Hiába a kimerítő nap, nehezen jön álom a szemére, s az se hoz édes felüdülést. Ismét érzi a tenger sós illatát, a víz simogatását, érzi ahogy hűsen körülöleli. A semmi közepén lebeg éppen, s a férfi aki idáig csalta nincs sehol.
Ám egyszer csak valami a mélybe rántja őt, egy barlangban találja magát, szemét az arany szikrázása vakítja, még így is, hogy csukva van. Mégis pontosan tudja ki áll vele szemben aranyló páncéllal tűzkardot emelve a feje fölé. Eligor. Az ő basszusa dörren, s ezer viszhang ismétli a szavait valami sosem hallott nyelven. Nem érti tisztán, de tudja jól, a felkelő napnak készül áldozatként, lelkét szakítva ki testéből, s egyé válik az enyészettel.
Ám ekkor gyönyörű szirén lép a barlangba, dalával eltereli a halál angyalának figyelmét. majd birokra kelnek ők ketten, őérte. A szirén győz végül, s térdre hull az aranylovag. De n menniük kell, sietni, menekülni. fájón mar a szirén karma a tenyerébe, ahogy magával húzza ki, az éltető vízbe. Körülöleli a tenger ismét, nincs sem fent sem lent, és nincs levegő sem, az éltető. Rúgja magát fel-fel a fény felé, szeme homályosul a légszomjjal küzdve, amíg végre nagyot kortyolhat a hajnal friss nedűjéből.
Biztosan fel is kiáltott, meglehet kiabált is álmában, vajon mennyire jó alvó Awiti?
- A kurva anyád- bukik ki a száján, mikor sikerül visszatérnie a saját testébe, a saját szobájába, fájó kezeit dörzsölgetve. Ennyit a "nem érzel semmit"-ről. Ismét felidéződik a tegnapi dühe és fájdalma, mintha valóban most történt volna mindez percekkel ezelőtt.