonyos dolgokat elhallgatni, amik csak menet közben derülnek ki.

/angol/ - Allan! Mi az amit nem mondtál el nekünk? - kérdezem munkaadónkat érdeklődve. Majd oda fordulok a többiekhez:
/angol/ - Ronin vagyok. Én leszek a sofőr... - mily meglepő származásomat tekintve és a monopengémmel az oldalamon.. Akkor most ki lesz a szamuráj? Játszok el szórakozottan a gondolattal. Aki köszön neki, annak visszaköszön természetesen.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 05. 18:48:17
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – A Gödör.>>
<<”Helyi erők” – Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: E-D4-D0 >>
<<E- Fegyvertelen ajtónállók, utcai „gengszterek”>>
<<D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10 , 4- Közelharci fegyverek, könnyű pisztolyok>>
<<D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) , 0- Személyes biztonság: Zárak: mechanikus zárak (10) , Csapdák: riasztók (15) , Kamerák / szenzorok: nincsennek, Őrség: nincsen, Őrjárat mérete: -, Jármű: ->>
<<Esemény: „Tárgyalás”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 09:45:00 –

Allen végigmér benneteket majd a Scar-ként bemutatkozó nőnek felel előszőr.
-   Biztos vagyok benne, hogy elvállald mert különben el sem jöttél volna egyébként pedig a Biotechnikáról van szó ami esetedben igencsak nyomós érv, vagy tévednék? – csak ezt követően válaszol a további kérdésekre - -   Ismerve Scar-t egy maximum két napon belül végeztek szeret feszes tempót diktálni… Mindenhol… – ereszt meg egy kaján kuncogást - -És a kérdés kapcsán konkrétan nem utazunk senkinek a skalpjára személy szerint csak a Biotechnika mocsokságára. – majd a távol keleti figura felé intézi szavait - – Ha mindent tudnék és könnyű lenne akkor nem Scar-t küldeném megfelelő kísérettel és verdával valamint nem fizetnék a szolgáltatásaitokért, vagy tévedtek a kontaktjaim a személyiségetek és vállalkozó kedvetek kapcsán, mert nekem vérbeli fene gyerekeket emlegettek, persze azt is megértem, ha valaki ki akar hátrálni, csak akkor még most tegye….

<<Futurescape (youtube)>>
Spoiler: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:

A
Ablak, ablak valamire: (zsoldos duma) Rövid lehetőség valamire. 
ABS: (Orvosi.) autóbaleset (pl. Volt egy ABS-ünk!) 
Acélgalléros melósok: Automatizált gépsor. Robotok. 
Adatfúrás: Fontos infók előbányászása hatalmas, értéktelen szeméttel teleszórt adatbázisból. 
Agriplex: Központi (céges) irányítással rendelkező farmok közössége. 
Alef, LF: (OrvTech) létfenntartó felszerelés 
Alfa Csákó: A legmenőbb, legnagyobb technikai szaktudással vagy tapasztalattal rendelkező fickó egy irodában vagy munkacsoportban. (Pl. "Kérdezd Larry-t, ő itten az Alfa Csákó!") 
Alumínium eső: égből alápotyogó repülőgéproncsok. 
Angyal: támogató, pártfogó. Rendszerint ismeretlen személy. 
ARG: Atmoszféra, Radioaktivitás, Gravitáció. A három létfontosságú dolog amire figyelni kell az űrben. 
Arko: kupolaváros. Önellátó, a külvilágtól elszigetelt környezet, rendszerint piramis vagy kupola alakú. Általában cégek, kormányügynökségek vagy alapítványok tulajdonában áll. 
Ász: 1) szakértő valamiben. 2) haver, pajtás. 
Ászos: a legtutibb 
Ászt húzni: (zsoldos duma) Meghalni harc közben, kipurcanni 
AV : az aerodyne-rendszerű légijárművek közhasználatú rövidítése.

B
B&K: Betörni és kirámolni. 
Bádogfej: teljesen felcuccolt személy - full `Borg. 
Bádogosok: Szervó-páncéllal felszerelt zsoldosok. 
Balerina: felcuccuolt reflexű, céges bérgyilkosnő 
Bambi: (média) azokra mondják, aki lámpalázas lesz a kamera előtt, leblokkol és bénán bámul, mint a szarvas a reflektorfényben. 
Bandacsaj/bandasrác: bandatag 
Basztatni a csótányokat: Időt vesztegetni, agyonütni. Apróbb, de annál bosszantóbb hibák keresgélése programokban. 
Bechipezés: Először vásárolni cybercuccot. Pénzt dobni a közösbe. Összekapcsolódni egy géppel. 
Bedobni a kurvát: hirtelen 180-fokos fordulót csináni a járgánnyyal. 
Bedrótozott: módosíthatatlan, megpiszkálhatatlan. 
Bekajolni: Intravénás táplálást kapni. 
Bérrabszolga: jól/rosszul fizetett cégalkalmazott, akivel a szerződése alapján a cége gyakorlatilag bármit megcsinálhat. 
Béta: megbízhatatlan, tesztelés alatt álló szoftver. 
Betonfejes: nagyot (végezeteset) taknyolni igen magasról, ereszkedőkötél vagy hám nélkül. 
Betömni: szexuális kapcsolatot létesíteni. Leszállni valakiről vagy valamiről, kussolni. (Pl. "Elég ebből az abajgásból! Tömjétek be!") 
Betty: görkoris csaj, gördeszkás bandacsaj. 
Biosoft: 1) kibernetikus "szoftvercsippek", amik organikus alkotóelemeket is tartalmaznak. Sokkal durvábbak a mesterséges chipeknél. 2) Általános fogalom bármilyen cyber-info chipre, amit ha egy neurális processzorba dugunk, új képzettségek és tudás birtokába juthatunk. 
Bio-szünet: (Tech/zsoké) kiruccanás a mellékhelyslégbe. 
Bitfejű: adatháborító vagy komputerbuzi. 
Bitfordulás: (zsoké duma) 180-fokos változás valakinek a viselkedésében. 
Bitzsoké: programozó. 
Biznisz, Biz': balhé, bűncselekmény. 
Boa: vastag kábel, amely mindig a saját akarata szerint próbál tekeredni - különösen amikor megpróbálod lefektetni valahova. 
Bolha: A konzolcowboyyal tartó túrista. 
Bolondperc: (zsoldos duma) rövid, ám annál hevesebb tűzpárbaj automata fegyverekkel. 
Booster ('búszter'): cyberware-rel alaposan felcuccolt, erőszakot éltető bandatag. 
Bordói: véres vizelet. 
Borg: Cyborg, kiborg. 
Borotvalány/fiú: alaposan feldrótozott szamuráj. Testőr vagy bérgyilkos. 
Boszozoku: (Jap.) Motorosbanda; a Jakuza legalsó rétege. 
Bőrszkafander: szorosan a testre simuló, vékony (és igen szexi) űröltözék.
Bravo 12-es: ágyútöltelék. ("Küldjünk be még pár Bravo 12-est!") 
Braindance ('bréndensz'): teljes érzékszimuláció. Szimstim. 
Brill: brilliáns, szuper (gyakran gúnyos). Pl. (Ez aztan brill volt, seggfej!) 
Britva: (Ruszki) Borotva. Harci cyberware. 
Bronzos: (gúnyos) rendőr, rendőrtiszt 
Bumm-bummolni: szeretkezni. 
Búracsere:  (OrvTech) fejlövés. 
   
C
Cementmérgezés: magasról lezuhanva szörnyethalni (Trauma Team) 
Chipezett: cybercuccal felspécizett. 
Cipész: Hamis ID-kártyákra, okmányokra specializálódott figura. 
Cipő: új (hamis) személyiség, iratok. 
Cowboy: Nagymenő, profi konzolzsoké. 
Cowboykodás: Becsatlakozni a Hálózatba és számítógépes rendszerek feltörésére használni. 
Coyote: csempész 
Csépes, deszkás: elhivatott gördeszkás, görkoris. Olyan muksó, akinek ez nem sport, hanem életstílus. 
Cseri: (Mil.) Zöldfülü zsoldos. 
Csípős gyümölcssaláta: agyoncsicsázott, ezer színben pompázó interfész felület. 
Csórizseb: az öltözéken kívül elhelyezkedő, kiválóan lenyúlható zsebek. 
Csótányirtó: nem túl fontos, de jól működő program. 
CSU: szlengszó a szintetikus meta-alkohol üzemanyagra (CHOOH-2). 
Csub: fura alak, güzü, balfék. 
Csumba: (Bantu) Haver, pajtás. 
Csúzlizni: nagy távolságot sztratoszférában közlekedő repülőgéppel (vagy űrsiklóval) percek alatt megtenni. 
C-SWAT: Különleges Fegyverzetű Taktikai és Kibernetikai Osztag, a rendőrség elit rohamosztaga. 
Cyberbringa: cyber-vezérlésű, felpiszkált teljesítményű motorkerékpár. 
Cyberdeck: kibernetikus interfésszel rendelkező számítógép a Hálózatban szörfölésre. 
Cyberfűrész: kibernetikus interfésszel felcuccolt hangszer, rendszerint gitár. 
Cyberpszichózis: pszichikai aberráció, mentális betegség, mely a cybercuccokat gátlástalanul használók közül szedi az áldozatait. 
Cyberspace: 1) Mátrix, Hálózat, Internet, virtuális tér. 2) Az a virtuális közeg, melyben a komputerek az információcserét folytatják. 
Cyberware, cybercucc: mesterségesen előállított szerves/szervetlen implant.

DataTerm infopult: képernyővel, Hálózat csatlakozással és billentyűzettel felszerelt utcasarki információ szolgáltató automata. 
Deck: lásd. Cyberdeck. 
Decker: hacker, adatháborító, konzolkalóz, zsoké, stb. 
Delta: felspécizett sugárhajtású csempész repülőgép. 
Deltázni: valahonnan nagyon gyorsan elhúzni. 
Deltazsoké: csempészpilóta. 
De-Rezz: 1) Lezárni, hazavágni egy programot. 2) Kinyírni valakit. 
Derma: bőrön át felszívódó gyógyszerrel, droggal átitatott tapasz. 
Detkord: vékony, huzalszerű robbanóanyag. Ajtók, falak átvágására használják. 
Disznószekér: rendőrautó. 
Dizájner drog: szintetikus, "mellkékhatások nélküli" kábítószer. Méregdrága. 
DNI: Digitális Neurális Interfész. Nagysebességű digitális kapcsolat közvetlenül az aggyal, neurális csatlakozókon keresztül. 
DOA: Korházba érkezéskor már hulla. (dead on arrival) 
Dokkolni: szeretkezni. 
Dokumentálatlan extra: bosszantó programhiba. 
Dorph: endorfinszármazék, bikaerős fájdalomcsillapító. Kábszer. 
Drek: átokszó (Jiddish eredetű, "szart" jelent) 
Drekkes: szaros, pocsék, tré 
Drót, Drótozott: felcyberezett, felcuccolt, felturbózótt reflexekkel rendelkező személy 
Drótcadillac: a hajléktalanok kerekes bevásárlókocsija, amiben az összes cuccukat tologatják. 
Drótfejű: 1) komputerbuzi (aki kajálás és szeretkezés helyett is inkább hackerkedik) 2) Az agy gyönyörreceptorait közvetlenül stimuláláló cuccoktól függőségben szenvedő személy. 
Dundi: agyonpáncélozott személy. 
Durrantani: 1) zajos mulatozás 2) Nyaktörő iramban- és pályán repülni.

E
Eddie: Euródollár 
Efgyé: Faszagyerek 
Egerészni: feltünés nélkül, óvatosan körbeszaglászni. 
Egérfejés: sok pénzt, fáradtságot ölni valamibe, csekélyke eredményért. 
Ego-szörf: saját magadról infót keresni a hálózaton. 
Egylövetű polimer: Olcsó, pocsék minőségű, általában 5-6mm-es műanyag pisztoly. 
Egzotik: állatszerű-szervekkel, implantokkal rendelkező személy (karmok, agyarak, bunda, stb.). 
Elásni a bárdot: (OrvTech) Véletlenül a páciensben felejteni egy sebészeti eszközt. 
Etetni a téglát: (Média) Nagy órmótlan elemeket újratölteni a hordozható video-cuccokhoz. (Pl. "Etesd má' meg a téglákat, holnap forgatunk!") 
Euro: Euródollár.

Faxlap: fax-szerű papírra nyomtatott, utcai automatákból hozzáféthető filléres hírlap. 
Fehér holló: Szimpatikus zsaru. 
Fekete jég: Illegális behatolásgátló szoftver, mely a behatoló fizikai károsodását vagy halálát okozza. 
Fekete ló: illegálisan tevékenykedő céges ügynök. 
Felcuccolni: Bedilizés nélkül a lehető legtöbb kibernetikát magadba ültetni. 
Feles' apró: (OrvTech) amputálásra váró, tehetetlenül csüngő végtag. 
Felhangolni: Alapos veréssel vallomásra bírni valakit. 
Feldrótozni: valamelyik érzékszervet, különösen az idegrendszert kibernatikával felpörgetni. 
Felhasználó-ellenes: Idegesítő vagy nehezen használható program. 
Festék alá hasalni: A cyberbringa benzintankjára lapulni a légellenállás csökkentése végett. 
Fiúk Feketében: Arasaka biztonságiak 
Fixer: seftes, feketéző, csempész, ügynök, info-bróker. 
FKN: Fénykibocsátó Neuron. Konzolcowboy duma arra, amikor valaki kipurcan vagy befuccsol. (Pl. "Aztán a Lich elkapta Fredet. Bang! Tele lett minden FKN-nel!") 
Forró nadrágfék: gyors landolás ellenséges tűz alatt vagy megrongálódott légijárművel. 
Frag: 1) átokszó 2) repeszgránát 3) Nagy disznóólat csinálva kinyírni valakit (pl. repeszgránáttal).

Gány: gúnyos megjegyzés egzotikkal (állati szervekkel) telepakolt emberekre. 
Gáto: főnév (Mex.) menő fazon, passzer, Fixer. 
Gépfejű: Járgánybuzi vagy szerelő 
Gibson: 1) Jós, látnok. 2) Megmagyarázhatatlan jelenség a Hálózatban. ("Nem stimmel nekem ez a rendszer! A múltkor is csinált egy Gibsont!") 
Giri: (Jap.) lekötelezettség, erkölcsi adósság, kötelesség. 
Golyó: Egy év a dutyiban (pl. "Hány golyót húztál le?") 
Golyófogó: testőr, gorilla. 
Golyós: bandában nyomuló drognepper. 
Gomi: (Jap.) hulladék, szemét 
Gyalogzsaru: alacsony beosztású utcai vagy közlekedési zsaru. 
Gyík, gyíkfej: hideg, számító érzéketlen személy. 
Gyógytapasz: lásd. Derma. 
Gyurmázni: Plasztik robbanóanyagot használni. 
Gyro: rendőrségi feladatokra és cégek csapásmérő akcióira vagy csempészésre használt, egy- vagy kétüléses helikopterek.

Hackware: amatőrök által írt, de igen profin működő software. Kicsit instabil, csomó mindennel nem kompatibilis, de két évvel megelőzi a piacon lévő legmodernebb programokat.
Háló: Cybertér, mátrix.   
Halott bébi: hamis személyazonosság.   
Halott Elnökök: Összeomlás előtti USA papírpénz.   
Hangyafarm: Hatalmas, acél és üveg mozi-komplexum, óriási vetítőfelületekkel. Lehet Gigaplex vagy Mallplex is.   
Harapás: (szóló duma) a lövedék optimális becsapódási szöge. Profi orvlövész nem pörköl oda, amikor rossz a harapás, mert a lövedék csak csekély rombolóerőt fog kifejteni vagy gellert kaphat.   
Harcinyúl: fegyverekkel agyonpakolt helikopter. Esetleg a legénység.   
Harcizóna: nagyvárosi gettónagyed.   
Harctéri kábítószerek: Gyorsaság, állóképesség és reflexek növelésére   
Hardware: fegyvert.   
Harry: 1) heroin-származék. 2) Különösen veszélyes cucc.   
Heisen-bogár: változékony, nehezen kiszúrható softwarehiba.   
Hentesbazár: fekete klinika   
Hidro: hidrogén üzemanyag.   
Hitelchip, kreditchip: a hitelkártya 21. Századi, miniatűrizált változata.   
HK: Hülye Kölyök, Hülye Kurva.   
Holdkórchip, JMV Chip: "Jobb, Mint a Valóság" chip. Az agy különböző központjainak közvetlen stimulálásával hamis valóságot generáló illegális chipware. Előre beprogramozott, hallucinációszerű látomásokat okoz. A chipek egyetlen használat után kiégnek, hogy a kábszerekhez hasonlóan függőségbe kerülő balekoknak egyre újabbakat kelljen vásárolniuk. Hosszas használata agykárosodást okoz.   
Horgony: dögnehéz, használhatatlan hardware.   
Hús: test, a valós világban. Pl. "találkozzunk a húsban", annyit tesz, hogy találkozzunk   
Húsbaba: olyan prostituált, akinek kikapcsolják/törlik a memóriáját és az érzékeit, amíg dolgozik.   
Húspénz: Illegálisan elpasszolt szervekből szerzett pénz 

IV: Intravénás.   
Ívfény, Ívfényezés: (katonai szleng) a kifejezés a vietnámi háború idejéből származik, ez volt a kódneve a B-52-esek masszív szőnyegbombázásainak. Jelenleg olyan akciókra aggatják, amiknél nagymennyiségű robbanóanyagot vetnek be, vagy jókora területet tesznek a földdel egyenlővé. A háború idején a detonációk még 10 mérföld távolságban is megrengették a földet.   
Íróasztal-zsoké: (zsaru duma)  céges, értelmiségi. 

Jake: 1) homoszexuális (férfi) prosti. 2)  Strici.   
Játékos: bűnöző, alvilági figura.   
Jeges: Mátrix-zsaru. Igazságszolgáltatásnál melózó konzolcowboy.   
Jég: 1) biztonsági software vagy hardware. Jogosultság Ellenőrző Gátelektronika. 2)  methamphetamine kábszer.   
Jégtörő: JÉG feltörésére használt illegális szoftver.   
Jono: (Kor.) Csóró, csöves, csavargó   
Jubicume: (Jap.) A Jakuzák rituális ujjlevágási szertartása. 

Kádmeló: 1) rakás cyberware-rel telerakott muksó. 2) Sejtnövesző kádakban előállított szövetek vagy izomzat beültetése.   
Kaparék: pénz, zseton.   
Kapaszkodni a lefolyóba: (OrvTech) Haldokló páciens, aki az istennek sem akarja beadni a kulcsot.   
Kávé (KV): A "Kibasztott Varázslat" rövidítése. Csúcstechnológia. Főleg olyan cucc, amiről fogalmad sincs, hogyan működik. (Pl. "Nagyon kávé ez a chip!")   
Keirecu: kartel vagy konglomerátum, ahol a nyersanyagszállítók is a csoport tulajdonában állnak. A keirecu mindig zaibacu, de a zaibacu nem mindig keirecu.   
Kékfüst: zárlatos, befuccsolt hardware, felszerelés.   
Kenni a majmot: heteket, hónapokat tölteni mondjuk egy aprócska (pár mikorszekundumos) videobejátszás szépítgetésével. Valamire aránytalanul sok időt fordítani.   
Kérgibomba: apró, koponyába ültetett, időzítővel felszerelt vagy távezérléssel is detonálhat robbanótöltet. Általában zsarolásra használják. Ha piszkálják, frankón felrobban.   
Kibble kártya: kormány által kiutalt élelmiszer-fejadag.   
Kikapcs: kussolni (pl. "Hé, seggfej, kikapcs! ")   
Kilences: bandaszleng a 9mm-es automata stukkerekre.   
Kínai konyha, kínai meló: rettentő zűrös vagy mocskos dolog. (pl. "Frankón kínai konyhát csinált a mellkasából az a smasszerpuska!")   
Klepto, Kleptoid: tolvaj, zsebes.   
Kobun: Jakuza-klántag, csatlós.   
Kódot fújni: programozni.   
Kóla, hó: kokain-származék   
Köpni a madárra: adást továbbítani egy szatelitre. Pl. ĆMikor köpünk a madárra?"   
Kopogtatni: belelőni valakibe. (Pl. "Szóval, fogtam magam, és kettőt kopogtattam a szeme közé".)   
Kóros lassulás: lásd. Cementmérgezés (pl. ĆKóros lassulása volt a mókusnak!")   
Kranstont csinálni: súlyos űrbetegséget (SAS-t)  kapni. (SAS = világűr adoptációs szindróma). Pl. ("Alighogy LEO-ra mentünk, ez a balfék azonnal csinált egy Kranstont!")   
Kriptás: kriptográfus, kódtörő. Lehet program is.   
Króm: 1) csillogás, glamúr 2) király, tuti, frankó, állat 3) cybercucc   
Krómdöngetők: C-SWAT rohamosztag.   
Kromatik Rock: a heavy-metal zene egyik vállfaja; egyszerű ritmikával és erőszakos dalszövegekkel.   
Krómer: kromatik (erőszakos) rock rajongó.   
KSZK: "Komputer Szabotázs Konzultáns." Hangzatos céges név a konzolcowboyra.   
Kultúrdög: média 

Légi átszálló: a légiközlekedés-irányítók szlengje a frontális ütközésre. A légi átszállót rendszerint alumínimum eső követi.   
LEO:  Alacsony Orbitális Pálya.   
LEO-ra menni: kiruccanni földközeli, orbitális létesítményekre.   
Levegőgitározni: (zsoldos duma) Csípőből tüzelni rohampuskával, de a nagy büdös semmit eltalálni.   
Likvidátor: az emberi test már-már obszcén mértékű roncsolódását okozó fegyver. Pl. automata smasszerpuskák, repeszpuskák.   
Lökni: Betörni valahova és feltúrni a helyet. (pl. "Fellöktük Nicks kéglijét, de nem találtunk anyagot.")   
Lo-Tek: lecsúszott, csóró emberek. Elavult technológia.   
LP: Legális Prostituált.   
Lyukat kapni a lyukba: (Med.) lövést kapni valamilyen testnyílásba. 

Maglev: mágneses lebegővasút.   
Majom: feláldozható személy, ágyútöltelék   
Mákos: Drogfüggő, mentálisan instabil.   
Mátrix: másik szó a Hálózatra, a Cybertérre.   
MAX-TAC: Maximális Taktikai Rohamosztag. Nehézfegyverzetű, hírhedten agresszív rendőrségi elitalakulat. Lásd még: C-SWAT.   
McMeló: általános fogalom a rosszul fizető, agyatlan, kilátástalan munkákra, melyeket a frissen végzett, általában túlképzett fiatal munkaerő kénytelen elvállalni.   
Mega, Megacorp: oriáscég, korporáció.   
MI: Mesterséges Intelligencia. Öntudattal rendelkező számítógép- vagy hálózatfüggő entitás, melyet eredetileg komplex problémák megoldására létre. Legtöbbször óriáscégek, kormányok szigorú irányítása alatt áll.   
Mil-Spec: speckó katonai cucc.   
Mozambiki tripla: két gyors lövés a testbe, egy a fejbe (arra az esetre ha az áldozat kevlár-mellényt viselne). 

Nagyvas: Nehéz, órmótlan rendszergép.   
Nanopihenő: 1.2 miliszekundum.   
Narancs-szerkó: légmentesen zárt biohazárd/vegyvédelmi öltözék, önálló levegőforrással.   
Ne? Neh?: (Japán.) "igaz?" vagy "Nyesed?"   
Nedves meló: Bérgyilkosság, gyilkosság.   
Nudi: (zsoldos duma) védtelen, rosszul felszerelt ellenfél, civil. Ellenség szervópáncél nélkül.   
Nuki, nukizni: Hazavágni egy rendszert a perifériákkal együtt.   
Nullás: ÁRTAT-lan személy.   
Nyugati Parti Forduló: Benzedrin, Speed. A nevét arról a szóbeszédről kapta, miszerint, ha beszeded őket, képes leszel az Államok keleti-parjától a nyugatiig egyhuzamban elhajtani és vissza.   
Nyútek: csúcstechnológia. 

OD: túladagolás (overdose)   
Ojabun: Jakuza-klánfő.   
Ólomzóna: ahol mindenki, mindenkire gondolkodás nélkül lő.   
Öltönyös: cégalkalmazott.   
OrvTeki: orvos, orvostechnikus, paramedikus   
Öszvér: csempész, aki a saját testében szállítja, rejti el az árut.   
Ötlethörcsög: Olyan fickó, akinek állandóan jár az agya, állandóan újabbnál-újabb ötletekkel áll elő, függetlenül attól, hogy mennyire hülyeség az egész.   
Output: barát, bizalmas. 

Pánik-kereskedők: mesterségesen pánikot keltő, és ebből hasznot húzó cégek.   
Pánik-szervíz: pszichiáter.   
Panzer (`pancer'): szárazföldön (is) közlekedni képes harcijármű.   
Panzer-zsoké: profi Panzer-pilóta.   
Papírnehezék: tökrementapró hardware.   
Paranoid: valaki, aki minden háttérinfót tud.   
Patkánylabor: olyan börtön, ahol a foglyokat kísérletekre használják fel. Sokak szerint ez egyenlő a halálbüntetéssel.   
Penge: 1) profi zsoldos, késbuzi 2) sebész, doki   
Phreaking (`fríking'): profi telefonbetyárkodás.   
PKT: (OrvTech) Pozitron Kibocsátásos Tomográfia. Az agy elektromos aktivitásának 3D-s modellezésére alkalmas készülék.   
Plex: metropolisz, metroplex, városkomplexum.   
Plug-and-Play: (céges) Új alkalmazott, akinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. (Pl. "Az a John nevű új mókus nagyon frankó. Teljesen plug-and-play.")   
Pók: aki abnormálisan sokat lóg a Hálózaton.   
Póni: piti seftes, a szociális ranglétrán lejjebb van a Fixernél.   
Popper: cybervégtagban elrejthető (pop-up) fegyver.   
Póráz: céges biztonsági cuccok, amiket a fontos alkalmazottakba ültetnek.   
Pózerbanda: ugyanazt a stílust, divatot, halott sztárt vagy pofaszabászatot majmoló punkok csoportja.   
Prioritás Interrupt: (zsoké duma) valami történés a valós világban, ami megzavar téged az adatháborításban, pl. tűzpárbaj tör ki melletted, felgyújtják az épületet, stb.   
Pucér fém: programok, ill. oprendszer nélküli számítógép.  Ide jutsz el, ha átrágtad magad a sok software-n. 

Rágyújtani: tüzet nyitni. (Pl. "Bazzeg!! Zsaruk!! Gyújtsunk rá!")   
Rekonfig: igen gusztustalan módon kinyírni valakit, általában valamilyen szúró- vagy vágószerszámmal. ("Hmm, nem tett jót neki a rekonfig azzal a monopengével!")   
Rigger: profi sofőr, pilóta vagy járművezető, aki teljesen bele van zúgva a járgányába. Többségük cyber-interfészen keresztül közvetlenül összekapcsolódik a gépével.   
Rimbo: fegyverekkel hadonászó cicababa (rambo bimbo).   
Ripperdoki: Illegális cybercuccok beültetésére specializálódott zugsebész.   
Rockersrác/csaj: zenész vagy előadó, aki szociális és politikai nézeteit dalaival fejezi ki. A Rockerek nem egyenlőek a rocksztárokkal, akiket áltálában egy kiadócég "birtokol", és közük sincs a politikához.   
Ronin: szabadúszó bérgyilkos vagy zsoldos. Nem túl megbízható.   
Rúgóművész: verőember. 

S-Sz
Sár: a Föld.
Saras: aki csak ritkán járt vagy, még sosem volt az űrben.   
Sarascsaj/saras srác: földlakó.   
Sátorozni menni: (Orv Tech) intenzívre, oxigénsátorba kerülni.   
Seggfej Faktor: az ellenszenv, az idegesség vagy a félelem mértékét jelzik vele. (Pl. "Hogy tetszik nekem a pasas? Kettes Seggfej Faktor!")   
Skillsoft: lásd. Biosoft.   
Slag, slaugolni: 1) Elbaltázni, elrontani valamit. 2) Megszórni valakit valamilyen fegyverből.   
Smasszerszék: anyósülés, vezető melletti ülés.   
SMG: géppisztoly.   
Sprawl (`szpról'): Egymásba olvadt metropoliszok láncolatából álló hatlamas urbánus övezet.  Pl. Boston-Atlanta-Metropolisz-Tengely (BAMT).   
Svájcos: drága.   
Szamuráj: Zsoldos.   
Szappan: a szodium-pentothal nevű igazságszérum utcai neve. Meg úgy általában az igazságdrogoké.   
Száraz meló: csak ülni, amíg a többiek összeszedik az infót, aztán megírni a jelentést anélkül, hogy felállnál az íróasztal mellől.   
Szecska: miniágyú vagy gépágyú   
személyesen.   
Szimstim: Az emberi érzékek totális szimulációja, rendeszerint visszajátszott DNI felvétellel.   
SzitRep: helyzetjelentés   
Szóló: az Utcán melózó zsoldos. Bérelhető harci Ćspecialista". Testőr, bérgyilkos, katona.   
Szombat Esti Speckó: Filléres és rosszul megírt program.   
Szőnyeg: elektronikus hadviselés, zavarókészülék.   
Szoros interfész: szeretkezés.   
Szumimaszen: (Jap.) "Bocs!" or "Elnézést!" 

T
Takarító: bérgyilkos, aki az akció minden nyomát eltünteti, még a cinkostársait is.   
Talajgyakorlat: fedezékbe húzódni (rendszerint későn) a golyózápor elől.   
Teki: technikus.   
Term: Ćterminál" vagy Ćkomputer terminál" röviden.   
Testszobrászat: a test kozmetikai vagy komolyabb sebészeti beavatkozással átalakítása, pl. sejtkádakban növesztett szövetek beültetésével.   
Tigris: katonai konzolcowboy.   
Tigriscsapat: Profik, akik legálisan próbálnak különböző létesítményekbe betörni, hogy teszteljék a védelmi rendszerek megbízhatóságát.   
Tintás: (zsaru duma) értelmiségi.   
Tizenkettes: bandaszleng a sörétes smasszerpuskára   
TLK: (medikus duma) Továbbfejlesztett Létfenntartó Készülék   
Toccsantani, eltoccsantani: elbaltázni valamit. Pl. lelőni egy poént "Ezt eltoccsantottad, faszfej!"   
Tocsogós meló: hulla, mocskos. Ágyútölteléknek szánt emberekre is használják   
Trollok: Fiatal húsra utazó öreg homokosok.   
Túrista: Idegen, betolakodó, bárki akit nem ismernek a környéken.   
TV-parkolás: pont az előtt az épület előtt találni parkolóhelyet, ahova igyekszel. Ilyesmi csak a TV-ben történik meg. 

U
Utca: ahol éjszakai életet élsz. A Szubkultúra; az Alvilág.   
Újrafeldolgozni: környezetbarát módon kinyiffantani valakit és a hulláját egy szervbankba hurcolni.   
Üveghúzás: (Tech) száloptikai kábel lefektetése. 

V-W
Valkűr: harci helikopter vagy légpárnás.   
Vidióta: Videojáték buzi.   
Virtuálarkád: VR, Braindance, és/vagy videojáték szalon.   
Vissza az adófizetőknek: gallyra vágni valamit.   
VNY: vérnyomás   
Wetware: 1) az emberi képességek biokémiai úton fejlesztése. Pl. biokémiai processzorok, génsebészet, mesterségesen előállított organikus szövetek, implantokkal növelt hatású, az elmét és a testet megváltoztató kábszerek. 2) cybercuccokkal felpörgetett képességek vagy egyéb mentális tulajdonságok. 3) Az emberi agy.   
Wilson: Konzolcowboy szlengszó az eltaknyolásra, befuccsolásra. (pl. "Micsoda wilsont csinált ez a pasi!") 

Z
Zaibacu: (Jap.) Kereskedőcsaládok irányította, hatalmas politikai és gazdasági potenciállal rendelkező konglomerátum, óriáscégek szövetsége.   
Zéró, Zérózni, Lenullázni: 1) üres, nagy büdös semmi 2) szoftvert hazavágni vagy letörölni. 3) kinyírni valakit. 4) éjfél   
Zóna: Combat Zone, Harcizóna, Gettó   
Zónatánc: erőszakos dominanciatánc.   
Zsákolva és felcédulázva: kipurcant, meghalt.   
Zsákos: Fixer   
Zsé: zseton, pénz, suska (pl. "Ide a Zsé-t, csumba!")   
Zsebparszek: (zsoké duma) kb. 3 centiméter   
Zsírozni a görényt: feltűnösködni, szerepelni, magadra terelni a figyelmet, bulikon-partikon.   
Zsírozni: kinyírni, eltenni láb alól. ("Na, ezt lezsíroztuk haver!")   
Zsivány: "elszabadult", önakaratából cselekvő MI.   
Zsoké: valamiben nagymenő (pl. deltazsoké, deckzsoké, panzerzsoké). Konzolcowboy.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 05. 19:06:26
Edo Thakasi „Ronin”

Nem méltatom különösebb válasszal Allant. Már megszoktam a természetét. Lényeg, hogy kell az a nyomvadt pénze, így kénytelen vagyok elvállalni ezt a melót. Nincs ínyemre bemenni a városba, de ez van. Tudjuk le hamar aztán kész.

/angol/ - Részemről rendben van... - Jelzem mindenkinek...
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Május 05. 22:19:40
- Ha lehet stukkerrel is, vállalom - vigyorgok - persze ha ragaszkodtok a kardokhoz azt is lehet, csak akkor adjatok egyet...
Majd Allenhez fordulok:
- Mikor indulunk?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Május 07. 08:59:14
<Esemény: „Tárgyalás”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:35 - >>

 Scarlet Smith

/Angol/ - Mi van a Biotech-el? - hajol közelebb Allanhez sziszegve. Ugyan a szemüveg takarja a fél arcát, de még így is kivehetőek a dühös vonások.

Jobb is lesz hogy rajta a szemüveg, lehet fel is perzselné most a tekintete a férfiakat, és ennek nincs köze Allan kuncogásához.

/Angol/ - Jah és van mobilszámom, el ne felejtsem...-böki még oda egy kicsit higgadtabban. és most tényleg alaposan végigszkenneli a két férfit tetőtől talpig.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 12. 08:20:04
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/exotic10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Menekülés I.”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki” („Po”, „Séró”, Winnie NJK státuszban)>>

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:35 –

Felmorran a gépjármű erőforrása és kihajtasz a raktárok közötti nyákos csúszós tehersztrádára, miközben Séró a jármű nav rendszerébe pötyögi a címet előttetek a köd és esőfüggöny már elneyelte Winnie és „Po” alakját, vezetés közben megpróbálod félrelökni Séró kezét, hogy a rádió és a GPS blokkját egyben távolítsd el a műszerpultból aki közben rád rivall.

-   Gomi eszed rendben, mi a meleg faszt csinálsz te talán pontosan tudod a címet amit meg akarunk látogatni. – félrelöki a kezedet amivel a modulok szélén matattál -   A vezetéssel törődj mert le mozambiktriplázlak.

A kis intermezzó alatt elveszted az uralmadat a kocsi felett és éppen hogy el tudod kerülni a szemből felbukkanó sötét automatizált több tíz tonnás robotkamiont, félrerántod a kormányt a karambol elkerülés végett ám a manővereddel már a kisegítő rendszerek sem tudnak mit kezdeni a kocsi megpördül a vizes úttesten és irányíthatatlanul sodródik az út mellet lévő hatalmas beton vízesárok felé.

<<OFF Vezetés tesztet kérek C#26, hogy visszanyerd az uralmadat a kocsi felett.OFF>>

Írta: Filio Mortale - 2019. Május 12. 17:56:17
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – A Gödör.>>
<<”Helyi erők” – Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: E-D4-D0 >>
<<E- Fegyvertelen ajtónállók, utcai „gengszterek”>>
<<D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10 , 4- Közelharci fegyverek, könnyű pisztolyok>>
<<D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) , 0- Személyes biztonság: Zárak: mechanikus zárak (10) , Csapdák: riasztók (15) , Kamerák / szenzorok: nincsennek, Őrség: nincsen, Őrjárat mérete: -, Jármű: ->>
<<Esemény: „Tárgyalás és Ezüst nyíl”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:55 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 09:55:00 –

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/diamon11.jpg)
Dog exotic

A steampunk mozgó studiószörnyeteg hírtelen megáll és a kinyíló ajtóból hideg nyirkos levegő csap be valószínűleg nagyon mélyen a föld alatt vagytok, kilépve megállapítjátok, hogy valószínűleg a Gödör legalsó szintjén vagytok a monstrum mögött hangos zörgéssel most záródik le egy nagyteljesítményű lift rácsos ajtaja, a középen lévő légaknából szinte semennyi fény nem szűrődik le a világításról az elszórtan álló régi olajos és benzines hordóban égő szemét gondoskodik, mindenfelé árnyak mozognak, úgy 30-40 fő lehet a környéketeken a szintnek ebben a szektorában valószínűleg egy banda. Allen pergő nyelvvel /valami afrikai spanyol keveréknyelven/ el kezd tárgyalni egy oriási kutya formára szabott exotikussal és egy agyontetovált tarajos négerrel akin töménytelen csatlakozási pont és chipware aljzat van aztán abbamarad a karattyolás és rövid időn belül megjelenik a tarajos néger egy felpiszkált autóval Allen felétek fordul a háta mögött továbbra is ott magasodik a kutyába oltott exotikus.
-   Nos a cyberbringáitok itt maradnak letétként amíg az Ezüst nyílon és nyíllal furikáztok, ha lehet ne lövessétek rommá és ne lopassátok el kisebb pityputtyokra nem alergiásak a Diamond Dogs testvérei. – most veszitek észre mind a tarajoson mind az exotikuson az egyforma farkasfejre hasonlító tetoválást, Allen közelebb lép hozzátok és leszámol mindenki kezébe 75 dodot (régi amerikai dollárt) - -   Egy kis költőpénz és az előleg, a cím pedig Északi Dokkok 56-os raktár! – ezt követően átadja a kocsi kulcsait „Roninnak” - - Induljatok az események nem fognak várakozni a kedvetekért.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/diamon10.jpg)
Tetoválás

Ezüstnyíl
Típus : Személygépkocsi
Maximum sebesség : 300 km/h
Acc/dcc : 20/30
Pilóta : 1
Utas : 3
Hatótáv : 700 km
Szállítmány : 500 kg
Manőverezőképesség : +0 / +2 (becsatlakozva)
SSP : 75 (Test 4)
SFÉ : 25 (Páncél 2)
Súly : 3 t
Speciális felszerelés: extraerős fényszórók, turbó feltöltő, bukócsövek, páncélozott keréklemezfedők és a kocsi elejébe épített 2 db Stinger rakétaindító cső egy-egy rakétával (NEH: -1, N, R, 7K10, 1, 1, MB hatótáv 1.000 méter)
Ár : n.a.

<<Futurescape (youtube)>>
Spoiler: megjelenítés

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/ezustn10.jpg)
Ezüstnyíl

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Május 12. 18:34:18
Megdöbbenten végigmérem a kocsit. Bár láttam már néhány átépítést, de ez akkor is extrém.
- Tankautó, mégpedig a durvábbik fajtából ha jól látom. - elismerően bólintok, közben a többieket nézem, hogy mennyire láthatják, mekkora szarba kerültünk, mert az biztos hogy nem kicsibe ha ilyen járgányt kapunk. Várom, hogy ki mozdul elsőnek a kocsi felé.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 12. 19:20:35
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/exotic10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Menekülés I.”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki” („Po”, „Séró”, Winnie NJK státuszban)>>

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:35 –

Valahol odafent vigyázhatnak rád, ha nem is a hús vér lehet, hogy a technika vagy a digitális felsőbb tudat, mert hajszál híján elkerülitek a beton vizes árkot igaz a karosszéria több helyen szikrákat vet és a beépített aktív felfüggesztések és útfelszín letapogatók az ütközés gátlóval együtt kétségbeesett digitális sikolyt hallatnak Séró tekintete villámokat szór, miközben kacsázva abbamarad a pörgés ám még így is kétséges, hogy a sávotokban tudtok-e maradni.

-   Gomi ha így folytatod biztos, hogy lezsírozlak csak álljunk meg! ! !

<<OFF Vezetés tesztet kérek a továbbiakra C#15.OFF>>

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/bmw90111.jpg)

Pestisdoki által eltulajdonított BMW 9018s/a

A luxus szedán kistestvére, kisebb karosszéria még nagyobb teljesítmény megnövekedett hatótáv, megbízhatóságra építve.
Maximális sebesség: 240 mph, SSP: 90, páncélzat SFÉ: 25. Teljes kibernetikus vezérlés a sofőrök számára. Felszereltség: NavStar navigációs rendszer, műholdas tájoló, CB rádió, radarszenzor, 4 db zéró/zéró katapultülés, automatikus tűzoltó berendezés, aktív felfüggesztés útfelszín letapogatóval, ütközésgátló / vészjelző radar, klíma, sztereó rendszer.

Típus : Személygépkocsi
Maximum sebesség : 360 km/h
Acc/dcc : 20/40
Pilóta : 1
Utas : 3
Hatótáv : 800 km
Szállítmány : 500 kg
Manőverezőképesség : +2
SSP : 90 (Test 4)
SFÉ : 25 (Páncél 2) már csak 24
Súly : 2.6 t
Ár : ? ? ? eb

Referencia : by GenyoMano

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 12. 19:26:41
Edo Thakasi „Ronin”

Ahogy a "Gödör" aljára érünk, kicsit megvisel ez a szutykos levegő, ami ebből a pöcegödörből jön... nem is érzem jól magam és ezen a kutyaszerű különös lények sem segítenek túl sokat. Ki nem állhatom az idegeneket... Na mindegy... Megvárom míg Allan kikarattyolja magát ezen a kutyaoid nyelven, amit nem értek, majd meghallgatom miről is vakeráltak, csak most értelmes nyelven.

- Allan, ha valami baja esik a járgányomnak... - harapom el a végét, majd átveszem a kulcsot. Majd rögtön be is szállok a járgányba. Elindítom, bőgetem, körbe nézek, majd kiszólok a többieknek vigyorogva, mint egy kisgyerek, aki most kapta meg az új játékát - Nos picinyeim ki akar egy fuvart?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Május 13. 09:20:08
Esemény: „Tárgyalás és Ezüst nyíl”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:55 - >>

Scarlet Smith (Média)

Hát ahogy elnézem az én párszáz EB-s kis járgányom nem komoly letét a monstrumért. Ha ezt szétlövik, akkor nem a mocim lesz a legnagyobb fejfájásom.

/Angol/ -Te Allan, ez nagyon menő, de egy egész picit feltűnőbb a Dongómnál. Mégis mi a francra számítsak? átalakítottak lázadása egy Biotech bázison, vagy mi? ha ezzel megyünk az nem leleplező doku lesz.

Azért csak odalépek az ajtóhoz, de még megkapaszkodom a szélébe amíg a főnök válaszára várok. Hogy veszélyes az okés, de valami rohadt nagy szemétségre számítok. lehet, hogy Allan csalinak használ a szép szavak ellenére? nem is rossz trükk, viszont tudnom kéne mire számítsak tőle.

/Angol/-Jah amúgy a számom: .... megcsörgettelek, mentsd el. Csak ha belesikoltozom, tudhatod, hogy gáz van.

Rávigyorgok. Már megint pörög bennem az adrenalin, és ez múltkor is életmentő volt. Csapassuk.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. Május 13. 16:01:50
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – „Eastpark” japán negyed és környéke (Eastpark and Japantown) Kaiju Sakaba-ban >>
<<Esemény: „Találka a szörnyek barlangjában”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:10 - >>

A tárgyalás zárásakor felállok, megköszönöm az érintetlen italt. A pénztárcát a napi jussommal elteszem a dzsekim belső zsebébe, az indítókulcsot nadrágzsebbe. Ellenőrzöm a hátizsákban a bukósisakot. Gyors nyitás, minden a helyén, behúzom a zsákot. Amennyiben az ázsiai hajlong elköszönésnél, viszonzom. A táskát félvállon viszem, otthagyva a bizarr helységet.

Kilépve a neon taglalta aszfalt utcák szürkeségébe, unott tekintettel rágyújtok egy szál cigire. Annak füstjébe burkolózva elindulok a motorhoz, kipróbálom a gépet, és annak nyomkövető rendszerét.

Mielőtt belevetném magam a munkába, hazaugrom egy kis információgyűjtésre. A cuccokat leteszem a szobában, hátizsák üvegasztal mellett, annak sarkán az indítókulcs, mobiltelefon. Egy helyen, nehogy elfelejtsem őket.

Leülök a laptop elé, és miután bootolt a rendszer, utánanézek az "End of Line" klubnak. Mégis milyen viseletben engednek be, és ami sokkal fontosabb, milyen viseletben nem tűnök ki a tömegből. Bulifotók sokat elárulnak. Ha egy mód van rá, be se mennék, talán kívülről is meg tudom figyelni a célszemélyt. Elég tudnom, hogy bent van. Ezt még átgondolom.

Miután végeztem teendőimmel, elpakolok némi vizet, egy-két gyorsan fogyasztható energia-, és/vagy fehérjeszeletet. Annyira nem szeretem őket, mert elveszi az éhségérzetet, de mégse marad bennem az a jóllakott érzés. Végülis a műanyag csak eltelít, nem laktat.

Betárazok két tárat pótnak, hátha eldurvul a helyzet. Nem kívánom magamnak, nem szeretem a nagy izgalmakat. Szerencsére sokat nem ettem, teli hassal nem sok esélyem lenne a túlélésre egy gyomorlövésnél. A PrePak-ot befóliázom, hűtőbe teszem, amit délelőtt mikróztam, már úgyis mindegy neki. Jó lesz este. Legalább a macskáknak.

Mindent összeszedtem, talán a gondolataimat is kellőképp. Berren a motor, magam mögött hagyom a fényáztatta Eastpark negyedét, és némi égett gumiszagot.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 18. 21:20:47
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – A Gödör.>>
<<”Helyi erők” – Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: E-D4-D0 >>
<<E- Fegyvertelen ajtónállók, utcai „gengszterek”>>
<<D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10 , 4- Közelharci fegyverek, könnyű pisztolyok>>
<<D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) , 0- Személyes biztonság: Zárak: mechanikus zárak (10) , Csapdák: riasztók (15) , Kamerák / szenzorok: nincsennek, Őrség: nincsen, Őrjárat mérete: -, Jármű: ->>
<<Esemény: „Tárgyalás és Ezüst nyíl”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:55 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 09:55:00 –

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/allen-10.jpg)

Allen a Flúgos

<<Scarlet Smith>>

Allen egy kicsit hümmög mielőtt válaszolna és egy újabb cigarettára gyújt.

/Angol utcai szleng/-A dokkok környékén nem lesz feltűnő a verda csak ne amortizáljátok le a verdát, a többit meg megoldjátok hiszen találékonyak vagytok, vagy nem? . Nem tudok részleteket egy mátrix füles bizonyos „Óz”-tól és apró infomorzsák állítólag a Biotechnika néhány szerencsétlent akar használni trójai falóként valamiféle biológiai vírushordozónak felmerült még valami Infernó fedőnév valamint úgy tűnik, hogy a Btech csúcsra járatta a vakcina termelését az államokban.

A telefonod csörrentését követően, látod még ahogyan Allen pupillája megrebben és valamit igazít virtuális látóterében majd unottan biccent.

<<Edo Thakasi „Ronin”>>

A kulturbambi még vált pár szót Allennel mielőtt a paripához lépne…. A gépsárkány erőforrása megnyugtatóan dorombol a karosszériában, de érzed, hogy bármikor elszabadíthatod a poklot és a lóerőket miközben csak a tank horpadását hallod majd.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 18. 21:55:24
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo11.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – „Eastpark” japán negyed és környéke (Eastpark and Japantown) Kaiju Sakaba-ban >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Találka a szörnyek barlangjában” és vakond munka>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:25 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)
10:25 –

Az időjárás mit sem változott hűvös szmogfelhőbe burkolózó savasan maró eső fogad odakint továbbra is a látási viszonyok csapnivalóak és az útburkolat is roppant csúszós. Szállásodon felcsapod a számítógépedet és egy kis adatgyűjtésbe kezdesz úgy tűnik, hogy az End of Line amolyan elit, hely ami összehozza az alvilág felső krémjét a céges és állami szektorral valamint a felső ligával miközben kifelé egy felkapott celeb klub arculatát mutatja a felkapott hírességekkel dicsekedve kik szinte mind ott szórakoznak (End of Line Klub NC. map 6.p közelében éjszakai táncklub, amely a városra néző legmagasabb torony tetején helyezkedik el igazi minimál art stílusban sötét és neonkék szögletes mintázatok) és mintha emlékeid Petrija is említette volna futólag a helyet ahol komolyabb arcokat lehet leakasztani exkluzív fekete melókhoz. A begyűjtött társasági képek alapján megállapítod, hogy a ruházkodás eléggé eklektikus egyetlen szabály mentén olcsó tucatgöncöket még a szakadt stílus megütőin sem látsz. Adatgyűjtés közben a Caterpillar diszkréten jelzi, hogy Esthajnalcsillag mozgásba került, mire végzel a vakond munkával addigra a Afterlifet jelöli meg tartózkodási pontként mindhárom viszonyítási pontként minimális eltérésekkel. Afterlife (NC. map 57.p. A bár egy régi halottasházban nyílt. Három helyiségre osztották: a Hullakamrára, a Kriptára és a Hádészre A két meló között lazító Szólók kedvelt törzshelye)

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Május 20. 06:07:37
Ahogy sorőfünk beszáll, én is beülök.
"hmm..Nincs megbeszélve hogy ki-hova... - villan belém a gondolat - akkor legyen a jobb1."
és az anyósülésre beülök. Körbenézek és felmérem a belső részét a járműnek míg az indulást várom.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Május 20. 12:55:56
<<Esemény: „Tárgyalás és Ezüst nyíl”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:55 - >>

Scarlet Smith

/Angol/-Vírus-trójai? -felmegy a hangja szinte már a sikoltás határáig. ha nem volna ennyire fekete akkor valószínűleg égővörös lenne az arca, mint egy tankrobbanás. harag? Düh? Félelem? Minden együtt. A harag lesz ami győz végül, még szerencse, hogy a vérben forgó szemeit a többiek nem látják.

/Angol/-Kéne egy kurva szűrő. -morogja ahogy bemászik a Nyílba. Biztosan nem fog harcolni az első sorért, neki most egy kis hely kell, hogy előkészítse a felszerelését.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Május 20. 18:35:21
Amaterasu

Miután Magda nem elérhető, nincs több kitérő és elhagyom ezt a helyet, hogy vissza sem nézek! Summers meg tehet egy szívességet! Fogok én egész nap utána rohangálni, meg belemászni minden kétes dologba! Csak kerüljön elő, úgy beolvasok neki, hogy percek kellenek, mire feldolgozza csak az elejét! Odakint pont annyira napfényes az időjárás, mint amennyire jókedvemben találna most a férfi, akit órák óta keresek! 

Nyeregbe pattanok és indítanék, de megint rám tör valami fura látomás, amit próbálok minél előbb kizárni a tudatomból, hiszen megmondták, hogy odabent vannak emberek, akik fura anyagokkal foglalkoznak és biztos vagyok benne, hogy valahogyan sikerült egy kis kóstolóval megörvendeztetniük. Nem tudom mi ez az egész, de ideje hazamenni és lemosni a mocskot, ami rám tapadt, illetve inni valami méregtelenítő koktélt, hogy kiűzzem magamból ezeket a fura képeket.

