Nerine 'Inina' Katsouranis

[Kyra]

Csak hagyom, hogy irányítson a kis utcákon keresztül. Ő tudja, merre kell menni én csak sétálok mellette és figyelem mosolyogva a helybelieket.

*Elkeseredettek, megtörtek, kiégtek. Szomorú látványt nyújtanak. Nagyon is. Szerencsésnek vagyok mondható, hogy elértem a célom és azt tehetek, amit akarok. De miért nem küzdenek? Miért érik be ennyivel? Vajon még látják ennek a csodálatos városnak a szépségét? És vajon Ő mer lépni? Ma hagyom, hogy ő lépjen elsőnek, ha akar valamit. *

Merengésemből szavai zökkentenek ki amire felmosolygok rá, jelezvén most ő a főnök. Majd újra a kis utcákat nézem és gyönyörködöm a látványban.

* Ezért szeretem Görögországot az első hazám.*

A kis étterem teljesen lenyűgöz és levesz a lábamról. Illedelmesen visszaköszönöm az idős úrnak és követem a teraszra. Majd leülök, táskát a székem alá rejtem, ne legyen útban, de ne is legyen könnyen eltávolítható a tudtom nélkül.

* Nagyon szép hely… Romantikus… Mondhatni tökéletes randi hely. Vajon lép? Vagy csak eszünk egyet? Nem merek reménykedni.
Hagyom magam sodródni az árral. Ő a főnök. *

Megköszönöm az étlapot, de még ki sem nyitottam, de már ajánlott is valami finomat.

* Pont az egyik kedvenc görög ételem választotta ki. Vajon tudatos volt vagy csak véletlen. Honnan ismerheti a helyet?*

/Görög/ Jól hangzik. Bízom az ízlésedben, nekem megfelel. – mosolygok rá továbbra is. -  Nagyon szép kis hangulatos hely. Hogy találtál rá?

Nézek közbe ismét, majd őt kezdem fürkészni a tekintettemmel. Közben a szalvétát az ölembe terítem, ahogy a filmekben láttam, ha van erre megfelelő. Majd kezemet az asztalon pihentetve figyelem, ahogy az étlapot szemléli.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 22. – 2. nap
Csütörtök – Dél körül

Dimitrios /Görög/ Különlegesen finomra készítik, de természetesen az elkészítés módja hétpecsétes titok!

viszonozza a mosolyt, majd felcsapja az étlapot, úgy tűnik valami mást is szeretne még, de azért nem lenne férfi, ha nem töltené el némi büszkeséggel, hogy jól választott. Úgy tűnik a hely, az étel és a társaság is kedvére van, mert az arca nagyon derűsnek hat, különleges nyugodt, békés és mentes bárminemű gond okozta ránctól. Ha esetleg van is valami a felszín alatt – és általában bizony rejtőzik ott valami – azt nem látni, de úgy véled ezúttal valóban nincs is mit. Ebben a pillanatban ez teljesen bizonyos.

Dimitrios /Görög/ Mielőtt az Amaryllisen kezdtem dolgozni, fedeztem fel, de akkor még nem engedhettem meg magamnak. Aztán ez megváltozott és minden alkalmat megragadtam, hogy kiélvezzem a látványt – itt rád pillant egy picit – és az ízeket. – mosolyodik el

mielőtt válaszolhatnál, az idősebb házigazda egy helyi finomsággal kényeztet, egy-egy pohárkával hozott a pici, de annál ékesebb, igencsak éltesnek tűnő ezüst-tálcán, melyről leemelve elétek teszi azt. Dimitros-al összevillanó tekintetüket csak egy bólintás kíséri, majd az mosolygós vendéglátótok el is siet maga mögött hagyva a délutáni hangulatot, melyet a ragyogó napsütés és a tiszta égbolt, egy jóképű és határozott férfi tesz teljessé számodra.

Dimitrios /Görög/ Helyi különlegességeket készít az öreg oly módon, mint senki más a városban! Talán azért ilyen kitűnőek az ételek és az italok, mert ő még hisz az ó-idők uraiban! és áldozatai bizony nem tűnnek hiábavalónak.

Osztja meg e lényegtelen, de úgy tűnik számára fontos információt, mely arra utalhat, hogy esetleg Dimitriosnak is közelebb áll a szívéhez a hellén hitvilág, mint a modern kereszténység. Lehet csak egy kedves történet, vagy mindössze érdekesség gyanánt hangzott el, de az tény, hogy a tengerészek között (régen biztos, hogy) sokan fordulnak valami magasabb erő útmutatása és védelme felé. Úgy rémlik, hogy nem jártál még a férfi szobájában mióta beköltözött – tisztelted a magányát – így azt sem tudod felidézni valóban akad e ott bármi ami e hitre utalhat.

[Kyra]

Kinyitom én is az étlapot, de csak figyelem elterelésnek. Szinte teljesen elveszem a mosolyában. A nyugodtságban, amit most sugároz szinte magából. Babrálok az étlappal majd a hajamat hátra dobom a vállam felett, hogy ne zavarjon. Teljes odafigyeléssel figyelek rá, miközben beszél. Szinte zavarba hoz, hogy ahogy felnéz rám egy pillanatra. Halványan el is pirulhatok. Az öreg menti meg a helyzete, Követel a mozdulatait, ahogy leteszi a pohárkákat majd, ahogy távozik. Óvatosan felemelem a poharat és megszimatolom mi is lehet a pohárba, majd leteszem.

/Görög/ Jó az illata.

* Vajon felismerem az illatáról? Mi lehet ez? De jónak tűnik. Tényleg sokat járhat ide, ha a tulaj, vagy a felszolgáló így tudja mit hozzon.*

/Görög/ Örülök, hogy ide hoztál és megmutatod nekem ezt a kis helyet. Megvan a maga szépsége a görög istenek világának. Odaát sokat tanultunk róla, de azért már ezen a földön járni és olyanokkal beszélni akik még talán ebben hisznek. Ő a tulaj?

Rebbentem az öreg felé a tekintetem mosolyogva, hogy ne kelljen mutogatni és Őt figyelem.

* Nagyon régen nem foglalkoztam azzal miben is hiszek. Asszem egyszer le kéne ülni végig gondolni. Egy isten hitre nevelt az iskola, de ez a több isten hit sem hangzik rosszul… Olyan misztikus … Na de most ez hagyd kislány.. most Rá figyelj. De jó lenne megérinteni a kezét… az ajkait… Na jó.. Kicsit túl gondoltad a dolgot.*

Kezem az asztalra fektetem és az étlap sarkát babrálom, hogy lekössem őket kislányos zavaromban.

* De régen is voltam kettesben egy férfival, ilyen meghitt hangulatban. Kijöttem a gyakorlatból asszam. Zavarban érzem magam. *

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 22. – 2. nap
Csütörtök – Dél körül

Nem tudod mit kaptál, de az illata kellemes, enyhe mentát fedezel fel benne, talán más hasonló növények aromáját is, amit – miután megkóstoltad – ízként is felismerhetsz. Érezhető benne az, hogy bizonyos kor alatt nem szolgálnak fel ilyesmit, hiszen a törvény konkrétan szól az ilyen frissítőkről és forgalmazásukról. A kérdés szerinted, hogy mennyit fordulhat meg itt Dimitrios, ha ez az idős úr – akárki is legyen – szavak nélkül is tudta mit kell hoznia. Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy ez a ház specialitása és egyszerűen csak egy gesztus…

Dimitrios /Görög/ Igen, Gregorios a tulajdonos. A semmiből építette fel két kezével és azóta gondoskodik róla.

Amikor elpillantasz, hogy megkeresd a korábban említett férfit, nem találod, de valószínűleg idővel újra felbukkan majd, ha más nem az ételekkel amiket rendeltetek. Elkalandozol, amikor a hit kérdése felmerül benned most először oly hosszú idő után, de nem szentelsz neki túl sok időt, hiszen ilyen dolgok nem érhetnek fel azon ábrándjaiddal amiket Dimitrios jelenléte keltett életre. A férfié aki az Amaryllis legénységének tagja immáron évek óta, aki nem több, mint egy barát, akivel nap mint nap közösen dolgozol…

Dimitrios /Görög/ Kíváncsian várom, hogy kik fognak jelentkezni a hirdetésre. Úgy vélem, hogy egy-két új szemlélet nem csak az üzletnek fog jót tenni!

[Kyra]

Óvatosan ízlelgetem az frissítőt miközben a helyet mérem fel, hogy eltereljem a gondolataim Dimitriosról. Tekintetem óvatosan végigfuttatom a falakon, hogy milyen dekorációk vannak, majd a kilátáson, hogy meddig vagy mire lehet rálátni.

/Görög/ Nagyon szép munka, és örülök, hogy még meg van a hely. Valamit nagyon jól csinálhat

A hírtelen témaváltása teljesen visszaránt a realitás földjére. Egy pillanatra a mosolyom sem annyira őszinte, de gyorsan uralom az arckifejezésem.

* Hiszen hogy is képzelhettem ebbe az egész ebédbe többet, mint egy baráti/munkatársi ebéd. Ennyire nem lehetsz naív… Jól hangzik… jól hangzana, ha most bepróbálkozna, de ha az elmúl jó pár évben nem tette, akkor most miért tenné? De azért nem rossz eljátszani a gondolattal, mi lenne, ha ma nálam töltené az éjszakát. *

/Görög/ Arra én is. Remélem, azért majd számíthatok a véleményetekre a jelöltekkel kapcsolatban. És természetesen a próbanap is meglesz, ha van olyan, aki érdemes rá. De magasan van a mérce, magasra tettétek. És nem csak a külső fog dönteni. - itt rámosolygok. – Viszont ezt kifejthetnéd bővebben. Minek tenne még jót szerinted?

Nézek rá kíváncsian és mosolyogva. Közben becsukom az étlapot és félreteszem. Pocakom halk morgásával adja tudtomra, hogy kellően éhes már.

* Kezdek farkas éhes lenni. Remélem az öreg hamar visszatér, hogy leadhassuk a rendelést. Talán utána még nézek valami édességet is. Nem rossz ötlet kényeztetni magam még. Abból is választhatna valami helyi finomságot. *

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 22. – 2. nap
Csütörtök – Dél körül, kora délután

A hely hangulatos, magával ragadó légköre könnyen elvarázsolja az embert. A kilátás gyönyörű, rálátni a városra és a tengerre, mely csillogó hullámokkal kápráztatja a bámészkodót. A helyiség régi, ó-időket idéző, két oszlop között pici márványon egy szobor áll, de hirtelenjében nem tudod megállapítani kit ábrázol. Szőlővel befuttatott falak és mennyezet egyszerre terhes vörös és zöld terméstől, mely csak arra vár leszakítsd. Ahol nem e gyümölcs tekereg, ott rózsák színei tarkítják a falat. Az asztal, a székek, de még a terítő is kétkezi, mesteri munka, ahogyan az étkészlet is minden bizonnyal így készült egykor.

A gondolatok, melyeket elcsábított a pillanat, most a valóság durva pofonjától rendeződnek: úgy tűnik valóban csak egy baráti étkezés ez, semmi több. De mitől is lett volna az? és ezek után arra vágyódni, hogy hol töltse az éjszakát? még ennél is meddőbb elképzelés, főleg úgy, hogy nem tesznek érte semmit. Ugyanakkor mit kéne tenni, amikor a férfi megosztotta azt, estére tervei vannak? S mikor akartál többet ettől a barátságtól, mint ami egészen az elmúlt napokig nem szólt többről? Milyen változások történhettek még, mióta visszatértél a hullámsírból? Ezen gondolatok között (esetleg elűzve) szólalsz meg…

Dimitrios /Görög/ Ha kívánod egyikünk jelen lehet, de mindannyian lehet csak feszélyeznénk a jelöltet. Nem nagyon értek az ilyesmihez, de a kis lépések elve ezúttal talán segítségünkre lehet. Azért nem baj, ha szemrevaló – kuncog, majd rövid tűnődés – nem tudom, csak úgy érzem, hogy szükség van a változásra – pici vállvonás, mely mozdulat végére érkezik az étel is!

Ahogy minden, ez is tökéletesnek tűnik. Az illata, ahogyan ott áll a tányéron elrendezve és csak arra vár, hogy ajkaid közé kerülve tápláljon, egyszerűen: valóra vált álom. A tulajdonos – Gregorios – mosolyogva távozna is, hiszen pontosan tudja, hogy mindent megtett azért, hogy vendégei a lehető legtöbbet és jobbat kapják: nem kell csalódniuk! Dimitrios tölt egy pohár bort neked – amit eredetileg lehet Gregorios szeretett volna – majd koccintásra emeli poharát, hogy aztán egy kisfiúsan bájos, mégis rossz-fiúsan charme-os mosolyt követően néhány korttyal nedvesítse meg torkát az étkezés előtt.

[Kyra]

Poharamat emelem a koccintásra majd én is kortyolok egy picit belőle.

* Ne vedd észre a mosolyát.. elég volt… *

Szidom le magam, ahogy egy pillanatra megint elgyengülni látszom.

*Hiszen egy erős önálló nő vagyok, *

Figyelmemet a borra és az ételre fordítom. Óvatosan tűzöm fel az első falatot a villámra hogy megízlelhessem, hogy az íze is olyan fenséges-e mint ahogy kinéz. Szépen óvatosan eszem le ne egyem magam véletlenül. Kár lenne a ruháért, nameg nevetségessé sem szeretném magam tenni előtte. Pár falattal később válaszolok.

/Görög/ Nagyon szeretném, ha valaki még jelen lenne. Ha jól emlékszem holnap kerül ki a hirdetés. Az megfelel, ha holnap utánra már szervezek is interjút? Már ha persze lesz érdeklődő.  Természetesen Zeck-kel is egyeztetünk éppen ki ér rá. Változás… Nem annyira szeretem, főleg hogy most kicsit úgy érzem sok is van…. Lesz belőle – javítom elszólásom azonnal. És egy bűbájos mosollyal próbálom feledtetni azonnal. – Valahogy fel kell venni azzal a modern bárkával a versenyt újra. Nem hiszem, hogy a medence a fedélzeten teszi…

* Elegem van a Leviatanból. Jobb vagyok náluk, és a hajóm is jobb annál a modern szörnynél Nem értem mit esznek azon… *

Közben lassan elfogyasztom az étket és mosollyal jutalmazom, ha esetleg utántölti közben a poharam.

/Görög/ Vigyünk Zack-nek is egy adagot? És esetleg desszertre is van ötleted?

Leteszem a tányéromon a villát és a kést, ahogy kell jelezni, hogy befejeztem és megtörlöm a számat.

/Görög/ Ez isteni. Lehet fel kéne venni hozzánk szakácsnak, aki ezt készítette? – kacsintok rá.

* Hú ennyi finomság után jön egy kocogás majd később délután, az nem fog ártani, hátha elfáradok annyira , hogy végre rendesen tudjak aludni. De előtte egy kis napozás persze. Kell a D-vitamin a jókedvhez és a szép szín a bőrnek. *

/Görög/ Viszont most pár perc türelmedet kérném, ki kell mennem a mosdóba… Izé.. Tudod bepóderezni az orrom… - kuncogok fel halkan, majd elindulok megkeresni a kis ajtót amint a kis női figura, vagy valami hasonló díszeleg, Ezzel időt adva neki hogy desszert, vagy lassan indulás mellett dönt-e. Odabent dolgom végeztével egy fél percet elidőzöm a tükör előtt megbizonyosodva arról, hogy rendben van a sminkem és a ruhám is jól áll. Majd a saját tükörképem szemébe nézve próbálok erőt adni magamnak, hogy minden rendben és végleg előzni azokat a nem helyén való gondolatokat. Nem maradok el pár percnél tovább. Ha rendelt desszertet jó ízűen elfogyasztom, majd kikérem a számlát és fizetek.

/Görög/ Remélem vissza kísérsz a hajóhoz.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 22. – 2. nap
Csütörtök – Kora délután, délután

A koccintás csengése akár egy dal kezdete, tisztán és szépen szól, méltó az elkövetkezendő percek evőeszközeinek melódiájához. A dalt egyedül a benned tomboló vihar kakofóniája zavarja össze, melyet azóta nem tudtál teljesen elcsendesíteni mióta felébredtél a tegnapot megelőző reggelen. Azóta is ott kavarog benned, mintha várná a pillanatot amikor eléggé megerősödik ahhoz, hogy kitörjön onnan és pusztítást hozzon mindenre ami körülvesz.

Az étel egy alkotás. Egy igazi művész testet és lelket borzongató csodája, mely lehet még halk sóhajt is kicsal. Omló falatok, ízek kavalkádja és ezt tetézi az ital aromája. A letűnt korok értékei bizony napjainkra sem veszítettek semmit abból, amiért oly sokan szerették őket. Eme fenséges falatok a megfelelő helyre kerülnek és elrepítenek egy olyan helyre ahova még Zach vagy Dimitrios főztje sosem volt képes. Talán ez hamarosan meg fog változni.

Dimitiros /Görög/ Rendben. Egyeztetek Zach-el és valamelyikünk mindenféleképp ott lesz! – nyugtat meg, mintha érezni a belső feszültségedet – de nem lepődnék meg, ha már holnap felkeresnének minket. – teszi hozzá tűnődve, majd még egy dolog mielőtt újabb falatot emelne – a változás örök… állandó.

Egy emlék villan, régről, talán csak az elméd csal meg, de mintha egy Kristálykatedrális tornyában állnál és feletted gyülekező viharfelhőkben gyönyörködnél. Minden olyan ködös, de a hátad mögül egy hang – olyan, mint a gyengéd szerető simogató érintése, mézédes, akár annak csókja, oly tiszta és annyira borzongató, több, mint a legcsodásabb hangszer – mintha azt mondaná halkan: „A változás örök. Állandó és elkerülhetetlen…” mire vagy miért mondta? Jó kérdések! de az emlék amilyen hirtelen bukkant fel úgy is tűnik el, mintha sosem lett volna.

Dimitrios /Görög/ Talán látogasd meg! – nevet halkan, nyilvánvaló tréfa jeleként, majd tovább falatozik

A desszertre nem érkezik ötlet, úgy véled az Első Tiszt vagy vigyáz arra a férfias alakjára vagy elég volt neki azon ízek óceánja amiben az ízlelőbimbói eddig fürödhettek. Talán a csalódás környékez amikor némi merengés után a férfi hangot ad annak, hogy elvitelre kérhetnétek valami édeset, de annak kiválasztását a te ízlésedre bízná. Ezzel mint egy azt sugallja, hogy bízik benned és abban, hogy amit választasz, az mindenkinek tökéletesen megfelel majd.

Dimitrios /Görög/ Gregorios nem válna meg az Ízek Templomától! – nevet, majd bólint, mikor türelmét kéred

Az illemhely is régies, de akadnak benne modern elemek melyek a különleges vendégek igényeinek is megfelelnek. A tükörben egy kissé zavarodott nő igazgatja a hajzuhatagot, csillogó tekintetét viharos érzései fakítják, de szépsége még így is lehengerlő. Így érkezel vissza – közben már elkészített édesség is ott vár téged három kis dobozban – hogy aztán a őszinte örömmel honorált étkezést követően együtt távozzatok a kikötő irányába.

A séta hosszas, csendes de annál varázslatosabb talán. Azonban mint minden jó dolog, ez is előbb ér véget, mint szeretnéd és végül a drága Amaryllis-ed előtt álldogálva arra eszmélsz, hogy Dimitrios gyengéden érintette meg a vállad – mely ponton még most is bizsereg a bőröd – és távozott. Az alkonyati fények hosszú árnyakat rajzolnak, kissé – talán csak ösztönösen, de – megborzongsz a látványuktól mielőtt megtennéd első lépésed a választott irányba… a közelgő éjszakába.

[Kyra]

Ott állok az én Amarillys előtt és csodálom még egy fél percig az esti fényekben, majd elindulok a kabinomba átöltözni. Remélem Dimitrios átadja az étket Zack-nek. Egy kényelmes térdnadrágot veszek, egy toppal és futócipőt. Persze minden ruhadarab másodlagos célja tökéletes testem kihangsúlyozása. A tükör előtt felkötöm a hajam lófarokba szorosan, hogy ne zavarjon, majd felmegyek a fedélzetre és pár bemelegítő nyújtó gyakorlatot végzek.

*Túl sok gondolat kering a fejemben. Ismeretlen emlékképek tűnnek fel majd tűnnek el.*

Miután eléggé átmozgattam magam elindulok a kényelmes tempóban a szokásos kocogásomra, amit most jut eszembe egy hete elhanyagoltam. Végig a parton egyik irányba majd vissza és el a másikba.

* Olyan fura érzéseim vannak. Idegen gondolataim. Idegen emlékeim? Majd a kocogás segít. Mintha nem önmagam lennék. Évek óta ismerem Dimitrioszt. Sosem tekintettem úgy rá. Akkor most ez hirtelen honnan? És ez a mardosó düh, ami valahogy mindig itt lapul és csak az alkalomra vár, mint tegnap a mólón. És a rémálmok….az álmatlanság… lehet el kéne mennem orvoshoz. A… baleset… előtt nem ilyen voltam.  Biztos valami post traumás izé, amit a filmekben is mindig emlegetnek.*

Kerülgetem az embereket és futok, de… lassan visszalassítok a normál tempóba. Fel sem tűnt hogy elkezdtem gyorsabban futni, mint ahogy megszoktam.

* Erre is figyelni kell. Kiszellőztetni jöttél az agyad, nem kifutni a lelkedet is. Csak a megszokott tempóban! *

Egy ideig próbálok csak a lábaim egymás elé rakására a megfelelő tempóban, majd a tengerre és a látványra figyelni., persze csak úgy hogy ne essek nagyot. Lassan egy kis körrel visszafelé indulok a kikötő felé. Az izmaim kezdenek jelezni, az egy heti kihagyás miatt, de pont ilyenkor nem szabad megállni.

Miután visszaértem a hajóhoz, még nyújtok utána egy kicsit és lazítok. Majd visszasétálok a kabinomba és egy jó meleg zuhanyt veszek.

Miután megszárítottam a hajamat, kiengedve hagyom. Felveszek egy tréningnadrágot egy zöld toppal és elindulok a konyhába. Magamhoz veszek három üvegsört a hűtőből, majd elindulok fel. Útközben egy plédet is a vállamra terítek. Fent leülök az egyik fotelbe, amiben tegnap elszunyókáltam, Leteszem az üvegeket az asztalra és várom a fiúkat, hogy eljönnek e, miközben a csillagokat tanulmányozom.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 22. – 2. nap
Csütörtök – Délután, kora este

Átöltöztél, ezúttal a veled szemben álló ikertestvéred nem tűnik fenyegetőnek, sokkal inkább a zavarodott, értetlen és elveszett pillogások uralják a tekintetét. Egyenként is zavaróak lehetnek, de együttesen kellően elbizonytalaníthatnak: két napja kezdődött és nem igazán akar véget érni. Tettél lépéseket – a tükör felé is – de ezek csak kezdeti téblábolások voltak, akár egy apró napfénypászma mely megpróbál átfurakodni a fekete fellegek között – alig észrevehető, mégis talán reményteljességet sugallva, kiutat a szürkeségből.

A testeddel elégedett vagy, a szépségeddel mindenképp, melyet most hangsúlyozol is, mintha ezzel akarnád elfedni mindazt a zavart, ami alatta örvénylik. Mindenesetre a lófarok kiemeli a nyakad finom ívét, a többi ruhadarab pedig a többi vonalat hangsúlyozza: a vonzó nőiességedet. Nyújtózás, hajlás és más mozdulatok melyeket te könnyed lazításnak, az eljövendő sietős léptek előtti felkészülésnek neveznél, egy férfi számára biztos, hogy keringési rendszerének vagy az illetőnek látványos összeomlásával fenyegetne.

Alig adakozol annak ami veled történik, talán ezért olyan makacsul kitartó minden. Lehetséges, hogy többet kéne törődnöd azzal ami veled történt, talán kevesebb rémálom gyötörne, nem lenne ennyire keserédes az ébredés. Nem kizárt, hogy nem nehezedre rád az unalom és ami ennél is nagyobb terhet ró: az üzleti élet láthatatlan súlya, ha merészebb, vadabb valami elemibbet tennél, olyat, ami illene ahhoz a viharhoz ami majd egy hétig tombolt. Eshetősége annak, hogy több legyél mint vagy – változz, ahogy az emlék is súgta – talán csak karnyújtásnyira, illetve esetedben alig pár hajónyira van: Leviathanként ringatózva.

A férfiak terén is, az egészséges érzések, a testiség iránti vágy, talán olyasmi amit nem elnyomni, hanem kiengedni kéne. Lehet, hogy kalandosan, váratlanul lépve, nem pedig messze tornyosuló felhőként, már ideje korán felfedni a szándékot. Spontánul, minden tervezés nélkül, ahogy a természet adná. Ha megkívánod, elveszed! A tied lehet, ha minden ellenállást félresepersz és magadévá teszed azt, amit megkívántál. A természetben az erős uralkodik, a viharos ég, a tajtékos tenger! mindenki tiszteli és féli őt, áldoznak neki! hogy megbékítsék.

A harag rossz tanácsadó azt mondják. De az efféle érzelem rengeteg feszültséggel jár, ami könnyedén okozhat a nem megfelelő helyen fájdalmat, ha nem vezetik el. Akár a felhők között, a viharok idején! a villámlás ereje, szépsége és fénye olyasmi, amire mindenkinek szüksége van! kiengedni mindazt ami felgyülemlett még azelőtt, hogy a pusztítás teljesen megsemmisítene mindent az adott: a te környezetedben. Végül az utolsó gondolatok már a mólón érnek, otthonod mellett, ahol picit zihálva, kellemesen elfáradva szuszogsz levegő után alaposan leizzadva.

Szerencsére nem felejtetted el, hogy az elvonuló vihar után mily kellemes – mennyit jelent, hogy nem csak a lélek, de a test is megpihenhet – a napsugarak fényében fürödve… vagy éppen forró vízsugarak alatt. A tisztálkodás után – ezúttal másképp hangsúlyozva a szépségedet – igyekszel a férfiakat megkeresni, akik közül rá hosszú percek után Zach-re találsz, a hátsó fedélzeten. Egy asztalnál üldögél, ahol egy bontatlan boros üveg is árválkodik - mely szélén még ott csillog a lecsapódott nedvesség – úgy tűnik csak a pillanatra, a megfelelős alkalomra várva. A három üveg, melyet te bitoroltál el, úgy tűnik több, mint amennyire szükség lehet, de talán még korai csak úgy kijelenteni ezt.

Kétségtelen, hogy a csillagok magányos tanulmányozását egy másik alkalomra kell halasztanod. Az ében-bőrű férfi szótlanul fogad, csak finoman kitolja lábbal a széket amolyan – dobd le magad módon – hogy aztán kérdő tekintetével találkozz. Az iszogatáshoz nincs szükség szavakra, de ha szeretnél valamiről beszélni, akármit elmondani: akkor ő itt van és meghallgat. Az italt is ki lehet bontani, akármikor, bármikor csak szeretnétek, de azt tudod, hogy a francia matróz a bort jobban kedveli mint a sört, valószínű, hogy rád marad a három üveg – vagy amennyit elfogyasztasz belőlük.

[Kyra]

Ahogy rátalálok Zack-re és meglátom a bort, halványan elszégyellem magam a sör miatt. Hiszen tudom, hogy ő bort részesíti előnyben. Csak leteszem az asztal távolabbi oldalára a 3 üveget és fáradtan lehuppanok a kitolt székre. Tekintetem először a borosüvegre, majd Zack-re vándorol. Kérdő tekintetétől egy picit zavarba jövök.

/Angol/ Bevallom, nem tudom miért a sört fogtam meg a hűtőből. Egy ilyen szép estéhet és jó társasághoz tényleg a bor illik. Elnézést, kicsit kimerültnek érzem magam az elmúlt napokban. Kérlek …

Tekintetem újra az üvegre siklik, jelezvén nyissa ki. Közben a kikötő szépségét nézem, mint előző este. Próbálom azt a sok kusza zavaros gondolatot elgyömöszölni az agyam hátsó részébe és csak a jelenre figyelni, és nem tudomást venni a vállamban fellépő halvány fájdalomról, ami a bennem lévő elnyomott feszültségtől kezd lassan növekedni.

/Angol/ És milyen napod volt? – próbálok valami könnyed beszélgetést kezdeni, mert a csönd nem segít a saját gondolataim elől elmenekülni.  – Megkaptad a kis ebéd csomagot Dimitriostól?

Mosolygok rá reményteljesen, remélve neki is annyira ízlett, mint nekünk. Figyelem, ahogy kinyitja a bort közben és tölt nekünk. Csak zavaromban fecsegek ennyi. Kerülöm a témát, ami nyomaszt. De nem nyafogni jöttem ide este iszogatni, hanem élvezni a társaságot és a finom bort.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 22. – 2. nap
Csütörtök – Kora este, este

Zach hosszasan néz téged mielőtt felkelne, hogy egy ilyen alkalomhoz illő rituálén keresztül bontsa ki a – hűtött – bort, ízleltesse meg veled és töltsön végül, ha elégedett lennél a valóban testesen édeskés vörösborral, mely minden bizonnyal kifogástalan minőséget képvisel. E művelet közben sem ad hangot annak, hogy megbántottad volna vagy zavarná, hogy te sört hoztál. Így utólag belegondolva lehetségesnek vélheted azt, hogy nem zavarta volna, ha ketten kétfélét kortyolgattok. Most azonban ott áll előtted a félig töltött pohár, amolyan, ha kérsz, akkor még van egy majd teli üveggel és a koccintást követően mindenki a maga módján fogyaszthat ebből a kiváló italból.

A kikötő éjszakai élete egy másik arculat, hiszen a nappali hőséget a kellemesen hűs váltotta fel. A csillagok fényesen ragyognának, ha a városi fények nem próbálnák eltompítani őket, de az emberek közül csak kevesen néznek felfelé, a legtöbben pont ellentétesen vagy csak maguk elé bámulnak. Az élet ebben a percben is lüktet mindenfelé – mint a válladból induló fájdalom – éjszakai műszakba indulók, szórakozni vágyók és persze a külhoniak, akik felfedezik az Athéni éjt. Mindez kevés, szavakkal próbálod elűzni a gondolatokat, melyek makacsul ragaszkodnak a jelenlétükhöz, de mielőtt feltennéd a kérdést, egy furcsa párosra leszel figyelmes.

Egy fiatal lány és egy középkorú férfi párosa halad a mólón a város felé. A férfi valamit szólhat, mert a lány megtorpan és arra fordul, de úgy tűnik bármit is akartak tőle, nem lehet túl érdekes vagy csak rövid volt, mert hamarost továbbsietnek. A férfi hirtelen elkezdi tapogatni a zsebeit, mintha elfelejtett, esetleg elvesztett volna valamit, de aztán rövid időn belül megnyugszik, úgy tűnik minden rendben van. A férfi úgy tűnik picit bizonytalan a mozgását illetően, talán a kelleténél többet ivott, láttál már ilyet máskor is. A lányka egy ideig mellette sétált, most két szédülés között ott hagyja a férfit, hogy felszaladjon egy padra és megálljon rajta, körülnézzen, álldogáljon, majd nóziját dörgölje.

E furcsa kettős közeledik, biztos, hogy a hajóhoz közel fognak elsétálni, ha egyszer végre ideérnek. A férfi többször is megáll, a lány pedig végül leugrik a padról és hol a férfi mögött álldogál lemaradva, hol előre sietve pillog és nézelődik, míg utol nem érik. Így haladnak el az Amaryllis mellett egyetlen további szót sem váltva egymás mellett, de azt az érzést keltve, mintha legalább az egyiküket érdekelte volna a yacht. Végül azonban nem tértek be hozzátok, hanem a város felé zsugorodott az alakjuk, míg teljesen el nem tűnt sosem tudva meg, hogy miért is volt olyan ismerős az fiatal lány, aki a férfit kísérte…

Zach /Angol/ Igen, köszönöm.

Érkezik a válasz, mely lehet több szóból állt, de te csak ennyit csíptél el belőle. Ugyanakkor azt is tudod, hogy a francia férfi kellően szótlan típus, adott esetben is csak félszavakkal kommunikál, de neki nem is ez az erőssége, nem ezért alkalmaztad egykor. Belegondolva azonban biztos, hogy ezúttal mást is mondott, a hogyléte felőli kérdés bizonyára megelőzte a második kérdésedre adott választ. Ezután sem társalog, úgy véled, hogy tisztában lehet azzal, hogy erőltetnek hat vagy csak úgy véli fáradt vagy és hagyja, hogy a magad módján pihengess: társaságban. Kell e több, mint egy ringatódzó otthon egy kellemes férfi társaságával, hogy elűzze a magány érzetét?

[Kyra]

Egy ideig figyelem, ahogy Zack a bort tölti. A mozdulatait, ahogy tölt, majd ahogy koccintásra emeli poharát. Koccintok vele majd belekortyolok a finom italba. Valóban jobb választás egy ilyen szép estéhez. Majd lassan Zackről elterelődik a figyelmem egy fura párosra. Talán egy apa a lányával, akik kijöttek sétálni a partra. De ahogy jobban megfigyelem őket, feltűnik a férfi nincs jó bőrben.

* Na szép. Kihozza a lányát a partra és már részegen viszi haza? Szép kis családapa. Ez aztán példakép. Bár lehet beteg, vagy rosszul van? De a lányon nem látszik, hogy aggódna a kísérője miatt, sőt, egyenesen nem is figyel rá igazán. Ezek szerint ez megszokott, mindennapos dolog lehet. Hát nem irigylem a nejét. De miért teszik ezt az emberek? Örülnének inkább hogy ott vannak egymásnak, egészségben. Bár láthatnák a szüleim és a nagyszüleim meddig jutottam, hogy büszkék lehessenek rám... hiányoznak....*

Kortyolok bele a poharamba, hogy elejét vegyem ezeknek a gondolatoknak.

*De honnan olyan ismerős a lány? Talán már láttam őket itt a parton, végülis itt vagyunk már egy ideje, így nem kizárt. *

Figyelem, ahogy elhaladnak a hajó közelében, majd ahogy távolodnak és eltűnnek.

* Szinte örülök, hogy nem kell egy részeg férfival jópofizni a hajómon. Bár valószínűleg Zack intézné el rövidtávon a dolgot. *

Zack hangjára riadok fel merengésemből. Hirtelen zavaromat leplezvén újra belekortyolok a boromban.

* Bakker… eddig beszélt hozzám, helyesbítek, biztos mondott valami tömöret az „Igen, köszönöm” előtt. A fenébe... Jajj de figyelmetlen
vagy!!!*

/Angol/ Jeszus, ne haragudj… nem figyeltem mit mondtál… bocsánat…Megismételnéd?

Bevetem a nagy bocsánatkérő „bociszemeket”, hátha nem haragszik meg nagyon.

/Angol/ Fenébe… - korholom magam újra figyelmetlenségem miatt csendesen.

Kezemben a poharat babrálva figyelem a férfit egy darabig és hogy mennyire bántottam meg, azt, akinek az életem köszönhetem. De a vállamban lévő fájdalom újra magára vonja a figyelmem. Kicsit előredőlve a székemben leteszem a poharam és újra megpróbálom megnyújtani az a területet. Karomat magam előtt keresztbe, majd a fejemet hajtogatva mindenfelé, hátha sikerül az a csomót kimozogni. De mind hiába. lassan kifújom a levegőt, amit most veszek észre, hogy eddig bent tartottam. Felhúzom a vállaimra a plédet, töltök még egy kis bort a poharamba és visszadőlök a székbe keresve egy kényelmesebb helyzetet.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 22. – 2. nap
Csütörtök – Este

Talán… elképzelhető, hogy elgondolkodsz azon, milyen lenne, ha lenne egy lányod… esetleg egy fiad vagy… valaki aki a véred – hiszen elvesztetted a családot – és egy gyermek talán újat adhatna! Aztán a furcsa páros eltűnik a város forgatagában, te pedig Zachre irányítod a figyelmed, hogy rádöbbenj, ezt az estét is magányodban kell eltöltened.

Ugyanakkor véleményed szerint helyesen ítéled meg azt, hogy nem sok minden hangozhatott el a néger férfi részéről a „Oui, je vous remercie” avagy „merci” előtt, hiszen a férfi mindig lényegre-törően beszél és azt is csak komoran. Kevéske francia tudásod – legalábbis ilyen téren – körülbelül egy-két szóval ad többet, talán egyszer érdemes lenne elsajátítani a „Szerelem nyelvét”.

Másfelől azonban a bocsánatkérő tekinteted is megtörik a társad komolyságán, viszont nem látsz benne haragot sem. Ez a fajta viselkedése éles ellentétben áll azzal, amikor leül, hogy megcirógassa a fehér-fekete billentyűket, végtelenül gyönyörű sóhajokat csalva ki ezáltal. Olyan lehet ez, mintha két személyisége lenne…

Zach a legszűkszavúbb tengeri medve akihez csak szerencséd volt. Ahhoz képest, hogy talán a harmincas éveiben járhat, úgy zsörtölődik akár egy igazi vén medve, és legalább olyan szórakoztató is. Ugyanakkor megbízható és hűséges, mely két jellemvonás egyre értékesebb, ahogy kevesebb és kevesebb ember vallja őket magáénak.

A francia gyarmatokról származó férfi amilyen pokróc, majd annyival több, ha leülhet és belefeledkezhet a billentyűk keltette dallamok világába. Egyszer, amikor valamiért bőbeszédűbb volt – de az oka most hirtelen nem rémlik fel – megemlítette, hogy a tenger hullámainak csobogása, a tengeri szél sós cseppjeinek árja a végtelen kékség és mindaz, amit a mélység rejt, mindig megihleti…

Ugyanakkor e percben már csak az andalító hangok vannak rá hatással, melyről egy apró ásítás árulkodik. Nem sokkal később egy második követi, de ekkor már mormog valamit orra alá, hogy aztán tőle megszokott segítőkészséggel, de röviden és tömören fogalmazva közölje veled:

Zach /Angol/ Eltakarítok. Jó éjt!

Amennyiben nem teszel vagy mondasz semmit, lélegzetvételnyit késve eleget is tenne kijelentésének, hogy aztán… valószínűleg azt már nem várod meg, hanem te is a holnap elébe sietnél. A kabinodban a megszokott kép fogad, semmi sem akadályozza meg, hogy esti rituáléd után a selymek között találj menedéket.

Egészen addig, míg a fürdőből nem téblábolsz az ágyadig. A vetett ágyneműn – a párnádon egészen pontosan – egy hófehér különleges boríték áll odatámasztva. A borítékon rövid kutakodás után nem látsz semmit ami bármiről is árulkodhatna, így még tippelni is igen nehéz, hogy ki tehette oda és miért, nem beszélve a többi esetlegesen felmerülő kérdésről…

[Kyra]

Csendesen figyelem, ahogy ásít egyet, majd hozzá híven közölje, hogy részéről végre az esti programnak, viszont elpakol helyettem. Kiiszom a poharam tartalmát és ezzel el is hessegetve egy gyermek, vagy egy bordog család gondolatát.

*Hiszen ahhoz egy megbízható társat kéne találnom, aki utazik velem a hajón, ahogy a szeszélyes tengerek, óceánok csábítanak. Maradásom meg nincs sehol, nem bírnék megállapodni sehol, így elég nehéz lesz találni bárkit is.*

Majd a pokrócomba burkolózva felállok. Adok Zack-nek futólag egy arcra puszit, majd elindulok a kabinomba.

/Angol/ Köszönöm az italt. – mosolygok rá visszafordulva röviden – Jó éjt!

Ezzel elindulok befelé.

* Nem is tudom, miért adtam neki puszit, de csak úgy jött spontán. Talán a hálám az életemért, vagy azért hogy ennyi ideje mellettem van. A hála, hogy hűséges és megbízható, hogy kiült ide velem iszogatni. Remélem nem sértettem meg vagy ilyenek. Puszit csak olyan alkalmakkor adunk mikor valami okunk van rá, mint szülinap, ünnepek, de szerintem az elmúlt hetek eseményei is okok rá. Hosszú nap volt, sok gondolat. El fáradtam. De félek lefeküdni, megint jönnek a rémálmok, az álmatlanság. Még jó hogy vettem altatót, de ha az sem segít, elmegyek holnap orvoshoz. Jeszus, hiszen majdnem meghaltam és ez így biztos nem normális. De nem így lett a két férfinek köszönhetően a hajón. Még mindig nem értem mi is történt pontosan. Visszagondolva, olyanok voltak mintha nem mondtak volna el mindent. Majd holnap megpróbálok valahogy rákérdezni mi is történt, de ha ezen agyalok, most akkor nem fogok aludni az tuti. Muszáj koncentrálni, muszáj, hogy erősnek látszódjak, még ha beül kezdek kikészülni ettől a gondolattól. Hiszen két alkalmazottért is felelek, meg a hajóért, azaz az otthonomért.*

Ahogy fáradok így csapongnak a gondolataim össze vissza, de valahogy mindig erre a témára lyukadok ki. Ezzel belépek a kabinomba majd onnan a fürdőbe lépve hozzákezdjek a kis esti rituáléimhoz lefekvés előtt.

*Holnap csinálhatnék új szórólaptervet a hajónak, amit el is küldhetnék egy helyi nyomdának. Sőt, új vendégcsalogató táblákat a mólóra, hogy ránk találjanak. Úgy fest, ami más országokban bejön és bevonzza a turistákat, az itt nem elég.*

Ezzel a gondolattal lépek ki a fürdőből és sétálok az ágyamhoz egy pohár vízzel az altatónak. Ekkor veszem észre a kis levelet a párnámon. Megdöbbenve teszem le a poharat és először közbe majd ki nézek gyorsan a folyosóra, hogy nem e látom ki tette ide, hiszen mikor bejöttem a szobába nem láttam… asszem… Vissza sétálok és elveszem a borítékot, majd tüzetesen megnézem kívülről, van e bármi nyom rajta ami mondhat bármint arról aki ide tette.

*Ez meg hogy került ide? És mikor? És ki tette ide? Ha betörő lett volna, akkor elvitt volna nem? És ha valami fenyegetés? Valaki járt a hajón a tudtunk nélkül? Basszus, ez még sosem fordult elő… Még a végén mi is fizethetünk olyan hegyomlás biztonsági embert, mint a Leviatan? Na, azt már nem! *

Körbenézek a szobában, hogy mindent a helyén látok e, főleg a táskám, amit emlékeim szerint csak ledobtam valahova kocogás előtt. Újra kinézek a folyosóra, hátha hallok, vagy látok valakit, majd visszalépve a kabinba lassan kinyitom a borítékot és belenézek. Szívem majd kiugrik a helyéről félelmemben mit találhatok benne.