M.A.G.U.S. > Kétes hozomány

Kétes hozomány - játéktér

(1/4) > >>

Cyrgaan KheaLorn:


Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam
mivel az igaz útat nem lelém.

Ó szörnyű elbeszélni, mi van ottan
s milyen e sűrű, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.

A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, ami ott találtam,
Hallanod kell, mit láttam az uton.

Dante Alighieri

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3701. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 1. napja

"Jöjj hát, borom, te drága,
Te hallgatag barát,
Fogadós, ki vízzel pancsol,
Szétrúgom a farát.
Ki bort iszik, a jövendőbe,
Vidáman tekint,
Az Ég ezerszer áldja meg
E Folyékony Rubint."

A meleg évszak kezdete minden évben boldogságot költöztet a szívekbe északon és délen egyaránt, függetlenül attól, ki milyen égi hatalmasságot ismer el uraként. A zord tél, a hideg után az Élet végtelen körforgásának egy újabb epizódja következik: rügyek pattannak, szárba szökkennek a magok, dermedt álmából ébred állat és ember egyaránt.

Haonwell fehér tornyokkal ékes, hatalmas városára egyelőre bágyadtan, de kellemesen sütött a tavaszi nap. A levegő megtelt élettel, illatokkal, az ébredező város reggeli hangjai is megváltoztak, mintha pár hónappal ezelőtt nem is tél lett volna, amikor a Traidlan felől súlyos, szürke hófellegek kúsznak a város fölé, komor hangulatukat rányomva az alattuk élő emberekre.
Ki ne hallott volna már a Dal Havának ünnepségeiről? Észak hercegségeinek lakói és a világ számos pontjáról érkező vendégek méltóképp megünneplik a tél elmúltát, a heteken át tartó ünnepségsorozat a Csillagköpenyű Lantos dicsőségét hirdeti.
Ilyenkor mintha maguk az Istenek is közelebbről szemlélnék néhány halandó sorsát…

Cyrgaan KheaLorn:
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Teucras vil Dein-Laur (Kirvano Kien), Simeon Kayl (Rigor Mortis)

Simeon Kayl

Megkönnyebbülve sóhajtasz fel, ahogy meglátod Haonwell városának ismerős, karcsú tornyait. Hosszú volt az út Magrasból, az Unióból, megfordult a fejedben, hogy egy pár hétig inkább élvezed az otthon nyugalmát és melegét. Szép dolog a kalandor lét, de azért nem lebecsülendő a nyergen senyvedés után a hintaszék a nagyszobában sem. Főleg egy jó kupa erigowi Farkasvérrel.
A Zemel lábain futó régi kyr úton léptetsz, és megállsz az egyik domborulaton, hogy szemügyre vehesd az alant elterülő lapály közepén, a tavaszi napfényben büszkén fürdőző falakat, palotákat.
A széles úton előtted is több szekeret, lovasokat, gyalogosan sétálókat látsz – néhány, erigowi csepűrágónak tűnő alakot egy fertályórával ezelőtt hagytál magad mögött. Hiába, a Dal Havának híres-hírhedt ünnepségei messze földről vonzanak mindenkit, aki a pyarroni istenek igazságát vallja – és gyakran olyanokét is, akik nem.
Emlékszel még azokból az időkből, amikor a Gárda egyenruháját hordtad, hogy ebben a hónapban volt a leginkább feszített a szolgálat. Persze a Lapályon vagy a Yattyrban így is történtek olyan dolgok, amikre nem lehetett büszke a városőrség, de ezeket az eseteket és a nyomukban elharapózó szóbeszédeket már akkor is remek érzékkel indították útnak a feledés mocsara felé…
Megigazítod a kardot az oldaladon, és lovadat újfent haladásra ösztökéled.

Még egy fél napba telik, mire eléred a Vízikaput. A belépésre várók sora hosszan kígyózik, többen szúrós szemmel néznek tád, ahogy a szekerek sora mellett előrehaladsz. Még akkor is, ha jogosan teszed, a rostokolók mindenkire irigyek, akik mentesülnek a várakozás alól. Már messziről látod az őrség egyenruháját viselő katonákat, akik a kapupénzt szedik a belépőktől.
Egyiküket – a tíznagyot – messziről megismered hórihorgas alakjáról és óriási sasorráról, évekig szolgált alattad. Mindenki Karvalynak gúnyolta a háta mögött, de az igazi neve Marel. Amikor észrevesz, látod az arcán a felismerést, de visszafogottan viselkedik.
- Hagyd, fiú! – szól oda egy tejfelesképű újoncnak, aki nem ismer, és már elő akarja citálni a hivatalos szöveget.
Int, hogy kövesd, és a tíznagyi szobába vezet, ami a kapu egyik sok láb magas tornyában található. Borral teli kupával és hellyel kínál a nehéz tölgyfa asztalnál, majd ő is leül.
- Alborne hozta, kapitány úr. – néz rád mosolyogva, tisztelgésre emelve a kupáját. Ő is azok közé tartozik, akik még mindig a régi rangjelzésed használják, nem törődve az eltelt évekkel. Talán kérdezne még valamit, udvariasságból, vagy talán kíváncsiságból, de végül csak fúj egyet.
- Di Videro kapitány parancsát kell átadnom önnek, mely szerint az esti őrségváltáskor várja önt a Laktanyában.
Alaris Di Videro a parancsnokság magas rangú tisztje, akitől már többször kaptál megbízatást. Attól tartasz, hogy a békés pihengetésnek azelőtt vége lesz, hogy úgy igazándiból belekezdenél. A kötelességtudat mégis meggátol abban, hogy nemet mondj, szerencsére az esti őrségváltás Antoh órájában van, így addig még van jó néhány órád.


Teucras vil Dein-Laur

Kevesen ismerik a Fény Urának kolostorerődjét, amely Ronse városától északra, a Tengeri-Traidlan lábainál bújik meg. Pedig évszázadok óta áll már, falai között az elmélkedést, elvonulást kereső papok tartózkodnak leginkább, akik pihenésre vágynak távol a világ zajától.
Az elmúlt néhány hetet itt töltötted, miután Urad szolgálatában a távoli Tongoriából visszatértél. Érdekes tapasztalatokkal gyarapodtál az egykorvolt Cranta maradványain tengődő törzsek mágikus illetve szeráfi mágiájával kapcsolatban, de a ködlepte hegyek mélyén lappangó gonoszság próbára tette elmédet és lelkedet egyaránt.
A különös, kívülállók számára idegen szépségű, számodra azonban mégis ismerős falak között ráleltél a megnyugvásra, és hosszas meditációkkal megszabadultál a felesleges dolgoktól és rendszerezted elmédben illetve tekercseken a fontosakat.
Este nyugodtan hajtod álomra a fejed.

Egy emberalakot látsz, arcán különös, szarvakkal díszített, rémisztő, mégis megkapóan szép sisakkal, talán maszkkal. Ódon vár falain áll, körülötte zöld tengerként hullámzik az erdő, mintha életre keltek volna a fák. Az ég vörös, óriási fekete fellegek suhannak rajta, az alak hosszú fekete hajába orkánerejű szél kap.
A körülötted felragyogó fényaura megvéd az időjárás viszontagságaitól, azonban a roppant alak észrevesz. Feje feléd fordul, vöröses szemei meredten néznek rád. Aztán hátraveti a fejét, és nem evilági hangon felkacag.

Kinyitod a szemed. A falak megnyugtató hűvöst sugároznak feléd, a melletted álló asztalon a tegnap félbehagyott tekercs – egy levél édesanyádnak, a távoli Erionba.
Felülsz, de az álom képei nem engednek nyugtot.
Urad üzent – úgy látszik, újra útnak kell indulnod hamarosan. Kopogtatást hallasz az ajtón, majd az egyik fiatal akolita hangját:
- Terios könyvtáros hívat, uram.

Cyrgaan KheaLorn:
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Caroline Azurre (Caroline Azurre), Éji Árny (Filio Mortale)

Caroline Azurre

Jaril nagyot ásít a bakon, majd bosszús nyögéssel oldalra hanyatlik.
- Istenek az égben, ha ennyire lassúak, véget ér az egész hacacáré, mire a falakon belülre jutunk! – fakad ki bosszúsan, miközben hanyatt fordul, és karját a feje alá téve elhelyezkedik. Előtte a társulat társzekerét vontató igások is csak unottan legyeznek a farkukkal – már fertályórája is megvan tán, hogy utoljára előrébb jutottatok.
A látványra, igaz, nem lehet panasz. Előtted Haonwell városának Vízikapuja, igaz, vagy negyedmérföldnyire, mögötte a Selva túlpartján világos falak magasodnak. Mögötte égbeszökő tornyok, büszke paloták látszanak. A kapu előtt társzekerek hosszú sora kígyózik, tele a Dal Havának ünnepségére igyekvő csepűrágók, mutatványosok, énekmondók, előadók várják a belépést a hercegi fővárosba.
- Ha ezt tudom, a Treis felől megyünk… - bosszankodik tovább Jaril, a társulat vezetője, illetve az elmúlt néhány hónapban alkalmi szeretőd is. Nem, mintha nagyon áhítoztál volna rá, bár fennen hangoztatja mindig, hogy milyen „kapós” a szebbik nem körében. Amikor befogadtak néhány hónappal ezelőtt, a társaság tagjai nem igazán néztek jó szemmel – különösen a dzsad testvérek, Erima és Kharifa. Kiváló táncosok, és egyébként jó kedélyű, sokat látott nők, de jelenlétedhez csak lassan szoktak hozzá. Jaril szava azonban a kis társaságon belül parancs, és ezért csendben tűrtek, míg az együtt töltött idő rendezte a kapcsolatotokat. Jaril később jelezte feléd, hogy ideje volna valamiféle „hálát” tanúsítanod emiatt, így kerültél vele közelebbi kapcsolatba. Az utóbbi időben mintha különösen kötődne hozzád, hasznos lehet még…
A két szürke parancsszó nélkül előrébb vontatja a kocsit, te pedig a továbbra is bosszúsan fújtató férfi mellett ülve a lehetőségeidet veszed számba. Ez a társulat már a sokadik a sorban, akikhez hosszabb-rövidebb időre csatlakoztál, de most mégis úgy érzed, hogy lassan elérkezik a változtatás ideje. Itt, az ünnepségek forgatagában talán nem lesz nehéz egy alkalmas pillanatban faképnél hagyni a társaságot. Még akkor is, ha a korábbiakhoz képest egészen jó csapat – saját céljaid ki fogják nőni a lehetőségeiket.
Jaril közben a tervezett előadásokról kezd beszélni. Az a két-három ismert darab, amit szívesen játszanak a társaság tagjai, különféle felosztásban, napjában többször. Esetleg lehetnének különlegesebb előadások, vagy talán…
Hangja ezen a ponton szinte zsongássá csendesül a füledben, elmédet más gondolatok kötik le. Úgy tervezted, ha eljutsz a Szövetség területére, majd tudni fogod, merre indulj tovább, most mégis van egy olyan érzésed mintha sötétben tapogatóznál. Egy kicsit úrrá is lesz rajtad a kétségbeesés, de valami azt súgja, hogy jó úton jársz.
Hirtelen Jaril csendben marad, te pedig csak pár másodperc múlva figyelsz fel a csöndre. Felkapod a fejed – a férfi kérdő tekintettel bámul rád.


Éji Árny:

A Kradnak, a tudás pyarroni istenének szentelt tempom kapuja mellett állva, hátadat a falnak vetve szemléled a Yattyr utcai forgatagát. Lassan kezded megunni a téged minden egyes alkalommal megbámuló járókelők tekintetét, így inkább - sokadszor- sétára indulsz a templom melletti híres Füvészkertben. Jobban is érzed magad a gondosan karban tartott, fűszernövények tucatjainak otthont adó ágyások között, ahol korán ébredő méhek döngicsélnek a tél elmúltával a leggyorsabban nyíló virágokon. Orrodba szagok egész garmadája áramlott, már-már a követhetetlenségig összekuszálódva.
Odébb, a fák alatt múlik csak el az erős szag, bár így is szinte prüszkölnöd kellett tőle a lassan forgó szellőben. Kisvártatva érzékeny füleid közeledő lépteket jeleznek. Bár az ütemből pontosan tudod, hogy ki közeledik, ahogy orrod a levegőbe emeled, a szél olyan illatot hoz, ami megerősíti, amit már addig is tudtál. A bárdnő közelít.
Közben átfut az elméden a gondolat, hogy ez olyasvalami, amit az emberek sosem fognak megérteni. Csökött érzékeik a valóság jelentős részétől fosztják meg őket. Akárhogy álcázzák külsejüket, változtatják meg a hangjukat, tanulják a megtévesztés magasiskoláját, vagy akár használnak mágiát… A szaguk, az árulja el őket.
Lumina előbukkan az útkanyarulatból.
- Örülök, hogy itt talállak – szól mosolyogva. Tudod, ő is jobban szereti a városoknál a fák lombjának suhogását.
- Derultól jövök. Azt mondta, még van néhány dolog, amit a fóliánstárban meg kell néznie. – biccent fejével a hatalmas, fehér falú rendház felé. – Ha meguntad már a várakozást és a semmittevést, elkísérhetnél.
Igaz, ami igaz, a türelmes, tétlen várakozás nem tartozik az erősségeid közé. Ráadásul már két hete élvezitek a város vendégszeretetét, és nem bánnád, ha történne már valami azon kívül, hogy elkíséred néhanapján a lovagot a Krad-rendházba. Valami készülőben van, azt a csontjaidban is érzed, mert a lovag a szokásosnál is kevesebbet beszél a terveiről. Tapasztalatod szerint ez pedig azt jelenti, hogy a társaság nemsokára útra kel.
Lumina közben egy halványrózsaszín virágot szimatol, kezeit a növény levelein végighúzva halkan suttog hozzá.

Caroline Azurre:


Néhány hónapja verődtem egy cirkuszi csapathoz, akikkel most is úton vagyok. A Társulat vezetője Jaril... mondjuk úgy, hogy nem éppen kellemetlen külsejű alak...de azon kívül, hogy a "befogadásáért" hálát vár tőlem testileg..nem emelte a szemembe igazi férfinek. Igaz, hogy a testi vágyaimat kielégíti, és a tagok rosszalló pillantásaitól is "megvéd", ezen kívül nem kötődöm hozzá. Vagyis..ő inkább ezt hiszi és ameddig előnyöm származik belőle, addig nem vetek véget az ábrándozásainak. Amúgy meg sokat nem kellett tennem, hogy a karjaiba emeljen.. minden férfi egyforma.... Ahogy a vágyaik is. Na, de most végre Haonwellbe érkezünk egy nagyobb városba, ahol a forgatag és a lehetőségek is megsokszorozódnak a céljaim eléréséhez. Nem mondtam le azokról a terveimről, hogy a kezembe vegyem a sorsom és visszakaphassam azt ami engem illet. Talán most jöhet el az alkalom, hogy más utakat keresve induljak el a célom felé. S ha ehhez találok valakit aki segítene...az sem lenne hátrányomra.
A kapu előtt irdatlan tömeg és torlódás van. Szinte egymást érik a Mutatványosok, Kereskedők és Árusok. Minden szín, forma és illat kering körülöttünk. Jaril nehezményezi a lassú haladásunkat, bár én nem vagyok egy türelmetlen fajta...ha csak nem hátráltatja az akaratomat valamire.
A bakon ülve a fejemet lassan forgatva nézelődöm a csuklyám alatt. Tudom, hogy ha nem így tennék, akkor állandó pillantásokkal követnének az emberek. Nem azért, mert a Társulatban tag vagyok...hanem, mert eléggé kitűnök a külsőmmel az "átlagtól". Volt már rá példa, hogy könnyű prédának tartottak és a várakozásuk ellenkezője történt. Nem vagyok arra a tettemre büszke, de megvédem magam, ha kell...
Most viszont az átlagosnál jobban merülök el a gondolataimban, nézve a tömeget. Még Jaril szavai sem érdekelnek, mivel csak morgolódni tud, ha valami lassú... ezt már megszoktam tőle. A többiek meg eleve nem izgatnak és jól tudom, hogy nem is néznek engem jó szemmel amióta itt vagyok köztük. Sorra lehetőséget kerestek, hogy piszkálhassanak, de még ők sem mernek ellenkezni Jarillal. Legalább ez itt törvény. Nekik.
-Bocsi Jaril. Elkalandoztam a gondolataimban. Teljesen jó a műsorterved!- nézek rá egy kedves mosollyal, bár fogalmam sincs mi lehet ennyire fontos, hogy egyenesen kérdőre von a merengésemért.
-Mikor jutunk be? Sokat kell még várni?- teszem hozzá gyorsan. Ne higgye, hogy nem hallottam amit mondott, csak éppen nem válaszoltam azonnal. Közben a gyülekezetet nézem és ha más nem is, a sokféle ember elég színes és izgalmas kavalkádot alkot. Úgy érzem, hogy itt lesz ami változást hoz nekem...és remélem, hogy az elképzelésem szerint fog történni.
Kicsit fészkelődve mocorgok az ülésen, mint aki elzsibbadt tagokkal van, hogy lássa izgatottságomat, ahogy ő teszi. Izgatott vagyok valóban, de nem a műsorkiosztás miatt. De ezt neki nem kell tudnia, ahogy sok minden mást se...

Filio Mortale:
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Éji Árny (Filio Mortale)

Éji Árny:

A templom kapuja mellet érzékszerveimet elárasztják és megtöltik a város ingerei, cseppet sem kellemes ingerei a vadonhoz képest a szag az, ami elviselhetetlen számomra néha, ezért a bámuló tekintetek és a kellemetlen szagok elől a füvészkertbe „menekülök” tudni kell, mikor kell visszavonulót fújni. A kinti forgataghoz képest a füvészkert maga a megtestesült nyugalom eleinte élvezem a tiszta és természetes illatokat ám idővel teljesen eltelítődöm, a koncentráltan jelen lévő növények illatától a természetben sohasem fordulnak elő ennyire sűrűn, mint itt a kert ágyásaiban. Az erős illatok elől a kertben lévő fák árnyékába húzódom vissza.
Előbb hallom Lamina érkezésének hangját, mint érzem meg illatát, igen neki tiszta illata van az emberekkel szemben akik sokszor kellemetlen szagokat árasztanak magukból még elmélkedem egy kicsit az emberek felismerhetőségén minden mesterkedésük ellenére mire Lamina felbukkan az útkanyarulatból és nem alakoskodik, nem kertel egyből a lényegre tér, „Örülök, hogy itt talállak. Derultól jövök. Azt mondta, még van néhány dolog, amit a fóliánstárban meg kell néznie. Ha meguntad már a várakozást és a semmittevést, elkísérhetnél.” – mondja majd egy apró virágban gyönyörködik és beszél hozzá, ezek után nem hinném, hogy körmönfont frázisokban kéne válaszoljak.
- Örülök, hogy látlak, igazán üdítő az illatod ma. – mondom neki mosolyogva, ami lehet, hogy az emberek számára vicsornak hat – Igen meguntam már a várakozást és a semmittevést is, ezért szívesen elkísérlek. De mondd valójában hova is tartunk és mi a célunk, remélem nem csak céltalan lődörgés a városban…

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal