Mesélő: Dierol
Helyszín: A Kufár
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén
Résztvevők: Elassor
Miután megmutattam Kiinának a térképet utána számomra furcsán reagált, és ez nyugtalansággal töltött el. "Talán tudja hogy nem mondok igazat?" "Talán azt is tudná miért vagyok itt?"
Ez egyre mélyebb... És úgy tűnik nem tudok úszni, így minden pillanat fulladással fenyeget.
Másnap én is felkerültem a csónakba, Nem ez az első hajóutam, így dinamikusan le tudok mászni a csónakhoz.
"Egy hosszú kalandos út kezdődik el"
- Jó napot, tudnak valamit mesélni mit találtak a hajón? - kérdezem a csónaktársaimtól, remélve nem gúnyosan és haragosan válaszolnak. Az út során a roncsot szemlélem, vizslatom.
"Régen szép hajó volt de a törések, szakadások, hajó-csonkítások elvették a javát ennek. Megnéztem volna új korában."
Amikor átérünk a Sellőhöz, a matróz urak hozzálátnak a hajó szétszedéséhez. Azonban a titokzatos hangok és a titokzatos hajó miatt a kiráz a hideg.
"A halál bűzét érezni mindenütt... Aszalódott testek és ropogó padlók, titokzatos hangokkal, a tenger elfojtott morgásaival és nyikorgó ajtókkal feldíszítve egy igazi rémálom lehetett. " Szerencsére este álmodunk. Nappal élünk...de.. Mi van ha este álmodjuk a rémálmot nappal meg megéljük?"
Megnézem a holttesteket távolról. "Kevésnek tűnnek egy ekkora hajóhoz. Lehet vannak még itt lenn mások is?"
Majd a fedélzetközbe lépek le, óvatosan haladva, kardomat előhúzva.
"Micsoda kalandos hely... Csak találnék valami értékeset! Vagy olyat ami Nagy Dalba illő! - lépésről lépésre haladok, megvárom míg a szem hozzászokik a sötéthez, így " ha nem is látok jobban... De mások se látnak engem jobban."
Majd, ha végigkutattam, vagy pediglen már a matrózok végeztek, és mindenki indult vissza akkor felmegyek újra a fedélzetre, ha találtam bármit egy egy ruhadarbtól kezdve akármiig azt magamhoz vettem.
Azokat szorongatva mentem vissza a fedélzetre és mászok le a csónakba.
Hátranézve a hajót apró szikrákból keletkezek lángnyelvek nyaldosták, majd végleg a tengerbe sodorták
A további napokban csónakokban eveztek a matrózok, és ezzel haladt előre a Kufár nevezetű hajó. Szerencsére az utasokat felmentették az efféle munka alól. Nem volt szükséges. Mármint szükség lett volna ránk, de tényleg egy - nem is erős- ember evezése maximum napi öt lábbal növelné a megtett távolságot.
"Én pedig ilyen téren.... Ráérek."
Egyazon csónakba kerültem, mint a zsoldoskompánia, és ennek nem igazán örülök. Nem hinném hogy ezek a kifinomult lelkek jól fognak bánni velem. Talán vêletlen vízbe is fulladok... Ki tudja? Az a harcos nő a legroszabb... Bár nem kétlem hogy a finommodorú férfi is szivesen végezne velem... Talán mindegyikük kivéve a nador lányt. Ha ő is jobb lesz ha vízbefojtom magam itt és most. Majd elgondolkozok... Az a fennhéjázó nemesúr vajon most azon agyal hogy végezzen velem? Biztosan tudom hogy ő sem engedne szabadon. Sokkal biztonságosabb egy halott-, mint egy élő nem neked dolgozó informátor.
Másnap azonban újra ott állt a hajó mint tegnap, én csak néha figyelek a beszélgetésre inkább a távolba nézek. Kutatom a tengert, óriáshalakat keresek a távolban. Néha visszapillantok a beszélgetőkre. Éppen a kapitány hirdette ki a tervét. Merjen bárki ellenállni, az vízbe végzi. Veszem észre a matrózok arckifejezésén.
Megrántom a vállam. - Értem jóuram, jól értem, ha evezünk, akkor ugyebár a hajó tagjainak számítunk tíz napig... Azt kérem ne felejtse el eszembe jutattni hogy visszakérjem arra a tíz napra számítandó díjat és a tíznapos munkabéremet. - mondom mosolyogva, az arcát fürkészve, majd megragadok egy lapátot és evezni kezdek. Közben... Már megint az a nő elkezd visszaszövegelni, bár meg kell valljam érve vitathatatlan. Ha a kapitány nem evez őt dobják vízbe. Itt még a Kufár se mentené meg.
Ezután javaslatok ezrei törnek elő. Én csendben figyelek majd beszúrom:
- A hajóroncsok szellemutasait fogjuk be esti munkára. - gondoltam hozzátoldok a hülyeségek sorához egy újabbat.
"Úgy tűnik ezek nem csak kalandozók hanem egytől egyig bűbájosok is hiszen ki ne értette volna félre a pillantásokat. Amikor a Lan nevű férfi mondja hogy a tengervizet ivóvizzé varázsolja, és beszél a tengeri állatokkal."
Kiráz a hideg. Majd Kiina említi hogy a tengervíz halott. Erre még jobban kiráz a hideg. Nem tudom milyen az élő tengervíz, de ha még ez is a halál bűzét ontja magából akkor végem.
Majd előáll a kapitány úr egy végső ötlettel. Remélem működni fog. Közben Osa megkínál teával.
- Köszönöm, kedves magától. - majd aprókat kortyolok belőle.
Majdnem visszaköpöm mikor látom a fáklya megmoccanását.
- Mi a hét ördög fattyja volt ez?!
Idegen nyelven beszélgetnek Kiináék, majd az ismeretlen férfi kiabálni kezd, majd a zsoldosok futva indulnak el a fedélzetközbe.
Mint jó dalnok, a többieket követve megyek utánuk, kiváncsiságtól fűtve.
- Várjanak hova szaladnak!
