Maelstrom, a Világok Kapuja [18+] => Star Wars => Egységben az erő => A témát indította: Thyriel - 2015. Május 30. 17:16:27
Cím: Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. Május 30. 17:16:27
Star Wars main theme (https://www.youtube.com/watch?v=_D0ZQPqeJkk)
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
Az Iniquity rabszállító hirtelen szakadt ki az űrből, hogy mi történhetett, azt már senki nem tudja. Nincs egyetlen életforma sem, ami mesélhetne azokról az eseményekről, amik odáig vezettek, hogy a teljes legénység és minden rab... majdnem minden rab. Kettő, két igen fura lény kriogenikus tartálya az előírtaknak megfelelően egy mentőkapszulába süllyedt-siklott és kilőtt a csillagoktól pettyes világűr felé. A legközelebbi élet fenntartására alkalmas bolygó volt a célja, az Univerzum egy oly pontján... ahol akadt is egy ilyen. Ez a két mentőegység egy ideig lebegett a mindenségben, majd belépve a légkörbe alázuhant, hogy egy időre önmaga vájta kráter foglya legyen. Várt, csak várt arra, hogy történjen valami... akármi... bármi...
A két tartály nem egymás mellett fúródott a hatalmas vulkanikus csúcsba, de azért nem is végtelennek tűnő kilométerek választják el egymástól e két értelmes élet alkotta gépezetet. Energiájuk lassan apadt, ki tudja mennyi idő telt el, de a kezdetekben nagy port vert fel, sok kavics keresett máshol menedéket és a helyi élővilág is kellő óvatossággal kezelte e két addig sosem látott rideg... valamit. Idővel azonban, talán az Erő akarata vagy valami egészen másé, az energia kifogyott. Mielőtt a benne szunnyadók életének lángja végkép kihunyt volna, a kapszula maradékai között kellően épen maradt hibernációs tartály előbb felzümmögött, majd szisszenéssekkel tarkított félelmetes zajok egyvelegével kitárult...
Az egyikből egy kis szőrős lény esett ki, nagyot puffant a köves talajon. Port vert fel, közben szegény be is lélegezte. Köhögött, prüszkölt vagy mit tesznek az efféle apróságok. Könnybe lábadna a szemük talán, ha a sztázis utóhatásaként ez épp nem lenne közel lehetetlen. Egy dolog biztos, egy, ami minden más érzést elhomályosít: a szomjúság.
A másikból egy nagyobb szőrös lény készült kizuhanni... de a tappancsaira esett. Megingott ugyan, mormogott egy keveset amit egy fordítóprogram sem mert volna kimondani, nem hogy leírni, de talpon maradt. Rövid úton villant a tekintete - ami ugyan még nem fókuszált tökéletesen - de az orra! az megrezdülve tudatta, hogy bizony a rátörő szomjúságot akár vadászattal is olthatja!
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Oswin - 2015. Június 10. 00:50:58
Ahogy a kellemetlen porfelhő szétfoszlik, úgy tér magához lassacskán a lény, ki első pillantásra akár a helyi ősi állatvilág részét is képezhetné… leszámítva az egyik karjára szorult hengeres valamit… vagy ez maga lenne a kar? A por oszlásával egyre jobban látszik, ez bizony egy durván megmunkált pótvégtag. Egy haloványan pislákoló fénycsík azért jelzi, nem egyszerű ócskavas, valami energiát fogyaszt a kis szerkezetben. Ő csak ’szerkéz’-nek hívja.
Első dolga ellenőrizni, működik-e a három kis mechanikus ujj… megmozgatja őket, közben még igencsak keményen köhécselve a belélegzett homoktól. Piszkosszürke bundája lassan sárgás színt vesz fel, ahogy hunyorogva tekint körbe. Közben szomját csillapítandó nagyot próbál nyelni, de ennek csak újabb köhögésroham az ereménye. A szőrtakaró a végére már egészen vöröses árnyalatba borul, de egy nagy, felszabadító lélegzetvétellel visszahúzódik nyomott, matt szürkébe.
Arrébb lépdel, és szimatolni kezd, bár maga sem tudja mit keres… a száraz szellő olykor mintha mégis frissebb fuvallatokat sodorna magával. Talán víz lehet közelben? Két lábra állva néz közbe, de itt mindenhol csak kavicsok és a kék ég… egy különös kis szigeten, vagy magas hegy tetején állhat. Nem jó ez így! Meleg van, és... és... és más nincs is!
Hol a fenében vagyok? Miért vagyok ilyen szomjas? Mi történt?
/Basic/ - Van itt valaki? - próbál kiáltani egyet, eléggé rekedtes hangon.
Picit összébb is húzza magát... nem volt jó ötlet! Csak még szomjasabb lett, spórolni kell a hangerővel. Ráadásul ki tudja, ha van itt valaki mennyire jóindulatú az illető. Civilizált bolygókon is próbálták már megkóstolni, egy ilyen helyen pedig valódi ragadozók leskelődhetnek... Belőle bizony nem lesz reggeli! Igaz, talán azért a kietlen kavicsos pusztában időben észrevnné a közelgő veszélyt. Épp ezért egyre sűrűbben les körbe, olykor az eget is kémlelve.
Egy pillanatra a mentőkapszula és a tartály ‘maradványaira’ siklik a tekintete. Közelebb is lépdel, megszemléli a fémdarabokat. Egész összetett kis masina, esetleg pár egyszerű dolgot lehetne építeni belőle. Talán még jól jöhet egyszer… de most akad ennél sürgetőbb tennivaló is! Ötlete sincs hogy került ide, ráadásul azt sem tudja hol van az az ‘itt’. Ebből a gépből pottyant ki? Mennyi ideig csücsülhetett odabent? És miért ilyen átkozottul szomjas!?
Fürge léptekkel, de azért nyugodtan - nehogy túlhajtsa az egyébként is kitikkadt kis szervezetét - megindul a legnagyobb kő felé amit körbefordulva kinézett magának. Ennek tetejéről majd talán többet lát a világból… ami első ránézésre a Kushibah egy barátságtalanabb szeglete is lehetne. De érzi, ez bizony nem a rég elhagyott szülőbolygó. Valami sokkal rosszabb! Hamar kiutat kell találnia a kősivatagból!
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. Június 16. 20:56:12
Zirni Zam
A kis ’szerkéz’ úgy tűnik tökéletesen működik, mert minden ujjperc pontosan követi a kiadott utasításokat. A porfelhő lassan teljesen elül, addig is a köhécselés töri meg a csendet és a hunyorgás teszi kissé homályossá a napsütötte reggelt vagy délelőttöt? A nyeléstől a dolgok csak még rosszabb, kellően ingerel és csak egy újabb adag köhögés szakad fel.
A szimatolásnál megkésve is, de valami idegen illat tűnik ki a többi ismeretlen közül, afféle ami nem tudni pontosan honnan is érkezett. Igaz, hogy a szél is kaotikusan tekereg, lehet, hogy előtted volt, talán melletted vagy… egy bizonyos, hogy a levegő kellően száraz, nem érezni benne a nedvesség leghalványabb lenyomatát sem.
Két lábra állsz, majd tovább szimatolsz, mígnem a kiáltásnak induló rekedtes kérdés ki tudja mivé válik, amikor a nyakadnál fogva felemelnek. Oly könnyedén és gyorsan történik mindez, hogy az ösztönök is megkésve fújnak riadót. A hol vagy és miért pont ott kérdése értelmét veszti, mígnem egy doromboló hangot hallasz a füledhez közel:
/Basic/ Nocsak, nocsak… nocsak. Egy eltévedt kisfalat!
Önkéntelenül is összehúzod magad, hiszen épp egy nyeléssel ezelőtt gondoltad, hogy márpedig te nem leszel senki reggelije. Leskelődnél is körbe, de nem igazán látsz magad mögé, csak azt érzed, hogy akármi is tart fogva az bizony képes lenne felhasítani a pocid, de legalábbis igen csak ki tudná cakkozni a bundádat.
/Basic/ Tudod… – kordul meg a gyomra – azt mondják, hogy az erős túlél! – ekkor némi köhögés tör rá, de hogy nyüvek ennék meg a bundáját, nem ejt el, nem lazul a szorítása – Te mit gondolsz erről?
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Oswin - 2015. Június 17. 21:42:34
Túlzottan is megnyugtatott a tény hogy minden hús és fém porcikám megúszta a becsapódást… vagy mi történt itt… szomjasan köhögve, hunyorogva egyszerűen képtelenség összefüggő gondolatokat értelmes menetbe rendezni… világos van, és nagy a por, és fene tudja hol vagyok… hány nap tűz éppen felettem? Az ég csak egyetlen nagy vakítóan ragyogó felületnek tűnik.
A köhögéstől még itt-ott vöröslő bunda szinte azonnal ijedt szellemfehérré fakul, ahogy lassan elemelkedek a kopár talajtól… körbe akartam nézni, de nem így! Még ficánkolni sem enged az ösztön, de az egyre határozottabban - és cseppet sem óvatosan - szorító karmokból ítélve jobban is teszem ha csak mozdulatlanul tovább lengek.
Újabb nyelés, de most nem követi köhögés, túl erős hozzá a félelem! Itt bizony harc következik, de egy szabadfogású marakodásban pikk-pakk azzá válnék amit leginkább el akartam kerülni: reggelivé. Máshogy kell küzdenem… ki kell okoskodnom magam a helyzetből!
Ösztönösen összehúzódva lógok, miközben igyekszem legalább annyira megnyugodni hogy átgondolhassam a helyzetet… Mozgás és futás kizárva, ameddig ez a valaki fogva tart… szó szerint. ‘Kisfalatnak’ nevezett, vagyis tényeg reggeli gyanánt szemelt ki, és nem is lennék számára nagy falat! Ellenben… beszéli a basicet, ami akár életmentő tény is lehet! Valamint… mintha nőiesen dorombolt volna… ami nem feltétlenül jó dolog… a Kushibahon is volt nem egy vöröslő nőnemű rettenet! De talán könnyebb lesz udvariasan szót érteni vele..
Na tessék, máris a túlélésről beszél mire kicsit sikerült észbekapni… ő viszont nem akar egyben bekapni, pedig még a gyomra is megkordult! Igencsak éhesen… Hopp! Most köhécsel! Persze ez nem akadályozza meg benne hogy tovább lógasson… nem mintha messze tudnék szaladni előle… inkább felöltöm a létező legaranyosabb kerekszemű tekintetem, és próbálok nem remegni, hátha maga felé fordít... háttal lógva kétesélyes a megszólítás, de…
/Basic/ - Kedves hölgyem! - még egyben a bundám… ez jó jel! - Teljes mértékben egyetértek őkarmosságával, és nem is kérdés ki az erősebb aki túl fog élni… - ez idáig szép, de a végén még nagyobb étvágya lesz a hízelgéstől… talán ha tudja valaminek a nevét azt már nem eszi meg! - Zirni Zam vagyok… és úgy hiszem többet tehetnék a túléléséért ha egy falat maradok… kis helyekre is beférek, és.. ügyesen szerelek! - emelem meg tétován a ‘szerkezet’.
Nem mintha lenne itt mit szerelni… de talán elgondolkodott rajta…
/Basic/ - Mi lenne, ha várna velem estig? Biztosan akad itt valahol egy finomabb, húsosabb falat is! Én sem ettem már… - mióta is? - … napok óta. Követem a parancsaival együtt, és ha éjszakára sem találunk semmit… ígérem maradok vacsorára!
A végét nehezemre esett kinyögni… sosem ígértem még ilyet - és a kiszáradt toroknak sem tett jót a hosszú mondandó - de talán ez az egyetlen kiút! Azért ‘szerkéz’ készen áll egy kétségbeesett orroncsípésre, ha nem sikerült meggyőznöm a dorombolót…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. Június 18. 22:00:14
Zirni Zam
A kánikula közel elviselhetetlennek tetszik, mintha legalább két, de inkább három csillag fűtené e porfészket! Ellenben két köhécselés között a kis csipás tekintet felfedezi az igazságot: egy aranyló csillag ragyog az égen, mindössze egyetlen egy ontja e forróságot! De az is lehet, hogy más oka van annak, hogy ennyire elviselhetetlen a hőség…
A fagynak, a hidegnek mindenképp más oka van! A páni félelem okozza, amikor első pillantásra minden ok nélkül emelkedtél a magasba, míg nem közös köhécselés, mint első közös élmény érkezik és tova nem múlik. Ösztönösen védekezel, összehúzód magad és a bundád is ártatlanság színébe öltözik, melyet csak a félelem árnyalata mérgez kissé
/Basic/ Hölgyem? – lepődik meg, majd rágja kicsit a dolgot – Hölgyem. – tűnődik, majd bólint – Hölgy lettem! Hahaha – nevet jóízűen, míg köhögésbe nem fullad – érdekes kis szerzet vagy Zirni Zam, "kis helyekre is beférek és ügyesen szerelek!" – úgy tűnik, hogy nem látott még olyat, mint amilyen te vagy
Igaz, hogy otthon a Kushibah-on nincs ily méretű és színű fenyegetés, de nem is dorombol és nevet így senki és semmi sem. A nevetése épp enyhülne, amikor közlöd, hogy nem más, mint Őkarmossága… itt érkezik el a pillanat amikor letesz téged, megpaskolja a fejed és oly jóízűen nevet, hogy rád is átragadhat… egy mosoly legalább.
/Basic/ Őkarmossága… hehe, ez tetszik! Ezentúl így hívsz, Lady Mirru, Őkarmossága, a Rozsdás Csavargók vezére! – nevetése lassan szelídül kuncogássá – Nagy dumás vagy mi? – leül és a sziklának veti a hátát, mancsait összefűzi tarkója mögé teszi – A barátom is az… be nem állt a csipogója – tűnődik, mereng, picit köhint, majd megpaskolja maga mellett a földet – Tréfás kis szőrmók vagy, megtartalak!
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Oswin - 2015. Augusztus 30. 14:20:48
“Hölgyem” sokkal beszédesebb bundás mint vártam… nem mindig bánok jól a szavakkal, de most az életem köszönhetem nekik… mégsem nyelt le egy elégedett nyávogás után. A félelem nem enyhül, inkább egyre erősebb belső ordításként remegteti végig minden szőrszálam (kiszabadulva szánalmas vinnyogás lenne).
Úgy tűnik a nyelv használható… fegyver? Inkább rövid menekülőút. De akkor sem leszek vacsora! Esetleg ebéd… vagy talán még csak reggel van? Nem is számít, a lényeg hogy magamon tartsam a bőröm és egyben mindent ami benne van. Be kell bizonyítanom ennek a macshölgyek hogy hasznomat veheti!
De… mégis hogyan? Hacsak nincs itt valami össze(vagy szét)szerelnivaló, nem igazán tudom mihez kezdjek… hosszabb időt töltöttem el Nar Shaddaa roncstelepein, az se volt délutáni piknik, de ez a természetjárósdi olyan messze áll tőlem mint a fejvadászat vagy a fogatversenyzés. De végül is… tréfás kis szőrmók lettem, és megtartanak… így már nem is tűnik olyan vészesnek a helyzet.
Fejkapkodás következik, gyors körbetekintés ami akár kétségbeesettnek is tűnhet… de csak valami mechanikus izét keresek, és nem csak elképesztő szerelői tehetségem bemutatására… valahogy megnyugtat az ilyen munka… és a bunda még mindig égnek áll a hátamon az ideges félelemtől! De nem futok… úgysem volna értelme, a ragadozó nőszemély két lépéssel nyakon is csípne.
/Basic/ - Lady Mirru Őkarmossága! - kezdem kérésének engedelmeskedve - Azt javaslom, ne várjunk itt sokáig, az efféle kies sivatagok nem igazán kellemes helyek… hacsak a Rozsdás Csavarok… khm… - jaj a fene… mit mondott hogy is hívják az alattvalóit? Jobban kell figyelnem! Nyugalom! - khm…khrágg - próbálom száraz köhögéssel leplezni az elszólást… legalább elég élethűen megy, a torkom még mindig porzik… nem bírom már így sokáig! - khikk! - szökik ki számon egy utolsó porpamacs - /Basic/… szóval… induljunk el valamerre… Őkarmossága onnan fentről messzebbre lát, és persze Lady Mirru a vezér, én követem amerre csak menni kíván! Addig is elmondhatná, hogyan jutott erre a bolygóra… szintén ebbe a köves homoktengerbe csapódott be?
… bár az igazat megvallva én sem emlékszem mi történt… de a roncsokból ítélve az űrből pottyanhattam ide… és Őkarmossága sem tűnik olyan helyi ragadozónak aki ismerné ezt a környezetet.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. Szeptember 04. 15:45:15
Zirni Zam
Úgy tűnik kedveli, de legalábbis a szavai alapján megszokhatta a nagy dumásokat. Lehet, hogy annyira hiányzik neki ez a másik sokat beszélő barát, hogy ideiglenesen veled is beéri. Természetesen egészen más oka is lehet, mégis az tűnik a leginkább helytállónak, hogy a társaságot kedvelő nősténynek egyszerűen nincs ínyére magára-egyedül maradni. Az idő, mely az árnyékodat figyelembe véve egy kellemes reggelt, kora délelőttöt sugall, kezd egyre forróbb és elviselhetetlenebb lenni. Ugyanez még nem igaz Mirrura, de lehet a melegtől nyűgős lesz. Éhes az biztos. Ezt elkerülendő, no meg mert hasznos szeretnél lenni, körülpillantasz, hogy mit tehetnél, mit szerelhetnél vagy egyáltalán milyenek is a túlélési esélyeid.
