Yggdrasil, a Világok Fája > Nadír könnyei

Nadír Könnyei

(1/146) > >>

Dierol:

Dierol:
Mesélő: Dierol
Helyszín: Portella mólóinál, a Kufár fedélzetén
Időpont: Nyárelő
Esemény: a levél
Résztvevők: Vanina, Lan, Kael

-Sajnálom, nem tudok szőni – ingatja komoly arccal a fejét Kiina -úgyhogy azt hiszem ez egyhamar nem fog kiderülni  ::) -válaszolja Lannak, aztán amikor a felolvasásról kérdez, bólint -Ugyan már, semmi olyan nem lehet benne, amit szerintem titkolnom kéne.

A levél felolvasása után Vanina akar vele szót váltani. Hümment egyet
-Gyere akkor – szól csengő miracleai nyelven, s a hajó másik végibe sétál a korláthoz. Ott neki támaszkodik a korlátnak, s Vaninára néz.

Mesélő: Dierol
Helyszín: Portella mólóinál, a Kufár fedélzetén
Időpont: Nyárelő
Esemény: a levél
Résztvevők: Vanina

Kiina a korlátnak támaszkodva miracelai nyelven folytatja
-Ha jól sejtem, Wÿkről és a feladatunkról is kérdeznél. Miattam ne aggódj -Wÿk távozása csak meglepett, de nem vagyok szomorú miatta - mosolyodik el
-Ami pedig a feladatunkat illeti – én személy szerint azért bízom benne, hogy nem fog eljárni a szája. S bocsánatot kell tőled kérnem – úgy tűnik, hogy igazad volt vele kapcsolatban – könnyen jött, könnyen ment. Node elég a locsogásból, elvégre te akartál velem beszélni, és nem csak hallgatni :) -Hallgat el várakozólag

KLM:
KLM
Kael Lacrymatis




Mesélő: Dierol
Helyszín: Portella mólóinál, a Kufár fedélzetén
Időpont: Nyárelő
Esemény: "irgumburgum", behajózás előtti este
Résztvevők: Vanina (akit Kael még mindig Nishának ismer),  Lan és Kael
__________________________________________________

Nisha felé:
- Nem vagyok éhes - közli Nisha
Kael magában vállat von, majd - mintegy elbocsátva a harcost :
- Nem tudod mit veszítesz.

________________________
Lan felé:
-  Nincsenek részletek, mától egy évig a szolgálatomra állsz és főképp abban, hogy élve elérjem a Hegyi Királyság zászlóvárosát, főképp Mortar árnyékától és kegyelmétől óvsz.
- Megteszek mindent, ami nekem engedtetik (akár az életem árán is), hogy élve érj el Naoneóba testvérem, ám Mortar kegyelmét ne utasítsd el. Az ugyanis azt jelentené, hogy dolgod végezetlen távozol ebből a testből, , ráadásul sem nem ott, sem nem akkor, amikor szeretnéd. Ez pedig - lássuk be - átok, bárhonnan is nézzük. Aztán majd meglátjuk, mi marad az esztendőből a nador hegyek között.


Majd pár pillanat kivárása után, mintegy jelezve, hogy a beszélgetés ezen szálát lezártnak tekinti, a szerzetes kicsit más hangszínnel folytatja:
- Kik a kísérőid - Nishán és szerény személyemen kívül?

Tiwanlil:


Teszek rá, Kael szerint mit veszítek. Amit az ember nem ismer, hogy hiányolhatná, vagy, teszem azt, sajnálhatná? Ostobaság. Amúgy az efféle visszaszólogatás is alattomos szemétkedés, jele annak, képtelen tiszteletben tartani megjegyzés nélkül valaki döntését. nem elég egy púp, itt van most a második is.

Szépen állunk. Régen sosem viseltettem volna így egy papféle iránt, sőt, Mortar felkentjeivel sem volt soha bajom. Aztán jött a forradalom a lelkemben, és annak többé semmi sem szent. Többé nem dőlök be annak, csak mert valaki arany signumos, hosszú hajú, akkor térdre kell előtte borulni. Vagy ha istenekkel tárgyal, az még önmagában semmi sem: mi van ha beképzeli az egészet, és csak jól forgatva a szavakat elhiteti azt az egyszerűbbekkel? Akik nem egyszerűbbek, csak tanulatlanabbak, de ennek az ész képességeihez semmi köze. És mert valaki ráérez szemmel nem látható erőkre, és azt hajlítani képes a maga akarata szerint: attól sem áll a  többiek felett. Nem különleges, nem külön kaszt, nem érdemel automatikus elismerést, tiszteletet.
Forr a szívem, ha arra gondolok, azzal, hogy lehullott a hályog a szememről, oda a világ rendjébe vetett nyugalmam is. Mert veszem a merszet megkérdőjelezzem ezt a rendet. Még a saját népemét is, meg mindent, amit közhelyként rólunk tartanak. Egy lázadót szült a forradalmam, egy tiszteletlen, visszabeszélő valakit, aki lehet, nem fog emiatt sokáig élni, de a saját törvényeimnek eleget teszek, és ez a legfőbb.
A Császáré is csak azután következik.

*

Módom nyílik Kiinával beszélnem, és részben ráérez, miért is tartom ezt fontosnak.
- Te érdekelsz, de Wyk személye a legkevésbé sem. Nem ismertem őt annyira, törődjem vele. Örülök, hogy nem érintett a kelleténél rosszabbul a távozása. Ami a dolgainkat illeti... Wyk ebben a  történetben csak egy kisebb kődarab ebben a rakásban.
Egy pillanatra a tengerre nézek, aztán vissza Kiinára, kiokádom, ami a belsőmben fortyog:
- Ez az egész ügy egy rakás, kudarccal teli szarság. Nincs itt csapat, csak egy katyvasz. Nem te vagy az első nador, aki velünk utazott. Őt elszólították a szellemek, ami alatt nem a halált, hanem a saját ügyei értendőek. Velünk volt a nagyúr fia, idővel a hatalmi játszmák miatt elkerült közülünk, csatlakozott volna hozzánk a népemből egy úr, miért, senki nem magyarázta, majd őbelőle lett semmi...! Majd jöttél te, aki sokat mentett rajtunk, nemcsak származásoddal, de egész lényeddel, aztán érkezett a shagír, ki sok mindenre megtanított, és láttuk, meddig volt velünk. Majd Lan gondolt egyet, újra bővít Hajnallal, akivel akkora bajom nincs, mint néha látszik, de forr bennem a méreg, hogyan zajlik a tagbővítés. Lan passzus és urunk jóváhagyása nélkül felesket, embereket használ, mint mások a gatyájukat. Egyeztet ebben a kérdésben, kikéri mások véleményét? Nem, mert itt csak ő van, aki dirigál, bár signuma nem arany, és úr sincs velünk, hogy mentist játsszon! És most betoppan ide Kael, se házunk pecsétes levelét nem láttam, se signumot, ami arra utal, az, akinek mondja magát, vagy onnét jött, ahonnét mondja. Kellékeit bárhonnét szerezhette, de már itt van, egyezkednek Lannal, ki dirigáljon kinek és milyen jogon! És vágjak ehhez jó pofát, legyek néma katona, aki csak pengét von engedelmesen, gépként teszi dolgát, és ajkán a ház nevével hal, de ha a kellem úgy szolgálja, kedves és mosolyog! Hát egy nagy lófaszt! - csapok a korlátra vicsorogva.
- Összevisszaság, amerre csak nézek! És most menekülünk, de a kezünk üres! Mert hol a Hattyú? Én nem láttam, nem tudom! Akkor most hazamegyünk csak így, nyakunkban a fényes dún angyalsereggel? De fognak odahaza örülni, ha ilyen társasággal zúdulunk be a küszöbön! Sehol az a kurva kő, ami a bírvágyat és egy szellem rabságában tartását célozza meg, de ha meglenne, szívem szerint tönkrezúznám, mert csak a baj van vele! Inkább vinnék egy marék csillámló port, és jöjjön akkor a hegyi nadorok haragja, jöjjön a rühes dúnoké, jöjjön a házamé, én akkor már csak nevetnék, és az arcukba hinteném azt a nyavalyás kristályport!
Hajamba túrok, sokkal halkabban hozzáteszem:
- Ha elhagyjuk ezt az országot, lehet, visszaadom a házam signumát, mert ebben a küldetésben én többé nem hiszek. Küldetés sincs, minek kínlódjak olyanokkal, akiket nem kedvelek, egy olyan ügyért, ami nem a sajátom, és nem is lehet az? Egyedül benned látok annyi értéket, maradjak, de miattad, és neked felesküdve, nem másnak... Mondd, Kiina, elfogadnád az eskümet, ha úgy adódna?

Dierol:
Mesélő: Dierol
Helyszín: Portella mólóinál, a Kufár fedélzetén
Időpont: Nyárelő
Esemény: a levél
Résztvevők: Vanina

Amikor Vanina megemlíti, hogy nem Kiina az első nador a társaságban, s Zevran is velük tartott eredetileg, Kiina biccent
-Tudok rólunk
Aztán ahogy a csapat bővüléséről van szó, Kiina csendben hallgatja – s majd állandó mosolya pár pillanatig tovatűnik – hogy aztán újult erővel visszatérjen, amikor Vanina a korlátra csap. A Hattyú szétzúzásának említésére kissé elkomorul, s futólag megérinti Vanina karját – csillapítandó. Ám az a kérdés, amivel befejezi Vanina, láthatólag meglepi, s pár pillanatig nem is jut szóhoz, ami eddig egyáltalán nem volt rá jellemző.
-Hosszan szóltál – s én sem tudok röviden válaszolni – kezd bele kivételesen komoly arccal -A Hattyú nálam van – ha akarod megmutathatom. Az utazás célja – mármint, hogy a Hattyút a naoenaoi sámánhoz juttassuk el – számomra fontos és nemes. Az utazás egyéb oka pedig nem érdekel. Tudod, nem világot megváltó a feladat teljesítése – hanem egy szimbólum. Hogy segítünk annak aki rászorul – jelen esetben egy szellemlény. Pusztulása, sorsa teljesen észrevétlen, ha a nagy egészet nézed. Olyan, mint a nyakéked lakója – int Vanina nyakába lógó kő fele, mire az mintha picit felmelegedne -Szóval én ezért segítem az utazást, mióta értesültem arról, hogy mire vállalkoztatok.
-Ami pedig a kérdésedet illeti – talán tapasztaltad – nem vagyok vezető – nem szoktam utasítgatni, parancsnokolni, hogy ki mit csináljon, s nem is várom el, hogy bárki csak azért ugorjon, mert azt mondtam. Egy rántotta előkészítése sem megy, hát még más! - legyint egyet - Improvizálni szoktam, és hallgatok a megérzéseimre. Szabad lélek vagyok, s úgy látom te is azzá válsz – hát akkor meg miért esküdnél fel újra bárkinek is? Pláne, hogy ki tudja – mikor éreznéd azt, hogy csalódsz bennem, s akkor már csak teher lenne elhamarkodott szavad. Szóval esküt tegyél annak, akinek akarsz, s hajtsd járomba a fejed, de ne nekem! Társnak, partnernek, egyenrangú félnek tartalak -böködi meg minden jelzőnél Vanina vállát -nem holmi szolgának, kinek hajbókolása tesz boldoggá.
Aztán egy vigyorral csökkenti szavai élét
-Ám ha gondolod, a továbbiakban is szívesen veszem a segítségedet az utazás alatt, amíg meg nem gondolod magad. S az angyalseregre ne legyen gondod – Arcantisban én vagyok otthon!  :D- néz Vaninára oldalról, mosolyogva – ami nem igazán megnyugtató – túlságosan csibészes az arckifejezése – eddig csak kétszer látta ezt az arcát Vanina, mindig valami nagy felfordulás előtt. ilyen eset volt a kolostorlátogatás, és a háztetőre menekülése Vanina elöl.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal