Leanthil
- Valóban nem tudunk mit csinálni. - nézek magam elé az útra. - Nem engedelmeskedett... megfizette az árát. - harapok az ajkamba, majd körbenézek, az előttünk elheverő úttól először balra, majd jobbra tekintek.
Miközben poroszkálunk az úton, egy szekér zörög el mellettünk, egy paraszt néz felénk kíváncsiskodó tekintettel.
Ahogy hallgatom Atolla szavait, először csak elcsodálkozom a szavain, miután befejezte, utána tudatosul bennem, hogy a hazugság elég gyenge lehetett, mert milyen tizedesnek van feketére mázolt, ékkövekkel kivert páncélzata, melyen vörös minták sárkányokat ábrázolnak... Hátha nem tűnik fel ez az apróság a parasztnak, ezért csatlakozom a "menyasszonyomhoz" a hazugságába, igyekszem kifoltozni a lyukakat, melyeket benne hagyott a történetben Valentina.
- Kiégett pár ház, ezt mondta nekünk az egyik lovas átutazó, akitől megkérdeztük, miért vágtat a lovával, ha nem kergetik. Valamiféle harcos asszonynépekről is hablatyolt, akik a délre eső síkságról jöttek. Azt mondta hatalmas felfordulást okoztak. - Azután lassítok a tempóval, hogy lehagyjon a szekeres. Ideje volna letérni az útról. Remélem észreveszi Attola, mit csinálok, ha nem akkor megköszörülöm a torkom majd megszólalok.
- Drágám. - szólok rá, azonban a férfi kapva kap az alkalmon, hogy bemutatkozzon kapitányi címen. "Na csak ez hiányzott. Ha ez a paraszt azt hiszi, hogy parancsokat adhat neki, akkor igencsak kellemetlen tapasztalatban lesz része."
- Örülök a találkozásnak, Simon kapitány. - mielőtt még elutasíthatnánk, vagy elfogadhatnánk, Attola suttog valamit, amitől az eső villám sebességével csap le ránk. A férfi szorgos kezekkel fedi le a szénáját, majd felajánlja azt pihenési célra, amit Attola elfogad, legalábbis bebújik a ponyva alá. Jómagam már nehezebben győzöm meg magamat, végül mégiscsak kikötöm a lovainkat a szekérhez, és én is csatlakozok a nőhöz a szénában. Végignézek az elterült lányon, majd megnézem, hogy már alszik-e, megbököm a vállát finoman.