Először csak honvágynak tudtam be, de most már biztos, hogy elég veszélyesek ezek a helyek, mindenféle droggal, meg kulturálatlan férfiállatokkal, akiknek a kihalása talán képes lenne visszaállítani az emberiségbe vetett hitet! Miután végre túl vagyok ezen a fura képzelgésen, haza is mennék, hogy valóra váltsam a terveimet, miközben már elég mérges vagyok, hogy ne érdekeljen Summers mikor kerül elő. Útközben azért figyelek, és betartom a szabályokat, de amint végre otthon, azonnal engedelmeskedek korábbi gondolataimnak és vágyaimnak…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. Május 21. 16:26:27
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – „Eastpark” japán negyed és környéke (Eastpark and Japantown) Kaiju Sakaba-ban >>
<<Esemény: „Találka a szörnyek barlangjában” és vakondmunka>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:25 - >>

Felveszem a CAT-et, és felvillan egyből az Afterlife koordinátája. Kiégett solok mencsvára. Legalábbis hajdanán az volt. Kocsmai bunyók, nehéz fiúk, még nehezebb fegyverek. Egyetlen szerencsém, hogy a negyed még valamennyire biztonságos. Pontosabban annak tartják. Trauma Team, Crisis Medical központ, illetve a felső tízezer minden óhaja néhány száz négyzetméteren.

A Sliver Slash banda területe, de jóban vannak a helyiekkel, helyi rend őreivel. Talán nem törik el a bordám egy rossz pillantásért. Az egyik rendőrörs kicsit túl közel van az én ízlésemnek. Velük semmiképp nem akarok ujjat húzni. Egy bandát még talán lerázok, de ha minden utcából kidugják a fejüket a kékek, az már túl nagy falat lenne.

Az úton a célpont felé nem hajtok túl gyorsan, a gumi tapadása ilyen időben nem túl biztos. Viszek magammal egy átlátszó, saválló, műanyag ponchot. Később rá tudom teríteni a motorra. Nehogy Night City könnye leegye a festéket a paripáról.

Finoman dorombol alattam a Kenada motorja. Vérvörös karosszéria, szürke szmog. Érzem a savas eső kopogását a műanyagon. Egyre inkább fölém tornyosulnak a negyed karcolói. Mintha csak figyelmeztető táblák lennének, amik figyelmeztetnek a közelgő veszélyre. Bár ezt a nagyszámú, folyóként hömpölygő tömeg szintúgy érezteti.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 22. 17:37:55
Edo Thakasi „Ronin”

"Ez a járgány brutális, nekem is jobb lenne egy ilyen jó csere lenne Allannel" - kacérkodik a gondolat a fejemben, miközben várok az újdonsült társaimra. - "Tetszetős a verda az egyszer biztos..."
Miután beszállt végre mindenki:
/angol/ - Na, mindenki készen van? - Erre elindítom a járgányt a megadott cél felé. - Mi a terv kisasszony? - Próbálok szóba elegyedni és megtudni többet a fuvarról.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. Május 24. 13:57:43
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Menekülés I.”>>
<<Résztvevők: Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

- Vagy dugulj el, vagy vedd át azt a rohadt kormányt, Jake, mert már nagyon felcseszed az agyamat azzal hogy jártatod azt az IO-dat, amit szájnak csúfolsz. - közben azért óvatosan a pisztolyomra helyezem a kezemet, ha esetleg eldurranna a csumba agya, akkor el is durrantsam neki fizikailag is.

Ha bedugul akkor újra elindulok az úticél felé, ha pedig átveszi a kormányt, akkor az anyós üllésre beüllök, és a Menübe mélyedve segítem a közlekedést.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 26. 10:05:57
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Utcák Medical Technologies szervbank környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Igazoltatás”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:45 - >>

(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/interc10.jpg)
The Max Interceptor

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

10:45 -

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Éppen a belváros peremén vágsz keresztül a mocskos szemetelős ködös időben amikor a Medical Technologies szervbank környékén egy NCPD Max Interceptor szegődik a nyomodba és „leparancsol” a szélső leállósávba mintha az idő is jelezné a borús jövőt a ködben eláll a savas eső és helyette mocskos szürke hó hullik a toronyházak ölelte kanyonokba a fejed felett…. – Bírság: Na, most valami büntetendőt csináltatok, és a zsaruk elkaptak benneteket? Szerintük rátok férne egy bírság. Esetleg megpróbálhatjátok kimagyarázni a helyzetet ( csak nehogy tovább rontsátok ) Remélem, semmilyen törvényelleneset nem találnak a „verdában” csumbák.”
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Május 26. 10:41:10
<Esemény: „Tárgyalás és Ezüst nyíl”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 09:55 - >>

 Scarlet Smith

Elhelyezkedem hátul és a felszerelésem köti le a figyelmem, friss kártyát cserélek, ellenőrzöm a csatlakozókat. A tarisznyámból ki és bepakolok, a vége az lesz, hogy itthagyom a kocsiban, csak akadályoz a futásban.
/Angol/- Mivel kurvára semmit nem tudunk, először egy gyors felderítést szeretnék. Gyors kört az 56-os körül, a közelben parkoltatni a járgányt, járó motorral és sofőrrel. Aztán odalopózni a raktárhoz ketten, körbefényképezek, és iszkiri is bent van a pakliban. Mindenképp visszajövünk a Nyílhoz, ha kell akkor elhúzunk, ha nyugi van akkor a képek alapján már tovább lehet gondolni a következő lépést. Én már bekaptam tőlük egy adagot, biofegyverrel szemben nem pisilek.

Pörög, hadar, lehet egy-egy szót el is hadar. Az adrenalin az egekben, de még gondolkodik, eddig ez mentette meg, a fejére még szüksége lehet, igyekszik vigyázni rá.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Május 26. 10:45:36
Edo Thakasi „Ronin”

Scarletet végighallgatva megkaptam minden instrukciót, ami az induláshoz kell, így nincs más hátra, mint előre. Egy értettemmel el is intézem a válaszomat, majd a gázpedálra lépek. Menet közben megpróbálom a lehető legjobban kiismerni a járgányt, nehogy a kellő pillanatban cserben hagyjon. Azt azért nem szeretném...
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Május 26. 17:05:41
Amaterasu

Az időjárás a pocsékból, undorítóba vált a kedvem amúgy sem volt napsugaras, de most nem csak beborult, hanem meg is fagyott, amikor megállítanak. Engedelmeskedem, tehát lehúzódok és megállok, majd várom a biztos urakat, hogy kiderüljön mennyire kulturáltak. Nem izgulok, egyetlen dolog amire kíváncsi vagyok, hogy majd utal e bármi arra, hogy csak színészek vagy álruhás idióták, akik ártatlan járókelőket és utazókat zaklatnak.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 26. 20:34:27
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Ezüstnyíl” – Utazás – Északi dokkok>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:35:00 –

Kihajtotok a Gödörből és mintha az idő is jelezné a borús jövőt a ködben eláll a savas eső és helyette mocskos szürke hó hullik a toronyházak ölelte kanyonokba a fejetek felett miközben áthajtotok a belváros peremén az óváros határán lévő északi dokk negyedbe. A kocsikázás végén megérkeztek az északi dokkokhoz érkezésetek pillanatában az 56-os raktár kapuján egy BMW 9018s/a vágódik ki a nedves úttestre és életveszélyesen kacsázik a négysávos teherúton majdnem frontálisan ütközik egy automata kamionnal ezt követően felfényezi a vízelvezető árok szélén lévő ütközéscsillapító korlátot.

<<OFF Éberség/Észlelés tesztet kérek mindenkitől C# változó, helyzetértékelés és infógyűjtés kapcsán. Harcérzék játszik akinek van + Képerősítő opció + Távcső opció is használható bónusz szinten. OFF>>

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)
Északi dokkok az 56-os raktár
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/yyszak10.jpg)
(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/yyszak11.jpg)
A raktár 30 x 90 méteres feszített acélszerkezet belmagassága 5-6 méter oldalai megerősített préselt kevlárral áthúzott saválló aluöntvények SFÉ: 25 SSP: 30.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Június 01. 18:51:10
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Utcák Medical Technologies szervbank környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Igazoltatás”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:45 - >>

(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/interc10.jpg)
The Max Interceptor

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

10:45 -

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Ahogy közelebb ér a mocskos időben a járőr rádöbbensz, hogy a formatervezett flak páncélzat alatt a formákból ítélve valószínűleg egy nő rejtőzik, bár az arcát nem látod a zárt sisak miatt.
Miközben feléd közelít társa a páncélozott elfogójármű nyitott ajtaja mögött áll és egy Militech Ronin rohamfegyverrel fedezi társát, a rendőrnő oldalát csak egy nehéz pisztoly ékíti.

- Az iratait! – mondja ellentmondást nem tűrő hangnemben kicsit fojtott torz hangon a zárt sisak miatt…

A zárt páncélruházat miatt a testbeszéde eléggé kiismerhetetlen a tartása magabiztosságot sugall és nincs jele sem kéz sem lábremegésnek, egyenlőre…

//OFF a Vonzerő + Csábítás vagy a Empátia + Meggyőzés / Rábeszélés működhet természetesen megfelelő köntösbe bújtatva csak nehogy tovább rontsd a helyzeted OFF//

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Június 03. 10:45:34
Amaterasu

Kezeim a kormányon és míg nem látja, hogy mit teszek addig nem is nagyon változtatok ezen. Emiatt már csak akkor tudom megnézni magamnak, amikor elég közel ért. Viszont örömteli, hogy nem férfiállat, ami máris szelíd mosolyt csal ajkaimra. Lassan elveszem a kezeimet és lehúzom a ruha cipzárját némi dekoltázst engedve, majd lassan félkézzel kiveszem az irataimat, hogy aztán átnyújtsam azokat. A tekintetét keresem – függetlenül a sisaktól – és miközben ártatlanul pillogok, megjegyzem, hogy:

/Angol/ Jó napot! – köszöntöm, majd nyújtom amit kért – Tessék, itt van! – készséges vagyok és ártatlan tekintettel – Nagyon nem szép az idő! – próbálok beszélgetést kezdeményezni – De öröm tölt el, hogy tudom, még az ilyen idő sem riasztja el a Rend Éber Őreit attól, hogy elvégezzék a munkájukat! – mondom neki kis zavart, de mosolytól szelíd hangon

Kezeimet eltartom a testemtől, látható, hogy nincs nálam fegyver.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Június 04. 18:10:51
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Ezüstnyíl” – Utazás – Északi dokkok>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:35:00 –

<< Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith >>
Miután abbahagyja a kacsázást a BMW 9018s/a még azért majdnem elgázol egy az úton botor módon átvágni próbáló dokkmunkást aki hírtelen felindultságában mutogatás és szitkozódás helyett egy automata repeszpuskával kínálja meg az ámokfutó járművet kevés sikerrel.

<< Scarlet Smith (16) >>
A raktár mindkét ajtaja nyitva van mind a személyzeti mind a kamionok számára fenntartott bejárat az udvaron a betonon elterülő esőtócsákban négy „ruhahalmot” látsz kiterülve ebből három szerinted ember a negyedik nem tudod mi. A nem tudod micsoda kupac a kamionbejárat bal sarkánál van kiterülve míg az egyik emberre emlékeztető kupac a résnyire nyitott személyzeti bejáratnál a másik kettő pedig a raktár előtti betonplaccon fél úton a raktár utcafronti fala és a külső kerítés között mondhatni az udvar közepén hevernek.

<< Edo Thakasi „Ronin” (19) >>
A BMW 9018s/a valószínűleg az 56-os raktárhoz tartozó udvarról vágódott ki amatőr módon a gyér forgalomba a pilóta nem lehet túl gyakorlott a totális katasztrófát valószínűleg a beépített vezetési asszisztencia miatt kerülték el. Az 56-os raktár mindkét ajtaja nyitva van mind a személyzeti mind a kamionok számára fenntartott bejárat, bár ez utóbbi csak annyira, hogy egy ember átsétálhasson alatta az udvaron a betonon elterülő esőtócsákban négy tetemet látsz kiterülve ebből három ember a negyedik egy baromi nagy farkas. A mutáns farkas a kamionbejárat bal sarkánál van kiterülve a feje állásából valószínűleg kitörték a nyakát, míg az egyik emberi tetem a résnyire nyitott személyzeti bejáratnál a másik kettő pedig a raktár előtti betonplaccon fél úton a raktár utcafronti fala és a külső kerítés között mondhatni az udvar közepén hevernek.

<< Robert Selbustul „Bob” (27) >>
Az 56-os raktár mindkét ajtaja nyitva van mind a személyzeti mind a kamionok számára fenntartott bejárat, bár ez utóbbi csak annyira, hogy egy ember átsétálhasson alatta az udvaron a betonon elterülő esőtócsákban négy tetemet látsz kiterülve ebből három ember golyóálló mellényekben a negyedik egy baromi nagy farkas aminek a bundáját valószínűleg biológiailag tettek golyóállóvá. A mutáns farkas a kamionbejárat bal sarkánál van kiterülve a feje állásából megállapítod, hogy valaki kitörte a nyakát, míg az egyik emberi tetem a résnyire nyitott személyzeti bejáratnál hever és a koponyájából szinte semmi sem maradt a raktár falát savas esővel kevert agyvelő piszkítja  a másik kettő pedig a raktár előtti betonplaccon fél úton a raktár utcafronti fala és a külső kerítés között mondhatni az udvar közepén hevernek egyiküknek a jobb míg a másiknak a bal lába hiányzik valószínűleg nagy kaliberű lövedék vagy lövedékek tépték le azokat a testek körül sötét tócsák gyülekeznek az eső ellenére is. A kamionbejáró részben nyitott ajtajából tömött gázt kavar ki a raktárból a szél valószínűleg valamilyen könny vagy ideggáz.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Június 04. 21:35:01
Basszamega.... - a látvány cseppet sem tetszik és ennek hangot is adok - nagy balhé volt itt. Nézzétek a hullákat, a raktárból kiáradó gázt... Maradt itt még életben valaki?
A fegyvereimet kezdem ellenőrizni és a várható szarviharra próbálok fölkészülni.
- Remélem van légzőmaszkja mindenkinek - és körbenézek várva a többiek reakcióját.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Június 05. 09:11:16
<Esemény: „Ezüstnyíl” – Utazás – Északi dokkok>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

Scarlet Smith

-Nincs.
És most nem is lesz, ezen eddig ráértem idegeskedni. ~Talán nem csap a ménkű kétszer  ugyanoda. Akár szerencsém is lehet..egyszer...~ Még annyit tehetek, hogy a pólom, pulcsim a szám és az orrom elé húzom. nem sok.

-Körbenézünk, gyorsan. Te kövesd, tartsuk a kapcsolatot-bökök állal a sofőrünk felé amíg követem a kocsiból kikászálódó "testőrt". Rögvest felvételre kapcsolok.
-Telszám? -Türelmetlenül várom a számsort amit azonnal hívok is, amint csörren én már nem leszek a kocsiban. Nem tervezek pár percnél hosszabb akciót.

Off-Topic: megjelenítés
Légyszi írjátok a karinevet a reag elé, segít hogy biztos tudjam ki-kicsoda. Köszi :)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Június 12. 21:45:55
Edo Thakasi „Ronin

/angol/ - Húha! Ez igen jól kezdődik! - adom a többiek tudtára véleményemet. Nincs ínyemre a dolog, rossz ómen... még jó, hogy én a kocsiban maradok... - Nekem sincs, de a járgány csak megvéd.

/angol/ A számom: 132256358 - Mondom Smithsnek. - Azért csak óvatosan, de siessetek s jelezzetek ha gáz van...

Mondókám befejeztével azon nyomban neki állok a feladatomnak, ami pedig nem más mint a kijelölt BMW követése.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Június 16. 07:48:03
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Utcák Medical Technologies szervbank környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Igazoltatás”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:45 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:46:00 –

(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/interc10.jpg)
The Max Interceptor

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A rendőrnő szótlanul ellenőrzi az iratokat aztán a nála lévő kézi egységen keresztűl valószínűleg összeveti a körözési listával csak miután zöld jelzés villan adja vissza azokat majd az alkarpáncélon lévő apró holovetítőt üzemeli be és megjelenik a járőr kocsi kameraképe amint mögötted halad az útón….
- A Westover és a Sterling kereszteződés átvezető szakaszán forgalomtól elzárt területen vágott keresztül. – mondja miközben az alkarján lévő apró kivetítőt feléd fordítja amin a járőrautóba épített kamera képét látod amint hátulról rád irányul és valóban mintha az említett helyen tényleg egy leheletnyit érintetted volna a forgalomtól elzárt terület jelzővonalait, de a jelenlegi forgalomra tekintettel ez nem más mint szőrszálhasogatás vagy nevezzük genyózásnak biztos, hogy a pocsék idő is hozzájárul a szenyózási kedv megnövekedéséhez. - - A helyszíni bírság 100 eb melyet helyszínen átvételi elismervény ellenében vagy kreditchippel esetleg közvetlen átutalással a N.C.D.P. közlekedési osztály letéti számlájára teljesíthet a 202002150845WTCB2B hivatkozási számmal. Amennyiben most a helyszínen nem tudja, illetve nem kívánja kiegyenlíteni a bírságot úgy átutalással nyolc munkanapon belül 125 eb-t kell megfizetni a közlekedési osztály letéti számlaszámára tájékoztatom, hogy a bírság megfizetésének elmulasztása braindance kezelést von maga után illetve a begyűjtést az Állami Végrehajtók végzik, de mivel ez az első alkalmas szabályszegése ezért akár el is engedhetném egy figyelmeztetéssel… Persze ehhez jóval kellemesebb környezetben kéne meggyőznie a társammal minket, hogy helyesen cselekedtem és eredményes volt az elterelés, mondjuk a Neon Csótányban egy kellemes koktélozás keretében…. – a mondat végét nyitva hagyja a szemerkélő mocskos időjárásban és most nem is tudod, hogy mennyire is mocskos az ajánlat.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Június 16. 10:32:06
Bob:
- Akkor menjünk - mondom és elindulok a terepet figyelve. Gázmaszkot nyakamba akasztom, de nem húzom szám elé, amíg nem megyük olyan közel. Géppisztolyom készenlétben, hogy minél gyorsabban előkaphassam. Keresem a mozgást, a gyanús jeleket. "Végre valami történik is" villan belém ahogy kezdek fölpörögni a helyzetnek megfelelően. - Scarlet, ha a gáz így ömlik ki bentről, odabent mindenki legalább harcképtelen akinek nincs szűrője. De ne vedd biztosra hogy nincs ott senki harcképes...

Ahogy haladunk, nemcsak az 56-os raktárat, hanem az egész környezetet igyekszem megfigyelni.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Június 16. 17:58:47
Amaterasu

/Angol/ Köszönöm!

Mosolygok rá szelíden, mikor visszakapom az irataimat, s ez a mosoly akkor sem olvad el, amikor megvádol valami ostobasággal, amiről állítólag még felvétel is készült. Természetesen, amikor a kivetítőt felém fordítja, tekintetem a felvételre szegeződik. Végignézem, majd picit bólintok inkább csak magamnak, hogy rendben, értem miféle játékot játszunk:

/Angol/ Borzasztó lehet ilyen időben is idekint! – mondom teljes együttérzéssel – Az embernek még az életkedve is megcsappan! – fejezem ki szavakkal, mennyire együtt érzek vele

Aztán elcsendesedek, amikor felvázolja a lehetőségeimet, melyben a fizetés vagy annál is rosszabb várhat rám, amennyiben nem engedelmeskednék a sajátságos törvényeinek. Egyik sem igazán vonzó alternatíva, de talán a 100 eb tűnik a legvonzóbb lehetőségnek, amikor felvetül az, hogy ez az első szabályszegésem…

/Angol/ Esetleg… – kezdek bele ártatlan hangon, mely megremeg, ahogy a bűn csábítónak tűnik – szóval… lehet, hogy… – harapok ajkaimba, hogy az szűzies viselkedés talán felkorbácsolja a rendőrnő vágyát – esetleg csak te… meg én… – kezdem el babrálni a ruhám szélét, majd félénken felnézek, egyenesen a sisak szemet takaró része felé, mintha látnám a tekintetét – Ihatnánk egyet… kettőt és talán táncolhatnánk… jó éreznénk magunkat… is.– halkulok el teljesen a végére.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Június 17. 10:54:11
<Esemény: „Ezüstnyíl” – Utazás – Északi dokkok>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

Scarlet Smith

- A nagyobbik baj, hogy engem is ki fog ütni, akkor ki kell hoznod.
~Scar, ennél szarabb ötleted még nem volt~ súgja, mit súgja, üvölti egy hang a fejemben. Igaza van. Viszont odabent van az infó, tehát nem maradok kint. Ha a Biotechről van szó bekattanok.

Óvatosan a lábammal fordítgatom a testeket, hogy levideózhassak mindent, folyamatos a felvétel. reménykedem, hogy valakinél látok szűrőt az övön, kézben, meg abban is, hogy szivárványt látok a kék égbolton, és ennek még mindig nagyobb az esélye.

Ha gond és szirénaszó nélkül jutok el a bejáratig, ott teszem a szám elé azt amit szűrőnek használhatok, mielőtt belépnék. Onnan a vizorra fogok támaszkodni.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Június 20. 12:41:04
Bob:
megvonom vállam...
- Nyugi, ki tudlak hozni, pláne ha nincs nagy lövöldözés. Ha pedig könnygáz akkor csak támogatni kell...

Megpróbálok bepillantani a gáz mögé, hátha észreveszek valami mozgást.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Június 24. 23:01:26
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Vágtázás” az esőben. Menekülés I. – Üldözés I.>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:35:00 –

<< Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz) >>
Megzabolázva a gépsárkányt tempósan haladtok a navigációs számítógép által kijelölt legrövidebb úton a megadott cím felé a belvároson átvágva a Westover és a Sterling sarkát elhagyva jóval a megengedett sebességkorlát felett vágtáztok el egy igazoltató disznószekér mellett vízzel és savas mocsokkal árasztva az el az útszélén több se kell neki az interceptor másodperceken belül a nyomotokba szegődik kék villogás kíséretében.

<< Edo Thakasi „Ronin” >>
A kezdeti öngyilkos manővereket követően a BMW 9018s/a lovasa visszanyeri az uralmát a paripája felé és tempósan a belváros felé vágtázik mocskos savas vízfelcsapásokkal terítve be a környezetét. A  Westover és a Sterling sarkát elhagyva telibe csap egy igazoltató disznószekeret és a jagellókat, több se kell másodperceket követően kék villogástól kivilágítva a az interceptor is a nyomotokban vágtázik, már csak az a kérdés, hogy a kopók leszorítósdit vagy cafatokra robbantósdit akarnak játszani majd veletek.

<< Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith >>
Scarlet óvatósan közelít a mocskos időjárásban a nyitott ajtajú raktárépület felé miközben akkurátusan forgatja a betonon heverő tetemeket a lábával jobbra balra, az elesettek vélhetően valamiféle céglegények mert talpig feketében vannak páncéldzsekivel és acélsisakkal mellettük hangtompítós Militech Arms Avengerek hevernek, mire a raktárhoz értek a gáz eloszlik valószínűleg valami tömegoszlató könnygázféleség lehetett.
A raktárba belépve meghökkentő látvány fogad benneteket közvetlenül a kamionbejáró küszöbén egy kitört nyakú hatalmas genetikailag módosított farkas hever eltorzult pofájából kivillannak a krómszínű komisz fogak és kimeresztett karmait sem a természet szülte azok is fémes színben csillannak míg irhája tömött és erősen gumiszerű, a farkas társa pár méterrel beljebb hever fejetlenítve valószínűleg valaki közvetlenül az orda szájában sütött el egy komisz durrantót a nagyobb kaliberű fajtából, a farkastól balra beljebb egy takaros láda halom áll a rajtuk lévő jelzések alapján Chibából érkeztek ám valószínűleg a vámosok sohasem látták őket, balra közvetlenül a falon, a láda halom mellet a betonon elkenődött guminyomok látszanak mintha valaki sietősen távozott volna a keréknyomok mellet van még gazdagon vérnyom is ami nem a jelenlévő áldozatoktól származik. A kamionbejáró és a személyzeti ajtó közötti falszakaszon helyezkedik el a központi elektromos hálózat technikai doboza, amely felett egy nagy érintőképernyő árválkodik eredetileg valószínűleg a raktárkészletek rendezésére és nyilvántartására szolgál, most egy smaragdzöld szöveg fut keresztül a háttérben egy hatalmas kristályból faragott trónterem látható.
<<Fraktál Summers 653-as szoba, 167. utca WE - Azonnal hívj fel /852-937-5841/ ÓZ>>
A szöveg körülbelül háromszor úszik át a képernyőn majd az hatalmas zöld villanás keretében kialszik, a mennyezeten lévő keresztgerendák alatt futó központi szelőztető csöveiben az eddig rendesen dolgozó ventillátorok felbőgnek miközben a tető alá függesztett egymástól egyenletes és precíz távolságokra elhelyezett lámpatestek kialszanak és a fenti szelőztető rácsaiból bajlós zöld pára kezd el lefelé ömleni. A távolból mintha közeledő szirénák hangjait vélnétek felfedezni.

<< Robert Selbustul „Bob” >>
Az 56-os raktárba belépve egyből megérzed a nagykaliberű lőfegyverekre jellemző puskaporszagot itt valaki rohamfegyverrel lövöldözött, töltényhüvelyeknek viszont nyomát sem látod, a beljebb heverő dögöt valószínűnek tartod, hogy valaki egy automata repeszpuskával fejetlenített a nyomok alapján, viszont a flinta nem lehetett egy mai darab, mert azon a környéken az égett guminyomok mellett kapásból meglátsz négy szétszóródott töltényhüvelyt.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Június 26. 10:32:08
<Esemény: „Vágtázás” az esőben. Menekülés I. – Üldözés I.>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

 Scarlet Smith

Épp csak figyeli a kijelzőt, meg se jegyzi a számot, a kamera mindent vesz, kielemzik majd. A cél most az infó begyűjtése, rossz helyzetben vannak bármilyen akcióhoz. A láda azért jobban megragadja a figyelmét, ha elég kicsi hozzá, hogy egy ember elbírja, akkor rábök: - Fogd.
Csak reméli, hogy Bob meg is teszi, nem fog vitázni, főleg nem túl sokat beszélni, ki tudja mi van még a levegőben.
Ha túl nagy egy embernek akkor kinyitni igyekszik, hogy belelessen, de ezt is csak addig amíg fel nem üvöltenek a ventilátorok, akkor a bejárat felé vetődik, iszkiri kifelé, minél távolabb. Már csak a zsaruk miatt is. Ha van még idejük, akkor elrejtőzhetnek talán egy közeli épület mögött, ne legyenek szem előtt.

Közben még felhívja alkalmi soförjüket, s ha felveszik egy szót köp oda: - Helyzet?

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Június 27. 18:47:41
Edo Thakasi „Ronin

Nincs ínyemre a kopói felvezetés, de ez van. Próbálom lerázni őket, de a célt nem tévesztve s meglátjuk lesz ami lesz...  Mire egyszer csak hallom

"-Helyzet?"

- Mi a helyzet kicsicsillag?! A következő a helyzet, hogy kaki van a palacsintában. Kopók ránk álltak, de a cél előttem. Gyakorlatilag hárman párban-t játszunk. - Válaszolom Scarletnek közben jobban rátapadok a megadott járgányra.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Június 30. 07:29:27
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Utcák Medical Technologies szervbank környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Igazoltatás”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:45 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:46:00 –

(https://i62.servimg.com/u/f62/12/76/47/63/interc10.jpg)
The Max Interceptor

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A rendőrnő tükröződő sisaklemeze mint egy kifürkészhetetlen kút mélysége tekint rád, miközben sebesen gépel valamit az alkarján lévő egységbe, csak azt követően szólal meg ismét….
- Holnap reggel nyolc órakor megihatnák egy reggeli kávét a Chrome Cafeban Neon Csótányban aztán a többi majd kiderül, most elengedem egy figyelmeztetéssel. – még szinte be sem fejezi a mondatot amikor az úttesten száguldó sötét kocsi által felvert szennyes savas áradta terít be bennetek és már tova is villant a mocsokzuhatagot rátok zúdító gépsárkány a következő pillanatban érkezik egy belsőbb sávban közlekedő ezüsttorpedó ám ennek a szennyes felvert hullámai már nem érnek el benneteket. A mocsokhullám elültét követően már nem látod a rendőrnőt csak a rendőrségi elfogó jármű megkülönböztető jelzéseit amint a titeket eláztató kocsi nyomába vetette magát.

Edit: bocsánat javítottam a helyszínt Neon Csótányra.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Június 30. 08:10:22
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo11.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Érkezés”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:15 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

10:47 –

<<Résztvevők: August Kowal >>

A megadott cím felé haladva visszafordulásodat követően a gyorsforgalmi szendvicsúton elhagyod Esthajnalcsillag pozicióját, majd elvágtázik melletted egy éjfekete gépsárkány erősen felverve az égből hulló savas esőt őt követi egy matt ezüst torpedó egy belsőbb sávban, majd érkezik egy megkülönböztető jelzést használó rendőrségi max interceptor, a gyorsforgalmi teljesen felbolydul….

12:15 –

Később a címre érkezve megállapítod, hogy ez egy északnyugati tízemeletes tucat bérlakás telep a környező bandajelek alapján a környéket a csontrágók uralják jelenleg.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Június 30. 08:56:30
Amaterasu

Türelmesen várom, hogy az előadásom – melyben talán akad őszinteség és azért ennyire kiváló – milyen eredményt hoz számomra. S már hallom is, hogy szavaim célt értek, mire pírral arcomon bólintok mint aki képtelen szavakkal kifejezni a megtiszteltetést és hálát, hogy aztán elengedjek néhány japán szitokszót, amivel a városi kétlábú állatfajtákat illetem, akiket oktalanul engednek vezetni…

Amennyire lehetett próbáltam megjegyezni a látottakat, hogyha a Kamik is úgy akarják, akkor egyszer még benyújtom a számlát. Aztán az elszáguldó Interceptor után magamon nézek végig és igen bosszúsan állapítom meg az engem ért inzultus mértékét. Nem tehetek mást, hazafelé tartok, ahogy eredetileg is terveztem, és azonnal gondoskodom az öltözékem és magam tisztaságáról!

Mivel a reggeli időpont igen messze van és ebben az időpontban általában dolgozni szoktam, így azzal találom szembe magam, hogy nem tudom mivel üssem el az időt. Elütni… edzeni fogok! Utána pedig egy újabb tisztálkodást követő teljes kényeztetés jár nekem: pocimat finom falattal, majd a testemet valami csodálatos és divatos ruhával, mely kiemeli a (szinti)bőröm szépségét melyen épp egy sárkány rajzolódik ki és áraszt halványan ragyogó fényt.

A hajzuhatagom is úgy tekeredik, hogy méltó legyen egy sárkányhölgyhöz, majd az időjárástól függően tervezem a nap további részét, hiszen azért most némi időt (néhány órát) elütöttem…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Június 30. 09:52:31
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Belváros peremén Sterlin szendvicsút>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Vágtázás” az esőben. Menekülés II. – Üldözés II.>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:46 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:46:00 –

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz) , Edo Thakasi „Ronin” >>

A képen megkaptátok a kért információkat remélem a jelmagyarázat is olvasható…
A 1989-es SoF „The open road” fejezet 71-77. o. szabályai vannak érvényben a feszültség fokozása érdekében…

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/night_10.jpg)
Sterlin szendvicsút N.C. 2020.02.15. 10:46.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Június 30. 10:27:14
Fejcsóválva megnézem a ládát hogy mennyire nehéz...
- Ha rohanni kell sehogyse jó, nem ártana ha kéznél lenne egy stukker... - morgom és remélem hogy el fogom bírni. Legyen bármi is bennük, érjen bármennyit is, a lehető legkisebbet viszem.
- Jó lenne ha 1 kézzel tudnám...nem árt ha vissza tudok lőni - közben ismét körbenézek remélve hogy még mindig nem mozdul semmi rajtunk kivül. - csak érje is meg ez a láda...
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. Június 30. 10:59:22
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<Esemény: „Érkezés”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. (10:47 -) 12:15 - >>

10:47 -

Ahogy végig robogok a város aszfaltozott érhálózatán, egyből feltűnik a kijelző és annak jelzése.
Esthajnalcsillag halad vissza egy biztonságosabb környékre, szép lassan. A sztrádán talán nem történik vele semmilyen incidens. Az ügynökség amúgy sem ezért fizet jelenleg. Ha bármi gond lesz a lánnyal, az ostor már nem az én hátamon csattan.

Miközben elhaladnak mellettem, amint elkezdik felverni a szutykot, kicsit lelassítok, nehogy még a végén a kerekeim alá kerüljön nagy mennyiségben, aztán megcsúszok, vagy nem bírok rendesen fékezni. Engedem az utat a kékeknek. Még a végén bosszúból engem meszelnek le.
Szeretem az ilyen üldözéseket, persze inkább a fotel kényelméből. Erről jut eszembe, lassan kéne valamit harapni. Nem érzem annyira az éhséget még a teendők miatt, de nem jó, ha hirtelen tör rám. Mondjuk elég lenne erősen az olcsó Kiblire gondolni, ami otthon vár, és már a gondolattól "jól lakok".

12:15 -

Közeledve figyelem a negyedet, és ha a cím környéke viszonylag nyugodtnak mondható, akkor félreállok a járgánnyal. Sisakot berakom a hátizsákba, nem szeretem ha a látásom, hallásom korlátozza valami. Ha repülnek az ólmok, legfeljebb felcsapom. Elrágcsálok egy energiaszeletet, hátha kicsit elnyomja az éhséget. Talán kettőt is. Megpróbálom összeszedni a gondolataimat a Csontrágókról, illetve erről az eltűnt testőrről, miközben eszembe jut, hogy talán Veselova tud egy-két infomorzsát dobni. Rá is csörgök a saját mobilomon.

[Amennyiben elérem.]

Elmondom neki, hogy egy ügy miatt kéne információ Fraktál Summers-ről. A rendőrségi adatbázisban van-e róla bármi információ.
Nehogy útközben derüljön ki, hogy valamelyik bandához áll közel, vagy konfliktusba került velük. Ha elkezdek érdeklődni utána, akkor még a végén nyakon öntenek az ő szarjával. Egy bandatagnak kimagyarázni, hogy semmi közöm az ő balhéjához, tartozásához, eltűnéséhez, szinte lehetetlen.
A címet megadom neki, ha mégse jelentkeznék pár órán belül, akkor meglátogathat, amennyiben megöli az unalom, engem meg néhány mintapolgár.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. Július 01. 00:00:10
(https://hum3d.com/wp-content/uploads/2018/10/05/Cyberpunk_Chase1.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Belváros peremén Sterlin szendvicsút>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: „Vágtázás” az esőben. Menekülés II. – Üldözés II.>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:46 - >>

"Végre valami sikerül" - villan át a gondolat az elmémem, miközben ismét a kezeim közt érzem az irányítást. Nem sokáig tart a jókedvem, mert szinte pillanatokon belül egy pocsolyába száguldva savas csapadékkal borítom be a leállósávban álldogáló két nőt. Az egyik egy szemrevaló keleti, a másik azonban szembetűnőbb volt, mert pillanatokon belül felismertem a rendőrfelszerelését.
„Király, már csak ez kellett, egy bronzos (rendőr) „utcalány””
- Ne ilyen időben áruld a tested te bronzos HK húsbaba! – mormogom miközben elszáguldok mellettük, majd átmegyek a belső sávba. Hamarosan a kék fény meg is jelenik, és az Interceptor utánunk indul. Körbenézek az utcán és a visszapillantókban, megfelelő kocsikat keresve a mentőakcióhoz.
- Gátó, figyelj Gátó, vedd át a kormányt, én addig megpróbálom üdvözölni illendő módon a disznószekeret. – majd átengedem a kormány Sérónak, és az alkaromra rögzített cyberdeck felé nyúlok, és belépek a menübe, és engedem, hogy elemésszen egy pillanatra a mátrix, és leszkennelem a környéket smart irányítású járművek, ajtók és kamerák után, majd a további célokat próbálom elérni.

Célok:
1) A kamion rakterének az ajtóját kinyitni, és a kamiont lefékezni.
2) Egy mögöttünk haladó kocsi felett átvenni az irányítást és oldalról, hátulról belerobogva a disznószekérbe megpróbálni kipörgetni.
(https://drive.google.com/file/d/1X_deju9OEeYxF1sYkP8h69b9cE6y7eS6/view?usp=sharing)
3) A rendőrkocsi váltóját visszarakni 1-esbe ennél a sebességnél és a kormányát oldalra kapni.

Ezen célok közül igyekszem a leginkább végrehajthatót kiszemelni a szkennelés után,
Emellett pedig a környező kamerákról igyekszem a kocsit eltüntetni a Kristálygömb programmal. (törölje a felvételt, nézzen másfelé, stb)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Július 22. 20:51:35
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Utcák, Japantwon és környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Igazoltatás”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:15 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 11:15:00 –

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/night-10.jpg)

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Az épület alatti parkolóban mikor leállítod a gépet ismét megszűnik a külvilág lefelé zuhansz sötét épület monolitok között aztán becsapódsz tested alatt valami üvegszerű morzsolódik és törik szilánkosra sötét monolitok árkádjaiból egy alak bontakozik ki aztán már bele is zuhansz egy tekintet fogságába csak a hipnotikus szemeket látod miközben az erőteljes hang az elmédbe tör ismét.

„Ennyire könnyen feladod és választod a könnyebb utat, úgy gondolod, hogy minden az öledbe fog hullani mindig és nem kell soha semmiért sem erőfeszítést tenned, vajon mennyire lesznek maradandóak azok a értékek és kapcsolatok melyek könnyedén úsznak be az életedbe valószínűleg ugyanolyan könnyedén fognak tovaillanni is. Gondolkozz ezen…”

A következő pillanatban ismét a garázsban állsz és szakad a testedről a verejték a lakásba belépve meglepődve tapasztalod, hogy bátyád és szüleid öreg titkára várakozik valószínűleg rád, az öreg titkár szinte beleolvad a háttérbe mint egy megnyugtató bútordarab, míg bátyád jól szabott ruhájában a panorámaablak előtt feszeng érkezésedre feléd fordul, majd röviden biccent ám arcvonásai feszültségről tanúskodnak.

- Amaterasu onee-chan valaki beszélni szeretne veled, most.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Július 23. 09:34:40
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo11.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „Érkezés”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:15 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:15 –

<<Résztvevők: August Kowal >>

A környéket egyenlőre csak a mocskos szmoggal telített köd uralja, itt ott távolabb felsejlik néhány fémhordó alakja és a bennük égő szemét, mintha csak a komor hangulatot fokozni akarná az égből piszkosszürke hó kezd szállingózni egyenlőre, nyugodtnak tűnik a környék a szokásosnak mondható dögevők és hiénák sem bukkantak fel.
A telefon röviden csöng ki majd Veselova hangja dorombol bele. – No mi van mackó unatkozol? – türelmesen hallgatja végig rövid összefoglalódat majd rövidre zárja a beszélgetést. – Mondhatni nyugodt környéken vagy semmi különös, ha a Csontrágók kekeckednének dobj nekik egy csontot és boldogok lesznek akár az övéik közül is, amúgy utánanézek a tagnak, de nem ígérek semmit ha van valami hívlak. No csákány brummogi aztán szépen doromboljál nekem. – azzal bontja a vonalat és ismét magadra maradsz a bérlakás telep szívében.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. Július 23. 19:00:12
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<Esemény: „Érkezés”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:15 - >>

Telefonálás közben felmérem a ködbe burkolózott épületet, körülötte mozgást, amennyire lehetséges. Letéve a telefont, feltekintek, megcsodálva a lehulló, kristállyá formálódott, nemrég savas, ónos esőt. Gyors tapogatással végigellenőrzöm a felszerelésem, lassan elindulok a lakcím felé.
Lehet, egy kis álcával kevésbé lennék feltűnő. Egy pizzás doboz, esetleg valami csomag. Útközben kimagyarázom, ha lebuknék vele. Végülis, amint valaki megkérdezi, miért vagyok itt, nem mondhatok igazat. A hallgatás meg ugyanúgy gyanús.
Az épület bejárata felé haladva felkapok egy dobozt balkézbe, esetleg pizzás dobozt, amennyiben nem túl koszos. Ráteszek egy cetlit, fogás közben rászorítom. Az épülethez érve a papírt vizslatom, mintha meg akarnék győződni a megfelelő címről.

A nyaldosó köd homályában betérek.

Off-Topic: megjelenítés
Ezt a számot muszáj volt elhasználnom. Szándékot a cím nem tükröz. :D :u-rock:
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Július 24. 09:48:01
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Menekülés a raktárból II.>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:35:00 –

<< Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith >>
Miközben a ventillátorok felbőgnek és a fenti szelőztető rácsaiból bajlós zöld pára kezd el lefelé ömleni Robert felkapja az egyik kisebb ládát melyekre Scarlet rámutat és már iszkolnak is kifelé a semmi jót nem ígérő helységből halál és elmúlás mementóit hátrahagyva. Odakint a továbbra is mocskos időjárásban egyenlőre nyugodtnak tűnik a helyzet a fejetek fölött egy óriási reklámléghajó úszik át az égen szinte magatokon érzitek az égi leviatánra szerelt kamerák figyelő tekintetét aztán a következő pillanatban az oldalán átfutó reklámban mint két ázott veréb megjelentek vágóképként majd az érkező reklámfolyam elmos benneteket képpontokként a kivetítőről. A távolból közeledő szirénák hangjai semmi jót nem ígérnek az elkövetkezendő percekben, ha itt maradtok biztosan lesz az irányotokba a rend zord őreinek néhány kényelmetlen kérdése, úgy öt – nyolc percetek van, hogy felszívódjatok, ha a szirénák tényleg felétek tartanak, bár az épületek visszaverődéseiből ezt nem lehet pontosan megmondani.

<< Robert Selbustul „Bob” >>
Az 56-os raktárba nyílt terep nem szívesen várnád be itt a kikötői őrséget vagy a rendőrséget sehol egy normális fedezék vagy szűk hely ahol elbújhatsz, esetleg egérutat nyerhetsz. A láda amit felkaptál nem túl nehéz ennek ellenére ha nem muszáj hosszútávfutást nem vállalnál vele mivel eléggé esetlen. A rajta lévő jelek gyermekkorodat idézik amikor a „halászok” zsákmánnyal tértek vissza a tengerről, valószínűnek tartod, hogy egy kisebb hidegsokkos mélyfagyasztó egységet tartasz a kezedben a zsoldoséknál ilyenekbe rakták a még menthető ám elvesztett testrészeket és szerveket további felhasználásig ebben valószínűleg nem ilyen ocsmányságok rejtőznek mivel egy biofarm logóját viseli és úgy tűnik, hogy a vámradar alatt csusszant be a városba mivel nincsenek rajta vámjegyek.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Július 25. 20:25:41
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>

<<Esemény: Menekülés a raktárból II.>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith, Edo Thakasi „Ronin>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

Scarlet Smth

- Csórtunk valami forró árut és pucolunk.

Közben int Bob-nak is, oda is szól, meg a telefonba is. Tünjenek el a színről, nem akar most bajt, van elég elemezni valójuk.

-Ha lekapcsolják a hék a kispajtást akkor tök mindegy. Pattanj meg. Csak akkol kell a figura, ha infobank.

Vonalban maradok- teszi még hozzá. Egyszerűbb lesz ez, mint folyton tárcsázgatni. Most egy darabig Ronin a zihálását hallgathatja majd. Futnak, minnél messzebbre, lehetőleg nem a zsaruk ölelő karjaiba.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Július 25. 23:22:00
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Belváros peremén Sterlin szendvicsút>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>><<Esemény: „Vágtázás” az esőben. Üldözés II.>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:35:00 –

<< Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz) >>
Az automatizált gépszörnyeteg eszeveszett fékezésbe kezd felverve a mocskot maga körül beavatkozásodnak köszönhetően miközben a egy időben lenyíló hátsó ajtóból néhány sötét tárgy vágódik hátra a kocsik közé amik riadtan szétspriccelnek mindeközben Séró megcélozza az egyik kijáratot és eszeveszett kacsázás közepette szinte leszánkázik a kihajtón a szendvicsútról, még látod amint a rendőrségi elfogó jármű hajszál híján kerüli el az ütközést a kamionnal és az abból kihulló ismeretlen tömegtestekkel, majd a kilátást elzárja középső sávból elé sodródó – „menekülő” személygépkocsi.

<< Edo Thakasi „Ronin” >>
Viharos hírtelenséggel történnek a dolgok miközben Scarlet vonalban van a szélső sávban lévő hatalmas kamion mocsok és szennyfelhőket felverve vészfékezésbe kezd miközben a hátulja kinyílik és sötét tömegtestek zuhannak minden irányba így feléd is a BMW 9018s/a lovasa nyaktörő iramba az egyik kijárat felé veszi mindeközben az irányt és szinte leszánkázik azon az alsóbb szintekre, hajszál híján kerülöd el a kizuhanó testeket és az előtted lévő menekülő gépjárműveket, még látod amit a rendőrjárőr elé becsúszik egy nagyobbacska terepjáró ezzel beszorítva és az útját elzárva.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Július 26. 13:02:24
Amaterasu

A valóságban bármi is történjék, számomra a zuhanás legalább annyira az, mintha ez nem is lehetne másképp. Kapálódzom? Sikítok? Nem tudom, de azt igen, hogy a drog ami bennem van – amit úgy tűnik valahogy belélegeztem, nem enged vasmarkából. Szorítása nem enyhül, sőt mintha most erőteljesebb lenne mint korábban. Úgy vélem fel kell keresnem egy specialistát, hogy nincs e maradandó hatása.

Nem értem amit látok és hallok, de elég erőteljes. Ebben a modern és szennyezett világban mi más  lehetne ez, mint egy hallucináció amely valamilyen elfojtott tudatalatti vágyat vagy képet rángat elő, hogy elmondja… mit is? Nem vitatkozom a hanggal, ostobaság lenne saját magammal veszekedni. Igaz, hogy Summers könnyen úszott be, akár csak a többiek a mai nap folyamán így azok el is vesznek…

A család az egyetlen aminek értéke van. Ellenben van amit nem kell meghallgatnom magamtól sem, hisz nem azért jutottam el idáig, mert csak úgy feladtam volna vagy ne dolgoztam meg volna azért, hogy ilyen életem lehessen. Végül a szintetikus anyag hatása gyengül vagy ez volt az a gondolat ami kijózanított nem tudom. Csak azt, hogy leveretem a motorról a mocskot, majd magam is így tervezek tenni odafent.

/Japán/ Hazajöttem! – kiáltok az üres… a nem üres lakásnak

Meglepetten nézek testvérbátyámra és az idős, de hűséges titkárra, hogy első gondolatként azon tűnődjek, mi történhetett, hiszen Kazuo arca oly feszült, hogy egyes orvosok tanulmányt írhatnának róla. Igazából nem tehetek másképp, mint először megszabadulok a mocsoktól ami a ruhámon van, legalább a kabátot és lábbelit olyan helyre kell tennem ahol nem számít mennyire nem tiszta.

Csapzott vagyok és bár ennek is van egy bája, azért szeretnék tiszta lenni. Első a család, de az illemet is szem előtt kell tartanom. Ugyanakkor mindannyian szeretjük és tiszteljük a másikat, láttuk a másik legrosszabb odalát a tragédia után, így csak odasétálok a bátyámhoz és megigazítom az öltözékét (ha van rajta mit), majd finoman megérintem az arcát, a testvéri szeretet kifejezéseképpen

/Japán/ Üdvözöllek testvérbátyám! – biccentek a titkár felé, majd – S ki lenne ő, hol van? – pillantok el, hogy ő is itt van e, aminek annyira nem örülnék ha igen
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Július 27. 00:53:33
Némi csúf, kikötői kocsmákba való szitkozódás után - csak röviden, baszottul sietünk - a raktár fala mellé húzódva próbálok kiutat keresn
- Kell egy hátsó kijárat... - vadul keresem a lelépés lehetőségét, mert ha a védencemen csinálnak bejáratot pár méterről az mélytorok nekem. Nem sikátorba kell jutnunk, oda csak "beszorulunk"...ahhoz hogy így leforduljunk 1-2 saroknyit haladnunk kell. Arra próbálok emlékezni hogy mikor jöttünk hol láttam - vagy ismerőseimtől hallottam valamit - legközelebb őrizetlen raktárat vagy legalábbis olyat amit úgy tűnik keveset hasznának. Minél több szemét van körülötte annál jobb... - ...vagy egy búvóhely míg a fakabátok elhúznak. és nem ebben a dokkban....
Miközben a kijárat felé terelem Scar-t megkérdem
- Tudsz vagy láttál itt használaton kivüli raktárt? Üres vagy sem, mindegy csak ne őrizzék...
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Július 27. 09:17:24
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo11.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:15 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:15 –

<<Résztvevők: August Kowal >>

Miközben rögtönzött álcád összekukázásával vagy lefoglalva egy elégé feltűnő jelenség érkezik, egy a bontókból összeválogatott motorszörnyeteg.

Oldalkocsis motor ( és a motor,jelentősége nem hiszem hogy lesz a játékba úgyhogy csak úgy mert.. https://www.youtube.com/watch?v=5zgTLCvSAsY (https://www.youtube.com/watch?v=5zgTLCvSAsY) )

A motor nem egy apró darab és az oldalkocsi sem ám az oldalkocsiban kuporgó távol keleti muksó testméreteiből adódóan ez egész jármű gyermekjátékszernek tűnik, a motort vezető fickó már jóval átlagosabbnak tűnik, érkezésüket követően a gépszörnyeteg elhallgatásával egy időben a nagydarab szúmó csávó testméretét meghazudtoló fürgeséggel pattan ki az oldalkocsiból és gyanakodva méri fel a környéket, úgy tűnik egyenlőre nem tekint rád potenciális veszélyforrásként. A motoros europid fickó bal lábán a nadrág cafatokban lóg és egy erősen átvérzett kötés borítja, a fickó arcán fájdalomrángás fut keresztül miközben a motor benzintankja mellől előhúzott viseltes smasszer puskát újra tárazza közben nem túl halkan odaszól a távol keletinek az amolyan mackósan dörmögősen válaszol.

-   Valószínűleg ez az a cím, emlékszel még, hogy kit keresünk? – motoros arc
-   Igen ez a cím és az ott az épületünk valami F. Summerst vagy valami hasonló nevűt keresünk. – keleti arc
-   Vajon hol késik szuperséró és a kis kocka gomi? – motoros arc
-   Nem ártana, ha megérkeznének mert a kis nyomi gomi rögzített az üzenetet amit át kell adnunk a franc sem emlékszik már a telefonszámra… - keleti arc
-   Jah, adjuk át gyorsan az üzenetet azt deltázzunk el a gecibe valami doktorféleséghez, aztán jól elkapom Big Ben tökeit. - motoros arc

A beszélgetést követően hallgatásba burkolóznak a motoros arc a combján pihenteti a megtöltött puskát a motornak támaszkodva míg a szumóarc az oldalkocsi közelében cövekel le jobb kezét a kocsin belülre lógatva és a környéket pásztázzák, láthatóan várnak valamire.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. Július 27. 12:03:28
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<Esemény: „167. utca”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:15 - >>

Miután megérkezik a motor, abbahagyom a doboz keresését.

A főbejárat így a legkevésbé biztonságos bejutási pont. Ha megállítanak bármilyen okból, és nem jól hazudok, akkor nem egy szimpla civil fog gyanakodni, hanem fegyveresek, betárazott "mordályokkal". Másrészről a bejárat ilyen környéken majdnem biztos, hogy be van zárva. Okés. Az új terv, a bérelt motor. Itt áll a ház előtt, Summers rendelte. Ezzel talán még egy szomszéd is beenged. Esetleg Summers is kinyitja, ha véletlenül itt van, nehogy tévedésből neki számlázzák ki. A főbejárat így egy fokkal biztosabb, maradjon így.

