RPGenerations

Archívum => Első Törvénykönyv => Félbeszakadt mesék => Domvik nyolcadik arca => A témát indította: Filio Mortale - 2016. Február 14. 15:49:35

Cím: Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2016. Február 14. 15:49:35
(http://i68.servimg.com/u/f68/12/76/47/63/domvik10.jpg) (http://www.servimg.com/view/12764763/440)

Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
(Gondok a bányáknál a kaland)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
P.sz. 3693 Berrana – roda késő ősz
Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)

Alkonyünnep vagy Antoh ébredése az őszi napéj egyenlőseggel esik egybe, a második vörös újholdhoz kötődik és a hajózási időszak zárulását is jelenti. Berrana – roda kikötőjébe nincs mozgás csak a legmerészebb kapitányok merészkednek ki a nyílt vízre. A tenger közelsége egyenlőre még enyhíti a hűs évszak rideg karmait, de már nem sokáig odakint a nyílt tenger felett komisz viharfellegek gyülekeznek. A városban az a szóbeszéd járja, hogy Salza családnak problémái akadnak a Hét Intés Völgyein túl a Salanios hegységben lévő bányáiban ezért Valdarios Bel Salza kalandorokat és zsoldosokat toboroz a bányák meglátogatásához.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2016. Március 15. 20:39:47
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.



A reggel nyirkos és hideg amit a Salza család palazzojában a nagyteremben lévő kandalló begyújtásával próbálnak elűzni erős kontraszt az üvegablakokon keresztül fényesen betűző reggeli napfény amely meghátrálásra kényszeríti a terem árnyait. A nagy asztalnál az asztalfőn Valdarios Bel Salza a család feje foglal helyet míg kicsit hátrébb pár székkel odébb vendégei Gewin lovag és Tyrus ülnek. Valdarios báró széke mögött a hallgatag Rys áll őrt míg a terem túl felén a bejárat közelében Gewin lovag apródja Sid téblábol.
A báró reggelire friss gyümölcsöt szőlőt, almát és egy kis savanyított dinnyét tetetett a hideg sült és a friss cipó mellé, miközben a falatozás zajlik az őrparancsnok csörtet be a terembe és bejelenti, hogy Pérez Edern báró ajánlásával Aignan bel Verperiodi érkezett. A báró int, hogy bocsássák be majd saját kezűleg veszi át a koros kisnemestől az ajánlólevelét és fog bele az olvasásásába.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/salza-10.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2016. Március 16. 18:54:13
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Remélem ma nem fog esni!
Rágcsálja elgondolkozva a sült húst Tyrus, miközben kifelé bámul az ablakon. Több, mint egy hete, hogy a Salza család palazzójában lopja a napot, ám ezidő alatt még nem sikerült betörnie az Angélica névre hallgató kancát.
Különben lőttek a lovaglásnak. Pedig végre sikerült rávenni a kis szukát ...
Nem mindennapi gondok felhőzik ennek a nem mindennapi férfiúnak a homlokát.
Másnaposan amúgy is hajlamos a töprengésre. A tegnap éjjel elfogyasztott szesz mennyisége alighanem alkoholmérgezést okozott volna egy kevésbé "gyakorlott" egyénnek. Még szerencse, hogy ő edzésben van.
Mindenesetre, amíg becserkészi a baronesse-t, kénytelen megosztani az ágyát Lorával, az egyik cselédlánnyal. Mégsem várható el egy ereje teljében lévő férfiembertől, hogy egyedül háljon. Hát mi ő, talán valami szentfazék, hogy önmegtartóztatásban éljen? Különben is, Lora szinte magától mászott be az ágyába. Amúgy elég kellemes időtöltés esténként. Néha még napközben is kapható ... De hát egy nagy embernek nagy étvágya van.
Kivéve ha másnapos az illető, mert akkor még a Sidhez hasonló tejfeles szájú apródocskák csetlései-botlásai is inkább idegesítőek, mint szórakoztatóak. Sidről eszébe jut a feladat.
Mit is mondott tegnap ez a kivénhedt oroszlán?
Szemezgetni kezd egy kövér szőlőfürtről...
Valami olyasmit, hogy néhány tapasztalt emberrel menjek el a bányákhoz. Gondolom ez a Gewin az egyik. Akkor pedig a Sid gyereket is hozza magával ...
Mélázásából a becsörtető őrparancsnok téríti magához, aki újabb vendéget jelent be.
Hát ez meg ki a szösz?
Fordul érdeklődéssel Tyrus az érkező felé.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2016. Március 26. 16:24:02
(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Mindössze pár lépéssel lemaradva, az őrparancsnokot egy koros férfi követ. Haja rövidre van nyírva, s gondosan ápolt középhosszú szakáll fedi ráncos arcát. Oly hatást kelt a korához társult őszes szőrzet, mint a hó leplébe burkolózott nyugati bércek csúcsai, melyek Domvik felé törnek az égbe. Súlyos lépései fémes visszhanggal verődnek vissza a kőfalakról, megzavarva a tűz halk ropogását s messzire űzi az eddigi nyugalmat mely a teremben honolt. Félvértje büszkén feszül mellkasán, melyen egyéb bronz díszítések ékeskednek, szürke köpönyege a kőpadlóra hullva követi gazdáját. Az idegen jobbját lengén hosszúkardja markolatán nyugtatja, ujjaira húzott ékköves gyűrűi pedig néha megcsillannak a rájuk vetülő fényben, hogy az összegyűjtött fény milliárdnyi darabra robbanva színpompás játékot varázsoljon a falakra. Megjelenési nemesi, mégis valamelyest ellentmondást kelthet a külső szemlélőben, hiszen nem mutatkoznak rajta a gőg jelei, éppen ellenkezőleg, tekintete jámbor s békés. Lépései lassabbak, de ennek okát valószínűleg korában kell keresni, mintsem megfontoltságában vagy kimértségében. Kék szemével barátságosan néz körbe, nem rejtve bal szeménél a pár hüvelyknyi hosszúságban nyúló karmolás nyomait, melyek túlságosan keskenyek s felületesek, hogy állattól származzék. Vendéglátója előtt áll meg s a shadoni etikettnek megfelelően üdvözli a férfit, miközben átnyújtja ajánlólevelét.*

- Báró uram.

*Hajt fejet a nemesnek, majd féloldalasan a többi vendég felé fordul s üdvözlésképpen biccent.*

- Urak.

*Majd visszafordul Valdarios báró irányába s csendben, türelmesen várja, hogy a férfi olvasása végére érjen.*
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2016. Március 28. 09:02:11
(http://i629.photobucket.com/albums/uu18/Hagar_album/Knights/anime_gourry_zps9vhb562c.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Újabb nap, újabb lehetőség az öngyilkosság egy speciális válfajának kivitelezésére, amit csak úgy neveznek: pukkadásig ette magát.
Ezt szem előtt tartva érkezett Gewin - nyomában Sid-del - a nagyterembe nemsokkal ezelőtt. Csengő hangon köszöntötte a bentlévőket, majd helyet foglalt az asztalnál. Kicsit távolabb az asztalfőn ülő Bárótól... és karnyújtásnyira a középen elhelyezett húsostálcától. Az illemszabályokat az evés elkezdéséig természetesen betartotta, de miután jól megszedte a tányérját hússal, friss kenyérrel és néhány gyümölccsel, a jó lovag beleveti magát az ízorgiába, ami nagyon fontos a derűs naphoz. ... Mégha hűvös és nyirkos is az idő mostanában.
A két vasba öltözött férfi érkezésére hátradől ültében és érdeklődve figyeli a párost, miközben igyekszik az éppen szájában lévő falatokat megrágva leküldeni, hogy az esetleges bemutatkozások kezdetére már szalon- és beszédképes legyen.
Jelenleg - mint a ház vendége - bizalmatlanságot feltételezne, ha páncéljában, pallosával oldalán ült volna asztalhoz, így csupán sötétkék, nemesi szabású, de nem túl díszes ruhát visel. Hozzátéve a teljesség kedvéért, hogy a merevített gallérú zubbony és élére hajtott pantalló, nomeg a vaskos csizma, így is eléggé páncélszerű érzetet sugároz magából. Oldalán csupán kisebbik pengéje, az inkább státuszát jelző kiegészítőként, mintsem fő gyilkolóeszközként szolgáló, lovagkardja lóg hüvelyében. Hosszú, szőke hajzuhataga szépen kifésült, de nincs összefogva, így minduntalan égkék szemeibe lóg egy-egy tincs. Tekintete érdeklődő és kíváncsi, bár kicsit üresnek hathat, mint aki nem nagyon töri a fejét semmin... ideje nagy részében.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2016. Március 29. 20:24:06
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


A mai reggel Rys számára - a napot indító rutin részeként - meditációval és rövid gyakorlással indult, és fürdéssel folytatódott, mielőtt az asztalhoz került volna. Voltak idők, amikor el sem tudta volna képzelni, hogy rendszerben élje le az életét, de egy suhanc ritkán bír annyi értelemmel, hogy előre lássa a sorsát.
A reggeli során a báró széke mögött foglal helyet; miután a kezébe vett némi gyümölcsöt diszkréten elfogyasztja. Az elmúlt napok eseménytelenül teltek, legfeljebb ezek a már ismert "még-mindig-idegenek" és jellemük, szándékaik feltérképezése jelent némi üdítő változatosságot. Az utóbbi időben meglehetősen "szabvány" feladatokat teljesített, így egyre nagyobb érdeklődéssel tekint az előtte álló kihívás felé - bár a báró még nem árult el részleteket idáig a szándékait illetően, de hát egy éles fül hall ugyebár ezt-azt.
Az őrparancsnok érkezésére és szavaira felkapja a fejét. A parancsnok mögött érkező férfit hosszasan veszi szemügyre, keresve rajta a shadoni Inkvizíció jellegzetes szimbólumait. Ez hát az a bizonyos bel Verperiodi...
A férfi üdvözlésére válaszul biccent.


- Verperiodi uram.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Közben szolidan mulat azon, ahogy a szőke lovag próbálja az ökölnyi többé-kevésbé megrágott ételt egyetlen gombócban lenyelni, hogy megfelelhessen az etikett diktálta szabályoknak.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2016. Április 17. 14:05:33
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.



Az őrparancsnok által bevezetett korosodó férfi az etikettnek megfelelően üdvözli a bárót, majd visszafogottan „biccent” az asztaltársaság felé. Aignan bel Verperiodi tisztest kort megért kisnemes jeleit mutatja, aki nagy vagyon hiányában a mai napig rendszeresen ragadhat kardot a korona vagy a bárók és grófok érdekében, ruházata jó minőségű praktikus darabokból áll ám látszik rajta a használat. Páncélján és hosszúkardján is meglátszik a használat és kopás nyomai, minden darab meg van tisztítva ám látszik, hogy nem falat ékítő díszdarabok.
Az „Öreg” Salza gróf alaposan végigolvassa a kezébe adott ajánlólevelet, majd kegyesen int Verperiodi felé.

-   Aignan bel Verperiodi köszöntöm köreinkben foglaljon helyet az asztalnál és fogyasszon kedvére.

A gróf még egy kicsit elmélázik a beszűrődő nap fényjátékában, hagyja a csöndet sűrűsödni, amit csak a kupák és a fegyvervasak csörrenése törnek meg csak amikor a szolgák végezte a kandalló újratöltésével és elhagyták a termet szólal meg.

-   A jelenlévők közül van olyan aki vendégszeretetemet élvezi, van olyan aki a család régi barátjának leszármazottja és van aki ajánlólevéllel érkezett házamba. Nem titok, hogy a családom a tengeri kereskedelemből vált tehetőssé a korona segítése mellet, ám az kevésbé ismert, hogy más befektetései is vannak a családnak benn mélyen a királyság szívében fenn a hegyek között ahol a korona és az egyház törvényei nehezen találnak utat és jutnak érvényre.
Fent a Hét Intés Völgyein túl elterülő Ködvölgyben van három bányánk és négy bányásztelepülésünk az egyikben a kohó található. Az elmúlt évben a betelepített bányászcsaládok sorra elszökdösnek és az ottmaradók a környező erdőségekben található farkas falkák agresszív viselkedésére panaszkodnak, nem egyszer előfordult állítólag, hogy a farkasok megtámadták a falvakat és az ércszállító karavánokat. A bányászat és az ércszállítmányok akadoznak ami most, hogy ismét küszöbön a háború megengedhetetlen felelőtlenség, ha kitör egy újabb viszály Gorvikkal a koronának acélra lesz szüksége.
A Ködvölgyben Diego Juan Fernández Sánchez báró a hűbérúr kinek megboldogult atyja, míg ő a korona hívására a szigeteken vívta a harcot eladta a bányászati jogokat családomnak, azóta nem felhőtlen a viszony a báró és köztünk ám eddig kenyértörésre nem került sor.
Azt szeretném, ha a bányákban helyreállna a rend és az ércszállítmányok ismét rendben érkeznének, valamint nem lenne utolsó, ha kiderülne, hogy mi okozza a farkasok természetellenes viselkedését.
Amennyiben a dolgok ismét visszazökkenek a régi kerékvágásba a Salza család nem lesz hálátlan az őket megsegítőkkel.
Nos urak ?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Tyrus Valles
Spoiler: megjelenítés
A reggeli során ami igazán meglepő, hogy a teremben lévőknél valószínűleg több és erősebb varázstárgy is található, legalábbis „bárd” érzéked ezt súgja…

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Rys Dan Quar
Spoiler: megjelenítés
 Aignan bel Verperiodi-n nem látod semmi jelét annak, hogy a shadoni Inkvizíció egyik félelmetes inkvizítora lenne, egy a harcban megöregedett kisnemes képét mutatja.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/salza-10.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2016. Április 19. 18:07:05
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

"Mert rengetegszer megfogadtam,
Hogy velem aztán többször ilyen ugyan dehogy,
De valahogy mégis mindig ide jutottam.
Gyenge az ember, és erős a hajlam" ♪♫♪

Az ismerős nóta dallamai csengenek fel Tyrus fülében, ahogy az elmúlt éjszaka egyre több részlete fedi fel magát előtte. Azonban még így sem teljes minden emléke. De ebben nincs semmi szokatlan vagy meglepő. A bárdnak volt ideje hozzászokni, hogy egy átmulatott éjszaka nem minden pillanata ragad meg emlékezetében. Másnap bevillan egy-egy kép, felhomályosul egy-egy momentum és persze akadnak olyan emlékfoszlányok is, amik csak mások elbeszéléseiből ismeretesek.
Miután kezelte a régi ismerősként és már-már "harcostársként" jelentkező Másnapot, hogy ...
"Legyen elég erőm délig
Ahhoz, hogy hasonlítsak
Egy emberre nekem már
Az is elég ha csak félig" ♪♫♫♪

...Tyrus képessé vált figyelni a környezetére.
Varázstárgyak. Nem is egy! Hogy nem vettem észre eddig?!
Kifinomult bárd érzékei már jóideje megsúgták neki, ha egy tárgy mágikus tulajdonságokkal rendelkezett. Nem volt ez másként most sem, csaképp Másnap Nagyúr elnyomta a nyilvánvaló jeleket.
A Szőke Lovag... az Öregember... de még a Fogdmeg is hord ilyen holmit... Hmm.
A báró monológja töri meg a csendet és rángatja vissza Tyrust a valóságba.
Áhá! Helyben vagyunk.

- ... Azt szeretném, ha a bányákban helyreállna a rend és az ércszállítmányok ismét rendben érkeznének, valamint nem lenne utolsó, ha kiderülne, hogy mi okozza a farkasok természetellenes viselkedését.
Amennyiben a dolgok ismét visszazökkenek a régi kerékvágásba a Salza család nem lesz hálátlan az őket megsegítőkkel.
Nos urak ?

A bárd körbepillant az asztaltársaság tagjain, majd az  „Öreg” Salza felé emeli kupáját.
- Számíthat rám Báró Uram!
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2016. Április 27. 22:20:08
(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Türelmesen vár jobbját a kard markolatán nyugtatva, míg a báró eljut az utolsó pennavonásig is a levél alján. A férfi kegyes intésére főhajtással válaszol s elfoglalja a számára kijelölt helyet. Rys nem vél felfedezni semmilyen motívumot avagy jelképet, mi arról árulkodna, hogy a koros férfi az Inkvizíció szolgálatában állna. Alexandrit köves gyűrűje nem honol semelyik ujján, fehér pharosza helyett pedig bronzveretes félvértjét öltötte magára. Lasssú mozdulatokkal foglal helyet s ügyel arra, hogy senki ne essen ki látómezejéből. Nem érzi az éhség hívó szavát, ám nem is kívánna illetlenséget mutatnia, hogy nem fogyaszt a felsorakoztatott étkek s italokból, így végül egy fél kupa bort tölt magának. Amíg a báró nem ad hangot aggályainak, addig végigtekint az egybegyűlteken. Elsősorban a leírt ismertető jegyeket keresi, melyben ráismerhet a pengére. Végül a teremszolgák elhagyják a termet, megadva a bárónak a nyílt beszéd lehetőségét. Az inkvizítor érdeklődve hallgatja a tömör ismertetést, habár Aignan arra is kíváncsi, hogy mik lehetnek azon részletek, melyek nem fedik teljesen az igazságot... Az öreg nemes mondandója végeztével az eddig rossz bőrben lévő férfi hangot ad lelkesedésének s a báróra emeli a kupáját. Aignan habár most nem szólal, rövid szünet után kupájáért nyúl s szintén megemeli azt a vendéglátója irányába.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Off-Topic: megjelenítés
Szeretném használni az Igazság amulettjét, hogy rájöjjön a karakter, mi lehet az, amiben a báró titkolózik. Például van sejtése, hogy mi állhat a farkastámadások mögött, vagy volt már összetűzés a két báró között, stb.

Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2016. Május 01. 10:20:20
(http://i629.photobucket.com/albums/uu18/Hagar_album/Knights/anime_gourry_zps9vhb562c.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Az éltes, ám tiszteletet keltő úr csatlakozásával ismét várakozásteljes csend terül az asztaltársaságra. Mivel az üdvözlések és bemutatkozások hosszadalmas előadása helyett minden jelenlévő megelégedett egy-egy bólintással és biccentéssel, így Gewin is megmarad ennél a visszafogott köszöntésnél. ... Aztán a hosszas levélolvasás és a teremszolgák motoszkálása újabb alkalmat ad, hogy befejezze a még tányérján maradt reggeli elfogyasztását. Halkan és mostmár lassabban, de folytatja a csipegetést. Közben csupán pillantása vándorol egyik jelenlévőről a másikra. Bár maga sem tudja, hogy mit kereshetne bennük. A láthatóan még az előző éjszaka megpróbáltatásait nyögő férfi, a szótlan testőr és az újonnan érkezett öreg úr sem árul el semmit Gewinnek a jövőbeni együttműködésükről.

Végül a csendet Salza gróf töri meg a szolgák távozása után. Ismerteti, hogy miért is gyűjtötte össze eme díszes társaságot. Az üzleti érdekeltségeit kívánja megvédeni, helyreállíttatni. ... Azonban Gewinnek ez nem sokat jelent. Természetesen érti, hogy a pénz szükséges a jóléthez, de jelen esetben őt sokkal inkább érdekli, hogy négy falu tisztes lakói szenvednek valami ismeretlen ellenség és az egyre vadabb állatok miatt. Ezt pedig nem állhatja a szőke vitéz!

Az evést azonnal abbahagyja, ahogy a falusiak sorsa kerül szóba és ökölbe szoruló jobbját az asztal lapjára szorítja.*


- Rám is számíthat! A falusiakat, a dolgos bányászokat mindenképpen meg kell óvjuk! Ez nemesi kötelességünk is!


*Emelkedik fel ültéből a szőke lovag. Szemeiben újonnan támadt tűz lobog. Az elkötelezettség tüze.*
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2016. Május 01. 22:26:35
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

A csend egészen hosszúra nyúlik a teremben, miután Aignan bel Verperiodi, a sok telet látott kisnemes elfoglalta a helyét a báró asztalánál. A ház ura mindeközben az ajánlólevélbe mélyed, bár Rys esküdni merne rá, hogy az amúgy jó érzékkel megáldott shadoni körülbelül így tervezte a megbeszélés levezénylését, így figyelmét alig köti le ténylegesen a pergamen.
Egy pillantást igyekszik vetni megbízója háta mögül a papirosra, de aztán győznek a belénevelt erkölcsök, és figyelmét újfent a társaságnak szenteli.
Az inkvizítort veszi szemügyre többedszer, de gyakorlott szeme sem fedez fel semmi jellegzetest rajta - sem gyűrű, sem hímzés, sem más egyéb dísz nem árulkodik taleiosz mivoltáról.
Épp csak egy pillanatra merül fel benne a kétely, hogy esetleg
tévedés történt, de rögtön elveti az ötletet.
A Klán sohasem téved.

A báró végül megtöri a csendet, és ismerteti a helyzetet és a feladatot.
Rys agya azonnal lázas zakatolásba kezd, lehetséges kockázatok, a siker eléréséhez nélkülözhetetlen kisebb feladatok, célszemélyek, eszközök...
Mivel nem ismerte idáig a részleteket, így néhány dolog őt is meglepi, de legalább annyira képben van, hogy hallott már a szolgálóktól arról, hogy a családnak a szárazföld belsejében is vannak üzleti érdekeltségei, nem csak a végtelen vizeken.
Először a "kutyaharapást szőrével" jeligére kortyolgató férfiú, majd az újonnan érkezett bólint rá a megbízásra, és a lovag sem késlekedik sokáig mögöttük.
Mielőtt jelezné, hogy nem csak a báró mögé szélfogónak kellett erre a megbeszélésre, megvárja, hogy az "öreg" Salza mit fűz hozzá a dolgokhoz.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2016. Május 21. 22:01:48
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.



A gróf elégedetten tekint végig az asztaltársaságon a megnyilvánulásokat követően.

-   Köszönöm urak, akkor holnapra az intéző összekészíti a málhás állatok valamint a kancellár kiadja a várható útiköltséget, ha gondolják akkor a mai nap folyamán még elintézhetik a városban ügyes bajos és apró-cseprő dolgaikat valamint a holnapi indulásig a vendégszeretetemet élvezik természetesen.
Valamint segítségként önökkel tart Rys Dan Quar és Canis Prímusz a Salza háztól.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 A nyakadban függő medál megnyugtatóan hideg Domvik angyala nem forrósodik fel Salza gróf szavai igazak semmiféle fondorlat vagy ármány ne adj teremtő hazugság nem itatja át azokat.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/salza-10.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2016. Május 22. 18:13:43
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Tyrus Valles (Canis Prímusz)
Spoiler: megjelenítés
(http://i86.servimg.com/u/f86/12/76/47/63/canius10.jpg)
Canis Prímusz

Faj: Ember
Nem: Férfi
Kor: 52 - 62 év között
Származás: Shadon felföld
Kaszt: ----
Iskola: ----
Jellem: Rend, ----
Vallás: Domvik
Tapasztalati szint: --

Tulajdonságok

Harcérték

Képzettségek

Nyelvtudás:

Külső megjelenés
1 láb és 97 hüvelyk magas, darabos izomzatú, széles vállú „tisztességben” megöregedett ősz férfi. Igazi megőszült torzonborz hegyi embernek tűnik kinek kezei kérgesek a fejszeforgatástól és bőrét hideg cserezte ellenállóvá, ősz szakállát két varkocsba fonva hordja és a végét finoman munkált ötvösmunkával elkészített vörösréz súllyal fogja össze. Praktikus bőr és prém ruházatot visel általában az oldalát csontmarkolatú jatagán és két dobófejsze ékíti általában. Az egyetlen látható drága tárgy egy míves berakásokkal díszített hosszú íj melyet féltő gondossággal az élete árán is óv.

Személyiség
Magának való komor kérges modorú sokszor hallgatag öregember aki sokszor kísérte a hegyek közé a Salza család karavánjait és vissza is hozta azokat épségben. A rossz nyelvek szerint Prímusz, Valdarios Bel Salza báró megboldogult atyjának a fattya aki egy távoli északi utazás gyümölcse.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/salza-10.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2016. Május 23. 19:56:44
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Úgy tűnik, hogy a megbeszélés a végéhez közeledik: összekészített málhás állatok, pénz a felmerülő utiköltségre. Formaságok. Azonban a báró tartogat még meglepetést a tarsolyában. Segítőként megnevezi az eddig a háttérben csendben meghúzódó testőrt és egy bizonyos Canis Prímuszt.
Tyrusnak ismerősen cseng a név és hamarosan már egy arcot is tud társítani mellé.
Mondjuk igen, logikus lépés a Vén Oroszlántól, hogy ad mellénk egy idegenvezetőt az útra.
Miután ezt így megtárgyalta saját magával, egyéb gyakorlati kérdések vetődnek fel benne, melyeknek hangot is ad.
- Uram, hogy hívják az intézőt, aki a bányákat igazgatja, kit keressünk? Feltételezem, hogy nem Sánchez báró felügyeli személyesen a kitermelést ... - körbepillant társain, miközben az "öreg" Salza válaszára vár.
- A megbízólevelünket is a kancellár fogja átadni ...? - teszi fel az újabb kérdést, melynek a végét direkt nyitva hagyja.
Azért nem ártana valami passzus, hogy mégis mi a francot keresünk ott.
- Meg ha volna közöttünk olyan ... - kezdi kissé feszélyezetten, kupáját bámulva - ...aki kiismeri magát a térképeken, akkor egy ilyen holmi is jól jönne. Már csak arra az esetre, ha Prímusszal ... na, ne adja Domvik, hogy így legyen ... de ha mégis történne valami ...
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2016. Június 05. 21:09:54
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.



A gróf Tyrus feltevéseire, halvány mosollyal az arcán válaszol az erősödő reggeli napfényben amely szinte aranyló glóriába vonja alakját miközben az asztaltársaság csendben fosztogatja a reggeli „romjait”

-   Sánchez báró még ha akarna sem felügyelhetne semmit bányák környékén, mivel megboldogult atyja Domvik nyugosztalja, míg a báró a szigeteknél a koronát erősítette kardjával eladta a bányászati jogokat családomnak. A bányák intézőjét Miguel Angel Ignacio hívják az úti passzust a kancellár adja át önöknek induláskor. Prímusz tökéletesen ismeri a környéket és a helyi viszonyokat így még ha lenne is térkép a környékről semmi szükség nem lenne rá a térképre is vigyázni kell nehogy nedvesség érje.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/salza-10.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2016. Június 09. 18:29:48
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus bólint a báró szavait hallgatva. Passzus lesz, térkép nem.
Jómagam amúgy sem igazodom el rajtuk...
Lélekben megvonja a vállát. Korábban sosem mélyült el a kartográfia tudományában, sajnálta rá az időt. Egy vezető - amíg jó egészségnek örvend - tökéletesen megteszi.
Miguel Angel Ignacio, Miguel ...
Egy rövid mentális gyakorlattal szinte beleégeti memóriájába az intéző nevét, hogy később is könnyedén felidézhesse. *
...
A reggeli végeztével az utolsónak érkező koros lovaghoz lép és az illemszabályok által meghatározott formulák megtartásával bemutatkozik.
- Uram, azt hiszem mi még nem találkoztunk. Tyrus Valles vagyok, szolgálatára.
Majd a társaság  még jelenlévő tagjai felé fordul.
- Urak, holnap reggel találkozunk!
Mindenkinek biccent, azután távozik. Első dolga, hogy vegyen egy forró fürdőt, ami után azonnal elnyomja az álmosság. Hiába, az elmúlt éjszaka átmulatott óráit be kell valamikor pótolni.
Korgó gyomra ebéd magasságában ébreszti. Összekészíti cókmókját a másnap reggeli indulásra, aztán gondosan felöltözködik. Elvégre fontos, hogy adjon a megjelenésére. Lantját hátára vetve kimegy a városba, hogy kedvenc helyén kiadósan megebédeljen. Majd ha már ott van, nem  hanyagolhatja el az időközben felbukkanó cimborákat sem. Egy kis kártya, zenélés a haveroknak és a többi vendégnek. Néhány kör ingyen ital, igaz csak mértékkel, hiszen másnap feladat van. Mindeközben felméri a jelenlévő fehérnépet, ki kell használni a mai napot, ki tudja, hogy meddig lesz kénytelen nélkülözni a hölgy társaságot.
Ráadásul a VénOroszlán is jól keresztbe tett az Angélicaval való afféromnak ...
Bosszankodik pár pillanatra az elszalasztott trófea miatt, de szerencsére van kivel kárpótolnia magát. Vacsora előtt és után is hódol a női nemnek, majd önmagához mérten szokatlanul korán vesz búcsút a cimboráktól és indul vissza a palazzoba, hogy reggel friss legyen az indulásnál.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Spoiler: megjelenítés
* Emlékfelidézés, 1 Pp, 2 kör, 100. old.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2016. Június 18. 16:47:32
(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Az ifjú fegyverforgató logikus s kiváló kérdéseket intéz vendéglátójuk felé, aki törekszik, hogy rövid s tömör válaszadás érkezzék tőle. Azért megnyugtató még egy taleiosz számára is, ha olyan ember kíséri, ki úgy ismeri a vidéket, mint a tenyerét. Természetesen jómaga is tanulmányozott pár térképet, mielőtt elhagyta Domvik házát, mindenesetre bizonyosan hasznos segítőnek válik Canis Prímusz.*

Nem tervezett a városba lovagolni a tájékoztatás végeztével, már útra készen érkezett a Palazzoba. Legalább az itt tartózkodása másnap reggelig lehetőséget szolgál, hogy szót váltson a testőrrel. Ám előtte úgy tűnik a Tyrus Valles nével bemutatkozó  fiatalemberrel találkoznak útjaik, talán Domvik jóvoltából. Barátságosan fogadja a másik köszöntését, s ő is viszonozza az üdvözlést az etikettnek megfelelően.*

- Valóban, még nem volt szerencsénk, uram. Aignan bel Verperiodi, üdvözlöm. - mondja miközben lezajlik a formális üdvözlés, majd rögvest folytatja. - Ha szabad megkérdeznem, Ön a báró által felsorolt jelenlévők melyik táborát gyarapítja?
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2016. Június 18. 21:20:15
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

A báró bemutatja testőrét, mint leendő útitársat - ekkor egy picit előrébb lép, s a társaság felé biccent -, illetve kinevezi az öreg Canisz Primuszt vezetőnek. Egy pár pillanatnyi gondolkodás után eszébe jut Rysnek az fehér, kócos hajú és szakállú öreg. Megbízható, rendes embernek ismerte meg, aki a helyiek minden jó és rossz tulajdonságát megtestesíti. Érdekes lesz vele az út, annyi bizonyos.

A társaság részéről elhangzó kérdéseket a báró szűkszavúan, lényegre törően válaszolja meg, a fejvadász pedig minden hallott információt megjegyez. Már csak azért is, mert lehet, hogy az öreg ismeri a környéket, és talán agyon tud csapni egy kutyát a rövid pofájú ácsbaltával, de azért ... feltételezhetően nem véletlen a tapasztalt világjárók bevonása a történetbe. Mindenre fel kell készülni, még arra is, amit el szeretnének kerülni - fontos, hogy minden csapattag tudjon minden információt.

Ehhez hasonló gondolatok cikáznak Rys fejében, amikor a báró berekeszti a reggeli szertartását, és a társaság feloszlik, hogy ki-ki a maga módján készüljön fel az indulásra. A maga részéről a délelőtt folyamán egy hosszabb sétát tesz a kikötő mólói felé - bár nem hajós, mégis vonzódik a tengerhez egészen ifjú kora óta, és mindig megnyugtatja a végtelen kékség, és az arcába csapódó hűs, sós permet. A legszélső mólónál egy kötéltartó bakra ülve pipára gyújt, és aprólékosan végiggondolja az előtte álló utazást.
Domvik templomának harangja elüti a Napközép óráját, mire visszatér a Salza család palotájába. Az étkezőbe megy, és - amennyiben többen is jelen vannak már az étkezőasztalnál - megebédel, majd célba veszi az Inkvizítort. Talán sikerül pár szót beszélni vele.
A délután-este pedig az ismerkedéssel kellene teljen, mert a neveken kívül nem sokat tudnak egymásról egyelőre... Bár, igaz ami igaz, erre ott lesznek az utazással töltött órák is.

Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2016. Június 19. 14:54:40
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


//OFF ha bárki akar még az indulás előtt külön interakciózni akár JK-val akár NJK-val nyugodtan megteheti OFF//

A kora hajnali óra tengeri párától és ködtől terhes a nyirkos érzés befurakodik mindenhová, hiába a szolgák igyekezete az udvaron felállított kovácsoltvas parázstartó képében melyben izzanak a hasábok a málhás állatokat előkészítőket és titeket is folytógatóan ül meg a sós tengeri köd, amely a csizmaszár alatt szinte tejföl vastagságúan komiszan gomolyog. A gróf kancellárja egy kopasz szikár karvalyra emlékeztető aggastyán tiszteletteljesen adja át egyenként az erszényeket az útiköltségre szánt Shadoni Tantumokkal. Tyrus és Gewin erszénye fekete bársony melybe ezüstfonállal a Salza ház ökölbe szorított vaskesztyűjét hímezték, Aignan részére egy időtálló keményített bőr erszény jut, míg Rys és Canis széles „pénzes” bőröveket kapnak oroszlánfejes csattal.
Amikor a szolgák befejezik a két málhás ló felszerszámozását és a lovaitokat is elővezették elétek áll egy körülbelül 1 láb és 97 hüvelyk magas, darabos izomzatú, széles vállú „tisztességben” megöregedett ősz férfi. Megőszült torzonborz hegyi embernek tűnik kinek kezei kérgesek a fejszeforgatástól és bőrét hideg cserezte ellenállóvá, ősz szakállát két varkocsba fonva hordja a végeket finoman munkált vörösréz súllyal fogja össze, könnyű keményített bőr mellvértet visel a parktikus bőr ruházata felett oldalán csontberakásos jatagán és két dobófejsze ékíti. A kezében tokban valószínűleg egy hosszú vadász reflexíj lehet. Felétek biccent láthatóan hamar túl akar lenni a dolgon.

-   Urak a nevem Canis Prímusz és én fogom magukat felkísérni a Ködvölgybe a kohóhoz és ha kell a bányákhoz is egyszóval én leszek a vezetőjük. Az utunk Berrana-ronda városából Ronte-ronda, Dhiappo, Erronquil városok érintésével egészen Testarendi-ig tart majd ezt követően már csak falvakat érintünk a Hét Intés völgyében a Fekete Angyal könnyei forrásbó eredő Könnypatak mentén és a legvégén a Ködhágón keresztül eljutunk a Ködvölgybe. Testarendi-ig az utazás úgy 8-10 napba telik és onnan még további 7-10 nap utazás a Könnypatak mentén.

Mondandója végén még röviden végigpillant a társaságon, ám nagyon nem vár kérdéseket, majd lóra kap és magához vonja a vezetéklovakat, ha nagyon nem tartóztatjátok akkor vezetésével kilovagoltok a köd ülte kikötővárosból, úgy kora délelőtt felszáll a köd és őszi napsütést élvezhettek.

Apanázs:
Tyrus és Gewin bársonyerszénye fejenként: 7 arany, 25 ezüst, 50 réz Shadoni Tantumban
Aignan keményített bőrerszénye: 5 arany, 15 ezüst, 30 réz Shadoni Tantumban
Rys széles pénzes öve: 3 arany, 50 ezüst, 75 réz Shadoni Tantumban

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 A nyakadban függő medál megnyugtatóan hideg Domvik angyala nem forrósodik fel Canis Prímusz szavai igazak semmiféle fondorlat vagy ármány ne adj teremtő hazugság nem itatja át azokat.


Tyrus Valles
Spoiler: megjelenítés
Canis Prímusz íja mágikus fegyver, valamint a bársony erszényben a pénz mellett egy illatos puha zsebkendőt is találsz.[/size][/color]

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://i38.servimg.com/u/f38/12/76/47/63/cormyr10.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2016. Június 24. 12:44:21
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus az egyik parázstartónál melengeti a kezeit, miközben félhalkan dudorászik.
"Nem kincs után sóvárgok én.
Bányász kislányt óhajtok én.
Bányász kislányt óhajt szívem,
Ki szívében bányász legyen."
♪♫♪
Helyreállítjuk a rendet, újra beindítjuk az ércszállítást, ... Hejj, hejj!!
♪♫♪♫♪
"...kisleány ne bánkódjál,
Bányásznak halni szép halál,
Egekbe szállani fel, fel!
Szerencse fel!..."
Lehet, hogy néhány szerencsétlen flótást is megmentünk ...
Verperiodit megpillantva eszébe jut a tegnapi bemutatkozásuk.
"- Ha szabad megkérdeznem, Ön a báró által felsorolt jelenlévők melyik táborát gyarapítja?
- Ó, házigazdánk vendégszeretetét élvezem, Uram. - felelte akkor mosolyogva a korosodó lovag kérdésére."

Aignan bel Verperiodi, Verperiodi, ...
Megpróbál visszaemlélkezni, hogy hallott-e már erről a családról ... Elég sok mendemondát, történetet, históriát ismer, akár még ismerős is lehet neki a név.
...
Miután átveszi a kancellártól az appanázst, amit a fekete bársony erszény rejt, gyorsan belekukkant és megolvassa az aranyakat, a többit csak nagyjából átfutja.
Kettő, négy, hat ... hét aranytallér ... némi ezüst és réz. Nagyszerű! Később majd pontosan megszámolom. Hát ez meg...?!
Az illatos zsebkendőt észrevéve, kicsit felszalad a szemöldöke, majd széles vigyor terül szét borostás képén.
Angélica... Ha még néhány napom lett volna... Ejj!
Körbekémleli a ház fenti ablakait, hátha onnan leselkedik a zsebkendő tulajdonosa. Ha megpillantja, akkor színpadiasan az orra elé emeli, lehunyt szemmel beleszippant, majd meghajlással megköszöni a búcsúajándékot és csókot dob a leánynak. Ahogy az ilyenkor szokás ...
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2016. Június 26. 14:09:30
(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Olybá tűnik a báró szűkszavúsága, mint ragály tapadt a férfiú nyelve hegyére, így egy rövidke válasz futotta az inkvizítor kérdésére. Tyrus láthatólag gyorsan továbbáll, a koros kisnemesnek pedig nem áll szándékában feltartani eme ténykedésében. Kár lenne erőltetni bármit is addig, ha eljő az idő, akkor hosszabban beszélgetnek. Ha más nem arról a mendemondáról, mi a Verperiodi család körül kering. Két évtizeddel ezelőtt a virágzó Verperiodi birtokon tűz ütött ki, mi magával ragadta a jószágok s az ott élő szolgálók nagy részét, s a várúr s gyönyörű felesége s fia életét. Azt beszélik egy éjszakai szerelmi légyott során egy lámpás begyújtotta a raktárakban felhalmozott gabonát, majd a füst álmában megfojtotta a gazdákat. Rossz nyelvek szerint maga a várúr paráználkodott a magtárban, míg mások szerint önnön fia tervelte ki a tüzet, hogy így örökölje meg atyjától a hatalmat. Megint más szóbeszéd kering arról, hogy az idősb lovag megőrült második fia halálhírének hallatára, s önnön kezével vitte véghez a pusztítást. Ám egy kevésbé ismert pletyka szerint maga a  hírhedt Fekete Lovagrend számolt le Verperiodi nemes urával...*

*A bárd távozását fejbólintással fogadja, megadja a tiszteletet a másiknak ahogy azt elköszönéskor szokás. Még egy szálon nyomon követi a távozót, majd pillantását a testőrre veti, hátha összeakad a tekintetük. Azonban a fejvadásznak is nyoma vész, akárcsak a harmatnak a nyári reggel első napsugarainak érkezésére. Aignan ezért úgy dönt elfoglalja a számára kijelölt szobát, ahol az estét töltheti. Reméli, hogy nem kell sokáig kutakodnia a szolgáló után, ki beavatott ezen ügyek intézésébe, s hamar lezavarja a berendezkedés procedúráját. Amint végzett, megszabadul fegyverövétől s páncéljától, s szándékozik egy körsétát tenni a Palazzo falain belül, immár szabadabb viseletben. Nem szaporázza lépteit, kényelmesen veszi szemügyre a birtokot, míg végül a kertben foglal helyet az egyik padon. Kiélvezi a nyugalom minden egyes pillanatát, s hagyja hogy a napfény végigtáncoljon az arcán. Nem sieti el a szobába való visszatérést, reményei szerint lesz lehetősége a pengével szót váltani.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*A reggeli köd, s csípős tengeri sós levegő ellen egy utazó köpennyel védekezik, s most csuklyáját a fejébe húzza. Ősz szakállára kiül a dér, csak még jobban kiemelve idős korát. Biccentéssel fogadja a szolgáló által felé nyújtott bőrerszényt. A tartalma felfedése nélkül tűzi az oldalára, majd figyelmét a vezetőjükre, Canis Primuszra szegezi. Nem kételkedik a szavai helyességében, a fejébe vésett térképek s útvonalak egybevágnak a vénember szavaival. Habár a nyakában függő szent jelkép megerősítheti ennek az igazát, most nem fordul Ura segítségéhez. Futólag körbepillant, hogy a többiek részéről hangzik el kérdés, ám részéről nem kíván felesleges kérdésekkel előrukkolni.*

(https://dl.dropboxusercontent.com/u/19747772/Forum/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2016. Július 02. 11:42:45
(http://i629.photobucket.com/albums/uu18/Hagar_album/Knights/anime_gourry_zps9vhb562c.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*A reggelivel összekötött megbeszéléshez már nem tud mit hozzá fűzni Gewin, így inkább visszatér a tányérján lévő maradékok eltüntetéséhez. Közben figyeli a többiek megjegyzéseit és a válaszokat, de ez se sokat mond számára. A feladat és a terv is egyszerű a lovag részéről: Megmenteni a bányászfalvak népét... bárhol, bármikor, bárkitől.

A nap további részét igyekszik aktív pihenéssel tölteni. A délelőtt folyamán gyakorol Sid-del és közösen előkészítik a páncélokat és fegyvereket, meg úgy általában mindent a holnap reggeli indulásra.

A kiadós ebéd után - ahol csak Rys Dan Quar-ral futnak össze és vele sem merülnek el semmilyen témában - délkutánra szélnek eresztti Sid-et. Csupán annyit köt az ifjú lelkére, hogy semmiképpen ne keveredjen bajba. Gewin maga, pedig elindul a városba. Útba ejti Domvik templomát és egy imát mond küldetésük sikeréért, majd adakozik is a helyi szegények és betegek megsegítésére.


//Off: 1 aranyat adakozok.//

Visszafelé menet még betér a kikötői piacra, hogy némi fűszert vásároljon, amik előre láthatóan jól illeszkedhetnek a sült vadhúsokhoz, amiket útjuk során esetleg ejtenek. ... Valamint megtetszik egy szelet almás sütemény is neki, így abból is vesz és el is fogyasztja az édes uzsonnát még a piacon.

A vacsoránál ismét összegyűlik a társaság, de most sincs senki igazán beszédes kedvében. Őszintén szólva ezt a véleményt Gewin is osztja. Már gondolatban a holnapi induláson és az utazáson jár az esze. Vajon milyen elemózsiát csomagolnak nekik a konyhai szolgálók reggelre virradóra?!? Abban szinte teljesen biztos, hogy a kora reggeli indulásba már nem fog beleférni a villásreggeli.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*A hajnali kelést követően a lovag és apródja kimossa szeméből a csipát és felszerelkezik. Így a palazzo udvarán már teljes díszben, talpig páncélban és fegyverben várják az indulást. Gewin pajzsát és shadleki stílusú buzogányát a nyereghez rögzíti, míg legnagyobb becsben tartott kincsét - a makulátlanul csillogó pallost - hüvelyében a hátán átvetve viseli. Bár köpenyét felcsatolta mellvértjére, de csuklyája hátra van vetve, így kicsit csapzottan, de szabadon verdesi derékig érő szőke hajzuhataga a hátát a lovagnak. Szelíd, mégis lelkes mosollyal fogadja az utitársakat. Mindenkit üdvözöl ezen a korai órán és tőle telhető figyelemmel hallgatja vezetőjük eligazítását. Közben a Salza címeres erszényt övtáskájába rakja és gondosan becsatolja a bőr alkalmatosság száját.

A térképészet nem tartozik sem erősségei, sem hobbijai közé, így nem sokat mondanak a szőke vitéznek a felsorolt helyek. Azért igyekszik megjegyezni őket, hogy alkalom adtán tudja merre is kellene haladniuk, ha megkérdezne az úton egy-két helybélit.

Amint mindenki el- és felkészült megindul a csapat. Gewin is besorol a többiek közé Sid-del az oldalán. Nem szeretne semmilyen társalgás útjába állni, így igyekszik vagy szélen vagy hátul haladni a kompániában. Amíg nem intéznek hozzá kérést vagy másért meg nem szólítják, inkább a tájban gyönyörködéssel múlatja az időt. Bár induláskor a sűrű és kissé talán ijesztő köd miatt nem sokat látni, de a délelőtt folyamán felszáll a pára és gyönyörű őszi időben lovagolhatnak tovább. Bár az idillt azért egyre jobban beárnyékolja, hogy kimaradt a reggeli. Így Gewin egy idő után már azt latolgatja lova nyergében ülve, hogy vajon mikor állank meg harapni pár falatot?!? Vagy hogyan tudna menet közben legalább néhány almához jutni?!?*

Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2016. Július 03. 21:38:21
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

A nap első sugaraival kel, bár a tengeri köd miatt az égitest gyönge reggeli fénye ritkán talál utat a szobájába. Apró gyakorlószőnyegét leterítve meditációba kezd, majd gyakorlással folytatja a reggeli rituálét. Így megy ez, már hosszú évek óta - a mozdulatokon az avatatlan szemlélő is észrevehetné az idő csiszolta rutint, a mozdulatok begyakorolt tökéletességét. Nem hiába mondják, hogy a fejvadászok közel állnak a Slanekhez.

Az elsők között ér le a palazzo udvarára. A lovához lépdel, bőr hátizsákját és egyéb személyes holmijait, a nyergen rögzíti. Közben a többiek is megérkeznek, akiket természetesen illendőképp köszönt. A kapott pénzes zsákot a tartalma különösebb vizsgálata nélkül teszi el a málhája közé, majd nyeregbe száll, és onnan hallgatja a megjelenő Primusz szavait. Memorizálja a városok neveit, és az útvonalat, bár a térképészet tudományával nemigen foglalkozott eddig, így csak nagyjából tudja felvázolni lelki szemei előtt az előttük álló utat.
Mivel a társaság ezen a ködös reggelen nem tűnik túl bőbeszédűnek, a fejvadász sem szólal meg. Az öreg Canis vezetésével elindul a csapat, közben Rys az inkvizítor mellé léptet. Az utazás ezen része ugyan nagy valószínűséggel tökéletesen eseménytelen lesz, s hátha a reggeli szótlanság után megindul a beszélgetés.
Persze ritkán megy gyorsan az ismerkedés, de a közös cél és az együtt töltött idő előbb-utóbb talán tényleg csapattá kovácsolja majd a társaságot. Valamiért van egy olyan érzése, hogy szükségük lesz rá.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2016. Július 17. 13:12:55
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Lassan fölszáll a köd, ami eddig a aljnövényzetet fojtogatta, teret engedve az őszi napsugaraknak. Kellemes időnek ígérkezik a délelőtt, az idősb inkvizítor is megszabadul a csuklyájától, hogy Domvik fényei az ő orcáját is cirógassák. A társaság csendesen léptet lovaik hátán, mindössze a paták dobogása kelt némi hangot, ahogy a földet tiporják. Ahogy a fejvadász mellé sorol a hátasával, az inkvizítor vet egy fél pillantást a férfira, azonban néma marad. Mindössze pár perc elteltével nyitja szólásra száját.

- Rys Dan Quar, ha nem tévedek. Aignan bel Verperiodi. - fordul a fejvadász felé s üdvözlésképpen megereszt egy félmosolyt, miközben tekintetét mélyen a másikéba vési. - Mióta szolgál a báró udvarában?

*Kérdezi, de immár pillantását már az útjukra szegezi. Hangja abszolút tárgyilagosan cseng, ártatlan érdeklődés csupán.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2016. Szeptember 13. 17:35:32
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Csendben lovagol az inkvizítor mellett, és a környéket szemléli. Még ismerős vidéken járnak.
Nem tűnik bőbeszédű fickónak - állapítja meg magában a fejvadász -, ahogy néha-néha egy-egy oldalpillantással figyeli a csuklyáját hátradobó inkvizítor arcélét. Az elöl haladó Primusz válla felett előre-előrepillant a távolba, a cél felé. Közben egyre azon töri a fejét, hogy hallott-e már valaha bármit is Verperiodi famíliájáról.
Az inkvizítor töri meg a dobbanó paták egyöntetű háttérzaját.


- Nem téved, uram. - mosolyodik el halványan, nem kerülve az inkvizítor tekintetét. Azt mondják, a szem a lélek tükre - megpróbál hát valamit kiolvasni a másik szemeiből. - Második éve töltöm napjaimat Salza báró palazzójában.

A taleiosz közben ismét az útnak szenteli figyelmét. Pár perc lovaglás után Rys veszi fel a beszélgetés fonalát.


- Felteszem nem ismerte korábban a bárót. E vidékről származik?

Semleges, tárgyilagos kérdés. A fejvadász magában elmosolyodik - egyikük bőbeszédű - ha így haladnak, akkor mire elérik a céljukat, akár három kérdést is feltesznek egymásnak.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2016. Szeptember 15. 16:40:42
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Úton-útfélen
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

A köddel együtt a társaságra telepedő csend is oszlani látszik. Előbb az idősödő lovag szólítja meg a hátasával mellé soroló testőrt, majd Tyrus nyelve is megered. Elsődlegesen a szőke lovaghoz intézi szavait, de azok elég hangosak ahhoz, hogy a másik kettő is felvehesse beszélgetésük fonalát, ha úgy hozza a kedvük.
- Gewin, mit gondol, mi lehet a gond a bányákkal? Talán Sánchez báró áll e rejtély mögött? Vagy talán ... - kópés félmosoly jelenik meg a bárd borostás ábrázatán - ...egy sárkány garázdálkodik azon a környéken és az falja fel a bányászokat?
Egyből eszébe jutnak ezekről a misztikus lényekről szóló históriák. Az efféle történetek igen kedveltek tábortüzek mellett, de kocsmákban, italmérésekben is remekül lehet velük szórakoztatni a közönséget.
- Vagy ... - bocsátkozik újabb feltételezésbe - ...azok a kék szemű démonfattyak már ide is betették a lábukat? Hogy is nevezik magukat, Ősi Nép? Cöh! - ezzel egyidejűleg hegyeset köp a földre, jelezve véleményét az Ibarát elárasztó amundokról.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2016. Szeptember 17. 15:45:12
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín:Útón – útfélen Berrana-ronda városából Ronte-ronda, Dhiappo, Erronquil városok érintésével egészen Testarendi-ig.
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Utón – útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


//OFF sz egymás közti interakciók rátok vannak bízva ha Prímuszt nyöktetitek vagy mást akkor természetesen jövök OFF//

Prímusz nyugodt és kiszámítható tempót diktál a rónok által lefektetett köves kereskedelmi úton Testarend felé így a tízedik napon érkeztek meg a városba, majd másnap megindultok a Könnypatak mentén a Hét Intés völgyében. Testarend-ig háromszor szálltok meg a Salza család kereskedelmi állomásain (lerakatok) és csak a többi éjszakát kell eltöltsétek, „idegen” vendégfogadókban. Úgy tűnik, hogy Prímusz az ismertség helyett a vendégfogadók vagy akár kocsmák esetében is mindig a jó konyhát és a lehetőségekhez képest nagyobb tisztaságot biztosító helyeket részesíti előnyben.
A Hét Intés Völgyében a Könnypatak mentén korai ám sűrű havazás fogad benneteket a látótávolság szinte a nullával egyenlő ám Prímusz fedetlen fővel arcát a szélbe feszítve vezet benneteket, most már sokkal erőltetettebb menetben, konok kitartásának köszönhetően kora este eléritek a patak mentén épült fogadót melyet Fogadó a Zarándoklathoz neveztek el. A szófukar Prímusz csak a lovak istállóba kötésekor szólal meg a mai nap folyamán miközben kint zuhog a hó.

-   Urak a fogadót Grummék vezetik egyszerű ám tisztességes népek és a talán ez a legutolsó kényelmes és tiszta szállás a völgyeken belül szóval becsüljék meg és használják ki mind a szállás mind a konyhát.

A fogadó terméskőből épült és két szintes valamint a földszinten két terem található egy kisebb és egy nagyobb a nagyobb teremben egy kisebb utazó társaság tartozik és félhangosan arról társalognak, hogy az ítéletidő biztosan a Skarlát Boszorkány rossz hangulatának köszönhető aki fent lakik a völgyekben és a hangulatához igazodik az időjárás. Prímusz szó nélkül csak egy apró biccentést megejtve megy el mellettük és egyenese a pult mögött álló idősebb férfihez tart, aki látszólag nincs túl jó kedvében sőt mondhatni gyászos a hangulata.

-   Üdvözöllek Grum szállást szeretnénk éjszakára az urak Salza báró kegyét vagy vendégszeretetét élvezik és felfelé tartunk a bányákhoz – mondja Prímusz.

A Grummnak szólított férfi végignéz a társaságon láthatóan megpróbálja felmérni az igényeket majd bánatosan ingatja a fejét miközben megszólal.

-   Sajnálom Prím de külön szobákból csak egy darab egyágyas és egy darab kétágyas szabad a másik kettőt már lefoglalták az előttetek érkezők, így a három helyen túl csak a hétágyasakban és a tizenhárom ágyas közös szállásokon van szabad hely. Amennyiben fürdeni szeretne a társaság azt még jó lenne most tudni mert a beállt ítéletidőre tekintettel már most a dézsák alá kell gyújtani és nem is vagyunk annyian amennyien lenni szoktunk.

A tárgyalás közben hála a teremben lévő nagy kandallóban pattogó tűznek lassan felengedtek és megérzitek a vendégtársaságnak kihozott forró mézsör és forralt bor illatát amit egy takaros lányka szolgál fel nekik, valószínűleg Grum lánya vannak jegyek amikből következtetni lehet a családi kapcsolatra, valamint a meleg italok illatát követően fűszeres sülő hús illata is megérkezik hátulról valószínűleg disznó vagy malacot húztak nyársra a tűz felett és lassan forgatják.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://i38.servimg.com/u/f38/12/76/47/63/cormyr10.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2016. Szeptember 17. 16:18:21
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Feltehetőleg a fejvadász fülébe nem jutottak el azon messzi vidéki mendemondák, melyek az átkos Verperiodi birtok körül keringnek, mint holmi ártó kísértetek. Azok, kik pedig hallottak vón róluk, bizony istenfélő, babonás népek. Egyik sem igaz Rys Dan Quarra. Az inkvizítor állja a másik fürkésző pillantását. A kék lélektükrök nem fodrozódnak ármányban, egyenesség s földöntúli nyugalom árad belőlük. Alig észrevehetően bólint a férfi válaszára. Ötödik esztendeje szolgálja hát a bárót, ritkaság számba megy ha egy klán ilyen sokáig mellőzi fivérük közvetlen szolgálatát. Ám nem lehetetlen, nem megfeledkezve oly eshetőségről sem, hogy Rys Dan Quar nem csak a Salza ház érdekeit tartja sem előtt, hanem felettesei akarata is elér hozzá. A fejvadász kérdése zökkenti ki az elrévedésből.*

- Mindössze hallomásból. Kék vér csörgedez az ereimben, így elengedhetetlen számomra a nemesi házak, s azok családfájának ismerete. Mégsem lennék meglepve, ha ismeretlen szigillumot sodorna elém Domvik keze, hisz oly sok család osztozik a földeken, mint égen a csillag, s csepp a Gályák-tengerében.

Mosolyodik el szelíden az idősb férfi. Valóban sok felé vitte eddigi útja, de a tanulás soha véget nem érő feladat.

- A Felvidéket tekintem az otthonomnak. Rideg s zord, mégis, ki oda született s ki keresi, az megtalálhatja a felszí alatti csodát e vidékben.

*A legtöbb embernek idegen a felvidék szokása s életmódja, ez igaz. Ám a mindennapok ellehetetlenülnének, ha nem rendelkezne a maga szépségével s élővilági gazdagságával. Időközben a bárdnak is megered a nyelve, azon tanakodva mi is okozhatja a felfordulást a bányákban. Az inkviztor egyelőre nem szól bele ama társalgásba, helyette visszafordul a mellette lovagló fejvadászhoz.*

- Ön külhoni, mégis rendelkezik shadoni felmenőkkel, avagy a dajkája származott Domvik Birodalmából.

Nem kérdezett, kijelentett. Tekintetével keresi a másikét s próbálja felmérni mennyire szolgál ez meglepetésként s vajh mi a reakciója?

- Azt mondják, hogy egy gyermeknek négy éves koráig kell megtanítani, hogyan képezzen egy hangot, utána már képtelen rá.  A maga "r" betűje shadoni taníttatásra utal.

*Magyarázza a következtetést s nyitva hagyja a társalgás szálát.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2016. Szeptember 19. 20:18:25
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Meg kell hagyni, Domvik nem mérte szűken kegyeit, amikor Aignan lelkének erejét megformálta. Az inkvizítor kék szemei egy meglehetősen ritka embertípust festenek le a fejvadász számára: azokat, akiket akaratuk ereje és nyugalmuk képes átvinni bármilyen akadályon, ami e földi létben elébük kerül. Rys a mai napig pontosan emlékszik, mennyi idejébe és energiájába került egyáltalán bizonyos helyzetekben kontroll alá vonni érzelmeit, és még most sem lehet elégedett egészen az eredménnyel. A taleiosz válasza hallatán halovány mosoly jelenik meg a szája sarkában. A férfi válaszából kihallani némi cinizmust - a fejvadász sejtése szerint több dolgot látott már életében, hisz korban valamennyiük felett áll.

- Ebben igaza van. - válaszol. - Bár e földek közül sok így is gazdátlan, amit a korona próbál elkerülni, gondolom. Elég erős érdeke fűződik hozzá.

Lapos oldalpillantás Aignanra, bár valószínűtlen, hogy épp egy felföldi bélyegezné meg kritikus hangvételű mondatai miatt, főleg nem egy olyan, aki a világi hatalomnak is jórészt hátat fordított, amikor Domvik egyházának tagja lett.
Hátrapillant, meghallva a bárd hangját, s a taleiosz is követi a példáját, utána azonban újra a fejvadászhoz szól.
Rys arcára mosolyt csal a kijelentés, ugyanakkor figyelmeztetésül és megerősítésül is szolgál neki. Az első pár hónapban tudatosan tökéletesítette beszédét, hogy shadoninak hasson - ezek szerint sikeresen. Persze később majd meg kell szabaduljon eme akcentustól, ha majd maga mögött hagyta Domvik Birodalmát.


Egy pillanatra átfut az agyán, hogy esetleg nem mondja el az igazat a férfinak. Azonban klánja utasítása és saját emberismerete arra ösztönzi, hogy megbízzon az inkvizítorban - persze csak addig a pontig, amíg hivatása megengedi, így végül a történet egy részének elmondása mellett dönt. Úgyis valószínűtlen, hogy Domvik szolgája rájönne a családi kapcsolatra a báró és közte.

- Ön kiváló megfigyelő. - tényszerű elismerés, nem ajnározás, jegyzi meg továbbra is mosolyogva. - Atyám rég elhagyta már e partokat, azonban még bennem is maradt egy kevés, ami e vidékhez köt.

A másik férfi szeme fogva próbálja tartani Rysét, a fejvadász azonban állja a pap pillantását. Arcán semmi meglepetés nem mutatkozik, inkább visszafogott jókedv. Nem áll szándékában megismertetni az inkvizítort azokkal a technikákkal, amikkel igenis megváltoztatható a kiejtés és az akcentus - valószínűleg nem lelkesedne efféle tudományokért, bár feltételezhetően hallott már hasonlóról.

- Imádkozzon Domvikhoz, hogy a sárkányok és az amundok is elkerüljenek minket, Valles uram! - szól hátra mosolyogva a bárdnak, csipkelődő hangnemben. - Azt mondják, az effélék igen ártalmasak az egészségre.

Visszafordul az inkvizítorhoz.

- A Felföld messze esik ide, Verperiodi uram. Ha nem veszi tolakodásnak, megkérdezhetem, mi hozta e földekre?
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2016. Szeptember 20. 15:06:23
(http://i629.photobucket.com/albums/uu18/Hagar_album/Knights/anime_gourry_zps9vhb562c.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*A felvetett kérdéseken és spekulációkon láthatóan komolyan elgondolkodik Gewin, de végül csak megrázza a fejét.*

-Biztosan nincs sárkány a háttérben. Ha lenne, arról már mindenki tudna a hetedhét határban. ... Az amundok pedig szerintem fáznának itt. Miért jönnének el egy forró sivatagból a hideg hegyek közé sárkánykőért, amivel melengethetik magukat?

*Mosolyodik el a lovag a vidám kilátásokon. Lelki szemei előtt feldereng a fogvacogva sorjázó bronzbőrű had, ahogy takarókba bugyolálva menetel a hófödte csúcsok árnyékában.*

-Azt viszont nem zárhatjuk ki, hogy a bányák egykori tulajdonosa szeretné visszavenni elvesztett birtokait. Sajnos nem minden esetben egyenesek és tiszták az emberek szándékai.


*Az utazás napjai szépen lassan, de biztosan telnek. Vezetőjük szerencsére a pihenőhelyek kiválasztásánál a Gewin számára is elsődleges szempontokat veszi figyelembe: jó, kiadós étek és tiszta fekhely.
A hegyekhez közeledve a hóesés is eléri a kis csapatot. Primus már-már emberfeletti kitartását nem próbálja beérni avagy felülmúlni Gewin, inkább Sid-del együtt előveszik vastagabb köpenyüket és beburkolózva, a csuklyát arcuk előtt összefogva, lehajtott fejjel baktatnak a társaság nyomában. A cudar időjárás miatt nem is magukat félti a szőke lovag, inkább a hátasaikat sajnálja. Amint elérik Grummék fogadóját, és fedett istállóba érnek, Gewin nekiáll, hogy leszerszámozza és le is csutakolja lovát, ahogy ugyan ezt a feladatot adja ki Sid-nek is. Mikor már az állatok fedett, viszonylagosan meleg helyen falatozzák az abrakot, akkor indul el befelé a lovag is.

A fogadóba belépve - megvárva, amíg mindenki besorjázik - beteszi maga mögött az ajtót és köpenyét lekapcsolva kirázza a ráragadt havat és vizet az ajtó mellett. Majd karjára vetve a ruhadarabot körbenéz és széles mosollyal, csengő hangon köszönti a házigazdákat és utazótársakat úgy, hogy biztosan meghallják a másik teremben lévők is.*


-Szép Jó Estét a Hölgyeknek és Uraknak! Mind nagyra becsült házigazdáinknak, mind pedig kedves vendégtársainknak, akik szintén a havs utakat járva térek be eme otthonos fogadóba! :)

*A szállás, a fürdő és egyebek kérdésének rendezését az eddigi gyakorlatnak megfelelően Primusra bízza a lovag. Eleddig nem kellett csalódniuk sem az étkekben, sem a helyekben. Inkább a vidáman ropogó tüzű kandallót célozza meg a szőke vitéz és kesztyűit levéve, kezeit összedörzsölve igyekszik mihamarabb átmelegedni. Az arra járó fiatal leányra rávillantja csupafog mosolyát és szinte már kocsányon ülő szemekkel fixírozza a tálcán gőzölgő, fűszeres forralt borokat. Amint a sült illata is eléri Gewin orrát, gyomra nagyot, éheset kordul. Ezen egy kicsit megilletődve, de továbbra is mosolyogva megdörzsöli mellvértje hasrészét. Jelezve, hogy készen áll bárminek a felfalására, amit csak elé mernek tenni a háziak.*
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2016. Szeptember 21. 11:15:30
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton – útfélen Berrana-ronda városából Ronte-ronda, Dhiappo, Erronquil városok érintésével egészen Testarendi-ig.
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton – útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Nem, a sárkány valóban kevésbé valószínű. Emberöltőkkel ezelőtt látták az utolsó élő példányt... vagy még régebben?! Az amund fenyegetés viszont valósabb annál, mint azt a szőke lovag gondolná.
Az emberi természetről szóló megjegyzés mosolyra készteti a bárdot, de elnyomja magában ezt az érzést.
- No igen! - hümmögi inkább. Valószínű, hogy Gewin megbotránkozna, esetleg elszörnyedne Tyrus némely kalandját hallva.

- Ugyan, a legjobb dolgok az életben vagy károsak az egészségre, vagy erkölcstelenek. - válaszolja nevetve Rysnek, majd még hozzáteszi - Legalább rólunk is költenének hőskölteményt.

Ami egyrészt nagy lökést adna Tyrus egójának, hiszen ki ne szeretné, ha bárdok zengenék tetteit még jóval halála után is. Másrészt pont ez a halál dolog nem stimmelt, amivel az ifjú muzsikus nem volt kibékülve. Nem lenne nagy baj, ha nem ez lenne élete utolsó (nagy) kalandja. Ha pedig ez azzal jár, hogy élőként nélkülöznie kell egy hősköltemény címszerepét, ám legyen. Ezt az "áldozatot" örömmel vállalja. Különben meg eddig sem foglalkozott túlságosan mások véleményével... Mit számít hát, ha halála után hősnek tartják?! Nagyjából ugyanannyit, mintha léha csirkefogónak.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2016. Szeptember 23. 19:51:45
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Az inkvizítor szája szomorkásan lebiggyed s a hangja is lágyabbra vált a szavak hallatán. Akaratlanul is eszébe ötlik atyja s fivére, kiknek megmérgezte a szívét a gonoszság mételye, s talán lelküket megmenthették volna, ha a korona nem csak a saját érdekeit, hanem a Shadon fiainak s lányainak jövőjét nézi. Egykor mély sebet ütött ez rajta, de már megtalálta a békét az Egyetlen fényességében. Egy intő gondolat maradt, mi a lelki szemei előbb lebeg, míg tapossa e ösvényt. A feltörő emlék hatására az arcán húzódó vágás enyhén felizzik az elméjében, mire az idősb férfi odanyúl. Egy pillanat múlva eszmél rá a mozdulatra, s igyekszik feltűnésmentesen visszaereszteni a karját.*

- Pedig az országnak most nagyobb szüksége lenne egy vezérre, mint valaha. Egy emberre, ki összekovácsolja a sorsokat Domvik s a korona zászlaja alatt, hogy ezáltal beköszöntsön egy jobb kor s vele együtt a Lelkek Királysága.

*A Délvidék forrong s változásra készteti a benne élőket. A Kék Hold Istensége megbélyegzi a földeket, viszályt, árulást, gyilkolást s háborút szítva. Csak idő kérdése mikor tör ki a polgárháború, míg az uralkodói dinasztia egymás torkát támadja s a Birodalmat marcangolja belülről. Megvillan a férfi eltökéltsége, még ha kiállása nem is vetekszik a karakteresebb inkvizítorokéval, akaratereje s hite olyan hatalommal ruházza fel, amivel képes hegyeket mozgatni.*

*A fejvadászon nem mutatkoznak a meglepettség jelei, vagy mert nem szándékozott titkot csinálni belőle, vagy mert nem repeszti meg a színjáték maszkját. Egyelőre meg kell elégedjen ennyivel. Időközben a bárd is megvillantja kicsapongó énjét, gondolatban már a bordélyházban pajzánkodhat, gondolja Domvik szolgája. Azonban a lovag óvatos megjegyzése felkelti a férfi figyelmét, emberismerete azt súgja nemes lélek lakja e testet.*

- Vagy eddig csak csukott szemmel s zárt szívvel járta a világot, uram.

*Fordul hátra féloldalasan a lovából, hogy hozzáfűzze saját véleményét a bárd ellenében. Nincs a hangjában sem támadás, sem korholás. De talán hathat tanításnak vagy bölcseletnek, noha az inkvizítor messze nem nevezhető mindentudónak. Végül szelíden hozzáteszi egy apró mosolyt megengedve magának.*

- Nincs szebb dolog, minthogy az élet kiszökkel a csirájából. A születés egy csoda s oly tiszta, mint a hegyi patakok forrása. Érintetlen.

*A legtöbb embert elhomályosítja önnön természete s célja, s nem veszik észre azon csodákat, mik körülöttük lappanganak nap, mint nap. Szeretet, gyermekáldás, hit. A legtöbb csak karnyújtásnyira van. Visszafordul a fejvadászhoz a kérdését követően.*

- "Férfi-e az, ki nem teszi jobbá a világot?"

*Idézi az egyik legnagyobb tanítást, mi gyökeresen hatott eddigi életére, s tereli azóta is az úton. Kötelesség. A világuk egyik mozgatórugója, s bizonyosan ez vezérli a másikat is. Ismét belenéz Rys szemeibe, bár most nem reakciót kutat, mintsem érzékelteti komolyságát. Végül kiterjeszti szellemi hatalmát s szándékozik a másik tudatában megszólalni.*

~ Milyen mélységekben avatták be a feladatába? ~

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2016. Szeptember 24. 18:17:15
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Rys figyelmét nem kerüli el az inkvizítor reakciója - sem az, hogy emlékeibe mélyed, sem pedig a tétova karmozdulat, amellyel arcához nyúl -, azonban nem tulajdonít nagy jelentőséget neki. Mindenkinek megvan a maga múltja a társaság tagjai közül, ebben egészen biztos. Ha kiderülne, hányan kerültek két lábbal a föld alá a pengéjétől - még itt a shadoni partokon is -, valószínűleg nem aratna osztatlan sikert. Nem érdemes hát bolygatni.
Mindenesetre szó nélkül hagyja Aignan mondandóját a Lelkek Királyságáról és egy jobb kor eljöveteléről. Nem, ő sosem hitt az ilyesmiben. Istenek ide vagy oda, Rys mindig igyekezett két lábbal a realitás talaján állni, és nem engedni kósza vágyálmoknak, vak reményeknek és alaptalan feltételezéseknek.
Nem akar sem ellentmondani az inkvizítornak, sem pedig vitába szállni vele - értelmetlen volna. A férfi hangjából kihallatszik a hegyeket mozgató erő és eltökéltség, Rys számára pedig egyértelművé válik, hogy sosem fog tudni teljesen azonosulni a férfi gondolatvilágával. Mint ahogy Domvikkal sem tudott soha. Akárcsak Gewin lovag tiszta és kissé naiv világképével sem, a shadoni lovagságra jellemző olykor végtelennek tűnő jó szándékkal és jóhiszeműséggel sem.

Tyrus szavaira felnevet, és jókedvét mit sem csökkenti az inkvizítor hozzászólása.


- Kinek-kinek érdemei szerint, Verperiodi uram. - pillant a mellette lovagló férfira, utalván a bárd minden bizonnyal a végletekig kicsapongó életének. Meg kell hagyni, tehetséges muzsikus és mesemondó, ezt már bizonyította, de hogy a lelkiismerete mit bír el, az mindenkinek a saját dolga.
Az inkvizítor tanításai után visszafordul a fejvadászhoz.


- S a világon csak úgy változtathatsz, ha magad teszed jobbá - így tartják a pyarroniak, uram. - válaszol egy másik idézettel Aignannak.
A férfi Rys szemébe néz, de most másképp - tekintete nem érdeklődést, inkább sziklaszilárd meggyőződést vagy komolyságot tükröz. Az elméjében felhangzó kérdésre sem rezdülnek a fejvadász vonásai - kis koncentrálás árán válaszol, hasonló módon.


~ Mire kíváncsi, inkvizítor uram?
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2016. Október 01. 12:40:57
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*A fejvadász néma, arca pedig rezzenetlen marad. Mindig szükség van olyan emberekre, kik hajszolják a vágyálmaikat s egy magasabb, magasztosabb célba vetett hitre támaszkodva a vállukra veszik a fejlődés terhét. Ők az építők. Szolgálatuk a többi ember érdekét szolgálja, mely ideálisan mentes az egyéni javak szerzésétől. Építkezés mind a materiális s mind a spirituális világban. Az inkvizítor úgy érzi, a Penge nem osztja ezen nézeteit, ám mégsem hibáztathatja ezért. Az ő feladata a végrehajtás. Egyszerű, célravezető, ám kevésbé nemes s ideológiai célzatú. Mindazonáltal az idősb férfi elgondolkodik, vajh képes lenne-e szolgálni oly lelket a végsőkig, ki e szolgálatot teljesíti?*

- Mint ahogy a szülő neveli a sarját, s ahogy a mester okítja a tanoncot, úgy a körülmények is arra sarkallhatják az embert, hogy tanuljon. Az ember sosem ragad egy helyben, a változás körüllengi. Néha észrevétlenül, megbújva egy bokor tövében, néha pedig oly hatalmas erővel bír, hogy lehetetlen elmenekulni előle. A kérdés az marad, engedünk-e ennek a változásnak?

*Címzi a mondatot a fejvadásznak, azonban nyergéből visszafordulva a bárdot szólítja meg ezután.*

- Bocsássa meg nekem, Valles uram, ha belekontárkodtam a világképébe. Biztosíthatom, szavaim nem hordoztak becsmérlő jelleget magukban, mintsem a jó szándékom megnyilvánulásai voltak. Nézze el nekem, azt hiszem a korral jár. - villant egy szelíd mosolyt, mely enyhítheti az inkvizítor felé árasztott rosszérzést, ha egyáltalán sor került ilyesmire. - Abba viszont nincs beleszólásom - ahogy az előbb említettem -,hogy meghallgatja-e ezen észrevételeket, vagy betudja egy idős úr elmeháborgásának.

*Felesketésével rálépett egy útra, ahol fogadta, hogy eljuttatja Domvik fényét azon helyekre, ahová magától nem ér el a világosság. Mégha ezen helyek a szívekben is lakoznak. Rys szavaira egyetértően bólint, egy újabb apró mosolyt engedve magának.*

- Bölcs mondás, Dan Quar uram.

