Maelstrom, a Világok Kapuja [18+] > Egységben az erő
Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Thyriel:
Star Wars main theme
Réges-rég,
egy messzi-messzi galaxisban...
Az Iniquity rabszállító hirtelen szakadt ki az űrből, hogy mi történhetett, azt már senki nem tudja. Nincs egyetlen életforma sem, ami mesélhetne azokról az eseményekről, amik odáig vezettek, hogy a teljes legénység és minden rab... majdnem minden rab. Kettő, két igen fura lény kriogenikus tartálya az előírtaknak megfelelően egy mentőkapszulába süllyedt-siklott és kilőtt a csillagoktól pettyes világűr felé. A legközelebbi élet fenntartására alkalmas bolygó volt a célja, az Univerzum egy oly pontján... ahol akadt is egy ilyen. Ez a két mentőegység egy ideig lebegett a mindenségben, majd belépve a légkörbe alázuhant, hogy egy időre önmaga vájta kráter foglya legyen. Várt, csak várt arra, hogy történjen valami... akármi... bármi...
A két tartály nem egymás mellett fúródott a hatalmas vulkanikus csúcsba, de azért nem is végtelennek tűnő kilométerek választják el egymástól e két értelmes élet alkotta gépezetet. Energiájuk lassan apadt, ki tudja mennyi idő telt el, de a kezdetekben nagy port vert fel, sok kavics keresett máshol menedéket és a helyi élővilág is kellő óvatossággal kezelte e két addig sosem látott rideg... valamit. Idővel azonban, talán az Erő akarata vagy valami egészen másé, az energia kifogyott. Mielőtt a benne szunnyadók életének lángja végkép kihunyt volna, a kapszula maradékai között kellően épen maradt hibernációs tartály előbb felzümmögött, majd szisszenéssekkel tarkított félelmetes zajok egyvelegével kitárult...
Az egyikből egy kis szőrős lény esett ki, nagyot puffant a köves talajon. Port vert fel, közben szegény be is lélegezte. Köhögött, prüszkölt vagy mit tesznek az efféle apróságok. Könnybe lábadna a szemük talán, ha a sztázis utóhatásaként ez épp nem lenne közel lehetetlen. Egy dolog biztos, egy, ami minden más érzést elhomályosít: a szomjúság.
A másikból egy nagyobb szőrös lény készült kizuhanni... de a tappancsaira esett. Megingott ugyan, mormogott egy keveset amit egy fordítóprogram sem mert volna kimondani, nem hogy leírni, de talpon maradt. Rövid úton villant a tekintete - ami ugyan még nem fókuszált tökéletesen - de az orra! az megrezdülve tudatta, hogy bizony a rátörő szomjúságot akár vadászattal is olthatja!
Oswin:
Ahogy a kellemetlen porfelhő szétfoszlik, úgy tér magához lassacskán a lény, ki első pillantásra akár a helyi ősi állatvilág részét is képezhetné… leszámítva az egyik karjára szorult hengeres valamit… vagy ez maga lenne a kar? A por oszlásával egyre jobban látszik, ez bizony egy durván megmunkált pótvégtag. Egy haloványan pislákoló fénycsík azért jelzi, nem egyszerű ócskavas, valami energiát fogyaszt a kis szerkezetben. Ő csak ’szerkéz’-nek hívja.
Első dolga ellenőrizni, működik-e a három kis mechanikus ujj… megmozgatja őket, közben még igencsak keményen köhécselve a belélegzett homoktól. Piszkosszürke bundája lassan sárgás színt vesz fel, ahogy hunyorogva tekint körbe. Közben szomját csillapítandó nagyot próbál nyelni, de ennek csak újabb köhögésroham az ereménye. A szőrtakaró a végére már egészen vöröses árnyalatba borul, de egy nagy, felszabadító lélegzetvétellel visszahúzódik nyomott, matt szürkébe.
Arrébb lépdel, és szimatolni kezd, bár maga sem tudja mit keres… a száraz szellő olykor mintha mégis frissebb fuvallatokat sodorna magával. Talán víz lehet közelben? Két lábra állva néz közbe, de itt mindenhol csak kavicsok és a kék ég… egy különös kis szigeten, vagy magas hegy tetején állhat. Nem jó ez így! Meleg van, és... és... és más nincs is!
Hol a fenében vagyok? Miért vagyok ilyen szomjas? Mi történt?
/Basic/ - Van itt valaki? - próbál kiáltani egyet, eléggé rekedtes hangon.
