Maelstrom, a Világok Kapuja [18+] > Egységben az erő
Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
Dierol:
Corvus Latsonn
A Lady morranására felfigyelek. Nem volt túl informatív, de nem is volt túl hosszú ahhoz, hogy ne tudnám megjegyezni. Legalább pár másodpercig... A rövid tájékoztatóra, hogy még mit tudhatnék a Farghul-okról, csak bólintok. Elvégre sok nép van, akik a Birodalom területén élnek - ezek szerint ők is közéjük tartoznak. Ahogy most az sem érdekel igazán, hogy halott a panel. Van, ami sokkal fontosabb - de bánatomra a Lady ezt másképp gondolja. Nem mintha bánnám, de lehet, hogy szembe kéne néznem a tényekkel, hogy annyira a bűvkörébe vont, mint protokoll droidot egy új nyelvjárás program.
Elutasítás ide vagy oda, azért figyel rám - legalábbis ezt mutatja, hogy megígéri - próbál majd tanítani.
/Basic/ Nagyszerű - válaszolom fellelkesülve. Hiszen a tanulással is jobban telik az idő, mint ha csak egy helyben toporognék. Végül mivel a Lady közelsége továbbra sem hagy nyugodni, inkább erőt véve magamon kissé odébb sétálva szemügyre veszem a padlót. Ez a tevékenység eléggé eltereli ahhoz a gondolataimat, hogy végül sikerül elszakadnom az engem foglalkoztató Lady domborulataitól.
A Lady kártyapaklis megjegyzésére csak megrázom a fejem
/Basic/ Az lehet, de veled legfeljebb csak öltözős pókert lehetne játszani ;) - válaszolom, hogy miért is nem bánt annyira most a pakli hiánya.
Óvatosan odabotorkálva az utolsó ajtóhoz, az is csalódást okoz kissé. Kicsit nyitva van, de ezen megint nem férünk át csak úgy. Mintha minden ajtó záródás közben állt volna le az utolsó pillanatban. Most jól jönne valami hosszabb, masszív tárgy, amivel a két ajtófelet szét lehetne feszíteni - de a korábbi keresgélésem alapján tudom, hogy itt nincs ilyen. Úgyhogy marad a puszta kéz. Viszont az ajtóban ásító sötét feketeség egyértelmű jelzés, hogy a túloldalt nincs még ennyi fény sem. Mivel a hátizsák - a lámpáról nem is beszélve - igencsak elérhetetlen számunkra, kénytelenek leszünk valami mással fényt vinni a sötétbe.
/Basic/ Ha ez az ajtó is úgy viselkedik, mint az előző - akkor nem sok ideig marad nyitva. Talán, ha némi törmeléket teszünk a nyílásba, nem csukódik vissza teljesen... - javaslom a Ladynek, miután szemre vételeztem a problémát. Ezzel ismét körbearaszolok, és mindenféle nagyobbnak-masszívabbnak tűnő hulladékkal próbálom meg legalább bokáig feltölteni az ajtó rést. Miután ezzel végeztem, a figyelmemet ismét a derengő flóra? fele fordítom. Közben a nemrég hallott mordulást próbálom felidézni. Így külső hallgatóság számára valahol a morgás, torokköszörülés és harákolás különféle változataival töröm meg a csendet keresgélés közben. Valami nagyobb, de az ajtó résén átférő tárgyat keresek, amire ránőtt már ez a derengő fényforrás. Azt remélem, hogy a tárggyal együtt át tudom költöztetni a túloldalra anélkül, hogy megsérülne a ránőtt derengő réteg és sértődötten kialudna. Ha ez sikerült, csak ez után javaslom a Ladynek, hogy próbáljuk meg jobban kinyitni az ajtót, és átmenni rajta...
Thyriel:
Corvus Latsonn
/Basic/ Szegényes a fantáziád… - jegyzik meg a kártyajátékra tett megjegyzésedre – Nem beszélve, hogy a Pazaak vagy még inkább Sabacc biz' sokkal izgalmasabb!
Eme válasszal beérve indulhatsz neki az az egyetlen valószínűsíthetően a továbbjutással kecsegtető irány felé, melynek végén (újabb) csalódással kell szembenézned. Felrémlik benned egy-két nem szép gondolat, de végül az is, hogy talán tényleg záródás közben szűnt meg minden energia és az ajtók egyszerűen megálltak ott és akkor. Vagy valami efféle… a lényeg, hogy nem zárultak be rendesen, de cserébe épp elég idegesítően szerény rést kínálnak fel a továbbjutásra.
Végigbotorkálásod alatt, mely leginkább a padlót is meghódító növényzet miatt oly nehézkes, azért sikerül talpon maradni, mert ez az életforma kellően derengő fényt bocsát ki magából ahhoz, hogy a nagyobb eséseket elkerüld. Ami azt illeti azért a Lady kuncogását olykor hallani véled, de mit lehetne tenni, ő már csak ennyire jó humorérzékkel van megállva… vagy mi. A lényeg, hogy odaát sötét van. Olyannyira, hogy kénytelen vagy alternatívát keresni, ha nem vakon ugranál bele az ismeretlenbe.
Itt egy kelletlen emlék a hátizsákról – meg talán a kölyökről, aki lehetséges, hogy magához vette az ott hagyott fényrudat. Ugyanilyen gondolat támad az ajtó kapcsán, hogy nem lehetetlen az, hogy ez is hasonlóan viselkedjen mint az, amin át ebbe a különös helyiségbe érkeztetek. Az elkövetkezendő percekben rá kell döbbenj, hogy nem nagyon van törmelék. Akad néhány, ahol ez a növényszerűség agresszívan tört be, de nem sok. Kevésnek tűnik egy ilyen ajtó nyitva tartásához. Elenyészően kevésnek…
/Basic/ Te most szidtad a mamámat? – kérdezik halkan mikor épp az egyik eredménytelen keresésből nézel fel
Tetszhet amit látsz, amire a pillantásod esik, de aztán érkezhet az elbizonytalanodás, amikor a komor tekintetig érsz. A kivillanó szemfog és a ragyogó ragadozótekintet éppolyan ösztönöket ébreszthet, amit a buckapatkány amikor roppan a gerince. No, talán nem ennyire komor a helyzet, mert mielőtt teljesen a rémület vagy más lenne úrrá rajtad ellépnek előled és egy halk, majd hangosabb kuncogás-nevetés kíséretében magadra hagynak.
Idővel összeszed(het)ed magad vagy eleve jobban kezeled, mint először tetted, ami biztos, hogy egy-két törmeléket találtál korábban amin rajta volt ez a növényke-féleség és úgy tűnik átfér a résen is, szóval már csak át kell költöztetni. Ez egy igen érdekes művelet, mert amin átér, úgy el is tűnik a derengés. A fény, mintha sosem lett volna kialszik… és megindul a növény ami eddig alattad-mögötted-akárhonnan még ragaszkodott a törmelékre tekert testvéréhez.
Előbb élesen lábon vág – ami a fájós bokádnak amúgy is gyengéd szeretet – majd elgáncsol és aztán nekicsapna a falnak is, ha nem szakadna el. Elszakadt? Vagy az is lehet, hogy a Lady karmának köze van a dologhoz, mindenesetre most, hogy közel vagy a réshez, már a légmozgást is jobban érzed – igaz még mindig gyenge – és látod mélybe zuhanni a törmeléket és a vele rántott életformát. Azonban mielőtt teljesen kihunyna a fény, még felfedezel egy falon-létrát… meg azt, hogy ez leginkább egy mély kürtőre hasonlít
Rögtön fel- és lefelé is lehet menni ezen fokos dolgon
Amint úgy döntesz, hogy nekifeszültök az ajtónak
Ha… elég bátor vagy.
Botor?
Dierol:
Corvus Latsonn
A Sabacc említésére felsóhajtok. De rég is volt, amikor utoljára játszottam! Már több napja. Tapasztalataim szerint azonban a Sabaccnál van még valami ami sokkal izgalmasabb - a következményei. Például legutóbb nyertem egy hosszú túrát, és valójában annak a leosztásnak köszönhetem, hogy találkoztam a Ladyvel és a kölykével.
/Basic/ Szerencsés vagyok - válaszolom vidáman, majd pici tűnődés után hozzáteszem - A legutóbb fantasztikus dolgokat nyertem Sabaccon - a hangomból kiérződhet, hogy valóban így is gondolom.
A Lady kuncogását hallva nyugodtan folytatom a tevékenységemet - elvégre ez annak a jele - pontosabban hangja, hogy minden rendben van.Az okát viszont nem próbálom megfejteni - sokkal jobban foglalkoztat az, hogy ne hasaljak el a derengő izének hála. Hiába, lámpafénynél talán könnyebben menne ez a különös sport. Azért bár nem sokszor került szóba a kölyök, remélem tényleg jól van - ha tippelnem kell, talán fél nap múlva már ismét a szabadban leszünk, és megpróbálhatjuk megkeresni. Ami remélem eredményesebb lesz, mint a mostani törmelékek utáni kutatásom.
<Hát, ez nem sok> állapítom meg - de talán arra elég ,hogy az ujjainkat megmentse, ha jobban be akarna záródni az ajtó.
A Lady kérdése váratlanul ér, és kissé értetlenül nézek rá. Elvégre semmi ilyen jellegű szándékom nem volt, mindössze próbálgattam - volna - valamennyire leutánozni a hallott hangot.
/Basic/ Hogy? - kérdezek vissza, és kíváncsian nézek a szemeibe, de ott most nem sok kedvességet találok. A kivillanó szemfog tovább árnyalja a helyzetet - a növények miatt csak egy óvatos araszolásra telik hátra, és kissé ijedt mentegetőzésbe kezdek
/Basic/ Jaj, én nem, dehogy, csak...- zavarodok bele, hogy aztán tovalépve jól kinevessen. Sértődötten hallgatok el, amint rájövök, hogy át lettem ejtve - úgy érzem, hogy ezt nem érdemeltem meg. Az eddigi vidám hangulatomat egy szempillantás alatt sikerült elrontania. A továbbiakban felhagyok a nyelvgyakorlással és egyéb társalgással és inkább a törmelék keresésre koncentrálok.
A kis darabka derengő növényt átügyeskedve az ajtó szárnyai közt új felfedezést teszek - a növénynek gyors és agresszív védekező mechanizmusa van. Ugyanis amiben eddig bukdácsoltam az igencsak váratlanul megmozdul, és bokán vágva le is ver a lábamról. Az inzultusra egy ijedt fájdalomkiáltással válaszolok, majd nem túl kecsesen elterülök a földön. Végül a minta a Ladynek hála megszakadt volna a lefele zuhanó növénnyel az összeköttetésem - de ezzel még nem békített meg.
/Basic/ Köszönöm - értékelem azért a segítőkészségét.
A földön ülve, a bokámat tapogatva felülvizsgálom az iménti álláspontomat, és már nem érzem magam olyan szerencsésnek.
/Basic/ Ez egy liftakna - közlöm tömören a látottakat, és újra elhallgatok, hogy átgondoljam, hogy ezzel mennyivel vagyunk beljebb. Mivel lefele is van még szint, ott lehet a gépészeti rész - s jó eséllyel az energiaforrás is. Azaz lefele érdemes először körülnézni - döntöm el, miközben a bokámra szorult-gabalyodott növények maradékát tekergetem le. Talán kötelet lehetne belőle készíteni - de most nincs rá szükségem.
<Aztán ha áramszünet vagy más okból ha elakad a lift, akkor hogy szedik ki a bent ragadtakat? Biztos van valami nyitó berendezése az ajtónak!> - vélem meglelni a megoldást.
