Leanthil
A kiszemelt lány nem igazán tudja, hogy mégis mit tegyen, főképp a vezetőjük heves ellenkezése és rendreutasítása miatt, akit hamarosan talpra is állít Enrike, majd amikor újra megkötözik, a lány arca kővé dermedt, szerencsére Enrike más eszközökkel jobban befolyásolta a nőt, barátságosan, aki végül csak kinyögte azokat a szavakat, amelyekre szükségünk volt. Nem tudom, miféle mágiát használt az elf, de nem szabad erről a közeljövőben elfelejtkeznem, és amíg velem van, és az én parancsaimnak engedelmeskedik, addig csak örülök annak, hogy mágikus ereje van.
- Esmé - ismétlem meg végül a hölgy nevét. - közben letérdelek elé. - Nevedet talán megjegyzik majd a késő korok sámánjai, talán nem, de tudd, hatalmas szolgálatot tettél a népednek, legyen az megbecsülve vagy elfeledve. - Melyik a lovad? - súgom a fülébe, majd felállok, miután válaszolt.
- Enrike, az emberek szoktak hazudni, ha kínozzák őket, csak azért, hogy, elkerüljék a további tortúrákat. Ő egy harcos. - intek a lány felé. - Még ha félne is, amit nem hiszek, nem törne meg. És semmit sem érne el egy hazugsággal. Az a lány, bizonyosan hallották már nevét más törzseknél is, így előbb utóbb összefutunk velük, minél utóbb, annál inkább közelegve a vészes határidőig. Népének védelmezője, ha megmondja az igazat. Mert én addig nem megyek vissza, amig nem beszéltem Valentinával, és ha én nem térek vissza, akkor más jön utánam. - Körbesétálok, majd megállok újra Fiona előtt.
- Melyik a lovad? - kérdezem tőle, a hátasok felé mutatva, majd mikor megnevezi valamelyiket, és aztán az erdőjáró felé fordulok - Enrike, milyen jól bánsz az íjjal? - kérdezem a félelfet, de tekintetem nem mozdul el a földön üllő lányról. - Vegyél magadhoz egy íjat, kérlek. Jodin, Jodino, markoljátok jól a pengéiteket. - aztán lenyúlok a vezetőjükhöz, és óvatosan megfogom a karjánál, hogy aztán felsegítsem a lábára a megkötözött nőt, amennyiben az amazonok nem mozdulnak, a közelebb álló ikernek szólok. - Vágd el a lábán a kötelet. - majd miután ez teljesült, hátramutatok arra a lóra, melyik Esméjé, véletlenül sem arra, amelyiket a lány megnevezte. - Jodin, kísérd ide azt a lovat. Sajnálom, hölgyem, de attól tartok, a meglepetések elkerülése végett nem engedhetem meg magának, hogy a saját lován utazzon. Természetesen a közös utazás után mindenki megkapja az eredeti tulajdonában lévő lovat. Enrike, milyen messze van Riegoy? - válaszának a függvényében kiszabok egy bizonyos mennyiséget, amennyi ételt itt hagyunk. Az az a határ, amennyit nélkülözni tudunk, úgy, hogy nem lakunk egyik nap sem jól Riegoyig. Az ételek jó kétharmadát, majd, ha nem úgy volna, megkérem az ikreket, hogy az amazonokat a felkarjuknál kössék meg, és azután a lábuk elé helyezzük az élelmiszereket.
Majd, végezetül, továbbra is fogva Fiona karját, de nem szorítva, csak tartva, utasításomra egy kést helyezünk el olyan tizenöt lábra az amazonok összekötözött csoportjától.
- Amennyiben együtt mozogtok, egy idő után eléritek a kést. Jodin, szedd össze az összes többi fegyvert, és tegyétek a lovakra. - majd az amazonok felé fordulok. - Természetesen ezeket is visszakapják maradéktalanul.
Egy pillanatra rápillantok a sebhelyes arcúra.
- Csak semmi bolondságot - azután utasítom Enrikét, hogy készüljön fel az íjjal való lövésre, közvetlen közelemben, - Ha bárminemű kakaskodás, dezertálást észlelsz a hölgy részéről, lődd le a lovat. - majd felsegítem az összekötözött kezű Fionát a nyeregbe, majd Árnydal nyergébe szállok, aztán az ikrek száll fel a lovára, közben odaléptetek a lány mellé, és azután pedig Enrike következik.
- Remélem, Esmé valóban szem előtt tartja a népét. - arcomat akkor egy pillanatra elfordítom a többi fogoly felé.
- Sajnálom, hogy a dolgok ilyen kényelmetlenül alakultak. - majd útnak indulunk