Picit összébb is húzza magát... nem volt jó ötlet! Csak még szomjasabb lett, spórolni kell a hangerővel. Ráadásul ki tudja, ha van itt valaki mennyire jóindulatú az illető. Civilizált bolygókon is próbálták már megkóstolni, egy ilyen helyen pedig valódi ragadozók leskelődhetnek... Belőle bizony nem lesz reggeli! Igaz, talán azért a kietlen kavicsos pusztában időben észrevnné a közelgő veszélyt. Épp ezért egyre sűrűbben les körbe, olykor az eget is kémlelve.
Egy pillanatra a mentőkapszula és a tartály ‘maradványaira’ siklik a tekintete. Közelebb is lépdel, megszemléli a fémdarabokat. Egész összetett kis masina, esetleg pár egyszerű dolgot lehetne építeni belőle. Talán még jól jöhet egyszer… de most akad ennél sürgetőbb tennivaló is! Ötlete sincs hogy került ide, ráadásul azt sem tudja hol van az az ‘itt’. Ebből a gépből pottyant ki? Mennyi ideig csücsülhetett odabent? És miért ilyen átkozottul szomjas!?
Fürge léptekkel, de azért nyugodtan - nehogy túlhajtsa az egyébként is kitikkadt kis szervezetét - megindul a legnagyobb kő felé amit körbefordulva kinézett magának. Ennek tetejéről majd talán többet lát a világból… ami első ránézésre a Kushibah egy barátságtalanabb szeglete is lehetne. De érzi, ez bizony nem a rég elhagyott szülőbolygó. Valami sokkal rosszabb! Hamar kiutat kell találnia a kősivatagból!
Thyriel:
Zirni Zam
A kis ’szerkéz’ úgy tűnik tökéletesen működik, mert minden ujjperc pontosan követi a kiadott utasításokat. A porfelhő lassan teljesen elül, addig is a köhécselés töri meg a csendet és a hunyorgás teszi kissé homályossá a napsütötte reggelt vagy délelőttöt? A nyeléstől a dolgok csak még rosszabb, kellően ingerel és csak egy újabb adag köhögés szakad fel.
A szimatolásnál megkésve is, de valami idegen illat tűnik ki a többi ismeretlen közül, afféle ami nem tudni pontosan honnan is érkezett. Igaz, hogy a szél is kaotikusan tekereg, lehet, hogy előtted volt, talán melletted vagy… egy bizonyos, hogy a levegő kellően száraz, nem érezni benne a nedvesség leghalványabb lenyomatát sem.
Két lábra állsz, majd tovább szimatolsz, mígnem a kiáltásnak induló rekedtes kérdés ki tudja mivé válik, amikor a nyakadnál fogva felemelnek. Oly könnyedén és gyorsan történik mindez, hogy az ösztönök is megkésve fújnak riadót. A hol vagy és miért pont ott kérdése értelmét veszti, mígnem egy doromboló hangot hallasz a füledhez közel:
/Basic/ Nocsak, nocsak… nocsak. Egy eltévedt kisfalat!
Önkéntelenül is összehúzod magad, hiszen épp egy nyeléssel ezelőtt gondoltad, hogy márpedig te nem leszel senki reggelije. Leskelődnél is körbe, de nem igazán látsz magad mögé, csak azt érzed, hogy akármi is tart fogva az bizony képes lenne felhasítani a pocid, de legalábbis igen csak ki tudná cakkozni a bundádat.
/Basic/ Tudod… – kordul meg a gyomra – azt mondják, hogy az erős túlél! – ekkor némi köhögés tör rá, de hogy nyüvek ennék meg a bundáját, nem ejt el, nem lazul a szorítása – Te mit gondolsz erről?
Oswin:
Túlzottan is megnyugtatott a tény hogy minden hús és fém porcikám megúszta a becsapódást… vagy mi történt itt… szomjasan köhögve, hunyorogva egyszerűen képtelenség összefüggő gondolatokat értelmes menetbe rendezni… világos van, és nagy a por, és fene tudja hol vagyok… hány nap tűz éppen felettem? Az ég csak egyetlen nagy vakítóan ragyogó felületnek tűnik.
A köhögéstől még itt-ott vöröslő bunda szinte azonnal ijedt szellemfehérré fakul, ahogy lassan elemelkedek a kopár talajtól… körbe akartam nézni, de nem így! Még ficánkolni sem enged az ösztön, de az egyre határozottabban - és cseppet sem óvatosan - szorító karmokból ítélve jobban is teszem ha csak mozdulatlanul tovább lengek.
Újabb nyelés, de most nem követi köhögés, túl erős hozzá a félelem! Itt bizony harc következik, de egy szabadfogású marakodásban pikk-pakk azzá válnék amit leginkább el akartam kerülni: reggelivé.
Máshogy kell küzdenem… ki kell okoskodnom magam a helyzetből!
Ösztönösen összehúzódva lógok, miközben igyekszem legalább annyira megnyugodni hogy átgondolhassam a helyzetet… Mozgás és futás kizárva, ameddig ez a valaki fogva tart… szó szerint. ‘Kisfalatnak’ nevezett, vagyis tényeg reggeli gyanánt szemelt ki, és nem is lennék számára nagy falat! Ellenben… beszéli a basicet, ami akár életmentő tény is lehet! Valamint… mintha nőiesen dorombolt volna… ami nem feltétlenül jó dolog… a Kushibahon is volt nem egy vöröslő nőnemű rettenet! De talán könnyebb lesz udvariasan szót érteni vele..
Na tessék, máris a túlélésről beszél mire kicsit sikerült észbekapni… ő viszont nem akar egyben bekapni, pedig még a gyomra is megkordult! Igencsak éhesen…
Hopp! Most köhécsel! Persze ez nem akadályozza meg benne hogy tovább lógasson… nem mintha messze tudnék szaladni előle… inkább felöltöm a létező legaranyosabb kerekszemű tekintetem, és próbálok nem remegni, hátha maga felé fordít... háttal lógva kétesélyes a megszólítás, de…
/Basic/ - Kedves hölgyem! - még egyben a bundám… ez jó jel! - Teljes mértékben egyetértek őkarmosságával, és nem is kérdés ki az erősebb aki túl fog élni… - ez idáig szép, de a végén még nagyobb étvágya lesz a hízelgéstől… talán ha tudja valaminek a nevét azt már nem eszi meg!
- Zirni Zam vagyok… és úgy hiszem többet tehetnék a túléléséért ha egy falat maradok… kis helyekre is beférek, és.. ügyesen szerelek! - emelem meg tétován a ‘szerkezet’.
Nem mintha lenne itt mit szerelni… de talán elgondolkodott rajta…
/Basic/ - Mi lenne, ha várna velem estig? Biztosan akad itt valahol egy finomabb, húsosabb falat is! Én sem ettem már… - mióta is? - … napok óta. Követem a parancsaival együtt, és ha éjszakára sem találunk semmit… ígérem maradok vacsorára!
A végét nehezemre esett kinyögni… sosem ígértem még ilyet - és a kiszáradt toroknak sem tett jót a hosszú mondandó - de talán ez az egyetlen kiút! Azért ‘szerkéz’ készen áll egy kétségbeesett orroncsípésre, ha nem sikerült meggyőznöm a dorombolót…
Thyriel:
Zirni Zam
A kánikula közel elviselhetetlennek tetszik, mintha legalább két, de inkább három csillag fűtené e porfészket! Ellenben két köhécselés között a kis csipás tekintet felfedezi az igazságot: egy aranyló csillag ragyog az égen, mindössze egyetlen egy ontja e forróságot! De az is lehet, hogy más oka van annak, hogy ennyire elviselhetetlen a hőség…
A fagynak, a hidegnek mindenképp más oka van! A páni félelem okozza, amikor első pillantásra minden ok nélkül emelkedtél a magasba, míg nem közös köhécselés, mint első közös élmény érkezik és tova nem múlik. Ösztönösen védekezel, összehúzód magad és a bundád is ártatlanság színébe öltözik, melyet csak a félelem árnyalata mérgez kissé
/Basic/ Hölgyem? – lepődik meg, majd rágja kicsit a dolgot – Hölgyem. – tűnődik, majd bólint – Hölgy lettem! Hahaha – nevet jóízűen, míg köhögésbe nem fullad – érdekes kis szerzet vagy Zirni Zam, "kis helyekre is beférek és ügyesen szerelek!" – úgy tűnik, hogy nem látott még olyat, mint amilyen te vagy
Igaz, hogy otthon a Kushibah-on nincs ily méretű és színű fenyegetés, de nem is dorombol és nevet így senki és semmi sem. A nevetése épp enyhülne, amikor közlöd, hogy nem más, mint Őkarmossága… itt érkezik el a pillanat amikor letesz téged, megpaskolja a fejed és oly jóízűen nevet, hogy rád is átragadhat… egy mosoly legalább.
/Basic/ Őkarmossága… hehe, ez tetszik! Ezentúl így hívsz, Lady Mirru, Őkarmossága, a Rozsdás Csavargók vezére! – nevetése lassan szelídül kuncogássá – Nagy dumás vagy mi? – leül és a sziklának veti a hátát, mancsait összefűzi tarkója mögé teszi – A barátom is az… be nem állt a csipogója – tűnődik, mereng, picit köhint, majd megpaskolja maga mellett a földet – Tréfás kis szőrmók vagy, megtartalak!
Navigáció
[#] Következő oldal
Teljes verzió megtekintése