Felicia
Az idő errefelé hűvösebb, mint amihez a shadoni leányzó szokott, ezért jólesik neki az a meleg kabát, ami miatt az ajtóban álló úriember meg is nézi, mintha valami igen furcsa dolgot látna. Egy újabb jövevény az amúgy is zsongó fogadóba. Több munka, de talán a nagyobb fizetség talán kárpótolja azért, hogy ennyi furcsa embert kell kiszolgálnia étellel és itallal. Az út során sok helybéli mosolyogva köszön a fiatal hölgyre, köztük a téren sert áruló Olivia is, Borisz egyik lánya. Általában ő szokott segíteni Borisznak az asztalokkal, de most idekint árul frissítőt a forgatagnak.
„Felicia, várj egy kicsit!” – a söptében elkészített kis pult alól előkap egy kövér erszényt, és óvatosan, körültekintően átnyújtja Felicia-ának, és csak akkor folytatja, amennyiben a lány elrakta valami biztos helyre. – „Vissza tudnád vinni apunak, csak a biztonság kedvéért?” - mondja molyosogva. Felicia úgy érzi tapintásra, hogy húsznál több, talán akár ötven, hatvan érme is lehet az erszényben. Viszont mivel a sokaság elég zavaró, inkább a bokrok és fák között próbál szerencsét Felicia.
Továbbhaladva a fiatal shadoni eléri a füvesasszony házát, és udvariasan bekopog. A negyvenes évei elején járó nő nyit ajtót, és kedvesen betessékeli a lányt.
„Fáradj csak be, drágám, miben segíthetek?”
Amikor elmondja Felicia, hogy Borisz már megint elvágta a kezét a nő szélesen elmosolyodik.
„Az a tökkelütött sosem tanul meg vigyázni magára? Hah, megyek azonnal.” – összepakolja a különböző füveit, gyógyanyagait, kötegeket, gézeket, mindenféle dolgot amit a gyógyászathoz használni lehet.
Kabata Norobu, Ut Saeva, Saito, Innon, Temmo
A fogadóban szép lassan elfordulnak a tekintetek a fogadósról, a nagydarab úriemberről és az ő környezetében állókról, és visszatérnek az asztaltársak felé.
Saito szavaira és ezüstjére meghajtja a fejét a fogadós, és nem késlekedik a válasszal.
„Köszönöm, uram, egy pillanat, és intézem a szállását.”
A fiatal aszisz is helyet foglal, és a csuklyáját hátrahajtva pihen egy pár pillanatig, mikor egy helyi harcos lép hozzá, a helyiek által mesterkardnak nevezett fegyverrel a kezében. Szerencsére nem balhét akar, csupán udvariasan érdeklődik az útja felől.
Innon közben egy tál sültet kap és jókedvvel fogyasztja a melegételt, kicsit furcsálva a helyzetet, hogy miért jutalmazzák meg a tetteiért, de egyelőre úgy érzi, hogy senki sem akarja meglincselni.
Mindeközben egy újabb utazó érkezik be a fogadó ajtaján, egy huszas éveit taposó úriember, akinek a testfelépítése rendszeres erőnléti testmozgásról tanúskodik. Ránézésre a slanek elterjedt viseletét hordozza magán, mind Saito, mind Kabata Norobu joggal gondolhatja, hogy az imént megérkezett vendég a harcművészek iskoláiban tanulhatott.
A harcművésznek is feltűnik a két mesterkardot viselő egyén a fogadóban, a közel három asztalt elfoglaló őr vagy zsoldos csapat, a törpöknek az asztala, valamint szemet szúr neki is a sarokban, kedélyesen társalgó három ezüsthajú kyr, akiknek a viselete toroni divatot követ. Továbbá egy asztalon egy elalélt férfi hever, és nem messze tőle egy Temmohoz hasonlóan megtermett úriember ül és valami sülthúst ropogtat éppen. Viszont a hasonlóságok a méretben ki is merülhettek, mert ránézésre teljesen más munkához van hozzászokva a két ember.
A fogadós éppen visszatért a pultjához, amikor odalép hozzá Temmo és Norobu is, először az újonnan érkezett felé bólint Borisz, és mosolyogva válaszol.
„Ha megfelel magának uram egy tányér sült, akkor abból még éppen van egy kevés. Ah, itt is van.” – vesz elő egy nagyobb bronztálat, amiről óvatosan lepöcköl egy késsel egy-egy sült csirkecombot és szárnyat, majd Temmo felé nyújtja a tányért.
Mindeközben Innon, Ut Saeva és Saito is alaposabban végigfürkészi a fogadót. Mindhármójuknak feltűnik, hogy a zsoldosok főleg a tagbaszakadt fickóról beszélnek, valamint a pulthoz lépő jövevényről, és azt találgatják, vajon melyik óriás tudná összecsomagolni a másikat, ha birkózásra kerülne a sor, és ezt alaposan alá is támasztják érvekkel. Sokan az „újfiú” gyorsaságát firtatják, mások azzal érvelnek, hogy több kell puszta gyorsaságnál és erőnél ahhoz, hogy le tudjon bírkózni egy olyan vadembert, mint a „régebbi újfiú”. Láthatólag ezzel elvannak.
A törpök egy ideig pusmognak, majd a kis hölgy rácsap vidáman az asztalra, feláll és öles lépésekkel a sérülthöz lép, végigméri, majd a pultoshoz lép, és áthajol Temmo és Kabata között a pult felé.
„Még két sört kérnék, a legnagyobból.” – mondja mosolyogva, közben elismerően bólint mindkét harcművész választott fegyvere felé. – „Szép cuccok. De miért jobb két bot egy láncon mint egy bot. Ahogy én nézem, csak fenntartod az esélyét, hogy pofán vágd magadat. ehm Uram?” – láthatóan nem tudja pontosan, hogy errefelé miféleképp udvarias megszólítani az embereket.
Egy fiatal vöröshajú lányka eszik valamiféle kekszet a sarokban, és Innonhoz hasonlóan ő is árgus szemekkel figyeli a fogadó vendégeit.
A toroniak közül az ezüsthajú férfi már ismét belemerült a beszélgetésbe, mintha misem történt volna, azonban a nő és a barnahajú Saitohoz és Innonhoz hasonlóan vizslatja végig a jövevényeket.
Kabata Norobu szavaira kissé zavarba jön a fogadós.
„Közfürdő? Hát olyan itt nincs, csak a folyó, de szívesen intézek magának fürdővizet. Lien, drágám! – szólal fel Borisz, és a kezével az egyik sarok felé mutat, ahol eddig az egyik asztalnál egy fiatal, vöröshajú lányka éppen valami kekszféléket dézsmált és figyelte a fogadóban lévőket, a fogadós szavaira kissé kihúzza magát, és leugrik a székről. -„Megtudnád mutatni a szabad ágyakat ennek az úrnak és ott a másik úrnak, akinél kard van?” – a lányka bólint egyet, és odalép óvatosan Saito-hoz.
„Ha követsz, megmutatom az ágyadat.” – látszik rajta, hogy elsősorban nem a kardmester arcát, hanem sokkal inkább a kardját fürkészi. Aztán egy kis ugráló lépésekkel Kabata előtt terem. „Kövess, és megmutatom az ágyadat.” – ezzel vissza se nézve elindul az egyik ajtó felé, és egy falétrán elkezd felmászni, majd amikor felért, lenézve szólal meg ismét. - „Ti egyébként… ilyen kardbűvészek vagytok? Azt hallottam varázsoltok a kardotokkal.”
Végül nyílik ismét az ajtó, és megjelenik Felicia a gyógyító asszonnyal, aki az asztalon fekvőt megpillantva egy „Jajj istenek!” – felsóhajtással lép oda, és elkezdi tanulmányozni a sebet.