Nadír Könnyei - Archívum

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Mentisem magyarázata bőven elegendő számomra a nyakék természetéről. Ennyi érdekelt, és több nem is. Remélhetőleg ez azt jelenti, hogy Lan kezd ráhangolódni a személyemre, ami szintén remélhetőleg nem jár együtt lenézéssel.

Amint belekezd a  Vaninának szánt ékszer részletezésébe, végigtekintek a harcosnőn. Egyfajta kritikus szemmel, hogy mi is állna jól rajta, vajon milyen forma illene hozzá. Pusztán az összhangot keresem, nem pedig valami mást.
Mikor rájövök, hogy Lan nem a szépsége kiemelésére, hanem a nyelvi akadályok leküzdésére szánja a medaliont. Szinte elszégyellem magam mennyire félreértettem a dolgot.

A Légiós megjegyzése arra, hogy Enia nem jöhet velünk egészen megnyugtatna. Nem kell magunkkal cipelni, csupa felesleges dologtól megóvott volna minket ez. Persze nem, nem lehet ennyire egyszerűen nekünk tovább állni, Lannak hála megint bonyolódhatunk bele valamibe. Egy pillanatra eléggé savanykás, kellemetlen arcot vágok, aztán jön a nemesi álarc.
-Enia velünk jön, ha kell kezeskedem érte, viszont nem hagyjuk itt. Ki tudja mikor törnek elő a "sérelmek" némelyik emberből, eleget szenvedett a nő. Remélem elegendő az Anartÿss Ház becsületessége az ügyben.

Kezd előjönni a szeszélyességem újfent, egyre jobban mehetnékem van már. Ha még valakinek megoldjuk az ügyes bajos dolgát, akkor már erélyesebb hangot fogok adni nem tetszésemnek, gondoljon bárki bármit rólam.
-Végeztünk?

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros, fogadó előtti tér
Időpont: tavaszutó, késő délután
Esemény: a nador
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Lándzsás meghallgatja Lant, majd beleegyezően válaszol - hangjából némi megkönnyebbülés hallik ki:
-Mit érdekel ő sors? De nem én dolog. Mehet, de egy polcratevés: ígér, hogy nem enged vissza ide. Majd mond én, hogy eltűnt vihar.
Enia most már láthatólag élénken figyel – próbálja megérteni, hogy mi is zajlik körülötte, és mi lesz a sorsa. Kissé gyanakodva méregeti Lant és Zev úrfit, feltehetőleg azt latolgatja, hogy vajon milyen érdekük diktálhatja azt, hogy magukkal vigyék.

Lassanként elindultok vissza a fogadó fele. Az előtte elterülő kis tér most is szolgál látnivalóval: Keelut beszélget egy másik nadorral a kút mellett. Egyszerű öltözetű, hétköznapi megjelenésű, fehér bőrű vékony férfi. (Bár ezen a környéken elég feltűnő jelenségnek számít) Ruházata finoman cserzett, barna bőrből készült, vállain egy zöldes színű szövetköpeny pihen. Fehér haját számtalan vékony, hosszú fonatba rendezte, mindegyik végén apró ezüst gyűrűvel.  Egyetlen felszerelése a hátán átvetett kisméretű nyílpuska. Keeluttal higgadtan, nyugodtan beszél, mégis érezni tartásában valami fensőbbséget. Ahogy közelebb léptek, rátok pillant – hófehér arcát vörös mintájú törzsi jelek díszítik. Jégkék tekintete hűvösen siklik végig rajtatok, mint a hegyi patakok vize, de ajka szegletében halvány mosoly jelenik meg, ahogy Keelut is felétek fordul, és odasétál hozzátok.
Keelut rá jellemző módon kertelés nélkül közli veletek (abrín):
-Nadírnak máshol nagyobb szüksége van rám, így útjaink elválnak. Ha még tart ez az utazás, mikor a kötelességem véget ért, újra csatlakozok. Borostyánszem Shien tud erről, vár titeket Naoenaóban.  A táborozáshoz szükséges élelem és takarók a fogadósnál vannak összekészítve.
Hogy ki az a Borostyánszem Shien, egy szóval sem említette eddig. Ezzel jobb kezét laza ökölben tartva arca elé emeli, úgy hogy a mutatóujja végigfekszik orrának gerincén, és így biccent felétek.
-Shi’onaata!
Megfordul, és visszasétál a másik nador férfihoz. Az hasonlóképpen elköszön tőletek, majd  felveszi csomagjait, és elindulnak kifele a városból…
Lan engedve kíváncsiságának harmadik szemével rápillant a jövevényre. Már Keelutnál is feltűnt neki, hogy aurája sokkal érzékenyebben reagál a környező, természetes szellemvilágra és aurákra, és van valami meghatározhatatlan plusz színezte – de a másik nador aurája komoly meglepetést tartogat. Az aurája ugyan felépítése hasonlít Keelutéra, de nála Nadÿss mindenhol jelen lévő leheletnyi „ellenállása” körülötte megsűrűsödik, és folyondárként körbeöleli, sőt összekeveredve, beépült az aurájába, már-már elnyomva azt. Hirtelen sejtelme sincs, hogy történhetett mindez, de nem mindennapos jelenség, az biztos.

[Dierol]

Vanina

Lan és Zevran ráveszi a légióst, vigyük magunkkal Eniát. Mélázva nézek a nőre, ő ehhez mit szól.
- Hall te? Jön mi. Vanina nem tud mért, de te jön - teszem azért hozzá vállamat megvonva. - Van takaró, ruha, pénz, valami? - faggatom, mert aligha hiszem, csak annyi vagyona van, amit visel.
Én nem tudom, örüljek-e ennek a fordulatnak vagy sem. Idővel - minél hamarább!- jó lenne tisztázni, hogy a fenébe érte el, rágerjedjen egy fogadónyi férfi. Már csak biztonsági okokból se ártana ezekre a kérdésekre választ kapnom: elég idétlenül nézne ki, ha azon kapnám magam, mindkét uraságot szedhetem le róla, mert rájuk jött a bagzás. Ha az átkos medál volt a ludas a fogadói esetben, az jó, de ha nem... Az nem jó. Aztán az se világos, mért is van nála hamisított úti okmány, s milyen célból is van úton, meg honnan is jött. Nagy Enia körül a bizonytalanság, és nekem az a feladatom, az ilyesmit amennyire lehet, küszöböljem ki a mellől a személy vagy személyek mellől, akiknek védelmére kértek fel.
Ha meg a légynek se árt, már csak azért imádkozhatom, ne legyen púp a hátunkon.

A fogadó előtt kisebb látványosságot kelt a két sápatag férfi. Kíváncsian felvonom a szemöldökömet. Rájuk merek nézni, akár a szemükbe is.
A sokfonatos férfin megakad a szemem. Egész tetszetős a hajviselete. Odahaza pár vagányabb nő már ráfütyült volna. Óhatatlanul mosolyogni kezdek erre az elgondolásra. Lesnének is a déli népek! Errefelé a férfi szokott fütyülni a nőre, ha olyan fajta, de nálunk fordítva is becsúszik néha.
Kíváncsi lettem volna egy nadorra, mint útitárs, erre azt a hírt kapom, távozni készül. Ilyen az én szerencsém. Be kell érnem két úrral, meg egy kútszagú, kissé tépett nővel.
Se a név, amit mond, se a helységé nem mond nekem semmit. Hogyan fogunk odatalálni? Ez már ad okot fejvakarásra.
- Hol van az Naoenao? -kérdem Eniától. Kereskedőnek néz ki, ha az, talán tud mondani valami hasznosat.
A nador kész tények elé állított minket, annyi dolgunk van csak, felszedjük az összekészített holmit, kikérjem Fifit az istállóból... És merre is tovább?

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros, fogadó előtti tér
Időpont: tavaszutó, késő délután
Esemény: a nador
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Lan akarva-akaratlanul is, de az erők síkján szemlélődés közben érdekes és erőteljes szellemlényt vesz észre a nador lábainál. Egy havasi párducra emlékeztet leginkább. Ahogy Lan harmadik szeme rá irányul, szőre felborzolódik, és vicsorogva, félig kúszva, ugrásra készen megindul felé – akár a prédára. Sárga szemeiben baljóslatú a vadászat izgalmának csillogása…

Keelut újsütetű társa megtorpan, hátranéz rátok, és lassan megfordul. Jobb keze hátrakúszik a nyílpuska tusára, de még nem oldja le. Baljával maga előtt tenyérrel lefelé végigsimít a levegőben. Szemöldöke a magasba kúszik, és mintha várna valamire, közben Lanra néz. Keelut értetlenkedve torpan meg, és kérdez valamit a másik nadortól, de az megvonja a vállát. A légiós fogást vált a lándzsáján, Enia pedig behúzódik mögé. Hirtelen feszültséggel lesz terhes a csöndes tér...

[Dierol]

Vanina

Valami történik, míg én azon problémázok, hogyan lesz tovább. Lan rámered a nadorokra, a fonott hajúra főleg. Addigi profán gondolataim egy pillanat alatt elpárolognak.
A fonott hajú keze fegyverére vándorol, de más engem jobban leköt. A mozdulat, amit baljával tesz...
Hagyj békén?
Követem pillantását Lanra. Mm, a szellemnéző...
Feszültség villan közöttünk: a légiós, Enia, a nador... Különösen érzem magam. Nem önt el idegesség, csak valami furcsa nyugalom.
És ugyan azzal a nyugalommal Lan elé állok, úgy, hogy eltakarjam előle a kilátást a nador felé, és tekintetemet a nadoréba kapcsolom. Tartásom könnyeden magabiztos, kezem nincs fegyveren. Fejemet nem billenten oldalra madármód, mint ahogy a nagyvilági urakkal szokásom.
Nem tudom, ki ez a furcsa, festett arcú férfi azzal a sok ékkel a haja végén, de nem érzek félelmet. Pillantásomban nincs agresszió, nem akarom összemérni vele az akaratomat. Lassan megingatom a fejemet, de végig a szemébe nézek. Kérek.
Ne.
Az igazi győzelem az, ha fegyvert se rántanak.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Végre a légiós is úgy gondolta, hogy elengedheti a nőt... de miért visszük magunkkal? Az istenek tudják csak miféle népség, bármennyire is pórul járt szegény. <...Egyáltalán miért, hagyom, hogy Lan csinálja ezt?...> ötlik fel bennem a kérdés. <...Fenébe, még a végén tényleg rám ragaszkodik előbb utóbb valami vezetőszellem féleség?...>
Azt hiszem, ha elhagyjuk végre ezt a porfészket el kéne beszélgetnem Eniával és Vaninával is... egyikről megtudni, hogy ki és mi mégis, Vaninával pedig csak egyszerűen jóban akarok lenni.

A téren a két nador igazi látványosságnak szolgál, bár ez a másik is legalább annyira szófukar, mint Kékprém, de legalább mosolygott egyet. Aztán hirtelen...
<...Kékprém elmegy?? Végre!... hogy mi?... HOL? KIT?...ó b@&!?meg...> arcomon remélhetőleg ebből semmi sem tükröződik. Szinte hihetetlen, hogy Keelut képes még akkor is képes ilyen elképzelhetetlenül lehetetlen lenni, amikor búcsúzik. Naoenao még mond valamit, de ez a Borostyánszem Shín vagy Shen vagy ki... hát ő semmit sem.
Arcomon rideg feszesség mikor némán búcsúzom életem eddigi legkevésbé kedves útitársától majd kedves halvány mosoly mikor az ismeretlen nadortól köszönök el. Már fordulnék háttal az egész jelenetnek, azonban.
Azonban valami megakasztotta a levegőt. Visszapillantok, és tapintható a feszültség, ösztönösen a vívókard felé kúszik a kezem. A helyzet, eléggé forró... mintha Lan és a nador próbálgatnák egymást, de nem... Lan nem a nadorra néz.
-Mi a f@%# folyik itt?-csúszik ki halkan a számon.

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros, főtér, a fogadó elött
Időpont: tavaszutó, késő délután
Esemény: a nador
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Úgy tunik Enia helyzete végre elrendeződik nagy megnyugvásunkra ám a fogadó előtti téren újabb meglepetés vár ránk Kékprém távozik körünkből egy honfitársa kíséretében kinek az aurája meglepően erős és érzékeny is egyben a környezetére. Valószínűnek tartom, hogy nem egyszerű elsétálásról lesz szó ezért éles szemmel figyelem az eseményeket, ám vizslatásomat rossz szándék jeleként értelmezik főképp a szellempárduc alakját öltő szellemlény egyfajta kihívás alakul ki közöttünk mit a frissen érkezett nador lehet, hogy az anyagi síkon kíván befejezni. Közben Vanina a helyzet teljes ismerete nélkül megpróbál békítőleg közénk állni ám neki tudomása sincsen a szellemlényről és a vele folytatott farkasszemezésről.
Nem hagyom, hogy testével megszakítsa a párduccal kialakult szemkontaktust ez egyfajta erőpróba behódolni nem tanácsos hanem a tekintélyt megőrizve kell visszavonulni. Mint olajos víz siklok el Vanina mellet egy lágy oldalfordulással miközben fenntartom a szemkontaktust a párduccal sőt bármilyen mulatságos is derekam meghajtom hogy a tekintetünk egy magasságba kerüljön mint egyenrangú feleknek.
Tudásom morzsáit erős koncentrálás közepette szedem össze majd a következőket mondom nador nyelven.

- Shi’onaata! És kísérje béke az utatokat. A harcos hősiességét tekintve nagyobb érdem, ha meghal mesteréért, mintha levágja az ellenfelét……

A mondandóm végén felidézem az Élet jelét és erősen összpontosítva szélesen a levegőbe rajzolom mintha az egész világot akarnám vele átfonni, most nem hibázhatok.

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros, fogadó előtti tér
Időpont: tavaszutó, késő délután
Esemény: a nador
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Enia halkan válaszol Vaninának útban a terecske fele:
-Felszerelés van ivó. Talán még mindig.
A légiós közbeszól:
-A zsák kilesve, most van fogadós birtokán. Ott lehet kérni.


A terecskén feltett kérdésre Enia vállat von:
-Naoenao felhőkre épített kincsek teli nador város, valahol messzi hegyekben – kevesen találni oda még kevesebben jönni vissza.

A nador kézmozdulatára a szellemlény megtorpan, de lekushadva ugrásra kész – feltehetőleg alig várja, hogy szabadjára engedjék.

Lan a nadorhoz beszél annak nyelvén, majd kecses mozdulatokkal rajzol valamit a levegőbe.  Amaz mozdulatlanul figyel rá. Keelut dallamos kérdést tesz fel társának, de azt teljesen lefoglalja valami más. Ahogy Lan az utolsó mozdulatot is befejezi, a levegő fehéren felizzik, és pár szívdobbanásnyi ideig egy rajzolat (ankh) képét őrzi, majd elhalványodik.
Vele szemben a nador homlokán verejtékcseppek híznak, és kutakodva néz körbe. Feszült arckifejezése megenyhül, ahogy a tér másik végén kapirgáló tyúk felé int baljával.
Lassan kifújja a levegőt, majd megszólal abrín nyelven:
-Elméd lámpásával óvatosan világíts a jövőben – fénye erős és gyilkos ideát is magához vonzhat. Ne feledd – ha te látsz, téged is látnak… Shi’onaata!

Megfordul, és mintha mi sem történt volna, folytatja útját, Keeluttal a nyomában.
A tyúk felől hirtelen tompa roppanás hallatszik. Egy vajszín alapon foltos párduc jelent meg a semmiből, és harapott rá a tyúkra. Sárga szemeivel Lanra néz, majd zsákmányával a szájában a nador mellé szegődik, mint valami kutya. Keelut mikor meglátja, óvatosan a nador másik oldalára kerül, mintha tartana tőle.

[Dierol]

Vanina

A szellemnéző ügyet se vet rám, elsiklik mellettem. Sőt, meghajol a levegőnek s mond is valamit!
Olyat láthat, amit én sose. Nem is vágyom az ilyesmire! Odaát nem csak szemnek tetsző létezik.
Hideg fut végig a gerincem mentén, elállok Lan úr közeléből. Viszolygok az ilyesmitől.
Érzem, ahogy a nyugalom tovaszáll és nő bennem az ingerültség.
Akár minek is vette a nador Lan tettét - bizonyára tett valamit, a szellemnézőknél sose lehet tudni -, abból nem lesz vérontás. Abban az értelemben nem is, hogy köztünk és közötte.
Nem értem a férfi kézmozdulatai, ugyan kinek jelez velük. Aztán mégis hull vér, egy csirkéé. Ahol az imént nem volt semmi, egy állat ölt testet. A csont roppanásától a vér kifut az arcomból, egészen ledermedek, tágra nyílik a szemem. A fülemben dobol a vér.
<Ne üvölts!!! Fogd vissza magad! Nem neked szól!> - így fegyelmezem magam. Mada sok mindenre tanított, de vajmi kevésszer voltam tanúja olyasminek, ami tényleg kiváltja rettegésem.
Egyből kimegy a fejemből a szándék, ami korábban fogant a fejemben, hogy majd kritikus pillantással adom Anartÿss úr tudtára, nem örülök annak, hogy a tanácsadója az ő meghagyása nélkül ennyire önállósítja magát és amikor csak kedve tartja, teszi amit akar. Lám, ez az eredménye a túlzott parolázásnak!
A két nador már a hátát mutatja, távoznak. Émelygek. Nem bírok senkire se nézni, szavamat se hallani. Korábbi tervemmel szakítva, miszerint bemegyek a fogadóba hogy összeszedjem, ami az útra kell, inkább a fogadó oldalához botladozom, úgy, az épület takarja a helyet, ahol a csirkét elkapta az az állatszerű szellem s amerre a két hóbőrű távozott. Az utolsó pár lépésnél érzem, remeg a térdem, enyhén szédülök.
A takarásban a fogadó falának vetem a hátam, reszketek. Kiverte a homlokomat a hideg verejték, s csak ekkor veszem észre, mennyire egymásnak feszült a fogsorom. Nehezen oldódik izmaimból a feszültség, kicsit elkeseredem. Nem egyszerű feladat lesz ez. Egy szellemnéző közelségében egyenesen rémes. Hogy fogom így leküzdeni az előítéleteimet?
Mert arra ez kiváló lehetőség lenne. Lenne, ha tudnék élni vele. Ám ez a mostani eset is élő példa volt rá, ellenérzésem igen erős.
<Ellenérzés? Félelem az.>

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Lan a szellemvilágot fürkészi, valami láthatatlan párbaj folyik, aztán talán kezdés nélkül véget is ér. Nem nagyon értem mi folyik, kíváncsian várom a fejleményeket. A nador mozdulatát követve a már azt látom, ahogy a csirke nyakát ketté harapja a Láthatatlan Világból testet öltő párduc. Elsápadva már csak halványan érzékelem, hogy mentisem és a nador vált pár szót, a nyelv hangulatából ítélve, nador nyelven.

Kiszáradt a torkom, hiába próbálok nyelni csak kaparom a torkom. Vanina rosszabbul tűri a fejleményeket, mint én. Harcos, bolondság lenne feltételezni, hogy egy csirke halála váltotta volna ki. A mágiától, a szellemektől retteg... ez baj, Lan érti ezeket a fortélyokat, ha feszültség lesz köztük, éles helyzetekben bajt hozhat.

A fogadó felé folyamatosan szemmel kísérem Vaninát, nehogy összerogyjon nekem. Mikor látom, hogy nem a fogadóba szándékozik menni, Lannak súgom:
-Vidd be Eniát, rendezzétek el a felszerelésünket.

Nem részletezem tovább, Vanina után megyek, de csak a fogadó sarkáról figyelem feltűnésmentesen (ki hitte volna, hogy a társaim "ellen" fogom bevetni azok a trükköket, amiket árnygyilkosként használtam). Nem akarom megzavarni, ha úgy látom, hogy lenyugodott, akkor megyek csak oda hozzá.
-Rendben van Vanina? Tud én segíteni?-barátságosan megfogom a vállát jobbommal. Legszívesebben a szemébe néznék, hogy lássam lelkében mit érez, de nem akarom erőltetni.

<...Szegény... kívülről egy törhetetlen harcos szobra, rend, kötelesség... de belül mégis lágy...Milyen érdekes...>

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Vanina

Mielőtt hagynám, maga alá temessen a dagonyaként hívogató önsajnálat és kesergés, lehunyom a szememet. Mada azt tanította, ha pánikba esnék, gondoljak valami biztonságos helyre és próbáljak megnyugodni. Erre még időm is van, senki se reccsent rám, induljunk.
Én - minő meglepetés - egy menhirre gondolok. Arren-Skyrben is olyan sok meredt ki a földből, mint másutt a dudva. Míg mások esetleg tartózkodtak ezektől a kövektől, én szerettem közöttük járni. Volt is egy, ami vonzott. Egy szomszédos menhir megdőlt az idők folyamán, neki a kedvencemnek, és az oldalán fel tudtam mászni a menhirem tetejére. Felhúzott térdekkel vagy lábat lelógatva épp elfértem rajta ültemben. Jó volt ott lenni, ha bajom volt. Mada nem lehetett mindig velem, hogy helyretegyen, meg kellett tanulnom, hogy egyedül is menjen.
Most, mérőfalnyiakra hazámtól újra azt képzeltem, otthon vagyok és ülök a kövemen. Szinte láttam, ahogy rálátok a többi kőre, a zöld dombokra, a dombok alján Arren-Skyrre. Orromban újra ott volt a rengeteg szaga, a köveké, az északi levegőé, fülemben a szél hangja, a magasban portyázó vad madarak vijjogása. Mennyire is hiányzik mindez!
Lassacskán kiold testemből a feszültség, már nem remegek, a szívem se dübörög eszeveszetten. Megnyugszom. Kicsit hunyorgok a fényben.
Ezzel egy időben megérkezik az Anartÿss sarj. Azt várom, utasít, csipkedjem magam, rám várnak, de nem. Az állapotom felől érdeklődik. Ennyire nyilvánvaló volt, rosszul lettem? Eh, kínos. Sok olyan kérdést felvethetett másokban, amikre nem akarok válaszolni.
Megfogja a vállam, megrezzenek. Arcom lefagy. Elhúzódom tőle, párhuzamosan a mozdulattal figyelmeztetően rá villan a tekintetem és már mondom is:
- Ne érj hozzám!
Reflexből anyanyelvemen szólaltam meg. Egyet hátrébb is lépek. Mivel magam néztem a szemébe, elutasítást, keménységet láthat, amit riadtság és zavar vált fel. Nyomban félrenézek, nem akarom, fenyegetésnek vegye az előbbit. Úgy érzem, reakcióm magyarázatra szorul:
- Zevran Anartÿss úr nem tud: nem érint Vanina, az nem szeret.
Kicsit szégyellem is magamat. Láthatóan a jóakarat hozta ide az urat, én meg így viselkedem!
- Vanina már jó. Baj elmegy volt. Úr akar segíteni? - kérdezek vissza, eltöprengek, majd bólintok magamnak. - Jó, úr tud segíteni, ha felel: Lan úr mindig csinál ez? Vanina nem hall Zevran úr parancs, de Lan úr csinál valami az nador férfi és az nador férfi csinál szellem állat. Vanina gondol, ez nem jó. Ha úr nem mond parancs, nem ért, Lan úr mért szabad csinál az. Vanina tanul, csinál komoly dolog, ha hall parancs, vagy nem csinál semmi vagy kér engedély. Vagy Vanina gondol rossz?

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros
Időpont: tavaszutó, késő délután
Esemény: útrakelés
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Bólintok az úrfinak, majd elindulok a megtépázott fogadó felé miközben intek Enia-nak, hogy kövessen.

- Azonnal intézkedek uram, hogy további késlekedés nélkül indulhassunk.

Elsőként lépek a hátam mögött Enia-val a fogadóba ezzel is jelezve, hogy megbízom benne és már nem jelent veszélyt. Tőlem szokatlan határozottsággal és céltudatossággal egyenesen a fogadós elé lépek majd közlöm vele kívánságaimat mik inkább céltudatos utasításokat rejtenek önmagukban.

- Szeretnénk magunkhoz venni a hölgy utazózsákját, valamint hó hajú Kékprém Keelut összekészítette az utazó málhánkat azt is elvinnénk, mivel késedelem nélkül továbbindulunk, kérlek intézkedj az ügyben. Reméljük most már nyugodtabb idők köszöntenek rátok.

Felügyelem az indulásunk körül tevékenységet, ha kell segítek is, a málházás végeztével apró biccentés keretében egy ezüst pénzt nyújtok át a fogadósnak.

- A fáradozásaitokért cserében, valamint ha Kékprém vételezett volna valamit a málhához azt is kiegyenlíteném.

Türelmesen várom a válaszát és ha szükséges leszámolom a megnevezett összeget. Utána a málhás jószággal és Enia-val Vanina és az úrfi felé kanyarodok, jelezvén az útra készséget.
Miután elhagytuk a várost csak után sodródok Vanina közelébe és próbálom röviden megfogalmazni mondandómat.

- Vanina a félelem az elme gyilkosa, a félelem kis halál. A továbbiakban saját érdekedben meg kell barátkozz a mágiával. Amerre utazunk egyre erősebben lesz jelen…
Remélem tapasztalatod kisegít a szabad ég alatti táborozásban most, hogy Kékprémet elszólította tőlünk a sors…..

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

Vanina

Természetesen Zevran úr válaszát meghallgatom és csak aztán hagyom el a fogadó oldalát, hogy csatlakozzam a többiekhez.
Felmérem, amíg én nyugalmam visszanyerésén ügyködtem, hol tartunk, mit csomagoltatott a nador, az elég lesz-e velem és a kútlakó lánnyal együtt is, Enia megkapta-e a holmiját, és honnan vezethetem elő Fifit, a "lovamat". Merthogy ló is van ám
Amint viszont látom a hátast, megsimogatom a homlokát.
- No, Fifi, érdekes napoknak nézünk elébe! - mondom az állatnak halkan.
Nagy rá az esély, minden holmit rá akarnak majd szíjazni, pedig nem afféle jószág ám! Ha mégis úgy pakolnak, Fifiből nem lesz málhás állat, akkor megkönnyebbülök.
Készülődés közben azért megérdeklődöm vagy Lantól, vagy Zevrantól, merre tovább rövidtávon:
- Mi van most útcél? Hova akar két úr megy?
Elinduláskor nem a többiekkel bolyban haladok, tartok bizonyos távolságot. Ez sem "ment meg" attól, az elmetornász mellém ne kerüljön.
Összepréselem az ajkam, magam elé nézek, kényelmetlenül érzem magam. Fifit vezetem, kezem megszorítja a bőrszíjat.
Nem a személyének szól, nem ismerem, de amihez ért, nos...  Azzal már annál több a bajom.
A kéretlen tanács tartalma rendjén is lenne. A kéretlen az, ami böki a csőröm. Vagy vegyem annak, próbálkozik kijönni velem amennyire jól lehet, vagy egyszerű praktikusság vezeti?
Meg is kérdem:
- Lan úr mért mond ezek? Vanina tud, félelem mikor van rossz. Lan úr meg nem tud, Vanina van ok fél  - jelentem ki komoran, az utat bámulva.
Egyrészt fémmel a mágiát nem lehet megtörni, csak a mágia irányítóját, ha ember. Másrészt nem kötöm az orrára, ismerem a tudományának sötét oldalát, sőt, gyakorlatilag csak azzal találkoztam eddig.
Máig elönt a harag, ha arra kell gondolnom, a mágia ismerői kényükre-kedvükre alkalmazhatják azon, akik védtelenek ellene, meg sem kérdezve arról a másikat, kér-e belőle vagy sem. Ez egyenesen felháborít.
Ezért is kérdeztem meg az urát, hogy lehet az, a kopasz úr parancsot sem kapott de vélhetőleg csinált valamit és a válasz rá a szellemállat volt. Önös érdekből, a maga kedvére cselekedett. Biztos van erre egy kész válasz a tarsolyában, elvégre tanult elme, jó szóforgató, hamar arra fordítja, a MI érdekünkben tette.
Na persze, a sírhoz vezető út is jóakarattal van kikövezve...
Mert ha megteheti, mért ne tehetné, ugye? Mmmm, ettől leszek én csak mérges igazán!
S ekkor rájövök, a tette miatt bizony orrolok Zevran úr mentisére. A neheztelésem meg nem nagyon rejtem véka alá, arcom nyitott könyv.
- És mért kell alusz ég alatt, mért nem megy út és keres szállás házban? - kérdezek rá, ha már itt tartunk.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa
Időpont: tavaszutó, késő délután
Esemény: Utazás, döntések
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Az ivóban a fogadós éppen egy bekötözött vállú fiatal suhancnak nyújt egy kupa italt. Az fejhajtással köszöni meg, majd elveszi tőle ép kezével. A többi ember lopva figyel titeket, mint érdekes színfoltot – egész addig, míg Enia be nem lép Lan mögött. Mintegy  vezényszóra mindenfelől halk pusmogás indul meg – mintegy kitárgyalva a helyzetet, de a légiós felbukkanása beléjük folytja egy pillanatra a szót. Ahogy beléptek, a fogadós rátok néz, a kézben tartott tálcát leteszi egy asztal szélére, és odasiet hozzátok.
Amint megtudja, hogy a csomagjaitokért jöttetek, int, hogy kövessétek. A pultra kirak három egyforma közepes batyut – szájuknál zsineggel összekötve várnak rátok. Egyiken a zsineget egy ujjnyi tört fehér csontból faragott kedves kis róka fogja össze. A fogadós szerint a másik nador tette rá. Finom kidolgozása, és formája kétséget sem hagy afelől, hogy nador kézműves munka. Mindhárom csomag egyforma, csak ebben az egyben különbözik az egyik a többitől. A negyedik csomagot csak a légiós egyetértő bólintása után veszi elő. Valójában egy bőrből varrt jókora tarisznya. Mint kiderült, fizetni nem kell – Keelut rendezte a számlát. A batyuk tartalma egységesen három napi hideg élelem (fűszeres sült, zabkása, sajt, a tavalyi ősz ízét felidéző aszalt gyümölcsök) két vastag takaró, kova és acél, fűszerek (só, bors, fokhagyma, rozmaring) kanál, villa, kés, és egy bádog mélytányér. Valamint egy darab két arasznyi átmérőjű vas korong, és egy kis méretű lábas van még a batyuk mellé csomagolva.
A fogadós szól a bent lebzselő egyik fiúgyereknek a helyi dialektusban, aki mosolyogva odaugrándozik hozzátok, mond valamit, miközben komolykás arccal, tágra nyílt szemekkel néz rátok. Talán hat-nyolc nyarat érhetett meg eddig. Amikor látja, hogy nem igazán tudjátok, hogy mit is akar, megrángatja Lan ruhájának ujját, és elindul kifele.
A fogadós elköszön tőletek, a légiós nem különben. A fogadós az ezüstöt gyorsan elteszi, de előtte a babonából a gazdagság jelét rója a levegőbe. Kifele menet az emberek jó része érdeklődve fordul a légiós fele – feltehetőleg kíváncsiak a magyarázatára.

A fiú kikísér titeket az istállóig, ahol élénk magyarázatba kezd az ott szalmalovat kötögető idősebb fiúnak. Az feláll, és rutinosan elővezeti Vanina lovát, felnyergeli, és fel is málházza a csomagokkal. Amint végzett, a zablát Enia kezébe nyomja, majd a tisztelet jelét rajzolva, visszatér a félkész lovacskához, és elkezdi mutogatni a kicsinek a készítését, akit teljesen lenyűgöz a dolog.

Ahogy Zev úrfi hozzáér Vaninához, egy pillanatra eltűnnek a rangok, szokások ahogy Vanina elhúzódik, és figyelmeztető hangsúllyal mond valamit. Az idő szinte megfagyni látszik, miközben lényének intim szférájáról leheletnyit fellebben a fátyol. Aztán a következő szívdobbanásra helyrebillen a világ, ahogy Vanina ismét magára ölti a szolga megszokott maszkját. A túlzottan heves reakciót látván Zev úrfi biztosra veszi, hogy valami módon, de komolyan megsérthette újdonsült kísérőjét. Vanina nem is váratja meg sokáig a magyarázattal.

Vanina és Zev úrfi beszélgetését Lan, Enia és a ló megjelenése zavarja meg, és elindulhatnak.
Vaninának Lan szavai felidézik Mada egyik hasonlatát: a legnemesebb acélból készült kardot is tűzben kell edzeni - akárcsak az embereket , hogy később megbízható társ legyen a bajban. Vagyis általában az ember is – sajnos - csak megpróbáltatások hatására bontakoztatja ki igazán a tehetségét, melyet utána a közösség javára fordíthat…

Az utazás első napján megtudják, hogy Enia Aquasból akart eredetileg eljutni a Queboa határán fekvő Arcus városába, hogy meglátogassa nővérét, aki oda házasodott. Mivel nem volt elég pénze (5aq), hogy a menlevelet kiváltsa – így az olcsóbb megoldást választotta. Hogy az itteni kisvárosban mitől bolondultak meg a helyiek, nem is tudta – eddig ilyen nem fordult vele elő. Az ékszert meg öt linért vette – eredetileg a nővérének szánta - de mikor a kisvárosba ért, engedve a hiúságának, úgy döntött, hogy kicsípi magát, és felveszi.
A táborozás első napján kiderült, hogy Enia, ha nem is szakácsnői szinten, de elég tűrhetően tud főzni. így egy viszonylag jó vacsora után kellemes éjszaka köszöntött rátok. Vanina inkább a férfiak sportját űzi: vadászik. Ennek hála nem szorultok rá a fogadók kínálatára – mindig sikerült valami apróvadat elejtenie, és konyhakésszé varázsolnia. Igaz, az olyan további teendőkről, mint az elkészítésük – csak halvány sejtése van; alig egy-két módot ismer. Enia kiválóan beszéli a sÿtisi nyelvet, és a queboai, miracleai, abrín nyelveket pedig akcentussal ugyan, de szintén jól beszéli. Zúzódásai szépen szivárványosodnak, majd pár nap alatt el is tűnnek. Egy hét alatt jó fél tucat őrjárattal találkoztatok, de az arany signum megpillantása után már szó nélkül mentek is tovább. A vidék végtelen búzamezőkből, gyümölcsösökből, és aprócska meditációs ligetekből áll. A településeket már távolról meg lehet pillantani, és a frissen sült kenyér illata lengi körbe őket.
Másfél hétnyi utazás múlva megpillantjátok Arcus városának falait. Az út eseménytelenül telt, egy éjszakai zivatart leszámítva, mikor borig ázhattatok a szabad ég alatt. Rajtatok áll, hogy ezt a település is elkerülitek, vagy bementek. Valamint ideje eldöntenetek, hogy mi legyen Eniával.

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros
Időpont: tavaszutó, késő délután
Esemény: beszélgetés
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Kis ideig csendesen gyalogolok Vanina mellet mintha a válaszomon gondolkoznék pedig válaszom azonnal lenne, ám egy kis csend és idő sohasem árt. Szülőföldjének hitvilága és babonái teljesen fogva tartják az érzelmeit és irányítják cselekedeteit. Minél többet szembesül tetteimmel annál jobban fél és „gyűlöl” a maga módján, pedig ha tudná szerény képességeimet sokkal kevésbé tartana személyemtől. Ám ez most másodlagos utunk Arcantis bércei közt fog vezetni, a kolostorbirodalomban hol mindennapi és kézzelfogható lesz a mágia, hozzá kell szoktassuk.

- Szülőfölded szokásai tartanak fogságukban, miket a démonikus birodalmak elnyomása alakított ki, sőt a földek a mai napig magukon viselik azon korok sebeit. Büszke menhíreitek teljesen elvágják az erők síkját földjeitektől ennek köszönhetően a külvilágban sokkal nyomasztóbban hat rátok a mágia mindenféle megnyilvánulása. Ám legendás hírű acéljaitok nem egy darabja lélekkovácsolás útján született mi szintén a mágia egy formája. Utunk Arcantis bércei közt is fog vezetni, hol mindennapi és kézzelfogható a mágia nem egy hanem tucatnyi szerzetessel fogsz találkozni mindre nem neheztelhetsz majd.
Nem a mágia rossz vagy jó, hanem ahogyan használják…..
Vanina az ismeretlentől fél, ami nem feltétlenül rossz csak idegen…..
Utunk egyenlőre Morgian felé vezet. Tapasztalatodra pedig azért van szükségünk mert a vihar pusztította területen nem biztos, hogy minden este jut fedél a fejünk felé hová behúzódhatunk….

Nem vagyok oda a kakaskodásért ám lehet, hogy a jövőben valamikor össze kell mérjük acéljaink erejét Vaninával mert egyenlőre csak a vajákost látja bennem erő és harc alapú társadalma befogadásához szükséges, hogy megérezze harci tudásom egy részét is……

^{Szerző: Filio Mortale}