Első fejezet - Szászkézd

[SentinelWex]

Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, hajnali 01:48
Jelen vannak:  Innsbrucki Heinrich, Dietrich és három kísérője

Battenberg megfogadta a tanácsodat és követet - Nova egyik emberét - indította útnak, hogy a szászkézi udvar időben értesüljön érkezésetekről. A követ még azon az éjjelen kilovagolt, s a helyiek szerint négy óra alatt éri el úticélját. Tekintettel erre Heinrich bölcsebbnek látta, ha csak a következő éjjel indulnak útnak. Három lovagot - Andreast, Petert és Jozefet - választott ki, akik uruk parancsát hűségesen követték. Rátermett és tapasztalt lovagok voltak, Heinrich már számos ütközetben és békeidőben is megtapasztalta, milyen odaadóan szolgálnak.

Az öt főből álló kompánia a következő éjjelen - rögtön sötétedés után - lovagolt ki Medgyes falakkal óvott városából. Út közben nem sokat beszéltek, s csak egyszer álltak meg, hogy a lovaikat kíméljék. Számos kisebb falut hagytak maguk mögött, de senki nem figyelt fel sem érkezésükre, sem pedig távozásukra.

- Ott uram! - szólalt meg Jozef, aki a legfiatalabb volt a három lovag közül.
- Annak már Szászkéznek kell lennie. - mutat az előttetek lévő városra, melynek erődített templomát messziről észrevenni.

Szászkéz. Egy város, melyről sokat hallottál már. Egy város, melyet hosszú idő óta a sötétség borított be. Melynek Lasombra hűbérese messzi földön rettegett módszerekkel tartja kezében a hatalmat. És neked ebbe a fertőtől és árulástól szennyes városba kellett jönnöd, hogy szövetségeseket és támogatókat találj. S ahogy egyre közelítetek a város szívéhez, egyre inkább elhatalmasodik rajtad egy eddig ismeretlen és kellemetlen érzés.

Magadban az Úrhoz fohászkodsz, hogy acélozza meg karodat és elmédet, ha próbák elé állít, de imádat megzavarja a főút mentén, egy gerendáról lógó holttest. A kinézete alapján legalább egy hete szolgál üzenetként a város lakói számára. A szemed sarkából látod, amint kísérőid keresztet vetnek.

[Alaric]

Innsbrucki Heinrich

*A nosferatu meghajol ura előtt, mielőtt távoznék a szobából. Mikor atyja továbbadta ősei átkát, mindössze a csúfság jellegzetes vonásai mutatkoztak rajta, szerencsére a testvéreire oly jellemző torzulások megkímélték testét. Eképp megőrizhette lovagi méltóságához tartozó kiállását és vele együtt a mozgás szabadságát. Így sietős léptekkel haladt a hálószobák felé, ahol számítása szerint ghoulját találja. A fiúval három lovagja után küld, hogy találkozzék vele a könyvtárban. Ott térképek után néz, melyek a környező városok és faluk elhelyezkedését jegyzik, próbálja a leggyorsabb és legbiztonságosabb utat kiválasztani Szászkézd felé. Ezután a betegek és saját kínjait enyhíti, csókkal illeti a súlyos sebesülteteket.*

*Másnap napnyugta után kilovagol emberei élén, elhagyva Medgyes erődített tornyait. Mintha a közeledő árnyak rányomnák sötét bélyegüket a kompániára, némaságba burkolóznak. A férfiben hosszú idő óta újra feltör az a baljós érzés, ami óvatosságra inti. Antiochia ostromakor lebegte körül így a halál, leterhelve gondolatait és ólomsúlyként húzva karját. Ahogy áthaladnak egy-egy falun, felméri sikerülne-e úgy megszállniuk a végzetet jelenthető nappal ellen, hogy ne keltsenek feltűnést, létezik-e olyan fogadó vagy hely, mely befogadná őket és biztonságban elrejtené? Ott, ahol a cselszövés és az ármány szeretők, ott észnél kell lennie az emberfiának.*

