Hűbéresek és hűbérurak - Játékos karakterek

[SentinelWex]

A játékos karakterek értékei és leírása.

[Alaric]

Név:	Innsbrucki Heinrich		Természet:	Védelmező		Generáció:	8.
Játékos:	Alaric		Viselkedés:	Erényes		Menedék:	Német Lovagrend Ispotálya
Krónika:	A kéz, mely a kardot tartja		Klán:	Nosferatu		Koncepció:	Teuton lovag

   
TULAJDONSÁGOK

Erő	***		Karizma	***		Észlelés (harctéri gyakorlat	****
Ügyesség	***		Manipuláció	**		Intelligencia	**
Állóképesség (sebtűrés)	****		Megjelenés	-		Érzékek	***

KÉPESSÉGEK

ADOTTSÁG			KÉPZETTSÉG			ISMERET
Atlétika	***		Állatszelidítés	*		Jog	-
Empátia	**		Íjászat	-		Népi tudás	-
Éberség	***		Kereskedelem	-		Nyelvismeret	***
Irányítás	*		Illemtan	**		Nyomozás	-
Kézitusa	**		Közelharc (kardok)	****		Okkultizmus	*
Kifejezőkészség	-		Lopakodás	*		Orvostudomány	**
Kitérés	***		Lovaglás	***		Politika	*
Megfélemlítés	*		Mesterség	-		Teológia	*
Rászedés	-		Szereplés	-		Tudományok	-
Szemfényvesztés	-		Túlélés	**		Udvartartás	*

Nyelvek: német, francia, angol, magyar, latin


JELLEGZETESSÉGEK

Háttér			Diszciplína			Erény
Anyagi	*		Fátyol	****		Lelkiismeret	**
Csatlósok	**		Őserő	***		Önuralom	****
Generáció	****		Bestia	*		Bátorság	****
Státusz	*		Szívósság	*

Szövetséges

*

Előny/Hátrány			Lovagiasság ösvénye			Max. Akaraterő
Leprás			xxxxx xx			xxxxx xxx
Erkölcsi kódex			Max. Vértartalék
Igaz szerelem			XXXXX XXXXX XXXXX
Keresztes vitéz
Válogatós vadász (leprások)
Holt test

Csatlósok:

Innsbrucki Dietrich. Miután 1146-ban az Edesszai Grófság megbukott, Heinrich belátta, hogy szüksége van egy hűséges csatlósra, hogy a jó ügyért vívott harcában egyedül nem győzhet. Túl sok volt az orvgyilkos, az álnok hitszegő, kik tőrt állítanának a hátába, minthogy engednék, hogy a világ felülkerekedjen önmagán, amilyenné ők tették. Ekkor hazatért Innsbruckba veterán keresztes vitéznek kiadva magát, hogy magával csábítsa egykori fivére legkisebb unokáját. Mivel a birtokok kezelésének terhe nem a fiú vállát nyomta volna, így a hírnév és a becsület kecsegtetésével maga mellé vette. Habár felfedte előtte igazi valóját, mégis kétszer itatott a véréből, nem gátolva a teljes, halandó életre való lehetőséget. Idővel a ghoulja megnősült és gyermeket nemzett, majd egy rajtaütés során súlyos sebet kapott. Heinrich vérének hála felépült, de szerencsétlenségére elkapta ura lappangó kórságát. Pár hónappal később magával ragadta a lepra. Ezután Heinrich a legkisebb fiát, Dietrichet vette pártfogása alá. A fiú most 16 éves, mindössze egyszer kóstolta Ura vérét.

Átok Tóbiás. Heinrich harci ménje. Még Johanna atyjától kapta ajándékba, a Szentföld visszafoglalását megelőzően. Kiváló paripa, csatára edzett, ámbár meglehetősen makacs jellem. Johanna tréfásan megjegyezte, hogy hasonlít a ló a nagyapjára, Tobiasra, aki makacs volt, akaratos és nem szívlelte a jónépet.

Státusz:

A Német Lovagrend 1198-as évi alakulása óta aktívan részt vesz a rend szervezésében. Támogatja a halandó lovagokat és figyeli a rend hatalmasait. Klánja lévén rengeteg információ birtokába jut, ami segíti, hogy a korrupt személyeket eltávolítsa a vezetésből. Az erdélyi letelepedés hírére nyomban a német lovagok mellé szegődött és kiérdemelte az ispotálymesteri címet, melyért éveken keresztül ügyködött.

Szövetséges:

Malachit. Konstantinápolyi káinita, aki beavatta a sötétség világába, mikor a betegektől elkapta a leprát. A nosferatu menthetetlen álmodozó volt, olyan társadalmat akart kialakítani, ami mentes a kapzsiságtól, nincs helye a zsarnokoknak benne. Heinrich áldozata bizonyította jó szándékát és áhítatát a jóra. Heinrich halálos ágyán alkut ajánlott a férfinak: ha szolgálja atyja terveit, viszont láthatja kedvesét. A férfira inkább mentorként tekint, mint barátra, de a kettő néha egybemosódik. Mesterében teljes mértékben megbízik, bármikor fordulhat segítségért hozzá. A kapcsolatot levélben tartják.

Igaz szerelem:

Bécsi Johanna. Heinrich első és egyetlen szerelme, halandó korában vette még nőül. A nő családja Bécsben él, gazdag, nemes família, történelemmel. Heinrich halálhírét véve lebetegedett és pár napra rá szívelgyengülésben elhalálozott. A nő emléke még 100 év után is élénken él elméjében, kiolthatatlan lángként él benne.