~ Mit tud a feladatról, milyen utasításokkal látták el, s milyen képességekben számíthatok magára? ~

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2016. Október 01. 16:13:52
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton – útfélen Berrana-ronda városából Ronte-ronda, Dhiappo, Erronquil városok érintésével egészen Testarendi-ig.
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton – útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

A korosodó lovag szavain Tyrus meg sem lepődik. Az "öreg" úr tökéletesen azt hozza, amit a bárd várt tőle.
Konzervatív. Teljesen konzervatív. Akárcsak apámat hallanám.
Cifrább "vádakkal" is illették már, mint hogy csukott szemmel és zárt szívvel éli az életét. Való igaz, szociális érzékenysége a nem mérhető kategóriába tartozik és a közel másfél évtizede elszenvedett szerelmi csalódás óta egy nőt sem engedett magához közel. Érzelmileg természetesen.
Vajon ez a korral jár? Én is ilyen leszek vén koromra? Nem, az kizárt.
Eddig sosem foglalkozott vele, hogy milyen lesz majd idősebb korában. A gondolatra, hogy akár csak egy kicsit is hasonlítani fog az apjára, netalántán Verperiodira, teljességgel elszörnyed. Gyorsan el is hessegeti magától ezt a kellemetlen gondolatot.
Fiatalnak is ilyen lehetett? Vagy igaz a szóbeszéd és az apja szerelmi kalandja során gyulladt ki a házuk és azóta lett ilyen szentes?
A születésre vonatkozó megjegyzés magas labda. Más körülmények között, más társaságban le is csapná ...
"Igaza lehet a csodával kapcsolatban. Nem egy hölgy szokta emlegetni az Urat ... "Oh, édes Istenem!" felkiáltással, amikor elültetem bennük az élet magját ..."
De aktuális társai nemigen értékelnék a humorát. Talán Dan Quar még értené ... de a másik kettő kizárt.
Hallgatását az elől haladó lovag félreérti és szabadkozni kezd a rögtönzött hegyibeszéd miatt.
- Biztosíthatom Verperiodi uram, hogy nem vettem annak.
Amúgy is leperegnek rólam az efféle megjegyzések.
- Mármint belekontárkodásnak. Atyám is szívesen venné, ha megállapodnék végre és családot alapítanék. Csak hát még nem találtam meg azt a társat, akivel leélhetném az életem. Szerelem nélkül meg nem akarok házasodni ...
Nem áll szándékában világnézeti vitába bocsátkozni az "idős" úrral vagy filozófiai magasságokba emelkedni az élet rejtett szépségeiről. Érzése szerint kettejük között túl nagy a szakadék, egyikük sem tudná meggyőzni a másikat a maga igazáról. Amaz már elég idős ...
Begyepesedett.
...ahhoz hogy elfogadja a másik fél véleményét, ő pedig túlságosan szabad gondolkodású ahhoz, hogy engedje, hogy beleszóljanak a dolgaiba.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

A napi pihenők alkalmával és esténként mindig előkerült tokjából Tyrus lantja, időnként pedig a pánsípja is. Ha olyan volt a társaság hangulata balladákkal és énekekkel is szórakoztatta a kis kompániát. Bármit is tartottak társai a bárd felől, zenei tehetségét nem vonhatták kétségbe.

Ahogy közelednek uticéljukhoz úgy romlik el az időjárás is. Mintha csak figyelmeztetni akarná őket egy láthatatlan erő: eddig és ne tovább. Persze az efféle babonasággal egyikük sem törődik, így rendületlenül haladnak előre az egyre erősödő hóesésben.
A Zarándoklathoz címzett fogadó talán az utolsó emberi kéz építette fedett hely, ahol meghúzhatják magukat. Belépve a kétszintes épületbe Tyrus biccent a jelenlévőknek.
- Üdv!
Majd háttal a pultnak támaszkodva - oldal felől hallgatva Prímusz és a fogadós párbeszédét - szemrevételezi a vendégeket.
- Egy forró fürdőre magam is vevő vagyok. - fordul oda a pároshoz megnyerő mosolyát megvillantva, amikor a vízmelegítésre terelődik a szó. Közben elvesz egy kancsó fűszeres forralt bort a felé nyújtott tálcáról és elégedetten legelteti szemeit a fiatal felszolgáló lányon.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2016. Október 09. 17:31:23
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Különös állat az ember, és a rosszmájúak szerint nem sokban különbözik a majomtól, amiből állítólag az Istenek kifaragták. Hogy is lehet ennyire különböző minden egyes férfi, nő és gyerek, mind más céllal, elképzeléssel, világlátással? S valahol mégis oly egyformák, mintha mind testvérek volnának. Nem úgy az állatoknál, akik a bonyolult gondolatok és érzelmek helyett az ösztönök zsigeri irányítása alatt állnak.
A fejvadász lélekben vállat von. Sosem tartotta sokkal kevesebbre az állatot az embernél, főleg azok után, hogy minél többel megismerkedett. Sőt, valójában sok szempontból ugyanolyannak látta őket. Az effélék azonban, mint az inkvizítor is, kiemelkednek az átlag népek közül - vélt vagy valós módon -, és önmagukat gyakran túl komolyan véve próbálnak az emberiség általuk elképzelt javainak szolgálatába állni. Rys sosem osztotta a véleményüket, de esze ágában sem volt ezt valaha is az orrukra kötni. Így volt ez jól - ők voltak a tücsök, ő pedig a hangya, aki a munkát végül is elvégzi, a hozzá hasonló egyszerű gondolkodású népekkel egyetemben, akik nem töltik azzal minden percüket, hogy megbonyolítsák és megmagyarázzák még a levegővételt is.

- A nagyobb kérdés, hogy a változás hagyja-e, hogy ne engedjünk neki. Előbb vagy utóbb úgyis neki lesz igaza. - mosolyodik el a fejvadász.

Az inkvizítor finoman próbálná terelgetni az igricet a saját világképe felé, mint juhász az eltévedt birkát, de Rys nagy összegben merne fogadni arra, hogy e két férfiú között nagyobb az ideológiai szakadék, mint akármelyik völgy a Sheral csúcsai között, így afféle "inkább ne akarjuk meggyőzni egymást" jellegű beszélgetésként értelmezi társai szavait.
Továbbra is mosolyogva biccent a dicsérő szavakra, majd rövid koncentrálás árán "válaszol" a shadoni mentális üzenetére.


- Az én feladatom az, hogy Ön visszajusson Berrana-rodába, épségben. A képességeim pedig e feladat szolgálatában állnak.

Nem igazán érti, a pap mit is akart ezzel a kérdéssel megtudni, vagy mire számított. Mindenesetre feltételezi, hogy az inkvizítor elsődleges célja nem a báró érdekeinek szolgálata, hanem valami más, amit előbb-utóbb talán megoszt a fejvadásszal is. De akár igen, akár nem, ez mit sem változtat Rys hozzáállásán és felkészültségén.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2016. Október 22. 19:24:41
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Hét intés völgyei, Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.



A fogadóban Gewin hangos kinyilatkoztatására többen felkapják a felyüket majd biccentenek vagy bólintanak felé és ezt követően visszatérnek a meleg étkekhez és a forralt borokhoz. Egy kisebb sebhelyes arcú asztaltársaság kockajátékba kezd egy kis kerek asztal körül.
Prímusz rátok néz Grummnak közlését követően.

-   Urak hallották mi a helyzet valamelyikük igényt tart az egy vagy kétágyas szobák valamelyikére vagy mindannyiunknak megfelelő lesz a hét és tizenhárom ágyas szállásokon található derékaljak valamelyike?

A válaszaitokat követően beszélgetésbe elegyedik a láthatóan igencsak keserű hangulatban lévő Grummnakkal miközben a megszeppent fiatal lányka helyet csinál az egyik a kandalló közelében található tizenkét személyes vaskos faasztalnál és óvatosan megkérdez benneteket, hogy milyen itallal szolgálhat amíg a disznósült elkészül, válaszaitokat követően kihozza a kért italokat majd egy gőzölgő korsóval kérdés nélkül Prímuszhoz  lép és átnyújtja neki de nem úgy mint egy vendégnek inkább mint egy családtagnak. Prímusz szó nélkül veszi el tőle és a pultra helyezi majd kesztyűit lehúzva atyáskodva magához öleli és valamit halkan mond neki a lány halk szippantásokkal távozik a konyha felé, miközben Prímusz és Grummnak tekintete bánatosan találkozik.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi „igazságvizsgálat”
Spoiler: megjelenítés
A nyakadban függő medál megnyugtatóan hideg Domvik angyala nem forrósodik fel Rys Dan Quar szavai igazak semmiféle fondorlat vagy ármány ne adj teremtő hazugság nem itatja át azokat.


Tyrus Valles „Pszi szonda”
Spoiler: megjelenítés
Utazás közben óvatosan puhatolózol társaid elméi felé és megállapítod, hogy Gewin Da Lorre apródjának Sid Da Verione-nak nem védi az elméjét pajzs mindenki másé körül ott feszül egy erőtér minek erősségét képességeiddel jelenleg nem tudod megállapítani.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2016. Október 23. 16:24:54
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Hét intés völgyei, Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus kevés kellemetlenebb dolgot tudott elképzelni az egész napos lovaglásnál. Nos, az egész napos lovaglás szakadó hóesésben mindenképpen ezek közé tartozott.

Elgémberedett és átfázott tagjainak nagyon is jól esik most a benti meleg. Ezért aztán kapva kap az alkalmon, amikor felmerül egy forró fürdő lehetősége.

- Egy forró fürdőre magam is vevő vagyok.

Az éjszakai szállást illetően megvonja a vállát.

- Prímusz Uram, nekem tulajdonképpen mindegy. Elalszom egyedül is ... nagyfiú vagyok már ... - halvány mosoly jelenik meg szája szegletében - De kivehetjük az egyik hétágyas szobát is, hogy mindannyian egy kupacban legyünk.

Ha esetleg valaki szóvá tenné, hogy ők csupán hatan vannak, nem pedig heten, akkor magyarázatképpen hozzáteszi:
- A plusz egy fős felárért cserébe nem kell idegennel osztozni a szobán.
De ő nem erőltet semmit, neki tényleg mindegy.

Ezután helyet foglal a számukra kijelölt asztalnál és kezeit a forralt boros kupa oldalán melengeti.
- Milyen szemrevaló teremtés. - böki oldalba a szőke lovagot, alig láthatóan fejével a lány irányába intve. - Biztos valami szerelmi bánata lehet. - találgatja. A lány távozásának körülményei nem kerülték el a bárd figyelmét.

A vacsora végeztével közelebb húzódik a kockázó társasághoz. A többieket is invitálja, tartsanak vele. Először csak nézi a játékukat, velük együtt hördül fel egy-egy szerencsés vagy balszerencsés gurítás láttán, tréfálkozik velük a "partvonal" mellől. Ha már megszokták a jelenlétét, akkor megpróbál beszállni a játékba.
Ha maguk közé engedik, akkor kezdésnek rendel mindenkinek egy kört abból, amit éppen fogyasztanak. Játék közben az ítéletidőtől kezdve a Skarlát Boszorkányon át próbálja a bányákra terelni a beszélgetést. Hátha sikerül elcsípni egy-két információmorzsát, ami segítségükre lehet a későbbiek során.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2016. Október 30. 14:17:44
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

- Valóban, uram, a végén mindig a változás győzedelmeskedik. Ám belátni az igazát s engedni neki kevésbé fájdalmas, minthogy az erőszakkal kitekerje az embert. Azonban ehhez szükséges a nyitott elme a világra. A hajlam az alkalmazkodáshoz s a tanuláshoz. S persze csak imádkozhat az ember, hogy az elvek ne ütközzenek a változás erőivel...

*Míg beszéde első felét meggyőződéses komolysággal mondja, addig az utolsó mondatát követően egy mosolyt villant a fejvadászra. Úgy véli, hogy az elvek nélkülözhetetlenek. Irányadók, amik a helyes ösvényre terelnek a válaszutak során, s olyan erőforrások, mikből akaraterőt lehet meríteni. A probléma viszont ott kezdődik, hogy az elvek személyre szabottak, s van hogy összeférhetetlen a többségi gondolkodásmóddal. Ideális esetben apró változások eszközölhetőek az elvek megformálásában, de félő, hogy a túl sok módosítás már torzításhoz vezet. Ingoványos terep a hit.*

*A bárd félreismeri az inkvizítort. Konzervatív, begyepesedett. Mi sem áll távolabb, ha az idősb férfi jellemét kellene meghatározni, mint ezek a jelzők. Abban viszont igaza van, hogy nem volt mindig ilyen. Szeretne úgy tekinteni magára, mint aki megtalálta az ideálisnak vélt egyensúlyt a kicsapongás és az elkötelezettség között a hosszú s tartalmas évek alatt. S hogy miként sikerült, annak majd Domvik lesz a bírája ha lelke felkerül a Teremtőhöz.*

- Érthető, ezen életévekben már fontos a családi név örökítése. Adja Domvik, hogy hamarost rátaláljon a társára s az atyja szíve is üdvözöljön.

*Kívánja a fiatal férfiúnak teljes szívből, mindenféle cinizmust mellőzve. Az inkvizítor is érzi a köztük lévő szakadékot, s az illem diktálta semleges választ, mellyel nem sérti meg Domvik szolgáját. De talán eljő még az idő, mikor hatással lehet a bárdra. Csak a Teremtő látja előre, de ő készen áll a tanításra. Gondolatiból visszatér a fejvadász felé, s szellemnyelven ismét megszólítja, miután értelmezte a szavakat.*

~ Ha eljő az idő, felfedem itt létünk valódi okát, de egyelőre képességeit a kompánia érdekeinek szolgálatába állítsa, mint Salza báró megbízottja. Az inkvizíció jelenlétének leplezése kulcsfontosságú, ameddig szükséges. ~

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Hét intés völgyei, Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*A többiek személyében tapasztalt útitársakra talált, amit elismerően nyugtáz magában. Zokszó s panasz nélkül viselik a több napos utazást, s vezetőjük is megfelelő szállásokra vezényli a kompániát. A Hét Intés Völgyébe érve viszont az idő zorddá válik. Ugyanazt érzi, amit a többiek szemében is lát: egy intő jelet, ami a megállásra készteti őket. Elhesegeti a babonás gondolatikat, s a lovag példáját követve köpenyét szorosabbra fogja az arca körül, s szótlanul követi Primusz erőltetett tempóját.*

*A Fogadó a Zarándoklathoz istállójába érve megsimítja lovát orrát, majd az istállófiú lelkére köti, hogy viselje jól gondját a hátasának. Három rezet nyom a fiú markába, majd körbetekint, ki szándékszik betérni a fogadóba. Primusz és Tyrus mögött lépi át a küszöböt, majd egy "Estét-tel" köszön a bent tartózkodóknak. Havas köpenyét lerázza, s valahol a tűz közelében felakasztja száradni. Kesztyűitől megszabadul, s a tűz fölött átdörzsöli átfagyott ujjait, miközben hátratekint a válla fölött, s felméri a jelenlévőket. Emberismerete nem hagy elsiklást a Grumm bánata s gyászos hangulata fölött, de egyelőre betudja az ítéletidőnek.*

- Osztom Tyrus uram, véleményét a fürdő s a szobák tekintetében is, részemről nem tartok igényt külön szobára.

*Helyet foglal eztán a 12 fős asztalnál, amit Grumm leánya letakarít számukra. A forró mézsör s a disznósült illata csábító, ám figyelmét most inkább a pult irányába fordítja, s a vigasztaló ölelésre. A fogadós első ártatlan kijelentése, s a lélektükrük bánatos találkozása mást foglal magában, mint ahogy azt a bárd jósolja. A gyász egy szeretett rokon betegeskedését, halálát jelenti. Vagy eltűnését. Hol a boszorkány szó lepereg egy ajakról, ott ezt is számításba kell venni. Mindenesetre nem hagyja, hogy a kellemes meleg elvonja éberségét.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2016. Október 31. 14:12:10
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Mit is mondhatna Aignan szavaira?
Igazából semmit, szép összegzése volt, amit elmondott, a beszélgetésnek. Viszonozza a pap mosolyát, jelezvén, hogy körülbelül sejti, mire is gondolhatott a másik, majd egy főhajtás kíséretében hozzáteszi.

- Igaz. Magam sem mondhattam volna szebben.

Nem szól bele a bárd és az inkvizítor között lezajló párbeszéd végébe, inkább a környező vidékre és az útra koncentrál. Az inkvizítor szellemnyelven elhangzott mondataira is csak bólint, és a továbbiakban néma csendben léptet a lova nyergében.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Az út eseménytelensége ellenére a fejvadász teljes készültségben tartja az érzékeit. Tapasztalt utazók társaságának tűnik a kompánia, akik megszokták a napokon át tartó utazást, így zokszó nélkül viselik ez alkalommal is.
A Hét Intés Völgyének kapujában úgy tűnik, eléri őket az első "intés". A fejvadász az első, az orrára hull hópehely után érdeklődve pillant a magasba - korai ez még ilyenkor -, nemsokára azonban erős hóesés szorítja metszően hideg markába a csapatot. Embert, állatot egyaránt megvisel a kíméletlen idő, ennek ellenére képesek tartani az erőltetett menetet, és így elérik a fogadót, ahova vezetőjük igyekezett.
Elmosolyodva bólint zord vezetőjük szavaira, miközben prémes köpönyegéről nagy mennyiségű havat ver le - hogy is ne becsülnék meg e fogadót? Ilyen időben még talán akkor is, ha zsizsikes a felszolgált étel, és a poloskák tartják össze az ágyakat, nemhogy így, hogy a fogadót vezető népek Primusz ismerősei.

Az ivóba lépve tapasztalt szemei egyből a bent levőket vizsgálja meg, előbb a fogadóst és háza népét, majd az utazókat. Fülét megüti a "Skarlát Boszorkány" neve, de egyelőre nem tulajdonít neki különösebb lehetőséget. Elvégre nem lehetetlen, hogy csak egy helyi babonáról van szó.
A kandallóhoz lép, és egy kicsit megmelengeti a kezeit, bár csak óvatosan, nehogy a gyorsan melegedő hús és a meginduló vér abban az elviselhetetlen viszketésben végződjön. Helyet foglal a nagy asztalnál, és maga is hozzászól a beszélgetéshez, amikor az elhelyezésükre terelődik a szó.

- Nem tartok igényt külön szobára magam sem. Elférünk. Egy forró fürdő viszont nekem is jólesne.

Nagyot húz a kupa borból, és hanyatt dől a székén, lehunyja a szemét - orra a sülő hús illatára, füle az ivó hangjaira figyel pár másodpercig. A lány közeledésére azonban kinyitja a szemét, és szótlanul figyeli a Primusz és a lány között lezajló fojtott beszélgetést. Úgy tűnik, lényegesen több minden történik errefelé, mint amiről e csendes népek beszélnének. A vacsora után az asztalnál marad, székén ülve figyeli az ivó eseményeit, és gyakorta a bárd felé sandít - kíváncsi rá, mennyire kopasztja meg a kockázó társaságot. Valószínűleg sok-sok hasonló helyen tanulta ki a dolog csínját-bínját. Olykor az inkvizítorra pillant, nem tudja, a férfi vajon meghallotta-e a "boszorkány" szót - a fajtája erre ugrik, mint akinek az eszét vették.
Kortyol még egyet a borból.
Érdekes este elé néz.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2016. November 07. 15:44:17
(http://i629.photobucket.com/albums/uu18/Hagar_album/Knights/anime_gourry_zps9vhb562c.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*A kandallótól a számukra felszabadított hosszú asztalhoz lép a lovag és apródját is maga mellé intve helyet foglal Tyrus mellett. Az utitársak válaszaira helyeslően bólint maga is.*

- Egyetértek az előttem szóló urakkal!  Mindenkire ráfér egy forró fürdő az egész napos fagyoskodás után. A szállás tekintetében a legjobb, ha a hétágyas szobát kivesszük teljesen a magunk részére. Így nem zavarunk más vendégeket jelenlétünkkel és a plusz egy ágy jól jöhet a tetemes mennyiségű felszerelésnek, melyet csapatunk magtával hozott az utazásra.

*Ezt követően nagyon várakozással és vágyakozással tekint a fiatal leányzó közeledtére. Bár Tyrussal ellentétben nem a női bájak érdeklik, hanem az étkek és italok, amik embe kedves, ám végtelenül szomorú teremtés tálcáján fognak érkezni a nagyon is közeli jövőben.
Természetesen illendően és előzékenyen átadja a rendelés lehetőségét minden utitársának, mégha közben nagyokat nyel is az italok és ételek felsorolásánál. Végül ő maga is leadja rendelését. Amennyiben lehetséges, kupa helyett korsóban kéri az finom illatű forralt bort és utána számára is tökéletes választás a malacsült. Hozzátéve, hogy valamiféle köretet is kérne hozzá, illetve egy kis savanyított zöldségfélét, amit e tájékon szokta ily módon elraktározni a helyiek. Mindenben rábízza magát a felszolgáló döntésére, ajánlatára. Csupán annyit kér, hogy a helyi ízlésnek megfelelően készítsenek mindent, hogy megismerhesse a Hét Intés Völgyének ízvilágát. Ha erre hajlandóságot mutat a kisasszony, akkor pár szóban eldiskurál vele Gewin a használt fűszerekről is. Mint lelkes, de nem túl képzett szakács. Természetesen feltartani, feszélyezni semmiképpen sem szeretné a leányt, így nem erőlteti sem a beszélgetést, sem a rendelés elhúzódását. Csupán szelíd mosollyal megköszöni már jóelőre is a háziak kedvességét és gondoskodását.

Amíg a rendelésre várnak, a szőke lovag kicsit elmélázik azon, hogy vajon miért ennyire szomorúak a háziak? Bár tanulni nem tanult a léleklátásról, de mindig is érzékeny volt a különböző hangulatokra, így abban teljesen biztos, hogy nem szerelmi bánatról van itt szó. Ennek megfelelően, szomorkásan ingatja a fejét, amikor Tyrus oldalba böki és erre*


- Tyrus Uram, úgy gondolom, hogy nem szerelmi bánatról van szó. A ház népét valami sokkal mélyebb szomorúság gyötri. Remélem lesz alkalmunk segítségükre lenni, amennyiben módunkban áll. Arra viszont megkérem, hogy a hosszú út ellenére, vagy éppen pont azért, tartsa tiszteletben vendéglátóink magánéletét. Ne akarjon a kisasszonnyal közelebbi kapcsolatba kerülni.

*Amikor megérkezik a vacsora és a korsónyi forralt bor, Gewin részéről egy jó fertályórára megszűnik a kommunikáció és csak a falatozásnak és iddogálásnak szenteli figyelmét. Az első percekben még inkább a mennyiség bevitele köti le, majd a telítettséggel egyre jobb kedvre derül és már minden falatot ízlelgetve, elégedetten mosolyogva fejezi be vacsoráját. Ahogy általában lenni szokott, most is mindent megeszik és megiszik jóízűen, amit csak elé tettek.

A vacsora végeztével, Tyrus invitálására csupán bocsánatkérően integet. Jelezve, hogy ő most kihagyja a kockázást. Sidre sandítva megpróbálja felmérni, hogy unokaöccse mennyire vágyik a nagyobb társaságra. Ha úgy látszik mehetnékje van, csupán Gewinre tekintettel nem követi Tyrust, akkor mosolyogva útjára bocsátja Sidet a szőke vitéz.

Bár a derűs szemlélődés közben Gewin fülét is megütik a babonás suttogások és a boszorkányok emlegetése, de nem tulajdonít nekik túl nagy figyelmet. No nem mintha nem lenne érdemes figyelni az esetleges gonoszság felbukkanásának hírére. Csupán egyszerűen annyira jóleső, telített érzés járja át a jó lovagot, hogy most képtelen a világ sötétségbe burkolózó oldalára figyelni.
Kis tervezés és esélylatolgatás után, végül cselekvésre szánja el magát és ültéből felemelkedve elindul a pult, illetve még inkább a konyha irányába. Természetesen a fogadó rendjét nem szándékozik megzavarni, így egy alkalmas pillanatban vagy Grumm fogadóstól, vagy az azstalok között sürgő-forgó lányától érdeklődik a szakács felől.*


- A vacsora és a forralt bor egyaránt csodálatos volt. Elnézést kérek a tolakodásomért, mégis szeretném köszönetemet kifejezni a szakácsuknak is, amennyiben ez lehetséges. Lenne rá mód, hogy rövid betekintést nyerjek a helyi konyhaművészet titkaiba?
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2017. Január 21. 17:15:54
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.



Aignan:
Az istállófiú boldogan rakja el a felkínált pénzt egyébként az istállón látszik, hogy a négylábú jószágokat a maguk módján ugyan olyan becsben tartják, mint a fogadó vendégeit.

Mindenki:
A meleg vacsora ízletes úgy tűnik, hogy kemencében sütött zsenge malacot kaptok egyszerű körettel és friss cipóval és némi savanyított káposztafélével az egyedüli érdekesség egy fura édesgyökér, amit puhára főztek. A vacsorát követően Grumm két lánya előkészíti nektek a hétágyas szobát majd a forró vizes dézsákat az ivó mögött lévő terembe ahol az ott lévő asztalokat a fal mellé tolják.

Tyrus:
A kockázó társaság nem a zord felvidékiek közül kerül ki inkább a barátságosabb partvidékiek közül, ám a legravaszabbnak tűnő fickó szerinted vagy asziszi vagy gorviki felmenőkkel rendelkezhet, keze sebesen jár és a bőre is szokatlanul sötét kreolos árnyalatú.
Nem telik bele sok időbe és játékra invitálnak a tétek aprók, pár réznél több nem cserél gazdát egy-egy fordulón belül, a társalgás során a ravasz róka viszi a szót főképp mint megtudod Roddel Zappranak hívják, úgy tűnik világjárt ember.

-   A északi útról érkeztünk a Raven birtokokról a magashegységből a rossz nyelvek azt híresztelik, hogy Ravenna Cornelia Raquel maga a skarlát boszorkány kinek hangulatához igazodik az időjárás a Hét Intés völgyeiben, állítólag egyszer egy kisnemes magára haragította Corneliat és nyár közepén elverte a jég a teljes termését még aznap a birtokán. Hát ha igazak a pletykák kinézve igencsak morcos hangulatában van a Skarlát boszorkány az ilyen ítéletidő és havazás máskor bő egy illetve két hónappal később érkezik. De ha jól veszem ki az úr szavaiból maguk a keleti úton fognak fölfelé haladni a Ködvölgybe, köd és havazás nem a legjobb párosítás, no meg, hogy Diego Juan Fernández Sánchez birtoka felé haladnak veszett egy híre van az öregnek meg az általa felállított Farkas ezrednek. Állítólag farkasbőrbe bújnak és a legelvetemültebb katonái télvíz idején egy szál késsel ejtik el a farkast melynek bundája később ékíti őket. Őket az ezreden belűl Vonyítóknak hívják. Azt beszélik, hogy a birtokon belül csak a báró és emberei vadászhatnak a farkasokra.

Gewin:
A étel dicsérését követően Grumm röviden morran az orra alá valamit majd hátravezet a konyhába ahol a nagy asztalok mellett egy óriási kandalló fölött több nyárs is forogatható valamit a kandalló parazsába tálcák és edények is helyezhetők, a helyiségben három fiatal lány és egy idősebb asszony valószínűleg a felesége tartózkodik éppen az edényeket mosogatják egy dézsa forró vízben.

-   Lovag uram bemutatom Minnat, Banniet és Gleefat a lányaimat valamint Burat a feleségemet ma este ők készítették a vacsorát a maguk számára.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi „Pszi szonda” – „Mágia érzékelése”
Spoiler: megjelenítés
Utazás közben óvatosan puhatolózol társaid elméi felé és megállapítod, hogy Gewin Da Lorre apródjának Sid Da Verione-nak nem védi az elméjét pajzs mindenki másé körül ott feszül egy erőtér minek erősségét képességeiddel jelenleg nem tudod megállapítani.
Domvik palástjának szegélyét megérintve mintha hűs tóba merülnél a téged körülvevők közül valószínűleg mindenki rendelkezik egy vagy több mágikus tárgyal a tárgyakból áradó mágikus enrgiák hűs áramlatokként csapnak meg. A leghűvösebb Tyrus Valles ő szinte jéghideg mivel nem csak a nála lévő tárgyakból árad mágia hanem személyéből is.


Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi „Kihallgatott beszélgetések”
Spoiler: megjelenítés

Grumm - Prímusz
Grumm: -Agresszív farkasok merészkedtek le a hegyekből Leddon és hat prémvadász felmentek a havazás előtt négy nappal az erdőkbe azóta sem tértek vissza csak a panaszos vonyítás hallatszik egyre közelebbről. Mind tapasztaltak nem maradtak volna fenn a hegyen,… még a havazás előtt visszatértek volna…. Utánuk kéne nézni….
Prímusz: - Az urakat kell felkísérjem, késlekedés nélkül a bányákhoz, bár aggasztó a helyzet de most nem indulhatok a fiad, a keresztfiam és a prémvadászok nyomába….

Minna – Prímusz
Minna: - Bácsikám tényleg nem tehetsz semmit Leddonért?
Prímusz: - Minna drága nem vagyok a magam ura Valdarios Bel Salzanak tartozom hűséggel, aggódom én is Leddonért, de most csak egy egyszerű hegyi vezető vagyok akinek holnap tovább kell indulnia.
Minna: - De bácsikám ott van fenn a romos erőd a gonoszság forrása meg a mélysötét barlangok és az egész a Ravennák hűbérbirtoka mondjanak bármit is Ravenna Cornelia Raquel egy gonosz démon, aki csak a hatalomra áhítozik.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2017. Január 29. 11:55:33
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Hét intés völgyei, Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrust szórakoztatja, hogy mennyire különböznek egymástól ő és a jó lovag. Tűz és víz. Valószínűleg Gewin helytelenítené, ha tudomást szerezne arról, hogy a bárd kihallgatja mások magánbeszélgetését. Azonban Tyrus sosem zárta magát semmilyen korlátok közé. Mindenféle erkölcsi gát vagy lelkiismeret furdalás nélkül hallgat bele előbb Grumm és Prímusz, majd vezetőjük és a szemrevaló leányzó beszélgetésébe.

Hmm. Azt sejtettem, hogy eltűnt valaki ... egy fiatal férfi ... de azt gondoltam, hogy a vőlegényéről van szó ...

A hallottakon elgondolkodva belehörpint forralt boros kupájába. A kortyot nem nyeli le azonnal, hagyja hogy a fűszeres aroma szétáradjon a szájában.

Érdekes dolgok ezek. Vajon van összefüggés a bányák és a farkasok között? Vajon ki ez a Ravenna Cornelia Raquel, tényleg egy démon? Az viszont biztos, hogy a prémvadászok ügyét nem szabad Gewin tudomására hozni, mert amilyen jótét lélek biztos, hogy mindenáron segíteni akarna. Akár még ingyen is ...

...

A vacsora utáni kockajáték, a remek időtöltésen kívül, hasznosnak is bizonyul. Fény derül Ravenna Cornelia Raquel kilétére, aki nem más, mint az oly sokat emlegetett skarlát boszorkány. És bár boszorkány és boszorkány között is van különbség, melyet a bárdnak saját bőrén volt szerencséje megtapasztalni néhány alkalommal a múltban, azért nem árt az óvatosság.

Mert ugye nem zörög a haraszt ...

Az viszont puszta véletlen lenne, hogy a farkasok a kreolos bőrű Zappra történetében is megjelennek? A fickó aligha tudhat a Grumm család bújáról. A bárd ösztönei azt súgják, hogy a farkasok vagy így, vagy úgy de keresztezni fogják kis kompániájuk útját.

Véletlenek nemigen vannak!

...

Kellemes meglepetésként éri Tyrust, hogy Grummnak több lánya is van. Elbűvölő mosolyával ezúttal sem fukarkodik, azonban a heves udvarlást most mellőzi. Úgy ítéli meg, hogy jelen helyzetben kevésbé fogékonyak ezek a lányok az ilyesmire. Azonban ha valamelyikük szemében érdeklődés mutatkozna, akkor nem zárkózik el. Őrá igazán igaz a mondás, hogy semmi jónak nem az elrontója.

A forró vízben ázva a bárd dúdolni kezd először egy dallamot, majd hozzá a szövegét is:

♪♫♫♪♫♪♪
"A varázsló a hegyekből közétek költözött,
hideg kék szemekkel áldani és átkozni jött.
Lent a völgyben készül a máglya, oltáron az áldozat.
Mindegy, hogy üdvözülsz majd, vagy elragad a kárhozat."

♪♫♫♪♫♪♪

Elalvás előtt a kihallgatott beszélgetések és a kreol fickó története jár Tyrus fejében. És a dal ...

♫♪♪♫♪♪
"Szürke csendben alszik a város,
Néz ezernyi ablak, már csak pislákol a fény.
Örök hajnali ködbe zárva, élő bábok kikkel játszik csak az éj.
...
Akkor búcsúzom ha kell, de hadd mondjam el én,
A szürke ködből élve kikerülnöd nincs remény!"

♫♪♪♫♪♪

...

Minden olyan zavaros és kusza. Reggel van, indulás előtt állunk. De hol van Prímusz? Micsoda, eltűnt? De hát hova lett? Most komolyan Sid fog minket vezetni, ez a kölyök? Tudja az utat, honnan? És miért szólít apunak? Ezt még tisztázni fogom vele. Na végre elindultunk. Eddig minden rendben. Kivéve, hogy farkasok a hátasaink. Hova lettek a lovak? Megint apunak szólít ez a kölyök. Gewin folyamatosan eszik, a vénember erkölcsi példázatokat sorol, Rys meg sem szólal. De hiszen neki nincs is szája?! Mondjuk én meg énekelek, megállás nélkül. Kész agyrém! Köd van. Eltévedtünk. De nem. De. Megyünk tovább a ködben. Itt van Prímusz is. Hogy került ide? Egy kastélyhoz vezet. Ótejóég! Hiszen ez a skarlát boszorkány szállása. Itt van ő is. El van fátyolozva az arca. Most fellibben a fátyol. Minna? De hogy lehet ez? Nevet rajtunk. Prímusz is nevet. Micsoda, Prímusz maga Sánchez báró személyesen? Most még jobban nevetnek

♪♫♫♪♫♫
"Jó reggelt itt a földön mindenkinek!
Friss szél hoz jó reggelt, ébredjetek!"

♪♫♫♪♫♫
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2017. Március 04. 13:03:11
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Hét intés völgyei, Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Egy inkvizítor számára elengedhetetlen, hogy elméjét s szemét nyitva tartsa, hogy árnyaltabb képet kapjon a környezete s az érzelmek, hangulatok változásairól, akárcsak a körülötte lévők jelleméről s motivációjukról. Még az út során felméri társai mentális edzettségét ennek fejében. Gondolatban adóz Salza báró elhivatottságának, mellyel  - tudatosan vagy sem - nem holmi zsoldosokat sikerült az ügye mellé szegnie. Lecsukott szemmel, suttogva mormolja a litánia szövegét, arra kérlelve Urát, tárja fel a varázsos tárgyak jelenlétét hűs áramlatok mintázataként. Akaratlanul is óvatosságra inti az információ, melynek birtokába került Domvik kegyelméből. Megtanulta már, hogy a gonosz nagy befolyással rendelkezik azok felett, kik kezdetben mentesek a szilárd erkölcsöktől. Lappangó kórként terjedhet, a szabad akarat álcájában, s lassan fertőzi meg a szívet. Szerencsés esetben a befolyás ideiglenes, ám komoly károkat okozhat. Jobb lesz, ha fél szemét Tyrus Vallesen nyugtatja...*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Rövid koncentrációt követően kiélesíti érzékeit, hogy belehallgasson vendéglátójuk s zord vezetőjük közötti beszélgetésbe. Tekintete elréved a ropogó tűz játékán, még véletlenül se illessék a hallgatózás vádjával. Megérzése helytállónak bizonyult, a bú oka Grumm fiának,  Prímusz keresztfiának eltűnése. Szilárd jellemre vall, hogy szíve vágya ellenében a férfi mégis ragaszkodik a kötelességéhez. Farkasok. Rövid időn belül többedszer kerültek szóba, rendellenes viselkedésük mögött rosszakaró erőket sejt. Ravenna bitrok. Emlékek után kutat, próbál felszínre hozni olyan morzsákat, melyek háttértudással kecsegtetnek a családdal kapcsolatban. Addig is, muszáj Leddon után menniük, válaszokra van szükség, s mellette még hetüket, Domvik nyáját is megsegíthetik.*

*Szótlanul fogyasztja az étkét a többiekkel egyetemben, azonban figyelmét javarészt a többi vendég felé irányítja - lehetőleg feltűnésmentesen -, elméjét pedig ráhangolja karnelián gyűrűje mentális vibrálására. A gonoszság olyan, mint az árnyék. Meghúzódik a világosság elől, ám amint leszáll az éj, kiterebélyesedik s sötétségként borítja be a világot. Ha a gonosz szolgái képesek soká feltűnés nélkül működni, akkor egy kém- vagy besúgóhálózattal kell, hogy rendelkezzenek. A fogadó az első hely, ahol meghúzhatják magukat az ideérkezők, miután lábuk a Hét Intés Völgy földjét tapodják. Nem elrugaszkodott gondolat, hogy jelen pillanatban is mozdulataikat s szavaikat lesik.*

*Türelmesen megvárja, hogy Prímusz csatlakozzon a társasághoz, s miután maga is elfogyasztotta saját porcióját, kérdését hozzá intézze.*

- Bocsássék meg a tolakodásért, Prímusz uram, de szembeötlött, hogy bú üli a háziak szívét. Nem teheténk-é valamit, mi enyhíti panaszuk? Tán adományért fohászkodnak a vihar okozta károk ellenében?

*A kérdést követően körbehordozza a tekintetét az asztaltársaságon, meghagyva a lehetőséget, hogy ellenezzék a felvetését. Nincs kétsége afelől, hogy a jó lovag kapni fog az alkalmon, hogy megsegítse az arra rászorulókat, bár számításai szerint Tyrus vonakodhatna, nem gondolja, hogy hallatni fogja a hangját, ha már a lovag is osztozik álláspontján. Mindenesetre kivár a reakciókkal.*
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2017. Március 06. 08:06:07
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


Mindenki:
A vacsora végeztével Aignan furcsa kérdést szegez neki az asztalhoz visszatérő Prímusznak (ami kérdést Tyrus pont, hogy elnapolt volna a „jó” Gewin lovag jelenlétére tekintettel… pfff…  :panic: ) a kérdés hallatán kísérőtök egy darabig mélázik aztán a választ egyenesen a korosodó kisnemeshez intézi.

-   Verperiodi uram itt fenn a hegyekben szívósak és makacsak az emberek a természet kihívásaival és akadályaival megbirkóznak és nem adományért hanem acélos akaratért fohászkodnak az Urhoz. A bajok akkor kezdődnek, amikor a természet természetellenesen viselkedik.
A bánat oka pedig az, hogy állítólag agresszív farkasok merészkedtek le a hegyekből és Grumm-ék legidősebb fia Leddon és hat prémvadász felmentek a havazás előtt négy nappal az erdőkbe. Azóta sem tértek vissza csak a panaszos vonyítás hallatszik egyre közelebbről. Mind tapasztaltak nem maradtak volna fenn a hegyen,… még a havazás előtt visszatértek volna…. gondolom többet nem kell mondanom az uraknak….


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi „A gyűrű „hatalma””
Spoiler: megjelenítés

A vacsora közben szórakozott játszadozásnak álcázva összekapcsolódsz a gyűrűbe ágyazott tiszta kővel melynek segítségével meghosszabbítod szellemedet, melynek köszönhetően érzed a fogadó biztonságát és egyszerűségében rejlő tisztaságot a gonosz távol tartja magát az ilyen helyektől és érzed amit a fogadón kívül az éjszakában és az árnyakban bujkál, hogy szenvedést és fájdalmat hozzon szolgái által mindenkire. Éles fogak és karmok villannak látómeződben és elhaló sikolyokat hörgéséket hoz feléd a nem létező szél. A fogadóban lévők nem viseltetnek rosszindulattal irántatok ám a gonosz valamilyen formájával nem is olyan túl régen találkozta mely találkozás fájdalmas fekélyként világít aurájukon és valószínűleg az okozott szenvedésről nem akarnak beszélni. A való világban a szellemvilágot követően már könnyebb felfedezni a nem túl árulkodó jeleket, félig meddig eltakart nem túl nagy friss sebhelyek, kamillateával borogatott váladékozó szem, itt ott hasadtan szakadt erős bőrruházat.


Aignan bel Verperiodi „Emlékek”
Spoiler: megjelenítés

Emlékek és tudás után kutatsz a Ravenna családdal kapcsolatban és az árnyék egyre jobban megüli elmédet, már emlékszel apád kiterjedt levelezést folytatott az öreg Ravenna del Segismundo márkival (őrgróf). Az inkvizíciós iratok alapján és elfojtott emlékeid alapján Inkvizítor Rudqvist útja a szolgálatod leteltét követően és nélküled valamiért - (hiszen apád levelezése a saját maga keltette tűzvészben odaveszett) - a Raven bírtok felé vezetett ám oda soha nem érkezett meg, állítólag egy igencsak komisz és kegyetlen hóvihar végzett vele és kíséretével az egyik hágóban. Az Inkvizíció alapos nem hagy elvarratlan szálakat Rudqvist inkvizítort követően Inkvizítor Baltasar kereste fel a Raven birtokot és a jelentés alapján a család tisztának találtatott Rudqvist halála balsorsú baleset volt a hegyekben. Azóta az öreg márki megtért Domvikhoz.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2017. Március 12. 10:56:15
(http://i629.photobucket.com/albums/uu18/Hagar_album/Knights/anime_gourry_zps9vhb562c.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Már éppen indult volna a pult és a konyha irányába, hogy a vacsora készítőivel néhány szót válthasson, amikor a visszatérő Primusznak felteszik az egész fogadót megülő kérdést. Gewin eredendően ezt Tyrustól várta, hogy mégse hagyja nyugodni a vére. Mégis a talán már kissé tolakodó, de mindenképp szóra érdemes témát Aignan Úr hozza fel. A jó lovag megtorpan az asztaltól felkeltében és érdeklődve visszaül helyére. Kissé előredőlve páncélos alkarját az asztalra fekteti és tőle eddig szokatlan figyelemmel hallgatja Primusz mondandóját. Nem vág közbe és nem is sietteti vezetőjüket, de egyre jobban érzi, hogy szívében fellángol az ismert tűz: Kardját a rászorulók és Domvik szolgálatában forgathatja ismét!

- Nem szükséges többet mondania Primusz Uram.

*Emelkedik fel ültéből a szőke vitéz.*

- Arra kérem, engedje, hogy segítsünk! Megkeressük Leddont és a prémvadászokat! Akár van kapcsolat uticélunk és a szomorú események között, akár nincs, nem mehetünk el szó nélkül eme eset és a benne rejtező gonoszság mellett!

*Tekintete a fejek felett a lámpafénybe réved és lelki szemei előtt már véres vicsorú, parázsló szemű farkas-bestiákkal szemben áll a kavargó hóviharban. ... Majd szemhéjai megrebbennek és kissé zavart kifejezés ül ki arcára. Sokkal halkabban és bátortalanabbul folytatja mondandóját.*

- A hegyek között, sajnos, nem nagyon ismerem ki magam. Ne haragudjon Primusz Uram, de megkérhetem, hogy legyen vezetőm - azaz vezetőnk - a keresésben is? ... Tudom nem erre kérték utunk elején, de Ön nélkül - azt hiszem - el se találunk a hegyekig. :-[ ... Pedig itt állunk a gyűrűjükben. ???
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2017. Március 12. 18:56:42
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Hét intés völgyei, Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus alig akar hinni a fülének. Pont az idős lovagtól nem várt efféle kérdést.

Ezt nem hiszem el. Vagy gondolatolvasó vagy ő is hallgatózott. De nem ... nem nézem ki az öregből. Na, nem mintha nem lehetne meg hozzá a képessége...

A bárd jól elraktározta elméjében, hogy melyik társának védik pajzsok a tudatát. És bizony Aignan bel Verperiodi közéjük tartozik.

...de ilyesmit nem feltételezek róla. Inkább csak ördögi vakszerencsével ráhibázott. Igen, erről lehet szó.

Prímusz egy darabig hezitál a válasz előtt.

Gyerünk, hazudj valamit! Legyen benned tartás! Nehogy elsírd itt nekünk a bánatod!

Azonban kísérőjük őszintén a kis társaság elé tárja Grumm-ék családi problémáját.

Ó, he!

Ahogy az várható volt a jó Gewin önzetlenségéről tanulságot téve felajánlja segítségét a háziaknak. A bárdnak szemernyi kétsége sincs, hogy Verperiodi szintén támogatni fogja ezt az ötletet. Akár tudott a valós problémáról, akár nem, nyilván nem azért hozta szóba, hogy utóbb egy vállrándítással intézze el.
Tyrus minden bizodalma a testőrben van ...

Elvégre a fogdmeg a báró embere. Ő nem fog csak úgy a saját szakállára hősködni.

De azért nem árt, ha elültet egy-két gondolatot.

- Igaza van Gewinnek. Segítenünk kell! Az sem számít, hogy a báró felfogadott minket, hogy számít ránk. Biztosan megérti majd a késedelmünk okát. Maximum majd visszaadjuk a tőle kapott pénz egy részét vagy egészét, ha emiatt nem sikerül teljesítenünk a vállalt feladatot. Hogyan is lehetne fontosabb a kötelesség, minthogy segítsünk ezeken az embereken?!
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2017. Március 13. 19:06:44
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

A társaság jól láthatóan elkényelmesedik az úton töltött éjszakák után - való igaz, egy fogadó kényelme még a legmegátalkodottabb világjáróknak is szinte szent. Főleg, ha ilyen a kiszolgálás. Rys nyugodtan ücsörög a székén, és emészt, a finom vacsorát illetően. Csak magában mosolyogja meg a jó lovagot, aki szemmel láthatóan legalább oly buzgó híve a finom étkeknek, mint magának Domviknak.

Az inkvizítor szavai váratlanul érik, bár nem csodálkozik, hogy épp az idős férfi hozakodik elő vele. Valahogy ilyennek képzelte az inkvizítor jellemét - szinte sugározza magából, hogy nem csak a gonoszságot, a titkolózást sem tűri a környezetében. Nem feltételezi, hogy a rossz szándék vezérelné a férfit, bár Primusz szemmel láthatóan tétovázik, mielőtt válaszolna.
A történet, amit az öreg nyomkereső előad, egyszerű, és egyáltalán nem ritka az ilyen helyeken. Nem mintha sok különbség lenne az ő élete és a prémvadászoké között - gyakorlatilag minden nap a saját bőrét viszi a vásárra. Pár pillanatig elgondolkodik - milyen megoldás jöhet még szóba azon kívül, mint amire Primusz utalt, de az a sejtése, hogy ez a legvalószínűbb.
Elsőként Gewin lovag reagál, és pont úgy, mint ahogy Rys számít rá: pont, mint aki a Harmadik Arcot szolgálja. Egek, ő is ennyire kiszámíthatóvá vált az évek alatt? Úgy reagál, mint egy fejvadász? Mindig ügyelt rá, hogy ezt elkerülje, de most valamiért mélyen a tudatában megszólal a kétely.
A lovag tüzes felszólalását mozdulatlanul ülve hallgatja végig, csupán a tekintetét emeli fel a vitézre. Látszik, hogy a shadonit őszinte tettvágy fűti, amit Tyrus nem is hagy szó nélkül. Az igric arcára kiülő véleménye nem is lehetne egyértelműbb - csipkelődő hangon előadott véleménye nem kevésbé. Nem gondolta volna, hogy a bárd ennyire ragaszkodna adott szavához, vagy akármennyire is érdekelné a báró sorsának alakulása. Talán más mozgatja?
Szívesebben hagyná a végére a maga véleményét, de a Verperidoi-sarj várakozásteljes pillantással tekint rá. Halk sóhaj kíséretében szólal meg.

- Talán egy csapásra ütünkk két legyet.

Eh, miért is volt szükség erre a színjátékra? Verperiodi pontosan tudhatta, hogy a lovag rohanna bele bármibe, ha arról van szó. A bárd reakciója is várható volt - igaz, azt feltételezte volna, hogy a várható kényelmetlenségek vagy a veszély riasztják majd vissza -, ő meg az inkvizítor tudtára adta, hogy mi a kötelessége. Ej, Darton nevére, pokolba az összes hátsó szándékú egyházfival!


- Tartok tőle, a feladatunk és az, amit Primusz uram itt elmondott, szorosabban összefüggenek, mint azt feltétlen szeretnénk. Azt hiszem, nem teljesíthetjük Salza bárónak tett ígéretünket, anélkül, hogy e völgy életét visszatereljük a normál kerékvágásba.

Pillantása először a bárdra lebben, majd a lovagra, végül az inkvizítoron állapodik meg. Szemében érdeklődés villan - roppant kíváncsi, mi volt a szándéka mindezzel a férfinak. Főleg azért, mert nincs kétsége felőle, hogy az inkvizítor hallgatózott, amikor a lány és vezetőjük bizalmasan eszmecserélt - talán így kívánja kiugrasztani a nyulat a bokorból?.
Közben fél szemmel a másik asztaltársaságra pillant, vajon ők mit reagálnak az asztaluknál azjló eseményekre?
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2017. Március 15. 22:11:41
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Hét intés völgyei, Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Az inkvizítort nem kell emlékeztetni honnan jött,  ismeri a felföldi népeket. Tisztában van azzal, hogy az asszonyok állhatatosak, a férfiak makacsak, mint az öszvérek, s büszkeségük nem tűri a csorbát. Igazán szorosan fojtogathatja az aggodalom Primuszt, ha mindezek ellenére szólásra nyitotta száját. Akarata sokszor ellent mondana kötelességének, ám az idősb férfi Domviknak teljesít szolgálatot s nem magának. Muszáj volt előhozakodnia, mert félő, hogy késő lett volna máskoron. Szótlanul, beletörődve bólint, jelezve nem kívánja tovább feszegetni az illem határait.*

*Elsőnek Gewin emeli fel szavát, számított a jó lovag reakciójára s szándékára, hogy megsegítse az arra rászorulókat. Szenvedélye asztrális hullámként söpör végig Domvik felkentjén, s két szó villan elméjében mivel körülírhatná a férfit: önzetlen s nemes. Azonban nem hagyhatja, hogy emberismerete becsapja. Még nem feledkezett meg a két évtizede történtekről, atyja bűnéről s a Feketerendről. Atyja példájából megtanulta, hogy farkas is bújhat bárány bőrébe.*

*Ahogy a lovag beszéde elhal, nem várat magára soká Tyrus nyers, gunyoros válasza sem. Habár jobban csattan a pénz említése a nyelvén a kelleténél, mégis kétli, hogy a férfit az anyagi javak motiválnák elsősorban. Úgy gondolja, ki ennyire öntudatosan ellenzi mások akaratát, csakis önnön javát igyekszik keresni. Akár jól csengő ezüst s aranytallérok, feneketlen korsók vagy csókos lánykák formájában. Nehéz lesz arra ösztökélni, hogy önnön gondolatára cselekedjék az inkvizítor érdekében.*

*Végül a pengére pillant néám, ám tekintete mentes a várakozástól. Nem áll szándékában befolyásolni a férfit, ám ha gyors észjárású, összepárosíthatja az ártatlannak hangzó kérdését Aignan rangjával. Rys Dan Quar megfontolt választ ad, olyat, amely nem érzelemmel töltött, tárgyilagos s kellően átgondolt. Olybá tűnik a fejvadász is figyelt a báró szavaira. Hangneme nem lepte meg, azonban abban reménykedett, szavai felfedik valamelyest jellemét avagy gondolkodásmódját s elárulkodnak személyéről. Talán kíváncsi tekintete az, amire az idősb kardforgató várt. Vajon jól értelmezi, s nem csak végrehajt, hanem gondolkodik, kételyei s megítélései is vannak? Szükséges, hogy ezen gondolatik ne vesszenek ki, s útmutatóként figyelmeztessen, ha az inkvizítor tévútra tévedne. A kegyelt szeme elégedetten villan, ahogy a lelki tükrök keresztezik egymást. Másik kérdésére hamarost választ kap, miszerint hogyan reagál az igric, ha egyedül marad álláspontjával...*

*Még megvárja az apród válaszát is, ám annak hiányában lassan kezd bele mondandójába. Kimért, halkabb s nyugodt hangon szól, nyoma nincs benne kárörömnek vagy okításnak.*

- Úgy hiszem, Dan Quar uram, jól szólott. Ha emlékeim nem csalja a kor, úgy rémlik a báró azt is meghagyta, hogy derítsék fényt mi áll a rendhagyó farkastámadások mögött, mik akadályozzák a szállítmányozást. Talán a vadászok többet tudhatnak a miértekről, s minél több lélek segíti utunk, annál nagyobb az esély, hogy sikerrel járunk. S ha még emellett ezen jó embereknek is vigaszt nyújtunk, úgy mindenképpen érdemes számot vetni.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2017. Április 07. 21:10:06
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz - Csorba Fog
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Mindenki:

A végső szavak súlyosan koppannak a társaság között, aztán visszatér a fogadó megszokott moraja Prímusz lassan mindenkin végighordozza tekintetét majd megszólal.

-   Szólok Grumm-éknak a döntésükről minden bizonnyal készítenek nekünk némi útravalót és akkor holnap hajnalban elindulunk az északi ösvényen, amely a Ravennák birtoka felé vezet.

Másnap hajnalban a meleg ágyakat követően:

A reggelit elfogyasztva Prímuszt a fogadó belső udvarán találjátok, éppen a málhás öszvér felszerelésével végez az idő hideg és nyirkos mindent ellep egy tejfölszerű nyákos köd.

-   Urak mint mondtam az északi ösvényen haladunk tovább amíg tudunk lóháton haladunk aztán majd meglátjuk az első éjszakát valószínűleg a csorba fognál fogjuk eltölteni.

Ha nincs kérdésetek kilovagoltok a nap lassan és nyirkosan telik a köd makacsul megüli a környéket csak pár méterre láttok ahogyan lassan gázoltok előre a frissen hullott térdig érő hóban. Prímusz napközben többször is megáll és a friss havat vizsgálja, itt ott feltúrja és a kopasz földet is megvizslatja, morzsolgatja kezében majd szagolgatja ágakat gallyakat vizsgál és mintha a föld szívdobbanásait hallgatná.
Alkonyat felé egy csonka fogra emlékeztető építményhez érkeztek egy torony pontosabban egy valamikor régen megerődített vízimalom amelynek a teteje kiégett és az elemek foga is megrágta mostanra egy üszkös égre meredő fogra emlékeztet.
Prímusz bevezet benneteket a torony épen maradt alsó szintjére amely látszólag táborhelyként szolgál az erre járóknak, gyorsan tüzet lehel a kövekből összerakott tűrakó helyen, majd kifelé indul az alkonyatba.

-   Szükségünk lesz kintről is tűzifára még ha nedves is, ha nem akarjuk elhasználni Grumm-ék által csomagolt összes száraz fánkat urak.

Az alkonyatból farkas vonyítást hoz felétek a feltámadó szél.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2017. Április 08. 17:55:46
(http://i629.photobucket.com/albums/uu18/Hagar_album/Knights/anime_gourry_zps9vhb562c.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Az esti beszélgetésen a dalnok szavaira Gewin rosszallóan megcsóválja kese üstökét, miközben karba fonja kezeit páncélos mellkasa előtt. Már épp mondana valamit, de végül nincs rá szükség. A társaság többi tagja egyöntetűen a helyes cselekedet mellett van, így rövid nyugtázás után Primusz elmegy, hogy előkészítse a másnapi indulást. A társaság tagjai pedig esti dolgukra indulnak.

A lovag él a fürdő lehetőségével és kicsit áztatja magát a jólesően meleg dézsában. Ezt követően lomra hajtják fejüket. ... Nem meglepő módon Gewin is álmot lát, bár ez csupán azért nem megleő, mert egy erősen túlevett vacsora általában ezt okozza. Amíg a test küzd az étekkel, a lélek sem nyugodhat. ... Viszont az sem meglepő, hogy a jó lovag álmai sem túl csavarosak vagy komorak. Most is leginkább a vacsorára kapott étkekkel álmodik. Csak óriás adagokban próbálják őket elkészíteni társaival és a ház népével összefogva. Ketten-hárman megragadják a hegynyi malacsültre hurkolt hajóköteleket és így próbálják rávontatni a húst a hullámzó köretdombokra... Végül reggelre virradóra elkészül az álom-tál és Gewin jóleső érzéssel újabb napra ébred, amikor tovább folytathatja harcát a világ finom étkei ellen.

Reggel egy gyors mosdás és felöltözés után Siddel közösen ellenőrzik felszerelésüket, hogy minden elpakoltak-e az útra. Eztt követően a fogadó előtt találkoznak vezetőjükkel, aki éppen a hátasokat és málhásokat szerszámozza felfelé. Ebben segítségére van a lovag és apródja is.

Az út ismét kicsit egyhangú a vadonban nem túl járatos Gewin számára. Bár élvezi a friss levegőt, a köd miatt nem nagyon van mit látni. Primusz láthatóan sok infrmációt merít a természetből, de ezek Gewin számára rejtélyes dolgok maradnak továbbra is. Még délelőtt igyekszik komolyan figyelni, hátha elles egy-két fogást, de délutánra be kell látnia, hogy nem lesz belőle sosem jó vadász.

Estére elérik a csorba fog névre hallgató romos tornyot. ITt az épen maradt földszintre veszik be magukat. Mielőtt saját magát kényelembe helyezné, a lovag leszerszámozza hátasát és egy kis abrakkal és vízzel vendégeli meg a hű csatamént. Apródját is ugyan erre intve. ... Mire ezzel végez, Primusz már barátságosan lobogó tüzet varázsolt. Viszont abban igazat ad vezetőjüknek, hogy nem árt a hideg éjszaka ellen több fát gyűjteni.*


- Önnel tartok Primusz Uram, ha nem bánja. Ketten biztonságosabb és ha nem is találnék elég tüzifát, amit Ön talál, azt majd én elhozom idáig. ... Sid, vigyázz az állatokra, amíg oda vagyunk.

Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2017. Április 08. 20:44:50
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz - Csorba Fog
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus megkönnyebbülten sóhajt, amikor elővezetik lovaikat az induláshoz.

Jól van. Csak álom volt. Egy rohadt álom.

Szerencsére a hátasok valóban azok, amik: lovak. Prímusz is megvan, Sid sem szólítja apának. Minden a helyén van.
A nap hátralévő részében nem is foglalkozik többet ezzel a buta álommal. Helyette megpróbálja összeilleszteni a szólamokat, amelyek az elmúlt napokban egymást kergetik elméjében. Amint lesz egy kis ideje, a lantján is kipróbálja az új akkordokat. Addig viszont meg kell elégednie a dúdolással ...

Estére egy romos malomban húzzák meg magukat. A látvány - művész szemmel - elég megkapó, így Tyrus némi időt fordít arra, hogy elraktározza elméjében a csonka fogra hajazó torony látványát. Sosem lehet tudni, hogy mikor lesz szüksége előadásához egy ilyen régi, romos épület megjelenítésére.

Odabent a tűz mellé telepedik és már nyúlna a lantja után, amikor vezetőjük kifelé indul az alkonyatba ...

"De hol van Prímusz? Micsoda, eltűnt? De hát hova lett?"

Valahol nem messze felvonyít egy farkas. A bárdnak rossz érzése támad ...

Talán nem kéne hagyni, hogy egyedül kóboroljon odakint.

Mintha Gewin meghallotta volna az igric gondolatait:

- Önnel tartok Primusz Uram...

Nagyszerű!

Most már csakugyan minden figyelmét a zenének szentelheti, elhessegetve a buta álom keltette rossz érzéseket.

Egyszer egy lovag,
Vett egy jó lovat,
Eldöntötte hát,
Irány a nagy világ.
...

♪♫♫♪
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2017. Április 08. 22:48:08
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan szavait egy bólintással nyugtázza. Egy olyan egyházfi számára, mint a Verperiodik sarja, talán kötelesség egy efféle ügy felgöngyölítése, amit nem akar a vadász kétségbe vonni, de számára furcsamód meglehetősen nagy motiváció a Salza családhoz fűződő szerződésének vége. Elege volt az Egyisten országából egy időre, még ha a klán utasítása szerint is kell eljárnia ebben az ügyben.
Miután a társaság szétoszlik, Rys is a szobájába megy, és előveszi a követ, amit a klánjától kapott, miközben az ágyon ücsörög. Szórakozottan forgatja a kezében, és a mellé kapott tőrt is. Miért efféle eszközöket bocsátottak a rendelkezésére? Miért épp most? Miért olyan fontos Aignan bel Verperiodi személye?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják, míg végül álomra hajtja a fejét - miután ellenőrizte az ablaktáblákat és kiékelte az ajtót. Hiába, vannak szokások, amiket nem lehet egykönnyen elfeledni.

Reggel korán ébred, és már az ablakból látja, hogy milyen sűrű köd üli meg a völgyet. A reggeli meditációs gyakorlatok és persze némi reggeli után az udvarra siet, ahol Primusz már a lovakat és öszvéreket készíti fel. A társaság elég szótlan a reggelen, mintha ez a köd egyfajta baljóslatú árnyék is volna, ami megüli a szíveket.

Az út elég egyhangú, a köd és a térdig érő hó nem segíti a gyors előrehaladást, és a hideg elől igencsak jól jön a prémes köpönyeg. Feszült figyelemmel kíséri Primusz mozdulatait, olykor ő maga is leszáll a lóról, hogy megnézzen ezt-azt, hiszen maga is tapasztalt nyomkereső. Olykor az észrevételeit is megosztja a vezetőjükkel, de legtöbbször csak csendben teszik a dolgukat mind a ketten.
Alkonyatra jár már a nap, amikor megpillantja az egykori épület maradványait.
<Csonka fog... hát persze...> pillant fel a jellegzetes formájú romra.
Az alsó szintet foglalja el a társaság, ami -ez egyértelmű- az erdőjárók és vadászok gyakori szálláshelye. Primusz tüzet gyújt, odakint farkashangon üvölt a szél.

"- Szükségünk lesz kinti fára is..."

A fejvadász felpillant, először a vezetőjükre, majd Domvik papjára, de mielőtt döntést kellene hoznia, a lovag önként jelentkezik a kíséretre. Ketten talán kevésbé vannak veszélyben, bár Gewin saját bevallása szerint sem tapasztalt erdőjáró.


- Ne menjenek messze. - fűzi hozzá, a távozókhoz intézve szavait.

Ezek után alaposan körbejárja és szemügyre veszi az épületet kívül-belül. Használhatók-e a felsőbb szintek, mennyire épek a falak, esetleg veszélyesek-e, a tűz mennyire látszik kívülről, az állatok mennyire vannak biztonságban, milyen a torony környezete, van-e menekülőút - tapasztalt szeme precíz alapossággal vizsgálja meg a táborhelyüket, minél több lehetséges eseményre igyekszik felkészülni, legalább egy tervvel. Ez lesz az első olyan éjszaka, ahol tényleg nem mindegy, mennyire éri őket váratlanul valamilyen esemény. Odabentről halkan kiszűrődik Tyrus éneke, mire a fejvadász csak mosolyogva megcsóválja a fejét.
Mielőtt visszamenne a tűz mellé, követi pár méteren keresztül Gewinék nyomait, hátha látja a vezetőt és társukat, majd megpróbálja memorizálni a csapásokat és lábnyomokat, amiket ők hagytak, hogy reggel feltűnjön neki a változás.

Mindez legalább egy fertályórájába kerül, és már kezdi érezni a hideget. Visszatér a szálláshelyre, és reméli, hogy Gewin és Primusz is visszatértek már.
Odabent Tyrushoz fordul.


- Ismeri azt az éneket, ami úgy kezdődik, hogy... ♪♫♫
"Hajópadlón születtem,
Öböl ringó vizén..."

Halkan énekli a tengerek mentén ismert kalózének sorait, amit sokat hallott Haddarennim kocsmáiban, és amelyet igencsak megkedvelt.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2017. Április 14. 15:00:28
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz - Csorba Fog
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*A bárd végül nem él újabb ellenvetéssel, helyette zord vezetőjük szólal fel s mondja ki döntésük. Bármily kimenetel is történjen, örül a szíve, hogy lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek Grummék vigasza érdekében. Miután a társaság szétoszlott, még egy pár szívdobbanásnyi ideig követi Primuszt a vendéglátóikhoz, figyelve a fogadósék megkönnyebbült arckifejezését. Nem szabad elfelejtenie, hogy elsősorban Domvik felkentje, ki felelős a nyáj üdvözöléséért. Végül visszafordul a fogadó terméhez, s még utoljára kiterjeszti szelleme hatalmát. Ha akadna olyan az ismeretlenek közül, kik elméjét mentális pajzsok védenék, úgy szellemnyelven meghagyja a pengének, hogy tartsa szemmel őket, találkoznak-e valakivel az éj leple alatt. Amennyiben végzett eme utasításával, avagy nem talált olyan személyt ki járatos lenne a szellem tudományában, úgy megtér a forró fürdőkhöz jó maga is. Mielőtt alvásra hajtaná a fejét, elméjét ráhangolja a nyílászárók nyitódására, ne érje készületlenül egy váratlan esemény. Nem a penge az egyetlen ki képtelen elfeledni bizonyos szokásokat.*

*Mint mindig mikor az Egyház küldetését végzi, igyekszik éjjelente ráhangolni a tudatát Istenére. Habár mély pihenés során a kósza s csapongó, összefüggéstelen gondolatok gyakran maguktól egésszé állnak, úgy tulajdonítja, hogy az álmok, melyek hatalmukba ragadják mind Domvik útmutatásai avagy intelmei. S mire felkel, tán új szemszögből tekint a világra.*

*A hegyekben jár, körülötte nincs egyetlen lélek, csupán a szél süvít a füle mellett. Lábát keményen megvetve a jeges sziklákon, erőt megfeszítve halad előre a térdig érő hóban. Prémes köpenyét az arca elé fogja, ám a szél, mi a hideget hordozza a csontig hatol, s az égből aláhulló hópelyhek is szinte metszik a bőrt. Az orráig nem lát, s ereje is kifogyóban, de a szíve s a hite az mi viszi előre. Végül leér a hegyről, s egy csapásra alább hagy az ítéletidő. A felszín szinte tükörsima, mindössze a távolban púpozik, mintha alakot akarna ölteni. Ahogy közelebb ér, csak akkor látja, hogy szétzúzott kardok, zászlók, lovak s emberek tetemeit rejti maga alatt a hótakaró. Érzi, ahogy a sötétség hirtelen összeszorítja a szívét s lentebb kúszik a torkán, hogy fojtogassa. A fagyott testek egytől-egyig a föld felé fordulnak, mindössze egy, kinek halott tekintete az égen lévőket keresi. Óvatosan közelebb hajol a férfihoz, hogy csak akkor ismerje meg benne volt bíráját s mentorát, Rudqvist inkvizítort. A hó megüli a szakállát, arcát sebhelyek borítják, a bőre pedig egészen kék a fagytól. A megviseltség ellenére, mégis nyugodtak a vonásai, mintha halálában is megtalálta volna a békét Domvikban. Ez a kép melegséget áraszt szét belsőjében, enyhítve azt a nyomást, ami a gonosz erők képviselnek. Majd a halott férfi keze hirtelen megragadja az inkvizítor karját, a szemhéjak pedig felpattannak. Ugyanebben a pillanatban örvény támad, hogy az idősb férfi alig bír megállni a lábán. A lélektelen, üres szemek egészen felnyársalják a férfit, a szavai túlvilági hangon szólnak, metszőbben, mint a szél.
- Láss!
Megremeg alatta a föld, majd pillanatokkal később meg is nyílik az. A férfi tehetetlenül zuhan a sötét mélybe, miközben mentora hangja még mindig ott visszhangzik az elméjében...
*

*Lassan nyitja ki a szemét. A szobába még nem vetül fény, mert a környéket még mindig az éjszaka tartja fogságában. Úgy tűnik mindenki előtt kelt, s a hajnal még várat magára. Hangtalanul készülődik össze s miután elmozdította az éket, bezárja maga mögött az ajtót. Szándékában áll felkeresni a helyi domvikita templomot, hogy elmondhasson egy imát s feltölthesse elméjét Domvik hatalmával. Végezetül fohászt mormol Urához, vigyázza őket az útjukon, majd adományként két ezüst tallért helyez a perselybe. Mire visszatér a kompániához, addigra már nekiálltak a lovak felszerszámozásához. Köszönti társait, miközben segíti őket a készülődésben, hátasára pedig vastagabb takarót terít vagy megkettőzi azt.*

*Az úton csendes, legfőképpen a gondolatival van elfoglalva s próbálja feleleveníteni az álmát. Vajon mit kell látnia? Próbálja összeilleszteni eddigi tudását, de sajnos arra kell rájönnie, sok mindent homály fed még. Az utat memorizálja, s gyakorta pillant térképére, hogy beazonosítsa merre járnak. Természetesen ez a feladat jóval nehezebb, mint az elsőre hangzik, hiszen a tejköd korlátozza a látóviszonyokat, a hideg pedig zsibbasztja az ujjakat. Csuklyáját ismét a fejére húzza, köpenyét pedig szorosabbra fűzi maga köré. A malomhoz érve enyhe megkönnyebbültség fut rajta keresztül, de nem hagyja, hogy eluralkodjon rajta a kényelem. Szemügyre veszi a romos épületet, de Tyrus-szal ellentétben nem a költői szépsége ragadja meg, mint a taktikai elhelyezése s védelmi funkciója. Végül követi társait s lepakolnak a lovakról. Primusz felvetésére felemeli fejét, s mint rossz ómen, farkasvonyítást hoz a szél. Tekintete keresztezi a fejvadászét, akiben hasonló gondolatok cikázhatnak, de végül a lovag felajánlja, hogy elkíséri a vezetőjüket. Enyhén meghajtja a fejét, jelezve, hogy rendben lesznek. Magában elismerően néz a fejvadász után, ki ezután a szálláshelyüket térképezi föl, felkészülve minden eshetőségre Ha nem tette volna meg magától, erre külön utasítást adott volna. Így viszont türelmesen megvárja, míg a penge végez a malom átvizsgálásával, s csak utána intézi hozzá szavait szellemnyelven.*

~ Mennyire nyújtanak biztonságot e falak számunkra? ~
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2017. Április 17. 12:27:55
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz - Csorba Fog éjszakai szállás
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi és Rys Dan Quar (Fogadó a Zarándoklathoz) :

Miután az inkvizítor mentálisan átvizsgálja a fogadót magukon kívül egyetlen embernél érzékel elmét védő pajzsokat mégpedig a ravasz rókaképű Roddel Zappar elméje körül. A pengét Zappar után küldi aki társaival együtt a kártyázást befejezve az emeleten lévő nagy közös hálóterembe megy és az egyik sarokba bevackolja magát, majd látszólag álomba merül és bő fertályórát követően apró horkantásokat hallatva békésen szuszog.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Rys Dan Quar (Útközben)

Útközben az észrevételeidet Prímusz nem látszólag nem veszi rossz néven ám eléggé szófukar csak apró hümmentések és amolyan „Igaza lehet” morranások hagyják el ajkát a hóban guggolva és térdelve amiben bizonyosságot nyersz az, hogy Prímusz mestere a nyomkeresésnek és ezen túl valami bensőséges viszony fűzi a természethez. A nap folyamán van szerencséd észrevenni a hosszú köpenye alól kivillanó két darab övére akasztott „harci” baltát amelyek mentesek mindenféle cirádától ám az egyszerű megmunkálásuk ellenére letisztultságot és eleganciát sugallnak.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Gewin Da Lorre (Tűzifagyűjtés)

Ajánlkozásodra, hogy segítesz a fagyűjtésben Prímusz csak bólint, majd kilép a szélvédett helyről a makacs ködbe és alkonyati homályba, kint energiatakarékos lépésekkel halad a legközelebb álló fák felé miközben körülöttetek a fel-fel támadó szél megkavarja a ködöt és farkasok vonyítását hozza felétek.
A fák között Prímusz látszólag szárazabb szél és vihar által kidöntött fákat keres, és azoknak esik neki gyakorlott mozdulatokkal a nála lévő egyszerű megmunkálású ám eleganciát sugárzó baltával, a csapások során a baltafej felületén halvány levél és indavonalak fénylenek fel zölden a végükön lévő virágok és termések pedig vörösen majd a csapás végeztével elhalványulnak. Prímusz fáradhatatlanul dolgozik amíg bő két öl fát méteres darabokban fel nem aprít, majd ezt követően a nála lévő széles bőrszíjakkal „rőzsébe” köti két csomagban, a farkasüvöltés egyre közelebbről hallatszik Prímusz szűk szemréssel fürkészi a környezeteteket munka közben és mélyeket szippant a levegőből mintha szaglászna.
Az a érzésed mintha valami figyelne benneteket a ködből a környező fák rejtekében szemed sarkából mintha többször is libbenő árnyakat látnál de lehet, hogy csak a sötétedés űz tréfát veled aztán ott áll előtted Prímusz és szinte a kezedbe nyomja az egyik összekötözött rőzsét.

-   Gewin uram, ha megbocsájt mindkettőt nem bírom egymagam és hosszú lesz az éjszaka remélem a toportyánok elkerülnek bennünket.

Visszafelé amint a malomhoz tartozó megviselt kőkút mellett haladtok el mintha a kútból kaparászás hangja szűrődne felfelé, a zajra Prímusz is felkapja a fejét és gyanakodva nézi a kutat a farkas vonyítás minden eddigit meghazudtoló magasságokba csap a hátatok mögötti erdőségben.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Rys Dan Quar (Csorba Fog)

A malmot körbejárva megállapítod, hogy a hegyekben található termetes kövekből falazták fel nem az egész torony az alja egy téglalap alapú nagy terem amit ketté osztottak az elejében a „száraz” raktár míg a leválasztott hátsó felében a vízikerék és a malomkövek kaptak helyet szebb időkben, a raktár négyzet alapú területe felé húztak egy emeletet valamint egy „magasított” (derékmagasság felfalazva és arra ácsolva a csúcs) tetőt – padlást.
A külső falakat körbejárva azt tapasztalod, hogy a köveken több helyen erős karmolás nyomokat látsz és érzel, mintha valaki mászó kampókkal emberfeletti erővel karistolta volna a köveket a patak hátul a hó alatt „vígan” csobog és vágja az útját a kemény hegyi kövek között a ki és befolyás zöld moháktól van ölelve mik dacolnak a hideggel és a hóval zölden virítva.
Belülről tényleg csak egy rom a malom a malomtérben csak kő maradt a fa részek teljesen kiégtek valamiféle csata dúlhatott itt. A raktár felett lévő emelete valamikor a molnár és családjának lehetett a lakhelye felborogatott ágyak és ládák miket az idő kikezdett és lángok nyomai, ami most már teljesen szembeötlő a tűzhelyt és a kéményt szándékosan lerombolták, most már értelmet nyer a lenti tűzrakó hely is mit valószínűleg az erre járó utazók a lent lerombolt tűzhely maradványaiból raktak Az ablakkeretekben még most is látszanak karomnyomok mintha valami kívülről bekapaszkodott volna.
A padlástérben a tető jó része a lángok martalékává ám az elválasztó boltozatos tűzfalnak köszönhetően nem égett le az egész tető, ami megmaradt az szélvédett nedves helyet biztosít amiben gombák és mohák tenyésznek valamint a hőmérséklet is mintha melegebb lenne, fent a „magasban” egy denevércsaládot is megpillantasz amint megvetően pillantanak le rád, hogy megzavartad nyugalmukat és biztos fészküket, valószínűleg a kedvező klímának köszönhetően itt szoktak áttelelni.
A kiégett tetőrésznél a „kő mellvéd” felett kipillantva látod amint időközben Gewin lovag és Prímusz visszafelé jönnek két jó ölnyi tűzifával ám a lenti kút mellet elhaladva megtorpannak.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Mindenki:

Kint teljesen beáll az alkonyat a köd egyenlőre nem kíván oszlani a Csorba Fogban az ajtók és keskeny ablakok helyei nyílászárók nélkül vádlóan merednek rátok miközben a farkas vonyítás minden eddigit meghazudtoló magasságokba csap az erdőségben.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2017. Április 17. 15:22:57
(http://i629.photobucket.com/albums/uu18/Hagar_album/Knights/anime_gourry_zps9vhb562c.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Nem mondható, hogy bármennyire is félős lenne Gewin. - A romos toronyból kilépve is mosolyogva intett Rys-nek a figyelmeztetésre. - Mégis a füstszerű ködben botorkálva, farkasüvöltés közepette még a jó lovag keze is pallosa markolatára fonódik. Mindezt csak tetézi, amikor már számára is érezhető módon figyeli valaki vagy valami a fagyűjtő párosukat. Kérdőn néz az erdőben is biztos lábbal mozgó Primuszra. Úgy tűnik még vezetőjüket is nyugtalanítja a környezet, legalábbis erre következtet Gewin a szimatoló gesztus láttán.
Most sem mondhatni, hogy igazán félne, inkább a harc előtti izgalom kezd szétáradni testében. Úgy érzi, hogy nem csak megfáradt érzékeik játszanak velük, hanem ténylegesen is erősödik - talán közeledik?! - a farkasüvöltés.
Minden esetre szótlanul követi Primuszt és érdeklődve figyeli a fel-felfénylő baltát. Bár az erdőjáró nem az a beszédes alkat, de Gewin figyelme hamar elkalandozik az itt-és-mostból, így kíváncsian teszi fel az őt éppen foglalkoztató kérdést az ágakat aprító vezetőnek.*


-Elnézését kérem Primusz Uram, ha tolakodó lennék. Ám akaratlanul is észre vettem, hogy a baltáján érdekes motívumok derengenek fel minden csapásnál. ... Megkérdezhetem, hogy miféle fegyverek, avagy szerszámok ezek?

*Akár válaszol az idős erdeőjáró, akár nem, a szőke vitéz nem feszegeti tovább a kérdést. Tényleg csupán a kíváncsiság hajtotta.
Mikor Primusz végez és Gewin kezébe nyomja az egyik köteg fát, a lovag készséggel elveszi és az átkötő szíjra rámarkolva viszi magával azt.*


- Adja csak Primusz Uram. Én ajánlkoztam fahordásra. Nomeg így legalább karom erejével a segítségére lehetek itt a hegyekben.

*Ahogy elindulnak vissza a házhoz, Gewin tovább viszi a rövid beszélgetés fonalát, bár kivételesen a környék szemmel tartására is odafigyel.*

-Nem akarok vészmadárkodni, mégis úgy érzem, hogy a farkasokat nem kerülhetjük már sokáig. Nem lennék meglepve, ha még ma éjjel próbára tennének minket. ... Mondja Primusz Uram, van valamilyen jó tanácsa vagy javaslata, hogyan harcoljunk ellenük? ... Mondjuk a fény mennyire riasztaná el ezeket a toportyánokat?

*Újra a tiszta, kissé naív kíváncsiság kívánkozott ki Gewinből. Bár vadonban töltött éjszakái alkalmával jártak már farkasok a közelében, de vagy nagyobb társasággal voltak, vagy a lobogó tábortűz elriasztotta az állatokat. Itt viszont - legalábbis az eddig hallottak alapján - nem átlagos farkasokról van szó, így a lovag nem hiszi, hogy ennyi elővigyázatosság elég lesz.
Közben lassan visszaérnek a táborhoz. Pontosabban elérik a romon kívül lévő kút káváját. Ahonnan a mélyből kaparászás szűrődik fel. Gewin rosszallóan összehúzza szemöldökét és ismét kardja markolatára teszi jobbját, miközben baljában maga mellé engedi a tüzifa köteget, hogy szükség esetén egyszerűen leejthesse a földre.
Néhány szívdobbanásnyi ideig a sűrű ködöt fürkészi, és végül győz a kíváncsisága is, így belepillant a kútba, hogy vajon látszik-e a kaparászás forrása?!*

Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2017. Április 19. 13:44:52
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

A fogadóban:

Miután az inkvizítor megbízza azzal, hogy figyelje a rókaképű kártyást, a parancsnak megfelelően szemmel is tartja - azonban semmi érdekes nem történik. A fickó húzza a lóbőrt az éjszaka folyamán, de azért amikor felkel, Rys még egyszer ráellenőriz a fickóra, bár ha akarna valamit, valószínűleg sokkal egyszerűbb dolga lenne a vadonban. Jelent az inkvizítornak még az utazás előtt.

A Csorba Fognál:

Útközben ugyan észrevette a vezetőjük övén feltűnő baltákat, de nem különösebben foglalkozott vele, kicsit meglepi ugyan az idős férfiú szakértelme. Látszik, hogy régóta járja már a környék vadonát, és ez elismerést ébreszt a vadászban.
Enyhe nyugtalanság keríti hatalmába, amikor Primusz és Gewin távoznak, és az inkvizítor pillantásából úgy tűnik, nincs egyedül ezzel. Nekilát a munkájának, és lépésről lépésre átvizsgálja a szálláshelyüket. A karomnyomokat és egyebeket vizslatva önkéntelenül is megborzong az egyre közelebbről hallható farkasüvöltés hallatán.


- Mi a Darton... - mormogja, miközben próbálja összerakni a történteket. Karmolásnyomok a falakon, tűz, mintha csata dúlt volna itt. Farkasok? Valami más? Miért rombolták le a tűzhelyet? Mi lehetett az események sorrendje? Megpróbálja meghatározni, mikor történhetett mindez, mennyivel azelőtt, hogy Salza báró tudomást szerzett a problémákról a völgyben? Az ablakban látott karmolásnyomok egy kicsit hozzáadnak talán a megértéshez, de egyáltalán nem nyugtatóan. Az egész hely idegen és bizonytalan, a pusztulás leheletét hordozza. Meg kell kérdeznie majd Primuszt egyről s másról, és valószínűleg Aignant is érdekelni fogja néhány dolog. Mosolyogva szemléli a denevércsaládot, majd homlokához emeli kezét.

- 'Stét kívánok...

A farkasordítás hirtelen minden eddiginél erősebben csap fel, amíg a magasban vizsgálódik, így gyorsan a mellvédhez lép. Gewin és Primusz fakötegekkel lépeget vissza a rom felé, de megtorpannak a kútnál. A fejvadász szinte ösztönből cselekszik, amikor egy pillantással felméri a távolságot, és ugrik. Igyekszik kigurulni az zuhanás erejét, és ebben segíti a hó vastagsága is. Mikor felegyenesedik, csak megrázza magát, hogy megszabaduljon a hó nagyjától, jobbjába megnyugtatóan simul egy dobótőr lapos markolata. Összehúzott szemmel figyeli a homályt, egyértelműen támadásra számítva...
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2017. Április 21. 19:48:37
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz - Csorba Fog
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Az inkvizítor bizonyosra veszi, hogy a fejvadász bármily rendellenes avagy gyanús viselkedésről jelentett volna rögvest, így aggodalom nélkül tér nyugovóra. Reggel, mikoron távolabb kerülnek a kompániától, a penge beszámol az éjszakai megfigyeléséről, melyre őszinte "Köszönöm, uram" a válasz. Ha osztották is szállásukat sötét ügynökökkel s besúgókkal, úgy más módszerrel kommunikálnak.*

*Nem telik bele sok idő, s a bárdi ének hívására a farkas kánon a válasz. A vonyítás megüli a környéket, s mintha a levegő is hirtelen lehűlt volna. Ez egyszer közelebbről hatott s még nem tért vissza az erdőségből vezetőjük s a jó lovag. Úgy dönt nem várhat a pengére. Lassan letérdel a tűz közelében, arra ügyelve hogy az igricnek háttal legyen s az ne legyen jó rálátással reá. Baljával benyúl mellvértje mögé, hogy hamarost kiszabadítsa szent medálját. Ujjaival rákulcsol Ura egy darabjára, s érzi, ahogy a nyugalom úgy árad szét a testében, mint tinta a nedves papíron. Jobbjának ujjhegyeit homlokához emeli, szemét pedig behunyja, hogy szívét kitárja Istene felé.*

- Szólítalak Uram, kérlek hallgasd meg imám,
Hét orcádnak mindjével tekints most le reám.
Vezess fénylő utadon s fogadj kegyedbe,
Adj erőt s egészséget, hogy szolgád lábát itt megvesse,
Vértezd fel akaratom s kovácsolj pajzsot kezembe,
Ám oltsd ki hévem s ints jóságra s könyörületre.
Mert hol árnyék, ott fény is lakozik,
Könnyeddel szárítsd fel a vért mi a sebekből fakadozik.
S ahogy a kard, úgy az elme is hadakozik,
Tanítsd az embert a szeretetre, s az szívből adakozik.
Ám büntesd meg a sötétségbe s romlásba taszítókat,
S emészd el az Igazad ellen szóló haragvókat.

"Sit tibi terra es daret Tuum est calator pro requie in solacium." (Legyen tiéd a föld, s add, hogy szolgád menedékében nyugodjék.)

Zárja litániája sorait az Isten Nyelvén, átitatva e sorokat Urától kapott hatalmával. Ha Domvik megsegíti fohászát, úgy lassan feltápászkodik térdelő helyzetéből, szent jelképét vértje takarásába helyezi ismét, málhájában pedig fáklya után kutat. Miután meggyújtott kettőt a tűzben a bárdhoz fordul.

- Úgy hallom, Valles uram, éneke felsérthette az érzékenyebb füleket...

*Tréfálkozik a férfiúval utalva az ordasok közeledtére, s egy finom mosoly is kiszökik orcájára. Aztán fáklyával a kézben megindul a sötétség felé, s az egyiket leszúrja az erdő határa s a bejárat közé. A tűz fényével szándékszik oszlatni a köd gomolygó fátylán, arról gondoskodva, hogy a fény épp úgy elérje a romos ajtókeretet, mint a fák sűrűjét. Ha társainak is szüksége lenne a fáklya adta lángokra, úgy elérhető távolságban van leszúrva az. Jobbja úgy simul a kardmarkolatra, mintha régi szeretők volnának. Fémes, csengő hangot hallat hosszúkardja, ahogyan kicsúszik tokjából, s az inkvizítor felkészül, hogy szembenézzen háborítójukkal.*


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2017. Április 22. 17:43:14
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz - Csorba Fog
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


A farkasok "éneke" egyre közelebbről hallatszik és ez arra készteti Tyrust, hogy foglalkozzon a "problémával". Miközben látszólag semmivel nem törődve, már-már önfeledten pengeti lantja húrjait, valójában lázasan töri a fejét, hogy mihez is kezdjenek, ha tényleg rájuk rontanak a farkasok. A zene mindig segített Tyrusnak ellazulni, muzsikálás közben valahogy könnyebben tudta rendszerezni a gondolatait is.

Eközben az öreg lovag imához készülve a tűz mellé térdel ... Hiába, mindenki saját módján készül fel a közelgő eseményekre.

A bárd a szeme sarkából látja a testőr földet érését...

Hát ez meg? Leugrott a tetőről ... ? A tető!

Elégedetten teszi le lantját és hátizsákja után nyúl, hogy előkeresse a fegyvert, ami terve megvalósításához kelleni fog.
Verperiodi tréfás megjegyzésén maga is elmosolyodik.

- Vagy épp a rajongóim jönnek, hogy találkozzanak velem.

Majd hamiskás félmosollyal szája szegletében a távozó lovag után szól:
- Azokra nem lesz szükség.
Bár tisztában van vele, hogy az öreg nemigen tudja hova tenni a kijelentését. De majd meglátja ...

Kahrei gyártmányú nyílpuskáját és a tartalék tárakat magához véve a még teremben tartózkodó apródhoz fordul.
- No, kölyök, én fent leszek a tetőn. Tartsd a szemed a hátasainkon!

Azzal megindul az emeletre, hogy odafent megfelelő lőállást találjon magának. Közben gondolatban összeszedi mindazon lépéseket, amelyekkel a valóság szövetét kedvére alakíthatja, mégha csak látszatra is.

/Fényvarázs, 120. o., 3 Mp, varázslás ideje: 1 kör, hatótáv: 15m sugarú kör, időtartam: 8 perc => nappali fényviszonyok, a kör középpontja a kút
akkor kezd hozzá a varázsláshoz, ha megjelennek a farkasok/

A varázslat létrejöttét követően a ...
- Lőn világosság!
...felkiáltás hallatszik a tetőről.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2017. Április 23. 11:36:41
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Gewin lovag lerakja a köteg fát, mit Prímusszal gyűjtöttek és a kút kővel kirakott pereme fölött lepillant a kút mélyébe, de odalent nem látszik semmi csak a sötétség, valamint friss jéghideg víz illatát hozza fel a hűs áramlat az arcába.
Amint a lovag lepillant a kútba a farkas vonyítás elhallgat mintha elvágták volna, Prímusz Gewin mellé sétál és ő is lepillant a kútba, majd morogva megjegyzi.

-   Nincs itt semmi uram a kútban csak kő és víz menjünk be melegedni a szélvédett falak közé. – majd felkapja Gewin által lerakott köteget és megindul a falak közé.

Bent Prímusz módszeresen dolgozik a begyűjtött fával és takaros tűzet rak valamint két három kisebb kupacsot is képez a maradékot pedig Grummék által csomagolt fa mellé rakja, odakint közben teljesen besötétedik csak a szél fújását halljátok farkas vonyításnak nyoma és hangja sincsen mióta Gewin lepillantott a kútba.

-   Urak térjünk nyugovóra azért nem árt, ha résen leszünk, mert bár elhallgattak a nyavalyások az nem jelenti azt, hogy az éjszaka során nem ólálkodnak a közelünkbe.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2017. Április 23. 12:27:06
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Quator-K-pei/anime_gourry_w300_h288.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Ahogy a farkasvonyítás hirtelen félbeszakad, Gewn meglepett arccal pillant Primuszra. Majd még egyszer belenéz a kútba, de csak sötétség és friss víz illata szűrődik fel továbbra is. Láthatóan ez sokkal jobban meglepte a lovagot, mintha egy ordas pattant volna ki a kútból. Kis késéssel követi vezetőjüket, aki már fel is nyalábolta a Gewin által idáig hozott fát is.

Visszaérve a rom belsejébe, körbepillant, de továbbra is a meglepett kifejezés ül az arcán.*


- Most mi történt? Hova lettek az üvöltő farkasok?! :wtf:

*Mivel nagyon távol állank a jó lovagtól az ilyen misztikumok, inkább egy vállvonással lezárja a témát és visszatér ábrázatára a derűs kifejezés, amit a többiek általában látni szoktak. A visszatérő Rys havas ruházatán is meglepődik kicsit, de erre már nem mond semmit. Abban biztos, hogy nem véletlenül huppant a hóba a férfi.

A tűzzel Primusz foglalkozik, így Gewin visszatér a hátasok ellátásához, ha Sid még nem végzett velük. Ezt követően pedig ők is a tűz mellé telepednek. Egyrészt egy kicsit átmelegedni a hosszú nap után, másrészt elkölteni vacsorájukat, ami a Grummék által csomagolt elemózsiából van. Szokásához híven a szőke vitéz gondtalanul, jóízűen falatozik. Vezetőjük intésére helyeslően bólogat két falat között.*


- Állítsunk őrséget? Szívesen vállalok részt belőle, csak mondják meg, hogy mikor kerül rám a sor.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2017. Április 23. 18:15:04
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Cyrgaan-KheaLorn-K-pei/Karakterk-pek/rysdanquarkicsi.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Amint Gewin lovag belepillant a kútba, mintha láthatatlan kezek metszették volna el a farkasüvöltés fonalát. A fejvadász pár szívdobbanásnyi ideig még a tőrdobás pózába dermed - részint a meglepetéstől, részint, mert hátha -, de mivel semmi sem történik, csak Primusz indul el a két köteg fával a malomépület romja felé, így ellazítja izmait, a dobótőrt megpörgeti az ujjai között, és visszateszi a helyére. Alaposabban leporolja magáról a havat, mielőtt segítene a vezetőjüknek fát cipelni - a jó lovag alaposan meglepődött a dolgok ilyetén alakulásán, kicsit lemaradva érkezik.
Visszafelé lépdelve a bárdot és az inkvizítort az ajtóban találják, harcra készen - úgy látszik, őket sem hagyta nyugodni a farkasok hangja.

Odabent megnézi a hátasokat, majd a lovag apródjához fordul.


- Nem idegeskedtek nagyon a lovak?

A társaság elhelyezkedik az elviselhetőbb hőmérsékletűre fűtött szálláshelyen, és mindenki nekilát elkölteni az aznapi vacsorát.

- Kezdem én az őrséget. - jegyzi meg halkan vezetőjük felvetésére, egyúttal jelezvén, hogy a további sorrend eldöntéséből ki szándékozik maradni.

Miután mindenki lenyelte az utolsó falatokat - de még mielőtt esetleg Valles énekmondó belekezdene esti műsorába - a vezetőjükhöz fordul.


- Mondja, Primusz uram, mikor élt itt a molnár? Mit beszélnek a helyiek, mi történt itt?

A társaság többi tagján is végighordozza a pillantását.

- Körbejártam a szálláshelyünket, de a saját nyomainkon kívül semmit nem találtam a hóban. A felsőbb szinteket lerombolták, amit a tűz nem pusztított el, azt ott eszi az idő. Amit lehetett, azt felhasználták ennek a tűzhelynek a felépítésére az erdőjárók. - biccent a lobogó lángok felé. - Jelenleg néhány denevéren meg mohán kívül nincs társaságunk.

Egy pillanatra elhallgat.

- De nem láttam még olyan farkast, amelyik ilyen nyomokat hagyott volna a köveken. - teszi hozzá halkan. - És azt sem hiszem, hogy egy éhes farkas felmászna ötlábnyi magasságba a malom falán, hogy az ablakon át rontson a molnár családjára.

Pillantása rezzenéstelen, és beszéd közben az idős férfi arcát fürkészi - tudja, hogy ha erőltetne bármit, nem kapna válaszokat, és az öregnek sem akar fájdalmat okozni a múlt eseményeinek felemlegetésével. ezért figyel Primusz reakcióira. Egy-egy megvonagló izom az arcon, összehúzódó szem, vagy megfeszülő ajkak sokat elárulnak Rys számára, és ha úgy ítéli meg, nem igyekszik folytatni a fejtegetéseit.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2017. Május 13. 23:29:47
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Aignan megveti a lábát a legrosszabbra számítva, mikoron a penge egy akrobatikus ugrást követve a kút szájához célozza dobótőrét. Mindössze fél szemmel tudja nyomon követni a jó lovag - felettébb elővigyázatlan - kíváncsiságát, ahogy a kút gyomrába, s talán végzetébe tekint. Ám a vonyítás eloszlik, akárcsak az árnyék a fáklya lángjánál. Az ösztöne azt súgja, a hirtelen beállt csend nincs rendjén. Több szívdobbanásnyi ideig még mozdulatlanul kémleli a fák sűrűjét, ráhangolva tudatát az erdő szívverésére. Végül fegyverét visszacsúsztatja tokjába s visszavonul a tűz köré társaival egyetemben.*

*Meg kell hajolnia Rys Dan Quar kérdése előtt, amit az apródhoz intéz. Rendkívül intelligens. Farkasok jelenlétére hátasaik viselkedésük biztosan drasztikus változna, izgatottabbak lennének. Ám ha Sid megcáfolja idegességük, úgy az alátámasztaná feltételezését, mi az elméjében formálódik. Azonban következtetéseit még odázza, míg Primusz felel a további felvetésekre. Talán az tovább finomíthatja gondolatmenetét.*


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2017. Október 28. 16:26:48
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Prímusz Quar kérdése nyomán felpillant az éledő lángokból a tekintetén árnyék fut végig és mintha a szemében is düh villanna de az csak múló pillanat.

-   A tragédia a molnárra és családjára a tragédia hat télvíz idejével ezelőtt csapott le egy kegyetlen és cudar száraz ősz alkalmával. A rossz nyelvek szerint a sors azért sújtott le a molnárra mert a legifjabb ártatlan leányát nem engedte el szolgálónak Ravenna Cornelia Raquel udvartartásába…. – merengve melegíti a kezét a tűz felett.

Miután a sötétség és köd teljesen körbeölel benneteket csak a tűz pattogás hallatszik, elvackoljátok magatokat a meleg kövek között.

-   Urak mivel dan Quar vállalta az első őrséget az éjforduló utáni hajnalhasadtához közelítő időben negyedik őrséget vállalnám magamra.

Csak miután kialakul a végleges sorrend az őrség kapcsán tér nyugovóra vezetőtök.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi „éjszakai megriadás”
Spoiler: megjelenítés
Valamikor a sötét éjszaka közepén riadsz fel a tűz kialudt a köd erősen gomolyog körülettetek szinte mindenki alszik, csak Gewin lovag apródjának Sid-nek a hangját hallod az alakját szinte teljesen elnyeli a köd csak egy homályos árnyfoltot látsz belőle. Úgy tűnik kifelé az udvar felé beszél… „Ó úrnőm fáradj beljebb szerény szállásunkra…. Igazán szégyellem, hogy a hold tündérét ilyen alantas körülmények között kell fogadjam… Az uram biztosan repesni fog az örömtől ha meglátja tündöklő jelenségét….”


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2017. Október 28. 20:15:23
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Különös események történtek ezen a különös helyen. Tyrus még most is alig hiszi, amit a saját szemével látott. A farkasüvöltés egyszerűen abbamaradt, amint a szőke lovag belekukkantott a kútba.

Szakállas állát vakargatva hallgatja a kibontakozó párbeszédet a testőr és vezetőjük között. Valóban jó lenne tudni, hogy mi történt ezzel a malommal illetve talán a hogyan még lényegesebb lehet. Azonban Prímusz fukarkodik a magyarázattal.

Nem hagy más lehetőséget...

Amit most tenni készül az felemészti mágikus hatalmának jelentős részét.

Remélem megéri...

- Azt hiszem én tudok segíteni. - sokat sejtetően mosolyog és zavartalanul kivárja, amíg minden szempár rá szegeződik. Mindig is szeretett szerepelni és élvezte, ha ő van a középpontban. - Ismerek néhány ... trükköt, fogást ... mellyel a vásári közönséget lehet szórakoztatni. - körbehordozza társain a tekintetét - Nem több, mint a pallérozott elme hatalma. - tekintetét látványosan a tüzelőnek behordott farakásra emeli, a többiek már csak kíváncsiságból is követik pillantásukkal. Az egyik fadarab a levegőbe emelkedik, mintha csak alá akarná támasztani a bárd szavait.

/Telekinézis, 102.o. meditáció ideje: 1 szegmens, 2 Pp/1 kg/

- Varázslat? Ugyan. - vállrándítás - Mindannyian tudjuk hogyan csináltam. Szorgalmas gyakorlással...

A fadarab magatehetetlenül hull vissza a többi közé.

- Node, hogy a lényegre térjek. Módomban áll megjeleníteni ennek a... az épületnek a történetét. Lehet, hogy fontos, hogy lássuk mi történt itt hat esztendővel ezelőtt... lehet, hogy nem.

Nagyon remélem, hogy igen.

/Élő történelem 126.o. Mp: 21, varázslás ideje: 1 perc, időtartam: 8 perc, hatótáv: 15m sugarú kör/

Lantja után nyúl, kényelmesen elhelyezkedik egy széken és halkan egy egyszerű akkordot kezd pengetni. A zene nem szükséges a varázslathoz, de segít a koncentrációban és kitölti a várakozás idejét, amíg a mágia megfogan és létrejön.

Tyrus egyenletessé teszi a légzését. Elméjében megjeleníti a romos épületet, amely az egész varázslat középpontjában áll. Megpróbálja épp állapotában elképzelni. Az időpont a hat télvízzel ezelőtti ősz. Hat esztendő visszafele az idő vonalán. Ősz. Kegyetlen, cudar, száraz ősz. A malom épségben áll. A molnár itt él a családjával ...

A hang nélküli illúzió peregni kezd, az események gyors egymásutánban követik egymást ... Az utolsó képsor elmúltával a lant is elcsendesedik és nem marad más csak a tűz ropogása.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2017. November 02. 18:29:41
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus játékának nyomán a sötétben megelevenedik a malom képe, pillanatképek peregnek le amint a molnár és családja élik a mindennapjaikat, szekerek kordék érkeznek, zsákok cserélnek gazdát. Az egyik napon az alkonyattal együtt sűrű gomolygó köd érkezik mely gyűrű alakban fogja körbe a malmot a ködfalból öt alak lovagol ki négy nehézvértes és egy sudár női alak a páncélosok hófehér vérteket viselnek mint a nő fehér ruhájának kiegészítése egyedül a fekete hajzuhatag és a sisakok sötét tollforgója ami éles kontrasztot alkot a világos tónusokkal. A molnár dacos terpeszben áll a jövevényekkel szemben, míg a családja mögötte a földre borul egy idő után úgy tűnik, hogy a lovasok dolgavégezetlenül távoznak, a köd mindent beburkol.
Árnyak mozognak a kavargó ködben öten vagy hatan lehetnek hatalmasak úgy kettő vagy kettő és fél méter magasak görnyedten szinte négykézlábra ereszkedve járnak megrohanják az épületet a kő szikrázik karmaik alatt a fa mint ócska korhadt deszka szakad be testük nyomása alatt aztán felcsapnak a lángok és az égen kirajzolódik egy szakadt szárnyú sötét alak mélyfekete szelvényezett vértben. Az emelet egyik ablakán a lángok fényében egy izmoktól duzzadó szőrős kar hajánál fogva tart ki egy karcsú női alakot valószínűleg a molnár egyik lányát az égen lebegő alak lecsap és szárnyai közé zárja majd mindketten az udvaron álló kútba hullanak a köd besűrűsödik a lángok lelohadnak ismét csak árnyakat láttok távozni és mintha három zsákokat vagy mást cipelne a vállán.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2017. December 30. 21:55:31
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Ravenna Cornelia Raquel neve már többedszerre kerül szóba. Először Grumm lánya a fogadóban, majd vezetőjük említette meg. Aignan ismeri mennyire babonásak a szegény népek, s hogy a szájhagyomány útján terjedő mende-mondák korántsem fedik a valóságot, mintsem tanító-, vagy éppen elrettentő jellegűek. Ezen szóbeszédek pedig új ajakkal találkozva úgy szétszélednek, mint a virágok porzói szélvihar idején s úgy változnak, mint a lángnyelvek a tűzben... Mégis, felettébb nyugtalanító egybeesés. Nem beszélve emlékképeiről atyja levelezéseit felidézve s álmáról, melyben volt mentorát látta, ki történetesen a Ravenna birtok felé haladva szegte nyakát. Felcsendül Rudqvist Inkvizítor - netán Domvik? - metsző hangja az elméjében: "Láss!". Vajh ezt kell látnia? Az összefüggést a különös események s a bárónő között?*

*Még gondolatban elmereng, melyből az igric felszólalása szakítja ki. Az inkvizítor enyhén összevonja szemöldökét a vásári trükkön, felettébb kíváncsi, hogyan segíthet egy parázsló fadarab mozgatása rajtuk? Mikor azonban kiderül, ez mindössze a fellépés velejárója, a figyelemfelkeltés, onnantól átrendeződik az idősb férfi arca s minden figyelmét a megelevenített múltra szegezi. Figyeli a múlt pergését, mintha azok a föld emlékképei lennének, mit most tipodnak. A fáké, a kúté, a házé. Domvik teremtéseié közvetett vagy közvetlen úton.*

*De hol fény világlik, ott sötétség is bujkál. Különös - megszállt? - lények rohanják meg a molnár családját felperzselve maguk mögött az egykoron otthont adó molnárlakot. Karmok szikráznak, setét szemek villannak a lángokon keresztül s az inkvizítor szinte érzi az égett szőr bűzös szagát. Majd egy szárnyas fenevad a kút mélyébe zuhan áldozatával, a pusztítást követve a farkasfattyak úgy szívódnak fel a ködben, mint ártó kísértetek.*

*Ahogy a dallam szépen lassan halkul s beleveszik az éjszakába, úgy halványul el a látomás. A beállt csendben csak a tűz pattogása hallható, megülik a levegőt a látottak. Az inkvizítor nyugtalansága felszólal belsőjében, ám nem a bestiáktól tart, hanem a rejtélyes nőtől, ki látszólag ily hatalmaknak parancsol. Ha ki lehetett venni bármiféle szigillumot a vérteseken, úgy megpróbálja felidézni ki a hűbéruruk. Végigfürkészi társai arcait s próbál érzelmeket leolvasni róluk. Végül vezetőjükhöz intézi szavait.*

- Primusz uram, felismerte a nőt avagy a kíséretét, mely házhoz tartoznak?


***


*Amint kialakult az őrség végső sorrendje, megfelelő pillanatot keres, hogy egyedül maradjon a bárddal. Óvatosan beszél, hangneme tanácsadást tükröz, mintsem rosszallást avagy megróvást. Az Egyetlen felkentjeként kötelessége betartatni a mágiahasználatra vonatkozó korlátoló rendeletet a külhoniakkal, azonban jelen pillanatban nem egyházi személyként tetszeleg.*

- Az itteniek istenfélő népek, Valles uram, s többnyire nem értik meg az olyan erőket, mik nem közvetlenül az Egyistentől származnak avagy felkentjeiktől. Gyanakvással s rosszindulattal viseltethetnek irántuk, ezért a helyében óvatosabban bánnék az oly hatalmakkal, mely magában lakozik.


***


*Éjszaka hangokra riad. Ujjai ösztönösen ráfonódnak kardja markolatára, s próbálja kitisztítani látását s elméjét. Sikerül egy pár pillanat múlva beazonosítani az apród hangját, azonban alakját körbeöleli a gomolygó köd. Szavai hallatán a legrosszabbra gondol, így a szellem hatalmával ébreszti a pengét, ki reményei szerint hasonló felesleges lárma nélkül szakad ki álmából. Emeddig úgy vélte a farkasvonítás csak próba volt, hogy kiderüljön a kompánia hogyan reagál a fenyegetésre, milyen gyorsan s hatékonysággal, illetve ki a vezető, s ki az, aki kevésbé képes felvenni a harcot. Az apród megtalálása logikus húzásnak tűnik, ám nem gondolta az inkvizítor, hogy még a mai éjjelen próbára is teszik őket. Úgy látszik tévedett. Amint a fejvadász szemhéja felpattan, az idősb férfi mutatóujját a szája elé tartva jelez neki, hogy figyeljen. Amíg a penge is fókuszál a környezetére s felismeri a helyzetet, addig az inkvizítor ráhangolja a tudatát s érzelmeit karnelián gyűrűjére, s igyekszik kifürkészni az ismeretlen jövevény szándékait. Ezen fejlemény tekintetében üzen a pengének szellemnyelven.*

<...Meg tudja kerülni a házat észrevétlenül?...>

/Off:
Karnelián gyűrű detekció
Pszihasználat: Ébresztés, 1 Pp, 118.o.
Pszihasználat: Telepátia, 2 Pp, 120.o./

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2018. Január 02. 22:57:03
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Cyrgaan-KheaLorn-K-pei/Karakterk-pek/rysdanquarkicsi.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)



Düh. Vajon mi fordul meg az ősz erdőjáró elméjében, ami egy villanásra megjelenik a tekintetében is? Vajon mi történhetett itt évekkel ezelőtt, s mi kapcsolata van vele a vezetőjüknek? A fejvadász nem erőlteti tovább a témakört, az elvackolódni készülő idős shadoni szavaira csak bólint, és maga is nekilát, hogy fekhelyét elkészítse - ne akkor szöszmötöljön, amikor társai már alszanak.
Közben az igric is megszólal, mondanivalója igencsak felkelti a Rys érdeklődését.
<... Vajon mire készülhet? ...>
Halovány mosoly suhan át az arcán, amikor Tyrus elméje hatalmát egy fadarab mozgatására használja. Vásári mutatvány, színpadi látványkeltés - mennyire más az ő világa, mint a fejvadászé.
Rys hátát a falnak vetve figyeli, mire készül a társa, s nem is oly sokára megérzi a mágia kavargását a levegőben. A halk dallam nyomán feltűnő illúziók nagyjából összevágnak azzal, amit a fejvadász a nyomokból kiolvasott, már ami a "farkasok" támadását illeti. Hogy valójában mik voltak, arról egyelőre ötlete sincsen, ezt az inkvizítorral készül egy alkalmas időpontban megbeszélni - ha valaki, hát Domvik felkent papja tudhat valamicskét az efféle bestiákról. Némán, komoran maga elé nézve elemzi a látottakat, csak a bárd irányába ereszt meg egy félmosoly kísérte biccentést. Nem volt haszontalan a bárd "mutatványa", azt meg kell hagyni.
Aignant, úgy látszik, a nő érdekli - bár Rys számára nem ismerős a név, leszámítva hogy a fogadóban említették -, talán Domvik szolgájának mond valamit, amit másoknak nem? A pap Primuszhoz fordul, de a fejvadász már csak fél füllel figyel, inkább felkészül az őrködésre. Sejti, hogy a rejtélyek megoldására nem most fog sor kerülni.

Mikor a társaság végre nyugovóra tér, elfoglalja őrhelyét. Bármennyire is szeretne egy pipára rágyújtani, nem akarja megkockáztatni, hogy a füst szaga elárulja, így csak a dohány ízére gondolva ücsörög némán, csak néha mozdítja meg a tagjait, hogy ne gémberedjenek el túlságosan. Amint lejárt az ideje, felébreszti a sorban utána következő őrt, és pár szóban tájékoztatja a helyzetről, majd a fekhelyéhez lopakodik és miután tudatának energiáját felhasználva ébresztőt állított magának, pár percen belül elalszik.

Később egy idegen tudat által keltett finom rezdülésre ébred. Nem mozdul, csak a szemét nyitja ki, s jobbja észrevétlenül csúszik a mellette fekvő tőr felé. Szeme lassan megszokja a sötétet, és nagyjából fél perc alatt teljesen magához tér. Elméjében az inkvizítor szavai visszhangoznak, és oldalra pillantva meg is látja az idősebb férfit, aki kérdőn pillant rá. Rys alig észrevehetően bólint, és nem is kérdez - bízik abban, hogy a pap nem véletlenül ébresztette fel az éjszaka közepén. Óvatosan felkel, és csendben előbb térdeplő pozícióba, majd guggolásba emelkedik, és közben igyekszik összerakni egy lehetséges útvonalat a fejében. Megpróbál visszaemlékezni arra, merre látott száraz ágat, ami megroppanhat a lába alatt, vagy nagyobb fűcsomót, amiben megbotolhat, hol van olyan hóréteg, ami ropoghat a lába alatt. Majd néma csendben megindul, és észrevétlenül, környezetének minden mozdulatára figyelve megpróbálja megkerülni az épületet.
Mikor elérte célját, elméjével finoman megérinti az inkvizítor figyelmének asztrális pókfonalát.

<... A helyemen vagyok... >

// Pszi-diszciplínák:
Ébredés -1 Pp
Emélkfelidézés -1 Pp
Telepátia -2 Pp//
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2018. Január 06. 17:50:02
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Kiegészítések és beszúrások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Cyrgaan-KheaLorn-K-pei/Karakterk-pek/rysdanquarkicsi.jpg)


Odabent megnézi a hátasokat, majd a lovag apródjához fordul.

- Nem idegeskedtek nagyon a lovak?

Gewin lovag apródja bár első pillanatra meglepődöttnek tűnik, hogy személyéről tudomást veszel ám tiszteletteljes válaszában félelemnek semmi nyomát nem érzed valószínűleg a lovag mellet hozzászokott az úri és befolyásos társaságokhoz szintúgy mint a cselédszállásokhoz.

-   Először nagyon nyugtalanok voltak uram, de viszonylag hamar és könnyen meg lehetett őket nyugtatni.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)


*Ahogy a dallam szépen lassan halkul s beleveszik az éjszakába, úgy halványul el a látomás. A beállt csendben csak a tűz pattogása hallható, megülik a levegőt a látottak. Az inkvizítor nyugtalansága felszólal belsőjében, ám nem a bestiáktól tart, hanem a rejtélyes nőtől, ki látszólag ily hatalmaknak parancsol. Ha ki lehetett venni bármiféle szigillumot a vérteseken, úgy megpróbálja felidézni ki a hűbéruruk. Végigfürkészi társai arcait s próbál érzelmeket leolvasni róluk. Végül vezetőjükhöz intézi szavait.*

- Primusz uram, felismerte a nőt avagy a kíséretét, mely házhoz tartoznak?
***

Prímusz arcán lidércfényként táncolnak a tűz lángjai és az árnyak játékának köszönhetően mintha egy befont hófehér szakállú dühödt törpe meredne rátok bár vonásain uralkodik a szemei szikrákat szórnak és bal kézfeje is ökölbe szorul.

-   Már hogyne ismerném fel a Ravennák hollószárnyát jó uram a lovasok ha hinni lehet a címereknek akkor a Ravennák hűbéresei és a gyönyörű hollófekete hajú karcsú szépség pedig nagy valószínűséggel ha az illúzió igaz akkor maga Ravenna Cornelia Raquel személyesen…

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2018. Január 07. 09:42:20
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Talán Prímusz az, akit a legjobban felkavar a látvány. A népek erre mondják, hogy kísért a múlt. Az öreg megerősíti Tyrus gyanúját, hogy a mágia által megjelenített nőszemély a sokat emlegetett boszorkány, Ravenna Cornelia Raquel. Úgy látszik, hogy valóban rászolgált a hírnevére. Ők sem vehetik félvállról a vele való esetleges találkozást.

Míg a kopóból elismerő biccentést váltott ki a bárd "mutatványa" addig az idős lovagban megszólal a - valószínűleg évtizedeken át - belévert domviki tanítás. De hát ki hibáztatná érte ...

- Az itteniek istenfélő népek, Valles uram ... ezért a helyében óvatosabban bánnék az oly hatalmakkal, mely magában lakozik.

Bizony ám. Bármelyik sarkon felbukkanhat egy inkvizítor. Pont ezért is volt a kis színjáték, amellyel felvezette az előadást ...

- Túlbecsüli a képességeimet, Verperiodi uram. - kópés mosoly jelenik meg a szája sarkában. - Tudja, sok helyen megfordultam már és sok mindent láttam. De egyvalamit megtanultam utazásaim során, néha kockáztatni kell.

...

Az éjszaka közepén hirtelen felriad. Néhány szívdobbanásnyi ideig azt sem tudja hol van. Bambán bámul a sötétségbe vesző mennyezet felé. Először csak az tűnik fel neki, hogy nem hallja a tűz pattogását. Hagyták leégni. Furcsa. Majd oldalra fordul, hogy elvackolódjon, lehunyja a szemeit és ... hirtelen újra kipattannak. Köd. Sűrűn gomolygó köd. Mint abban a mágia által megidézett látomásban. Felül és a kardja után tapogatózik. Közben hallja, hogy az apród valakihez beszél.

Ajaj, rossz érzésem van.

Ha észleli, hogy van még alvó társa, akkor szellemének hatalmával megpróbálja felébreszteni őket.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2018. Január 13. 11:58:26
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai ébredések
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi - Éjszakai ébredés

Bár nem látsz túl Gewin apródján és az ajtónyíláson a makacsul gomolygó nyirkos köd miatt ám a gyűrűd melegsége jelzi, hogy valaki vagy valakik ártó szándékkal vannak a környékeden amely szándék ugyebár a gonoszság melegágya. A penge elosont az igric kábán tápászkodik fel egyedül kísérőtők Prímusz aki teljesen tettre kész kezében megfeszül a hosszúíj az ajtónyíláson kifelé célozva valami számodra láthatatlant miközben elmormolod imádat mágia után kutatva, aztán a dermedt pillanat megtörik és Prímusz lassan feléd fordul a megfeszített íjjal szinte közvetlen közelről céloz rád látod a vessző acél hegyét meg azt is, hogy az íj testén haragos zöld színben lobbannak a növényeket mintázó finom faragványok, és mintha az íj testét markoló kesztyű alól füst törne fel.

Sem Gewin apródja sem Prímusz felől sőt az egész területen nem érzed mágia munkálását, kivéve a már utad során megszokott társaidnál lévő mágikus tárgyakból áradó hűs áramlatok vesznek körül kivéve a Prímusz kezében lévő íj amely haragos vörösen pulzál mint egy megvadult engedelmeskedni nem akaró kanca.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Rys Dan Quar - Éjszakai ébredés

Csendben osonsz végig az épületet megkerülve a fal fedezékében a bejárat felé mikor eléred a bejáratot alkotó fal sarkát üzenetet küldesz a korosodó inkvizítornak. Kipillantva látod a malom előtt lévő szabad területet az öreg kúttal a köd a malomtól a kútig kisimul és a kútnál már csak térdmagasságban kavarog. A kút és a malom között holdfénysugártól övezve ragyogó karcsú női alak áll fehér leplekben valószínűtlenül vörös hajzuhataggal. A női alak mintha megérezné jelenlétedet és feléd fordul a következő pillanatban belezuhansz tekintetébe a valószínűtlenül zöld smaragdszilánkos szemekbe melyek foglyul ejtenek.
(Ha el akarod fordítani tekintetedet Akaraterő próbát kérek -2-vel)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Tyrus Valles - Éjszakai ébredés

A tűz kialudt a nyirkos testes köd gonoszan gomolyog körülöttetek Gewin apródja Sid az ajtónyílásban áll és valakihez kifelé beszél a ködbe miközben ura vígan alussza igazak álmát, megpróbálod Gewin lovagot ébredésre bírni szellemed hatalmával ám túl kába vagy ahhoz, hogy kellően összpontosíts a művelethez és mit forrásvíz nyitott ujjaid közt úgy folynak el mentális energiáid amit a lovag ébresztésére próbáltál mozgósítani.
Ténykedésed közben elhűlve látod, hogy Prímusz az ajtónyílás felől célzás közben átfordul a korosodó kisnemesre Verperiodi-ra.
(Kábulat alapkönyv 276. oldal Erő: -2, Áll: -2, Gyors: -2, Ügy: -2, Akarat: -5, Asztrál: -5 Intell: -, Ké: -15, Té: -20, Vé: -25, Cé: - varázslás: NEM)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2018. Január 14. 10:20:02
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Cyrgaan-KheaLorn-K-pei/Karakterk-pek/rysdanquarkicsi.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)



A rutin, meg az évek... a fejvadász léptei alatt nem roppan ág, nem ropog a hó, ahogy macskaügyességgel oson végig a fal mentén. Közben az a teljesen ide nem illő gondolat suhan át az elméjén, hogy valamikor régen, az évek távlatában, amikor még csak növendék volt, hányszor megbukott a vizsgán - talán most büszke lenne rá az öreg mester, aki annak idején rettenetesen elverte a sokadik kudarc után, ha nem aludná rég örök álmát.
Aztán rájön, hogy mi zavarja. A köd.
Sosem volt nagy rajongója ennek a természeti jelenségnek, de ettől a mostanitól besűrűsödik az ember szájában a nyál, és rosszízűvé válik. Az egész, mint valami fojtogató lehelet veszi körbe a malmot és a vadászt is. Elhessegeti magától ezeket az oda nem illő gondolatokat - ezért nem rögtön felkelés után kezd az ember fia a legnehezebb munkákba - és a fal szegélyéhez oson, miután szellemnyelven üzent az inkvizítornak.
Amikor kinéz a fal mögül, és meglátja a női alakot, elméje megvilágosodik, mint amikor egy sötét barlangba érkező fáklya a sarokba űzi a sötét árnyakat. Hibázott, hibát követett el, amikor Verperiodit magára hagyta, de talán ösztöneinek egy része még az álmok mezején téblábolt, amikor rutin vezérelte teste már cselekedett. Egy pillanat alatt összerakja, ki a fehér ruhás nő, és az a hajzuhatag... mindig is gyengéi voltak a vörös hajú nők, főleg, a zöld szeműek...

Zöld szeműek!?

<Istenek az égben...!>

A lobbanékony déli vér parttalan dühe önti el, amikor rájön, hogy nem tudja elengedni a nő rezzenéstelen tekintetét.

<Átkozott boszorkány!>

A köd is térdmagasságúra simul, és Rys képtelen, képtelen másfelé nézni, pedig akaratának minden erejét nekifeszíti a varázslatnak. Máskor talán elgondolkodna azon, hány évig tartott, mire barátjává lett a sötétség, a félhomály, ami most körülveszi, de ebben a helyzetben nem tud másra gondolni, mint arra, hogy valahogy megszabaduljon a rabságból. Vicsorba torzult arccal, vakon kap a lapockáján pihenő dobótőrhöz, pillanatnyi megnyugváshoz juttatja a tenyerébe simuló hideg acél. Ha csak egy pillanatra becsukná a nő a szemét, amíg a tőr mozgását figyeli, röppályáját számolja... ha az első dobás nem éri el a célját, baljával a derekára rögzített dobótőrrel is megcélozza a démoni nőt.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2018. Január 14. 10:55:49
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Quator-K-pei/anime_gourry_w300_h288.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Miután a neki szánt őrséget lelkiismerettel elvégezte, a jó lovag nyugodni tért. ... Bár furcsa mód most nem kerítették hatalmukba a megnyugtató és pihentető kaja-álmok, mint szokták. Csak sűrű köd gomolygott lelki szemei előtt.

Talán a megszokott álomvilág hiánya. Talán a lelkét ostromló nyomasztó előérzet miatt, végül Gewin is felriad álomtalan álmából.

Bár az évek során hozzászokott az út viszontagságaihoz, mégis inkább a kényelmes kelésekhez szokott. Ezért nem is csoda, hogy bódultan, nagyot ásítva és nyújtózkodva ül fel fekhelyén. szemei még üvegesen forognak félig leeresztett szemhéjai mögött és álmosan vakargatja állát.
Annyit érez, mintsem valóban lát, hogy a tűz kialudt és itt is köd van. Egyelőre kérdéses, hogy ez a köd még az álmában látott köd vagy már a valóság. Ezen a kérdésen morfondírozva újra nagyot ásít és kissé rekedten morogja kérdését társainak... akik remélhetőleg valahol itt vannak a közelben és nem mentek el az erdőbe... mondjuk... akármiért is.*


- Mikorra jár az idő? Túl későn van? Vagy túl korán? :zzz:
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2018. Január 14. 12:27:33
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Primusz keze ökölbe szorul, tekintetében pedig a dühvel keveredett felismerés villan. Aignant pörölycsapásként érik a szavai s a fekete mágia vasmarokként szorítja össze a szívét. Úgy érzi hirtelen felforrósodik a sebhely a szeme mentén, s elméje mélyéről sötét emlékképek s egy túlvilági kacaj halk visszhangja tör elő... Ha Primusznak igaza van s az illúziókép a bárónőt elevenítette meg, úgy az már legalább hatvan havat élt már meg, ám alakja s szépsége még a legkomorabbakat is megigézi s rabul ejti. Boszorkányság. Hogyan máshogy lenne képes megőrizni fiatalságát miután atyjával évtizedekkel ezelőtt levelezett? Az inkvizítor magában elmormol egy fohászt.*


***


*Aignant a nagymacskákra emlékezteti a fejvadász, oly ruganyossággal s nesztelenül indul el, hogy az inkvizítor parancsára megkerülje a malmot. Míg a penge alakja el nem veszik látóköréből hallgatózik, vajh a mozgás felkeltette-e a ködben rejtőző alak figyelmét. Végül behunyja szemét s ráhangolja tudatát gyűrűjének rezdüléseire. A gyűrű fodrokat vet az asztrális síkon, mint egy kavics mit a tóba hajítanak. Egy szívdobbanásnyi idő után felpattannak szemei, ahogy az asztrális víztükör felszínén keresztező fodrokat érzékel. Nem tétlenkedik, üzen a pengének.*

<...Vigyázzon, sötét gondolatok lengik körül a malmot. Bárki is lészen kint, ártó szándék vezérli...>

Az igric elkezd mocorogni, mintha megérezné a néma fenyegetést ő is. - Shh. Ne fészkelődjön. Halkan. - suttogja Verperiodi, s ujjával megérinti a fülét, jelezvén, hogy hallgatózzon a bárd is. Nem hiányzik, hogy lármát csapjanak, így talán meglephetik a rájuk törőket. Körbetekint ismét a szobán, s magában korholja magát, amiért nem vette észre eddig Primuszt, aki megdermedve céloz kifelé, mint ki kísértetet látott. Óvatosan s halkan először térdeplő helyzetbe tornázza magát, szemével pedig követi a vessző irányát. Bárhogy is erőlteti látását, a gomolygó köd fehér falként állít akadályt lélektükrei elé. Elméjéből s szívéből előhívja Domvik hatalmát s kéri az Egyetlent mutassa meg a sötét fonalakat melyek az apródot rángatják. Rövid koncentráció után érzi amint Domvik válaszol hívására s kellemes melegség önti el a lelkét, mi pillanatok alatt kitör belőle s általában kékes aurával ragyogja körbe azon tárgyakat s személyeket, kiket mágia ölel. Ez alkalommal ezúttal az ajtó szájából távozó energiagyűrű nem világít be semmi újat. Az inkvizítor összevonja a szemöldökét a nem várt jelenségre, ám nem marad ideje átgondolni a miérteket, mert a penge szavai érintik meg a szellemét.*

<...Mit lát?...>

*Válaszol gondolatban, ám hirtelen az információmorzsák mik eddig darabokban hevertek szerte szét a tudata mélyén, hirtelen eggyé olvadnak s egészet képeznek. Ha rajtaütés készül, akkor nem tartja valószínűnek, hogy lepleznék a varázst, a fekete mágia pedig mindig nyomot hagy viselőjén, mint a ragály. Viszont az időjárás, az állatok s az apród is mintha egy sötét, láthatatlan akaratnak engedelmeskedne, valaki ki nem léphet a malomba engedély nélkül... Felismerés villan elméjében, egy szikra a korom setétben. Vámpír.*

<...Domvik nevére...>

*Ekkor érzi meg a közelgő bajt, mi mögötte tornyosul. Ahogy megfordul, vezetőjük többé már nem az erdő felé céloz, hanem egyenesen rá. Az inkvizítor figyelmét nem kerüli el a kesztyű alól szivárgó füst s a mérges zölden pulzáló levélminták. Nincs kétsége arról, hogy megmérgezték a vadász elméjét, ám nincs sok ideje mielőtt az íj idege elenged...*

*Ám Domvik mindenki Atyja, ki mindent lát s vigyáz a hívőkre, s talán ő ébreszti a szőke lovagot álmatlan álmából. Az inkvizítor reméli, hogy lármája egy pillanatra elvonja vezetőjük figyelmét, s ebben a pillanatban cselekszik. Felszabadítja belső energiáit s lökés formájába alakítja azokat. Primusz fegyvertartó csuklójára merőlegesen érkezik az energialöket, mintha egy láthatatlan tenyér tolná el a fegyver irányát s ezzel irányzékát. Amint a fegyver már nincs útban a kisnemes kitör Primusz irányába s miközben egyik kezével megpróbálja távol tartani magától az íjat tartó kezet, addig a másikkal fogást találna a vezetőjükön s egy lábsöpréssel földre vinné a férfit anélkül, hogy kár tenne benne szándékosan...*

//OFF:
Pszihasználat: -2Pp Telepátia kezdeményézés, -1Pp Telepátia válasz, -3Pp Pszi-lökés
Mágiahasználat: -1Mp Mágia-érzékelése
Ökölharc Af//

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2018. Január 21. 20:42:32
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi - Éjszakai árulások (1. Kör)

Amikor Prímusz feléd fordul a felajzott nyíllal szabadjára engeded szellemed hatalmát és ráveted magad, hogy öklöd hatalmával terítsd le, bár megpróbálod félrelökni elméd hatalmával a kezét Prímusz még így is célba talál és a hideg acél fájdalmasan járja át testedet ahogyan a nyílvessző törzsedbe fúródik csak reménykedni tudsz, hogy nem ért létfontosságú szervet.

/ -16 Fp. sfé nincs gondolom nem páncélban alszik a karaktered/

Fájdalommal nem törődve rárontasz vezetőtökre és megsorozod ökleiddel ám ő könnyedén hajol el ütéseid elől miközben a földre ejti íját és egy komisz vadászkést húz elő és még közelebbi testharcot kíván kezdeményezni (Belharc van rá egy feltartóztató támadásod, ha sikeres nem tud belharcba kerülni)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Rys Dan Quar - Éjszakai árulások (1. Kör)

Kezed villámgyorsan jár miközben a nő tekintete elemész egyik dobókésedet könnyedén üti félre ám a másik belefúródik mellkasába ahonnan megvető tekintettel tépi ki és a következő pillanatban már a seb nyoma sem látszik a makulátlan alabástromfehér bőrön. A vörös hajzuhatag és a smaragdzöld szempár az utolsó tudatos emléked mielőtt az akaratod összeroppan.

„Gewin lovagnak pusztulnia kell” – komor tekintettel húzod elő kardodat (vagy kardjaidat) miközben megindulsz befelé a malomba, hogy bevégezd a küldetésedet…..
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles - Éjszakai árulások (1. Kör)

Prímusz az ajtónyílás felől célzás közben átfordul a korosodó kisnemesre Verperiodi-ra aki ráront, vezetőtők keze természetellenesen megremeg ám még így is eltalálja a nemest kiből komisz jelként mered ki a szálegyenes vessző miközben öklével próbálja leteríteni Prímuszt aki könnyedén tér ki ütései elől miközben elejti az íjat és kezében komisz vadászkés villan.

/Kábulat még 2. körig mire magához tér teljesen a karaktered/

(Kábulat alapkönyv 276. oldal Erő: -2, Áll: -2, Gyors: -2, Ügy: -2, Akarat: -5, Asztrál: -5 Intell: -, Ké: -15, Té: -20, Vé: -25, Cé: - varázslás: NEM)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Gewin Da Lorre - Éjszakai árulások (1. Kör)

Nagyon nehezen rossz érzésekkel ébredsz és még látod amint Prímusz az ajtónyílás felől célzás közben átfordul a korosodó kisnemesre Verperiodi-ra aki ráront, vezetőtők keze természetellenesen megremeg ám még így is eltalálja a nemest kiből komisz jelként mered ki a szálegyenes vessző miközben öklével próbálja leteríteni Prímuszt aki könnyedén tér ki ütései elől miközben elejti az íjat és kezében komisz vadászkés villan.

/Bódulat még 3. körig mire magához tér teljesen a karaktered/

(Bódulat alapkönyv 276. oldal Erő: -, Áll: -, Gyors: 1/2, Ügy: 3/4, Akarat: -10, Asztrál: -5 Intell: -5, Ké: -30, Té: -50, Vé: -50, Cé: -30 varázslás: NEM)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Cyrgaan KheaLorn - 2018. Január 25. 18:07:56
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Cyrgaan-KheaLorn-K-pei/Karakterk-pek/rysdanquarkicsi.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Árnyak a hegyekben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)



Az első dobás elég rosszra sikerül, el is kerüli a boszorkányt, a második azonban markolatig mélyed a mellkasába. A fejvadász megdöbbenve tapasztalja, hogy nem sikerült elérnie a célját, szája keserédes mosolyra húzódik, amikor a nő kitépi a melléből a kést, és semmi nyoma nem marad a sebnek. Azsztráltestét végignyaldossák a düh hullámai.

<Ez így nem érvényes...>

Van egy mondás, amely szerint az Istenek csak magukkal szemben igazságosak, és egyébként hajlamosak cinkelt kockákkal játszani. Rys elméjét valami furcsa üresség tölti el, a bizonyosság, hogy ezúttal utoljára hibázott - de hát ki hallott már olyat, hogy Domvik birodalmában egy élőhalott vérivó garázdálkodjon szabadon?
Aztán zuhanni kezd, bele a sötét semmibe. Tudata pörögve hull alá az öntudatlanság homályába, még felsejlik lelki szemei előtt a malom romja, a hó borította táj, és a vörös hajzuhatag az alabástrom bőr fölött...

A magas, sudár fenyőfák baljóslatúan sötétlettek a völgyben meghúzódó rom felett. Az egykori malom idő tépázta falai mellett egy vörös hajú, alabástrom bőrű, szépséges nő állt, akinek az egész lénye valahogy nem illett a zord körülményekhez. Igéző szépségű zöld szemének rezzenéstelen tekintetét a férfira szegezte, aki a hóban térdepelt, és lehajtott fejjel zihált. Kisvártatva azonban megmozdult. Felemelte a fejét, és bárki emberfia hátrahőkölt volna a koromfekete szemektől, a tekintetben uralkodó kongó ürességtől, a rezzenéstelen arctól. Jobbjával rövid, görbe kardot markolva felállt, és ruganyos léptekkel, csendben, de mégis fürgén indult meg a malom bejárata felé, kissé előrehajolva, derékmagasságban tartva a vágásra kész acélt.
Nem ismert barátot, nem ismert Istent. Szellemét kitöltötte a parancs, amelyet egy olyan erő adott, amelynek nem tudott ellenállni. Az ajtó mellett megtorpant egy pillanatra, hogy felmérje a helyzetet, hogyan tudna legkönnyebben a páncélos lovaghoz férkőzni, de a hirtelen felcsapó világosság őt is meglepte. Izmai rég begyakorolt mozdulatok szerint röpítették a ruganyos férfiút, aki megpróbált két-három hosszabb ugrással odaférkőzni a lovaghoz, és halálos vágást ejteni a páncél eresztékein keresztül...
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2018. Február 11. 10:41:05
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Rys Dan Quar - Éjszakai árulások (2. Kör)
„Gewin lovagnak pusztulnia kell” – komor tekintettel húzod elő kardodat (vagy kardjaidat) miközben megindulsz befelé a malomba, hogy bevégezd a küldetésedet….. Haladsz befelé a malomba el a ajtóban térdeplő Sid mellett, miközben a Tó Úrnőjének szépsége teljesen megbabonázott….
CKL írta: „//... még terveztem folytatni... //”

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles - Éjszakai árulások (2. Kör)
/Kábulat még 1. körig mire magához tér teljesen a karaktered/
(Kábulat alapkönyv 276. oldal Erő: -2, Áll: -2, Gyors: -2, Ügy: -2, Akarat: -5, Asztrál: -5 Intell: -, Ké: -15, Té: -20, Vé: -25, Cé: - varázslás: NEM)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Gewin Da Lorre - Éjszakai árulások (2. Kör)
/Bódulat még 2. körig mire magához tér teljesen a karaktered/
(Bódulat alapkönyv 276. oldal Erő: -, Áll: -, Gyors: 1/2, Ügy: 3/4, Akarat: -10, Asztrál: -5 Intell: -5, Ké: -30, Té: -50, Vé: -50, Cé: -30 varázslás: NEM)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi és Rys Dan Quar-on kívül mindenki - Éjszakai árulások (2. Kör)

Aignan bel Verperiodi körül valami sejtelmesen felfénylik és az öreg kisnemes valamit motyog is az orra alatt ezt követően Prímusz megtántorodik és már rajta is van Aignan. A testközeli dulakodás közben megpróbálja erős medveölelésbe fogni Prímuszt ami csak a második próbálkozásra sikerül neki éppen kivitelezi a hadműveletet amikor a malom belsejét nappali ragyogás tölti be amely Gewin lovag emberes méretű kardjából sugárzik szerteszéjjel. A fény fellobbanásával egyidejűleg Tyrus ajkából Salza báró hangja tör fel és mondandóját egyenesen Prímusznak szegezi – „Prímusz! Mit művelsz? Máris elfeledted, hogy kihez köt a hűség?!". Prímusz egy pillanatra lemerevedik de utána állatias vadsággal továbbra is megpróbál kiszabadulni Aignan öleléséből.
Utolsó mozzanatként a térdeplő Sid mellet kivont karddal felbukkan Rys Dan Quar bajjóslatúan sötét arckifejezéssel s mintha a teste taszítaná a megjelent tiszta fényt.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2018. Február 23. 20:58:45
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Rys Dan Quar - Éjszakai árulások (3. Kör)
Gewin lovag könnyedén üti félre a dobótőrödet miközben Sid mellett ellépve rámozdulsz mit  a halál fekete angyala, kecses de halálos…. „//...ha gondold piszkos trükk minden mennyiségben... //

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles - Éjszakai árulások (3. Kör)
/Kábulat ennek a körnek a végén véget ér/
(Kábulat alapkönyv 276. oldal Erő: -2, Áll: -2, Gyors: -2, Ügy: -2, Akarat: -5, Asztrál: -5 Intell: -, Ké: -15, Té: -20, Vé: -25, Cé: - varázslás: NEM)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Gewin Da Lorre - Éjszakai árulások (3. Kör)
/Bódulat még 1. körig mire magához tér teljesen a karaktered/
(Bódulat alapkönyv 276. oldal Erő: -, Áll: -, Gyors: 1/2, Ügy: 3/4, Akarat: -10, Asztrál: -5 Intell: -5, Ké: -30, Té: -50, Vé: -50, Cé: -30 varázslás: NEM)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi és mindenki - Éjszakai árulások (3. Kör)

A nappali fényárban Aignan bel Verperiodi és Prímusz mit két ádáz medve ölelésben dulakodnak, egyenlőre az öreg kisnemes van kedvezőbb pozicióban és Prímusz vergődik szorításában. Rys kezéből dobótőr röppen Gewin lovag felé mit sikeresen félreüt fénylő kardjával de ez nem akadálya annak, hogy Rys sid mellet ellépve a lovagra vesse magát a röppenő acél csak az előjáték és előétel volt. Mindeközben Tyrus kábán turkál a felszerelésben állapota ellenére valószínűleg valamit lázasan keres….

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2018. Február 25. 10:41:31
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Primusz tekintetében gyilkos düh lobban, ahogy az ideg megremeg s útjára engedi a halállal kecsegető nyílvesszőt. Aignan ebben a pillanatban kilő vezetőjük felé s szabadjára engedi az elméjében felgyülemlett energiákat, ahhoz épp időben, hogy elkerülje a gyilkos lövést, ám ahhoz későn, hogy ne fúródjon a hasfalába a vessző. A fájdalom hideg tűzként terjed szét a testében s egy grimasz torzítja el arcát egy pillanatra. Azonban az inkvizítor harcban edződött s kondicionálásának köszönhetően visszanyeri az uralmat a fájdalom felett. Gyakorlott mozdulatokkal tör rá az idős vezetőjükre, melynek célja a minél gyorsabb ártalmatlanítás. Ám a hasfalából kiálló nyílvessző gátolja a mozdulatait s Primusz könnyedén tér ki Aignan próbálkozásai elől. Az idős medve kora ellenére szemlátomást jó egészségnek örvend s az elméjét gúsbakötő feketemágia még veszedelmesebbé teszi. Egy vadászkés villan, Aignan pedig taktikát vált. Gyorsan elhátrál, baljával megragadja a kimeredő nyílvesszőt a tövében, míg jobbjával letöri a maradék részt mindössze egy tenyérnyi hosszú fadarabot hagyva belőle. A vadászkés fogai a húsába készülnek tépni, ám az inkvizítor kardot ránt még időben s a mozdulat íve megakasztja támadóját. A kisnemes az utolsó pillanatban fordít csuklóján, így a penge lapjával üti félre Primusz kezét, meggátolva hogy mély sebet szántson végig rajta.*

*A hirtelen kialakult harci helyzetben egy villanásnyi szünet keletkezik, melyet kihasznál az inkvizítor s körbenéz tüstént. Az apródot az ajtónyílásban találja térdeplő pozícióban, míg a lovag s az igric éppen térnek magukhoz. A sötét idegent s a pengét nem látja, ám nem marad ideje tekintetével megkeresni őket, mivel Primusz ismét ártó szándékkal mozdul. Tudatában van, hogy amire készül az fájdalommal s zavarodottsággal párosul a gyakorlatlan s gyakorlott elme számára egyaránt, de nincs választása ha rövidre szeretné zárni a dulakodást... Rövid koncentráció után kinyúl szelleme hatalmával, s mint egy hagymaréteget, úgy hántja le vezetőjük tudatának felső védműveit. Szívdobbanásnyi időre elcsendesül önmagában s szívével szólítja Urát.*

 - "Motus sculpe statuam exemplar aeternum" (Mozdulatodból faragjon szobrot az örökkévalóság)

*Peregnek le ajkáról a hatalommal töltött szavak miközben szent medallionja kékes fényben felragyog, hasonló derengést kölcsönözve viselőjének. Az idős medve izmai görcsbe rándulnak, mozdulatai darabossá válnak s egy-egy ér is kitüremkedik bőrén a düh s az ellenállás jeleként. Aignan földre ejti hosszúkardját s már támadón is terem, hogy ölelésébe zárja. Primusz habár jelentősen legyengül, meglovagolt vadsága nehézséget okoz egy pillanatra s csak második korrigálásra sikerül lefogni. Egy gyors pillantás a kompániájára, végül a bárdot szólítja meg, mint aki hamarabb ocsúdott fel bódulatából.*

- Siessen, kösse gúsba mielőtt megsebezné valamennyiőnket. Primusz s Sid nem önmaga, az elméjüket megbabonázta egy vámpír. Ha a bestia betér ide NE emeljék rá a tekintetüket s imádkozzanak, hogy a Hétarcú felvértezze akaratuk s megacélozza karjaik!

OFF:
Pszihasználat: -20 Pp, Pszi-rombolás
Mágiahasználat: -12 Mp, Bénítás

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2018. Március 03. 12:25:49
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Tiszta őrület. Bár lehet, hogy káosz kifejezőbb lenne. Tyrus még kábán az ébredéstől védekezőn maga elé kapja kardját. Mozdulatai idegesek, kapkodóak. Előbb a szintén ébredező szőke lovag, majd a másik oldalán dulakodó Verperiodi és Prímusz felé fordul. Úgy tűnik, hogy tőlük biztonságban van, egyikük sem akarja vérét ontani. Ez megnyugtatja kissé...

Azonban Prímusz viselkedése aggodalomra ad okot. A bárd egy hirtelen ötlettől vezérelve - hogy elterelje vezetőjük figyelmét a kisnemesről illetve megzavarja őt - Salza báró feddő hangján szól rá:

- Prímusz! Mit művelsz? Máris elfeledted, hogy kihez köt a hűség?!

Egy pillanatra lemerevedik a nevezett, de aztán újult erővel folytatja ádáz küzdelmét.

- Kránra! - mormogja inkább csak magának.

Közben a lovag kardjából nappali fény lobban, mely bevilágítja az egész helységet. Tyrus kénytelen balját a hunyorgó szeme elé tartani, amíg hozzászokik a világossághoz. És ha mindez még nem lenne elég Verperiodi újabb adalékkal szolgál.

- Siessen, kösse gúsba mielőtt megsebezné valamennyiőnket. ...

Hogy mi? Vámpír?!

Akaratlanul is eszébe jutnak a jó Gewin lovag szavai - amikor is egyik este a tábortűz mellett rémhistóriákkal múlatták az időt és szó esett mindenféle szörnyű teremtményről, többek között a vámpírokról is - hogy a legegyszerűbb módja az efféle bestiák elintézésének, ha elválasztják a fejét a nyakától.

Az emlék mosolyt csal az arcára, majd azon mód el is komorodik.

Kötél.

Az biza nincs. Illetve ...

Mintha Rysnél láttam volna... Biztos nem lenne kifogása, hogy kölcsön vegyem.

Féltérdre ereszkedik a testőr holmijánál és megpróbálja meglelni a kötelet, hogy legyen mivel teljesíteni Verperiodi óhaját.
Eközben a tulajdonosa megjelenik az ajtóban és furcsa dolgot művel. Hajítótőrét a szőke lovag felé dobja...

Tiszta őrület. Már képzelődöm is. Miért támadna a kopó a jó lovagra?

"Talán amiért Prímusz Verperiodira?" - szólal meg egy bajlós hang Tyrusban.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2018. Március 04. 08:03:39
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Quator-K-pei/anime_gourry_w300_h288.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Gewin még midig kába fejjel, értetlenül áll a kavarodás közepén. Mintha csak valami rémhistóriába kerültek volna! Az atya és vezetőjük egymással birkózva próbál a másikon felül kerekedni. A dalnok a testőr holmijához szökken és abból próbál valamit előkeríteni. ... Szinte csupán villanás az elméjére telepedő ködön át a felé szálló tőr, de a hosszú évek tapasztalatának és a pallos mágiájának hála önkéntelenül is hárítja a testőr támadását a lovag. ... Rys rá támad! Cid meg csak áll az ajtóban, minta sóbálvánnyá dermedt volna. ... Közben átok, vámpír, delejezés a téma. Kapkodó, ideges, gyorsan elhadart intelmek és kijelentések cikáznak.*

- Mi.. Mi ez? Mi folyik itt?!

*Morogja a lovag értetlenül. Közben - mint jelenlegi legfőbb veszélyforrásra - Rysre igyekszik szétszórt figyelmét összpontosítani és úgy helyezkedni, hogy megvethesse a lábát. A hátát ha lehet fal védje és kardja mindig kettejük között legyen, védekezésre készen. Mivel továbbra sem érti, hogy iért is támad rá a testőr, ezért egyelőre nem hagy fel a kitartó védekezéssel és csak szavakkal igyekszik jobb belátásra bírni Ryst.*

- Rys Uram! Mit művel?! Nem én vagyok az ellenség! Domvikra kérem! Térjen magához!
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2018. Szeptember 10. 21:37:54
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Rys Dan Quar - Éjszakai árulások (4. Kör)
Gewin lovag felé rúgja a padlón felhalmozódott koszt és port ám az cél téveszt, miközben a tábortűzből megszerez egy izzó hasábot és azzal is a lovag felé sújt a árnyakat szikraeső színezi meg.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles - Éjszakai árulások (4. Kör)
Végre sikerül teljesen leráznod magad az ébredés okozta kábulatot és egyből ki is szúrod a felhalmozott felszerelésben a hőn áhított kötélcsomót amit még magadhoz is tudsz venni miközben Aignan és Prímusz tovább dulakodnak
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Gewin Da Lorre - Éjszakai árulások (4. Kör)
/Bódulat még ebben a körben a kör végén teljesen magához tér a karakter/
(Bódulat alapkönyv 276. oldal Erő: -, Áll: -, Gyors: 1/2, Ügy: 3/4, Akarat: -10, Asztrál: -5 Intell: -5, Ké: -30, Té: -50, Vé: -50, Cé: -30 varázslás: NEM)
A Rys által feléd rúgott mocskot sikeresen elkerülöd ám azt követően már az arcod előtt suhog bajlósan egy izzó fahasáb szinte teljesen elvakítanak a szikrázó zsarátnokok.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi és mindenki - Éjszakai árulások (4. Kör)

A nappali fényárban Aignan bel Verperiodi és Prímusz mit két ádáz medve ölelésben tovább dulakodnak, egyenlőre az öreg kisnemes van kedvezőbb pozícióban és Prímusz vergődik szorításában. Rys a földön lévő mocskot Gewin lovag felé rúgja mit az sikeresen elkerül ám a következő pillanatban már az arca előtt suhog Rys által lengetett izzó hasáb a tábortűzből.
A kinti sötétségben bajlós szárnyak suhogása hallatszik mint amikor hatalmas sasok érkeznek vagy amikor angyalok még ha bukottak is szállnak alá a világba.
//OFF mindenkinek kezdeményezést kérnék mindenkitől valamint leírást, hogy mit szándékozik tenni az 5. körben OFF//
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Quator - 2018. Szeptember 17. 13:56:06
(https://rpgenerations.hu/Zen/cache/Quator-K-pei/anime_gourry_w300_h288.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Shadon Berrana-roda, Salza család palazzoja
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Mintha csak víz alól bukkanna föl, Gewin tudata tisztul és egyre többet fog fel környezetéből. Odaként valami nagyon nincs rendjén. Főleg a szárcsapkodás kelt rossz érzést a lovagban. ... Sid az ajtóban bambán áll. ... A meglett öregurak egymással bírkóznak, látszólag életre halálra. ... A dalnok pedig ebben próbál segíteni az egyik félnek, egy tekercs kötéllel. ... Ráadásul Rys csak nem tett le ellenséges szándékáról és egy lángoló fahasábbal próbálja leütni a jó lovagot.

Gewin évek alatt csiszolódott harci tapasztalatát már nem rekeszti el a bódult köd, így a lovag egyet arrébb lép, hogy meglendítve pallosát kettészelje a lángoló husángot, ami a szemei előtt cikázik. ... Persze volt már része efféle nemtelen küzdelemben, így arra igyekszik figyelni, hogy nehogy csak elterelés legyen végül a husáng és közben meg valahonnan előkerüljön egy tőr vagy kard.*


- Rys! Elég legyen ebből!

*Szól rá erélyesen ellenfelére a szőke vitéz.*
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2018. Szeptember 18. 21:11:21
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Az inkvizítornak minden erejére szüksége van, hogy Primuszt fogva tartsa ölelésében. Habár Domvik segedelme görcsbe rántotta a vén medve izmait, gyilkos dühe s vehemenciája kompenzálja a megcsappant erejét. Átfut Aignan gondolataiban, hogy alkarját a vezetőjük torkára szorítja s így csökkentené a levegő áramlását a testébe s elkábítaná a férfit, ám ezzel a vadászkést markoló kezet szabadon hagyná, maradandó sérülést pedig nem szeretne szenvedni s okozni sem. Maradnák hát a évekké nyúlott másodpercek, mik mintha bűbáj hatására megdermednének az időben.*

*Hirtelen fény lobban a jó lovag köpenye alól, s válaszul a sötétség a fejvadászt küldi, hogy oltsa ki a forrást. Az inkvizítor elkésett, óvva intése nem találta meg a férfit időben. Szemlátomást taszítja a fényaurát a ragadozó léptekkel közelítő férfi, oly mágia vonta hatása alá, mely nem tűri a fény s tisztaság jelenlétét. A férfi tekintetéből kiveszett az az éltető erő s csillogás, mely a napokban oly jellemtő volt a rá, helyette csak a homály s feketeség szegélyezi az íriszét. Ám az ösztönt nem írta felül az ártó varázslat, piszkos cselekre s trükkökre késztetve a pyarronit. Veszedelmes ötvözet. S magában fohászkodik Urához, hogy a jó lovag helyt álljon az elkerülhetetlen küzdelemben.*

*A pillanatnyi zavarban hagyja, hogy harci reflexei s kondicionálása teret nyerjen, megacélozza akaratát s villám gyorsan körbetekint. Úgy szívja magába a környezetét s a történéseket, mint sivatag homokja az esőcseppet. A bárd a holmik között kötél után kutat sebesen, míg Gewin igyekszik távol tartani magától a megbabonázott testőrt. Az apród a bejáratban térdepel tehetetlenül, s fülét mintha szárnysuhogás csapná meg a Primusz által keltett vadállatias morgások s hörgések felhőjén át. Ösztönösen kiterjeszti szelleme hatalmát a gyűrűje segítségével s próbálja felmérni a sötét szolgálók számát. A teremtmény úgy látszik nem elégszik meg, hogy mindössze zavart s káoszt szítson a kompániában, gonosz szíve vérre szomjazik. A pusztulásukat akarja. Az inkvizítor ezt nem hagyhatja, csoportosítani kell erejüket.*

*Elméje mélyéről felidézi mindazon emlékképeket, melyek kínnal s fájdalommal válaszoltak a sötétség hívására. Felidézi, ahogy atyja pengéje megmártózik anyja testében, ahogy testvére fáklyájának tüze elemészti a szolgálókat s ártatlanokat. Felidézi, midőn a boszorkány borotvaéles körmei krátert vágnak a húsába, s felidézi a gyermekek tekintetét a végső pillanataikban, kiket máglyára küldött a megváltás reményében. Kiknek tekintete végül a beletörődést, megbánást s szomorúságot tükrözött. Hagyja hogy ezen emlékképek átjárják tudatát, s mindezt a fájdalmat átplántálja az apród elméjébe. Ha még mindig bűbáj alatt van, tán ez felébreszti öntudatát.*

- SID, JÖJJÖN BE DE TÜSTÉNT!!!!!! - kiált az apródnak ellentmondást nem tűrően, reméli a belsőjéből kitörő hang mennydörgés jelleggel csap az apród tudatába. Azonban a remény nem elég, biztosra kell mennie. A kötelet immár megtaláló Tyrushoz fordul félig s neki címzi a szavait: - Ragadja meg, s húzza be onnét!

