RPGenerations
Archívum => Forgotten Realms => Félbeszakadt mesék => Éden a pokolban, vagy pokolban éden? => A témát indította: Haldirien - 2015. Május 09. 08:57:46
-
Amn vidékén, Purskul közelében található egy kis uradalom, ahol a nagynevű kalandozó, Helmond úr visszavonult csendes életet él. A kis uradalmat ő építette a kalandozások bevételeiből, és eképp lehet az is, hogy kis minikastélyai találhatóak igen egzotikus és gyönyörű helyen. Egész a mai napig élt így, ugyanis a közeljövőben elveszi a kalandozásai során megismert, és megszeretett nimfát, Auryát. Ennek örömére a kis nyugodt falucska tengernyi ismerős, kalandozótárs, társak rokonainak, illetve naplopó embereknek akik kedvelik az ingyen fogyasztást, ideiglenes lakhelye lett. Auryát is elkísérte a családja, akik visszavonultan a közeli erdőben, távol a vulgáris emberek hangzavarától várták a lakodalmat. Ami azonban el lett halasztva, mert Aurya húgát, a meseszép Leaniát elrabolták!
-
A lakodalom előestéjén a közeli erdőből kiáltások hangoztak, majd nimfák és más teremtmények rohantak a kapuk alá.
Egy minotaurusz félretaszított két őrt amelyek megpróbálták megállítani és megtudakolni hogy miért ez a sietség.
Az őrök összerogytak a kapu szélében, engedelmesen utat engedve a lényeknek.
A városban hamar kiderült mi okozta az őrültséget.
Aurya, a nimfa kisasszony húgát elrabolták. Valamiféle mágus lehetett, aki teleport-varázslatot használt.
Rákövetkezendő nap Helmond úr sorra kapja a kardokat, fegyvereket, lándzsákat és karmokat, agyarakat, amelyek mind Leania kisasszonyt, ha illik egy nimfát kisasszonyozni, kiszabadítsák és visszahozzák ide.
Többféle indokok szolgálhattak az embereknek, egyéb teremtményeknek. Vannak akik a jutalomért, mások a kisasszonyért, megint mások puszta jókedvből, vagy épp kalandvágyból vállalkozik.
Azon a napon, éjjel Lorgen épp ült, hogy a napot figyelte, ahogy az első sugarai elérik őt.
Amikor meglátta a nap első sugarát, és ahogy az elérte őt, hirtelen valami furcsát érez.
Mintha álomba cseppent volna.
Körülötte csak halvány fényt lát, semmi mást, illetve lát egy nőt... egy fiatal nőt.
- Üdvözöllek. A nevem Leania, a segítségedre van szükségem. Láttalak a nővérem lakodalmára összecsődült seregben, és mint mondtam, szükségem van rád. - közelebb lép hozzád. - Elraboltak, ezt tudja mindenki, azonban sose fognak megtalálni. Képtelenek rá. Mert nem tudják hol vagyok. Bár megvallom, magam sem tudom, még, de tudok egy nevet, amelyet elrablóim említettek. A beszédükből következtetve, ő az egyetlen, aki meg tudná azt mondani, hogy hová visznek. Malfeth. Ezt említették. - megérinti az arcod - Sok szerencsét.
Gilmor, a Nyughatatlan álma egy szép leányzó és sok kupa ital körül forog, kiissza a harmadik kupát megfogja a lány derekát amikor fényesség vakítja el, és egy nőalakot lát, akiben felismeri az elrabolt lányt.
- Gilmor, szükségem van a mágiádra... Én Aurya húga Leania vagyok. Hallottam amikor rólad beszéltek, és úgy hangzott tudsz segíteni. Elrablóim egy nevet említettek, amely segíthet a kutatásban... Malfeth, azt mondják csak ő tud utánuk menni... Kérlek segíts! - csókot lehell az arcára, majd eltűnik, és Gilmor átöleli az előbbi lányt, majd meghúzza a negyedik korsóját.
