M.A.G.U.S. > A háború folyománya

Első Felvonás - Az Ünnepség

<< < (2/15) > >>

Haldirien:
Ut Saeva

Az út mentén kivégzett banditánál talált pergamenen szereplő falu felé vezető úton egy alaacsony növésű, ám sűrű ősz szakállal díszelgő vándorkereskedővel osztja meg az útját az ifjú boszorkánymester, a beszélgetés közben kiderül, hogy a neve Granna Draemund, és a messzi tarini hegységekből érkezett gyalogszerrel, és Erigowot, valamint Tiadlant járja a portékáival. Amikor Ut Saeva felajánlja eladásra az útonálló felszerelését, a törp alaposan megvizsgálja, majd egy lépést tesz hátrébb, és cinkos mosollyal válaszol.
“Jó uram, nem tudom, mivel piszkította így össze ezeket, de attól tartok, csak egy ezüst érmét ajánlhatok fel ezekért. Roppant koszosak, foltosak. Legközelebb próbálja me a portékákat tisztán tartani.” – mondja a boszorkánymester felé, majd kaccsint felé egyet.

Saito, Ut Saeva, Felicia

Az ifjú kardmestert emlékek sorozata rohanja meg, ahogy a falu utcáit járja. Eszébe jutnak az üszkös maradványok, amelyek oly sokszor jelezték az ellenséges seregek nyomát, a szenessé égett gerendák szaga csapja meg az orrát, akárcsak a háború fantomjai, akik oly gyakran kísértik még a túlélőket. Szerencsére Elinuin falva akár egy tűzmadár, a hamvaiból újjászületett. Az emberek vidáman beszélgetnek az aratásról, az újjáépítésről, a lányokról, valamint arról, hogy miért akarja elajándékozni a nagyúr az amulettjét. Kis kérdezősködés után a járókelők barátságosan útba igazítanak a Névtelen katonához címzett fogadóhoz. Először a cégér tűnik fel, ami egy térdelő alakot ábrázol. Közelebb érve látható, hogy egy kopasz gyermek térdel egy kopjafa előtt és egy ívelt pengét tart a kezeiben, ahhoz hasonlót, ami Saito oldalán lóg.

Amikor a kardmester belép a fogadóba, egyből feltűnik neki, hogy sokan a nap melege elől a fogadóban találtak menedéket, ahol hűs frissítőt, főleg bort és sert kaphattak, amit aztán jóízűen iszogattak, egy két asztalnál kocka, valamint kártya is előkerült, és játszottak az asztalnál üllő emberek. A többségük tiadlani, de egy pár dwoon és törp is feltűnik a kardmesternek, valamint a fogadó sarkában lévő asztalnál két ezüsthajú szerzetet, egy férfit és egy nőt, valamint egy barnahajú férfit, a páncélzatuk és az arcvonásaik felébresztik Saito-ban a háború fantomjait. Kyr származékok, és a páncélzatuk alapján toroniak. A hármas kedélyesen, bár halkan társalog, és a barna hajú, valamint a nő gyakran tekint körbe a fogadón, mielőtt visszafordulnának a kyr férfihoz.
A fogadóst egyszerűen megtalálja a kardmester, ugyanis a hórihorgas, szakállas férfi épp egy féltucat korsó sert oszt szét az asztalokon. Ahogy közelebb lép Saito, egy finom lökést érez a vállán, egy fiatal hajadon szólította meg, és felajánlja a segítségét, amíg Boris úr nem ér rá. A szavakra a fogadós is a társaság felé fordul, és viszonozza az udvarias meghajlást.

„Uram, Felicia szívesen segít Önnek bármi gondjában, asztallal, szállással vagy élelemmel. Ha szüksége lesz rám, vagy az asztaloknál, vagy a pultnál megtalál."
Mindeközben egy újabb jövevény érkezett a fogadóba, a köpenyét alaposan belepte az út pora, így szépen lassan a barna hajához hasonló színűvé vált az öltözete. A fogadóba belépő boszorkánymester azonnal felismeri a vándorkereskedő Granna Draemundot az egyik asztalnál, valamint a fogadós mellett egy hajadont és egy a helyi harcosokra jellemző kardot viselő alakot lát két asztal között társalogni.