*Értékes pillanatokat áldoz fel e döntésével, ha a bárd elkésik, úgy nem csak Primuszt nem sikerül gúsba kötni mihamarabb, de fiatal társuk is a sötétség karmába kerül. Domvik adja, hogy ezúttal ne késsenek el...*

//OFF:
Pszi-használat: Kínokozás (1Pp = 1Fp)//

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2018. Szeptember 21. 21:53:29
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Általános események (5 kör)
Tyrus hurkot vetne Prímuszra, miközben az Aignanal dulakodik közben Sid fájdalmasan jajongva felkiált és a földre borul az ajtónyílásban „Úrnőm elutasítanak, megátalkodott uraim nem kívánják tiszta aurádban való fürdőzést a hold tisztaságát és áldását. . .”
Gewin egy csapással kettészeli Rys kezében suhogó fáklyát aki cserében eltűnik a jó lovag és mindannyiótok szeme elől.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles - Éjszakai árulások (5. Kör)
Már-már ráveted a hurkot vezetőtökre, amikor az öreg nemes rád kiált „Ragadja meg, s húzza be onnét!”
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Gewin Da Lorre - Éjszakai árulások (5. Kör)
Mesteri vágással csapod ketté Rys által suhogtatott fáklyát minekutána még a fáklyadarabok földre hullása előtt semmivé válik előtted Rys alakja eltűnik a szemed elől.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi - Éjszakai árulások (5. Kör)

A nappali fényárban tovább dulakodsz Prímusszal elméd mind Sidet mind a gyűrűt megérinti az előbbi fájdalmasan felkiált, míg a gyűrű a környezetedben három ellenséges személyt jelez.
//OFF mindenkinek kezdeményezést kérnék mindenkitől valamint leírást, hogy mit szándékozik tenni az 6. körben OFF//
//Nagyon off Alaric ez a nyúlfarknyi eseményt tovább gördítő reag a szülcsinapcsis reagod sajnos nem tudtam grandiózusobbra kerekíteni a pillanatot bár a kialakult helyzet szerintem így is eléggé grandiózus. Boldog szülcsinapcsit Alaric. Nagyon off vége//
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2018. Október 28. 13:15:30
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Általános események (6 kör)
Tyrus hurkot vet végre Prímuszra és elkezdi sebesen gúzsba kötni, miközben az Aignanal dulakodik közben Sid fájdalmasan jajongva kifelé kúszik „Úrnőm elutasítanak, megátalkodott uraim nem kívánják tiszta aurádban való fürdőzést a hold tisztaságát és áldását. . .Az élet fáj….Fáj…. Fáájjj”
Gewin oldalán egy árny lebben majd csendülve a kőpadlóra hullik valami miközben a lovag hatalmas pengéjével hátát a falnak vetve egy elkeseredett félköríves vágást ereszt meg a semmibe.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles - Éjszakai árulások (6. Kör)
Nem hallgtsz az öreg nemesre hanem ráveted magad a kezében vergődő vezetőtökre és elkezded annak gúzsba kötését miközben Sid fájdalmas jajongás közepette kifelé kúszik az éjszakába.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi - Éjszakai árulások (6. Kör)

A nappali fényárban tovább dulakodsz Prímusszal miközben figyelmeztetésed ellenére Tyrus továbbra is vezetőtök gúzsbakötésével van elfoglalva. Sid fájdalmas jajongás közepette továbbra is kifelé kúszik az éjszakába.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

//OFF mindenkinek kezdeményezést kérnék mindenkitől valamint leírást, hogy mit szándékozik tenni az 7. körben valamint Alaric dobjon még egy Erőpróbát a fogva tartásra ha azt fenn akarja tartani erre már most +1-e van mert Sol karaktere elkezdte megkötözni Prímuszt OFF//
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2018. December 09. 18:21:02
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Olybá tűnik a lovag egy pillanatra állni tudja a sarat a piszkos harcmodorra edződött pengével szemben, egy jól irányzott vágás kettészeli a tüzes hasábot, mely eleddig a szeme előtt suhogott. Ám a diadalmas pillanat nem tarthat soká, ahogy a szikrázó parázs hullik alá a földre, úgy mosódik el a fejvadász sziluettje a valóságból, tényleges vakságra ítélve Shadon szolgáját. Ugyanabban a pillanatba szelleme ostorcsapásként hasít az apródba, ám a belétáplált fájdalom mégsem oszlatja fel a mágikus ködöt, mi az elméje körül terpeszkedik. A bárd mit sem törődve az inkivítor szavával a dulakodó páros felé veszi az irányt, nem gátolva Sidet, hogy jajveszékelve az éjszakába kússzon, Domvik tudja kinek a karmába...*

*A kisnemesben egy pillanatra felforr a méreg. Ám ezúttal dühe nem az igric felé irányul, nem tudja hibáztatni a férfit a döntésében. A tehetetlenség érzete az, ami hatalmába keríti. Mintha egy olyan erő ellen szegülnének, mi ellenségeiket rendíthetetlenül hajtja, míg elébük láthatatlan akadályokat gördítene. Elhesegeti ezen ártó gondolatokat, s szorítását erősebbé veszi. Ha eddig hangja a katonai kimértség jelképe volt, most a hit s a meggyőződés szól belőle. A hité, mely megingathatatlan sziklaszirt a hullámok erejével szemben. S mint a hullámok, úgy a sötétség ereje is megtörik vele szemben.*

- Nem maradhatunk tétlenek tovább. Ha nem ragadjuk magunkhoz a kezdeményezést s nem cselekedünk mihamarabb, mind itt veszünk. A bestiának pusztulnia kell.

*Nincs más választásuk. A kivárás ellenük dolgozik, be vannak zárva négy fal közé, körbe vannak véve, s nem tudják milyen erőket tud maga mögött felsorakoztatni még a bestia. A visszavonulás nem lehetséges oly módon, hogy a későbbiekben ne ártsanak maguknak. Se arra nincs idejük, hogy a lovakat felszerszámozzák, se arra, hogy a kompániát egybe tartsák sértetlenül. Ha hátul, a lovak nélkül távoznak, akkor kiszolgáltatják magukat az időjárásnak s az ellenséges környezetnek. Ráadásul erejük nem egységes, a bűbáj egymás ellen fordította kik eddig szövetségesként álltak egymás mellett, s csak percek kérdése mikor hull alá valamelyikőjük a porba. Az utuk csak előre vezet, ki kell törniük. Neki KELL elpusztítania a teremtményt, mi puszta jelenlétével kicsúfolja az életet s élősködik a élő fölött. Ezt a bárdnak is be kell látnia.*

*Miután vezetőjüket sikerült végre megkötözniük, megszabadítja őt a vadászkésétől s biztos távolra dobja. Nem feledkezett meg a lovag kétségbeesett harcáról a homályba veszett pengével, ám mindnyájuk érdekében most a bestiát kell kardélre hánynia. Hosszúkardját ismét magához emeli a földről, tenyerébe úgy simul a markolat, mint a rég nem látott szerelmes hitves. Hasi tájékáról vércseppek gördülnek alá, vörösre szennyezve a malom porát. Mégis úgy áll ott egy pillanatra, mint egy márvány szobor, mint amit a legügyesebb mesteremberek faragtak. Az inkvizítor tekintetében kötelességtudat s elszántság villan.*

- Ha Domvik kegyes hozzánk, úgy mihamarabb elérnek a napsugarak s megérjük a nappalt. Segítsen Gewinnek ha tud, én megküzdök a teremtménnyel.

*Azzal két kézre markolja fegyverét s szertartásosan a mellkasa elé szorítva megindul az ajtó felé.*

-"Vos vocatis me, Domine, accipere orationis meae,
Ut mox infra throni auri nobis.
In lucem partum sit vita, et dare lucem,
Et accommodate ad utrumque current nostrum mortale et transiens meam.
Benedicta tu terebrare per innocentiam,
Unde deterioratus reprobare malum coram s.
S venenum fugiat patet tangentes morbo,
Post meridiem tanta novitas vitae."

(- Téged szólítalak, Uram, imám szálljon fölé,
Arany trónusodról szállj most alá közénk.
Lobbanjon fel teremtő s éltető fényed,
S add, hogy befogadja mind mi múló tárgy s halandó lélek.
Járja át a megáldottat a Te tisztaságod,
S taszítsa jelenléted a romlottat s a gonoszságot.
Űzze messzire tapintásod a mérget s betegséget,
Ragyogásod nyomán szülessen újjá az élet.)

*Ajkairól a szívébe zárt szent litánia szövege pereg le, jelképe kellemesen meleg izzását pedig örömmel üdvözli a testén. A kard pengéje lassan kékes derengésben izzik föl, s hordozója auráját is körbeöleli az isteni jelenlét. A bárd azon nyomban tudatosul a mágia megjelenésének ami a kardból sugárzik, nem kétséges, hogy a kisnemes nem teljesen az, akinek mondja magát.*

- "Nigrum angelus alas cito pallium auro mihi et caliginis, quae addere ad servivit ac socios iam mediis hostibus sensum." (Fekete angyalod borítsra reám szárnyait lepelként, s add, hogy a sötétség mely eddig szövetségesül szolgált ellenségeidnek most elhomályosítsa érzékeik.)

*Fejezi be a készülődésének utolsó záró szavait, s rohamozva kitör a malomból azzal a céllal, hogy elválassza a vámpír fejét a nyakától...*

OFF:
Mágiahasználat: -3 Mp, Áldás (fegyverre)
                               -20 Mp, Láthatatlanság túlvilági lények előtt

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2018. December 17. 10:04:25
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Általános események (7 kör)
Aignanal még odakiált Tyrus felé majd ajkairól szent zsolozsma hagyja el miközben a mellkasához szorított kardpenge tiszta fehér fénnyel ragyog fel, miközben a kapunyíláson mint odvas fogakat rejtő barlangnyíláson keresztül kiviharzik az éjszakába. A penge ragyogásával egy időben odakintről fájdalmas állatias sikoly hangzik fel Sid fájdalmas nyögésével együtt. Gewin lovag hátát védekezően a falnak vetve tekinget körbe, körbe miközben a pillanatnyi dőre beálló csen bajlóslatúan telepszik a helyre majd Gewin oldalán ismét egy árny lebben miközben a lovag hatalmas pengéjével egy elkeseredett félköríves vágást ereszt meg a semmibe. Tyrus a gúzsba kötött állati morranásokat hallató vonagló Prímusz mellett állva erősen koncentrál.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi - Éjszakai árulások (7. Kör)

A malom előtti éjszakai térbe kirontva meglepődve tapasztalod, hogy holdfény ragyogja be a területet és a holdfény által uralt éjszakai égen egy hófehér bőrű kitárt tépett angyalszárnyú női alak lebeg két három emelt magasban magához ölelve az alélt Sid-et szép arcát indulat torzítja el miközben a malom felé kiáltja éles hangon kárhozatát, valószínűleg nem lát téged.

-   Légy átkozott Domvik szolgájal, hol voltál mikor szükség volt rád, hagytál minket elkárhozni, hogy Domvik hetedik arcának képében a Fekete Angyal ragadna magával.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/magus-10.jpg)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

//OFF mindenkinek kezdeményezést kérnék mindenkitől valamint leírást, hogy mit szándékozik tenni az 8. körben OFF//
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2018. December 23. 15:51:46
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Csorba Fog malom (7 kör)
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/magus-11.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Éjszakai árulások (7. Kör)

P. – Pacik (lovak)
T. – Tábortűz (ami szét lett rugva dulakodás és harc közben)
K. – Kút

1.)   Sid az apród aléltan a tépett szárnyú nő kezében úgy 1.5-2 emelet magasságban.
2.)   Prímusz a vezető kit gúzsba kötöttetek és a földön vonaglik a szétdúlt tábortűz mellett.
3.)   Aignan bel Verperiodi a malom ajtajában
4.)   Tyrus Valles erősen koncentrálva a mágia megidézésére.
5.)   Gewin Da Lorre hátát a saroknak vetve védekező pozícióban.
6.)   Rys Dan Quar alakja Tyrus mágiájának köszönhetően a 8. kör elején a lépcső tetején fog feltűnni.
7.)   Tépett szárnyú nő 1.5-2 emelet magasságban karjában az alélt apróddal.

Gewin lovag kezében lévő kardból nappali világosság árad és világítja be a malom terét egyenletesen árnyaknak nyoma sincsen.
Rys Dan Quar alakja Tyrus mágiájának köszönhetően a 8. kör elején a lépcső tetején fog feltűnni.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
//OFF mindenkinek kezdeményezést kérnék mindenkitől valamint leírást, hogy mit szándékozik tenni az 8. körben OFF//
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2018. December 29. 15:39:28
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Kötéllel a kezében közelíti meg az öreg kisnemes medveölelésében vergődő vezetőjüket, amikor Verperiodi újabb utasítással látja el:
- Ragadja meg, s húzza be onnét!

- Hallja kend... - csattan fel Tyrus miközben hurkot vet a kapálózó Prímuszra, majd szelídebben folytatja - ...nem téveszt össze valakivel? Még mindig csak két kezem van. - fanyar mosoly jelenik meg a szája szegletében.

Vagy kötözök vagy ... a kölökkel foglalkozom. Az áldóját! Maradsz nyugton!!!!

- Szorítsa még egy kicsit! Na csak még egy kicsit!

Nincs könnyű dolguk Prímusszal. Korához képest jó erő lakozik benne. Végül csak legyűrik. Sok lúd disznót győz, tartja a mondás.

- Ha Domvik kegyes hozzánk, úgy mihamarabb elérnek a napsugarak s megérjük a nappalt.

- Azt hiszem ebben tudok segíteni. De kell egy kis idő. - azonban mielőtt belekezdhetne a varázslásba a lovag még folytatja.

- Segítsen Gewinnek ha tud, én megküzdök a teremtménnyel.

- Várjon! - Verperiodi karjára teszi a kezét, másik kezének mutató ujját pedig a magasba emeli. Lehunyja szemét és elméjébe idézi Rys arcát, alakját.... majd pedig azt ahogyan fényes aura veszi körbe sziluettjét. Enyhén megborzong, ahogy a nyers mana végigáramlik a testén és alakot ölt a varázslatban.

A varázslatban, amitől a penge láthatatlan testén fényes aura jelenik meg, felfedve ezzel helyzetét Gewin (és mindenki más) előtt. Diadalmasan vigyorog, mígnem találkozik a tekintete az öreg kisnemesével.

- Öhm, napsütés. Igen. Időbe telik, mint mondtam... Nagyjából tíz szívdobbanás ... - azzal hozzálát a varázsláshoz, mellyel nappallá változtatja az éjt.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Január 01. 14:09:37
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Általános események (8 kör)

A semmiből egy dobótőr röppen Gewin lovag feje felé aki elegánsan elhajol a semmiből érkező komisz penge elől, a következő pillanatban nappali világosság önti el a Csorba Fog bejáratát és űzi el az árnyakat a malom elől a mágikus fény versenyt szikrázik az időközben előbújt telihold hideg kékes fényével.
A fény felvillanásával egyidejűleg az „égen” lebegő alak is fájdalmasan sikoltásba kezd és tépett tollaiból füst száll fel.
Aignanal odakiált a fájdalmasan rikoltó kreatúrának -"Domvik sosem hagyott cserben, te fordultál el Tőle, démon, s léptél a sötétség útjára, s mindaddig míg szenvedést s pusztítást szabadítasz a világra, csak távolabb sodródsz igazságától! Mutasd magad, s megváltalak a kárhozattól!" a kinti holdvilágos éjszakában.
A fájdalmas sikoltást követően Rys a penge fényalakja a lépcső tetején bukkan fel, egy pillanatra amint eltűnik az omladozó emelet nyílásában. A szárnyas alak továbbra is fájdalmas rikoltással adja az éjszaka tudtára haragját.

-   Domvik szolgája te vagy ki a gyávaság leple mögé rejtőzöl ahelyett, hogy teljes valódban megmutatnád magad, el fogsz bukni mint oly sokan előtted vakbuzgó hitednek köszönhetően miközben ártatlanokat rántasz magaddal illetve kudarcod okán ártatlanokat hagysz elkárhozni.

A következő pillanatban a malom első emeletéből egy fényektől övezett alak vetődik ki egyenesen az alélt apródot tartó "lebegő" alak felé majd földöntúli hideg színekben felfénylik a hold és a három alak eltűnik az égről…

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/magus-10.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
//OFF mindenkinek kezdeményezést kérnék mindenkitől valamint leírást, hogy mit szándékozik tenni az 9. körben OFF//
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. Január 07. 11:54:22
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://s31.postimg.org/uq236qrx7/old_knight.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Éjszakai árulások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan del Verperiodi, Gewin Da Lorre, Rys Dan Quar, Sid Da Verione, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Miután vezetőjüket sikerült végre megkötözniük, megszabadítja őt a vadászkésétől s biztos távolra dobja. Nem feledkezett meg a lovag kétségbeesett harcáról a homályba veszett pengével, ám mindnyájuk érdekében most a bestiát kell kardélre hánynia. Hosszúkardját ismét magához emeli a földről, tenyerébe úgy simul a markolat, mint a rég nem látott szerelmes hitves. Hasi tájékáról vércseppek gördülnek alá, vörösre szennyezve a malom porát. Mégis úgy áll ott egy pillanatra, mint egy márvány szobor, mint amit a legügyesebb mesteremberek faragtak. Az inkvizítor tekintetében kötelességtudat s elszántság villan.*

- Ha Domvik kegyes hozzánk, úgy mihamarabb elérnek a napsugarak s megérjük a nappalt.

- Azt hiszem ebben tudok segíteni. De kell egy kis idő. - azonban mielőtt belekezdhetne a varázslásba a lovag még folytatja.

- Segítsen Gewinnek ha tud, én megküzdök a teremtménnyel.

- Várjon! - Verperiodi karjára teszi a kezét, másik kezének mutató ujját pedig a magasba emeli.

*Az igric körül láthatatlanul a manaháló megfodrozódik. A nyers erő hűs szellő formájában áramlik a testébe s majd amilyen gyorsan jött úgy távozik is a penge irányába. A varázslat enyhe fényes derengéssel vonja körbe a láthatatlanságba burkolózott fejvadászt, Verperiodi pedig szemével követi a derengés forrását. Több van a bárdban, mint amennyit először gondolt. Olvasott már feljegyzéseket hasonló képességű külhoniakról, azonban még nem találkozott velük személyesen eleddig. Az már biztos, ha megérik a nappalt, pótolnia kell eme hiányosságát. Elismerően bólint a férfinak, ám tekintete ismét kardjára téved s fókuszát a bestiára állítja kizárva minden mást.*

*Domvik segedelmével a szívében kilép a sötétségbe, hogy szembekerüljön végre a bestiával. Az alabástrom teremtmény a feje fölött lebeg, tépett angyalszárnyai félelemet s erőt sugároznak. Az arc földöntúli szépségét most eltorzítja a harag s a kegyetlenség, felfedve a bestia valódi mivoltát az inkvizítor előtt. Miközben lebeg a kezében oly könnyen tartja a fájdalom s gyönyör aberrált keverékétől alélt apródot, mintha csak egy hópihét fogna. Nyakából vér bugyog elő, a holdfény pedig szinte feketére színezi a bíbor éltetőerőt, furcsa ellenhatást váltva ki ezzel a kék holdsugárral, mi bevilágítja a malom udvarát.*

-  Légy átkozott Domvik szolgájal, hol voltál mikor szükség volt rád, hagytál minket elkárhozni, hogy Domvik hetedik arcának képében a Fekete Angyal ragadna magával.

*Szitkozódik a vámpír, ám az inkvizítor lerázza magáról az átkos szavakat. Ezzel egy időben ragyog fel a nappali fényesség az inkvizítor fölött, mintha csak maga Domvik emelné haragját a kreatúrára, hogy mocskos nyelvére vette a nevét. Tudata legmélyén tudja, hogy a hirtelen támadt nappal a bárd segedelméből történt, mégis Ura szétoszlatta volna, ha nem neki tetsző lett volna. Tyrus mágiáját most Domvik áldása is kíséri. Ez a hit emelte őt inkvizítori rangba. S most ez a hit vértezi fel őt erővel.*

-  Domvik sosem hagyott cserben, te fordultál el Tőle, démon, s léptél a sötétség útjára, s mindaddig míg szenvedést s pusztítást szabadítasz a világra, csak távolabb sodródsz igazságától! Mutasd magad, s megváltalak a kárhozattól!

*Kiáltja vissza a meggyőződését szavakba öntve, tudván, hogy a bestia nem láthatja, mégis remélve titkon, hogy szavai felbosszantják s kizökkentik a mesterkélt magabiztosságból. Abból magabiztosságból ami arra a fölényre épül, hogy érinthetetlen s sérthetetlen. S lám most a fény felperzseli a hibáktól mentes alabástrom bőrt, sűrű fekete masszát égetve mélyen bele. A tépett szárnyakból füst száll fel s a bestia torkából fájdalmas kiáltás tör elő megdermesztve a vért mindazokban kik mérföldekről hallják. Ám Aignan del Verperiodi nem dermed le. Felkészül, hogy tompítsa az alélt apród esését amennyiben a vámípr megfeledkezik róla. Ám erre hiába vár.*

-  Domvik szolgája te vagy ki a gyávaság leple mögé rejtőzöl ahelyett, hogy teljes valódban megmutatnád magad, el fogsz bukni mint oly sokan előtted vakbuzgó hitednek köszönhetően miközben ártatlanokat rántasz magaddal illetve kudarcod okán ártatlanokat hagysz elkárhozni.

*Rikoltja még a vámpír, majd az időközben kivetődő pengével együtt elmenekülnek a hold fényén. A volt kisnemes azonban nem ereszti le figyelmét s harckészültségét, csapdát vagy egy esetleges második csapást sejtve a visszavonulás mögött. Tudatát ismét ráhangolja gyűrűjére veszély után kutatva. Muszáj hogy csapdát sejtsen, nem engedheti hogy utat találjanak a vádló szavak. Hinnie kell, hogy van még remény Sid számára...*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Január 12. 09:18:11
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
A mágikus fények elenyészését követően csak a sápadt holdfény ragyog odakint melynek fényében a kinti kút szilánkosra tört fedlapja vádló csontujjakként merednek az ég felé amin bajlósan fénylik ismét a hold.
A gyűrű megnyugtató hűvösséggel öleli körül az öt hordozó újat Aignan úján, bent a malom terében Gewin lovag még értetlenül pislog körbe, miközben Prímusz arcán keserű düh fut végig és még a földön elkeseredett felföldi shadoni tájszólással a következőket mormolja maga elé mint egyfajta bűnbánó imát:

"Észrevetted-e szolgáimat is? Mert nincs hozzájuk fogható a földön: feddhetetlen, derék emberek, féli Domvikot és kerülik a rosszat. Mindig kitartanak feddhetetlenségükben. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!" A sötét angyal ezt válaszolja a Hétarcúnak: "Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadják a híveid, amijük csak van.”

A csönd megsűrűsödik körülöttetek csak a lovak elégedetlen és riadt toporgása töri meg a csendet csak utána hasít az éjszaka csöndjébe a panaszos farkasüvöltés ami mintha siratná az elvesztetteket.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

//OFF Aignan bel Verperiodi-től kérek egy Intelligencia próbát +2-vel OFF valamint nézd át a „Telepátia” passzust mert a dinamikus pajzsokon nem képes átjutni egyik oldalról sem másrészt ha nem látod a címzettet (ám ennek ellenére jól kell ismerned) akkor 1 szegmens / 1 pszi pont az ára//

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2019. Január 12. 13:17:25
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Tíz szívdobbanás. Csupán ennyi időre van Tyrusnak szüksége, hogy átrendezze a valóság szövetét, jobban mondva átalakítsa azt. Így teremtve nappali világosságot az éjszaka sötétjében. Jóleső elégedettség tölti el, amikor fellobban a fény a malom előtt, csalhatatlan jeleként annak, hogy a varázslat megfogant. Majdnem olyan jó érzés, mint egy asszony ölelő karjában lenni ...

A bestia fájdalmasan felkiált odakint, a napfény perzseli a bőrét, nem hiába kerülik az éjszaka teremtményei a világosságot.

A teringettét! Úgy tűnik, működik!

A bárd ezután a benti fenyegetés felé fordítja figyelmét. A jó lovag állja a sarat a láthatatlan - ám időközben fényes aurával bevont - ellenféllel szemben. Csak remélni lehet, hogy a némber hatása nem lesz tartós Rysre nézve.

-  Domvik szolgája ... - hallatszik kintről a vérszívó bömbölése.

Nem túlzás azért ez egy kicsit?

Tyrus csak akkor mer kikukucskálni az ablakon, mikor hallja a szárnyak távolodó susogását. Egy biccentéssel jelzi a kisnemesnek, hogy idebent minden rendben. Azért a biztonság kedvéért felszalad a lépcsőn, amerre a pengét utoljára látta. Ki tudja milyen állapotban talál rá. Azonban csalatkoznia kell, mert Rys szőrén-szálán eltűnt.

Tarkóját vakarva ballag vissza a földszintre.

- A barátunk eltűnt. Csak ennyien maradtunk. - körbehordozza tekintetét, majd pillantása a még mindig megkötözött vezetőn állapodik meg. Felé veszi az irányt és féltérdre ereszkedik mellette.

- Prímusz! Hé! Figyeljen rám, Prímusz! Mit szándékozik tenni, ha elengedem? - figyeli a reakcióját, próbálja felmérni, hogy mennyire ura önmagának most, hogy a boszorkány távozott. Ha úgy ítéli meg, hogy elmúlt a bűbáj, amely gúzsba kötötte az öreg elméjét, akkor, de csak akkor eloldozza a kötelét.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. Január 24. 11:16:39
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Az asztrál világ eleddig dühös s tajtékos hullámként verte a valóság szövetét pusztítással kecsegtetve, ám a vámpír távozásával ezek a hullámok kisimulni látszanak, s ismét nyugalom terpeszkedik a környezetre. Ennek ellenére az inkvizítor nem csúsztatja hüvelyébe vissza a kardját. Még pár szívdobbanásnyi ideig fürkészi a malom udvarát s a környező fák sűrűjét, csak utána hátrál a bejárathoz, szemeit még mindig a kinti félhomályra eresztve. Bent elsőként a lovagba botlik, kit először felületesen végigmér történt-e baja, majd meg is tudakolja tőle ezt.*

- A barátunk eltűnt. Csak ennyien maradtunk.

*Tekintetét az igricre emeli a mondat kapcsán. Habár vonásai katonás fegyelmet s elszántságot tükröznek, szeme sarkában megcsillan a szomorúság. Bárhogy is leplezi, bármennyire is tisztában van az áldozattal, az ártatlanokon esett sérelem mindig megbélyegzi s belülről emészti. Nem ismerheti be, de a vámpír szavai mélyebben szántottak a lelkébe, mint a hideg acél háború idején. Végül lesüti a szemét, s némán bólint megerősítésként Tyrus szavaira.*

*Visszafordul Gewin felé, de láthatóan semmi baja s egy karcolás sem esett rajta. Félmosollyal nyugtázza ennek tudatát, s tenyerével megmarkolja a lovag terebélyes vállát ezzel is kifejezve elismerését s örömét. A bárd közben leguggol Primusz elé, ki közben mintha magához térne s lerázná magáról a szellemi béklyót. Jól láthatóan Tyrus is szeretne meggyőződni vezetőjük józanságán, ám mielőtt ténylegesen eloldoznák, még ő is megvizsgálná.*

- Várjon még.

*Megszentelt kardját a földbe szúrja finoman Primusz előtt, majd jobbját a markolaton nyugtatja féltérdre ereszkedik. Tüzetesen végigvizsgálja a vezetőjüket befolyás vagy megszállás nyomai után kutatva, elváltozásokat keresve a bőrén, haján, íriszeiben, figyeli a megszentelt tárgyak közelsége milyen hatással van rá. Ha szükséges baljával segédkezik a szemhéj felemelésében, az arc elforgatásában, a kézfejek s hajcsomók mozgatásában. Mindezt szó nélkül, komor arccal s meglehetőst alapossággal végzi. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a sötét praktika nem ejtett maradandó nyomot, akkor bólint Tyrusnak, hogy minden rendben s ő is felegyenesedik s segít az eloldásban. A folyamat közben azért rákérdez, hogy a bárddal minden rendben-e. Ha mindenki feltápászkodott a földről, akkor megszólal.*

- Urak, azt javallom mindenki készüljön össze s nyergeljen fel, az éjszaka szánhat még nekünk meglepetéseket. Jobb felkészültnek lenni, ám míg a Hold ragyog az égen, badarság elhagyni e menedéket. Kétlem, hogy a bestia visszatér, ám az egyszer már biztos, hogy nem ő az egyedüli rém, s legalább ketten vannak. Hívatlanul nem léphetnek be sehova. - magyarázza a kompániának. - Primusz uram, mit gondol, milyen messzire juthattak a vadászok?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

//OFF: Mágiaismeret - Boszorkánymágia Mf.
              Mágiaismeret - Boszorkánymesteri mágia Af.//
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Február 16. 20:22:33
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

A csönd megsűrűsödik körülöttetek csak a lovak elégedetlen és riadt toporgása töri meg a csendet csak utána hasít az éjszaka csöndjébe a panaszos farkasüvöltés ami mintha siratná az elvesztetteket, miután eloldozzák Prímusz kin a megszállottság jelei már nem mutatkoznak mogorva tekintettel csöndesen magában fortyogva elkezdi a lovakat útrakész állapotba hozni az öreg kisnemes kérdésére rövid töprengés után nagyon csendesen válaszol.

-   Jó uram itt biztos, hogy nem jártak nem voltak arra utaló jelek, mi is csak a patak folyása miatt jöttünk erre, hogy gyorsabban haladjunk valószínű, hogy az északnyugati irányban fekvő hegy erdőségeibe vadásztak ahol a szénégető huták is találhatóak az innen még jó másfél vagy egynapi járóföld tekintettel arra, hogy a hegyet kell megmásznunk.

Mire Prímusz befejezi Gewin lovag is megtalálja a hangját szemei dühtől és a veszteség keserűségétől csillognak miközben erős hangját kieresztve megformálja a véleményét.

-   Urak nem hagyhatjuk ennyiben a dolgot, társainkat elragadta egy rém és valószínűleg a környéken fog garázdálkodni, amíg véget nem vetünk a dolognak, valamint a becsület azt kívánja, hogy minden erőnkkel megpróbáljuk megtalálni és megmenteni társainkat bárhol is legyenek.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/gewin-10.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Utón – útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise.

A rend tudomására jutott, hogy a shadoni felföldön a Hét intés völgyein túl rejtezik állítólag a „Tanúkő” közelében a legendás godoni Északi kapuhoz hasonlatos kisebb kapu melyet az üldözők elől a Ringil-el pecsételtek le. A tanács kívánsága szerint a Ringil-t vissza kell juttasd északra a rend központjába. Eddig nyelvtudásodnak köszönhetően látszólag senki sem akadályozta szabad mozgásodat Shadon területén háborítatlanul hagyod el Berrana-roda kikötővárósát és a rónok által lefektetett köves kereskedelmi úton haladsz Testarend városa felé az utolsó napon mielőtt megérkeznél komisz havazásban haladsz, ami eléggé megvisel örülsz, hogy egy civilizáltabb vendégfogadóban töltheted az éjszakát, másnapra abbamarad a heves havazás és viszonylag háborítatlanul folytathatod utad a Könnypatak mentén a Hét Intés völgyében, kora este érkezel meg a Fogadó a Zarándoklathoz. A fogadó udvarán egyetlen alakot látsz egy ősz öreg férfit utazó sokat látott ruházatban amint éppen egy gyermekkel beszélget valószínűleg a lovát bízza rá, visszaemlékezel és tudatosul benned, hogy tegnap este láttad a városi szálláson a meleget árasztó kandalló mellet hosszú szárú pipát szívni egy flaska bor kíséretében a férfi már eléggé idős láthatott vagy 60-70 nyarat is. A fiatal gyermek bólint az öreg felé, majd amikor megpillant arca felragyog mintha angyalt látna és kezében az öreg lovának kötőszárával megindul feléd.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/old-ma10.jpg)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Február 17. 00:23:06
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Utón – útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

A hosszú út a Kilencarcú birodalmába rendkívül kimerítette Artemise-t, és minden figyelmére szüksége volt ahhoz, hogy épségben megszerezze a shadoni felföldön fekvő kapu kulcsát, a Ringil-t. Nem tudja pontosan, hogy mit is keres, vagy hogy merre lehet, csupán támpontokat kapott a Gyülekezet Tanácsától. Mindenesetre tettrekészen és reményekkel telve indult el az első olyan küldetésén, amelyen nem volt vele, vagy az árnyékában megbújva a Gyülekezet egyik tapasztaltabb boszorkánya.

A hóesés és a hideg idő meglepte, reménykedett abban, hogy az idő enyhébb lesz. A hideg ellen két réteg ruhával próbált védekezni, és dideregve lovagolt az ösvényen, a macskája pedig a nyeregtáskában keresett menedéket a hideg hópihék elől. Inkvizítor, a kitartó vadászebe pedig a ló mellett baktatott.
Áldásként tekintett arra a füstcsíkra, amely a távolban tűnt fel, egy fogadófélét vagy egy falut sejtetve messze előtte. A taverna istállójába kikötötte a lovát, majd az állatait az istállóban hagyva a csuklyáját mélyen az arcába húzva betért a fogadóba, és egy forralt bort kért egy adag meleg élelemmel és egy valamirevaló szobával. Miután megkapta a kulcsot, kiment az istállóba, és a macskával és a kutyával a szobája felé ment. Nem foglalkozott másokkal, emberekkel most csak a meleg étel, a bor és a puha ágy vonzotta.

---

Másnap továbbindult a már enyhült időben, és ismét egynapi járóföldet magam mögött hagyva megérkezett a Fogadó a Zarándoklathoz. A fogadó előtt a csizmájával óvatosan megbökte Dallamot, a lovát, hogy álljon meg, majd figyeli, ahogy a férfi és a fiú beszélnek. Gyengén megpaskolja a hátasának a nyakát, aki lassú lépésekkel elidul előre. Artemise felméri az idős férfit, majd a tekintete a fiúra vándorol, aki közben a ragyogó arccal vezeti felé az öreg lovát.
A fiatal hölgy leszökken a finoman kialakított női nyeregből, majd a lova kantárát megfogva felszólal, a kezét az idegesen morgó kutya fejére helyezve.
- Nyughass...   - látszólag az eb, engedelmeskedik, és nem morog tovább az istállósfiúra. - Estét, fiú! Van szálláshelyetek ebben a fogadóban?

Ezt követően Artemisie átadja a kantárt a fiúnak, majd leszurkol a fiúnak nyolc rezet, és az istállóban elhelyezi a két háziállatát is, majd a fogadóba indul.
Amint kitárul az ajtó, a csuklyája alól a nő körbenéz a tavernában, majd a tekintetével megkeresi a fogadóst, és hosszú lépésekkel közelíti meg.
- Estét, szállást keresek egy éjszakára... - kérdi, majd később még rendel egy adag melegételt és egy korsó forralt bort, és az egyik asztalhoz leülve elfogyasztja az étkét.
Az este folyamán még odamegy a fogadóshoz.
- Ne haragudjon, átutazó vagyok ezen a vidéken, Ön ismer valakit, aki jártas ezen a földön, és képes volna átvezetni engem a területen?
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2019. Február 24. 17:15:00
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Javaslom, hogy váljunk ketté. Gewin menjen vissza a fogadóba, tudassa az emberekkel, hogy mit láttunk ma éjjel, próbáljon meg önkénteseket toborozni. Illetve értesítse a hatóságokat.

Hárman aligha lennének elegendőek a bestia ellen. Ezzel a jó lovagnak is tisztában kell(ene) lenni. Játszi könnyedséggel ragadta el két emberüket. Sőt, a harmadik is a befolyása alatt állt ... kis híja volt, hogy Prímusz nem okozott nagyobb galibát.

- Most nem szabad hagynunk, hogy a veszteség elhomályosítsa az ítélőképességünket. - teszi még hozzá a nagyobb nyomaték kedvéért.

- Mi pedig folytassuk utunkat Sánchez báró erődjébe. Vele mindenképpen beszélnünk kell. Egyrészt ugye a bányák ügyében... másrészt jól jönne az ő és emberei segítsége... a rém ellen.

A megbeszélés után - ámde még indulás előtt, amíg a csillagok fénye még világít  - magához veszi pánsípját és úgy helyezkedik az ajtónál vagy az egyik ablaknál, hogy rálátása legyen az égboltra. Néhány percre van csupán szüksége, hogy megszólaltassa az Összhangzatot, mely során magába szívja a csillagokból érkező nyers energiát és teljesen feltölti elméjét. Van egy olyan érzése, hogy szüksége lesz még varázshatalmára az elkövetkező napokban.

[Összhangzat, 18 kör, max mana pontra kerül]
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Március 09. 08:57:28
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Gewin haragvóan szikrázó tekintettel pillant Tyrusra miközben kifejti véleményét, annak javallatáról miközben a kardgombját masszírozza megtermett tenyerével.

-   Tyrus uram, amit javasol az egyrészt a becstelenség határát súroló gyávaság másrészt taktikai szemszögből is a legnagyobb már-már az ostobaságot sugalló botorság. A mostani helyzetbe alkalmatlan és ártatlan egyszerű népeket bevonni gyávaság, a emlegetett hatóságok több heti útra vannak innen… Jelen helyzetben pedig erőinket megosztani a legnagyobb ostobaságra vall mi lesz ha a rém vagy rémek megosztott társaságunkra csapnak le mikor együtt se nagyon bírtunk velük…

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise


A fiú mit a tejbe tök vigyorog rád, miközben elkezdi vadászt simogatni és mutáló hangon megszólal.

-   Szép hölgy miben segíthetek a kereskedő karaván éppen a minap távozott így van szabad szobánk nem csak a közös hálótermek esetleg elvezethetem a hátasát az istállók felé?

Később az ízes szárnyas vacsorát követően megtudod, hogy a fogadóst és a családját Grumm-nak hívják a fogadós egy nagydarab mostanra pocakosodó tagbaszakadt ember régen lehet, hogy favágó volt. Lányaik nem szüleik termetét örökölték, mert a fogadós felesége is egy nagydarab ám izmos asszonyság karjai sok férfiét is megszégyenítik haja ősz deres már-már fehér, de roppant erős szálú, míg leány gyermekeik keskeny arcú bánatos arcú fekete hajú szépségek. A fogadó szinte üresen kong jelenleg csak az előtted érkező éltes korú ismeretlen utazó költi csöndben a vacsoráját majd annak végeztével a kandalló mellett ismét pipára gyújt a füst és annak aromája megtölti az étkező helyiséget.
Fogadós kérdésedre az állát vakargatja miközben halkan hümmög és dörmög az orra alatt.

-   Hát lássuk csak Turlin nemrég ment el a város felé ő két hétig biztos nem jön vissza, Fallen nos ő meg érkezni fog de ő is a város felé tart… Prímuszék pedig pont ma reggel indultak meg a favágók táborai felé az északi ösvényen őket holnap még utolérhetné, de jelenleg nincs senki aki elkalauzolná önt hölgyem a völgyek belseje felé…
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2019. Március 10. 11:56:42
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Tyrus nem válaszol azonnal a lovag kirohanására. Elgondolkodva simítja végig kecskeszakállát mielőtt megszólalna.

- Szívesen Gewin! Ha megengedi, adnék egy baráti jótanácsot... ha már kisegítettem egy láthatatlan ellenféllel szemben és megmentettem az életét - ami a jelek szerint Önnek vajmi keveset ér - a rém elűzésével ... amíg Ön mit is csinált egészen pontosan? - kérdőn tekint a jó lovagra, majd tekintetét körbehordozza a többieken - Szóval a tanácsom: legközelebb gondosan válogassa meg a szavait, barátom, mert tapasztalataim szerint nem szokott jól végződni, ha sértegetni kezd valakit, aki legalább akkora termetű, mint Ön. Esetleg a nemesi orra találkozik az illető öklével ...

Egy félmosolyt küld Gewin felé, majd könnyedén témát vált.

- Bizonyára feltűnt Önnek, hogy a rém minden nehézség nélkül manipulálta, fordította ellenünk társainkat. Tételezzük fel, csak egy kósza pillanatra, hogy nem járunk sikerrel. - mutató ujját is felemeli hozzá - Az azt jelentené, hogy ez a vámpír tovább szövögetheti terveit, folytathatja rút játékát a legteljesebb titokban! Valóban azt szeretné lovag uram, hogy a vámpír jelenlétéről senki se szerezzen tudomást? Mi hát a nagyobb ostobaság, fejjel menni a falnak, vakon belerohanni ennek a vérszívónak a karmaiba? Vagy embereket toborozni, kérni a báró segítségét, aki az egyik helyi hatalmasság és együttes erővel fellépni ellene?

- Önteltség azt hinni, hogy mi négyen - mások segítsége nélkül - felül tudunk kerekedni eme gonosz némber praktikáin. Nem egy szedett-vedett zsiványbandáról van szó, ha még nem tűnt volna fel ...
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Március 10. 18:08:12
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Gewin haragját csak tovább fokozza Tyrusra kijelentése csak neveltetésének béklyói akadályozzák meg, hogy azonnal elégtételt vegyen a nyegle Tyruson ám ennek ellenér pár öles lépéssel közelebb lép és kesztyűjét annak arcába dobja, miközben kardot von.

-   Tyrus uram, nem tűröm tovább a becstelen sértegetését, védje a becsületét csak aztán vigyázzon nehogy véres legyen az orra, a párbaj feladásig tart, ha csak nem akar már most megfutamodni a kihívás elől…

Laza vívóállásban várja, hogy Tyrus kardot vonjon miközben szemei szikrákat szórnak.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. Március 23. 10:52:35
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Halkan, de bosszúsan hümmög Primusz válaszára miközben agytekervényei sebesen kattognak. Olybá tűnik bármennyire is szerette volna a vadászokat megtalálni, muszáj lesz magára hagynia őket, most nem vesztegethetnek értékes időt. Domvik óvja lépéseiket s vigyázzon a lelkükre... Elméjében felidézi Candidatus Konrad de Torquemada sacerdos maximus inkvizítor arcát, majd kinyúl szelleme hatalmával, hogy megszólítsa a szellemsíkon. Amennyiben az inkvizítor fogadja megkeresését, rövid üzenetben tájékoztatja a vámpírok jelenlétéről, hogy úgy gyanítja Ravenna Cornelia birtoka nyújthat menedéket a bestiáknak, s hogy Domvik egyik lovagját küldi segítségért ki hordozza majd az inkvizíció pecsétjét.*

*Míg az inkvizítor az elme hatalmára koncentrál, a felperzselt indulatok csak távoli foszlányként jutnak el a tudatáig. Mikor ismét kitisztulnak az anyagi világ formái s hangjai, beletelik két szívdobbanásnyi időbe, hogy felismerje a helyzetet. Tétovázás nélkül lép közbe.*

- EBBŐL LEGYEN ELÉG!

*Robajlik az inkvizítor ellentmondást nem tűrően, akár a villámdörgés a csendes égbolton előjel nélkül. Arra számít a hirtelen fegyelmezés kizökkenti az egymás torkának ugró társait. Míg társai szemei szikrát szórnak, addig Aignan szemében a meggyőződés lángviharja kavarog. Hagyja hogy az érzelmek egymásnak feszüljenek egy pillanatra, majd utána akarva enyhíti tekintetét, s lélekben készteti, hogy az indulatok kioltsák egymást. Lassan megközelíti két társát, s miközben lépked újra megszólal.*

- Elég veszteség ért minket így is, ha tovább marakodunk, azzal biztost megpecsételjük sorsunk! Ne adjunk további elégtételt a bestiáknak azzal, hogy egymás torkának esünk! Most össze kell tartanunk, pillanatnyilag csak egymásra számíthatunk!

Karjait csitítólag s jelképesen társai vállára helyezi, s szemeit is körbehordozza mindenkin, Primuszt is beleértve. A marakodásban beállt űrt használja fel a lelki kötődésre. Mert alig van nagyobb erő a közös veszteségnél, mi összekovácsolhatná a sérült lelkeket. Most egymásból nyerhetnek erőt.

- Eljő az idő, mikor kardot rántunk az elveszettekért, de Tyrus uramnak igaza van, most erőt kell gyűjtenünk. Ne keverje össze a becsületet a kötelességtudattal, Gewin uram. A kötelességünk az, hogy megóvjuk az ártatlanokat, s ha most a rém után eredünk felkészületlenül, félő, hogy mi is odaveszünk, s ezzel cserben hagyjuk lelküket. Nem elég reményt csalni a szívükbe, számukra megváltással kell bírnunk. De nem csatát vívunk, hanem árnyékháborút. Melyet úgy nyerhetünk, ha felfedjük az ellenség kilétét. Így - még ha mi oda is veszünk - többé nem bujkálhatnak s prédálhatnak titokban s megbújva, állandóan üldözni fogják őket s nem lesz menedék mi megóvhatná őket az Inkvizíció haragjától.

*Egy pillanatra elhallgat, s jelentőségteljesen a lovagra néz. Bízik benne, hogy a jó lovag is megérti mit veszíthetnek, ha elvesztik az önuralmukat. Amennyiben szemlátomást lenyugodtak a kedélyek, elengedi társai vállát, s ujjaival a nyakában függő lánc után kutat. Mikor a lánc végül előkerül inge alól, felfedi eleddig elrejtett értékét. Egy egyszerű mozdulattal megszabadítja alexandritköves gyűrűjét a láncszemek fogságából, s jelképesen jobb gyűrűsujjára illeszti. Immár akként mutatkozik a kompánia előtt, aki valóban: Domvik s Shadon inkvizítoraként.*

- Úgy vélem a bestiák már két alkalommal kerülték el, hogy az Inkvizíció s Domvik ítéletet mondjon felettük. Túl sok a véletlen egybeesés s túl sok részlet veszik a homályba, hogy ne fonódjanak össze egy megbúvó, sötét erő mögött. Nem engedem, hogy ismét megrejtőzzenek a sötétség s tudatlanság leple alatt.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

//OFF: Pszi - Telepátia ha esedékes, max 3 pontért, ami 3 szegmens
              Illetve Hatalom Aurája az inkvizítori gyűrű segítségével, mikor először felszólal//
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Április 05. 23:03:19
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Utón – útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Az istállósfiú kérdésére egy mosollyal válaszol habozás nélkül: - Kiváló! A lovamnak szüksége lenne egy helyre az istállóban, remélem megbízható kezekben lesz. – mondta, miközben egy ezüstérmét mélyesztett el a fiú kezébe.

„A fiú megbízhatónak tűnik, és kellőképp nyitottnak ahhoz, hogy szükség esetén tőle szerezzek információt.” – gondolja végig a lány, miközben magára hagyja a fiút a lovával.

A vacsora elköltése alatt megismerte a fogadós családját és a nevüket, illetve eszébe jut egy pár ötlet arra, hogy a tagbaszakadt férfi mit csinálhatott azelőtt, hogy a taverna pultja mögé lépett volna.
Ahogy felmérte a családját, nem kerülte el a figyelmét, és furcsállotta is, hogy a gyermekeik miért nem hasonlítanak a szülőkre, de nem tett szóvá semmit, egyrészt mert ezernyi oka lehetett ennek, másrészt pedig nem akart felesleges feltűnést kelteni, főképp nem megsérteni a vendéglátóit, ha esetleg érzékeny pontra tapintana.
Miután végzett a hússal, a csontot a tenyerén nyújtja a lábai mellett fekvő vadászeb felé, amely falánkan habzsolta a neki szánt falatokat.

„A fogadós értékes információ-forrás lehet, és nem gyanakvó, egy kis kedvességgel talán sok mindent megtudhatok tőle.”

A fogadós válaszára egy bólintás kíséretében válaszol a lány:
- És ezek a Prímuszék jóravaló emberek? – mondta, miközben lehelyezte az üres tányért a fogadós elé. – Kicsit félek attól, hogy akikbe a bizalmam helyezném, visszaélnének vele. Az ételért és vendéglátásért rendkívül hálás vagyok Grumm úr! Legutoljára ilyen finomat talán két holdtöltével ezelőtt ettem – mondta a fiatal lány, az étel valódi minőségétől függetlenül – Merre menjek majd, hogy elérjem ezeket a Prímuszékat? Hogyan tudom majd felismerni őt, őket?
Ezzel fizet az ételért és egy ezüstöt nyújt még bónuszba a fogadósnak. – Még egy saját szobát szeretnék éjszakára, ha jól hallottam van jelenleg üres szobájuk

Miután befejezték, leült a pöfékelő ember mellé, majd egy kis pihenés után megszólal.
- Ha szabad megkérdeznem, merre fog indulni másnap? Meg kell valljam, rendkívül lenyűgöz, hogy egy ilyen sokat tapasztalt emberben továbbra is van erő, hogy hosszú utakra induljon. Remélem, amikor elérem az Ön korát, magam is hasonlóan életerős leszek.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2019. Április 06. 11:37:42
(http://i68.tinypic.com/oaufc5.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Úgy tűnik, hogy a jó lovag idegei kezdik felmondani a szolgálatot, ugyanis a szópárbaj arra sarkallja a szőke vitézt, hogy kihívást intézzen a bárd felé.

Mint valami átkozott gorviki, aki képtelen uralkodni heves természetén ...

Mulattatja a gondolat, hogy tovább ingerelje a másikat, azonban mielőtt még megszólalhatna az öreg kisnemes közbelép.

A mennydörgés-szerű hang nyomán kékesen derengő aura öleli körül Verperiodit. Egyszerre lenyűgöző és félelmetes látvány. Néhány szívdobbanásnyi ideig Tyrus csak bámulja a jelenséget, minden másról megfeledkezik.

Azután a "kisnemes" beszélni kezd... Eleinte mintha egyenesen hozzá szólna, a lelkébe látna ... majd fokozatosan visszazökken a valóságba.

Ezt nem hiszem el! Egy inkvizítor!

Bár a "varázs" - vagy bármi volt is - hatása már elmúlt, továbbra is döbbenten áll a fejlemények előtt.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Április 07. 13:53:19
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben az Inkvizítor színre lép
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK).


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Mikor fellobban a kék fény és felemelkedik az inkvizítori pecsét Gewin lovag térdre borul és a kardját markolattal kifelé a kőpadlózatra fekteti, csak a beszéd végén szólal meg leszegett fejjel.

-   Domvik akaratából és dicsőségére engedelmeskedem Taleiosz, de nem küldhetsz el magad mellől, hogy amikor eljön a Fekete Angyal ideje akkor Domvik Hetedik Arcának nevében pengém végezhesse be az exterminatust.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

//OFF: „Pszi - Telepátia ha esedékes, max 3 pontért, ami 3 szegmens” Soha nem tapasztaltál hasonlót elméd mintha sötét ködben bolyongana az az érzésed, hogy az üzenet a völgyeket sem képes elhagyni elakad egy sötét elme árnyékában ami a völgyeket uralja//

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Április 07. 15:15:15
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise


A kérdésed kapcsán a fogadós felhorkan mint a támadni készülő vadkan beletelik pár pillanatba mire ráeszmélsz, hogy ez a sajátságos nevetése.

-   Hát nagysága, hogy jóravaló ember-é Prímusz aztat csak Domvik tudhatja én annyit mondhatok, hogy megbízható és mindemellett idősebb fiam keresztapja ki Domvik könnyei alá tartotta a csecsemő korában a kíséretében lévőkről nem nyilatkozhatom állítólag Valdarios Bel Salza báró emberei, egy korosodó kisnemes, egy Kék Pajzsos lovag és ifjú apródja, meg valami igric vagy unatkozó nemesifjú féle, no meg egy felejthető arcú városi párduc, bár ez utóbbinak a mozgása inkább egy szárazföldön rekedt tengerészére emlékeztetett.
Prímuszék tegnap hajnalban a havazást követően az északi ösvényen északkelet felé tartottak és terveik szerint a Csorba Fog-nál szándékoztak éjszakázni.


Később az idős utazó pipafüstjébe burkolózva hallod válaszát mit erős felföldi tájszólásban hagyja el öreg ráncos ajkait.

-   Az északi ösvényen tartok Herubal Gular tornya közelében lévő Hajnal forrásokhoz. A szobroknak, miként az élőknek, odafent íratik meg a sorsa. Magam vagyok az odaadás és a halál.…

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Április 19. 11:43:28
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise

A fogadós furcsa nevetésére egy lépést hátrál Artemise, majd amikor ráébred hogy a férfi csak kacag, ő maga is mosolyra fakad.
Érdeklődve hallgatja végig Prímusz útitársainak a leírását, majd mikor a férfi befejezte, egy bólintás kíséretében válaszolt.
- Hálásan köszönöm a segítséged, ha azt mondod, hogy Prímusz egy becsületes és megbízható ember akkor rábízhatom az éltemet.
„Egy idős nemes, egy lovag, egy apród és egy muzsikus. Nem lesz nehéz megismerni őket, úgy hiszem.”
------------
Az idős férfi szavaira nem válaszolt azonnal, kicsit elmerengve próbálta értelmezni pontosan a szavait. (Ha tudok szívesen dobok rá valamit)
Egy kicsit később szólalt meg.
- Ha jómaga is az északi úton fog menni, akkor csatlakozhatnék magához az úton? Én a favágók tábora felé igyekszem.  – szólalt fel egy kedves mosoly kíséretében.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 05. 18:25:30
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise


Az öreg pipafüstje ismét beburkol miközben hallod a komótos hümmögését, majd lassan érkezik a válasza is a már jól ismert felföldi akcentussal.

-   Nos nagysága akkor egy darabon együtt vezet az utunk szeretnék kora hajnalba indulni, ha nem jelent problémát a kisasszonynak.

Most, hogy közelebbről is látod az öreg inas kezét a bal kezének mutató úján megpillantasz egy vaskos nehéz gyűrűt ám ennek ellenére egy ötvös remeke, ami egy kitárt pofájú párducot formáz szemeiben smaragdzöld szilánkokkal.
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/old-ma10.jpg)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. Május 12. 12:44:54
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben az Inkvizítor színre lép
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*A rangját jelképező gyűrűből fakadó erő s hatalom szétterjed az inkvizítor körül s a jelenléte betölti a malom terét teljességében. Az aura nekifeszül az ellenséges indulatoknak s mikoron visszahúzódik magával rántja azokat, egyfajta nyugalmat hagyva hátra. Mintha a terület megtisztulna s a levegő sem lenne oly terhes s nehezen lélegezhető. Mintha Domvik akarata az lenne, hogy az itt elhangzó szavak jelentéssel bírjanak, mik mentesek az erőszaktól s tisztán csengjenek. Mintha esküt kötnének, mely e pillanatnyi szentségben fogan.*

*Mikoron Gewin térdre borul előtte s kardját felajánlja a szolgálathoz, Aignan kihúzza magát s tiszteletteljes csöndben hallgatja végig a lovagot. Magában Urához fohászkodik áldásért s útmutatásért, Domvikra bízza magát, hogy jó döntést hozzon. Végül jobbjával megérinti Gewin vállát, letérdel a lovag elé s egyenest a szemébe néz.*

- Nem kívánom elvenni magától e dicsőséget, s szívből remélem lesz alkalma beteljesíteni ha Domvik is úgy akarja! Ám a küldetés, hogy valaki hírt vigyen a setét erőkről pillanatnyilag sokkal fontosabb. Egy gonosz akarat gátat szab az elme hatalmának a Völgyben, így az üzenetet személyesen kell kézbesíteni. Úgy vélem nincs magánál alkalmasabb s méltóbb, hogy sikerre vigye eme feladatot.

*Egy őszinte mosolyt villant a térdeplő lovagra s egy szívdobbanásnyi ideig vár annak beleegyező bólintására. Végül felegyenesedik, s mikoron újból megszólal már szavait a többiekhez is intézi.*

- Abban egyetértünk, hogy nem maradhatunk itt, s négyen kevesek vagyunk, hogy szembeszálljunk eme teremtményekkel, kikről nem tudjuk mekkora hatalmuk van s kiket vagy miket tartanak a befolyásuk alatt. Ezért ostobaság lenne azt hinni Sanchez báró nem a vámpírok bábja, de a legnagyobb esélyünk az ő seregével van. Fohászkodjunk Domvikhoz, hogyha ténylegesen a setétséget szolgálja a báró, úgy a bestia nem terjesztette ki hatalmát minden lélekre az uraságban. Ha tudjuk, akkor megtörjük a vámpír befolyását, ám elpusztítjuk azokat, kiket nem lehet megmenteni. A maradék emberrel pedig felkészülünk, hogy a Ravenna birtok alá vonuljunk. Az egyedüli biztos segítséget a Domvik-kolostorban találjuk, mely a Hétarcú égisze alatt van oltalomban s függetlenek a világi hatalmak befolyásától. Ezért kell Gewinnek oda lovagolnia s átadni az üzenetet. Kérdés, hogy merre vezetnek az utak?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 12. 18:21:07
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Gewin lovag nem emelkedik fel térdeléséből amíg az inkvizítor beszél, nem biccent, nem vonja meg a vállát csak hallgat amikor Domvik szolgája befejezte a mondandóját csak akkor teszi fel a kérdését.

-   Domvik akaratából és dicsőségére Taleiosz, mit kívánsz melyik Domvik kolostorhoz vigyem meg eme szégyenteljes és riasztó híreket?

Prímusz csak röviden sommáza az inkvizítor kérdését.

-   Utak sokfelé vezetnek a völgyekben csak rájuk kell lelni és rajtuk kell maradni az ösvénytől nem eltérni, ám ehhez tapasztalat és helyismeret szükséges anélkül könnyen eltéved Domvik gyermeke és vagy a fagy vagy a hó vagy a farkasok martalékává válik, nem véletlen, hogy Salza báró maguk mellé adott.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/gewin-10.jpg)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Május 13. 00:58:15
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)

Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise



A fiatal hölgy mosolyra fakadt, amikor a férfi megemlítette, hogy közös az utuk, látszólag rendkívül megkönnyebbültnek tűnt.
- Hálásan köszönöm! - mondta fellelkesülve, majd picit elkomorodott, és a karjait összefonta, úgy tűnt mint aki dideregne.
"A gyűrűről nem volna illendő beszélni. Talán holnap az út során. Még a végén azt hinné, hogy a vagyonát akarom. Meg kell hagyni, valóban egy szép gyűrűről van szó" - vet egy sanda pillantást a férfi kezeire, majd feláll a székből.
- Akkor a holnapi viszont látásra, uram, jó éjszakát és édes álmokat kívánok. - egy picit meghajtotta a fejét, tisztelettudóan, ahogy az idősek előtt szokás, majd elindult a szobája felé. Útközben füttyentett egyet, és az addig az asztalánál lustálkodó Inkvizítor felugrott a fekvőhelyéből és szaladt utána.

A szobája ajtaját bezárta, majd leült az ágyára, és

* amennyiben hajnalig nincs már hátra hat óra, akkor lefekszik az ágyba, és a kutyáját simogatja, míg álom nem borul a szemére.

* amennyiben még hajnalig hátra van közel hat óra, akkor szinte néma motyogásba kezd, majd ahogy lefekszik az ágyba, egy jósálmot bocsát magára. Első sorban a nővérei útmutatásaira és a környéken való útjára, illetve a fogadó eseményeire korlátozza az álmot.

[A jósálom során új összefüggésekre, kapcsolatokra és figyelmen kívül hagyott eseményekre bukkanhat a kasztoló.]

Másnap reggel kipihenten sétál le hajnalhasadtakor a fogadó taverna részébe, bár ő maga még tovább aludt volna, de Inkvizítor csaholással köszöntötte a napot a horizonton, így nem volt sok választása Artemise-nek, mintsem induláshoz készüljön.
Még a fogadós felé fordul, amennyiben ébren van, mielőtt elhagyná az épületet.
- Jó reggelt kívánok, szeretnék valami ételt venni, ha van éppen, hosszú út áll előttem, persze megfizetem. - mondta egy széles mosollyal, miközben a kezei közé vette az erszényét.

Miután az fogadóban végzett, az istállóba indul, hogy a lovát felkészítse az induláshoz.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 18. 23:02:35
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise


Az öreg csak hümment és biccent egyben miközben a mesterien megformált füstkarikája körbeölel, a szoba spártai de tiszta miközben körbeölel az álom a képek peregve követik egymást. Az öreg gyűrűje akár Felice megtestesülését vagy patronálását is jelentheti a fogadó egyik oszlopába a Világfa van faragva mesteri és aprólékos munkával.

„Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, imbolyogni, onnan támad a szél. Olyan csudálatosan nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ágai között, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába a tejnél egyebet. Az meg tudnivaló, hogy a táltos az ilyen. Mert ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá.”

A szerteágazások és csomópontok forgatagába hírtelen köd tör be és egy lápvidéken találod magad a sejtelmesen kavargó ködben öreg göcsörtös fák körvonalait véled felsejleni lábad körül a köd erősebb tömöttebb, talpad alatt a láp alattomos hullámzását érzed távolabb lidércfény kavarog hívogatóan.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Május 19. 12:13:41
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise


Másnap hajnalban, miközben az induláshoz készülődik, Artemise az éjszaka álmodtakon töprengett, a fogadóban megnézte alaposan a faragott Világfát, és ha a tulaj vagy valamelyik rokona ott volt a szobában, akkor feléje fordult.
- Ki készítette ezt a faragványt? Elbűvölő kézimunka, bár nem értek a faragáshoz, de magamnak is sokszor kell ehhez a csudához hasonlóan apró részleteket megmunkálni, így el tudom képzelni, mekkora tehetség kell hozzá, hogy ilyen szép lehessen.

Miután váltott pár szót a fogadóssal vagy rokonával (ha volt bárki is a szobában), akkor kiment az istállóba, és megvárta, hogy az öregúr is csatlakozzon, addig pedig a macskáját felvette az ölébe és cirógatta, majd amikor megjelent az öregúr, akkor egy finom mozdulattal a nyeregtáskába helyezte az állatot.

- Indulhatunk, uram? - kérdezte mosolyogva, majd felült Dallam-nak a nyergébe, és lassú lépésekkel elhagyta az istállót, és megállt odakint, bevárva az útitársát, és az égre tekintett, és a szél fúvásából, a felhők állásából és az égi és földi állatok viselkedéséből megpróbálja megjósolni, milyen idő várható a következő napokban. {Időjóslás MF}
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Május 26. 08:28:08
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise


A szerteágazások és csomópontok forgatagába hírtelen köd tör be és egy lápvidéken találod magad a sejtelmesen kavargó ködben öreg göcsörtös fák körvonalait véled felsejleni lábad körül a köd erősebb tömöttebb, talpad alatt a láp alattomos hullámzását érzed távolabb lidércfény kavarog hívogatóan. . . . . .

A lidércfények csalódottan tovább illannak mikor nem mozdulsz semerre sem és hírtelen a környezet is teljesen eltorzul mint amikor szilánkosra törnek és meghajlítanak közben egy tükröt a láp fájdalmasan öleli körül a bokádat és elkezd magába kebelezni amikor már teljesen elnyel hasztalan szabadulási és menekülési kísérleteid ellenére az iszapos fájdalmas ájulásodat követően egy marsbeli tájra emlékeztető végtelen vörös sivatag tűnik fel ahol a testről a húst lemaró az abbitacél páncélzaton is áthatoló forró szelek tombolnak. A szél üvöltésébe halálsikolyok keverednek, miközben egyesek lelkek minden lehetséges módszerrel való kínzását véled látni a viharban. Az állandó mozgástól elektromosan feltöltődött levegőben lévő vasszemcsék az itt tartózkodók testébe ágyazódva magukhoz vonzzák a kisüléseket, tovább gyötörve az itt lévőket. Amint a szél lecsupaszította a testeket, s már csak remegő csontvázak dacolnak a viharral, az idő kitisztul, a szél lecsendesedik; a szétmarcangolt testek regenerálódni kezdenek és az egész gyötrés kezdődik elölről. Úgy hírlik, a felszín alatt széltől óvó járatok húzódnak, ahol
A felszínen a távolban felsejlik egy villámoktól övezett torony, egy arcot hűen tükröző vasszilánkok alkotta baljós erőd a falához béklyózva lelkek gyötrődnek, folyamatos halálsikolyuk túlharsogja az üvöltő szelet.
Testedbe elkezdenek beleágyazódni a vasszilánkok és beléd mar az elektromosság a gyötrelmek közepette sötét árnyék vetül rád és hangokat hallasz az elmédben „Jöjj … Jöjj … Jöjj hozzám … Jöjj légy a tanítványom… Jöjj és véget ér a szenvedésed…"
Verejtéktől csatakosan sajgósan fájó végtagokkal ébredsz fel (-2 Asztrál / Mentál addig amíg nem tudsz nyugodtan nyolc órát aludni) .

Kérdésedre a fogadós csak rövid választ ad miközben a család többi tagja némi elemózsiát csomagol neked (2 réz és a szállás + abrak 18 réz mindösszesen 20 réz)

- A gyermekeim keresztapja Prímusz ki Valdarios Bel Salza báró erdőjárója készítette a faragványt.

Az idő hideg és nyirkos mindent ellep egy tejfölszerű nyákos köd és ismét rákezdett a havazás úgy érzed az időjárás ebben az évszakban nem kicsit természetellenes (Időjóslás Mf) még a hegyek között is, ha hozzáveszed, hogy az undok köd felett érzésed szerint egy komisz vihar is ül kékes kisülésektől övezve az időnek a tegnapi napot követően illene egy kicsit kitisztulnia, de egyáltalán nem ezt teszi.
Idős alakalmi útitársad kérdésed kapcsán csak röviden biccent miközben nyeregbe szál korát meghazudtoló fürgeséggel utazó hátasa rezzenéstelenül áll a művelet közben és gazdájának enyhe csizmanyomására megindul az öreg a zablát szinte nem is használja az csak jelképes kellék inkább a testével irányítja hátasát.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. Június 28. 22:27:53
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben az Inkvizítor színre lép
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Kissé összeráncolja szemöldökét Primusz válaszát hallván, úgy remélte vezet kitaposott ösvény a kolostorhoz. Elvégre egy falu is tartozik a szerzetesrend oltalma alá, no meg az efféle szent helyek zarándokoknak is lehet menedéke, kik akár hagyhattak jeleket útjuk során.*

- Még évekkel ezelőtt, mikoron Sanchez báró eladta a bányászati jogokat a Salza családnak, vele egy időben adományozott egy kisebb falut a kolostorban élő szerzeteseknek, mely  a Ködvölgyben honol. - tart egy kisebb szünetet, majd a vezetőjükhöz fordul. - Járt már ott? Utunk egybeeshet egy darabon?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Június 30. 06:54:10
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Prímusz töprengésbe kezd az inkvizítor kérdése kapcsán szinte látjátok amint ősz homloka mögött mozaikok kapcsolódnak össze és fordulnak tovább a tapasztalati útón szerzett információit próbálja meg rendezni csak ezt követően válaszol.

-   Évekkel ezelőtt Diego Juan Fernández Sánchez báró megboldogult rossz nyelvek szerint elszegényedő atyja adta el a bányászati jogokat a Salza családnak és adományozott egy falut a kolostornak amíg Sánchez báró a korona védelmében a szigeteken küzdött. Most az északkeleti csapáson vagyunk ami egy nap múlva elágazik az északi és északkeleti csapásra az északi tovább halad a felföld szívébe míg az északkeleti a Ravennák birtokára vezet, ha az eredeti célunkat akarjuk elérni akkor fél napot kell visszalovagolni a csapáson majd átkelni az ott lévő hídon és a keleti ösvényen még bő másfél napra van a legközelebbi település a malommal onnan el lehet érni Sáncehez báró erődjét valamint a legközelebbi bánya alatt lévő kohóval rendelkező falut. A patak netén még elérhető a forrásnál lévő település valamint bő egy napra a településtől a patakon átkelve elérhető a kolostor és a hozzá tartozó falu úgy kettő két és fél napra a malom településétől. Szóval ha Gewin lovag úti céljának a kolostort határozza meg akkor igen a malommal rendelkező településig közös az utunk.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. Július 06. 13:52:54
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben az Inkvizítor színre lép
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Az inkvizítor figyelmesen hallgatja vezetőjük útbaigazítását, s fejben rögvest becsült távolságokat kalkulál s összeveti azokat a leglassabban haladó lovuk sebességével, ami jelen esetben Gewin lovag nehéz harci hátasa. Úgy véli ha megszaporázzák hátasaik lépteit, úgy fedél alá kerülhetnek mielőtt még a napnyugta elérné őket s így a bestiák. Azonban a feltételezése csak akkor helytálló, amennyiben az ösvények könnyen haladhatóak s nem nehéz terepi viszonyok szegélyezik őket.*

- Hmm. Ezek szerint ha sietősebbre fogjuk, úgy elérhetjük a malmot még napnyugta előtt, hol bevárhatjuk a kelő nap sugarait s elválunk. Mit gondol, Primusz, mennyire haladhatunk gyorsan az utakon s a hídon átkelve van-e kitaposott ösvény melyet Gewin követhet?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Július 22. 10:55:42
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Prímusz töprengése közben önfeledten ősz szakállába font míves fémsúlyokkal babrál mielőtt ismét megszólalna.

-   Tisztelettel de nincs teljesen igaza kegyelmes uram, ha az éjszakát fedett menedékben akarja tölteni akkor vissza kell lovagoljunk a fogadóba mert a hídtól is jó bő másfél napi lovaglásra van a legközelebbi település és a jelenlegi időjárásban lehet, hogy van az kettő is erőltetett menetben…. Nos igen a patak mentén a településeket és a kolostort is kitaposott ösvény köti össze vagy legalábbis kötötte össze az elmúlt évszakokban ha azóta nem változott meg a helyzet ám megjegyezném, hogy helyismertet nélkül a sokszor és hirtelen felbukkanó komisz sűrű ködben még így is eltévedhet az ember fia vezető nélkül.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Július 30. 15:03:48
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Utón – útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Amikor elnyomta az álom, Artemise nyugodtan feküdt le, tudva azt, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, elvégre nem először csinálja ezt.
Tévedett, meglehetősen súlyos tévedés volt, és az álom hamar egy csapdának bizonyult.
A köd nem volt furcsa a jósálom során, hiszen a jövő ködbe burkolózik, azonban a mocsaras lápos vidék már annál inkább gyanús volt.
Az álom során megpróbált szabadulni, de hasztalan, megpróbálta átvenni az uralmat az álmom felett, azonban mit sem ért, ellepte a mocsár, és egyre mélyebbre húzta.
"Nem akarom így befejezni az éltem!" - villant bele a túlélőösztön, és megpróbált megkapaszkodni egy ágban, de mintha az is a csapda része lett volna, amint megszorította, hangos reccsenéssel eltört az ág és Artemisét ellepte a lápos iszaptenger. Ahogy lehúzta a mély, elhomályosodott a világ körülötte, majd összeesett.
Talán egy pár lélegzetvételnyi ideig volt ott, talán órákon, napokon át, nem tudta, egyszer csak ismét felpattantak a szemei, és egy vörös sivatagban találta magát.
Ahogy körbenézett a torony volt szinte az egyetlen támpont, amit látott a szemei előtt, minden más a forró szélvész martalékává vált. Megpróbálta eltakarni a szemét, hogy a szélvész ne égesse ki őket, de furcsa módon a kezei nem mozdultak az oldala mellől, és végignézte, ahogy az ittlévő lelkeket elemészti a vihar, és a húsról leégeti a bőrt és a csontról lerágja a húst.
Ekkor sikolyok ütötték meg a fülét, afelé pillantva észrevette a hatalmas tornyot, hiába próbálta a fülére helyezni a kezeit, hogy csillapítsa a fülbántó hangzavart, azonban az izmai a karjaiban nem engedelmeskedtek.
Ekkor egy új hang szólt hozzá, amelyek szinte húzták magukhoz. „Légy a tanítványom…”

Másnap reggel kifizette a fogadóst, majd kiment készülődni az istállóba.
Amikor útra keltek, Artemisén látszott, hogy nem tudta kellőképpen kipihenni magát, és néha lovaglás közben lehunyta a szemeit egy pár másodpercre.
Nem kerülte el azonban a figyelmét a már-már természetellenesnek mondható. Nem volna annyira biztos ebben, ha nem a tegnapi éjjel látta volna azt az álmot.
„Valószínűleg valami tornyot kell keresni, de az is lehet hogy az is csak egyfajta motívum volt, amit az álomban megjelenítettek.”
Még mindig nem biztos abban, hogy elfogadja-e az ismeretlen ajánlatát.
Óvatosan lovagolt az idős utazó mögött, gyakran pillantott az oldalai felé, hátha megpillant valami rá leselkedő veszélyt, még mielőtt lesújtana.

Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. Augusztus 11. 18:18:43
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Sápadt holdfényben az Inkvizítor színre lép
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Úgy látszik a jelenlegi cudar időjárás alaposan megnehezíti a dolgukat s akadályt görget az útjukba. Akárhogy is, valamikor kénytelenek lesznek a szabadban tölteni az éjszakát, ám az üzenet mihamarabbi eljuttatása kulcsfontosságú. A hasztalan kerülőutak nem nekik kedveznek.*

- Értem. Úgy a keleti ösvényen haladunk tovább amilyen gyorsan csak tudunk, hogy a második estét már tető alatt költsük. Napkeltekor rögvest indulunk. Addig még van pár óra, igyekezzék jól kihasználni, szedelőzködjenek s készüljenek az indulásra. Ám maradjunk együtt s legyenek résen, az éjszaka hátralévő része még tartogathat meglepetéseket.

