Leanthil
Hideg arccal hallgatom a meséjét.
"Azt hiszi hazudok"
"Senki se nevezhet engem hazugnak"
- Ki küldte utánam? - kérdezem vissza
"Úgyis vele kell utaznom tetszik vagy sem."
Megyek leülök a pulthoz, ahol maraft még bőven a tegnapi lakomából.
- Remélem tudja hogy nem én fizettem. Bárki adta magának a pénzt, az nem az én pénzem.
Mondom, majd amikor nyújtaná át a pénzt, elutasítóan tartom a kezem.
- Tartsa csak meg magának, ha bármire szükségem lesz feltehetőleg önnek is szüksége lesz rá. Mellesleg sem az én aranyam.
Közben agyalok ki küldhette utánam a lovagot.
Gondolkozom, eszembe jut atyám, bár nem tenne ilyet ez után... A nővérem? A csodaszép Leania? Lehet... De leginkább nemes anyámra vall ez a lépés. Igen, hisz lehet biztonságba akarja tudni a fiát.
Ha a családom küldte, akkor bizonyosan meg kell békülnöm vele
- Szívesen látom az asztalnál, közben mesélhetne milyen volt az eljegyzési ünnepség. Mintha igen kevés ideig lettem volna ott ...
Célom hogy minél többet tudjak meg róla, ugyanis jelen felállásban ő szinte mindenről tud míg én semmiről. És ez sose előnyös...se háborúban, se békében, se kereskedelemben, se életben.
- Nos meséljen bátran! Sőt ha gondolja hogy nem túl személyes kérdés azt feltenni, hogy hová kísérte még önt az a lány? - kérdezem érdeklődve. - És miért gondolta, hogy az én aranyamat költi?
Hátha megemlít valami fontos dolgot.
Csak egy pár pillanatig láttam egyébként a fogadáson, boldognak tűnt... Bár lehet a sok bor..
Nos talán sikerül megbeszéltetni rávenni hogy kézségesen beszéljen az egész kis titokról, a lányról, a küldőről.
Ezért bevetem a személyiségem, megpróbálom meggyőzni hogy barát vagyok, megbízhat bennem, és egy barát elmond olyanokat, amik a barátját érintik.
Kis körítés után bele is kezdek.
- Tudja mit, én jócskán kedvelem a stílusát,, megtisztelne, ha lehetnék a barátja, - mondom neki, a nem gyakran használt mosollyal, amely szinte ellenállhatatlanná tett mindig is. Azért nem használtam mert jobb szeretem ha nem jópofizással oldom meg a dolgokat. De ezzel könyebb jelen esetben.
- Ugyebár lesz a barátom, Igaz? - töltök neki egy kis bort. Majd miután megreggeliztünk a maradékból, felállok megpaskolom a vállát, felsegítem, és megszólalok.
- Nos remélem tudja, jó uram, hogy barátoknál úgy járja, hogyha az egyikük tud valamit, ami netán veszélyezteti a másikat, kötelessége szólni? - mondok mosolyogva. - Csak azért, remélem nem nagy kérés, hogy elmondaná ki küldte? Csak mert ha valaki aki meg akar ölni vagy akármi...- mondom kicsit elszomorodott stílusban, hogy mindenképo felkeltsem az együttérzését.
Érzem hogy egészen a bűvkörömbe került. Miután beszélgettünk témát váltok.
- Node akkor beszéljünk a nőügyröl, már láttad a lányt, aki szeretek... No és nem zavarja ha megkérdezem hogy az a lány, aki odalépett hozzád az utcán, a kedvesed?- kérdezem megértő és érdeklődő arccal, "babonázóan" mosolyogva.