((kicsit módosítottam a képet, a hosszú vándorlás utáni megborotválkozás miatt - csak jobb))
Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Elassor
Úgy tűnik, csupán Osa mutatkozik a hajón nem elutasítónak, melyet valamilyen szinten megnyugtatónak érzek, bár ennek okát semmiképp sem tudnám megmondani. Talán az, hogy legalább ő azt tenné, amit szeretnék tőle, hogy megtegyen.
Korábban ugyanis, mind a Kufár, mind a kapitány, hogy is mondjam, csalódást okozott számomra. Xao kapitánytól elbúcsúzandó fejemmel úriasan biccentettem felé, egy akkora főhajtással, amelyet még éppen észre tud venni az emberi szem.
- Értem a szavait, ezenfelül valamennyire igazat is kell, hogy adjam magának. A hideget illetően. Bár a rum nem fagyna meg. "Bár attól tartok a második része amely a gorkokról szólt és a tésztaleveles rumról. Bár nem ez lenne a legfurcsább története a Kufárnak, és a különleges utassal a fedélzeten akár még valóra is válhattak ezek"
Ezután érkezek el Osához, aki mutat hajlandóságot a közreműködésre, majd tisztelettudóan írja az oly sokszor látott jelet a levegőbe.
-
Köszönöm, Osa, menj vissza nyugodtan a dolgodra. - kedves mosollyal díszítem a válaszomat, majd elfordulok, és elhagyom a Kufárt, miközben a matrózokra pillantok, akikkel jót szórakoztunk valamelyik napon.
Ezután az öreg intézővel, Tam mesterrel találkozom, azügyben, hogy elintéztessem a gyakorlásomat a pengével. Azonban egy apró hibát vétek, és Lan mesterként nevezem meg, majd erre később, zavarként, mint a rosszullét egyik tüneteként hivatkozok, és erre egy kedves mosollyal válaszol a meglett férfi.
-Semmi gond, ha óhajtja, ezentúl én is hallgatok a Lan mester névre, de úgy vélem, ez okozna némi kavarodást, ha mindketten ott vagyunk - Remélem nem lesz rá szükség. - válaszolom neki egy ugyanolyan kedves mosollyal. Majd egy kérdés felvetül bennem, de inkább, a bölcsen, vagy bolondmódra, elhallgatom és még várok annak feltevésével. Ráér majd azután, hogy végeztem.
Már jómagam is megtanultam tisztelni az öreget valamiféle módon. Nem tudom pontosan miért, talán a türelme és a kedvessége erejéből fakadóan, mellyel úgy vélem, a legkonokabb miracleai harcost is le tudna beszélni a becsületpárbajról. Végül elkezdődik a gyakorlás Wei-jel, majd miután, porosan és sötétebbnél sötétebb foltokkal borítva más gyakorlatot kérek. Olyat, amelyben nem szerepel a csontjaim további morzsolása és az izmaim sorvasztása, természetesen a tüdőmből való levegő kiszipolyozásával együtt.
-
A harc gyakorlásához nem kell ellenfél. Ha az ember tökéletesen hajtja végre a mozdulatokat, akkor már mindegy, hogy van-e vagy sem ellenfelünk – apró szünet után folytatja. -
Talán az Alvó zsoldost tudnám javasolni – ezzel kell kezdeni, s hamis biztonságérzetet kelt az ellenfélben, aki emiatt hibázni fog.Kifulladtam, a korábbi szavaim is jócskán megerőltettek, ezért válasz helyett inkább jelzek a fejemmel és a kezemmel a katonának, hogy megértettem és figyelek.
Miután elsajátítottam a lényegét, összeszedem magam, és még egy valamit kérdezek Wei-től.
-
Wei, nálad gyakoroltam tegnap is, ha jól emlékszem, akkor megkért valamire téged Tam mester... a rajtaütésekre, vagy ilyesmikre. A tegnapi napon, este a vacsora után volt az első? - kérdezem meg tőle komoly arckifejezéssel. -
Ha igen, esetleg át tudnánk gyorsan futni rajta?"Ideje megtudni, hogy akkor mi is volt ez az egész. Szívem mélyén egyszerre remélem hogy ő volt az, és egyszerre, hogy nem ő. Igazán furcsa, de nem tudom melyikkel nyugodnék meg jobban."
Amennyiben válaszolt, apró sétára megyek, mely során egy aprócska gond vésődik a fejembe. "A méreg továbbra is ott van... valamelyik nap arra kelek fel, hogy már nem létezem e formámban?"
A méregre gondolva gyorsan elő is halászom a mellkasomhoz rejtett kis könyvet, és belelapozok, hátha történt valamiféle fejlemény azóta. Majd elhatározom, hogy majd vacsora előtt még megírok valamit annak a nemesúrnak. De előtte, elindulok újra az öreg megkeresésére, kiváncsian várom az ő beszámolóját az esti akcióról, és annak a boncolgatását.
Amint megtalálom, nem igazán fecsérlem az időt az udvariasságra.
- Tam mester, - biccentek aprót felé. -
Tegnapi orvtámadásról szeretnék beszélni, azt mondták a szentélyben, hogy gyakorlat volt, ez esetben megbeszélhetnénk az ezzel kapcsolatos dolgokat? Miket tanulhatok belőlük?Később, az ebéd során találkozom Mortar papjával, szót is vált velem, úgymond egy időpontot adva számomra a szentély meglátogatására, és a bajaim orvoslására. Válaszomra nem kell várnia, egy megkönnyebbült levegőkifújás után érkezik is.
- Vacsora után én is a szentélyben leszek. Kivéve ha nem támadnak meg újra. - helyesbítek utána.
Ezután leteszem a titkos könyvet a szobámba, az ágy közé dugva, majd a mandolinomat magamhoz ragadva a kertbe megyek, majd a mágikus oszlopok előtt leülve lassú, szomorkás dallamokat játszok, közben halkan, de érzelmes hangon adom hozzá a szöveget.
- Hol van a kar, erőt adó
Fekete penge, csendes altató
A Napcsászár udvarán, csillagos hajnalon
Szélcsendben császárára tekint a hajadon
- Hol van a kéz, mely seb írje lész
S halott sírját kegyesen elfedé
A Napcsászár udvarán, harmatos reggelen
Halk szellő simítja kezét a rőthajú gyermeken
- Hol van a nyelv, mézes dallamú
Melyre ellankad minden gyanú
A Napcsászár udvarán, meleg délelőttön
Fuvallatban várja a leány hogy felnőjön
- Hol van az ész, mindent tudó
Az ősi legendákban megbúvó
A Napcsászár udvarán, forró nap alatt
Aranyhajú menyecske a széllel versenyt szalad
- Hol van a talp, nesztelen haladó
Evilági fül részére nem hallható
A Napcsászár udvarán, napnyugta melegén
Feldúlja a vihar az asszony vörös koronájának rendjét
- Nem volt torok, bársony csengése
Nem volt izom, mi lenyelhetné a lélegzetet
Nem volt mormolás, mi a tudást bevésse
Nem volt hang, melyet a nyelv formába önthetett
Nem volt kántálás, mi kegyet kérhetett a súlyos sebek fölött
Nem volt lélegzet, mi frissíthetné az izmokat az ütések között.
A Napcsászár udvarán, beköszöntött az éj
Síros csendben az ősz özvegy siratódala kéli
Azután még röviden játszom a dallamot, közben töröm a fejemet, hogy valahogy megmentsem magamat Mortar markából.
Ezért meg is látogatom az isten szentéjét, némán állok még a szobor előtt, lehajtott fővel. Halkan talán mormolok.
Vacsora után szintén meglátogatni a szentélyt, akkor már a pap is ott van.