Jól esik odabújni az óvó karok -a képletes védőszárnyak- alá. És van az a pont ahol már ő sem érzi azt, küzdenie, bizonyítania kell. Ezredéves entitás, a hajnal aranyszárnyú elohimja pont ilyen lesz.
- Most rajtam tölti ki az egész emberiség iránt érzett dühét? Nagyszerű lesz...-sóhajt ismét egyet, s tekintetük csak a távoli horizonton találkozik. meg se rezzen a kürtre, itt volt az ideje az indulásnak. ösztönösen teszi Kócos fejére nyugtatólag közben a kezét, oda se figyelve a mozdulat hiábavalóságára.
- Igen az emberiség sokat változott az ezelőtti tízezer évhez képest, talán az utolsó századokban még gyorsabb volt ez a változás. Ennek a változásnak vannak jó hozadékai, például, hogy nem megöljük, hanem segítjük a drogosokat. khm. És persze negatív is bőven, ilyen a környezetszennyezés, és az atombombák. Közben meg ott vannak az energiát adó atomerőművek. A változás az ilyen. Már nem tudom ki mondta, hogy "A hidrogén egy egyszerű dolog, mégis a nők a hajukat szőkítik vele, a férfiak bombát készítenek belőle." Ahogy a szabad akarat, attól függ hogyan, mire használod, ártó, vagy segítő lehet.
Belefeledkezik éles gesztikulálással a mondandójába, s mivel ebben nincs semmi titokzatos, az a pár felé küldött pillantás sem érdekli onnét a másik korlát irányából. S csak a következő mondatoknál veszi majd visszább a hangerőt, a csapkodó szél, a sirályok vijjogása nekik kedvez, elveszik a mondandójuk a hangzavarban.
- Ha nem jön el hozzám, hogy beszéljek vele? Elég kimondanom a nevét, és figyel? Mint.. mintha imádkoznék? Hallani is fogom őt a fejemben?
Azért bőven vannak kérdések, és lehetőség az aggodalomra, hogyan is lesz majd ezentúl? Könnyebb vagy vajon nehezebb volna megbirkóznia ezzel a változással, ha az élete a szokott mederben folyna? Ha... mennyi ha, mennyi befejezett lehetőség. Ezekre sosem kap választ már.
- Hát eddig rendőr voltam, csak annak se túl jó. Nem jöttem ki a feletteseimmel, rosszul tűröm az ostobaságot főleg ha az parancsok formájában jön.
Elhúzza a száját, von picit a vállán is. Igen, eddig valahogy még a küzdelmek ellenére is egyenes vonalon mozgott az élete, a következő cél mindig a szeme előtt lebegett. De most?
- Most valami mást kéne csinálnom, valami teljesen mást. Csak nem tudom mi az, lehet fagylaltot kéne árulnom a parton- s , hogy ez nem komoly szándék, talán még Eligornak is leeshet, annak ellenére, hogy nem Lamashu.
- Hát azért repülni...meg... Naaa -most már ő is átveszi ezt a megnevezést- ő nem is tudom mit tud? Kopoltyúval lélegzik a víz alatt? És az se kevés ahogy a bokám helyrehozta, csak egy érintéssel.
Elég felidéznie az érintést, hogy fázós-fájdalmasan borzongjon össze. Ismét érezni véli a fájdalmat, ami a combja tövétől kúszott a szívéig, hogy végül a tenyerén távozva hagyjon örök nyomot. megérintve, megszorítva a sebet, nem is olyan rég keletkezett az, ismét erőt vesz rajta a keserűség, de immár a düh nélkül. Még mindig becsapottnak érzi magát, de már talán megérti azt a másikat tettének okáról. Ettől ez nem fáj kevésbé.