Iona és Arydun egy helyen alszik, bár a kentaur ló szokáshoz híven állva teszi azt. Mindkettőjük álmodja saját álmát, azonban ugyanabban az időben mindkettejük álma módosul. Egy arcot látnak, amely a természet jegyeit viselik magán. Egy nimfa. Az archoz arany fürtök tartoznak. Majd az arc megszólal.
- A segítségeteket kell kérnem, Aurya húga vagyok, és meghallottam egy nevet, amelyet követve eljuthatsz hozzám. Malfeth. Nem tudom kicsoda de ő az egyetlen aki követni tudja elrablóim elmondásuk szerint.
Majd szerte foszlik és álmodják tovább álmukat, azonban ez az információ nem fog kitörlődni elméjükből.
Leania
(http://stockfresh.com/thumbs/konradbak/3521295_verwonderd-blond-glas-kooi-handen-haren.jpg)
-
Lorgen
~Fény. Olyan aranyosan csillog az ujjaim között.~
Az életet adja bárhol ahova lép, mégis, néha nagy utat kell bejárnia, hogy mindenhova elvilágíthasson.
Ezek a gondolatok andalítanak el, mikor egy igen szemrevaló teremtés jelenik meg előttem. ~8/10~
Nem szép dolog ugyan, de hát ha egyszer szép. Hallgatom hát tovább, mit mond.
-Rendben! Megyek, ki más tudja még ezt?
Rakom össze a tegnapi felbolydulás, és a lány kilétét.
~Végre egy kis kaland!~
Nézem, ahogy közeledik, és próbálok rájönni, hogy a Hajnal mely káprázata lehet ez.
Megfogom a kezét is, amint arcomhoz érne, remélve, hogy az nem siklik káprázatba, vagy oszlatja szét az alakot.
-Tudod mi tart fogva? Vagy kik, milyen elvetemültek azok, akik kihasználják egy tiszta lány törékenységét?
Kérdezem még tőle, hátha válaszol, majd ha eltűnik üresen mosolygok magam elé.
-Szerencse Szépségem... erre szükség is lehet.
Mondom, és felocsúdva a reggeli látomásból útnak indulok hát vissza a szállásra, ahol elkezdhetek csomagolni a kis útra.
~Mi kell egy ilyen helyen, hogy az ember megtalálja az utat? Nem! Pont hogy az ember soha nem fogja! Egy nem ember kell!~
Jutok elhatározásra, és uccu neki, kilépek kis csomagommal, és az ébredezőket pásztázom, hogy találjak egy kellően "embertelen" társat az útra, miközben a reggeli kenyeremet majszolgatom.
-
(http://kepkezelo.com/images/zkqh3j9tqds28v8fpjv8.jpg)
A hajnal első sugarai keltenek csodálatos, ám igen különös álmomból. Egy lusta nyújtózkodás után a mosdó tálhoz lépek, és megmosom az arcom a hűvös vízben.
Mily különös álom volt ez? Nem hagy nyugodni...
- Leania... Leania... - ismételgetem a nevet, melyet álmomban hallottam. Leülök az ágy szélére és próbálom összerakni a különös álombéli jelenést.
Leania, Aurya szépséges húga bajban van. Üzent nekem, s a segítségemet kérte. Nem habozok hát! Ennyivel tartozom Auryának és Helmondnak.
Felöltözöm, majd Helmond úrhoz sietek, hogy elmondjam neki, leendő sógornője miképpen keresett fel és, hogy mire kért meg. Bár gyomrom hangos korgással jelzi, hogy reggelire vágyik, nem késlekedem. Utam egyenesen a vidék, s a ház urához vezet.
-
Álmok… furcsa, kusza, sokszor megmagyarázhatatlan vízikók. Ugyanúgy lehetnek a nyugodt alvás hűséges, simogató társai mint ősi ellenségei. Ilyen élesen viszont ritkán maradnak meg képek és hangok… ez nem mindennapi álom volt, sőt inkább valami bűbáj vagy varázslat!