*Az inkvizítor jelentőségteljesen körbetekint, ha bárki részéről kérdés van, most van az ideje hogy feltegye.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Augusztus 12. 22:00:45
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto


Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz

Másnap hajnalban meggyötörten és fáradtan ébredtek az idő hideg és nyirkos mindent ellep egy tejfölszerű nyákos köd és ismét rákezdett a havazás úgy érzitek az időjárás ebben az évszakban nem kicsit természetellenes még a hegyek között is, s mintha gyanútokat akarná igazolni fületekbe jut Prímusz mormogása – Vascsászárnő akarata erőszakolja meg természet erőit míg azok le nem vetik rabláncaikat mint haragos víznek árja a büszke gályákat… -
Jó ideig haladtok visszafelé Prímusz nyomában az átláthatatlan ködben miközben a havazás egyre erősödik, néha mintha megfoghatatlan árnyak mozdulnának látóteretek peremén Gewin lovag keze kardja markolatán nyugszik folyamatosan és Prímusz is szekercéje nyelére fonódik még lóháton is.
Aztán egyszercsak Prímusz megtorpan és megálljt int a kezével balról egy híd körvonalai bukkannak fel a ködből valamint szinte az orrotok előtt két utazó körvonalai törik át a tömött ködöt. Az utazók utazó lovon vannak és egy vadászkutya kíséri őket az egyikük egy szemrevaló sőt gyönyőrűnek mondható vöröses hajú fiatal nő a másikuk egy eléggé idős férfi aki láthatott vagy 60-70 nyarat is, ők is megtorpannak mikor meglátnak benneteket.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Erigowi Artemise, Filo de Morto

A lóháton nem nagyon megy a pihenés ráadásul az idős sem akar enyhülni sokáig lovagoltok az átláthatatlan ködben amikor az öreg Inkvizítorral egy időben felfigyel valamire és megtorpantja a lovát a ködből jobbra egy híd körvonalai sejlenek fel míg közvetlenül szinte előttetek négy férfi alakja bukkan fel a ködből lóháton eléggé vegyes a társaság ám a legtekintélyesebb jelenség egy szőke hajú harcos aki nehéz fél vértet visel és a köpenyéből valamint a vérten lévő fegyverköpeny alapján vélhetőleg valami lovag lehet.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Szeptember 02. 15:16:52
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)

Erigowi Artemise


Amikor Artemise megpillanta a ködben a lóháton üllő négy alakot, az útitársa felé fordult.
- Uram, ön tapasztaltabb utazó. Szerinte ezek ártó szándékkal állnak az úton? - kérdezi aggódva, majd kissé előrehajol a nyeregben, és észreveszi a szőke férfin a nehézvértet és a köpenyet, "Valószínűleg valamilyen lovag, és Shadonban nem lehet akárki lovag... Vagy Domvik hitbuzgó lovagja, vagy pedig valami világi nemes sarja... Emellett a fogadós azt említette, Prímusz társaságában van egy Kék Pajzs Lovag"
Óvatosan megböki Dallam oldalát, majd lassan közelebb léptet a társasághoz.
- Nagyméltóságú Lovag uram! - szólal meg a lehető legkedvesebb hangján egy főhajtás kíséretében, amikor már félúton van a másik csapat felé. -  A nevem Artemise, azt szeretném kérdezni, hogy Önnel utazik-e Prímusz úr? Grumm úr a fogadóból mondta, errefelé találom.
Miközben lassan poroszkál a négyfős társaság felé a lován, Artemise igyekszik felmérni az utazókat, akikkel összehozta őt a komor, természetellenes köd.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. Szeptember 11. 08:52:43
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Nem èrkezik több kèrdès sem vàlasz, ìgy az inkvizìtor tovàbbi utasìtàsok nèlkül felkèszül az előttük àllò ùtra. Először megszabadul gùnyàjàtòl, s szakszerűen megvizsgàlja a vessző àltal vàjt sebet. Először a vessző hegyèt tàvolìtja el az àllapotàtòl függően, szüksèg esetèn segèd bemetszèst vagy kimebeti sebet ejt magàn, hogy könnyebben hùzza ki vagy nyomja àt a hegyet magàn. Ha sikerrel jàrt, akkor a sebet fertőtlenìti s mòdszeresen bekötözI, ügyelve, hogy a nyomòkötès szorosan fogjon s a lovaglàs ne lazìtson rajta. Ha vègzett, ùgy istene figyelmèt kèri s imàval töltenè meg elmèje hatalmàt. Vègül a hàtralèvő időt meditàlàssal töltenè.*

***

*A hajnal hàtralèvő rèsze zavartalanul telik, bàr ìgy sem volt kegyes hozzàjuk. Napfelkeltekor fàeadtan s megyötörten kèlnek ùtra, az örökös èbersèg pedig ùgy szìvja lelki erejüket, mint vizet a sivatag homokja. A termèszetellenes tèl s fagy lassìtja utukat, deret ragaszt fedetlen bőrükre s szakàllukra, s arra kèszteti őket hogy szorosabbra fogjàk köpenyeiket. Az inkvizìtor tàrsaihoz hasonlòan kezèt a markolaton nyugtatja szemei pedig folyamatosan a környezetüket lesi.*

*Egy idő mùlva elèrnek a hìdhoz, azonban Primusz megàll vàratlanul. Aignanon eluralkodik rögvest a harckèszültsèg s felzàrkòzik vezetőjük mellè. A tejköd kèt utazòt fed fel valamint egy ebet, ami vadàszkutyàra emlèkeztet. Rànèzèsre az idős fèrfit mondanà veszèlyforràsnak, azonban a köd s a csuklya homàlyàbòl előmerèszkedő vörös fürtök s a megbabonàzó szèpsèg felülìrja eme megèrzèsèt. Ujjai szorosabbra fogjàk markolatàt s rögvest kiterjeszti gyűrűje auràjàt az èrkezők felè.*

- Ne meredjenek a nő szemèbe.- suttogja halkan tàrsainak, gondolataiba pedig vèdő liturgiàt idèz.

*Először a nő szól, mèg mielőtt ima peregne le ajkairòl, ami arra engedi következtetni, hogy a fèrfi szolgàlja a nőt. Szavaiban Primuszt keresi, ìgy egy lopott pillantàst vet vezetőjükre, vajon felismeri-e valamelyikőjüket? Vègül pàr lèpèsnyit előrèbb lovagol, s ügyelve, hogy ne tekintsen közvetlenül a nő szemèbe megszòlal:*

- Mi dolguk van vele?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Szeptember 11. 11:20:40
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)

Erigowi Artemise


Artemise, miután végighordozta a tekintetét a csapaton, rápillant a közelebb lovaglóra, majd suttog a vadászebének valamit.
- Inkvizítor. Ül!
A kutya eddig támadásra készen állt, aztán a szavakat hallva leül a helyére. Ekkor visszapillant Artemise a közeledő lovag felé, először a lovagra pillant, majd megakad a tekintete a kobzoson, és egy halvány mosoly jelenik meg az arcán, egy kis pírral karöltve.
"Nem gondoltam volna, hogy ilyen sármos férfiak közé kerülök."
Aztán visszapillant a lovagra.
- Grumm úr mondta, hogy Prímusz uraság át tudna vezetni ezen a vidéken. Azt mondta, ezen az úton haladva beérhetem. Nem vagyok jó tájékozódó, elvesztem volna az idefelé vezető úton is, ha - fordul az útitársa felé, és meghajtja a fejét - Filo de Morto úr nem lett volna annyira jószívű, hogy maga mellé engedjen. Kérem uraim, megtudhatom a nevüket, kicsit kényelmetlenül kezdem érezni magamat úgy, hogy már lassan mindent tudnak rólam, Önökről pedig semmit sem tudok.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Szeptember 11. 21:03:24
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Csorba Fog malom
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Korábban sebek és átkos vessző
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz[/font]


Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz

Mikor az öreg nemes a belőle kiálló vesszővel kezd el bajlódni Prímusz szó nélkül lép felé.

-   Megengedi kegyelmes uram?

Majd szinte válaszra sem várva szakszerűen metszi el a vesszőt és emeli ki a húsból a hegyet, miközben számodra érthetetlen mormolást hallat az elpattant vesszőn mintha zöldes indamotívum futna végig azt viszont látod, hogy a hegy finoman kimunkált és Domvik gonosztól védő tisztítópecsétjét vésték bele, a művelet végeztével hírtelen egy flaskából pálinkát löttyint a sebre a következő pillanatban az öreg inkvizítor kezébe nyomja és szemével int, hogy húzza meg aztán egy zöld indamintás tégelyből zöldes hűs pasztát ken a sebre, majd használt de tiszta gyolccsal átkötözi a friss sebet.

-   Ha holnap estig nem heged akkor sajnos össze kell öltsük.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2019. Szeptember 12. 21:11:41
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: A hídnál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Miután jól átbeszélték a dolgot, hogy mitévők is legyenek, csend telepedik a létszámban megfogyatkozott kis társaságra. Mindenki igyekszik elvégezni a legfontosabbakat, mielőtt ismét lefeküdnének néhány órácskára, ami még hajnalig hátravan. Nem sok, de a semminél több.
Tyrus úgy dönt, hogy megszólaltatja az Összhangzatot. Muszáj feltöltenie elméjét mágikus energiával, az éjjel történtek után szintre biztosra vehető, hogy hamarosan ismét szüksége lesz rá.

***

A nap első sugara már talpon találja a kis kompániát. Mindenki fáradt, elgyötört, senkinek sincs kedve beszélgetni. Az időjárás is csak tetézi a nyomott hangulatot. Lassú mozdulatokkal szedelőzködnek a visszaútra. A bárd nincs meggyőződve, hogy a hátra a helyes irány az előre helyett. Előbb-utóbb a szabad ég alatt kell éjszakázniuk. Ez elkerülhetetlen. Az inkvizítor azonban nagyon magabiztosnak tűnik. A jó lovag szinte azonnal behódolt neki, amint felfedte igazi kilétét előttük.

Ki gondolta volna Verperiodi papáról, hogy inkvizítor?

Tépelődik magában Tyrus.

Pedig olyan becsületes képe van. Kár érte!

Az inkvizíció sehol sem tréfa dolog, különösen Domvikban. A bárd elhatározza, hogy saját érdekében jobb, ha tartja a három lépés távolságot.

Ezentúl háromszor is meg kell gondolni, hogy mit mondok neki. Elég szemellenzős népség.

***

Teljesen váratlanul két idegen alak sziluettje bontakozik ki közvetlen előttük. A két fél megtorpan és bizonytalanul szemléli egymást.

Egy idősebb férfi és egy fiatalabb nő. Utóbbi elég figyelemreméltó. Illetve van velük egy kutya is.

Mit keresnek ezek ilyen időben ezen az úton?!

- Ne meredjenek a nő szemèbe.- suttogja halkan az inkvizítor.

- Lehet, hogy újabb vérszívó boszorkány! - feleli rá a bárd, amire társa csak utalt.

Tyrus szemügyre veszi a két idegent, gondosan ügyelve rá, hogy kerülje a nő tekintetét.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. Szeptember 24. 22:25:15
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Ironikusnak tűnhet, hogy pont Domvik kegyeltjének sebeit lássák el mások, hiszen ők maguk messze földön híresek a jártasságukról a gyógyítási praktikákban. Ez alól a legtöbb inkvizítor sem kivétel. Aignan mégsem tiltakozik vezetőjük felajánlásán, az inkvizítor úgy gondolja ez egyfajta vezeklés avagy bocsánatkérés lehet. Avatott szemmel követi nyomon a már korábban eltört nyílvessző kivágását, mely hatására présnyire szűkül ajka s ráncai is megsokszorozódnak. A pálinkát a fájdalom ellenére elutasítja, jelenleg nagy terhet ró a mágikus s szellemi kifáradtság a vállára, nem hiányzik, hogy a vélhetően erős főzet túlságosan eltompítsa elméjét. Mielőtt Primusz rákenne a pasztából a sebre, megpróbálja beazonosítani mi is lenne a kenőcs. Először szemeire s szakértelmére hagyatkozik, majd jáspis s borostyán gyűrűinek hatalmával is megvizsgálja...*

***

*Gyanakvással tekint a nő röpke oldalpillantására, melyet az igricnek szemez. Egyáltalán nincs ínyére ez a túlzottan álszentnek tűnő szerepkör, melyet oly lázasan mutat feléjük.*

- Grumm úr mondta, hogy Prímusz uraság át tudna vezetni ezen a vidéken. Azt mondta, ezen az úton haladva beérhetem. Nem vagyok jó tájékozódó, elvesztem volna az idefelé vezető úton is, ha Filo de Morto úr nem lett volna annyira jószívű, hogy maga mellé engedjen. Kérem uraim, megtudhatom a nevüket, kicsit kényelmetlenül kezdem érezni magamat úgy, hogy már lassan mindent tudnak rólam, Önökről pedig semmit sem tudok.

<...ám közel sem eleget...>

*Gondolja magában az inkvizítor, s gondolatai komorság szerepén tekintenek vissza a kettősre. Nincs meggyőződve arról, hogy a nő igazat beszél. Talán a vadászok célt értek s kárt tehettek a bestiában vagy annak birtokában. Talán bosszúból felkutatták a falvat ahonnan elindultak, s talán Grumm sem éri meg már a következő napfelkeltét. Lovát enyhén oldalvást fordítja, hogy a kardját szorongató keze jobban látszódjon, amint pár ujjnyira kihúzza a pengét a tokból. A tiszta acél fenyegetően fénylik a havazás ellenére, ám a tekinteteket mégis egy apró, zöldes csillogás vonzza. Alexandritköves törvénygyűrűje most fedetlenül fonódik az ujjára s ékesen hirdeti viselője ki voltát.*

- Aignan bel Verperiodi sacerdos inkvizítor vagyok, Domvik felkentje s földbéli helytartója. Az Egyetlen által rám ruházott hatalmamnál fogva követelem, hogy fedjétek fel valódi kilétetek s mi célt szolgáltok e úton! Hazudjatok vagy hallgassatok, ám akkor mondjon ítéletet a Hétarcú felettetek!

//Amit csinálnék:
- Igazságvizsgálat a szent jelképpel
- Karnelián gyűrű kiterjesztése, hogy ártó szándékú-e valaki

Kérdés:
- Nyertem-e vissza FP-t, Manát és Pszit?

Kenőcsvizsgálathoz:
- Herbalizmus Af
- Sebgyógyítás Mf
- Méregsemlegeítés Mf
- Jáspis és borostyán gyűrű detekció//
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Szeptember 25. 10:20:13
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)

Erigowi Artemise


Amikor a dalnok elfordítja a tekintetét, kissé csalódottan pillant vissza Artemise az élen lévő öregre. Amikor az bemutatkozik, egy biccentéssel üdvözli Aignan bel Verperiodi inkvizítort.  A szavai élesen és gyanútól mérgezetten hasítanak a beállt csöndbe. Amikor a hazugságról és a hallgatásról beszél, kissé felvonja a nő az egyik szemöldökét kérdőn.

"Ennek is el kellett jönnie előbb, vagy utóbb... Eljött az első próbatétel..."
Kihúzza magát, és egy kedves mosollyal válaszol, nem tudja pontosan, mi történik, úgy érezte, hogy jobban jár, hogyha igazságot mond, mintsem hazudni próbál, az inkvizítor kellőképpen magabiztosnak tűnt, amikor a hazugságról és Domvik ítéletéről beszélt. Nem volt abban biztos, hogy hozzá hasonlóan a lovag is meg tudja érezni, ha hazudnak neki, de abban biztos volt, hogy ha igen, akkor az egész küldetését veszélyeztetheti, viszont, ha átgondoltan válaszol, elkerülheti.

- Mi lenne, ha inkább az igazat mondanám, lovag uram? Mint mondtam korábban, Artemise vagyok, úrnőm szolgálóleánya, és Prímusz urat keresem, hogy átkísérne-e a vidéken, de úgy tűnik, az úr... Nincs az önök társaságában, vagy az ideje foglalt. - néz körbe a lovasokon. -Attól tartok, akkor jobb, ha tovább indulok, mert az idő sürget, és az úrnőm türelmetlen.- ezzel  egy tapssal jelez a kutyájának, amely feláll a földről, majd továbbindul az úton, elhaladva az inkvizítor mellett. Nem kerüli el a figyelmét a résnyire előhúzott acél, így felkészül arra, hogy ha a szükség úgy hozza, akkor mágiával eltűnjön.

- Szép napot kívánok, Aignan bel Verperiodi. - biccent a lovag felé.

Amennyiben nem tartóztatja fel senki, elhalad a többi lovas mellett is.
- Szép napot maguknak, titokzatos utazók. - mondja egy halovány mosoly kíséretében.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 06. 20:34:25
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto


Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz

A kenőcs amivel Prímusz bekeni a sebszéleket valamiféle gyógykenőcs amiből erős menta illatot érzel ki mint fertőtlenítő összetevő, a végén egy apró rongydarabbal tinktúrát csavar belőle Prímusz és csak azt csöpögteti a sebbe magába amitől a tüzes alvilágban érzed magad egy pillanatra.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise, Filo de Morto

A fiatal nő után a vele lévő öreg utazó is megszólal hangja karcos és a rövid velős válasza erős felföldi tájszólásban hagyja el öreg ráncos ajkait.

- Az északi ösvényen tartok Herubal Gular tornya közelében lévő Hajnal forrásokhoz. A szobroknak, miként az élőknek, odafent íratik meg a sorsa. Magam vagyok az odaadás és a halál.

Ezt követően az ellovagolni készülő vöröske felé intézi szavait továbbra is suttogva de kőmorajlásokat idézve.

- Artemise kisasszony sajnos itt utunk elválik, mert a Tanúkő felé az ön útja a Hét Intés völgyein keresztül fog vezetni, keljen csak nyugodtan át a hídon és tartson kelet felé az ösvényen, ám vigyázzon nehogy eltévedjen a csalfa ködben, igazán felüdítő volt az ön társaságában utazni de mint mondottam én az északi ösvényen tartok Herubal Gular tornya közelében lévő Hajnal forrásokhoz tovább az úton min az urak és a tisztelt inkvizítor úr érkezett.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 A szent jelkép hűvösen simul bőrödhöz az elhangzottak kapcsán hazugságot nem érzékelsz, a karmazsin gyűrő hatalmát kiterjesztve ártó szándékot sem érzékelsz a ködből előbukkant utazókkal kapcsolatban bár a vadászkutya nyugtalansága átcsaphat tettlegességbe valószínűleg nem nyerted meg az eb szimpátiáját
-   Az éjszaka nem volt pihentető így a Pszi nem regenerálódott valamint rendes imához sem volt érkezésed
-   A kenőcs és az ital sem mérgezett valamint egyenlőre senki sem betegedett meg a csapatból a gyűrűk visszajelzései szerint.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. Október 19. 21:19:19
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Míg a nő beszél, az inkvizítor egy röpke koncentrációval kiterjeszti szent jelképének hatalmát s az asztrálsíkon is nyomon követi a vörös teremtés ajkáról lepergett szavakat. Rég megtanulta, hogy az igazság egyfajta nyugalmat áraszt, mert a szavak meggyőződésből jönnek, s nem dacból avagy haragból. Az igazság tiszta s mentes az érdekektől, így fehér hőhullám formájában terjed az asztrál világban, s gyakran pettyedzik színes foltok, mikor ferdítik azt. Azonban a hazugság palástolható, így az inkvizítor nem csak lelki szemeivel vizsgálja a nőt, hanem ténylegesen, a hazugság fizikai jeleit is keresi rajta. Apró szemforgatás, babrálás, elcsukló hang. Ám az idő nem kedvez neki, hogy kiszúrja eme jeleket... Azonban megüti a fülét az "úrnő" szó. Mikor Artemise akár egy tapodtat is mozdulna egyből rárivall .

- Megállj, te leány! Kinek a szolgálatában állsz s mi célból vagy a Ködvölgyben?


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 20. 16:33:45
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Érzékelések
Résztvevők: Tyrus Valles


Tyrus Valles
Kiterjesztett érzéked több varázslatos tárgyat is érzékel az utatokba kerülő utazókon
 
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Tyrus Valles „érzékelés”
Spoiler: megjelenítés
 Az Artemise névre hallgató fiatal nő felől négy mágikus tárgy kisugárzását érzed ebből az egyik a testét fedő utazóköpeny egyik sem idősebb egy évszázadnál a többségük még az egy évtizedet sem élte meg.
A fiatal nő társaságában lévő idős férfi ki szavai alapján maga az odaadás és halál már egészen más tészta felőle számos varázstárgy kisugárzását érzed a nyeregtáskája az oldalán lévő tarisznya valamint a testét fedő utazóköpeny is mágikus ám ami igen figyelemreméltó az, hogy az úján viselt vaskos párducot mintázó mágikus pecsétgyűrű hat évszázadot is megélt már, valamint van még nála valahol két nagyhatalmú varázstárgy miknek kora meghaladja az egy évezredet is.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2019. Október 20. 17:27:57
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: A hídnál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Ha az ember kóborol - még ha Domvik ege alatt is teszi azt - mindig számíthat rá, hogy az útjába kerülő népek hordanak maguknál egy-két varázsholmit.
A kulcsszó az egy-két.
De az az arzenál, amellyel ez a kettő rendelkezik, az még a sokat látott Tyrust is meglepi.

Egy, kettő, három ....

Próbálja összeszámolni, miután első megdöbbenéséből felocsúdik.

Ez aligha az a szende szűz, akinek mutatja magát.

Jobb, ha erről az inkvizítort is figyelmezteti. Rövid összpontosítás után szellemnyelven szólítja meg az idős lovagot.

"Vigyázzon vele! Több varázstárgy is van nála. Semmi esetre sem az az ártatlan utazó, akinek első ránézésre látszik."

(Pszi - telepátia, 2 pszi pont)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Október 20. 23:45:06
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto

Egyáltalán nem tetszik Artemisének, hogy itt vallatásnak lett kitéve. Pedig eddig sikerült keresztüljutnia Shadon főbb városain különböző gond nélkül.
Amikor felszólal a lovag, akkor a nő egy kedves mosollyal az arcán szólal meg.

- Uram. Már elmondtam, és az úrnőm nem bízott meg azzal, hogy másoknak kérkedjek sem kilétéről, sem pedig a céljáról. Mivel azonban a maga célja, és az én célom láthatóan különbözik, ezért nem tékozolnám sem az Ön becses idejét, sem az úrnőm idejét.
- majd további lépéseket tesz meg a lovával, miközben szemei a páncélokon és ruhákon lévő vérfoltok után kutat.
"Ezek lehet nagyon szép ruhában vannak, de úgy viselkednek, mint holmi, "barátságosabb" útonállók. Lehet csak lemészárolták a lovagokat, és aztán felvették a ruháikat, hogy ilyen úri népnek kiadva magukat tudjanak fosztogatni. Legalábbis ez egy jó kifogás lehet az elhátrálásra."
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. Október 26. 08:55:17
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: „Fürkészés”
Résztvevők: Erigowi Artemise


Erigowi Artemise
A körülöttetek gomolygó köd nem segíti vizslatásodat alakjukat, hol elnyeli, hol apróbb részletek bukkannak fel másodpercekre, ám a súlyos mondatok rendületlenül hatolnak át a komisz ködön hazugságnak nyomát sem hordozva.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Erigowi Artemise „fürkészés”
Spoiler: megjelenítés
 Ha tényleg egy inkvizítorral van dolgod akkor jó lesz vigyáznod mert mint papi személy különleges előjogokkal bír eljárása során szinte a teljes papi klérus alárendeltjévé válik, még a nála magasabb rendű papok is. Zöldköves gyűrűje felhatalmazza bármely ingóság kisajátítására a birodalom területén. A legmagasabb egyházi körök akaratát képviseli – nem tűr ellentmondást állítólag soha nem él vissza – de mindig él – hatalmával, amelyért kizárólag az egyháznak tartozik elszámolással. Az öreg férfi magabiztossága semmi csalfaságot és hazugságot nem hordoz, mindezek mellet az úján ott ékeskedik a papok törvénygyűrűje benne az inkvizítorok zöld drágakövével.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. Október 29. 19:38:27
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)

Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto

Artemise az öreg lovagot fürkészi, időnként a társaira pillantva, hogy ők mit csinálnak ezekben a súlyos percekben.
Mindeközben átkozza magát, amiért szóba elegyedett ezekkel.
"Na ezt jól megcsináltad, Artemise. Jól megcsináltad... Most ebből hogyan fogod kibeszélni magamat?"
Miközben a lovag válaszára vár, további egy két lépést tesz meg a lovam, közben felkészül arra, hogy ha rá támad a lovag, egyből elkántálja az Eltűnés varázslat igéit.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. November 06. 11:27:05
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

*Míg a nő összeszedi gondolatait a válaszadásra, az inkvizítor elméjében az igric hangja cseng fel. Habár kifelé nem ad jelet, hogy bármiféle kommunikáció zajlik a bárd s közte, hálás a férfinak a figyelmeztetésért. A szemei kissé összeszűkölnek erős ráncolatot gyűrűzve a környékén. Hasonlóan szellemnyelven válaszol Tyrusnak.*

<...Álljanak harckészen...>

*Valószínűleg eme óvatosságra intés felesleges, hiszen mindenkiben élénken élnek a pár órával ezelőtt történtek s az izmok s az idegek pattanásig feszültek. Mikoron a nő megszólal ám mégis elkerüli a válaszadást, bizalmatlansága fizikailag is megnyilvánul. Hanghordozása mélyebb lesz és ellentmondást nem tűrő, szemei az atyai szigor tüzével ég, mint mikoron saját porontyát utasítja rendre. Kardját előhúzza, s habár nem vesz fel támadó állást, fenyegetően maga elé tartja.*

- Megfeledkezel magadról, leány, s hogy kinek a földjét tiprod! Míg a Hétarcú égisze alatt s Birodalmában jársz, addig úrnőd óhaja elenyészik az Ő akaratával szemben! Közöld úrnőd kilétét s küldetésed, vagy bőrödön érezni fogod az acél érintését, akár rablánc, akár kard formájában!

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. November 06. 21:53:46
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto

Amikor a kard megcsillan a ködön átszűrődő fényben, a jobb kezét védekezően maga elé tartva, a bal kezével a nyeregtáskában megragadva a Dalnokot,  fejét elfordítva elsuttogja a varázsigéket, és egy halk pukkanás kíséretében köddé válik, eltűnik a nyeregből. magam mögött hagyjva az inkvizítort és a lovát.

Spoiler: megjelenítés
Eltűnés varázslat:
d10-zel kell dobni:
1: Észak
2: Észak Kelet
3: Kelet
4: Dél Kelet
5: Dél
6: Dél Nyugat
7: Nyugat
8: Észak Nyugat
9-10: A boszorkány választja ki

Következő dobás pedig azt adja meg, hogy 1-10 mérföldön belül milyen messzire megy

==Eredmény: Az irány az rézsútosan abba az irányba amerre tartottam lóval. 9 mérföld.


Amint megérkezett, a palástját és a nyakláncát aktiválva meghúzta magát, megpróbál rájönni arra, hogy merre is van.
"Sajnálom, mamám, nem láttam jobb megoldást." - sajnálja, hogy hátra kellett hagynia az állataimat, de még mindig jobb, mint hogy az inkvizítorok végezzenek vele. Sajnálja, de nem volt más megoldás.
- Remélem, ez az incidens nem fogja az egész küldetésemet ellehetetleníteni.
"Nem is értem, mi az inkvizítorok baja a hölgyekkel. Egyszerűen nem értem, mégis mit csináltam rosszul. De nem bízhatok meg ennyire az emberekben."
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. November 08. 23:04:20
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto


Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise, Filo de Morto
Az inkvizítor kérdéseire válasz nem érkezik ehelyett a gyönyörű vörös hajú nő halk pukkanás kíséretében köddé válik, feleszmélni sincsen időtök a köd felkavarodik körülöttetek és szárnyak suhogását halljátok.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Erigowi Artemise, Filo de Morto
Elmormolod a ismerős igét tested feloldódik a ködben ám nem kezdi meg a megszokott fájdalmas utazását, helyette mint vizes törölközőt amikor kicsavarnak egy párás helységben olyan érzések futnak át testeden miközben szárnyak suhogását hallod.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Az elkövetkezendők nem a KÁEM-i demencia megnyílvánulásai, hanem újrajátszódik a találkozásotok és nem emlékeztek a találkozás után történtekre, mintha újraindult volna a nap (Mentálmágia – Emlékmódosítás megtöréséhez 60E szükséges)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz
Jó ideig haladtok visszafelé Prímusz nyomában az átláthatatlan ködben miközben a havazás egyre erősödik, néha mintha megfoghatatlan árnyak mozdulnának látóteretek peremén Gewin lovag keze kardja markolatán nyugszik folyamatosan és Prímusz is szekercéje nyelére fonódik még lóháton is.
Aztán egyszercsak Prímusz megtorpan és megálljt int a kezével balról egy híd körvonalai bukkannak fel a ködből valamint szinte az orrotok előtt két utazó körvonalai törik át a tömött ködöt. Az utazók utazó lovon vannak és egy vadászkutya kíséri őket az egyikük egy szemrevaló sőt gyönyörűnek mondható vöröses hajú fiatal nő a másikuk egy eléggé idős férfi aki láthatott vagy 60-70 nyarat is, ők is megtorpannak mikor meglátnak benneteket.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Erigowi Artemise, Filo de Morto

A lóháton nem nagyon megy a pihenés ráadásul az idős sem akar enyhülni sokáig lovagoltok az átláthatatlan ködben amikor az öreg Inkvizítorral egy időben felfigyel valamire és megtorpantja a lovát a ködből jobbra egy híd körvonalai sejlenek fel míg közvetlenül szinte előttetek négy férfi alakja bukkan fel a ködből lóháton eléggé vegyes a társaság ám a legtekintélyesebb jelenség egy szőke hajú harcos aki nehéz fél vértet visel és a köpenyéből valamint a vérten lévő fegyverköpeny alapján vélhetőleg valami lovag lehet.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. November 10. 14:20:28
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Erigowi Artemise

A ködből előbújó lovasok láttán picit oldalra hajtja a fejét Artemise, az öregúr felé.

- Uram, ön tapasztaltabb utazó, mint én vagyok, szerinte ártó szándékkal állnak az úton?

Miután feltette a kérdéseit, azután visszapillant a szemközt álló lovasokra, feltűnik neki, hogy van köztük lovagi vértet viselő, vannak fegyvereik is.
"Valószínűleg azok lehetnek, akikről Grumm úr mesélt. Ez lehet az a csoport akik Prímusszal útra keltek a favágók felé."
Egyelőre nem indul el feléjük, megvárja az utastársa válaszát, aki lehet jobban ért a környék dolgaihoz, és könnyebben felismerheti a veszélyes társaságot.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. November 10. 19:13:47
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Erigowi Artemise, Filo de Morto


Erigowi Artemise, Filo de Morto
Kérdésed kapcsán a veled utazó idős férfi rövid ideig töpreng mielőtt erős felföldi tájszólásával megszólalna.
-   Nem nem hinném, hogy utónállók lennének kisasszony, ha ártó szándékkal valaki rajtunk akarna ütni azt önmaga megmutatása nélkül a komisz köd rejtekéből is könnyedén meg tehetné.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. November 16. 15:35:23
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*A hajnal hàtralèvő rèsze zavartalanul telik, bàr ìgy sem volt kegyes hozzàjuk. Napfelkeltekor fàradtan s megyötörten kèlnek ùtra, az örökös èbersèg pedig ùgy szìvja lelki erejüket, mint vizet a sivatag homokja. A termèszetellenes tèl s fagy lassìtja utukat, deret ragaszt fedetlen bőrükre s szakàllukra, s arra kèszteti őket hogy szorosabbra fogjàk köpenyeiket. Az inkvizìtor tàrsaihoz hasonlòan kezèt a markolaton nyugtatja szemei pedig folyamatosan a környezetüket lesi.*

*Egy idő mùlva elèrnek a hìdhoz, azonban Primusz megàll vàratlanul. Aignanon eluralkodik rögvest a harckèszültsèg s felzàrkòzik vezetőjük mellè. A tejköd kèt utazòt fed fel valamint egy ebet, ami vadàszkutyàra emlèkeztet. Egy lopott pillantàst vet vezetőjükre, vajon felismeri-e valamelyikőjüket? Rànèzèsre az idős fèrfit mondanà veszèlyforràsnak, azonban a köd s a csuklya homàlyàbòl előmerèszkedő vörös fürtök s a megbabonàzó szèpsèg felülìrja eme megèrzèsèt. Ujjai szorosabbra fogjàk markolatàt s rögvest kiterjeszti gyűrűje auràjàt az èrkezők felè.*

- Ne meredjenek a nő szemèbe.- suttogja halkan tàrsainak, gondolataiba pedig vèdő liturgiàt idèz.

*Pàr lèpèsnyit előrèbb lovagol, s ügyelve, hogy ne tekintsen közvetlenül a nő szemèbe megszòlal:*

- Aignan bel Verperiodi sacerdos inkvizítor vagyok, Domvik felkentje s földbéli helytartója. Az Egyetlen által rám ruházott hatalmamnál fogva követelem, hogy fedjétek fel valódi kilétetek s mi célt szolgáltok e úton! Hazudjatok vagy hallgassatok, ám akkor mondjon ítéletet a Hétarcú felettetek!

*Lovát enyhén oldalvást fordítja, hogy a kardját szorongató keze jobban látszódjon, amint pár ujjnyira kihúzza a pengét a tokból. A tiszta acél fenyegetően fénylik a havazás ellenére, ám a tekinteteket mégis egy apró, zöldes csillogás vonzza. Alexandritköves törvénygyűrűje most fedetlenül fonódik az ujjára s ékesen hirdeti viselője ki voltát.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

//Amit csinálnék:
- Igazságvizsgálat a szent jelképpel
- Karnelián gyűrű kiterjesztése, hogy ártó szándékú-e valaki
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. November 18. 21:56:57
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Keresztutaknál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise, Filo de Morto

A fiatal nővel lévő öreg utazó megszólal hangja karcos és a rövid velős válasza erős felföldi tájszólásban hagyja el öreg ráncos ajkait viszont a szavak Langue Domini ősi nyelvén peregnek ajkáról.

(Langue Domini ősi nyelv) - Az északi ösvényen tartok Herubal Gular tornya közelében lévő Hajnal forrásokhoz. A szobroknak, miként az élőknek, odafent íratik meg a sorsa. Magam vagyok az odaadás és a halál. - (Langue Domini ősi nyelv)


Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 A szent jelkép hűvösen simul bőrödhöz az elhangzottak kapcsán hazugságot nem érzékelsz, a karmazsin gyűrő hatalmát kiterjesztve ártó szándékot sem érzékelsz a ködből előbukkant utazókkal kapcsolatban bár a vadászkutya nyugtalansága átcsaphat tettlegességbe valószínűleg nem nyerted meg az eb szimpátiáját.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. December 08. 15:10:17
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Mikoron az öreg az ősi nyelven szól, láthatóan alább hagy az inkvizítor gyanakvóbb testtartása s a penge is teljesen visszacsúszik a kardhüvelybe. Közelebb léptet lovával az újonnan érkezők irányába, hogy közelebbről szemügyre vegye őket s ismertetőjegyek után kutasson, már ami az idősb férfi rangjára utalna Domvik egyházi hierarchiájában. Habár a gyönyörű nő társasága még mindig gyanakvással fertőzi a gondolatait, még nem volt arra példa a történelem során, hogy olyanok szólaljanak meg e nyelven, kik nem élvezik Ura támogatását. Hacsak nem bűbáj hatása alatt áll a férfi, s a szavakat a nő adja a szájába...*

- Mi dolga az egyháznak a Hajnal Forrásoknál, s mely rendháza ügyében jár el, sacerdos...?

*Kérdi szintén Langua Domini nyelven szándékosan emelkedő tónussal a végén, hogy bemutatkozásra ösztökélje az idősb embert. Feltételezi, hogy a férfi "egyszerű" papként áll Domvik szolgálatában, rendhagyó lenne, ha ennél magasabb titulusú egyházférfi hátára venni a világot s útra kél egymagában.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2019. December 08. 18:12:20
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Erigowi Artemise


Amikor megszólal az idős utastársa valami ismeretlen nyelven, meglepetten pillant Filo de Mortora, majd amikor a lovasok parancsnokának szavait sem érti, kissé zavarodott mosollyal néz az inkvizítor felé.

Miután befejezi a kettő a társalgást, és ha a lovag felé fordul, akkor egy főhajtás kíséretében szólal meg a shadoni nyelven.

- A nevem Artemise, méltóságos nagyuram. Északról érkeztem Shadon gyönyörű földjére, Erigowból. Sok történetet hallottam erről a földről. Mivel féltem egyedül utazni, megkértem az idős urat, hadd tarthassak vele egy ideig. Azért is jöttem ilyen messzire otthonomtól, hogy megpróbáljak boldogulni messze a családomtól, tapasztalatot szerezve.



Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. December 08. 18:20:44
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Keresztutaknál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise, Filo de Morto

A öreg utazó szinte gondolkozás nélkül válaszol karcos hangján erős felföldi tájszólásban  viszont a szavak továbbra is Langue Domini ősi nyelvén peregnek ajkáról.

(Langue Domini ősi nyelv) – Con- taeliosz Angelo Sodano candidatus cardinalis kért fel egyfajta mendraiosz-i feladatok ellátására viszont arra nem vagyok felhatalmazva, hogy  Con- taeliosz Angelo Sodano candidatuson kívül bárkivel érdemben tudást cseréljek a megbízatásom kapcsán, jelenleg ennyivel kell beérnie kegyelmes inkvizítor uram, amennyiben a választ nem találja helyénvalónak úgy a kérdéseivel közvetlenül Con- taeliosz Angelo Sodano candidatus cardinalis-hoz kell fordulnia. - (Langue Domini ősi nyelv)


Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 – Con- taeliosz Angelo Sodano candidatus cardinalis: a felföldi egyházmegye bíborosa egyben a belső inkvizíció tagja aki a Ragyogó Fehér megszólítást is kiérdemelte.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2019. December 20. 11:46:07
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Boszorkányvadász. Egy pillanatra elhallgat az idősödő inkvizítor, s a beállt csendben szinte hallani lehet ahogy a fogaskerekek megindultnak a fejében. Lova megérezheti nyugtalansággal vegyített érzelmeit s egy lépést hátrálna, ám a férfi erősen tartja a kantár szárát, így végül újra uralma alá hajtja az állatot. Habár elsőre jó hírnek hathat a boszorkányvadász szava, mégis aggodalommal terhes a tartalma. Hiszen ha már a Belső Inkvizíció figyelmét is felkelti a Ravenna-birtok, akkor komolyabb s nyugtalanítóbb dolgok zajlanak a háttérben, mint gondolná az emberfia. Dolgok, melyek akár árulással vagy akár lelki beszennyeződéssel járnak...? Csak másodpercek múlva szólal ismét, miután megpróbálta kitisztítani fejét az ártó gondolatok hatása alól. Láthatóan nincs ínyére a válasz, ám nem kérdőjelezhet meg vagy bírálhat felül egy nála magasabb rangú egyházfit. A hierarchia a rendre épül, rend nélkül pedig a káosz vérbe fullasztaná a világukat. Ezt nem engedheti.*

- Hazudnék, ha azt mondanám kielégítő volt a válasza, mendraiosz, különösképp tekintettel arra, hogy sejtésem szerint a küldetése szorosabb kapcsolatban áll az utunkkal, mint az gondolnánk. De természetest, elfogadom s nem faggatom tovább. Ámbár az elmondottak érdekében szívesen venném azon részleteket, melyeket még önnön megoszthat s melyek nem tartoznak szigorú titoktartás alá.

*Megadja a lehetőséget az idősb úrnak, hogy feleljen, s akár kap további információkat akár nem, végül feltesz neki még egy kérdést.*

- Kapcsolatban áll jelenleg is, Con-taeliosz Angelo Sodano candidatus cardinalis-szal?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2019. December 23. 09:21:11
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Keresztutaknál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise, Filo de Morto

A öreg utazó erős felföldi tájszólásban válaszol viszont Langue Domini ősi nyelvéről visszavált shadonira.

(Shadoni nyelv erős felföldi tájszólással) –  Kegyelmes uram nem tisztem megmondanom, hogy mit gondoljon bizonyos események kapcsán és bár puhatolózása nagyon elegáns továbbra is csak azt mondhatom, hogy amire jelenleg kíváncsi személyem kapcsán azt sem szép szóval sem erőszakkal nem lesz képes kicsikarni személyemből a második kérdésre a válaszom pedig az, hogy nem jelenleg nem állok kapcsolatban Con- taeliosz Angelo Sodano candidatus cardinalis-al sőt egy ilyen kapcsolat nem is lenne kívánatos és egészséges jelen helyzetben, valamint valószínűnek tartom, hogy a nagytiszteletű nem is kívánná befolyásolni értékítéletemet. Tetteim kapcsán a küldetésem bevégeztével kell számot adnom majd mind a papi szék mind pedig Domvik előtt.
Viszont, ha megfogad egy tanácsot kegyelmes uram egy olyan személytől aki a halál árnyékában jár és a Fekete Angyal útját járja akkor szem előtt tartja, hogy a gonosz roppant körmönfont és bár tűnhet valami első pillantásra a gonosz megtestesülésének, ha nem engedünk első késztetésünknek és nem sújtunk le rá egyből Domvik dühével később kiderülhet, hogy nem a gonosz szolgája míg lehet, hogy a gonosz a hit és az ártatlanság álarcát öltve környékez meg minket.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. Január 08. 00:29:47
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Az öreg kioktató szavaira szemöldöke felszalad a homlokára s enyhe düh is fortyan belsőjében. Habár a mendraiosz jelen esetben elfelejtette avagy nem vett tudomást rangjáról, dühe mégis önnön reakciójára irányul. Olybá tűnik az éjszakai események túlzottan mélyen érintették s érzelmei jobban eluralkodnak rajt mint az óhajtaná. Rangok s tisztségek nem számítanak, mikoron Domvik tanító orcáját mutatja felé. Egy szegmensre lehunyja szemét s lecsitítja pillanatnyi haragját. Szüksége is van az üres elmére, hogy elraktározza a mendraiosz szavait. Vajon a belső inkvizítor azt gyanítaná, hogy Domvik egyik szolgája a sötétség szolgálatába állt...? Az öreg után az inkvizítor is visszavált shadoni nyelvre.*

- Felesleges emlékeztetnie meddig terjed a hatásköröm, mendraiosz. - néz mélyen az öreg férfi szemébe, mintegy nyomatékosítva a szavait. Végül a hangszíne enyhül, s egy fáradt, halovány, ám őszinte félmosoly kerekedik arcára. - Mindazonáltal köszönöm az oktató szavakat, nem feledem őket. S biztosíthatom félreértette kérdésemet. Egy üzenetet adnék át a con-taeliosznak.

*Pár szívdobbanásnyi hatásszünetet tart, majd Isteni Nyelven folytatja, még mindig nem bízva az idegen nőben.*

- A környéken vámpírok tanyáznak, s gyanítom, hogy a Ravenna-birtokhoz van közük. Habár az utóbbi feltételezés, a veszély valódi. Juttassa el eme üzenetet a bíborosnak ha netán jómagunk elbuknánk. Imádkozom, hogy járjon sikerrel küldetésén, mendraiosz, legyen óvatos s a Hétarcú vigyázza az útján.

*Kezet nyújt az öregnek, ha amaz elfogadja azt egy apró fejbólintás kíséretében elfordul tőle a nőhöz. Csak azután szól, amint a fiatal szépség befejezte.*

- Messze került hazulról, Artemise kisasszony. Azt javallom, forduljon vissza, valóban nem biztonságos egyedül.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

//Jelezném, hogy az Igazság Amulettjével még mindig vizsgálódnék minden beszélgetés alatt, beleértve Hald első mondatát is//
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 18. 09:05:41
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Keresztutaknál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise, Filo de Morto

A öreg utazó továbbra is erős felföldi tájszólásban válaszol viszont Langue Domini ősi nyelvén.

(Langue Domini ősi nyelv erős felföldi tájszólással) –  Kegyelmes uram nem tudom előre megjósolni, hogy pontosan mikor adatik lehetőségem szót váltani Con- taeliosz Angelo Sodano candidatus cardinalis-al, de az üzenetét amint lehetőségem adódik biztonságos úton megpróbálom célba juttatni azt. Mivel úgy is útba esik tiszteletemet teszem a Ravenna birtokon és nyitott szemmel fogok járni. Viszont, ha megfogad egy tanácsot észak vörös sörényű szülöttét a maga helyében nem fordítanám vissza, ha már úgy is egy darabig egy irányba vezet az útjuk, még hasznukra lehet feltéve, ha nem kényszeríti teljes visszahúzódásra inkvizítori hatalmának kisugárzásával. Végezetül pedig még egy jó tanács a Hét intés völgyein túl bár a démonikus óbirodalmak maradványai első látásra tűnhetnek gonosznak és exterminusra ítéltettnek az első benyomás és a látszat néha csal.

Az öreg megragadja a felé nyújtott jobbodat és megrázza kézfogása korát meghazudtolóan erős mondhatni iszonyúan erős szerinted még nem találkoztál ilyen erős emberrel a tenyere száraz és kérges mint egy igazi kardforgatóé viszont az úján lévő gyűrűk nem hidegek a cudar időjárás ellenére sem (Erő talán 22 vagy több) kézrázásotok közepette villámgyorsan lepergő víziók látomások törnek rád.

***~ Tömjén illatát érzed és angyalszárnyak suhogását hallod miközben kifakul a valóság egy lángokban álló falút látsz a hajnal fényeiben minden felé halottak, fiatalok gyakorlatoznak fegyverekkel a kezükben egy kolostor kővel fedett udvarán, sok-sok lesből lecsapó gyors halál férfiak és nők vegyesen mely halált egy visszahajló sarló szerű görbe penge okoz, egy hatalmas hajót látsz ami csillagörvényekben a semmi közepén úszik a hajótestet ismeretlen szimbólumok és rúnák borítják melyek világítanak a sötétben, egy gyönyörű szőke nő oldalán finoman kimunkált ostorral elsétál a ködbe, egy apró temető jelentéktelen sírhalommal a fejfára egy női nevet véstek, hegyi ösvény ami tébolyítóan kavarog, nyugalmas hegyi völgy melyben geometriai pontossággal megtervezett kert fekszik a kert közepén kaviccsal felszórt udvar az udvaron négy fiatal gyakorlatozik fegyverekkel az udvar egyik oldalához hosszan elnyúlva egy erdei fából ácsolt ház tapad verandával az udvar felé, a verandán az öreg ül a fapadlózaton előtte egy apró asztal, a verandán hét alak magasodik feléd egyikük Domvik lovagja, a másikuk ruházatából ítélve a papi szék egy tagja a többieket nem ismered fel valószínűleg külhoniak az egyikük talán kyr vérű egy másik nő meg talán asziszi felmenőkkel büszkélkedhet, hóesés a látótávolságban felbukkan a Fogadó a Zarándoklathoz, nyers asztallap mértékletes de finom vacsora, pipafüst és talányos tervek.~***

A kézfogás véget ér és az öreg elbúcsúzik, tőletek majd belelovagol a ködbe amerről érkeztetek.
(Shadoni nyelv erős felföldi tájszólással) –  A Hétarcú vigyázza útjukat, álmaikat és lelkük tisztaságát.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 „//Jelezném, hogy az Igazság Amulettjével még mindig vizsgálódnék minden beszélgetés alatt, beleértve Hald első mondatát is//”
A nyakadban függő medál megnyugtatóan hideg Domvik angyala nem forrósodik fel az öreg és a fiatal nő szavai igazak semmiféle fondorlat vagy ármány ne adj teremtő hazugság nem itatja át azokat.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2020. Január 18. 13:37:07
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Keresztutaknál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Amíg az öreg inkvizítor az idegenekkel tárgyal, addig Tyrus sem tétlenkedik. Bárd ösztönei segítségével felméri a szemközti kettő varázstárgyait. Az eredmény meglepő, sokkoló ... majd felkiált meglepetésében ...
Hála a kártyaasztalnál töltött számolatlan óráknak, arcizma sem rezdül a felismeréstől. A kishölgy négy mágikus holmit tart magánál, ami további kérdéseket vet fel szándékait illetően.
Társa, aki még Verperiodinál is öregebb, még ennél is többet birtokol, melyek között igen nagy hatalmú varázstárgyak is vannak.

Ezek után már meg sem lepődik rajta, hogy az ősi nyelven folyik a társalgás a két vénség között. Nem meglepő, csak bosszantó. Így ugyanis pont a lényegről marad le a kíváncsi bárd.

Bármiről is esett szó kettejük között, úgy tűnik, hogy a férfi meggyőzte az inkvizítort. Kézfogással válnak el és itt hagyja nekik ezt az északi nőt. Akiről semmit sem tudnak. Akinél több mágikus eszköz is van. Akinek első ránézésre nem is kellene itt lennie.

(Erv)- Artemise kisasszony, kegyednek egy nagyvárosban lenne a helye, nem a semmi közepén, ilyen időjárásban. - fordul az idegen nőhöz legmegnyerőbb északi társalgási stílusában. - Nagyon tetszik a köpenye. Nagyon hasznos ... praktikus holminak látszik. Honnan szerezhetnék én is egy ilyen darabot? - fürkészőn figyeli a nő mozdulatait, arcának változásait, hanghordozását.


//Etikett Mf, Emberismeret Af//
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Január 18. 14:32:09
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Keresztutaknál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise, Filo de Morto

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Tyrus Valles
Spoiler: megjelenítés
//Etikett Mf, Emberismeret Af//
A fiatal nőn a hó és hideg ellen viselt szövetköpeny alatt jó minőségű északi ruhadarabok rejtőznek, amit sok nemes megirigyelhetne. Amiben viszont biztos vagy az, hogy az ifjú hölgy nem részesült udvari neveltetésben, mivel finom udvari célzásokra semmilyen visszajelzés nem érkezik.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Január 18. 17:46:31
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Keresztutaknál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto

Amikor a két férfi idegen nyelven beszél, Artemise egy kissé csalódott, mert szívesen végighallgatta volna a dolgokat, de így csupán annyit tesz, hogy uvariasan nézi a társalkodókat, időnként belemeredve a ködbe, elfordulva. Nem egyszer történt már hasonló, amikor az édesanyjával beszélni akart valamiről, hogy a harmadik fél lehetőleg ne ismerje, hogy más nyelven beszéltek. Néha kibeszélték a harmadik felet, néha nem. De úgy tűnt, egyikük sem pillantott felé különösen gyakran amikor beszélgettek, így remélte, hogy nem erről van szó.
Amikor végül befejezték a diskurzust, az idős ember elköszönt és elvágtatott.
- Kegyelmes uram... ! - próbál Artemise a férfi után szólni, de amaz már eltűnt a ködben, túlságosan elmerengett a múltban, és akkor vette észre a mozgást amikor a férfi már elügetett.

- Köszönöm a tanácsát, lovag uram, eddig szerencsére kitartott a szerencsém, és az a kedves úr, aki az imént továbblovagolt megengedte, hogy a favágók táboráig vele mehessek, ahol aztán rátalálhatok Prímuszra, akivel tovább tudok menni... De azt hiszem, lehet igaza van, és jobb ha visszafordulok, még ha egyedül is kell visszatérnem a Grumm úr fogadójába. Nem tetszik nekem ez a köd.

Amikor befejezték a beszélgetést, egy másik lovas léptetett közelebb hozzájuk, az igazán megnyerő külsejű férfi a lovascsapatból, és Artemise köpenyét méltatta.
- Köszönöm uram! Édesanyámtól kaptam ajándékba, még mielőtt elindultam volna, amolyan búcsúzóul, azt nem firtatta, hogy merre vásárolta, és én sem szerettem volna megbántani egy ilyen kérdéssel. Azt mondta, hogy nagy hasznát fogom venni az utazásom alatt.
Majd az egyik kezével óvatosan hátranyúl, és jobb oldalt az ujjaival hátrafésüli a haját a csukjája alatt.
"Remélem, hogy nem akarnak bántani, bár a lovag elég egyenesnek, és szavahihetőnek tűnik, meg ő maga is mondta, hogy a hazugság vétek... vagy valami hasonlót mondott. Bárcsak itt maradt volna az idős úr, ő legalább barátságos volt."

//Ha szeretnék arról megbizonyosodni, hogy ellenségesek-e, barátságosak-e a vonásaik, a tekintetük, hasonló, akkor arra dobjak valamiféle emberismeretet?//
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2020. Január 18. 21:58:14
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Keresztutaknál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- A családnevét nem értettem valami jól kisasszony. Magam is jártam Erigowban, talán még a családját is ismerem ... - fűzi tovább a mézes-mázos szavakat a bárd - Bizonyára udvariatlannak gondolhat bennünket, hiszen még be sem mutatkoztunk. A zord inkvizítort már ismeri. Jómagam Tyrus Valles vagyok, szolgálatára. - azzal meghajol nyergében, majd folytatja társai bemutatását - Gewin Da Lorre és Canis Prímusz. Bocsássa meg faragatlanságunkat és zilált külsőnket, ámde nemrég egy ... boszorkány támadt ránk a ... hmm... csatlósaival. Így aztán kissé bizalmatlanok vagyunk az idegen ... hölgyekkel szemben. Nyugtasson meg bennünket, kegyed még véletlenül sem boszorkány, ugye? - teszi fel a kérdést, melyhez elbűvölően mosolyog.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Január 18. 23:10:52
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Keresztutaknál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

- Ez szörnyűséges... És megértem, hogy ezután óvatosak. De tőlem nem kell félniük. Elismerem, egyszer-kétszer hívtak boszorkának, amikor kikosaraztam valakit, meg egyéb másnak is. - megvonta a vállát - De ha arra gondol, hogy férfiakat megrontó, istentelen vérszomjas banya lennék, akkor nem, nem vagyok az. Mindazonáltal, örülök a találkozásnak, Tyrus Valles, Önöket is megtiszteltetés megismerni, lovag uram, Prímusz uram. Ahogy önnel is, kegyelmes uram. - biccentett a fejével az inkvizítor felé. - Nincs vezetéknevem... - a tekintetét a lány a földre szegezi, mintha sosem szeretné befejezni ezt a mondatot.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. Február 02. 16:14:18
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Az öreg érintésére különös s váratlan víziók lepik el az elméjét, hirtelen elveszti idő- s térérzékét s egy olyan világba csöppen ahol színek, alakok, képek s helyszínek kavarognak, mint valami örvény. Meggyőződése is lehetne, hogy részese a látomásoknak, oly valóságosnak tűnnek. Egyedül a néma csend az árulója annak, hogy mindezek víziók s nem a jelen idő szövődményei. Túl gyorsan peregnek a képek s túlságosan kaotikus ahhoz, hogy minden képet egésszé alakítson s értelmezze őket. Habár egy szemvillanás alatt érik a benyomások, mégis örökkévalóságnak tűnik az inkvizítor számára. Tartása akarata ellenére megmerevedett, s mikor a látomások megszűnnek újra levegő szakad a tüdejébe oly erővel, mint aki perceket töltött a víz alatt. Egy pillanatra megszédül s látása is elhomályosul, erőltetnie kell a szemét s fókuszálni egy pontra, hogy visszarántsa magát a jelenbe. Mire felocsúdik, az öreg beleveszik a ködbe. Még két szemvillanás erejéig fürkészi a mendraioszt a ködben, ám végül az időközben elkezdett beszélgetés hangfoszlányai hozzá is eljutnak, így visszafordul a társasághoz. Lesz ideje a látomásokon töprengeni mégis mit jelenthetnek, azonban elsősorban a nő érdekli.*

*Míg a bárd finoman puhatolózik a nő kiléte iránt, lehetősége van alaposabban végigmérnie a külhoni lányt. Eltöpreng, vajon mily praktikák birtokában lehet, ha az öreg boszorkányvadász külön felhívta rá a figyelmét s finoman kérte, hogy ne gyakorolja inkvizítori rangját elhamarkodottan? Ha mágiahasználó s diplomáciai ügyben járna el, akkor valószínűleg fegyveres kíséret tartana vele. Sokkal valószínűbb, hogy nem hivatalos cél vezérli, mit sem a Papi Szék, sem a király nem szentesített. Habár kötelességtudata arra sarkallja, derítse ki milyen szándék mozgatja a lányt, megbízik a boszorkányvadászban, s egyben Domvik ítéletében. Ugyanis, ha az öreg, kinek feladata az efféle fenyegetéseket felkutatni s semlegesíteni mégis érintetlenül vált el tőle, ráadásul még az "ügyében" is eljárt, akkor érdemes hallgatni a szavára. Természetesen még állhatott bűbáj hatása alatt, ezért érdemes óvatosan fogalmaznia s figyelme sem lankadhat. Figyelmesen hallgatja a szóváltást, s magában elismeréssel adózik az igric fondorlatosságán. Habár a lány ügyesen kitért a burkolt vádlás alól, nem kizárt, hogy tényleg boszorkánnyal van dolguk. Ennek ellenére nyugodtan léptet közelebb, mindkét kezét a kantáron nyugtatva. *

- S mit felelne arra, hogy behálózott-e, manipulált, mérgezett avagy bűvölt már embert, főzetek, bájitalok avagy mágikus praktikák által, akár önös érdekből, akár szeszélyből, akár más akaratára?

*Tartása nem fenyegető, kifejezetten barátságos hangnemet üt meg. Hangszínébe némi cinizmus vegyül, mint aki sejtené mi lenne a kérdésre a válasz, mégsem kecsegtet súlyos következménnyel az igazság.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Február 03. 01:29:49
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.

Artemise az inkvizítor szavaira megemeli a fejét, és Aignan bel Verperiodire tekintett, és a barátságos hangnemet egy kedves mosollyal viszonozta.
A szavai igen pontosan leírták a tipikus boszorkány praktikákat, ismételt jele annak, hogy az inkvizítor rendkívül tapasztalt és nagy tudású.
Artemisének eszébe juttattak Firune tanításai, hogyan kell mágiával vagy bájitallal az akaratát érvényesítenie, vagy azok az útmutatások, hogyan tudja elérni, hogy a férfiak mágia nélkül is a kedvét keressék.
De nem erre irányult a lovag kérdése.
- Nem, nem tettem ilyesmit. - mondta, és a férfi barátságos majd Tyrusra pillantott, végül vissza az inkvizítorra.
Nem mondott hamisat. A Gyülekezet falai között elméleti oktatásban volt része, míg az anyjával történő utazások során is, amennyiben bármi hasonlóra szükség lett volna, Girienne maga intézte a bájolásokat, példát mutatva a lánynak.
Valami furcsa megérzése támadt, gondolta, hogy lehet egy hatalmas hibát követ el, de az érzései jelenleg azt üzenték neki, hogy nem fogja kárát szenvedni ha elárulja az igazat.
- Tanultam, hogyan kell az arkánt irányítani és az elme erejét összpontosítani, de az említett dolgok közül nem csináltam semmit.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Február 09. 17:13:29
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Keresztutaknál
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise

Amennyiben nem ölitek meg egymást a nap további részében akkor a komisz ködben alkonyatra Prímusz egy a hágóba vágott szélvédett menedékhez vezet titeket ám így is a szabadég alatt kell töltenetek az éjszakát és az idő egyre hidegebb ráadásul az alkonyat beálltával a köd elillan viszont helyette masszívan elkezd havazni.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 A szent jelkép hűvösen simul bőrödhöz az elhangzottak kapcsán hazugságot nem érzékelsz, ami még nem jelenti, hogy nem boszorkány csak, hogy az általad emlegetett boszorkányi praktikákkal nem élt (vagy nem emlékszik rá ténylegesen) az viszont biztos nem igaz, hogy a fiatal lánynak nincsen vezetékneve mint ahogyan állította az igricnek.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. Február 24. 19:53:09
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Figyelmesen hallgatja a lányt, minden szavát, minden vonását s rezdülését alaposan megvizsgálja a hazugság jeleit kutatva. Habár szent jelképe felforrósodását várta a mellkasán, elégedetten tapasztalja, hogy amaz hűvösen simul a bőréhez. Mindössze egyetlen állítás fedi az igazságot, de a név elrejtése nem tartozik a megbocsájthatatlan bűnök közé. Pár szívdobbanásnyi szünet áll be a lány mondandója végeztével, miközben az inkvizítor még mindig a lányt nézi meredten. Mikoron már kellemetlenné s gyanakvóan hosszúra nyúlna a csend, végre megszólal az idősb kisnemes. Ha a kompánia tagjai időközben támadólag lépnének fel, akkor kezét feltartva jelez nekik, hogy szükségtelen a vérontás s álljanak el szándékaiktól.*

- Hiszek neked, s nem állom utad. Szabadon távozhatsz ha úgy véled. Ám azt jó ha tudod, leány, Shadon népe kevésbé... elnéző a magad fajtával, s nem vagy biztonságban e vidéken. - pillanatnyi hatásszünetet tart, majd folytatja. - A kísérőd azt állította hasznodat vehetjük.

*Nyitva hagyja a kérdést, a lányra téve a döntés súlyát. Szándékosan hallgatja el a tényt, hogy annak tudatában ki is a lány, szívesebben tudná a soraik közt, látótávolságban s ellenőrzése alatt. Még ha a leány nem is követi a romlott szekták praktikáit, olyan potenciállal rendelkezik, mely vonzó lehet azon gyakorlóik számára. A tudás magja ugyanaz végtére is. Nem engedheti, hogy a lány egyedül maradjon. Ám ezt neki kell kimondania.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Március 14. 11:53:57
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.

Artemise hosszú csöndben feszülten figyelte a lovagot és a bárdot, időnként egy zavaros mosoly jelent meg az arcán, hogy a kínosra húzódó és feszült csöndet kissé feloldja.

"Miért nem szólalnak meg? Legalább egy kis félmosoly, vagy biccentés, hogy rendben, értettük... Vagy csak elfordulnának és tovább mennének..."

Végül az idős lovag megtöri a csendet, Artemis megkönnyebülten vesz levegőt, mint akinek a szívéről nagy kő esett le, amikor megszólal Aignan bel Verperiodi. Egy kedves, meleg mosolyt ölt fel, amikor viszont óva int shadoniaktól, a lány bólint egyet majd miután a lovag befejezi a mondandóját, halkan megkérdezi.

- Nagykegyelmű uram, ha tudok segíteni, akkor szívesen segítek maguknak. Említették, hogy harcoltak az éjjel, tudok segíteni, hogy a sebek ne fertőződjenek el, és könnyen felépüljenek. Sokat jelentene, hogyha nem kellene egyedül utaznom, főleg ebben a ködben.
A köd említése után körbenéz, majd eszébe jut az álma, és kirázza a hideg.
- Ha Önökkel utazhatom, legalább a következő nagyobb településig, akkor szívesen segítek maguknak addig, amiben csak tudok.

"Vajon miben tudnék segíteni nekik? Levadászni azt a boszorkányt akivel harcoltak tegnap? Az a boszorkány beszélhetett hozzám álmomban? Vagy az valami más volt? Volt a láp, aztán egy torony... De nem tudom, mire gondolhatott az öreg. Miből gondolta hogy tudok segíteni nekik? Nem egészen egy napja ismertük egymást... Bár igazán fontos embernek tűnt, mert valami olyan nyelven beszélt, mert ezek szerint Aignan bel Verperiodi nagyúr hallgatott a szavára."
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Március 21. 19:03:17
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Hágóban
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise

Alkonyatra Prímusz a csöndes vezetőtök egy szélvédett menedékhez vezet benneteket a beálló masszív havazásban. A sziklafal kiszögelésébe vájt szélvédett menedékhelyen találtok némi száraz fát amiből vezetőtök takarékos mozdulattal takaros tüzet rak aztán a nála lévő kondérban havat olvaszt és úgy egy óra elteltével már megüti az orrotokat a testest leves ínycsiklandozó illata ami pár pillanatra feledteti veletek a dermesztő hideget, Prímusz szárított marhahúst aprít a levesbe betétként, majd megszeli a nála lévő rozscipót kivájja a sarok bensőjét majd belekanalazza a forró levest miközben kérdően rátok pillant.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2020. Március 24. 21:17:42
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Hágóban
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Az egész napos lovaglás után jól esik kicsit kinyújtóztatni fáradt tagjaikat. A lány társaságában egyiküknek sem akaródzott a hajnali eseményeket szóba hozni. Tyrus ugyan futólag említette a csete-patét, de a vérszívóra és nem-evilági csatlósaira vonatkozó részleteket diszkréten elhallgatta. Fő a bizalom.
Bár nagy hazugságon nem sikerült rajtakapniuk a fruskát, de azt azért mindannyian érzik, hogy kilóg a lóláb - ahogy mondani szokás.

Miután gondoskodott lováról, a bárd is a tűz mellé telepszik a Prímusztól kapott forró levessel. Bár nincs ínyére, hogy a szabad ég alatt éjszakázzanak, a véleményének egyelőre nem ad hangot.


- Artemise kisasszony, északról ... - töri meg a csendet, miközben a vacsora maradékát tünteti el - ...tulajdonképpen mit keres itt, a hegyekben?
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Március 29. 16:05:40
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Hágóban
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Útfélen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

Az út során Artemise csak ritkán szólalt meg. Olyankor, amikor valami különlegesnek tűnő növényt vagy fát pillantott meg, megkérdezte, hogy nem tudja-e valaki a társaságból, mik ezek a növények, mert ilyeneket még nem látott északon. Ezeket az információkat aztán papírra is vetette, mielőtt még tovább állt volna.
Végül az út felénél törte meg a csendet.
- Megenged egy kérdést, nagyuram? - lovagol Aignan bel Verperiodi mellé - Shadon istenéről sokat hallottam, de sohasem értettem meg igazán. Esetleg tudna mesélni róla egy keveset?

A táborverés során Artemise a mai napon lejegyzetelt növényeket tanulmányozta, amíg Prímusz úr levest főzött. Ha kapott belőle, akkor egy
- Hálásan köszönöm szépen. - nel illedelmesen megköszönte, majd lassan hozzálátott.

A vacsora befejeztével a dalnok fordul felé, és a kérdésére Artemise egy halk kuncogást enged meg.
- Pontosan én sem tudom. Minden városkában megkérdeztem, merre érdemes utazni, merre lehet szép földet látni, régi romokat, és eddig errefelé vezetett az utam..
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. Április 05. 13:10:21
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Pompás, ez esetben ne késlekedjünk sokat, ideje indulnunk. - zárja rövidre az inkvizítor a beszélgetés fonalát, majd a többiekre pillant, ezzel nekik is jelezvén.

***

* Az út hasonképpen telik, mint az elmúlt pár órányi lovaglás: viszonylag szótlanul, dermedt figyelemmel s vacogva a csontig hatoló hideg szélben. Aignan ennek ellenére igyekszik kitisztítani elméjét s egyútton feltölteni hatalommal, bár tudja, hogy eme körülmények nem sokat használnak a koncentrációjának. Végül az északi szépség mellé lovagol s Istene kilétét firtatja. Nem szokott hozzá, hogy külhoniaknak meséljen Uráról, így egy pár szegmensig elgondolkozik, hogyan jellemezhetné a legegyszerűbben. Akaratlanul is elmosolyodik, hogy eme egyszerű kérdés mennyire eltereli borús gondolatit s Domvik puszta említése, hogy átmelengeti a lelkét. Mint meleg suba, mi kirekeszti a fagyot s védi viselőjét.*

- Gondoljon úgy Reá, mint egy atyjra, ki egyedül neveli gyermekét: keménykezű, szigorú, ellentmondást nem tűrő, ám mellette következetes s igazságos. Megköveteli az engedelmességet, a kötelességtudatot s a tiszteletet, tanítása is ezen alapelvek a lélekbe való beivódását célozza. Hogy ezen tanok berögződjenek s oly természetes módon használd őket, mint a lélegzetvételt. Tiszteld az idősbeket, a bölcseket, légy becsületes, igaz s hű, védd s segítsd az elesetteket s az életet. Ismerd fel utadat s annak megfelelően végezd a rád kirótt feladatod.  Megbüntet, ha nem hallgatsz atyai szavára, mégis könyörületes s istápol ha segítségre szorulsz. Domvik egy pásztor, ki fáradhatatlanul tereli a nyáját, ám kíméletlen ha fegyvert kell ragadnia, hogy elkergesse a farkast.

***

*Primusz egy szélvédett menedékhez vezeti a kompániát még sötétedés előtt. Hálás, hogy habár a szabad ég alatt éjszakáznak, mégis van egy vájat, mi legalább egy kicsiny védelemmel ellátja őket a széllel s havazással szemben. A többiekhez hasonlóan bevezeti a lovát s megköti, ahol tudja. Amíg a többiek leszerelkeznek, addig ő felméri ideiglenes szállásuk méreteit s a környékét. Úgy ítéli meg óvatlanság s ostobaság lenne azt feltételezni, hogy védve vannak egy újabb, esetleges "támadás" ellen, így szándékában áll távol tartani legalább a vérszívókat.*

- Nem soká jövök.

*Azzal kilép a sziklavájatból s körbejárja a menedéküket, miközben fennhangon szavalja a templomszentelés rituáléját. Habár a szó szoros értelmében nincs se templom, se kápolna a környéken, mégis kiváló zarándokhely lehet eme kiszögellés a jövőben, miről gondoskodni fog, hogy tudjanak róla a népek. Beleégeti elméjébe az utat, hogy ne feledje, hol is tartózkodnak. Mikoron végzett, ő is helyett foglal a tűz körül s egy hálás köszönömmel fogadja a meleg levest. Egyedül akkor szólal meg, ha szent jelképe felforrósodik a lány szavaira.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

//Szertartás, templomszentelés - 3 Mp
Emékfelidézés - 1 Pp
Igazságészlelés - 2020.01.08. - "Jelezném, hogy az Igazság Amulettjével még mindig vizsgálódnék minden beszélgetés alatt, beleértve Hald első mondatát is"
Jelige: "Fő a bizalom"  - Sol  ;D//
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Április 10. 08:05:56
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Hágóban
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton – Útfélen - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise

A leves nagyon ízletes és tartalmas melengeti mind átfagyott testeteket mind megfáradt lelketeket még Gewin lovag is felenged és úri falatozása közben elismerően szól vezetőtök konyhaművészeti tudásáról, hogy ilyen szűkös lehetőségekből milyen nagyszerű ételt készített nektek. Vacsora végeztével Gewin lovag kilép a szélvédett beugróból és letérdel a frissen hullott hóba maga elé fekteti a kardját vélhetőleg vagy imádkozik vagy fogadalmat tesz, mindeközben Tyrus töri meg a csendet és faggatni kezdi Artemiset aki röviden válaszól ezt követően Prímusz szólal meg érces hangján.

-   Artemise kisasszony ki messzi északról érkezett esetlegesen ért a cudar és komisz sebek ellátásához is mert ha igen akkor gyakorlottan átkötözhetné Verperiodi úr kötését amit a tegnapi éjszaka folyamán hevenyészve készítettem számára.

Prímusz mondandójának végén kérges tenyeréből előbukkan a már ismert finom indamintás tégely valamint egy tekercs tiszta gyolcs.
-   Artemise kisasszony ki messzi északról érkezett esetleg szüksége lesz melegvízre is, mert ha igen akkor még most melegítek – kérdezi Prímusz.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
/OFF dobásokat kérek: Aignan bel Verperiodi Egészség próba +2 (könnyítéssel) ha sikertelen éjszakára belázasodsz, Erigowi Artemise Intelligencia próba +2 (könnyítéssel) és Intelligencia próba +4 (könnyítéssel) OFF/
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 A szent jelkép továbbra is hűvösen simul bőrödhöz napközben és vacsoránál elhangzottak kapcsán hazugságot nem érzékelsz.
-   Tyrus valószínűleg járt északon és Artemise is valószínűleg hosszó „zarándoklatos” utazás során érte el Shadon területét.
A szent jelkép egyedül Prímusz vacsora utáni mondatánál jelez hazugságot amikor hevenyészett kötözést emleget, mert szerinted a kötés ami rajtad van mindennek nevezhető csak hevenyészettnek nem.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Tyrus Valles
Spoiler: megjelenítés
 A Prímusz által elővett finom indamintás tégely enyhén mágikus kisugárzású és vagy egy évszázada készült.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2020. Április 10. 16:05:33
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Hágóban
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Ùtfèlen - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


A lány válaszára megemelkedik kissé a bárd szemöldöke.

- Hmm. Érdekes hóbortja van kegyednek. Ráadásul ez az időjárás ... - fejével a kinti köd felé int - ...nem kedvez a magányos csatangolásnak. Nem az a kimondott kirándulóidő. Aki csak teheti ki sem mozdul a négy fal közül.

Aztán váratlanul csettint egyet.
- Hát persze! Gondolhattam volna. Tudom már kire hasonlít Artemise kisasszony. - füllenti - Ravenna Cornelia. Hallott már róla? Nem rokona véletlenül kegyednek?
Árgus szemekkel figyeli a lány reakcióját, hogy e név milyen hatással van rá.

Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Április 10. 17:08:15
Erigowi Artemise

Figyelmesen hallgatja a lovag szavait Domvik istenről. Mikor az idős lovag a végére ért, a lány megszólal egy biccentés kíséretében.
- Köszönöm, azt hiszem, értem már. Azok akik eddig magyarázták nekem, mindig azzal kezdték, hogy több arca van, és azokat sorolták fel nekem. Gondolom az arcokat úgy kell érteni, hogy akár az édesapa, sokoldalú, mint amiket a nagyuram is mondott, szigorú, de igazságos, keménykezű, de a gyermekeiről gondoskodik. Jól értem?
Így jobban érti már Domvik lényét, megmagyarázza, miért ilyen erős a hit ebben a déli államban. Mégis ki ne hinne egy minta apában, aki vigyázz rá, és megmutatja a helyes utat.
- Északon a legtöbb istenség korántsem olyan igazságos, mint a tiétek, szerencsések lehettek, hogy egy ilyen gondos atya őrzi népetek.

-- Filio Mortale, Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
//Ha jól emlékszem, valamiféle mágikus kaput kell keresnem, ami nagyjából itt a völgyben vagy azon túl van. Pontosan nem tudom, hogy mit is keresek itt, hogy néz ki, meg egyáltalán mi is valójában, azt sejtem, hogy valami régi rom lehet. Alapvetően a völgy iránt érdeklődött, de nem nyílegyenesen jött ide, ha volt útközben valami amiről azt mondták hogy nagyon szép és nincs is messze akkor azt meglátogatta. Rád bízom, hogy ezt hazugságnak érzékelik-e.


A bárd szavaira elmosolyodik, és már válaszolna, amikor a dalnok hirtelen felszólal, miszerint valamiféle Ravennára hasonlít.
- Ravenna? - kérdez vissza, miközben látszik rajta, hogy próbál elmélyülni a gondolataiba. - Nem tudom... nem.. hiszem, nem hiszem, hogy ismerném. Ravenna Cornelia?

Prímusz szavaira biccent, miközben a tekintetével Aignan urat keresi. - Tanultam, hogyan kell a test és elme sebeit ápolni. - majd az inkvizítor felé fordul - Nagyuram, ha engedi, átkötözném a kötését.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Április 10. 22:35:16
Erigowi Artemise
-- Filio Mortale, Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
//Ha jól emlékszem, valamiféle mágikus kaput kell keresnem, ami nagyjából itt a völgyben vagy azon túl van. Pontosan nem tudom, hogy mit is keresek itt, hogy néz ki, meg egyáltalán mi is valójában, azt sejtem, hogy valami régi rom lehet. Alapvetően a völgy iránt érdeklődött, de nem nyílegyenesen jött ide, ha volt útközben valami amiről azt mondták hogy nagyon szép és nincs is messze akkor azt meglátogatta. Rád bízom, hogy ezt hazugságnak érzékelik-e.

