Leanthil
"Miért? Miért nem nyílt meg?" -kérdezrm magamba hitetlenkedve.
Nem szoktam hozzá, hogy ily módon figyelmen kívül hagyjanak. De úgy tűnik kezdhetek hozzászokni, az elmúlt hónapok erre utalnak.
" És ez nem jó így! Nem öregedtem meg... Igaz?"
Amikor kiveri a kezemből a tányért, önkéntelenül is az asztalba mélyesztem az öklöm.
"Ha nem lenne a vendégem..."
Szótlanul hallgatom a monológját. "Végül is elmondja a dolgokat... De nem úgy ahogy kéne..."
Említi az apámat.
- Természetes, mindenki tud erröl..-jegyzem meg vállat rándítva.
Majd a fivéreimet.
- Igazat megvallva nem gondolkozok a fivéreimen. Békén hagyjuk egymást, mindenki azt csinál amit akar. Igen tudok arról, nehogy azt higgyje hogy olyan jól viseltetett maga iránt, Ezékiel... A bátyjáim ravaszak, habár nem mindig mutatják.
Anyám, igen őt érdekel minden, nem lennék meglepődve, ha tudnám hogy a kocsma fele jelent neki rólam. Közvetlenül vagy közvetve.
De Leania, ő egy másik eset, számomra kétségkívül a legfontosabb személy, azt hiszem... Igen ő az. - mondom végül. - Ah, látom étdekli önt Atolla nem árulok el nagy titkot ha megsúgom hogy ő a második.
Miután befejezi a mondandóját.... Elgondolkozok egy kicsit.
"Tanul... Tanul a lány, a végén még az én fejvadászom is hozzáfog kerülni. A maszkos fejvadász, Árnyékpenge... Már jóideje szolgál, én meg védelmet adok neki... Nos igen ő nem tőrözik, leginkább Lionarra hasonlít, két iker lagoss."
- Értem. Esetleg körbe tudná írni ezt a testőrt, kérem. - mondom neki barátin.
Miután megbeszéltük a dolgokat, ettünk azután Kaskellon felé vettük az irányt. "Nyugat felé mehetnék... Esetleg északra. Bár ott nem igazán biztonságos, de hát az élet veszélyes itt Északon, persze Délen is, úgy halottam. Rég harcoltam tiszta küzdelemben.."