Kabata Noboru

Niiro Larkhon lakóháza egy egyszerű, újonnan épített kúria, mindenbizonnyal ezt az épületet is megviselte a háború. Larkhon urat rendkívül lenyűgözte Kabata atyjának az ajándékai, és ő maga is parancsot adott egy szolgálónak, hogy készítsen össze egy méltó ajándékot a Noboru család számára.
„Köszönöm szépen az ajándékokat, Kabata Noboru” – biccent a kardművész felé a nemes, majd szíve felé teszi a kezét. – „Örömmel tölt el, hogy a Dorcha egyik pengeművésze megtiszteli a hajlékomat a jelenlétével. Amennyiben a napot Elinuinban töltené, kérem csatlakozzon majd hozzám és Drien Aakathys úrhoz és Evelio Mallwar úrhoz.”
Az feltűnik a kardművész számára, hogy a nevek hangzásukból fakadóan nem tiadlani uraságokat takarhatnak. Közben nyílik az ajtó, és a korábban elküldött szolga lép be egy kisebb ládával a kezében, valamint egy tiszt. Tisztelettudóan megvárják, amíg befejezitek a társalgást, majd a tiszt meghajol először az úr, majd Kabata Noboru felé, majd odalép az Niiro Larkhonhoz.
„Nagyuram, az északi erdőségben egy nagyobb csapatot vettünk észre. Egy tucat sátorból áll a táboruk. A felderítőnk nem tudta megállapítani, hogy a némber követői, vagy csupán banditák vertek tanyát az erdőségünkben.”
Niiro Larkhon a szakállát simogatja a bal kezével, miközben a jobbal megragadja az oldalán lógó mesterkardot. A kardművész Kabato Noborura pillant, majd vissza a tisztre.
„Lovagoljon ki harmadmagával, amennyiben banditák, számolják fel őket, ha más okból vannak ott, alaposan faggassa ki őket, mit keresnek ott.” – majd a vendége felé fordul, ahogy a tiszt ismét meghajol, majd sietős lépésekkel elhagyja a termet, az úr tekintete visszasiklik a kardművész felé.
„Elnézését kérem, uram, csupán számos olyan veszélyes és furcsa alak üti fel a fejét felénk, hogy állandóan ébernek kell maradnunk. A ládát kérem vigye vissza az atyjának, az ajándékom a Noboru család számára, hálám jeléül. Hadd kísérjem ki Önt, és akkor kérem, majd csatlakozzon hozzám a nap folyamán, amennyiben a faluban marad.”
A szolga odalép Kabata-hoz, és főhajtás kíséretében átnyújtja felé a ládát. A láda kicsi, azonban érezhetően van súlya. A hangokból ítélve lehet valamilyen ércek találhatóak a ládán belül.

A faluba beérkezve Kabata Noboru hamar megtalálja az útbaigazításoknak köszönhetően a fogadót, amelynek a tövében egy kisebb istállót vél felfedezni, ahol egy fiatal kölyök áll vállvetve a kapunál. Amikor közelebb ér a kardművész, a kölyök ellöki magát a faltól, megigazítja a ruháját, majd érdeklődve pillant fel a lovasra.
„Konnicshiwa uram. Amikor legutóbb mondták nekem, akkor még volt egy pár ágy. Amennyiben siet, szerintem még fog találni helyet magának.” – mondja mosolyogva, majd elkerekedett szemmel nézi az ezüstöt, amelyet a kezébe raksz, és gyorsan elrakja a cipőjébe, mielőtt megfogná a ló kantárszárát.
„Természetesen uram, intézem a lovát, ne aggódjon amiatt!” – válaszolja derűsen, majd jókedvűen fütyörészve kíséri be a lovat az istállóba.
A fogadóba belépve Kabata Noboru is látja, hogy számos ember van a fogadóban, a sarokban egyből feltűnnek neki a toroniak, a többi asztalnál üllő egy két törp vagy dwoon, de a jelentős többség az mind tiadlani ember. Pár lépésre tőle áll egy világosbarna hajú ember, aki úgy tűnik, a két asztal között álló társaságot fürkészi, egy szakállas férfit, akinek a kezében lévő tálca miatt sejti Kabata, hogy ő lehet a fogadós, ő egy mesterkardot hordozó férfival és egy egyszerű ruhás hajadonnal beszélget éppen.