A emlékezet felfrissítésére szóló pszi lökés (avagy emlékfelidézés diszciplína)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Erigowi Artemise
Spoiler: megjelenítés
 
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Fogadó a Zarándoklathoz
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Utón – útfélen (Fogadó a Zarándoklathoz)
Résztvevők: Erigowi Artemise.

A rend tudomására jutott, hogy a shadoni felföldön a Hét intés völgyein túl rejtezik állítólag a „Tanúkő” közelében a legendás godoni Északi kapuhoz hasonlatos kisebb kapu melyet az üldözők elől a Ringil-el pecsételtek le. A tanács kívánsága szerint a Ringil-t vissza kell juttasd északra a rend központjába. Eddig nyelvtudásodnak köszönhetően látszólag senki sem akadályozta szabad mozgásodat Shadon területén háborítatlanul hagyod el Berrana-roda kikötővárósát és a rónok által lefektetett köves kereskedelmi úton haladsz Testarend városa felé az utolsó napon mielőtt megérkeznél komisz havazásban haladsz, ami eléggé megvisel örülsz, hogy egy civilizáltabb vendégfogadóban töltheted az éjszakát, másnapra abbamarad a heves havazás és viszonylag háborítatlanul folytathatod utad a Könnypatak mentén a Hét Intés völgyében, kora este érkezel meg a Fogadó a Zarándoklathoz. A fogadó udvarán egyetlen alakot látsz egy ősz öreg férfit utazó sokat látott ruházatban amint éppen egy gyermekkel beszélget valószínűleg a lovát bízza rá, visszaemlékezel és tudatosul benned, hogy tegnap este láttad a városi szálláson a meleget árasztó kandalló mellet hosszú szárú pipát szívni egy flaska bor kíséretében a férfi már eléggé idős láthatott vagy 60-70 nyarat is. A fiatal gyermek bólint az öreg felé, majd amikor megpillant arca felragyog mintha angyalt látna és kezében az öreg lovának kötőszárával megindul feléd.

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/old-ma10.jpg)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. Április 17. 18:39:45
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Jól érti, kisasszony. Akár Domviknak, az ember fiának is több arca van. Boldog, szomorú, jámbor, bosszúszomjas, megértő, haragos. Minden érzelem úgy viseltetik, mint egy arc. Egyszerre egy mutatkozik, az felel a pillanatnyi döntéseinkért, hogy mi pereg le az ajakunkról. De egy nem határozza meg az alapvető viselkedést, a természetet. A személyiséget. Ezt az érzelmi paletta együttesen alkotja. Ez nincs máshogy Domvikkal sem, a Hét Arc elszakíthatatlan egymástól, mindössze mi halandók könnyebben foghatjuk fel isteni lényét.

*Nem kíván megjegyzést tenni a többi istenségről. Korántsem olyan hévvel tekint rájuk, mint néhány hittársa, s be kell látnia, tanításaik nagyrészt egyetemesek. Azonban nem dolga, hogy megítélje őket, se nem szeretne prédikálni hevesen, se meggyőzni senkit, mely hitvallás a szentebb. Túl sok hitbuzgó lázálmát nevezték Isten akaratának. Számára csak Egy isten létezik, neki tartozik számadással.*

- Különös egybeesésé, tudja az igazságnak is több arca van, sosem fekete avagy fehér.

*Mosolyodik el halványan, s rátekint a fiatal nőre. A cudar időjárás ellenére melegséget sugároz a pillantása, még hacsak egy szegmensig is. Mutatóujjával rámutat egy, az út szélén árválkodó virágra. A fagy többnyire megszabadította levelei s szirmai nagy részétől s reszketve lóg alá szárának a kék mindenféle árnyalatában.*

- Nézze azt a virágot. Mondhatom én, hogy a szirma fehér, ha kegyed kéknek látja. Az igazság az, amit annak hiszünk. Az, hogy ez az igazság, mennyire elfogadható a szeretteinek, az istenének, másoknak, a környezetének... Nos, ez egy más kérdés.

***

*Primusz mondandójára ráemeli a tekintetét s egy röpke szegmensig kérdőn tekint reá. Majd úgy dönt nem vonja kérdőre, így végül megmutatja a sebét az északi lánynak. Úgy véli Primusz próbára akarja tenni, végtére is nem baj, ha megbizonyosodnak a szakértelmében.*

- S veszélyes hóbort. - reagál még a bárd megjegyzésére, ám címzettje Artemise. - Domvik birodalmában, tiltott tudás birtokában, egyedül s céltalanul bolyongani... Szép tájakat s ősi romokat Északon is látni. Habár a mágia segíthet leplezni avagy meghosszabbítani a kort, mégsem gondolom, hogy kegyed, már mindet meglátogatta... 

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Április 29. 16:06:59
Domvik nyolcadik arca - Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


Artemise az inkvizítor magyarázata alatt az idős lovagot fürkészte, majd, amikor a lovag végzett a beszéddel, Artemise magához ragadta a szót
- Köszönöm, nagyuram. Mostmár úgy hiszem, értem a Hétarcú Urat. Nagyon különleges.

- Igazad van, nagyuram, tényleg semmit sem lehet egyszerűen feketének és fehérnek nevezni. Tisztelettel adózom a bölcsességed előtt. - biccent az idős lovag felé, majd a tekintete visszatér az útra, és ködöt fürkészi.
Az inkvizítor példáját figyelmesen hallgatja végig, majd halkan válaszol neki
- Igaz, az igazság kardjának több éle is van. És a virág, legyen fehér, vagy kék... attól még ugyanolyan szép marad. De ha egy gombát, egy mérgező erdei gombát nézünk. Akkor már számít, hogy azt mondom-e a másiknak, hogy egye meg, mert nem fogja bántani. Vagy hogy dobja el, és a kezét forrásvízzel mossa meg. Északon vannak, akik gonosz istent imádnak, aki ígéreteit könnyelműen félredobja, akár csak a lerágott csontot, és szörnyűségekre veszi rá a népét, de... ennél több szót nem is akarok rá pocsékolni.

A táborverés után beszélgetnek, és az idős lovag a lány hóbortjáról beszélt, mire a lány bólintás közben válaszolt
- Igaz. - felállt, majd odaült a lovag mellé. - Hadd nézzem meg a sebét, nagyuram. - miközben megnézte a kötést, Prímusz felé fordult.
- Szükség lesz meleg vízre, hogyha tudna készíteni, Primusz úr, megköszönném. - majd az idős lovaghoz fordult. - Ilyen öregnek tűnök?  - kérdezte sápadtságot színlelve, majd egy mosoly kíséretében folytatta, miközben elkezdte lecserélni a kötést - Közel két évtizede születtem. Északon vannak szép helyek, sok helyen megfordultam már, de ha észak egyik felén járok, ott nincs semmi... kihívás, mondhatni, amivel bizonyíthatnék, elvégre elég megmondanom, honnan jövök, és barátként fogadnak, a másik felében pedig - bár jelenleg nem háborúznak, de ki tudja mikor fognak megint katonásdit játszani északon - pedig lehet meg akarnának ölni. Ha itt túlélek, messze az otthonomtól, azzal már sokat bizonyíthatok, és emellett sok mindent láthatok, és tanulhatok is. Például ma is tanultam Domvik úrról.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. Május 24. 11:00:50
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Mikor a lány azt feleli most már érti Domvik lényét elmosolyodik. Egy emberöltő is kevés, hogy az emberfiát kiismerjék igazán, hát még egy istent... Azonban nem teszi ezt szóvá, kár belemenni hosszú s nyújtott teológiai vitákba, egyelőre elég, ha ennyit tud a Hétarcúról. A dicséretet elengedi a füle mellett, rég megtanulta, hogy ne kívánja önérzetét ilyen módon fényezni s ájtatos lenni. Urát szolgálja, nem magát. Viszont a gombás példázat már nem hagyja szó nélkül.*

- Nos, ez akkor valós, ha az illető nem tudja, hogy mérgező. Úgy hiheti, hogy ehető s igaza van, ám ez az igazság rögvest megváltozik a számára amint halált hoz. Ekkor idomul az igazsága az egyetemes igazsághoz. Viszont ha az illető tudja, hogy mérgező mégis etet belőle, úgy az szándékosság. Nincs köze az igazsághoz, mindössze a pusztításhoz.

***

*A lány kérésére kissé oldalvást fordul, hogy jobban hozzáférjen a sebéhez. Természetesen fél szemét a lányon tartja s figyeli mit művel. Egyrészt tudni szeretné érti-e a dolgát, másrészről pedig nem bízhat meg teljesen benne.*

- Ezek szerint mégsem céltalanul tévedt ide, hisz bizonyítani akar. A kérdés az, hogy mit, hogyan s kinek?

*Néz rá a lányra szinte vádlóan, mint akai hazugságon kaptak s most magyarázatot várnak tőle. Habár többféleképpen lehet értelmezni a mondandóját, egyik veszélyesebb, mint a másik. Legalább is az ígérete, amit hordoz magával s ahogyan az inkvizítor gondolja, még ha a lány még nem is sejti.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Június 07. 12:02:27
Erigowi Artemise

Figyelmesen hallgatja végig Artemise az öreg lovag szavait, és amikor befejezte, bólint egyet.
- Igaza van, nagyuramnak, bölcs meglátás, az bizonyos - mosolyodik el, majd a kezét dörzsölve folytatja - Valóban a pusztításhoz van köze, nem pedig az igazsághoz. - majd körbenéz a vidéken, amin keresztül haladnak, belemeredve a ködbe.
- Itt a ködről jut eszembe, milyen veszélyes lenne, ha az emberfia nem az úton menne akkor könnyedén bemehetne valami veszélyes területre, igaz nincs a környéken mocsár?

A táborban amikor megkérdezi az inkvizítor, hogy kinek akar teljesíteni, a lány megvonja a vállát.
- Az édesanya mindig gyámoltalan gyermekének fogja nézni a lányát, óvni szeretné, neki és magamnak szeretném bizonyítani, hogy ilyen messze a szülőföldemtől is boldogulok. Eddig sikeresen. - mosolyodott el szélesen.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Június 07. 18:39:19
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Hágóban
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton – Útfélen - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise

A meleg vacsorát követően ki ki a neki kiszabott időben hajtja nyugovóra a fejét a masszív és hideg havazásban még szerencse, hogy szélvédett helyen vagytok, másnap iszonyúan átfagyva ébredtek és azok akik már a második éjszakát töltik a „szabadban” igencsak vágynak valami fedett hely után.
A monoton havazásban libasorban követitek Prímuszt aki szótlanul vezet benneteket a kanyargó völgyben a patak mentén amely egykedvűen zubog veletek ellentétes irányba, Prímusz erőltetett menetet diktál estére holtfáradtan értek egy a patakra telepített vízimalom köré épült apró falucskába. A falú előjárója félelemmel és aggodalommal közelít felétek aztán amikor meglátja Prímuszt bizonytalan hangon szólal meg.
-   Jó estét, Prímusz megtudhatnám, hogy kik az uraságok a társaságodban. – célozva a vértezetben feszítő Gewin lovagra.

Prímusz Aignan bel Verperiodira tekint mielőtt röviden válaszolna

-   Jó estét Gothor, nem tisztem bemutatnom Salza báró vendégeit meg teszik ők maguk, ha akarják. Viszont vacsorát és meleg szállást szeretnénk éjszakára mielőtt megenne minket Domvik hidege.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 A szent jelkép továbbra is hűvösen simul bőrödhöz napközben és vacsoránál elhangzottak kapcsán hazugságot nem érzékelsz Artemise kijelentése kapcsán, hogy az anyjának akar bizonyítani.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Erigowi Artemise
Spoiler: megjelenítés
 A Prímusz által elővett finom indamintás tégely motívumai egyértelműen az északi elfek munkái és szerinted unikornis szarvból van faragva. A inkvizítoron lévő kötés pedig nagyon is szakszerű hevenyészettnek semmiféleképpen sem mondható valaki már nagyon szakszerűen ellátta és így a seblázra is igen kicsi az esélye.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2020. Június 21. 16:23:32
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Hágóban
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Úton - Ùtfèlen - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


A mostoha időjárás és az erőltetett menet, melyet vezetőjük diktált, nem épp táptalaja a fesztelen társalgásnak.
Tyrus a többiekhez hasonlóan a saját gondolataiba merült.

Nyakig benne vannak a lekvárban. Ez most már bizonyos. Ilyenkor szokta volt mondani régi mestere, hogy "Adj hálát az égieknek, hogy legalább nem hullámzik!".
De hogy is keveredett mindebbe?

Áhh, igen. A kivénhedt oroszolán ... mit is mondott? Valami olyasmit, hogy megvan a neveltetésem hozzá és a nyelvem is jól forog, hogy nemesi ügyeket intézzek!

Legszívesebben hangosan felröhögött volna az előkúszó emlék hatására.

Vajon szép beszéddel vagy illedelmes viselkedéssel lehet a vérszopó boszorka fölébe kerekedni?!

Eszébe jutottak az elszökött bányászok. Furcsa mód eddig nem sok gondolatot pazarolt rájuk. Elszöktek, hát elszöktek.

Mi van, ha nem elszöktek, hanem belőlük is akarat nélküli bábot csinált? Mostanra már kisebb serege lehet ...

Majd szóba hozza az inkvizítornak is nyugalmasabb körülmények között.

***

A folyó menti kis falucska száraz, meleg fekhellyel és rendes vacsorával kecsegtet. A férfi, aki a fogadásukra érkezik gyanakvó pillantásokkal méregeti őket.
A bárd igyekszik a legmegnyerőbb mosolyát rávillantani. Habár halvány elképzelése azért van szedett-vedett külsejükről.
Mi tagadás, fordított helyzetben ő sem fogadná tárt karokkal saját magukat.
Engedi kibontakozni Verperiodit. Mégiscsak ő az inkvizítor, a legnagyobb tekintély a jelenlévők között. Csak akkor lép előre, ha amaz nem kíván a csapat szószólója lenni.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. Június 21. 19:41:01
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Csorba Fog éjszaka
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Úton - Ùtfèlen - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Letérni a kijelölt ösvényről mindig kockázattal jár. Sétálhatunk egyenesen a veszélybe, de akár egy új világ is nyílhat meg előttünk. Annyi bizonyos, hogy az eleddig megszokott többé már lesz.

***

Medálja hűvösen simul bőréhez ingén keresztül, mit egyelőre elégedettséggel nyugtáz. Ennek ellenére még messze nem élvezi az északi szépség a bizalmát. Hogy eme bizalmatlanság tudható-e előítéletének a hasonló tudás birtokában lévőkre? Minden bizonyossággal.

- Bizonyítani sokféleképp lehet. Kitartással, bátorsággal, ügyességgel. Itt miről van szó?

***

*A másnap szinte másolja a tegnapot, mindössze egy újabb szótlan "társsal" gyarapodtak. Az út csöndes, érthető módon mindenki spórol erejével s nem bocsátkozik felesleges fecsegésbe. Primusz erőltetett menetet diktál, ennek ellenére az inkvizítor igyekszik figyelni a környezetükre a lehetséges veszélyeket fürkészve. Estére elérnek egy faluba, ám a barátságos s nyájas fogadtatás érthető módon most elmarad. Primusz hangtalan kérdésére habozás nélkül előrébb léptet lovával. Ujján még mindig ott ékeskedik az egyházi hatalom szimbóluma, nincs oka immár titkolni kilétét. Nagyobb gonosz bújik a sötétben, mintsem idejét pazarolja felkutatni a bábokat. Most határozott s gyors fellépésre van szükség, ahhoz még tudnia kell mihamarabb ki igaz hívő s ki áll mellé. Eme gondolatát megerősítve innét detektáló gyűrűje hatalmát felszabadítja s hagyja, hogy a passzívan működő varázslat hullámai folyamatos információval lássák el viselőjét egészen míg itt tartózkodnak.*

- A nevem Aignan bel Verperiodi sacerdos taleiosz, Domvik s az Egyház szolgálatában, a társaim pedig az én oltalmam alatt állnak. - szól határozottan s érzelemmentesen, majd fejével mondandója végére hátratekint, így jelezve kikről beszél.  - Ahogy Primusz is említette meleg étekre van szükségünk s tetőre a fejünk fölé.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Június 24. 16:35:09
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Hágóban
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise

A Ghotornak nevezett férfi a hallottakat követően intézkedni kezd vélhetőleg valami elöljárófélesége lehet a településnek, hamarosan tűz lobog a vízimalom közelében lévő községi házban ahová a falusiak a téli időben behúzódnak mint egyetlen meleg közösségi tér előkerül néhány száraz szalmazsák és  az egyik sarokban paraván mögött a dézsában vizet forralnak, ha esetleg valamelyik uraság fürdeni óhajtana. A falú középkorú asszonyai a fekhelyeket készítik elő és némi maradék levest melegítenek a késői órára tekintettel pár férfi addig a közösségi tér tűzterében kelt meleg lángokat vastag fahasábokkal valamint az elparavánozott dézsába melegítenek vízet, csendben az utazók tekintetét főképp az inkvizítorét kerülve teszik a dolgukat, mindeközben vezetőtők Prímusz pár halk szót vált négyszemközt Ghotorral. A leves nem túl testes, de fűszerezése és melegsége jól esik átfagyott testeteknek.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2020. Június 28. 19:21:47
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Hágóban
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falu - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Hallani és tudni (vélni) valamit az mégiscsak más, mint testközelből megtapasztalni azt.
Jelen esetben az inkvizíció hatalmát.
Nos igen. Ez Shadon. Mennyire más, mint Északon. A bárd megtapasztalta mind a két világot, és látja a különbözőségeket. Lopva végignéz társain. A lovag is járt külhonban. De ő annyira ... szemellenzős, feltétel nélkül fogadja el, amit beleneveltek. Ha belegondolna, ő is látná a különbséget. De nem gondol bele.
Na és a lány? Ő mit vesz észre mindebből? Érzékeli, hogy micsoda hatalma van az inkvizítornak ezek felett az emberek felett? Hogy csak egy akarat létezik jelen pillanatban?

Miközben a falusiak sürgölődnek körülöttük Tyrus próbál beszélgetésbe elegyedni velük. Érdeklődik Sánchez  báróról, a bányászokról, a szomszéd kastély lakójáról.
A felkínált fürdőt hálásan elfogadja. Ki tudja mikor lesz hasonló luxusban részük a közeljövőben.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Június 29. 00:02:19
Erigowi Artemise

Az északi lány az idős lovag szavaira elgondolkodik, majd kimérten válaszol.
- Egy lánynak szüksége van bátorságra, hogy egyedül utazzon az utakon, és kitartásra, hogy legyűrje a hazája iránti vágyakozást, és tovább menjen az úton, ügyességre nincs szüksége, hacsak nem arra gondolunk, hogy megüli a lovát és nem esik le róla. - egy kedves mosoly ül ki a szájára. - viszont idegen létére is szüksége van szállásra és meleg élelemre, így szüksége van arra, hogy kedves szavakkal az ismeretlenekkel megbarátkozzon. És bölcsességre is szüksége van, hogy elkerülje azokat, akik bántani akarják őt. Ezek azok, amiket szeretnék magamnak és családomnak bizonyítani.



A faluba érkezve némán hallgatta a Gothor nevű férfi, Prímusz és Aignan bel Verperiodi beszélgetését, majd miután az öreg lovag felszólalt, és az elöljáró indulna intézni a dolgát, a lány leszáll a nyeregből, és utána szól
- Elnézését kérem, uram! Artemise vagyok, északról. - hajtja meg a fejét a falu vezetője előtt. - ha esetleg megszállhatnék én is a faluban, meghálálnám önöknek pénzzel
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Július 19. 08:39:45
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Falú
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz Erigowi Artemise

Az esti ténykedés közben Tyrus elvegyül a jelenlévő falusiak között és könnyed beszélgetéseket kezdeményez velük. Miközben Artemise is szót vált Ghotoral Prímuszt követően.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Erigowi Artemise

Ghotor egy pillanatig értetlenül néz rád a kérdésedet követően mielőtt megszólalna, de aztán valószínűleg túllendül első megrökönyödésén mielőtt válaszolna.

-   Nem is értem a kérdését, hiszen sacerdos taleioszal együtt érkezett aki az imént fejtette, ki, hogy mindannyian az oltalma alatt állnak ezért nem kérdés, hogy a többiekkel együtt mindenféle ellenszolgáltatás nélkül megszállhat a faluban.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles

A falusiak a maguk egyszerű erős felföldies szóhasználatával és közvetlenségével „Tuggya, úgyan volt az, megbocsásson ifjúúram, kesírves idők, cudar időjárás, kedveském” a következőket mondják el neked puhatolozo kérdéseidre.

-   Mióta beállt ez a cudar időjárás azóta rajtatok kívül senki sem érkezett vagy távozott a faluból.
-   Ismerik és szeretik a fogadóst és a családját, de a vadászat során nem vetődtek erre, meg egyébként sem tartják jó ötletnek farkasra vadászni Sánchez báró birtokain mivel az a kegyelmes úr kiváltsága és aki megszegi a szabályt a súlyos büntetést kap.
-   Sajnálattal hallják, hogy farkasfalkák portyáznak a környéken szerencsére ők itt a faluban ebből semmit sem érzékelnek, úgy tűnik idáig nem merészkednek a fenevadak.
-   Salza báró szökött hűbéreseivel nem találkoztak viszont az tény, hogy az utóbbi időben nem haladtak át a bányából megszokott karavánok a falun, de hát kik is ők, hogy ezt szóvá tegyék.
-   Sánchez báró erődje mondhatni a közelben van úgy egy napi járóföldre innen és igen a báró eléggé megkeseredett amiért az apja a birtok egy részét „elkótyavetyélte” míg ő a „birodalomért” hadakozott ezért igencsak vaskézzel és drákói szigorral irányítja azt, ami megmaradt neki.
-   Amikor a „szomszéd kastélyt” és a Ravennákat hozod szóba egy kicsit bezárkóznak és nem nagyon mondanak semmit látszólag valamiféle babonás félelmet táplálnak a bárónővel szemben, de hogy mit azt nem nagyon akaródzik nekik elmondani. Akkor könnyebbülnek meg amikor a Sánchez báróhoz való viszonyról kérdezősködöl ami kapcsán elmondják, hogy a báró és a báróné valójában nem zavarják egymás köreit, vagy csak nem tudni arról, hogy ármánykodnának egymás ellen ami utóbbi egyáltalán nem jellemző Sánchez báróra.
-   Lehet, hogy a faluban akadna néhány markos legény akik még esetleg segíteni is hajlandóak lennének, de Sánchez báró egyértelműen a falú lakóinak tudomására hozta, hogy semmilyen módon nem segíthetik Salza báró embereit és településeit a szabad áthaladás és szállás étel biztosításán kívül aminek természetesen jól meg kell kérniük az árát és negyedévente beszolgáltatni Sánchez báró kincstárába az adószedőjén keresztül.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. Július 19. 12:02:28
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Artemise felszólalására egy oldalpillantás a reakció az inkvizítortól, először érdeklődve várja mit szeretne az északi lány kihozni a felvetéséből. Szavaiból olybá tűnik szeretné elkülöníteni magától az inkvizítori "küldöttségtől", mintegy érzékeltetni erőszakkal rángatták bele az ittlétbe. Végül úgy dönt a lány válasza előbb vág s helyette beszél, rájátszva az elnyomó akarat szerepére. Ha netalántán a bestia keze idáig is elér, talán csaliként feltudja használni a lányt, hogy amaz kimutassa a foga fehérjét. Ha nincs jelen sötét erő, nos, akkor talán megtapasztalhatja milyen a shadoni bizalmatlanság az idegen felé.*

- Nézze el neki Gothor uram, külhoni lévén ismeretlenek számára az itteni.. tradíciók. - mondja eleinte az északi lány szemébe nézve, mintha egy dorgálásban részesítené, ám beszédét már az elöljáróra visszatekintve zárja.

***

Az idegesség, a feszélyezettség, a zavar s a tekintete kerülése nem idegen a számára. Hozzászokott milyen hatalommal rendelkezik a köznép felett, még ha neki nem tetsző is, de érthető s szükséges. Paradox módon minél őszintébb s többet mutat magából ki is ő valójában, annál inkább eltávolodik az embertől. Ez a kirekesztés is rangja velejárója. Jelen esetben azonban ez megfelelő s talán kézenfekvő is. Egész este során csupán tőmondatokkal reagál, s visszahúzódik a magányába, hogy zavartalanul tudjon figyelni. A tálalás során feltűnésmentesen végigköveti az étek útját s hogy kinek a kezén halad át, majd amazt alaposabban megvizsgálja a gyűrűje erejével nem-e mérgezett. Ha társait a vacsora elköltése után elvegyülnek az idősb kisnemes tovább fürkészi a jelenlévőket gyanúsabb viselkedés után. Habár rangja félelmet csepegtet a közember szívébe, mégis kíváncsiság is honol benne. Általában ez azt eredményezi, hogy a shadoniak az utolsó pillanatig merednek rá, de rögvest elkapják a tekintetüket ha feléjük fordulna. Ennek teljes hiányát keresi a helyiekben. Olyanokat, kik a legbátrabbak is irigylésre sarkallnak s kihívóan farkasszemet néznek vele, avagy teljesen arra fókuszálnak, hogy még véletlenül se bámulják őt. Olyanokat kik lopva követik társaikat - elsősorban a boszorkányt -, akiknek céltudatosság lobog a szemükben s elhatározás. Szintén keresi azokat, kik titkolhatnak valamit vagy nem fájdalmat élhettek át nemrég. Ebben ember- s lélekismeretére hagyatkozik, s hagyja, hogy Domvik vezesse lelkét. Amennyiben a környezet megengedi - tehát nem süketül meg -, az elöljáró s Primusz társalgását is kihallgatná megnövelve érzékelését.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Július 29. 16:12:22
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Falú
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Tyrus Valles

A falusiak a maguk egyszerű erős felföldies szóhasználatával és közvetlenségével további kérdezősködésed kapcsán a következőket mondják.

-   A farkasokra a báró atyjának halála óta nem lehet vadászni, amikor is a báró átvette a birtok maradványát, más állat nincsen tiltólistán csak a farkasok.
-  Grummék már nem tartoznak a báró fennhatósága alá a fogadó a kereskedelmi út mentén lévő közvetlenül a koronának adózó kereskedelmet segítő „település - tanya”   
-   A báróval utoljára a tavaszköszöntő ünnepségen találkoztak és nem vettek rajta észre semmi szokatlant.
-   Sánchez báró egyedüli letéteményese a családi névnek és vérvonalnak testvére nincsen és egyenlőre még házasodásra sem adta a fejét ezért gyermek sincsen aki továbbvihetné örökségét, bár a pletykák szerint a báró az udvarnál tett legutóbbi látogatása során megismerkedett valakivel azóta több levelet is írt.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 A gyűrű az újadon jéghideg marad miközben áldó mozdulattal áthúzod a kezed a meleg étel felett úgy tűnik egyenlőre a méreg elkerül benneteket.
A falusiak a inkvizítornak kijáró félelemmel teli tisztelettel viszonyulnak a személyedhez inkább elkerülnek és kerülik a közvetlen kontaktust első benyomások alapján nem nagyon látsz a szokásos képből kilógó az eretnekségre utaló jeleket (mélyebb vizsgálathoz Érzékelés – próba (13) 1D10-e 3 vagy alá)
Hallásodat kiélezve éppen hogy el tudod csípni Gothor és Prímusz társalgását:
„- A hágóban az évszakra nem jellemző cudar időjárás van lehet, hogy nagyon kemény tél elébe nézünk – Prímusz.
-   Miért van veletek egy inkvizítor? – Gothor
-   A helyetekben nem az inkvizítor miatt aggódnék hanem a kegyetlen időjárás és a farkasok no meg a mögöttük lappangó sötét hatalom miatt, Grummék vadászcsapata eltűnt pedig nem tejfölösszájú suhancok a vadászat terén. Úgy tűnik, a skarlát boszorkány kegyetlen telet kíván a völgyekre szabadítani, a helyedben felkeresném a bárót és kérném a segítségét a farkasok ügyében, hiszen a birtokán csak ő és a fegyveresei a Farkasezred emberei vadászhatnak a dögökre. – Primusz
-   Rendben van megfontolom a tanácsodat – Gothor
-   Holnap hajnalban valószínűleg tovább indulunk álljon minden készen az induláshoz egy plusz málhással rajta plusz tüzelővel és pokrócokkal, Salza báró megtéríti nektek a fáradságot és a jószágot.
-   Rendben hajnalban készen fog állni minden a távozásotokhoz Prímusz – Gothor”

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Augusztus 05. 19:05:33
Erigowi Artemise

Szótlanul figyeli a kialakult helyzetet, majd az inkvizítor szavaira válaszol.
"Elnézését kérem, nagyuram.  Nem tudtam."

A nap további szakaszában, miután felüdült az út porából egy fürdővel és valami élelemmel, akkor információt gyűjtene a falusiaktól.
- Vannak-e a faluban betegek vagy sebesültek, ezeknek az ellátásában, kezelésében szívesen segítene.
- Van-e mocsár a környéken, úgy hallotta a mocsarak veszélyesek.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Augusztus 15. 17:56:58
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Falú
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Erigowi Artemise

A falusiak a környezetedben sokkal oldottabban és fesztelenű viselkednek mintha a inkvizítor zord aurája és jelenléte szerte foszlana jelenlétedben megtudod, hogy a faluban jelenleg nincsen beteg ember szerencséjükre mióta a völgyek végében a szerzetesrend felújította a kolostort Domvik csendes szerzetesei a völgyek lakosságát meggyógyítják mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, nem egy eset volt amikor szinte menthetetlen esetekben is segítettek a haldoklón a papi szék küldöttét is akit elkapott a hóvihar a hágón valamint a lopáson kapott ifjún is kit szinte halálra botoztatott Diego Juan Fernández Sánchez báró. Nem a környéken nincsennek mocsarak szerencsére még az kéne.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 A falusiak fáradtak, de mellette elégedettnek is tűnnek valószínűleg sikeres évet zártak és így a zord tél kevésbé lesz megterhelő a közösségnek, valójában egyáltalán nem örülnek a jelenlétednek egy inkvizítor nem jó ómen teszik a dolgukat és reménykednek, hogy hamarosan távozol kíséreteddel együtt a településről, dühöt vagy szokatlan félelem jelenlétét nem érzékeled a jelenlévő falusiak részéről, bár Prímusz magánbeszélgetését követően Gothor elkomorodik, látszólag egyáltalán nincs ínyére amit Prímusztól hallot.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. Szeptember 04. 14:22:13
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise, Filo de Morto.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Amint Primuszék társalgása abbamarad rögvest tompítja hallását még véletlenül se károsodjon valami hirtelen lármára. Ezek szerint a skarlát boszorkány már nem először engedi szabadjára haragját a térségen? Már ha nem csak babonás képzelgés s mendemonda. De gyanúja fokozódik, hogy egy régi fenyegetés lappang a környéken.*

*Csöndesen fogyasztja étkét s valószínűleg magányosan. Nem kíván élni a fürdés kiváltságával, nem akarna újabb fát tenni a tűzre a falusiak szemében, nem hiányzik a teljes körű ellenszenv. Ha végzett a vacsorával elejét veszi felkeresni Gothort, hogy közölje szükségük lesz egy másik vezetőre is, majd távozik a közösségi házból s olyan helyet keres, ahol Istenéhez közel érezheti magát s fohászkodhat hozzá. Lehet ez kis kápolna, szentély, imaház avagy oltár. Ha nem találna semmi ilyesmit, úgy a szabad ég alatt ejti meg esti imáját. Lehetőség szerint 2 ezüst tallért is adományoz a helyieknek, majd miután körbejárta a környéket, csak azután tér vissza a közösségi házba, hogy lassan álomra hajtsa a fejét.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. Szeptember 12. 10:38:29
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Falú - Szentély
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú – Vacsorát követően
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Aignan bel Verperiodi

Gothor csak tiszteletteljesen bólogat és hümmög a mondandódat követően és halkan válaszól „Megteszem ami tőlem telik inkvizítor ám a vezető kérdése nem egyszerű amennyiben az öreg Cathus (Cathus Rubeldus) járóképes és nem gyötri nagyon a köszvény akkor lesz tapasztalt vezetőjük.”
A falunak csak egy apróbb szentélye van ami a jelek szerint tiszteletnek örvend bár most mindent belep a hó azért érződik a szentélyen a gondos kezek munkája és a gondoskodás. A szentély kialakításánál törekedtek arra, hogy a szentélynél tiszteletüket tevő hívőknek a szentély az uralkodó széliránnyal szemben oltalmat biztosítson. A szentély előtt letérdelsz a havazás miatt ismét szűzzé vált hóba és imát intézel Domvikhoz. Imád végeztével a hóesés nyugalmát szárnycsapások surrogása töri meg fehér derengéstől övezve egy női „fehér angyal” jelenik meg a jelenés a szentély felett lebeg miközben szárnyai körül kavarognak a szikrázó hópihék, hangja mint a katedrálisok zengése.

-   Aignan bel Verperiodi kit megérintett a szentségtelenség ám tisztának találtatott, óvakodj a bigott és elvakult döntésektől Domvik nevében, valamint ne feledd, hogy a nád kévében nehezebben törik.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. Október 11. 16:54:19
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Erigowi Artemise

Amíg a faluban megpihennek, és megtudta azokat, hogy szerencsére nincsenek sem betegek, sem pedig mocsarak a környéken, elhatározta, mit fog tenni a következő napon, majd szeretne másnap növényeket, virágokat gyűjteni a falu "határában", hogy korán a nappal tudjon együtt kelni, így nem marad fenn sokáig, a vacsorát elfogyasztva kisétál az állataihoz, egy kis maradékot ad Inkvizítornak és Dallamnak.
"Legyetek jók, jó éjszakát." - majd visszatért az épületbe, és hamarosan meg is kereste a vendéglátójukat.
"Esetleg megmutatná, hol aludhatom?" kérdezte kedves mosollyal az arcán, majd elindult, hogy kipihenhesse magát.
Eszébe jutott az előző este látott álom, és remélte, hogy ez alkalom most más lesz, és kipihentetően fog tudni aludni. Viszont nem kárhoztatta az álmát, biztosan tudja, hogy a feladatához kötődik, fontos a feladata szempontjából. Csak tudná, hogy miért... ~A mocsárban lehet amit keresek?~
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. Október 28. 21:47:30
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsorát követően
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Amint letérdepel a szűz hóba ismét úgy érzi nincs egyedül. Elméjét megnyitja Istene síkjára s hagyja, hogy a közte s Domvik között kialakult csatorna elsöpörje a magány s gondterheltség érzését, megkönnyebbülést hozva maga után. Úgy érzi teste s lelke megtisztul, melegség árasztja el a lényét. Ajkairól gondolkodás nélkül peregnek le az imádság szavai őszinte áhítattal átitatva. Általában kissé csalódással érez az imádság végével ahogy a szent kötelék lassan szertefoszlik, ilyenkor mindig nehezebben tér vissza a földi léthez. Talán el is szomorodik, mint mikor a vándor ismét hosszú útra kél az otthon melegéből. Azonban most a kellemes légkör lassabban múlik el, sőt ott lebeg körülötte mindvégig, hiába zárult le a litánia. Berögződésképpen egyenesedne fel, ám a fölé lebegő teremtés ismét térde kényszeríti, visszarogy a földre. Szinte a lélegzete is eláll s mintha a szíve is megszűnne dobogni. Erőteljes áhítattal csodálja az élőszentet - legalább is annak véli -, őszinte meggyőződése, hogy Domvik egy szolgája szállt le alá trónusa mellől.*

- Nem feledem s remélem rászolgálok Istenünk bizalmára! - hajtja meg végul fejét a nő előtt.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. December 06. 13:41:27
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Falú
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú – Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles

Spoiler: megjelenítés
A falusiakkal való beszélgetésed lassan a véget ér miközben a vacsorát is elköltitek és a fekhelyek is elkészülnek a kandalló körül amiben vastag fahasábok ropognak nagy halom parazsat képezve a faluház másik sarkában egyszerű paravánnal elválasztva egy dézsa áll forró vízzel feltöltve, ha esetleg valaki fürdésre vágyna. A népek lassan elszállingóznak és Verperodi és Artemise is elhagyja a faluházat csak Prímusz ügyködik magányosan az asztalnál az íját és a vesszőket tartja karban valamint a vadászkését élezi figyelmedet egy elme érintése tereli el (Pszi üzenet) Rys Dan Quar melankólikus elmehangja csendül fel.
- ... ♪♫♫
"Hajópadlón születtem,
Öböl ringó vizén…"
beszélj Verperiodi inkvízitorral és ne váljatok szét mert külön-külön esélyetek sincsen a Csorba Fognál csak egy gyermek rémséggel találkoztunk ki nem hódolt be szülőjének és ezért a mélységbe taszíttatott családi kapcsolatai pedig felperzselésre kerültek a bosszú hajtja ha segítetek és sikerrel jártok akkor van esély, hogy elbocsásson minket Gewinnel, az öreg kivel találkoztatok a keresztútnál valószínűleg egy Anat-Akhan trancepst….-
elhallgat egy pillanatra az elmehang -...most mennem kell!


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Erigowi Artemise

Spoiler: megjelenítés
A háziállataid etetését követően visszafelé tartasz a faluházba amikor figyelmedet szokatlan ragyogás ragadja meg a falú főterén lévő apró szentély felől árad és a ragyogás középpontjában az inkvizítor térdel a friss hóban körülötte a holdfényt és ragyogást visszaverve kavarog a felvert porhó. Amennyiben visszatérsz a faluházba vendéglátóitok kérdésedre megmutatják az elkészített fekhelyeket itt nincsennek külön szobák mindannyian a faluház nagy termében fogtok aludni a kandalló közelében csak külön külön fekhelyeket kaptatok.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
A szent vagy angyal lusta szárnycsapásai felkavarják a frissen hulló tiszta hószemcséket melyeken sziporkázva törik meg a hold fénye az emelkedő „küldött” alatti kavargásból egy sötét csuklyás alak bontakozik ki és elmédet megérinti egy már ismert elme Rys Dan Quar (Pszi üzenet).

- Verperiodi kegyelmes uram – kong melankólikusan Rys elmehangja – ha szétváltok esélyetek sem lesz kis csoportokként fog levadászni benneteket a völgyekben székelő gonosz, csak együtt van esélyetek vagy talán még úgy sem, ám ha sikerre viszed a küldetést több elveszettnek hitt leket is megmenthetsz és minket is elbocsájt kötelékéből a árnyak és gonoszság szülte leány és visszatérhetünk megtisztulni.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2020. December 06. 19:18:57
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Úgy tűnik, hogy a bárd az egyetlen, aki elfogadja a felkínált fürdővizet. Jólesően ereszkedik bele a dézsa forró vízbe. Kellemes változatosság a szabadban eltöltött fagyos napok után.
Behunyt szemmel az esti beszélgetéseken töpreng. Lényegében nem tudott meg semmi használhatót.

A testőr, az apród és a fenevad nem járt erre.
A falusiak nem fognak segíteni, mert a báró emberei vagyunk.
Sánchez bárót kb tavasz óta nem látták személyesen.
A báró nem ármánykodik a boszorka ellen. Ami furcsa. Kivéve akkor, ha tudja, hogy boszorka és/vagy az ő embere. Ő is.
A falusiak nem szeretnek a banyáról beszélni. Ez érthető.


Váratlanul egy elme érintését érzi. Egy ismerős. Egy olyan ismerős, akire jelen körülmények között a legkevésbé számítana.
A meglepetéstől kis híján elmerül, jó adag fürdővizet nyelve prüszkölni kezd. Levegőért kapkodva kapaszkodik a dézsa széleibe.
Hirtelen nem tudja, hogy mihez is kezdjen. A helységben csak Prímusz tartózkodik. Tőle aligha számíthat segítségre ... ha valami baj lenne.
Végül úgy dönt, hogy vállalja a kockázatot és megnyitja az elméjét az üzenet előtt.

...

A fürdőzés rövidebbre sikeredett a tervezettnél. Gyorsan megtörölközik, felöltözik és a kandalló mellé telepedik, ahol az üzenet tartalmán töpreng, amíg az inkvizítor vissza nem ér.
Amint belép Verperiodi, keresi vele a szemkontaktust és apró biccentéssel jelzi, hogy szólni kíván vele. Lehetőleg diszkréten.

- Kaptam egy egyáltalán nem hátborzongató üzenetet. - kezdi a beszámolót, miután meggyőződik róla, hogy senki sincs hallótávolságban. A biztonság kedvéért, még a hangját is lehalkítja. - Még mindig borsódzik tőle a hátam. Szóval közös ismerősünk ... Rys ... üzent. Kegyelmednek szólt az üzenet, leginkább. A lényege, hogy maradjunk együtt. A vérszopó, akivel találkoztunk, csak egy gyermek. Bosszút akar, ha jól értettem. Ha segítünk neki, elbocsátja őt meg az apródot. - kezeit védekezőn felemeli, jelezve, hogy az üzenet valóságtartalmáért nem vállal felelősséget. - Ja és még valami. Azt mondta, hogy az öregember, aki a jányt kísérte egy Anat-Akhan trancepst.

Visszagondolva a furcsa öregemberre és számos mágikus tárgyára, ez utóbbi állítás akár még igaz is lehet.
- Ha viszont valóban az... a társai sem lehetnek messze.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2020. December 22. 10:53:47
Erigowi Artemise

Miután megetette az állatait, a fiatal nő sietős lépésekkel indult vissza a fogadó felé, még visszapillantva az állataira rájuk mosolygott, majd ahogy fordult vissza a fogadó felé, megpillantotta az idős lovagot, láthatóan valami fény vette körül, furcsállotta, igy egy fél percig, percig figyelte a fogadó bejáratától nem messze.
~Biztosan most valami ritust végez. Jobb, ha nem zavarom meg, nem lenne jó vége.~
Amennyiben a fény hosszabb ideig jelen volt, nem várta meg amig a lovag befejezi a dolgát és inkább a fogadóban keres menedéket, amennyiben az alatt a perc alatt elmúlik a fény, közelebb lép hozzá, és megszólitja:
"Nagyuram, hideg van kint, hadd segitsek" - lép közelebb a lovaghoz, és leporolja a lábáról a friss havat - "Kérem, fáradjon be velem a fogadóba, a tűz mellé, az ilyen hideg kiméletlen a végtagokkal."
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. December 28. 11:57:58
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Ahogy a szűz hóban térdepel megérzi, ahogy elméjét egy üzenet próbálja elérni. Arra gondol, talán a bárd próbálja utolérni, így pajzsait átrendezi, hogy utat nyisson neki. Azonban az üzenet küldője korántsem az akire számított, így az áhítatból rögvest kizökken s felpillant. Ugyanebben a másodpercben bontakozik ki a szemei előtt egy fekete csuklyás alak a kavargó hópermet mögül, mintha csak az élőszent idézte volna meg a férfit egy rituálé nyomán. Ösztönösen nyúl a kardja után s egy gyors pillantást ejt az isteni jelenés irányába. Az élőszent viszont különös nyugalommal lebeg továbbra is előtte s látszólag nem fordít figyelmet az újonnan érkező felé. Ez megállásra készteti az inkvizítort mozdulatában. A hirtelen beálló zavarodottságban jobb híján végighallgatja a fejvadász üzenetét s felcsendül benne Domvik szolgájának mondandója. Azt megértette, hogy az élőszent arra utalt maradjanak együtt, ám azt nem sejthette, hogy óvva intése ily hamarost bekövetkezhet. Domvik tényleg úgy akarná, hogy meghallgassa egy démoni fattyú szavát, netán segítse is azt? Vajh Rys igazat mond, tényleg ez az ára, hogy annyi ártatlan lelket megszabadítson a gonosz rabigájából? Úgy dönt bíznia kell Domvik bölcsességében s ha kell, próbatételében. Visszacsúsztatja negyedig kihúzott kardját a hüvelyébe s felegyenesedik. A távolságot továbbra is megtartja, azonban halkan megszólítja a fagyásnyomokkal tarkított pengét.*

- Szabad akaratodból vagy itt, avagy az Ő üzenetét hordozod? - kérdi, bár lelke mélyén tudja a választ. - Ha utóbbi, úgy mit ajánl Úrnőd?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. December 28. 17:56:28
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Falú
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú – Vacsora után késő este, jelenés
Résztvevők: Aignan bel Verperiodi [/font]


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
Rys Dan Quar közelebb sétál most már egyértelműen kivehetők kézfején a fagyás kezdeti jelei, hangja tisztán ám keserédesen cseng a sziporkázó hóesésben.

- Verperiodi kegyelmes uram igencsak ironikus szabad akaratról beszélni amikor az ember elméjét rabigába veri egy számára felfoghatatlan erő és eme erő birtokosa iránt rajongó vágyakozást és szerelmet táplál akár képes lenne meghalni is érte mindazok mellett, hogy a racionális énje tudja, hogy mindez csak csalás és ámítás az érzelmek torz rabigába verése csak, hogy ebből a béklyóból lehetetlen szabadulni erősebb a klán a küldetés és a közvetlen gazda parancsánál is. Kyra gyűlöli magát és mindazt amit megtestesít, gyűlöli az egyházat mivel meggyőződése, hogy az egyház és az egyháziak nemtörődömsége miatt ragadta el őket a gonosz a nyájból. Egy dühös és bosszúszomjas gyermek, hatalmas erővel kérdés, hogy ez az átkozott és gonosz erő mikor öli meg benne a bosszúszomjas fúriát azután csak a gonosz marad hátra egy angyalian szép törékeny testben ami életekre szomjazik, hogy kárhozott létezését meghosszabbítsa éjszakáról, éjszakára. Nincs ajánlata csak üzenete számodra teljesítsd elsődleges feladatodat és ha már mindent tudsz a környező völgyekről és van igazi okod a Ravenna birtokra látogatni, akkor segíts vérbosszút állni a Ravennákon, ha a bosszúja Kyrának beteljesedik elenged bennünket Siddel együtt. Most mondhatnám azt kegyelmes uram, hogy siessen mert Kyra elméjének hatalma mételyező és mámorító lassan megmérgezi a szilárd elhatározásokat is, ám jelen helyzetben sietségre ösztönözni önöket botorság lenne a megfontoltság kifizetődőbb.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. December 29. 10:21:21
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora után késő este, jelenés
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Nem kívánja leplezni a szomorúságot, mely a szemeiben honol, ahogy tekintete végigméri Rys vonásait s fagyásait. Lelkéből egy ígéret törne elő, mely fogadná, nem hagyja, hogy további sérelem s méreg érje a fejvadász s az apród testét s lelkét. Ám mégis csöndben marad. Ha valaki, úgy a külhoni megértheti az elméjén sűrűsödő köd mögül is, hogy a kötelesség szent s magasabb rendű, mint a személyes érzelem.*

- Ha Kyra vérbosszúra szomjazik s ellenfelünk közös, úgy ossz meg mindent mit tudsz. Addig segítségem hiábavaló míg nem tudom kivel avagy mivel állunk szemben.

*Bár logikusnak tűnhet, hogy az ki ellen Kyra ily mélységes haragot érez maga is vámpír - valószínűleg a teremtője -, a puszta feltételezés nem elegendő.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2020. December 29. 18:44:09
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Falú
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú – Vacsora után késő este, jelenés
Résztvevők: Aignan bel Verperiodi [/font]


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
Rys Dan Quar csak kis időt követően válaszol, hangja bánatosan cseng a füledban

- Verperiodi kegyelmes uram miből gondolod, hogy a teremtett gyermek többet tud világra hozójáról és annak természetéről, hiszen a gyermekek sem tudnak jó ideig semmit szülőjükről és azok lehetőségeiről, ha olyan tudás birtokába lenne amelyre kérdésed alapján válaszolni tudna nem lenne szüksége a segítségedre bosszúja beteljesítéséhez. Kérdésedre nincs válasz. A teremtőjét pedig már jól ismered az igric boszorkányos fényjátékából a bajlóslatú tábortűz mellől. Most mennem kell…

A következő pillanatban felkavarodik körülötte a hulló hó förgetegként és mire kitisztul a látásod már hült helyét látod csak az angyal a hold fényébe emelkedik és miközben beleolvad annak ragyogásába még füledben csengenek utolsó szavai.

- Ne feledd inkvizítor a felmenők bűneiért nem felelnek lemenőik amíg nem osztoznak azok tisztátalanságában és nem minden gonosz ami első pillantásra külsőségek alapján a gonosz kreatúrájának tűnik… Vesd el az egyház bigottságát és esetleg onnan kapsz majd segítséget ahonnan a legkevésbé várnád.




(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. December 30. 12:12:53
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora után késő este, jelenés
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Rys válasza nem hordozott sok segítséget magában, tán maga is meglepődött volna, ha a gonosz egy kreatúrája őszintén megosztaná vele minden tudását. Elvégre azzal magát is veszélybe sodorná s kiszolgáltatottá válna az inkvizítorral szemben. Annyi bizonyos, hogy legalább két vérszívó démon is tanyázik e vidéken. Aztán a fejvadász távozni készül s a hó felkavarog körülötte. A hirtelen beálló fergetegben kénytelen résnyire zárnia szemét, oly vakító s kellemetlen a friss hó szállingózása. Azonban még mielőtt eltűnne ismét a fekete csuklya az éjben, gyors litániát mormol s megidézi Istene hatalmát.*

- Quod sit revelare abscondita. (Fedd fel, mi rejtve van.) - majd ahogy a hópelyhek lassan alább szállnak a földre s Rys alakja elveszik, beleszól a sötétbe, remélve hogy a címzettet még utoléri suttogása. - tartsatok ki.

*Egy szívdobbanásnyi ideig még a sötétbe mered merre a penge távozott, majd tekintetét az holdfénybe emelkedő jelenésre szegezi. Szavai lágyan csengnek a fülében s visszhangja még akkor is megmarad mikoron a teremtés eggyévált a hold ragyogásával. Keserédes félmosoly húzódik szája szélére a mutatott tükörképtől, mely saját életét is mintázza. Egy percig még mozdulatlanul áll s önkéntelenül Rys helyét fürkészi, vajh tényleg isteni hatalom idézte meg társát avagy saját lábán érkezett?*

***

*Visszatérve a közösségi házba röviden körbetekint, hogy meggyőződjön minden rendben van-e. Azonban elkapja a bárd tekintetét, hogy amaz beszélni kíván vele. Lehetőleg diszkréten. A néma kérésnek eleget tesz s egy olyan részébe sétál a helyiségnek, mely alkalmas a beszélgetés lebonyolításához. Ahogy hallgatja Tyrus beszámolóját, szinte semmiféle érzelem nem ütközik ki arcán, mintha nem érné meglepetésként szavai. Mindössze az öreg kilétére vonatkozó megállapításra ráncolja össze szemöldökét, enyhe zavarodottság ül ki íriszében. Hevesen kutat a memóriában oly tudás után, mi megértetné vele mit is szeretne közölni. Emlékeiben a tranceps szót a kráni vadászokkal köti össze, ám az időbe kerül, hogy párosítsa a sötét birodalmat az yllanori fejvadászokkal. Végül a zavarodottság helyét a meggyőződés váltja fel.*

- Kizárt. - rázza meg végül fejét. - az öreg az egyházhoz tartozik, semmi kétség. Rys pedig... Ryssel találkoztam kint. Elmondása szerint Kyrának hívják a... nőt. - válogatja meg szavait, hogy véletlenül se hangozzon el olyan, mi megbolygatná a helyieket. Mégha nem is hallhatják őket. - S sugallta, hogy folytassuk utunkat, tehát látogassuk meg a bárót. Immár szinte bizonyos, hogy köze van a történesekhez a környéken.

//Szeretném a Mágia kifürkészése litániát használni Rysen 5MP-ért//

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2020. December 30. 16:36:21
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Miért hazudna pont erről? Illetve ha elhiszi, amit saját maga állít, miből vonta le ezt a (téves?) következtetést? - majd visszatérve a fő problémára folytatja a kérdések sorozatát - Akkor hát segítünk ennek a v... Kyrának? Mi van, ha csapda? Csakugyan úgy gondolja kegyelmességed, hogy hihetünk a szavának és elengedi őket?
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2020. December 30. 17:43:49
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora után késő este, jelenés
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Úgy hiszem ez nem ily egyszerű. - kezdi a magyarázatát az inkvizítor, s hangjából Tyrus kiveheti egyáltalán nem szívleli a helyzetet. - Elképzelhető, hogy egyszerűen téved, így mégis, de igazat vall. Ám az is, hogy szándékosan zavarna össze. Hogy széthúzzunk, hogy minden sarkon ártó árnyékot lássunk. Hogy egyedül maradjunk, kiszolgáltatottan. Ne feledjük: a szavai a nő szavai, úgy bármi hangzik is el, abban nem lehet bízni, mindössze mértékkel kezelni. Megfontolni. - a csapda felvetésére egyértelműen bólint. - Bizonyosan csapdába sétálunk, botorság lenne ezt megkérdőjelezni. Viszont nem igazán van más választásunk, ha meg akarjuk szabadítani társainkat.

*Szándékosan használja a "szabadítani" szót, hiszen kételkedik benne a bestia szívének jóságából elengedné őket avagy betartaná a szavát. Még az isteni intés ellenére is úgy gondolja, nem hagyhatja figyelmen kívül ösztönét.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2020. December 30. 20:03:06
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Mi véd meg attól, hogy minket is akarat nélküli bábokká változtasson? Elég csupán, ha kerüljük a ... nő ... pillantását? - veti fel aggodalmasan a bárd - Feltételezem, ha beleegyezünk, hogy.... khm... segítünk, találkoznunk is kell ... vele.

- A báró valószínűleg tud valamit. A helyi pletykából azt szűrtem le, hogy távol tartja magát a szomszédjától. Pedig a báró igencsak szeret ármánykodni. Vagy ő is érintett ... - sokat sejtetően megemeli a szemöldökét - vagy fél. Így vagy úgy, de tudomása van arról, hogy mi folyik itt igazán.

- Mit gondol az újdonsült útitársunk felől? Valami nem kerek a történetében.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Január 02. 23:17:18
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Tyrus aggodalmas kérdését egy szintén aggodalmas tekintettel viszonozza, melyhez egy mély sóhaj s lélegzetvétel társul. Tán nem túl bölcs gondolat bizonytalanságot mutatni, ám ellenkező esetben valószínűleg megkötné a társai kezét a szabad gondolkodásban, márpedig minden leleményességre szükség lesz az elkövetkezőkben.*

- Imádkozunk, hogy elegendő legyen... - hagyja el végül a száját az alábbi mondat. - Mindenesetre szükségem lesz egy tárgyra avagy csecsebecsére, mit mindig magánál hord. A többiektől is. Így tán távolabb tudjuk tartani.  - teszi hozzá fejével körbeintve a lovagon, a vezetőn s a nőn. Tart egy lélegzetvételnyi szünetet, majd folytatja. - Beszéljen Primusszal, tudjunk meg többet a nőről s családjáról, hogyan éltek, vannak-e még élő rokonaik s pontosan mivel árthattak a Ravennáknak. Tán hasznunkra válik a tudás.

*Úgy gondolja a bárd s vezetőjük jóval diszkrétebben s gyanút kerülve kérdezősködhet a falubeliektől, mint jómaga. Nincs szükség arra, hogy a helyiek bezárkózzanak előtte.*

*Helyeslően bólint a bárd okfejtésére, személy szerint kétli, hogy a báró - ki ily vasszigorral őrzi határait s igazgatja birtokait - ne szerezzen tudomást az itt történtekről. Még ha gyanúja vagy vádlása középpontjában nem is természetfeletti hatalmak állnak, valaki biztosan. Tán egy "újabb" báb.*

*Az igric felvetésére egy oldalpillantást ejt a szóban forgó nő felé, majd visszafordul a férfi irányába.*

- Egyetértek. Ezért is ragaszkodtam, hogy velünk tartson. Hogy szemmel lehessen tartani. Maga is járjon nyitott szemmel.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Január 03. 10:04:27
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Egy tárgyra? - kérdezi elkerekedett szemmel Tyrus - Mit forgat a fejében?

Eközben sorra veszi, hogy milyen tárgyat adhatna át.

A csuklópánt és a medál mágiával van átitatva, ezekről szó nem lehet ...
De talán ...


- Nos, egy pakli kártyát fel tudok ajánlani. - mosolyodik el abszurd helyzetük ellenére - Vagy az egyik dobótőrömet.

Ami pedig a rejtélyes "szövetségesüket" illeti:
- Rendben. Beszélek az öreggel. De tartok tőle, hogy többre lenne szükség a puszta keresztnevénél ...

Végezetül:
- ... Maga is járjon nyitott szemmel.

Bólintással nyugtázza a hallottakat. A rögtönzött megbeszélés végeztével az asztal mellé telepedik, hogy eleget tegyen az inkvizítor kérésének és beszéljen vezetőjükkel.
- Prímusz, fejlemény van az ügyben ... - kezdi óvatosan mondandóját - Az éjszakai látogatónk ... mint kiderült egy Kyra nevű... nőszemély. - néhány szívdobbanásnyi szünet után folytatja - Ismer valakit ilyen névvel, akinek bármi köze lehet a Ravennákhoz? Egyáltalán nem biztos, hogy mostanában történt.   - az egyik nyílvesszőt felveszi az asztalról és szórakozottan forgatja ujjai között - Talán beszélhetne a falusiakkal. Esetleg ismerős lehet nekik ennek a ... Kyrának a története, vagy tudnak valamit a családjáról ... Magának jobban elmondanak dolgokat. Persze majd én is kérdezősködöm ...

Feltett szándéka, hogy reggel puhatolózzon saját maga is a helyieknél, amennyiben Prímusz nem tud kielégítő információval szolgálni.


Kérdések
Spoiler: megjelenítés

- Volt az a szerencsétlen eset a molnárral meg a családjával úgy hat télvízzel ezelőtt. Tudja, a Csorba fognál. Hogy is hívták a legifjabb leányt?
- Élnek még rokonai errefelé?
/Ha nem igazolódik be a gyanúja, akkor tovább érdeklődik./
- Élt itt azelőtt egy Kyra nevű leány, akinek valami köze volt a Ravennákhoz? Szívesen meghallgatnám a történetét.
- A családjából maradt még valaki?
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Január 03. 18:11:18
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Falú
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú – Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

Jó időbe telik mire  Aignan bel Verperiodi visszatér a kinti rideg idő karamaiból a terem már szinte teljesen elnéptelenedik szinte csak magatok vagytok a falusiak nyugodni tértek házaikba. Tyrus az első adandó alkalmat megragadja, hogy a visszatérővel beszédbe elegyedjen röviden és folytottan beszélgetnek, majd a beszélgetés végeztével Tyrus letelepszik Prímusz elé és őt kezdi faggatni.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Tyrus Valles

Spoiler: megjelenítés
Prímusz kiismerhetelen tekintettel válaszol kérdésedre
- Kyra Pistornak hívták a molnár lányát és tudtommal nem élnek rokonai a környéken.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Erigowi Artemise

Spoiler: megjelenítés
Ha ki akarod hallgatni Angian és Tyrus folytott beszélgetését akkor Észlelés 1D100 próbát kérnék 10%-ék vagy alá


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2021. Január 04. 19:42:38
Artemise

A fiatal nő a idős lovag visszatérte után még egy pár percig ülldögél az egyik asztalnál, majd egy fáradt szemdörzsölés kiséretében kel fel az asztal mellől, biccent a szállásadójuk felé.
"Köszönöm a befogadást még egyszer. Ha bármiben segithetek, szóljanak majd." - mondja egy barátságos mosollyal, majd elindul visszafelé.
~ Hogyan találom meg a küldetésem célját? Bizonyára nem lenne bölcs ismét az álomvilágba merülnöm, nincs is saját szobám.~ gondolja, miközben belép a közös alvó helységbe. ~ Illetve veszélyes utána kérdezni az idős lovag közelében, nem tudom még, hogy mit is keresek, de nem szabad gyanút keltenem.
Lefekszik az ágyba, és a macskáját megsimogatja, majd az oldalára fordul, és megpróbál elaludni.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Január 10. 09:43:59
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Falú
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú – Másnap kora reggel
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Gewin Da Lorre,  Erigowi Artemise

Másnap tiszta mondhatni havazás utáni verőfényes reggel fogad benneteket csípős ám nem dermesztő hideggel a falusiak és Prímusz már valószínűleg hajnalhasadáskor felkeltek és előkészítették az utatokat mire kiértek a szállásotokat adó közösségi ház (pajta) elé addigra lovaitok felszerszámozva a málhás állatok pedig felmálházva útra készen állnak a falú elöljárója idegesen topog a friss hóban látszólag alig várja, hogy az inkvizítor elhagyja a települést. Gewin lovag Prímusszal és egy ismeretlen öregemberrel beszélget halkan a felkészített málhások közelében amint megpillantanak benneteket felétek indulnak az ismeretlen öreg enyhén sántikál.

- Kegyelmes uram ő itt az öreg Rukh, amennyiben kívánja önt és esetleges társait elkalauzolja Sanchez báróhoz ám Rukh nem rendelkezik urunk Salza báró bizalmával ezért a jelenlétében a szolgáltatásokat nem vehetik igénybe a báró nevében. - intézi szavait Aignanhoz

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Erigowi Artemise

Spoiler: megjelenítés
Nem hallod miről beszélnek útitársaid csak a lovag elégedett szuzsogását hallod ki vacsora után nyugovóra tért a hatalmas test beleremeg egy egy elégedett horkantásba miközben az álom magához szólít, majd rádtőr az álom.

„Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, imbolyogni, onnan támad a szél. Olyan csudálatosan nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ágai között, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába a tejnél egyebet. Az meg tudnivaló, hogy a táltos az ilyen. Mert ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá.”


A szerteágazások és csomópontok forgatagába hírtelen köd tör be és egy lápvidéken találod magad a sejtelmesen kavargó ködben öreg göcsörtös fák körvonalait véled felsejleni lábad körül a köd erősebb tömöttebb, talpad alatt a láp alattomos hullámzását érzed távolabb lidércfény kavarog hívogatóan. . . . . .


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Január 10. 11:08:24
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falu - Másnap kora reggel
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Tyrus lustán pislog néhányat. Az ébredés utáni békés nyugalma tovaszáll, amint rázúdulnak az előző napi események emlékei.
Nagy sóhajtással fújja ki a levegőt. Kidörzsöli az álmosságot a szeméből és hozzálát összekészülődni.
A lovag és a vezetőjük már talpon lehetnek, mert a holmijukkal együtt hűlt helyük.
Amikor úgy látja, hogy az inkvizítor is felébredt, a fekhelye mellé ereszkedik féltérdre és bizalmasan közli.

- A molnár lánya az. Prímusz szerint nincsenek rokonai a környéken.

Majd egy biccentés kíséretében felemelkedik, magához veszi a hátizsákját és elindul kifele, hogy utánajárjon merre vannak a többiek.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Január 22. 19:49:28
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- A tőr megteszi, s attól tartok nincs egyebünk, csak a keresztneve s a története... - utal az igric fényjátékára a malomnál.

*Amint végeztek a rögtönzött megbeszéléssel, a bárd a vezetőjükhöz csapódik, így az inkvizítor a lovag felé veszi az irányt miközben a dobótőrt csizmaszárának rejtekébe mélyeszti. Ha Gewin éppenséggel álomba szenderült ezelőtt, úgy gyengéden kelti s mindössze egy számára kedves tárgy után kér. Amennyiben még éber, úgy megnyugtatással s lelki vigasszal szolgálna, hogy próbál mindent megtenni az apród életéért s talán egy mód megviláglott előttük.*

*Ha végzett a lovag társaságában s megkapta amit kért, úgy Primusz a soros. Mellételepedik az öreg vezetőnek s hangját annak ellenére lehalkítja, hogy immár csak szinte ők tartózkodnak a helységben.*

- Estét, Primusz uram. Gondolom Valles uram már megemlítette az éjszakai látogatót. Mit gondol, az mi a molnár leányával s családjával történt, vajh az egyszeri eset volt? Van tudomása avagy hallomása hasonló esetről? Utána tudna kérdezni minden feltűnés nélkül? - megvárja vezetőjük válaszát, s mikoron már nincs több kérdése, úgy búcsúzóul tőle is elkér egy személyes tárgyat.

*Végül az észak szülte vörös szépséget keresi fel. Mielőtt óvatosan felkeltené, előtte finomon szól hozzá, nehogy megrémítse érintésével, s persze, hogy a vadászkutya ellenszenvét se vonja magára. Engedélyt kér, hogy a leány mellé telepedjen s csak azután szól, hogy letérdelt mellé.*

- Enézését kell kérnem, hogy álmából riasztom. Szükségem lenne egy tárgyra, mi kedves a szívének s mit mindig magánál tart. Ígérem, visszakapja. - a kérést igyekszik enyhíteni egy apró de kedves mosollyal, minden bizonnyal komolyan gondolja az elhangzottakat. Ha a leány átadja egyik csecsebecséjét, úgy fejbiccentéssel köszöni. Ám mielőtt távozna, hirtelen szeméből kiszökik a lágyság s komolyság, illetve némi aggály költözik a helyére. - Ismerve némileg a tudástárát, melyet birtokol... van rá mód, hogy befolyásoltságot feloldjon? Habár eddig tudásom afelől volt, hogyan lehet magához kötni egy elmét... vajh a fordítottja is igaz?

*Miután mindenki nyugovóra tért ő imájával Istenét keresi s megáldja az elkért tárgyakat. Habár a legendák minden bizonnyal oly szent tárgyakról szólnak mik évszázados történelemmel bírnak, imádkozik érte, hogy ez is elegendő védelmet nyújtson számukra a vámpírokkal szemben. Megvárja, míg mindenki elalszik s egyedül maradjon. Egy gyertyával apró lángot gyújt, s a felszereléséből előhalászott pergamenre egy üzenetet kíván írni. Egy üzenetet, mi az Isteni Nyelven íródott s mi az Egyháznak s az Inkvizíciónak szól mindarról mit eddig kiderített. Hogy mi s hogy ki áll s állhat a sötét történések mögött. Levelét inkvizíciós pecsétjével zár, s elrejti a padló egy, a fal szomszédos deszkája alá, mit tőre segítségével felszed. A falba pedig belevési "Hajts fejet Domvik előtt s nyisd ki szemed." Ha mindezzel végzett, ő is álomra hajtja fejét.*

***

*Másnap Tyrus kelti. Habár későn feküdt, mégis pihentebben ébred a megelőző hajnalokhoz képest. Szeme viszonylag gyorsan hozzászokik a fényhez s egy gyors mozdulattal kitörli a fáradságot mi szemében ragadt. Biccentve fogadja a bárd információt, ám halkan azért megjegyzi:* - Reméljük még élnek s van magváltás számukra...

*Hatékonyan pakol össze, mindeközben egy pillantást vet a boszorkányra merre is van... Kilépve szállásukról bólintással üdvözli a korán kelőket. Elismerően veszi, hogy immár minden készen áll az útra.*

- Arra nem lesz szükség. Mindannyian továbbállunk Sanchez báróhoz. - mondja határozottan s kezét az öreg vállára helyezi köszönetnyilvánításképpen. - Megvárjuk míg a kisasszony elkészül s nyomban indulunk. Addig fohászkodom Domvikhoz, hogy áldja meg e falut s az itt élőket.

*Elindul a szentély irányába, hogy beszédének eleget tegyen. Míg Istene pártfogásást s áldását kéri  őrizze meg az itteni népeket, annyi szentelt vizet készít mennyit csak tud, majd elméjét ismét feltölti hatalommal. Ha végzett az áldozat bemutatásával csókot lehel a szentély oltárára, majd csatlakozik a többiekhez. Útja a falu elöljárója irányába vezet. Gothor előtt lelassít, majd kezét nyújtja, hogy amaz viszonozza a mozdulatot. Mivel a férfinek nincs módja, hogy ellenkezzen s fogadnia kell a kézfogását, így van ideje, hogy baljával a tenyerébe csúsztasson némi csengő tallért.*

- A fáradságaikért, s ezt, a báró kamrájába. - nyúl tarisznyájába s leszámol pár tallért külön.

*Választ nem várva sarkon pördül s lovára száll. Ha mindenki elkészült, úgy folytathatják útjukat.*

//OFF: Szertatás varázslat 5*3 Mp = 15MP
Gothornak összesen 2 aranyat adok és 10 ezüstöt, 5 ezüstöt számolva fejenként és még ötöt a bárónak az adójába.//
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Január 24. 08:40:33
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Falú
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falú – Másnap indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz
Gewin lovag már alszik de érintésedre egy szempillantás alatt felébred tekintet tiszta és éles, úgy tűnik roppant éber alvó és az események következtében még éberebbé válik mondandódat lehajtott fejjel hallgatja végig sebesen váltakozó érzelmei csak apró rángásként ülnek ki arcizmára, de egyenlőre nem kíván ellent mondani a nagyhatalmú inkvizítornak aláveti magát Domvik szádból elhangzó akaratának.

- Sacerdos uram csak két tárgy van amit szinte mindig magamnál tartok az egyik a rendemben történő felszentelésekor kapott pengém – simít végig a lovagkardján – a másik pedig az édesanyám ajándéka az anyai család pecsétgyűrűje. - emeli ki az inge alól vastag láncra fűzött gyűrűt.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi, Canis Prímusz
Prímusz azzal a hegyi emberekre olyannyira jellemző furcsa kifürkészhetetlen tekintetével néz rád nap és szél által cserzett arcával, mielőtt megszólalna elgondolkodva megsimogatja a szakállába font míves súlyokat.

- Kegyelmes uram Valles úr nem mondott nekem semmit csak érdeklődött a molnár és családja után. Sacerdos nem gondolok senkit az nem az én dolgom, amit viszont megtapasztaltam eddigi életem során az, hogy ha valaki a hatalmasok útjába áll akkor azt eltiporják, valamint ha valaki Domvik ellen vétkezik azt előbb vagy utóbb utoléri az egyház valamilyen formában a bűn nem sikkadhat el. Azt mondják a környéken, hogy a molnár dacolt birtokának urával és ezért a birtokúr megbüntette őt és a családját, amihez tudtommal minden joga megvan, egyébként pedig nem szívesen adnék alapot minden tapasztalás nélkül a Ravennák körül terjengő mindenféle babonás pletykáknak. A környékbéliek szóbeszéde alapján a Ravennák birtokain mindig is kegyetlen szigor uralkodott néha már a szadizmus határát súrolva, de ezt a környékbéliek híresztelik, mög aztán állítólag az egyház is kivizsgálta a dolgot és nem találtak annó semmit. Azt is mondogatják, hogy mióta az öreg Ravenna megtért Domvikhoz azóta a sokkal szeszélyesebb és kegyetlenebb lánya vezeti a birtokot és ezért még nehezebb az itt élő népek élete, sőt egyesek odáig merészkednek a mendemondákban, hogy azt állítsák a Skarlát boszorkány és Ravenna Cornelia Raquel egy és ugyanaz a személy, de ezek csak szóbeszédek.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi, Erigowi Artemise

Erigowi Artemise
Az álom határán hallod amint az inkvizítor léptei feléd közelednek „Inkvizítor” egyenlőre nyugodtan fekszik a lábadnál csak a fejét emeli fel viszont „Dalnok” kíváncsiságát igencsak felkeltette a korosodó férfi mert kitekeredik a karod alól és elébe megy a férfinak, majd dorombolva a lábához dörgölőzik miközben komisz módon ingerli „Inkvizítort”.

Aignan bel Verperiodi
A nő lábánál fekvő kutya csak a fejét emeli fel, ám a nővel alvó macska egyenesen eléd jön és nyájasan dorombolva a csizmaszáradhoz dörgölőzik előszőr rád emelve kénsárga szemeit majd a nő lábánál fekvő kutya felé pillantva mintegy azt incselkedve ingereli.

//OFF a továbbiak rátok van bízva mint közjáték OFF//

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

//OFF Másnap ha este már nem robban ki semmilyen további konfliktus köztetek ha igen akkor ez a rész stornozva OFF//

A Sacetor kinyilatkoztatását követően az öreg Rukh elégedetten morran egyet majd fejet hajt felétek és lassan elsántikál.
A csípős ám nem annyira dermesztő hidegben a friss hóval borított tájon egész nap csendben vezet titeket Prímusz, csak rövid pihenőket engedélyez számotokra. Napközben a tőle már megszokott módon néha a havat a földet tapogatja vagy beleszagol a levegőbe és néha az ég alját kémleli. Alkonyatra egy kiépített táborhelyhez vezet benneteket ahol kiépített tűzrakó hely vár rátok igaz fedél nélkül úgy tűnik, hogy ezt a helyet nagyobb csapat szokta igénybe venni táborozásra van hely a lovak kikötésére és egy kisebb kút és latrinák is találhatóak a tűzrakó helyek mellett, valamint egy kisebb terület körbe árkolásra került és kifelé kihegyezett karók biztosítanak védelmet a benti területnek. Prímusz ezen a védetteb helyen található tűzrakóban rakja meg a tüzet.

- Uraim ma este itt pihenünk meg holnap ha éjszaka nem esik a hó elérjük Sanchez báró erődjét.-intézi szavait hozzátok miközben nekikezd a vacsora készítésének.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2021. Január 24. 12:17:04
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.

A fiatal lány épp a láp közepén elmélkedett a halott szavakról, a táltosról és annak az értelméről.
"Talán egy ilyen bűvölő ismeri azt a helyet, ahová mennem kell? Talán ismernek errefelé egy ehhez hasonló jóembert"
Egy pár lépést tesz a mocsárban, amikor halk hangot hall.
A szemei résnyire nyilnak, majd összerezzen, amikor az inkvizitort látja maga előtt, de a macskája reakcióját nézve egy mosollyal ül fel az ágyában.
- Nyugodtan ülljön le az ágyra, nagyuram. - fogadja el az idős lovag kérését, hogy mellé telepedhessen. Amikor végighallgatja azon kérését, hogy egy hozzá tartozó tárgyat átadjon, felvonja a szemöldökét egy pillanatra, majd az ajkába harap.
- Amennyiben... Szüksége van arra, hogy megbizonyosodjon, hogy nincs rossz szándékom a földjén, akkor... Gondolom tudja jól, milyen erős kapcsolat fűzi az embereket az ilyen tárgyakhoz. - lehunyja a szemét, és nyel egyet. - Megbizom magában. - veszi elő az egyik nyakláncát, amit alváshoz a karjára feltekert. - Édesanyámtól kaptam... - majd egy fél percig csak merengve nézi a nyakláncot, majd átadja az inkvizitornak. - Északon úgy tartja a szokás, hogy ilyenkor a férfi is megajándékozza a hölgyet, amennyiben megbizik bennem, Nagyuram.