Csendben térek magamhoz, s felülök. Az esküvői forgatagtól kissé odébb, nyugodtabb helyen töltöttük az éjszakát, de a zavargások híre-hangja ide is elért. Nem szép tett feldúlni egy mennyegzőt., de ha az álombéli lány valóságos, s igazat szólt, érthető a felfordulás.
Arydun még alszik… kortyolok egy nagyot a vizestömlőből, s meditatív pózba rendezem lábaimat.
Malfeth… Malfeth… ismételgetem magamban… az egyetlen nyom. Hogy lehet valaki képes pont ilyenkor elrabolni egy ártatlan lányt! Találkoztunk már hasonló gonosszal, de az időzítés... borzasztó, bosszantó. Igazságos bosszút kíván! Persze csak ha a nimfa lány már biztonságban van
Nem tudom mit gondoljak a nimfákról… de egy jó sárkány biztosan segítene a természet másik csodás, tüneményes teremtményének. Főleg ha külön felkérést kap rá. És különben is, egy esküvő az egyik legörömtelibb ünnep, ha őszinte. Nem engedhetjük hogy elrontsa egy ilyen gaztett!
Hosszú percekre a meditációmba mélyülök. Ma kivételesen nem a Sárkányok Urának hallgatag bölcsességére van szükségem. Lendys igazsága kell ide, sújtson le a gonosztevőkre, s segítse meg az ártatlanokat. Arydun is ezüstös, s az én kis pikkelyeim is ebben az árnyalatban játszanak. Ma igazi Ezüst Sárkányokhoz méltóan kell cselekednünk! Lassan elűzöm a komor kérdőjeleket, a vörös haragot, fekete ármányt, fehér vadságot, s nem hagyok mást lelkemben mint az ezüstös ragyogást. Ez kísérje mai napomat.
Talán kissé sokáig tartott, de felkészületlenül nem indulunk csatába. Nagyot nyújtózok, majd mielőtt magamra aggatnám felszerelésem a sárkánykentaurhoz lépek, s finoman átölelem deréktályon, ami épp velem egymagasságban van.
- Arydun… ébredj hősöm! Szükség van ránk, jobb ha indulunk! - szólok hozzá kedvesen, de egyre hangosabban. Mikor látom hogy pislog, óvatosan eleresztem… picikorában sokkal jobban értékelt egy ilyen ébresztőt, de már szinte felnőtt.. s büszkesége is vele nőtt, nem is ok nélkül. Egyedül is végrehajtana egy ilyen mentőakciót. De már megszoktam társaságát, megtisztelő és megnyugtató egy 'hatalmas' lovag útitársaként járni a világot
-
A következő pillanatban felpattanó pillák a hüllőkre oly jellegzetes függőlegesen hasított pupillát és aranysárga, ragadozók tekintetét villantja Iona-ra. A test mozdulatlan maradt, még csak a fülcimpa sem rezdült, egyedül a pillantás az, ami megállapodott a Félvér társán. Vannak akik ijesztőnek, mások talán félelmetesnek vagy épp lenyűgözőnek találják… Arydun számára természetes.
Egyetlen hang, egy szó elég volt, hogy a Arydun úrhölgy figyelme osztatlanul társáé legyen. A Félvér lány gyakran merül el a múltban, kedvenc időszaka a hegyi tó körüli játék ideje volt, de… megrázza a fejét, hogy az utolsó csepp álmot is elűzze, majd prüszköl egyet, hogy aztán megmozgassa minden tagját, beleértve hatalmas ezüst szárnyait is. Szélesre tárja őket, nyújtózik egy nagyot, majd újra Iona-ra pillant.
Hosszasan.
Idővel maga is a vizes tömlőért nyúl, bár karmos keze miatt meglehetősen vigyáznia kell. Öröksége olykor előnyös, de néha kifejezetten zavaró. Egy hatalmas ezüst kanca alteste oly izmos, hogy a puszta látványa ijesztő lehet! S akkor az ezüst pikkelyek, melyek az érzékeny részt fedik, arról még nem is beszéltünk.