Kirvano Kien:
Innon a remete

Egy magas férfi belöki az ajtót és a fejét lehajtva belép. Az első asztalról lesepri a tálakat és a korsókat, majd ráfektet egy
sebesült katonát. A szétugró társaság által üresen hagyott székre pedig zihálva rogy le. Most érzi Innon csak hogy milyen fáradt is. A sérült satnya kötése már rég átvérzett, és gyorsan terjedő tócsa kezd terjengeni az asztalon. Az emberek elnémulva figyelik mi is történik, de lassan végre megmozdulnak páran.

Gondolom ismét fogoly leszek… - Nyugtáza Innon magában.

Egy korsó véletlen érintetlen maradt az asztalon. A peremén levő habról ráeszmél, hogy az bizony sör. Nem is tudja hogy mikor ivott ilyet utoljára. Magához húzza és hangos kortyokkal tünteti el az egészet. Mikor kész van, úgy ahogy illik, egy hosszú böfögéssel köszöni meg. Feláll és engedi, hogy aki akarja, vizsgálja meg a sebet, mert ő megtette a magáét. Ekkor üti meg az orrát az ételek illata. Körbenéz, és minden asztalnál van valami finomság. Szíve szerint menne és kiszolgálná magát, de eszébe jut, hogy itt ezt nem szabad. Inkább az egyik sarokban egy asztalról szerzett benedvesített törlőkendővel próbálja letisztogatni a katona vérét a kezeiről, ügyet sem vetve az ünneplőkre. Fegyver csak a katonáktól zsákmányolt tőr van nála, és sejtve, hogy mi történik most majd vele, nem nyúl felé. Viszont el se dobja...

Dierol:
Saito

A fogadó feltehetőleg toroni vendégei nem számítanak épp szívet melengető látványnak, de nem is annyira szokatlan. Toronba látogató kereskedők nem egyszer bízzák az életüket a határ túloldalán született harcosokra. Pár pillantás után feltűnik neki, hogy a társaságból a kyr származékok feltehetőleg egyszerű kereskedő által már nem megvásárolható rétegből kerültek ki. De a díj sem épp akkora, amiért megérné lealacsonyodnia két nemesen  születettnek? érte. Kivéve, ha az a talált medál elég értékes. Márpedig, ha a toroni elit keze is a dologban van, az nem sok jót jelent - vonja le a kellemetlen következtetést, és csak reméli, hogy nem a versenyre jöttek, hanem teljesen más okból tartózkodnak a faluban.
Talán épp ezért tűnik el a mosoly a szája szegletéből rövid időre, és nem azért, mert neveletlen dolognak tartja a bizalmaskodó kontaktust. Már épp válaszolná a fehérnépnek, hogy a felsoroltak közül egyik sem érdekli, mikor Boris pár mondattal megelőzi. Igazából ezzel talán jobban járt, mert így esetleg pár kérdéssel kevesebbet kell majd megválaszolnia.
-Köszönöm! - válaszolja, hogy aztán a Feliciának nevezett jobbkezéhez intézze a szavait
-Elsőre szobát vagy derékaljat szeretnék. Asztalt találok magam is, ételre, italra, fürdőre pedig később vágyom - vázolja az óhajait, és várja, hogy mi teljesülhet belőle. Csakhogy aztán a bejárat környékén felbolydul a hely, így érdeklődve nézi a jelenetet, és a toronymagas ifjút,aki egy sebesültet terít az asztalra. Veszélyben nem érzi magát, inkább kíváncsian figyel, de kezéből a tokjában pihenő kardot azért nem eresztené. Valahol érti amit lát, mert itt jó eséllyel találni olyat, aki sebtiben gyógyítót keríthet a sérülthöz.
-A magasnak fizetem a fürdőjét, és egy kiadós étkezést! - fordul Felicia felé, miután felmérte a lehetséges anyagi lehetőségeit a váratlan látogatónak - A sérült idehozásáért ez a minimum - jelenti ki. No meg feltehetőleg a szappan sem fog megártani neki.

