Leanthil
Az út hosszabb volt, mint amiben reménykedtem, próbálom a lány sebesülését felmérni, miközben lassan haladunk. Közben időnként körbenézek, a horizonton ellenséget keresve.
"Úgy tűnik, elcsendesedtek a dolgok"
Számos gondolat fordul meg a fejemben, hogy vajon mi történhetett, amitől hirtelen ilyen rosszul lett a lány. Számos túlgondolt és belemagyarázott ötlet is felmerül, azonban a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a tűzrobbanásnál megsérülhetett a feje, és agyrázkódást szenvedhetett. Megvizsgálom a fejét, de így szemre nem sikerül észrevennem rajta a sebhelyet, így hanyagolom ezt, nehogy még rosszabb állapotba kerüljön, meg kell állnunk, hogy erőt meríthessen, mert így sosem fogjuk megtenni a Kaskellon távolságot. De legalább eltűnünk egy időre, akkor az amazonok biztos feladják majd a keresést.
Bizakodom, hogy előbb utóbb sikerül visszatérnünk a civilizált térképre, Keletre, Toronba.
Nem látom nyomát semmilyen üldözőknek, de azért gyakran pillantok hátra, mert ki tudja, mikor bukkanhatnak fel. Az út során igyekeztem kitalálni, hogy mit tegyek, amennyiben megtámadnak minket. Mire egy alkalmazhatónak tűnő taktikát dolgoztam ki, addigra már meg is pillantottam a távolban épületeket, melyek közül egy tekintélyesebb méretű arra utalt, hogy az lehet a fogadó, míg a többi valamiféle tanya lehet.
"Hiányzik Leania, a mosolya és az az érzés, ami akkor fog el, mikor a közelemben van, hiányzik Toron is... " - jut eszembe, körbepillantva a területen. - "Hiányzik, hogy felismernek, és csodálnak." - a szám egy keserű mosolyra húzódott.
- " És most itt vagyok a semmi közepén. Még atyámnak a keze sem ér el mindenhova."
- Már lassan odaérünk, kipihened magad, és visszatérünk aty... Kaskellonba. - elharaptam az atya szót, inkább nem akartam felhozni a témát, mely szerint az apja számos módon csalódást okozott. Ha neki nem is, nekem igen. A tekintélye szertefoszlott a szememben, így már nem is aggódtam amiatt, hogyan viseltethet irántam.
Végre közelebb érünk a nagy épülethez, és el tudom olvasni a címerét, mely látványa nem tölt el sok bizakodással a fogadót illetően. "Jobb lesz figyelni, ha esetleg valami baj lenne.
Kikötöm a lovakat az istállóban, közben a falnak támasztom Atollát, majd utána átkarolom. Amennyiben van a környéken istállósfiú, odabicegek hozzá a lánnyal.
- Lelkedre kötöm a lovakat, úgy vigyázz rájuk, mint a szemed fényére, ha eltűnnek, megkereslek téged, és a családodat, ha meglesznek, mikor elhagyom a fogadót, akkor megfizetem szolgálataidat.
A fogadóban azonban egy meglepetés fogad. A kocsmáros, miután hosszasan bámulta a vértemet illetve a pengémet, nevetséges árat állapított meg a szobáért.
- Egy ezüst, két nap, három éj. Ne akarja elhitetni velem, hogy drágábbak a szobák, mint a nagyvárosban. - szúrom a tekintetemet a férfi szemébe.
Még ez is egy becses ajánlat, tekintve azt, hogy általában egy szoba hét rézbe szokott kerülni egy estére.
A férfi megtermett lánya hamar nekiveselkedik a szobák előkészítésének.
Miután megalkudtunk a fogadóssal, visszasétálok Atollához, felsegítem a székről, és követem a Hetti nevű lányt, hogy elfoglalhassuk a szobámat. Az ágyra friss lepedő került, ráfektetem Atollát, majd egy biccentéssel jelzek a szolgálónak, hogy megelégedtem a szolgálataival és hagyjon magunkra. Amennyiben szoros öltözete van Atollának, megoldom azokat, hogy ne zavarja a pihenésben, leveszem róla felesleges kiegészítőket, a csizmát, amennyiben övtáskája van, vagy ahhoz hasonló, azt is leoldom.
Utána a saját felszerelésemet veszem le, amely már lassabban megy, mint amikor külső segítséget kaptam, de azért nem okoz különösebb gondot. Végül már csak a hátamon és mellkasomon marad páncél, és éppen az alkarvértemet sikálom egy ronggyal, amikor kopogtatást hallok. A kardom felé nyúlok, és éppen húzom már elő amikor a szolgáló becsörtet egy idős banyával.
Gyanús szemekkel nézek az asszonyra, végül lassan bólintok, azonban nem veszem le a tekintetem róla, a közelében maradok és árgus szemekkel figyelek, hogy az árulás legkisebb gyanújára felnyársaljam.
