Leanthil
Az emberek összesúgnak a hátam mögött.
Megszoktam, nem igazán érdekel a dolog. Bár az bizonyos hogy most nem azokat a szavakat ejtik ki, amiket szoktak, hanem olyat, amiért már önmagába a vérüket vehetném.
Körbenézek a sokaságon. "Mindegyikük alsórendű, Sedular és Navor, egy két Obsor kutyát is látok, fél-ork söpredéket. Ezeknek még a nevemet kiejteni is lehajtott fővel kellene. De ilyen világot érünk, ahol ha nem sújtanak oda a karddal, ellágyulnak a kötelességek. Márpedig a császár nem olyan aki ezt megtenné, nem olyan aki lemészárolná fél Shulurt mert nem felelnek meg a hagyományoknak. Még csak közszemlére sem teszi őket. Nos igen"
Közben egy palotai cseléd, a ruhájából ítélem meg, mert a szolgaruhájának oldalán vékony arany mintázatot pillantok meg, "amilyen csupán az Elendorok szolgálóinak kiváltsága, és nem igazán hinném azt, hogy egy Hatalmas is vette volna a fáradtságot hogy elhagyja a Boszorkányerődöt Shulur kedvéért. BÁr lehet hogy náluk nincsenek is cselédek... Ki tudja? Hát a Császár Őfelsége, illetve majd megtudja a bátyjám is, hogy melyik, azt nem tudom, de jog szerint Farselt illetné, de oly bizonytalan a jövő. Bár ha Simienből király lesz én elhagyom Shulurt az bizonyos."
Beszédbe elegyednek, "Bár szép lány, azért találkoztam már szebbel is, történetesen a palotában. Mikor egymás mellett álltunk a napfényben mindenki ezt mondta: Íme három nap süt le Shulurra és a Családra. Úgy tekintettek ránk, mint két napra, vagy mint a napra és a holdra. Tharr, de még Morgena, Igere, Weila és Sogron is a tanúm, hogy nem láttam nála szebb lányt, elvégre, ugyanazon vérből születtünk ugyanazon a napon, ugyanazon kéz emelt magasra minket. Ezzel valamelyest úgy érzem meggyalázom Atollát. Ő is kitűnően szép, de nem páratlan."
Amikor Atolla hozzám lép, és megszólal
-A lány neve Elvyra ő ismeri a palota minden zegét zugát titkos átjárókat. Magad sem gondoltat komolyan, hogy a főbejáraton fogsz besétálni. Egyedül ő segíthet bejutni neked. Ezt ajánlom vedd őt emberszámba!
A szavai mély tőrszúrást ejtenek a szívemen, de sokkal inkább az önbecsülésemen.
- Arra akarsz rávenni, hogy mint tolvaj osonjak be a Saját Otthonomba? - elvetettem az ötletet amint meghallottam. "Egyszer, egyszer volt az csupán, és az is azért mert nem lehetett máshogy... Nem lehetett Hercegként megjelenni Alidarban."
"Amugy sem értem ki volt az, aki elkezdte azt terjeszteni hogy azért rohant utána mert szereti, igazából azért rohant utána. KARDOT KINVONVA! Hogy az a cseléd igencsak tanuljon tiszteletet. Azt nem tudhatta kié a hang. Persze az emberek szeretik a szaftos pletykákat, ami csak egy újabb ok miért vetem meg őket."
- Nem, köszönöm. Nekem kötelelességem az kapun keresztülmenni. Az őrök pedig vajon hajlandóak lennének-e kardot emelni egy hercegre? Még ha a Dicsőség rendjének tagjai is, akkor is halállal kéne lakolniuk azért, nem számít, miért teszik azt. - mondom, töretlenül előrefelé haladva. - Ha pedig még is megteszik, legalább nem mint tolvajt kapnak rajta.
Árnydalról leemelem a pajzsom és a sisakom, ha mégis megtámadnának, és elindulok a kapu felé, nem engedve hogy bármi vagy bárki megállítson.
Amikor közel érek az őrökhöz, megszólalok.
- Leanthil, Toron HErcege, a Vall'Hass Ház feje és a Birodalmi légiók Ötödik tábornoka visszatért Shulurba. Eresszétek le a fegyvereiteket amig van mivel leeresztenetek azokat! - "Egy pillanatra arra is gondoltam hogy elmondom miért vagyok itt, de elvetettem az ötletet. Nincs hozzá közük."