A felsőteste egy gyönyörű nőé, akinek vonásai metszetten finomak mégis enyhe hidegséget sugallnak. Dereka és csípője utódnemzésre hív, keblei kutakodó kezek után kiáltanak. Nyakának íve és arcának vonásai kellemről árulkodnak, de mint altestét, úgy a felsőt is azok a bizonyos ezüstös pikkelyek uralják szőrmentén.
Az arca… bájosan rideg, fiatalosan halálos és magával ragadóan kegyetlennek tűnhet. Hatalmas, két egyenesen hátranyúló szarv között ezüstös dús sörény hull hátra. Minden más vonatkozásában a Kentaur vér tűnik dominánsnak, egy nimfa kecsességével és szépségével, melynek megmentésre indulnak.
Tamara választottja (nem ki, csak egy) mozdulatai erőteljesek, megfontoltak, de nem kapkodóak. A tömlő után a páncélja felé nyúl, hiszen annak felöltése egy hosszabb művelet. Valószínűleg segítséget is kap, ami ha érkezik, nem kerül elutasításra. Utolsó mozdulatként a hatalmas szablya kerül a hátára, melynek tokja úgy van kialakítva, hogy könnyedén előránthassa választott hitének ritkán használt, de halálos szimbólumát.
-
Mielőtt Arydun és Iona illetve külön Gilmor elérhetne a jó öreg Helmond úrhoz, egy emberrel találják szembe magukat. Lorgen miután megkapta a hírt, megvárta a napfelkeltét majd hamarosan megtudta, hogy kik látták ugyanazt. Nem sokan indulnak a hajnal első, vagy második órájában Helmond úr vára felé ok-nélkül.
Nyílván Arydun és Iona is furcsállhatta, hogy egy ember halad előttük, aki úgy tűnik ugyanazt az útvonalat választotta magának, amelyet a két jóbarát, és bár Arydun fáradt még így is feltűnik neki az esetleges veszélyforrás, amit csak még inkább mélyít, hogy mágiát sugároz az aurája. Ezt Iona is észrevehette, mostmár csak az a kérdés, ki pártján is van?
Gilmor fáradhatatlanul tör a lakóvár felé hogy elmobdjon mindent Helmond úrnak, amiről hallott... És amit látott... Azonban valami furcsa érzésed támad, mintha hátad mögött lenne valaki.
Észrevétlen hátrasandítasz, és elhűl az ereidben a vér.
Felismered a humanoid lény faját, ritka, de semmi a másikhoz képest... Valami furcsa szörny, vagy sárkány. .vagy akármi is az, jobb vigyázni.
-
Lorgen
Miután kiért a Helmond úr lakásához vezető ösvény szélére Lorgen egy csapat fura lénnyel találja szembe magát, igaz leginkább a négylábú furcsa, a másiknál csak valami pici hibádzik.
Mindenesetre Lorgen már megszokta az ilyesfajta lények jelenlétét a lakodalom előtti két napban, és nem lepi meg, ugyanakkor mégsem lehet teljes a bizalma. Viszont jelen helyzetben nem tud mit tenni, a legendák lényeinek segítségére szorul, így csak egy dolgot tehet, teszteli őket.
-Malfeth
Mondja ki az egyetlen nyomot, és ha a lények felkapják a fejüket hallatán, esetleg ismerik, vagy ilyesmi, akkor Lorgen követi őket, és beszédbe is elegyedik velük, amint bizonyos, hogy tudnak valamit.
-
Arydun és Iona valószínűleg azon gondolkozik, hogy most a varázsló miért megy ugyanarra mint ők... A sok gondolat között felmerülhet hogy egy mágus aki megkésve jött hogy épp időben érjen az esküvő végére, vagy egy vámpír, de mégis csak lehet az is hogy ő is a rejtélyt kívánja megfejteni.