A cetlit viszem a ráírt címmel, de a szobaszámnak 303-at írok, rávésem a név monogrammját is, és elindulok a bejárat felé, lehetőleg kikerülve, amennyire lehet a két fegyveres alakot. Útközben felnézek, hogy az ablakokban látok-e valakit figyelni. Telefonokat lenémítom, bukósisakot is, ha tud adni hangjelzést.

Elvileg a fickó eltűnt, így egy üres, vagy más által lakott szobára számítok.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Augusztus 03. 08:23:24
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Japantwon>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Otthon”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:25 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 11:25:00 –

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/night-10.jpg)

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Bátyád arcán apró rángás fut végig ahogyan egy szinte nem is létező ráncot próbálsz meg elsimítani a hajtókáján fél lépést elhátrál és felveszi a megfelelő térközt miközben közelebbről jobban végigmér.

- Testvérhúgom szerintem a találkozó előtt illendő lenne rendbe szedned magadat eléggé csapzottnak tűnsz. – fejével a fürdőszoba felé biccent.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/5a9efb10.jpg)

Az apró fürdőszobában meglepődve tapasztalod, hogy egy tradicionális hagyományokat követő rendezetten hajtogatott sötétszürke csont fehér mintákkal díszített kimono van lehelyezve az összes hozzá tartozó kiegészítővel valamint egy geta, kanzasiból kettő is van választhatsz egy finoman megmunkált kogai vagy ogi között valamint a szett mellé még le van helyezve egy menhari-gatta melynek fedőlemezét valamilyen csontfaragás díszíti harmonizálva a kimono mintázatával, nézelődés közben bátyád hangját hallod egész közelről valószínűleg a térelválasztó túlsó oldalán áll.

- A DAIWA konszern kommunikációs igazgatója szeretne találkozni veled, nem lenne túl illendő sokáig várakoztatni.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Augusztus 04. 07:50:28
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Menekülés a raktárból II.>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:40 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:40:00 –

<< Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith >>
Szinte szótlanul „vágtáztok” ki a kinti mocsokba az idő egyre jobban szorít benneteket Bob nyomában Scarlettel a főút felé veszi az irányt úgy tűnik a raktár hátsó fertálya és a kerítésmászás nem nyerte meg a tetszését, tempósan kocognak az út mellet kialakított széles gyalogösvényen melyen egy targonca is kényelmesen elférne egyenesen a érkező szirénák hangjai felé a pocsék látási körülmények között. A mocskos ködfüggönyből felbukkan a sziréna éles kék vörös fénye és pont abban a pillanatban érik el az gyalogút mellé telepített DataTerm infópultot ami mögé az utolsó pillanatban kuporodnak le, a két járőr kocsi lassítás nélkül továbbhalad, már éppen kibújnának fedezékükből amikor a mocsokfüggöny mögül az úton alattomosan megjelenik egy sötétítet ablakokkal ellátott mélyfekete BMW 9018s/a (lásd: https://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg17341#msg17341 (https://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg17341#msg17341)) a gépjármű lassít ám a végén nem áll meg hanem tovább halad, de szinte magatokon érzitek a sötétített üvegek mögül kitekintő fenyegető pillantásokat.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/data-t10.jpg)

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Augusztus 04. 20:35:19
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo11.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:20 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:20 –

<<Résztvevők: August Kowal>>

A magas olcsó panelelemekből épült épületek savas esők marat homlokzatáról, vakon merednek rád a beopálosodott nyílászárók üvegei, miközben az épületek közötti területet megüli a szmogtól mocskos köd miközben a havazás egyre intenzívebbé válik. A két tag látszólag ügyet sem vet rád ezért minden fennakadás nélkül eljutsz a főbejáratig meglepődve látod, hogy az nyitva van a földszinti lépcsőházba belépve megállapítod, hogy egy jobb napokat látott ütött kopott ám legalább valamennyire tiszta standart belső udvaros és körfolyosós bérházzal van dolgod, az épület téglalap alapú közepén egy szintén téglalap alapú udvarral a gyűrű belső felén fut a körfolyosó és erről nyílnak a lakások amiknek az ablakai az épület külső oldalára nyílnak, a téglalap keskenyebbik oldalain van egy-egy bejárat valamint lépcsőház és mellette lift azaz az épületnek két lépcsőháza és két liftje van a postaládák a „főbejárat” földszinti lépcsőházában vannak elhelyezve ahol beléptél az épületbe, bár úgy tűnik nagyon régóta nem használja azokat senki, nem egy felfeszítve és kibelezve áll az épületben haladva megállapítod, hogy bár ütött kopott a környékhez képest tiszta minimális a szemét jelentéte valamint hajléktalanokba és drogosokba sem botlasz a lakás felé haladva és egyenlőre a Csontrágók sem bukkantak fel. Hamarosan ott állsz a hatodik emelet ötvenhármas ajtaja előtt ( 653. ) esetleges csengetésedre senki sem nyit ajtót.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Augusztus 04. 21:31:30
Halkan, de annál ocsmányabbul szitkozódom. Ezeket is pont most, pont ide ette a fene...más se hiányzott. Míg várom, hogy eltűnjenek társamhoz fordulok
- Scralet, fölhívod a többieket hogy merre járnak? Egyeztetni kéne hogy mikor és hol tudnak fölvenni minket...ami ne itt legyen, de a lehető legkorábban és legközelebb. Ha nincsenek elfoglalva. Ha igen, akkor ki kell találnunk merre - lesz rá kb 5másodpercünk. Ha náluk is van valami, tudnunk kell hogy mi.

Tudom, hogy kicsit sok kérés de ez van. Nekem a környéket kell figyelnem, keresnem a kiutat és a búvóhelyet - eddig nem is úgy ment mint szeretném. Körbenézek, igyekszem kitalálni merre a legközelebbi hely ahol félrehúzódhatunk, esetlegesen nem csak 5percre. Ha tiszta a levegő (najó, a lehetőségekhez képest - a szmog és a savaseső nem számít), az infopultot is igénybe veszem, hogy fölfrissítsem ismereteim a kikötőről és a környékről.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. Augusztus 04. 21:57:04
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<Esemény: „167. utca”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:20 - >>

Tiszta, nyugodt hely. Talán egy picit túl rendezett minden. Nem azt mondom, hogy bajt szimatolok, de manapság már azon is húzom a szemöldököm, ha valami jól ismert szart rendelek, és helyette egy váratlanul jobbat kapok. Nem a minőség a gond, csak a megszokás.

A postaládák mellett elhaladva ellenőrzöm a nevet, hogy szerepel-e egyáltalán valamelyiken Summers. Rágyújtok, finoman feldereng a tenyeremben a az öngyújtó lángja, majd enyhe undorral vizsgálom a ládákat.
A postaládák állapotából ítélve, ha mégis albérlő a célpont, nem hiszem, hogy egy kibelezett, tönkretett fémdarabra szeretné először rátűzni a nevét. A legutolsók között lenne ezen teendő. Sőt, az e-mailek miatt talán nem is fárad ezzel. Valójában csak jót tesz a kedvemnek, ha kicsit eljátszhatom azt a nyomozót, abból a régi sorozatból. Neki voltak ilyen trükkjei.

Miután az ajtón való csengetésre nem válaszol egy lélek sem, így a CAT telefonon felhívom az összekötőt, hogy megbeszéljem vele a továbbiakat. A hívást a liftnél intézem, közben meghívom. Figyelem a belső udvart, és az ajtót. Jelzem neki, hogy a címnél vagyok, és Summers nincs itthon feltételezhetően. Szükség van valami konkrét dologra a lakásból, vagy maradjak, és figyeljem, amíg nem történik valami érdekes?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Augusztus 06. 10:39:40
Edo Thakasi „Ronin”

Nincs mese, nem babra megy itt a játék, de kénytelen vagyok tovább üldözni a célpontot, viszont most már rend éber őrei nélkül... Egyenlőre... Elég húzós a dolog, de bízok abban, hogy nem lesz balszerencsém és élve megúszom ezt a sztorit. Közben bejelentkezem a többieknek, hogy élek s nem haltam meg még...
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Augusztus 07. 11:03:59
Amaterasu

Mosolyra késztet az arckifejezése, de örömmel tölt el mennyire ügyel a megjelenésére. Az, hogy megfogadta a tanácsomat a divat és az öltözködést illetően. Természetesen semmi nem volt rajta, de a szeretetemet ki tudtam fejezni úgy, hogy tiszteletben tartsam a kultúránkat és mégis érezze mennyire fontos nekem. Nem beszélgetünk erről, de számomra fontos hogy tudja a családi szálak eltéphetetlen kötelékként feszül köztünk. Hagyom, hogy elhúzódjon, nem lépek utána, kezem is leengedem.

/Japán/ Hai. Ez egy kitűnő ötlet! – szelíd, apró mosoly csupán, magam is ezt terveztem.

Nem sietem el, alaposan megtisztálkodom minden porcikám finoman illatozóan tiszta és ápolt legyen. A megfelelő arcfestést követően nagy odafigyeléssel öltöm magamra a számomra korábban kiválasztott darabokat. Minden lehetőségnél a finomabbat választom, hogy az összhatás is az legyen.

/Japán/ Hai, onii-sama. Készen állok! Indulhatunk!

Lépek ki a fürdőből és bízom rá a kis táskámat, amiben az irataim és némi apró pihen.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Augusztus 14. 12:02:33
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>

<<Esemény: Menekülés a raktárból II.>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:40 - >>

Scarlet Smith

Épp csak mozgatva rázom a fejem, kis helyre szorultunk be, és nem tetszik az a sötétített üvegű BMW. Ha a zsaruk nem is, ők tuti észrevettek, csak egyelőre nem foglalkoznak velünk. Egyelőre. Egyáltalán ki a frász ülhet benne? A Miotech? Konkurens? Maffia? Egyikkel se szeretnék bájcsevegni.

-Messze lesz,  kell egy odu. Fedezz. - Közben nyugtázom, hogy a sofőrünk legalább él, és a hasznos infó után nyomul. Már csak túl kell élni.

Halk sóhaj, de utálom ezt kimondani. Mintha meztelenül táncolnék egy csapat  drogos előtt aki marék viagrát is rátolt. Viszket a gerincem mentén, de mivel ketten vagyunk, és én nem tudok lövöldözni... Szinte verem a terminál billentyűjét az ujjaimmal, keresem a hely térképét, miközben próbálom felidézni mit láttam idefele. Kár, hogy visszajátszásra most nincs idő. Valami nyilvánosabb hely kéne ahol elvegyülhetünk. És ahol nehezebben lőnek le kérdés nélkül. ha ilyen nincs marad B tervnek egy üres raktár, esetleg csatorna. Az öt perc most egy örökkévalóság
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Szeptember 01. 08:39:10
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Japantwon>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Utazás az ismeretlenbe”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:25 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 11:25:00 –

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/luxus-10.jpg)

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Az idős titkár és bátyád szótlanul mérnek végig és megindulnak veled a liftek felé, legnagyobb meglepetésedre a liftbe már nem lép be bátyád csak szótlanul búcsút int a záródó ajtószárnyak között, magadra maradsz az öreg titkárral aki a lift emelkedése közben szisztematikusan egy hatalmas ernyőt bontogat.
A lift a felső tetőparkolók egyikéhez repít benneteket és a kinti csapadékos időbe már az öreg titkár által kinyitott esernyő oltalmában léphetsz ki, fent egy hatalmas luxus aerodynamic (AV) várakozik és két szűk fekete ruhába öltözött sötét hajú japán férfi és nő valószínűleg testvérek akár ikrek is lehetnek. A férfi szótlanul nyitja az utastér ajtaját miközben olajozottan veszi át az ernyőt az idősödő titkártól aki meghajlás keretében távozik mindeközben a nő a környéket fürkészi, magadra maradsz a szinte minden luxussal ellátott utastérben az AV lágyan felemelkedik és a belváros felé veszi az irányt hangtalanul suhantok el a reklámléghajók mellett arra eszmélsz, hogy egy leszállóplatformra érkeztetek ami egyben lift is és megkezdte ereszkedését a mélybe.
Amikor az akna sötétsége körbezár ismét az a érzésed, hogy fentről pengő hangok kíséretében szilánkos törmelék zuhog rád aztán megérkeztek egy privát parkoló szintre és kísérőid kinyitják előtted az ajtókat egy darabig amíg egy sötét tükröződő üveglapokból kialakított labirintus előteréhez nem értek a nő csak ekkor szólal meg

- Odabent már várják. – fejével a labirintus felé biccent.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/haruko10.jpg)

Egy darabig bolyongsz a kialakított folyosókon amik kiszögellései mögött a beugrókban mesteri ember magas bonsaiokat helyeztek el a tervezők aztán megérzed a tea és cseresznyevirág illatát és azt követve eljutsz egy nagyobb területre amit a labirintus falai határolnak középen egy teázó asztal és mellette egy hatalmas cseresznyefa bonsai az asztal mögött tradicionális haoriba és hakamában a hallucinációdban megjelent idős férfi ül érkezésedre a kezében tartott teáscsészét lágyan az asztalra helyezi majd fejével a teázó asztal túlsó oldala felé biccent.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Szeptember 01. 09:57:41
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Menekülés a raktárból II.>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:40 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:42:00 –

<< Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith >>
<< DataTerm használat: 5 eb (térképnyomtatással együtt) >>

A DataTerm infopultból lassan köpődik ki a vízhatlan műanyag térkép a környékről miközben azt várjátok, hogy bármelyik pillanatban a köd és eső mocskának függönyéből vagy a rendőrök vagy a rosszfiúk bukkannak fel.
A térkép alapján mindketten látjátok, hogy nem túl messze tőletek futva úgy 3-4 percnyire van egy fedett gyaloghíd amiről újabb 5-10 perc alatt sietve 5 perc el lehet jutni a kikötő buszállomásáig (Night City kiegészítő 18.o. 22 pont / City Center Upper East / ) ahonnan az infopult szerint 30-35 percenként indulnak járatok a nap ezen időszakában és egy páncélozott megállóhely is tartozik hozzá.
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/data-t10.jpg)

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Szeptember 01. 12:32:08
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo11.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca emeleteken”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:25 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:25 –

<<Résztvevők: August Kowal>>

A CAT egység tájékoztatása alapján Esthajnalcsillag a belvárosban tartózkodik éppen a készülék röviden kicseng majd bejelentkezik a már megismert öreg japán aki türelmesen végig hallgat mielőtt megszólalna.

-   Kowal san megbízóim szeretnék tudni, hogy mi van vagy mi történt Summers sannal tegyen meg minden lehetséges lépést az információk begyűjtése érdekében.

A beszélgetésetek közben a lift is megérkezik a fülke grafittikkel díszített ám szeméttől mentes.
Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Szeptember 01. 15:50:08
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:20 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:20 –

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz) , Edo Thakasi „Ronin” >>

Nyaktörő iramban szánkáztok le a gyorsforgalmi útról és úgy tűnik sikerült akkora galibát kavarni, hogy az üldözésetekre induló rend őrei nyomotokat vesztették, vagy csak a távolból figyelnek benneteket.

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz) , Edo Thakasi „Ronin”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz) >>

Később a címre érkezve megállapíthatjátok, hogy ez egy északnyugati tízemeletes tucat bérlakás telep a környező bandajelek alapján a környéket a csontrágók uralják jelenleg.

A magas olcsó panelelemekből épült épületek savas esők marat homlokzatáról, vakon merednek rátok a beopálosodott nyílászárók üvegei, miközben az épületek közötti területet megüli a szmogtól mocskos köd miközben a havazás egyre intenzívebbé válik.
A környéket egyenlőre csak a mocskos szmoggal telített köd uralja, itt ott távolabb felsejlik néhány fémhordó alakja és a bennük égő szemét, mintha csak a komor hangulatot fokozni akarná az égből piszkosszürke hó kezd szállingózni egyenlőre, nyugodtnak tűnik a környék a szokásosnak mondható dögevők és hiénák sem bukkantak fel.

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
A megadott cím előtt terpeszkedő bérházszörnyeteg előtt meglehetősen feltűnő jelenségként trónol a motoros arc és a szumószökevény, hallgatásba burkolóznak a motoros arc a combján pihenteti a megtöltött puskát a motornak támaszkodva míg a szumóarc az oldalkocsi közelében cövekel le jobb kezét a kocsin belülre lógatva és a környéket pásztázzák, láthatóan rátok várva.

<< Edo Thakasi „Ronin” >>
Sikerül egészen a északi 167. utcáig a követett jármű nyomában maradnod ott egy bérház előtt egy fura motoros páros közelében leparkol ami eléggé feltűnő jelenség, egy a bontókból összeválogatott motorszörnyeteg.

Oldalkocsis motor ( és a motor,jelentősége nem hiszem hogy lesz a játékba úgyhogy csak úgy mert.. https://www.youtube.com/watch?v=5zgTLCvSAsY (https://www.youtube.com/watch?v=5zgTLCvSAsY) )

A motor nem egy apró darab és az oldalkocsi sem ám az oldalkocsi mellett álló távol keleti muksó testméreteiből adódóan ez egész jármű gyermekjátékszernek tűnik, a motort mellett ismétlőpuskát lógató fickó már jóval átlagosabbnak tűnik.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. Szeptember 01. 17:07:20
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<Esemény: „167. utca emeleteken”>>
<<Résztvevők: August Kowal >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:25 - >>

- Rendben, akkor hívom újra, ha megtudtam valamit. - zárom le a beszélgetést, majd elköszönök.
A hívás zárultával elteszem a CAT-et, majd utánanézek van-e házmester az épületben. Valami feliratot, telefonszámot keresek először a földszinten a bejárat közelében, lift környékén, kaputelefonon.
A házmesternek lehet pótkulcsa minden lakáshoz. Egyelőre nem akarok erőszakot alkalmazni, mert nem valószínű, hogy át tudom kutatni a helyet, mielőtt kiérnének a zsaruk. A szomszédok hamar felnyomnának.
Még mielőtt nekilátnék a keresésnek, Summers ajtajának kilincsét lenyomom, hátha szerencsém lesz, talán nem zárták be.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. Szeptember 02. 14:30:27
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Haldirien%20Képei/fck.png)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca”>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:20 - >>

- Ezaz! Basszátok meg disznók! - a jobb kezemmel átveszem a kormányt, a ballal pedig hátranyúlok és bemutatok az egyre inkább távolodó kavalkád felé. Majd visszaveszem végleg az irányítást Sérótól. Teszek egy pár kanyart, hogy lehetőleg szem elől tévesszennek a bétások.
"Lehet autót kéne váltani. Nem tudom mennyire tudták ezt azonosítani... Bár még ráérünk, miután találkozunk a többiekkel..."
Időnként hátrapillantok, keresve a rendőrautót.

Amikor megérkezünk a nomád bringája mellett parkolom le a fekete autót.
- Szevasztok csumbák. - szólaltam meg, miközben kiléptem a kocsiból. Egy pillanatig felmérem a két társamat, majd a környéket mérem fel majd az épületre vetem a tekintetem.
- Csontrágók. Bűbájos társaság. Azt hallottam, a nevüket arról kapták, hogy akiket elkapnak, azokat kizsigerelik és a kibercuccaikról foggal szopogatják le a húst, hogy aztán magukba cuccolják. - leellenőrzöm, hogy újra van e tárazva a pisztolyom, majd feltöltöm a tárat lőszerrel. - Egy pillanat, lecsekkolom a környéket. - a pisztolytartó kezemmel rákönyöklök az autó tetejére, míg a másik kezemet magam elé emelve megnyitom a Menü-t, és leszkennelem a környéket, hogy milyen kamerák, távirányítású ajtók, liftek, televíziók, autók vannak a környéken.
Miután végeztem, a többiek felé fordulok.
- Csak utánatok, drága urak, a ti hangotok mélyebb... ha ti léptek be oda, akkor elakad a szavuk és összepisilik magukat, míg ha mi lépünk be. - mutatok magamra és a Séróra. - titeket már lehet nem fognak tudni végigmérni.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Szeptember 04. 11:26:20
Edo Thakasi „Ronin”

Végre abba maradt az üldözés... Már kezdett rizikós lenni a helyzet. Viszont most célt értünk úgy néz ki. Legalábbis most van egy szusszanatnyi időm arra, hogy körbe kémleljek. Oldalkocsis motor stim viszont a tag nem annyira tetszik. Az épületet szemügyre véve  nincs ínyemre, hogy banda terület, de nyilván mi más lenne.

- Hogy álltok? Én épp megfigyelem a célpontot, egyenlőre nyugi van megpihen éppen. Jobb lenne, ha csipkednétek magatokat! - szólok az éteren keresztül Scarletnek, közben gondosan megjegyzem a helyet s címet, ha menni kell hirtelen tudjam hol keressem.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Szeptember 07. 15:59:06
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Edo Thakasi „Ronin”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:30 –

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz), Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz) >>
Úgy tűnik, hogy  Pestisdokis humorod nem túl megnyerő mert Winnie elégedetlenül löki el magát a motortól lábszárán vádlóan sötétlik a szétmarcangolt szövet.
-   Hagyál már ezzel a hulladék dumával eddig is mi voltunk a golyófogók miközben össze vissza iszkoltál mint egy megriadt rágcsáló, szóval szerintem most mehetnél te előre és az idegenek felé villanthatnád ezt a szar dumát aztán majd meglátjuk benyelik e kispofám. – beszéd közben fél kézzel rád emeli a smasszerpuskát minek csőtorkolata fenyegetően mered rád és már láttad mit művel az élő hússal az ólom felhő, a végén nyomatékosítás véget feléd bök vele, látszik, hogy nincs túl jó hangulatban – Szóval indulj te tudjuk le az adósságot, hogy eldeltázhassunk végre innen a retkes picsába!
Mielőtt még teljesen elfajulnának a dolgok „Po” szólal meg.
-   Majd én megyek előre, mert ha halomra gyilkoljátok itt egymást annak a Kamik nem fognak örülni, maximum nekem meg a szervbankoknak lesz belőle profitja, erről jut eszembe ugye mindannyiótoknak van donor kártyája? – majd az oldalkocsiból kikap egy sporttáskát és megindul az épület felé, csak a válla felett szól vissza – A gomik jöhetnek mögöttem és a sort Winnie zárhatja na nyomás végezzünk minél hamarabb!

<< Edo Thakasi „Ronin” >>
Telefon nincs nálad a mastoid common pedig hallgat süket csend van benne valószínűleg hatóterületen kívül kerültél vagy a sok épület közöttetek leárnyékolja az adást, közben az összegyűlt csapatban valami nézeteltérés alakulhatott ki mert a megviselt motoros arc ráemeli a smasszerpuskát egy fiatal kölyökre de aztán mégsem tőr ki balhé mert a távolkeleti muksó vezetésével megindulnak az épület felé miközben a motoros arc a sort zárva kitüntetett figyelemmel pásztázza tekintetével a környéket.

<< August Kowal >>
A lakás sajnos zárva van ezért visszaereszkedsz a földszintre ahol a lépcsőházból kifelé pillantva meglátod, hogy motoros és keleti szumóarc csapata a duplájára növekedett és így plusz két fővel gyarapodva az épület felé tartanak a motoros egy smasszerpuskát markolász és erősen húzza a sérült lábát, míg szumóarcnál egy gyanús kinézetű sporttáska van valószínűleg nem a futócipőit tartja benne.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. Szeptember 07. 18:05:16
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)

<< Az Ékszerész akció >>
<< Mesélő: Filio Mortale >>
<< Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<< Esemény: „167. utca” >>
<< Résztvevők: August Kowal >>
<< Időpont: 2020.02.15. 12:30 - >>

Remek, úgy látom, nem úszom meg a napot izgalmak nélkül. Van esély rá, hogy a másik bejáraton is érkeznek hobbilövészek.
Átsétálok kényelmesen a másik bejárathoz, hogy ne keltsek feltűnést, majd körbenézek ott. Nem lépek ki, csak félig, hátammal megtámasztva az ajtót. Úgy csinálok, mintha csak telefonálnék.
Az épület nem túl jó tűzpárbajhoz, az emeleten lelőnek, mint a nyulat. A földszinten, a belső udvaron viszont egyedül annyi esélyem sincs a két bejárat miatt. Hamar körbevesznek. Le kéne lécelni, és a motornál megvárni a fejleményeket. Az lenne a legjobb.
A fegyvertokomat azért kicsatolom a dzsekim alatt.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Szeptember 08. 12:08:28
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – 56-os raktár>>

<<Esemény: Menekülés a raktárból II.>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:40 - >>

Scarlet Smith

Ránézek a térképre. Háááát.....
- Kb 150 méter arra. Ott lesz fedezék- bökök a megadott irányba, és indulok is tempós kocogással. Úgy számolom, ha jó időt futunk három perc, ha még bújkálnunk is kell akkor lesz az hat is.  Közben a fülesemben igyekszem az üldözés zajára is figyelni. Amíg van zaj, igazából nem aggódom, ha csend lesz, majd elkezdem.

Falmellé, árnyékokba húzódva igyekszünk előre. Közben jár a szemem, kéne egy rossz zsák, valami papír, vagy bármi amit felkaphatok és becsomagolhatjuk a dobozt. Ha már megszereztük, nem akarom elhagyni, de biztos hely kell a felbontogatásához, addig viszont rohadt feltűnő.
- Húzzuk meg magunkat amíg az Ezüst nyíl fel nem szed- zihálom menet közben, Bob bólintása után, már csak a menekülésre koncentrálunk. Persze lehet, lesz jobb ötlete. Nem bánnám.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Szeptember 08. 21:30:31
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – gyaloghíd>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Menekülés a ködben>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:47 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:47:00 –

<< Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith >>
Halkan zihálva „vágtáztok” a gyaloghíd felé terhetekkel megpakolva miközben a mocskos ködfüggönyben a havazás is rákezd mocskos szürke pelyhekben, körülbelül öt perc futás után eléritek a raktárak felett és között húzódó gyaloghidat ami az állomásra vezet a térkép szerint és golyót sem kaptok a hátatokba, mire eléritek a gyaloghidat a rádióban is megszűnnek a zajok valószínűleg hatótávon kívülre kerültek vagy túl nagy a köztetek lévő épületek árnyékolása.

<<Scarlet dobj Szerencse +  1D10-et álcaszemét guberálásra>>

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/gyalog10.jpg)

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Szeptember 12. 12:17:31
Edo Thakasi „Ronin”

Hm... Igen csak zavar a rádiócsend. Nem tetszik ez nekem s egyre feszültebb is leszek. Szerencsére odakint sem vezették le a feszültséget, pedig biztos lett volna miért... Hát mindegy ez van. Kicsit várok még, de szerintem kezdek egész feltűnő lenni, így memorizálom a helyszínt a fejembe is s a gps-be is, majd kisvártatva visszaindulok a többiekért, illetve legalábbis hallótávolságba, egyeztetésért.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Szeptember 17. 10:47:53
Amaterasu

Ösztönösen húzom ki magam, mosolygok szelíden testvéremre és engedek meg egy pillantást az idős titkárra, amikor megérzem figyelő tekintetüket. Tökéletesen öltöztem fel, s pont annyi sminket viselek, amit az efféle találkozások megkövetelnek. Kétlem, hogy ennél többet lehetett volna tenni, így elégedetten indulok el, hogy valódi meglepettségről adjak tanúbizonyságot egy felvont bal szemöldökkel, hogy szeretett bátyám nem tart velem.

Nem köszönöm meg szavakkal, csak egy apró gesztust teszek az idős férfi felé, majd beszállok a luxusba, ami idővel a mindennapjaim része lesz! Kétlem, hogy bárki bántalmazni akarna engem vagy valami ennél is rosszabbat tervezne, de ahogy elnézem a két idegent, mégis az az érzésem, hogy a veszély akár valós is lehet. Úgy ülök be, mint akit nem gondolkodtatott el az ilyen látványos elővigyázatosság és száműzők mindent érzést az arcomról.

Miközben haladunk a tekintetem a városon időzik figyelmen kívül hagyva az időjárás nyomasztó hangulatát, azon tűnődőm hogy hova és miért is megyek tulajdonképpen. Talán emiatt rezzenek össze amikor valami vagy valamik a jármű tetején landolnak és nem teljesen üzemszerű hangokat csalnak ki abból. Nem sietek azonnal kiszállni, néhány szívdobbanásnyi időt kivárok, meghagyva a gondolatok ezzel kapcsolatban a kísérőimnek, akik közül a nőnek biccentek, mikor ezúttal szavakkal tájékoztat.

Nem teljesen tudom továbbra sem, hogy mit keresek itt, de úgy döntök, hogy rálépek az ösvényre és… megcsodálom az utat, ami célomhoz vezet. Illatok után pedig határozottabbnak érzem a lépteimet, mígnem elérem annak forrását, hogy belépve megtorpanjak és picit tágabbra nyílt szemekkel szemléljem a férfit, akiről korábban azt hittem, hogy valami drog csalta látomás csupán. Most itt ül előttem és teával kínál, amit természetesen elfogadok. Továbbra is – reményeim szerint – kifürkészhetetlen arccal lépek közelebb, hajolok meg és fogadom el az italt, hogy aztán talán nem túl kíváncsi tekintettel várakozzak türelmesen, mit is szeretne.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 05. 07:15:56
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” és környéke „bérpanel”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Edo Thakasi „Ronin”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:30 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:30 –

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz), Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz) >>
„Po” vezetésével bemasíroztok a kihaltnak tűnő bérpanelbe. A magas olcsó panelelemekből épült épület savas esők marat homlokzatáról, vakon merednek rátok a beopálosodott nyílászárók üvegei, miközben az épületek közötti területet megüli a szmogtól mocskos köd, a havazás egyre intenzívebbé válik. A főbejárat nyitva van a földszinti lépcsőházba belépve megállapíthatjátok, hogy egy jobb napokat látott ütött kopott ám legalább valamennyire tiszta standart belső udvaros és körfolyosós bérházzal van dolgotok, az épület téglalap alapú közepén egy szintén téglalap alapú udvarral a gyűrű belső felén fut a körfolyosó és erről nyílnak a lakások amiknek az ablakai az épület külső oldalára nyílnak, a téglalap keskenyebbik oldalain van egy-egy bejárat valamint lépcsőház és mellette lift azaz az épületnek két lépcsőháza és két liftje van a postaládák a „főbejárat” földszinti lépcsőházában vannak elhelyezve ahol beléptetek az épületbe, bár úgy tűnik nagyon régóta nem használja azokat senki, nem egy felfeszítve és kibelezve áll az épületben haladva megállapíthatjátok, hogy bár ütött kopott a környékhez képest tiszta minimális a szemét jelenléte valamint hajléktalanokba és drogosokba sem botlotok a lakás felé haladva és egyenlőre. Winnie magához ragadja Pestisdokit és betuszkolja a liftbe miközben Po és Séró a lépcsőházat célozza meg.
-   Te velem jössz a liftbe! Fent találkozunk.
A liftben Winnie fáradtan dől a falnak lábán a kötés egyre jobban átvérzik homlokán izzadságcseppek gyöngyöznek.
Hamarosan ott álltok a hatodik emelet ötvenhármas ajtaja előtt ( 653. ) esetleges csengetésetekre senki sem nyit ajtót.

<< Edo Thakasi „Ronin” >>
A kvartettet elnyeli az épület kint pedig a szmogos szürke hóesésben beáll a látszólagos nyugalom, még várakozol egy kicsit de mivel nem történik semmi ezért elindulsz visszafelé egyenlőre a commban csak csend honol némi statikus sercegéssel tarkítva, igencsak eltávolodtál a többiektől jó másfélórányi autózásra vagy a raktáraktól ahol hátrahagytad a többieket.

<< August Kowal >>
A kvartett a lépcsőház előtt széjjelválik a nagydarab keleti arc és egy belőtt hajú szépfiú a lépcsőt választja míg a bicegő motoros arc egy maszkos nyüzügébb srácot ellentmondást nem tűrően betuszkol maga elé a liftbe veled látszólag nem törődnek megindulnak fölfelé.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Erimar - 2019. Október 05. 11:18:55
Bob

- Naigen, kéne valami csomagolás ennek - morgom, de inkább a környező területen történő mozgásokat figyelem, hogy el ne kapjanak. Készültem erre is, de most inkább kihagynám. Mikor elérjük a gyaloghidat folytatom csak:
- A pályaudvaron lehetnek elegen hogy eltűnjünk. És úgy kell viselkednünk mintha teljesen hétköznapi dologról lenne szó. Lövök ha kell, de kerüljük a feltünést továbbra is. Mennyi idő van még a következő buszig? Ha sok - 10perc már az lehet - hívjuk a többieket vagy küldjünk nekik sms-t...

Gyanakvóan körbenézek, hogy látok-e valami mozgást, valaki gyanúsat. Amennyire feltünés nélkül lehet, készenlétbe helyezem géppisztolyom...
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Október 05. 13:37:35
<<Esemény: Menekülés a ködben>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:47 - >>

Scarlet Smith

Ha találok valami alkalmasat, akkor elcsomagolom a dobozt, ha nem, akkor igyekszem úgy viselkedni, mintha ez tök természetes volna.

- A Busz a B terv, kötött, megfigyelt, zárt. Kocsiba akarom rakni ezt a vacakot és mihamarabb elvinni, megnézni mi van benne.

Ha nem sikerült bebugyolálni, akkor keresek eg sarkot, oszlop tövét, ahova letehetjük és hanyagul rádobom a kabátom, legalább a jelzést takarja. Aztán próbálok újra hívni, ha nem sikerül SMS-t küldeni a sofőrnek.

 Buszpályaudvar, 500 méter, mikor érsz ide?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 06. 07:12:01
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City „Belváros – Cégnegyed”>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Az ismeretlenbe” - Teaszertatrtás>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:25 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 11:25:00 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Ahogy közelebb „tipegsz” látod, hogy vízióid tárgya mellett a padlón lefektetve egy tradicionális katana pihen finoman megmunkált lakkozott tokban a fegyver markolatán látszik a használat és idő patinája míg a tok makulátlan tökéletességében pompázik a lakfelületen meg meg csillannak a kosza porszemek, a férfi elegáns mozdulattal tölt részedre a teáskészletből és hozzákeveri a teaport majd amikor elkészült a aromás zöldtea nyújtja át anélkül, hogy hozzád érne az idő megfagyni látszik miközben aprót kortyol a csészéjéből csend üli meg a helyiséget csak a sarkokban elhelyezett bonsiaok apró reccsenései törik meg a légkondicionáló hullámzó enyhe háttér rezonanciáját.
A férfi csak a második kortyot követően szólal meg kiművelt és mondhatni ódon angolsággal amely valószínűleg az „összeomlás” előtti patináns egyetemek valamelyikén ivódott belé.

- Szüleik eltűnése nagy veszteség a családjuknak és felkavaró élmény testvérbátyának és önnek, vajon mindenáron fényt akar deríteni az igazságra? Mert aki alámerül a mélységbe az már átformálódva tér onnan vissza, egyenlőre úgy látom, hogy magát elriasztja a mélység és a végső elrugaszkodás.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 06. 08:11:02
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – gyaloghíd - buszmegálló>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Vágta a buszmegálló felé>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:57 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:57:00 –

<< Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith >>

A kukázás eredményeképpen találtok egy viseltes vastag újrahasznosítható dobozt amiben elfér a nálatok lévő „konténer” és a súlyát is megbírja ráadásul így a fogás is jobb rajta és akár ketten is vihetitek. A gyaloghídon csak néhány emberrel találkoztok aztán megérkezte a buszmegállóhoz a páncélozott váróteremben a buszra várakozva megtalálnak benneteket az Inkvizítorok hatan vannak, körbevesznek benneteket és hangzatos szónoklat közepette mindenféle könyveket próbálnak rátok sózni ami a fém „antikrisztussal” szemben megóvja lelketeket és épülésetekre szolgál.

-   Démonok járnak közöttük testvéreim a technológia hamis álcája alatt próbálják megrontani lelketeket a romlott és átkozott „fémmel”. Isten az embert tökéletesre teremtette ezért nincs szükség a test szentséges templomának meggyalázására romlott fémmel!

Csuháik alatt nagy valószínűséggel botokat tézereket és valószínűleg nuncsakukat rejtegetnek és a gyolcskötél helyett viselt láncövek sem sok jót sejtetnek.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Október 07. 12:31:40
Edo Thakasi „Ronin”

Észrevétlenül és gyorsan eltelt az idő, míg követtem a célpontomat. Sietek visszafele amennyire csak tudok, ki tudja, mennyire nagy szükség van rám. Viszont, kicsit morcos vagyok, hogy így jól egyedül hagytak. Próbálgatom pár percenkánt a como-t hátha megértő fülekre talál kisebb monológom. Remélem megvárnak, mert néha úgy elvagyok veszve ebben a nagyvárosban...
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. Október 12. 13:05:01
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)

<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke >>
<<Esemény: „167. utca” és környéke „bérpanel”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:30 - >>

Miközben a mindenféle, fegyveres forgatag elindul felfelé lifttel, gyalogszerrel, óvatosan hallgatózom, hogy nagyjából meg tudjam tippelni, melyik emeletre mennek, mik a szándékaik. Felfelé nem tekintek, nehogy kiszúrjanak, hogy őket hallgatom ki, legalábbis szándékozom ezt tenni.
Ha ez a banda hamar lelépne, megpróbálnám betörni az ajtót, talán gyenge az ajtó anyaga, a zár könnyen kiszakad. Amíg itt vannak, csak a legvégső esetben tennék ilyet. Törtem már be könnyűszerrel, vállal ajtót, de nem bejáratit. Talán egy tűzlépcső szóba jöhet, hátha tartozik az épülethez. Nagyobbat csörren az üveg, de gyorsabb. Bár körfolyosós épületnél ritka a tűzlépcső, mert akkor a bejárati oldalon is kellene lennie. Ott nem vettem észre hasonlót.
Mindenesetre gyorsan kitekintek, megnézem, hogy van-e bármilyen ablakhoz vezető lépcső, létra.
Nagyon lassan, halkan elindulok felfelé az ellentétes oldali lépcsőházban, mint amit a banda használt. Nem feltűnően lopakodok, csak óvatosan haladok felfelé. Ha mégis azonos szintre megyünk, akkor a 6. emelet előtt megpróbálok úgy állni, hogy ne lássanak rám, de én legalább ki tudjam hallgatni őket. A fegyverem tokját kicsatolom, ha elharapózna a helyzet. A tok pántját úgy helyezem, hajtom, hogy még véletlenül se legyen útban, ha fegyvert kell rántani.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 13. 09:58:02
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke vissza úton a dokkok felé>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” és környéke vissza úton a dokkok felé>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:40 –

<< Edo Thakasi „Ronin” >>
Jó tempóba haladsz a gyorsforgalmi felé ám a negyedet elhagyva a gyorsforgalmi felhajtójában durva hörrenés közepette megadja magát a verda és újraindulni sem hajlandó nem kis torlódást okozol a forgalomban a feltartott népek egy része röhög egy másik része átkozódik a mocskos ködös időben és vannak akik csak felmutatják az elmaradhatatlan „feldughatod” egyezményes jelet.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. Október 15. 09:24:42
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – gyaloghíd - buszmegálló>>

<<Esemény: Vágta a buszmegálló felé>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:57 - >>

Scarlet Smith

Próbálok újratárcsázni újra és újra. Közben a kijelzőt figyelem milyen buszok indulnak a következő percekben. nem akarok távolságira ülni, főleg ahol megkérdezhetik mi van a dobozomban. Egyelőre nem vagyunk feltűnőek. Egyelőre. De leszünk ha a hülyék ránk akaszkodnak, hogy ezek a legrosszabb pillanatokban tudnak mindig felbukkanni.  kapnak egy felületes mosolyt és némi hümmögést.

-Jah, jah hallotam ,már róla. De nézd, szerintem az a fickó érdeklődik irántatok.

Odabökök egy közelben várakozó ürgére, kalapban. Igazán régivágásúnak tűnik, lehet még majd egyet is ért ezekkel az idiótákkal. csak menjenek már innen. Bobra villan a tekintetem, nem akarok balhét, de sérülést még kevésbé,  csak le akarom rázni őket.

Miközben azon töröm a fejem, ha Ronin nem ér vissza hova a francba menjünk, itt a kikötőben volna jó meghúzódni. Hümm valamelyik hátsó dokk jó lehet, azt próbálom felidézni hol játszottam kölyökként, hol kamatyoltam fiatalként. A senki által nem figyelt részeket. A hasonszőrűek nem fognak  zavarni, mesterei vagyunk a nem odanézésnek, ha kell. 
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. Október 17. 08:49:18
Edo Thakasi „Ronin

Eszembe jut egy nagyon régi klasszikus jelenet valamely filmből, amit még gyerekkoromban láthattam...:" Mikor már azt hittem kint vagyok, ezek mindig visszarántanak!..." Valahogy így érzem magam én is, hogy mikor alakulna a dolog ez a tragacs beadja az unalmast. nem tudok mit tenni, kiteszem az ilyenkor szükségletes jelzéseket és kiugrok a kocsiból, megnézem mi a baja, de nem igazán értek hozzá.... Sokáig nem kéne itt időzni, feltűnést kelteni, hisz az már így is megvan...

Az egészet csak ennyivel intézem el:
- A redves büdös qrva életbe ez egy fostalicska...
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 20. 16:45:07
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/ares-d10.jpg)
Nappali események - Night City – ben (Mi a franc van ott elöl).

Edo Thakasi „Ronin” Mi a franc van ott elöl : kérek egy TECH + Barkácsolás + 1D10-et, hogy tudsz-e életet lehelni a verdába.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. Október 26. 12:10:37
Amaterasu

Ez is csak egy kifutó. Oly tökéletességgel tipegek rajta végig, mintha egy igen különleges eseményen vennék részt, mint díszvendég! Tekintetem ösztönösen is a nemes penge felé fordul, kétlem, hogy csak tradíció végett lenne ott. Erről tanúskodik a patina rajta, ahogy közelebb érve jobban meg tudom vizsgálni a szemem sarkából. Sajnálatos, hogy nem tudom megfelelően forgatni, magam részéről a más jutsu-t választottam, olyat, amit nem lehet tőlem elvenni.

Tekintetem végül a férfire esik, őt kutatja, alaposan megvizsgálva mindent amit csak megállapíthatok róla. Egyfelől tudom, hogy ő az, aki az álmomban volt, másfelől biztos vagyok benne, hogy valami természetfeletti, valami ősi dolog állhat csak a „megszólításom” háttérben. Nincs kétségem afelől, hogy az előttem lévő férfi bölcsebb és tapasztaltabb, mint jómagam és oly látásmódja van, amire én még vak vagyok.

Finoman elfogadva a csészét illően kortyolok a teából. A hagyományaink mélyen a lelkem részei, egész életemben az volt és büszke vagyok az örökségemre. Nyugodt vagyok, ami legalább annyira ijesztő számomra, mint az, hogy mindez talán a Napistennő és a Holdúr különös tánca, ahol el kell döntenem, hogy melyikük mellé lépek és kinek az oldalán folytatom. S mintha elküldték volna a követüket, hogy megértsem itt és most választanom kell.

S mindebben egyetlen dolog zavar, hogy nem az anyanyelvemen beszélünk. Ezt nem értem, nem tudom hova tenni, de úgy válaszolok, ahogy megszólítottak. Szavai nem, a kérdései felzaklatnak és bár uralkodom az arcvonásaimon, bizonytalan vagyok és félek, mert tudom, hogy nem állok készen arra, hogy alámerüljek, de talán még a változásra sem. Ezen nincs mit tagadni:

/Angol/ Köszönöm, a kedves szavait! – mondom őszintén – Együttérzése igazán megtisztelő! – hajtok picit fejet, majd – Érdekel az igazság, de a minden áron… olyan fogalom, ami biztos, hogy nem szolgálja az igazságot. A család fontos dolog és a Lélek nem szakadhat ki a karmikus körből, de az biztos, hogy annál többet is tehetnék, mint amennyit eddig azok, akik állítólag az Igazságot kutatták. Ugyanakkor az ismeretlen egyedül olyan hely, ahova botorság lenne csak úgy elrugaszkodni.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. Október 27. 01:11:50
Pestisdoki

Amikor Winnie megragadt, egy biccentés kíséretében követtem a liftben, majd amíg a liftben vagyunk, feltűnik Winnie sebe.
- Hallod csumba, vérzel. - a fejemmel a súlyos állapotban lévő lába felé intek. - El kéne látni, így el fog kurvulni. Lássam el? - kérdezem tőle egy maszk mögötti vigyorral az arcomon.

Mikor felértünk a lifttel, megkeressük a szobát, amit zárva találunk. A falnak vetem a hátamat, és megnyitom a menüt, és leszkennelem a környéket, hátha meg tudom bűvölni.

//OFF: Leszkennelem a környéket, és az ajtóra szeretnék Szezám Tárulj programot használni. //
Ha nem lehet kinyitni az ajtót, akkor megvárom, amíg megjön a Po, hogy döntse meg egy kicsit.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 29. 17:39:53
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok - buszmegálló>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Buszmegálló „affér”>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:57 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 10:57:00 –

<< Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith >>

Pillanatok alatt megpróbálod másra terelni az Inkvizítorok figyelmét a megállóban, miközben odabent csúcsra járatva pörögnek a kerekek egy biztos és nyugalmas hely után.
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/ares-d10.jpg)
Nappali események - Night City – ben (Scarlet Smith - Inkvizítorok).

Scarlet Smith vajon mázlink van? : kérek egy SZERENCSE + 1D10-et, hogy vajon a ballonkabátos mennyire ballonkabátos átlag „János”.
Scarlet Smith van ott jobb áldozat nálunk pöcsök! : kérek egy (EMPÁTIA + VONZERŐ) /2 + Megyőzés + 1D10-et, hogy másra tudod-e terelni az Inkvizítorok figyelmét rólatok.
Scarlet Smith hol húzhatnánk meg magunkat elmélkedés : kérek egy INTELLIGENCIA + Alvilág ismerete+ 1D10-et, hogy tudsz-e valami jelen helyzetben megfelelő helyet / pecót.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 29. 17:49:04
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” és környéke, úton a lónyálkút felé>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:50 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:50 –

<< Edo Thakasi „Ronin” >>
Még szerencse, hogy szereted a gépsárkányokat így hamar rájössz, hogy az üldözés hevében megfeledkeztél a lónyálmutató helyzetéről ezért kifogyott a nyál a paripák etetéséhez, rövid kutakodás után találsz egy osdi üzemanyag csapot, amit elfordítva ki tudsz facsarni még annyit, amivel elköhögsz a legközelebbi üzemanyagtöltő állomásig, bár bivalyerős a gép azért a benne lévő pacikat etetni kell..
A tankolás 25 eb-be fáj és újra tele a tank a gép indulásra kész, a mastoid commod még mindig süket

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 29. 18:13:12
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” és környéke „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Edo Thakasi „Ronin”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:35 –

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz), Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz) >>
A liftben Winnie csak röviden rád morran.
-   Csak azzal törödj, hogy hamar végezzünk a többit megoldom magam is!
Az ajtó előtt állva az időközben megérkezőknek felveted, hogy esetleg be is lehetne nyomni ezt a kis gyengus ajtócskát mire sérókirály csak megcsóválja a fejét és az ajtó elé ereszkedik féltérdre, miközben halkan dünnyög.
-   Mindig csak az oktalan és ostoba erőszak amit a leggizdábbak vetnek fel. Biztos a kissebségi komplexus mondatja velük.
Úgy 10-15 másodpercig ügyködik a régi mechanikus záron majd az ajtó halk kattanás keretében kinyílik, amit dudorászva konstantál.
-   Tádám! Szezám tárulj és produkcióóóó.. Uraim csak önök után.
„Po” rád morran és int a fejével a nyitott bejárati ajtó felé, hogy indulj, miközben készenlétbe helyezi a katonai vasat.
-   Kockagomi te vagy a legveszélytelenebbnek kinéző. Indulj! A kamik biztos kegyelnek, hogy eddig is életben maradtál a nagyvárosi ragadozók dzsungelében..

<< August Kowal >>
Sajnos az épületen kivűl egyáltalán nem találhatóak tűzlépcsők azok szintén a belső körfolyosóhoz vannak erősítve és a belső udvarra vezetnek. A 6. emeletre felérve látod a kis kvartettet amint fojtottan beszélgetnek aztán divatséró fejcsóválás mellet kezelésbe veszi a bejárati zárat és rekord idő alatt nyitja az ajtót, foglalatosságuk közepette ügyet sem vetnek rád, látszólag a nyüzüge maszkos srácot tuszkolják előre, miközben a keleti arc egy Militech Ronin rohampuskát helyez készenlétbe.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. Október 29. 20:53:01
Lev Anderson "Pestisdoki"

A liftben a nomád szavaira biccentek, majd a pisztolyomat vizsgálom, amíg felérünk a lifttel.

A folyosón igyekszem kinyitni vezérlő programokkal az ajtót, de ez a lemaradott épület még az elavult hagyományos ajtókat használta. Szerencsére volt egy hozzá hasonló elavult Jake, aki két kis mancsával nekilátott kipöckölni az ajtót.
A beszólására csupán egy bemutatással válaszoltam, továbbra is a falnak vetett háttal.
Amikor Po arra biztat, hogy menjek előre, akkor egy biccentés kíséretében elindulok.
- Megnézem a terepet, szólok, ha tiszta. - és belépek az ajtón, és a pisztolyt készen tartva fürkészem körbe a szobában, keresve bármit... Embert, adatot, számítógépet, eurodollárt, értéket.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. November 01. 21:24:31
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City „Belváros – Cégnegyed”>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Az ismeretlenbe” - Teaszertatrtás>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:35 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 11:35:00 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A tea zamata tökéletes és a meleg kipárolgása is megnyugtató a teáskészlet tapintása alapján finom kézműves termék válaszodat követően vendéglátód aprót kortyol majd csak ezt követően szólal meg kifinomult angolságával.

- Van, hogy az ember előbb fut mint, hogy járni tudna. Vannak emberek, akik természetüknél fogva pillanatok alatt képesek dönteni, és vannak, akiknek visszavonulva, keményen törniük kell a fejüket, mielőtt megtalálják a végső megoldást. A kérdés gyökere abban rejlik, hogy bár mindenki a bölcsesség különböző fokával születik, az ember rendszerint nem várt bölcsesség birtokába jut, ha tiszta személyiséggel gondolkozik, és betartja a Nabesima – szamurájok négy fogadalmát. Noha az emberek azt hiszik, hogy orvosságot találhatnak legnagyobb nehézségeikre, pusztán azzal, hogy komolyan elgondolkoznak rajtuk, személyiségükből fakadó ítéletük csak gonosz és hasznavehetetlen elképzelésekhez vezet, bármennyire is mélyen gondolják át őket. Akármi is legyen a helyzet, nekünk eltompult lényeknek hihetetlenül nehéz megszabadulnunk egyéni nézőpontunktól. Ezért amikor egy komoly nehézséggel kerülünk szembe, először félre kell tennünk azt egy kis időre, vissza kell térnünk a négy fogadalomban felidézett alapelvekhez, és személyiségünktől megszabadulva kell gondolkodnunk, hogy elkerüljük a komoly tévítéleteket.
Viszont amíg megszabadul személyiségéből fakadó korlátoktól, a szülei kapcsán meghozandó fontos elhatározása kapcsán addig tájékoztatom, hogy a DAIWA konszern új mélytengeri projektjéhez a megfelelő reklámarcot keresi.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. November 02. 14:23:01
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)

<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet>>
<<Esemény: „167. utca” és környéke „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:35 - >>

Miután látom, hogy a behatolás sikeres - és Lev is jelen van - a lakásba, dzsekimben végigtapogatom a zsebeim, nadrágzsebeimet is gyorsan átfogdosom, hogy hova tettem a mobilom (nem CAT). Kinyitom, és bepötyögöm a közös ismerősünk számát, aki remélhetőleg ki tudja sajtolni Levből az infot.

