Maelstrom, a Világok Kapuja [18+] > Take the Lead - Ólomlábakon
Wanted
Caroline Azurre:
Frank Walters
Fürgeségd8Erőd8Életerőd10Éberségd6Intelligenciad8Akaraterőd8
Élet Pontok18Kezdeményezésd8 + d6
Cortex Specter (kisebb)
Éles Érzék (Kisebb) (látás)
Hűséges (kisebb)
Enyveskezű (kisebb)
Fegyverekd6Fegyverkészítésd8Nehéz fegyverekd6Robbantásd8Atlétikad4..Rejtettségd4..Közelharcd4..Pilótad4..Túlélésd6Űrbend8Pusztakezes harcd6..Műszaki Ismeretekd4..Észlelésd6Nyomkövetés d8Távolsági fegyverekd6..
Off-Topic: megjelenítés
A specializációhoz az alap szakértelemnek d6nak kell lennie. A d4-esekre nem tudsz felvenni.
Fegyverek: 6 - fegyverkészítés: 8
Nehéz fegyverek: 6 - robbantás: 8
Atlétika: 4
Rejtettség: 4 - eszköz hatástalanítása: 6
közelharc: 4
pilóta: 4 - légi navigáció: 6
túlélés: 6 - űr túlélés: 8
pusztakezes harc: 4
műszaki ismeretek: 4 - műszaki biztonsági rendszerek: 6
észlelés: 6 - nyomkövetés: 8
távolsági fegyverek: 6
Előtörténet
Spoiler: megjelenítésSötét van. Úgy érzem, mintha a semmiben lebegnék. A tudatom homályos és ködös emlékekben úszik, amik néha valóságnak, néha meg álomnak tűnnek. A felvillanó fények és hangok ismerősnek hatnak, de a szemem nem tudom kinyitni. A levegő ami a tüdőmbe árad, azt is valami ritmus szabályozná..
Ki vagyok? Miért van sötét körülöttem? Hol vagyok? Ezek is ilyen kérdések villannak belém, hogy rájöjjek mit keresek ezen a helyen. Ha egyáltalán létezik ez a hely, és nem álmodom. Álom... most megint villan egy arc, akit jól ismerek. Helen... a nejem... oly csodás mosollyal néz rám, amit soha nem felejtek. Rég volt.. már nem láthatom. Meghalt. Nagyon régen. Az idő gyorsan pereg.. milyen idő? Most nem érzek semmit. Az ég világon semmit.... Csak a sötét és a hangok, amik veszélyt jeleznek. Próbálok mozogni, de nem mozdulnak a tagjaim. Hol vagyok? Miért zúgnak egyre hangosabban a szirénák? Hideg van, egyre hidegebb... A szemem lassan nyílik, és a látvány egy újabb érthetetlen helyzetbe hoz. Felettem egy törött kabintető amit törmelékek és lángnyelvek borítanak. Ez is álom? Vagy valóság? A szemem újra lehunyom, hogy újra a nejem arcát láthassam, s azt, ahogy táncol a parton.. Olyan szép volt és gondtalan.. foghattam a kezét, ölelhettem. Minden olyan szép volt, olyan gyönyörű.... a háború előtt. A seregben minden nap a túlélésre kellett koncentrálni. Halál vett körül minden percben... Golyók süvítettek mellettem....Minden létező módszert tanultam, hogy túléljem a lehetetlent...Már kezd derengeni... Tiszt voltam... azt hiszem, hadnagy, egy alakulatnál... Szövetségieknél?... Azt hiszem, hogy igen... Vagy ez is egy álom? Miért ilyen homályos minden számomra? A sötétség még mindig körbevesz, ahogy a zaj...
Helen... ha újra foghatnám a kezed és melletted lehetnék... minden rendben lenne. Az ítélet.. amit a nyakamba varrtak... aztán a végrehajtás és a sötétség... a végtelen csend egy apró kabinba zárva. Most is a mozdulatlanságra kárhoztatva. Sok mindent felejtettem, de vannak dolgok, amikre még emlékszem. A harcok, menekülések, robbanások. Rengeteg üvöltő ember látványa villódzik a csukott szemem előtt, ahogy a fegyverek, lángok, űrsiklók, lángok.. mindig ismétlődik ..
Igen. Most már emlékszem. Vér és sok halál volt körülöttem, ahogy a letépett végtagok a robbanások után beterítettek mindent. Nem volt semmi esély megmenekülni a tűzharcban, csak egy módon... a fekete zsákban, amiből senki sem szabadul. Én is itt volnék? A halál torkában?
Nem. Még nem haltam meg! A kezem mozdítanám, de ugyanúgy mereven a testem mellett van, ahogy a lábaim. Szűk és sötét helyen vagyok, de a hideget mégis érzékelem. Lassan újra kinyitom a szemem, talán most végre a valóságban leszek és nem a képzelet mezsgyéjén. A zaj már fülsiketítőbb mint előbb, és a hidegtől sem remegek, inkább egyre kellemesebbnek érzem a külső hómérsékletet. A lángok a fejem felett magasba csapnak, aztán valami megragad és kiránt ebből a szűk és mozdulatlan kapszulából. Még hálát is éreznék emiatt, hogy megszabadulok a köztes állapotból, ami a valóság és az álom közt lebegtetett. A tudatom tiszta és most már a testem is mozdul, csak azt nem tudom, hogy hová visznek. A szemem előtt peregnek a múltam emlékei, és a lángokban álló helyiség romba dőlt falai. A fejem felett beszéd hangzik, amit igyekszem értelmezni, de csak lassan fogom fel. Kábult vagyok, de bármit is nyomtak belém, az kiürül idő után a szervezetemből. A vonszolás után eleresztenek az eddig fogva tartó kezek és a padlóra zuhanok. A testem valamiért alig mozog, de aztán a fejemet sikerül lassan felemelnem a hang forrása felé.
-Áhhh, Mr. Walters! Örülök, hogy életben találtuk! Ideje rendeznünk a dolgunkat!- a férfi a látszat alapján ismer engem, bár én még nem teljesen értem miről beszél.
-Ismerjük egymást?- kérdésemet őszintén teszem fel, mert jelenleg fogalmam sincs kicsoda és én mit keresek itt.
-Ez most komoly?!- tárja szét a karját, miközben közelebb lép. -Ugye csak hülyéskedik Mr. Walters?! Csak nem azt akarod mondani, hogy nem emlékszel egy jó barátra?
-Nos... attól tartok, hogy sok minden kiesett az elmúlt időben. Mennyi időről beszélünk ?- kérdezem, hátha valamit megtudhatok, hogy mennyi ideje voltam ebben a számomra megmagyarázhatatlan állapot között.
-Úgy értsem, hogy nem emlékszik semmire az elmúlt 3 évre?- meglepettség hallatszik a hangján, mert erre talán nem számított. Mi tagadás, engem is hideg-zuhanyként ért, hogy években mérhető a hibernálásom...vagy bármilyen helyen is időztem bezárva a semmi közepén.
-Sebaj! Majd felelevenítem számodra!- hajol közelebb hozzám és a másik pillanatban az ökle sújt le az államra. A sötétség ismét elragad, de ez nem olyan amiben eddig lebegtem.
A nevem...Frank Walters...A szövetség kötelékében szolgáltam...hadnagy voltam... most már nem tartozom közéjük... olyanért ítéltek el, amit nem követtem el... most már nem tartozom oda... számkivetett lettem...úgy 3 éve...ezek szerint. Ezzel a gondolatokkal zuhanok az öntudatlanságba, ami után fogalmam sincs, hogy hol fogok felébredni. ...Helen... nagyon hiányzol, Kedvesem... Adj erőt nekem, hogy életben maradjak, mert nem tudom mi fog rám várni nélküled.
Navigáció
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése