Nadír Könnyei - Archívum

[Dierol]

Vanina

Ha azt hittem, ennyitől majd Lan úr békén hagy, a könnyebb utat képzeltem el. Míg hallgatagon sétál mellettem, eszembe jut példaképem és mesterem tanítása. Mm, igaza van, mint mindig. Van egy átkozottul rossz tapasztalatom, de végül is nem tudom még, az úr tanácsadóját miféle fából faragták. Van egy nagy rakás előítéletem, a múlt fájdalmai és az abból táplálkozó félelmeim, félelmek, amik azt kérdezik tőlem, mi lesz, ha megint úgy járok? Ha újra jön a kiszolgáltatottság, és tehetetlenül el kell viselnem, használjanak...
Mada mondta, le kell ezzel számolnom. Az már egy lépés lenne, ha Lan urat nem kezelném úgy, mint azokat. Sőt, ha mondjuk hagynám, kinyissam végre a szemem, és nem szorítanám úgy össze, ha elém perdül a mágia. Mert az bármikor az orrom előtt teremhet. A világ tele van vele.
A szellemnéző hosszas hallgatás után megszólal. Arcom felé fordítom, így jelzem, figyelek, ha már szemem nem emelem rá. Érdekes, hogy próbálja nekem megmagyarázni, vajon mért vagyok ilyen. Amit elbeszél, egy átlag földimre igaz is lenne. de nem ismeri a történetemet.
<Mert mondjuk senkinek nem mondtam el. Őrzöm, mint más a kincsét, pedig az én "kincsem" a szégyen. Otthon nevelő szüleimen és Madán kívül aligha tudták még páran az igazságot.>
Vágyódva gondolok arra, bárcsak az ismeretlentől félnék. Keserűen nézek fel az útra, amin lépünk. Olyan helyre megyünk, ahol rengeteg olyan, vagy még olyanabb erejű valaki lesz, mint a mentis. Se éjjelem, se nappalom nem lesz, ha addig nem szedem rendbe soraimat valamennyire.
Megingatom a fejemet:
- Lan úr nem ismer. Lan úr nem ért. Vanina sose lát jó mágia - aztán gyorsan mást mondok. - De Vanina fog segít az úton, ha kell hál nem házban.

Fifiből málhás állat lett. Rákacsintok az állatra, menni fog ez. Neki tartogatok minden közvetlenebb megnyilvánulást. Neki merem, urakkal meg nem illik.
Sokat is tartózkodok út közben a közelében, és mindig gondját viselem. Jobb híján esténként vele osztom meg, ha gondom van, vagy egyszerűen foglalkoztat valami. Inkább csak hallgatóságként kell nekem a ló, ahogy fejem a nyakához dugom, és hogy érezzem valami élő melegét, nem várok világot rengető megoldást tőle.
A nő, aki suttog egy lóhoz. Érdekes lehet, vagy éppenséggel bolondság.
Eniáról is kiderülnek dolgok. Mondjuk az is, makog kicsit az anyanyelvemen Alkalmam nyílik belehallgatni abba, vajon más milyennek hallhatja, ha én töröm az ő nyelvét a lány példáján. Ő az az ember, akivel nem tartom a rang kívánta hivatalos távolságot. Hiszen kereskedőféle, fegyvert sem viselhet, a szememben az velem egy rangú, vagy kicsivel talán kevesebb, habár ezt nem éreztetem. Szavakat kérdezek tőle, sÿtisi szavakat, hogy tanuljam. Olyan dolgokét, amiknek kevéssé vagy sehogy se ismerem a jelentését de kellhet még. A főzésbe is besegítek szívesen.
Sőt, rákövetkező nap, hogy elmesélte, nem érti, mért akart rámászni a fogadó összes férfija, megkérdezem tőle kotyvasztás közben, lehetőleg úgy, a férfinép füle ne hallja, még akkor se, ha anyanyelvemen kérdezem:
- Mondd, Enia, hogy kell egy nőnek szépnek lennie, ha azt akarja, észrevegyék a férfiak? Mit kell csinálni, hogyan kell viselkedni, felkeltse az érdeklődését?
A vidék tetszik. A búzamezők nyugtatóak a szememnek. Elképzelem, milyen lenne közé futni, de nem teszem meg.
Másfél hét alatt megtudható rólam, teljesítem, ami a kötelességem, ám ha személyemről kérdeznek, akkor óvatossá válok és kurtán felelek. Mikor a vadászat elhívott a többiektől, néha másra is futotta. Arra, levegyem a lábbelimet, le a fegyvereimet és hódoljak ama szórakozásomnak, amit egyre inkább szeretek: ez pedig a tánc. Tánc egy zenére, amit csak én hallok és senki más. Amikor nem félek, és nem gubózok be futárnőként sem.
Ha valaki megkérdezné ekkor tőlem, mit érzek, azt hiszem azt mondanám, akkor vagyok Vanina.

Arcus láttán kérdőn fordítom fejemet az urak és Enia felé. Ők szabják meg, merre tovább.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Vanina kérdése arra, hogy Lan mindig "önállósítja" magát nem ér meglepetésként. Látszik, hogy Vanina számára a rang meghatározza az életét. Talán védelmet ad számára a ranglétrán elfoglalt helyének ismerete? Nem tudhatom.
Lanra én magam is neheztelek már az olykor túlzott önállósága miatt... De mielott kifejthetném véleményem megjelennek a többiek, és a kényes témát inkább kerülöm.
-Menjünk, majd mondom... hosszú úton Arcantisba megyünk, rövid úton Arcus város.

Ezzel lerendezem a dolgokat. Felveszem táskámat, és indulhatunk.

Az utazás a maga nemében monoton módon zajlik, amit nevezhetünk szerencsének is. Nincsen semmi váratlan, kényelmetlen esemény, egyedül az éjszakai elázás, de ez még mindig kevesebb, mint amit kaphattunk volna. Enia története is szépen kibontakozik, szerencsétlen maga sem tudta mibe keveredik.
Reggelente edzés a vívókarddal, kardgyakorlatok ismétlése, hogy ne lanyhuljanak el izmaim. Meg jót tesz a gyaloglás mellett elnehezednek a tagjaim, így legalább bemelegítek az útra.
Az utazás során igyekszem óvatosan Vaninával beszélgetni, próbálok javítani az abrín nyelvismeretemen, egyenlőre egyszerűbb, mint ha a teljesen ismeretlen miracleai nyelvet akarnám elsajátítani. Sajnos nem bizonyul jó beszélgető partnernek, tartja a távolságot és a félszavakat. Marad napközben gyaloglás, menetelés... sokszor kínos csöndben.
Este Enia főztjét élvezhetjük, hát igen... nem egy palotaszakács, de végül is mit várjak a szabad ég alatt? Nem is néz ki annyira rosszul... de nem fogok kikezdeni vele, semmi kedvem hozzá. Valamint Vaninát elnézve egy ilyen húzással végleg elvágnám magam előtte, ezt pedig nem akarom.

Egyik este Lannal próbálok meg négyszemközt váltani pár szót, ügyelve, hogy Enia ne hallja.
-Lan mi történt ott a nadorral? Mi volt az a szellempárduc? Vanina és számomra is az látszódott, mintha kihívtad volna az idegent párbajra... nem jó bemutatkozás.-miután ezt kitárgyaltuk Eniára terelem a szót. Döntöttem a dologról, de a véleményét hallani akarom- A nőt Arcusban hagyjuk, tovább nincs szükség, hogy velünk jöjjön... a többi már az ő dolga. Fel kell tölteni a készleteinket, utána pedig a leggyorsabban tovább kéne indulni.

Miután ezt kitárgyaltuk, másnap menetelés közben Vanina mellé irányítom a lépteimet. Mindenféle köntörfalazás nélkül szólalok meg
-A nador és Lan közti dolog miatt adós vagyok. Mondtam, hogy én nem ért dolgokhoz, nem értem szellemvilágot, Lan érti, rábíztam, hogy ha úgy érzi szükség, fürkéssze. Ahogy te tudod vadászat, erdei dolgok, én nem szól bele.-sóhajtok, és magam sem tudom csak elkezdek beszélni.- Én nem vezető, rangom az, de nem szívem, te és Lan tapasztaltabb nálam sok minden. Én ismer Sÿtis és nemesi beszéd, ismer hogy lopakodni árnyék, és szúrni vîl-t jó helyre. Nem kibújni akarok, én egyszerűen nem az vagyok. -meg vonom a vállam, nevetve teszem hozzá.- És szeretem jól érezni magam, ha mások is jól érzik maguk. Te mit gondol erről, ez nem rossz ugye? Mond bátran, én nem apám...

Mikor a kis monológom végére érek, akkor kapok csak észbe, hogy Vanina nem a beszédes alkat... lehet megint csak elkapkodom a dolgokat, ráerőltetem magam. Fenébe, ez már a nadorral sem ment.

Napokkal később, mikor már közeledünk Arcus városához egyik reggel nem a szokásos nemesi öltözékemet veszem fel. Hanem a fekete kényelmes, rangomat nem mutató ruhára váltok. A signum még mindig látható helyen, de bármikor elrejthetem, ha úgy hozza a sors. Elég volt abból egyszer, hogy a hírünk előttünk járt. Valaki már tud rólunk, többre nincs szükségünk.

A várost megpillantva a láthatáron pár szívdobbanásnyi időre megállok. A várost fürkészem miközben átlagos, sem kedves, sem parancsoló hangon megszólalok.
-Bemegyünk a városba, feltöltjük a készleteinket, és tovább megyünk. Igyekezzünk nem feltűnést kelteni...-lehetetlen lesz. Abrínul is megismétlem a mondandómat, de most már kifejezetten Vanina felé fordulok-Bemegyünk Arcus, ott veszünk mi kell, és hamar megyünk tovább. Csendesen és gyorsan, nem tenni feltűnőt.

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Vanina

Zevran úr felelne is nekem, látom rajta, aztán mégis adós marad a válasszal. Először arra gondolok, azért, mert messzire mentem, olyat kérdeztem, amihez közöm nincs. Az lep meg leginkább, hogy nem miattam, hanem Enia és Lan feltűnése miatt nem mond semmit.
Egy nemes, aki egy nem nemes - Lan állítása és signuma szerint nem az - jelenlétében nem él előjogaival, mi több, befolyásolja mások ottléte a viselkedését. Hm, különös jelenség. Hiszen Sÿtisben úgy néztek levegőnek ahogy éppen nem szégyelltek, csöppet sem zavartatták magukat az urak miattam.
Láthatóan Lan és Zevran között ez nem így van. Vajon a nagy baráti légkör engedélyezése miatt, vagy maga a nemes sarj ilyen magaviseletű?
Hosszú még az út, ki fog derülni.

Megmutatkozik, az úr nem puhányan vakargatja reggelente a hasát, hanem edz. Velem is próbál beszélgetést kezdeményezni, ami inkább azért alakul nehézkesen, mert nem vagyok nemes figyelméhez szokva. Csodaszámba megy! Egy kékvérű, akiben van hajlandóság, hogy egy magamfajtával szóba elegyedjen! Sÿtisben azt gondoltam volna, akar valamit és így próbál a kegyeimbe férkőzni. Itt viszont más lehet a helyzet.
Unatkozik? Talán. Viszont inkább hajlok arra, tényleg rossz gyaloglás közben nagy némaságban vonulni, nem vagyunk mi temetési menet! Ehhez a felismeréshez azért el kell telnie pár napnak, és hajlandóságomat is buzdítani kell, ne legyek kurtaszavú. Más ez, mint levelet kézbesíteni. A helyzet újdonságából adódóan a szokásokon is lehet változtatni.

Azt vártam volna, miután Enia helyrerázódik, talán az úr bepróbálkozik nála. Esténként gyakorta jön rá a fiatalokra a viszketegség... Zevran úr is rá-ránézett a kereskedőnőre, mégsem tett semmit. Egyik vadászatom is azért ment majdnem füstbe, mert amikor ezen gondolkoztam, megfordult a fejemben, nem az én jelenlétem zavarja-e? A papucs elképzeléstől felvihogtam, a vad meg huss... Tőlem aztán megdönhette volna Eniát, ha a nőnek is ínyére lett volna... Nem vagyok én se az úr anyja, se az erkölcscsősze!

Mire azt hihettem volna, Zevran úrnak rég kiment a fejéből a kérdésem, egy nap mellém sorol. Megtudom, ő is legalább olyan képzetlen a szellemvilág dolgaiban, mint én. Az viszont napnál is világosabb, a fene nagy szabadság gyökere az, Zevran úr ránk hagyja, amiben szerinte mi vagyunk az illetékesek, abban cselekedjünk a magunk belátása szerint, a többi meg halad, ahogy halad.
Szépen meghallgatom, és mivel eljutottam arra a pontra, közlékenyebb leszek, megragadom az alkalmat.
- Vanina tud, Zevran úr nem van nagy nemes házfő, de nem felejt, Zevran úr nemes, van neki arany jel, és csak szabad beszél szépen - hajtom meg picit a fejemet. Élek a lehetőséggel, felfedjem előtte, miképp látom én a világot
- Zevran úr kérdez, mit Vanina gondol és Vanina elmond. Vanina gondol rang jelent az is, gondol mi lesz az jövő, csinál tervek, ad parancs, nem csak van pénz, van szép ruha, szép ház, megy mulatság. Rang jelent, élet van komoly arc is, nem csak vidám és szép, könnyű. Vanina ért, Zevran úr nem ért vadak, erdők, vagy hogy kell alszik nem ház, csillag-sátor, és nem ért szellemvilág, de Vanina gondol, akkor is kell szabály, terv, hogy mindenki tud, ki vezér, ki dönt nagy kérdés. Mert mindig nemes dönt nagy kérdés. Többi ember, aki ő szolga ad tanács, ha nemes kérdez, de vége szó mond a nemes. Nemes váll visz az nagy felelősség, ha lesz valami. Ezért van fontos, mit tesz szolga, mert a jel, mit visel a szolga mutat, ki nemes, ki ház lesz felelős. Név fontos, marad tiszta.
Oldalvást Zevran úr arcára nézek a következők mondásakor:
- Vanina gondol, aki nemes nem gondol tisztelet ő család, ő vér, hogy nemes, nem gondol az, ő kell dönt, ő kell visel erő és visz váll felelősség, az veszít el egy nagy ajándék, és nem úgy él, tesz, ahogy egy nemes kell él. De gondol ez csak Vanina - teszem jobbomat a szívem fölé. - Ez nem van világ-igazság és Vanina nem ismer Zevran úr élet. Úr kérdez volt, futárnő válaszol volt.

Később, Arcus előtt biccentéssel jelzem, értettem.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Vanina válasza elgondolkodtat, sajnos igaza van, tisztában vagyok vele, de nem fűlik a fogam a vezetéshez. Mindig "eszköz" voltam, még ha makacs és kivételezett eszköz, de akkor is. Sosem kellett a döntések terhét a vállamra venni. De a legfontosabb, hogy örülök. Vanina nem szó fukarkodott, rám nézett, őszinte volt.
-Köszönöm Vanina, igaz amint te mond. Talán apám ezért is küld engem ide, Sÿtisben mondják, -itt átváltok sÿtisire.- "Terv a tervben." Terv van a terven belül, gondolat mögött egy másik, a rövid mellett egy másik, van hogy hosszabb gondolat. Én kérlek, hogy szólj nyugodtan, mikor érzed, hogy szólnod kell, tanács nem árt nekem.

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kereskedő utakon
Időpont: változó
Esemény: beszélgetések
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Vanina tartózkodó öntudatos válaszára apró mosolyt eresztek meg, nem én leszek az ki átformálja a viszonyát a mágiával szemben, az Arcantis-i út nagy valószínuséggel mély nyomokat fog benne hagyni. Számára egyáltalán nem lesz szokványos az utazás a kolostorbirodalmon keresztül, rövid válasszal zárom le az egyenlőre felesleges „szópárbajt”.

- Talán még nem ismerlek eléggé ez, igaz. Majd látsz tiszta varázst is, bár lehet, hogy a végén nem is fogod varázsnak tartani a jelenséget.

Este merengve figyelem a tábortűz szikráit, a lángok játékán keresztül figyelem a társaságot. Bizonyos értelemben vakok és tudatlanok, ám eme tudás béli hiányosságuknak köszönhetően sokkal egyszerűbb az életük, sokkal jobban elválnak a döntéseik indítékai egymástól. A fekete és fehér fogalma náluk jóval egyszerűbben meghatározható sokszor nem érthetik meg indítékaimat és kíváncsiságomat, sőt egyes tetteim rémisztőnek is tűnhetnek számukra.
Elemzésem közben az ifjú úr érkezik megkerülve a lángok játékát és letelepszik, ajkamat önkéntelenül hagyja el a megfelelő formula.

- Miben lehetek szolgálatára uramnak?

Az úrfi rövid és lényegre törő és tényleg Őt sem hagyta hidegen a szellempárduc, sőt nem is érti az esetet, ami persze nem az Ő hibája.

- A szellemek síkja nem sokban különbözik a látható valóságtól, sokszor ott is félreérthetőek a szándékok. A szellemekben is megvan a csalárdság és más gyarlóságok ezért ők is gyanakvással figyelik a síkjukat vizslatókat. Kíváncsi vizsgálódásomat, szemlélődésemet a nador szellemtársa rosszindulatú, gyilkos pillantásnak méregetésnek vélte, a jövőben valahogy át kell formáljam és hangoljam mágikus akaratomat mert a nadorok szerint gyilkos ideát sugároz mikor rátekintek a szellemek síkjára és ez egyáltalán nem jó.
Igen Enia-tól elválnak útjain Arcus városában mindnyájunknak jobb lesz úgy.
A nadorok ajándékára a kis csont rókára pedig jó lesz vigyázni, még jól jöhet amikor a hegyi királyság földjén utazunk majd, a nadorokra nem jellemző, hogy a legegyszerűbb kézműves termékeiket külhoniaknak adják, a faragvány pedig finom munkának tűnik, még ha csak egy szák száját is fogja össze akkor is megbecsülendő ajándék.

Remélem magyarázatom elégséges Zev úrfi számára, ha nem úgy is kérdezni fog még.

Az utazás pihentetően eseménytelenül telik, megpróbálok korán feküdni és korán kelni, igazán szerencse, hogy Enia ízletesen főz még tábori körülmények között is.
Ügyelek rá, hogy a többiek kóstolása előtt megízleljem a kondérból az ételt, ha nagyon íztelen lenne aurámba vonom és egy kicsit feljavítom az ideáját (Ételízesítő, biztos tudásig rítussal) lágy simításokat és kézmozdulatokat teszek a kondér felett, mintha megpróbálnám befogadni az étel zamatát csak kipárolgásán keresztül.
A táborozások és az úti tempó beosztásában, hagyom Vaninát kibontakozni, hisz minden bizonnyal sokkal jobban érti ezeknek a dolgoknak a csínját-bínját.
A kora reggeli keléseket felváltva meditációval és formagyakorlattal töltöm az indulásokig. Előnyben részesítem a formagyakorlatok között a páros kardtechnikát a Sárkánytáncot, a legszélesebb és leglágyabb mozdulatokat próbálom tökéletesre csiszolni, míg a meditációk alatt a mágikus akaratomat és aurámat vizsgálom meg tüzetesebben, valamint a meglévő szellemi technikákat gyakorlom.

Arcus város közelében csak bólintok Zev úrfi utasításaira, mik teljesen érthetőek.

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

Vanina

Lan úr szerint olyan helyre megyünk, ahol alaposan próbára lesz téve a türelmem. Eltűrni a mágiát bizony a türelmen is fog múlni, meg önuralmamon is. Ha valaki pofátlanul hozzám mer úgy érni, ha megérzem, nos, azt majd akkor meglátják. Ha meg nem érzem és utólag tudom meg, a szellemek kegyelmezzenek neki. Az alattomosságot megvetem.
Vagy nem lehetne kikerülni? Olyannyira fontos behatolnunk olyan helyre, ahol kétes dolgokat űznek? Megpuhatoljam ezt a lehetőséget az uraktól?
Nekem a mágia kétes. Nem látom. Így nem tudom, mikor használják és mikor nem. Nem tudok felkészülni rá és védekezni ellene. Az én elmém képzetlen, a fegyver meg a láthatatlan dolgokat nem fogja. Puszta babonákkal, mint a köpj magad mögé, meg fordulj egyet, tedd keresztbe mutató és középső ujjadat, kopogd le az asztal gyalulatlan oldalán a jó hírt meg ne hallják a gonoszok, nem érem be.
Aztán éreztem már a bőrömön, ismerem, milyen az, ha árt. És vajon az, aki ugyan tudós ilyen dolgokban, vajon éltében kóstolt úgy bele igazán, vagy csak mint elméleti tudás ismeri a mágia mocskos oldalát?
Mert azt már tudom, a tanult elmék okoskodni nagyon sokat tudnak, s bölcselkedni, néha akkor is, ha az életbe alig szagoltak bele, hisz addig védetten voltak... Az még baj nem is lenne, ha nem kérkednének azzal, amik.
Keveset elmélkedek ilyesmin, hiábavaló lenne mélyen belemenni.

Pakolászás közben csak észreveszem én is azt a kis figurát a holminkon. Szép kézműves darab, nem tulajdonítok neki nagy jelentést, szép csecsebecse.

Bárki bármit gondoljon a fajtámról, én nem szeretem a korai kelést. Így javarészt Lan úr már javában ébren van, amikor én ébredek és hamar le is dől, mert a korai fekvéshez se vagyok hozzászokva. Este elnézem a kopasz urat, néha csak úgy, gondolatok nélkül, reggelente meg némán leülök és gyakorlatai végét, ha elcsípem, végignézem. Érdekesek, olyan mint egyfajta tánc. Hát még amikor fegyvert is forgat! Ez az oldala inkább érthetőbb nekem, mint az, amelyiket nem látom.
Az étel feletti matatás először még homlokráncolást vált ki tőlem. Meg is kérdem, mert nem szokásom olyan ételből enni, ami felett furcsán piszmognak:
- Mit csinál Lan úr? Van rossz íz? - aztán kevésbé barátságosan is megtudakolom: - Vagy keres méreg?
Ugyan ki mérgezné meg? Én-e? vagy Enia? Abszurd! Aztán más gyanúm támad:
- Vagy csinál varázs? Vanina nem esz varázs étel - szögezem le előre.
Ha nem kapok megnyugtató, őszinte választ, bármilyen éhes vagyok is, nem eszem az ételből. hamarább üt agyon a guta!

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kereskedő utakon
Időpont: este
Esemény: az étel
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Mint várható Vanina rejtett hatodik érzéke mit a mágia gyűlölete edzett jelzi az étellel folytatott mesterkedésemet, ám ha megmondom az igazat biztos, hogy nem eszik a vacsorából. Éhesen pedig, bár elveihez hű marad ám legyengül és egy esetleges bekövetkező veszélynél bajba sodorhat minket a büszke döntése. Teljesen komoly arccal fordulok felé, az zamatos kipárolgások fölött.

- Mérget ugyan miért? Ugyan ki akarna minket megmérgezni. A vadat te ejtetted el ki hűséges támasza vagy a háznak, Enia főzte, ki szintén hálás nekünk nem hinném, hogy meg akarna mérgezni minket. Csupán csak megízleltem és megpróbáltam magamba fogadni az ideáját. A jó dolgokat erősíti a törődés bárhonnan is jöjjön, ugyan úgy mint a jó kovácstermékeket. Felesleges lenne bármiféle varázst bocsássak az ételre így jó ahogy van, ha pedig megtenném akkor nem ennél belőle és éhes, fárad és ingerlékenyebb lennél ami senkinek sem hiányzik Vanina. Jóllakottság és kipihentség….

Hajtom meg fejem Vanina felé.

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, Arcus városa, Gazdag ízek
Időpont: tavaszutó, késő délelőtt
Esemény: Átvezető
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Vanina kérdésére Enia meglepett arccal válaszol (miracleai):
-Nem tudom, nem vagyok sÿtisi úrnő – csak azt tudom mondani, amit még anyám mondott nekem erről. A külső megfog, a belső megtart. A legfontosabb, hogy ne légy szélsőséges, s ne feledd – a férfiak hiúak, bár egy szekérderéknyi arquért sem vallanák be.  Ha felkeltetted az érdeklődését, hagyd, hogy küzdjön érted – mindenki azt becsüli meg, amiért megdolgozott. De soha ne alázd meg! Lehetsz nála okosabb, ügyesebb – de soha nem szabad, hogy erre rájöjjön – hagyd, hogy hajszál híján, de mindig ő nyerjen! Ha így teszel, meg fog becsülni, és férfiúi büszkeségén sem esik csorba, hogy egy fehérnép legyőzte. Persze tanácsokat adhatsz neki, de csak csínján – különben a végén úgy érzi, hogy a fejére nőttél. Jobb, ha inkább rávezeted a megoldásra – úgy a végén azt csinálja, amit te szeretnél, és még csak nem is orrol meg rád.  Ami meg a külsőt illeti – nos, mindenkinek más és más tetszik. De a legtöbb férfi a nőt, és nem a harcost keresi – szóval a fizikumot kedvességgel lehet kompenzálni, hisz a kedvességre, szeretetre mindenkinek szüksége van. A nő több úton járhat, ha a külsejéről van szó: elindulhat azon, mit a sÿtisi hölgyek használnak – a különféle fűzők, ruhák, festések, ékszerek felhasználásával, de vigyázat! Aki gyakorlatlan benne, az nagyon mellényúlhat. A másik út a természetes szépség, tisztaság. Ez a szolgák útja. Egyszerű, de szép szabású ruhák, minimális vagy semmi festék, és szintén egyszerű, kevés, de szép ékszer – ha telik rá. Ami meg a figyelem felkeltését illeti – nos, az minden kasztú és rangú esetében másként néz ki. Én például szólhatnék jó atyámnak, hogy a Kék sirály fogadós fia milyen jóképű, és hogy szívesen látnám a kérők között Atyám meg ha nincs ellenére - szólhat a fogadósnak, hogy milyen jóravaló fia van, s hogy akar-e nősülni… Hogy más körökben mi a szokás, azt nem tudom. Ez minden amit mondhatok erről.

A városhoz közeledvén először néhány piros cseréppel fedett torony csúcsa látszik a távolból, majd lassanként előbukkan a város többi részlete is – az alacsonyabb háztetők és a kőből rakott városfal. A kapuban két őr gyakorlófegyverekkel vív egymással – a tompa hosszú botok csattogása messzire elhallatszik. Jöveteletekre egyikük int, és abbahagyják a gyakorlást. A magasabbik kulacsából frissíti fel magát, társa pedig felétek fordulva érdeklődve nézegeti felszerelésetek, drága ruhátok. Meg is szólít titeket, ahogy közelebb értek (abrín):
-Signum vagy menlevél!
A szavakat keményen, már-már követelődzve ejti, de közben a tisztelet jelével szelídíti mondandóját. Ahogy megvillantjátok nekik a signumot elégedetten biccent, majd egy sok lapból álló kódexben kezd el lapozgatni. A lapokat különféle mintájú signumok borítják. Hamarosan megtalálja, amit keresett – elégedetten biccent, majd int, hogy mehettek. Az élettől lüktető városban megkerestétek az egyetlen fogadót, mely a Gazdag ízekhez van címezve. A fogadó egy emeletes épület, tekintélyes alapterülettel. Három lépcső vezet fel a bejárathoz. Bent egy húsz lépés széles és tíz lépés hosszú ivóba léptek, igényes berendezéssel. A túlsó ajtó nyitva van, és egy jókora belső meditációs kertre láttok rá, amit az épület körbeölel. Jelenleg mindössze két női szolga tartózkodnak bent, és mindkettő takarít. Az idősebb abban a pillanatban abbahagyja a takarítást, amint nyílik az ajtó, társnője viszont szó nélkül tovább takarít. A rangidős az üdvözlés jelét rója fel, majd az engedélykérés jelét. Majd megszólal sÿtisi nyelven, amint engedélyt adtok számára:
-Nagytiszteletű vendégek! Engedjék meg, hogy szerény személyem által üdvözöljük önöket a Gazdag ízekben! Ha csak egy jó ebédre álltak meg, akkor fertály órán belül állunk rendelkezésükre! Amennyiben meg is szállnának természetesen van szabad lakrészünk, a nemes úr és teljes kísérete számára. Igénybe vehető szolgáltatásaink között szerepel még a fürdő, a mosoda, a gyógyító, és természetesen a társalkodó partner is – ha arra van igény.
Ezután lehajtott fejjel hallgatja meg a választ, és aszerint intézkedik.

[Dierol]

Vanina

Horkantok egyet a kopasz úr válaszára, ez nem túl nőies hang. Mifelénk, ha kóstolja valaki az ételt szedőkanalat kér és a nyelvével teszi, nem ákombákomozik a kezével
Ő furcsállja, mért kérdezek méregről, de másról is faggathatnám. Mondjuk, minek kell szabad ég alatt hálnunk, amikor egy sÿtisi ehhez egyáltalán nincs hozzászokva és ennél többet is vár el, de nem teszem. Valami oka csak van ennek. Csak az kerüli a rendes fogadókat, lakott területeket, aki vagy lapos erszényű, vagy kerüli a feltűnést.
Hm, utóbbihoz javasolnám, hogy azt a fényes signumot ne tegyék úgy közszemlére úton-útszélen

Enia hosszan magyarázza véleményét, meglátásait az általam kérdezett dologról. Biccentek a nőnek, így köszönöm meg feleletét, van mit elmélkednem ráérős időmben.
Madával a test és lélek vágyait ugyan érintettük már, de ilyesmit nem taglaltunk sose.
Hogy az urak hogyan csinálják az ismerkedést, annak nem sok hasznát vettem volna: én se vagyok az. Amit Enia a külsőről-belsőről vall, egybevág saját elképzelésemmel. A szélsőségek kerülésével is egyet értek, s azzal is, kaparja ki a férfi a gesztenyét. Aki érdekel s akit emberszámba veszek, azt meg sose aláznám meg. Azt viszont nem értem, mért kéne véka alá rejtenem, ki vagyok, mi vagyok. Fintorgok is nemtetszően miatta.
Azaz a valós képességeimet rejtsem el, ha mondjuk okos, ügyes vagyok? Más húsága miatt mért kéne szégyellnem és elhallgatnom magamat? Mért legyek tekintettel más önhittségére ha az a másik meg nincs a lényemre? Minek hizlaljam a máját? Oly kisszerű lenne a férfi, hogy csak nő megjátszott kisebb szerűsége mellett tud nagy lenni, önmagában nem? Tényleg ilyen lenne a világ? Akkor az szomorú. Mindkét nemet értékesnek tartom, egyiket se helyezem a másik fölébe, és nem látom, mért kéne így játszogatni a férfi hiúságára. Átverés szagú, mint egyfajta ravasz megalkuvás...
Külső tekintetében távol áll tőlem a cicoma. Természetességre szavazok. De hogy hogyan festek valójában, nem tudom. A mindennapi szem eltér attól, amelyik úgy nézi a külsőt, ha akar valamit. Ha most előttem lenne egy nagy tükör, körbefordulnék, hogy megnézzem magam, mi lehet rajtam figyelmet megragadó, de azt tudom, idomaimon kívül öltözetem nem nőies. Sőt, a viselkedésem elég távolságtartó, elérhetetlen. se azt nem hagyom, a szemembe nézzenek, pedig az igazi szépség és szándék ott lakozik, se azt nem engedem, kézzel illessenek. Nem túl vonzó tény, főleg az utóbbi nem...
Se nevelőapám nincs itt, se Mada, jelenleg ebben talán a magam uram vagyok, ha bármit akarnék.
De mit is akarok?

Elérjük a várost, igazoltatnak bennünket. Eleget teszek a parancsnak. Újra nagyobb város falain belül kerülünk, felélénkülök. Jó volt a néptelenebb utazás is, de a nyüzsgő életnek is megvan a maga varázsa.
Megérkezünk a Gazdag ízekhez - itt Lan úr csak nem fog matatni az étel felett, van rendes konyha szakáccsal -, várakozóan tekintek Zevran úr arcélére, mit szeretne.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Lan válaszát kielégítőnek találom, és megkérem, hogy tegye meg azokat a gyakorlatokat, amikkel legközelebb elkerülhetjük ezeket a kellemetlen intermezzókat. Ezután a zsákoknál kezdek matatni a kis figura után. Mikor megtaláltam, közelebbről is megvizsgálom, talán van rajta valami amit az én avatatlan szemem fel tud fedezni. Persze csodára nem várok...

Végre megérkeztünk a Arcus városába, eddig úgy tűnik minden simán zajlik. Miután az őr azonosította a signumokat, elbúcsúzom Eniától, és eztán éberen (és persze érdeklődve) figyelem a környezetet a fogadóig. Végre egy pezsgő, nyüzsgő város újra... A Gazdag ízekben elégedetten nézek körbe, kellemes, igényes hely, kedvemre való amit látok. a szolgálónőnek megadom a lehetőséget, a beszédre, majd a kis üdvözlő szöveg után kedves, de távolságtartó hangsúlyokkal közlöm vele a kívánságomat sÿtisiül.
-Egyenlőre ebédre maradnánk, és mind rám, mind társaimra ráfér egy kellemes fürdés, kinek, kinek kívánságai szerint, és ruháinkat is megfrissíthetnétek kérlek. Hosszú út van mögöttünk.

A kerthez vezető ajtó közelében ülök le, bár hiába próbálkozom láthatóan megkönnyebbülten huppanok bele a székbe. Átváltok abrínra.
-Van valami amit tenni ti akar itt még? Nem kéne sokat itt marad, gyors de kényelmes mozgás nem látszik kutató szemnek.

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Vanina

Eniától megválunk, természetesen visszaadom neki a láncát, az nem az én tulajdonom.
Uram kiadja a hely szolgálóinak parancsait, elégedetten mosolygok. Igen, egy meleg fürdő, ahol lesikálom az elmúlt napok mocskát és végre át is öltözhetek! Már elképzelve is elbágyadok tőle. A váltás ruhám nem lesz nagy változatosság, ugyan úgy néz ki, mint amit jelenleg viselek, csak tisztább Mivel van egy külön igényem, meg is mondom azt a szolgálónak, az utolsó tételnél kissé elgondolkozva:
- Meleg víz, szappan és... tükör. Ezt kér.
Helyet foglalunk, én lehetőleg úgy helyezkedem, egyik férfihoz se üljek illetlenül közel és rálássak a benti mozgásra.
Zevran úr tudni akarja, akarunk-e itt hosszabb távra maradni. Ujjaim közé csippentem egyik tincsemet, nem nőtt-e túl hosszúra, de úgy ítélem, várhat még a nyiratkozás.
Kinézek ültemben futólag az udvarra, nem tudom, mit szólnának az uraságok, ha levetném a lábbelim és hasmánt elnyúlnék odakint Nagy kedvem lenne ám hozzá.
Maradok, mert fúrja ám valami az oldalamat.
- Szabad Vanina tud, mi az út cél? - kérdezem meg halkan és hol egyik hol másik férfi állára pillatok. Akárki felel, az jó lesz. - Vanina lát, mi siet, de nem ért, mért alszik nem ház és mért gondol az úr, szemek akar mi néz vagy követ. Vanina érez, itt van valami amit nem ismer és gondol ő, lehet jó, ha ért.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, Arcus városa, Gazdag ízek fogadó
Időpont: tavaszutó, késő délelőtt
Esemény: Átvezető
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Az elmúlt napok eseményeinek hatására a háttérbe húzódás mellet döntök, hagyom, hogy az úrfi érvényesüljön. Had gyakorolja a határozottságot és irányítást szüksége lesz rá, ahogy eltávolodunk a „kellemkedő” sokszor pihe-puha Sÿtistől hol selymek között búvik meg a mérgezett tövis. Signumom továbbra is az ingujjamban hordom „rejtve” csak szükség esetén villantom meg, inkább a Shin Császári rendjének motívuma a ruhámon valamint a hímzett sárkányszárnyak és a sárkánykardok beszéljenek a helyemről a társadalomban.
A fogadóban örömmel hallom az úrfi terveit.

- Egy dézsányi forró fürdőt én sem utasítanék vissza jó uram, és ruháink mosatása is ildomos lenne a múlt eseményeinek fényében. Emellett, ha van borbély akkor a szolgálataira is igényt tartanék.
Talán nem ártana egy éjszakát fedél alatt töltenünk és a holnapi nap folyamán folytatni utunkat, pihentebben és tiszta ruhakészlettel, mindnyájunkra ráférne egy éjszaka mit nem Nadír kérgén töltünk el.
Semmiért sem lehetünk annyira hálásak, mint a költemény utolsó soráért, amely így hangzik: „Mikor saját szíved kérdi.”* Ugyanúgy gondolhatunk rá mint a Nembucura ami régebben hangzott el sok ember szájából.

Remélem az úrfi meggyőzhető egy fogadóban töltendő éjszakáról.

*Nembucu:
-„Másoknak azt mondod:
ez csak rémhír,
hogy nem teszem meg.
Mikor saját szíved kérdi,
mit fogsz felelni?”-

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Vanina kérdései jogosak, tényleg nem avattuk be igazán a dolgokba. Kár, hogy nem tudunk jobban egy közös nyelven, csak ezzel az abrínnal tekergőzünk.
-Később én elmond mindent.- pontosabban, amit el tudok nyökögni.

Maradjunk itt éjszakára? Hát már nagyon hiányzik egy jó ágy, meg fedél a fejem fölött, és egy kis szórakozás. Tudnám minek kellett megfejelnie ezt egy kis verssel... remélem Arcantisban nem mindenki verses formában fog köszönteni minket, mert akkor félek, hamar szereznék egy lovat és még egy pillanatra sem állnék meg emberlakta település közelében.
-Biztos vagy benne Lan? Nem mintha nem maradnék szívesen, de nem lesz hátrányunk ebbol?- körül nézek és meg akad a szemem a fiatal szolgálólányon, aki még mindig takarító-Bár...
Átváltok abrínra, hogy Vanina is értse.
-Lan javasol, hogy maradjunk éjszakára, én elfogadom, te mit gondol Vanina?

Amint visszajött a rangidős szolgáló, közlöm velük társaim kérését a fürdővel kapcsolatban, illetve hozzáteszem, hogy elfogadnék egy fiatal hölgy vagy ifjú társaságát. Természetesen lefoglalok az éjszakára három szobát, és megkérem, hogy társaim minden kérését úgy teljesítsék, mintha az enyém lenne.
-…és valami frissítőt is hozzon kérem, nekem és társaimnak!

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Vanina

Lan úr is hajlik arra, maradjunk, ám mondandója vége érthetetlenségbe fullad számomra.
Összepréselt ajkakkal bámulom az asztal lapját.
Sose esett jól, ha levegőnek néztek vagy kirekesztettek, akár saját hibámból, tudatlanságomból fakadóan, akár más akaratából történt. Most ez is ahhoz hasonlít. Kényelmetlen, bántó érzés.
Zevran úr ígéri, később felvilágosít. Az már igencsak esedékes lenne. Hogy lássam el a feladatomat jól, ha nem tájékoztatnak megfelelően? És ez a kilét-titkolás! Egy hosszú loboncú, finom ruhájú idegenről messziről ordít, nemes! Ha hajának hosszát elrejtené - lenyírni sosem fogja -, s másképp öltözne, hasznosabb lenne, ám attól még nem tudom, mire ez az elővigyázatosság.
Remélem nem bűnös szándék miatt van ez a körülményesség, rosszul érintene, ha elveimmel ellenkező dologban kéne segédkeznem.
A nemes ifjú töpreng, maradjunk, vagy sem, közben mustrálja kicsit a felszolgálólányt. Ezt látva önkéntelenül, hangosan felsóhajtok, és máris elvörösödik a fülem. Ezt nem kellett volna, hogy feledkezhettem el magamról? Semmi közöm ahhoz, ki hogyan él, ha azzal nincs az ártalmamra, ahhoz meg végképp nem, ha nemesről van szó!
Ilyenért ki is tehetnek a szolgálatból!
Nagyon elszégyellem magam. Óvatlan voltam és szemtelen. Ilyesmit nem engedhet meg magának egy miracleai futár. Akár mi is a véleményem a könnyűvérűségről, azt meg kell tartanom magamnak!
Összerezzenek, az úr engem kérdez. Állára pillantok.
- Úr már dönt volt, Vanina nem gondol semmi - jelentem ki tényként. Szép dolog, hogy kérdez, de nincs értelme, ha már határozott. Viszont jó hír, maradunk.
Eztán tolmácsolja, melyikünk mit szeretne, s fültanúja vagyok, Zevran úrnak mihez - khm, kikhez - lenne kedve.
Vér szökik az arcomba, pipacspiros az arcom, tarkóm, fülem. Még a gondolataim is megszakadnak.
Fiút?!
Más az, ha pletykás szolgálók idegen nyelvű ízetlenkedését kell hallanom és értelmeznem, arra lehet azt mondani, lódítanak, piszkos a képzeletük, de így, saját magamnak hallani nagyon más!
Felkavaró, de ez az én bajom. Mások erkölcsi elveim és szemtől-szemben még csöppet sem szoktam hozzá az urak szabadosságához. Még meglepődni is elfelejtek, Zevran úr nekem is olyan szobát kíván foglalni, amit a rendes vendégnek szoktak és nem a szolgaszállásra küld, ahogy a kíséret rangtalan tagjaival szokás.
Szívnom kel egy kis friss levegőt, mielőtt frissítőt iszom!
- Köszön szoba és kér bocsánat - állok fel. Meghajlok az urak felé, szigorúan csak a padlót nézem. Érzem, ahogy süt az arcom, rákvörös lehetek. - Megy, Vanina néz, van jó hely ló, jön hamar.
Így ha engedélyt kapok, irány az istálló...

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, Arcus városa, Gazdag ízek fogadó
Időpont: tavaszutó, délidő
Esemény: Kezdetek
Résztvevők: Quirrín Shírren

Bár számodra is eljött az idő, hogy servinként szolgáld Shagírt és a Napcsászárt, mestered további terhet helyezett válladra, ezzel is mintegy elismerve kivételes tehetségedet. A kolostorban szertartásos keretek közt készítettek fel erre az útra. Az elmélyülést segítő füstölők közt ültél az egyik meditációs kamrában, mikor mestered halkan belépett. Csendben helyet foglalt veled szemben, és megvárta, míg szellemi gyakorlatodat befejezve rá irányítod figyelmed. Szikár, pergamen-gyűrött arcáról békés nyugalom áradt. Ahogy rá függesztetted tekintetedet, megszólalt:
-Holnap hosszú útra indulsz, és útjaink végleg elválnak. Utad végén, ha a Morádok is melletted állnak, neves tanító lehetsz – feltéve ha megtartod jó emlékezetedben mindazt, mit itt tanultál.  Büszkén mondhatom, hogy bár utolsó tanítványaim egyike voltál, de az egyik legjobb is. Éppen ezért további feladatot is rád merek bízni. Talán ismerősen cseng fülednek a Ninq-Sinnaq Nagyház neve.
Szemedben a felismerés szikrája gyúlt.
-Igen, övék a Hatszáz Torony városa. S mivel egy shagíri kitaszított Nagyházról van szó, emberei nem hagyhatják el Shagírt. Egyes szóbeszédek szerint a tiltás ellenére egyik emberük Abÿrnoss egyik kis falujában, Saaÿionban bukkant fel. Járj utána ennek a szóbeszédnek, és ha valós magja van, akkor keresd meg, és kísérd a legközelebbi kolostorhoz, hogy hazahozzák. Csak végszükség esetén hallhat meg, ha rád támad. Kövesd az utad, de mindig légy figyelmes! Ha ennek a háznak bármely tagjára bukkansz utazás közben, tarts magad a fentiekhez minden esetben! Fő céljuk a mágikusan fogékony nemeseket Shagírba hozni. S ha már ily messzire utazol, ez az ajánlólevél megnyitja számodra Arcantis egyik kolostorának kapuját egy hétre.
Nyújtott át egy finom rizspapírból készült tekercset, melyet kolostorod pecsétje zár le. Ezzel mintegy lezártnak tekintve a beszélgetést, puhán felállva magadra hagyott. Másnap újhold volt, mikor az arra kész tanítványokat el szokták engedni. Ez alkalommal egyedül indultál, de a kolostor népe a szokások szerint a közös imateremben összegyűlve búcsúztatott néma csendben. A kapun kilépve nagyot harapva a friss, reggeli ködös levegőből indultál el a kikötő fele.

Hosszú hajóutat tettél meg, hogy Abÿrnoss földjére léphess. Saaÿionban a helyiek elmondása alapján a Ninq-Sinnaq Nagyház ezüst szimbóluma bukkant fel. Szóbeszédről-szóbeszédre járva követted az illékony nyomot Sÿtis szigeteiig, ahova már több forrásból megerősített személyleírás birtokában érkeztél. A szerencse Aquas városában mosolygott rád: a kikötőben bukkantál rá a keresett nőre, ahogy egy ifjú nemesúrral az oldalán éppen alkudozott egy - Shagírra induló hajó kapitányával. Nem volt nehéz dolgod – szépsége, mint fáklya az éjszakában már messziről hozzá irányított. Amikor felfedted, hogy mit is akarsz, felkacagott, megcsókolta a nemesurat, végigsimított az arcán.
–A Hatszáz Torony városában várlak!
Szólt neki búcsúzóul. Ugyan figyelmeztetted az urat, hogy ha felszáll a hajóra feltehetőleg nincs visszaút – de a szerelmes szívnek hiába beszélsz. A nő ellenkezés nélkül veled tartott, sőt mutatta is egy alkalommal az utat, hogy merre is találjátok a város legközelebbi Shinwara szentélyét. Az ottani Shin barátságosan fogadott titeket. Biztosított afelől, hogy majd gondoskodik a no hazaszállításáról.
Immár szabadon úgy döntöttél, hogy még nem utazol vissza hajóval Shagírba, hanem elzarándokolsz az ajánlólevelet felhasználva Arcantis egyik kolostorába.

Utad során átvágsz Queboa zöldellő búzamezein, és egy heti járásra Aquastól, Arcus városában pihensz meg. A helyiek mint majdnem mindenhol, itt is jó szívvel fogadnak, és a nyelvi akadályok ellenére elvezetnek a város egyetlen fogadójához. A fogadós szívélyesen ellátásban részesít, és biztosít egy napfényes, díszes szobát – mindössze egyetlen kérése van: míg nála időzöl, naponta egy általa lefirkantott ételreceptet másolj be egy vaskosabb fóliánsba legjobb tudásod szerint. A könyv félszáz oldala van már nagy gonddal megírva, és még jóval több üres lap áll a későbbi receptek rendelkezésére. Már három napja vendégeskedsz itt, és nincs okod panaszra. Az étel kitűnő, a szolgák udvariasak, kellemes a fogadó által körbeölelt meditációs kertecske, és te vagy az egyetlen vendég. Igaz, ez utóbbi ma déltájban megváltozott; egy rangrejtett nemesúr és kísérete is megszállt a falak közt. A nemes egy a tucatból, egyik kísérője egy harcos nő, a szolgák kasztjából, de kopasz kísérője a Morte Silmoris egyik „vadhajtásának” (Morte Silmoris Iatala) képviselője a ruházata alapján. A lehetőség felsejlik előtted, hogy megismerve a másik világnézetét, ütköztetve a véleményeket, és filozófiai kérdéseket szélesedjen nézőpontod, és gyarapodjon tudásod…