Dátum: 1215. november 20., késő délután
Helyszín: Wych Cross uradalom, nemesi lak, Gus Leibacher földje
Résztvevők: Gus Leibacher, Flynn Douglas, Arild
[Flynn]
Haldennel együtt beértek a konyhába. Aprót nyikorog az öreg tölgyfa ajtó, miközben kicsapódik. A helyiségben félhomály honol. Egyetlen fényforrás a falnál levő tűzhely, melynek füstcsóvái a fölötte összefutó falazat, és kémény alját festik feketére. Előtte egy fiatal női sziluett kavargat némi gőzölgő vizet egy fellógatott vasüstben.
- Igyekezz, Geára, mert a jóembert a láz viszi el, ha nem tisztítjuk ki a sebeit. - szól rá Halden a fiatal lányra.
Tekintetét félig a dán felé veti, de nem néz oda.
- Eligan azt mondta, legyen forró a víz, és a gyógynövényeknek is kell némi idő, míg szétáznak. - teszi hozzá kissé szemtelenül.
- Akkor tégy úgy, de igyekezz, és kevesebb pimaszságot a vendég előtt. - förmed rá.
- Eadig, Scand! - kiáltja el magát. - Gyertek a konyhába!
Douglas nagyúr, azon az ajtón keresztül kijut az istállóba. Nekem még hadba kell szednem a többieket. - mutat egy sötétben árválkodó ajtó irányába.
[Gus & Arild]
A kandalló lángjai által skarlátszínre festett szobából a páros kilép a folyosó félhomályába. A fordulón túl dereng a konyha sejtelmes fénye, illetve előtte még a szolgák szobája. A fehérnép számára elkülönített helyiségben jelenleg nem tartózkodik senki.
A szobában aprókat pislákol egy kisebb gyertya, a faablak belsején szarvcsont borítás hagyja átderengeni a lenyugvó nap fényét. Az ágyak a falnál húzódnak végig, nem túl magasan, vagyis hosszabb, széles fadeszkák, melyeknek egy-egy sávja fekvőhelyként lett kipányvázva.
A zár csattanása röviden visszhangzik a falakon.
[Flynn & Gus]
A ház részét képező zárt istállóban elég nagy a sürgés-forgás. Nemcsak az a néhány szolga, hanem a télre beterelt jószágok is feszültek az új jövevény, illetve a vérszag miatt. A fából összetákolt elválasztó kerítés résein a birkák, és néhány nyugodtabbnak tűnő tehén kémleli a fejleményeket, néha fenti, néha lenti deszkaközökben.
Eligan feltűrt ruhaujjal próbálja levágni a sebesült férfiról a vászoningje véres részeit, amik már a szélben kezdtek rádermedni a sebre. Pihenésként egy homloktörléssel tart pár pillanat szünetet. Eád hasonló formán ügyködik az idősebb fehérnép körül, feltűzött hollófekete hajából csak néhány tincs bátorkodik kilépni, ezzel bosszantva a leányzót. Sietsége ellenére Eligan mindig úgy nyúl az újabb vödör víz, vagy vászondarab felé, és veszi el azt, mintha az ifjú szolgáló csak sétálgatna velük.
Az idősebb Anfeald követi az eseményeket, lándzsáját már nekitámasztva az egyik tartóoszlopnak, hátha tud valamiben segíteni.
- Deogol, fiam, eredj vissza a kapuhoz, hátha jönnek még mások is. - mondja hirtelen Anfeald, miután rájön, hogy kint most nincs senki.
Deogol nem válaszol, csak bólint, majd kilép az istálló kétszárnyas kapuján.
Byrden az öreg istállós csak egy szalmaszálat rágcsál, miközben fehér, vászon főkötőjét feljebb tolja, és vakarja homloka szélét, mely hajdanán a hajvonalának a pereme is volt.
- Az állatokhoz értek, de ha rajtam múlna, biztos elvérzett volna a koma, én mondom. - mondja kissé érthetetlenül.
Eligan asszony nem válaszol, de szavak nélkül is érezni, hogy legkevésbé sem érdekli most, ki mihez ért, s mihez nem.
A férfi nagyot kortyol a sörből, amit kap, majd hebegve így szól:
- Peohtasz a becsületes nevem, és Horstedből származom, délről. Észak felé tartottam rokonok miatt, de az esőzések folytán csak a Kupicáig jutottam el. Nyugodt este volt, még de Rue báró, Lewes urának sólymásza is ott volt, aki elég híres a történeteiről. - kortyol hármat-négyet, majd folytatja.
- Kezdett esteledni, és arra eszméltünk, hogy az istállós nagyon jajveszékel. Jól ismertük az öreget, ezért ki is rohantunk mindannyian, hátha valami medve támadta meg. Tudja, hogy segítsünk. - lefelé tekint egy pillanatra, majd folytatja.
- Kiérve egyből csend lett, még a távoli madarak sem mertek dalolni. Aztán hirtelen a fogadós vállába csapódott egy nyílvessző, majd kettő a fal vakolatába. Vártak ránk lesben, de néhány vendég vissza tudott rohanni a fogadóba. Próbáltuk védeni a báró szolgáját, legalább ő élje túl. Én túl távol voltam az ajtótól, így elrohantam segítségért, keresztül a rengetegen, kerülve az utat, hátha ott is lesben állnak. Nem tudom, hányan lehettek, de nem a mi Urunk teremtményei azt bizton állítom. - ujjával felfelé mutat, majd bólint egyet, és kihúzza magát.