Keresztes vitéz:

Antiochia híres várvédője. Mikor a bizánci Császár letáborozott a seregével a határon, a keresztény vitézek kénytelenek voltak szembenézni a szaracén túlerővel egymaguk. Az ostrom több hétig tartott, de végül diadalmaskodtak. A bátor tett hamar elterjedt az európai keresztény országokban, tiszteletet harcolva a várvédőknek.

Válogatós vadász:

Heinrich kizárólag leprásokból táplálkozik. Habár képes bármilyen vitae-t elfogyasztani, nem terjeszti a benne rejtőző kórt, valamint a csókja enyhíti a betegek fájdalmát, ami enyhülést hoz mindkettőjük számára.


Aktuális TP: 1

[Haldirien]

Név:Siegfried                                               
Természet:           
Generáció: 9
Játékos: Haldirien                     
Viselkedés:               
Menedék: Német Lovagrend rendháza
Krónika:A Kéz, ami a kardot tartja         
Klán: Ventrue                       
Koncepció: "Keresztes lovag"
Jegyzet: *"atyjának"* első, jelenleg talán egyetlen gyermeke.

Tulajdonságok:
Erő: 4
Ügyesség:  2
Állóképesség: 4
                         
Karizma: 2   
Manipuláció:  1
Megjelenés:    3               
             
Intelligencia: 2
Észlelés: 3
Érzékek: 3
 
Képességek:                 
 
ADOTTSÁG              KÉPZETTSÉG              ISMERET
Atlétika 2   
Empátia 1
Éberség 1
Irányítás 1
Kézitusa 2
Kifejezőkészség 0
Kitérés 3
Megfélemlítés 3
Rászedés 0
Szemfényvesztés 0

Állatszelidítés 1
Íjászat 0
Kereskedelem 0
Illemtan 1
Közelharc (kardok) 4
Lopakodás 0
Lovaglás 3
Mesterség 0
Szereplés 0
Túlélés 0

Jog
Népi tudás 0
Nyelvismeret 1
Nyomozás 0
Okkultizmus 0
Orvostudomány 2
Politika 0
Teológia 2
Tudományok 0
Udvartartás 0

Nyelvek: Német, Latin, (francia)

Jellegzetességek:
Háttér: 
Generáció 4
Szövetséges 4 (lovagrend tagjai)
Mentor 2-3 (a lovagrend mestere/nagymestere személyesen képzi a vámpír testvéteit)
Menedék 2 (rendház)     
Diszciplínia:         
 Gyorsaság
 Szívósság
Jelenlét
Erény:

Előny/Hátrány:
Válogatós (pogányok)  -1
Vallásos tiltás -3
Maradandó seb -3 (ölelés közben az *"atyja"* valamit félrecsinált, így a sebhelye megmaradt... Jobbhíján örökre)
/atya gyűlölete -1/
Étkezés 1
Pirospozsgás 2
Nagy termetű 4
/Keresztes vitéz 1/
Max Vértartalék 14


- Gyónni kívánnék,Atyám!
- Siegfried fiam, mit szeretnél meggyónni ma? Van akármi amit meggyónhatnál?
- Atyám kérlek, bocsásd meg nekem bűneim, és oldozz fel vétkeim súlya alól.
- Mi lenne a vétked, fiam?
- Ma, a szertartás után gyakoroltuk a fegyverforgatást Hermannal, és ő játékosan megjegyezte, hogy olyan gyengén ütök mint egy lány, bár tudtam, hogy csak játékosan mondja, de Atyám, éreztem ahogy a Sátán megkörnyékez, és erőből csaptam Hermann felé, de nem a kardjára, hanem... *szip, szip* a kézfejére...
- Ne sírj, Siegfried! Nem tettél semmi rosszat, gyakran előfordul, hogy az ember indulatossá válik, épp úgy előfordul veled, mint velem, de talán még a szentekkel is. Tudod amikor Szent Péter Gecsemáné kertjében előhúzta kardját.
- Kérem, Atyám! Oldozzon fel mert nem bírom elviselni ennek a bűnnek a terhét!
- *sóhaj* ahogy kívánod, Siegfried... az Úr és Jézus Krisztus nevében feloldozlak téged.
(121, Február 14)

-Atyám! Gyónni jöttem, remélem meg tud hallgatni.
- Fiam, fiam! Már csecsemőkorodban ismertelek, és mióta tudsz járni minden nap betévedsz hozzám.. Mit tudnál gyónni?
- Tudom, Atyám, tudom. Azonban igen sok vétkem hoztam elé, Atyám, remélve hogy feloldoz.
- Jajj fiam, tudom, hogy semmi sem tántoríthat el tégedet attól, hogy megbánd bűneid. Mondd tehát, de ha lehet gyorsan, mert hamarosan kezdődik a szertartás.
- Atyám, amikor reggel édesanyám megkért hogy segítsek neki, meginogtam, és egy pillanatra elgondolkodtam, hogy ellent mondok neki, ezután pedig belerúgtam a földön lévő korsóba, úgyhogy eltörött! Kérem, Atyám bocsáss meg és oldozz fel bűneim alól! Menekítsen meg a Pokol lángjaitól!
- Fiam, nincs mitőltartanod, a Pokol nem az olyan emberek számára van, mint te...
- De Atyám! Vétkeztem a parancsolat ellen!
- Szerinted fiam, hányan vétkeznek, nap mint nap, sokkal súlyosabb bűnöket mint amelyeket te. Azonban nem keresik fel Krisztus kegyelmét. Már ez a tetted is dícséretes. Tudom, hogy nem tágítasz míg tiszta nem lesz a lelked, drága fiam. Az Úr és a Jézus Krisztus nevében feloldozlak bűneid alól, megbocsátom vétkeid.
(1203 Június 3)

- Atyám! Engedje hogy gyónnak!
- Persze fiam, mi bántja tiszta lelked?
- Tudja atyám, édesanyám lelkét tegnap elkérte az Úr, hogy a Krisztus Királyságába vezesse. Édesanyám betegágyánál akartam maradni, de édesanyám azt kívánta hogy menjek. Édesapám is rám parancsolt, én mégis ellenkeztem, majd távoztam. Atyám, restellem, de mikor megcsókoltam utoljára édesanyám kézfejét, éreztem a könnyek ízét a számban, melyek lecsordultak az arcomon, és magam kételkedtem az Úr ítéletében, és vádoltam őt zokogva. Ma már tudom atyám, hogy édesanyám a legcsodásbb helyen van, ahol lehetne, de tegnap még nem értettem.
- Fiam, nem szégyen bevallani, hogy fájdalmas elveszíteni azokat akiket szerettél, nekem is fájt, talán Szent Péternek is fájt.
- Tehát Atyám feloldozza a vétkem?
- Az Úr és Krisztus nevében feloldozlak téged a vétkeid alól.
(1209 december 8, délelőtt)

- Atyám! A tanácsát kérném, remélem meghallgat engem!
- Fiam, hát újra eljöttél! Dél se volt, mikor utoljára láttalak itt. Mi szél hozott vissza, szerelmetes fiam?
- Atyám, a tanácsát szeretném kikérni! Megbízom magában, Atyám... Tudja ide költözött nemrég egy magyar család, akiknek van egy lányuk, úgy tudom Mária a neve, biztos látta Atyám is, hosszú barna haj és mogyoróbarna szemek...
- Hallottam róla, fiam, de nem láttam még.
- Elnézését kérem, atyám, nem akartam zavarni magát egy ilyen ostoba kérdéssel...
- Mi lenne a kérdésed? Minden bölcsességemből igyekszem megfelelni reá.
- Nagyon tetszik a lány, de nem tudom mit csináljak...
- Beszélj vele, ebben biztos vagyok-...
- A másik, Atyám, megfigyeltem, és sosem láttam a templomban...
- Bizonyára elkerültétek egymást, drága fiam. Beszélj vele még ma!
(1209 december 8 délután)

- Atyám! kérem adjon tanácsot!
- Mi a baj, drága fiam, hogy ily későn jössz hozzám?
- Atyám, szerinte ha belépek a Szent Mária Lovagrendbe, akkor a lelkem üdvösségre talál?
- Fiam, mit mondott Krisztus a kereszten a jobboldalán álló férfinak? Még ma velem leszel a paradicsomban. A Lovagrend megbecsült tagjait elsők között fogja beengedni Szent Péter. De mi történt hogy íly hirtelen ily fontos lett ez?
- Csak... azt szeretném hogy a lelkem a Krisztus Királyságába érhessen életem végén.
(1209, december 8, éjszaka)

"Jézusom, tusom hogy irgalmas királyom vagy, és megbocsátasz lelkemnek, ha bánom bűnömet. Kérlek bocsáss meg a közvetlenkedésért, de ismered lelkem, és tudod hogy mi fertőz. Kérlek uram bocsáss meg fejemnek amiért engedtem az Ördög kísértésének, majd... Te is láttad uram, kérlek ments fel az alól, hogy elmondjam. Egy veszett bestiábmvá lettem, nem érdemlek mást, csak a tüzek nyelvének égő lehelletét, mégis Uram, mutasd meg ösvényed, és engedd vissza királyságodba.
(1209, december 9, reggel)

Uram, bocsásd meg az én vétkeim. Tisztítsd meg a lelkem a Bestia dühétől, és adj erőt, hogy legyűrjem azt.
Uram, szintén bocsásd meg nekem, hogy az emberek vérét kell vennem, tudod Uram, még jobban mint én, hogy mennyire szörnyű ez az átok, amellyel sújtottál. Nem haragszom rád, nem vádollak, de kérlek segíts nekem kitartani. Adj erőt az ellenállásra, és adj erőt arra, hogy leszámoljak ellenségeiddel.
(napi ima)

[Alaric]

Az Úr fényének 1096. évében, szeptember 1-jére virradó reggele

„Drága, Egyetlen Johannámnak, ki beragyogja nékem, Innsbrucki Heinrich lelkét, s mosolyt fakaszt gondolatimból orcájára.

Megremegnek szívemnek húrjai, ahogy a pennát görbületre vetem, megbocsájtást remélve, hogy gyarló férjed hidegen hagyta hitvesi ágyát s urabeli kötelességét Isten szent küldetésében pótolja. Mégis áldásodat kérem, hogy szerelmednek erős vára megóvjon utamon s menedéket nyújtson a nehéz időkben.

Sereginkkel napkeltekor átléptük a Magyar Királyság határait, s tábort bontva megindultunk hosszú utunkra, Jézus Krisztus urunk bölcsője felé. A táj lélegzetelállító, színes virágok kavalkádja szegélyezi léptünket, ezer színben pompázik a mező, mintha Velence éjjes karneválja itt elevenedne meg a kies vidéken. Azon nyárt juttatja eszembe, mikor először megpillantottam sebesen robogó hintód az innsbrucki kastély előtt hullámzó dombon. Lábam is megremegett szépséged előtt, egyetlen pillantásod rabigába hajtotta szívem s józan eszem. Aznap megfogadtam a Jóistennek, nőül veszlek, ha Belzebub hadain kell átvágnom is magam. Életem legszebb nyarát kaptam tőled ajándékba, melyet egy tizenhárom éves kívánhatott, s igyekszem azóta is viszonozni kedvességet, mit e bárgyú fiúval tettél. Tovaszállt kurta tizenkét év, s mintha mégis tegnap babonáztad volna meg lelkem először, s majdan újra megtéve nap nap után.