Rigor Mortis:
Ut Saeva


   A hajlongó katona mellé pördül valami helyi fruska és felajánlja hogy kiszolgálja,mert bizony a fogadósnak tengernyi dolga
akad,ne is várja hogy foglalkozik vele.Erre rákontráz a (vélhetőleg) fogadós miszerint majd a lányka tényleg intézi a dolgokat,
ezzel is jelezve hogy tényleg dolga van a többi vendéggel.
Ut éppen megszólítaná a leányt,hátha egyúttal neki is tud valamit intézni,ám ekkora a bejárat felől némi hangzavar támad...
..odanézve egy tagbaszakadt fickót lát az asztaloknál ülők fölé magasodni,épp a válláról borít az egyik asztalra valamilyen sebesült
katonát. A közelben tartózkodók félre rebbenek,nem tudván mire számítsanak a következőekben...Ut úgy dönt ő maga is követi a példájukat,mert
bár odébb áll,de a fegyverek vagy épp a mágia mindig utat talál magának. Ezért alig észrevehetően húzódik kicsit oldalra,közben körbenézve
észreveszi a kyr származékokat,azonmód az ellenkező irányba húzódik,így pont az előbb udvariaskodó katona mögé kerül. Elég képzetnek és
magabiztosnak tűnik hogy megfelelően lépjen ha történne valami.
  Meglepetésére a nagydarab fickónak intéz egy gyors rendelést a kis hölgynél. Igazán nemes lélek...sajnos az ilyenek rövid életet élnek.
Kezd hosszúra nyúlni az ácsorgás,ezért  a korábban már észrevett törp kereskedőt keresi a tekintetével,valamelyik asztalnál
 ücsörgött....ha nem történik különösebb felfordulás tervei szerint mellé fog letelepedni egy rövid pihenőre. Egyenlőre azonban még kivár.


   

Az Ezüst Utazó:
"Nem te leszel a legnagyobb kedvenc vendégem". De igyekszem titkolni, amíg elfordulok tőle remélem senki se látja, hogy a szemem forgatom felfelé nézve.
-Vegye úgy el van intézve! Később visszatérek! -Inkább attól félek nekem kell közölni a jó hírt, hegy magas idegennel és nagy jókedvében kiszorítja belőlem a szuszt. A vándornak öltözött kicsit se vándor kinézetű indulnék sehogy se találom végre megvan. Egyensúly, egyensúly mielőtt érezném hogy vörösödne  szemem. Már késő.
-Éppen magát kerestem, feltartottak.-Szinte belefutok. Legalább jól megnéznem közelről, nem tűnik Kobrának, van az arcán valami de az még gyíknak se mondható. Megnyugodtam, érzem barnul vissza a szemem.
- Jó! ott egy üres asztal! Illetve felvenném a rendelését. Étel ital szállás. Egyéb például fürdő. Felicia vagyok. Ha óhajt valamit, Szólítson a nevemen! -Várakozóan nézek az úrra, és fogalmam sincs hol van ilyenkor Boris, persze akkor nincs itt mikor a legnagyobb szükségem lenne rá. De rögtön bedobott a mély vízbe  előre szólt, bármi előfordulhat  verekedés, késelés, tehát bármi. Erre a bármire nem számítottam. 

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal