Először rámered Theóra, hogy kerültek hirtelen az óceán mélyéről az űr végtelenjébe, aztán egyszerre kacagnak fel.
- Én biztos vagyok benne, hogy ennek a legendának is van valóságalapja, csak úgy mint az Amazonok szigetének. Noha a valóság közel sem annyira lehet romantikus, mint amiről a mai legenda szól. Az amazonok, vagy nők szigete is létezett. Eredetileg azokat a nőket űzték oda akik kényelmetlenné váltak a férjeiknek, majd azokat akik nem voltak elég termékenyek. persze nagyjából semmi felszereléssel, így akik túlélték a kezdeteket a legkeményebb nők voltak, nem csoda hát ha elterjedt a legenda róluk, felvették a versenyt harcban bármely férfival.
Aztán villan a a szeme, vagy talán csak a villám fényét tükrözi, de meghül a hangulata, szavai is. Theo ismét egy érzékeny pontjára tapintott, de nem a jó értelemben.
-Nem, az okostojás tudósok, nem fosztják ki a helyeket amiket ismét felfedeznek. Miért volna jobb helye egy kerámiának a tenger fenekén, mint egy múzeumban ahol bárki megnézheti, ahol megérintheti őt a történelem, a múltunk? -A szenvedély a hangjából szinte szúr. Bár nem töltött sok időt az anyjával, amit mégis annak minden percét magáénak tudja. osztozik a szenvedélyében, az sem lehetetlen ezt a temperamentumot nem az apjától örökölte.
- Akikre te gondolsz azok a fosztogatók, a valódi kalózok. Sokszor a tudósok után mennek, ezért is tartják titokban a feltárandó helyeket. De számtalan alkalom van, hogy mire eljutnak egy ókori roncsig, addigra már szinte semmit nem találnak, aprópénzre váltotta a felbecsülhetetlen múltat néhány mocsok.
Ha nem a saját konyhakövén állna, bizony ki is köpne. Semmivel se tartja őket többre mint kistílű fosztogatókat az utcán.
Néhány tányér hangosabban csörren a helyén, aztán oldódni fog a hangulat, hogy szinte nyoma se maradjon. talán a jókor jött bók teszi.
-Még kislányként, szerettem volna balerina lenni, de nem voltam elég tehetséges, vagy csak elég kitartó. Nem is tudom megmondani hogyan, kikopott a tánc az életemből, más érdekelt. A ruganyosságom megmaradt, elég jó testi adottságokkal rendelkezem-hogy kissé kétértelműre sikeredett ez a megállapítás, cseppet se bánja.
-No, nem, nem nem.. ezt te sem gondoltad komolyan!- rázza a fejét határozottan, fekete felhő lesz az arca előtt, ahogy a hajszálai kendőzik vonásait. Nevetésében lesz valami kényszeredettség. Meglehet nem akkora vadóc, mint elsőre látszik, avagy valami nagyobb titok lappang a háttérben.
Aztán belefeledkezik a táncba, a férfi tekintetében elveszik. Nincs konyhakő, sem vihar. Mély tő tükrén jár csábtáncot két lidérc az éjszakában. Hívják egymást, csalják egymást, a csillagokat, a világot. Talán nincs is zene, a szív veri a ritmust, s magától mozdul a kéz és a láb. Ősi ösztön, az első sámánok esőtánca, az első asszonyok dala a vajúdó körül. Az élet és a halál körforgása, a végtelen.