Szerző Téma: Első fejezet - Szászkézd  (Megtekintve 2670 alkalommal)

SentinelWex

  • Vendég
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #45 Dátum: 2015. Július 18. 23:53:06 »
Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, éjjel 10:10
Jelen vannak:  Lucius, Konstantin, Endre, Innsbrucki Heinrich, Dietrich és Alexandru


Alexandru szemeit lesütve követ téged. Nem tudod eldönteni, hogy ezt alázatból vagy az új kapitánnyal szemben érzett megaláztatás miatt, netalán mindkettő miatt teszi, mindenesetre nem mond vagy tesz semmi illetlent. A herceg a kapitány melletti két széket jelölte ki számotokra, így ott foglaltok helyet.

Előttetek az asztalon egy Erdélyt ábrázoló térkép hever, melyen gondosan megjelöltek három helyszínt: Medgyest, Szászkézdet és Brassót.
Medgyes köré számos apró kavicsot helyeztek el, többségük fehér és sárga színű, Szászkézdre alig néhány fekete kavicsot, Brassóra pedig ismét egy nagy csomó, de ezúttal vörös kavicsot tettek.
Nem nehéz értelmezni a színeket. A sárga a magyar ventrue csapatokat, a fehér a német, a fekete a Luciusnak hűséggel tartozókat, a vörös pedig a pogány csapatokat jelöli.

Endre aprólékosan elhelyezett maga előtt még néhány kavicsot mindegyik színből, ezek egyelőre nem kerültek fel a térképre.
Miután helyet foglaltatok az asztalnál, a herceg szólít meg benneteket. Hangjából érezni némi feszültséget.

- Örülök, hogy megtiszteltek a társaságukkal. Bocsánatát kell kérnem - néz Heinrichre - amiért tegnap éjszaka nem volt alkalmam meghallgatni jövetele pontos célját, de vannak olyan ügyek, melyek kizárólag rám és bizalmasaimra tartoznak, nem pedig az egész udvarnépre.

Furncsának találod, hogy nem lepődött meg azon, hogy a megbeszéltekkel ellentétben korábban jelentetek meg előtte, de a herceget láthatóan ez nem zavarja.

- Kérem vázolja fel most jövetelének célját. Osszon meg velünk minden aprónak ítélt részletet, bizalmasaimmal kíváncsian várjuk, mit üzent nekünk a vára biztonságában megbújó Árpádházi Nova.

Hangjából süt a Ventrueval szemben érzett ellenszenve. Minden tekintet rád szegeződik.


Nem elérhető Alaric

  • Veterán
  • ****
  • Hozzászólások: 884
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #46 Dátum: 2015. Július 19. 00:58:10 »
Innsbrucki Heinrich

- Természetesen. - felel a nosferatu enyhe fejhajtással a burkolt dorgálásra.

*Nem ért egyet a lasombrával, ám itt vitának helye nincs. Egy üzenet átadása - akár egy egész udvartartás előtt - s a bizalmas megbeszélés között oly hatalmas eltérés van, mint az iszlám s a keresztény hitvilág közt. Habár a herceg rendre inti a tegnapi történések miatt, a korai jövetelt nem említi. A nosferatu mégis szóba hozza, remélhetőleg megelőzve a későbbi bajt.*

- Bocsánatukat kell kérnem udvaratlanságom miatt, miért a vártnál korábban rontottam be, de úgy vélem közös érdekünk, hogy a közelgő fenyegetés elé menjünk mielőtt tűzvésszé növi ki magát.

*Tart egy leheletnyi szünetet, megvárva, hogy a herceg elfogadja-e bocsánatkérését illetve indokait, majd csak azután folytatja, ha helyeslő a lasombra reakciója. Fejét ismét meghajtja egy kicsit, ezzel is kifejezve őszinte sajnálatát.*

- Szavaim uram ajkáról hangzanak, Otto von Battenberget képviselem jelen e tanács előtt. Amennyiben Árpádházi Nova is szólni kívánna rajtam keresztül, úgy arról nincs tudomásom.

*Ismét vár egy másodpercnyi szünetet, hagyja, hogy érlelődjenek a szavai. Amennyiben Lucius ellenszenvvel viseltetik a ventrue iránt, úgy célszerű enyhíteni a feszültséget. Természetesen a leprás sejti, hogy az árpádháziak nem szégyellték befolyásukat s manipulációjukat bevetni ura döntéseibe, de ha már egy árnyalatnyit bizalmasabb a légkör, már eredményt ért el. Mellesleg nem hazudik, mikor azt állítja ura nevében beszél, őt nem hatalmazták fel más érdekképviseletében, se nem tájékoztatták a hadi tanács döntéseiről.*

- Azért járulok nemes uraim színjei elébe, hogy tolmácsoljam uram kérését csatlakozzanak bandáriumukkal a vér szentségében egyesült magyar s német seregikhez Medgyes falai közt. Brassó vadai gyülekeznek. Pofájukat Erdélyre tátják s félő, hogy a förgeteg elemészti e vidéket ha a keresztyén urak nem lépnek fel közösen a fenyegetés ellen. Erdély sorsa most azon múlik, nemes uraik félre tudják-e dobni ellenszenvüket s sérelmeiket, s együtt lépjenek fel, karddal s pajzzsal kéz a kézben.

*Eddig tartott a brujah üzenete, s habár úgy tűnik első pillantásra nem folytatja a nosferatu, ismét szólásra nyitja száját. Immár a saját gondolataival kiegészítve a tárgyalást.*

Szászkézd sorsa kérdéses, de korántsem kell, hogy elbukjon a nomád hordákkal szemben. - válaszolja meg a fel nem tett kérdést, miszerint hogy Erdély fennmaradjon, Szászkézdnek buknia kell. - Mint ahogy Nagyuramnak szüksége van a támogatásra, úgy uramnak is szüksége van a szászkézdi lovagokra. Úgy vélem, születhet oly döntés, mely mindenki számára elfogadható.

*Természetesen nem kell emlékeztetnie Luciust hogyan kell előnyt kovácsolni egy patt helyzetből, mégis szeretné, hogy az előtte ülő vértestvérekben tudatosuljon, ő kész Szászkézd uraságainak is szolgálatot tennie, amennyiben a keresztényi kötelesség megkívánja. A nosferatu nem tartozik hűbéresküvel Battenbergnek, ő az ügy felé tartozik elszámolással.*

« Utoljára szerkesztve: 2015. Július 19. 13:29:39 írta Alaric »
"Dudák, dudák, nyam-nyam-nyam, dudák, dudák, a csaj legyen buta." - A Bundy-krédó

"The world is against me. It wouldn't be fair otherwise."

SentinelWex

  • Vendég
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #47 Dátum: 2015. Július 19. 10:54:02 »

SentinelWex

  • Vendég
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #48 Dátum: 2015. Július 19. 14:14:12 »
Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, éjjel 10:12
Jelen vannak:  Lucius, Konstantin, Endre, Innsbrucki Heinrich, Dietrich és Alexandru


A herceg láthatóan értékeli bocsánatkérésedet a korábbi érkezésről, apró főhajtással veszi szavaidat. Azonban amikor jöveteled céljáról kezdesz el beszélni, a teremben megfagy a levegő. A fáklyák fénye talán most gyengébbnek tűnik, de annál nagyobbak és fenyegetőbbek az árnyékok. Folyamatosan olyan érzésed van, mint ha apró árnyékkarok tekergőznének az asztal felé és csak az alkalomra várnának, hogy megragadjanak és a sötétségbe rántsanak.

Konstantin tanácstalanul a hercegre pillant, s az ő reakcióit figyeli. Endre előbb Alexandrura néz, majd pedig az előtte heverő kövekre.

- Urad tehát azt kéri tőlünk, hogy adjuk fel Szászkézd védelmét, hogy az ő otthonát védelmezzük. Micsoda képmutatás!
- csattan fel a herceg, s ha tekintettel gyilkolni tudna, már halott lennél.

- Hogy merészel ilyet kérni? Nem elég, hogy oda vezényelteti a németeket a fala alá még tőlünk is engedelmességet vár? Micsoda arcátlanság! Azt hiszed nem tudom, hogy ez Nova tervének a része? Régóta meg akarta már gyengíteni a hatalmamat és most a pogány fenyegetést akarja felhasználni, hogy eltörölje városunkat.
- mondja elfojtott haraggal a hangjában.

Érted a herceg haragjának az okát. Nova kérhette volna a németeket, hogy Szászkézdet erősítsék meg, de ehelyett ő a saját városával volt elfoglalva. Lucius előtt nem sok lehetőség maradt. Ha csatlakozik Novához, a városa elpusztul, ő pedig birtok nélkül megszűnik hercegnek lenni. Ha megnyeritek a csatát a pogányok ellen, Nova lesz a környék hűbérura, a pogányok legyőzője. Ő visszaadhatja ugyan Szászkézdet Luciusnak, ám ebben az esetben neki hűségesküt kellene tennie a Ventrue-nak.
Ha Lucius úgy dönt, hogy nem csatlakozik a medgyesi sereghez, ereje kevés lenne ahhoz, hogy megállítsa a pogányokat. Abban pedig biztos vagy, hogy Nova nem hagyná, hogy a német csapatok egészen Szászkézdig vonuljanak.

- Ha katonáim Medgyest védik, Szászkézd elbukik. Ha Szászkézdet védik, talán nem leszünk elegen. De nem gondolod e Insbrucki Heinrich, hogy a katona ereje megsokszorozódik, szíve pedig megacélozódik, ha otthonát kell védenie?

Az est folyamán rövid időn belül másodjára ismét minden tekintet rád szegeződik.

Nem elérhető Alaric

  • Veterán
  • ****
  • Hozzászólások: 884
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #49 Dátum: 2015. Július 19. 14:54:45 »
Innsbrucki Heinrich

*Méltósággal viseli a herceg kifakadását s legyűri a késztetést, hogy körbepillantson a baljósan kígyózó árnyakon. Haragját s tehetetlenségét teljes mérték megérti, ő is hasonlóan cselekedne. Hangjába próbál minél több nyugalmat szorítani s együttérzést, melyre most mindenkinek szüksége van.*

- Sok ütközetben vettem részt, s őszintén mondhatom megértem s elfogadom Nagyuram szavait.  - apró főhajtással jelzi egyetértését. - Uram kérését átadtam, engedje meg most, Nagyuram, hogy immár saját gondolatim tükrözzem.

*Vár egy pár másodpercet, hogy a herceg szólásra intse, s reméli ezzel is ülepednek valamelyst a kedélyek s indulatok.*

- Szászkézd nem szabad, hogy a vadak prédája legyen s úgy legyen odadobva, mintha konc volna. Ám nem szabad elszigetelődni Medgyes bástyáitól sem, mely a gyógyírt jelentheti szerte e vidéknek. Uram nem engedelmességet, semmint segedelmet kér. A horda megfékezésében a kulcs az lehet, hogy sikerül-e megosztani erejüket. A derékhadról leváló csapatokat mind Szászkézd, mind Medgyes felmorzsolhatja s akkor egy nyílt összecsapásban megütközhet a fősereggel. Avagy Brassó ellen vonulhat a keresztyén sereg, de be kell látni, felkészületlenül minden odaveszhet.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Július 19. 15:15:57 írta Alaric »
"Dudák, dudák, nyam-nyam-nyam, dudák, dudák, a csaj legyen buta." - A Bundy-krédó

"The world is against me. It wouldn't be fair otherwise."

SentinelWex

  • Vendég
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #50 Dátum: 2015. Július 19. 15:22:11 »
Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, éjjel 10:16
Jelen vannak:  Lucius, Konstantin, Endre, Innsbrucki Heinrich, Dietrich és Alexandru


A herceg kezével int, hogy folytasd, így megosztod saját gondolataidat is. Látszik Luciuson, hogy értékeli a szavaidat, ám valószínűleg sértődöttsége és tehetetlenség érzése az, ami kiváltja indulatait.
Biztos vagy benne, hogy az árnyak továbbra is ugrásra készen állnak, ám az este folyamán először úgy érzed, hogy ez mégsem Lucius hangulatának köszönhető. Konstantinról süt a megvetés, gesztusaiból pedig nyilvánvaló, hogy ez nem csak neked, hanem Alexandrunak is szól. Talán miatta sűrűsödtek meg az árnyak a teremben.

Aztán valami történhetett, mert Endre hajol előre és alázatosan engedélyt kér a hercegtől, hogy szólásra nyithassa a száját. A herceg indulatai valamelyest csillapodni látszanak, nyitott tenyerével int Endrének, hogy beszéljen.
Endre a térképhez beszél, de szavait hozzád intézi.

- Uram jól tudja, hogy nem értek annyira a háborúskodáshoz, mint ő maga vagy kapitánya. A szavaid hallatán most viszont úgy érzem, más lehetőségeket is látsz Szászkézd lakói számára, mint az uram által felvázolt kettő. Kíváncsi lennék, milyen módon etetnéd meg a kecskét a káposztaföldön.

Nem elérhető Alaric

  • Veterán
  • ****
  • Hozzászólások: 884
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #51 Dátum: 2015. Július 19. 16:01:35 »
Innsbrucki Heinrich

*Konstantin indulata s vérmérséklete aggodalommal tölti el. Habár a herceg s kapitánya vére megegyezik, gőgjük forrása korántsem lehetne távolabb. Míg Lucius gőgje hatalmából fakad s felelősségéből városa iránt, addig Konstantint saját egyéni, kicsinyes vágyai fűtenek. Legalább is a nosferatu ezt érzi benne, de bármily legyen az igazság, az ifjabbik magiszter veszélyes. S talán meggondolatlan is. Mindössze egy apró pillantást vet rá, s ezt leplezve, Endrére is. Aztán a kincstárnok szót kér, s hálát érez, hogy felszólalása nyomán a harag csillapodik.*

- Mindenek előtt megjegyezném, hogy csupán szócső vagyok, közvetlen döntésekre nincs befolyásom, se szólásom. Így amit most mondok, azok csak tanácsok s ötletek, melyeket vagy megfogad eme nemes tanács, vagy elvet.

*Ismét tart egy tizedmásodpercnyi szünetet, hogy szavait ne vegyék se ígéretnek, se fogadalomnak. Ha szavait el is fogadják itt, az nem biztosíték Medgyes is keblére öleli.*

- A nomádok veszélyesek, s a bennük lakozó harag s féktelenül csalogató erőszak mely azzá teszi őket. S éppen ez a gyengéjük is. Amilyen szilárd az akaratuk, oly csiszolatlan az önkontrolljuk. Vajh mikor támad a farkas falka? Mikor a vad készületlen vagy mikor ereje teljében van? Úgy vélem elkerülhetetlen, hogy a nomádok ostrom alá vonják Szászkézdet, még ha Nagyuram ki is vonulna seregivel Medgyes alá. De vajh teljes haderővel tennék, tudva, hogy hátba támadhatják őket? Ha sikerülne elhitetni, hogy Szászkézd a sorsára van hagyva, figyelmük csappanhat. Ám ehhez totális együttműködés szükségeltetik, különben a város ténylegesen elveszik.
"Dudák, dudák, nyam-nyam-nyam, dudák, dudák, a csaj legyen buta." - A Bundy-krédó

"The world is against me. It wouldn't be fair otherwise."

SentinelWex

  • Vendég
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #52 Dátum: 2015. Július 19. 17:09:09 »
Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, éjjel 10:19
Jelen vannak:  Lucius, Konstantin, Endre, Innsbrucki Heinrich, Dietrich és Alexandru


Lucius csendben hallgatja érvelésedet s így tesz két tanácsadója is. Konstantinon látszik, hogy nem teszik neki amit mondasz, de van egy olyan érzésed, hogy bármit mondanál, neki az nem tetszene.
Endre a szavaidat ízlelgeti és látható, hogy megfontolja azokat. Végül a herceg lesz az első, aki szól.

- Attól tartok a modern kori stratégiák mit sem érnek a pogány hordák ellen. Erejüket nem szokták megosztani, hanem örvényként vonulnak egyik városról a másikra. Legutóbb Brassó esett nekik áldozatul, mert a város ura nem vette elég komolyan a fenyegetést. A következő célpontjuk Szászkézd lesz és innen csak akkor állnak tovább, ha felmorzsolták a védelmet.

Lucius a térkép fölé hajol és átrendezi a kavicsokat, miközben folytatja:

- Miután Nova nem hajlandó a német lovagokat Szászkézdre vezényelni, magunkra maradtunk. Egyetlen lehetőséget látok, hogy Erdélyt megmentsük, de ez Szászkézd teljes pusztulásával jár.

Szavai apró visszhangot vetnek a teremben, súlyuk nyomása alatt senki nem mer közbevágni.

- A pogányok az égi és természeti jelek megszállottjai. Vezetőiket félistenként tisztelik, s egy ilyen vezető elveszítése óriási csapás számukra. A közös akaratot képviselő alak halála felbontja egységüket és egymás torkának esnek. Egy ilyen vezető ül valahol Brassó mélyén és egy szárnysegédjét küldi majd ide.

Ez alatt átrendezi a kavicsokat a térképen. A fehér és sárga kavicsok mellett fekete kavicsok is vannak már Medgyesnél, s alig néhány fekete és egyetlen fehér maradt Szászkézden.

- Ha Szászkézd ostromakor megöljük a szárnysegédet, a hordájuk visszatakarodik Brassóra. Hosszú idő telik el, mire a természet megfelelő jeleket szolgáltat arra, hogy új szárnysegédet válasszanak. Akkor újult erővel, megduplázott számban támadnak majd ránk, de mi már nem leszünk itt... addigra egy megerősített csapattal Brassó alá vonulunk, hogy levágjuk a sárkány fejét.



Nem elérhető Alaric

  • Veterán
  • ****
  • Hozzászólások: 884
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #53 Dátum: 2015. Július 25. 11:29:02 »
Innsbrucki Heinrich

*A herceg terve s annak sikere kardélen táncol. Kétli, hogy a nomád ostrom alatt a szárnysegéd a harc hevébe vetné magát, s rettentően nehéz lesz a halálba küldeni. Bár nem lenne példátlan, valami azt súgja a vezetőik nem ostobák s meggondolatlanok. Míg a többségük ég a haragtól, addig ők higgadtságról árulkodnak. Félő, hogy ennek sikeréért Lucius kész minden emberét feláldozni, csak hogy ő s hűséges támogatói átvészeljék a harcot. Védelmük vajh kitart a teljes nomád horda pusztító haragjával szemben? A nosferatu gondosan szemmel követi a kavicsok mozgását, s egy pillanatig összeráncolja homlokát a Medgyes alatt felsorakozott fekete színűeket látva.*

- Küldj lovasokat nyugatra, Nagyuram, kérj segítséget a többi város urától. Ha Árpádházi Nova nem is, ők segíthetnek. Ha mi elbukunk, úgy ők is elvesznek, Szászkézd s Medgyes az utolsó bástya, mi a vadak fogai közé állnak s ezt ők is tudják. - tekint Heinrich fel a térképről, egy pillanatig mellőzve a lasombra terveit. 