Ígérem, mihelyst a Szentföldet tipodjuk, lekanyarintok egy darabot a csillagból, mely a három királyt Máriához vezette. Mint nekik, úgy mutasson neked is, Bécsi Johanna irányt szívemhez, mindig otthonra találva forró ölelésemben.

Maradok mindig tiszteletteljes híved és szerető férjed.”

Innsbrucki Heinrich


Az Úr fényének 1097. évében, március hó 25. napja

„Johannának, ki viharban sodródó lelkim világítótornya s szívemnek iránytűje, szerető férjed lángoló csókot küld néked.

„Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,
mintegy pecsétet a te karodra;
mert erős a szeretet, mint a halál,
kemény, mint a sír, a buzgó szerelem;
lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.”

Messzi járunk a hazától, a szerettektől, s mindattól mit otthonnak nevezhetünk. Miben oltalmat s törődést remélhetünk s enyhülést találhatunk. Bizánc bércei ridegek, fenyegetőzve nyujtoznak a láthatár peremén. A végelláthatatlan sztyeppék szótlanul tiltakoznak lovaink tiprása alatt, a népek átkos tekintetet vetnek ránk, s haramiák sokasága tör a vesztünkre. Olybá tűnik a Császár rá akarja kényszerítni akaratját Bouillon-i Gottfried urunkra, ki Isten keresztét viseli magán, s nem holmi nincstelen uradalom rablóhadjáratát vezeti. Eme tettével akár szándékost, akár akaratlan beszennyezi méltóságunk s befeketíti Urunk szent szavát s akaratát.

Pár nap múlva hadba vonulunk Konstantinápoly ellen, megostromoljuk a zsarnokság düledező falait. Habár a Császár magáénak tudhatja a hadbeli előnyt, Isten a mi oldalunkon áll s imádkozunk, hogy vezesse kezünk a csatában s diadalra emeljen bennünkt.

Ahogy a Jóistenhez, úgy fordulok hozzád, Drága Johannám, imádkozzál érettem, viszontláthassalak mihamarost s kezembe zárjalak.

Maradva mindig szerető urad”

Innsbrucki Heinrich


Az Úr fényének 1098. évében, június hó 14. napja, Antiochia ostroma

„Egyetlen Johannámnak, kinek emléke messzi űzi ezten setétséget, mi körbezár s fojtogat, vesztünkre tör s húsunkba mar. Légy a tűz melynek lángnyelvei elkergetik a setét árnyakat.

„Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert a hova te mégy, oda megyek, s a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, s Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.”

Csend honol. Vészjósló, vihar előtti csend. Antiochia a mienk, ám a szaracén hadak gyülekeznek, mint dögevők, hogy lakmározzanak a tetemekből, melyek egykoron erőtől duzzadtak, reménnyel s hittel vérteződtek fel, daliás keresztény vitézekhez tartoztak. Most a szemekben bánat s keseredettség ül, egyetlen szalmaszál az Isten közelsége, kibe kapaszkodhatunk. A kezdeti sikereknek már csupán a halvány emléke lobog az elménkben. Napról napra nehezebben lépünk, olybá tűnik ingoványban gázolunk. Konstantinápoly, Nikaia s mostan Antiochia. Vér s verejték, kard s acél. Porba hulló könnyek s testek. Vajh az Úristen még óv minket, rajtunk tartja szemét? Angyalai őrködnek fölöttünk, kiterjesztik szárnyainkat fölénk? Vagy a Mindenható elfordította orcáját tőlünk?

Akárhogy is végződjék a sorsom, akármire rendeltetett velem az Úr, tiszta szívemből s lelkemből szeretlek. S midőn lelkem halhatatlan, úgy szerelmem is azzá lészen.

A túlvilágon is örökké szerető férjed”

Innsbrucki Heinrich


Az Úr fényének 1099. évében, július hó 25. napja, Jeruzsálem

Johannának, ki egyetlen tiszta lélek a földön, kinek gondolatit s tetteit nem szennyezi a bűn, ki kísértések hullámtörője s a csupa szívjóság anyja.

„Az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, s a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.”

Itt térdeplek a hegyen, hol Krisztust megfeszítették. Nappalt és éjjelt virrasztottam, válaszokat remélve oly kérdésekre, minek megmondója csak maga az Úristen lehet. De a Mindenható nem szólott hozzám. Isten elfordult tőlem, nincs már vallásom, földönfutó lettem. Ez a büntetésem, mit kirótt rám, ennek terhét kell cipelnem vállamon míg testem a férgek lakomája lészen a sírban.

Először azt hittem, Isten parancsára cselekszünk, az Ő igéit hirdetjük hosszú utunk során, az Ő akaratát érvényesítjük a hitetlenekkel szemben. Még akkor is, mikor védtelenül a földre rogytak férfiak, nők s gyerekek a pengénk előtt, könyörgésüktől zengett a város… De aztán rájöttem, kincsekért harcolunk s földért, olyan urakért, kik messzi királyságok trónjain ülve duzzasztják mellkasukat s kincstárukat, maguk helyett bocsátva minket eszteleneket, elvakítva hamis indokokkal. Szégyellem magam, s jól tudom, nincs bocsánat bűneimre. Vezeklenem kell értük, megértettem. Csatlakozom a betegápoló ispotályokhoz, szolgálatomat a rászorulóknak s sebesülteknek ajánlom, rendelkezzenek fölöttem úgy, ahogy a Jóisten is rendelkezik. Elfogadtam a sorsom, lelkem megpecsételődött. Talán eme szégyenfoltot örökre magamon viselem, mint a kapzsiság s csalárdság billogát. Remélem, a Mindenható egyszer meglátja lelkem, mi nem kívánt rosszat másoknak, igaz ügyért epedezett s Mennyei Királyságért, a Lelkek Királyságáért.

Haza nem térhetek, Johanna, feléd tett fogadalmam meg kell szegnem, bármily fájó legyen. Esedezem Néked, bocsáss meg fejemnek.

Férjed”

Innsbrucki Heinrich


Az Úr fényének 1099. évében, október hó 12. napja, Jeruzsálem

"Drága Feleségemnek, ki társamul szegődött lélekben s testben Isten Szent Színe előtt, ki mindig kitartott mellettem, ki mindig mosolyt csalt meggyötört orcámra, ki mindig vigaszt nyújtott bánatomra s enyhülést hozott mérgimre. Örökre a tiéd vagyok.

„Mindennek rendelt ideje van, s ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek s ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. Ideje van a megölésnek s ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak s ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak s ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak s ideje a szökdelésnek. Ideje van a kövek elhányásának s ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek s ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak. Ideje van a keresésnek s ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek s ideje az eldobásnak. Ideje van a szakgatásnak s ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak s ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek s ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak s ideje a békességnek.”

Mindennek ideje van, mindennek s mindenkinek a sorsa eleve elrendeltetett a Mindenható által. Az én sorsom az volt, hogy találkozzak Véled, s úgy szeresselek, ahogy ember még nem szerethetett. De a sorsom az is, hogy messzi tőled, idegen földön leljen végzetem. A testem kór hordozója, olyan kóré, melyre még emléked sem lehet gyógyír. Ez Isten büntetése, s én méltón fogadom. Ez utolsó levelem s egyben gyónásom Feléd. Bocsásd meg, hogy elhagylak, hogy a világ terheit rád szakajtom, bocsásd meg, hogy könnyeid s mosolyod, bánatod s örömöd nem osztom. Bocsásd meg, hogy nem sikerült gyermeket nemzeni, kiben tovább élhetne szerelmünk. Tiszta szívvel remélem, az idő megenyhíti keserűséged s haragod, szellemem visszatérhet hozzád a síron túlról, gondolatomat nem rekeszted ki elmédből. Szívem megszakad a gondolattól, hogy e életben már nem láthatlak, de nem szabad gyengének lennem. Kérlek légy erős, s  imádkozz érte, hogy elbírd, ami eljövend.

„Aki hisz énbennem, ha meghal is, él; s aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.”

A halál után is szerető férjed"

Innsbrucki Heinrich


Az Úr 1099. évében, november hó 30. napja, Jeruzsálem

"Drága Johannám, Kedvesem, Feleségem, Egyetlen Szerelmem.

Nehéz megfelelő szavakat találni. Bátorságom elszállt, lelkem kiszakadt. Nem hittem, hogy a szavaknak erejük van. Ma kaptam a hírt, Isten elszólított a Mennybe, magad mögött hagytad a világot. Úgy érzem a föld meghasad alattam, én pedig egyenest a Pokolba zuhanok s nincs ki kirántson a mélyből. Egyetlen szó, s több ezer szaracén handzsár s lándzsa nem ejt ekkora sebet. Nincs olyan fegyver, büntetés, ember mi ekkora kínt okozna.

Isten megbüntetett másodíziglen. Átvertem a halált, s téged magával ragadott. Istennek immár láthatatlan vagyok, kitaszított kegyelméből. Sötétség vesz körül. Rettegek. Elvesztem. Örökre."

Innsb


Az Úr 1099. évében, december hó 3. napja, Jeruzsálem

"Johannámnak

Nélküled üres vagyok, mint az egyiptomi sivatagok. Nem könnyű utat találni Hozzád. A lelkünket csak a halál választja el, de a halál bilincsbe verte a testem. Létezésem Isten s az ember törvényei ellen valók, a valóság szövetét meggyűri parazita jelenlétem. De ígérem, megtalálom a módját, hogy újra együtt legyünk a túlvilágon."

A Te Heinriched


Az Úr 1102. évében, március hó 8. napja, Jeruzsálem

"Johannánnak

Sok idő telt el, mióta legutoljára pennához nyúltam s levelim tárgyává tétettelek. Hosszú s göröngyös út áll megöttem, olyan út, melyre nem kísérhetett más. Oly ösvényre tértem rá, amelyen ha elindultam nem volt visszaút. Megkísértettek s démonok ujjai zárultak a bokámra, próbáltak a Pokolra hurcolni. De ellenálltam. Próbatétel volt és diadalmaskodtam. Rátaláltam a Szentségre.

A Mesterem szerint a Szentséget az igaz tettekben s a védtelenek melletti bátor kiállásban találod. S a Jóság, mit Isten kér, a fejben s a szívben lakozik. Ujjá születtem, ahogy Krisztus is feltámadott, szándékom: egy jobb világot teremtsek. Hisz, „Férfi-e az, ki nem teszi jobbá a világot?” Ez a feladatom, már tudom.

Immár másodszor szegem meg Feléd tett fogadalmam, olybá tűnik képtelen vagyok úgy a szemedbe nézni, mely már oly sokszor hatolt a lelkem mélyire, hogy méltatlan legyek Hozzád. S ha most létekintesz a Mennyből, tudd, hogy mindörökké a szívembe zárlak. Remélem, ha az idő eljön, újra láthatlak s a karomba zárlak.

Szerető férjed"

Innsbrucki Heinrich

[Az Ezüst Utazó]

Anna



Krisztus évében 1140.-ban. szeptember havának 7.napján születtem mint ember. A hatalmas vajdaságban Az Erdélyi Vajda harmadik lányaként. Apám szerinte engedetlen természetem miatt a németországi Szent Mária Kolostorba küldött, 10 évesen ahol további 10 évet töltöttem és nagyon utáltam. Bár némi előnyöm is fakadt ebből. Olvasott lettem nyelveket tanultam. Németet Latint Görögöt, Ógörögöt no és persze a pogányok nyelvét akik ellen a hős férfiak harcoltak Konstantinápolyban.
20 évesen a Húsvéti ünnepek előtt jelentette be a rendfőnök asszony, hogy készüljek imádkozzak sokat vendégünk is lesz, felszentelt apáca leszek. Ezt a hátam közepére kívántam. A saját cellámban üldögéltem és mikor hallottam hogy valaki elment előtte úgy tettem, mint aki éppen a "Miatyánkot, vagy az Üdvözlégy Máriát" mormolja. 1160.-ben születtem újjá.   A vendégünk Otto von Battenberg volt,  ő tett azzá ami most vagyok . A hátamon éreztem a a pillantását olyan volt mintha égetett volna. Mire eljött A hétfő Krisztus urunk keresztre feszítésének napja, Húsvét hétfő, már nem voltam ember. Hogy hogyan történ magam sem tudom. arra ébredtem hogy az ágyamhoz vagyok kötve és teljesen más szemmel látom a világot azt sem tudom miért pont engem választott. Talán mert az apáca élet soha sem vonzott igaz soha nem mondtam ki hangosan de ahogy ezt később megtudtam "Ők ezt tudják.
Apámnak persze azt írtak levélben, hogy elvitt a fekete halál ami akkor és azután is bőszen szedte az áldozatait még évszázadokon keresztül. Étel tehát mindig akadt. Ha néha hazatértem Erdélybe, csak messziről néztem meg az ősi kastélyt, nekem ott már nem volt maradásom.


In Memoar:

1180. Szeptember hava 7. napja.
Most van az utolsó hónapom a kolostorban. Emberként gyűlöltem de az utóbbi 20 évben egészen megkedveltem. Ez az utóbbi mondhatni néhány év úgy röppent el mellettem mint egy szempillantás. S mint kiderült nem csak én vagyok itt az egyetlen vámpír. A suhások között is akad bőven és a főapátasszony is az. Ő már nincs közöttünk. Félreértés ne essék nem halt meg, csak hatvan éve szolgálja itt Krisztus urunkat és még mindig harmincnak néz ki. Előre figyelmeztettet előbb utóbb nekem is ez lesz a sorsom. Jobb ha már előre keresek menedéket. Klán. és mindent ami kell.
Negyven éves vagyok de még mindig húsznak nézek ki. Az első néhány év féktelen haraggal telt. Miért pont én?Miért nem valaki más? Nincs ez ellen valami orvosság? Ha nincs mellettem a főapát asszony valószínűleg első dühömben csatlakozom a Tzimisce klánhoz Erdélyben, ami tele van vérfarkassal, és amilyen tapasztalatlan voltam azonnal meg is öltek volna.  De itt az ideje gyertyát gyújtani mint minden évben a születésem napján, csak meg ne égessem magam az nekünk halálos.

In Memoar:

1200. Szeptember hava 7. napja

Újra gyertyát gyújtok bár most nem vagyok magányos. A dühöm is régen lecsillapodott az utóbbi 20 évben. Ha ember lennék már régen meghaltam volna. Ez azért sűrűn eszembe jut, így viszont "élek" ha nem is úgy mint az élő emberek. A főapát asszony "Márta Anyám" igyekezett a jó útra terelni ha nem is mindig sikerrel. Sok időt töltöttünk a birtokán, igyekezett a legjobbat kihozni belőlem. Bár attól tartok a szenvedélyes erdélyi magyar véremmel, ami még megmaradt bennem, még ő sem boldogult teljesen. Márta Anyámmal ha időnk engedte utaztunk és miért ne engedte volna. Konstantinápoly nagy kedvencem lett az idők során. Oda sokszor visszatértem Márta anyámmal és egyedül is. Most egy birtokon élek egyenlőre még nincs sajátom, ez Márta anyámé. Konstantinápolyban tett több látogatásomról később még bővebben írok.

In memoar:

1211: február havának vége.

Ideje volt már hogy a saját lábamra álljak részint mert Márta anyám hosszú alvásra készült a birtokán részint pedig a saját akaratomból. Artemis és Elena még 1081.-ben került hozzám, Jeruzsálemben. Egy ottani nemes rabszolgái voltak de az meghalt valami kórságban. Én pedig kaptam az alkalmon. Artemis ahogy a neve mutatja görög Elena pedig római. Még időben elhoztam őket onnan, mielőtt elkapták volna ők is. Nem mondom, hogy nem szedem össze a nemes úr teljes vagyonát, ékszereit aranyait drágaköveit meg amit csak találtam nála, mert így volt. Nem volt szép tőlem de láttam ennél ocsmányabb dolgokat is ebben a városban. A két csatlósom miután ivott a véremből egyszer és nem többször, még sokáig, évekig tartott mire lenyugodott gyilkos ösztönük. A vagyon ellenben jó volt arra hogy egy kis birtokot vásároljak magamnak Német hon területén. Márta Anyáméhoz képest kis porfészek de nekem tökéletes, egy erdő veszi körül két oldalról és egy folyó a végén. Egy három emeletes kis udvarház mellette kápolnával. Mindkettő komoly felújításra szorult, de néhány hallgatással lefizethető mesterrel és saját erőből néhány év alatt rendbe raktuk. Ételre nincs gondunk a mesterek ha beszéltek megöltük őket, bár ez ritka , inkább a folyton terjedő kolera lepra és más halálos betegségek tizedelik a népeket mi meg nem  vagyunk válogatósok. Az erdő is ad elég vadat. Tehát 1211. január havában búcsút vettem Márta Anyámtól és elindultam a magam útjára.

[Eryll]

Név:	Alyra		Természet:	Magányos		Generáció:	8.
Játékos:	Eryll		Viselkedés:	Túlélő		Menedék:	Ceorisi kápolna
Krónika:	A kéz, mely a kardot tartja		Klán:	Tremere		Koncepció:	Kutató mágus

   
TULAJDONSÁGOK

Erő	**		Karizma	**		Észlelés	****
Ügyesség	**		Manipuláció	***		Intelligencia	***
Állóképesség	**		Megjelenés	***		Érzékek	***

KÉPESSÉGEK

ADOTTSÁG			KÉPZETTSÉG			ISMERET
Atlétika	-		Állatszelidítés	*		Jog	-
Empátia	***		Íjászat	-		Népi tudás	-
Éberség	***		Kereskedelem	-		Nyelvismeret	**
Irányítás	**		Illemtan	**		Nyomozás	***
Kézitusa	-		Közelharc	-		Okkultizmus	****
Kifejezőkészség	-		Lopakodás	**		Orvostudomány	-
Kitérés	*		Lovaglás	**		Politika	-
Megfélemlítés	*		Mesterség	-		Teológia	-
Rászedés	***		Szereplés	-		Tudományok	***
Szemfényvesztés	-		Túlélés	***		Udvartartás	*

Nyelvek: angol, magyar, latin


JELLEGZETESSÉGEK

Háttér			Diszciplína			Erény
Anyagi	*		Taumaturgia (tűz)	**		Lelkiismeret	**
Csatlósok	*		Uralom	***		Önuralom	****
Generáció	****		Jelenés	***		Bátorság	****
Státusz	*		Szívósság	*

Előny/Hátrány			Emberség ösvénye			Max. Akaraterő
Kellemes hang			xxxxx x			xxxxx xxxx
			Max. Vértartalék
			XXXXX XXXXX XXXXX

Valamikor én is ember voltam. Igaz a sors kegyetlen tréfájából a hányattatottabb sorsúak táborát gazdagítottam. Szüleim viszonylag korán meghaltak a pestisjárványban, s egyetlen élő rokonom sem akadt utánuk. Szerencsésnek mondhatnám magam hogy túléltem, de ami azután rám várt, rosszabb volt a halálnál. Árvaházba kerültem. Velem sok egykorú, és nálam fiatalabb is akadt ott. A sírás és rimánkodás, kiabálás minden percben felcsengett különböző torkokból. Ki az elégedetlenségtől, ki az éhségtől, ki a fájdalomtól hallatta hangját. Ami ezekben közös volt, hogy ugyanaz az ember váltotta ki ezeket. Hamar megtanultam, hogyan húzzam meg magam, hogy csak akkor beszéljek, ha kérdeznek, néha akkor sem, csak inkább bólintsak, olykor mégsem sikerült elkerülnöm az indokolatlan fenyítéseket. Néha, mint minden gyerek, felváltva és síri csendben törölgettem hol sebeim, hol könnyeim. 12 éves voltam, mikor betelt a pohár, s úgy döntöttem, nem tűröm tovább a sanyargatást. Négyévnyi szenvedés után kívül és belül is hegekkel borítva arra az elhatározásra jutottam, ettől már nem lehet rosszabb, így egy éjszaka megszöktem.

Az utcán tengettem napjaim, s mind egyre ügyesebben tettem ezt. Kezdetben koldultam. De ez elég sok nap éhezést jelentett. Ezután lopásra fanyalodtam. Kezdetben csak kovát, vagy acélt, hogy a csatornában fogott patkányokat, vagy az utcai galambokat ehetővé varázsoljam. Aztán egyre nagyobb dolgokat. Persze mindig csak annyit, amennyi szükséges volt, és csak attól, aki meglátásom szerint ide is adhatta volna önszántából. Az így töltött évek viszont bebizonyították, hogy így nem fogok tudni megélni. Nem volt mit tennem, munkát kellett találnom. Ami kezdetben elég nehezen ment, hisz ki akarna foglalkoztatni egy olyan koszos lányt, mint amilyen én voltam. De ezúttal nem csak iróniából nevezhettem magam szerencsésnek, mert összeakadtam egy úrral, aki fogadta szolgálataimat szállásért és ételért cserébe. Cselédnek szegődtem, s megtanultam minden ház körüli munkát elvégezni. Azonban én többre vágytam. Írni és olvasni akartam, művelődni. Mikor gazdámmal ezt közöltem, csak simán kinevetett. De én nem adtam fel. Így adódott, hogy számos órát eltöltöttem tanuló gyerekek ablaka alatt kuporogva, hogy kihallgassam a mesterség nyitját.
Ahogy teltek az évek cselédből kocsmai felszolgálóvá váltam, ahol fizetést alig kaptam, de a szállásom és az ételem itt is biztosítva volt. Kedvenc hobbim a könyvtárakba való besurranás lett, ahonnan mindig egy – két kicsempészett könyvvel tértem haza, melyeket gondosan őriztem ágyamnak hívatott szalmazsákom derekában. Nem mondom, néha elkaptak érte és olyankor bizony nem egy kék foltot szereztem, de égtem a vágytól, hogy minél több tudásra tegyek szert.  Becsületszavamra, én mindig visszaakartam vinni a kincseket, de a könyvtár erre aligha hagyott lehetőséget.  Néha örültem, hogy fogda nélkül megúsztam. Azt is csak azért, mert azok az ostoba csendőrök sosem vették észre, hogy nem üres kézzel távozom. Az utcán megtanul az ember ezt- meg azt. Én azt tanultam meg hogyan maradj észrevétlen, és ha ez mégsem sikerül, akkor hogyan tűnhetsz el pillanatok alatt. Csendes alak voltam, ha megszólaltam annak bizony oka volt. Megtanultam hogyan vágjam ki magam szorult helyzetekből, vagy legalábbis hogyan nyerjek magamnak annyi időt, hogy kamatoztassam mágusi képességem az eltűnésre.

Egyik este épp a könyvtári körutamon egy sikátoron vezetett az utam, mikor zajra lettem figyelmes. A hang irányába fordulva egy alakot pillantottam meg. Nem igazán tulajdonítottam neki jelentőséget, ő azonban úgy pillantott rám, mint akit tetten értek valamin. Ekkor vettem észre, hogy valami csillog a száján a félhomályban. S ugyanabban a másodperc töredékében vált láthatóvá az ember, aki a lábainál feküdt ernyedten. Futásra készen megfordultam, de a férfi ekkor már előttem állt s szorosan megragadta a karom. Kétségbeesve próbáltam harcolni semmirekellő kis életemért, amikor éreztem  a férfi fogait a nyakamon. 21. Életévem így ér hát véget.
A következő  amire emlékszem, hogy a Tremere vámpír klán  egyik régense előtt térdelek. Hogy a szememben tükröződő elszántság, a nálam talált könyv, vagy a túlélésre tett próbálkozások tettek szimpatikussá a férfinak, hogy régensük elé vigyen, ma sem tudom. De azt igen, hogy új esélyt kaptam egy jobb életre. 

Immár 90 éve tanulom ezen új világ titkait és rejtelmeit. S ha már a titkoknál tartunk, előttem egy sem maradhat fedve. Jelenleg a tanoncok  5. Misztikus körébe tartozom. Számos pozitív visszajelzés koronázta elmém, mely nem egyszer bizonyította, tanulni vágyásom nem csak fellobbanó láng, mely idővel kialszik. Kutatói munkát végzek, melynek révén számtalan küldetést tudhatok a hátam mögött. Mondanom sem kell, mind sikeresen zárult. Talán kíváncsiságom, vagy mindent tudni vágyó énem az, mely minden helyzetben arra törekszik, hogy az összes általam sejtett titoknak segítsek napvilágot látni. Legyen az egy elrejtett kincs legendája, vagy csak egy halandó rejtett félelme. Ezen utakon mindig társamul szegődik Gregor, aki mind intézői, mind testőri szerepet tölt be mellettem. S csendes, gondolkodó perceimben ne feledkezzünk meg Tapaszról sem, aki csendes nyávogásával jelzi elégedetlenségét figyelem hiányában.

[Az Ezüst Utazó]

Név:Anna                                            Természet:Szenvedélyes            Generáció:9
Játékos: Az Ezüst Utazó                        Viselkedés:Túlélő                  Menedék: Szent Mária Kolostor, és Németország katedrálisai, kápolnái
Krónika:A Kéz, ami a kardot tartja          Klán: Brujah                         Koncepció: "Jámbor Apáca" 

Tulajdonságok:
Erő:***                                 Karizma:***                       Észlelés:**
Ügyesség:****                    Manipuláció:**                  Intelligencia:**
Állóképesség:***                Megjelenés:***                   Érzékek:** 
Képességek:                 
 
Képességek:

Adottságok:                   Képzettségek:                  Ismeret:
Atlétika:*                        Állatszelídítés:*                   Jog:-
Empátia:-                        Íjászat:-                             Népi tudás:-                   
Éberség:**                       Kereskedelem:-                  Nyelvismeret:**
Irányítás:**                      Illemtan:*                          Nyomolvasás:*
Kézitusa:**                       Közelharc:**                        Okkultizmus:-           
Kifejezőkézség:**              Lopakodás:*                       Orvostudomány:-     
Kitérés:*                        Lovaglás:*                          Politika:-
Megfélemlítés:*               Mesterség:-                        Teológia:***
Rászedés:*                    Szereplés:*                          Tudományok:*                                   
                                    Túlélés*                               Udvartartás:-

Nyelvek:Magyar, Német, Latin, Görög, Ógörög   

Jellegzetességek:
Háttér:            Diszciplínia:          Erény/Hátrány:
Anyagi h.:**      Jelenés:*              Bátorság/határozott:****                 
Birtok:*          Jelenlét:**               Lelkiismeret:**
Mentor:****   Szívósság:**            Önuralom:****
Nyáj:*            Uralom:**

Előny/Hátrány:   
Max Vértartalék:
XXXX XXXX XXXXXX   

Az emberség ösvénye
Max Akaraterő:
XXXX XXX (Eltökélt)