/Basic/ Az ajtó felett nincs valami nyitható panel? - állok fel sziszegve, és próbálom nem terhelni a fájós bokámat. Az ajtó szélén körbe tapogatom a falat, hátha rábukkanok valamire, ami mögött ott lehet a liftajtót nyitó mechanika. Ha nem járok sikerrel, átsántikálok a másik ajtóhoz, és azt is megnézem - hátha ez könnyebb falatnak tűnik. Végül vagy találok valamit, vagy pedig a gyengébbnek tűnő ajtónál teszek javaslatot
/Basic/ Próbáljuk meg ketten széthúzni az ajtószárnyakat!
Ha sikerült kinyitni, akkor az aknába nézve hümmentek
/Basic/ Hát, létrán mászni még talán tudok - vélem, és amennyiben gond nélkül elérem a létrát, elindulok rajta lefele. Amennyiben messze van, vagy valami keskeny peremen kellene végig egyensúlyozni, abban az esetben meg a teremben található növényből "készítek" biztonsági kötelet, hogy komplikációk esetén ne azonnal hulljak alá.
Thyriel:
Corvus Latsonn
A szerencsejáték határozta meg az életed minden percét amióta… régóta. Számtalan kaland kezdete vagy állomása volt és ez most sincs másképp. A leosztás mindig változó volt és nem volt ritka az sem, hogy mikor már elkönyvelted, hogy pocsék vagy épp tuti-biztos, pontosan akkor változzon meg és vegyen (teljesen) más irányt az egész… mint az élet(ed). Az itt és most is egy ilyen változó okán alakult, sokan nevezik egy vallás istennőjének – legyen az a szerencse úrnője, tulajdonítják a misztikus Erőnek vagy épp ki tudja még mi mindennek szerte a galaxisban.
/Basic/ Igen? Csak nem egy utat egy ismeretlen paradicsomba?
Érdeklődik, hangjából úgy véled incselkedő vagy talán picit cinikus, de mindenképp vidámabb hangszínű. A vidám hangulat sokat javít a nem túl fényes helyzeteteken. Igaz, hogy a kölyök hiánya némi aggodalomra adhat okot, valójában az anyja úgy tűnik nem érez effélét, sőt, mivel elég talpraesettnek tartja a kis szőrgolyót, szóba sem hozta esetleges félelmét utódjával kapcsolatban. Talán nem is annyira vészes a helyzet és ahogy tippeled, fél nap múlva már ez az egész a múlté lesz és újra a napsugarak táncoló fényében állva új reménnyel vághatsz neki eme világ felfedezésének.
Végeztél a minimális törmelék összehordásával és kupacba pakolásával, ami igen soká tarthatott, mert több ösztönös dolog is megzavar, melyek közül a legkiemelkedőbb a kezdődő éhség gondolata lehet. Esetleg még nem érzed, de nem sokára felütheti a fejét úgy, mint a szomjúság és esetleg más, folyó – egyéb – ügyek, melyek egyre nagyobb figyelmet és azonnali megoldást követelhetnek. Könnyen kezelhető minden apróság, egyelőre még nincs vészhelyzet…
Úgy tűnik mégis!
Aztán bosszankodva nyugodhatsz meg, hogy olyan tréfa áldozata lettél, amit valószínűleg kettőtök közül csak a Lady talált humorosnak, igaz ő annyira, hogy még perccel később is fel-felkuncog. Lehet, hogy szerinted nem érdemelted meg, de a dolog megtörtént és ami azt illeti már tova is múlt… sajnos magával vitte a jókedvedet is. Ennek és persze fényében ellenben sokkal fürgébben haladsz a terved megvalósításával és pillanatok alatt megváltozik a hozzáállásod is! A dolgok fekvése…
/Basic/ Megsérültél?
A füled mellett simogat egy forró lehelet, halkan suttogott, mintha aggodalmat is felfedeztél volna, de amit bizonyosan érzel: az a gyengéd érintés mely a macskamancs nyomán cirógat végig majdnem ott, ahol már egy növekvő dudor jelentkezik ápolásért. Lassan tudatosul, hogy a törmeléken fekszel és a hajaddal nem egy Lady-mancs, de a légáramlat törődik gyengéden. Végül azonban az arcodat éri az, amire elsőnek gondolhattál és egy játékos piszézés után a kuncogó Őkarmossága már fölötted, lefelé kukucskál érdekes nézőpontot adva neked…
/Basic/ Igazán nincs mit.