- Hány lelket számlál a nomád horda s mennyi időnk van felkészíteni a védelmet míg Brassó Szászkézd alá vonul? Tudomásom szerint több kisebb, szétszóródott falka tanyázik e falak közelségében, várva, hogy csatlakozzanak a horda gerincéhez. Úgy verjük szét ezeket a csapatokat, ne adjunk lehetőséget, hogy egyesüljenek.
"Dudák, dudák, nyam-nyam-nyam, dudák, dudák, a csaj legyen buta." - A Bundy-krédó

"The world is against me. It wouldn't be fair otherwise."

SentinelWex

  • Vendég
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #54 Dátum: 2015. Július 25. 11:53:33 »
Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, éjjel 10:23
Jelen vannak:  Lucius, Konstantin, Endre, Innsbrucki Heinrich, Dietrich és Alexandru


Lucius továbbra is megfontolt hangnemben beszél, s kicsit olyan érzést kelt, mint a katedrán álló, végtelen bölcsességgel rendelkező ember.

- A nomád horda nagyságáról nincsenek információink. Annyit tudunk, hogy Brassó alatt több százan tanyáznak. - mondja a herceg, s közben a térképen az említett városra mutat.

- Tekintve a korábbi incidenseket és az ide küldött harcosokat, Szászkézdet nem tekintik komoly ellenfélnek. Úgy hiszem, a fővezér egy szárnysegédjére bíz majd bennünket és ahelyett, hogy a teljes erejével lecsapna, csak kisebb falkákat indít ellenünk. Ez a legjobb esélyünk. A megerősített város képes szembeszegülni a falkákkal. Már csak egy csapatra van szükség, aki végez a szárnysegéddel.

A herceg hátradől székében és rád néz. Nincs kétséged felőle, hogy ezt a szerepet neked és embereidnek szánná.

- Hajlandó vagyok támogatást küldeni Medgyesre. Úgy tudjuk, idén nagyon rossz volt földjeiken a termés, egy elhúzódó ostrom során gondokat jelent majd nekik a katonák etetése. Szászkézden tele vannak a magtárak, s bőven van felesleg. Ha haderővel nem is szolgálhatunk, ez egy olyan támogatás, amit készséggel felajánlunk Novának.


Amíg a herceg beszél, észre veszed, hogy Endre a papírjai felett bólogat csendesen. Minden bizonnyal a termés bőségére vonatkozik a helyeslő gesztus.

- Cserébe azt kérjük, támogassák törekvéseinket és küldjenek ők katonákat Szászkézd védelmére. Ígérem, az első hullám visszaverését követően utasítom ezeket az embereket, hogy vonuljanak vissza Medgyesre, míg mi a megmaradt erőkkel Brassó alá megyünk. Ezen kívül kérjük, hogy nyissák meg kapuikat a szászkézdi menekültek előtt, ha már feláldozzuk a városunkat.


Furcsa módon Lucius nem reagál az általad felvetett ötletre, mely szerint küldjetek követeket a környező városokba. Vajon azért nem válaszol rá, mert már megtette? Vagy mert büszkeségből nem akar másokat bevonni? Netán egyéb tervei vannak?

Nem elérhető Alaric

  • Veterán
  • ****
  • Hozzászólások: 884
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #55 Dátum: 2015. Július 25. 12:28:14 »
Innsbrucki Heinrich

*Megtévesztés s ellentmondás, a herceg szavai megtelnek e kettő súlyával. Az öregnek igaza volt, a hercegnek a státusza fontos, nem az ami mögötte van. Gondolatban bánatosan elmosolyodik pár perccel korábbi elgondolásán, miszerint a két lasombra gőgje más magból fakad. Úgy látszik tévedett, mégsem ismeri az emberi s káinita lelkületet. Nem lepődik meg, hogy a herceg neki szánja a szárnysegéd likvidálásának feladatát. Hisz ha ő elbukik, neki nem veszik értékes embere.*

- Valóban igaz, hogy a legjobb esélyünk akkor van ha kisebb sereggel törnek ránk.

*Helyesel a leprás s egy cseppnyi remény is kihallatszik a hangjából. Majd egyenesen a herceg szemébe néz.*

- Az előbb Nagyuram örvényt emlegetett, úgy készüljünk az áradatra, mely a falaknak csapódik. Ahhoz hogy a nomádok Medgyes alá érjenek, először Szászkézdet kell bevenniük. - mutat a térképre, s ujját végighúzza Brassó felett, megidőzik Szászkézden, majd végül Medgyesen állapodik meg. - Brassó s Medgyes egy napi járóföld, míg Szászkézdről alig pár óra az út. Vajh ne állna szándékukban székhelyül Szászkézdet választani következőleg? Minden támogatásra szükség van, akár Medgyesről gabonáért cserébe, akár nyugatról. Ha pedig mégsem vonul a horda ereje teljében a város ellen, úgy a modern kori stratégiák megállhatják a helyüket.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Július 25. 12:32:34 írta Alaric »
"Dudák, dudák, nyam-nyam-nyam, dudák, dudák, a csaj legyen buta." - A Bundy-krédó

"The world is against me. It wouldn't be fair otherwise."

SentinelWex

  • Vendég
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #56 Dátum: 2015. Július 25. 12:46:23 »
Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, éjjel 10:25
Jelen vannak:  Lucius, Konstantin, Endre, Innsbrucki Heinrich, Dietrich és Alexandru


Lucius állja tekintetedet, miközben hozzá beszélsz. Szemed sarkából viszont látod Konstantint fészkelődni, aki mondandód végével közbevág.
- A környék városai gyáva kutyaként húzzák be farkukat és csak saját magukra gondolnak! - köpi ki a szavakat és érzed a megvetést bennük. Konstantin hangja megtölti a teret és visszhangot ver a falakról.

A herceg ráemeli tekintetét és ismét meglátod a gyilkos pillantását. Konstantin túlságosan elragadtatta magát és valószínűleg olyan információt osztott meg veled, amit a herceg meg akart tartani magának. Endre csendben figyeli a két lasombra között lezajló jelenetet, majd alázatosan lehajtja fejét. A csendet végül a herceg töri meg, hangja továbbra is ugyanolyan kimért, mint az előbb.

- Mint láthatod, egyedül vagyunk. Medgyes kér tőlünk segítséget, holott nekik kellett volna idáig kitolni a védvonalat. Ugyanakkor hiszem, hogy átlátok a pogányok tervén és biztos vagyok benne, hogy az ellenlépéseink sikeresek lesznek. - folytatja továbbra is székében hátra dőlve a herceg.

A korábbi felháborodott hangnem helyett most úgy beszélt veled Lucius, mint aki tökéletesen biztos a terve sikerében. Vajon honnan meríti a bátorságot - és az információt -, hogy ennyire magabiztos legyen?

- Kérlek ismertesd uraddal a szászkézdi helyzetet és kérd a támogatását. Mindentől függetlenül a szászkézdiek jóindulatuk jeléül elküldenek veled három szekeret megrakva gabonával. Amint megérkeznek a katonák Szászkézdre, további négy szekeret indítunk útnak. Ennyi gabonával képesek akár jövő tavaszig is kihúzni Medgyesben. Jelenlétedre a város védelménél feltétlenül számítunk Innsbrucki Heinrich.


Nem elérhető Alaric

  • Veterán
  • ****
  • Hozzászólások: 884
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #57 Dátum: 2015. Július 25. 14:09:43 »
Innsbrucki Heinrich

*Tekintetét Konstantinra emeli, mikor a férfi kifakad. Arca érzelemmentes marad, de gondolatai tova szárnyalnak. Miért akarta hallgatni a herceg a többi városról? Egyáltalán ez miért bír jelentőséggel? Vajh a lasombra már vázolta nekik a terveit, csak túl merésznek találták? Így félő, hogy más is belelát a fejébe? Eszmefuttatását a herceg szavai töri meg, figyelmét a nemesre fordítja. Aggodalom kezd végigfutni a gerincén, amint a bizonyosságról esik szó. Nem tudja honnan nyeri a herceg az önbizalmát vagy hogy honnan kap jelentéseket, de biztos nem Isteni sugallat van úrrá rajta. A lasombra befejezi a mondatát s olybá tűnik lezártnak tekinti a tanácskozást is. A leprás felegyenesedik ülő pozíciójából, majd fejet hajt a férfi akaratának.*

- Úgy lesz, Nagyuram. Javaslom készítsd fel a védteleneket, kik nem lelik helyüket ütközetben, gyermekek, nők s idősbek, Medgyes falai közt leljenek oltalmat, mire a város alá érnek a fosztogató falkák. Eljárok érdekükben, s a Tiédben is.
"Dudák, dudák, nyam-nyam-nyam, dudák, dudák, a csaj legyen buta." - A Bundy-krédó

"The world is against me. It wouldn't be fair otherwise."

SentinelWex

  • Vendég
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #58 Dátum: 2015. Július 25. 14:36:52 »
Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, éjjel 10:27
Jelen vannak:  Lucius, Konstantin, Endre, Innsbrucki Heinrich, Dietrich és Alexandru


Amint felálsz az asztaltól, Endre is felegyenesedik, őt pedig kisvártatva követi Konstantin is. A herceg ülve marad, s így fogadja szavaidat.

-  Kérlek add át legmélyebb baráti üdvözletemet uradnak. Bízom benne, hogy hamar visszatérsz hozzánk, hogy közösen nézzünk szembe a városra leselkedő veszéllyel. Amint jelét adta Nova, hogy elfogadja feltételeinket, azonnal útnak indítjuk azokat, akiknek menedékre lesz szükségük.
- összegzi a herceg a számára legfontosabbakat.

- Mi sem tétlenkedünk addig, biztos vagyok benne, hogy Konstantin kiválóan megszervezi majd a város védelmét. - mondja Lucius, miközben Alexandrura néz.

- Az ígért szekerek már készen várnak, hogy egyetlen percet se kelljen vesztegetned.


Embereid szintén felállnak az asztaltól, meghajolnak a jelenlévők előtt és amikor távoztok, téged követnek.

Nem elérhető Alaric

  • Veterán
  • ****
  • Hozzászólások: 884
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:Első fejezet - Szászkézd
« Válasz #59 Dátum: 2015. Július 25. 14:59:36 »
Innsbrucki Heinrich

- Nagyuram. Kapitány. Kincstárnok.

*A nosferatu ismét meghajtja a fejét a lasombra irányába, immár köszönetét s tiszteletét is kifejezve. Majd a kapitány felé fordul, akitől szintén fejhatással köszön, de rangját figyelembe véve a bólintás korántsem oly mély, mint a hercegnél. Tekintete végül Endrén állapodik meg, hasonló gesztus produkálva, mint az ifjabbik lasombránál. Amint fegyverhordózói is lerótták feladatukat, mit az illem diktál, az élükön megindul kifelé. A templomon kívül csatlakozik a lovagokhoz, majd immár három szekérrel kiegészülve visszaindulnak Medgyesre. Az út során egyre jobban erősödik az érzete, hogy szót váltson Szászkézdi Alexandruval, de elhesegeti ezen gondolatokat, míg a szekerek hajtói fültanújuk a beszélgetéseiknek. Megfordul a fejében, hogy előre hívja a lovagot, de nem szeretne elszakadni a többiektől, miközben portyázó falkák leshetnek rájuk. Így az utat csöndben teszi meg, gondolataiba merülve. Követet kell menesztenie a városokhoz, ebben biztos.*
"Dudák, dudák, nyam-nyam-nyam, dudák, dudák, a csaj legyen buta." - A Bundy-krédó

"The world is against me. It wouldn't be fair otherwise."