Odasétálhatnék hozzájuk, de kétlem, hogy szíves fogadtatásra lel egy idegen, pláne, hogy megfűszerezték a jelenetet automata fegyverekkel. Józan ember nem sétál bele egy ilyen helyzetbe.

A telefonban üdvözlés, rövid érdeklődés felé, majd rátérek a lényegre, kérek egy szívességet, hogy nem-e tudna üzenni Levnek, Pestisdokinak. Ha bármit talál az éppen kutatott lakásban a fickóról, azt küldje át mindenképpen e-mailben (digitális anyag), vagy jutassa el hozzám (nem digitális anyag). Mindenképpen anyagiakban kompenzálom. E-mailek, számlák, fotók, szerződések, stb. érdekelnek.

Közben hallgatom, hogyan halad a betörés.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Con Angilo Guerdo - 2019. November 06. 09:52:46
Edo Thakasi „Ronin"

Nincsen ínyemre ennek a tragacsnak a bütykölése, de nincs más verzió cselekednem kell. Még jó hogy konyítok valamit ehhez is... Miután sikerült megtalálni a rejtett tankot és elsikerül döcögnöm a benzinkútra tele nyomom a tankot. Húzom a szám szélét a 25eb-re arról nem volt szó, hogy még a benzint is nekem kell finanszíroznom, ráadásul tuti, hogy nem teli tartállyal adták oda ezt a tragacsot. Na mindegy, legyintek egyet magamban. Kifizetem azt kész. Visszaszállok a járgányra s irány a többiek. Közben a comon próbálom elérni őket hátha...
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. November 06. 09:57:33
Amaterasu

Megcsodálom még a teáskészletet is mielőtt visszahúznám a kezem, felidézem milyen érzés volt kézben tartani, majd ezt igazán ízletes teát meglehetősen lassan kortyolgatom és hagyom, hogy az ízvilág rabul ejtsen, a melegsége átjárjon, mielőtt letenném a csészét az őt megillető helyre. Mindeközben figyelmen kívül hagyom, hogy egy kevésbé nemes nyelven beszélünk és némán hallgatom a bölcsességet, amit az idős(ebb) férfi megoszt velem.

/Angol/ Nem vagyok benne biztos, hogy Nabesima fogadalmai szerint élnék, sőt, még a Bushido sem feltétlenül határozza meg az életemet. – őszinte vagyok, amennyire ez lehetséges ebben a világban – Kétlem, hogy a puszta gondolkodás bármilyen változást elő tud idézni, sőt még a szavak ereje is olykor kevésnek tűnik, de a tettek, úgy vélem ők azok, amik igazán meghatároznak. – felemelem a csészét és picit kortyolok, hagyom a szavakat ülepedni, majd – Az önismeret talán az egyik legfontosabb dolog ami végigkísér az utunkon, tudni milyen gyengeségeink és erősségeink vannak és azt hogyan kezeljük. De legalább ilyen fontos az is, hogy felismerjük az emberekben mindazt ami segít és nem hátráltat minket. Kétségtelenül parányak vagyunk és létezésünk épp csak azoknak számít akik igazán szeretnek és/vagy törődnek velünk. Kilépni a tudatosságból, a nézőpontunkból szinte lehetetlen feladat, kevesek jutnak el arra a pontra, ahol igazán megvalósul ez. Magamat még nem tartom elég felvilágosultnak ahhoz, hogy ilyesmire képes legyek és azt sem tudom, hogy valaha képes leszek rá. Mindenki küzd valamilyen belső oni-val és ezek olykor bizony erősebbek, mint azt bárki gondolná, talán nem is értik, milyen nehéz harc ez önmagunkkal.  Értem a bölcs szavakat, magam is így látom, de ettől még a megfelelő lépés kiválasztása nem könnyebb. – sóhajtok, majd érdeklődve figyelek, hogy aztán – Megtisztelő lenne a Daiwa konszern arcának lenni, ha oly szelíd vonásokat keresnek, mint amivel a Napistennő megajándékozott.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. November 15. 16:48:54
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok - buszmegálló>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Buszmegálló „affér”>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:00 –

<< Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith >> 11:00

A jelenlegi helyzet nem túl megnyugtató, viszont Scarlet odavettet megjegyzésének hála egy kicsit elterelődik rólatok az Inkvizítorok figyelme azért a szószóló még rátok bök mielőtt megközelítenék az áldozatnak bedobott tagot.

- Kösz nővérke azért a fivérkével együtt ne nagyon akarjatok egyenlőre továbbállni mert a végén még azt kell hinnünk, hogy átkos kibervereket rejtegettek mivel megszentségtelenítitek tisztátalanná téve testetek szentségét.

A mondandóját követően társaival a megjelölt tag felé rajzanak és amikor pár lépésnyire körülveszik az illetőt elszabadul a pokol érdeklődésük tárgya artikulálatlan hangon felordít és esőkabátja alól két kis géppisztoly kerül elő amiből válogatás nélkül tüzet nyit az előtte lévő Inkvizítorokra és a mögöttük lévő utazóközönségre (többek között rátok is)

<< Scarlet Smith >> 11:00
Miközben az elterelő hadműveletet intézed, a neuronok cikáznak agyadban egy a közelben található nyugodt búvóhely kapcsán ám semmi sem jut eszedbe mintha tisztára radírozták volna a helyről való ismereteidet, viszont közben erőszakosan a homlokteredbe kúszik a raktár belső kivetítő képernyőjén látott lassan vánszorgó neonzöld szöveg.
<<Fraktál Summers 653-as szoba, 167. utca WE - Azonnal hívj fel /852-937-5841/ ÓZ>>
Aztán a következő pillanatban elszabadul a pokol átlag csali János-Julcsi artikulálatlanul felordít és tüzet nyit az Inkvizítorokra veletek egyetemben.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Úton vissza a raktár felé>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:55 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:55 –

<< Edo Thakasi „Ronin” >> 12:55
Visszaállsz a városi forgalomba és hajtod a gépet vissza a raktár felé, miközben szabályos időközönként próbát teszel a rádióval (mastoid commo), hátha megszűnik az árnyékolás köztetek és végre kapcsolatba tudsz lépni a többiekkel.
(Sajnálom túl nagy az időrés köztetek, a buszmegállós események lezárásáig nem pörgetném részedről tovább az eseményláncolatokat)

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. November 15. 17:11:45
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” és környéke „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:40 –

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz), Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz) >>
Belépsz a lakásba és meg kell, hogy állapítsd, hogy egy 5x5 méteres tiszta amerikai konyhával ellátott hálószobába érkeztél egy légtérben van a fürdő, wc, konyha és háló minimál japán „art” dizájn jellemzi a lakásban látszólag senki sem tartózkodik, amint belépsz a teázó asztalon lévő holotank bekapcsol és az alábbi szöveg úszik át rajta:
Lev hívj fel most, van egy fizetős meló a pecóval kapcsolatban, amit éppen most nyomtatok fel! ! ! „Oli”

<< August Kowal >>
A vonal túlsó végén egy feketepárduc „dorombolás” fogad.
- Enye, enye Augustus, hát csak akkor hallatod hangod amikor bájos kis postásként van szükséged rám semmi ajándék semmi braziliai pörkölt kávéból készült kávézási felajánlás, csak az üzlet, legyen megpróbálom elérni Pestisdokit neked de nem ígérek semmit, viszont ha összejönnek a dolgaitok jössz nekem eggyel és mellette még meg is kell vendégelned valami kávékülönlegességgel, rosszfiú.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. November 15. 17:40:18
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City „Belváros – Cégnegyed”>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Az ismeretlenbe” - Teaszertatrtás>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:40 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 11:40:00 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A apró korty fürkésző tekintet vendéglátód részéről majd ezt követően továbbra is ódon kifinomult angolsággal társalog tovább.
- Az igazgatótanács egyöntetűen támogatta az ön bevonását a reklámkampányban és bizonyosan elégedettségükre szolgálna az ön személye mint a mélytengeri projekt népszerűsítő személy. Viszont néhányan az igazgatótanácsból többet keresünk a külsőleg megfelelő személynél szeretnénk, ha a projektet népszerűsítő személy olyan lenne belső értékileg is mint a projekt maga, merész, nem fél kilépni a komfortzónájából nyitott az új innovációkra és nem utolsó sorban lehetőségeihez mérten erőfeszítéseket tesz azért, hogy elérje áhított céljait még ha ez merész lépésekre is sarkalja az illetőt. Döntenie szükséges a lehetséges utak között, hogy egy munka lesz az ön számára ez a népszerűsítő kampány vagy annál több, amit szívvel lélekkel csinál és elköteleződik a projek céljai mellet, mert hiszi, hogy az jobbá teheti a jövőt s megteszi a szükséges lépéseket azért is, hogy az önt kínzó múltbéli kérdéseire megtalálja a választ. Amennyiben az egyszerű munka mellet dönt, úgy a cég jogászai ismertetik önnel később a szerződés feltételeit . . .

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. November 16. 00:27:52
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” és környéke „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40 - >>

Pestisdoki:

Egy széles mosolyt villantok a maszkom alatt, amikor megpillantom a gazdag kecót, el is határozom, hogy fel fogom avatni majd a mosdót, amikor távozunk, amikor a holotáblán egy üzenet jelenik meg Ollie-tól.
Már ösztönösen nyúlok a telefonom felé, amikor rájövök hogy eladtam a múlt héten egy jó kiberverért.
"Picsába... Itt ebben a ász kecóban kell hogy legyen valami online csatlakozás."
- Még várjatok egy kicsit, eddig tisztának tűnik.

//Keresek egy net csatlakozást, hogy felhívhassam a cyberdeckemen Olíviát.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. November 16. 08:14:03
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” és környéke „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:40 –

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz), Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz) >>
Kintről a többiek morgolódását hallod, hogy „Mivan? . . . Van bent valaki? . . . Ne szórakozzál már gomi! . . .” miközben a aktiválódott holotank mellett találsz egy hálócsatlakozási pontot, gyorsan rá is cuppansz, még érzékeled, hogy társaid az ajtófélfa mellett amolyan vállad fölött átkukkantással türelmetlenül benéznek a lakásba miközben elmerülsz a MENÜ-ben.
Felocsúdni sincsen időd digitalizált azték sárkány jelenik meg és szájából kitörő zöldes miazma beborít amikor a zöldes köd teljesen beborított Oli hangját hallod tompán „egyenesbe kapcsollak Augusttal kinek ajánlata van számodra!” és már hallod is a távolsági vonal felismerhetetlen kattanását – sercegését aztán a vonal kitisztul. . .

<< August Kowal >>
Nagyon megszólani sincsen időd mert Olivia a feltételeinek kinyilatkoztatását követően lényegretörően bejelenti, hogy
-   Augustus drága akkor jössz nekem eggyel-többel . . . Egyenesbe kapcsollak benneteket a többit intézzétek magatok elvégre nagyfiúk vagytok . . .
Hívásátirányítás jellegzetes hangját hallod aztán a vonal kitisztul. . .

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. November 16. 13:55:15
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” és környéke „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40 - >>

Amint Olivia jelképes követelését hallom a kávéról, már tudom, hogy ilyen könnyen nem úszom meg. Amikor mondandója vége felé jár, már nyitnám is a számat, hogy megígérjek neki ezt-azt, amit nem tudom, mennyire tudok betartani. Szándék megvan, de az élet mindig közbeszól. A kávézást biztos nem, ahhoz túl sok a teendő, de mást talán igen, leginkább ha munkával kapcsolatos. Legfeljebb küldetek neki egy csomaggal.

Elköszönni nincs időm, de egy könnyed mosollyal zárom a beszélgetést. Szeretem, ha valaki nem vesztegeti az időt. Úgy látom, Olivia ezt már jól megtanulta.

[Hívásátirányítás Levhez]

- Üdv Lev! August Kowal vagyok, közös ismerősünk, Olivia kapcsolt hozzád. A lakásból, amit éppen feltörtetek, kellene egy-két dolog erről a Fraktál Summers nevű illetőről. E-mailek, online számlák, online tárhelyek tartalma, egy másolat minden talált adathordozóról. A többit a lakásban átkutatnám én, ha a kollégáid beengednek. Természetesen nem ingyen kérném ezt tőled. - próbálom minél rövidebben, és érthetőbben átadni a mondandóm lényegét.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2019. November 21. 10:15:48
<<Esemény: Buszmegálló „affér”>>
<<Résztvevők: Robert Selbustul „Bob”, Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00 - >>

A skulók azért csak erőszakosabbak, a szövegnél, és nagyon határozottan nem szeretném, hogy bekússzanak annak helyére. Fedezékként próbálom az oszlopot használni, kicsire gömbölyödve. Az ösztön vezérel, hogy a láda mögé bújjak, amint rájövök, hogy még lélegzem, próbálom a zsákmányt is bevonszolni takarásba. Sokat kockáztattam érte. meg a frász se tudja mi van benne, nem biztos jót tesz neki néhány lyuk. A keveredés még jót is tehet nekünk. Persze ahhoz túl kéne élni.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. November 21. 19:48:43
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Haldirien%20Képei/fck.png)
Pestisdoki

Amint belépek a hálózatba, Olivia már át is akar passzolni.
Amikor megjelenik az azték sárkány először arra gondolok, hogy gyorsan utasítom a gyilkosomat a hatástalanítására, de aztán megpillantom Olivia kéznyomát az ikonon, és hagyom, hogy beborítson a zöld váladékkal.
- Hé, azért egy szia belefért volna, betty... - rázom meg a fejem, majd végig gondolom, kivel is fogok beszélni.
"August Kowal... az a bádogfaszi lenne az?"
Amint átkapcsolja Olivia Kowalt, üdvözlöm.
- Szevasz, rég láttalak csumba, azt csiripelték a madarak hogy ajánlatod van számomra.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. November 23. 12:09:47
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” és környéke „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40 - >>

- Lenne egy, de a továbbiakat beszéljük meg személyesen. Ha szólsz a - névelő után egy pillanatnyi szünetet hagyok, majd folytatom - munkatársaidnak, hogy engedjenek be a lakásba, akkor megtárgyaljuk a többit.

Amennyiben Lev a telefon másik végén jelzi, hogy minden rendben, és jöhetek, a pisztolyomat visszahelyezem a tokjába, dzseki alá, telefonom elteszem, majd jelzek - feltett kézzel - az ajtónál, fegyverrel hadonászó tagoknak, hogy nem jelentek veszélyt.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. December 03. 18:17:03
Amaterasu

/Angol/ Ez igazán megtisztelő! S természetesen teljesen érthető, ha egy csinos pofinál többet szeretne egy olyan vállalatcsoport, mint a Daiwa Konszern. A mélység titokzatossága, a vágy annak megismerésére és meghódítására mindig is az emberiség egyik legnagyobb mozgatórugója volt. Ehhez elengedhetetlenül szükség van merészségre és arra, hogy bátran tegyük meg az első lépéseket azon az úton, ami elvezet oda. Útközben pedig a rugalmassággal és kreativitással fogadjunk minden akadályt, ami megfosztana minket attól, hogy célt érjünk. Úgy vélem a jó alkalmazkodóképesség fontos, de szeretném megemlíteni, hogy a bátorság és botorság két különböző dolog, hiszen a botor ember könnyedén térhet le a helyes ösvényről és/vagy történhet vele valami sokkal rosszabb. Ugyanakkor kész vagyok a képességeimhez mérten megtenni mindent, hogy méltó legyek erre a bizalomra!

A múltat nem firtatom, tudom, hogy szeretett bátyám megteszi amit tud és én mindenben támogatom. A képességeim ezen a téren igen elégtelenek, nem szeretném, ha engem is el kéne temetniük vagy valami rosszabb történjen. Túl sok élet függ attól, hogy mit teszek, nem tehetem ki őket a fájdalomnak amit az én ballépésem okozna. Nem tudom pontosan mit ajánlanak, de ha kamerák előtt állva megtudhatok valamit, akkor ezt mindenképp meg kell tennem!

/Angol/ Minden munkámban benne volt a szívem és lelkem!

Ezt azért tudni illik és kell. Ahogyan végig úgy éreztem és vélem így is van, kettős volt a szavak jelentése és mint ilyen nem kevés veszélyt hordoz magában. Az, hogy esetleg valós mélységbe kell ereszkedni nem riaszt el, de az, hogy olyan embernek látszó oni-k közé, mint amilyenek Magda körül voltak már sokkal inkább félelmetes…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. December 22. 16:22:39
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok - buszmegálló>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Buszmegálló „tombolás”>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Robert Selbustul „Bob” (inaktív-ált NJK státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:04 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:00:04 –

<< Scarlet Smith >> 11:00:04
A elszabaduló pokolban bevetődsz az egyik oszlopban miközben elkeseredett ordítás és kétségbeesett sikolyok kakofóniája tölti be a teret, amin émelyítően áttör az emberi testekbe csapódó lőszerek semmivel össze sem téveszthető háttérhangja alattomos cuppanás és tompa fröccsenések keretében. Arcodat beteríti az egyik oszlopba becsapódó lövedék nyomán kirobbanó betonszilánk felhő, miközben szemed sarkából látod, hogy Bob több találatot is kap és jobb kézfeje csonkolódik a következő pillanatban összeroskad a kezében tartott doboz tompa döndüléssel hullik a földre mivel már sem tudat sem kézfej nincs ami tarthatná. A csonkolódott végtagból lassan szivárogni kezd a vér miközben meglátod a törzsén a monószálak által okozott vágások nyomát. A megállót a megdermedő pillanatban a halál dermedt csöndje üli meg a kitörni készülő totális pánik előízével. Bobot kinullázták és ha nem kap orvosi ellátást akkor perceken belül elvérzik. A környéket ismerve számításod szerint legkésőbb 4-5 percen belül megszállja a kikötői őrség és a rendőrség is.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE és környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Úton vissza a raktár felé>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:55 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:55 –

<< Edo Thakasi „Ronin” >> 12:55
(Sajnálom túl nagy az időrés köztetek, a buszmegállós események lezárásáig nem pörgetném részedről tovább az eseményláncolatokat)

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. December 22. 17:05:37
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City „Belváros – Cégnegyed”>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Az ismeretlenbe” - Teaszertatrtás>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:40 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 11:40:00 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A fürkésző tekintet vendéglátód részéről továbbra is megmarad miközben ismét aprót kortyol a teából az illendőség keretein belül.

- Egy ember azt mondta egyszer nekem: „A Szentek mauzóleumában van egy vers, ami így szól:
>>Ha valaki szívében
Az őszinteség ösvényén halad,
Nem óvják az istenek,
Ha nem imádkozik?<<
Mit jelen az őszinteség ösvénye?”
A kérdésre a következőképpen válaszoltam az illetőnek: Úgy látom, kedveli a költészetet. Én is egy verssel válaszolok:

>>Mivel a világon minden csak ámítás,
A halál az egyedüli őszinteség.<<
Azt mondom, akkor követjük az őszinteség ösvényét, ha mindennapi életünkben olyanokká válunk, mint a halottak.
Az elmúlt pillanatokban vajon azt mondta nekem amit hallani szerettem volna vagy azt amit valójában is gondol...

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. December 22. 19:07:43
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)

<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” és környéke „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40 - >>

A telefonbeszélgetés lezárul, de nem kapok jelet arra, hogy biztonságban megközelíthetem a lakást.
Ez nekem gyanús. Ennyi idő alatt meg kellett beszélniük. Talán a tervet beszélik át, hogyan csaljanak tőrbe. Túl rizikós a szitu. Azt hiszem, jobb ha a rendes utat követem.

Veselovát visszahívom, legfeljebb lógni fogok neki eggyel, vagy többel.
- Szia! Újra én. Szükségem lenne néhány megbízható kollégára a 167. utcába WE bérpanel 6. emeletére, 653-as lakás. Egy betörés van folyamatban, és át kéne néznem azt a lakást, de fegyveresek már megelőztek. Ez nem okozna gondot, de csak egy pisztollyal vagyok. Megbízható kolléga alatt olyat értek, aki tisztogatás után beenged átnézni ezt-azt a lakásban. - ledarálom az infokat, amilyen pontosan, és gyorsan lehet.

Amint Veselova tud erősítést küldeni, lemegyek a földszintre, a jövevények különös járgányaihoz. Ha nem tud, várok tovább Lev válaszára.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. December 23. 21:54:12
Pestisdoki

Miután végighallgattam a Kowal kérését, megszakítottam a kapcsolatot, és visszatértem a valóságba.
"Valami nem tetszik ekörül. Valami túl simlis itt... Mit keres itt pont August? Nem tetszik ez nekem. Másnem majd Po alaposan kivallatja, hogy mizu van."
- Srácok, van itt egy egy jake valami melóval kapcsolatban. Meghallgatjátok?  - szólok ki a többieknek - Ha igen, akkor visszahívom hogy szívesen várjuk.

Majd a válaszukat megvárva visszalépek a kibertérbe, és elküldöm Augustnak az eredményt az alábbi üzenettel.
"Csá Csumba!
Megvitattam a "Tanácssal", és arra a döntésre jutottunk, hogy..."
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. December 24. 06:14:47
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:04 >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:40:04

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz), Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz) >>

Mire visszatérsz a digitális világból a többiek már birtokba is vették a lakást ami lényegében egyetlen ötször öt méteres helységből áll melynek végében szeparált zuhanyzó és egy kis konyha található. A berendezés spártai kétszemélyes matrac, dohányzóasztal rajta a holo - tankkal és egy japán szekrény replika. A kis beköpésed kapcsán vegyes a fogadtatás de egyenlőre nagyon nem ellenkeznek ám szívélyesnek sem mondhatóak „Po” csak halkan morran az orra alatt a kamikról meg valami olomviharról ami megbízhatatlan gomikat mos el a létezésből. Winnie továbbra is csak vizsorog nem tudni, hogy a fájdalomtól vagy a fájdalomtól és a gyűlölettől fűtve is ám csőre húzza az automata repeszpuskát miközben a fogai között röviden sziszegve szűri a szót „Essünk már túl az egész szarságon, hogy végre eldeltázhassunk a picsába és ne is lássalak benneteket!”. Séró csak nekidől a falnak miközben lazán rágyújt csak aztán szólal meg a többieket követően a legvégén „Lássuk csumba mit tud a jaked hátha elég jó a modora.”

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. December 24. 08:38:54
Pestisdoki

Winmie szavaira egyeetertően bólintok, majd elkezdek becsatlakozni.
- Akkor szólok neki. - narrálom Séró felé, hogy most mit csinálok, majd becsatlakozom a kobertérbe.

Megpróbálom elérni Augustot, amennyiben fel tudom hívni akkor egyből kapcsolatba lépek vele, ha nem, akkor megpróbálom megszerezni az elérhetőségét a kibertérben.

"Csá Csumba!
Megvitattam a "Tanácssal", és arra a döntésre jutottunk, hogy szívesen látunk az asztalunknál, gyere be, és amíg jó a modorod Po nem fog szétcincálni.
A régi szép emlékekre.
Pestisdoki."

Ezután kilépek a kibertérből, és kérdőn nézek a többiekre.
- Csumbák, mi is volt? Hívjuk fel a gomit ha megérkeztünk a lakásra nem?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2019. December 24. 11:21:46
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)

<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:04 >>

Mielőtt életbe léptetném az úgyszólván "B" tervemet, egyből hív Lev, amitől megkönnyebbülök. Amint megjelenik a szám a telefon kijelzőjén, nyitom is.

- Szeva! Ennek örülök. Lassan attól féltem, ide kell kérnem a nyugdíjam. Mindegy, kilépek a lépcsőházból, pár pillanat, és ott vagyok. - beszélgetés végén bontom a kapcsolatot.

Telefonom elteszem, pisztolyom a tokjában nyugszik, kezemet egy ideig felteszem, hogy lássák nem vagyok veszélyforrás. Ezt a fegyverek csövének állásából gyorsan próbálom megítélni, tekintetekből akár.

- Lev, kéne nekem minden adat a lakásban található adathordozókról, illetve ha eléred, akkor online tárhelyekről, ami a lakás bérlőjéhez, tulajához köthető, főként Fraktál Summers-höz. - mondom neki, de úgy, hogy a többiek is hallják.
- 100 eb-t tudok adni érte, illetve, ha hasznos az info, akkor még 100-at. Ezen felül a jövőben téged hívlak, ha van valami melóm, és kell egy netrunner. Ami mindig kell. - teszem hozzá.
- Ha megfelel neked az ár, akkor átvizsgálnám én is a lakást. - mutatok a beltér irányába. - Több szem, többet lát.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2019. December 24. 16:51:58
Amaterasu

A lehető legilledelmesebben ülök szívélyes vendéglátómmal szemben, nyugodt és szelíd vagyok, tekintetem őt fürkészi, ahogy az övé engem és ez így van jól. Mikor megtöri a pillanatnyi csendet és megemlíti, hogy másokkal is szokott beszélgetni, nem igazán tudom, hogy mit kezdjek az információval és ezen érzés tovább erősödik, amikor a „mire gondolt a költő” kérdése merül fel, de mit tehetnék, ahogy tanították:

/Japán/ Minden reggel úgy gondolj magadra, mintha már halott lennél. Mindennap, reggel, nyugodt lelkiállapotban gondold azt, hogy halott vagy. Haladéktalanul morfondírozz halálod különféle módjain, és képzeld el az utolsó percedet: cafatokra tép a nyílvesszők, a golyók és a kardok áradata, elsodor egy hullám, tomboló tűzbe ugrasz, villámcsapás sújt halálra, hatalmas földrengésben leled a végzeted, szédítő szakadékba esel, végzetes kórban szenvedsz, és hirtelen meghalsz, vagy seppukut követsz el urad halálakor.

Nem igazán számítottam arra, hogy Jamamoto Cunetomo: Hagakure idézeteket kell hallanom, de bizonyára a Daiwa Konszern (legalábbis eme nagyra becsült vendéglátóm) számára fontos. Ugyanakkor mint említettem, nem vagyok és nem is kívánok szamuráj-ko lenni, hiszen ők a mindenkori uralkodót szolgálják, s szinte mindig egy olyan célért adják az életüket, amit csak szimplán parancsba kapnak.

/Japán/ Egy öregtől hallottam a következőt: „A ház ereszétől egy lépésre az embert halottak veszik körül; a kaputól egy lépésre szembetalálkozik az ellenséggel.

Egy apró sóhaj…

/Japán/ Tekinthetünk a világra úgy, mint egy álomra. Mikor rémálmot látsz, felébredsz és megnyugszol, hogy csak álom volt. Azt mondják, a világ, amelyben élünk, cseppet sem különbözik ettől.

Picit félrebillentem a fejem, végül:

/Angol/ Minden szavam az volt, amire akkor és ahogyan gondoltam. Mindenki a maga módján szolgál és azt, ami szerinte méltó a szolgálatára, s mint ilyen nem szolgálok ismeretlen urakat az életemmel, de teszem azt őszinte alázattal, a tudással és bölcsességgel, amire a mestereim és az élet tanított.

S annak már nem adok hangot, hogy esetleg nem mindenki akar olyan ösvényre lépni, ami oly önfeláldozással jár, amit nem mindenki képes és akar meghozni. A munkát kellő tisztelettel elvállalom, de nem fogok úgy gondolni magamra, mintha már halott lennék. Nekem nem ez az ösvényem, nem így és nem most. A becsületem megkívánta az őszinte szavakat, a tiszteletet és alázatot, de ennyit és nem többet.

Nem leszek az, akinek azon szavakat mondták: „Ave, Caesar, morituri te salutant!”.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. December 26. 09:33:50
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City „Belváros – Cégnegyed”>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: Teaszertatrtás>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:40 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 11:40:00 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Vendéglátód meglepő hírtelenséggel vált át anyanyelvetekre a japánra amit az ódon angoljához hasonlóan kiművelten beszél viszont szavai hátborzongatóan ülik meg a köztetek lévő teret és a hátborzongatósága abból ered, hogy a mára már – már feledésbe merült antik japánon fogalmazza meg mondandóját ha tippelni akarnál akkor azt mondanád, hogy a 15-16 századi japánban beszélhettek így vagy korábban.

/Japán/ - A gen illúziót vagy jelenést jelent. Indiában a mutatványost gendzsucuisnak nevezik. A világon minden csak bábszínház.

„A ház ereszétől egy lépésre az embert halottak veszik körül; a kaputól egy lépésre szembetalálkozik az ellenséggel.”
„Egy szamurájt harcra kényszerítettek, de ő nem állt bosszút a másik félen. Ezért a szégyenért kivívta a többiek megvetését. Ahhoz, hogy az ellenséggel rendezzük a számlát, az kell, hogy egyenesen az ellenséghez lépjünk, és meghaljunk. Az ilyen halál nem lesz szégyenteljes.”

Tévúton jár és téves következtetéseket von le, ha úgy gondolja, hogy az önfeláldozása kapcsán a Daiwa konszernek elvégzendő munka lenne a fókuszpontban, bár tűnhet annak is számomra az a kérdés amit a beszélgetésünk elején feltettem, hogy vajon meghozná-e az teljes önfeláldozást a szüleik kapcsán történek teljes igazság megismeréséhez, vagy inkább csak a testvérbátyjára hagyja háttérmunkaként a nyomozást.
„A nagy hadvezérek egyes szavai közt vannak olyanok, amelyeket kapásból mondanak ki. Ezeket azonban nem szabad ugyanúgy kezelni, mint a többit.”...

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2019. December 26. 14:26:01
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:08 >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:40:08

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz), Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz) >>

Kowal belépésekor egy pillanatra megfagy a levegő „Po” teljes testel ráfordul az új érkezőre, míg Winnie lecsúszik a fal mellet az ajtó takarásában de az ölében lévő smasszerpuska az újonnan érkező felé mutat csak úgy „lazán” Séró továbbra is hanyagul a falnak dőlve két slukk között szája szegletéből válaszol Lev kérdésére.

”Csumbák, mi is volt? Hívjuk fel a gomit ha megérkeztünk a lakásra nem?”

-   Rosszul emlékszel kockasrác Óz azt írta, hogy adjuk át az üzenetet, hogy „Hívj fel! „ plusz telefonszám remélem megjegyezted a telefonszámot ami átkúszott a képernyőn bithuszár

>> A szobában lévő esetleges kutakodásra konkrét cselekedet megjelölést kérek valamint Intelligencia + Észlelés (Harcérzék nem játszik, mert nincs harci helyzet) + 1D10-et kérek <<

<< ”A lakást lényegében egyetlen ötször öt méteres helységből áll melynek végében szeparált zuhanyzó és egy kis konyha található. A berendezés spártai kétszemélyes matrac, dohányzóasztal rajta a holo - tankkal és egy japán szekrény replika.” >>

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2019. December 27. 22:59:07
Pestisdoki

Séró ismét megvillogtatja, hogy mekkora jake és a telefonszámról érdeklődik.
"Nem mondom, jó, hogy arra emlékezett, hogy mit is keresünk itt..."
- Ne aggódj, tudom a telefonszámot. - biztosítottam a többieket arról, hogy nem kell aggódni a telefonszám pontosságát illetően. - Akkor hagyjunk itt egy üzenetet? Egy gomi sincs itt.

August Kowal megbízását végighallgatva egészen jó üzletnek tűnik, bár ennél biztosan tudna jobb árat fizetni.
- Kedves barátom, mint tudjuk, a diszkréciót meg kell fizetni. Én kétlem, hogy ez a három sudár úrfi sem szeretne kimaradni a jóból. Nekik is kellene csöppenteni abból a jóból, mi lenne ha százötven előleg, százötven utólag, és azt el tudjuk osztani testvériesen. Én megnézem az adathordozókat, nem tudom, hogy te addig segítesz-e e többieknek, az biztosra veszem, hogy ők is szívesen megnéznék maguknak ezt a szép lakást.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2020. Január 02. 11:21:09
Amaterasu

Kifejezetten kellemes hallani a régies és ízes beszédet, amit utoljára az Egyetemen hallottam a nyelvész professzortól, aki a kor Művészeteit tanította. Többek között itt találkoztam először azzal, amiről most beszélgetünk és mint ilyen nem gyaláztam volna meg azzal, hogy Gaijin nyelven idézem. Enyhén fejet hajtok, kifejezve tiszteletem és elismerésem, majd szótlanul figyelem, majd az utolsó mondatára egy XVI.-XVII. században élő angol drámaíró és költő jut az eszembe. Nem teszem szóvá a gondolatokat, mert figyelmem azonnal visszairányítom a mélyen tisztelt vendéglátóm felé

/Japán/ Nem vagyok szamuráj. – jegyzem meg szelíden, hogy még metaforikusan sem vagyok az – Modell vagyok, aki egy egészen más harctéren próbálja megállni a helyét, ahol még a legközelebbi barátai is valahol ellenségek, ahol minden nap egy picit meghal az, aki nem képes a csúcson maradni, melyben igen kevés ideig élvezheti az ember a kizárólagosságot, a kemény munka gyümölcsét, ha a természetes ösvényen kíván maradni. Egyetlen halál sem szégyenteljes, ha mindent megtettünk, amire képesek vagyunk és épp ezért mondtam korábban azt, amit. De az a halál értelmetlen és igen szomorú, ahol belekényszerül valaki egy olyan harcba, amiben csak a biztos bukás várja miközben valószínűleg másokat is magával sodor. Az ismeretlenbe való ugrás egyetlen szóra igen nagy botorság lenne részemről, anélkül, hogy többet tudnék arról mi vár odalent, milyen mélység és mennyi esély, lehetőség.

Kicsit kivárok, hogy megérti e, azért mert a mélyen tisztelt vendéglátóm szeretne valamit, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy vakon vagy becsületre hivatkozva belevágnék. Csak az ostobák futnak át egy éppen feltáruló ajtón úgy, hogy nem tudják mibe is rohannak. Ugyanakkor van itt egy sokkal fontosabb kérdés:

/Japán/ Miért foglalkoztatja ez annyira és próbál nem túl finoman rávezetni arra, hogy merüljek el a sötét mélységben minden ismeret nélkül? Milyen kapcsolatban van a szüleimmel vagy milyen üzleti érdekek motiválják, hogy Katsumi Naruhito leányát ilyen és ehhez hasonló ösvényekre terelje-vezesse?

Nem köntörfalazok, de visszafogott szelídséggel beszélek, úgy, ahogy illik még akkor is, ha a téma sokkal keményebb hangot feltételezne. A tények és leginkább az igazság az, ami mindennél jobban érdekel. S mint ilyen akadt itt néhány kapásból kimondott dolog is…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Január 02. 15:26:28
<<Esemény: Úton vissza a raktár felé>>
<<Résztvevők: Edo Thakasi „Ronin>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:55 - >>

Scarlet Smith

Hosszasan sziszegve átkozódom, miközben a kőport törölgetem a szememből. Az a kurva doboz...felkapom, a hír mindennél fontosabb. Így tanították.
 csakhogy más az elmélet és más a gyakorlat, talán ha Bob nem mozdult volna meg, de látom ahogy még mozdul a karja.

- A büdös kurva anyádat, megvédeni kellett volna nem lelövetni magad te fasz.

Fél percet, de nem többet töltök el azzal, hogy keressek a pasinál TT kártyát, ha lesz, eltöröm. és utána megyek vissza a dobozhoz, hátha kereket tudok vele oldani még.

 Ha nem, akkor rögtönzött érszorítót csinálok, akár a táskám szíjábol is. Úgy saccolom egy max két percünk lehet, ha ez sikerült.  Ha fel tudom emelni elindulok vele egy kijárat felé, akar a seggem magyarázkodni a zsaruknak.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 05. 11:53:03
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City „Belváros – Cégnegyed”>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: Tea szertatrtás>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:40 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 11:40:00 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Vendéglátód ismét vált és a válaszát az ódon angolságával fogalmazza meg.

/Angol/ - A szülők iránti odaadás és önfeláldozás sokat elárul egy illető jelleméről a számára fontos kapcsolatok és ügyek kapcsán valamint arról, hogy mennyire erősen tud elköteleződni és az elköteleződése mennyire szilárd. A valódi hűség az nem megvásárolható az csak az elismeréshez hasónlóan csak kiérdemelhető ebből kifolyólag teljesen irreleváns, hogy mit tudok vagy mit tudhatok tiszteletreméltó szüleiről mert az esetleges információért cserébe esetlegesen csak kérészéletű hála lenne osztályrészem. Az igazi kérdés az továbbra is az, hogy meddig hajlandó elmenni az igazán fontos vagy fontossá válható emberi kapcsolataiért, mert jelenleg még nem lobbant fel önben a mindent elemésztő tűz. Amennyiben kontinentális modorom sérti a becsületét úgy természetesen
állok rendelkezésre családjának bármely férfitagjának vagy az ön által megnevezett bármely személynek, hogy elégtételt vehessen a sérelemért
– mondandója végén csészéjének pereme felett finoman lepillant a mellette fekvő finoman megmunkált ám patinás kardra.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2020. Január 05. 12:39:23
Amaterasu

Nincs ellenemre a választott nyelv, mindkettőt elég jól beszélem és mint ilyen a kettő közötti hirtelen ugrálás sem zavar. Szótlanul és teljes figyelemmel hallgatom mondandóját amiben semmit nem hallok amit korábban már ne válaszoltam volna meg, az, hogy esetleg nem tetszik neki amit mondtam… ez sajnálatos és szomorú. Az értékrendünk is eltér, és bár a munkát megígérték, nem tudom, hogy ezek után elfogadhatom e. A végén az arrogáns kijelentése pedig végül megfogalmazza bennem a döntést, amelyen eddig csak tanakodtam.

/Japán/ Igazán megtisztelő volt Öntől, hogy fogadott! – kezdek bele, nem kívánom a semmit tovább ragozni – Nem is szeretném tovább rabolni az értékes idejét! Nagyon hálás vagyok, hogy Önöknek dolgozhatom, becsületemre mondva mindent meg fogok tenni, amit korábban megígértem! – azonban ennyi – Köszönök, mindent, amit ma megosztott velem, úgy vélem mindenképp épülésemre fog szolgálni! – hajtok fejet – S ha nagyra becsült vendéglátóm valamiért a becsületemet sértené, úgy azt magam kívánnám megvédeni, de szerencsére semmi ilyesmi nem történt! Nem is feltételezném! – hajtok újra fejet – A Napistennő áldása ragyogja be Önt és kedves családját! – ha nincs más, távozom is.

Haza.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Január 18. 19:41:48
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:04 >>

Miközben a netrunner próbál meggyőzni a "jobb" árról, végigtekintek a három marconán.
Jobb, ha nem ellenkezem, végülis 50 eb nem egy nagy pénz. Így is jó áron szerzem meg az infot, amit akarok. Talán jó befektetés lesz.
Ezen gondolat végén persze nem az életre szóló barátságra gondolok, inkább a tűzerőre, amit ez a banda képvisel.

- Jól van hát, kezet rá. 150 eb előre, illetve 150 utólag, ha találunk valami használhatót. - nyújtom kezem, hogy szóbeli megállapodásunknak valami nyomatékot adjak.

Majd előveszem a japán összekötő által adott CredChip kártyát, és jelzem felé mutatva, hogy ha van valami terminálja, akkor átutalom a 150 eb-et.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Január 18. 21:48:41
Pestisdoki

Amikor végighallgatom a férfi szavait, egy pillanatra megállok, majd egy halk kuncogás kíséretében szólalok meg ismét.
- Azt remélem nem gondoltad komolyan hogy a saját részemet vágom meg, százötven pedig egyébként sem osztható négy felé. Mindegy is. Sajnos csak készpénzben jó, viszont amíg elmész valami automatába, megszerzem neked az adatokat, így megspórolod magadnak a terepmelót. - kaccsintok a maszkomon keresztül a férfire. - Minél hamarabb indulsz annál jobb, és akkor én is kezdem a keresést. Keressünk adathordozókat. - ezzel otthagyom a csipet csapatot, és kutatni kezdek bármiféle adatrögzítésre használható eszköz után.
"Hát egy jó kis minimálbér jól jön, és legalább a többiek is kapnak valamit, hogy ne szomorkodjanak, és ne belezzenek ki és vegyék el a részem."
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 18. 23:10:55
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:12 >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:40:12

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz), Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz) >>

Furcsa helyzet alakul ki Pestisdoki tovább srófolja az árat, míg az újonnan érkező Kowal farkas mosollyal az arcán felmutat egy creditkártyát mire Pestisdoki zöldhasú kápét szeretne és automatákra hivatkozik közben belevetné magát a szoba titkaiba ebben a ténykedésében „Po” akadályozza meg elállva az útját.
-A kamikra kockagomi, te hívtad ide a tagot, hogy megbízható meg üzlet, te vele állsz üzleti kapcsolatban mi meg veled és nem vele szóval először te perkálsz nekünk kápé aztán meg ti egymás között elintézitek a kis üzleteteket, vetted? Szóval ide a zseppát addig nem mozdul senki sehová és fosztogatni sem kezdtek, ha jól számolom jössz hármunknak alsó hangon 280 eb-vel és az aprót megtarthatod.

A kialakult feszültséget a dohányzó Séró töri meg aki mosolyogva megszólítja az imént érkezett Kowalt.

-Csőváz Csumba nekem jó lesz utalva is ezzel is könnyítek a kockasrác készpénzlikviditási nehézségein. A keretet a MultiCredit CPEA2018-20180127-00000000 számlaszámra kérem.

„Po” fenyegetően magasodik Pestisdoki felé kezében a Ronin rohamfegyverrel, miközben Winnie is célba veszi „Po” áldozatát, csak Séró dohányzik tovább legnagyobb lelki nyugalommal.

-Szerintem perkálj nekik gyorsan kockasrác és már túl is lendülhetünk ezen a kényes és kellemetlen helyzeten aztán mindenki illanhat a dolgára, szerintem Winnie alig várja, hogy eldeltázhasson a sunyiba. Amúgy még mindig nem válaszoltál a kérdésemre megjegyezted a telefonszámot ami átkúszott a képernyőn bithuszár?

<< ”A lakást lényegében egyetlen ötször öt méteres helységből áll melynek végében szeparált zuhanyzó és egy kis konyha található. A berendezés spártai kétszemélyes matrac, dohányzóasztal rajta a holo - tankkal és egy japán szekrény replika.” >>[/i]

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Január 18. 23:36:51
Pestisdoki

"Mibe kevertél bele Olivia..."
A kezeimet feltartom, amikor a két nehézfiú felém fordult, és ki akarnak rabolni.
"Honnan szedték ezek a 280 halott elnököt? Idióta mamlasz."
- Jól van. Jól van... Nyugalom, nagyfiú. Itt van a 280 eurodollár. - veszem elő a mellényem zsebéből az előleget, amit Ben adott, majd pedig a zsebemből kipótlom 30 eb-vel, és lerakom az asztalra.
- Már válaszoltam, tudom. Akkor mi legyen, intézzem ezt az Ózos dolgot, ti léceltek, vagy hívjuk fel közösen? Ben pénzének úgyis búcsút mondhatunk."
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 18. 23:43:29
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok - buszmegálló>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Buszmegálló „tombolás”>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Robert Selbustul „Bob” (inaktív-ált NJK státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:08 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:00:08 –

<< Scarlet Smith >> 11:00:08-
Az erőszakos és hírtelen tombolást követően beáll a halál csendje, odakúszol Bobhoz és legnagyobb meglepetésedre a „málhamellényében” van egy harctéri elsősegélycsomag amelyből szorítókötést helyezel a csonkolt végtagra, meg belenyomsz egy adag stabilizálót és reménykedsz a legjobbakban, szerencsédre ténykedésed közben a tomboló őrült az inkvizítorok kivégzésével van elfoglalva szisztematikusan, ténykedésedet követően felkapod a „csomagot” és kivetődsz a mocskos időbe a „halálzónából” aztán csak rohansz minél messzebb a gyalogosjárdákon magad sem tudod meddig, majd megállsz és zihálsz és körbepillantasz, a „robotpilótád” egy másik megálló közelében tett le, ám nem egy busz érkezik, hanem egy ezüstszürke megerősített felfüggesztésekkel rendelkező ezüstszürke városi terepjáró az anyósülés ajtaja felemelkedik és a vezetőtér homályában csak egy napszemüveg kerek tükörlencséi villannak majd egy kellemes bariton szól ki a mostoha időbe.

-   Elvihetem egy darabon?

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 19. 08:07:30
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City „Belváros – Cégnegyed”>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Kétségek”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:50 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 11:50:00 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

Vendéglátód csak kimért precizitással hajol meg feléd szó nélkül a semmiből egy visszafogott kimonót viselő nő valamint egy hagyományos szövet hakamába öltözött fiatal férfi jelenik meg a hakama övében tradicionális módon van betűzve a katana és párja a vakizasi. A nő az élre áll míg a férfi mögötted zárja a sort és szótlanul minden bizonytalanság nélkül kényelmes tempóban kísérnek vissza az érkezési ponthoz ahol nem a luxus AV vár ami idehozott, hanem egy Red Cab taxi a férfi szótlanul kinyitja neked az utastér ajtaját, miután helyet foglaltál a férfi keirei míg a nő szai-keirei meghajlást produkál míg az utóbbi meghajlás közben átadja az eddig kezében tartott tradicionális japán fa urnát ami látszólag kézműves termék fekete lakkozott felületén finoman futnak körbe az arannyal kontúrozott cseresznyefát stilizáló levelek. Átvételkor valami finoman megzörren az urnában, így valószínűleg nem hamvak vannak benne. Magadra maradsz az utastér homályában egy pillanatra a kocsi az tiszta de a kárpitozat jobb napokat látottan kopottas, de magányod csak másodpercekig tart miközben halk elektromos zümmögés közben leereszkedik a sofőrt elválasztó sötétített üveglap és egy ráncos vén tengeri medve mosolyog rád csupakróm villanással a fogai helyén kérdése erős orosz akcentussal bár japánul hangzik el.

/Japán/ - Örülök a találkozásnak! Hová parancsolja kisasszony?

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 19. 08:30:47
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:20 >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:40:20

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz), Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz) >>

Amint Pestisdoki kicsengeti a lóvét az asztalra „Po” is megenyhül halk morranással a lerakott pénzből felmarkol 160 eb-t a többit asztalon hagyja miközben Sérora pillant.
-A jólfésült barátunk azt említett, hogy jó lesz neki az utalás is. – mire Séró csak egyetértően biccent két slukk között és megkocogtatja körmét a saját chipkártyájával.

A következő percekben „Po” felnyalábolja Winniet és távoznak.

-No deltázzunk el haver, keresünk neked egy jó kis zugdokit elég gomiul nézel ki. Örültem a találkozásnak és konicsiva a kamik kísérjenek benneteket további utatokon.

>> A szobában lévő esetleges kutakodásra konkrét cselekedet megjelölést kérek valamint Intelligencia + Észlelés (Harcérzék nem játszik, mert nincs harci helyzet) + 1D10-et kérek „Vafthruthnir” már emlékeim szerint megírta a kutakodásának célját és irányát mondjuk egy emlékfrissítésnek örülnék valamint minden vizsgált / kutatott szakaszra kérnék egy Intelligencia + Észlelés (Harcérzék nem játszik, mert nincs harci helyzet) + 1D10-et, „Haldirien”-től leírást, hogy mit szeretne pontosan megvizsgálni plusz dobásokat, valamint mindkettőtöktől leírást, hogy a kutatást milyen sorrendben végzitek.<<

<< ”A lakást lényegében egyetlen ötször öt méteres helységből áll melynek végében szeparált zuhanyzó és egy kis konyha található. A berendezés spártai kétszemélyes matrac, dohányzóasztal rajta a holo - tankkal és egy japán szekrény replika.” >>

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Január 19. 09:14:57
Pestisdoki

Nagy kő esik le a szívemről, amikor végre megenyhül a hatalmas szamuráj és elindul az ajtó felé.
"Még jó hogy nem tudsz számolni."
Amint kikíséri a sérült nomádot egy kisebb mosollyal bezsákolom a maradék pénzt az asztalról.
- Kowal, akkor neki utald át a részét, aztán majd megoldjuk a fizetséget kettőnk közt.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Január 19. 10:26:17
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet>>
<<Résztvevők: August Kowal, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:04 >>

Ahogy hallgatom Lev szavait, arcomra fagy az a kevés mosoly, amit megeresztettem baráti gesztus gyanánt. Orrlyukam kitágul, miközben szívom be a levegőt, nehogy túlzottan felmenjen a cukrom.
- Én azt a néggyel osztást kínkeservesen, de el tudnám végezni egy laza kerekítéssel. Másrészt egy szolgáltatást fizetek, nem szeretetszolgálat vagyok, hogy semmiért osztogassak alamizsnát.
- Újraszámolva, akkor neked és a három kollegának 150-150 előlegbe, ami összesen 300 eb, és ugyanennyi, ha találunk valamit. - számolom a végső összeget, hogy mennyiért akarnak lehúzni.

Po megjegyzése, és a kialakult diskurzus elgondolkodtat.

- Az én olvasatomban Séró része 50 eb, hiszen 150 eb-et adtam volna a 3 főnek előlegbe. 100 eb, ha a teljes összeget fizetem ki előre. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha ők lelépnek, akkor neked fizetek 250 eb-et előlegbe, mivel az ő szolgáltatásaik nem lesznek elérhetők.
- Így azt tudom felajánlani, hogy 250 eb-et adok "neked", amiből 50 vagy 100 Sérónak megy, 150 neked előlegbe. Ha nem találunk semmit, akkor lógsz nekem 50 vagy 100 eb-bel. Ha valami hasznosat találunk, akkor adok még 50 eb-et, hiszen én 300 eb-et ajánlottam, amiből Séró elvisz max. 100-at.

- Gazdagodsz legalább 200 eb-bel, és Séró nem pumpál tele ólommal, miután nem tudtad kifizetni. - komor tekintettel közlöm vele az ultimátumot.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Január 19. 10:51:11
Pestisdoki

"Bárcsak levennék a kamik a hátamról a keménykedő nehézfiúkat. De nem vagyok én Jake hogy bármibe belemenjek."
- Szóval így játszunk? - nézek Kowalra, majd a kezemet a pisztolyomra helyezem, előveszek ötven ebét a mellényemből, ahová az előbb raktam vissza az elnököket, és Séró felé nyújtom - Ötven. Viszed, vagy nem viszed?
Felkészülök arra, hogy szükség esetén lőjjek, ez esetben a pisztolyhámmal együtt ráemelem csuklóból a fixerre pisztolyt, és elsütöm. Másnem majd kell vennem egy újabb pisztolyhámot, de legalább gyorsabban tudok lőni, ha nem kell külön kirántani és célra emelni.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 19. 19:10:31
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet - tárgyalások / alkuk>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Sakai Osamu „Po” (NJK-státusz), Winnie Trike (NJK-státusz), Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:28 >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:40:28

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

Séró kipöcköli a tövig égett csikket a folyósra, majd komótosan újabb koporsószegre gyújt Pestisdoki ajánlatára csak mosolyog, miközben nyugodtan zöldhasúakat számolgat szabad kezével.

-Jobbat tudok Csumbák, mivel „Dokinak” vajmi kevés az üzleti érzéke és kellő rugalmasságot sem mutat ezért van az asztalon 120 eb én most mellé rakok még 115 eb-t és a végén majd én elboltolom a dolgokat Kowal cimboráddal mert úgy tűni ő sokkal konstruktívabb és rugalmasabb is nálad.

Beszéd közben az asztalon maradt bankók mellé lehelyezi az eddig komótosan számolt pénzt.

-Nos viszed a biztos 235 eb-t „Doki” ? Vagy kockáztatsz, most megfordult a kérdés, valamint még az a kérdés, hogy Kowal cimborádnak megfelelő-e az, hogy nem neked fizet az előbb kifejtett konstrukcióban, hanem inkább nekem utal a végén? Mert én türelmes vagyok egyesekkel ellentétben.

Kérdően pillant mindkettőtökre miközben újabb slukkot ereszt meg a szája szélén lévő cigarettából.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Január 20. 15:37:29
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet - tárgyalások / alkuk>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:28 >>

- Nekem ez megfelel. Gyakorlatilag mindenki jól jár.
Látván Lev feszült ábrázatát, folytatom felé.
- Gondold meg, Lev. Biztos 235 eb. Velem csak 150 eb lett volna tuti, hiszen ki tudja, hogy mit találunk. Lehet csak unalmas ételfotók, vagy régi filmek lesznek a talált adathordozókon. Ha egyáltalán van bármilyen tárhely.
- Másrészről meg biztos észrevetted, de egy feltört pecóban vitatkozunk, egy nehezen védhető körfolyosós bérházban. Nem akarok vészmadárnak tűnni, de nincs jó előérzetem. Szerintem szedjünk össze minden hasznosat, aztán tiplizzünk.
- zárom le mondandóm, közben karba teszem a kezem.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Január 21. 18:29:49
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet - tárgyalások / alkuk>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:28 >>

Végighallgatom a szóló mondandóját, majd végül bólintok.
Nem tetszik az alku, de legalább minimalizálhatom a veszteségem.
Végig Séró arcát fürkészem, miközben megszólalok.
- Rendben. Százharminc, és elmegyek, itthagyva titeket kettesben.
Egyik kezem végig a pisztolyon pihen, ha esetleg elfajulnának a tárgyalások.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2020. Január 22. 12:01:31
Amaterasu

Nem lepődők meg semmin. Nem látszik az arcomon és valójában nem is érzem azt, hogy ez hatással kéne rám legyen. A nő és a férfi megjelenése. A tradicionális búcsú nem kevéssé volt precíz, sőt, a tisztelet úgy kívánta kicsit mélyebbre hajoljak, de azért nem vittem túlzásba. A régi korok értéke fontos, sosem vitattam így a szemem sarkából végigmérem a kettős viseletét, a fegyvereket és azon tűnődöm, hogy miért is kell két ember egy fegyvertelen modell kísérgetéséhez. Ezen gondolat a taxinál tetőzik ki, de akár utalás ez akár nem, teljesen hidegen hagy. A játszadozások nyomorult emberi jellemvonások, olyasmik, amik még egy szamurájt is képesek letéríteni a Napistennő által beragyogott ösvényről.

A hagyományainkat tiszteletben tartva vissza kell utasítsam az ajándékot, de ha ragaszkodnak hozzá, úgy megtisztelve elfogadom. Szó nélkül, de illően búcsúzva foglalok helyet a taxiban, s immáron bent ülve egy halk, de érthető köszönöm után becsatolom az övet. Az urnát magam mellé teszem, s ez az egyetlen pillanat, hogy valamennyire szemügyre veszem. Ez sem tart túl sokáig, előbb zümmögés, majd erős férfihang töri meg a csendet és ha akcentussal is, de az anyanyelvemen szólítanak.

/Japán/ Megtiszteltetés találkozni Önnel sofőr san. A következő címre kérném… – diktálom be az otthonit – akad esetleg egy névjegykártyája? – érdeklődőm, majd ha igen, akkor kérnék egyet, másfelől – Igazán kényelmes itt. – jegyzem meg őszinte dicsérettel

Közben arra gondolok, hogy a testvéremet majd otthon békéjéből és biztonságából kívánom felhívni, hogy mindenről beszámoljak, ami az ajánlatot és a családra vonatkozó kérdést illeti.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Január 24. 10:12:12
<Esemény: Buszmegálló „tombolás”>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Robert Selbustul „Bob” (inaktív-ált NJK státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:08 - >>

Egy pillanatra meg is örül az ezüstszinű villanásnak, Edo megtalálta. Aztán elmegy az összes jókedve. Valaki valóban megtalálta. Utcalánynak nem néz ki, és az önzetlen kedvesség ebben a városban olyan ritka mint a biomangó. ~jeladó van a kurva ládában~. Két lehetőséget lát, az egyik, hogy a pasashoz vágja a ládát és elfut. van esélye a túlélésre, de a cikkből semmi nem lesz, és két társáról se tud semmit. Tiszta bukta, de él. Vagy kockáztat.

Odalép a kocsihoz, még valami mosolyfélét is igyekszik az arcára erőltetni.
- Hogy hívnak, titokztos jótevő? - Megpróbál belesni a kocsiban kik várnak rá és mekkora fegyverekkel.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 26. 13:47:01
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „fosztogatás”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:36 >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:40:36

Kutatási sorrend irányok:
    • Kowal:
    • zuhanyzó: vizes, nedves, nyirkos-e a belső fala (használták-e nemrég); barázdákban, vájatokban van-e elszíneződés, vérnyom (megsebesült-e a lakó); mennyire tiszta (egyáltalán volt-e haszálva).
    • konyha: szemetest átvizsgálom, mennyi a szemét, mennyire rohad, penészes; hűtőben az étel mennyire régi (lejárati dátumok, penész); csapban is megvizsgálom van-e valami vérnyom, bármi elszíneződés.
    • matrac: ha lecipzározható a huzat, akkor abba belenézek; ha nem, akkor van-e valahol friss varrás nyoma; megnyomkodom (rejtettek-e bele valamit).
    • japán szekrény: az az érzésem, hogy itt lehet csapda, esetleg valami riasztórendszer; esetleg Lev-et megkérem, hogy nem-e tudja ezt lenyomozni; amennyiben tiszta, a fiókokat (fiók alatti, mögötti részt) átvizsgálom.
    • holo-tank: Lev talán ki tud szedni valamit ebből. Pl. mikor használták utoljára, mettől meddig legutóbb; nincs-e beépített mikrofonja, ami eltárolt valami hanganyagot.

    • Pestisdoki:
    • * Elsősorban leszkennelem a környéket fizikai adathordozó után kutatva
    • * Dohányzóasztal
    • * Matrac
    • * MENÜ

    • Séró:
    • * Szekrény
    • * Matrac
    • * Minden további úgy, hogy ne ütközzön veletek

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

Séró az alku megkötését követően flegmán rátok zárja belülről a pecót egy amolyan „Nehogy megzavarjanak minket” mosollyal az arcán aztán szétszéledtek a területen.
<< ”A lakást lényegében egyetlen ötször öt méteres helységből áll melynek végében szeparált zuhanyzó és egy kis konyha található. A berendezés spártai kétszemélyes matrac, dohányzóasztal rajta a holo - tankkal és egy japán szekrény replika.” >>

<<August Kowal>>

A zuhanyzó meglepően tisztának mondható a környékhez képest úgy tűnik a lakás gazdája kényes volt a személyi higéniára, szerinted több mint két napja nem használták mivel teljesen száraz szennyeződéseknek illetve vérnyomoknak nyoma sincs a mikro-szálas törölközőből és a tusfürdőből ítélve rendszeresen használva volt. Ténykedésedet a konyhasarokban folytatod a szemetes üres úgy tűnik, hogy a itt lakó távozás előtt ürítette a szemetet, a hűtőben kevés ám hosszú ideig eltárolható élelmiszercsomagot találsz néhány palack ásványvízzel és üdítővel a mosogató a zuhanyzóhoz hasonlóan szintén pedánsan tiszta. Szinte egyszerre érkeztek a nagy japán fekhelyeket idéző matrachoz Pestisdokival.

<<Lev Anderson „Pestisdoki”>>
A „dohányzóasztalon” lévő holo-tank kapcsolatán keresztül futtatod a MENÜ-t és további adathordozókat keresel a lakásban a legnagyobb meglepetésedre valószínűleg a szekrényben van egy másik jóval öregebb kompakt holo-vetítő a sorozatszámából ítélve valószínűleg egy katonai modell. A dohányzóasztalon csak a DataTel Holotank (24”) és egy hozzá kapcsolt ZataTech „E-Book” hever. Szinte egyszerre érkeztek a nagy japán fekhelyeket idéző matrachoz Kowallal.

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
Miközben Pestisdoki és Kowal a lakás egyéb részeivel vannak elfoglalva addig Séró egyenesen a szekrény felé veszi az irányt és rövid matatás után valószínűleg ki is nyitja, mert a többiek apró meglepődést tükröző füttyöt hallnak felőle, a dohányzóasztalhoz már valószínűleg a szekrényből származó zsákmányával tér vissza kezében az egyik egy öreg kompakt ütésálló kerámia és gumibevonattal ellátott kompakt holo-vetítő mellette egy doboz Magnum lőszerrel valamint két jó állapotú ám antiknak tűnő dobozzal az egyik úgy 45x30x10-15 cm-es, míg a másik 30x110x10-15 cm-es.
A matracon amivel Pestisdoki és Kowal ügyeskedik egy egy jobb napokat látott műholdas katonai cellurális telefon hever. „Serlokék” hamar megfosztják a matracot a huzatjától és a vastag matractestbe mélyített rekeszben egy vízhatlan tasakban egy kézműves valószínűleg aranyozott vaskos cigarettatárcát és két doboz Stonemoss cigarettát valamint egy szintén kézműves „szeszes” flaskát amibe a GSG-9 tölgyfaleveles sasos szimbolumát gravírozták, valamint egy üvegnyi 12 éves Nikka Blended japán whiskyt és egy fakóarany kártyát amin a „Night City International Airport/Personal Property Safes” feliratot viseli.
Kutatásotok közepette megszólal az öreg műholdas telefon majd, megelevenedik a dohányzóasztalon álló holo-tank a lézersugarak zöld muszlinba öltözött ékköves koronát viselő leány jelenik meg. Hátán két lehelet finom szárny verdes miközben körbepillant. A holo-tankhoz kötött e-book-ból lágy, de érezhetően digitalizált hang szólal meg.
- Hol van Fraktál Summeres? Megtaláltátok? Átadtátok az üzenetet neki?

Séró az események kapcsán kérdően pillant mindkettőtökre, de legfőképpen Pestis dokira, miközben újabb slukkot ereszt meg a szája szélén lévő cigarettából.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Január 26. 16:08:06
Pestisdoki

A dohányzóasztalon lévő holotankot megvizsgálom, végigfuttatva egy keresést, majd a szekrény felé pillantott. Az e-book olvasót magamhoz vettem, és a holotankkal a hónom alatt érkeztem meg a matrachoz Kowallal.
Egy biccentés kíséretében raktam le a földre a holotankot, majd a szólónak segítettem felboncolni a matracot.
Látva a katonai telefont, a fémüveget és tudva azt, hogy egy katonai holo tank van a szekrényben, elég rossz előérzet fogott el.

Spoiler: megjelenítés
Felismerhetem, hogy a sas az minek a szimbóluma (különleges erők?)
Másik kérdés: én játékosként alapvetően nem tudom, de a karakterem valószínűleg tudja, hogy lehet-e információt kiszedni az ilyen masinákból mint Holotank. Pl. valami olyasmit csinálni, hogy belépni a netbe, aztán egy Jégkalapáccsal áttörni az adatbázisának a falát, aztán varázskönnyvvel megfejteni a kódokat, ilyesmire gondolnék.
Vagy csak szimplán megtámadni a rendszerét.

A matracban lévő dolgokat megtalálva elismerően bólogatok.
- Tiéd a cigi és az a fémes üvegű pia, enyém az olcsóbb pia és a telefon. Üzlet?
Amikor megszólal az E-book olvasó, előveszem, majd beleszólok.
- Nem találtuk itt. Úgy tűnik, az egész ház kaotikusan áll, és egy lélek sincs itt rajtunk kívül.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 26. 16:19:11
[/float]
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Japantwon>>
<<”Helyi erők”: Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Otthon”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:15 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 12:15:00 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A mélygarázsban az ajándék átadásának módja kétséget sem hagy afelől, hogy annak visszautasítása mélységesen megsértené vendéglátódat egyben szégyent hozna a fejedre mely szégyenedben családodnak is osztoznia kéne.
A kérdésedre a taxisofőr akcentussal röviden a minimális tisztelettel válaszol miközben kihajt a élénk belvárosi forgalomba.

/Japán/ - Kisasszony az ajtó karfájában lévő hamutál fölötti rekeszben találja.

És tényleg az említett rekesz méretéhez igazított vaskos gravírozott műanyag névjegykártyák sorakoznak amik jégkaparónak is beillenének.
Az otthonod ismét nem üres a panoráma ablak előtt neked háttal bátyád álldogál ám most láthatóan egyedül az öreg titkárnak nyomát sem látod, a nappali asztalán egy saválló celluloid ív fekszik rajta a DAIWA konszern logójával.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 26. 16:45:12
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok - buszmegálló>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:00:12 –

<< Scarlet Smith >> 11:00:12-
A terepjáróban egyetlen afroamerikai férfi ül haja sportosan rövidre van nyírva elegáns sötét lila már- már fekete öltönyt és hozzá világoskék inget visel a szemét kerek tükörlencsés elegáns napszemüveg takarja ezen csillant meg a fény látszólag egyedül van hátul az utastérben nem látsz senkit. A férfi lazán int az anyósülés fel.

/Utcai szleng/ - Hív csak Vectornak. No mi lesz teljesen szét akarod maratni a kinti förtelmes idővel? Pattanj be.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Január 27. 13:32:19
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

 Nem lettem nyugodtabb a brávók hiányától. Ez a pasi vagy naív mint gyerekmeséim Nyulambulamja, vagy ami valószínűbb több van benne, mint ami látszik. Vagy a kocsiban. Vagy.. vagy most ezt kiderítem. Addig sem ázom.

- Köszi.

Igyekszem lazán bepattanni a kocsiba. A dobozt
Off-Topic: megjelenítés
Kérhetek pontos leírást a dobozról?
az ölembe fektetve. Közben megpöccintem nyelvemmel a szájpadlásomat és Edo-t tárcsázom. Ha él, nem baj, ha van fültanú.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Január 29. 15:00:31
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „fosztogatás”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:36 >>

Rendezett ember, aki szereti a tisztaságot. Nagyon profi lehet, vagy valami pszichopata. Utóbbinak jobban örülnék, mert az talán többet hibázik. A tartós élelmiszerből az első tippem az lenne, hogy ritkán fordul meg itt, és akkor sem marad sokáig.

- Tiéd a cigi és az a fémes üvegű pia, enyém az olcsóbb pia és a telefon. Üzlet? - mondja Lev.

- Tartsd meg nyugodtan mindet. Vedd kiegészítésnek. Így legalább könyebben elfelejted az előbbi konfliktust a fizetségről. - barátian megveregetem a vállát, aztán felállok, és folytatom.
- Viszont ez a Night City reptéri széfkártya már jobban érdekel. Úgy látom, a szálak ide vezetnek. Mit szólnátok hozzá, ha meglátogatnánk ezt a széfet? - két ujjam között tartva a kártyát mutatom Lev, és Séró felé, kissé felhúzott szemöldökkel, enyhén mosolyogva.
- Ha van benne valami érték, az a tietek lehet. Nekem elég az info, ha van egyáltalán valami ott. - teszem hozzá, miközben a kártyát vizsgálom.

Látván, és hallván a holo jelenést, illetve e-bookból jövő hangot, megszólítom a lánynak tűnő látványt.
Miért keresi? Ki maga, és milyen üzenetet? - közben sandán tekintek Levre, figyelve a reakcióját.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 01. 08:59:09
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok - buszmegálló>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:00:12 –

<< Scarlet Smith >> 11:00:12-
Edó egyenlőre nem elérhető vagy túl távol van (Masztoid-Commo alapkönyv 70. o. /hatótáv: 16 km/ ) vagy a város monumentális vasbeton épületei leárnyékolják vagy valami más akadályozza a kapcsolat létrejöttét. A raktárbéli zsákmány az öledben hever ami egy kisebb kevlárral megerősített minikonténer ami egy óceáni mélytengeri farmról származik, egy biztos nincsen rajta a vám ellenőrzést tanúsító hologram bélyegző a szövegek melletti erre a célra fenntartott rublikában.

/Utcai szleng/ - Merre felé tartasz manapság a céges kopókkal a nyomodban? Úgy is kérdezhetném, hogy hova lesz a fuvar?

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Február 01. 10:33:08
Pestisdoki

- Ahogy akarod. - biccentek Kowal felé, majd elrakom az összes holmit. - Akkor adok neked egy tanácsot, az üres, elhagyatott szobában három masszív katonai cucc arra enged következtetni, hogy egy elég veszélyes tagnak vagy a nyomában, lehet nem árt ha szerzel magadnak még egy pár társat.
Gyorsan megnézem, hogy a katonai telefon működik e, vannak-e benne telefonszámok, kapcsolatok.

- Rendkívül kecsegtető a reptéri kiruccanás, benne vagyok. De nem tovább. Semmi kedvem egy szóló és egy katona között rekedni, amikor elpattannak a csúzlik.
"És kezd nagyon rossz előérzetem lenni."

A holoüzenet megjelenésekkor karbafont kézzel válaszolok Óznak, majd amikor Kowal kikérdezi, megelőzöm, és választ adok neki.
- Ő Óz, és az üzenet tartalma és miértje lényegtelen, főleg, hogy nincs itt. Mi sem kérdeztünk téged, te miért csinálod azt amit csinálsz. Óz, teljesítettük amit szerettél volna, köszönjük a segítséget még korábbról. Megtettük amire kértél minket, szóval az én olvasatomban mostmár  rendeződtek a "tartozások".
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Február 01. 14:00:12
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „fosztogatás”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:40:36 >>

- Akkor adok neked egy tanácsot, az üres, elhagyatott szobában három masszív katonai cucc arra enged következtetni, hogy egy elég veszélyes tagnak vagy a nyomában, lehet nem árt ha szerzel magadnak még egy pár társat. - mondja Lev.
- Sok lúd, disznót győz. Ebben igazad van, de ha egy mód van rá, én se mennék túl közel a tűzhöz. - válaszolom bólogatva.

- Rendkívül kecsegtető a reptéri kiruccanás, benne vagyok. De nem tovább. Semmi kedvem egy szóló és egy katona között rekedni, amikor elpattannak a csúzlik. - mondja Lev.
Jól van hát, akkor ne is vesztegessük az időnket. - mondom, miközben fordulok lassan az ajtó felé.

- Ő Óz, és az üzenet tartalma és miértje lényegtelen, főleg, hogy nincs itt. Mi sem kérdeztünk téged, te miért csinálod azt amit csinálsz. - mondja Lev.
Ez igaz, és én se válaszoltam volna, de tudnod kell, hogy a nagyhal nem én vagyok. Ha Óz tud valamit, ami Summers-höz vezet, akkor a megfelelő emberek kiszedik belőle. Szerencsére én már akkor nem leszek ott. - közlöm teljes komolysággal, mintha tényeket sorolnék, nem fenyegetőznék.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 01. 17:40:32
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:41: -

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>

A kis zöld muszlinba öltözött tündér rövid ideig hallgat válaszotokat követően majd ismét repkedésbe kezd a zöld smaragd trónteremben a holotank mezőjében, miközben ismét megszólal a digitalizált hang.

- Jól van. Igen kvittek vagyunk. Viszont akkor lenne számotokra egy fizetős feladatom. Meg kéne akadályoznotok, hogy egy bizonyos cég a mai napon 21:00-kor kézhez kapjon egy Tokióból érkező árút, egy kirotankot. Ha megakadályozzátok az átadás átvételt akkor a munkáért 12.500 eb-t fizetek nektek, ha elvállaljátok akkor fejenként előlegként 500 eb-t utalok át az általatok megnevezett bankszámlaszámra, vagy az általatok megnevezett bankfiókba ahol átvehetitek azt.

Séró leveregeti a hamut a cigarettájáról mielőtt megszólalna majd unottan közli az álláspontját, mind a tündérkével, mind Kowallal.

- Kowal koma várom a maradék pénzt a megadott bankszámlaszámra, mivel Pestisdokit én fizettem ki szóval a vele kötött üzlet maradékával nekem lógsz, remélem megbízható vagy és nem kell a rosszhíredet keltenem. Tündérkém köszönöm az ajánlatot és az életmentést de mint csiripelted ezzel kvittek vagyunk, személy szerint nem élnék a felajánlott lehetőséggel egy napra elég egy halálos helyzet nem kívánom tovább kísérteni a sorsot, nekem elég az amit eddig hozott a nap. – azzal megpaskolja a nála lévő két dobozt meg megcsörgeti a lőszereket tartalmazó kartont, ha nem akadályozza senki távozik a szobából az asztalon hagyva a holotank mellet a szekrényből hozott öreg kompakt hordozható holovetítő egységet.
- Szájonára uraim egy élmény volt, majd zárják be a lakást.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Február 01. 18:48:33
Pestisdoki

Miután elmegy Séró, kicsit megkönnyebbülten figyelem Óz alakját.
- Az a feladat, hogy megakadályozzuk az átvételt? Ez nagyon úgy hangzik, mintha egy biztosított helyre akarnál hogy bevándoroljunk. De tegyük fel, hajlandó vagyok kockáztatni, merre lenne az átvételi pont? És mivel hozzák az árut? Hajóval vagy repülővel? Azután már jobban tudok tervezni.

====
Miután megtörtént a tárgyalás, kisétálok a folyosóra, és elővettem a két telefont a zsebemből, átírom Séró telefonjába az összes kapcsolatot Summers telefonjáról, megnézem hogy milyen adatok vannak mind a kettőn.
Azután az a tervem, hogy minden adatot átmentsek vagy a Cyberdeckemre, vagy a katonai telefonra a két telefonról.

Spoiler: megjelenítés
Ezen kívül amennyiben megvalósítható, egy olyan rendszert kiépítve, aminek a lényege, hogy Séró és Summers SIM kártyáját kicserélem. Így a Séróhoz bejövő hívások hozzám jönnének, de ezeket a hívásokat továbbítom a Summers SIM kártyájára, a beszélgetésről pedig egy hangfelvételt rögzít a rendszer. Legalábbis valami hasonlóra gondolok. 
(Informatikában, a számítógépeknél ezt a Man-In-The-Middle támadásnak szokták nevezni, gyakorlatilag ugyanazt szeretném, csak nem routerek között, hanem telefonok közt, amennyiben megoldható szerinted ilyen kockaként)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 01. 23:22:00
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:41: -

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal>>

A kis zöld muszlinba öltözött tündér a digitalizált hangon felel továbbra is.

- Sajnos vakra kell döntened, mivel nem fogom elmondani sem a cég nevét sem az átvételi pontot amíg nem döntöttél, mert mi a garancia, hogy nem rohansz az érintett céghez egy kis fejpénzt leakasztani, hogy valaki meg akarja fúrni az átadás átvételt nos mi a döntés, mert ha passzoljátok akkor mást kell keresnem Summers és helyettetek is.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Február 02. 18:26:55
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Dan Bailey „Séro” (NJK-státusz)>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >>

- Kowal koma várom a maradék pénzt a megadott bankszámlaszámra, mivel Pestisdokit én fizettem ki szóval a vele kötött üzlet maradékával nekem lógsz, remélem megbízható vagy és nem kell a rosszhíredet keltenem. - mondja Séró.
- Igaz. Mennyiben is egyeztünk meg? 150 vagy 200 eb? Készpénzt tudok itt levenni a környéken valamelyik terminálnál. Csak keresni kell egyet. A sarkon biztos árválkodik egy. - válaszolom, közben próbálom kipuhatolni ezzel, hogy mennyire rossz a memóriája.

- Viszont akkor lenne számotokra egy fizetős feladatom. Meg kéne akadályoznotok, hogy egy bizonyos cég a mai napon 21:00-kor kézhez kapjon egy Tokióból érkező árút, egy kirotankot. Ha megakadályozzátok az átadás átvételt akkor a munkáért 12.500 eb-t fizetek nektek, ha elvállaljátok akkor fejenként előlegként 500 eb-t utalok át az általatok megnevezett bankszámlaszámra, vagy az általatok megnevezett bankfiókba ahol átvehetitek azt. - mondja Óz.
- Kecsegtető ajánlat, de mivel nem árulsz el részleteket, csak miután elfogadtam, így én is csak azt tudom garantálni, hogy elfogadom az 500 ebet, aztán megteszek mindent, hogy sikeres legyen az üzlet. Garanciát a sikerre nem tudok adni látatlanban. Hiszen, az erőforrásaim, lehetőségeim korlátozottak, amit egy magadfajta szakember nyilván megért.
A másik gond, hogy jelenleg dolgozom egy ügyön, ami részben Summers-höz kötődik. Ez azt jelenti, hogy ha az akció ideje alatt távol kell maradnom a korábbi megbízásom miatt, akkor le kell mondjam az üzletet. Ebben az esetben az 500 ebet visszautalom.
Mivel én új szereplő vagyok ebben az üzletben - hiszen jobb esetben itt Levre számítottál csak - így úgy gondolom ez nem okoz gondot.
- zárom mondandóm, közben egy pillanatra Séróra tekintek, hogy lássa nem felejtettem el, csak szóval tartanak.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 02. 19:26:45
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:41: -

<<August Kowal>>
Séró még az ajtóból szól vissza Kowalnak.
-Csőváz Kowal nekem jó lesz utalva is ezzel is könnyítek rajtad nem kell rohangálj automatához üzletelj csak itt tovább nyugodtan. A maradék 200 eb-t a MultiCredit CPEA2018-20180127-00000000 számlaszámra kérem, a mobilom úgy is a kockasrácnál maradt.

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal>>

A kis zöld muszlinba öltözött tündér a digitalizált hangon felel továbbra is össze vissza röpködve a smaragd trónteremben a holotank belsejében.

- Úgy gondolom, ha belekezdesz nem fogod annyiban, hagyni elvégre olyannak tűnsz akinek számít a hírneve de a hírnév mellett egyfajta erkölcsi kódex is mint például Vietnámban, Ho Chi Minh ostrománál. Meg szavaidból ítélve amúgy is Summers után koslatsz, legalább megtudod, hogy mi lett vele. Jó és megbízható ember, viszont ha csak te vállalod a melót akkor az előleg a duplája lesz 1.000 eb.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Február 02. 20:11:51
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >>

- Csőváz Kowal nekem jó lesz utalva is ezzel is könnyítek rajtad nem kell rohangálj automatához üzletelj csak itt tovább nyugodtan. A maradék 200 eb-t a MultiCredit CPEA2018-20180127-00000000 számlaszámra kérem, a mobilom úgy is a kockasrácnál maradt. - mondja Séró.
- Kösz, akkor minden jót. - intek felé, közben folytatom a diskurzust Ózzal.

- Úgy gondolom, ha belekezdesz nem fogod annyiban, hagyni elvégre olyannak tűnsz akinek számít a hírneve de a hírnév mellett egyfajta erkölcsi kódex is mint például Vietnámban, Ho Chi Minh ostrománál. Meg szavaidból ítélve amúgy is Summers után koslatsz, legalább megtudod, hogy mi lett vele. Jó és megbízható ember, viszont ha csak te vállalod a melót akkor az előleg a duplája lesz 1.000 eb. - mondja Óz.
- Elviselem, ha hízelegnek az emberek, bár a manipuláció már más tészta. A probálkozás jó volt, de nem az erkölcs miatt érdekel, hanem így pontot teszek az ügy végére. Legalábbis ha azt állítod, ezzel megtalálom Summers-t, vagy azt, hogy mi lett vele, akkor ez nekem elég indok. Persze, ha hazudsz, akkor nem leszünk jó barátok. Nem feltételezem, csak nem ismerjük egymást. - közlöm rideg tekintettel.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 02. 20:53:39
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:41: -

<<August Kowal>>
Séró még az ajtóból szól vissza Kowalnak.
-Csőváz Kowal nekem jó lesz utalva is ezzel is könnyítek rajtad nem kell rohangálj automatához üzletelj csak itt tovább nyugodtan. A maradék 200 eb-t a MultiCredit CPEA2018-20180127-00000000 számlaszámra kérem, a mobilom úgy is a kockasrácnál maradt.

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal>>

A kis tündér a digitalizált hangon tovább csivitel.

- Azt nem állítottam, hogy biztosan megtalálod azt állítottam, hogy megtalálhatod vagy megtudhatod, hogy mi történt vele. Nem kell, hogy szeressük egymást bőségesen elég a kölcsönös tisztelet és, hogy nem akarjuk átvágni egymást az adott szó becsülete. Nem hízelegtem csak finoman jeleztem, hogy bár te nem ismersz engem, én elég sokat tudok rólad. Minden fenyegetés mellőzésével én könnyebben talállak meg benneteket, mint ti engemet, de ez a jelenlegi üzletünk kapcsán teljesen lényegtelen az ajánlatom áll és ha a munka el van végezve akkor nem tűnök el a ködben fizetés nélkül. Nos mi lesz Pestisdoki mi a döntésed? Ha nem akkor ha nem haragszol, de a részleteket Kowal barátoddal beszélném meg a Holotank, E-Book és műholdas telefon segítségével négyszemközt.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Thyriel - 2020. Február 03. 09:48:17
Amaterasu

Miután megköszöntem az információt (s eltettem egyet a kártyákból), az út hátralévő részében nem erőltetem a társalgást és inkább a napi teendők, az elkövetkezendőkön tűnődőm csendesen. Nem nagyon figyelem a várost, az utat, amin haladunk, így kell néhány szívdobbanás míg felfogom megérkeztünk. Kiszállás után enyhén meghajlok, majd miután a taxi elhajtott indulok fel, hogy belépve konstatáljam, szeretett testvérbátyám még mindig itt van. Nem foglalkozom az ívvel, hanem mellé lépek és várom, hogy észre vegyen, esetleg megszólítson, ha szeretne…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Február 07. 13:18:13
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

Magára maradt, nagyszerű. kár, hogy nem hisz a gyerekmesékben, akkor valóban örülne az ezüst paripán előtoppanó lovagnak. Gondolatban vállat von, két eset van vagy ma hal meg vagy nem.

- A Neoncsótányba.

azzal behuppan az ülésre és hátradől. Még nem biztos benne pontosan hova is menne, de útközben lesz ideje átgondolni. Az áru forró, túl forró, és simán lehet benne jeladó, az megmagyarázná a kéretlen fuvart. Azt mondták rá, olyan, mint egy patkány. ha valahova be akar jutni, átrágja magát a vasbetonon is. csak bele ne tőrjön a foga.

 Közben figyel merre is mennek, egyáltalán abba az irányba indul meg vele a kocsi? 
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 09. 14:00:30
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – Belváros határán valahol>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-11:45:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-11:45:00-között valamikor
A terepjáróban lassan araszol a sűrű városi forgalomban, amennyire meg tudod állapítani a Neoncsótány felé haladtok a kocsi terét csend üli meg Vector arca szinte kifürkészhetetlen a tükröződő napszemüveg mögött, csak kis idő elteltével szólal meg.

/Utcai szleng/ - Amúgy csak úgy kíváncsiság képen mit gondolsz meddig tudsz sikeresen deltázni a biotechnikások rosszallása elől, bár nem te csaptad szét a takarítóbrigádjuknak az arcát, viszont te lehetsz akinek a nyakába zúdíthatják a rosszallásukat a veszteségeik miatt.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 09. 14:27:34
[/float]
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/cp-mes10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Japantwon>>
<<”Helyi erők”: Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: C-B2B >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10 - Automata fegyverek>>
<<B- Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) Jármű: The Max Interceptor (Ch. 2. vol 92 old.)>>
<<Esemény: „Otthon”>>
<<Résztvevők: Amaterasu >>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:15 - >>
[float]

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

2020.02.15. 12:15:00 –

<<Résztvevők: Amaterasu >>

A bátyád lassan már – már fáradtan fordul feléd és csak a 15 fokos meghajlást produkál mielőtt megszólalna lassan és vontatottan beszél mintha forrongó dühét próbálná meg ezzel is elfojtani.

/Japán/ - Konnicsihwa Amaterasu onee-chan bár a DAIWA konszern felajánlott egy szerződést ez nem az a szerződés ami minden téren a segítségünkre lehetett volna ezért a hónap végén kintebb kell költöznünk a város szegényebb negyedében valamint a szüleink után történő nyomozást is szüneteltetnem kell anyagi lehetőségek hiányára tekintettel.

Mondandóját követően a nappali asztalához sétál és feléd fordítja a saválló celluloid ívet a DAIWA konszern logójával mielőtt újra megszólalna.

/Japán/ - Amaterasu onee-chan a döntés a tied, hogy megelégszel-e ezzel a szerződéssel, vagy teljesen elveted a DAIWA konszernnel való együtt működést esetleg más lépéseket teszel mivel, ha a tekintetem nem csalatkozik ajándékot is kaptál. Tudtad, hogy szüleink végakarata az volt, hogy elhamvasszák földi maradványaikat és, hogy a hamvak kézműves faurnákba kerüljenek? De ők egyenlőre nem kerültek elő semmilyen formában sem, eltűntek.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Február 10. 10:59:39
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

Nem tudja visszatartani a vigyorgást, ha csak egy másodpercre is jelenik meg az arcán. Az Őszinte válasza nagyjából így hangzana: -Minusz két perc.

Igazából nem is érti mi a fenéért nem kapták el még. Ha már így adódott akkor fenntartja a lazaság látszatát amennyire csak tudja, néha nem kell erősnek lenni, elég ha elhiszik, hogy az vagy.

-/Utcai szleng/ Az attól függ, miért szedtél fel a sarkon.

Int visszafelé a fejével  ahonnan jöttek. Ez alkalmat ad arra, hogy hátra is pillantson, hátha észrevesz egy másik kocsit ami már ott volt akkor is amikor randevúztak.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Február 11. 01:03:51
Pestisdoki

Karbafont kézzel figyelem hol Ózt, hol Kowalt, attól függően, hogy éppen ki ragadja magához a beszélgetés fonalát.
Valami rendkívül aggaszt abban, hogy Kowal már már mániákusan üldözi ezt a Summerst. Nem sok információm van még Kowalról, sem Fraktálról, de ez egy olyan hiba amit az idő könnyen megjavít.
Ami szintén zavar kissé, hogy az előbb mondta Kowal, hogy távol akar maradni a tűztől, és most ezzel a döntésével egyenesen a tűz felé sétál. Megbabonázva a lángok - jelen esetben eurodollárok és Fraktálról való információk - szépségétől.
- Jól van, benne vagyok én is. De nekem még kéne egy pár dolog, amivel fel tudnék készülni erre a kis kirándulásra. Ha megtudnánk tornázni egy ezressel az előleget, és akkor a részemből egy ötszázzal kevesebb kérek utólagnak. Ötszázat megspórolsz, és annak az esélyét is megnöveled, hogy sikeresen meghiúsítjuk az átadást. Mint zsoké, te is tudod, hogy nehéz jó programokat szerezni 500 eurodollárból
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 15. 03:29:15
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – Belváros határán valahol>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-11:45:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-11:45:00-között valamikor
Miközben a terepjáró finoman araszol a sűrű városi forgalomban finoman körbepillantasz, hogy felbukkan-e a környező sávokban vagy mögöttetek ismerős és nyugtalanságra okot adó gépjármű, nagy megkönnyebbülésedre a rosszfiúkhoz tartozó vagy tartozható vasparipának nyomát sem látod, miközben megérkezik Vector válasza.

/Utcai szleng/ - Fogalmazzunk úgy, hogy az érdekeink akár egyezhetnek is bizonyos tekintetben. A megbízóim egy rejtélyes és titokzatos figurával szeretnék felvenni a kapcsolatot és ez a személy úgy tudom, hogy egyfajta fizikai nyomát hátrahagyta a raktárban. Az illető egy csúcshacker.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 15. 03:54:21
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:41: -

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal>>

A kis tündér a Pestisdoki további alkudozásának hallatán elkezd cikázni a zöld trónteremben mielőtt újra megszólalna.

- Rossz helyen és rossz időben próbálsz meg alkudozni Pestisdoki vagy inkább hívjalak Lev Andersonnak  a Night City déli gettónegyedéből. Tehetséges vagy de nem annyira, hogy gyengéd érzelmeid nem homályosítsák el értékítéletedet aminek köszönhetően újra és újra visszacsúszol a verem mélyére mikor már majdnem kikapaszkodtál onnan vagy említsek neveket is Orbital Air, Infocomp körüli fiaskók. Lovagias dolog néha más helyett elvinni a balhét, de megérte és a jövőben ismét megtennéd azért a személyért? Ámítás és csalfa ígéretek világában bolyongsz én viszont most egyértelműen fogalmazok. Jelen helyzetben nincs alku az előleg tekintetében az már más kérdés, hogy azt egymás közötti megállapodás alapján hogyan osztjátok meg Kowal cimboráddal, úgy gondolom már így is tisztes hasznot pumpoltál ki eddig a mai napból, ne legyél túlságosan mohó. Amit biztosan ígérhetek az, hogy nem vetlek a sakálok elé, mert az érdekem az, hogy az akció sikerrel záruljon és a szálak megnyugtatóan elvarrásra kerüljenek és hogy mindannyiunk megelégedésével váljunk el egymástól, hiszen bármit hozhat a távoli jövő nem túl jó ómen haragosokat gyűjteni. Extra bónuszként még siker esetén járó tiszteletdíjon felül fel tudok ajánlani egy Chibai klinika címét és kontaktját ahol ugyan nem olcsón de foglakoznak idegrendszeri károsodások helyreállításával igencsak professzionális szinten és sikeresen

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Február 15. 22:40:15
Pestisdoki

Némán hallgatom ahogy beszámolót tesz Óz rólam.
"A verem mélyéről tényleg nem sikerül sohasem kiszabadulnom. Így összegyűjtve nagyon rosszul néz ki... Elvittem a balhét? Nem teljesen, mindkettőnket keresnek. Megtenném mégegyszer? Talán igen, talán nem... Ami még zavar, hogy az elvarrandó szálakba mi is bele fogunk tartozni, vagy csupán ilyen szépen fogalmazott. Mindegy is. Nem számít."
- Megfogtál... - bólintás kíséretében fonom a karjaimat keresztbe. - Bennevagyok, mesélj még.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 16. 09:17:12
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

12:41: -

<<Lev Anderson „Pestisdoki”, August Kowal>>

A kis tündér a Pestisdoki válaszát követően leír néhány fektetett nyolcas kört repülve a trónterembe mintha egy balettelőadást vezetne fel mielőtt vékony csivitelő hangján ismét megszólalna.

- Rendben most, hogy tisztáztuk a dolgokat és mindketten rábólintottatok a dologra a részletek amiket tudok és amik alapján a további lépéseket meg lehet tervezni.
Meg kell akadályoznotok, hogy a Biotechnika ma este 21:00-kor kézhez kapjon egy Tokioból érkező szállítmányt egy kirotankot. A szállítmányt sajnos nem lehet az átadás helyén 21:00-kor a csődbe jutott Alberta Arms Manufacturers használaton kívüli gyártelepén megtámadni, mert valószínűleg sőt biztos, hogy a csempészek és a Biotechnika is egész kis hadsereggel száll majd ki az átadás átvételhez. Ellopni sem a legjobb megoldás mert az árú otromba és nehéz szállítani, és megvan a veszélye, hogy tőletek is ellopják, aminek nem szabadna megtörténnie. A legegyszerűbb megoldás, hogy ha már az árú közelébe jutottatok, hogy megspékelitek némi plasztikkal aztán az egész gyártelepi randevút felkülditek a Holdra. Tudtommal Summers már beszerzett előzőleg egy jó adag nehéz katonai árut, de hogy hova rakta arról fogalmam sincsen. A jelenlegi probléma az, hogy mivel csempészek és egy cég üzleteléséről van szó ezért nem tudom, hogy honnan érkezik pontosan a szállítmány Night Citybe a gyártelepre, legális regisztrált nyoma nincsen a szállítmánynak. Elsőként tehát azt kéne kideríteni méghozzá gyorsan, mert az idő Summers eltűnésével igencsak megcsappant és már csak bő nyolc óra maradt a találkozóig, hogy a csempészek milyen útvonalon juttatják el a kirotankot a gyártelepre és az útvonal ismeretében már könnyebben eldönthető, hogy a szállítás melyik pontján lehet a legkönnyebben a hozzáférni és megpreparálni, hogy a végén mindkét fél szeme láttára váljon az enyészetté. Summers mielőtt eltűnt volna még leadott egy nevet és címet ami ígéretesnek tűnt számára a szükséges információk megszerzéséhez, Ivor a lelkész Forbess 89. utca
– ahogy kimondja a tündérke a nevet és a címet az materializálódik a trónteremben és lassan úszik a levegőben - A műholdas telefont tartsátok magatoknál a korábban megadott számon elértek rajta
Ivor a lelkész Forbess 89. utca

(https://www.geeksofdoom.com/GoD/img/2010/08/2010-08-16-dorothy_of_oz13.jpg)

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Február 18. 10:45:51
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

-Ebben én még nem látom a közös érdeket. - picit felvonja a vállát, igyekszik lezsernek tűnni, noha  belül feszült mint egy acélrugó. Közben időről időre próbálja utolérni az elveszett sofőrjüket, noha egyáltalán nem biztos benne, hogy él. Elég vacakul indul ez a nap, és még a mocija sincs meg.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 22. 13:26:03
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – Belváros határán valahol>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >> << Edo Thakasi „Ronin” 12:50 >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-11:45:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-11:45:00-között valamikor
Vector csupafehér mosolyt villant feléd.

/Utcai szleng/ - Pedig nagyon egyszerű, te piszkálgatod tovább az ügyet amibe belecsöppentél és közben, ha lehetőséged van rá megpróbálsz kontaktot szerezni a hackerünkhöz és a megbízóim nem lesznek hálátlanok az információért.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Február 24. 12:50:50
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >> << Edo Thakasi „Ronin” 12:50 >>

/utcai szleng/- Infót az infóért. kezdjük ott, hogy akadtál rám az utcán.

Szép fokozatosan igyekszik lazítani a tartásán, nem túl feltűnően. Szóval gyakorlatilag egy újabb meló, és nem a kifordított belétől akarják megtudni mit szerzett meg eddig. Ráadásul ezzel neki is többet mondtak el, mint szerettek volna. ~Hümm szóval valami hekker.. és fizikai nyom? Odaköpött vagy mi a francˇ~ Erre a titokzatos figurára már ő is kíváncsi lett, nem baj, ha fizetnek is érte, hogy megtudja ki ő . 
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Február 28. 19:53:48
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >>

Próbálok koncentrálni a zöld tünemény mondandójára, miután az akaratlanul is bontani próbálja figyelmem a táncával.

Kemény melónak tűnik. Kevés időnk lesz, és valószínűleg a szállítmány is jól védett a telephelyre szállítás alatt is. Esetleg néhány banda tudna zavart kelteni, míg mi szabotáljuk. Esetleg szoftveres szabotázs? Akkor lépne működésbe, amikor beüzemelik, így már rég nem lennénk a helyszínen. Túlterhelné az áramköröket, stb. Lehet, a csempészeket okolnák, nem gondolnának külső emberre. - gondolkodom hangosan, miközben Lev felé is tekintek.

Mindenesetre a reptéri széf, illetve ez az Ivor hordozhat lényeges információkat. 10 ebit tennék rá, hogy a széfben találunk plasztikot. A robbanószerekhez nem értek, de a szimatom most ezt súgja. - teszem hozzá, félig mosolyogva.

Az Alberta Arms Manufacturers cég gyártelepének tervrajzai a csődeljárás környékén elképzelhető, hogy a fekete piacra kerültek. Érdemes lenne utánanézni. Esetleg annak is, hogy az Albertának, és a Biotechnikának merre vannak telephelyei. Merről érkezhet a csomag, ezzel leszűkítve a lehetséges szállítási útvonalak számát. - zárom elmefuttatásom, miközben Lev felé fordulok.

Hogy legyen kolléga? Bevállalod a szoftveres szabotázst? Az előlegemmel megtámogatlak.
Robbanthatunk is, de ahogy említettem, az nem az én asztalom, és ha nem ismerjük a berendezés kritikus pontjait, lehet nem tudjuk hatásosan elhelyezni.
Ha rá tudsz valahogy csatlakozni a vezérlésre, akkor lehet még lényeges információkat is ki tudunk sajtolni a memóriából, tárhelyből.
- tenyeremmel gesztikulálva próbálok rásegíteni az érvekre, bár várok Levtől egy megerősítést, hogy az informatikai halandzsám stabil lábakon áll-e.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Március 08. 12:35:16
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – Belváros határán valahol>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 – 11:45:00 - között >> << Edo Thakasi „Ronin” 12:50 >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-11:45:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-11:45:00-között valamikor
Vector fél kézzel egy Yehüjan cigarettára gyújt a finoman gravírozott bronz színű Zipo lustán kap lángra mielőtt a fedő rácsattanna csak miután felizzik a dohányrúd utána válaszol.

/Utcai szleng/ - Nem rád, hanem a Biotechnika kísérletezésének színhelyére találtunk rá amit a hackerünk feldúlt és úgy tűnik segítségére sietett az alkalmi kísérleti egereknek, de mire odaértem már csak te tébláboltál a spanoddal a raktárnál és gondolom a csomagot sem véletlenül dédelgeted annyira óvóan. Szóval tudsz valamit esetleg a titokzatos hackerünkről.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Március 16. 11:01:03
<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 – 11:45:00 - között >> << Edo Thakasi „Ronin” 12:50 >>

Megvonogatja a vállát közben jár az agya az elsuhanó házak szürkéje váltakozik a neonvillózással. neki más villózik a fejében.

-Aham. És te miért voltál a raktárnál? csak nem egy ilyenért?

Megkopogtatja a doboz tetejét, körme  végig fut a zár/lezárás mentén. Nincs igazi szándéka kinyitni, de a másik reakciója érdekli. Egy apró szemrebbenés, ráharap arra a szivarra? vagy teljesen nyugodtan fogadja a lehetőséget, hogy arcába kapja a doboz tartalmát. Jó ötlet volt elhozni, fontos.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Március 21. 09:18:32
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >><hr>

- Elképzelhetőnek tartom, hogy az ilyen eszközök biztosítottak olcsón beszerezhető vezérlő szoftverek ellen, de ha be tudok jutni, akkor valószínűleg tudok annyi kárt tenni benne, hogy megközelíthetően használhatatlan legyen. A kérdés inkább az, miért olyan fontos Óznak egy girotank, mi van ott? Nem tudok sok dologra gondolni, miért kellhet egy menő dekásnak egy girotank. Talán valami, vagy inkább valaki fontos van benne, amit megvédene attól, hogy rossz kezek közé kerüljön.  És amennyiben sejtik, hogy Óz akcióba akar lépni, lehet lesz náluk egy két jeges. De ezen ráérünk később gondolkodni, megyek a lelkészhez, ha gondolod, te pedig mehetsz a reptérre... Van fuvarod?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Március 21. 12:11:48
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – 167. utca WE „bérpanel” 6. emelet >>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „üzleti ajánlat”>>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - >>

...miért olyan fontos Óznak egy girotank, mi van ott? Nem tudok sok dologra gondolni, miért kellhet egy menő dekásnak egy girotank. Talán valami, vagy inkább valaki fontos van benne... - mondja Lev.

- Sok éves tapasztalatom az, ha egy megbízó nem akar közölni egy infot, jobb ha nem firtatjuk, mert több gondunk származik belőle, mint előnyünk. Másrészről meg ha élőlény van benne, az valószínűleg a szabotázs során elpusztul, mivel a hőmérsékletszabályozás a tartályban meggajdulhat. Ha meg felrobbantjuk, hát... - csóválom a fejem hüledezve.

De ezen ráérünk később gondolkodni, megyek a lelkészhez, ha gondolod, te pedig mehetsz a reptérre... Van fuvarod? - kérdezi Lev.

- Okés, váljunk szét, úgy gyorsabb. Telefonszámom megadom, hogy elérjük egymást. Ha tudsz csinálni egy titkos kommunikációs csatornát telefonnak, e-mailnek, az lenne az ideális. Fuvar is van, persze. - teszem hozzá.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Március 21. 18:31:14
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – Belváros határán valahol>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 – 11:45:00 - között >> << Edo Thakasi „Ronin” 12:50 >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-11:45:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-11:45:00-között valamikor
Vector féloldalasan pislant rád miközben a forgalomra is koncentrál látszólag nem szándékozik átadni a vezérlést a robotpilótának.

/Utcai szleng/ - Bambina hidegen, hagy a Biotechnika cuccos arra vagyok kíváncsi, hogy a virtuál kísértetünk hagyott-e valami nyomot miután kiszabadította a Biotechnikás fiúk és lányok karmaiból a kis fehéregereket, vagy esetleg azt, hogy a társad tudja-e hová deltáztak el a fiúk miután véresen kirobbantak a raktárból, mert lehet, hogy ők többet tudnak jótevőjükről.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Március 22. 14:14:35
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Változó Night City International Airport (AA-A1-B4) és Forbess 89. utca (D-D3-D1) >>
<<”Helyi erők” – Fenrir biztonsági szolgálat (AA-A1-B3)>>
<<Biztonsági besorolás: AA-A1-B3 >>
<<AA- Speciális harci egységek, elit szólók és elit társasági gyalogság valamint Pszihó egység.>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, Rohamfegyverek, egzotikus fegyverzet (monopengék és egyéb nyalánkságok) , Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) >>
<< 3- Társasági magas biztonság: Zárak: rendkívűl kifinomult zárak és / vagy csapdák (30) , Csapdák: bénító (25) , Kamerák / szenzorok: folyamatosan figyelt kamerák és szenzorok, Hálózat biztonság: csak programok (köztük fekete programok is) Őrség: A Tip Őrség, Őrjárat mérete: 5-10, Jármű: minden AV-4-ig bezárólag>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „keresztutak” – Night City Aeroport - Forbess 89. utca >>
<<Résztvevők: August Kowal, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<<August Kowal – Night City International Airport>>
14:05:00 -
Kiérve a város nemzetközi repterére azonnal tapasztalod a Fenrir biztonsági cég által bevezetett szigorítások hangulati változásait, már a reptér „nyilvános” várórészében is zárt rendőrségi rohamvérben cirkálnak nehéz géppisztollyal és sokkgránátokkal felszerelve a Fenrir kutyák, kiérkezve tapasztalod, hogy a zsákmányolt kártya egy anonim értékmegőrzőhöz tartozik amelyből cirka 8.000 darab található a reptérnek ezen a részén, mivel a kártya anonim, így nincs rajta utalás, hogy a 8.000 értékmegőrzőből melyiket is nyitja.

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:45:00 -
Az idő továbbra sem javult mocskos szürke hó szállingózik a taknyos ködben a hőmérséklet -1- -4 fok közötti. A lepusztult házsor közepén áll a harminc méter széles negyven méter hosszú terméskövet utánzó előre gyártott elemekből álló elhagyatott templom az idő nem volt kegyes hozzá a tető berogyott a vaskos műfa – ajtó nyitva áll és jónéhány ablak be van törve. A templom udvarát felverte a gaz ami most elszáradva vádló csontokként mered a mocskos ég felé.

<< Edo Thakasi „Ronin” - útközben >>
12:55:00 - után valamikor
A tankolást követően folyamatosan „hívogatva” Scarlettet visszafelé haladsz az északi dokkok felé amikor egyszer csak tempósan elhúz melletted a korábban követett BMW 9018s/a sajnos a lesötétített üvegek miatt nem láthatod hány személy tartózkodik benne.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Március 22. 14:54:26
Pestisdoki

Az út szerencsére eseménytelenül t
- Hol élne a pap, ha nem a templomban? - futott át Pestisdoki elméjén a gondolat, az út mentén leállt a kocsival, az utca túloldalán, közel húsz méterrel arrébb a háztól. Megnézte, hogy a pisztolya tele van-e, majd lecsekkolta a menüt, leszkennelve a környéket.
Végül kilépett a kocsiból, és átverekedte magát a túloldalra.
Megállt az ajtóban, majd lassú lépésekkel közelítette meg a templomot, közben figyelve mind a templomra, mind pedig a többi épületre.
Az ajtó előtt megállt, és bekopogott.
- Ivor lelkész, itthon van?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Március 22. 15:47:45
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca (D-D3-D1) >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Forbess 89. utca – Ivor a Lelkész >>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:50:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:50:00 -

A templom belsőjében odabent a padok nagy része fel vannak borogatva és az egész templom fel van forgatva egyedül az oltárnak és a szószéknek kegyelmeztek a vandálok, több ablak be van törve és az egyikben valami szövetet lenget a hideg szél. Hideg és kietlenség uralja a helyet.

>> A templomban lévő esetleges kutakodásra Intelligencia + Észlelés (Harcérzék nem játszik, mert nincs harci helyzet) + 1D10-et kérek ( C#25 ) .<<

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Március 22. 18:52:28
Pestisdoki

Az oltárnál és a szószéknél keresem a lelkészt, vagy annak nyomát
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Március 22. 20:29:37
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca (D-D3-D1) >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Forbess 89. utca – Ivor a Lelkész >>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:50:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:50:00 -

Lassan befelé araszolsz a kihalt és rideg templom belsőbe már elhagyod a első szétdúlt padsort amikor a templom belsőjében elhelyezett rejtett hangszórókból végig visszhangzik egy mennydörgő hang elnyomva a kinti szél panaszos süvítését.

-   Mi járatban vagy Isten házában és mit szeretnél az ő szerény szolgájától te aki nem vagy hívő lélek, elfelejtettél megtisztulni belépéskor és keresztet vetni gyermekem.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Március 23. 10:21:18
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Változó Night City International Airport (AA-A1-B4)>>
<<Esemény: „167. utca” „bérpanel” 6. emelet – „keresztutak” – Night City Aeroport>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - >>

Szigorítások, és 8000 anonim értékmegőrző, amit egyenként kéne végigpróbálnom. Valószínűleg 10. után kopogtatna a vállamon egy nyakig felfegyverzett marcona. Elengedem.

Kissé feszülten gyújtok rá egy szál cigire, tenyeremben villan az öngyújtó lángnyelve. Elnyomom, gázpedált lenyomom. Húzom a CO2-csíkot magam után.

Körbeszimatolok alvilági körökben az alábbiak után:
- Melyik útvonalon érkezhet a szállítmány?
- Melyik útvonalon jöhet egy szállításra alkalmas gépjármű? Melyik út (célhelyre vezető) bír el egy, az árú szállítására alkalmas kamiont?
- Melyik banda vállal támadást szállítmányok ellen?
- Alberta Arms Manufacturers gyártelepének alaprajzai? A környékének alaprajza?
- A rendőrség melyik útvonalakon járőrözik általában a környéken? Milyen gyorsan érkeznek ki?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Március 23. 18:30:13
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City International Airport (AA-A1-B4)>>
<<”Helyi erők” – Fenrir biztonsági szolgálat (AA-A1-B3)>>
<<Biztonsági besorolás: AA-A1-B3 >>
<<AA- Speciális harci egységek, elit szólók és elit társasági gyalogság valamint Pszihó egység.>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, Rohamfegyverek, egzotikus fegyverzet (monopengék és egyéb nyalánkságok) , Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) >>
<< 3- Társasági magas biztonság: Zárak: rendkívűl kifinomult zárak és / vagy csapdák (30) , Csapdák: bénító (25) , Kamerák / szenzorok: folyamatosan figyelt kamerák és szenzorok, Hálózat biztonság: csak programok (köztük fekete programok is) Őrség: A Tip Őrség, Őrjárat mérete: 5-10, Jármű: minden AV-4-ig bezárólag>>
<<Esemény: Night City Aeroport - Forbess 89. utca >>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

Körbeszimatolok alvilági körökben az alábbiak után:
- Melyik útvonalon érkezhet a szállítmány?
- Melyik útvonalon jöhet egy szállításra alkalmas gépjármű? Melyik út (célhelyre vezető) bír el egy, az árú szállítására alkalmas kamiont?
- Melyik banda vállal támadást szállítmányok ellen?
- Alberta Arms Manufacturers gyártelepének alaprajzai? A környékének alaprajza?
- A rendőrség melyik útvonalakon járőrözik általában a környéken? Milyen gyorsan érkeznek ki?

<<August Kowal – Night City International Airport>>
14:05:00 -

>> A kutatásokara a következőket kérném:
1.) Melyik útvonalon érkezhet a szállítmány? Hidegvér + Alvilág ismerete + 1D10
2.) Melyik útvonalon jöhet egy szállításra alkalmas gépjármű? Intelligencia + Követés / Felkutatás + 1D10 +2
3.) Melyik út (célhelyre vezető) bír el egy, az árú szállítására alkalmas kamiont? Intelligencia + Éberség/Észlelés + 1D10 +2
4.) Melyik banda vállal támadást szállítmányok ellen? Hidegvér + Alvilág ismerete + 1D10
5.) Alberta Arms Manufacturers gyártelepének alaprajzai? A környékének alaprajza? Intelligencia + Adatbázis kezelés + 1D10 +2
6.) A rendőrség melyik útvonalakon járőrözik általában a környéken? Milyen gyorsan érkeznek. Hidegvér + Alvilág ismerete + 1D10 +2 <<

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Április 04. 09:44:22
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City International Airport (AA-A1-B4)>>
<<”Helyi erők” – Fenrir biztonsági szolgálat (AA-A1-B3)>>
<<Biztonsági besorolás: AA-A1-B3 >>
<<AA- Speciális harci egységek, elit szólók és elit társasági gyalogság valamint Pszihó egység.>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, Rohamfegyverek, egzotikus fegyverzet (monopengék és egyéb nyalánkságok) , Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) >>
<< 3- Társasági magas biztonság: Zárak: rendkívűl kifinomult zárak és / vagy csapdák (30) , Csapdák: bénító (25) , Kamerák / szenzorok: folyamatosan figyelt kamerák és szenzorok, Hálózat biztonság: csak programok (köztük fekete programok is) Őrség: A Tip Őrség, Őrjárat mérete: 5-10, Jármű: minden AV-4-ig bezárólag>>
<<Esemény: Night City Aeroport - Forbess 89. utca >>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 12:41: - után különböző időkben >>

A hang felé pördülök, gyorsan felmérve az öreget, az egyik kezem a pisztolytáskámon pihen, amíg nem bizonyosodok meg arról, hogy a fickó kezében nincs fegyver.
Amennyiben nincs nála, elveszem a kezem a pisztolyomról, majd megszólítom.
- Igazad van, Ivor lelkész, de egy híved, Fraktál Summers jókat mondott rólad, az ő ügyében jöttem hozzád. Ha tudnánk beszélni egy pár percet, megköszönném, és keresztet is vetnék.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Április 05. 12:37:49
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca (D-D3-D1) >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Forbess 89. utca – Ivor a Lelkész >>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:50:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:50:00 -

A hang felzendülésekor körbe pördülsz ám a kihalt templom, belsőjében nem látsz senkit valószínűleg az úr pásztorának hangja a trükkösen elrejtett hangszórókból csendült fel, viszont az atya figyelmét nem kerüli el az a tény, hogy a fegyvered felé kapsz.

-   Nocsak, nocsak egy eltévedt bárány gyónását kötelességem meghallgatni viszont nem szeretem a kellemetlen meglepetéseket ezért a fegyveredet tedd a központi oltárkőre jól látható helyre az Úr színe elé utána hátrálj tizenöt lépést el a harmadik padsorig és utána beszélhetünk és ne feledd az Úr szeme mindent lát és az sátán sohasem alszik.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Április 08. 10:32:32
Pestisdoki

A fegyveremet felemelem a kezemmel együtt, és az oltárkő felé indulok, közben nézelődöm, hol bújkálhat a fickó.
'Bár az is lehet, hogy egy zsoké, és kamerán keresztül néz, és beszél. Nem lehet kizárni ezt sem.'
Lerakom a pisztolyt a központi kőre, ami gondolom központi oltárkő lehet. Mivel ez az első templomi élményem, ezért remélem jó helyre rakom, de másnem a hang biztos megmondja, jól döntöttem-e.
- Nem akarok kárt okozni neked, Ivor lelkész, leraktam a fegyverem, csak beszélni szeretnék veled. - fordulok meg, továbbra is felemelt kezekkel, és a szemem körbevizslatja a templomot. Egészen szép épület lehetett fénykorában.
Végül a harmadik padsorig elsétálok.
- Ivor lelkész, mostmár beszélhetünk?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Április 10. 08:24:37
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca (D-D3-D1) >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Forbess 89. utca – Ivor a Lelkész >>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:50:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:50:00 -

A harmadik sornál történő rövid várakozást követően hátulról az oltár mellől jobb időket idéző reverendában felbukkan Ivor a lelkész kezében tartott és rád szegezett nehéz pisztollyal valamint tűpuskával lép elő a úr nem volt kegyes vele valamilyen balesetből kifolyólag arcát égési hegek csúfítják roppant egy undorító látvány hosszú zsíros haját egy szédítő holografikus kocka fogja össze, tisztes távolságban megáll az oltár mögött és a eddig rád szegezett nehéz pisztolyt a fegyvered mellé helyezi az oltárra és csak a kezében maradt tűpuskával tart sakkban, miközben megszólal arcával ellentétben a baritonja meglepően kellemes.

-   Magunk vagyunk úrnak eltéved báránykája, kit még nem is tudom, hogyan szólíthatom és azt sem tudom miről szeretne gyónni nekem Fraktál Summerssel kapcsolatban. Szóval hallgatlak gyermekem mit szeretnél az úr szerény szolgájától

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Április 12. 09:42:35
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City International Airport (AA-A1-B4) és utána>>
<<”Helyi erők” – Fenrir biztonsági szolgálat (AA-A1-B3)>>
<<Biztonsági besorolás: AA-A1-B3 >>
<<AA- Speciális harci egységek, elit szólók és elit társasági gyalogság valamint Pszihó egység.>>
<<B- Tapasztalt: (8 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 16 + 1D10, Rohamfegyverek, egzotikus fegyverzet (monopengék és egyéb nyalánkságok) , Nehéz lövészmellény és MetalGear (SP 25) >>
<< 3- Társasági magas biztonság: Zárak: rendkívűl kifinomult zárak és / vagy csapdák (30) , Csapdák: bénító (25) , Kamerák / szenzorok: folyamatosan figyelt kamerák és szenzorok, Hálózat biztonság: csak programok (köztük fekete programok is) Őrség: A Tip Őrség, Őrjárat mérete: 5-10, Jármű: minden AV-4-ig bezárólag>>
<<Esemény: Night City Aeroport – után adatgyűjtés >>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<<August Kowal – Night City Adatgyűjtés>>
14:05:00 -
Az Alberta Arms Manufacturers az South Night City-i iparterületen található amely iparterület megközelíthető jól kiépített teherforgalom számára megfelelő utakon a kikötőtől a repülőtértől és ha a kontinens belsejéből érkezik az árú akkor a gyorsforgalmi sztrádáról is. Az ipartelep pont félúton fekszik a reptér és a kikötő között a „parti” dombság lábánál. A gyár az ipartelepet kettészelő észak-dél és kelet-nyugat teherforgalmi autóút kereszteződésében fekszik az észak déli útról két lehajtóval rendelkezik. (Térkép lásd később Data Term infok topic) Az iparterület annak idején jól kiépített útvonalhálózatának köszönhetően valamint annak, hogy a gyártelep pont egy csomópontban fekszik akár négy irányból is érkezhet a szállítmány. Az iparterület harci zónának minősül ezért a rendőrség a környékén nem járőrözik, ha van a környezetében megóvandó működő gyáregység azt magán biztonsági szolgálatok biztosítják akik valószínűleg semmivel sem foglalkoznak ami a biztosított terület kerítésén kívül történik. A rövid időre tekintettel szűkös és kutyafuttában felhívott alvilági kapcsolataid valójában nem tudnak semmiről négy név merül fel mint esetleges további információbróker „Big Ben” alias Benjamin Franklin aki csempészetre specializálódott törzshelye ismeretlen, Magda Alcantar Delgadillo aki katonai vasakban utazik és a törzshelyei ahol megfordul az Atlantisz, Afterlife és az End of Line, Ivor a Lelkész aki főképp kikötő és környékén történő információkban utazik törzshelye az nincs de állítólag valahol a harcizóna határán egy templomban székel, ha kifüstölik átköltözik egy másik elhagyatott templomba, Ra’s al Ghul az információk csúcsragadozója csak akkor bizniszelj vele, ha vastag a hitelkereted a törzshelye ami egyben a klubja is az End of Line. Az iparterületen állítólag három hatalmi tényező dominál a Lángoló Sakálok boosterbanda a Fekete Kés Társaság és a Bronz Oroszlánok nomádbanda ez utóbbi állítólag csempészetben is utazik.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Április 12. 10:36:23
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 14:05:00 –

Alberta Arms Manufacturers - South Night City

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/albert10.jpg)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Április 18. 20:06:32
Pestisdoki

Amikor megpillantom a fickót a pisztollyal, a gyomrom forog egyet, majd a kérdésére az egyik kezemet az előttem álló padsorra helyezem.
- A nevem Jack Steward. - válaszolok a kérdésére. - Fraktál Summers-sel beszélt korábban? A barátunk, Fraktál bajban lehet, eltűnt, és azóta nem találtuk sehol. A helyzet az, hogy ha megtudná mondani nekem, hogy miről beszéltek, akkor tudnék segíteni a munkájában, mert a Fraktál barátunk megbízója nagyon türelmetlen.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Április 21. 17:13:40
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca (D-D3-D1) >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Forbess 89. utca – Ivor a Lelkész >>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:50:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:50:00 -

A lelkész egy rövid ideig emészti a tőled hallottakat mielőtt megszólalna.

-   Gyermekem mint tudod az Úr pásztorának gondoskodnia kell az elesettekről és a gyámolításra szorulókról a környék árvái nagyon éhesek, ha esetleg adakoznál az árvák részére akkor jobban el tudnám látni pásztori kötelességemet az Úr nyájában és sokkal elégedetteb lennék és ha elégedett vagyok akkor a memóriám is frissebb a tekintetben, hogy miről is gyónt nekem Fraktál barátod és, hogy én milyen útmutatást tudtam neki adni az Úr nevében és áldásával.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Április 29. 19:35:47
Pestisdoki

A pap szavára elmosolyodok, majd biccentek, majd a kezeimet összekulcsolom.
- Persze, atyám, tudok adni 15 eb-t előre, és további 15-öt, hogyha elmondod, hogy mi volt Fraktál barátunkkal.
Beszéd közben a papot nézem, igyekszem felmérni, milyen ruha van rajta, van-e kibercuccnak nyoma rajta, esetleges bőrátszövés vagy akármi.
 
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Május 01. 06:03:56
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca (D-D3-D1) >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Forbess 89. utca – Ivor a Lelkész >>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:50:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:50:00 -

Ivor lelkész ajánlatod hallatán elmosolyodik aminek hatására az arcán lévő sebhelyek polipként vonaglanak meg.

-   Gyermekem ezt, te sem gondoltad komolyan az Úrnak rengeteg árvája van a környéken 30 eb-ből még kibblére sem futja nekik ám amennyiben az árvák javára adakozol 700 eb-t abban az esetben tudok segíteni rajtad, hogy milyen információkkal és hova távozott innen Fraktál barátod.

A kintről betörő hideg szél panaszosan felsír a templom kietlen belsőjében és meglengeti a lelkész jobb napokat látott reverendáját a tűpuska továbbra is rezzenéstelenül mered rád míg a nehéz pisztolya a fegyvered mellet pihen az oltáron.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Május 07. 13:25:42
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 – 11:45:00 - között >> << Edo Thakasi „Ronin” 12:50 >>

Scarlet Smith

Hiába nyomkodja a komot, sem a Ronin, sem Rob nem jelentkezik. meglehet egyikük se él már. Tényleg kell egy kurva telefon, bánja, hogy rábeszélték erre a komra. nagyon menő, hogy jó eséllyel nem is sejti a melette ülő, mit beszélne a társával. csak épp el se éri őket, szóval annyira ez most mindegy.

Telefonálnia kell. A pizzériában van telefon, vagy mellette, ha jól emlékszik .
Off-Topic: megjelenítés
KM hol van a pizzéria környékén valami kommunikációs pult, vagy telefon?
. Ráadásul a robogóját is túszul ejtették, annélkül meg ilyen kéretlen és kelletlen fuvarokra fog szorulni. Muszáj lesz felhívnia a főnökét, hátha ennyi esze van valamelyik srácnak is, ha épségben vannak.

- Infóért fizetnek, így vagy úgy.  Hol érlek utol ha már tudok valami értékelhetőt?

Körbenéz a környéken majd mielőtt kiszáll, nem akar a Biotech pribékjeinek a karjába szaladni. Kell egy nyugis hely kibontani a csomagot, olyan érzése van, bombát ölelget. Nem biztos, hogy olyan távol van az igazságtól.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Május 10. 15:18:43
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – Belváros határán valahol - Neon Csótány környéke>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar - Neon Csótány környéke>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-11:45:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-11:45:00-között valamikor
Vector a Neoncsótány közelében egy üres parkolóban megáll és egy műanyag plasztikkártyára vörös vastag filctollal egy telefonszámot körmöl majd átnyújtja.

/Utcai szleng/ - Ezen a számon elérsz bambina, ha esetleg találsz valamit és természetesen nem leszek hálátlan további jó napot neked.

Miután Vector elhajt, magadra maradsz a Night City-i mértékkel csöndesnek mondható környéken a mocskos időben aztán recsegve feléled a rádiósáv a vétel nagyon rossz de valószínűleg Ronin van a túloldalon.

/Utcai szleng/ - Követtem a verdát egy külvárosi címre ment ott randiztak egy motoros branccsal majd benyomultak a 167. utca WE-be. nem vártam ki a balhé végét elindultam visszafelé, de most ismét megelőzött a verda amit a címig követtem! Mi legyen ismét eredjek a nyomába? A motoros pár nincs vele akivel a címen randiztak.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Május 25. 10:45:16
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar - Neon Csótány környéke>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

- Hívni foglak.

Bólint, majd kiszáll a szemerkélő retekbe. Még nézi a távolodó lámpákat. Gyanúsan könnyen megúszta az esetet. De él, és első lépésnek ennyi elég.

- Ronin!

Maga se érti , de kifejezetten megkönnyebbül ahogy hallja az alig megismert társa hangját. Mintha évekkel ezelőtt beszéltek volna utoljára, pedig fél óránál nem telt el sokkal több idő.

- A Neoncsótánynál vagyok, te merre? Fel tudsz szedni?  Van nálam egy forró áru. Még megég a kezem.

A csomagot most már azért se hagyja el, és egyelőre ez az egyetlen valóban kézzel fogható nyomuk. Illetve az a telefonszám. Oz... amint lesz ideje és lehetősége felhívja a számost, még jó, hogy rögzítette.  Egyre kiváncsibb a figurára, mert az az első üzenet az lehetett vakdobás, de a buszpályaudvar már nem. Nekik találkozniuk kell.

Amíg a válaszra vagy a fuvarra vár átgondolja alaposan, hol érhetett hozzá vektor. Hol hagyhatott rajta jeladót.

- Ronin!
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Május 26. 00:35:36
Pestisdoki

A pap pofátlan ajánlatát meghallva meghűl a vér az ereimben, majd egy bólintás kíséretében leszkennelem a környéket a menün keresztül, majd válaszolok neki.
- Magam is csótány vagyok, összesen száztíz elnököm van, de tízre szükségem lenne az estére. Ha megfelel Önnek, a beszélgetés után magának adhatok egy ilyet. - emelem fel a 12 éves japán whisky-t. - Meséljen el mindent, kérem, amit tud barátunkról, a holléte felől, mert nagy bajban lehet.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Június 02. 16:38:26
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City – Északi Dokkok – Belváros határán valahol - Neon Csótány környéke>>
<<”Helyi erők” – The Harbor Police (Kikötői Rendőrség) B1A, Bűnszervezetek C3C>>
<<Biztonsági besorolás: C-C3-C1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar - Neon Csótány környéke>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-11:45:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-11:45:00-között valamikor

Vector egy kurta biccentést megeresztve elhajt, ezt követően Ronin egy kicsit értetlenkedik a közlésed kapcsán.

/Utcai szleng/ - Visszafelé tartok a belváros irányába idővel fel tudlak szedni a Csótánynál de akkor nem tudom követni a most már nem ámokfutó hanem fekete szellemként osonó kocsit. Nos akkor most mi legyen maradjak a raktárszökevények nyomában, vagy inkább vegyelek fel téged a Csótánynál?

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Június 02. 16:53:51
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca (D-D3-D1) >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Forbess 89. utca – Ivor a Lelkész >>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:50:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:50:00 -

A lelkésznek újdonsült ajánlatod hallatán még szélesebbé válik a mosolya, aminek hatására az arcán lévő sebhelyek ismét kaotikus polipokként vonaglanak meg. A MENÜ 12 darab távirányítású eszközt talál a környezetedben ebből nyolc kamera négy pedig távvezérelt fegyverrendszer.

-   Gyermekem ezt, te sem gondoltad komolyan az Úrnak rengeteg árvája van, mit kezdjek 100-110 eb-vel és egy whiskyvel még ha minőségi darab is misebornak sem jó. Amúgy meg ha, magad is csótány vagy meg kell értened az éhes árvák helyzetét az általad mutatott whiskey jó ha ér 150-eb-t a piacon ám az árvák etetéséhez továbbra is hiányzik 550-600 eb és ez azt jelenti, hogy az általad felajánlott szeszesitalt is én értékesítem ezzel is eltévelyedésre késztetve egy ártatlan lelket, hát a kísértés démona sodort ide e szent helyre téged gyermekem. Az információ árából nem engedhetek hiszen a környék árvái éhesek.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Június 07. 11:49:57
Pestisdoki

Összeszűkült szemekkel figyelem a papot, majd elrakom az alkoholt, és előveszem a Holotankot.
- Értem, akkor maradt ez, legalább ezer dollárt ér ez az apróság, a tiéd lehet, de akkor mondd el először, amit tudsz, és utána átadom. Legalábbis beszélgessünk egy órát Fraktál Summersről, és utána átadom neked. Szóval, miért volt itt Fraktál barátunk? Ez a végső ajánlatom, elvégre nem ér annyit nekem Fraktál jó hírneve, hogy mindenemet eladjam érte.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Június 09. 20:26:16
<<Esemény: Kikötőnegyed, belváros határán valahol – kéretlen fuvar - Neon Csótány környéke>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith>>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

Pár pillanatig dobol ujjaival a dobozon.

- Bassza meg. Nem, menj utánuk, kell az infó. Próbálok árnyá válni, a környéken leszek, próbálj hívni.

A világ legtermészetesebb mozdulatáal sétál be a Csótányba, mintha csak egy retikül  volna nála. Szemmel keres egy helyet ahonnan ha kell kereket oldhat, ha van lehetőség, akkor hátul.
A csomagot úgy akarja elrakni a széke alá, hogy ne legyen nagyon feltűnő. Aztán rendel egy pizzát, amit azonnal ki is fizet. Legalábbis ez a terve, ahogy belép az ajtón.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Június 19. 16:30:40
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca (D-D3-D1) >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Forbess 89. utca – Ivor a Lelkész >>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:50:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:50:00 -

A lelkésznek újdonsült ajánlatod hallatán még szélesebbé válik a mosolya, aminek hatására az arcán lévő sebhelyek ismét kaotikus polipokként vonaglanak meg.

-   Úrnak az eltévedt báránya lelki szemeim látják valamint az Úr sugallja, hogy nem túl sokszor kellet alkudoznod mások betevő falatjáért ebben a cudar világban ám mivel ennyire kitartóan küzdesz az ügyedért halld roppant nagylelkű ajánlatomat a holotankért és az imént felajánlott whisyért cserében elmondom, hogy milyen információk után kutatott Fraktál barátod és, hogy tőlem milyen információkat  kapott és, hogy a kapott információkkal pontosan hová is ment innen és bár eléggé bizalmatlan vagy velem szemben mint ahogy én is veled szemben ezért a csere alapját képező tárgyakat kettőnk közé helyezed félútra a szentséges padozatra azt követően elmondok mindent és a köztünk lezajlott beszélgetést a továbbiakban gyónási titokként kezelem. Nos mit szólsz hozzá gyermekem?

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Június 20. 09:17:21
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Neon Csótány>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Neon Csótány környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-14:50:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-14:50:00-között valamikor

A Neon Csótány nem messze a társasági központtól a Rend street és a Effinger street sarkán helyezkedik el a szendvics gyorsforgalmi utak negyedik szintjének magasságában (10-12 emelet).
A Csótány mint a neve is hirdeti egy „bogárbár” (egzotikus testszabászat) a törzsközönség az egzotikus testszabászat kedvelői közül kerülnek ki de neo bauhaus stílusa miatt és a keményebb muzsikákra tekintettel az „elvetemültebb” chromerek is látogatják, a társasági központhoz való közelségére tekintettel eléggé biztonságos de nem túlellenőrzött ideális szürke üzleti megbeszélések helyszínének.
A Csótány berendezését az egyszerűség és letisztultság jellemzi a tömeg erejének kifejezésével a bútorok ipari betonból és üvegből készültek a formák egyszerűek és letisztultak a színvilág fekete és króm itt ott homok és füst szürkével vegyítve, nyolc hatszemélyes boksz és nyolc négyszemélyes kávézóasztal található a bokszokat homok-fúvott fekete páncélüveglapok választják el egymástól ( SSP: 30 SFÉ: 25 ) valamint egy hosszú bárpult. A személyzet három fő egy bogár csapos aki inkább egy megtermett imádkozó sáskára emlékeztet roppant nagy osztott szemekkel, valamint két pincérnő akiket kozmetikai beavatkozásokkal szinte tökéletesre szabtak ( Megjelenés: 8 ) nekik csak a testhez tapadó ruházatuk kitines erezete emlékeztet a rovarvilágra. A kaja igencsak spártai (kétszersült) inkább kávézni és inni lehet a közelgő ebédszünetre tekintettel kezd felélénkülni a forgalom ám szerencsédre még találsz egy szabad négyszemélyes kávézóasztalt ami alatt feltünésmentesen tudod tárolni a csomagot, csendben szopogatod a kávédat és rágcsálod a szendvicsbe oltott kétszersültet amikor bereccsen a rádió Ronin jelentkezik be <<14:48:00 az eltelt 1,5 órában a kávézóból intézhető ügyleteidet lebonyolíthatod ha akarod vagy csak várakozol>>

/Utcai szleng/ - Csá egy lepusztult házsor közepén vagyok a Forbess 89. utcánál és a követett mókus aki egyedül van a társait elhagyta időközben éppen bemegy egy régen jobb napokat is látott templomba. Mi legyen?

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Június 22. 09:42:18
<<Esemény: Neon Csótány környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

Az első húsz perc feszült várakozással fog telni. Ha követtek, ha akarnak tőlem, vagy a cucctól valamit, fel fognak tűnni.

Mire elfogy a száraz kétszersült, meg az első sör, kicsit oldódik bennem a feszültség. Kéne hívni a főnököt is Bob miatt. Aztán elvetem az ötletet, ha meghalt tök mindegy, ha él, nem ő fogja összetákolni. meglögygölöm a pohár alján a söröm erőt vesztett maradékát.
Intek az egyik kitinruhás csudának, nem mondom, hogy  nem fut át rajtam egy kevés természetes irígység a tökéletes vonalak láttán. Aztán belegondolok az ide vezető útba... nem kell ez nekem, nem éri meg.

- Helló, még egy kört kérek, addig telefonálok...

Odabiccentek a legközelebbi szabad , nyilvános datacom felé. Egy kevés borravalóval tolom oda az üres poharat, mégis csak együtt több szemünk van. ne már egy pacek fújja meg a cuccot.

Megvárom, hogy a közelben felszabaduljon egy kom állomás // vagy az asztalról lehet? //, ahonnan szemmel tarthatom a cuccot.

Tárcsázom a számot: 852-937-5841 //Óz//

Ha felveszik, azzal kezdem: -Nyilvánosról hívlak...

_______

Aztán marad a várakozás, a második sörrel kötve mély barátságot. Kívánnék többet is, és fogok is, ha vége ennek a szarnak. Addig nem kéne berúgni, még szükségem van a fejemre.

Közben nézelődök, pásztázom a helyiséget. Ki az aki még mindig egyedül vár valamire rajtam kívül, több mint egy órája? Mert az gyanús lesz, nem mintha tehetnék ellene bármit.

És végre, pasi elégedett nyögését nem vártam még így , mint Ronin hangját.

- Végre. Mennyire van az ide távban? Megpróbálok odajutni,  te meg maradj rajta.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Június 24. 17:04:03
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Neon Csótány>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Neon Csótány környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-14:50:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-14:50:00-között valamikor telefon

A Csótány mivel „Neon” meg modern és a cég negyedhez van közel ezért helyi viszonylatokban jól felszereltnek mondható a csiszolt ipari betonból készült asztalba installálásra került egy korlátozott DataTerm infopult (nyomtatásra nem alkalmas csak képernyő adatátvitel és video megjelenítés hang nélkül) amire a nálad lévő Zatatech „E-book”-ot rácsatlakoztatva már tudsz hívást kezdeményezni. A hívott szám kicsöng majd pár csörrenést követően halk búgás és rövid ciripelés hallatszik mielőtt a vonal teljes egészében felépülne „bemutatkozásodat” követően rövid digitálisan torzított vagy inkább mesefigurának ható hang szólal meg a hívott fél képet nem ad magáról egyenlőre.

/Angol/ - Ki vagy és mit szeretnél?

<<14:48:00  mastoid commo üzenetek>>

Ronin csak röviden töpreng a válaszon mielőtt kibökné a helyzetelemzést

/Utcai szleng/ - Hát nehéz megmondani, de a tömegközlekedés felejtős, ha gyorsan akarsz ideérni akkor fogsz egy taxit úgy 15 maximum 20 perc, ha villám akarsz lenni akkor fogsz egy AV taxit mert az átvág légvonalba a kerületbe. Amúgy meg vonalban maradok, hogyha helyváltoztatás lenne jelzek.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Június 30. 10:33:17
<<Esemény: Neon Csótány környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

<<Óz>>

Megvárom, hogy a bogárbaba arrébb riszálja magát, aztán nyúlok a kom felé. Egy pillanatra elvigyorodom a ciripelés és a gépi hang hallatán. Noha a tiszta angolságtól felszalad a szemöldököm egy kissé. Lehet ma még fogadnom kéne valamire, ha így folytatódikk a szerencselánc, nap végére milliomos is lehetek. Ha nem leszek hulla.

/utcai szleng/- Scar. Láttam a két üzit... oztán gondoltam, hátha sürge.

Kérdés persze, ha az ürge tényleg valahol a felhők között él észreveszi-e a célzást. De ez legyen már az ő problémája. maximum barchobázunk egy kicsit, éppen időm az van.

<<Ronin>>

/utcai szleng/ -Az baba, megcsíplek!

Egy közepes borravalóval megtoldott összeget fizetek, EB-ben ha lehet, a kártyámat most nem használnám, ha elkerülhető. Épp ideje volt már, néhány sanda és néhány egyértelmű pillantást már elkaptam. Egy csaj egyedül, óránál is tovább.. ráadásul baromira oda kellett figyelnem, hogy ne csípjek be, a fejemre szükségem van ma, minden értelemben.

Aztán AV-t hívok, és fogom a cuccomat. Ha már úgy is, így adódott, játszom egyet. behívom az AV-t, s az érkezésig pont annyira vagyok nyugis és unatkozó, mint az elmúlt másfél órában. Aztán csinálok egy spurit a cuccal. Az ajtóból visszafordulva csekkolom, ki az akinek szintén most lett sürgős. Egyetlen órajelnyi idő csak, aztán szinte szaladok az AV-ig. Ha volt valaki, megjegyzem a jellemzőit, no meg a kamera forog, mindig forog.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Július 12. 16:27:49
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Neon Csótány>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Neon Csótány környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-14:50:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-14:50:00-között valamikor telefon

A képernyő megelevenedik a következő pillanatban zöld muszlinba öltözött ékköves koronát viselő leány jelenik meg. Hátán két lehelet finom szárny verdes miközben rád pillanat a háttérben egy smaragzöld tróntermet látsz.

/Angol/ - Az üzeneteket időközben, kézbesítették szóval mit is szeretnél valójában? – ciripeli digitalizált hangon a kis tündér.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Július 19. 11:57:35
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City International Airport (AA-A1-B4) és utána>>
<<Esemény: Night City Aeroport – után adatgyűjtés >>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

Elmémben végigcikáznak a nevek, frakciók, hogy kitől lehetne infot gyűjteni a maradék 7 óra alatt.
Franklinre most nem kezdek el vadászni, pláne, hogy fogalmam sincs, hol lehet. Kereséssel csak az időt pazarolnám. Delgadillo talán később. Nem hiszem, hogy kriotartályokról sokat tud. Ivorral elvileg Lev tárgyal. Majd rácsörgök később, hogy mit tudott meg. Ha kikötőn keresztül érkezik a csomag, akkor talán bingo.
Ra's al Gul. A név keserű szájízt hagy. Sajnos, ilyen hamar, ilyen mélyről információt csak jó pénzért lehet kiásni. Megpróbálok alkudni, esetleg a kisebb összeget megtoldani egy tartozással.

Akkor hát irány az End of Line. Esélytelenek nyugalmával felszállok a motorra, bepöccintem, és hajtok is tovább a neonáztatta sztráda szürkeségében.

Út közben elgondolkodok, hogy ez a Fekete Kés Társaság milyen érdeket képviselhet. Booster, nomád? Esetleg szimplán egy felkapaszkodott utcai banda? Talán több?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Július 20. 12:59:55
<Esemény: Neon Csótány környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

Sokmindenre számított, de kristálytrónra és tündérlányra nem. Hiába feszült a helyzet, önkéntelenül elvigyorodik. Oh ő nagyon sok mindent szeretne...

/Szleng/- Infócserét. Azt hiszem tudunk egymásnak segíteni, van hasonló érdeklődésünk. A biosz nekem is a ... hobbim.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 04. 19:10:04
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<<August Kowal – Night City Adatgyűjtés – End of Line>>
14:05:00 -
Bő negyedórás motorozást követően lehajtasz a gyorsforgalmi szendvicsútról az End of Line club székhelyének helyt adó tűtorony sarkában amely a céges negyed határán található az Orbital Air irodaházával szemben (Night City 16. pont) a torony törzse egyben magában foglalja a Night City gyorsvasút (metró) csomópont állomását is.
A End of Line szöges ellentéte a városban található Chromatik klubboknak melyekkel ellentétben a letisztult formák high-tech megjelenés egy igazi éjszakai bár, a kora délután összes kihaltságával együtt alig lézengenek páran, itt nem vagy szokatlan és kirívó jelenség mondhatni csak az átlagot hozod a jelen lévő extravagáns stílushoz képest, még akár visszafogottnak is lehet nevezni a jelenségedet.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

End of Line

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 04. 19:19:17
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Neon Csótány>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Neon Csótány környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-14:50:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-14:50:00-között valamikor telefon

A zöld muszlinba öltözött ékköves koronát viselő leány hátán két lehelet finom szárnny verdesve röppen pár kört a smaragzöld trónteremben vélhetőleg mialatt a vonal túlsó felén lévő titokzatos Óz gondolkozik aztán megérkezik a válasz.

/Angol/ - Rendben van milyen információt kínálsz cserére, remélem nem a raktárból elemelt csempészárura gondolsz ami a gasztronómiai ínyenceknek sokat ér de nem úgy ahogyan te gondolod.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Augusztus 05. 18:55:07
Lev Anderson

"Nagyon nem tetszik ahová megy ez a beszélgetés... Csak egy jó pillanat kellene."
Összeszűkült szemekkel nézem a lelkészt, majd bólintok egyet, és óvatos lépésekkel elindulok és lerakom őket a megbeszélt helyre.
"Mégis mi a mocskos boostertalp érhet meg ezer, ezerötszáz eb-t. Nem több egy rablásnál."
- Akkor most rajtad a sor, lelkész, mondj el mindent.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Augusztus 06. 11:45:36
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

A kölcsön kapott Kenada motorkerékpár másodpercek alatt lelassul a sztrádán elvárt sebességről nullára. Hallani, ahogy a gumi egy pillanatra surlódik egyet, ahogy a végén túl erős a fékhatás. A dugattyúk megállnak, a motor magas hangja alábbhagy, majd mély levegőt veszek. Persze, nem ezen céges környék eső utáni nehéz levegőjébe, hanem egy reflexből meggyújtott égő cigarettába.
Ha Ra's al Gul mégis pár óra alatt össze tudná halászni az infot, se biztos, hogy meg tudnám azt fizetni. Mindegy, legfeljebb hozzácsapom a költségeket a számlához, amivel a tündér lóg az ügy lezárása után, aztán megpróbálom lehúzni róla az extrát. Úgyse tudja, hogy két helyről kapom a zsetont ezért a melóért. Talán nem tudja.
A leégett csonkot elpöckölöm, majd belépek a klubba. Motoros sisakom mozdulatlanul pihen a hátizsákomban. Nyugodtan odasétálok az italpulthoz, és kérek egy jó erős kávét. Ha úgy látom, a pultos tud velem foglalkozni, akkor rákérdezek Gulra. Itt van-e? Tud-e fogadni? Üzleti ügyben keresem. Az idő szorít, de nem akarok udvariatlan lenni, mert az sokszor feltolja az árakat. Kicsengetem az ebit a koffeinért, beleolvasok valami magazinba, amíg várok.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 06. 18:50:10
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca (D-D3-D1) >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: D-D3-D1 >>
<<D- Boosters, kezdő szólók, átlagos biztonsági szolgálat (nem társasági)>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Forbess 89. utca – Ivor a Lelkész >>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:50:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:50:00 -

A lelkészen nyoma sem látszik kárörömnek vagy diadalittas mosolynak miközben lehelyezed a csere alapját képező tárgyakat csak türelmesen vár, mint a kőből faragott szobrok és csak azután szólal meg miután nekiszegezed a kérdést.

-   Úrnak az eltévedt báránya az árvák köszönik a nagylelkű adományodat, hidd el most nagy szolgálatot tettél felebarátaid megsegítéséért ezért elmondom azt a keveset amit tudok kevés, de érdekes. Fraktál cimborád egy érkező forró szállítmány belépési pontjának a csempészlerakatának pontos helye és címe után koslatott időt energiát és pénzt nem kímélve és ahogyan a szavaiból és a viselkedéséből kivettem igencsak szorította az idő, végső elkeseredésében az Úr szerény házába tért be gyónni és imái meghallgatásra találta és az Úr Angyala a következőket suttogta a fülembe, hogy segíthessek egy bajbajutott lelken Sancho Panza avagy a Hollók útja Déli 42-es raktár a GPS koordináták 38.69.42. állítólag a környéket egy olasz csempészbanda úralja az árnyakból.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 13. 18:13:56
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<< August Kowal – Night City Adatgyűjtés – A felső liga határán – „csúcsragadozók között”>>
14:05:00 -

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/angel-10.jpg)
Csapos

A klubban a „korai” órára tekintettel elég nagy a kihaltság talán, ha egy tucatnyian lézengenek bent a személyzettel egyetemben a pult mögött egy cyberangyal készíti a koktélokat, míg a szervírózást egy letisztult formákat megjelenítő blueangel „kéjmodell” végzi. A kilátóterasz két külön csücskét egymástól markánsan eltérő két társaság uralja és úgy tűnik a többi klubvendég tartja a távolságot tőlük a bal oldali nyúlványban egy copfos hosszú hajú hosszú szakállú napszemüveget viselő méregzöld lebernyegekbe burkolózó férfi múlatja az időt két egzotikus succubussal akik mosolyogva a férfi fülébe suttognak miközben feszes testükkel egyben kényeztetik is hosszú farkuk hol a férfi lábára, hol karjára csavarodnak.
A jobb oldali nyúlványban teljesen más típusú társaság tartózkodik egy bársonyfekete vörössel hímzett elegáns öltönyt viselő füstüveg-tükörmaszkos vélhetőleg férfi beszélget elmélyülten egy sötét hajú írisz nélküli valószínűtlenül kék szemű rövid apródfrizurás sötét hajú keleti nővel. A beszélgetésük magányát egy hekatron hatos harci kiborg és egy hosszú barna hajú elegáns izompólót viselő kortalan nő vigyázza aki extravagáns lábprotézisekkel és visszafogott karprotézisekkel rendelkezik mind a cyborg mind a nő combjára szíjazott pisztolytáska üresen lifeg a barna hajú nő hanyagul dohányzik a cyborgot méregetve.
Rajtuk kívül még négyen üldögélnek külön-külön asztaloknál két férfi és két nő mindkét nő rövid elegáns motoros dzsekit visel az egyikük sötét haja bal oldalon fel van nyírva és egy villám van a sörtékbe formázva a már-már kopasz területen míg a másikuknak az átfésült frizurájának nagyobb része valószínűtlenül UV rózsaszínben pompázik. Az egyik férfi igencsak feltűnő jelenség makulátlan hófehér élére vasalt öltönyében vérvörös nyakkendőjével és hajtókájába tűzött szintén vörös zsebkendővel keskeny arcán a bőr szinte hófehér, míg fazonírozott bajsza és frizurája rőt vörös, hozzá képest a másik férfi szinte szürke csapzott holló benyomását kelti bár rajta jól szabott minőségi hosszú bőrkabát van és sötét haját elegánsan rakoncátlan frizurára igazították az ápolt visszafogott körszakálla felett kezén finom vékony bőrkesztyű feszül.
A pultnál jelenleg nem tartózkodik senki az angyal csaposon kívül.
A bejelentésedet követően a csapos bársonyos digitalizált hangján válaszól.

-   Az úr ragaszkodik személyesen Ra's al Gul-hoz vagy esetleg megelégszik Ra's al Gul hangjával is?

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/blue-a10.jpg)
Felszolgáló

<<Szlengszótár>>
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Augusztus 14. 12:49:04
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

Amint megszólal a kipingált vasdarab a pult mögül, kis fintorral, de egyből rá figyelek, fejemet kissé elfordítva.
- Régimódi ember vagyok, így értékelném a személyes beszélgetést, ha üzletelünk. Másrészről, nem volt szerencsém az illetőhöz, csak látásból ismerem, így nem tudnám beazonosítani, ha telefonon beszélünk. Mint üzletember, ezt biztosan megérti. - magyarázom kellő határozottsággal, de mindenféle arrogancia nélkül.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 14. 17:23:35
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<< August Kowal – Night City Adatgyűjtés – A felső liga határán – „csúcsragadozók között”>>
14:05:00 -

Válaszod hallatán a cyberangyal szinte elmosolyodik mielőtt ismét megszólalna.

-   Ohhh elnézést a félreérthető megfogalmazásért, természetesen személyesen találkozhat Ra's al Gul hangjával azért hívjuk "hangnak" mert amikor beszél olyan mintha személyesen Ra's al Gul beszélne amit mond az olyan mintha Ra's al Gul mondaná ezen információk fényében is személyesen Ra's al Gul-hoz ragaszkodik az úr?

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Augusztus 15. 14:19:55
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

A kíberangyal mosolyát mosollyal viszonzom, majd kacsintok.
- Igen. - ezután visszatérek az újságomhoz.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 15. 18:06:01
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<< August Kowal – Night City Adatgyűjtés – A felső liga határán – „csúcsragadozók között”>>
14:05:00 -

A cyberangyal válasza szinte azonnal érkezik.

-   Értem akkor viszont, ha nem szeretné fecsérelni a drága idejét, ha csak nem kikapcsolódásra és pihenésre vágyik, csak késő este tegye tiszteletét a klubban addigra talán megérkezik Ra's al Gul mivel jelenleg nem tartózkodik itt. Milyen italt adhatok?

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 19. 15:23:07
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line”-Ra's al Gul hangja >>
<<Résztvevők: Charlotte (Lotte) Laveran - Forcas>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30: -  >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
10:30:00 -

Az árnyékok jótékony homályában a férfi lazán emelkedik ki a fotelból a mozgás alapján szerinted egy férfivel van dolgod az arcát továbbra is jótékony és ismeretlenség homályába borítják az árnyak, miközben elhalad melletted ad választ kérdéseidre ezzel részéről a beszélgetést lezártnak tekinti.

-   A Suttogója létrehozza önnek a gyűjtőszámláját a MultiCred-nél ám a készpénzes üzletkötésektől sem szükséges elzárkóznia mint tudjuk a pénznek nincs szaga. Nyugodtan nevezhet Mr. Churc-nak és igen Suttogón keresztül elérhet. Amíg teszi a dolgát és profitot termel addig számíthat a szervezet védőernyőjére. Az End of Line területén nincsenek szobák ezt az irodát használhatja ügyintézésre vagy a bár területét a személyzet részére fenntartott öltözőket és vizesblokkot viszont használhatja, ha felfrissülésre vágyik, amennyiben megfelel az elvárásoknak úgy egy hónap múlva a lakhatási problémái újratárgyalásra kerülhetnek. Jelenleg nincsenek sürgető ügyek csak miket annak ítél ismerkedjen a légkörrel a vendégekkel és a lehetőségeivel.

Az árnyékok ölelésében csendben távozik újdonsült irodádból magadra hagyva a félhomályban.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Kiri Lisiris - 2020. Augusztus 19. 22:09:04
<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30: -  >>

   Leendő összekötőm feláll s a régi neveltetés vagy csak a bizalmat szavazó tisztelet az, ami arra késztet, hogy kövessem példáját. Nem kutatom az arcvonásait. Válaszol s követve mozgását fordulok utána. Az ajtóhoz ér s halkan szólalok meg.
- Ra’s al Gul vigyázza lépteit! - köszönök el újdonat „Főnökömtől”.
   Az ajtó csukódik s még tán egy teljes percig állok némán az ajtóra szegezett tekintettel. Tulajdonképpen „semmitlátón”, hiszen épp próbálom elhinni s feldolgozni az ígéretet, miszerint míg neki dolgozom megvéd.

   Majd mély levegőt véve rázom le magamról a megilletődöttség bénultságát. Élvezem a csendet és a félhomályt. Immáron új érzésekkel nézek körbe leendő fészkemben. Ujjaim az asztal lapján simítanak körbe, míg megkerülve a bútordarabot leülök az épp kihűlt hatalmas fotelbe. Hátra dőlve, lehunyt szemmel élvezem az új helyzetet.

   Aztán csak győz a kíváncsiság a tenni akarás. A gyűrűért nyúlok s máris kis fitorral húzom fel jobbkezem mérethez illő ujjára, de befelé fordítom a követ. Úgy érzem, máris ordít róla hova is szerződtem. A telefont otthonosan rögzítem a derekamon. A nyaklánc… nem nyúlok azonnal érte.  Elgondolkodva méregetem. Kapcsolat az MI-hez… Kapcsolat…
Vagyis csatlakoztatni kell valahova. Átnézem az íróasztalt. Kihúzom a fiókokat, kinyitom a szekrénykéjét ha van. Ujjaim végig simítják tapogatják a felületeket. Kíváncsian figyelem feléled e valami elektronika.

   Végül a nyakamba rakom a láncot s felsőm alá rejtem a keresztet.
- Mától legyen a neved Suttogó. Gondolom te megtalálod a kapcsolatot az interfészeimhez. Ha suttogni tudsz, akkor hallod amit mondok, látod amit én látok. A hangod legyen hivatalos távolságtartó majdhogynem hideg ha dolgozunk, s nem bánom lehet kellemes bariton mikor csak beszélgetnék veled. – próbálkozom a kapcsolatteremtéssel.

   Ha megvan a szinkronizáció lassan felállva kifelé indulok.
- Akkor teszteljük le egymást. Ha még nem távoztak, akkor eddigi felmérésem alapján ül kint kilenc vendég. Szép sorban kérem az összes adatot róluk, ami elérhető a számunkra. Első körökben csak a felszínes tények érdekelnek, aztán majd meglátom.- próbálok instrukciókat adni a Suttogómnak.

   Felkapom az üres poharam s kilépve a vendégtérbe a Csaposhoz ülök vissza, letéve elé a használt ivóalkalmatosságot.
- Köszönöm. - biccentek röviden.
Felé, csak felé fordítom a tenyerem egy semmit mondó mozdulattal, remélve hogy neki viszont mindent elárul az ékszer.
- Kaphatnék valamit enni? – kérdezem kis mosollyal.
- S nem utolsó sorban egy nevet, hiszen te leszel a fülem és a szemem, számítok az együttműködésre.  – nyomom meg a szót, jelezve nem kizárólag egyoldalúnak szánom a kapcsolatot.
-  Az én nevem Forcas, nincs szükségem a felesleges körökre, csak egy vendég legyek a számodra  - húzódik kis mosolyra az ajkam.
Ha kapok enni, csak egy pohár vizet kérek mellé. A vadászat az vadászat. Egy üres asztalhoz ülök s ha még odakint folyik az üzlet, akkor alig hallhatóan szólítanám a Suttogóm.
- Tükör Arc és Kékszem Hölgy…- s épp csak addig pillantok a párocska felé hogy az MI is tudja kikre gondolok. Tányéromba feledkezve figyelek a hangjára.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Augusztus 20. 13:28:46
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

- Rendben, angyalom, lépjünk vissza egy lépést. - tenyeremet felé mutatom megadást színlelve.
- 'Gul Hangja. Ez valami telefonos beszélgetés, vagy esetleg egy mesterséges intelligencia, amibe be vannak programozva válaszok, ill. egyfajta logika? Netán egy titkár? Menedzser? - kérdezem kissé értetlenül.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 21. 12:05:59
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<< August Kowal – Night City Adatgyűjtés – A felső liga határán – „csúcsragadozók között”>>
14:05:00 -

A cyberangyal kérdésed kapcsán rád emeli valószerűtlenül kék cyberoptikáit.

-   Mint korábban is említettem Ra's al Gul jelenleg nem tartózkodik a klubban ezért csak azzal a személlyel találkozhat akit Ra's al Gul hangjának hívnak amikor vele tárgyal olyan mintha Ra's al Gul-al személyesen tárgyalna, amit mond olyan mintha Ra's al Gul mondaná, akkor kíván találkozni Ra's al Gul hangjával vagy továbbra is személyesen Ra's al Gul-hoz ragaszkodik?

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 22. 21:54:52
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line”-Ra's al Gul hangja >>
<<Résztvevők: Charlotte (Lotte) Laveran - Forcas>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30: -  >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
10:30:00 -

Az asztallap nagy része egy hatalmas érintőképernyő ami életre is kel matatásod kapcsán és elégedetten konstantálod, hogy a megjelenő ikonok és adatok csak a asztal mögött lévő fotelból láthatóak egy láthatatlan holo-vetítőből az asztal bal sarkán egy csuklyás szerzetes jelenik meg a csuklya alatt arca helyén csak sötétség honol a kereszt helye is felpulzál a bal kezed közelében az asztallapon. A kereszt alakú kulcsot lehelyezve megkezdődik a szinkronizálás, kérésed kapcsán a szerzetes kellemes bariton hangon válaszol.

-   Sajnos asszonyom jelenleg nem adhatok információkat a kért vendégekről tekintettel arra, hogy egyik folyamatban lévő üzletével vagy üzletkötésével nem állnak kapcsolatban és a kiadott információk nem a szervezet helyzeti előnyét növelné az csak az önét.

A bárban az angyal csapos szó nélkül rakja egy tálcára a kért vizet és egy előre csomagolt kétszersültet, majd megkérdezi „Melyik asztalhoz parancsolja szervízelni?” válaszodat követően a pincérnő androiddal a kért asztalnál szolgálják fel számodra a zacskós élelmet és a frissítőt. A kihallgatni kívánt társaság valószínűleg valamiféle zavarókészüléket használ mert szinte semmilyen hangfoszlány nem szűrődik ki a asztaluktól.

>> A hallgatózásra a következőt kérném: Intelligencia + Éberség/Észlelés + 1D10 a célszám pedig C#20 (Szerencse pontot ha akarsz használhatsz a dobás turbózásához a Szerencse tulajdonságodból minden rááldozott szerencse pont +1)<<

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Kiri Lisiris - 2020. Augusztus 23. 00:32:36
<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30: -  >>

    Örömmel veszem tudomásul, hogy valóban kivételezett a helyzetem, ha a fotelben üldögélek épp. Végig futom a megjelenő ikonokat s ha vannak mappák kísérletképp megnyitnék néhányat. Információéhségem kielégíthetetlen s miért ne éljek a lehetőségekkel.

     A szerzetes kis hologramja mosolyra késztet, hangja kellemes, ám nem kielégítő a válasza. Halkan felnevetek.

- Akkor idézem Mr Churc szavait… 

"Jelenleg nincsenek sürgető ügyek csak miket annak ítél ismerkedjen a légkörrel a vendégekkel és a lehetőségeivel."
- citálom a hallottakat.

- Valamint rávilágítanék arra, hogy felhúztam a gyűrűt, nyakamba vettelek téged, elfogadtam a nevet, Ra’s al Gul Hangja. Vagyis a szervezet része lettem. Tehát bármiféle megszerzett információ magát a szervezetet hozza helyzeti előnybe. Más oldalról…ha én kerülök helyzeti előnybe akkor az csak a hatékonyságomat növeli s ez a szervezetnek is hasznos…azt hiszem. – forgatom át a gondolatokat.

- Jah és a nevem Forcas, semmi asszonyom! Ha már barátkozunk s együtt kell dolgoznunk, örülnék egy közvetlenebb viszonynak, megpróbálhatnád az egyesszám második személy használatát…kérlek – sóhajtok mélyet.

Az angyalt láthatóan nem hatja meg a gyűrű, vagyis már tudott a besorozásomról. Valahogy nem kedvelem az előre elrendeltetett dolgokat, de most elengedem ezt az érzést. Az a bizalom még odébb lesz, ezt is levágom. A pultot elhagyva egy félreeső asztalhoz ülök, ahonnan még azért belátható a terep…. az én terepem.
A hallgatózás falba ütközik. Próbálok összpontosítani, ha mást nem lehet, a pohár széle felett a nő ajkát figyelem, vajh leolvashatok e róla pár szót…
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 29. 19:36:50
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line”-Ra's al Gul hangja >>
<<Résztvevők: Charlotte (Lotte) Laveran - Forcas>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30: -  >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
10:30:00 -

A két alak szórványos beszélgetéséből azt hámozod ki, hogy a Mexikó legdélibb tartománya ,a guatemalai hatát melletti Chiapas tartománybeli kisváros, Huanescaról. A Huanescai Nemzeti Park alapításáról és a régi kúria valamint a hozzá tartozó ültetvény egy része amely a park területe folyik. A parkba az ezredforduló előtt amerikai genetikusok érkeznek kutatni. Titkos DEA (Amerikai Kábítószer ellenes Ügynökség) projekt, víruskutatással foglalkoznak. Az első kutatások a kábítószer alapanyagát szolgáló növények tömeges irtására aztán baleset történt, nagy mennyiségű vírus szabadul ki a laborból. A projekt kudarcot vallott, állítólag konzerválták a felhasznált veszélyes, mutációt katalizáló anyagokat a park területén titkos tárolókban helyezták el. Ugyanezt tették az őrség (kisebb „hadsereg”) kézifegyvereivel. A labort lezárták, létrehozzák a Genetikai Parkot. Amikor két parkőr eltűnt a parkot lezárják a nyilvánosság előtt. A Biotechnika 1999-ben kapott koncessziót a kormánytól a területen a kutatásra. A növény és állatvilágban tapasztalható különösen gyorsan fejlődő diverzitást (fajok szokatlanul gyors kialakulását) vizsgálják. A Biotechnika labor hivatalosan 2018-ban létesült. Hivatalosan. Mostanában egy nomád banda - Munoz család - amely környezetvédő indiánokból áll, állítólag elfoglalta a parkot. Állítólag ráakadnak a régi DEA fegyverraktárra, de utána a teljes bandának nyoma veszett. Csak a kibelezett járművekből – terepjárók, iskolabuszok – álló karavánt találták meg a kúriához közeli földúton. Fel kéne venni a kapcsolatot Christobal Santa Miguel-el a helyszínen valamint nem ártana lenyúlni a koncessziós szerződést a Mexikói Környezetvédelmi Minisztérium titkos adatbázisából, hogy valami kép alakuljon ki a Biotechnika Mexikói műveleteiről.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2020. Szeptember 18. 19:50:43
Lev Anderson

Továbbra is összeszűkült szemmel figyeltem a lelkészt, amikor elkezdett ismét majomjáratban menni, végül kibökte a rohadt információt.
"Na végre, hasznos információ, legalább ennyi... Viszont túl nagy áldozat az én részemből ezért a szarért"
-Köszönöm atyám - írja fel az információkat Lev, majd int az oltár felé, ahol a fegyvere pihen. - Szabad?

Óvatos lépésekkel indul el a fegyveréért, közben körbepillantva igyekszik beazonosítani, pontosan hol vannak azok a biztonsági lőtornyok, majd kisétál az épületből.

Elsétált a kocsijához, majd elment két utcányira, majd felhívta Kovalt a frissen szerzett telefonján.
- Koval, itt Pestisdoki, találkozzunk valahol, minél hamarabb, annál jobb! Sok megbeszélnivalónk és teendőnk van! Merre vagy?
"Még nem végeztünk, püspökfalat" - villan át a gondolatai közt.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Szeptember 21. 10:45:54
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Esemény: „End of Line”>>
<<Résztvevők: August Kowal>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

- Mint korábban is említettem Ra's al Gul jelenleg nem tartózkodik a klubban ezért csak azzal a személlyel találkozhat akit Ra's al Gul hangjának hívnak amikor vele tárgyal olyan mintha Ra's al Gul-al személyesen tárgyalna, amit mond olyan mintha Ra's al Gul mondaná, akkor kíván találkozni Ra's al Gul hangjával vagy továbbra is személyesen Ra's al Gul-hoz ragaszkodik? - kérdezi a kíberangyal.

- Jól van hát, legyen a hangja. Nem bánom. - megtámaszkodok a pulton, arcomon csalódottság, és keserűség vegyül.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Szeptember 26. 14:53:45
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line” Night Ra's al Gul hangja>>
<<Résztvevők: August Kowal, Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<< August Kowal – Night City Adatgyűjtés – Night Ra's al Gul hangja >>
14:05:00 -

A cyberangyal válaszod kapcsán röviden ténykedik a pult mögött majd a padlón előtted pulzáló vörös nyilak kezdenek el a klub hátulja felé futni.
-   Kérem kövesse a vörös nyilakat, hogy diszkrétebb környezetben tudjon beszélgetni Ra's al Gul hangjával.
A sötét üveghatású padlón a vérvörös vonalak pulzálását követve a klub hátsó teljesen csöndes részébe a félhomályba vezet az utad egészen egy privát irodáig az iroda mellőz minden magamutogatást egyszerű letisztult sallangoktól mentes egy modern íróasztal és előtte két kényelmes formatervezett űrkorszakbeli tojásfotel található az íróasztal mögött a panoráma ablaknak háttal a teret egy nagyobb amolyan sci-fi trónra emlékeztető sötét fotel uralja. A fotel árnyaiban valószínűleg egy nő üldögél motoros bőrszerelésben az is biztos, hogy a fotel nem csak egy díszes kellék, hanem valami több mert a nő körül lévő árnyakon nem nagyon látsz át egyfajta szellem valami aktív zavarómezőbe burkolja a trón,

<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
10:30:00 – 14:05:00 -

A két alak szórványos beszélgetésének kihallgatását követően még egy darabig üldögélsz a klubban a délelőtti időszaknak köszönhetően önmagához képest igencsak kihalt majd kora este indul be az élet. A tízóraizást követően visszatérsz frissen rendelkezésedre bocsájtott irodádba és elmerülsz újonnan kapott lehetőségeid vizsgálatában, hamarosan rájössz a segítségedre és valószínűleg felügyeletedre kirendelt szerzetesként megjelenő szakértői rendszer mögött nagy valószínűséggel egy mesterséges intelligencia húzódik meg. Az adatbázist átvizsgálva észleled, hogy munkaadód az End of Line területén nem végez direkt lehallgatást ezzel is biztosítva a hely intim hangulatát és munkamegbeszélésekhez szükséges diszkrécióját, viszont a klubot látogató személyek kapcsán kiterjedt adatbázis található melybe jó pókhoz méltóan mindenféle információ felhalmozás kerül a bizalmastól kezdve egészen az utcai pletykákig az ellentétes tartalmú információk kiemelt indexelést kapnak. A lehetőségeid böngészéséből pár óra elteltével az kijelzőn megjelenő üzenet zökkent ki.

<< Vendég: August Kowal, Utcai név: --- >>
<< Státusz: megbízható, Profil: Szabadúszó zsoldos, Megjegyzés: enyhén nyers, erkölcsi kódexel rendelkezik, nem tűri a fenyegetést az ilyen eseteket gyorsan és véglegesen zárja le, jól képzett cégháborús veterán, Kapcsolatok: Petrija Ristovski, Kalina Peralta Muro (barátnő eltűnt) , Ela Kowal (testvér) , Alina Lisowski (édesanya eltűnt) , Érzékeny területek: Kalina Peralta Muro (barátnő eltűnt) , Ela Kowal (testvér) , Alina Lisowski (édesanya eltűnt) >>

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Szeptember 26. 16:56:38
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Esemény: „End of Line” Night Ra's al Gul hangja>>
<<Résztvevők: August Kowal, Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

Ahogy dűlőre jutok a kibernetikussal, pillanatig egyfajta megkönnyebbülés fut végig rajtam. Az érzés el is múlik, hiszen belémötlik, hogy a következő tárgyaló partner is valószínűleg egy gép lesz.
Talán mégse. Ra's al Gul nem bízza az üzletet ezekre. Ennyi profizmust azért kinézek belőle.

Gondolataimba merülve, és felkészülve mentálisan egy nehéz tárgyalásra, követem a skarlátszín nyílakat.

Belépek az irodába, remélve, hogy bejelentett az angyal. Helyet még nem foglalok, amíg nem kínálják. Végignézek a nőn a fotelben, ami apró mosolyt csal az arcomra. Azt a nem látható fajtát, inkább fintor, mint más.
Nem gép, és öltözékéből ítélve nem céges. Utóbbi talán a legjobb hír. Remélem nem tévedek.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Kiri Lisiris - 2020. Szeptember 26. 22:54:17
<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30 - 14:05>>

A hely kihaltnak mondható. Miközben fülelek a bal oldali buja társaság felé fordítom az arcom, mintha őket figyelgetném, mindezt álcának. Ám tekintetem az ajkak formálta szavakat közvetíti kíváncsiságtól fűtött agyamnak. Az információ hatalom. S valóban az is lenne, ha érdekelne az ügy. Ám nincs köze a hugomhoz, s még csak nem is városi jellegű.
Egy idő után feleslegesnek érzem az energiabefektetést. Jobb ha nem igazán mutatkozom itt túl sokat míg otthon nem érzem magam. Biccentek az Angyal felé s visszavonulok az "irodámba".

A szék kényelmes. A technika a csúcsra tör. Élvezettel próbálom a pók hálójának szálait követni. Rendszert keresek és lelek. Városi témák, személyek, történések összefüggések. Múlt jelen s megjósolható jövő....
Szavakat dobok be a rendszerbe..
" Mexikó...Chiapas tartomány..Huanescai Nemzeti Park...Mexikó 2018 Biotechnika...DEA fegyverraktár.."

Ha az adatbázis kihoz valamit akkor csatolt filet készítek, afféle kis üzenet formájában:

Mr Churchnek!

<<Helyszín: End of Line>>
<<Időpont: 2020.02.15. 10:30>>
<<Info értékbecslése: Grátisz>>

Még ismeretlen társaság. Tagjai: Egy férfi és egy nő testőrökkel. ( Meglátás szerint, talán máskor riválisok, most érdekközösség miatt kényszerű fegyverletélellel, épp szövetségre lépnének.)
A férfi elegáns vörös fekete domináns megjelenéssel. Arcát füstüveg tükörmaszk rejti. A nő vélhetően keleti. Haja sötét afró frizura. Szeme kék, írisz nélküli.
A testőrök: Egy hekatron hatos harci kiborg és egy elegáns, kortalannak látszó nő, akinek a haja barna és hosszú. Extravagáns lábprotézisekkel és visszafogott karprotézisekkel rendelkezik. Nem veti meg a füstölni valót.
A téma: Mexikó. A Chiapas tartománybeli Huanescai Nemzeti Parkban történtek. DEA projekt, víruskutatás. Baleset miatt Park lezárás. Vírusokkal együtt fegyverek elásása. Őrök eltűnnek. Munoz család vélhetően kiássa a fegyvereket, de hasznosítani nem tudja, valószínüleg őket is elásták. Tükör Arc és Keleti Baba belepiszkálna a rendszerbe a koncessziós szerződést kutatnák s talán kapcsolatot teremtenének Christobal Santa Miguel-el. A Biotechnika műveleteit követnék nyomon, most épp Mexikóig nyúlva.

A Hang.

Mosolyogva mentem a számomra értéktelen adathalmazt a Pók redszerébe afféle beköszönő ajándékként tán.
Elgondolkodva dőlök hátra, a jövőn töprengve. Hangnak lenni... még nem tettem csak hasonlót se.
Nincs időm eldönteni hogy ez most jó avagy rossz, mert a kijelző megélénkül és üzenetet közvetít..
August Kowal
A név nem ismerős...
Suttogóm sem tétlenkedik, máris információkkal lát el.
A Pók megbízhatónak ítéli az ismeretlent, ez már azért támpont. Család..volt. Mondhatni sorstestvérek is lehetnénk. Diszkréció.. én is elvárnám.
A megjegyzés mosolyra húzza az ajkam.
Enyhén nyers - legalább őszinte
Erkölcsi kódexel rendelkezik - attól függ mit tart ő annak.
Nem tűri a fenyegetést az ilyen eseteket gyorsan és véglegesen zárja le - tiszta ügy.
Jól képzett cégháborús veterán - kezd érdekes lenni...

- Küldd be kérlek! - üzenem vissza az Angyalnak, feltételezve hogy ő a küszöböm őrzője.
- Figyelsz Suttogó?! Indul a buli! Hangolódjunk! Ha infó kell a monitorra írom, légy kreatív! - kérem a társam kissé aggódva.

Határozott léptek.. ajtó.. s előttem áll az első "feladat".
Nem állok fel. A pillantásából ítélve azt kaphatja amit én nem is oly rég. Kissé hökkenten szaladnak ujjaim a betűkön.
"Rejt a fotel?" - kérdezem Suttogót.
S míg a válaszra várok kezem a vendégvárók felé int.

- Mr Kowal! Mindegy milyen formában adja meg a tiszteletet, ül vagy áll - veszek mély levegőt lassan, hideg nyugalommal élnék a továbbiakban.
- Hallgatom mit kíván Ra's al Gultól. - adom meg a szót a vendégnek.

Nem hajolok előrébb, nem tudván meddig terjed a fotelem "hatalma". Kezem a beviteli eszközhöz közel, ujjaim nyugodtan várják hogy kapcsolatba lépjek Suttogóval ha kell.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Szeptember 27. 08:51:41
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line” Night Ra's al Gul hangja>>
<<Résztvevők: Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
10:30:00 – 14:05:00 -

A kiadott keresőszavak alapján az adatbázis az alábbi összegzést nyújtja számodra

<< Mexikó Chipas tartomány: Mexico legdélibb tartománya,a guatemalai hatát melletti Chiapas tartománybeli kisváros, Huanesca. A város a Chiapő-as fővárosától, San Cristobal de las Casas-tól délre (Ciapilla-Acala-Unión Buenavista háromszögben) , a Guijava folyó partján terül el, 1650 lakosa van. 65 % indián, 25 % mesztic, 8 % közép amerikai bevándorló, 2 % európai, angol, német, holland. A város legfőbb nevezetessége a cukormanufaktúra, valamint a manufaktúra legrégebbi cukornádültetvényei helyén létesített Huanescai Genetikai Park. >>
<< Biotechnika 2018: 1972. A Huanescai Nemzeti Park alapítása. A régi Hannemann kúria és a hozzá tartozó ültetvény egy része is a park területe lesz. 1980. Amerikai genetikusok érkeznek kutatni. Titkos DEA (Amerikai Kábítószer ellenes Ügynökség) projekt, víruskutatással foglalkoznak. Az első kutatások a kábítószer alapanyagát szolgáló növények tömeges irtására. 1990. Baleset, nagy mennyiségű vírus szabadul ki a laborból. A projekt kudarcot vall, konzerválják a felhasznált veszélyes, mutációt katalizáló anyagokat a park területén titkos tárolókban helyezik el. A labort lezárják, létrehozzák a Genetikai Parkot. 1999. A Biotechnika koncessziót kap a kormánytól a területen a kutatásra. A növény és állatvilágban tapasztalható különösen gyorsan fejlődő diverzitást (fajok szokatlanul gyors kialakulását) vizsgálják. 2018. Biotechnika labor létesül. Hivatalosan is. >>
<< DEA fegyverraktár: Christobal Santa Miguel. „nyugdíjas” DEA összekötő, a DEA alvó ügynöke. >>

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Szeptember 27. 10:08:56
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Esemény: „End of Line” Night Ra's al Gul hangja>>
<<Résztvevők: August Kowal, Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

- Mr Kowal! Mindegy milyen formában adja meg a tiszteletet, ül vagy áll - veszek mély levegőt lassan, hideg nyugalommal élnék a továbbiakban.
- Hallgatom mit kíván Ra's al Gultól. - adom meg a szót a vendégnek.

- Állnék, köszönöm. - közlöm, majd hozzáteszem. - Ha leülnék, olyan érzésem lenne, mintha vesztegetném az időmet.
- A lényeg, hogy információra lenne szükségem, méghozzá a kényesebb fajtára. A Biotechnika vállalat vár egy szállítmányt egy régi ipartelepre. Igen, céges ügy, de hallgasson végig. - tenyeremet felé tartva próbálom türelemre inteni.
- Hajdanán ez az Alberta Arms Manufacturers cég birtokában állt, a South Night City iparterületen. Tudnom kell, hogy ez az áru honnan érkezik, és milyen útvonalon jut el az ipartelepre, illetve milyen kísérettel. Nagyjából ennyi, semmi különleges, csak némi info egy szállítmányról. - egy pillanatra elgondolkodok, majd folytatom.
- Igen, és feltételezhetően egy kriotartály a szállítmány, és az esti órákban várható, így mondhatni az idő az, amivel a legszűkebben állok. - zárom mondandóm, majd megadólag széttárom karom enyhén, egy rövid mosolyt elejtve, jelezve, hogy igen, én is tudom, hogy szarban vagyok.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Kiri Lisiris - 2020. Szeptember 27. 21:55:06
<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
<<Helyszín: End of Line - hátsó iroda>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05>>
<<Történés: Első feladat - Tárgyalás - ügyfél: August Kowal>>

Érdeklődve szemlélem a belépő férfit. Karakán, szókimondó. Tetszik.
Türelemre int ahogy kimondja a Cég megnevezést. Ujjaim mozdulnak, jelezvén folytassa csak. Ajkam mosolyra húzódik a vélt homályban. A történet töredékes, de érzem a sürgetést. Talán a közelébe jut valaminek amitől nagy előrelépést remél.. vagy elég nagy bajban van....

Elhallgat s ujjaim máris szánkáznak a beviteli mezőn. Remélem Suttogó már felpörgette magát.

" Biotechnika és Alberta Arms Manufacturers..kapcsolat? "
" Kié most a telep? kapcsolat a Céggel?"
" Belelátunk a telep szállítmányozási rendszerébe? Ha igen, van feltüntetve érkező szállítmány? Esetleges Kryotartály vagy hasonló? Ha igen, van adat a szállítóról és a járműről, kísérőkről?"

Máris rakosgatom a mozaikokat..

- Mr Kowal, ez így elég hiányos. Továbbítom a kérést, de így első körben kíváncsi lennék pár további adatra. - veszek mély levegőt.
- Mennyire megbízható az információ? Ki a forrás? Milyen természetű az ügy? Saját célra kell az info, egyszemélyes a buli vagy van a háttérben valaki(k)? Nem szívesen tenyerelnék senki ismeretlen érdekszférájába felkészületlenül. - gondolkodom el kissé.
- Gondolom a tartály megszerzése a cél. Egyszemélyes a vállalkozás? - sorolom a hirtelen felmerülő kérdéseim s nyugodtan várakozom.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. Szeptember 28. 10:57:05
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Esemény: „End of Line” Night Ra's al Gul hangja>>
<<Résztvevők: August Kowal, Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

- Mennyire megbízható az információ? Ki a forrás? Milyen természetű az ügy? Saját célra kell az info, egyszemélyes a buli vagy van a háttérben valaki(k)? Nem szívesen tenyerelnék senki ismeretlen érdekszférájába felkészületlenül. - gondolkodom el kissé.
- Gondolom a tartály megszerzése a cél. Egyszemélyes a vállalkozás? - sorolom a hirtelen felmerülő kérdéseim s nyugodtan várakozom.

- Az információ nagyjából semennyire. Nem volt időm utánanézni se a forrásnak, se az infonak. Elég amatőr, tudom, de nyomozok egy másik ügyben, és a szálak idevezetnek, így mondhatni utánanézek ennek a fülesnek, hátha vezet valahova. - oldalra pillantva elgondolkodok, majd folytatom.
- A forrásról nem tudok semmit. Egy virtuális tünemény, semmi kézzel fogható. Nem árult el semmit magáról, de ebben az esetben nem ragaszkodtam hozzá. Az info fontosabb volt, mint a pénz. Tudom, ilyet is ritkán hall az ember. - teszem hozzá megtűzve egy apró sóhajjal.
- Lényegében látható, hogy két ügyet próbálok lezárni egy akcióval. Van egy társam, de mások nevével nem dobáloznék, ha nincs jelen az illető. Biztosíthatom, hogy csak kettőnknek kell az info.
- Ami pedig a tartályt illeti, szeretnénk a kezünk között tudni a mai nap végére.
- zárom mondandóm rezzenéstelen arccal.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Szeptember 28. 12:48:16
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Neon Csótány>>

<<Esemény: Neon Csótány környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

Vet egy csalódott pillantást a dobozra. remélhetőleg a társa nem egy doboz gomba miatt veszett oda... vagy sérült meg, ha a jobbik esetet vesszük. Amíg a válaszra vár a tróntermet veszi aprólékosan szemügyre, hátha a részletek többet árulnak el a tulajdonosa személyiségéről, mint amaz szeretné.

//Szleng// Ugyan. Rólad  van szó, meg egy rajongódról. Kitartó követő, hiába nah a munka elismerése.

ha megérkezik a következő kör, rögtön a poharat veszi kezébe. Olyan érzés mintha valami labirintusban bolyongana bekötött szemmel. De a koncot, azt nem
erszti.

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Október 03. 12:06:25
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line” Night Ra's al Gul hangja>>
<<Résztvevők: Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
14:05:00 -

A kiadott keresőszavak alapján az adatbázis az alábbi összegzést nyújtja számodra

<< Biotechnika és Alberta Arms Manufacturers..kapcsolat?: Alberta Arms Manufacturers a válság idején csődbement kisebb fegyvergyár a cég maradványát a Biotechnika leányvállalata vásárolta fel az AquaPlant. >>
<< Kié most a telep? kapcsolat a Céggel?: Jelenleg hivatalosan és papíron az AquqPlanté az üzemen kívüli telep tulajdonjoga. >>
<< Belelátunk a telep szállítmányozási rendszerébe? Ha igen, van feltüntetve érkező szállítmány? Esetleges Kyrotartály vagy hasonló? Ha igen, van adat a szállítóról és a járműről, kísérőkről?: Az Alberta Arms Manufacturers telephelye jelenleg üzemen kívül van semmiféle nyilvántartása nem elérhető viszont a Biotechnika nyilvántartása alapján a Biotechnika ma eset 21:00-órára valamiféle találkozót készített elő két tucat (24 db) fegyveres és két felsővezető jelenlétével. A Biotechnika konvoj útvonala elérhető ám valószínűleg a kuncsaftot nem ez a szállítási és érkezési útvonal érdekli. A Biotechnika egy AV-9 szállító és két AV-6-os roham aerodynnal fog a telepre légi úton érkezni.>>
<< Suttogó megjegyzése: A napokban Fraktás Summers is valószínűleg ezután a szállítmány után érdeklődött az árú valami furcsa forró szállítmány lehet ami Japánból érkezik szórványos adatok alapján egyetlen kontakthoz irányítottuk „Ivor a Lelkész Forbess 89”. A japán hírforrások alapján a Biotechnika japánból olyan csomagot vár amit japán szemétvadászok juttattak el egy tokyoi yakuza vezérhez aki az árút a Yoshi-Browningnak próbálta elpasszolni akik az árnyékpletykák alapján egy osztag Arasaka ninját eresztettek a yakuza vezér nyakára aki körül „fülledté” vált a levegő ezért állítólag kapcsolatba lépett a Biotechnikával és néhány dörzsölt csempésszel ezt követően az árú lekerült a térképről valahol úton lehet a város felé. A jelek szerint az árú nyomában van egy briliáns konzolcowboy is akinek céljai ismeretlenek. Ra's al Gult érdekli a konzolcowboy személye a továbbiakat döntésedre bízza, ha azzal, hogy segíted Kowalt közelebb jutsz a konzolzsoké személyéhez akkor minimális anyagi ellenszolgáltatásért informáld, vagy esetleg ajánld fel segítségedet és csatlakozz hozzá a vadászatban, ahol az árú lesz azon a környéken a zsoké is fel fog bukkanni valamilyen formában.>>

AV aerodynekhoz link: http://cyberpunk.asia/vehicules.php?cat=7&lng=us (http://cyberpunk.asia/vehicules.php?cat=7&lng=us)

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Október 03. 19:38:45
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Neon Csótány>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Neon Csótány környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 11:00:16-14:50:00-között valamikor

<< Scarlet Smith >> 11:00:16-14:50:00-között valamikor telefon

A zöld muszlinba öltözött ékköves koronát viselő leány és a smaragzöld trónteremben roppant kifinomult munka mintha egy régi tündérmesébe csöppentél volna „Óz a nagy varázsló” – ugrik be a gondolat aztán a nemrég még hatalmas sikert aratott az évszázad VV. játékának kikiáltott „Homályzóna – A hálózat peremén” képi kifinomultságára emlékeztet.

/Angol/ - Esetleg neve is van a titkos rajongómnak és ha van akkor ugyan mit is mesélt a munkásságomról? – ciripeli a kis tündérlény

//OFF gondolom csak a beszélgetés lezárását követően szeretnénk továbblépni az AV-s utazásra OFF//

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Október 05. 11:43:48
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Neon Csótány>>
<<Esemény: Neon Csótány környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 11:00:12 - >>

Legszívesebben elégedetten elvigyorodna. Első lépésként sikerült felkelteni a figyelmet maga iránt és ez jó. De inkább pókerarccal közelebb hajol, hogy ujja kövesse a monitoron a röpködő kis smaragdruhást.

Szeme közben megint pásztáz a termeben, már rutinszerűen, hátha kiszúr egy esetleges figyelőt.

- Cuki a tündéred, és épp ráérek, órákig tudnék veled dumcsizni. De itt túl nagy a zaj, kiabálni meg nem akarok, nem kell mindenkinek hallania. Ami sürgős volt megoldódott, ez meg ráér egy keveset. Ezen a számon elérlek később?

Közben képletesen vakargatja a fejét, két jó sztori, két izgalmas rejtély, ő pedig mindkettőt meg akarja fejteni. És egyre jobban kezdi érdekelni mi van a csomagban.

//off igen, láttam, hogy így gondolod, nekem meg jó. on//

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Október 11. 17:37:08
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Neon Csótány>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Biztonsági besorolás: B-C3-C2 >>
<<B- Társasági biztonsági egységek, társasági testőrök (céglegények) és tapasztalt szólók.>>
<<C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<<C- Könnyű páncéldzsekitől a nehézpáncélzatig (SP 10-20) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: ->>
<<Esemény: Neon Csótány és Forbess 89. utca környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:55:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 14:55:00-

<< Scarlet Smith >> 14:55:00-

A zöld muszlinba öltözött tündérek cikázva röpköd a trónteremben miközben szűkszavúan válaszol.

/Angol/ - Egyenlőre a számon kapcsolatba tudsz lépni velem, de ki tudja meddig, hiszen annak idején a sárgaköves utat is elsöpörte a Zöldboszorkány haragja Dorothy.

A beszélgetést befejezve fizetsz miközben rendelsz egy AV taxit (aerodynamic) majd angolosan távozol a Neon Csótányból az időjárás továbbra sem kegyes igazán mocskos és taknyos idő fogad odakint amin a várost uraló neonreklámok is csak sápadtan tudnak áttörni, az érkező AV sugárhajtóművei mocskos latyakot vernek fel melynek csak egy részét tudja elpárologtatni a hajtőművek hőhulláma. Az AV tempósan vág át a várost elborító mocskos ködös időn miközben a közeletekben néha egy villanásnyi ideig egy-egy reklámléghajó bukkan fel.
A Ronin által megadott címre megérkezve az idő továbbra sem javult mocskos szürke hó szállingózik a taknyos ködben a hőmérséklet -1- -4 fok közötti. A lepusztult házsor közepén áll a harminc méter széles negyven méter hosszú terméskövet utánzó előre gyártott elemekből álló elhagyatott templom az idő nem volt kegyes hozzá a tető berogyott a vaskos műfa – ajtó nyitva áll és jónéhány ablak be van törve. A templom udvarát felverte a gaz ami most elszáradva vádló csontokként mered a mocskos ég felé ám a templom közelében ott parkol a kikötői raktáraktól jól ismert fekete lesötétített üvegű BMW és nem messze tőle a hozzá képest ázott varjúnak tűnő Ezüstnyíl.

//OFF Neon Csótány fogyasztás plusz az AV taxizás mindösszesen 6 eb + 50 eb azaz mindösszesen 56 eb-be fájt az ital igazán jó volt a Neon Csótányban rég ittál már ilyen finomat OFF//

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. Október 12. 11:56:14
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Neon Csótány>>

<<Esemény: Neon Csótány és Forbess 89. utca környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:55:00 - >>

 Csak bólint az elsötétülő képernyő felé, és lesz ideje Ronin hívásáig terveket gyártani és el is vetni mindet. Valami túl mély trutyiba igyekszik épp nyakig merülni. nem kéne. nem. De fejest fog ugrani, jól ismeri magát. Most már őszintén kíváncsi lett erre az Ózra, tetszik az akcentusa.
Nem biztos, hogy kiadja, sőt, valamiféle kettős játszmán töri a fejét.

Aztán Ronin hívja, ő pedig megkönnyebbülten hagyja el a helyet. Bármennyire is tetszetős, bármennyire is olcsó a meglepően jó sör, csapdában érzi magát.
Egy utcányira a céltól fogja letetettni magát és megvárja, hogy a taxi elmenjen. Akkor szaporázza a lépteit a Nyíl felé, a kapucnit szinte a szemébe húzva.

A hátsó ajtót választja, a doboz repül először az ülésre, aztán ő, miután felmérte a helyet, hogy Ronin valóban egyedül van-e.
Lehet hiba volt olyan közel parkolni, de most már mindegy.

 Ha újdonsült társa egyedül unatkozik, akkor az ajtó csukása után lerázza a kapucniát, és hátradőlve szegezi oda a kérdést:

- No mi történt? mesélj.

Rossz érzése van, mint kukacnak a horgon, ez nem úszólecke.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. Október 25. 18:52:00
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Esemény: Forbess 89. utca környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:55:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 14:55:00-

<< Scarlet Smith >> 14:55:00-

A mocskos idő elleni menedékként behúzódsz a Ezüstnyílba ahol kérdésedre Ronin belekezd a történetébe utcai szlengjén erősen átüt keleti származása.

/Angol/ - Követtem a verdát egy külvárosi címre ment ott randiztak egy motoros branccsal,
ott egy bérház előtt a fura motoros páros közelében leparkoltam ami eléggé feltűnő jelenség volt, egy a bontókból összeválogatott motorszörnyeteg. A motor nem volt egy apró darab és az oldalkocsi sem ám az oldalkocsi mellett álló távol keleti muksó testméreteiből adódóan ez egész jármű gyermekjátékszernek tűnt, a motort mellett ismétlőpuskát lógató fickó már jóval átlagosabbnak tűnt. Aztán a összegyűlt csapatban valami nézeteltérés alakulhatott ki mert a megviselt motoros arc ráemelte a smasszerpuskát egy fiatal kölyökre de aztán mégsem tőrt ki balhé mert a távolkeleti muksó vezetésével megindultak az épület felé miközben a motoros arc a sort zárva kitüntetett figyelemmel pásztázta tekintetével a környéket, majd benyomultak a 167. utca WE-be. nem vártam ki a balhé végét elindultam visszafelé és ismét megelőzött a verda, amit a címig követtem idáig a lepusztult házsor közepéig a Forbess 89. utcáig és a mókus a fiatal kölyök aki most egyedül van a társait elhagyta időközben bement az ott lévő jobb napokat látott templomba.

Ronin éppen befejezi a mondókáját amikor a fiatal kölyök megjelenik a templom ajtajába és egyenesen a fekete BMW-hez megy beszáll és megindul.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Kiri Lisiris - 2020. Október 27. 14:44:30
<<Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas-Night Ra's al Gul hangja>>
<<Helyszín: End of Line - hátsó iroda>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05>>
<<Történés: Első feladat - Tárgyalás - ügyfél: August Kowal>>

Elgondolkodva nézek a vendégemre. Suttogó közvetített adatait emésztgetem…
- Nos rendben Mr Kowal! Segítek. Kap némi információt s kérem a megszerzett érték 25% át. Bemutat a társának és felfedi az ügyben még esetlegesen érdekelt személyek kilétét – sorolom lassan elgondolkodón, vigyázva, hogy ne érezze a hangomon a fő motivációm.
- Mivel ön indítja az akciót így kész vagyok segíteni a kivitelezésben, ám cserébe teljes diszkréciót kérek! Nem fedheti fel az elsődleges kilétem! Ha ezzel egyetért, akkor megköthetjük az üzletet – nem emelkedem ki a védelmi zónámból, csak a kezem nyújtom felé kézfogásra. Ha ráfog, számítok rá hogy esetleg megpróbál kirántani, ha másért nem pusztán kíváncsiságból.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2020. November 05. 10:23:28
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Esemény: Forbess 89. utca környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith >>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:55:00 - >>

Hümmögve és szájhúzogatva hallgatja a beszámolót.

/Angol/- Túl feltűnőek. Ha én lennék.. szerintem lyukra futottunk ezzel a szállal. De..

Kérdőn int a megjelenő kölyök felé, és a jóváhagyó bólintást megvárva folytatja csak.

-..most már mindegy. Kövessük.   Maradj le egy kicsit, lehet ő a csali, ha esetleg kiszúrtak minket.

 Tisztázzuk. a verdában ketten voltak, ugye?  A kölykön és a nagydarab bravon kívül még hányan voltak a bandában? Mind motorral? És hol váltak le?
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Vafthruthnir - 2020. November 05. 14:05:12
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Vafthruthnir-K-pei/CP2020/1_August_Kowal_w429_h580.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<Esemény: „End of Line” Night Ra's al Gul hangja>>
<<Résztvevők: August Kowal, Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas>>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

A 25% hallatán arcomon keserű grimasz jelenik meg, de egy pillanat múlva kisimul, miután elmémbe ötlik, hogy így is olcsón megúszom.
- Egyetlen probléma van ezzel a negyed résszel, hogy elég komoly arzenál ellen vonulunk fel, így nem biztos, hogy lesz bármilyen érték, amit magunkénak tudhatunk. A terv az lenne, hogy megsemmisítenénk a kriotankot, vagy valamilyen szoftveres úton tönkretennénk. - karba teszem a kezem, majd folytatom.
- A szállítása ennek az árunak nem egyszerű, így a túlélési esélyeinket csökkentenénk, ha megpróbálnánk mozgatni. A szabotázst talán harc nélkül is tudnánk kivitelezni jó eséllyel. - karfonatból egyik kezemmel kifelé mutatok.
- Amennyiben rendelkezik megfelelő tárgyi, vagy személyi apparátussal, ami lehetővé teszi a tartály elszállítását, akkor hajlandó vagyok számításba venni ezt a tényezőt. Mondjuk inkább úgy, hogy kénytelen vagyok.
- Ami pedig a kollegámat illeti, szerintem egyszerűbb, ha ő mutatkozik be. Intézek egy gyors telefont, és megbeszélem vele a továbbiakat. Amennyiben részéről rendben, onnantól kezdve akadálya nincs az üzletnek.
- zárom mondandóm, miközben vizsgálom a nő tekintetét, mennyire tudtam hatni érvekkel rá.

Spoiler: megjelenítés
Megjegyzés: Ha rábólint Forcas, akkor felhívom Lev-et, és elmondom neki, hogy mit sikerült intézni, a feltételeket, stb.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2020. December 29. 18:15:35
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: End of Line>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: „End of Line” Night Ra's al Gul hangja>>
<<Résztvevők: August Kowal, Charlotte (Lotte) Laveran-Forcas (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:05: - után különböző időkben >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/end-of10.jpg)

<< August Kowal – Night City Adatgyűjtés – Night Ra's al Gul hangja >>
14:05:00 -

Tárgyalópartnered alakja továbbra is kifürkészhetetlen a zavarómező mögött csak hangja érkezik tisztán és magabiztosan.

- Az Alberta Arms Manufacturers telephelye jelenleg üzemen kívül van semmiféle nyilvántartása nem elérhető a Biotechnika nyilvántartása alapján a Biotechnika ma eset 21:00-órára valamiféle találkozót készített elő két tucat (24 db) fegyveres és két felsővezető jelenlétével. A Biotechnika egy AV-9 szállító és két AV-6-os roham aerodynnal fog a telepre légi úton érkezni. A japán hírforrások alapján a Biotechnika japánból olyan csomagot vár amit japán szemétvadászok juttattak el egy tokyoi yakuza vezérhez aki az árút a Yoshi-Browningnak próbálta elpasszolni akik az árnyékpletykák alapján egy osztag Arasaka ninját eresztettek a yakuza vezér nyakára aki körül „fülledté” vált a levegő ezért állítólag kapcsolatba lépett a Biotechnikával és néhány dörzsölt csempésszel ezt követően az árú lekerült a térképről valahol úton lehet a város felé. A jelek szerint az árú nyomában van egy briliáns konzolcowboy is magát és a társát a csomag érdekli Ra's al Gult a briliáns zsoké. Az idő elég rövid és mivel már az általam említett tiszteletdíj hallatán is elbizonytalanodott ezért kétlem, hogy tetemes anyagi keretekkel rendelkezne egy komolyabb rajtaütés megszervezéséhez az átadás helyszínén. Az eddigiek fényében a kérdéseire röviden ennyi információt tudok szolgáltatni egyenlőre, valamint ha gondolja csatlakozok önhöz és társához a csomag megszerzéséig vagy használhatatlanná tevéséig. Ha gondolja nyugodtan telefonáljon a társának.

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Április 05. 18:17:53
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Esemény: Forbess 89. utca környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi "Ronin" (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:55:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 14:55:00-

<< Scarlet Smith >> 14:55:00-

A dolgok tisztázása kapcsán feltett kérdésedet követően Ronin a gadzsinoknak kijáró lenézéssel pillant rád arcán a „Hiszen éppen az imént mondtam el mindent” , de azért sóhajtva ismét belekezd.

/Angol/ - Mint azt az előbb mondtam követtem a verdát egy külvárosi címre a Night City 167. utca WE -re ment ott randiztak a motoros branccsal, ami eléggé feltűnő jelenség volt, egy a bontókból összeválogatott motorszörnyeteg. A motor nem volt egy apró darab és az oldalkocsi sem ám az oldalkocsi mellett álló távol keleti muksó testméreteiből adódóan ez egész jármű gyermekjátékszernek tűnt, a motort mellett ismétlőpuskát lógató fickó már jóval átlagosabbnak tűnt. A sráccal csak egy divathajú jampec érkezett amolyan késes olasz fajta digo. Aztán a összegyűlt csapatban valami nézeteltérés alakulhatott ki mert a megviselt motoros arc ráemelte a smasszerpuskát a fiatal kölyökre de aztán mégsem tőrt ki balhé mert a távolkeleti hegyomlás muksó vezetésével mind a négyen megindultak az épület felé miközben a motoros arc a sort zárva kitüntetett figyelemmel pásztázta tekintetével a környéket, majd benyomultak a 167. utca WE-be. Nem vártam ki a balhé végét elindultam visszafelé ezért nem tudom, hogy ki jött ki az épületből a végén és most, hogy kik ülhetnek a kocsiban a srácra várva. Visszafelé meg kellett állnom tankolni mert ez a paripa vedeli a lónyálat és eközben ismét megelőzött a verda, amit idáig követtem a fiatal kölyök aki látszólag most egyedül van bement az ott lévő jobb napokat látott templomba.

Ronin ismét befejezi a mondókáját miközben lustán követi a komótosan haladó fekete BMW-t.

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
14:50:00 -

Belevágsz az útba még nem tudod hová ám nem akaródzik a környéken maradni a rókaképű lelkész területén amint eltávolodsz két utcányit a helyszíntől felhívod az ütött kopott műholdas telefonon Kowalt a szám egy darabig kicseng mielőtt felvennék felvetésed kapcsán a vonal túlsó feléről halk sóhaj érkezik.

-   Mit javasolsz hol találkozzunk találtál valami nyomot? Az eddig beszerzett információk alapján a Alberta Arms Manufacturers telephelye még nem tartogat számunkra semmit és ugye nyomára kéne bukkani a kirotan érkezésének útvonalára még jóval este kilenc előtt és már lassan délután három úgy gondolom nagyon szorít az idő! Amit eddig megtudtam az, hogy Az Alberta Arms Manufacturers telephelye jelenleg üzemen kívül van semmiféle nyilvántartása nem elérhető a Biotechnika nyilvántartása alapján a Biotechnika ma eset 21:00-órára valamiféle találkozót készített elő két tucat (24 db) fegyveres és két felsővezető jelenlétével. A Biotechnika egy AV-9 szállító és két AV-6-os roham aerodynnal fog a telepre légi úton érkezni. A japán hírforrások alapján a Biotechnika japánból olyan csomagot vár amit japán szemétvadászok juttattak el egy tokyoi yakuza vezérhez aki az árút a Yoshi-Browningnak próbálta elpasszolni akik az árnyékpletykák alapján egy osztag Arasaka ninját eresztettek a yakuza vezér nyakára aki körül „fülledté” vált a levegő ezért állítólag kapcsolatba lépett a Biotechnikával és néhány dörzsölt csempésszel ezt követően az árú lekerült a térképről valahol úton lehet a város felé. A jelek szerint az árú nyomában van egy briliáns konzolcowboy is. Amit még mindig nem tudunk, hogy Fraktál Summers lakásában talált fakóarany kártyát amin a „Night City International Airport/Personal Property Safes” feliratot viseli, valójában mit rejt a Night City reptér csomagmegörzője?

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2021. Április 24. 11:48:26
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Esemény: Forbess 89. utca környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi "Ronin" (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:55:00 - >>

Közben kombinál, de túlságosan hiányosnak találja a kirakóst, hogy ebből spekuláción kívül  bármi más is kijöjjön.

/Angol/- Szóval van egy bandánk, egy szétlőtt raktárunk, és van valami hekker aki szintén érdeklődik  errefelé.
Hosszú sztori, és ennél még nem tudok többet, ha mázlink van akkor behúzzuk mellénk. Ha nincs akkor keresztbetehet nekünk. És a Biotech után szaglászik még egy másik cég is. Elkaptak és kedvesen megkértek hogy szaglásszak nekik. Az zavar, hogy a francba találtak meg.

És még mindig nem tudom mi a franc van a csomagban, valami vegyi lónyál, tömegpusztító  fegyver, vagy gombapörkölt.

Hátraint ahova a dobozt dobta. Nem biztos benne megért egy emberéletet.

/Angol/- Bob megszívta. a Pályaudvaron belefutottunk egy bandába, rosszkor rosszhelyen szitu, nem mi8 voltunk a cél, de hirtelen telelett a levegő ólommal. Nekem is csak mákom volt. A Zsarukat nem akartam megvárni, segíteni meg nem tudtam volna.
Megkeményednek az arcvonásai ahogy a szeme az előttük  guruló kocsira szegeződik. Legszívesebben üvöltve átkozódna, de erről csak az időnként ökölbeszoruló keze árulkodik. Becsukja a szemét. Az érzéseit dobozva bakolva felteszi egy képzeletbeli polcra, kibontja ha lesz rá idő. Mire kinyitja a szemét ismét régi önmaga.

Rázoomol a kocsira, megpróbál  belesni az ablakon ha tud, egyébként csinál pár képet róla, később kielemzi.

Off-Topic: megjelenítés
Látókészülékre installált KiroshiOpticsHeads-Up Display
-   MikroVideo Optika - Kamera (2 opció) (szemüvegben önállóan 20 perc felvétel)
-   Teleoptika (20x távcső)
-   Éjjelátó (Látás félhomályban, csaknem teljes sötétségben)

Zetatech „E-Book” Microcomp
15.4x7.6x1.3 cm zsebszámítógép a chipware aljzatba mind digitális, mind audió, mind adatchipek behelyezhetőek a gép 12 ME (memóriaegységgel) rendelkezik.
Opciók:
-   A látókészülékre installált KiroshiOpticsHeads-Up Display képes vezeték nélküli kapcsolatot kialakítani az E-Book-al.
-   Kapcsolat esetén az aktívan végzett tevékenységek kapcsán +2 minden INT/TECH képzettségre
-   A látókészülékre installált KiroshiOpticsHeads-Up Display aktív használata esetén a látótérben lévő adatokra tekintettel -3 Éberség/Észlelés képzettségre.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Április 24. 12:20:50
Pestisdoki

"Remek, köszi az infókat, nem az volt, hogy a reptéren lévő széfet te nézed meg, amíg én a lelkészhez megyek? Szereztem infókat és nyomokat, de igencsak borsos ára volt. Találkozzunk a Hollók útja Déli 30-as raktárnál. A részletekbe beavatlak. Viszont ha nem nézted meg még azt a széfet, akkor érdemes oda menni először."

~ Miért vagyok én az egyetlen, aki bármi érdemi melót elvégez és nem csak a seggén ül? ~ villan át az agyán, és a pisztolyára helyezi a kezét, majd körbenéz az utcában.

"De talán még boldogabb lennék, ha ide tudnál jönni a Forbes utca 89.-hez. A helyi templomban van egy zsugori lelkész és egy pár irányítható fegyverrendszer, aminek nagyon jó hasznát vennénk. Amit elmondtál az alapján azt kell mondanom, hogy szükségünk lehet ezekre. Szóval igen, kezdjük itt, várlak, ja és az úton ide felé ha tudsz venni robbanó anyagot, lehetőleg valami plasztikot az kiváló lenne, én is keresek itt a környéken valami helyet ahol tudnék venni. Lehet még tudjuk oldani a dolgokat."

Amig Kovalra várakozom, két dolgon töröm a fejemet. Az egyik az, hogy ismerek-e olyan módszert (CyberTech?), amely lehetővé teszi eszközöknek az elrejtését mások Menü alkalmazása elől, valamint megpróbálom a Menüvel az egyik távolról irányitható fegyverrendszert csak egy pár centit megmozgatni, felhasználva a Forródrótot felhasználva.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Április 30. 19:01:49
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Esemény: Forbess 89. utca környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi "Ronin" (NJK) , Forcas (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:55:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 14:55:00-15:20:00

<< Scarlet Smith >>
15:20:00 -

Beszélgetésetek közben az eddig komótosan haladó BMW hirtelen irányt vált és visszaindul az imént elhagyott templom felé Ronin rutinosan minden feltűnést nélkülözve követi. A követett jármű visszagurul a templom közelébe majd leparkol a közelében, Ronin tisztes távolságot tartva tőle szintén leparkol, ráközelítesz a kocsira ám csalódottan állapítod meg, hogy az üvegei sötétítettek így nem lehet belátni az utastérbe, viszont a kocsi jobb oldalán friss sérülés látszik mint amikor valaki végigszánkázik a kocsi oldalával egy szalagkorláton. A kocsi csak álldogál az ónos szürkeségben és úgy fél óra múlva bukkan fel egy a környéktől élesen elütő rikító színű Mitsuzuki C21 Kenada amit meglátva még Ronin is elégedetten füttyent nem kis sóvárgással a hangjában. A motor nyergéből egy tetovált piercinges kleopátra frizurát viselő motoros bőrszerkóba öltözött fiús lány pattan ki majd határozottan a BMW-hez megy és behuppan az anyósülésbe az ajtó nyílásakor annyi látszik, hogy a vezető ülésben is ül valaki.

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
15:20:00 -

Visszafordulsz a templom felé miközben a vonal túlsó végén még hallasz egy rövid „OK úgy fél óra az érkezésig” majd megszakad a kapcsolat. A templomhoz megérkezve leparkolsz és cybermodemed a hatósugarában lévő fegyerrendszerek egyikét próbálod meg „basztatni” (Dobj a vezérlő program erejére a szabálykönyvben leírtak alapján, hogy át tudod-e venni az irányítást a kiszemelt eszköz felett) , pontban félóra múlva feltűnik egy Mitsuzuki C21 Kenada a nyergében egy tetovált piercinges kleopátra frizurát viselő motoros bőrszerkóba öltözött fiús lánnyal, aki gondolkodás nélkül a kocsihoz lép majd behuppan az anyósülésre és azzal a lendülettel már érzed is a heréid közé nyomott hangtompítós 9 mm-est a napszemüveg sötéten tükröződő lencséi rád villannak miközben a golyóidat veszélyeztető személy lágy alt hangon megszólít.

-   Helló! No mi a helyzet töki? Kowal üdvözletét küldi sajnos sürgős teendői elszólították ezért engem küldött maga helyett. Forcas vagyok és kedves legyél, mert a végén még meg talál remegni az újam a ravaszon. Szóval akkor mi a pálya mit is keresünk mi itt, mert Kowal haverod nagyon élénken érdeklődött Biotechnika és Alberta Arms Manufacturers kapcsán, no meg átpasszolt nekem egy kis kápét és egy csomagmegőrző kártyáját… Azt mondta, ha rendesen viselkedsz kaphatsz a pénzből… No akkor végre felvilágosítanál, hogy mi a stájz?

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Május 01. 08:14:58
Pestisdoki

Amikor kilépek a Menüből, egy nő ül az autóban, és hamarosan egy fegyver is előkerül, amikor megpillantom, tudva, hogy most fontosabb a hallgatásnál az, hogy bebiztositsam magam, amig szövegel, ismét belépek a Menübe, megkisérelve átvenni a templom egyik közeli fegyvere fölött az irányitást.
"Aha... Ja... Kiváncsi vagyok, hogyha meghúzod a ravaszt, lesz-e alkalmad meghúzni mégegyszer, mielőtt a templomba szerelt biztonsági géppuskák tudományos kutatásban megnézik, hogy a szürkeállományod szine milyen is valójában. HA a felesleges muszklizáson túl vagyunk, el mondhatnád, hogy mégis miért higyjek el egy árva szót is a szádból, csumba."
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2021. Május 01. 11:26:56
<<Scarlet Smith>>

A foga között szűrve a szavakat szitkozódik, elsőre úgy tünik megkocsikáztatták őket. Rugóként feszül, de nem történik semmi hosszú percekig. A templomot stíröli, nagyon be kéne menni oda. Csak nem most, majd később, mindenképpen.
Szemlélődéséből az érkező motoros rántja ki. Fényképez, aztán kivár.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Május 08. 13:11:00
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Esemény: Forbess 89. utca környéke >>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 14:55:00 - >>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15.15:20:00 -

<< Scarlet Smith - Forbess 89. utca >>
15:20:00 -

A fényképezőgép szépen teszi a dolgát és „kattognak” a kockák miközben a nő a BMW-hez sétál és behuppan az anyósülésre /Ha dobsz TECH+Fényk. / film.+1D10-et C#15-re akkor esetleg készült pár olyan képkocka amit kinagyítva szemügyre veheted a BMW-t belülről már amennyire a kitáruló ajtórés a belátást megengedi/. A BMW ajtaja becsukódik és a sötétített üvegek jótékonyan elrejtik a belsejében zajló eseményeket ám a várakozás közben a kihaltnak mondható (inkább csak nagyon gyér a forgalom mind gépjármű mind gyalogos) környéken a közeletekben egy Ford West 505-ös kislimuzin parkol le a piszkosszürke üvegek mögött négy alak kivehető a kocsiban.

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
15:20:00 -

Forcas rezzenéstelenül mered rád tekintete kifürkészhetetlen a tükröződő lencsék mögött ám a hangtompító csöve továbbra is rezzenéstelenül mered a golyóidra.

-   Nos lássuk csak a helyzetet töki a kocsi amiben ülsz a Biotechnika tulajdona plusz ahogy kívülről elnéztem páncélozott is sötétitett üvegekkel a templom van vagy jó száz méter ide igazi mesterlövésznek kell lenni, hogy eltrafáljanak a sötétített üvegen keresztül, tudod mit megkockáztatom, de elég nagy az esélye annak, hogy halálom közben megrándul az újam a ravaszon és akkor by – by golyócskák töki. No most, hogy befejeztük a faszméregetést akkor csinálni is akarsz valamit vagy tovább fosod az időt, mit gondolsz, ha nem Kowal küldött akkor ki és hogyan találtam rád és miért van nálam a reptéri csomagmegőrző kártyája? – miközben a mondandóját befejezi felmutatja a bal kezével a Fraktál Summers kecójában talált kopott arany csomagmegőrző kártyát.

/A távirányítású fegyverrendszer ami felett időközben átvetted az irányítást az egy tűvető és a templom belsejébe mered pont oda ahol nem régen alkudoztál az atyával /

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Május 09. 23:33:58
Pestisdoki

Kérdőn vonom fel a szemöldökömet a nő szavaira, mintha azt kérdeznék a szemeim, hogy soroljam-e fel az összes lehetséges kimenetet, aminek a következtében ez a helyzet előfordulhat.
Majd megvonom a vállamat egy mosoly kiséretében.
"Mindegy, ha bezsákoltad Kovalt, ha nem, ez most nem számit. Akkor a reptéri széfet megnézzük. Ha akarod tarthatod ott a fegyvert, csak nehogy elfáradjon a kezed. Úgysem fogom érezni." - ezzel hátradőlök, és beinditom a kocsit a forródrót programmal, a menün keresztül.

(Ha már sikerült egyszer forródróttal vezetni a kocsit, akkor minden inditásnál meg kell dobni?)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Május 16. 11:37:43
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Esemény: Forbess 89. utca környéke – Night City Airport>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 15:20:00 – 16:50:00>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15.15:20:00 – 16:50:00

<< Scarlet Smith - Forbess 89. utca >>
15:20:00 – 16:50:00

Rövid idő telik el majd a már látott csaj kipattan a sötétített BMW-ből motorra kap és megindul a BMW után nem sokkal megindulásukat követően a  Ford West 505-ös kislimuzin is a nyomukba ered, ha követitek őket akkor rájöttök, hogy a reptérre tartanak az erős városi forgalomban.

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Forbess 89. utca >>
15:20:00 – 16:50:00

Forcas elmosolyodik mielőtt megszólalna, de ez amolyan ragadozó vigyor.

-   Rendben van töki megbeszéltük, motorral követlek a reptérre de azért, ha nem bánod biztonság kedvéért azért addig a kártyát magamnál tartom.

Kipattan a kocsiból és ruganyosan a motorhoz megy majd beáll mögéd és végig kényelmesen követ a városon keresztül az erős forgalomban úgy másfél óra múlva érkeztek meg a repülőtérre ahol a tranzit zónán kívül is eléggé erős már ránézésre is a biztonsági felügyelet az örök párokban sűrűn járőröznek a tömegben flak ruházatban és rohamkarabéllyal felszerelkezve. A reptéren azzal a megdöbbentő ténnyel szembesültök, hogy 8.000 (nyolcezer) darab értékmegőrző található és, hogy a nálatok lévő kártya anonimizált azaz nincs rajta, hogy melyik értékmegőrzőt nyitja a nyolcezer darab közül.

/A városon keresztülvágva dobhatsz INT+Észlelés+1D10-et C# 18 /

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2021. Május 16. 13:33:17
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Forbess 89. utca környéke >>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Esemény: Forbess 89. utca környéke – Night City Airport>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 15:20:00 – 16:50:00>>

Már-már nyitná az ajtót, hogy valami ürüggyel a BMW-t megközelítse amikor a csaj kipattan. Szemmel láthatóan a BMW-s a felvezető először csak int a sofőrjének, hogy induljon majd utánuk.
- Ha különválnak maradj a kocsin rajta, most hiányzik rohadtul a mopedem, külön válhatnánk. Na mindegy, lássuk merre mennek.

Ahogy közelítenek a reptér felé:

- Ha csak egyikük megy be akkor maradj a kocsiban, ha mindketten akkor bemegyünk, te ragadsz a kölyökre én a nőre és a kocsinál találkozunk. Nem, Maradj a srácon, de ha különválnak és letiplizne, ne hagyd, kövesd és gyere vissza értem. 
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Május 18. 12:16:03
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Airport >>
<<Fenrir – Night City Police Department (NCPD)>>
<<Esemény: Night City Airport>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 16:50:00 ->>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 16:50:00 -

<< Scarlet Smith - Night City Airport>>
16:50:00 -

A párost a  Ford West 505-ös kislimuzin szintén a reptérig követi tisztességes távolból és leparkol a közelükben. Úgy tűnik egyenlőre nem nagyon akaródzik nekik szétválni, mert egyenesen besétálnak ahol a külső gyűrűn is eléggé erős már ránézésre is a biztonsági felügyelet, az örök párokban sűrűn járőröznek a tömegben flak ruházatban és rohamkarabéllyal felszerelkezve.
A párocska láthatóan egy pillanatra tanácstalanul megtorpan a csomagmegőrző rengeteg előtt miközben a csajszi a jobb kezében lévő aranykeretes plasztikkártyával lustán a bal tenyerét csapkodja.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fenrir10.jpg)

/Amennyiben kíváncsi vagy, hogy pontosan mi is lehet a csaj kezében lévő kártya dobj INT+Észlelés+1D10-et C# 16 (Teleoptika és kapcsolt E-Book figyelembe véve a célszám kialakításánál) /

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Május 30. 08:29:18
Pestisdoki

Amikor látom, hogy ez egy nagyon biztonságos környék, leveszem a maszkomat, és kicsit megigazitom a ruhámat. Sajnos túl sok a széf, és ilyen biztonsági protokoll mellett biztosan agyonlőnek, ha elkezdek egyesével nyitogatni széfeket.
Abból kiindulva, hogy nincs egyáltalán semmilyen jelzés a széfeken, szinte biztos, hogy állandóan összetévesztik a széfeket, egy ember nem képes ennyi széf közül pontosan megőrizni, melyikbe rakta a dolgait, igy először csak a menüt megnyitva próbálok érdeklődni, hátha tartozik a széfekhez egyfajta cimke, bár nem sok reményt fűzök ehhez a megoldáshoz.

Miután végeztem, körbejárom a széfek környékét, keresve egy portának/recepciónak hasonlitó helyet.
"Szép napot kivánok, ne haragudjon, ez nagyon kinos, mert a munkámhoz fontos iratok vannak benne, nem jut eszembe, hogy pontosan melyik széf az enyém. Nagyon sok mindennel kellett foglalkoznom, és most három széf között vaccillálok, hogy melyik is volt az enyém. Azért nem szeretném mások széfét nyitogatni. Ha volna rá lehetőség, hogy az adatbázisban megnézze. Fraktál Summers, és ha a kulcson van valami jelzés, akkor kérem segitsen." - mutatja fel a kulcsot amit Fraktál lakásán találtak még, és Koval elvitt.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Június 01. 14:25:54
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Airport>>
<<Biztonság: Fenrir>>
<<Esemény: Night City Airport – Értékmegőrző rengeteg>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 16:50:00>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 16:50:00

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Night City Airport >>
16:50:00 -

A reptéren a MENÜ-t böngészve meg kell állapítsd, hogy az értékmegőrzők a HÁLÓZAT-tól teljesen függetlenített rendszerűek mondhatni kőkorszakiak ezért az egyik közeli információs pult felé veszed az irányt ahol a N.C. Airport sötétkék, fekete, arany színekben pompázó vadítóan testre feszülő uniformisban két kortalanra ám kívánatosra szabott nő ül ( Vonzerő 8 ) a pulthoz érve a tőled telhető legnagyobb magabiztossággal adod elő arcátlanul pimasz mesédet miközben a hátadon a hideg verejték gyöngyözik végig Forcas mint alkalmi csajod unottan rágózva melletted áll és rózsaszín rágógumi lufikat fújdogál ajkai közül, ám az unott közöny álarca alatt ugrásra készen várakozik, ha közbe kéne avatkoznia. A mesédet követően a környezetetekben lévő zsibongás és zsivaj pár pillanatra teljesen kizáródik és pár pillanatig csak a dermedt csend zuhan rátok és a két hostessre aztán újra betör a külvilág zaja ahogy az egyik hostess megszólal.

-   Elkérhetném a kártyáját pár percre Mr. Summers? – kérdezi miközben vakítóan fehér mosolyát rád villantja kötelességtudóan.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/aviato10.jpg)

Miután átadod a kártyát azt egy leolvasóba helyezi és a számodra láthatatlan kijelzőn megjelenő adatokat böngészi, majd kiveszi és egy udvarias mosoly keretében visszaadja tökéletesen manikűrözött kezével.

-   A 3678-as értékmegőrző lesz az öné Mr. Summers és 60 eb-lesz a megőrzés díja amennyiben a mai napon meg kívánja szüntetni az értékmegőrzést és a B terminál közelében találhatóak 2000-től 4000-ig az értékmegőrzők. – mondja mosolyogva.

Oldaladon Forcas-sal lassan átsétáltok a B terminálhoz és nemsokára ráakadtok a 3678-as értékmegőrzőre majd miután kifizetted a 60 eb-t annak ajtaja halk kattanás keretében kinyílik és a golyóálló szekrényben egy közepes méretű kevlar aktatáskát valamint egy golyóálló műanyag dobozt találtok nagyjából mindkettő külön-külön 2-3 kg-ot nyomhat a súlya alapján.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Június 20. 17:19:09
Pestisdoki

~ Gyerünk baba... fogadd el a kártyát... ~ próbálom gondolatban sugalmazni a recepciósnak, hogy fogadja el a magyarázatot. amikor a kártyát elkérik, és Mr Summers néven szólitanak meg, nagy kő dördül le a szivemről, és bólintva átnyújtom a kártyát.
"Köszönöm szépen, csodálatos kozmetika, megkérdezhetem, hogy hol csináltatta?" - kérdezem mosolyogva, amig várok a kártyaleolvasás eredményére.
~ Nem értem, mi volt ezen a nagy feladat. ~
"Ezernyi hála, köszönöm szépen!" - válaszoltam a hölgynek az útmutatásra, és elindulok a 2000-4000-es szekrénysor felé.
Amikor megtaláljuk a szekrényt, a hölgyre pillantok.
"A felmerülő költségeket levonjuk, és a maradékot osztjuk százalékosan. Megfelel?"

Amennyiben megfelel a nőnek, utalással kifizetem a dijat, és kiveszem a dobozokat, majd a táskámba helyezem el őket, aztán az aktatáskával a kézben elindulok a kijárat felé.
Miután kiértünk az épületből, még felszólalok.
"Még lenne egy kis elintéznivalóm a városban, és utána érdemes volna felkészülnünk a fogadásra. Ha szeretnél, jöhetsz velem tovább."

Ha elérünk a kocsihoz, bepakolom a dolgokat, és kivezetek a nagyon őrzött zónából, és egy félreeső utcát keresek, ahol megnézhetjük, mi lehet a ládában
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Június 20. 18:58:21
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Airport>>
<<Biztonság: Fenrir>>
<<Esemény: Night City Airport – Értékmegőrző rengeteg>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 16:50:00>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 16:50:00

<< Lev Anderson „Pestisdoki” - Night City Airport >>
16:50:00 -

-   Köszönöm. Igen a Lady Dimitrescu-hoz járok kozmetikai beavatkozásokra, igazi művészek. – kérdésed kapcsán a  hostess tündéri mosollyal válaszol.

A értékmegőrző előtt a feltett kérdésedre Forcas unottan válaszol miközben kipukkaszt egy általa fújt rágógumi gömböt.

-   Legyen úgy amennyiben neked megfelel szivi, igazán jól vágtad a pultnál lehet, hogy nem is vagy akkora tahó mint amekkorának kinézel. – villant rád egy vicsornak beillő torz mosolyt a szemüvege alatt.

Az aktatáskával a kezedben megindulsz a kijárat felé ám mielőtt még megtennéd az első lépéseket Forcas finoman kiveszi a kezedből azt, meglepően bársonyos a bőre és nagyon finom az illata - -   Ha megbocsájtasz azt hiszem, hogy az asszisztens dolga a főnök táskájának cipelése.
Az idő ólomlassúsággal vánszorog amíg átvágtok a terminálban lévő tömegen a parkolóig, szerencsétekre senki sem állít meg benneteket sem kérdezősködéssel, sem a biztonságiak igazoltatási szándékkal, egyszer csak ott álltok a járműveitek mellett. Kijelentésedre Forcas rövid oldalvágást ereszt meg feléd két rágógumigömb fújás és pukkasztás ciklusában.

-   Információim szerint igencsak szorít benneteket az idő szivi, szerintem most az általatok hajkurászott küldemény belépési pontját kéne kideríteni amivel szerintem még sehová sem jutottatok, de legyen ahogy szeretnéd követlek tisztes távolságból mint eddig.

Bő félórát szükséges kocsikáznotok mire találsz egy megfelelően elhagyatott, helyet ahol szerinted indiszkrét és kíváncsiskodó tekintetek nélkül belekukkanthattok a megszerzett csomagokba

« 17:30 »

A golyóálló aktatáskában egy nehéz pisztolyra szerelhető Arasaka mini rakétavető van gyári csomagolásban hat darab rakétával egyetemben ( NEH Pon: +0 Rejt.: Dzseki Sebz.: 4D6 (AP) Tűzgyors.: 1 Tár: 1 Táv: 30 m Meg.: ST ) A kevlar műanyag doboz sötétzöld színe gyanúra ad okot ám amikor felnyitjátok a gyanú be is igazolódik ez egy katonai robbanóanyag szállító kazetta, amely szintén zsír új gyári darabnak tűnik, a doboz belseje 3 kg-nyi plasztikrudat rejt ( 3 rúd ) valamint öt darab tenyérnyi nagyságú elektronikus detonátort és egy darab hozzájuk tartozó rövidhullámú detonátor aktiválót ( Részleteket lásd ListenUp You Primitive Screheads 105 oldal alternatív robbanóanyag rendszerek. A rövidhullámú detonátor aktiváló hatótávolsága gyakorlatilag végtelen városi környezetben 5-10 Km, a elektronikus detonátor önmagában 1 méteren belül 2D10-et sebez, 1 kg plasztik 5 méteren belül 8D10-et sebez elfojtással növelhető a pusztítás mértéke ám csökken a hatóterület, továbbiakban a Robbantás szakértelem az irányadó )

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2021. Június 20. 19:16:12
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Airport>>
<<Biztonság: Fenrir>>
<<Esemény: Night City Airport – Értékmegőrző rengeteg>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 16:50:00>>

A párost egy kis távolságból követem, amikor viszont a szekrények körül kezdenek téblábolni, a nyakamat nyújtogatom és körbe- körbe pislantok, mint aki keres valakit. A pároson csak átsiklik a tekintetem, de rázummolok a kártyára.

Kicsit téblábolok arrafelé, tisztes távolból, igyekezve elkerülni, hogy kiszúrjanak. Amikor a parkoló felé tartanak megszaporázom a lépteimet, ha van egy kicsi szerencsém az utolsó mondatot elkapom ahogy elhaladok a közelükben.

- Tapadj rájuk megint, felszedtek valami cuccot.

Bepattanok a járgányba. Macska-egér harc, csak egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mi vagyunk  a cicák.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Június 20. 19:52:40
Pestisdoki

A recepciós válaszára oldalra mosolygok, az újdonsült barátnőmre.
"Lehet meglátogathatnánk majd Lady Dimitrescu-t. Köszönöm az ajánlást."

Az értékmegőrzőnél tett bókra egy biccentés kiséretében válaszolok.
"Köszönöm." - válaszolja tömören, miközben kinyitja az értékmegőrző ajtaját.

Szivesen átadom az aktatáskát a nőnek, élve a gyanúperrel, hogyha megfognak minket, akkor lehet nála vannak azok a dolgok, amelyek inkább törvényellenesek, én pedig meglóghatok.

A kocsinál közelebb lép a nőhöz, és halkan szólal fel.
"Meg van egy raktárhelyszin, valószinűleg ott lesz a fogadás helyszine. És kéne ajándékot venni."

Mikor megnézzük az aktatáska tartalmát, elismerően fütyülök egyet.
"Akkor úgy tűnik még sincs szükség arra az ajándékra, mert már megvették nekünk. A helyszin, ahová mennünk kell, az a Hollók útja Déli raktárai, a GPS koordinátákat is megkaptam. Viszont egy banda uralja, szóval csak óvatosan adjuk át az ajándékot."
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Június 21. 15:43:38
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Airport környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Night City Airport környéke - csomagbontás>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 17:30:00>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 17:30:00-

<< Lev Anderson „Pestisdoki” 17:30 >>

A harcizóna határán lévő kiégett elhagyatott benzinkútnál látod amint Forcas szakértő szemmel méri végig a reptérről megszerzett cuccot érzed, hogy leltárt készít róla és felbecsüli értékét miközben töprengve hallgatja a mondandódat.
-   Az okés, hogy ajándékot szeretnél adni szivi a gonosz bácsiknak és néniknek, de nekem inkább az a kérdésem, hogy esetleg tudod is használni ezt az ajándékot anélkül, hogy magadat küldenéd a holdra vele, mert ahogyan nézem ez a cucc katonai fokozatú ami nem tréfás és pardon elnézést esete. A másik észrevételem pedig az, hogy Kowal cimborád nekem személy szerint valami olyasmit emlegetett, hogy valami meleg csempészárú belépési pontját kell kiderítenetek a megbízótoknak, hogy aztán plusz ajándékokat aggassatok rá mielőtt az elérné az Alberta Arms Manufacturers területét, de javíts ki ha tévedek és most, hogy itt van ez a cucc egyre jobban az a érzésem, hogy a megbízótok szeretné megspékelni az árut mielőtt az elérné a telephelyet. – látod, hogy valamit matat a zsebéből előkerülő zsebszámítógépen, majd rövidesen csippan a megviselt műholdas telefon, hogy egy adatcsomag érkezett.
-   Átküldtem neked az információkat melyekért Kowal haverod talpalt az End of Lineban. – villant rád egy vicsornak beillő torz mosolyt a szemüvege alatt.
Amennyiben megnyitod az adatcsomagot az alábbi információk bomlanak ki a látóteredben:
<< Vendég: August Kowal, Utcai név: --- >>
<< Státusz: megbízható, Profil: Szabadúszó zsoldos, Megjegyzés: enyhén nyers, erkölcsi kódexel rendelkezik, nem tűri a fenyegetést az ilyen eseteket gyorsan és véglegesen zárja le, jól képzett cégháborús veterán, Kapcsolatok: Petrija Ristovski, Kalina Peralta Muro (barátnő eltűnt) , Ela Kowal (testvér) , Alina Lisowski (édesanya eltűnt) , Érzékeny területek: Kalina Peralta Muro (barátnő eltűnt) , Ela Kowal (testvér) , Alina Lisowski (édesanya eltűnt) >>

<< Mexikó Chipas tartomány: Mexico legdélibb tartománya,a guatemalai hatát melletti Chiapas tartománybeli kisváros, Huanesca. A város a Chiapő-as fővárosától, San Cristobal de las Casas-tól délre (Ciapilla-Acala-Unión Buenavista háromszögben) , a Guijava folyó partján terül el, 1650 lakosa van. 65 % indián, 25 % mesztic, 8 % közép amerikai bevándorló, 2 % európai, angol, német, holland. A város legfőbb nevezetessége a cukormanufaktúra, valamint a manufaktúra legrégebbi cukornádültetvényei helyén létesített Huanescai Genetikai Park. >>
<< Biotechnika 2018: 1972. A Huanescai Nemzeti Park alapítása. A régi Hannemann kúria és a hozzá tartozó ültetvény egy része is a park területe lesz. 1980. Amerikai genetikusok érkeznek kutatni. Titkos DEA (Amerikai Kábítószer ellenes Ügynökség) projekt, víruskutatással foglalkoznak. Az első kutatások a kábítószer alapanyagát szolgáló növények tömeges irtására. 1990. Baleset, nagy mennyiségű vírus szabadul ki a laborból. A projekt kudarcot vall, konzerválják a felhasznált veszélyes, mutációt katalizáló anyagokat a park területén titkos tárolókban helyezik el. A labort lezárják, létrehozzák a Genetikai Parkot. 1999. A Biotechnika koncessziót kap a kormánytól a területen a kutatásra. A növény és állatvilágban tapasztalható különösen gyorsan fejlődő diverzitást (fajok szokatlanul gyors kialakulását) vizsgálják. 2018. Biotechnika labor létesül. Hivatalosan is. >>

<< Biotechnika és Alberta Arms Manufacturers.. kapcsolat?: Alberta Arms Manufacturers a válság idején csődbement kisebb fegyvergyár a cég maradványát a Biotechnika leányvállalata vásárolta fel az AquaPlant. >>
<< Kié most a telep? kapcsolat a Céggel?: Jelenleg hivatalosan és papíron az AquqPlanté az üzemen kívüli telep tulajdonjoga. >>
<< Belelátunk a telep szállítmányozási rendszerébe? Ha igen, van feltüntetve érkező szállítmány? Esetleges Kyrotartály vagy hasonló? Ha igen, van adat a szállítóról és a járműről, kísérőkről?: Az Alberta Arms Manufacturers telephelye jelenleg üzemen kívül van semmiféle nyilvántartása nem elérhető viszont a Biotechnika nyilvántartása alapján a Biotechnika ma eset 21:00-órára valamiféle találkozót készített elő két tucat (24 db) fegyveres és két felsővezető jelenlétével. A Biotechnika konvoj útvonala elérhető ám valószínűleg a kuncsaftot nem ez a szállítási és érkezési útvonal érdekli. A Biotechnika egy AV-9 szállító és két AV-6-os roham aerodynnal fog a telepre légi úton érkezni.>>
<< Megjegyzés: A napokban Fraktás Summers is valószínűleg ezután a szállítmány után érdeklődött az árú valami furcsa forró szállítmány lehet ami Japánból érkezik szórványos adatok alapján egyetlen kontakthoz irányítottuk „Ivor a Lelkész Forbess 89”. A japán hírforrások alapján a Biotechnika japánból olyan csomagot vár, amit japán szemétvadászok juttattak el egy tokyoi yakuza vezérhez aki az árút a Yoshi-Browningnak próbálta elpasszolni akik az árnyékpletykák alapján egy osztag Arasaka ninját eresztettek a yakuza vezér nyakára aki körül „fülledté” vált a levegő ezért állítólag kapcsolatba lépett a Biotechnikával és néhány dörzsölt csempésszel ezt követően az árú lekerült a térképről valahol úton lehet a város felé. A jelek szerint az árú nyomában van egy briliáns konzolcowboy is akinek céljai ismeretlenek.>>

Forcas csak miután megszemléled az adatcsomagot szólal meg ismét - -   Nagyon biztos vagy a Déli 42-es körzet Hollók útjában ám az a terület a kikötőnegyed és a harcizónan határa akár napról napra változhat, hogy éppen melyik banda uralja a területet. Az a környék a harcizónából kiszoruló boosterek és a kikötőnegyed szennyének gyűjtőhelye. Ám vesztenivalónk tényleg nincs azzal, hogy megnézzük a kapott koordinátákat, de csak óvatosan! Akkor indulhatunk szivi? Írány a szürkezóna a kikötő kiömlő mocskában!

<< Scarlet Smith >> 17:30
Szinte mintha a saját kezedben lenne úgy látod a csaj kezében lévő kopott arany kártyát melyen a „Night City International Airport/Personal Property Safes” felírat díszeleg. A páros rövid ideig tanácstalanul álldogál majd a punkarc csávó az információs pult felé veszi az irányt míg a csajszi lustán rágózik mellette és unott rózsaszín rágógömböket fúj amik lustán kipukkannak, hogy újabb rágógömbnek adjanak helyet, a információs pultnál lévő csinibabákkal a csávó beszélgetésbe elegyedik, majd a csajszinál lévő kopott arany értékmegőrző kártya gazdát cserél, rövid beszélgetést követően a kártya visszavándorol a pároshoz és ők a tömegen keresztül megindulnak a B terminál felé ahol belevetik magukat a terminál előtt felállított kétezer darab értékmegőrző rengetegébe. Rövid kutatást követően kinyitják az egyik értékmegőrzőt amiből egy mélyzöld doboz és egy mattfekete kevlár aktatáska kerül elő, a srác a dobozt gyorsan a nála lévő táskába szuszakolja míg az aktatáskát az unottan rágózó csajszi veszi megához és ezt követően sietve elhagyják a reptér területét és a parkolóba sietnek a gépjárműveikhez ott váltanak pár szót aztán belevetik magukat a városi forgalomba. Észreveszed, hogy a párost egészen eddig követő  Ford West 505-ös kislimuzin tisztességes távolból ismét a nyomukba ered. Ronin csak apró biccentéssel nyugtázza közlésedet és megindul a BMW és a Ford kislimuzin nyomába. A páros az óváros kikötőnegyede és a reptér közötti városrész egy kietlenebb pontján áll meg egy kiégett és elhagyatott benzinkúton ahol a üzemanyagtöltő állomás lángok és repeszek marta kupolája némi védelmet nyújt a komisz időjárástól, mivel a rusnya savas eső továbbra is rendületlenül hullik az égből, a páros valamit nézeget és valószínűleg beszélgetnek is viszont a részletek a távolságnak és a komisz időjárásnak köszönhetően egyenlőre rejtve maradnak előtted mivel az ideális követőtávolságot a Ford kislimuzin foglalta el és Ronin a feltűnést kerülendően jóval a párocskát követők mögött húzódott félre. Mérgelődésed közepette arra leszel figyelmes, hogy a Ford West 505-ös kislimuzin ablakai lehúzódnak és füstcsíkok viaskodnak a kinti mocskos esővel úgy tűnik, hogy az utasok rágyújtottak aztán nemsokára a lehúzott ablakokban dacolva a savas esővel megjelenik négy hatalmas testépítőket is megszégyenítő lapát kézben végződő alkar, a medvényi mancsokban nevetségesen hatnak a cigaretták, ami viszont érdekesebb, hogy az egyik alkaron az orosz haditengerészek autentikus tetoválását pillantod meg és még mellette valami bandajelet ami így elsőre nem ugrik be.
/Amennyiben megpróbálsz visszaemlékezni a szerinted bandatetoválás forrására, akkor dobj HIDV ( 7 ) + Alvilág ismerete ( 4 ) +1D10-et C# 15 /

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Június 26. 16:52:20
Pestisdoki

Anderson a megbeszélt koordinátákra megy a kocsijával, majd amikor megpillantja az új hölgy barátját, félreáll a kocsival, és hamarosan megnézik, mit szereztek Fraktálstól.
https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Smileys/extra/embarrassed.gif
Anderson körbefonja a kezeit a nő szavaira, majd ő is a tárgyak felé hajol.
- Nem különösebben, de ha te értesz hozzá, aranyom, akkor megbizom a melódban. Ha nem vagy annyira efgyé akkor vehetünk egy chippet. Természetesen ennek az árát is visszakapja a költekező még felezés előtt. - Körbenéz, majd elrakja a táskát. Mit tudsz a bandákról? - közben Pestisdoki is végiggondolja, miket tudhat a kikötői bandák jöhethnek szóba.  {{Dobnék alvilágra}}

- Javaslom, vegyünk egy chippet legalább, ne a célegyenesben küldjük vakációra a kikötőt. Aztán egyből a partiba mehetünk.
{{Merre tudnék jó chieppet vanni, minek köze lehet a robbantáshoz........                                                                                                                                                   
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Június 30. 10:14:30
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Airport környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Night City Airport környéke - beszerzés>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 17:30:00>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 17:30:00-

<< Lev Anderson „Pestisdoki” 18:00 >>

A harcizóna határán lévő kiégett elhagyatott benzinkútnál rövid töprengésbe kezdesz Forcas által közölt információk kapcsán, jelenleg kapásból három banda ugrik be az adott környékről a Wild Things (drogok és prostitució) , The Sisters (védelmi pénzek) , The Jamaican’s (drog és kikötői áruk) valószínűleg a három banda közül a Nővérek a legelvetemültebbek. A Chip már jóval fogósabb kérdés és rá kell döbbenj, hogy nagyon szorít benneteket az idő mindjárt itt az este és még semmire sem jutottatok szóval lehet, hogy bukó lesz az ügy se pénz se posztó ezért, ha tetszik, ha nem meg kell látogatni a zsákos hölgyet, hogy meglegyen a szükséges Chip, emlékeid szerint valahol a kikötő területén fészkelte be magát ezen a héten.

„Senki sem tudja, honnan jött, de egy szép napon feltűnt Night City-ben, jókora vitorlavászon zsákkal a vállán, amely kivétel nélkül lopott holmikkal volt tele. Azt mondják amikor szükség van valamire, hozzá mennek utoljára az emberek, de mégis, mintha nála mindenki szerencsével járna.”

Forcas-al a nyomodban egy kisebb kitérővel megindulsz a Déli 42-es felé és nemsokára a raktárak között egy zegzugos rakodóútra néző ipari ajtó előtt álltok rövid  gondolkodás után bezörgetsz rajta /Dobj INT + Éberség/Észlelés +1D10-et C# változó - Ellenpróba / egy darabig nem történik semmi majd idegtépő lassúsággal feltárul az ajtó és a bő alakot takaró ruhájában felbukkan a zsákos hölgy ezernyi ránctól szabdalt arca mosolyra húzódik még ebben a zord időjárásban is miközben megszólal, közben a lélegzetetek párája kicsapódik a városi szmogba - -   Miben segíthetek fiacskám

<< Scarlet Smith >> 18:00
A elhagyatott üzemanyagtöltő állomáson a párocska rövid ideig tanakodik, majd útnak erednek a kikötő negyed felé az őket eddig követő Ford West 505-ös kislimuzin tisztességes távolból ismét a nyomukba ered parázsló cigicsikkek kerülnek elpöccintésre. A kikötő negyed határán a páros egyre szűkebb és zegzugosabb rakodóutakon vág át míg az őket követők is egyre óvatosabbak aztán egyszer csak a kislimuzin leparkol, négy nagydarab fickó száll ki belőle és gyalog indulnak meg a sarkon szinte lépésben beforduló páros után. /Amennyiben észrevétlenül megpróbálod szintén gyalog követni őket, akkor dobj INT+REF/2 ( 8 ) + Követés+Lopakodás/2 ( 3 ) +1D10-et C# Változó - Ellenpróba /

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Július 03. 09:22:39
Pestisdoki végig gondolja, milyen bandák kerülhetnek az útjukba.
~Ha kikötői áruval kapcsolatos lehet a Jamaikaik tudnának segíteni, vagy akadályozni minket~ futtat egy gondolat játékot. ~De elképzelhető, hogy a nővérekkel is összefutunk.~
Egyik sem tetszik neki, de nincsen sok választása, ha meg akarja ütni a főnyereményt.

A chip sajnos már nehezebb dió, így végül a Zsákos hölgyet próbáljuk megkeresni. Szerencsére a holléte felől elég friss információnk van, így sikerült elcsípnünk.
"Szép napot, hölgyem. " -hajtja meg a fejét Pestisdoki a híres fixer előtt.
"Napnyugtakor egy látványos tűzijátékot szeretnék rendezni, csak a tűzijáték amit kaptam egy kissé bonyolult. Ha volna Valamilyen chip  vagy hasonló, amivel tudna segíteni a tűzijáték fellövésében, azt szívesen megvásárolnám. "
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Július 05. 15:33:41
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Airport környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Kikötőnegyed környéke – beszerzés – Zsákos Hölgy>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 18:00:00>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 18:00:00-

<< Lev Anderson „Pestisdoki” 18:00 >>

A Zsákos Hölgy ráncos mosolya nem túl megnyugtató amit még tetéz hiányos fogsora is, már előre érzed, hogy ez az üzlet nem lesz a legolcsóbb csak meg ne érezze szorult helyzetedet, bezzeg ha Kowal nem lépett volna le akkor most nem kellene idegi alapú pirotechnikai gyorstalpaló képességchipre vadászni gondolod, miközben mézesmázos virágnyelven előadod jöveteletek okát.
-   Ej bö szépen fogalmazol fiacskám, csak nem felcsaptál terroristának? Mert akkor szó sem lehet az üzletről éppen elég elmebeteg rohangál az utcákon nélkületek is. Igazán nincs szükségem arra, hogy a potenciális vásárlóközönségemet a nálam vett tűzijáték képességgel ritkítsátok…. No de miket is beszélek itt vén fejemmel…. Gyere csak beljebb a barátnőddel… – azzal betessékel benneteket a raktárajtón a sötétségbe. Az ajtó baljós döndüléssel csapódik be mögöttetek, ám miközben odakint beszéltél a szemed sarkából megpillantottál a távolabbi raktárak sarkánál beforduló négy roppant ocsmány tagbaszakadt alakot, akik amint megpillantanak benneteket megtorpannak egy pillanatra a négyből kettőt mintha már korábban a repülőtér parkolójában is láttad volna, de az egyiket biztos akinek a busa fejét arcán lévő fogazott pengével ejtett vágásnyomok csúfítanak el. Odabent a raktár sötétjében eltelik egy kis idő amíg a szemetek hozzászokik a félhomályhoz és mire meg tudod állapítani, hogy egy szinte teljesen üres poros raktárhelységben álldogáltok addigra a Zsákos Hölgy vidáman dudorászva, egy jobb napokat látott asztalon az elmaradhatatlan vitorlavászon zsákjában turkál. - -   Ej hová is tettem.. Hová is tettem… No megvan a kis aranyos, elvégre egy ilyen jóképű fiúcskának nem okozhatunk csalódást! … – a dudorászós motyogásának végén a zsákból egy biochip adattüske dobozkája kerül elő, amire foszforeszkáló festékkel megfestve a Militech illetve Raven Microcybernetics logója került gravírozásra. - -   Itt is van a kis drága. Igazi pirotechnikai aranybánya. Valódi katonai vas a profik csak ilyet használnak. 1.100 eb lesz az ára és ha nem álltok le alkudozni akkor a hátsó kijáratot is megmutatom, ahol elkerülhetitek a titeket követő négy zord alakot, dárgaszágaim… – mondja csupa ránc fogatlan mosolyával.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Culebra - 2021. Július 11. 11:50:19
A lány a fogát szívja, olykor megpisszenti a sofőrt "óvatosabban". Nem akar tűzharcot. Egyrészt félti a popóját, másrészt akkor sosem tudná meg hova tartanak.. és mit rejt a táska.
Tisztes távolból állnak meg, épp csak tudja merre fordultak be. Pár pillanatg dobol atz ujja a kilincsen, aztán dönt. Ha itt marad akkor akár haza is mehetne.
- Tartsd járva a motort, utánuk megyek. Te maradj amíg nem szólok.
Azzal kipattan a kocsiból és igyekszik beleveszni a fal meletti árnyékokba, kihasználva a természetres fedezékeket ahol lehet. Ahol nem ott viszont szedi a lábát. Minden hétköznapi ember ezt tenné egy ilyen környéken.

Rolled 1d10+11 : 9 + 11, total 20
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Július 11. 22:24:26
Pestisdoki

Amikor a Zsákos hölgy beinvitálja, egy köszönöm-öt mondva lép be Anderson a házba. Amikor észreveszi a követőket, kissé borsódzni kezd a háta.
~Ezek a szarrágók mindenütt ott vannak?~ - morgolódik magában, miközben belép az épületbe.
Amig a Zsákos hölgy kutat, ő is körbenéz, de a "mindent a szemnek, semmit a kéznek" elvnek megfelelően. Mikor meghallja az ajánlatot, az új barátja felé fordul.
"Te mennyi erőforrást tudnál mozgósitani, mint megbeszéltük minden költséget visszatéritünk a kifizetés előtt. Nem lesz károd belőle. Hölgyem, esetleg egyéb tárgyakat is be tudunk váltani a chippért cserébe, van egy pár ritka tárgyam, viszont nincs ilyen sok pénz nálam. A barátnőmről nem mondhatom, mennyi erőforrása lenne"
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Július 27. 17:14:39
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Night City Airport környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Kikötőnegyed környéke – beszerzés – Zsákos Hölgy>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 18:00:00>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 18:00:00-

<< Lev Anderson „Pestisdoki” 18:00 >>

A Zsákos Hölgy üzlethelyisége egy üres használaton kívüli raktár, úgy tűnik ezt a helyet csak és kimondottan az üzletek lebonyolítására használja, mobil raktára valószínűleg a hatalmas ütött kopott vitorlavászon zsák, amiből az áhított biochipet tartalmazó dobozka is előkerült. Forcas csak felsóhajt amikor a fizetésre kerül a sor, majd egy köteg kiscímletű bankjegyet varázsol elő a motoros kabátjának egyik zsebéből és gyorsan alkudozást mellőzve leszurkolja a 1.100 eb-t ( Militech - Raven Microcybernetics TECH (APTR) Robbantás +2 chipware) majd odapöccinti neked a dobozkát és jelentőségteljesen az interface aljzataidra pillant
-   A végén elszámolunk! De most gyorsan chippeződj be, ha már ennyire vágytál pirotechnikai ismeretekre… – ezt követően rápillant a Zsákos Hölgyre - -   Említett egy hátsó kijáratot, akkor megmutatná azt nekünk?
A Zsákos Hölgy miután leszámolta a pénzt sietve átvezet benneteket egy a raktár hátuljában ütött és üres ládákkal álcázott ember méretű lyukon egy másik elhagyatott vagy éppen használaton kívüli raktárba és ott is egy oldalsó kijáratnak tűnő keskeny ajtóhoz. A ajtó mögött egy keskeny szemetes sikátorba találjátok magatokat, ( Térkép: „Hátsó kijárat” megjelölés ) mielőtt még felocsúdhatnátok a Zsákos Hölgy a sikátorból nyíló másik raktárajtón eltűnik a szemetek előtt ám az ajtó zárral történő elreteszelését még tisztán halljátok, aztán magatokra maradtok a szűk térben a felhalmozódott szeméttel.

<< Scarlet Smith >> 18:00

A konténerekkel megszórt utón követed a négy rosszarcú figurát, azok látszólag „áldozataik” követésével vannak elfoglalva így jelenlétedről egyenlőre nincs tudomásuk, a környék nagyon kihaltnak tűnik, egy teremtett lelket sem láttál eddig néhány magányosan álló kamionon kívül pedig itt működő raktárak találhatóak. Miközben óvatosan követed a négy nagydarab behemótot próbálsz visszaemlékezni a feltűnő tetoválás eredetére, biztos vagy benne, hogy már találkoztál vele, de most egy istennek sem akar beugrani az eredete, arra még emlékszel, hogy valami kikötői ügylet kapcsán történő kutatással vagy kollégád kutatásával kapcsolatos lehet …. Aztán a négy gorilla egy hírtelen irányváltással eltűnik balra egy narancssárga konténer mögött.

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Július 27. 17:32:49
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/ares-d10.jpg)

Raktárak

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/img_ra10.jpg)

1.- Ronin és Ezüstnyíl
2.- "Ismeretlen" Ford kislimuzin
3.- Pestisdoki és Forcas járművei ( motor + BMW tocsi )
4.- Zsákos Hölgy "üzlethelyisége" - használaton kívüli raktár
Téglalap áthúzva - konténer
Satírozott kör - hordókötegek
Kör áthúzva - rossz arcú gorillák
S - Scarlet Smith
Hátsó kijárat kifelé mutató nyíllal jelőlve
Sikátorok megjelölve
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Augusztus 15. 15:04:42
Pestisdoki

"Köszönöm drága, persze. Megbeszéltük." - biccent Forcas felé, majd amikor megkapja a chippet, hamar be is illeszti a chippet, majd követi Forcast és a Zsákos Hölgyet.
"Köszönjük a segitséget, Hölgyem, öröm volt Önnel üzletelni." - mondja Pestisdoki, ahogy kilép a sikátorba. Emlékszik a bejáratnál látott tagokra, igy gyorsan leszkenneli a menüvel a környéket, majd az falhoz lapulva kikémlel az útra, látva a kamionokat és a ford kocsit. A korábban az uralma alá hajtott kocsit megpróbálja a sikátorhoz manőverezni.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Augusztus 19. 15:59:02
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Kikötőnegyed környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Kikötőnegyed környéke – sikátor lövöldözés>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 18:00:00>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 18:00:00-

<< Lev Anderson „Pestisdoki” 18:00 - >>

A biochip tüske engedelmesen csusszan az egyik interfész aljzatodba miközben a Zsákos hölgy keresztül vezet benneteket a lomok rengetegén és az áttört válaszfalon, majd szó nélkül illan el a sikátorban mint a kámfor, belemerülsz a MENÜ-be miközben tudatod peremén érzékeled amint két nagydarab fickó vágódik be a sikátorba pont a túloldalon mint ahol az imént kikémleltél, rátok emelik a kezüket és haljátok a sűrített levegő hangját amit kiveti a tölteteket, Forcas megragadja a válladat miközben azt sziszegi a füledbe-   Tűnjünk innen MOST! – a következő pillanatban meglepő események történnek az elől rohanó tagbaszakadt férfi bal lába apró robbanás kíséretében vért fröcskölve leszakad a helyéről miközben ordítva eldől a kezéből kicsapó apró láng is megérinti és egy újabb robbanás tovább roncsolja a már csonka testrészt, az ordítás abba marad. Forcas káromkodva taszít be a sarok mögé a bal oldalról látod a jobb oldalon parkoló kamiont valamint a mögötte távolabb parkoló Ford kislimuzint, miközben Forcas előrántja a pisztolyát és megereszt egy kapáslövést a sikátorba, majd melléd vetődik a sarok mögé aztán megint el kezd maga előtt taszigálni a fal mellett, miközben a pisztolya csöve a sikátor felé mutat a hátatok mögé. -   Gyerünk, gyerünk, mozgás, MOZGÁS deltázzunk innen el a picsába ! ! !… – sziszegi továbbra is a füledbe

<< Scarlet Smith >> 18:00 -

A négy gorilla egy hírtelen irányváltással eltűnik balra egy narancssárga konténer mögött, futó lábak dobolását hallod és rakétatöltetek ( mini rakéták ) robbanását amikor a négy gorillából kettő rohanva tűnik fel a narancssárga konténer mögül és elviharoznak a rejtekhelyed mellet abba az irányba ahonnan jöttetek ( térkép 3 pont )

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Augusztus 21. 13:24:51
Pestistdoki

A megpróbálta átvenni az irányitást az autó felett, de egyelőre nem sikerült, cserébe fontos pillanatok teltek el, és hamar hangos durranások zökkentették ki a Menüből. Gyorsan reagálva megy a fal mellett, Forcas előtt vissza a kocsijuk felé. Előkapja közben a pisztolyát, és az utcán megállt Fordra pillant, majd a gumijára céloz, és megpróbálja kilőni a gumiját a kocsinak.
"Deltázzunk, vissza a kocsihoz!"
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Augusztus 23. 15:25:51
(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/ares-d10.jpg)

Ford kislimuzin gumiabroncs.
Pestisdoki DOBJ Reflex + Pisztolyok + Pisztoly pontossága C#23 ( Alap ( 20 ) + kis célpont ( 4 ) – célzás 1 körig ( -1 ) )
Helyzet Futás 1 körig ( 21 méter ) # fegyver elővétele, megtorpanás # célzás egy körig # kb 12 másodperc telt el azóta mióta menekülve kifordultatok a sikátorból a Ford kislimuzin kb 20-30 méterre van tőletek körülbelül a hordókonténerek magasságában vagytok az utcán ( térkép fekete körök ) elhagytátok az épület sarkát és a jobb oldalon parkoló kamiont Forcas a seggeteket fedezi egyenlőre senki sem bukkant fel a sikátorból !
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/img_ra10.jpg)

1.- Ronin és Ezüstnyíl
2.- "Ismeretlen" Ford kislimuzin
3.- Pestisdoki és Forcas járművei ( motor + BMW tocsi )
4.- Zsákos Hölgy "üzlethelyisége" - használaton kívüli raktár
Téglalap áthúzva - konténer
Satírozott kör - hordókötegek
Kör áthúzva - rossz arcú gorillák
S - Scarlet Smith
Hátsó kijárat kifelé mutató nyíllal jelölve
Sikátorok megjelölve
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Szeptember 02. 19:18:18
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Kikötőnegyed környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Kikötőnegyed környéke – sikátor lövöldözés>>
<<Résztvevők: Scarlet Smith, Lev Anderson „Pestisdoki”, Edo Thakasi „Ronin" (NJK) , Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 18:00:00>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 18:00:00-

<< Lev Anderson „Pestisdoki” 18:00 - >>

Egy pillanatra megállsz és célba veszed a Ford kislimuzin egyik kerekét, célzol és lősz a következő pillanatban Forcas megtaszít hátulról és fojtott hangon rád ripakodik-TE MEG MI A FASZT CSINÁLSZ ! ? NORMÁLIS VAGY ? Haladjunk már oszt deltázzunk a picsába, vagy ha akkora nagy menő vagy akkor vágjuk jégre az összeset csak egy nyelvet hagyjunk vallatás céljából ! ! ! – megragadja a válladat és ismét finoman el kezd maga előtt taszigálni a fal mellett, miközben a pisztolya csöve a sikátor felé mutat a hátatok mögé. -   Gyerünk, gyerünk, mozgás, mozgás. . . – sziszegi továbbra is a füledbe. Elhagytátok az épület sarkát és a jobb oldali parkoló kamiont Forcas a szeggeteket fedezi egyenlőre senki sem bukkant fel a sikátorból a bal oldalon lévő hordókötegek magasságában vagytok amikor a hordótáróló túlsó sarka mögül felbukkan két batár nagy izomagy és a kezükben tartott pisztolyokból habozás nélkül tüzet nyitnak rátok, szerencsére legalább annyira meglepődtek mint ti ezért a lövéseik elvétenek benneteket, Forcas azonnal bevetődik a hordókötegek közé fedezékbe. ( háromszor három hordóblokk van, a blokkok egymástól 3-5 méter távolságban vannak és egy blokk körülbelül tizennyolc-húsz hordót tartalmaz két illetve három sorban egymásra rakva 9 /3x3/ + 9 + 2-4 )

Off-Topic: megjelenítés

<<Szlengszótár>>
Spoiler: megjelenítés
Szótár:
Szlengszótár:A szlengszótárért katt ide (http://rpgenerations.hu/RPGenerations/index.php?topic=475.msg16008#msg16008)

Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Haldirien - 2021. Szeptember 19. 09:51:27
Pestisdoki

A golyó, amivel a követőit próbálta volna ellehetetleniteni, ártalmatlan csattanással megy el az autógumi mellett.
~A picsába! Mindig a legjobbkor húzom ki a legszarabb lapokat!~ - háborog az elméje, majd Forcas kiabálására reagál.
"Rendben! Rendben, menjünk!" - válaszolja a nőnek, miközben a pisztollyal a kezében igyekszik minél hamarabb elérni a kocsit, amikor megjelennek az izomagyak, követi Forcast a hordók közé.
Cím: Re:Az Ékszerész akció - A kaland 2020.02.15.
Írta: Filio Mortale - 2021. Október 22. 13:22:19
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fejlzo10.jpg)
<<Az Ékszerész akció>>
<<Mesélő: Filio Mortale>>
<<Helyszín: Kikötőnegyed környéke>>
<<”Helyi erők” – Night City Police Department (NCPD) B2B>>
<<Biztonsági besorolás: C-D3-D1 >>
<<C- Fegyveres gárdisták, átlagos szólók, városi rendőrség>>
<< D- Átlagos: (4 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 12 + 1D10, 3- Nehéz pisztolyok, smasszer puskák, puskák, stb>>
<< D- Bőr és kevlár ruházat (SP 4-10) ,1- Magán biztonság: Zárak: egyszerű elektronikus kulcsok (20) , Csapdák: riasztók (20) , Kamerák / szenzorok: rögzítős kamerák, Őrség: C Tip Őrség (C- Átlag feletti: (6 pts. fegyveres képzettségekre) + (8 REF) = 14 + 1D10) , Őrjárat mérete: 1-2, Jármű: járőrautók>>
<<Esemény: Kikötőnegyed környéke – parkoló, raktártér, hordókötegek - lövöldözés>>
<<Résztvevők: Lev Anderson „Pestisdoki”, Charlotte (Lotte) Laveran „Forcas” (NJK) >>
<<Időpont: 2020.02.15. 18:00:00>>

2020 február 15 faxlap: A faxlapért katt ide (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1P8tKulizneYagbyw0gTeoCo0wy8BKGyh)

(https://rpgenerations.hu/RPGenerations/Pictures/cyberpunk.gif)

2020.02.15. 18:00:00-

<< Lev Anderson „Pestisdoki” 18:00 - >>

Kis késéssel Forcas után beveted magad a hordókötegek fedezékébe, miközben hallod a már korábban halott pukkanásokat utána pedig a rakétahajtóművek fejhangú visítását. ( háromszor három hordóblokk van, a blokkok egymástól 3-5 méter távolságban vannak és egy blokk körülbelül tizennyolc-húsz hordót tartalmaz két illetve három sorban egymásra rakva 9 /3x3/ + 9 + 2-4 ) . Csontrepesztő csattanással érkezel meg a hordótoronyhoz miközben a hátadat nekiveted vadul zihálva a rakéta befordul a sarkon ám szerencsére célt téveszt és a szomszédos hordótoronyba csapódik a rozsdától félig szétrodhadt hordóból ismeretlen eredetű bajlós ragacs ömlik ki ami a felrobbanó minirakétától azonnal lángra kap.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/hordzk10.jpg)
Vörös négyágú csillagok: Rosszarc III. és IV.
Kék ötágú csillag: Pestisdoki
Fekete ötágú csillag: Forcas
Zöld körök: ép hordókötegek
Vörös körök: kigyulladt hordókötegek
Világoskék téglalap nyíllal: kamion parkolási iránnyal megjelölve
Vörös keretű sárga téglalapok: konténerek