Azonban a gondolatmenetet egy kiáltás zavarja meg. A szót felismeritek, mert bár sose hallottátok azelőtt, szinte hajnal óta csak ezen gondolkoztok.
- Malfeth!
Kiáltja valaki.
A Nyughatatlant bizonyára feszítheti az a kérdés, hogy miért követik őt.
Biztosan sok minden fordul meg a fejében a gyilkosoktól az egyszerű, már amilyen az a teremtmény lehet hajnal környékén városban baktató lényeken át a kémekig és verőlegényekig... De persze ezek között az is volt hogy mi van ha nem követik őt, hanem Helmond úrhoz mennek? Akkor lehet ők is tudják...
Egy távoli kiáltás szakítja félbe gondolkodásod.
- Malfeth! - kiáltja valaki a jól ismert nevet, amelyről csak most hallottál először, de meg kell vallani igencsak érdekel a dolog.
-
Nem zavarnak különösebben a vizslató, furcsálló pillantások… volt már sokkal rosszabb is. Az efféle hozzáállás a mindennapok részévé vált, már megszoktam… sőt! Áldásként tekintek különlegességemre, élvezem hogy színfolt lehetek a népek unott életében… még ha ijedten, félve is tekintenek felém. Bizony van mitől félni! De mindig bizonyítom a szívemben rejlő igazat, ki kell vívnom megbecsülésüket, bizalmukat… jobban tennék ha egymásra is ilyen gyanakvó szemeket meresztenének.
Arydunnak főleg nem újdonság a rideg fogadtatás, de ő sosem tartotta magát egyetlen birodalom, királyság vagy város lakójának sem. Az egész világ az otthona… és valószínűleg uralhatná is azt, ha akarná. De vad lelke az évek során képes volt lenyugodni, megismerni és elfogadni a ragyogó Tamara kegyelmét. Eme kegyben részesülnek most is a lopva bámészkodók. Még egy furcsa, örömteli vigyort is társamra villantok. Egy sárkány nem sajnálja magát ha rettegést kelt, épp ellenkezőleg, büszke külsejére, kisugárzására! Szárnyas barátomnak pedig jóval több sárkányvér jutott, mint nekem.
Ez a ‘Malfeth’ kiáltás azért egy pillanatra kizökkenti gondolataimat medrükből… nem úgy hangzott, mint amikor egy gaz szolga urának nevét ordítva indul rohamra. Inkább… nekünk szólt? Honnan ismerheti? Honnan tudja hogy mi ismerjük? Igaz, lehet hogy álmában őt is elérte szegény nimfa… ha az én elmémbe képes volt betörni a kislány, egy közönséges ember igazán nem jelenthet neki akadályt! Bár ruházatából ítélve talán mégsem olyan közönséges az illető.
Bizony, sok kérdés vár válaszra, de hamarosan meg is leljük mindet. Mondjuk Helmond úr hatalmas házában. Addig is inkább séta közben élvezem a reggel korai fényeinek játékát, és Arydun társaságát… még ha kicsit álmatagnak is tűnik.
Az idegen úr majd közelebb merészkedik, ha valóban társalogni kíván. Azért még egy utolsó, hosszabb pillantással végigmérem… nem, határozottan nem így képzelem el egy lányrabló, teleportálgató vámpír-mágus-szörnyeteg gyilkos szolgáját…
… a pletykák pedig oly változatosak, hogy az lassan már szórakoztató! Viszont az álombéli kishölgy biztosan nem szórakozik valami jól.
- Találkoztál már igazi nimfával? - szalad ki számon a kérdés, ahogy a sárkánytárs felé fordulok, miközben kissé megszaporázom lépteimet. Nem volna szép megváratni valakit, ki kétségbeesésében álmokon kereszül kiált segítségért.
-
Ügy léptetek, mint a Lovagok teszik hátasaikkal mikor kímélni akarják hű társaikat. Tekintetemben bár még az álmok fénye táncol fakulón, a hűs levegő lélegzetről szívdobbanásra egyre távolabb űzi a kelletlen ébredés keserű ízét. Nem kapkodom a fejem, nem szimatolok idegesen a levegőbe vagy torpanok meg, hogy a földet kaptassam. A tekintetem az, ami pillanatra a papnőre téved és…
a következő pillanatban arra gondolok, hogy valamilyen frissen készült szaftosan-fűszeres és ízletes étel igazán jól esne egy kancsó forrásvíz társaságában. A képzeletem ínycsiklandozó képére, miképp ott gőzölög az omlósan puha hús... önkéntelenül is nyelvemmel nedvesítem ajkaimat, sőt, kissé beléjük is harapok, majd lassan, lépésenként aprót engedek e harapásból.
Egy kérdés, egy válasz. Egy bólintás. Merengő tekintet, majd halovány mosoly. Régi emlékek, játékosak. Időbe, nem kevésbe került és még több megértés kellett hozzá. Elfogadás és félelmek leküzdése. A másik megismerése, hogy végül önfeledt kacagás, féktelen jókedv és számtalan együtt töltött idővé váljon a sok küzdelem: összetartozássá válhasson.
Arydun kevés barátra tett szert. Puszta megjelenése félelmet és rettegést keltett a gyengébb, félelemmel telt szívekben legyen az apró állat, valami kétlábú vagy legalább akkora lény, mint e különös félvér maga. Ridegség sugárzott belőle, oly fagyos hideg, mely bár számtalan dolgot hordoz magában, egyik sem ösztönzött senkit bizalomra… vagy szeretetre.
Így a fiatal félvér megtanult egyedül túlélni. Egyedül talált magának biztonságosnak tűnő menedéket, forrást ahol olykor szomját olthatta és oly területet ahol kedvére vadászhatott. Ugyanígy helye volt a játéknak, az önfeledt szórakozásnak melyet talán a Kentaur öröksége táplált, hogy vágtázzon-szárnyaljon szabadon érezve a leghűbb társat, a levegő simogató érzését.
A helyet, ahol a játékok jegesek voltak, ahol még négy lábbal is el lehet esni-csúszni, de ahol egy kölyök majd fiatal Sárkány-Kentaur rálelhetett az elfogadásra és szeretetre. Igaz, hogy Iona előtt is voltak barátai, de őket is hosszú idő alatt sikerült magához édesgetni. Sok csalódás és fájdalom vezette Arydun-t, de most nyugodtan szemlélődik, immunis a világ félelmeinek fagyasztó hullámaira.
/Sylvan/ Régen, számtalan nyárral-téllel ezelőtt.
Eközben lassítok, farolok kissé majd teljesen megállok. Elpillantok a kiabáló kétlábú felé. Egy oly nevet kiált, amit az Erdei Nép egy tagja suttogott el álmainkban. Az, hogy tudja ezt, sok mindent jelenthet, de mégis azt sugallja, hogy megbízható: egy Nimfa választása. Nem sétálok felé, nem mozdulok, csak úgy tekintek rá, ahogy a világra: kifürkészhetetlenül.
-
Lorgen
Az ifjú máguskezdemény láthatja, hogy a meselények felismerik a nevet, így felzárkózik a lassan már ügető bandához.
-A nimfa ugye?
Kérdezi a kalandorok nyelvén, remélve, hogy megértik, és tovább halad velük Helmond úr szállása felé.
-
Lorgen kiáltására a két barát, Iona és Arydun összefordul, majd halkan szót váltanak.
- Találkoztál már nimfával?
- Régen, számtalan nyárral ezelőtt.
Addig az út során nem beszéltek, hiszen mindketten gondolataikba mélyedtek, Iona róla és Arydunról, hogy mennyire illenek bele a társadalomba, mennyire nézik meg őket az emberek, míg Arydun saját magának a múltjáról, barátairól elmélkedett.
Így mindkettejüket kizökkentette a kiáltás, de Iona nem reagál rá szemmel láthatólag, azonban Arydun hátrafordul, és ez elég is az ifjú mágusnak, aki egyre inkább falja a távolságot, mire beéri őket.
- A nimfa, ugye?
Kérdezi a sárkányvérű barátokat.
Eközben a Nyughatatlan továbbhaladt Helmond úr háza felé, majd miután elérte a kaput, bedöngetett a kilincsen, és egy segéd nyitott neki ajtót.
- Jó éjszakát, miben segíthetek?
-
Lorgen
Mivel több dolga nincs, az ifjú mágus csendesen halad a vár felé, egyelőre nem kérdezi meg, hogy a hajnalban kit keres a két meselény errefelé, egész addig, amíg Helmond urat meg nem találják.
-A Hajnal ragyogja be napod! Helmond urat keresem sürgős ügyben, most azonnal!
Mondja annak aki ajtót nyit. Hangja nyugodt, és lágy, ám szeme szokásosan a borostyános színben kezd ragyogni a megszokott helyett.
-
Arydun és Iona mellett elmegy a férfi, egyenest a kapuhoz.
Mikor odaér bekopog és egy kedvesnek tűnő úriember nyit ajtót neki.
- Jóestét, maga is Helmond urat keresi? - kérdezi kedvesen mosolyogva. - Akkor siessen az úriember után, - mutat egy emberre aki épp egy lépcsőn lépkedett fel a komorna mellett.Arydun és Iona is ugyanekkor érkezik a kapuőrhöz... Aki furcsálja ezt, és hangot is ad ennek..
- mit akarhat ennyi fura szerzet?
-
Lorgen
-Jobb, amíg nem tudja kegyelmed.
Szedi lépteit a fiatal Lorgen, ruhája nem akadályozza a futásban, úgy tervezte, ellenben halkan suhog, és ez talán felkelti az elől haladó úriember figyelmét.
-Üdvözletem, Lorgen! Magát is a szép lányok keltették?
Kérdezősködik, és mutatkozik be, mivel a másik talán félhet is "üldözőjétől". Most már csak egy dolog van hátra. Helmond.
-
A szolga bólint, majd beengedi Lorgent.
- Tessék jöjjön csak.- mondja, miközben Lorgen továbbáll, nemsokára az előtte járó mögött lohol.
Gilmor már korábban észrevettey hogy valaki fut mögötte.
-Üdvözletem, Lorgen! Magát is a szép lányok keltették?
Kérdezi a Lorgen. bemutatkozott férfi.
-
Lorgen
A fickó a bejáratnál néma marad, így Lorgen csak vállat von, és előre indul a szolga után. Bebocsájtást kér, és ha kapott, akkor az öreg úr elé terjeszti látomását.
-Uram, ne féljen, de csak ketten kellene beszélnünk, ha lehet ne legyen se füle, se szeme a falnak. Híreim vannak, találtam egy nyomot.
-
Egyszerre vonul be a terembe Lorgen, amikor belépnek, a férfi, aki eddig néma maradt, Lorgen nevű férfi felé néz.
- Gilmor. - mondja kedves mosollyal. - Egyesek Nyugtalannak is neveznek.
A terem egyszerű, fehér falak vannak, melyeken díszként különféle tárgyak vannak kiakasztva, alattuk írás. Ezek mindegyike úgy tűnik Helmond úr kalandjainak relikviái. Két díszes kard. Egy vörös katana, egy ébenfekete sisak, egy nyaklánc, egy mellvért, egy szál rózsa, egy lapát, egy lant, egy csákány. Mindenféle dolog van itt. A többi berendezés dísztelen komor fa. Helmond úr nem szereti a cifra díszítéseket, bizonyára a nagy lovagterem is csak szükség miatt lett olyan díszes. Nem mondható egyszerű szobának sem, mert a kalandok relikviái igencsak szép hatást keltenek
Helmond úr felvonja a szemöldökét és felétek néz.
- Igazat beszélsz?- közben a melletted álló férfire néz, aki megszólal.
- Azt hiszem mindkettőnk híre ugyan az.
- Akkor az úgy jó ha mindketten velem tartottok?
Azután elindul a szoba másik felébe, és kezét egy ajtó kilincsére teszi mikor megint nyílik az ajtó, és belép rajta egy kentaur és egy kígyószerű lény.
- Helmond úr, talán gyógyírrel rendelkezünk a problémájára!
Helmond úr gyanúsan néz egyikőtökről a másikra, majd megvonja a vállát.
- Akkor kövessenek.
Vékony csigalépcsőn vezet titeket lefelé, meg újra és újra lefelé, majd végül, hat perc folyamatos lépcsőzés után egy ajtóval találjátok szembe magatok. A ruhaujjából elővarázsolt egy kulcsot és a zárba helyezte, majd kinyílt az ajtó és egy teljesen dísztelen szobába kerültek. Falai zúzott kövekböl épült fel, és egy kis ajtó van a túloldalán.
- Nos mit tudnak? - kérdezte.
-
Lorgen
A fiú sejtései jók voltak, mind a három utas talán ugyanazt tudja mint ő, viszont zárkózottak. Mosolyogva bólint Helmond szavaira, és csendesen követi. Ő már csak ilyen.
-Szóval, a szépség megjelent egy varázslat keretében ma nekem, és megkért, hogy mentsem meg. Bizonyos Malfeth nevét emlegette, gondoltam megkérdezem, hátha kegyelmed tud valamit, mielőtt elindulok. Sőt, az is lehet, hogy csapda, de ha menni kell, hát majd a Hajnal segít az utamon.
Nem izgatja magát nagyon. Szívesen sodorja magát bajba egy szépségért.
-
Helmond úr megvonja a szemöldökét, majd végighallgatja a négy látogató meséjét. Álmát.
Ezek után elgondolkodik, az arca mutatja hogy a Malfeth név számára nem ismeretlen.
- Malfeth. Tudjátok ki ő? Ő egy lich. Egy élőholt varázsló, aki úgy ötven mérföldnyire Keletnek, egy kis erődben tengeti napjait. Azonban nem egyszerű bejutni oda. Malfeth igen elövigyázatos ezért a kastélyától mind a négy égtáj felé egy eg tornyot emeltetett, amelyel azokat a kulcsokat örzik amivel be lehet jutni a mágikus kapuján. A várt mágikus aura veszi körbe, valami sötét varázslat ami ellehetetleníti a fal megmászását. Én boldogan mennék veletek, de láthatjátok, nem tudok szabadulni innen, hogy ne dőljön össze itt minden. Ma is a nimfák az orkokat vádolták, és majdnem vérontás kezdődött, mikor odaértem az orkok, goblinok és trollok egyik oldalt, nimfák, tündék pedig a másik oldalt épp harcra készültek. Azonban jobb mihamarabb indultok. Mindent szükséges eszközt megkaptok, illetve, majd a fizettség is magas lesz! Hozzátok vissza a lányt! - kér titeket. - Biztos vagyok benne hogy ha szükségetek lesz rá Faerün megadja azt nektek.
Átsétál a termen, és kinyitja az ajtót. - Ez a felszínre vezet. Nem messze a várostól, készüljetek fel, ha szükségetek van valamire akkor azt a kérjétek most, én majd intézem.
-
Lorgen
A szavak Lorgent igazolják. Csapda, vagy nem, az első napsugarak védelmezzék útján, ha túl akarja élni.
-Szükségem lenne egy hátasra, meg egy képzett papra, gondolom nem egy van itt az esküvő miatt, és az itteni népek közt is sok a pap.
Adja elő Lorgen ami kell neki. Fizetségen nem gondolkodik, majd meghívják vacsorára, vagy ilyesmi.
-Három napi készlet, meg egy térkép kellene még. Összepakolok, és jövök.
Mondja, és így is tesz, ha mindent megkapott, és a pap is velük van, akkor részéről indulhatnak. Felveszi szalagokból alkotott lenge ruháját, és feltüzeli belsőjét, ahogy útnak indulnak.