*Jozef messziről kiszúrja Szászkéz templomtornyát és a nosferatu a mutatott irányba kémlel. Lefékezi lovát és a többieket is erre ösztökéli. Még elég messze vannak, hogy bárki is hallja őket. Mégis halkan, óvatosan mondja, mintha az éjszaka lecsempészné a szavakat a szájáról.*

- Legjobb lenne ha innenst csak az én ajkam hagyná el szó! Vigyázzátok az árnyakat s legyetek résen! Andreas s Jozef kísérnek az udvarba, Peter s Dietrich pedig a lovakkal maradnak. - mindegyik emberére külön rátekint jelentőségteljesen, egyesével várva a beleegyezésüket. - Amennyiben a meghallgatás vérbe torkollana, ti lésztek azok, kik hírét viszik az árulásnak. A hír kézbesítése elsődleges, épségünknél fontosabb, s utatok nem gátolhatja sem ördög, sem annak fattyai. De addig ne adjatok okot a vérontásra.

*Vár pár másodpercet, hogy tudatosuljon mindenkiben a feladat és ha kérdés van, akkor azt meghallgatja. Vére erejével megváltoztatja külsejét, egy háború által megtépázott ember illúzióját ölti magára. A test látványára régi emlékek jutnak eszébe, a jeruzsálemi mészárlás képei torlódnak az elméjébe. Tekintetét leemeli az oszló tetemről, és nem kerüli el a figyelmét a többiek reakciója sem. Már régóta nem imádkozik Istenhez, helyette önmagához szól és kér erőt, hogy elbírja mi következik.*

[SentinelWex]

Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, hajnali 01:55
Jelen vannak:  Innsbrucki Heinrich, kísérői és egy idegen alak

Kísérőid egyetértően bólintanak, amikor a feladatokat osztod ki. Egyetlen percre sem vonják kétségbe szavaid bölcsességét,.

A városba érve baljós érzésed támad, mely rajtad és kísérőiden is urrá lesz. Andreas úgy próbál megszabadulni ettől, hogy egyik kezét alig észrevehetően oldalán lévő kardja markolatára helyezi, míg Peter megállás nélkül a környezeteteket fürkészi.

A kifüggesztett testet elérve ez az érzés felerősödik valamelyest, s már épp tovább haladnátok, amikor egy ismeretlen hang megszólal a szomszédos ház tövében.

- Szerencsétlen pára. Már egy hete bűnhődik. Mennyire kimerült lesz, ha majd egyszer Lucius leveteti innen.

A hang forrása felé fordulva egy öregembert láttok meg, aki koldushoz hasonlóan kuporog a ház tövében. Szakadt ruháját az utca mocska borította be, több helyen sötét foltot hagyva rajta. Embereid megőrzik hidegvérüket a nem várt esemény miatt, senki nem ránt kardot vagy kiáltja el magát. Mindenesetre abban biztosak vagytok, hogy egy pillanattal korábban senkit nem láttatok ott.

Az öreg a falnak nyomva hátát lassan feltornázza magát, keserves nyögéseket adva ki közben. Úgy áll ott előttetek, mint aki abban a pillanatban összeroskad, remegő lábai alig birják el a súlyát.

- Isten hozta Nagyuramat és kíséretét Szászkézden! - apró meghajlást imitál, de félő, hogy elveszíti az egyensúlyát, így inkább felegyenesedik.

[Alaric]

Innsbrucki Heinrich

*Éberen lesi Peterhez hasonlóan az útjukat határoló házakat, az élőholt szívére terpeszkedő baljós érzés mindenhol veszélyre figyelmeztet. Igyekszik elnyomni ezt a kellemetlen érzést és magabiztosságot csempészni tartásába, próbál támaszként szolgálni a kíséretének, hogy kiállásával nyugalmat szolgáltasson nekik. Szándéka, hogy követendő példát állítson társai elé.*

*Hirtelen egy ismeretlen hang szól, ami megtorpanásra kényszeríti a lovagokat. Heinrich a tekintetét a koldusra emeli, de miközben az beszél, szeme sarkából egyéb mozgás után kutat. Az az érzése, hogy klántársa lépett ki az árnyékok takarásából, de nem ad hangot eme gondolatának. A vénség üdvözlésére a nosferatu kissé meghajtja fejét az irányába, megadva neki a tiszteletet, származástól vagy hovatartozástól függetlenül.*

- S Isten hozzád, öreg! Uradhoz jöttünk meghallgatásra, amennyiben fogad minket.

*Mondja nyugodt és formális hangnemben. A kinézetét takaró fátyol a hangjára is kihatással van, így rekedtek és krákogós hangjából semmit sem lehet most érzékelni. Pillantását végig a kolduson pihenteti, lovát pedig egészen addig egy helyben tartja, míg a másik nem válaszolt, vagy követésre nem inti.*

[SentinelWex]

Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, hajnali 01:56
Jelen vannak:  Innsbrucki Heinrich, kísérői és egy idegen alak

Az öreg remegő lábakkal tesz még néhány lépést felétek, közben felköhög valamit, ami nagyon mélyről jöhetett. Kezét a szája elé teszi, de neked így sem kerüli el a figyelmedet, hogy vért köhögött. Tenyerét mocskos ruhájába törli, s közben tekintetét végigvezeti lovagjaidon majd megállapodik a legifjabbikon. Fejét kissé oldalra döntve olyan érzetet kelt, mint aki rácsodálkozik valamire, amit azelőtt sohasem látott. Hirtelen, mint aki álomból ébred, tekintetét ismét rád szegezi.

- A herceg már nagyon izgatottan várja vendégeit, tán túlságosan is izgatottan.

Félve körülnéz, mint ha attól tartana, hogy orgyilkosok akarnák a vérét venni, aztán láthatóan megnyugszik és folytatja, ám ezúttal sokkal halkabban beszél.

- A faragott figurák olyanok, mint a napfényben megcsillanó réz. Nagyuram biztos látott már olyat. Milyen kár, hogy hamisak s bár aranynak látszanak, olcsó rezesmunkák.

Ismét kisebb köhögőroham lesz urrá rajta, ám ezúttal semmit nem tud felköhögni.

- Menjünk, menjünk, ne várakoztassuk meg Luciust. Ő nem szeret várakozni. Hagyjuk itt Istvánt - mutat a felfüggesztett testre - ő ráér. Mutatom az utat.

Azzal bicegve elindul előre, egyenesen az erődített templom irányába. Jobbjával int nektek, hogy kövessétek, majd az integető mozdulatsort felhasználva hosszasan megvakarja a füle tövét és motyog még valamit az orra alatt.

[Alaric]

Innsbrucki Heinrich

*Nem kerüli el a figyelmét a felköhögött vér, de nem adja jelét, hogy észrevette volna a váladékot. Ahogy a koldus pillantása megállapodik Dietrichen, figyelmét ő is a fiúra szegezi. Hirtelen átértékelődik benne az öregről alkotott kép, úgy véli egy háborodott vezeti el őket a város lasombra hercegéhez. A malkaviták veszélyes népség. Megtört lelkükkel olyan világokba látnak, melybe halandó és természetfeletti sem képes. Nem csoda, hogy eme felfedezésük megbolygatta az ép elméjüket. De vajon mit lát a fiúban..? Elgondolását megerősíti a faragott figurákról szóló példálózása. Nem tudja mit jelent, de nem kecsegtet sok jóval.*

*A koldus megindul a templom irányába, Heinrich pedig indulásra készteti lovát, miután még egy utolsó szánakozó pillantást vet Istvánra. Nem haladnak gyorsan, az öreg bicegése nem diktál nagy iramot. Ezt az időt kihasználva felméri a terepet és ismét kísérőjükhöz szól. Indítéka, hogy megismerje Lucius türelmét és egyben saját határait, meddig mehet el az árnyak birodalmában.*

- Mi a vétke? - utal a fellógatott testre.

[SentinelWex]

Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, hajnali 01:57
Jelen vannak:  Innsbrucki Heinrich, kísérői és egy idegen alak

Kérdésedre megáll az öreg, kimérten fordul hátra és tekintete elmélázik a fellógatott testen. Fejét ismét kissé oldalra fordítja, úgy válaszol.

- István az ifjú Alexandru ghoulja... volt. - mondja szomorúan, s rád nézve folytatja.
- Alexandru pedig már több, mint egy hete elvesztette urunk kegyeit.

Szemében mélységes sajnálat és gyász tükröződik, mint aki most hallotta meg, hogy hőn áhított szerelme tért meg teremtőjéhez.

- Azt még nem tudni, hogy mi lesz Alexandru sorsa... - folytatja - de majd a ládika lakói megmondják.

A ládika említésére szeméből eltűnik a gyász, s újult erővel indul neki. Egyenesen az erődített templom felé csoszog. Szándékában áll, hogy ő jelenti be urának, hogy megérkeztek a vendégei.

[Alaric]

Innsbrucki Heinrich

- S mi bűnt követett el az ifjú, hogy emígyen, urad bizadalmát vesztve benne ghoulján is élt a büntetés jogával?

*Egyelőre nem ítélkezik, a világ működésének rendje van, ahol a vétkesnek vezekelnie kell bűneiért. Azonban nem állhatja az oktalan erőszakot és a jogtalan hatalmi helyzettel való visszaélést. Az életet adta egy ideálért és felkészítette lelkét, hogy élőholt létezését is feláldozza az elesettek védelmében.*

*Nem gátolja a koldus igyekezetét, hogy ő jelentse be érkezésüket, mellesleg úgy illő, ha nem ajtóstul rontanak a herceg elé. Ha megérkeztek céljukhoz, lassú mozdulatokkal száll ki a nyeregből és ha szükséges int társainak, hogy kövessék példáját, bár kétli, hogy erre sort kellene kerítenie. Megvárja, hogy Andreas és Jozef csatlakozzanak, majd a többieknek bólint, jelezve, hogy innentől cselekedjenek a megbeszéltek szerint. A lovagok élén felzárkózik a koldus mögé, és csak azután lép a helyiségbe, miután bejelentették őket. Addig türelmesen vár, bal csuklójával támasztva kardjának markolatgombját, mely mozdulat még halandó korából ragadt szokásként rá. A mozdulat nem utal fenyegetésre vagy harckészültségre, mindössze kényelmi szempontjai vannak és a megjelenését erősíti.*

[SentinelWex]

Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, hajnali 01:57
Jelen vannak:  Innsbrucki Heinrich, kísérői, Lucius és udvartartása

- Alexandru és néhány embere, köztük István volt felelős Szászkézd biztonságáért, ám hanyagul végezték a dolgukat. Kilenc nappal ezelőtt Luciusra pogányok támadtak, kicselezve az őrködőket. Lucius miután a sötétségbe taszította őket, elindult megkeresni a felelősöket. - motyogja az öreg, s ahogy közelebb értek a templomhoz egyre halkabban beszél.

- Akadtak olyanok is, akik szerint Alexandru lepaktált a pogányokkal és elárulta Luciust. - suttogja félve a szavakat.
- Azóta Alexandru kénytelen leláncolva elviselni a megaláztatásokat a templomban. - folytatja szánakozva.

Közben eléritek a templom bejáratát. Embereid leszállnak a lóról és a megbeszéltek szerint járnak el. Az öreg előre csoszog, hogy bejelentsen téged, Te várakozol, amíg meg nem hallod a nevedet, majd embereid élén belépsz.

A templomot vastag kőfalak határolják, s azt az érzést kelti benned, mint ha egy erődítménybe léptél volna be. A füstölők és tömjének kesernyés illata helyett fegyverolaj szaga üti meg az orrodat.
A főhajóba megérkezvén szokatlan látvány fogad. A székeket és padokat - melyeken normális körülmények között emberek ülnek a mise alatt - eltávolították. A falak mentén néhány ikon még tanuskodik a templom eredeti funkciójáról, de inkább néz ki a hely kaszárnyának, mint Isten házának. Itt-ott fegyverállványok törik meg a falak monotonitását, máshol fából faragott ládák hevernek a sarokig betolva. A falra felszerelt fáklyákon sápadt tűz lobog, baljós árnyakkal telítve mindent.
A terem végénél egy leláncolt alakot látsz meg, aki érkezésetekkor alig egyetlen pillanatra néz fel, aztán ismét lehajtja fejét.
Lucius udvartartása különösen színesnek mondható. Látsz közöttük díszes kelméket hordó úrhölgyeket, a trónterem első felében pedig vélhetően szegényebb származású alakokat is. Ez utóbbi csoporthoz csatlakozott korábbi kísérőd is. S legyen nemes vagy pór, abban mindannyian megegyeznek, hogy érkezésedkor abbahagyják apró-cseprő ügyeik megtárgyalását és mindannyian rád figyelnek.
A herceg méltóságteljesen ül trónján, mellette két fegyveres teljesít szolgálatot.

Lucius mosollyal fogad, s kezével int, hogy lépj közelebb.
- Isten hozott a városomban Innsbrucki Heinrich! Mindig örömmel fogadjuk azokat, kik földjeink védelmében érkeznek hozzánk.

[Alaric]

Innsbrucki Heinrich

*Szó nélkül tűri a koldus minden mondatát és további kérdéseket nem tesz fel. Erősen kétli, hogy áruló lenne az ifjú vértestvér. 9 nap hosszú idő mikor a lelket, az elmét és a testet is szándékoznak megtörni. A magyar ventruek-kal töltött idő bizonyította mire képesek egyes káiniták az elme és az akarat uralása fölött. Ha az árulás képe és gondolata felvillant volna a bíró előtt, úgy Alexandru már nem szaporítaná Lucius udvartartását. Ha pedig manipulálták volna az emlékeit, úgy bizonyosan hasonló sorsra jutott volna a hűség megkérdőjelezhetősége miatt. A nosferatu meg van győződve, hogy a most leláncolt vértestvér egyszerűen nem végezte jól a dolgát és hibázott. De ezt a véleményt megtartja magának, és csendesen lépked kísérőjük mögött.*

*Mikor szólítják, kihúzott háttal, tiszteletet parancsolóan vonul végig a templom belsőjében. Menet közben vet pár pillantást az udvartartásra és a trónterem elrendezésére. Azonban legfőbb figyelmét a herceg személye köti le, akinek állja a pillantását. Nem közelíti meg túlzottan a lasombrát, megtartja a kötelező távolságot a férfitól.*

- Nagyuram.

*Szólal meg a nosferatu, hangjában az alázat és a tisztelet cseng. Majd derékból meghajol - olyan mélyre, hogy megadja a vendéglátója rangjához méltó tiszteletet - és egészen addig úgy is marad, még nem kap engedélyt a további beszédre. Ha a herceg beszédre inti, felegyenesedik, majd oly erélyesen folytatja, hogy hangja betöltse a templomot. Olybá tűnik a bemutatkozás feleslegessé vált.*

- Otto von Battenberg s kísérőim nevében is köszönöm a fogadtatást, mely ily vészterhes időkben is szívélyességről mutatkozik. Azért járulok Nagyuram s nemes udvartartása színe elé, hogy uram jókívánságát s üzenetét továbbítsam. Uram kéri, csatlakozz lovagiddal seregihez, közös zászló alatt, a vér szentségében egyesülve lépjünk fel a fenyegetés ellen, mely elemészteni szándékozik földet, halandót s vértestvért.

*A hatás kedvéért a mondatok között pár másodpercnyi szünetet tart, közben végig a hercegre tekint. Egyelőre nem mond többet, megvárja a lasombrát a reakciójával.*

[SentinelWex]

Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, hajnali 02:00
Jelen vannak:  Innsbrucki Heinrich, kísérői, Lucius és udvartartása

Lucius minden bizonnyal a küldönctől tudta meg a nevedet és nincs kétséged felőle, hogy igyekezett minden egyéb apró részletet is megismerni a németországi csapatról. Csendesen hallgatja érkezésed célját, de amikor Battenbergről és kéréséről kezdesz beszélni, akkor valami megvillan a tekintetében. Tenyerét feléd mutatva szakít félbe, így nincs lehetőséged a csatlakozás részleteiről beszélni.

- Udvarom nevében köszönöm a szivélyes szavakat, de mielőtt jöveteletek célját hosszabban ecsetelnéd, engedd meg, hogy éljek a városunk egyik hagyományával.

Az udvartartás felmorajlik, s különösen a nemesebb rétegekhez tartozó jelenlévők kezdenek mindenféle suttogásba, s azt próbálják találgatni, mit szándékozik csinálni a herceg. Lucus feláll a trónjáról és néhány lépést tesz feléd, így a köztetek lévő távolság alig két-három lábnyi. A trónja mellett álló katonák egy lépéssel lemaradva követik.

- Szokás nálunk, hogy a bűnösök megbüntetését Isten egyik bírájára bízzuk. - Alexandru felkapja a fejét és rémülten néz körül, láncai fémesen csörögnek, mely élesen visszhangzik a teremben.
- Az itt jelenlévő leláncolt vértestvér, Alexandru, a rózsák klánjának lovagja főbenjáró bűnt követett el, mikor kötelességeit hanyagul teljesítette. - folytatja a herceg emelt hangon. Mondatait most már nem csak neked, hanem az összes jelenlévőnek intézi.
- Hanyagsága két kiváló szolgánk életébe került, s ki tudja, hányan estek volna még áldozatul, ha a ránk törő pogányok nem egyenesen a személyem ellen intéztek volna támadást. - a tömeg halkan morajlik, s hallod, amint egyetértően kommentálják egymásnak a részleteket.

- Ezennel felkérem Innsbrucki Heinrichet, hogy hagyományaink értelmében vesse magát a kulcspróba alá, ezzel tisztázva vagy elítélve a rózsalovagot.

Hallod, amint a tömeg lelkesen felzúg a kulcspróba említésekor. Nem igazán tudod, mit jelenthet ez, de nem sok jóra számítasz. A barátságos légkör hirtelen veszélyes mocsárrá változott, melyben ki tudja hányan süllyedhetnek el. Örökre.

Alexandru tekintetét rád szegezi, kíváncsian várva, mit válaszolsz a hercegnek.

(Alexandru, a rózsák lovagja)

[Alaric]

Innsbrucki Heinrich

*A herceg csendre inti, belé fagyasztva a szavakká formált gondolatokat. Merev kőszoborként viselteti, ahogy a lasombra veszélyesen párbaj távolságra megközelíti, de nem rezzen a férfi félelmetes aurájától. Ahogy a herceg szavai visszhangzanak a templomban, a nosferatu szemöldöke összébb húzódik az illúzió maszkon. Figyelmét nem fordítja az egybegyűltekre, nem akarja mutatni zavartságát, s nem szeretné, hogy azt félelemmel tévesszék fel. Tekintetét inkább a vergődő toreadorra szegezi és próbálja értelmezni az arcára vésett érzelmeket. Egyelőre jobb lesz elővigyázatosnak lennie. Ingoványos területre ért, mely bekebelezi egy rossz szó vagy lépés során. Egyetlen előnye, hogy nem tartozik az udvartartáshoz s eskü nem köti a lasombrához. Káin hagyományai révén tartozik a hercegnek elszámolással.*

- Bocsánatod kell kérnem, Nagyuram, attól tartok jártasságom az itteni szokásokban s hagyományokban meglehetősen felületesek s hiányosak.

*Nyitva hagyja a mondatot, várja, hogy ismertessék vele a próba mibenlétét. Veszélyes és felelőtlen lenne kihátrálni a felkérés alól, s ugyanúgy egyben elfogadni azt vakon.*

[SentinelWex]

Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, hajnali 02:02
Jelen vannak:  Innsbrucki Heinrich, kísérői, Lucius és udvartartása

- Nos ezen könnyen segíthetünk! - válaszolja a herceg.
- Ezékiás, a ládát! - utasítja Lucius korábbi kísérődet és bejelentődet. Az öreg csoszogva eltűnik a templom oldalhajójában, majd néhány pillanat múlva egy dísztelen ládát hoz elő. Benned felsejlik az öreg korábbi zagyválása a ládika lakóiról, s most mint ha értelmet nyerne a korábbi kijelentése. Két másik szolga egy faragott faasztalt hoz, melyet letesznek eléd. Lucius int az öregnek, aki kinyitja a ládát és az asztalra helyezi tartalmát: pontosan 27 kulcsot vesz ki a ládából s teszi le szépen négy sorba őket. Ezalatt a herceg ismerteti a próbát.

- Alexandru bűnt követett el hercege és a város teljes lakossága ellen, mikor hanyagsága miatt ellenségeink bejuthattak közénk. Bűnössége nem kétséges, ám a büntetés mibenléte kérdéses. Kilenc éjszakán át vezekelt láncra verve az udvar előtt, s most jött el az idő, hogy ítéletet mondjunk felette. - folytatja a herceg, s arcán ismét feldereng egy mosoly.

- Huszonhét kulcsot tartunk a ládában, de csak egyetlen kulcs nyitja az ő láncait. Te leszel a bűnös bírája és a te kulcsválasztásod alapján dől el, mi lesz a sorsa. Ha a zárat nem fogja kinyitni a kulcs, akkor azt isteni jelként értelmezzük és az ítélete a végső halál, melyet bírájának kell beteljesítenie. Amennyiben lehullik róla a lánc, azt szintén isteni jelnek vesszük, s ebben az esetben megszabadítója szolgálatába kell állnia, mely szolgálat legalább tíz évig vagy a szolga végső haláláig kell tartson.

A teremben lévők síri csendben hallgatják a herceg szavait. Néhányan próbálnak helyezkedni, hogy jobban lássanak, de őket leszámítva szinte semmi és senki nem mozdul. Kísérőid becsülettel állják a sarat és egyetlen szó nélkül, egyenes háttal állnak mögötted. Rajtad áll hát, hogy elfogadod e a bíra szerepét, melyre a város hercege mindenki jelenlétében kért fel.

Tekintetedet végigvezeted a kulcsokon. Mindegyik egyedinek tűnik, vannak közöttük aranyból, ezüstből, vasból vagy egyéb fémből készültek is. Milyen kár, hogy a rab túlságosan messze van tőled, így nem láthatod még a zár formáját sem. A 27es szám viszont valahonnan ismerős neked. Hiszen pontosan ennyi könyv található az Újszövetségben! Isten által küldött jel lenne? Vagy csak egy hataloméhes herceg furfangos játéka?

[Alaric]

Innsbrucki Heinrich

*Ezékiás gyötrelmes küzdelmét a járással végig követi, és érdeklődve figyeli, ahogy egy ládával tér vissza a kezében. Amint az első kulcsok az asztalhoz simulnak, úgy éri a nosferatut a felismerés. A kulcsok a ládika lakói, melyről a háborodott beszélt. Ha így van, akkor Ezékiás hamarabb tudta, mi lesz a rózsa lovagjának próbája, mint ahogy azt a herceg eldöntötte volna. Különös véletlen, vagy csoda? Esetleg a bolond sugallta a hercegnek? Ez esetben csapdába sétál? Úgy véli a koldus arcán őszinte sajnálat és szánakozás futott végig a ghoult nézve, talán gazdájára iránt is hasonló érzelmekkel van. Akkor pedig segíteni akar a leláncolt férfin.*

*Amint a lasombra szólásra nyitja a száját, a nosferatu figyelme rá, és a próba lezajlására összpontosul. A büntetés megállapítása során ismét rátekint a bűnösre, vajon mi járhat a fejében? Mit tükröznek szomorú szemei? Beletörődést, reményt, avagy haragot? A terem elhallgat s némán figyelik a lovag reakcióját. Mindössze kísérői lélegzetvétele hallható, úgy érzi az árnyak sűrűsödnek a falakon s nemsokára körbezárják őket. 27 kulcs. Az Újszövetség 27 könyve tán? Lucius lenne ennyire Istenfélő? Döntés előtt áll, úgy áll ott mint egy angyal, mint Isten szent harcosa, ki élet s halál felett dönt. Visszaemlékezik a néhány perccel ezelőtti beszélgetésre Ezékiással, felidézi tébolyult szavait a faragott figurákról. Talán egy rézkulcsot kell keresnie? Heinrich végigkíséri tekintetével a kulcsokat, melyek egytől egyig a szabadulás vagy a halál mementói. Mikor végre megszólal a hosszú hallgatás után, hangja kettévágja a rájuk nehezedő csendet. Fátylát megszünteti, valódi alakját mutatja Luciusnak s udvarának.*

- Én, Innsbrucki Heinrich, nyolcadik a vérben, gyermeke Malachitnak, leszármazottja Absimiliardnak, a Mariánus Lovagrend Erdélyi Ispotálymestere, Bouillon Gottfried keresztes lovagja, elfogadom Szászkézd Hercege, a lasombra Lucius felkérését s Isten s a rózsák lovagjának, Alexandrunak bírája leszek a Teremtő s néktek színe előtt.

*Egy pillanatig hatásszünetet tart és hagyja, hogy monológja az egybegyűlt élőholtak szívébe ivódjanak. Tartása méltóságteljes, melyet nem tud elnyomni a gyolcsköteg, melyek a testét borítják. Határozottan fordul vissza a ládika tartalmához, majd néhány másodpercnyi várakozás után a réz kulcsért nyúl, melynek feje vaskosabb, egy kőtáblára hasonlít. Szeme sarkából a koldus reakcióját figyeli, de bízik a megérzéseiben. Ellenkező esetben a megkötözött lovagra halál vár, ebben biztos. Heinrich az egyetlen reménye, s az, hogy jó döntést hozott. Már nincs visszaút. Odalép a fogolyhoz, és mielőtt még a zárba illesztené a kulcsot, csak ennyit mond:*

- "S meghallá Jethró, Midián papja, Mózes ipa, mindazt a mit Isten Mózessel s Izráellel az õ népével cselekedett vala, hogy kihozta az Úr Izráelt Égyiptomból."

*Majd elfordítja a kulcsot.*

[SentinelWex]

Helyszín: Szászkézd, Erdély
Időpont: Az Úr 1211. évének május havának 26. napján, hajnali 02:04
Jelen vannak:  Innsbrucki Heinrich, kísérői, Lucius és udvartartása

- Pompás! - mondja a herceg, amikor elvállalod a bíró szerepét.
- Válassz hát egy kulcsot akkor, s kezedet vezesse a Mindenható, hogy neki tetsző ítélet szülessen. - int a kulcsok felé, majd kíváncsian várja, hogy melyik kulcsra esik a választásod. A jelenlévők most már felbátorodnak valamelyest, türelmetlenül fészkelődve várják, milyen fordulatot vesznek az események. Ebben a pillanatban még az árnyékok is sokkal barátságosabbak. Ezékiás csendben, lehajtott fejjel áll az asztal mellett és semmilyen reakciót nem vált ki belőle ez a fordulat.

Kezed végül az egyik rézkulcson állapodik meg. Nem tudnád pontosan megmondani, miért erre esett a választásod, de valami azt súgja, jól döntöttél. Ujjaid lágyan megérintik a kulcsot, s tagjaidban földöntúli erő áramlik szét. Megfogod hát a kulcsot és elindulsz a fogoly felé. A koldus - aki még mindig alázatosan a földet bámulja - mellett a hercegre is jut egy futó pillantás, aki alig észrevehetően elhúzza a szája szélét - csalódott? - majd ismét ura arcának.

Mindössze néhány lépés távolságra van tőled leláncolva Alexandru. Ő egész végig rajtad tartotta a szemét, sápadt arcára a remény és a gyűlölet összekapaszkodó fodrai ültek ki. Hiszen ha nem a megfelelő kulcs van a nálad, a halál a te kezeden keresztül érkezik el számára. Ha viszont a helyes kulcsot választottad ki, akkor megszabadítod őt láncaitól, hogy a szolgáddá tedd. Melyik jár vajon a nagyobb megaláztatással: napokon át rabláncra verve elviselni az udvar lakóinak gúnyos pillantását, vagy nemes származású lovagként - Toreadorként - egy pór klánból származónak tartozni engedelmességgel?
Talán ez lehet az oka annak, hogy a fogoly arcán megpillantottad a gyűlöletet. Téged gyűlöl a származásod és klánod miatt? Vagy gyűlölete a hercegnek szól, aki ilyen büntetést mér rá?

Aztán idézel a legszentebb könyvből és elfordítod a kulcsot. A zár alázatosan engedelmeskedik neked, a láncok pedig hangos csörömpölések közepette a földre hullanak...