Lélekvesztve

[Bahamooth]

Lelkünkből a zord telet űzi már a fény,
Mert tavasz jő, érzi már ki él.
Holtak szemére hullik csendes árny,
De reményt hoz, s életet a nyár.

Psz. 3679, Alborn terce, Lant havának 5. napja:


Észak Ynev két ínséges éven van túl. Mintha csak az istenek elfordultak volna az anyagi világtól, s talán a saját bajaikkal foglalkoztak. Nyár hűvös volt és száraz, a tél pedig pusztítóan hideg, és nedves. Sokan meghaltak az utolsó télen, a városokban éppúgy, mint vidéken, falvakban és tanyákon. Sokszor találni még mindig néma házakban megfagyott családokat, a tél szomorú mementóit.
Mindenki sokat remél ettől a nyártól, jó termést, jó bevételt, s végre egy kis nyugalmas meleget a sok hideg után. Persze volt aki ebből is hasznot látott, hisz a termények általános hiánya miatt az árak szépen felkúsztak. A békeidőt meg megzavarták az éhezés hatására, vadakká vált emberek tombolása, fosztogatása.
Észak tartalékai kimerülőben, ám a télnek vége, s a kelő nap csillanása reményeket kelt a szívekben.