Amikor az inkvizitor távozni készül, még egy kérdést tesz fel, amire Artemise körbenéz a többi alvón, majd feláll az ágytól, megigazitja a hálóköntösét, és a papucsába lépve odalép az inkvizitorhoz, és lekiséri egy helyre, ahol láthatóan nem hallhatja őket más.
- Kérem, Nagyuram, szivesen válaszolok, viszont kérem, ne mindenki előtt beszéljünk erről. Miről lenne szó? Amennyiben egy átok sújtotta az illetőt, és az okozza a befolyásoltságot, azt egyszerűen meg lehet törni, amennyiben valami sokkal erősebb kötelék okozza, akkor nem tudom pontosan. Ha meg tudnám vizsgálni először azt, akin segiteni kellene, akkor tudnék... pontosabb válaszokkal szolgálni.


=== Másnap ===
Másnap reggel felöltötte az utazó ruháját Artemise, majd összepakolta a felszerelését, és csatlakozott lent a bárdhoz, a lábánál a kutyájával, és a kezében a macskájával.
- Úgy tűnik, jó napunk lesz! -  mondja mosolyogva. – Nem látta bel Verperiodi urat?

Aignan Bel Verperiodi + Mesélő bácsi
Spoiler: megjelenítés

Az átadott nyaklánc a Szerencse Amulettje, egy dobást 1-gyel lehet manipulálni vele.

Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Február 11. 20:55:19
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: A falu - Másnap indulás
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Kisasszony! - biccent a bárd a fiatal lánynak. - A falusiaknak mindenképp az lesz. Ismeri a mondást, miszerint az anyós távozása olyan, mint a jóféle hallé: a szemet megkönnyezteti, miközben a belsőt jóleső melegség tölti el. Valahogy így érzem most a helyzetünket. - mosolyodik el szélesen. - Jó, hogy jöttünk, de még jobb, hogy most távozunk. Nem tudom őket hibáztatni. Amúgy legutóbb még odabent volt az inkvizítorunk, mielőtt kijöttem. - int fejével a "közösségi ház" felé.

***

Prímusz - szokásához híven - kegyetlen tempót diktál. Nem nagyon van idő csevegésre vagy bámészkodásra. Így aztán az esti pihenő alkalmával nyílik lehetőség, hogy megvitassák helyzetüket. Mindannyian a tűz köré gyűlnek, hogy megpihentessék fáradt tagjaikat.

- Artemise kisasszony északról, ha már idáig eljött velünk ... - szólítja meg Tyrus az északi hajadont - ...nem árt, ha tisztában van bizonyos dolgokkal. Két éjszakával ezelőtt a régi, csonka malomnál szálltunk meg. Csorba fognak hívják. Talán hallott már róla. - kis szünetet tart és figyeli a másik reakcióját. - Az éj leple alatt egy vámpír támadt ránk. Több társunkat is megbabonázta és ellenünk fordította. Kis híja volt, hogy mind oda nem vesztünk. A szerencsétleneket elragadta tőlünk, most is őt szolgálják. Okunk van feltételezni, hogy ennek a vérszívónak köze van a Ravennákhoz. Akinek az úrnője boszorkány, a rossz nyelvek szerint. Tessék, most már tudja. ... Hát ezért voltunk annyira bizalmatlanok, amikor találkoztunk. - továbbra is a lány arcvonásait tanulmányozza, hogy mennyire újdonság, amit most hall.

Ha csakugyan összejátszik velük, akkor most semmi olyat nem mondtam neki, amit már eleve ne tudott volna.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Február 19. 23:22:56
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Gewin lovagtól a gyűrűt veszi el, miután szavát adta, hogy másnap sértetlenül visszaszolgáltatja. A pecsétgyűrűt a zsebébe mélyeszti s lelkére köti a jó lovagnak, hogy pihenjen, mert szükség lesz az erejére. Majd másnap felvilágosítja, de most jobb ha pihen s nem kuszálja össze a gondolatokat.*

***

*Primusz szavait síri csöndben figyeli, mindössze mondandója végével szólal meg.*

- S azt mondják-e, miért dacolt urával? S hogy mi lett a családja többi tagjával?

***

*Habár az inkvizítor nem túlságosan állatbarát, természetesen nem löki el magától a doromboló macskát. Ahogy helyet foglal az ágyon, hagyja hogy Dallam az ölébe fészkelje magát, s kissé ügyetlen mozdulatokkal, de végigsimít az állat hátán újra meg újra. Miközben a gyengéd simogatás dorombolásra készteti a macskát, Artemise átnyújtja számára az édesanyjától kapott nyakláncát. Őszintén szólva kissé meglepődik a lány burkolt célzásán s kérésen, de mivel tiszta szándék vezérli, a nyakláncért cserébe megválik Tigrisszem gyűrűjétől.*

- Legyen hát.

*Nyugtázza a helyzetet, majd fejbiccentéssel köszöni a nyaklánc átnyújtását. Még vet egy utolsó pillantást az ölében heverésző Dallamra s finoman leemeli onnan az ágyra. Már távozni készül, még eszébe jut a másik gondolat s felteszi kérdését az északi lánynak. Artemise reakcióját kissé túlzónak érzi, hiszen így is egyedül vannak a közösségi házban, de ennek ellenére szó nélkül követi. Figyelmesen hallgatja a boszorkány elemzését, majd így szól:*

- Attól tartok eme kötelék nem bír arkáni nyomokkal, legalább is a detekcióm nem érzékelte azt. Egyfajta hipnózisra gondolok avagy babonására, mely származhat egy illattól, tapintástól, csóktól... Elképzelhető mindez arkán használata nélkül? S válaszolva a kérdésére: a vizsgálat nem áll módunkban.

***

*A másnap csendesen telik a Primuszhoz szokott erőltetett menetben. Aignan sem pazarol sok időt felesleges beszéddel, ám az előző este kölcsönkért tárgyakat visszaszolgáltatja a tulajdonosoknak immár felszentelt formájukban, valamint a szentelt vizet is szétosztja lehetőségeihez mérten egyenlően. Ígéretéhez híven Gewin lovagot is beavatja az esti látogatót illetően. Megosztja vele, hogy nincs oka egyelőre feltételezni, hogy Kyra hazudna, így Sid is élhet s mindent megtesz, hogy megszabadítsa a karmai közül. De ehhez a teremtőt kell megtalálni. Az út további részében szelleme hatalmával membránt építene társai elméje - elsősorban az északi boszorkány - s maga köré.*

*Este véfre megpihennek egy jól kiépített táborhelyen. Primusz nekiáll a vacsorának, ám a tűz ropogásának monoton hangját végül a bárd töri meg. Az inkvizítor túl lassan kapcsol, s képtelen már az igricbe fojtani a szót, hogy amaz ne fecsegjen ki oly dolgokat melyeket nem kívánatos "nagy" nyilvánosságra hozni. Aignannak esze ágában sem volt vámpírokról diskurálni külhoni népeknek ha nem feltétlen muszáj. Bosszúsága egy mély sóhaj kíséretében tör elő belőle. Ám a válasz meglepi.*

- Ki a Kitaszított?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2021. Február 23. 12:19:25
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Reggeli találkozások
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.

A szálláshelyükről kért reggelinek valót és szivesen fizetett az ételért, majd kiment a közösségi házból, csatlakozva a dalnokhoz. Tyrus hasonlatára, miszerint a távozásunk olyan mint a hallé, a mosolya olyan széles lesz, akárcsak Tyrus Vallesé.
"Ez meglehet" - néz körbe a falun. - "Kedves kis falu, bár nem sok mindent tudok tenni, amit a helyi szerzetesek nem tudnának. Sok a kolostor erre felé?"

Az esti pihenő során figyelmesen hallgatja a dalnok beszámolóját. A Csorba fog emlitésére elgondolkozik egy pár másodpercre, végül megrázza a fejét
"Nem ismerek erre felé fogadókat. Leszámitva azt, ahol találkoztam az öreg úrral, és javasolták, hogy keressem Primusz urat, ha ezeken a földeken szeretnék utazni."
A vámpir emlitésére felcsillan a szeme a lánynak, majd ahogy a bárd folytatja, látszik rajta a meglepetés és rossz érzet, majd zavartan megigazitja a haját.
Amikor befejezi a bárd, Artemise bólint egy párat.
"Sajnálom, maga az a tény, hogy egy vámpirral találkoztak, rendkivül különleges, viszont... Borzasztó, igy belegondolva, hogy miket kellett átélniük. Most mi a tervük? Megpróbálják visszaszerezni a barátaikat? - teszi fel a kérdést a lány, majd az ajkához kapja a hüvelykujját. - "Ezért kérdezte..." - majd bólint ismét. - "Sajnos nem tudok segiteni abban, hogy ki kicsoda, viszont ha a barátaikat szeretnék megmenteni, abban azt hiszem, tudok segiteni. Ha a boszorkány a Kitaszitott undok követője, akkor szivesen segitek a harcban ellene, ahogy csak tudok." - az arcvonásai harciassá válnak, és a szemében most először, harcias tüzet vélhet felfedezni Tyrus.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Február 24. 23:17:19
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Gewin lovagtól a gyűrűt veszi el, miután szavát adta, hogy másnap sértetlenül visszaszolgáltatja. A pecsétgyűrűt a zsebébe mélyeszti s lelkére köti a jó lovagnak, hogy pihenjen, mert szükség lesz az erejére. Majd másnap felvilágosítja, de most jobb ha pihen s nem kuszálja össze a gondolatokat.*

***

*Primusz szavait síri csöndben figyeli, mindössze mondandója végével szólal meg.*

- S azt mondják-e, miért dacolt urával? S hogy mi lett a családja többi tagjával?

***

*Habár az inkvizítor nem túlságosan állatbarát, természetesen nem löki el magától a doromboló macskát. Ahogy helyet foglal az ágyon, hagyja hogy Dallam az ölébe fészkelje magát, s kissé ügyetlen mozdulatokkal, de végigsimít az állat hátán újra meg újra. Miközben a gyengéd simogatás dorombolásra készteti a macskát, Artemise átnyújtja számára az édesanyjától kapott nyakláncát. Őszintén szólva kissé meglepődik a lány burkolt célzásán s kérésen, de mivel tiszta szándék vezérli, a nyakláncért cserébe megválik Tigrisszem gyűrűjétől.*

- Legyen hát.

*Nyugtázza a helyzetet, majd fejbiccentéssel köszöni a nyaklánc átnyújtását. Még vet egy utolsó pillantást az ölében heverésző Dallamra s finoman leemeli onnan az ágyra. Már távozni készül, még eszébe jut a másik gondolat s felteszi kérdését az északi lánynak. Artemise reakcióját kissé túlzónak érzi, hiszen így is egyedül vannak a közösségi házban, de ennek ellenére szó nélkül követi. Figyelmesen hallgatja a boszorkány elemzését, majd így szól:*

- Attól tartok eme kötelék nem bír arkáni nyomokkal, legalább is a detekcióm nem érzékelte azt. Egyfajta hipnózisra gondolok avagy babonására, mely származhat egy illattól, tapintástól, csóktól... Elképzelhető mindez arkán használata nélkül? S válaszolva a kérdésére: a vizsgálat nem áll módunkban.

***

*A másnap csendesen telik a Primuszhoz szokott erőltetett menetben. Aignan sem pazarol sok időt felesleges beszéddel, ám az előző este kölcsönkért tárgyakat visszaszolgáltatja a tulajdonosoknak immár felszentelt formájukban, valamint a szentelt vizet is szétosztja lehetőségeihez mérten egyenlően. Ígéretéhez híven Gewin lovagot is beavatja az esti látogatót illetően. Megosztja vele, hogy nincs oka egyelőre feltételezni, hogy Kyra hazudna, így Sid is élhet s mindent megtesz, hogy megszabadítsa a karmai közül. De ehhez a teremtőt kell megtalálni. Az út további részében szelleme hatalmával membránt építene társai elméje - elsősorban az északi boszorkány - s maga köré.*

*Este véfre megpihennek egy jól kiépített táborhelyen. Primusz nekiáll a vacsorának, ám a tűz ropogásának monoton hangját végül a bárd töri meg. Az inkvizítor túl lassan kapcsol, s képtelen már az igricbe fojtani a szót, hogy amaz ne fecsegjen ki oly dolgokat melyeket nem kívánatos "nagy" nyilvánosságra hozni. Aignannak esze ágában sem volt vámpírokról diskurálni külhoni népeknek ha nem feltétlen muszáj. Bosszúsága egy mély sóhaj kíséretében tör elő belőle, rosszalló tekintetét Tyrusra szegezi. Ám a válasz meglepi.*

- Ki a Kitaszított?

//Membrán - 4 x 10 Pszi pont ha engedélyezed Filio//

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2021. Március 01. 18:40:32
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/erigow10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: A falu - Vacsora után késő este
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.

Amikor a macska elkezd dorombolni, Artemise széles mosollyal nézi a jelenetet, majd megjegyzi.
"Dallam kedveli Önt, nagyuram." - majd összekulcsolja a kezeit, és örömmel nézi. - "Szerencsét hoz."
Végül, miután átnyújtja az amuletjét, cserébe megkapja a tigrisszem gyűrűt, amit jó alaposan, közelről megvizsgál.
"Hálásan köszönöm, bel Verperiodi uram. Nagyon szép gyűrű. Honnan van?"
Ezután kicsit félrevonulnak, és a lovagúr részletesebben elmeséli a gondját. ~Nincsenek arkán nyomok? Érzések, babonázás... úgy hiszem tanultam valami ehhez hasonlót.~ fut végig a lány elméjén, majd válaszol a lovagnak.
"Azt hiszem, ebben az esetben valószinűleg fogok tudni segiteni. Szerintem van arra mód, hogy ezeket a kapcsolatokat... elmetéljük. Természetesen lehet arkánum nélkül is erős szimpátiát kelteni. Gondoljon csak abba, a férj szereti a felesége főztjét, az udvarló a lány csókját..." - mondja mosolyogva, majd elforditja a tekintetét. - "Elképzelhető, hogy ehhez hasonló érzéseket lehet arkán nélkül is kelteni, akarattal."

Amikor másnap visszakapja az amulettjét, előveszi a táskájából a tigrisszem gyűrűt, és átnyújtja a lovagúrnak.
"Köszönöm szépen! Nagyon szép gyűrűje van."
A lovagúr kérdése kicsit kizökkenti, és a harciasság, amilyen gyorsan jött, el is tűnt.
"Oh, hát... főleg történetek keringenek róla, de képzeljen el minden rosszat egy istenben, és akkor egész közel kerül hozzá, hogy megismerje. Én sem tudok nagyon sokat róla, leginkább azt, hogy a követői veszélyesek."
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Március 08. 11:51:51
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi, Canis Prímusz
Prímusznak látszólag nincsen ínyére a téma amit feszegetsz, de egyenlőre még kényszeredetten válaszolgat faggatásodra, úgy tűnik nem kenyere az alaptalan pletykák terjesztése.

- Kegyelmes uram beszélnek sok mindent a környékbeli népek de, hogy mi a teljes igazság az a szóbeszédekből nem fog kiderülni a molnár és a családja azóta pedig halottak és ugyan ki vonná kétségbe egy főnemes szavát a történtek kapcsán. Az egyik szóbeszéd szerint  Ravenna Cornelia Raquel szolgálónak akarta a molnár fiatalabb lányát ám az nem volt hajlandó „szolgálni” számára. A többit meg már tudja, már ha hinni lehet Valles úr boszorkányos fényjátékának ami inkább tűnt a közösség borzongását és szórakozását szolgáló balladának mint a valóságnak.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

A vacsora jól ellensúlyozza a tábor rideg hidegét az éjszaka kényelmetlen és hideg másnap átfagyott tagokkal ébredtek, úgy tűnik a társaságból Prímusz az egyetlen akit nem viselt meg az éjszakai táborozás, viszont a reggel verőfényes és erősen süt le rátok a nap ami egy kis enyhülést hoz az eddigi zord időjárásban. A napsütéses időben Prímusz nem diktál számotokra feszített tempót és délutánra felbukkan Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje minek várfokán farkasfejes lobogókba kap bele a napsütésben fel-fel támadó szél. Az erőd a völgyben a völgy testéből mint a hátulról leszúrt áldozatból kitüremkedő pengére emlékeztető sziklagerinc meredélyére épült ezzel is nehezítve a megközelítést. Az erőd félhold alakot formáz követve a szikla taréj vonulatát és a kifli öblében a kőfalak alatt cölöpfallal megerősített felvonulási tér található négy a bástyákhoz képest aprócskának tűnő őrtoronnyal. Az erőd kiflije alatt terül el egy nagyobbacska jobb napokat látott falú. A falut és az „elővárat” árok határolja el a meredélyen kívül a lapályon egymástól, az árokba sűrűn kihegyezett karók vannak leverve. Az erőd előtt elterülő cölöpfallal elkerített felvonulási területen vagy ötven fegyveres gyakorlatozik vagy egy tucatnyian közülük vállukra vetett farkasprém köpenyt viselnek. Az őrség durván utatokat állja és rátok „rivall” erős felfőldi tájszólásban miközben az őrtornyokból vagy négy számszeríj mered a társaságra.


- Kik vagytok és mit kerestek a méltóságos úr főgyin! Ne kelljen még egyszer kédeznem, atyafiak! – ordít rátok az egyszerű őrparancsnok kinek arcát csúf hegek borítják és egy komisz kinézetű fattyúkardra támaszkodik egy gallyat rágcsálva.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fernan10.jpg)

Diego Juan Fernández Sánchez báró

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Március 08. 12:10:24
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fernan11.jpg)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fernan12.jpg)

Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Március 20. 09:48:41
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Az, hogy egy nemes szava nincs kétségbe vonva, még nem jelenti, hogy amaz igaz is...

*Jegyzi meg mellékesen Primusz történetére, mely furcsán hangozhat pont egy nemes szájából. Személy szerint sosem tartotta előrébb valónak a vért a jellemnél. Azonban nem faggatózik tovább, olybá tűnik a vezetőjükből sem tud további információ morzsákat kicsalni. Fejbiccentéssel köszöni az idejét s jó éjszakát kíván.*

***

- A rendemtől. - válaszolja tömören Artemise kérdésére s zárja le a beszélgetés eme fonalát.

*Figyelmesen hallgatja a leány mondandóját s gondolatmenetét, érdeklődve szemléli mily következtetéseket von le a leány a megbabonázás miértjeiről.*

- Elképzelhető, ugyanakkor az én hatalmamat meghaladja a mások akaratának bénítása. Ha eljő az ideje, számítok a segítségére.

*Megvárja, hogy az északi szépségnek akad-e még mondanivalója, ellenkező esetben megköszöni az idejét mit reá szánt, majd elbúcsúzik s elvégzi esti teendőit mit még betervezett.*

***

*A boszorkány viselkedése megváltozik, láthatóan zavarba hozta az inkivizítor kérdése, mely gyanakvásra ad okot. Gondolatban megérinti felszentelt jelképét s erősen koncentrál a leány minden kiejtett szavára, hogy hazugságot fedezzen fel. Az északi teremtés szerint a Kitaszított egy isten, ám kétli, hogy a Kosfejesről beszélne. Annyi bizonyos: a gonosz sokféle arcot ölthet, nemtől, fajtól, kortól s hovatartozástól függetlenül. A gonosz csírája mindig hamarabb ver gyökeret, mert a rombolás s pusztítás kevesebb energiát kíván mint maga az építés. Egyelőre nem szól egy szót sem, ám tovább figyel merre veti őket a beszélgetés fonala.*

***

*Régi barátként üdvözli a napfényt az arcán, jól eső érzés tölti el, hogy enyhült a zord idő másnapra. Szokás szerint nem szól magától, csak ha kérdezik, ám tekintete éber. Mikoron az erőd bástyái feltűnnek a horizonton felzárkózik Primusz mellé, formailag is a társaság élére állva. Az épületegyüttes nem nyűgözi le, elég várat s erődítményt látott már életében, azonban elismerően ismeri fel a fegyelmet a katonák viselkedésében. Az őrparancsnok kérdésére előáll lovával s jól érthetően válaszol:*

- A nevem Aignan bel Verperiodi sacerdos taleiosz, a Hétarcú felkentje s az Egyház küldötte. Társaim Erigowi Artemise, Canis Primusz, Tyrus Valles s Gewin Da Lorre lovag. - mutat végig a felsoroltakon egyesével, majd figyelmét ismét a férfi felé fordítja. - Uradhoz jöttünk sürgető ügyben, vezessetek elébe!

*Erősen figyel milyen reakciókat vált ki beszéde, vajh hoz-e változást a viselkedésekben, tartásokban kilétének felfedése? Mind emberismeretére, mind pedig karnelián gyűrűjére támaszkodik a kiismerést illetően.*

//A megbeszéltek szerint Membránt először Artemisére, Primuszra, jómagamra, Tyrusra és Gewinre raknék ilyen sorrendben, és csak annyi emberre amennyire engeded.//

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Március 21. 14:33:10
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Falu
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Bosszúsan villan az inkvizítor szeme, amikor a bárd felfedi az igazság egy darabkáját a vörös hajadon előtt.
Tyrus lélekben vállat von.

Ennek se jó semmi.

Ha nem akarja, hogy útitársuk tudjon az efféle dolgokról, akkor elsősorban nem kellett volna magukkal hozniuk. De mivel ő nem az a lelkizős fajta, így hidegen hagyja Verperiodi véleménye. Mindig is azt tette, amihez kedve volt és ezen a jövőben sem kíván változtatni. Senki emberfia kedvéért.

Artemise (feltételezhetően) tudtán kívül ingoványos talajra kormányozza a beszélgetés hajóját.

- ... Ha a boszorkány a Kitaszított undok követője...

- Ki a Kitaszított? - csap le mohón az inkvizítor az eretnek tűnő témára.

Micsoda érzéke van hozzá?! Biztosan az évek, meg a rutin.

- Oh, hát... főleg történetek keringenek róla, de képzeljen el minden rosszat egy istenben, és akkor egész közel kerül hozzá, hogy megismerje. ...

- Artemise kisasszony északról, engedje meg, hogy felhívjam szíves figyelmét, hogy az Egyetlen földjén nem ajánlatos más égi teremtményeket emlegetni. Az itteni népek nagyon vaskalaposak, ami a hitéletüket illeti. Még a külhoniakkal sem elnézőek e tekintetben. Könnyen magára vonhatja az inkvizíció figyelmét. - egy halvány félmosoly kíséretében az inkvizítorra tekint.
De ha már szóba került a Kárhozat Asszonya... állítólag ő hívta életre az orkokat, goblinokat és egyéb csúf fajzatokat. Gondolom mindannyian hallottak már Kyria bukásáról. Na, ennek a szóban forgó ... némbernek jelentős szerepe volt eme történelemformáló eseményben.

- Ha megengedik, elmesélek egy balladát Kyria tündökléséről és bukásáról.
Lantját kezébe véve halkan pengetni kezdi. Mély hangja elnyomja a tábortűz pattogását.
♪♫♫

/Történelemismeret Af, Legendaismeret Mf/

***

Sánchez báró erődjénél engedi érvényesülni az idős lovagot. A bemutatásakor enyhén meghajtja fejét az őrök felé, jelezve hogy róla van szó.
Salza báró nevében és megbízásából indultak útnak és lám micsoda fordulatot vett a küldetésük.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Március 26. 10:18:54
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi
Az északi szépség (s valóban bódítóan szép amit a vörös hajzuhatag még jobban kiemel) valószínűleg Orwellára gondol és emlegeti Kitaszított néven hiszen északon pyar vallás a legjobban elterjedt. Orvella a kitaszított, a rettenet és kárhozat asszonya

Amit valószínűleg tudhatsz Vallásismeret és Történelemismeret Mf-el a Summarium alapján azok a következők:

Orwella, a Kitaszított, a Rettenet és Kárhozat Asszonya - a gonoszság, a céltalan pusztítás megtestesítője. Neve egyet jelent a harmónia megszűnésével, az egyetemes értékek pusztulásával. A pyarroni hagyomány szerint Dreina és Uwel gyermeke, valószínűleg azonban születésekor ősibb erők is közreműködtek. A bölcsek szerint Dreina még mindig kapcsolatot tart fent a Kitaszítottal.

Különféle teóriák születtek már, az egyik ilyen elmélet szerint az Istennő atyja s anyja "egy személyben" maga a Sötét Titkok, a Rejtélyek Ura. Orwellát mérhetetlen kíváncsisága s kielégíthetetlen tudásvágya tette velejéig romlottá és gonosszá. Orwellának talán sikerült megtudnia azt, amit még maguk az istenek sem mertek kifürkészni: a Rejtélyek Síkjainak ősi titkait.

Egy elfeledett mítosz szerint Orwella nem volt mindig a Rettenet és Kárhozat Asszonya, de isteni elméje nem volt képes feldolgozni és együtt létezni a mérhetetlen titkok sokaságával, így az őrület lett úrrá rajta, megtébolyodott a Rejtélyek Síkjainak egyikén.

Orwella kíváncsian kereste az istenek előtt is rejtett titkokat, a titkok pedig hatalmat adtak neki. Megpróbálta letaszítani trónjáról Kyelt, a teremtés és pusztítás ősatyját. Kyelnek, noha sikerült megfékeznie Orwellát, a diadalért hatalmának legjavával kellett fizetnie. Az istencsalád tagjai kitaszították maguk közül a lázadót és a Kárhozat Sivatagának nevezett, Negatív Elemi Síkok sorába tartozó dimenzióba száműzték. De Orwella makacs volt, vereségéből, gyűlöletéből merítve erejét, az Ősi Egyezményt megszegve - mintegy hatezer évvel ezelőtt - az Elsődleges Anyagi Sykra helyezte át hatalmát és a Kyr Birodalom vesztére tört.

Ynev történelmében meghatározó, sőt sorsdöntő szerepe volt. Az ő nevéhez fűződik a virágzó ötödkori Kyr kultúra megszüntetése, a hatodkor - a káosz korának - kezdete, az Elátkozott Vidék keletkezése, az emberi faj kigúnyolására létrehozott teremtményei: az orkok, a goblinok és a káoszlények. Ynev Pyarron-hitű világában a gonoszságot, s mindazt, ami a pyarroni erkölcsök szerint rossz, az Ő nevéhez társítják. Vele kapcsolatos közmondások, szólások és babonák százai keletkeztek már a történelem folyamán.

A Tinolok övezte medence, Kyria Rualan nevű tartománya adott otthont a Kárhozat Úrnőjének. Felépítette Főszentélyét, a Gra-Tinoli bércen, megjelenésének helyszínén. Egyes bölcsek szerint az orom már a teremtéskor éteri kapcsolatban állt a világ mindenség erőivel, amelynek egyik manifesztációja a Rettenet Asszonya. A tartomány urát, a gyenge idegzetű Reigh-en Zerdal herceget mérhetetlen hatalommal és a Kyr Birodalom császári trónjával kecsegtette, aki nem tudott ellenállni a földöntúli ígéretnek. Rualan Orwella egyházának első bástyája lett Yneven, szentélyei gombamód szaporodtak egész északon. Fanatikus hívei szétszóródtak és behálózták a tartomány teljes területét, majd szép sorban végeztek Rualan anyrjaival. A kyr istenek lassan kiszorultak, és elvesztették hatalmukat a birodalom e hatalmas területén. Orwella hamarosan a tartomány fő istene lett, Reigh-en Zerdal ekkor már csak szánalmas báb volt a kezében. Kiválasztotta főpapnőjét - a Szent Ereklye hordozóját -, akit Nagyasszonynak nevezett.

Pusztító mágiát adott papnőinek, megmutatta nekik az élő áldozatokban rejlő sötét isteni erőt. A kyr hatalom még most sem látta a veszélyt, amely kultúrájukat, civilizációjukat s az öröknek hitt birodalmukat fenyegette. Ötven-egynéhány év után a tartomány bejelentette kiválását a birodalomból, majd a Nagyasszony megölette a gyenge elméjű herceget. Rualan függetlenségét a császár nem ismerte el, s a nyugati határ hetedik légióját küldte a lázadók ellen. A Rettenet Asszonyának főpapnője erre kibocsátotta felfegyverzett orkjait és ocsmány szörnyeit a hegyek gyomrából, amik a gazdag vidéket sivár rommezővé változtatták. A kyr császári sereg P.e-i 3588-ban Gra-Tinol árnyékában vereséget szenvedtek. Eztán nem más, mint a Hatalmasok tanácsának nyolc tagja indult a Kitaszított serege ellen, s pár óra leforgása alatt megtizedelte a szörnyek hadát. Az öldöklésnek Orwella és papnői vetettek véget, a Hatalmasok odavesztek az istennővel vívott varázspárbajban.

Az elkövetkezendő években nem volt tanácsos a tartomány területére lépni, kegyetlen járványok dúltak. A Kitaszított élőholtakká változtatta kivérzett szörnyeit, így rontott ismét a birodalomra. Az ezt követő évszázadok csatáinak kimenetele váltakozó volt. A Hatalmasok még kétszer semmisítettek meg majd minden élőt és élettelent. Orwellának sikerült végül Toron tartomány urait maga mellé állítani, Jaering-Yd Garun, Kyr Hatalmas vezetésével. A hadszíntér más tartományokba és áttolódott, mind közelebb kerülve Enrawelhez. A Hatalmasok két pártra szakadtak: a Tanács egyik fele Calowynre távozott, míg társaik Orwella ellen indultak. Az utolsó ütközetre Pyarron előtt 3012-ben került sor az anuriai sárlánylovasok s a túlélő Pusztítók a császár vezetésével felmorzsolták az istennő seregét. A Hatalmasok megmaradt csoportja behatolt a főszentélybe és végzett a Kitaszított papnőivel, végül Orwellára támadt. Sogron papjai végső kétségbeesésükben felidézték az Őstüzet, ezt a mindent elemésztő erőt, amelynek azonban képtelenek voltak parancsolni. Az Őstűz annyira meggyengítette a Rettenet Asszonyát, hogy évezredekre a Külső Sötétségbe menekült.

A háború 500 éven át tombolt, s felemésztette a birodalom tartalékát. A kyr civilizáció gyors bomlásnak indult, s beköszöntött a sötét Káoszkor


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

A kapu parancsnoka az öreg inkvizítor mondandója végén kiköpi a rágcsált gallyacskát a földre a lovaitok lábai elé majd int.


- Kövessenek!

Az őrparancsnok menet közben a farkasköpenyt viselő gyakorlatozok felé int majd torokhangú farkasüvöltést hallat ezt követően hatan kiválnak a gyakorlatozók közül hosszú lándzsát ragadnak és csatlakoznak hozzátok közrezárva kis csapatotokat. A gyakorlótéren átvágva az erőd kapujához a kiugró várfal árnyékában találjátok a korosodó bárót.

- Uram! Valamiféle pap és kísérete van itt bár nem tűnik csuhásnak az öreg.

A báró egyetlen ép szemével végigmér benneteket

- Diego Juan Fernández Sánchez báró vagyok mit keresnek a birtokomon?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fernan10.jpg)

Diego Juan Fernández Sánchez báró

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Április 11. 23:12:04
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Tyrus inycselkedő megjegyzésére, csak oldalvást pillant a bárdra, s habár szeme mosolyra húzódik, mégsem szól egy szót sem. Nem kívánja megosztani a véleményét, miszerint az Inkvizíció tisztában van s elfogadja más istenek létezését, csak egyfajta távolságtartással viseltet irántuk. Mindössze a kontrollról van szó, amit mindig is szükséges rossznak tartott.*

***

*Zsigerből végigméri a hozzájuk rendelt katonákat, s magában mérlegeli az esélyeiket ellenük. Leellenőrzi jártasságukat a taktikában, edzettségüket, fegyelmüket. Habár lélekben a legrosszabbra készül, tudja, hogy emez rutin gyakorlat s kívülről megőrzi higgadtságát. Míg a körgyűrűben beljebb hatolnak pillantását körbehordozza az erődítményen s annak geometriáján. Hamarost elérnek az erőd kapujáig, ahol magát a bárót találják. Nem találkozott még a báróval személyesen, de kinézete s hanghordozása alátámasztja szigorát s annak gyakorlását a birtokán. Az etiketthez méltóan üdvözli a bárót, ahogy egy inkvizítornak szokás a nagyurakat. *

- Üdvözlom, báró uram! A nevem Aignan bel Verperiodi sacerdos taleiosz, Domvik s Egyháza megbízásából. - mondja, s megvillantja alexandrit köves gyűrűjét, hogy minden kétséget kizárjon a kételkedőkből. - Társaim pedig Erigowi Artemise, Canis Primusz, Tyrus Valles s Gewin Da Lorre lovag Valderios Bel Salza báró megbízottjai. Aggasztó ügyben járulunk báró uram elébe, s reméltem szakértelme s jól értesültsége - mint a birtok ura - segítségünkre lesz. Ennek fejében kérnénk bebocsájtást birtokaira.

*Egyelőre nem kíván élni inkvizítori s rangjának ereje hatalmával, meg kíván maradni az illem határain belül s nem csorbítani a tekintélyét az emberei előtt. Botorság is lenne részéről, mely oly pert váltana ki, melyben a báró s emberei élveznék a harci előnyt s a létszámfölényt. Míg vár a báró válaszára, emberismeretére hagyatkozva végigméri mily hatást váltanak ki szavai a báróban. Mit érez az Inkvizíció iránt, s megmásítja-e ezt Salza báró említése? Mindezt finomítva megérinti karnelián gyűrűjét s kifürkészné az ártó szándékot, mielőtt még arra sor kerülne.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

//Hadrend Af, Hadvezetés Af, Lélektan Mf.//
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Április 17. 09:59:42
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi
A báró emberei jóval képzettebbek a megszokott nemesi bandériumoknál vagy a király seregeiben szolgálóknál úgy tűnik három csoportra oszlanak a farkasprémet viselő veteránokra akiket egyenesen veszélyesnek is tartasz már csak abból ahogyan közrefogták a társaságot lándzsások a rosszabb fajtából, de a gyakorlótéren történő eseményekből látszik, hogy a lovakat is gyakorlottan ülik meg a lándzsásokon kívül vannak még íjászok de ők inkább a környező nomád harcosok harcmodorát és hozzáállását tükrözik és a legfurcsább csapat favágókra emlékeztet róluk elképzelésed sincs, hogy mit csinálhatnak de gerendákon egyensúlyoznak és mesterien dobják a bárdjaikat.
A bemutatkozásotokat követően látod amint a báró szeme jéghidegen megvillan és a gyűlölet szele is finoman megcsapja a gyűrű ékkövét ám ez a gyűlölet nem Domviknak, hanem az egyháznak szól.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

A korosodó báró jéghidegen mér benneteket végig tekintete az öreg inkvizítort ha dermeszteni tudna azon nyomban jégtömbbé változtatná ezt követően pillantása csak Gewin lovagon időzik el hosszabb ideig valamint Artemisen ahol talán egy kicsit el is lágyul csak ezt követően dörmög rátok egy kicsit gunyorosan.


- Bebocsájtást kérnek a birtokomra, hiszen már itt vannak és az, hogy ideértek azt jelenti, hogy már legalább két napja a megmaradt birtokom földjét tapodják  – semelyikőtöknek nem kerüli el a figyelmét ahogy a báró a megmaradt szót megnyomja ezentúl kiemeléssel jelzem ahol ironikusan keserűen vagy gunyorosan hangsúlyoz a báró– Hölgyem és uraim kövessenek, nem gondolnám, hogy a gyakorlótér széle a megfelelő hely arra, hogy Domvik mélyen tisztelt szerény szolgája előadja jövetelének célját.

Az őrparancsnokkal és a hat farkasköpenyt viselő lándzsással átvágtok három belső udvaron majd a meredély lábánál effektíve hátul található négyszög alapú nagy lakótorony lábánál leválik három lándzsás és már csak hárman kísérnek benneteket a lakótoronyból a második emeleten átvezetnek benneteket a lakótoronyhoz kapcsolódó téglalap alapú toldalék szárnyhoz ami szintén a meredély szélén áll és falként is szolgál ebben az épületben található egy visszafogott étkező ami látszólag a báró aprónak mondható lovagtermeként is szolgál a három lándzsásból egy kívül marad az ajtón míg kettő belülről áll őrt a báró átvág a termen és helyet foglal egy faragott és robusztus támlás széken ami kisebb trónszéknek is beillene de vonalai eléggé letisztultak a támlás szék háta mögött a jobbján a durva arcú őrparancsnok helyezkedik el míg a balján már bejöveteletekor is egy sötét teljes vértezetet viselő alak áll ám a vértezet nem hasonlít a klasszikus forgókkal ellátott nehéz vértezetekre az alak arcát nem látjátok mert csuklya árnyékába borul az oldalán pedig egy finoman megmunkált hosszú kard függ.
A báró miután helyet foglalt egyenesen nekiszegezi a kérdést az öreg inkvizítornak.

- Hallgatom taleiosz Domvik nevében mit kíván még tőlem az egyház?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles

A báró trónszéke mágikus ám nem idősebb egy évszázadnál, a báró kardja is mágikus és az már két évszázadot is megélt, a báró megerősített bőrvértje is mágikus ám még nem élte meg az egy évszázadot, a báró balján a háta mögött álló csuklyás alak finoman megmunkált hosszú kardja is mágikus és már három évszázadot is megélt, valamint a csuklyás alak csuklyás köpönyege is mágikus ám az nagyon fiatalka.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fernan12.jpg)

Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Április 18. 10:39:37
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


A gyakorlatozó katonákat elnézve Tyrus úgy dönt, hogy érdemes lehet elraktározni az elméjében a látottakat (ruházat, felszerelés, farkasvonyítás, mozgás, ...). Később még jól jöhet, ha a báró katonáját kívánja megszemélyesíteni.
[Emlékfelidézés/beégetés, 1 Pp, 2 körös meditáció, 100. o]

Hmm. Remélem egy oldalon állunk a báróval a vérszívó ellenében. Máskülönben elég kellemetlen lenne ....

A báró éppolyan hidegen köszönti őket, mint amilyen maga az időjárás. Szavaiba cseppnyi keserűség is vegyül.
Az egyház és Slaza báró emlegetése külön-külön is okot adna Sánchez báró ellenszenvére. Együtt a kettő viszont ...

Valami azt súgja, hogy nem leszünk legjobb barátok a Félszeművel.

Figyelme nem lankad miközben bevezetik őket a báró lovagtermébe, ahol végre előadhatják jövetelük célját.
Az évek alatt már hozzászokott, hogy mágikus fegyverekkel, vértekkel, esetleg köpönyegekkel találkozzon. Na de egy trónszék?!

Mi a ... ?! Vajon mi célt szolgálhat?

Megpróbálja eldönteni, hogy most másképp látja-e a bárót, mint kint az udvaron. Hatalmasabbnak, félelmetesebbnek ... Változott-e róla a véleménye.
Tyrus úgy véli, hogy vagy a bárót hivatott megvédeni a befolyásolástól esetleg a hazugságtól vagy ellenkezőleg, a félszemű férfi befolyását igyekszik kiterjeszteni a hallgatóságára.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2021. Április 23. 13:14:09
Erigowi Artemise

Az este folyamán a Dalnok szavait figyelmesen végighallgatja a lány, amikor a dalnok a tanácsa végére ér, még a dal előtt megszólal.
"Köszönöm, igyekezni fogok a lelkemre venni a tanácsát, köszönöm."
A történetet nagy figyelemmel hallgatta, néhány alkalommal izgatottan figyelt, más történéseknél pedig inkább úgy tűnt, mintha elgondolkozna valamin.
"Csodálatos előadás, gyakrabban kéne előadnia, nagyuram. Holnap este akár mesélhetne helyi történeteket, hogy ne csak a messzi földekről halljanak a nagyurak."- biccent Primusz és az idős lovag felé.

Artemise reggel, amikor kilép a sátrából azzal kezdi a napját, hogy megpróbálja egy gyors masszázzsal az átfagyott végtagjait ellazitani, majd ad egy kis élelmet az állatainak. Annak ellenére, hogy ő aludt egyedül sátorban a társaság közül, nem tűnik kialvattabbnak. Az út során többször is behunyja a szemét egy pár percre. Amikor ébren van, a Pszi használatával igyekszik a teste hőmérsékletének a növelésével harcolni a fagyos idő ellen.

A báró uradalmán nem szólal meg, csak amikor a lovag úr a nevét emliti, meghajtja a fejét. Kis aggodalommal nézi, ahogy az őrök köréjük gyülekeznek, igy egy kicsit közelebb húzódik az idős lovaghoz és a dalnokhoz, bizva abban, hogy az inkvizició haragját nem akarja magára idézni a báró azzal, hogy az idős lovagot és a közeli kiséretét bántja. Miközben haladnak a báró felé, Artemise nem néz a mellette lévő katonákra, bizik abban, hogy az idős lovag bemutatkozása után barátságosabban fogják fogadni őket.
~ De mit fog mondani, ha azt kérdezik, hogy miért van a lovag egy ekkora társasággal? Mi lesz, ha a lovagot nem, de őket birtoksértéssel vagy mivel vádolják?~ mielőtt alaposabban elmélyedhetne a gondolataiban, megérkeznek a báróhoz, és a számonkérésére Aignan bel Verperiodi bemutatkozik és a társait is bemutatja a bárónak. Amikor a nevét mondják, ismételten meghajtja a fejét, mostmár viszont egészen mélyre, ahogy azt Erigowban a tartományurak számára szokás, majd  báró lábai elé néz, igyekszik kerülni a feltűnést.
(Észrevehetetlenség Amulettje - "Nem feltűnő" a lány, elsiklanak felette a tekintetek, ha nem konkrétan rá néznek.)

A báró szavaira, amikor megmaradt birtokáról beszél, felpillant, és észreveszi a fekete páncélos őrt is. A beszélgetés további részében a báró és a fekete vértes lovag között nézi a földet, időközben az egyikre, a másikra vetve a pillantását, és igyekszik figyelmesen hallgatni minden szót, hátha észrevesz valamit, amit bár a szavak nem, de a testtartás vagy a hanglejtés elárulhat.
~ Valami nem tetszik nekem, miért lenne egy ilyen páncél ilyen messze, egy kis uradalmon? Roppant különlegesnek tűnik, az ilyen lovagok inkább a nagyobb urak kegyeit keresnék, befolyásos vidékeken.~
Megpróbál a pszit használva megérezni, hogy a báró és a furcsa páncélos alak ellenük tör-e, majd miután elvégezte a ritust, csak csendben figyel tovább, hallgatva a bárót.
(Amennyiben van rá lehetőség, szeretnék egy Hatodik Érzék diszciplinát alkalmazni, úgy olvastam ez nem feltűnő, és az észrevehetetlenség amulettje elvileg segithet abban hogy még kevésbé legyen feltűnő)
(Emberismeret: AF, Igazság Amulettje)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Május 07. 23:32:45
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Korántsem hozza zavarba a báró fagyos tekintete, rezzenéstelen arccal fogadja az ellenszenvét a férfinak. Ám arra ügyel, hogy vonásai korántsem hassanak gőgösnek s felsőbbrendűbbnek, mindössze határozottnak s érzelemmentesnek. Elvégre nincs oka, hogy az előbbit mutassa, ahogyan ezt nem is tette sose korábban. A báró gunyoros élcelődése szintén lepattog róla, eleget töltött nemes udvarokban ahhoz, hogy megszokja ahogy az arisztokrácia minden lehetőséget megragad az előjogaik s hatalmuk hangoztatására. Különösen ha sértettnek érzik magukat...*

*Végigvezetik őket az erődön, egyenest a báró tróntermébe. Útközben végighordozza tekintetét a környezetén, alaposan végigmér mindent mit csak tud. Próbál olyan tárgyakta, személyekre, épületekre figyelni különösen, mik nem illenek oda. Bárminemű címer, felirat, kép, festmény, szolgáló, fegyverzet, stb.*

*Bent a teremben az illemnek megfelelően választja meg a távolságot a bárótól, s csak azután szólal meg, hogy a báró helyt foglalt a robosztus trónszéken s feltette kérdését. Tekintetével nem rest felmérni a sötétbe öltözött illetőt, s próbál ismertetőjegyeket keresni rajta. Címer, rangjelzés, tetoválás. Nem kerüli el a figyelmét, hogy immár a keserűség az, mi színezi a szavait a harag ellenében. Egyre inkább az az érzete támad, hogy elsősorban az Egyházat okolja, amiért a birtoka java részének tulajdonjoga átkeveredett Salza báróhoz. Tán a háború miatt, amit az Egyház hirdetett s így sodorta távol a földjeitől a bárót, tán egyéb megállapodást gondol az adásvétel mögött, melyben az Egyház kezét sejti.*

- Mindössze segedelmet, ahol tud. Akár szóval, akár vassal. - kezdi beszédét, kiemelve, hogy nem kényszeríti semmire a bárót az Inkvizíció nevében, tán ezzel is enyhítheti a köztük húzódó ellentétet. - Jó néhány holdtölte óta rendkívüli beszámolók érkeztek szokatlan farkastámadásokról a vidéken, mik nem kíméltek sem falusit, sem egyházbelit, sem karavánt. Azzal bíztak meg, hogy végére járjak a támadások miértjének s megakadályozzam, hogy a vadak ártatlanok vérével oltsák szomjukat. Habár társaim itt létének oka, hogy helyreállítsák az érckaravánok zavartalan haladását, úgy vélem a két cél elválaszthatatlan egymástól. Ön s emberei jól ismerik a környéket, a farkasok szokásait, felségterületüket. Tapasztaltak-e bármi szokatlant a viselkedésükben, változott-e valami a szokásaikban?

*Miközben a válaszra vár érzékeit az amulettjére hangolja, mellyel hazug szavakat keres amint a báró - avagy csatlósai - szólásra nyitnák ajakuk.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Május 13. 16:45:35
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

A báró előrehajol a trónszékén egy pillanatra öklén megtámasztja állát miközben fontolóra veszi a válaszát ám amikor megszólal hangja hideg és metsző mit a jeges északi szél.

- Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba taleiosz! Az Egyház és a Király már igen sok mindent kért tőlem minek meglett az eredménye, mondhatni igencsak csúfos eredménye és mire a kérések kapcsán felmerült feladataimból visszatértem, hirtelen azon kaptam magam, hogy az örökségem és a birtok legbecsesebb egyharmada a Salza családhoz került. Egyszóval, ha segedelmet kér ismételten az Egyház Domvik nevében, akkor bizony a szép szavakon kívül mást is fel kell mutatnia. Valamint nem utolsó sorban megjegyezném, hogy az ön által felvetett probléma Salza báró problémája a jobbágyainak biztonságáról és az érckaravánok zavartalan áthaladásáról neki kell gondoskodnia és nem nekem elvégre, ha nem képes megvédeni a reá bízott javakat, akkor nem méltó és érdemes a címére. Egyébként pedig furcsának tartom a beszámolóját a farkas támadásokról mert érdekes módon a jobbágyaim és a falvak nálam nem panaszkodtak a szokásosnál erősebb vagy fenyegetőbb farkas jelenlétről, hiszen ha ezt megtették volna akkor a Farkasezred élén hajtóvadászatot rendeztünk volna és ezzel a kellő szintre csökkentettük volna az elburjánzott farkas populációt, mivel a birtokom egész területén a Király által adományozott előjogként csak én és az embereim vadászhatnak farkasra, medvére és vaddisznóra. A véleményem a dolog kapcsán annyi taleiosz, hogy Salza báró erővel betelepített városi népei nem bírják a zord hegyi körülményeket és inkább elszökdösnek amit a bányák felügyelőjének valahogyan magyaráznia kell az elégedetlen báró felé. A karavánok kapcsán pedig nem tudok nyilatkozni legjobb tudomásom szerint egyetlen karavánt sem ért rablótámadás a birtokom területén és nincs is martalóc aktivitás, mert erről kemény kézzel és vasszigorral gondoskodtam, a karavánok a jobbágyfalvaimban megpihenhetnek és tisztes ellenszolgáltatás fejében ellátást kapnak. Egyszóval még mindig nem értem miért is kellene segítséget nyújtsak egy olyan problémában ami Salza bárót terheli.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi

A báró kastélya inkább egy végvárra emlékeztet az épület praktikus erődítmény ami híján van minden pompának a lovagterem felé haladva elhaladtok egy kis kápolna mellet ami Domviknak lett  felszentelve, ahol a térdeplők fényesre vannak kopva a rendszeres használattól. A báró emberei szótlanok és a báró szavait sem itatja át hazugság. A báró mögött álló csuklyás páncélos alakon semmiféle címert nem látni az egyetlen érdekessége a sötét színű teljes vértezetének, hogy azt az ízületeknél nem erősítették meg a mostanság olyannyira megszokott csuklós pillangó elemekkel ott csak finom kovácsolású láncszövet óvja a viselő testét.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fernan12.jpg)

Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2021. Július 03. 09:51:25
Erigowi Artemise

A báró szavait figyelmesen hallgatta.
~Tehát csak a 'rossz' nemesnek a területén voltak farkastámadások. Olyan, mintha a farkasok akaratlagosan annak a nemes földjén garázdálkodnának, mintha bosszút akarnának állni.
Hosszú másodpercekig vár, nem akaródzik megszólalni.

Végül, mivel más nem ragadja magához a szót, megszólal.
"Északon a jobbágyok szabadon mozoghatnak a földeken. Ha ön megmutatja, hogy képes megvédeni őket, biztosan számos jobbágy menne az ön földjére. Így nyerne is a segítséggel. "
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Július 09. 02:02:29
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Kezd megerősödni a benyomása, hogy a düh oly falat húzott az Egyház s a báró közé, melyet szinte lehetetlen lesz lerombolni szép szavakkal s ígéretekkel. A báró nem hajlandó egyelőre segíteni, mégis megejtett egy létfontosságú információt: a farkastámadások a bányák körül lehetnek, de legalább is nem az ő birtokán. Ez jelentősen leszűkíti a területet. Ráadásul megüti a fülét a báró kijelentése, miszerint a segítségéért cserébe valamit fel kell mutatnia. Ha bebizonyosodna. hogy Ravenna Corneliának köze van a vámpírokhoz, úgy felajánlhatja Sanchez bárónak a birtokát. De ez egyelőre feltételezés. Mindenesetre végighallgatja a férfi mondandóját. Habár megérti, nem tud azonosulni vele. Most már kicsinyesnek találja a báró mozgatórugóját. Mint valószínűleg minden nemesét.*

*Mielőtt megszólalna, Artemise ragadja magához a szólás jogát. Észak messze van innét s egy olyan társadalmat említ, mi idegen egy feudális rendszerre épült birodalomnak. Ám a báró az északi nővel volt a legelnézőbb eddig, s talán a szíve is meglágyul...*

- Domvik látja lelkem, megértem az álláspontját. Sokat veszített. Telket, vagyont, megbecsülést. Az Egyházat hibáztatja, tán jogosan, ezt nem az én tisztem eldönteni. Ám mindezek világi javak. Idővel múló dolgok, egyszeriben eljő a pillanat, mikoron az ember megfosztatik mindettől amint lejár az ideje e világon. Ha szerencsés, van kire hagyni ezen javakat. De mindez eltörpül amellett ami igazán számít. Hogy hogyan állunk majd Domvik előtt. Nem ismerem magát, nem ismerem a dolgait s nem látok bele a lelkébe sem. Annyit viszont TUDOK, hogy istenfélő ember. Mit gondol: ha a lelke találkozik a Teremtővel s a színe előtt vall, vajh miért nem segített szegény párákon, mit fog felelni? Dacból? Haragból? Büszkeségből? Elegendő lesz e felelet? - vár pár szívdobbanásnyit, hogy szavai célba érjenek, s csak aztán folytatja. - Nem úgy kérem a segedelmét, mint az Egyház szolgája, hanem mint embertársa. Mint említettem az emberei l ismerik a környéket s a vadakat, szaktudásuk előnyös lenne. Ha elfogadja megköszönöm, ha nem, úgy kívánom, hogy tiszta lelkiismerettel legyen.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Július 10. 08:35:48
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

A báró látszólag nem lepődik meg Artemise közbeszólásán nyugodtan végighallgatja miközben a szemével a tüzetesebb mustrát is megejti látszólag kedvére való a látvány csak ezt követően fordul a sacerdos taleiosz felé, mikor mindketten befejezték mondandójukat a báró felemelkedik a trónszékéről most tudatosul bennetek így felettetek állva, hogy egy bikanyakú medvetermetű ember, hatalmas tömegét könnyedén mozgatva lelép a trónszék emelvényének szolgáló pódiumról, miközben szavait Artemise-hez intézi.

- Artemise kisasszony északról, ha nem tévedek attól, hogy a birodalom jó viszonyt ápol nem egy északi királysággal és városállammal többek között az északi csodálatos ménesek királyságával Ilanorral az nem jelenti azt, hogy az ottan dívó szokások és törvények a birodalom területén is érvényesek vagy át kéne venni azokat a birodalomnak, hiszen a birodalomhoz és annak fennállásához képest az északi királyságok fiatalnak mondhatni kérészéletűnek mondhatóak. Shadonban a közrendűek a szabad városi népek kivételével akik egyfajta hospest közösségek nem rendelkeznek szabad költözködési joggal ami többek között biztosítja a birodalom stabilitását. Ám felhívnám figyelmét, mint a birodalom földjét tapodó külhoninak, hogy a Tavardolai Bulla külhoniakra vonatkozóan is tartalmaz rendelkezéseket. Többek között a bulla kimondja, hogy bármely származású honi, vagy külhoni illetve bevándorló, amely az Egyetlen igaz hitét vallja és elfogadja a korona primátusát, egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik Shadon földjén. – Artemise finom kioktatását követően a báró Verperiodi felé fordul, miközben mindannyian érzitek a belőle enyhén áradó friss fodormenta illatot - - Aignan bel Verperiodi sacerdos taleiosz mint Aignan bel Verperiodi kéri a segítségemet Domvik hatalmának kivetüléseiből a Septameron Hét Arcnak ötödik örökszentjére a Jóság Forrására hivatkozva kéri segítségemet? Hát hallja szavamat Aignan bel Verperiodi. Fáradtnak és megviseltnek tűnnek ezért a vendégszeretetemet és a Karvalyorom vendégszeretetét élvezhetik amíg kívánják, ám Salza báró jobbágyainak és földjeinek problémái kapcsán ellenszolgáltatás nélkül sem embert sem felszerelést nem kívánok mozgósítani, csak abban az esetben, ha sacerdos taleiosz-i minőségében arra kimondottan írásban utasít, vagy ha a hit bemocskolására, eretnekségre utaló cáfolhatatlan bizonyítékot mutat fel Salza báró itteni birtokain ez utóbbi esetben természetesen minden tőlem telő segítséget megkap. Vacsorára várom önöket és addig is ne nézzen bolondnak taleiosz a papi szék nem véletlenül küldte önt erre a vidékre – mondandóját követően a csúf hegek szabdalta arcú őrparancsnokhoz fordul - Vier (Ame Vier) hívasd Harit (Gero Hari) ,Lorriat (Cero Lorria) és külön hívassátok Jonecio (Gadra Jonecio) atyát vendégeinkhez. Aignan bel Verperiodi sacerdos taleiosz és kísérete teljesen szabadon bejárhatják a Karvalyormot, hogy láthassák nincs titkolni való és egyben a személyes vendégeim is. És ha most megbocsájtanak szólít a napi kötelesség. – felétek fordulva biccent majd magatokra, hagy a rusnya őrparancsnokkal a csuklyás páncélos alak szinte hangtalanul árnyékként a távozó báró nyomába szegődik.

/Ha nem tartóztatjátok a bárót távozik és nemsokára megérkezik Hari és Lorria akik a gyermekkorból éppen hogy kinőtt serdült fiú és lány csak shadoni nyelven értenek/

Amikor megérkezik Hari és Lorria a rusnya őrparancsnok elvezet benneteket a szállásotokra, ami a lovagterem alatti szinten található és három szoba kettő kisebb és egy nagyobb amit a rendelkezésetekre bocsájtott a báró. A szobák inkább szerzetesi cellákra emlékeztetnek, mint nemesi vendégszobákra. Aignan és Artemis kapja a két kisebb egyszemélyes szobát – cellát míg a többiek a nagyobb szobában kerülnek elszállásolásra. Aignan cellájában az ágyon és ládán kívül még helyet kap egy szerzetesi álló íróasztalka papírral, pennával, tentával és pecsétviasszal, míg Artemise szobájában egy apró egyszerű fésülködőasztal található az ágyon és a ládán kívül. Az elszállásolásotok végén az őrparancsnok távozásakor érkezik meg Jonecio atya aki meglepő módon szintén egy fiatalember alig idősebb Harinál és Lorrianál.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Augusztus 01. 10:29:39
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Hang nélkül hallgatja végig a báró feleletét. Egyelőre nem áll szándékában segítségre utasítani a báró haderejét, hiszen nem tudják pontosan kivel is állnak szemben. A vámpír szava még nem ékes bizonyíték, nem bízhat meg benne teljes mértékig. S egészen addig nem élhet vissza hatalmával s nem használhatja az erőforrásokat meggondolatlanul.*

- "Vacsorára várom önöket és addig is ne nézzen bolondnak taleiosz a papi szék nem véletlenül küldte önt erre a vidékre."

*Fejezi be a báró, ami enyhe gyanakvást ébreszt fel az inkvizítorban, miszerint a férfi sejtheti: valami nincs rendjén a környéken. Vagy csupán arra utalt, tudja, hogy egykoron a családja szoros kapcsolatban állt a Ravennákkal? Hallott a Verperiodik fekete foltjáról? Ez esetben a bárónő is osztja egykori atyja nézeteit? Ha így van, s Sánchez báró ezt tudja, úgy miért nem informálta az Egyházat? Netán ő küldetett Rudqvist inkvizítorért? Megannyi kérdés s spekuláció...*

- Így volna? - kérdez vissza semleges tónussal a hangjában. Nem lepődne meg ha konkrét válasz nem érkezne, de kíváncsi a báró s csatlósai reakciójára.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Augusztus 01. 13:12:57
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aligha lehet okolni a bárót a keserűségéért. Kötelességtudatból elment, hogy megharcolja mások háborúját, és arra tért haza, hogy gyakorlatilag kisemmizték.
Tyrus nem óhajtja közbeszólásával megzavarni ezt a fegyverek nélkül vívott párviadalt. Két erős akarat összecsapása ez.
A báró egyértelművé tette, hogy önszántából nem fog segíteni, csak ha a másik kijátsza az inkvizíciós kártyáját. Ami egyébként elég erős ütőlapnak számít shadoni földön.
Tyrus már korábban is tapasztalta, hogy az inkvizítor nem szívesen árulja el, hogy vámpírokkal van dolguk. Mintha a fogát húznák. De alighanem kénytelen lesz közölni a báróval a felfedezésüket.
Mindenesetre némán figyeli a beszélgetést, a bárót, a titokzatos fekete alakot a háta mögött.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Augusztus 02. 16:08:34
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

Az inkvizítor zárszavánál a báró visszafordul az ajtóból és onnan válaszol lustán mint egy álmos oroszlán, amíg az őt követő csuklyás páncélos alak jól nevelt árnyékként másfél penge távolságra lehorgonyoz urától, miközben mellettetek a rusnya képű őrparancsnok unottan rágcsál egy eléggé fás szalmaszálat.

- Így van Verperiodi sacerdos taleiosz, bármennyire is hihetetlennek tűnik jól ismerem az egyház felépítését egy szintig leiosz, mendraeiosz és taleiosz mint rang vagy beosztás mind ismeretesek előttem, mivel megboldogult atyám annak idején papnak szánt csak hát ifjú fejjel mondhatni túlságosan is szilaj és erőszakos voltam az egyháznak és éppen ebből kifolyólag tudom Domvikot és az Egyházat elválasztani a szívemben egymástól. Maga taleiosz az egyház ökle oda megy ahová küldik és nem véletlenül küldik sehová sem, bár Salza báró mögött és a báró ügyének ürügyével jelent meg előttem kétlem, hogy a fő indoka ez lenne, egy inkvizítor jelenléte nem túl jó ómen a sötétség szolgáinak, ezért is mint mondottam, nyugodtan járja be a Karvalyormot itt ugyan semmi tisztátlant nem fog találni. Nem kell elárulnia a valódi okokat amiért itt van és valójában kíváncsi sem vagyok rájuk, ám ha nem árulja el az okokat vagy okot akkor egy a másik nemesembernek járó vendégszeretetemen túl ne várjon tőlem semmit, nem fogom az embereimet sötétben tapogatózva vágóhídra küldeni, ha csak kimondottan rangjánál fogva nem utasít erre mint már mondottam, akkor viszont önnek kell, majd elszámolnia minden egyes elvesztegetett élettel.

A báró egyenlőre úgy tűnik elégedett a helyzettel, mint egy jóllakott nagymacska lustán dorombol tudja, hogy hazai terepen van és úgy tűnik titkolnivalója sincsen, vagy csak úgy gondolja úgy sem találjátok meg azokat, hogy később a fejére olvashassátok. Lefektette a határvonalakat és úgy tűnik az egyházzal csak írásban idézhetően, hajlandó együttműködni, amivel igazolni tudja a tetteit mind az egyház mind a korona felé valószínűleg nem akar még egy fiaskót ami a megmaradt birtoka további csorbulását eredményezné, a beszélgetés alatt az ajtónállók is látszólag felengednek, főleg akkor amikor a báró szabad bejárást engedélyez társaságotoknak a Karvalyoromban

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2021. Augusztus 17. 16:27:27
Artemise

Artemise a nagyúr szavaira bólint, és halkan, aggodalommal figyeli ahogy nő a feszültség a lovag és a nemesúr között, viszont jobbnak tartja, ha még nem szólal közbe.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Augusztus 26. 23:33:02
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Eleddig megértő volt a báró óvatosságát s bizalmatlanságát illetően. Nem csak megfontolásból, de emberi tapintatosságból fakadóan sem akarta kényszeríteni taleoszi hatalmát a nemesre. Azonban a báró kezd visszaélni a helyzetével s gátlástalanul tereli egy olyan helyzetbe, ahol kénytelen a tudását minden jelenlévővel megosztani. A férfi megfeledkezik magáról s arról, hogy eme információk nem kerülhetnek óvatlan fejekbe. Van egy határ ahol a gőg már nem mentség a kötelességtudat elnyomására. Az inkvizítor érzi, hogy ez a pont vészesen közeleg.*

*A birtokra lépésüktől fogva először veti fagyos tekintetét a főnemesre. Arcára nem ül ki érzelem, mindössze tekintete óhajtja emlékeztetni kinek is tartozik elszámolással.*

- Ezek szerint nem csak nemesi nevelést kapott, báró... Bár önmagában az is elegendő volna ahhoz, hogy tudja: a tudás egy részletének az elhallgatása nem azonos sem a hazugsággal, sem a titkolózással. Mint ahogy a haditervet sem osztja meg a hadvezér az egyszerű katonákkal. Meglepődnék, ha nem élne ezzel a gyakorlattal... Jelenlétemre magyarázatot adtam, anélkül, hogy megtévesztettem volna a jelen lévőket. Ennél több nem tartozik a csatlósaira... Nem adtam rá okot, hogy megkérdőjelezze szavamat s becsületemet, a helyében óvatosabban vádaskodnék a jövőben... - fejezi be a báró rendreutasítását. Ha a báró meg tudja őrizni hidegvérét, úgy beláthatja a kisnemes igazát. Ha nem...

- Ha végzett a napi teendőivel, csatlakozom magához, báró uram. - kijelentés volt, nem kérés. - Addig is, köszönjük a vendégszeretetét.

*Enyhén meghajtja a fejét a báró irányába, ezzel is alátámasztva: tényleg hálás a vendéglátójának s nem csak az etikett beszél belőle. Szeméből immár eltűnt a fagyosság, ismét gyengéd melegség tükröződik belőle.*

//Amennyiben elszabadulnának az indulatok, úgy az utóbbi mondatra gondolom már nem kerülne sor.//

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Augusztus 27. 07:02:54
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise

/Mivel további verbális és egyéb atrocitás nem történik ezért vissza a szállásokhoz Hari és Lorria-ttahoz akik a gyermekkorból éppen hogy kinőtt serdült fiú és lány csak shadoni nyelven értenek, valamint a később érkező Jonecio atyahoz/

A szállásaitok, amik a lovagterem alatti szinten található és három szoba kettő kisebb és egy nagyobb amit a rendelkezésetekre bocsájtott a báró. A szobák inkább szerzetesi cellákra emlékeztetnek, mint nemesi vendégszobákra. Aignan és Artemis kapja a két kisebb egyszemélyes szobát – cellát míg a többiek a nagyobb szobában kerülnek elszállásolásra. Aignan cellájában az ágyon és ládán kívül még helyet kap egy szerzetesi álló íróasztalka papírral, pennával, tentával és pecsétviasszal, míg Artemise szobájában egy apró egyszerű fésülködőasztal található az ágyon és a ládán kívül. Az elszállásolásotok végén az őrparancsnok távozásakor érkezik meg Jonecio atya aki meglepő módon szintén egy fiatalember alig idősebb Harinál és Lorrianál. Hari a társaság férfiembereivel foglalkozik nagyon tartózkodóan érdeklődik az irányba, hogy az „uraknak” van e mosandó szennyesük valamint, hogy kívánnak-e fürdőt venni mert akkor forraltat vizet a mosdáshoz. Artemise körül Lorria sürgölődik szégyenlős félénkséggel kérdi, hogy a kisasszony kíván-e illatos fürdőt és, hogy szeretné-e ha a haját kifésülné, valamint még a mosandó szennyest kéri el. Mire a két siheder végez az elszállásolással megjelenik Jonecio atya a fiatal pap mosolyogva járja végig a társaságot és visszafogottan érdeklődik a társaság hogyléte felől valamint minden tolakodást mellőzve felajánlja, hogy ha valakinek lelki támaszra van szüksége, akkor a templom kapuja vagy itt fent a várkápolna mindig nyitva áll és ő is rendelkezésre áll a vígaszra vágyoknak, bár igaz főképp a lent a faluban a templomban található a várkápolnába csak hajnalonta jár fel, hogy a báró és háza népének megtartsa a misét, a felkínált „gyónás” lehetőséggel Gewin lovag kíván élni csak kis türelmet kér az atyától, hogy lefürödhessen az atya és Gewin lovag megbeszélik, hogy bő fertályóra múlva találkoznak a várkápolnában közös imára. Jonecio atya a legvégére, hagyja Aignan bel Verperiodi-t akivel a „szertartásos” üdvözlést követően a cellája magányába vonul.

Aignan bel Verperiodi

A hálócellád magányában Jonecio atya szent nyelven az iránt érdeklődik, hogy tisztségedből kifolyólag van-e valamilyen utasításod a számára, vagy esetleg a papi széktől hoztál utasítást, utasításokat számára.
Diego Juan Fernández Sánchez báró napi teendői egészen a estebédig ki fognak tartani, amennyiben céltudatosan nem keresed külön a vacsoraasztalnál a lovagteremben látod csak újra ezzel, hozza a finoman a tudomásodra, hogy bár a vendégszeretetét élvezitek a feltétlenül szükséges minimumnál nem kíván többet érintkezni veletek, főleg veled addig amíg nincsennek konkrét utasításaid a számára.

Tyrus Valles Erigowi Artemise

Elszállásolásotok közben Tyrus a keskeny ablak mellet állva, míg Artemise a fésülködő asztal mögött ülve az ablakon kipillantva ( „hálószobáitok” keskeny lőrésszerű szamárhátboltíves ablakai a „Felvonulási térrel” ellentétes irányba az erődöt hátulról határoló meredélyre tekintenek, így pompás kilátás nyílik a szirten álló vár mögötti szakadékokra ) egy hatalmas keselyűre emlékeztető kitárt szárnyú madarat láttok a szakadékokban vitorlázni és mintha valaki ülne a madár hátán, a hatalmas madár és „lovasa” úgy tűnik, hogy a mögöttetek magasodó hegycsúcsok közé tart.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/fernan12.jpg)

Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Augusztus 27. 10:54:43
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


"Egy a másik nemesembernek járó vendégszeretetemen túl ne várjon tőlem semmit."

Vetette oda nekik Sánchez báró. Tyrusnak egyelőre ez a fajta vendégszeretet tökéletesen megfelel.
Átadja Harinak a mosásra szánt ruháit és a fürdőre is igent mond. Tekintetével végigméri az érkező Jonecio atyát, bólint köszönésképpen, de különösebb figyelmet nem szentel neki. Meghagyja az ájtatoskodást a jó lovagnak. Lantját kezébe véve halkan pengetni kezdi, miközben kitekint a keskeny ablakon túlra.

Egy hatalmas madár vonja magára a figyelmét. A méretén túl az is különös benne, mintha ülne a hátán valaki. Egészen addig követi őket a tekintetével, amíg el nem tűnnek a szomszédos hegycsúcsok között.
(Ha van valaki kartávolságon belül, akkor némán megragadja az illetőt, majd kezével a jelenség felé mutat. Szemét mindvégig a madáron és utasán tartja.)
Egyelőre nem tud mit kezdeni a látottakkal, de elraktározza az információt. Később még jól jöhet.

A fürdést követően érdeklődik Haritól, hogy merre találja a kantint vagy a helyiséget, ahol a katonák a pihenő idejüket töltik.
Élj a pillanatnak, ne vedd a nyakadba a holnap problémáját - szokta mondani néhai mestere. Egy kis zene, némi ital, kártya- vagy kockajáték, amellett hogy remek szórakozás, talán megoldja a katonák nyelvét és kikotyognak ezt-azt.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Augusztus 30. 15:28:59
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Tyrus Valles

Gewin lovag már elvonult fürdőzni amikor megpillantod az ablakból a repülő jelenséget, így csak Prímuszt tudod magadhoz vonni, amint rámutatsz az égi jelenségre, Prímusz finoman hunyorít, mintha a nap a szemébe sütött volna, majd miután a „madár” és utasa apró fekete pöttyé zsugorodik a láthatáron nagyon halkan tesz csak megjegyzést.

-   Mintha a báró sötét varnyú árnyéka ki a trónszéke mögött gubbasztott teljesen hangtalanul lovagolta volna meg ama hatalmas tollas bestiát, de biztos nem lehetek benne, hiszen nagyon távol volt, úgy tűnik a nyugati hegycsúcs felé repült az elérni gyalogszerrel és mászással beletellik három négy napba is…

A fürdést követően Hari közli veled, hogy a katonák kantinja a barakkjuk alatt található az elővárban a nagy kör alakú toronytól balra, ám ott most nem fogsz találni senkit, mivel az őrségben nem lévőket a báró kegyelmes uruk már reggel kivezényelte a gyakorlótérre ünnepnap meg úgyebár nincsen mostanság, ám a kantin mellet a konyhában biztosan találsz jó pár embert a várnépek közül, hiszen készül a vacsora a megfáradt fegyvereseknek és a bárónak és vendégeinek is.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
(https://i37.servimg.com/u/f37/12/76/47/63/kzdvzl12.jpg)
*Piros csillag a nyugati hegycsúcs amire Prímusz gondol.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Augusztus 30. 21:32:12
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


A báró sötét varnyú árnyéka, ha?

Valóban a fura fekete páncélos alak volt madárháton? Tyrus próbálja értelmezni a látottakat. Mit jelent rájuk nézve, ha tényleg ő volt?!
Nem sokkal a megérkezésük (és kihallgatásuk) után a báró egy bizalmas embere sietve elhagyja az erődöt. Miért?

Véletlen, mi?

***

Az öltözékén végzi az utolsó simításokat, miközben hallgatja Hari útba igazítását. Sajnálatos. Azonban számított valami hasonlóra. A báró elég szigorú ember ahhoz, hogy csak úgy hagyja szabadon lófrálni az embereit.
- Mikor megérkeztünk a katonák épp gyakoroltak ... - meséli olyan közvetlenséggel, mintha ezer éve ismernék egymást. - Nagyon figyelemre méltó volt. Fogadni mernék, hogy te is olyan akarsz lenni, mint azok a farkasköpenyesek. Igaz-e, Hari? - játékosan a fiú vállába bokszol. - Hanem az a fekete páncélos alak, na az milyen ijesztő, én mondom, még a víz is levert tőle. - kicsit kivár, hátha ráharap a hal a csalira. Azután elmesél még egy-két történetet, az egzotikusabb fajtából, amik vele esetek meg még utazgatásai során, majd lantja kíséretében megindul a konyha irányába.

- Hahó! Szabad nekem ide bejönnöm? - dugja be óvatosan a fejét a konyhába - Hogy itt micsoda fenséges illatok vannak?! - azzal beljebb lép - Hű de jól néz ki! - hogy az ételre gondolt vagy valaki másra, az ki-ki saját fantáziájára van bízva. Hamiskás mosolyából ítélve lehet, hogy utóbbira.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2021. Augusztus 30. 22:24:27
Erigowi Artemise

Aggódó tekintettel hallgatja a nemes és a lovag vitáját, majd amikor elköszön az inkvizítor. Ő is meghajtja a fejét.
"Köszönöm a vendéglátását, nagyuram." - meghajol a nemes előtt, majd felpillant rá és a furcsa lovagra mellette. Végül egy kedves mosollyal az arcán emelkedik fel, és követi a szolgálókat.
A fiatal boszorkány egy külön cellát kapott az éjszakára, és még egy fésülködőasztallal is ellátták. A Lorria nevű kishölgy, szolgáló kíséri be a szobájába, és minden olyat sorol fel, amelyekre Artemisének talán odahaza volt lehetősége úgy igazán.
"Igen! Mindenképpen." - kap az alkalmon, és előhalássza a táskájából két inget és harisnyát, valamint a köntösét. Megszabadul a hosszú út porától piszkos harisnyájától, ingjétől és az imént elővett köntössel takarja be a testét, és a lehámozott ruhaneműket, valamint a hátizsákjából kiemelt használt ruhákat átadja Lorriának. - "Hálásan köszönöm. Egy fürdő is nagyon jó lenne, illetve ha jut valami maradék, moslék a Inkvizítornak és Dalnoknak a konyhából, azt nagyra értékelném. A fésülködés a fürdő után jobb lenne, mert most még nagyon csimbókos a hajam." - mutat a mellé telepedett állatokra a lány, majd amikor a hajáról beszél, kissé elpirul. - "Utána ha gondolod, befonhatjuk egymás haját." - mondja mosolyogva a szolgálólánynak.
Amíg vár a fürdőre, a fésülködőasztalhoz ült és nézte a távoli tájat, azon tanakodva, vajon merre lehet a küldetésének a célja.
Egyszer csak egy furcsa jelenséget pillant meg, egy madár, egy böszme madár és valaki van rajta, és az uradalomtól elfele halad, Artemise arcán egy mosoly húzódik félre, majd kinéz az ablakon. Ha lát egy madarat a keselyű közelében, akkor azt, máskülönben a keselyű magát próbálja befolyásolni. Egy kis verset mondott, miközben a tekintetét a kiválasztott madárra szegezte, és megpróbált az ő szemszögéből körbenézni.
"Madárka, madárka,
csácsogó madárka,
vidd el a levelem, vidd el a levelem,
gazdag erv hazámba."
Spoiler: megjelenítés
[[Madártávlat varázslat: 15 Manapont, 5 Km-es hatótávban látott madár látószögéből tudok nézelődni, és valamennyire tudom befolyásolni, merre menjen.]]
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Szeptember 02. 13:20:26
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Erigowi Artemise
Úgy tűnik, hogy a hatalmas madár ami valószínűleg ragadozó és utasa a környék összes madarát elriasztotta viszont legnagyobb meglepetésedre mágiád megfogan a hatalmas madáron látod amint a hegycsúcs felé tart, viszont a hátán ülő lovast egyáltalán nem látod, hiszen annyira nem tudod hátra fordítani a madár fejét, ám érzed, hogy a madár nem arra repül amerre szeretne elméjén az irányítást más valaki fogja szoros béklyóba és a hegycsúcs felé kényszeríti.

Tyrus Valles
Hari arca egy pillanatra felderül aztán locsog egy kicsit arról, hogy a báró farkasezredébe mekkora megtiszteltetés bekerülni a legjobbak, legkitartóbbak és leghűségesebbek és legelszántabbak közé, látszólag bálványozza a farkasprémesek bagázsát. A fekete páncélos alak említésénél egy kicsit elkomorodik, majd halkan beszél arról, hogy a báró egyszer a hegyekbe ment vadászni, majd kísérete nélkül a komor páncélos alakkal tért vissza eléggé meggyötőrt állapotban és csak „Varjúnak” hívja. Állítólag a Varjú némasági fogadalmat tett, valószínűleg, hogy ott fenn a hegyekben megmentette a báró életét még soha senki nem látta az arcát soha nem étkezik a palota népével, ám a templomban sokszor látták imádkozni, a báró fogadóteremben lévő székét is ő hozta pár évvel ezelőtt, keveset van a várban sokat utazik a környező völgyekben, ám vissza-vissza tér rendszeresen a báróhoz, ám senkinek egy rossz szava ne lehet rá ám eléggé egy hátborzongató titokzatos figura, mindig köszön minden várnépnek mármint a sisakjával biccent.
Később a konyhán a báró erődjének teljesen más arca mutatkozik meg a konyhán vagy kéttucat cseléd sürgölődik nők, férfiak, gyermekek vegyesen hangos zsibongás közben a kinti szigor a konyha küszöbén hangulatában elkopik, ám mindenki teszi a dolgát, látszólag a vacsorát készítik elő a várnépeknek közlik veled a maguk egyszerű módján, hogy őket ugyan nem zavarja az uraság, viszont külön sajnos nem tudnak foglalkozni a „méltóságos” úrral mert ugyan munka van és a báró és háznépének, no meg a kardforgatóknak vacsora kell. Ám úgy tűnik, hogy vagy Hari vagy valaki más a háznépből már megvitte a hírt, hogy világjárt ember és egyben mesemondó vagy ezért a konyhai személyzet gyengéden unszol, hogy mesélj mi hír a széksefővárosban, vagy utazásaid során megélt kalandjaidról és itt nem a fehérnépek elhódítására gondolnak.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Szeptember 03. 17:58:01
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


Tyrus elvesz egy cukrozott briósnak kinéző süteményt az egyik tálcáról. Nemrég vehették ki a sütőből, még szinte meleg. "Zsákmányával" letelepedik az egyik asztal mellé, ahol feltehetőleg a legkevésbé van láb alatt. Behunyt szemmel szívja magába az illatát.

- Mhmmhm. - majd beleharap és még szinte falattal a szájában mondja - Nagyon jó!

Örömmel tesz eleget a "felkérésnek". Előbb megosztja a "legfrissebb" híreket, majd zenei aláfestéssel mesél ibarai kalandjairól. Helyenként furcsa hangzású dzsad szóvirágokkal szórakoztatja hallgatóságát...
- Az egyik emírnek ... a nevére most nem emlékszem .... de mindegy is... volt egy ugyanolyan trónszéke, mint a bárónak. Namármost az emír képes volt kiolvasni, hogy mi lakozik az elébe járuló emberek szívében, ha a trónszékén üldögélt. A báró is tud ilyet, úgy értem a széke? ... Egészen kiszáradt a torkom. Nem vennék zokon egy kis frissítőt. Ahh, köszönöm!

Majd helyi dalok következnek. A népszerűektől haladva az újdonságig. Egy-két északi történettel felvezetve pedig eljut a következőhöz.
- Ott fenn, északon, magam is találkoztam egy ilyen fekete páncélos alakkal. Tudjátok kire gondolok. Eleinte nem nagyon kedveltük egymást, de aztán egészen jól elmúlattuk az időt egy üveg törpepálinka mellett. Azt kimondottan szerette. - szemének forgatásával jelzi, hogy túlságosan is - Mondjuk nem volt egy szószátyár típus. Ez a Varjú, így hívják, igaz? Ez is északról jött? Lehet, hogy ismeri a barátomat.

Irodalmi műveltségét is megcsillogtatja. Majd ahogy a nemesi udvarokra terelődik a szó...
- Van nekem egy unokaöcsém, aki pont abba a korba lépett, hogy elszegődhet apródnak egy nemes úr mellé. Itt jó dolga lenne, a báró udvarában? Vagy esetleg a szomszéd kastélyban több szerencsével járna?
Mielőtt nagyon elkomorodnának az arcok vagy megfagyna a hangulat ismét a húrok közé csap és vidám kocsmai történetekkel, nótákkal igyekszik feledtetni a Ravennák felemlegetését.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Szeptember 10. 16:52:35
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Tyrus Valles
A konyhai személyzet sürgése a történeteid ellenére sem, hagy alább szórakoztató történeteidbe bújtatott faggatózásaidon jót nevetnek ám a maguk módján, hol óvatosan, hol kacérkodva válaszolgatnak, hol egyszerűen, hol kifinomultan és néha nyers egyszerűséggel. Szórakoztatásod közben kiderül, hogy a báró nem képes gondolatokat olvasni ám mióta megvan a trónszéke azóta sohasem volt beteg és telente az ízületeire sem panaszkodik és a köszvény sem gyötri. A Varjú említésénél nem túl bőbeszédűek annyi ismét kiderül, hogy egy alkalommal a hegyekből csak a báró és a Varjú tért vissza, gyakran látni a kápolnában amint imádkozik és elég sokat van távol az erődtől valahol a völgyekben kóborol ám a településeket valószínűleg nem nagyon érinti, mert a környékbeliek még ritkábban látják állítólag a legtöbbszőr a szabadban táborozik.
A báró szolgálatának kapcsán  kiderül, hogy a báró roppant vonalas ember néha kegyetlennek is tartható a lopást és mások tulajdonának elbirtoklását roppan szigorral torolja meg, valószínűleg abból adódik, hogy amíg a báró a háborúban a koronát és az egyházat szolgálta addig megboldogult atyja Jonecio atya elődjének Scado Garios atya tanácsait követve a birtok jó része fölött elveszítette a befolyását aztán Scado Garios atya a fővárosba távozott és ha hinni lehet a pletykáknak magas tisztségre emelkedett az egyház körein belül, míg az öreg bárót magához szólította Domvik az ifjabb báró meg visszatért a háborúból a birtokából megmaradt csonka földhöz. Azóta bár a báró hite töretlen Domvikban az egyházi személyeket nem túlzottan kedveli, Jonecio atyának az a szerencséje, hogy még fiatal és elfogadja a báró érzelmeit az egyházzal szemben. Állítólag a báró volt vendégségben a Ravenna birtokon, ám amikor visszatért csak annyit mondott, hogy bár lady Ravenna roppant gyönyörű ám amilyen szép olyan veszélyes is. A konyhában lévők szerint ráférne már a báróra, hogy megházasodjon mielőtt még késő lenne.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Szeptember 11. 13:57:34
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus csak hüledezik, a bárót ért arcátlanság hallatán.
- Ez aztán a hála, mondhatom! - csóválja a fejét tettetett felháborodással, majd nagyot húz korsójából. - Azért néktek sem lehetett könnyű. Gondolom voltak rokonaitok, barátaitok azokon a területeken. Most meg azt beszélik a népek, hogy szökdösnek elfele a bányából az emberek. Ez tényleg így van? Tán visszahúz a szívük a jó Sánchez báróhoz?

- De ha már így a rokonok kerültek szóba ... Idefele jövet a Csorba Fognál álltunk meg éjszakára. Tudjátok melyik az ... ahol azt a szegény molnárleányt ... szóval az, igen. De hogy állítólag annak a szerencsétlen teremtésnek élnek még rokonai. Én azt hallottam, hogy anyai ágon az unokatestvére valahol errefelé lakik ...  - néz körbe bizonytalanul, közben kezeit is felrakja, előre mentegetőzve az információ valóságtartamát illetően.

- Prímusz, a vezetőnk, idősebb, szakállas ... láttátok gondolom, szóval neki van egy keresztlánya. Nagyon bájos teremtés. De nagyon el van ám szomorodva. Vadászni indult a bátyja és napok óta nem látta. Azt mondják, hogy a farkasok.... na, de az nem lehet, igaz-e? A szíve szakad meg a kis szerencsétlennek, hogy nem tud semmit a fiúról.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Szeptember 17. 11:06:10
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles

A nehézségek hallatán a jelenlévők felkacagnak a konyhában és megtudod, hogy bár a báró szigorú ember amikor atyja elvesztette a bányák feletti felügyeleti jogát az ott élők elhagyták a településeket és visszahúzódtak, beköltöztek a báró által uralt megmaradt hűbérbirtokra, így az új hűbéresnek városi népekkel kellett betelepíteni a lakatlanná vált újdonsült hűbérbirtokát és a bányákhoz is a városból hozatott munkaerőt. No már most ezek az „alföldi” népek nehezen viselik a hegyekben lévő zord körülményeket csoda hát, hogy elszökdösnek. . .
A molnár említésekor egy pillanatra csend telepedik a konyhára, majd kényszeredetten újra éled a zsibongás a jelen lévők olyanokat mormognak az orruk alatt, hogy soha nem jó ómen az egyszerű embernek ellentmondania hűbérurának és ha meg is teszi azzal kihívja maga ellen a sorsot és akkor magára vessen, hiszen az uraságnak mindig igaza van és ha ez nem is lenne így akkor is igaza van, ha vannak is rokonok még a környéken kétlik, hogy bevallanák senki sem akar egy ellenszegülő jobbágy rokonságába keveredni és megbélyegződni ezáltal.
A hegyi farkasokról nem tudnak semmit egy biztos a környéken mostanában nem garázdálkodott farkashorda és a báró fennhatósága alatt lévő településekről sem érkeztek aggasztó hírek.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2021. Szeptember 19. 10:25:25
Erigowi Artemise

Hosszú ideig, a maradék tiz percig a madár szemszögéből figyeli a tájat, hogy merre megy, esetleg leszáll-e valahol, milyen irányba tart, majd ezt követően előveszi a tintáját és egy papirra elkezdi felskiccelni, amit látott, helyszint, próbálja felidézni, hogy nem látott-e a madár hasonló épületet, romot, kaput amit keresnie kell, vagy netán mocsarat, vagy tornyot, mint amikről álmodott az jósálmában.

Ha megérkezik a leányzó, akkor szivesen elbeszélget vele egymás hajának a befonása közben.
"igen, igen, nálunk sok más szokás van, mint itt ezen a földön. A nagyúr termében kicsit megijesztett az egyik őre, ilyen nagy fekete páncél volt rajta, gondolom, hogy nem kell tartanunk tőle, csak olyan ijesztő az a páncél, amit visel. Meg a fekete szin sem segit sokat... Ő az egyház egy lovagja?"
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2021. Szeptember 24. 14:57:17
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Miközben megcsillantotta előadóművészetét, megpróbált némi információhoz hozzájutni. Inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Fény derült a báró trónszékének a titkára. Valamiképpen megerősíti annak az egészségét, aki helyet foglal benne.
Vajon már egyszeri alkalom is elég vagy huzamosabb ideig kell használni? Fogalmazódik meg benne a kérdés.
A Varjúról szinte ugyanazokat mondták el, mint amit Haritól hallott.
Az elnéptelenedő bányász településekről, farkastámadásokról, el-eltűnő vadászokról ugyanúgy nem tudtak mit mondani, mint lent a faluban, ahol nemsokkal ezelőtt az éjszakát töltötték.
De legalább megpróbálta. Amúgy sem ő ajánlkozott, hogy megkeresi a vadászokat ...
A Kyra nevű szörnyetegnek látszólag nincsenek élő rokonai. Újabb zsákutca.
A konyhában szorgoskodó népeket hallgatva Tyrusban megerősödik az a benyomás, hogy a báró tisztában lehet szomszédja "képességeivel", azonban józan eszének engedelmeskedve távol tartja magát tőle.

A zenés mesedélutánt követően kószál még egy kicsit az erődben. Majd csatlakozik társaihoz a vacsoránál.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. Október 04. 15:21:03
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Erigowi Artemise

A hatalmas madár egyre jobban megközelíti a legközelebbi hegycsúcsot ahol már a fagy és a hó az úr majd méretéhez képest elegáns könnyedséggel merül bele a meredélyeket övező ködbe a következő percekben csak a ködöt és a sziklafalakat látod egy biztos erre a területre nagyon de nagyon kevesek tudnak felmászni akik ide érkeznek azok vagy mágiával vagy valamilyen szárnyas jószágon teszik meg az utat. A ködös kanyonban egyszer csak kitisztul az idő és a szikrázó napsütésben a fagyhatár felett elhelyezkedő vad és érintetlen zord fenyvesekkel határolt szakadék tárul fel, pontosabban majdnem érintetlen, mert a szakadék összeszűkülésénél a két oldal szirtjeit egy ódon viseltes növényzettel benőtt szamárhát boltíves diadalív köti össze nyaktörő magasságban. A diadalív mellett valaha épületek állhattak legalábbis a romok és falcsonkok erre utalnak ám az idők folyamán valószínűleg összeomlottak és alázuhantak a mélybe. A diadalív mélyén a szikrázó napsugarakat elnyelve hártyaként pulzálva sötétség kavarog lüktet, a bolthajtáson ódon írásjelek sorakoznak köztük a Ringil szimbólumát látod felvillanni miközben a madár belerepül a nyugtalanítóan kavargó és pulzáló sötétségbe. A következő pillanatban már egy másik szirtekkel határolt völgyben repültök valószínűleg a hóhatár felett, ám a völgy aljában a növények üde zölden pompáznak, úgy tűnik lent melegvizű források találhatóak. A szirtek falain a régmúlt dicsőségét hirdető időtől megviselt épületek kapaszkodnak és törnek a napfény felé, az épületek a korábban látott diadalív stílusjegyeit viselik. A madár megcéloz egy a sziklafalból kinyúló nagyobb teraszt amin apró alakok állnak, amik aztán lassan kibontakoznak az égi „paripa” négy humanoid közé száll le ebből kettő finoman megmunkált sötét páncélt visel ám a fejük helyén nem emberi, hanem hatalmas sas madárra emlékeztető csőrös fejeket viselnek a másik két alak meg mintha hatalmas macskaemberek lennének az egyik hatalmas rőt vörös sörénnyel dagadó izmokkal és komisz tépőfogakkal rendelkezik oldalán komisz csontpengével, míg a másik inkább egy nagyon öreg megfakult bundájú fekete párducra aki egy göcsörtös botra támaszkodik, mely boton mindenféle csontok és apróbb koponyák lengedeznek az aggastyán macskaember csuklójáról és derékövéről is csontok és gyöngyök lógnak, valamint az övén még egy apró dob is helyt kap. Az agg vizenyős tekintetét a madárra emeli majd annak tekintetébe fúrja egy pillanatra elvicsorodik és a kezében lévő bottal a terasz kövezetére koppant, a következő pillanatban a kapcsolat megszakad a madárral ismét az erőd szobájában ülsz.
Nemsokára megérkezik a szolgálólány Lorriat (Cero Lorria) és elkezd megágyazni és rendet rakni valamint az apró kandallóba is begyújt csak ezt követően fésüli ki a hajad, ha úgy kívánod a fésülködés és hajfonás közben megemlíted a „sötét” lovagot aki kapcsán Lorriat elmondja, hogy itt a várban csak Varjúnak nevezik és nem az egyház lovagja, sőt azt sem tudni, hogy vajon kinek a lovagja egy biztos évekkel ezelőtt lekötelezte a bárót, valószínűleg megmentette az életét a hegyekben és azóta rendszeresen felbukkan az erődben, az arcát még senki sem látta és szavát sem hallotta még senki állítólag hallgatási fogadalmat tett. „A báró hiszi és féli Domvikot, ám egyáltalán nem szereti az egyház szolgáit a papokat és paplovagokat” – mondja Loriatta a hajadat fésülgetve.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. Október 30. 00:14:50
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*A báró látszólag nem reagál a rendreutasításra, ami arra enged következtetni, hogy nem áll szándékában kenyeret törni az Egyházzal. Legalább is egyelőre s nem nyíltan. De ebben a szent minutumban ez megteszi. Mikoron a báró elvonul enyhén biccent a többieknek, jelezvén hogy nyugodtan fáradjanak az őrparancsnok után. A rusnya férfi vezényletével átvágnak a lovagtermen egészen a "hálószobákig", ahol végül feloszlik a társaság az elszállásolás során.*

*Gyengéd mosollyal köszöni meg a sihederek szorgalmát s kérdésére közli Harrival, hogy élne a fürdés s a ruhái kimosásának lehetőségével is. Csendesen szemléli a fiatalok s társai sürgölődését, tekintetét egyedül az atya érkezésekor szakítja el a többiekről. Gyorsan végigméri a papot s rögtön feltűnik a férfi kimondottan fiatal kora. Egy pillanatra visszaemlékszik saját magára, mikoron Domviknak tett hűséget. Már akkor sem volt pelyhes szakállú s azóta eltelt pár tél. Kihúzott háttal s háta mögött összekulcsolt karral türelemmel várja, hogy a pap figyelme végül őt is elérje. Egészen addig a folyosón várakozik míg Jonecio atya szertartásosan nem üdvözli. Viszonozza az üdvözlést a megszokott módon, majd beljebb invitálja a papot. Előre engedi a fiatal férfit s mögötte belépve behúzza az ajtót.*

*Miután végighallgatta az atyát egy pár másodpercig az ablak felé fordul s tekintetét a tájon pihenteti. Valójában időt szeretne nyerni, hiszen nem készült fel, hogy az atya ilyen fiatal lesz. Enyhe kétely ütötte meg a szívét, hogy rendtársa nem lesz képes elviselni a tudás súlyát, hogy megrendítheti Domvikba vetett hitét. Szégyent érez, hogy ez egyáltalán eszébe jutott, ám rangja felelősséggel látja el. Meg kell győződnie a pap akaraterejéről, különben több kárt okoz mint hasznot. Visszafordul az atyához s szemeit belefúrja az övéibe. Szintén szent nyelven szólal meg, beszéde tagolttá válik, jól kiemelve a fontos részeket.*

- Mielőtt szólok, tudnia kell, hogy olyan tudás birtokában vagyok mely reményt s hitet zúzhat szét ha az nem elég erős. Életeket változtathat meg avagy tehet teljesen tönkre. Beleértve a magáét is. Amit most mondani készülök az nem tartozik mindazokra kik nem élvezik Domvik áldását magukon. Innentől titkolóznia kell életed végéig, mely belülről fel fogja emészteni ha a hite bármikor is megrendül. A tudásnak ára van. Tudnom kell, hogy képes-e megfizetni ezt az árat.

*Habár tartása merev s hangja véresen komoly, mégis azt sugallja van a fiatal papnak választása. Nem fogja gyengének tartani, bárhogy is dönt a férfi. Elvégre mindkét döntésnek megvan a maga ereje. A jó önismeret ritka erény. Amennyiben Jonecio atya úgy véli akarata elég acélos s meg tud birkózni a teherrel, úgy folytatja:*

- Gonosz erők rontása szállt alá a vidékre. Úgy vélem eme tisztátalanság a setétben lapul immár évtizedek óta, anélkül, hogy az Egyház tisztában volna a jelenlétével. Meg kell gyógyítsuk a hályogot, mi a rendünk szemén tapad, tudatni kell a rendünkkel, mily veszélyt rejt a Ködvölgy. Egy üzenetet kell eljuttatnia az Egyház feljebbvalóinak, s ezzel az Inkviziciónak. Tudtukra kell hoznia, hogy vámpírok tanyáznak a Ködvölgyben s hogy meg kell szabadítani tőlük Domvik népét. Erős a gyanúm, hogy Ravenna Cornelia bárónő is elkárhozott, de legalább is az irtózat székhelyéül a birtokán honol. Egy másik teremtményével, a gyermekével is találkoztunk a Csorba-fognál, immár felfedve, hogy nem egy bestia élősködik a védteleneken. Én, Conscius alcis Rei Aignan bel Verperiodi sacerdos inkvizítor a Ravenna birtokra vonulok, hogy kiderítsem mi az igazság. Ám ha elbukok, eme tudás nem veszhet a homályba. Ugye megértett, Conscius alcis Rei Jonecio pater?

*Amennyiben Jonecio atya elbizonytalanodna a kérésben, úgy megértően bólint s biztatásként kezét a vállára emeli. Egy szegmensre lelki támaszt nyújtana fiatalabb rendtársának, majd meghagyja neki, hogy a jó lovag gyónását követően térjen be még hozzá, egy levél fogja várni, melyet az Egyház feljebbvalóinak kell eljuttatnia teljes titokban s lehetőleg mihamarabb.*

*Bárhogy is döntene Domvik felkentje, míg marasztálná egy rövid ideig az idősb inkvizítor. Megkérdezi mit tud az egy téllel ezelőtt történtekről, miszerint egy farkastámadás során lesebesült rendtársukat - egy bizonyos Martin Pabló atyának a kísérője - a szerzetesekhez vitték gyógyulni a helyiek. Beszélt-e ezzel fiatalemberrel, a szerzetesekkel, hallott-e a rendhagyó farkastámadásokról.*

*Ahogy beszél szöget üt a fejében, hogy a túlélő pont előtte áll, de hagyja, hogy eme feltételezést megerősítse avagy megcáfolja az atya maga.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. November 01. 13:21:12
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi

A hálócellában Lorrila szó nélkül szedi össze a szennyest, majd halk vékony hangon közli a tiszteletre méltó atyával, hogy a ruhák holnapra fognak megszáradni tekintettel arra, hogy az ingeket fehéríteni szükséges, majd meghajol és távozik. Harri meghallgat, majd mutáló hangon jelzi a tiszteletreméltó vendégnek, hogy Gewin lovag is fürdőt kért, így az csak bő két óra múlva készül el, ha csak az uraság nem akar a tiszteletreméltó lovaggal együtt fürödni vagy előtte, majd a választ követően távozik a fürdő ügyeit intézni, valószínűleg vízhordás vár rá.
Jonecio atya gondosan végig hallgat és egy kis ideig hallgatásba burkolózik mielőtt szent nyelven ismét megszólalna.
- /Laqua Domiae/ Intelligo Rei Aignan bel Verperiodi sacerdos inkvizítor! Diego Juan Fernández Sánchez báró mellett Domvik szolgálata, amúgy is a remény újjáéledéséről szól a báró a magam módján jó ember. Tiszteli és hiszi Domvikot, megtartja Domvik reguláit ám a múltban történtek miatt az egyházat és annak képviselőit mélységesen megveti, valószínűleg Domvik küldetése, hogy a bárót visszavezessem az egyház keblére eddigi törekvéseim sikertelenek maradtak, bár a báró ellenszenve személyem iránt enyhülni látszik. Amennyiben nem kapnék hírt magától inkvizítor úgy a rám bízott tudást személyesen juttatom el a pontifexek tanácsához. A tudás és a hírek miket hozott tényleg aggasztóka főképpen úgy, hogy Candidatus sacerdos maximus Rudqvist inkvizítort annak idején teljes kíséretével egyetemben odaveszett egy hóviharban. Martin Pabló atyának a kísérőjének további sorsáról nincs nagyon tudomásom, pusztán annyit pletykáltak róla az itteni népek, hogy inkább tűnt egy inkognitóban utazó hatalmasságnak mint egyszerű kísérőnek. Az viszont bizonyos, hogy a völgyben Domvik hatodik arcának szentelt kolostorban csodás gyógyítások történnek és azt is rebesgetik egyházi körökben, hogy Albus sacerdos Baltasar atya is elzarándokolt megtisztulni a kolostorba a szerzetesek közé, bár ez utóbbi tényleg csak pletyka. A báró felügyeleti területén belül tudomásom szerint nem történtek agresszív farkastámadások, bár a Farkasőrség mindig levadássza a túlszaporodott állatállományt, amely vadászat egyben beavatás is amolyan férfias játék az ezred tagjai között.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. November 13. 10:17:44
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Az inkvizítor gyöngéden köszöni meg a szobalánynak az ingei elvitelét, ezt követően pedig a testvérét is megnyugtatja: szívesen vár a fürdővel Gewin lovag után.*

*Figyelmesen hallgatja végig az atya mondandóját. Egy kissé csalódott, hogy a megmaradt papról nincs további tudomása Jonecio atyának, bár érdekes mit elmondott róla.*

/Lingua Domini/ - S vajh miért pletykálják ezt a köznépek? A nevét tudja valaki?

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. November 18. 18:19:09
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi

Jonecio atya szavait gondosan megválogatva továbbra is a szent nyelven válaszól, látszólag nincs ínyére, hogy a helyi szóbeszédek alapján informáljon téged a valós tények ismeret nélkül.
- /Laqua Domiae/ Az nem tudhatom miért beszélik a népek de, hogy Martin Pabló atya másodmagával tartott a Betegek Gyógyítójának szentelt kolostorba ami ugye egy hármas szám és inkább tűnt az egész helyzet a helyiek számára egyfajta zarándoklatnak, ahol egy magát fel nem fedő személy rangrejtve utazik. Állítólag a Pabló atyát kísérő testvér mind az atyát mind fura kísérőjét egyaránt kiszolgálta, de inkább a kísérőre fordított nagyobb figyelmet. A kísérőn egy fura maszk volt ami stilizáltan a Tévelygők Tanítójának aspektusát jelenítette meg a maszkos kísérő állítólag a völgyben soha nem vette, le a maszkját és soha nem szólalt meg étkezni is elvonulva magányosan étkezett éjszakára fekete bársonymaszkot öltött alváshoz. A maszkot Pabló atya még akkor sem engedte levenni róla amikor az súlyosan megsebesült, úgy maszkban vitték a kolostorba, ahol állítólag a szerzetesek meggyógyították, ugyan úgy mint azt a megátalkodott sihedert aki harminc botütést kapott amikor a báró emberi lopáson kapták, átkozódva összetörten hagyta el szinte négykézláb az ítélőmezőt, ám azt beszélik, hogy a végén ő is gyógyulásra lelt a kolostorban, de ezek mind csak szóbeszédek Intelligo Rei Aignan bel Verperiodi sacerdos inkvizítor nem tudhatom mi belőle a valóság sem a sihedert nem láttam a büntetése óta sem Pabló atyát és kísérőit, bár ha tényleg zarándoklaton voltak akkor lehet, hogy még mindig a kolostorban tartózkodnak.
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2021. December 18. 16:05:00
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Elraktározza a hallottakat az elméjében, majd megköszöni a fiatal testvérnek az információit. Amennyiben Jonecio atya nem áll elő saját kérdésekkel, úgy elbocsájtja s saját dolgára ered. Ha a fürdő még várat magára, aladdig felkeresni a Domviknak szentelt imaszobát s lerója kegyeletét Ura előtt. Ha végzett - hasonlóan a faluban eljártakhoz -, itt is hagy egy ezüst tallért az alamizsnás kosárban, majd leáztatja magáról az út porát. Amint végzett felkeresi a bárót, szándékában áll az ügyüket rendezni még a vacsora előtt. Hagyott elég időt a nemesnek, hogy intézze a napi teendőit, nem fogad el elutasító választ.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2021. December 28. 22:38:57
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi

Jonecio atyának nincsen további kérdése és mivel feladatot sem adsz neki ezért jókívánságait kifejezve hamarosan távozik az imádkozást követően jól esik a fagyos éjszakák után a forró fürdő a hatalmas dézsában miben szinte teljesen el tudsz merülni. A fürdőzést követően egészen az erőd aljáig a sáros felvonulási térre kell leereszkedj, hogy a bárót megleld. Diego Juan Fernández Sánchez báró a baltaarcú sebhelyes szalmaszálat rágcsáló várnagyának társaságában bokáig sárban az emberei gyakorlatozását kíséri figyelemmel Ame Vier néha elbődül a báró mellett és kieresztett hangjával utasítja a gyakorlatozó embereket, nem egyszer kilátásba helyezve, hogy ne kelljen odamennie közéjük egy-egy ilyen fenyegetés elhangzásakor mindig élénkebben mozognak a kardok lándzsák és pajzsok is. Az egész teret élnék fegyverzörgés tölti be a gyakorlatozás miatt.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2022. Január 18. 23:20:18
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: "Vendégségben"
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Nem zavartatja magát a dagonya miatt, elsősorban harcos Domvik szolgálatában, nem holmi hivatalnok avagy úrifi, ki fél bepiszkolni magát. Mindenesetre megjegyzi, hogy egy valamicskét hamarabb térjen vissza a szobájába, hogy meg tudjon szabadulni a felesleges sártól. Illetlenség lenne úgy asztalhoz ülni. Mikoron leér a gyakorlótérre egy pár szegmensig még a katonákon felejti pillantását. Gyakorlott s szakavatott szemmel vizsgálja a mozdulatokat, s ha képes, akkor valamiféle építő jellegű hozzászólással hívná fel magára a figyelmet. Netán az egyikőjüknek erősödnie kell a pajzshoz, a lándzsa tartásán változtatni kell avagy a súlypontját alacsonyabbra kell helyeznie ilyen földi körülmények között. Amennyiben nem tud előállni ily segítőkész megjegyzéssel, úgy egyszerűen megszólítja a bárót.*

- Figyelemre méltó a fegyelmezettségük. - mondja felhívva magára a figyelmet. Ám valódi választ nem vár, így szinte rögtön folytatja is. - De tudja jól, hogy nem ezért kerestem fel magát, báró, hogy ezt elmondjam. Úgy vélem immár megfelelő a pillanat s a hely, hogy nyíltabban szóljak az ittlétem okán.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2022. Január 20. 11:57:38
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise






(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi

Amikoron megérkezel a báróhoz a csúf hegek szabdalta baltaarcú szalmaszálat rágcsáló várparancsnok Ame Vier magatokra hagy benneteket, látszólag nem akar az urak dolgába bonyolódni éppen elég volt neki a délutáni „audencia”, magatokra maradtok a jégkásás sárban ami az késő délútáni lehüléssel ismét kezd megdermedni, fagyni. Szavaid hallatán Diego Juan Fernández Sánchez báró  arcán apró mosoly fut át.

-   A legerősebb hadsereg is csak annyira erős, mint a leggyengébb katonája taleiosz, vagy maga nem így gondolja esetleg? Valójában nem tudom, hogy pontosan miért keresett fel mivel nem rendelkezem a gondolatolvasás képességével Verperiodi sacerdos taleiosz, de úgy gondolom előbb utóbb úgyis el fogja mondani, mivel nálam tudatlanságban tartással és nyomásgyakorlással nem megy semmire, túl sokat veszítettem, hogy hittem bizonyos egyházi személyeknek a múltban, többször ezt a hibát nem fogom elkövetni. Bebizonyosodott számomra, hogy az egyház akarata nem egyenlő Domvik akaratával. Érdekes, hogy a mostani helyzetet találja megfelelőnek, hogy jövetelének valódi okát elárulja már, ha tényleg azt fogja tenni, nem tudom egyenlőre miben más a mostani helyzet mint a délutáni mikoron megérkeztek és zárt falak között előadták állítólagos jövetelük célját. – hatásszünet – Viszont elgondolkoztató azon tény, hogy a kíséretéből senki sincsen jelenleg jelen még Gewin Da Lorre lovag sem ki ha hinni lehet a címerpajzsának a Kék Pajzsos lovagrend tagja, hallgatom sacerdos taleiosz.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2022. Február 24. 23:32:47
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: "Vendégségben"
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Részben, s csak aladdig míg ki nem emeli azt onnan. Csatatéren ez végzeteses lehet, valóban, ám gyakorlatozás közben megváltás. Az időbeni felismerés életeket ment. Mindenkinek megvan a helye a harcmezőn, csak meg kell találni azt. Épp ahogy az életben... - reagál a báró kérdésére, tekintetét egyelőre a katonákon tartva. Hiszi a saját szavait s nem csak bölcselkedésnek szánja.

*Nem kíván a báró magyarázatára választ adni, egyrészt feleslegesnek tartja, hogy meggyőzze a másikat szűklátásról, másrészt bizonyos részekkel maga is egyet ért. Domvik s az Egyház akarata valóban sokszor nem egyezik, az ember lelke gyarló s elméje korlátolt. Nem egyszer találkozott rendtársaival, kiknek túl sok vallást látott a szemében.*

*Nem áll kötélnek a báró gyanakvó s enyhén számonkérő hangnemétől, s nem próbál kifogásokat s mentségeket találni miért nem vallott színt a várban. Egyenesen beszél s kerüli a sallangokat.*

- Szavaimnak súlya lészen s nem tartoznak azokra, kik nem képviselnek döntésjogot netán akartuk ingatag.

*Fordítja tekintetét immár a férfira s mélyen beleszúrja azt a másik lélektükrébe. Határozottságot sugall a hangja, s egyaránt a végleges indokot miért ezt a pillantot választotta a megfelelőnek. Érezhető, hogy ennél többet nem kíván szólni ennek ügyében. Mikoron folytatja egy szegmensnyi hatásszünet után, hangjába kicsiny aggodalom is vegyül, melyet csak az igazán éles fülűek hallhatnak ki. Vagy kik ismerik a lélek tanulmányozásának tudományát.*

- Ittlétem oka ténylegesen a farkastámadások felülvizsgálata, melyet eleinte úgy gondoltam a meghasonlott időjárás okozhatott avagy befolyásolta valamely módon. Egy holdtöltével ezelőtt a Csorba-fognál táboroztunk le, pár vadász nyomait követve, remélve, hogy ők segíthetnek választ adni a kérdésekre ha életben vannak. - ismét tart egy lélegzetvételnyi szünetet, hogyha a nemes akarja, úgy megbizonyosodhat igazmondásában. - Ám a leégett malom nem a vadászokat rejtette, hanem egy vérivó bestiát. Kárt nem sikerült benne ejteni s két társunk az akarata foglyává lett. - mondja úgy, hogy hangszínét megüti a bú az apródot s a pengét említve. - Ami még aggasztóbb, hogy teremtője is eme földet tapodja, s ki tudja hány pokolfajzat még s kik szolgálják sötét akartuk. Úgy vélem eme teremtő, maga Ravenna Cornelia, a szomszédos birtok úrnője. Remélem így már érti szavaim megválogatását s tudja mit von maga után a tudás arról, minek létezni sem szabadna Domvik földjén...

*Gesztenyebarna szemét végig a bárón tartja, figyelve a reakcióját s minden szavát átvizsgálva amulettjével.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2022. Március 02. 16:23:00
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise






(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi

Szavaid hallatán Diego Juan Fernández Sánchez báró  arcán a ráncok megkeményednek szinte megfagy körülötte a levegő, asztrálja megfagy akár egy jéghegy egyáltalán nem tetszik neki a mondandód ám egyenlőre úgy tűnik nem vonja kétségbe az elhangzottakat, egyenlőre.

-   Súlyos vádak ezek Verperiodi sacerdos taleiosz, tudtommal a Ravenna családra már egyszer rávetült az eretnekség gyanúja ám az inkvizíció eljárása során tisztának találtattak. Vagy tévednék és a szóbeszédek hamisak itt fenn a hegyekben? – hatásszünet – Az elmondottak fényében még nem tiszta számomra, hogy mit is akar pontosan sacerdos taleiosz ám ha igaz, hogy egy vérivó bestiával egy túlvilági teremtménnyel van dolga és annak teremtőjével akkor szerintem nem a segítségemre és embereim segítségére van szüksége, hanem Domvik lovagjaira Leiosz Thairara és boszorkányvadászokra a Mendraioszokra lenne szüksége. Előre figyelmeztetem Verperiodi sacerdos taleiosz a megcsonkított birtokom által fenntartható haderő eltörpül Ravenna Cornelia hadereje és lehetőségei mellett. Végezetül pedig van valami közvetlen bizonyítéka Ravenna Cornelia érintettsége kapcsán, mert attól, hogy valakit „kegyetlen” és szeszélyes hűbérúrnak tartanak attól még lehet, hogy csak szigorú amely szigor nem egyenlő a gonoszsággal…..

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2022. Április 13. 11:45:46
Erigowi Artemise

A látomás után egy pár percig csak mereng, és a szolgáló megjelenése tudja kiütni ebből a kissé ledermedt állapotból, ahogy az ablakon keresztül nézett. Miután a szolgálólány végzett a hajának a befonásával, egy biccentés kíséretében bocsátotta el a lányt.
“Köszönöm hálásan, Lorria.” – mondja mosolyogva, ahogy megnézi a haját a tükörben. – “Csodálatos lett. Esetleg lennél szíves hozni egy kis üveg tintát, vagy szenet?” – mondta továbbra is mosolyogva.
Ha nem tud a szolgálónő adni neki tintát, akkor a dalnok urat keresi fel a kúriában, egy csepűrágónak biztosan kell a dalai leírásához tinta, szóval nála bizonyára kell, hogy legyen.
“Kedves uram, esetleg egy tintát vagy krétát tudna kölcsönadni nekem? Megfogott az ihlet, és szeretném minél hamarabb papírra vetni ezeket.”

Hogyha sikerül egy krétát/szenet vagy tintát szereznie, visszatér a szobájába, és az emlékei között matatva, az elméjét megacélozva (Emlékfelidézés diszcíplina, szükség esetén Mesterfokon tudja használni), igyekszik a madár szeméből látottakat papírra vetni. Az első tájat azzal a furcsa diadalívvel, a második tájat, a hóhatár feletti zöld tájjal, valamint a négy alakot, a két madárfejűt és a két macskaembert.
Feltűnik neki, hogy a Varjú nevű lovagnak is fekete páncélja volt, úgy, ahogy a másik két madárfejűnek, így megpróbálja a Varjút is lerajzolni a lapra, elválasztva a többitől. (Az emberalak rajzok csupán “melltől felfelé vannak lerajzolva”, akár egy portré)

Miután sikerült ezeket lerajzolnia (a papírosokat hagyja száradni egy ideig, addig gyönyörködik a befont hajában,
Végül, hogy a dalnok úrnak ne legyen kifogása az “ihletét” illetően, Artemise megpróbál egy amatőr verset faragni a látottakról. (Éneklés Alapfok)
Sűrű köd felett, a varjak lakomáznak
A fagyos hó felett viruló zöld mezők várnak
A varjak kárognak, csatadíszben állnak
De a bölcs macskaszemek mindent látnak.


Miután megszáradt a tinta, óvatosan feltekeri a pergameneket, majd a hátizsákjába helyezi őket, és elindul, hogy megkeresse a dalnokot ismét… Aztán fordul egyet, és inkább az idős lovag urat keresi. Habár a lovag úr veszélyes, talán ő többet tudhat ezekről a furcsa dolgokról, mint a dalnok… Csak óvatosan kell tálalni a helyzetet.
Ha megtalálja az idős lovagot, akkor megvárja tisztes távolból, amíg befejezi a beszélgetést a nemesúrral, majd a táskája szíjait fogva odalép mellé.
“Mélyen tisztelt Nagyuram, köszönöm a segítségét, hogy ilyen szíves vendéglátásban lett részünk az uraságnál. Szeretném meghálálni Önnek a segítséget. Ha esetleg van egy pár perce, találkozzunk valamelyikünk szobájában.” – mondja mosolyogva, majd körbenéz, hogy hallótávolságban vannak-e emberek, majd közelebb hajol hozzá, mintha a fülébe súgna valamit

//Mivel ha jól látom, a Aignan bel Verperiodi úrnak van Dinamikus pszi pajzsa, így azt érzi, hogy valaki szeretne egy üzenetet küldeni az elméjébe. Amennyiben ezt megengedi, akkor az alábbi üzentet hallja az elméjében

~ A fekete lovagról és a társairól ~ – majd ahogy ellép a lovagtól, még mosolyogva szólal fel.
“Alig várom, hogy találkozzunk, Nagyuram.”
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2022. Április 22. 20:39:39
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Tyrus Valles, Erigowi Artemise

A szolgáló sajnos nem tud a rendelkezésedre bocsájtani se szenet se tintát ezért kénytelen vagy nyakadba venni az erődöt és megkeresni Tyrust akit a konyhában lelsz meg miközben a konyhai személyzetet szórakoztatja és próbál megbarátkozni a helyiekkel nem titkolva azon szándékát, hogy minél több szóbeszédet begyűjtsön.
Artemise odalép Tyrushoz és kendőzetlenül előadja jövetele célját.
- Kedves uram, esetleg egy tintát vagy krétát tudna kölcsönadni nekem? Megfogott az ihlet, és szeretném minél hamarabb papírra vetni ezeket.

//OFF ha gondoljátok itt lehet nyúzni egymást egy kis interakcióval, amennyiben siker koronázza Artemise mesterkedéseit úgy el tudja készíteni a rajzokat OFF//

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi,Erigowi Artemise

//OFF amennyiben sikerrel járt Tyrusnál OFF//

A beszélgetésetek közben Artemise is felbukkan a fagyott sárban a gyakorlótéren ám egyenlőre tartózkodóan a távolban várakozik csak miután befejezitek a beszélgetést a báróval lép közelebb és szólítja meg az erőd uraságát.
- Mélyen tisztelt Nagyuram, köszönöm a segítségét, hogy ilyen szíves vendéglátásban lett részünk az uraságnál. Szeretném meghálálni Önnek a segítséget. Ha esetleg van egy pár perce, találkozzunk valamelyikünk szobájában.
A báró nem ad egyből választ csak a szakállát simogatja úgy tűnik ezzel nyer időt a gondolkozásra, miközben a báró gondolkodik elméd falain finom kopogtatást érzékelsz valaki kapcsolatba kíván veled lépni.


//Mivel ha jól látom, a Aignan bel Verperiodi úrnak van Dinamikus pszi pajzsa, így azt érzi, hogy valaki szeretne egy üzenetet küldeni az elméjébe. Amennyiben ezt megengedi, akkor az alábbi üzentet hallja az elméjében//
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Sol - 2022. Április 26. 10:54:42
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Miközben a konyhai népeket (és saját magát) szórakoztatja, megjelenik a vörös lány és szokatlan kéréssel áll elő.

- Kedves uram, esetleg egy tintát vagy krétát tudna kölcsönadni nekem? Megfogott az ihlet, és szeretném minél hamarabb papírra vetni ezeket.

- Nem is tudtam, hogy szokott verset farigcsálni. Meglátom mit tehetek az ügy érdekében. - feleli tréfásan. - Kell itt lennie ... egy darab ... krétának. - keresgél  az övtáskájában.
- Addig is ... - néz fel a keresgélésből - ... előadhatna valami saját költeményt. - szélesen mosolyog hozzá.


- Áhh, itt is van. - az északi lány felé nyújtja a krétát, majd visszahúzza, amikor amaz érte nyúl - Szerezhetek hozzá dallamot.
A választ megvárja, csak azután nyújtja ki a karját, nyjtott tenyerén ott pihen az író eszköz, de ezúttal hagyja elvenni.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2022. Április 26. 19:25:32
Erigowi Artemise

Artemise a bárd szavaira megvonja a vállát.
"Minden északi valamirevaló lánynak érdemes verselést tanulnia. Amíg a férfiemberek többsége hős lovagokként kerülnek a történelem pergamenjére, addig a leányok az irodalommal vagy kultúrával próbálkozhatnak, amíg nem találnak maguknak megfelelő férfit. Hát ha jól emlékszem volt egy..."
Egy mély lélegzetet vesz, majd lassú énekbe kezd:

"Amikor a nap vörös bársonylepelbe bújva
Felhő ruháit levetve a tengerben úszna
Shulur kikötőjében várlak újra meg újra
Bátor hősi kalandjaidat midőn megunva
A hűs keleti szellő vitorláid fújva
Visszahozna hozzám, visszahozna hazulra"

Amikor a bárd megvicceli a krétával, Artemise egy halk kuncogással néz a dalnokra, majd kinyújtja ismét a kezét.
"Tyrus Valles uram, nem udvarias ilyen csínyeket elkövetni" - bár a mosolyából egyértelmű, hogy nem neheztel egyáltalán a bárdra, tetszett neki a viccelődés.

"Ha megtetszik a versike, mindenképp örülnék egy dallamnak." - mondja mosolyogva, megvonva a vállát - "De most sietnem kell!"
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2022. Április 27. 14:01:16
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi,Erigowi Artemise

//OFF amennyiben sikerrel járt Tyrusnál OFF//

A beszélgetésetek közben Artemise is felbukkan a fagyott sárban a gyakorlótéren ám egyenlőre tartózkodóan a távolban várakozik csak miután befejezitek a beszélgetést a báróval lép közelebb és szólítja meg az erőd uraságát.
- Mélyen tisztelt Nagyuram, köszönöm a segítségét, hogy ilyen szíves vendéglátásban lett részünk az uraságnál. Szeretném meghálálni Önnek a segítséget. Ha esetleg van egy pár perce, találkozzunk valamelyikünk szobájában.
A báró nem ad egyből választ csak a szakállát simogatja úgy tűnik ezzel nyer időt a gondolkozásra, miközben a báró gondolkodik elméd falain finom kopogtatást érzékelsz valaki kapcsolatba kíván veled lépni.


//Mivel ha jól látom, a Aignan bel Verperiodi úrnak van Dinamikus pszi pajzsa, így azt érzi, hogy valaki szeretne egy üzenetet küldeni az elméjébe. Amennyiben ezt megengedi, akkor az alábbi üzentet hallja az elméjében//
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Ne haragudj, kedves Káem, én az idős lovagúrhoz akartam menni, az inkvizítorhoz, nem a nagyúrhoz.


A fent idézett reagrészt a bejegyzés alapján az alábbiak szerint módosítom a félreértés miatt:


(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: Úton
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi,Erigowi Artemise

//OFF amennyiben sikerrel járt Tyrusnál OFF//

A beszélgetésetek közben Artemise is felbukkan a fagyott sárban a gyakorlótéren ám egyenlőre tartózkodóan a távolban várakozik csak miután befejezitek a beszélgetést a báróval lép közelebb és szólítja meg az erőd uraságát megköszönve neki a vendéglátást
- Mélyen tisztelt Nagyuram, köszönöm a segítségét, hogy ilyen szíves vendéglátásban lett részünk az uraságnál. - majd azt követően Verperiodi lovaghoz fordul mondandójával- Szeretném meghálálni Önnek a segítséget. Ha esetleg van egy pár perce, találkozzunk valamelyikünk szobájában.
A báró nem ad egyből választ csak a szakállát simogatja úgy tűnik ezzel nyer időt a gondolkozásra, miközben a báró gondolkodik elméd falain finom kopogtatást érzékelsz valaki kapcsolatba kíván veled lépni, majd hallod a báró válaszát Artemise felé. -   Erigowi Artemise kisasszony itt délen vannak kötelességek melyre egy nemesembernek meg kell felelnie ilyen a vendéglátás hagyománya is egy másik nemesemberrel és kíséretével szemben.


//Mivel ha jól látom, a Aignan bel Verperiodi úrnak van Dinamikus pszi pajzsa, így azt érzi, hogy valaki szeretne egy üzenetet küldeni az elméjébe. Amennyiben ezt megengedi, akkor az alábbi üzentet hallja az elméjében//
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2022. Június 06. 12:13:18
Erigowi Artemise

Amikor érzi a kapcsolatfelvételt, összerezzen egy pillanatra, majd egy mély levegőt vesz.
~ Nem tetszik ez nekem. Jobb lesz, ha inkább kimentem magamat valahogy. ~
Természetesen beengedi a nemesúr üzenetét az elme pajzsán, majd a szavaira meghajtja a fejét mosolyogva, és szóban válaszol.
"Köszönöm, uram." - majd kihátrál a beszélgetésből, és amikor elvál egymástól a két férfi, akkor csatlakozik az inkvizítorhoz.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2022. Július 31. 17:13:30
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: "Vendégségben"
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Az értesülései helytállóak. Viszont azt már kevesen ismerik, hogy az első kivizsgálásra küldött inkvizíciós delegáció odaveszett a hágóban kísértetiesen hasonló időjárási viszonytagságok között... S arról még kevesebb lélek tud e földön, mily setét billog bélyegzi meg családnevem.  - elhallgat egy szegmensre s földre szegezi a szemét a szégyentől. - Szülőatyám gyalázatosan elárulta istenét s hazáját, s titokban támogatta az eretnek Fekete Lovagrend felföldi ténykedését. Mielőtt a maga keltette tűzvész lángba nem borította a várlakókat, tartós s időtálló levelezést folytatott a Cornelia családdal,  elsősorban a megboldogult márkival. Természetesen ezen levelek s tartalmuk a tűz martalékává lettek...

*Fejezi be mondandóját az inkvizítor immár végig a báró szemébe nézve. Az álla s az ökle megfeszül az emlékektől, hangjából megvetést s haragot lehet kihallani. Pár pillanatot vár mielőtt újra szólna, hogy elcsitítsa dühét. Hanghordozása szembetűnőbben lágyabb lesz, de mintha egy árnyalatnyi kétely is keveredne bele. Úgy látszik, ő is csak ember.*

- Nem ismerem az összes választ. A múlt, a jelen s a jövő, nem egy szépen megrajzolt térkép még Domvik áldásával sem, mindössze hiányos foltok összesége. Van, hogy csak megérzésekre, látomásora, benyomásokra s a hitemre támaszkodhatok... Ám a különös véletlenek s egybeesések - a levelezés, az inkivizíciós különítmény halála, a pletykák, a vámpírok jelenléte -, mind e irányba terelik következtetésem: hogy Ravenna Cornelia van az események középpontjában. Ha nem ő, úgy köze lehet hozzá akaratlanul is.

*Vesz egy mély levegőt, s egy pillanatig hagyja, hogy a bíró átgondolja s átértékelje a hallottakat. Egy pár szegmensig nézi a férfi arcvonásait, s hirtelen gyúlt felismerét keres, mely értelmet adhat mindennek.*

- Mindössze két dologban vagyok biztos. Először is, hogy alaposan ki kell vizsgálnom ezen aggodalmakat, s hogy ezt feletébb óvatosan s körültekintően kell csinálnom. Nem kívánok elődeim hibáival élni... - utal mind tanítójára, mind Sanchez báró földvesztésére. - Ha igazak a feltételezések, úgy nagy veszély fenyegeti a környéket...

Szándékosan kerülte eddig a báró jogos kérdését, miszerint miért tőle kér segítséget. Mivel ezt nem kerülheti ki, lassan, de megfontoltan válaszol. Egyelőre azt nem tudatja vele, hogy az Egyháznak már küldetett üzenetet. Úgy véli biztonságosabb ha minél kevesebben tudnak róla, úgy annál kisebb az esély, hogy szándékait felfednék a megbúvó hatalmak.

- Azt kérdezte, hogyan segíthet. Ebből a megvilágításból nézve, tud-e valamit, mely alátámaszthatja a gyanút? Aktívabb éjszakai élet, nappal nem mutatja magát a bárónő. Tan kevesebb megszökött jobbágy. Netán a vadállatok is egyfajta védőgyűrűt alkotnak a birtoka körül. Bármi ami szokatlan.

*Időközben feltűnik a fiatal északi szerzemény is, ám egyelőre a távolból figyeli a két férfi beszélgetését, amiért hálás az inkvizítor. A nő csak a mondadójuk lezártakor lép közelebb, hogy kifejezze háláját vendéglátójuk s az inkvizítor felé. Egy pillanatra félreérti a helyzetet, mikoron a nő a szobájába invitálja az idősb férfit, látható pír ül ki arcára ennek következményeként. Éppen udvariasan tiltakozna, mikoron az elméje pajzsán finom neszezést érez, mint mindig, mikor kapcsolatfelvételt szeretnének nyitni vele. A nő futó pillantása elárulja, kitől származik az üzenet, így megnyitja tudata kapuit.*

~ A fekete lovagról és a társairól ~

*Nem reagál hirtelen a mentális üzenetre, megvárja, míg a kisasszony elhúzódik tőle. Próbál uralkodni arckifejezésén, a "társai" szót kifejezően aggasztónak találja, hiszen a rejtélyes lovag az erődben egyedül mutatkozott. Végül egy apró bólintás kíséretében válaszol neki szóban:*

- Ahogy óhajtja, kisasszony. Ha megbocsájt, báró uram.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2022. Augusztus 18. 12:37:06
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi

A báró fagyos tekintet nem enged, valószínűleg nem lesztek soha a legjobb barátok, az már kiderült, hogy az egyházat főképpen a papságot nem nagyon szívleli viszont amikor a családod kerül szóba látszólag semmiféle előítélettel nem viseltetik a dolog iránt.
- A gyermekeket nem szabad atyáik bűnei miatt kárhoztatni, mindenkit megillet a tiszta lap ezzel bizonyára ön is tisztában van taleiosz és mielőtt a szememre olvasná, igen gyarló vagyok Domvik bocsássa meg nekem de az egyház kapcsán nem tudom az egyes személyeknek megadni ezt a tiszta lapot, míg más esetekben az egyéneket egyenként ítélem meg a tetteik alapján. – tekint rád szúrósan majd kis szünettel folytatja - Nem tudok semmilyen inkvizíciós különítmény haláláról egyedül arról hallottam, hogy egy zarándok csoport későn próbált meg visszatérni a belső tartományokba és majdnem mindannyian halálra fagytak a túlélők a völgy mélyén található kolostorban leltek menedékre, ott ápolták őket aztán, hogy a gyógyulásukat követően elhagyták-e a kolostort arról nincs tudomásom. – elmerengve tekint végig a udvaron gyakorlatozó embereken mielőtt újra megszólalna - Az itt élőket mindig veszély fenyegeti, bár zarándokhelynek számít ennek ellenére az ősi múlt és azzal járó veszélyek itt mindennaposnak mondhatóak jobb elkerülni a romokat, ám ha azok nem is a boszorkányság és eretnekség itt is felüti néha a fejét sőt igen van, hogy a sötét lovagrendek agitátorai sem tudnak nyugodni távol a egyház és távol a király. Ám egyenlőre amit elmondott az csak sötét gyanú nincs bizonyítéka és mint említettem súlyos vádakat fogalmazott meg a környék legbefolyásosabb hűbérurával szemben, bizonyítékok nélkül, s engem ez aggaszt jelenleg a legjobban – az elbeszélés közben megpihen gondolataiba merül mintha az emlékei között turkálna amolyan katona módra hasznos, nem hasznos mielőtt újra megszólalna - Szökött jobbágy az tényleg nincs a rossz nyelvek szerint a birtokra csak születni lehet és onnan elhalni. Vadállatok védőgyűrűje nos ilyesmiről végképpen nincs tudomásom. Nos ha már így felhozta valóban az úrnővel a ritka találkozásaink alkalmával, mielőtt megkérdezi négyszer találkozta vele, vagy vacsorával egybekötött estélyen vagy alkonyati vadászaton találkoztam, viszont egyszer fogadott a könyvtárszobájában nappal igaz odakint borús volt az idő olyannyira, hogy az olajlámpások közül párat meg kellet gyújtani a könyvtárba, hogy eloszlassák a félhomályt ez utóbbi alkalomra élénken emlékszem. – fordul feléd miközben újra fürkészően vizslat - Bizonyít ez bármit is taeliosz ?. – kérdezi majd kurtán bocsájt el - Természetesen menjen csak, lesz még időnk beszélgetni. – biccent, majd a távolabb álldogáló Artemise felé is meghajol gálánsan

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 Amennyiben a báróval folytatott beszélgetés alatt, használod az igazság érzékelő amulettedet úgy az amulett tanúsága szerint a báró igazat beszél, vagy meg van győződve lelke mélyén, hogy az igazságot mondja.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2022. Augusztus 28. 11:42:19
Erigowi Artemise

A fiatal boszorkány félrehúzódik, miután beszélt a vendéglátójukkal, és az idős lovaggal, megvárva, amíg elköszönnek, majd a lovag urat visszakíséri a szobájába. Mivel nem idegenek tőle nemesi házak titkai és az a mondás, hogy a falnak is füle van, miután bezárja az ajtót a lovag úr után, az ablakhoz lép, és merengve néz kifelé.
"Mindig is irigyeltem a madarak szabadságát, mindent megtennék, ha onnan, a magasból láthatnám a földet." - mondja halkan, mosolyogva, majd megfordul, és a táskájából előveszi a papirosokat, amikre felrajzolta a madárembereket és macskaembereket akiket látott, valamint a kis versikét, majd visszafordul az ablak felé.
Sűrű köd felett, a varjak lakomáznak
A fagyos hó felett viruló zöld mezők várnak
A varjak kárognak, csatadíszben állnak
De a bölcs macskaszemek mindent látnak.


"Mi mindent láthatnak, onnan fentről, amit mi nem láthatunk. Köszönettel tartozom, bel Verperiodi nagyuram, hogy maga mellé vett, ez a táj sokkal veszélyesebb, ha igazak a szóbeszédek, mint azt reméltem." - sóhajt egyet, majd a lovag felé pillant, látszik rajta, hogy bizonytalan, hogy mondja el azt, ami nyomja a szívét, a befont hajának a végével játszik, kerülve a lovag tekintetét, és az inkvizítor érzi, hogy ismét pszi úton próbálnak vele kapcsolatba lépni. Amennyiben átengedi az üzenetet, a lány hangját hallja a fejében.
~ Láttam a fekete lovagot elmenni. Egy hatalmas madáron utazott. Magasba szállt, magasan a hegyek fölé. Kíváncsi voltam, és egy furcsa tájat láttam magam előtt. Messze a felhők és a hó felett egy zöldellő, üde táj. Oda ment a fekete lovag, ott várt rá két sasember és macskaember. Fegyverzetük igencsak veszedelmes és komisz volt. ~
"Köszönöm a védelmét, ha bármivel meghálálhatom, kérem, csak szóljon." - mondja a lány, miközben a gondolataival tovább fonja az üzenetét.
~ A madár a felhők felett egy furcsa boltíven keresztül jutott el ahhoz a négy állatfejűhöz. Kétlem, hogy mágia vagy madárhát nélkül fel lehetne kapaszkodni oda, bár a nagyuram erejével nem lenne lehetetlen vállalkozás. ~
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2022. Szeptember 09. 22:47:44
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: "Vendégségben"
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


- Mindenkinek szíve joga, hogyan viseltetik egyes intézmények avagy képviselői felé, s téved, báró uram, ha úgy gondolja szükségem van a jótállására. Amit mondtam, azért tettem, mert megilleti a tudás az őn segítsége fejébe.

*Állja a báró tekintetét, s habár szemeiben a másikéval ellentétben nem fagyosság vagy dac csillan, mindössze állhatatosság. Egyelőre türelmesen s csöndben hallgatja a bárót, de bizonyos részeknékl visszakérdez.*

- Az ősi godorai romok? Hallottam már róluk, melyeket aquir átkokkal illettek... Netán az utóbbi időben feltűnt volna egy?

*A báró nem tudja elkerülni, hogy megossza aggályait az inkvizítor itt létének miértje miatt, ami teljességgel érthető, tekintve a múltját. Bár a vádaskodás szó hallatán rögtön kijavítja a férfit.*

- Gyanúval illettem. Ha vádaskodnék, úgy az nem ilyen körülmények között zajlana s megalapozott lenne, bizonyítékkal alátámasztva.

*Nem várja, hogy a báró kijavítsa magát, de szükségét érezte, hogy tisztázza a dolgot, hogy megmutassa ő hogyan jár el. Áramlattal szemben úszik a báró előítéletében, de ettől ő még nem más ember. A becsülete s az elvei megkövetelik, hogy egyenes legyen ilyen kérdésekben.

- Nem bizonyít. Ámbár nem is cáfol. - elhallgat egy pillanat erejére, mint aki belemélyed a gondolataiba, majd folytatja - Hogyan írná le a bárónőt? Kinézet, jellem s természet.

...

*Szótlanul követi Artemiset a hálóterembe, ám agytekervényei hihetelen gyorsasággal pörögnek. A fiatal nő túl titokzatos s óvatos, mintsem jó hírrel szolgáljon a fekete lovagról. De vajon mit tudhat? Úgy véli hamarosan kiderül.*

*Nem kell sokat várnia, s a fiatal nő pár rajzot nyújt át egy versikével karöltve. Gondosan végignézi a papírosokat egytől-egyig, s próbálja értelmezni mit is lát s vajon mi köze lehet az ittlétének? Kérdőn pillant fel a papirosok mögül a lányra, ám hamarost ismét érzi, hogy mentális kapcsolatot kívánnak kiépíteni vele. Rést hagy az elméjée pajzsain, hogy újra hallja az ékszaki szellemnyelvét.*

*Tehát a furcsa szerzetek a fekete lovag társai. De milyen céllal? Milyen érdekeltség fűzi őket Domvik országához? Netán a godorai romokhoz van közük?*

~ Hallotta őket beszélni? Mondja el szóról-szóra mit látott, érzett, mire készültek? Minden apró részlet számít. ~

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2022. November 19. 21:01:02
Artemise

Artemise leül az ágya szélére, majd halkan folytatja.
"Elég veszélyes a környék, és ha jól hallottam, farkasok meg hasonló rémségek még rosszabbá teszik az utat egy egyszerű vándor számára.
Pszin keresztül leírja a fiatal boszorkány, amennyiben gondolatképeket tud közvetíteni a másik felé, akkor azokat a képeket mutatja meg az elméjük közt kialakított hálón, ahogy a madár megközelíti azt a fenyvest a magasban, a diadalívet a Ringil szimbólummal, a hóhatár feletti üde növényzet, a régi épületeket, valamint a furcsa alakokat, macska és sas páncélban.
Amennyiben nincs lehetőség a gondolatátvitel ilyesfajta használatára, akkor szóban igyekszik leírni a látottakat.

~ Nem beszéltek, inkább tűntek állatoknak, mint embereknek, emberbőrben. ~ lehajtja a fejét. ~ Nem tudok többet segíteni. Néha vannak ilyen furcsa látomásaim.

"Milyennek tartja a versemet, nagyuram?" - mutat a papírra amelyen a négy soros szerzemény van.
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2022. December 26. 19:53:38
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi

A báró fagyos tekintet továbbra sem enged, miközben megpaskolja a kardgombját.
- A jótállásomra lehet, hogy nincs szüksége ám a jóindulatomra annál inkább bármennyire is nincs ez az ínyére. – majd kis szünettel folytatja - A múltunk terhes öröksége mindig felbukkan, többek között e kísértetjárta romok képében, még ha ez nincs is az egyház ínyére. – elmerengve tekint végig a udvaron gyakorlatozó embereken mielőtt újra megszólalna - A bárónő, nos minden becsvágyó nemes férfiú vágyálma, gyönyörű és céltudatos és már-már könyörtelen, ám nem nagyon vágyik a királyi udvarba a törtető nemesek szerencséjére. – a mondat végén megereszt egy érdes kacajt.

Aignan bel Verperiodi, Erigowi Artemise

A rajzok művésziek érződik rajtuk, hogy az alkotó jártas az alkotásban a vonalvezetés és az árnyékok szépen kidolgozottak az épületek és a figurák szinte életre kelnek. A rajzokon szereplő épületek illetve romok godoni stílusúak ezt könnyedén megállapítja Aignan viszont ami sokkal meglepőbb a diadalívet formázó szamárhát boltív faragványai között „ősi nyelven” a Dúr-Katlimmu felírat olvasható a „legendás” lebegő város ami az aquir háborúk alatt állítólag elpusztult. A rajzokon szereplő lények közül a sasfejűek Angiant a Feenharok népére emlékezteti állítólag a magas hegyek között kis kolóniákban élnek.

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 - - -
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Alaric - 2023. Január 08. 09:04:02
(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Alaric-K-pei/old-knight-1.png)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl

Mesélő: Filio Mortale
Helyszín: "Vendégségben"
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemènyek: Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre, Canis Prímusz, Erigowi Artemise.


(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)


*Aignan figyelmét nem kerüli el a báró burkolt fenyegetése s az ehhez tartozó kézmozdulat, mely a kardgombon állapodik meg végül. Az inkvizítor azonban okosabb s nyugodtabb természet, minthogy ezt szóvá tegye. Egyrészről kétség sem férhet hozzá, milyen sors várna rá és társaira ha fegyveres konfliktusra kerülne a sor. Őt magát jelöletlen sírba temetnék hittársával egyetemben s valószínűleg a kompánia egyes tagjai is sem úsznák meg ilyen-olyan sérülések nélkül. Másrészről egy inkvizítort eltenni láb alól sosem jár kockázat nélkül, hiszen sosem tudhatja az emberfia, hogy valóban titokban tud-e maradni s akkor milyen hatalmak haragját vonja magára. Feladni a jelenlegi “nyugalmat” a hév kedvéért pedig igen csak bárdolatlanság. Az hogy ennek ellenére a báró mégis megfenyegeti, igencsak elkeseredett ábrázatot mutat. S lévén az inkvizítor felettébb emberséges, ez inkább sajnálatot, mintsem gőgöt vagy kihívást váltana ki belsőjéből. Nem utolsó sorban pedig, jelenlegi küldetése végképp kudarcba fulladna, s azt nem engedheti. A környék megtisztítása a gonosztól s Domvik szolgálata nemesebb a személyes torzsalkodástól.*

- Míg világ a világ, mások jóindulatára mindenkinek szüksége van, különben hamar elenyészik. Mindez csak idő kérdése. Ne feledje, előbb-utóbb eljő a nap, mikoron maga szorul majd más jóindulatára… Tán oly helyről, ahonnan a legkevésbé számítana…

*A báró soron követő eszmefuttatását nem igazán érti. Tudtával senki épeszű emberfia nem örül egy kísértetjárta rom felbukkanásának, nemhogy az Inkvizíció… Mi értelme van, hogy mégis ezt kiemelte a báró?*

- Ezt hogy érti?

*Elraktároz minden információt a bárónőről, hátha később még hasznos lehet.*

- Hollófekete haj, sudár alak? Mely kort tapodhatja a bárónő? – megvárja, hogy a báró helyeseljen vagy kijavítsa. Ha megerősíti a leírást, akkor tovább folytatja. - Van a bárónőnek bármily rokona vagy családtagja, ki hajaz rá kinézetben?

...

*Átadja magát a „vízióknak” avagy a nő leírásának. Némán áll Artemise előtt s összpontosít, próbál minden részletet megragadni. Még a szemét is behunyja, így segítve koncentrációját. Mikoron az északi végzett a “mondandójával”, még egy pár szegmensig nem szól szája s nem mozdul. Elméjében újra lejátsza a történéseket többedjére is, immár más fajta részletekre figyel. Először szeme aprón megrándul a boltív látványára s majd mikoron felismeri a térkaput amaz hova vezet. Másodjára azt fürkészi, hogy merre állt a nap, merre volt észak, milyen növényzet borította a tájat, mily jellemző földrajzi egységeket vél felfedezni, s próbálja fejben beilleszteni a látottakat a legendás Lebegő Város képéhez. Végül arra keresi a választ mifélék lehetnek a titokzatos népek, s vajh mi szándék vezérli őket? Kinyitja lélektükreit, s úgy dönt egy térképpel összeveti elképzeléseit. Még egyszer végiglapozza a rajzokat s a versikét, s akaratlanul is megállapítja, hogy a nő remek munkát végzett velük. Mielőtt hang hagyná el a száját, egy üzenetet küld szellemnyelven.*

~Kérem hangosan erre a kérdésre feleljen: Megesküszik az életére, hogy pontosan így jutott eme információk birtokába s valóban így történt minden ahogy elmondta? Megeszküszik, hogy nem próbál manipulálni, átverni avagy megtéveszteni, s nem hallgat el előlem semmi mást?~

- Lenyűgöző, régóta szánja papírra vetni?

*A nő válaszát az Igazság Amulettjével fürkészi s próbálja megállapítani a hazugság bárminemű nyomait. Amennyiben teljesen meggyőződött, hogy az északi szépség minden elmondott, felkeresi a kompánia tagjait a szobájukban s megbeszélésre hívja őket a könyvtárszobába ha van, ha nincs, akkor a várkápolnában. Attól függően, hogy megtalálja-e társait a szolgáló fiú után szól s utánuk küld, valamint a bárónak szán egy üzenetet, hogy használatba veszik a könyvtár helyiséget. Ha nincs könyvtár, úgy az üzenet semmis. Ha jól emlékszik, Gewin lovag az atyával gyón a várkápolnában, őket személyesen keresi fel. Mikoron a fekete páncélos alak visszatér, jobb ha felkészülten várják, bármi szándéka is legyen.*

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2023. Február 03. 00:44:48
Artemise

Figyelemmel követi az idős lovag koncentrált elmefuttatásait, amikor látja, hogy a tájleírást követően sem nyitja ki a szemeit, az ajkába harap.
*Lehet... lehet rossz ötlet volt, és most meg rám fog támadni...*
Fut át az agyán, majd egy sóhajjal elfordul az ablak felé, az ablak tükröződésében figyelve a lovagot, hogy amennyiben a fegyveréért nyúlna, akkor el tudjon szökni. Amikor látja, hogy a lovag a fegyvere helyett a rajzokért nyúl, majd érzi a kapcsolatfelvételt a szellemek nyelvén, visszafordul bel Verperiodi úrhoz.
Az elméjébe elhangzó kemény szavak hatására hátrál pár lépést, az ablak felé, majd bólint.
"Amennyire tudom, igen..., általában igen erős képzeletem van, de persze a képzelet is lehet... hibás. És akkor mindent újra kell kezdeni." - közelebb lép a lovaghoz, és lábujjhegyre állva a lovag füle felé hajolna.
"Ha meg akarnám téveszteni, szerintem tudja Ön is a szívében, hogy hihetőbb állítást tettem volna." - majd eltávolodik a lovagtól, érezve, hogy a közelsége inkább csak rontana a lovag bizalmán, majd az elméjén keresztül szólítja meg a bel Verperiodi urat.
"Bár gondolom ezeknek nincs közük az Ön dolgához, csak úgy tűnt érdekelheti Önt a báró tanácsosának és testőrének a... barátai, kiléte. Meddig tervez itt maradni a bárónál?"
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Filio Mortale - 2023. Február 20. 14:47:42
(http://i84.servimg.com/u/f84/12/76/47/63/mese-a10.jpg)
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise



(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi

- Úgy értem, hogy bármennyire is szeretnénk nem fogunk tudni megszabadulni a múlt terhes örökségétől és hiba lenne azt a szőnyeg alá söpörni vagy nem tudomást venni róla. – jegyzi meg kérdésedre - Nos igen ragyogó hollófekete haj és sudár alak és kinézetre úgy húsz tavaszt élt meg a bárónő ám nem kétséges, hogy a valós kora inkább a háromtucatnyi tavaszhoz közelít. – újabb kérdésed kapcsán töpreng egy darabig mielőtt újra megszólalna - A bárónőnek rokona nem szerintem nincs, viszont van két udvarhölgye akik roppant mód hasonlítanak rá a rosszindulatú szóbeszédek szerint az ikertestvérei akik közül a bárónő a legidősebb és, hogy annak idején a báró nem kívánta szétszabdalni a jószágát ezért csak egy elismert lánya van, viszont az ilyen sötét gondolatmenetek végén mindig ott van a lehetőség, hogy bármely ikertestvér bármikor átveheti a másik helyét. A három amúgy is eléggé szerencsétlen szám. – fejezi be eszmefuttatását.

Aignan bel Verperiodi, Erigowi Artemise

Pusztán csak álltok egymással szemben a fagyos hidegben, miközben elméitek között pattognak a mentális üzenetek ( a beszélgetés befejezését követően Karvalyorom lakóépülete felé ) .
A „könyvtárat” vagy inkább könyvtárszobácskát könnyen megtaláljátok a kastély méreteihez képest szobácska ám valójában egy tágas helyiség viszont nem roskadozik a könyvektől, mondhatni igen szegényes a felhozatal úgy tűnik ezen a vidéken az írás igazi ritka kincs van egy pár könyv Domvik hitvallásáról de ezeket kimondottan világi személyek oktatására szánták azon kívül itt tartják a uradalom „számviteli” könyveit és található néhány fóliáns és egy könyv a növények gyógyító erejéről a „Kis fűvész kert” címmel a legnagyobb kincs viszont egy tömzsi vaskos veretes kódex ami valójában a Septameron,  a Teremtés, a Vándorlás és az Egyesülés krónikájának egy szerzetesrendbeli változata, úgy tűnik a báró tényleg elmélyült egyházi nevelésben részesült. Aignan hívására nem sokkal később a teljes társaság összegyűlik a „könyvtárban”

Tyrus Valles

A konyhában való terepfelderítést követően az erődben kószálsz amikor utolér egy suhanc képében az üzenet, hogy Aignan bel Verperiodi a vár könyvtárszobájában akar találkozni veled és valószínűleg társaitokkal.

Aignan bel Verperiodi, Tyrus Valles, Erigowi Artemise

Aignan hívására nem sokkal később a teljes társaság összegyűlik a „könyvtárban”

(http://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)

Aignan bel Verperiodi
Spoiler: megjelenítés
 Artemisevel folytatott beszélgetés alatt az igazság érzékelő amulettedet tanúsága szerint a lány igazat beszél, vagy meg van győződve lelke mélyén, hogy az igazságot mondja .
Cím: Re:Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét Intés Völgyein túl
Írta: Haldirien - 2023. Május 06. 11:03:41
Domvik nyolcadik arca – Árnyak a Hét intés völgyein túl
Helyszín: „Vendégségben”
Időpont: P.sz. 3693 Berrana – roda Őszközép: Szent Tarantinus hava (Hűs évszak: Morgena hónapjai – Rákok hava)
Esemény:  Diego Juan Fernández Sánchez báró erődje
Résztvevők: Tyrus Valles, Aignan bel Verperiodi, Gewin Da Lorre (NJK), Canis Prímusz (NJK), Erigowi Artemise


Miután elmesélte az idős lovagnak a láttottakat, a rajzolatokat összetekerte, majd elrakta a táskájába.
"Köszönöm, bel Verperiodi uram, a nagylelkű véleményét a kis költeményemről." - mondja mosolyogva, majd követi a lovag urat a könyvtárban. A folyosón sétálva Domvik hitéről kérdezgeti.
"Azt mindig is érdekesnek találtam, hogy a legtöbb északon tisztelt istenség folyamatos háborúban áll a többivel, hódítani akarnak, arra biztatják a köverőiket, míg Domvik Shadon vidékén megelégszik, viszont az egyháza segítségével tüzetesen figyel arra, hogy megvédje a földjét más istenségektől. Ha több istenség is hozzá hasonló bölcsességgel rendelkezne, bizonyára kevesebb háború lenne." - ehhez hasonló kisebb, vallási témával kapcsolatos beszélgetést folytatna a könyvtárba vezető úton.

A könyvtárba lépve, amennyiben nincsen őr vagy hasonló szerviens a közelben, az idős lovag felé fordul, amennyiben van egy a nagyúr alá tartozó ember, akkor felé intézi a kérdését.
"Nem ismerem a szokásokat errefelé, a vendégek olvashatnak a nagyúr előzetes megkérése nélkül is a könyvtárból, avagy illendőség megköveteli, hogy megkérdezzük, olvashatjuk-e az adott könyvet?"