Felülhetsz, de akkor valami olyasmihez leszel közel, amiben már elmerülhettél, vagy inkább megvárod amíg a partnered elhúzódik és prüszkölés után csöndesen figyeli, ahogy tapogatva vizsgálgatod önmagad, a bokádat.
/Basic/ Elég mély, és ami azt illeti a másik irányban sem rövidebb.
Értenek veled egyet és bár nem gondolatolvasó egyikőtök sem, a bokádra tekeredő problémával a karmok valamivel hatékonyabban bánnak el, mint te hosszasabb küzdelmed. Ezt te is belátod, így figyelmed esetleges energiatermelésre, annak helyére illetve a Lift kezelésére fordítódik. Hamarost megtalálni véled a megoldást, és rá is kérdezel, de egy rövid és határozott „van, de halott” olthatja ki a hirtelen támadt lelkesedésedet.
Magad is feltápászkodsz majd kutatsz, meg is leled a panelt ami azonban sajnos nem adja magát, de cserében nem is működik. Tehát nem jártál sikerrel, így átsántikálhatsz az egész helyiségen ami nem kicsi, de cserében még a bokád piszkál, hogy kímélned kéne. A másik ajtó – amit eleddig nem láttál – valóban nem az a fajta ami csak úgy átengedne mert szépen nézel rá vagy illedelmesen megkéred. Úgy tűnik, hogy az egész probléma forrása az energiahiány lehet, így a liftaknánál…
/Basic/ Ne félj duci-ka-ndúr, megnéztem, átférünk mindketten.
Úgy vélik jobb nem kísérteni a sorsot, elvégre az utolsó ajtó amit megpiszkáltál szépen be is záródott elvágva téged mindentől ami picit is segíthetne. Mindenesetre ha úgy gondolod átdughatod a fejed és körülnézhetsz magad is, hogy aztán megállapítsd a tényt, a létra nem lehet akkora kihívás, hogy ne tudj megfelelni ennek. Át is nyomakodsz és megindulsz lefelé, majd ha felpillantasz megint egy kellemes látványt pillanthatsz meg, de sajnos hamar elveszik előled a sötétségben, ami szép lassan egyre erőteljesebbé válik. A kezdeti lépések kifejezetten jól sikerültek, hiszen elérted a létrát és megindultál rajta, de ahogy itt minden, úgy ez az eszköz sem most jött a gyártósorról, így hamarost azon veszed észre magad, hogy veszettül kapaszkodsz fél-kézzel, mivel az egyik fok éppen kivált a helyéről és aláhullt.
Nosztalgikus érzés…
Érzed, ahogy a derekadon feszül a biztonsági „kötél”, meg azt is, hogy nem fog megtartani, mert nem ilyen súly megtartására tervezték, de cserében érkezik egy ŐLadysége, aki tuti, hogy vigyorog, mert eddig az összes hasonló helyzetből ő segített ki. Ugye nem mindig voltak számára örömteliek ezek a pillanatok, főleg akkor, amikor sikerült megragadnod egy olyan testrészét, aminek tánca valahogy mindig képes volt megragadni a figyelmedet – pedig csak ide-oda tekergett huncutul – de valahogy mindig elkerültétek a legpocsékabb leosztást, amit ember és macskanő csak kaphat.
/Basic/ Hosszú lesz az út lefelé. Készen állsz? – érdeklődnek ezúttal szelídebben, kísértetiesen ragyogó tekintettel
Dierol:
Corvus Latsonn
/Basic/ Nem csak... - válaszolok vidáman a kérdésre, hiszen jóval több ez egy átlagos utazásnál.
A törmelék utáni kutászkodás során egyre inkább határozottá válik az érzés - kezdek megéhezni. Ez alapvetően nem lenne gond, de mivel a hátizsákunk odalent maradt, így pár óra múlva nagyon zavaró problémává válhat. A szomjúságról nem beszélve. Még szerencse, hogy a folyó ügyeket az egyik sarok már most orvosolni tudja.
Az étkezés problémáját félresöpröm, nem hagyom, hogy a jelenlegi jó kedvemet már most elrontsa. Ezt meghagytam a Ladynek, aki mesterien ráérzett, hogy mi az, amivel eltüntetheti a vidámságot az arcomról. Lehet, hogy jópofa akart lenni, de úgy érzem, hogy igencsak bunkó volt. Ez mástól nem zavarna, de tőle igencsak rosszul esett. Kicsit később aztán a helyi flóra is rátett még egy lapáttal, amikor elgáncsolva a földre rántott. A földön fekve ismerős érzés kerít hatalmába - fáj. Feltehetőleg ez utóbbiról érdeklődik a Lady is
/Basic/ Aaahh... - nyögök fel - Csak a szokásos - bár ez most nem teljesen igaz. Eddig mindig volt rajtam valamiféle hosszabb nadrág, vagy szakadt póló, ami valamennyire megvédte az érzékeny bőrömet az apróbb sérülésektől - de ez most érezhetően nagyon hiányzott. Pláne, hogy a gondosan összegyűjtött törmeléken landoltam. A Lady érdeklődését ugyan értékelem, de hogy ezek után is rajtam mulat, azt jelen állapotomban már nem. Sziszegve megtapogatom a fejem, és a tenyeremmel megnyomkodom a pukli környékét, de aztán felhagyok a piszkálásával.
Megvárom, hogy teret adjon nekem is, és felülve további sérüléseimet veszem sorra. Viszont a tüsszögése? feltűnik
/Basic/ Megfáztál, vagy allergiás vagy valamire? - teszem fel a kérdést. Van néhány ötletem a lifttel kapcsolatban,de miközben a Lady a bokámat szabadítja ki, nem sok jó hírt oszt meg velem a környezettel kapcsolatban. Abban reménykedve, hogy talán elsiklott a figyelme valami felett, én is megnézem a "lehetőségeket" annak ellenére, hogy vele ellentétben alig látok valamit ebben a derengésben. De természetesen semmit nem találtam, csak a bokafájásom újult ki.
A liftajtónál a huzat és a kürtőhatás csak most tudatosul bennem. Ezt jó jelnek vélem, mert azt jelenti, hogy elvileg lehet nyitott kijárat. Valahol. A Lady újabb hírét, hogy átférünk az ajtó szárnyai között, egy bólintással fogadom - a súlyomra tett megjegyzést nem veszem magamra - pláne, hogy mostanában táprúd diétán vagyok. A rögtönzött "kötéllel" felszerelkezve, az ajtón túljutva megindulok lefele.
Eleinte jól megy a dolog, de aztán felnéztem, hogy a Lady is rendben jön-e utánam. Ezután lehet, hogy túl sokszor pillantok felfele, vagy talán túlságosan is magabiztos lettem, mert nem vettem észre időben, hogy az egyik fok bizony sokkal lazábban teszi a dolgát. Sőt, elszabotálja, ahogy ismerős példát mutatva aláveti magát a mélybe - engem meg lógva hagy. Erősen kapaszkodok fél kézzel a másik fokba, miközben lábammal tapogatózok a létra maradéka után. Végül aztán csak sikerül a köldökzsinór elszakadása előtt visszatornáznom magam a létrára. Kissé remegve kapaszkodok bele, és próbálom összeszedni magam. Ekkor ér a Lady kérdése, hogy mehetünk-e tovább.
/Basic/ Még egy picit pihenek - válaszolom, aztán bő fél perc múlva újra megindulok lefele. Ereszkedés közben átgondolom az eddig megtett pár napot, s meg kell hogy állapítsam, hogy már többször felhagytam volna az utazással, meg úgy az élettel is, ha ő nincs velem. Vajon meg tudom majd hálálni neki? Nem mintha örülnék neki, ha ő kerülne életveszélyes helyzetbe. Ilyen és hasonló gondolatokkal foglalkozok inkább amíg le nem érünk valami nyitott ajtóhoz, mint hogy az foglalkoztasson, hogy éppen mi és hol fáj.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése