Ladien
Helyesen ítéled meg, a könyvtárat valóban takarítják, így poros könyvet nem is nagyon találsz. Ahogyan kiemelkedően érdekes könyveket sem, vagyis semmi olyat amit érdemes lenne hosszabban tanulmányozni. Egyébként a könyvtárban meglepően sok leírás van Ynev különböző tájairól, városairól, szinte mindenről van egy-két könyv vagy tekercs. Még a nagyobb klánokról is találsz, persze nem bennfentes írótól. Összefoglalva: kiterjedt, de felszínesnek mondható gyűjtemény.
Majd Falcus hív, hogy induljatok ebédelni, és te el is indulsz vele.
Falcus
Gyorsan túlesel a könyvek átvizsgálásán. Ezután Ladienhez fordulsz, ő pedig jön veled. Kilépve az ajtón egyből a nagyteremben vagytok ahol már felállítottak egy kisebb asztalt, 2-2 székkel a hosszabbik oldalai mellett, az asztalfőn pedig egyet, a trón előtt.
Norgen
A fegyverek komolynak tűnnek, a kovács jó munkát végzett. Ekkor azonban egy inas jön érted, hogy elkísérjen az ebédre. A nagyteremben már ott ül két társad az öt fős asztalnál.
Mindenki
Helyet foglaltok - kihagyva természetesen az asztalfőnél lévő helyet, ahova az íratlan szabályok szerint a ház ura ül illetve még egy széket. Nemsokára érkezik a vendéglátótok is, Cyon DiNael. Viszonylag fiatal, a harmincas éveinél járhat. Alkata vékony, ha forgat is fegyvert, akkor is csak vékonyabbakat, kisebbeket. Nemesi élete beleivódott vékony arcvonásaiba is, tekintete azt tükrözi, hogy tud valami vicceset a világról amit senki más nem. Egyébként göndör fekete haja, szintén feketébe hajló szemszíne és hegyes orra alapján akár dzsad felmenőkkel is büszkélkedhetne, míg neve alapján az ember egyből északinak állítaná be.
-Üdvözlöm az Urakat! - lép az asztalhoz mosolyogva. Közben intésére a szolgák elkezdik behozni ebédeteket. Kerül elétek egy szép darab sült disznó (hagyományosan almával a szájában) és egy fürj is, körülöttek különböző köretek, zöldségek és gyümölcsök külön tálakon. Cyon int hogy vegyetek, majd ő is szel a disznóból és a zöldségek közül.
-Akkor beszéljünk jövetelük céljáról. Mint azt szerintem tudják, mindannyiukat idehívtam különböző úton-módon. - itt vet egy gyors pillantást Ladienre. - Különböző kapcsolataim azt mondták, hogy maguk rátermett kalandozók, akik hajlandók a megfelelő árért cserébe küldetésekre menni. Így most feltenném a kérdést: valóban hajlandók erre?