:
Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első reggel
Résztvevők: Elassor
A fényes Napkorong fejem felett állomásozik, amikor a hatalmas teknőskolosszus feje lebukik a víz alá, jelezvén azt, hogy itt az idő a hajó meglátogatására. Mire a "kikötőhöz" érek, amely az a hely, ahová akkor kötött ki a Kufár, amikor első ízben megláttuk a szigetet, a hajó már ott áll, és a szigeten tartózkodik Xao kapitány, aki éppen átveszi a Shoarral ház "ajándékát", tehát az ellátmányt, a legénység részére. Miközben nézem a hajót, az elmémben küzdenek egymással az ötletek és elméletek, illetve a gondolatok. Mindegyik a maga igazát akarja, így egy káosz uralkodik most ott, hol rendezetten kéne álniuk a dolgoknak. A többség afelől kíván meggyőzni, hogy amit csinálok, a legnagyobb ostobaság amelyet valaha megtehettem volna, és még megemlíteni ezt mások előtt, főképp a Kufár előtt egyszerűen a legroszabb lehetőségeim egyike.
Másrészt mégiscsak túl erős az elhatározottságom, hogy apró gondolatfoszlányok megrengethessék azt.
Így hát elindulok a hajó felé, és a kapitány hamar észre is vesz, és tréfásan rákérdez arra, mi okból kívánom a sziget kényelmét feláldozni a hajóért.
-Üdvözlöm uram! Azt ne mondja, hogy hiányzott a kabinja!Arcomon egy jókedélyű mosoly jelenik meg.
- Pedig azt akartam. Már annyira hiányzott a vizen sodródó fa nyikorgása és a falakon is áthallattszódó horkolása valakinek, hogy muszály volt visszatérnem. - Bár meg kell vallanom, hogy ez utóbbi egy igen erös túlzás volt, mert az alvók szuszogását sosem hallottam.
- Valójában pár holmiért jöttem, elsősorban.
"Legfőképpen a Kufár barátságáért... Mármint, bolond lennék a barátságáért felkeresnem őt, mert csak egy félkegyelmű gondolhat abban, hogy ósszebarátkozzon egy kereskedő szellemlénnyel. Sokkal inkább a támogatását és segítségét kívánom megszerezni."
Ezek után köszöntöm formailag, jelzéssel is a kapitányt, majd a hajó fedélzetére lépek, ahonnan első utam a raktérbe vezet, a Kufár szobájához.
Amint elnyel a hajó, megpillantom Osát, Xao kapitány gyermek segítőjét amint az állatokat, pontosabban a kovács szamarát etette, majd amikor hallotta, hogy hiába hívom a Kufárt a szobájából, felém fordul.
-Uram, ott nincs senki – a kabin üres – A Kufár mindenhol ott van, és mindent hall –
Bár mondandóját már azt hiszem, hallottam korában, nincs benne újdonság, csupán annyi, hogy jelenleg a Kufár nem tartózkodik a szobájában.
- Igazad van, nincs ott senki, de ha mindent hall. - nézek felé kedvesen mosolyogva. -
Azért így mégis személyesebb, mintha a fedélzeten kezdenék kiáltozni érte. - egy kaccsintás kíséretében fejezem be mondandómat, majd hamarosan már meg is jelenik a kereskedő a lépcsőn.
Szememet körbehordozom rajta, felmérem őt.
"Magas, akár délceg is lehetne, ha nem volna elhízva."
A Kufár hamarosan elküldeti Osát, hogy segítsen valamiben a kapitánynak, majd egyből a tárgyra térek. Miután elmondom kívánságom, "ahogy sejtettem, a kalmár nem akar majd önként és dalolva segíteni, meg kell próbálnom egy mérgező hálóba csalni."
-
Értem én, nem is tudom, hogy miért is gondoltam azt, hogy tudna segíteni. - nézek a talaj felé. -
Talán abból gondoltam, hogy olyan sok legendát mesélt a legénység, mikor ön sietett a megmentésükre. Persze busás jutalom fejében. Úgy véltem, hogy maga, mint a Kufár Szelleme igazán sok mindent meg tud csinálni, el tud intézni, mint szellem... Ugyebár? - azért rákérdezek, nehogy megsértődjön valamin. -
mint szellem nem is lehet magának oly nehéz megtudnia a részleteket. Elvégre nem ez lenne az első nagy tett amit véghezvinne. Azonban, ha jól értettem, nem tud segíteni nekem. Elláthatom esetleg, egy kis úti tanáccsal? Most, Schiosihoróról jutott az eszembe. Úgy tudom, a célállomásunknak volt egy legendája, egy óriáskígyóról szólt, mely hatalmas volt és oly erős mint az a teknős kolosszus ott a sziget alatt. Ez a vizikígyó a városnál letelepedett, és rutinos életet élt, melyben sosem vállalt semmi kihívást, így mikor szembekerült azzal a teknőssel, már nem volt oly erős, mint egykor, nem tudta felvenni a versenyt a nála sokkal edzettebb riválisával. Remélem ez nem fog megtörténni ön alatt, de úgy hiszem, a nehéznek tűnő kihívásokat, melyeknek fizettsége is van, nem biztos, hogy megéri kényelmességből elutasítani. A berozsdásodott varázslatos acélkardnál még a vaspenge is hasznosabb. - - válaszolom neki, kedves mosollyal, és apró biccentéssel