Rina
Mivel több lábkímélő eszköz is van, így nem árt, ha ezeket mind végigpróbálom, szériázok ezt-azt, hogy továbbra is nyugodtan ehessek, de mégis szépségesen tökéletes maradjak. Így az edzőruhában, mely testre feszülő nacit és topot takar, de mezítláb – lévén a lábbelit a placc szélén hagytam. Kibontott hajzuhatagomat most lófarokba kötve viselem és egy flakon víz is van a közelemben, mert kell.
Később, a próbababa előtt állva, azon tűnődöm, hogy ezekre csak dobálni kéne, mert a lábam… de ekkor felbukkan a kis kölyök és úgy tesz mint aki rohadt erős, én meg hagyom, hogy szenvedjen. Segíthetnék is, de mit is mondhatnék, jobb nézni… aztán meg idejön. Kicsit elbambulok, hogy mifene, de aztán úgy tűnik, hogy a gizmókhoz vagy hogy hívják azokat a tech kütyüket, nagyon ért.
Mielőtt visszatérne a ládához, finoman megragadom a karját, és miután megakadt a távozásban mögé lépek, érezze az illatomat, mely tüzes ferromon és az edzés egyvelege, aztán egy forró, picit nedves pecsétet helyezek a tarkójára, majd elengedem és mindenki visszatérhet a dolgára. Megtehettem volna, hogy nem teszek semmit, de nem így döntöttem.
Miután rájöttem, hogy tökéletességem itt-ott még csiszolható, eltöltöttem némi időt ezzel, hogy aztán alaposan megfürödve kutassak valami dögös szerkó után, míg végül megindulok kifelé, elhagyva a hajót. Miközben lelépek a kedvemért otthagyott járgánnyal, mintha kiabálást hallottam volna, de sokáig nem köti le a figyelmem, hanem megnézem magamnak a várost!
Lábkímélő túrám első állomása elég unalmas, de a négy fal közötti látványnál azért jobb. Eléggé unom a fejem, szóval valami rosszabb környékre kell mennem, ahol van esély arra, hogy izgalmasabb dolgok is történjenek…