Alapvetően Nar Shadda maga is egy ragadozókkal teli dzsungel, de ott legalább valamennyire kiismered magad, míg itt... nos, nem igazán. Ellenben találsz szerelgetésre alkalmasnak tetsző fémes dolgot: a tartályt, melyben eddig álomtalan álomban pihentél útban valami büntetőtelep vagy valami annál is rosszabb felé. Ellenben itt vagy, és ezt a szerencsét még egy olyan veszélyesnek tűnő nősténnyel is megoszthatod, aki akár meg is védhet, ha úgy alakul. Mindenesetre az éhség még nem, csak a szomjúság jelentkezik. Itt, az ormon ugyan nincs szomjoltásra alkalmas vízforrás, de még csak illatát sem érezni. Visszatérve: a tartályt és környékét tudod felmérni, de ettől eltekintve nincs más bizonyítási lehetőség, talán csak a további beszéd.
/Basic/ Jól van, javasolj csak. - ásít egy nagyot, némi apró köhögés után úgy tűnik, hogy élvezi a napsütést - de előbb ismételd el háromszor, hogy Rozsdás Csavargók - mosolyog, továbbra is elragadónak találhat, vagy hozzád illőnek a csavaros elszólást. Idővel: otthonülő típusnak tűnsz. - közli már percek óta lehunyt szemekkel
Ha leülsz mellé ahogy kérte, akkor halk elégedett zörgés (dorombolás) szerű hangot hallasz, ha nem, akkor bizony egy szúrós tekintet a jussod. Végül kettesben ülve a ragyogó napsütésben, kellően szomjasan és kissé még kábán tűnődhetsz a következő lépéseden, míg:
/Basic/ Így történt. Becsapódtam - nem vagy biztos benne, hogy szó valamely más értelmében vagy úgy ahogy te kérdezted - mindenesetre a kilátással nincs gond. A köves szakaszon túl, ott - biccent lustán előre - az oromról kellően be lehet látni a környéket
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. Szeptember 19. 23:04:22
Corvus Latsonn
A szerencse forgandó. Ezt mondják. Te azt, hogy nem eléggé. Nem először veszítettél, de talán most kockáztattál a legtöbbet. Talán, ha időben feladod-belátod, hogy ma nem kellene tovább kísérteni a szerencsédet. Esetleg jobban ügyelni arra, hogy ha már nem bízol a szerencsében, akkor miképp tartod a kezed. Akárhogyan is, most már késő efféléken gondolkodni, de az is igaz, hogy még mindig szórakoztatóbb, mint az üres-szürke falat bámulni. Nem igazán van lehetőséged arra, hogy mást tegyél, mint azon töprengj, hogy hol rontottad el. Tudod, hogy hol, mégis ezen tűnődsz. Alapvetően szerettek téged – hogy többet vesztettél, mint nyertél – de van egy pont amikor inkább nem játszik az ember. Ilyen az például, amikor valakit részegnek vél az ember, de valójában nem az. Persze így utólag minden annyira nyilvánvalónak tűnik.
Rázkódást érzel. Egyre hevesebben. Kicsit összekuszálja a gondolataidat – meg majdnem a fogsorod is – de végül egy jó nagy ütés – meg ki tudja mennyi öntudatlan elmélkedést követően – ott állsz… ülsz… fekszel? Szóval vagy a fémdobozban, amit most már kétséges, hogy lehet e mentőkabinnak hívni. Mindenesetre egy dolog biztos, a karodat nem vágták le! Érzed, mert eléggé fájdalmas ahogy tudatja nem tetszik neki így kitekeredve. A végeredmény egy-két púp és néhány kék-zöld folt, no meg horzsolások. Nem lett volna szabad, hogy így megüsd magad, de ilyenek ezek az öreg hajók, már semmi sem úgy működik rajtuk, ahogy kéne. De legalább egy darabban földet… vagy mit értél. A lényeg az, hogy a műszerek szerint nem baj, ha beengedsz némi friss levegőt, esetleg megkockáztatsz egy körülpillantást, hova is pottyantál…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2015. Szeptember 20. 19:58:35
Corvus Latsonn
Nem tölt el felhőtlen boldogsággal a helyzet, sem elégedettséggel. Ahogy a parányi kapszula kijelzőjén pörögve csökkennek a távolság számai, és a tenyérnyi kijelzőn egyre nagyobbra hízik közeledő a bolygó képe, van időm átgondolni, hogy is jutottam ebbe a helyzetbe. Ha őszinte akarok lenni, azt mondhatnám, hogy rosszul válogattam meg az útitársaimat. No nem mintha nagyon választhattam volna... Szóval a szerencsétlen körülmények áldozata vagyok. Az első hiba az volt, hogy éltem a lehetőséggel, és erre a hajóra szálltam – mivel másik hajóra esélyem nem volt feljutni. A másik az, hogy beszálltam kártyázni, hogy elüssem az időt. A harmadik hiba az volt, hogy nem szálltam ki időben, és álltam a tétet. A negyedik pedig az volt, hogy bebiztosítottam magam, hogy én söpörjem be a nyereményt. A többieknek nem is tűnt fel a dolog, csak annak a bontásra érett asztrorobotnak, amelyik az asztal mellett kibicelt, és a legrosszabbkor prüntyögött közbe, hogy matematikailag nem ezeknek a lapoknak kéne nálam lennie... A dolgok ekkor kezdtek igazán pocsék fordulatot venni – valahogy jobban hittek a droidnak, mint nekem – pláne miután plusz egy lapot találtak nálam... Vannak akikre a hosszabb bezártság egy szűk helyre rossz hatással van – s az útitársaim jó részét is közéjük lehetne sorolni. Ugyanis a felgyűlt feszültség szinte kirobbant belőlük, és a helyszínen le akartak lőni. Csak azért nem tették, mert a hajót kitépte a hiperűrből ennek a bolygónak a gravitációs mezeje – megszakítva az utazást. Amíg újra számolták a pályát, a kapitány az egyik mentőkapszulába záratott, és kilőtt a bolygó fele... A légkörbe érést nem lehet figyelmen kívül hagyni – és csak reménykedni tudok, hogy odalent viszonylag barátságos körülmények fogadnak. A rázkódás egyre hevesebb, és mire eljutnék odáig, hogy bekössem magam, már okafogyottá válik a dolog...
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. Szeptember 20. 22:12:23
Corvus Latsonn
A világod most kényelmetlen, hűvös… és sötét! Eddig a kábaság uralt, de most, hogy ébredezik a tudatod, a tested ostromolta, de elméd értelmezte ingerek cselekvésre ösztönöznek! Először egy mozdulat, ami azonnal fájdalmas nyögést és lehetséges, hogy még hozzád sem illő megjegyzéseket csal ki belőled. A kezdeti helyezkedés annyira volt elegendő, hogy legalább valamennyivel kényelmesebbnek tűnjön a helyzeted, ha nem is sokkal, valamint a hűvösség érzete is múlni látszik akármiért is ostromolt eddig!
A Sötétség méltó ellenfél, nagy küzdelmek árán úgy véled győzedelmeskedtél és a világra emeled a tekinteted, de az még mindig uralkodik a környezeteden és ez által rajtad is. Ez kifejezetten bosszantó, így valamilyen módon ezt meg kell változtatni! Ezt újabb mocorgásokkal (és szisszenésekkel) kívánod elérni! De a korábbi mozdulatokat követően hiába tűnt kényelmesebbnek és kevésbé hűvösnek, ez csak pillanatnyi érzet volt. Most, hogy teljesen magadhoz tértél mindent érzel, amit eddig a jótékony kábaság elrejtett az érzékeid és ez által a tudatod elől.
Ingerek tucatjai érnek, de ezek közül is a legerősebbek a szagok! Piszkos izzadtságé… mely bizony a tied! Amelybe tömény alkohollal vegyes vér-illat is keveredik, illetve égett elektronika és egyéb forróság következtében keletkező köhögésre ingerlő bűz. A következő, amit érzékeltél… a csend. A teljes, szinte hangok nélküli, amit a légzésed és szusszanásaid, a nyögések törnek meg. Ezt tetézi a látvány, a sötétség, az áthatolhatatlannak tetsző feketeség, mely az emberi érzékeknek a vakság érzetét közvetíti, és ősi ösztönöket hergel. A félelmet, de legalábbis némileg borzongató bizonytalanságot!
Ezt a kuszán-ébredező pillanatot – és az azt követő tiszta momentumot – választja valami, hogy elvakítson! Eddig is jelen volt? Nem tudnád megmondani, de olybá tűnik, hogy valamilyen aranyló fény, könnyedén idézheti fel a hajnalig tartó játékok emlékét. A tekinteted teljesen kitisztult, eltűnt a Sötétség és ez a meghatározhatatlannak tetsző világosság durván szaggatja szét a feketeséget és ragyogja be a mentőkabint… nos, ami maradt belőle. Hunyorogsz, ösztönösen emeled a kezed, hogy védd a szemed, mellyel egy időben a fény ereje elviselhetőre tompul. Kipislogva néhány könnycseppet láthatod, hogy az öreg és rozsdás dolgok ritkán kivételek a fémhulladék szóval jogosan illetett dolgok alól. Mindenesetre a külső fénypászmák által végre megérted miért is volt kényelmetlen és mire a hűvös!
Egy eltört merevítő-rúdnak esve vesztetted el az eszméleted és a Mentőkabin, nevezzük inkább fémkupacnak, mely kifejezetten képtelen betölteni a Menedék szerepét. Ránézésre e roncs már nem igen tud ellenállni a természet erőinek. Az a kevés műszer ami még életjelet ad magáról, azok megnyugtató zöld színben ragyognak, de jó néhány valószínűleg már csak roncstemetőbe illő. Ezekből több van, mint szeretnéd, de az előzőek közül a külső levegő összetételét analizáló monitoron remegő elemzés eredménye megnyugtató zöld fénnyel villog: lélegezhető.
Ami ennél aggasztóbb lehet az nem más, mint az, hogy ez megviselt roncs az ívó-víz tartalékból pazarolt rád. A hűvösség forrása is ez, mert ennek egy részét a nadrágot szívta magába és most, hogy ez tudatosult, érzed a természet hívását…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2015. Szeptember 21. 19:02:39
Corvus Latsonn
Arra térek magamhoz, hogy hűvös van, és fáj a karom! A sötétség csak a ráadás. S mintha az arcomat is nyomná valami... vajon mi lehet? Ahogy élesednek az érzékeim, a benyomások határozott véleménnyé kristályosodnak – már nincs szükség rá, hogy bekössem magam. Rövid küzdelem árán sziszegve felülök, pontosabban felvergődöm magam kényelmetlen helyzetemből. Ugyanis határozottan kényelmetlenné kezd válni arccal az egyik ülésben feküdni, miközben bal lábam a másikban pihen, és a karom valahol alattam, a két ülés között. Sziszegve, káromkodva ülök fel, és óvatosan normális testhelyzetbe tornázom magam. Pár percig csak ülök az ülésben, és várom, hogy jobban érezzem magam. Közben egyéb dolgok is feltűnnek – egy gamorrai szaga... pontosabban az enyém – jövök rá a forrásra – amit tovább árnyal az olcsó szesz és a vér szaga. <Megsérültem!> - ébredek rá, és az, hogy nem tudnám megmondani, hogy hol – nyugtalanságot kelt bennem, de a köhögésre ingerlő jellegzetes szag elvonja a figyelmem. <Leégett az elektronika!> - Jut eszembe, hogy minek is érzem a szagát. S feltűnik, hogy nem hallom a hajókra, és a mentőkabinokra annyira jellemző megnyugtató zümmögést, a légtisztítók surrogását. Az élet hangjait. Csak a halál csendjét, és a saját nyöszörgésemet, szisszenéseimet. <Itt fogok megdögleni! :'(> - vonom le elkeseredetten a konklúziót, mert esélyem sincs rendbe hozni bármit is, pláne ilyen sötétben. Végül csak elvakít valami – világítás, keresőfény? Kezemet az arcom elé tartva próbálom kitakarni a fényforrást, hogy lássak is valamit. Amit elsőre sikerül felfognom, hogy a mentőkabin katasztrofális állapotban van <Szerencsés vagyok> - állapítom meg, noha pár perccel ezelőtt ezzel a kijelentéssel vitába szálltam volna. A kintről érkező fénypászmákra rácsodálkozok, és eltart egy ideig, míg rájövök hogy mire is utalnak <Megsérült a burkolat! :o> - csorog le a hátamon a jeges izzadság <Mit megsérült! Kiszakadt!!! :o> - Ijedten kapkodok levegő után, aztán egy pillantást vetek arrafelé, ahol emlékeim szerint a levegő-analizátor monitorának kellene lennie. Még megvan. A villogó zöld fény megnyugvást hoz, így már foglalkozhatok a másik felismeréssel - hogy azért fázom, mert a tüzet vízzel oltotta el a kapszula. Végiggondolom a helyzetemet. A szokásos eljárás hasonló helyzetben a következő: <Földet érés után ellenőrizni kell a levegő összetételét – ez megtörtént>– bólintok magamnak <Be kell kapcsolni a segélyhívó berendezést – ha az nem kapcsolt be automatikusan, mely alapján a mentést végző alakulat megtalálhat> <El kell látnom a sérüléseimet> <Meg kell várnom a segítséget, mely lakott bolygó esetén egy napra tehető, lakatlan bolygó esetén legalább hét nap – amennyiben rendelkezett előre leadott útvonaltervvel> Itt felsóhajtok. <Ez a forgatókönyv a Magvilágok esetében igaz csak. S nem hiszem, hogy a Kapitány rendelkezett volna útvonaltervvel, vagy hogy bejelentené, hogy hol raktak ki. Ha szentimentális, akkor esetleg rólam nevezi el a felfedezett bolygót. Hiszen biztos, hogy kedvel - még ha játszotta is a megközelíthetetlent - különben hagyta volna, hogy csak szimplán kizsilipeljenek, és nem egy mentőkapszulával tesz ki. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha fel kellett fedezni egy bolygót, hogy számolni lehessen a jelenlétével, akkor közigazgatása sem nagyon lehet. Sőt, mentőalakulata sem nagyon... Felfedezetlen bolygón pedig egyedül szokás megdögleni. De amíg nem néztem körül, addig ennél jobban felesleges belemélyednem a lehetőségeimbe> A zsebemből kiveszem az aprócska sugárpisztolyt - és mivel amúgy is hív a természet - az ajtóhoz lépve rátenyerelek a nyitópanelra – talán ez még működik... ::)
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. Szeptember 27. 16:07:47
Corvus Latsonn
A mentőkabinnak szinte csak dús, gyermeki fantáziával nevezhető fémhalmaz megmaradt pászmák simogatta falairól csillogva verődik vissza ez a ragyogó fény, mely így helyenként felfedi, hogy… az egész leginkább egy alacsony költségvetésű romantikus holo-drámára emlékeztet, melynek jelen díszlete azon fejezetre enged következtetni, ahol és amikor hőseink felismerik és megvallják őszinte érzelmeiket.
A kis sugárpisztollyal a kezedben lépsz az ajtóhoz melyről úgy véled inkább kizuhan, mint nyílik, de kellemes csalódás érhet amikor megpróbálod kinyitni. Hangtalanul tárul fel, talán még nevetésre is ingerel, hogy ez az egy dolog annyira jól működik, mintha nem egy fémkupacé hanem legalábbis egy luxus-szállóé lenne.
Belegondolva azonban lehet elmormolsz egy imát vagy fogadkozol az Erőhöz (amiben lehet nem is hiszel) mert rádöbbensz, hogy az viszont semmiképp nem tetszett volna, ha az ajtó beragadt volna és te fogyó ivóvízzel meg… ki tudja még mindennel lennél bezárva, megfosztva a meneküléstől. Mindenesetre most, hogy már kint vagy:
A mentőkabin mögött hosszú tízen- vagy több méter hosszan árok húzódik, míg előtte egy kisebb dombnak is beillő földtúrás látható, melyre ha kívánsz felkaptathatsz. Egyenlőre a mögötted lévő árkot is inkább sejted, mint látod, de már elég alkalommal hallottál ilyesmiről, hogy biztos legyél ebben. Az idegen világokba tépett seb ez, olyanéba, ami:
Ismeretlen illatok uralnak. Ahol a környezet egyre éledező neszei, melyek előhírnökei az első és minden bizonnyal nem utolsó itt, ezen az Ismeretlen Világon töltött napjaidnak. Felkaptatva a kis dombocskára rádöbbensz, hogy ezen a világon mindez azt jelenti, hogy gyönyörű és buja, ahol lüktet és pulzál a létezés, és szinte kézzel fogható az élet kisugárzása!
Gyönyörű… egy pillanatra feledteti a test fájdalmát és a lélek zavarodottságát, hiszen maga a paradicsom! Kellemetlen, hogy a természet egyre intenzívebben sürget, cselekvésre ösztönöz ama bizonyos ügyben! Az i-re a pontot talán magányod teheti fel, mely magában hordozza azon veszélyeket, melyek pontosan ezen állapot idézhet elő.
Idekint – mely éles ellentéte mindennek ami a kabinban van – a letisztult gondolatok között felbukkanhat néhány riogatóan idegen, mint az itteni élővilág jelentette veszély, ami nem feltétlen kell, hogy agyarakban és karmokban jelenjen meg, lehet egészen apró is, ártatlannak tetsző…
A sérüléseid nem komolyak, de azért kell némi idő, míg teljesen felépülsz. A rubint élet bár ijesztő lehetett, valójában ha eddig nem okozott komoly gondot, ezután sem valószínű, hogy fog. Így más dolgokkal foglalkozni, mint segélyhívó… nos, ha megtalálnád. Valamelyik roncskupac lesz az, valószínűleg az ami még most is lángol, ha a korábbi szerencsédre gondolsz…
Ha ezt hagynád, akkor a sebeiddel foglalkozhatsz, amiket rövid időn belül ellátsz a tudásodhoz és a felszereléshez mérten, ami valljuk be nem sok, de mázlidra, talán elég is. A gondolat, hogy milyen messze lehetsz egy civilizált világtól… nem közel az biztos! A kalózkodás és más illegális tevékenység eléggé a peremre sodort téged, annak is olyan részére…
Szóval fogalmad sincs hol vagy, de mivel a legtöbb útvonalon nem találkoztatok – érthető okok miatt – birodalmi járőrökkel... ez persze még bármit jelenthet, de a Kalózkapitány-asszony ennél is óvatosabb volt. Tehát: biztos lehetsz benne, hogy még ők sem tudják hol vagy, nem hogy te vagy bárki aki megmentésedre siethetne…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2015. Szeptember 29. 21:41:35
Corvus Latsonn
Kellemes meglepetés, hogy az ajtó kinyílik. Nem csak sziszeg, megakad félúton, hanem kinyílik – feltárva mögötte az élettől vibráló, holókockára kívánkozó helyet. - Ohhh – taglóz le jó értelemben a látvány, és magabiztosan kilépek járművem roncsaiból. Vigyorogva nézek körül, hiszen megütöttem a főnyereményt. Nem elég, hogy egyben érkeztem meg, hogy egyáltalán éltre alkalmas a környezet, és nem egy gázbolygó vagy savas jégsivatagon landoltam, de a hely szemet gyönyörködtető, és elsőre több, mint ideális! Csak a drága rekreációs komplexumok hiányoznak, hogy igazi, AAA+ minősítést kapjon tőlem a bolygó. A többiek pedig a nem túl barátságos klímájú Illum fele tartanak, míg én itt maradtam a paradicsomban. Az egyedüli szépséghibája a dolognak, hogy esetleg évekre vagy évtizedekre is be kell rendezkednem – ez a lehetőség azért leolvasztja a mosolyt az arcomról. Felsétálok a mentőkapszula által emelt dombocskára, és onnan nézek szét a bolygón, amelynek nemrég kormányzójává tett a kapitány. Töprengve nézem a kapszula által szántott árkot, és a lyuk hátán lyuk mentőkapszulát. - Tipp-topp darab... - morgom kelletlenül, magamban elismerve, hogy ezzel bizony már senki nem megy sehova. A kötelező vizitet letudva a sugárpisztolyt zsebre vágom, és megindulok a fák fele, hogy könnyítsek magamon. Pár lépésre a dombocskától észbe kapok - Hé, mégis mit csinálok? - kapok a fejemhez, és inkább kellő távolságot tartva a vegetációtól engedek a sürgető ingereknek. Megkönnyebbülten nézek újra körbe. Most már van türelmem foglalkozni a kevésbé zavaró gondjaimmal is. Elsőnek visszabaktatok a kapszula belsejébe, hogy valahol felleljem az elsősegély-dobozt. A sérülésimet a roncs ajtajában ülve ellátom, és töprengve nézelődöm. - Át kell néznem a hajót – jelentem ki, és mivel nem tiltakozik senki, magamban folytatom <kell egy hátizsák, vagy más, amibe pakolhatok. Tisztálkodó szerek... :-\> fintorítom el az orrom <egy balta is jól jönne, meg egy kés, és valami amivel tüzet lehet gyújtani> nézek a növényzet fele. Valamivel át kell tudnom majd vágni rajtuk, és ha tüzet, esetleg ideiglenes házat akarok majd, mindháromra nagy szükségem lesz <vevőegység, hogy vissza tudjak ide találni, ha valamiért szükség volna valamelyik alkatrészre ::)> nézek végig a gyűrött burkolaton <egy ion töltő is jó lenne a sugárfegyverhez, de nem hiszem, hogy az van. Be kell érnem hat lövéssel. Víz tárolására alkalmas doboz is kell. S jó lenne egy vegyelemző, hogy ne rettegjek attól, hogy mi mérgező, és mi nem> A terv kezd alakot ölteni – belépve a kapszulába, elkezdem módszeresen átkutatni, hogy megtaláljam a még használható dolgokat. Ha kést és baltát nem is találok, de akkor pár csövet, vezetékeket és éles burkolat elemeket próbálok meg helyettük keríteni – hogy később azokból tudjak szerszámokat farigcsálni. Ha találok valamit, ami hasznosnak vagy működőképesnek tűnik, azt egy helyre gyűjtöm a kapszulán belül. Minden egyes tárgy nagy örömet okoz, hiszen nem valószínű, hogy könnyedén tudnám pótolni. Közben azért fülelek, nehogy valami őshonos izé kedvet kapjon közelebbről is megismerkedni velem. Miután ezzel végeztem, megpróbálom megtalálni a jeladót, hogy energiatakarékos módba állítsam át – hogy csak naponta egyszer adja le a koordinátáit. Ki tudja, hogy mikor lesz szükségem az energiacellákra, vagy másra? Végül a rádiót nézem meg, ha maradt belőle valami – talán lehet, hogy mégsem teljesen lakatlan a vidék?
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. Október 15. 18:19:22
Corvus Latsonn
A látvány hosszú időre magával ragadhat, bizonyos, hogy ideálisabb, mint amilyen más lehetőségek villannak fel előtted melyek sokkal kevésbé mosolyogtattak volna meg. Az idegen szépség, az élet impulzív hullámai melyek újra és újra körülölelnek mielőtt tova haladnának…
A kis sugárpisztoly a biztonság érzetét adja. Nem túl erős, de kritikus helyzetekben életmentő lehet. Hatszor. Ennyi ugyanis a kapacitása és aztán… belegondolni is kelletlen-kellemetlen, így lehet inkább nem is teszed. Egy bizonyosság tölt el, hogy van mit tenni: el is kezded a korábbi terveid alapján.
A hirtelen jött félelem, mely későn tudatosul nem tett téged semmi és senki prédájává, sietve visszahúzódhatsz sértetlenül, hogy engedj a természet hívásának. Mondhatnánk úgy is, hogy a Kormányzó kijelölte a területe határát. Elindulsz vissza, hogy további lépéseket tegyél a felépülésedért, de valószínűleg ami túl szép, hogy igaz legyen…
A fémkupac, a roncs… szikrákat szór, sercegő hangot hallasz, majd az ajtó előtted csusszan a helyére. Bosszantó, de talán van még megoldás! Ki tudja mit teszel, de valószínű, hogy a kulturált szavak után morcos ábrázattal indulsz el, hogy körüljárd a roncsot, hol tudnál bejutni. Ugyanis a külső panel ami az elektronikát rejti… a roncs alatt pihen.
Legnagyobb bosszúságodra nincs sehol akkora rés amin beférnél.Megint az ajtónál állva végül fizikai kényszert alkalmazol. A követelésed elég akaratos ahhoz, hogy az ajtó kicsit engedjen, résnyire nyíljon. A gond az, hogy ez még nem elég. Kevés, hogy úgy mondjuk. Nekiveselkedsz e a te döntésed, de csak úgy puszta kézzel nem sokra jutsz.
Körülnézel, hogy ezen változtass. Találsz is kedvedre való roncsdarabokat, amikhez rongy ugyan nincs, de van rajtad ruha. Ha abból áldozol rá, akkor még egész tűrhető markolatot is készíthetsz, de legalábbis nem vágod meg a kezed. Ha ezzel nem éltél, akkor szereztél egy-két nem túl mély, de kellemetlenül csípő sebet a tenyeredre.
A dolog azonban működik, bejutsz és látod, hogy a zárszerkezet eddig bírta. Most már csak manuálisan használható, a korábbi módszert alkalmazva. Odabent körülnézve kábelek és biztonsági öv féleség akad amivel korábbi terved: valami zsák vagy effélét készíthetnél. Egy nagyobb fém rudat használtál feszítéshez, tehát dárdaszerűséged már van!
Odakint némi kutakodás alatt találsz kisebb fémdarabot is találsz, amit – üléshuzat vagy újabb ruhaáldozatot követően – akár késként is forgathatsz. Ezzel és a kábelekkel, effélékkel állsz neki valami zsákszerűt készíteni ami nem kevés munkával jár, de cserébe alaposan megizzaszt. Ez azért nem tréfás, mert megjelennek az első zümmögő apróságok…
Miután ezzel elkészültél, körülnézel, hogy mi mindent találsz még az elkövetkezendő napokra. A nagy kutakodás azon eredményre vezet, hogy az egyik eddig bedöglött zár egy szikrát köpve megadja magát és a további fizikai erőszak hatására megadva magát felfedi mit rejtett eddig.
Egy igazi túlélőcsomagot! Kiveszed és szétnyitod a hátizsákot, melyen belül vízhatlan dobozkákban valódi kincsekre lelsz! Egy heti táprúd adag, napi három darabos kiszerelésben. Találsz még egy gyógy-csomagot alatta és egy tokban – övre csatolható – túlélő kést! ezek mellett.
Látod, hogy a zsák hátához egy hő-takaró van rögzítve. Egy fényrúd a külső oldalon és egy-egy komlink… üres helye. Ilyen akad még: a rendes ételes pakkok és a jelzőrakéta helye is így tátong. Ami még bizonyos, hogy a kettő helyett csak egy légző-rostélyt találtál. Egy dolog azonban nincs. Őrülten pakolászol, vadul keresel míg végül rájössz, hogy rápakoltál!
A vízszűrőre…
Minden készen áll, foglalkozhatsz azzal, hogy kitisztítsd a folyamatok alatt kezeden megjelent sebeket és fertőtlenítés után akár még fájdalomcsillapítót is adhattál magadnak a jó hangulat érdekében. Így indulsz neki, hogy egy magaslatot keress, ahonnan sokkal jobban láthatod hova is kerültél egészen pontosan.
Amit lehetett elhoztál, de valljuk be ez körülbelül a túlélő pakkot jelenti, a saját mini sugárvetődet és a kettő, kézzel készített fegyverszerűséget. Elsőre mindezekkel felszerelkezve úgy vélted, hogy a magaslat elég közel van, de amikor már dél is elmúlt és még nem értél fel rádöbbensz, hogy a távolság milyen csalóka volt.
Alaposan leizzadsz – több döngicsélést is hallani vélsz – de felérsz egy oromszerűségre, ahonnan jól belátni a környéket: azt, amit már eddig is sejtettél/tudtál, most már teljes bizonyosságot kap. Egy hegység ismeretlen ormán állsz, alattad pedig buja vegetáció ad életet nem kevés eleddig sosem hallott neszezéssel közlekedő, kutakodó és vadászó faunának.
A távolban egy hatalmas vízesést fedezel fel és végigkövetve a folyót… valahol az erdőn túl, mintha egy hatalmas vízfelület csillogna a ragyogó napsugarakkal incselkedve. De leginkább a kiterjedt esőerdő ami dominál olyan színekben pompázva amiket lehet még sosem láttál. Ahogy visszapillantasz… a távolban egy hegycsúcs veszik a felhők közé, de még azon is zöld árnyalatait véled látni…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2015. Október 18. 20:58:35
Corvus Latsonn
Amit az ajtó bezárul előttem, megvonom a vállam, és a nyitó gombot ismételten megnyomom. Semmi. Ilyen nincs! Nézek körbe meglepetten - Hogy a rozsda zabálna szét! - túrok a hajamba idegesen, amikor rájövök, hogy ez mit is jelent. Nagy levegőt veszek, s elhatározom, hogy nyugodt maradok, nem esem pánikba – mert akkor végem. <Velem nem szúrhat ki egy gép sem!> nézek körbe, hogy az ajtóvezérlő elektronikához hol férhetnék hozzá. Nem mintha túlságosan értenék hozzá, de a mentőkapszulákat ellátják külső manuális nyitószerkezettel – a mentést megkönnyítendő. Hamar rájövök, hogy ez a modell vagy öregebb, mint a szabvány, vagy szimplán azokon fekszik... - Hogy a Huttok nyalják meg a …! - kommentálom a tapasztalataimat, és új ötlettől vezérelve körbejárom a roncsot – megfelelő méretű lyukat keresve a burkolaton <Nincs... mért is lenne?!> Duzzogok egy picit a kapszula által felgyűrt dombocska tetején állva. Sok lehetőségem nincs – ha be akarok jutni, akkor erőszakhoz kell folyamodnom. Az ajtóhoz megyek, s először puszta kézzel próbálom meg kinyitni, majd a sikertelenséget látva egy hosszabb, leszakadt fém alkatrésszel próbálom meg felfeszíteni. Ami vágja a kezem. Nehéz döntés elé kerültem – vagy a ruhámból áldozok arra, hogy jobb fogás essen a fémen, vagy szétvágja a tenyerem. Ruhám nem sok van, de a vérmérgezés lehetősége is elég félelmetes <Talán a növények levelei!> pillantok a gazdag flórára – hogy aztán elvessem az ötletet. Amilyen szerencsém van, elsőre megtalálom a legmérgezőbb levet engedő fajtát. Sóhajtva tépem le a pólóm ujját – megjelenésem eddig is hagyott maga után némi kívánni valót – hát még most... A darab ronggyal körbe tekerem a fémet, hogy a tenyeremet ne vágjam meg vele, s újra nekiveselkedem – immár sikerrel. Elégedett vigyorral nyugtázom, hogy engedett a zár, s újra be tudok lépni a kapszulába. Egy darab hulladékkal azért kiékelem az ajtót – többé nem bízom benne. Odabent a kábelek, üléshuzat és biztonsági öv felhasználásával egy nem túl csinos, de felettébb hasznos zsákféleséget készítek, melyet megtöltve és hátra kapva segít a fontosabb felszerelések cipelésében. Mivel a kabin szűk, így odakint keresek valami kisebb, kézre állóbb éles fémdarabot. Ennek is készítek markolatot – az üléshuzatból tekerek köré, és vezetékkel rögzítem azt. Ezek után visszatérek a hátizsák-projekthez, ami komoly kihívást jelent – lévén nincs nagy gyakorlatom a lezuhanások utáni barkácsolásban. Amint végeztem, pihenés képen kiülök picit a kapszula elé, és az apró bogarak hessegetése közben próbálom felfedezni, hogy van-e olyan növény, amit az élővilág különösképp kerül. Hisz nem szégyen ellesni a helyiektől a túléléshez szükséges alapokat. A kis szusszanás után átkutatom a kapszulát, hogy mit is érdemes az egyedi dizájnnal rendelkező zsákomba pakolni. Az egyik tárolórekesz az ajtó közeli ismerőse lehet, vagy legalábbis ugyanaz a zártípus védi: a zárlatos. Mivel már kiismertem a fajtáját, a fémrúddal felfeszítem a tetejét, hogy a tartalmát magaménak tudhassam. A látvány megérte a fáradságot! Megnyugodva vigyorgok a túlélőcsomagra. - Gyere a papihoz! - emelem ki a helyéről, és nyitom szét a hátizsákot. Az, hogy nem sokkal ezelőtt fejeztem be egy másik készítését egyáltalán nem zavar. Két hátizsák sokkal jobb, mint ha egy sem lenne. Izgatottan, mint egy kisgyerek bontogatom az ajándékokat. Élelmiszer, gyógyszer, és egy valódi túlélő kés! Talán a nyele is üreges az öngyújtónak.... A takaró a bónusz – így nem kell valami szörnyen harapós-karmos, veszélyes állat bundája után ácsingóznom. Egy darabka civilizáció, az otthon melege... A fényrúd – nos, az hasznos lehet, de gondolkodás nélkül elcseréltem volna valami rendes ételre... a komlink hiánya csak bosszantó – kevés esélyt látok arra, hogy valaha is hasznát láttam volna ezen a bolygón. A jelzőrakéta szintén nem fájó hiány – aki a kapszula légköri izzására, és becsapódására nem figyelt fel, annak aztán jelző rakétát fellőni úgy érzem teljességgel felesleges. Az egy légző rostély is pont eggyel több, mint ha nem lenne – s úgy érzem, ez még életet menthet. Gondosan el is csomagolom, miután szemügyre vettem. Hogy aztán a legfontosabb, és hiányzó eszközt megtaláljam, ám hiába. A vízszűrő nincs sehol! - Ki volt az a kretén, aki nem pótolta, vagy kivette?! :shakefist: - vitatkozok a hátizsákkal. Újra végignézem a dobozokat, zsebeket, hátha megtalálom. - Le merném fogadni, hogy valamelyik zárlatos agyú droid lehetett... - végül amikor már feladtam, hogy megtaláljam, összepakolok, és odébb teszem a hátizsákot, akkor pillantom meg az eltűnt vízszűrőt. Megkönnyebbült sóhajjal nyitom ki újra a zsákot, és teszem a helyére. A leltározás végén még ellátom a kisebb sérüléseimet, aztán elindulok a legközelebbi emelkedő fele. Út közben leginkább arra figyelek, hogy vajon vannak-e ehető növények, termések. Mármint olyan, amit a helyi állatok fogyasztanak. A távolság meglepően nagy, vagy csak én fáradok – az orom igencsak lassan közeledik – de végül csak feljutok. Fáradt sóhajjal állok meg, és nézek szét. Egy kőre leülve csodálom a kilátást, és a hátizsákba túrva egy táprudat kezdek el rágcsálni. <Hát, gondoljuk végig...>nézek elmélázva a vízesésre <a bolygó nem szerepel a térképeken, vagyis az őslakosok vagy nincsenek, vagy pedig még nem jutottak el a hiperhajtómű kifejlesztéséig. Az első lehetőség nem túl valószínű ilyen helyen> Tekintetemmel követem a folyót, egészen a távoli vízterületig <A folyó természetes kereskedelmi útvonal, a vízparton, a folyó deltájában legvalószínűbb bármilyen település jelenléte – amely a folyóról és a tengerről érkező árukat is fogadja. Szóval oda kellene eljutnom ::)> Határozom el <Hogy aztán a találkozás békés lesz, vagy helyben megsütnek, abba bele sem akarok gondolni – de az óvatosság nem fog ártani> A földet érésem helyszíne fele nézek <Azzal a hulladékkal nem megyek sehova. S a helyiek technológiájával sem... Hacsak nincs másik űrjármű a bolygón, amit elrejtettek, vagy lezuhant... ez pedig azt jelenti, hogy vagy eldugott helyen kell lennie, és nem találták meg. Vagy nem jutottak be, hogy technológiai robbanást hozzon el számukra a felfedezés, vagy egyszerűen nincs is> vonom le a következtetést. Ahogy kezdem megismerni a vidéket, és egyre több fontos földrajzi pontot fedezek fel, rájövök – valahogy meg kell tudnom különböztetni őket egymástól. Mivel nincs térképem, ezért saját magamnak kell elnevezéseket adnom nekik. <Jól van. Akkor mostantól hivatalosan az 1-es magaslaton vagyok, de talán jobb a Kilátó-orom elnevezés. Az űrkapszula legyen Latsonn-pont a magam tiszteletére :D A nagy vízfelület a Remény-tengere, a folyó pedig legyen a Kígyó-folyó, mert úgy tekergőzik az őserdőben, mint egy óriási kígyó. A vízesés pedig megkapja a Fátyol nevet – hacsak nem szolgál rá valami új névre. Szóval a cél: a Kígyó folyóhoz érni, a Fátyol vízesés alá, és onnan tutajjal a Remény-tengerig> erősítem meg magamban, s elégedetten próbálom megsaccolni a terveimben szereplő távolságot – a ma megtett táv alapján. Ha még bőven van idő, akkor innen fentről megtervezem az útvonalamat, aztán elindulok az első táborhelyig. Ha késő délután van, akkor már nem indulok tovább, és táborépítésre használom fel a hátralévő világos időszakot. Nem a hegy tetején készítem elő a tábortüzet, hanem lejjebb, valami mélyedésben – a tengerrel átellenes oldalon – hogy a fény minél kevesebbeknek szúrjon szemet. Bokrokból levágott ágakból próbálok valami szélvédett zúgot-szélfogót készíteni. Terveim szerint tüzet nem rakok, csak ha valami miatt úgy érzem, hogy engem akarnak megenni. A táborhelyet ropogó kavicsokkal szórom körbe, és pár kisebb követ összekötök drótokkal bokamagasságban, és azokat is elhelyezem az éjszakai menedékem körül. Csak meghallom, ha valami beleakad a kövek közti kábelekbe. Az éjszakát a takaró alatt tervezem eltölteni, a kés és – legrosszabb esetre a sugárpisztoly társaságában – a lándzsaszerű fémrudat pedig magam mellé teszem.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. Október 30. 10:23:00
Corvus Latsonn
Az ajtó immáron biztonságos. Nyitva, míg valami ki nem fújja, rántja vagy más módon el nem távolítja onnan azt a bizonyos éket. Most már elégedett lehetsz, magad készítette zsák elég hasznosnak tűnik, elsőre talán még használhatónak is. A kinti művelet is teljes sikerrel zárult, hiszen a roncsok elég lehetőséget adtak, hogy találj magadnak egy-két fémdarabot amit felhasználhattál és most már több fegyvered is akad, mint egy hatlövetű. Két ilyet készítettél, mindkettő ott hever melletted, míg kicsit kipihened a hátizsák készítésből származó fáradtságot.
Innen – a mentőkapszula maradéka előtt pihegve – van időd megszemlélni a környezeted, ami továbbra is legalább annyira magával ragadó, rabul ejtő mintamennyire ismeretlen és idegen. Az apró bogarak elég kitartóak, idővel lehet már csak tessék-lássék próbálod elzavarni őket. Tekinteted a flórára veted és kutatod, hogy mely növény tűnik magányosnak ebben a vibrálóan életteli világban. Arra kell rádöbbenj, hogy nem nagyon találsz ilyet. Illetve számtalan ilyet találsz az pedig elégé bizonytalanná teszi a kísérletet. Úgy tűnik, hogy ennyi megfigyelés nem elég ennek megállapításához, több időt ezzel eltölteni pedig… megéri e?
Magad is megérted ez mennyire nem segít rajtad e pillanatban, ezért inkább visszatérsz a roncsok, majd a kapszula alaposabb átkutatásához. Minden apróság számít és bármit találsz növelheti az esélyeid a túlélésre. A különféle növények megismerésével ellentétben ez a művelet eredményes. Sőt! Némi fáradtságot követően a megérdemelt jutalom sem marad el. Lehet, hogy némileg hiányos, de az az egy biztos: a kitartás célravezető volt! Ha az a csomag beszélni tudna, minden bizonnyal boldog kiáltással ugrott volna a karjaidba, de így most, hogy már nem magányos többé, inkább csak kezeid közé veti magát és kitárja legféltettebb titkait.
Megállapítod, hogy bár az általad készített a nyomába sem ér egy gyárilag megalkototthoz, azért nem becsülöd le a munkát amivel elkészítetted azt így megtartod a kisebbet is. Gyermeki örömmel turkálsz míg a pengét meg nem találod. A markolatát vizsgálva reméled, hogy több, mint egy meztelen acél amit kiszabadítottál hüvelyéből, de a sors, az Erő vagy mi most nem volt kegyes hozzád: amolyan ne legyél telhetetlen mód. A tűzgyújtás tehát valami más módon kell kivitelezned majd, ha eljutsz odáig. A többi dologgal aránylag elégedett vagy, a hiányzó dolgok sem annyira fájóak.
A zsák a sértést nem tolerálja és a következő mozdulatra úgy néz rád, mint aki egészben le akar nyelni. Aztán amikor a droidokat inzultálod az egyik eddig még aránylag működő egység vet szikrát és leheli ki a lelkét. Mivel mást nem sértettél meg így már csak magaddal teheted, de ennek okán a vízszűrő s előkerül és végül teljes megnyugvással vághatsz majd neki az előtted álló kalandnak. Vághatnál, de még előtte alaposan nekivetkőzöl és átvizsgálod magad amennyire ez lehetséges. Úgy tűnik apróságok, kisebb dolgok amik pár nap alatt tökéletesen fel fognak szívódni, el fognak tűnni.
Elindulva pedig… rengeteg termést látsz, jó magasan! Ott, ahol a fény átszűrődik és mindenféle apróbb testű állatok ugrálnak, másznak és lógnak. Ellenben egy-két alkalommal könnyedén ijedhettél meg, amikor hirtelen kitört valami mellőled vagy rád szisszent, esetleg más hangon fenyegetett téged (talán félve tőled). A hosszú úttól tisztább nem, inkább izzadt és kimerült lettél, noha a fáradt szó talán helytállóbb, de a „Kilátó” és az onnan téged köszöntő látvány biztos, hogy kárpótol. Innen tökéletesen belátod a bolygó… egy nagyon kis részét, ami most az otthonod lett egy időre.
Ekkor kezdesz bele az elemzésbe, gondolod végig, hogy mit lehet tudni, tippelni vagy sejteni erről a gyönyörű helyről. A kezdetek elég csüggesztőek, úgy véled a technológiai színvonal igen alacsony lehet, leginkább Korokkal lemaradva az Univerzum civilizáltabb részeihez képest. Nincsenek bizonyítékok, csak megérzések, de úgy gondolod valószínűleg így lehet. Közben lassan eljut a tudatodig, hogy milyen magas lehet az a vízesés és minden lépcsője – amiből hármat vélsz felfedezni – mekkora víztömeggel dolgozhat, milyen erők hathatnak egymásra, amikor eléri a… tavat? Mindenesetre a folyót időnként elveszíted, de végül megtalálod az a nagy vízfelületet, ami esetlegesen egy óceánhoz tartozhat.
A sok gondolat segít elfoglalni magad és igen szépen levezeted magadnak, hogy mi lehet és mi nem, ha az van akkor mi történhet, ha ez akkor mennyivel nehezebb lesz a dolgod, de egy biztos! Itt vagy. Úgy döntesz, hogy a tájékozódást könnyítően elnevezel dolgokat, ráadásul így kissé otthonosabb, ismertebbnek is tűnik az egész, kevésbé barátságtalan. Az bizonyos, hogy amikor tervezgeted mennyi ideig tart eljutni a Remény tengeréig, akkor úgy véled, hogy az bizony napok kérdése! Hosszú, fárasztóan izzasztó és kemény napoké, melyek ki tudja kecsegetető eredménnyel zárulnak e.
Az idő, szépen telik, kora délutánba hajlik, de az este biztos, hogy a sűrűben érne mindegy, hogy most vagy később indulsz el. Ha ezek ellenére mégis a táborépítés mellett döntenél, akkor… teljesen mindegy mit döntötté volna, mert amikor megfordulsz, hogy nekikezdj, egy veled közel azonos magasságú humanoid lényt pillantasz meg, melynek sárga-fekete bundája van és félelmetes szemfogai amik azért villannak ki, mert épp… mosolyog? Az bizonyos, hogy igen hangtalanul mozog vagy te bambultál el a kelleténél jobban, de a csendet megtörve kellemes, dorombolás szerű hangon szólal meg, ami akár még megnyugtató is lehet számodra:
/Basic/ Nocsak, nocsak… nocsak.
Nem úgy tűnik mint aki meglepett, inkább azt a benyomást kelti, hogy számított valami ilyesmire, csak nem tudta pontosan mi is az. A mancsai a háta mögött vannak, de nem is kell, hogy elől legyenek, mert az egész lényéből árad feléd a ragadozók aurája. A teste ruganyosnak és… a maga módján talán még igen nőiesnek is hathat, ha tetszik neked az efféle egzotikum. Az biztos, hogy nincs túlöltözve, egy fekete bőrből készült ruhát visel. Ruhát? Nos, a kebleit tartja meg elrejti a szemérmét… egy farkinca tekereg elő, majd bújik vissza a háta mögé, tekintete élesen villan és pontosan te vagy a középpontjában
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2015. November 01. 21:11:24
Corvus Latsonn
A küzdelem az ajtóval, és a kezdetleges felszerelések megalkotása elég fáradságos volt megfelelő szerszámok hiányában, de én mégis büszke vagyok rájuk. A szusszanásnyi pihenés alatt kénytelen-kelletlen megbarátkozok a fauna apró képviselőivel – miután kiderül, hogy nem csípnek, okoznak tenyérnyi kiütést felhagyok az állandó hessegetéssel. Van ami nem éri meg a fáradságot. Ahogy a barátságtalanabb növények fellelése is. Ahogy ismerem a szerencsémet, úgyis meg fogok velük ismerkedni közelebbről.
A mentőkapszula átvizsgálása szerintem eredményes volt – egyedül a kés okozott némi csalódást – hogy nem tartalmazott tűzszerszámot, de a kötszerek hiánya sokkal nagyobb aggodalmat keltett volna bennem. Tüzet máshogy is gyújtok, de fertőtlenítőt ilyen helyen feltehetőleg nem szerezhetek. Fizikai állapotom kielégítő – inkább az izzadság, kosz, és komfortérzetem leromlása az, ami miatt sokkal rosszabbra számítottam. Aztán csak elindulok.
Út közben figyelek. A lábam elé, felfele, jobbra, balra, és magam mögé pillantva. Minden mozgó, kúszó, nyüzsgő, araszoló, zuhanó, zajongó, zsongó, ki tudja milyen apró gyümölcsmeghajtású teremtmények neszeznek. Mindegyik ismeretlen, s szerencsére a jó része vagy eliszkol, vagy egészséges távolságban marad. A többi viszont kellemetlen pillanatokat szerez – hisz ki tudja, hogy mi mennyire veszélyes? ::) Ugyan próbálok a „színkódjaik” alapján szelektálni, de itt minden túl színes, akár egy kifestő. Időnkét inkább kerülök, vagy ha nagyon muszáj a lándzsaszerűséggel próbálom tartani a szerintem illő távolságot. Az ijesztgetést nem szívlelem – néha ijedt, néha dühös kiáltással emlékezek meg az elém kerülő összes felmenőjéről, és biztatom, hogy sokasodjon és szaporodjon – igaz nem pont ezekkel a szavakkal. A termések vonzónak tűnnek, de igencsak távoliak számomra – a kavicsdobálás és a bottal leverés sem tűnik a megfelelő módszernek megszerzésükhöz – ehhez még valami jobb ötletre lesz szükségem. A Kilátó elérése elégedettséggel tölt el - apró, de igen fontos állomása ez az itt tartózkodásomnak. Győzelmemet névadással egybekötött szerény étkezéssel és elmélkedéssel töltöm.
<Suhanóval nem lenne tétel – pár óra alatt ott lehetnék> nézek a Remény tengere fele <gyalog viszont napokig tart majd a „kirándulás”> vonom le a következtetést <A tor-túrának pihenten kell nekivágnom – itt verek tábort> - döntöm el, és fordulok meg, hogy nekilássak a táborverés feltehetőleg nehézkes műveletének. - Áááá! - :panic: Ijedt kiáltással veszem tudomásul, hogy már nem vagyok egyedül, és ugrok is hátra. Közben az adrenalin szétárad az ereimben. No nem a találkozás, hanem annak váratlansága miatt. Torkomban doboló szívvel mérem végig váratlan látogatómat. Mivel nem támad, a kezemmel csak elengedem fabrikált késem markolatát, melyet nem is tudom, mikor ragadtam meg. Az első ami szembe ötlik, az, hogy igen kétesélyes lenne egy konfrontáció kimenetele – a bundája színe, a szemfogai, a testfelépítése mind azt sugallják, hogy fajtájából adódóan jó harci adottságokkal rendelkezhet. Az első ijedségen sokat enyhít a hangszíne, s az, hogy értem – mit is mond. Az ijedséget értetlenség váltja – hogy beszélheti valaki ezt a nyelvet, ha nem képesek az űrutazásra? /Basic/ - Helló... Még egyszer végigmérem vendégemet – szoktatom a szemem a látványhoz, a mimikájához. <Mosolyogna? ::)> reménykedek. Aztán a tekintetem lejjebb siklik a kebleire, ahonnan kis pihenő után az ölére kalandozik. - ööö – foglal le a látvány, mivel az öltözködése nem sokat bíz az ember fantáziájára. Az előbukkanó farkinca az, mely végül tudatosítja – talán itt lenne az ideje beszédbe elegyednem igencsak attraktív – és feltehetőleg türelmetlen tulajdonosával. /Basic/ - cica... - fejezem be azzal az értelmes szóval, ami elsőre eszembe jutott róla. A látottakal elégedetten nézek a szemébe <Viszonylag gyorsan rám talált – figyelik a légteret, vagy csak véletlen? Szerintem illik az élővilághoz, és nem tűnik olyan szakadtnak mint én – vagyis helyi ::)> vonom le a következtetést <vele ellentétben én igencsak szánalmas látványt, és taszító odőrt nyújthatok. Nem túl hatásos belépő – de ezzel kell beérnie> Most tűnik fel, hogy a kezeit a háta mögött tartja – amiben bármit szorongathat. /Basic/ - Corvus Latson vagyok. Remélem nem a dokkolási űrlapokat rejtegeted a hátad mögött, hanem ajándék szappant – Intek felé /Basic/ - Régóta figyelsz? – próbálom meg valahogy oldani a szituációt. Ez a szöveg úgy ostobaság, ahogy van – de a válaszra valóban kíváncsi vagyok – talán megtudom, hogy a láthatólag nem túl szégyenlős nő pontosan mit is akar tőlem – mert biztos nem a sármos külsőm miatt van itt. Vagy véletlenül talált rám, vagy valami hivatalos személy - akivel jobb nem kekeckedni. Mellesleg úgy tűnik, hogy tévedtem a bolygó technológiai fejlettségét illetően. Valójában alig várom, hogy valami településre vigyen – lehetőleg nem gyalog.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. November 13. 19:28:26
Corvus Latsonn
Ezek az apró rovarok inkább bosszantóak. Ahogy neked repülnek, a füledbe vagy épp a szemedre vetnek érezhető, pislogást kicsaló pillantást. Viszont úgy néz ki, hogy valóban nem csípnek. Vagy csak nem érzed, nem viszket, ahogy más helyen megszoktad. Ez egy idegen fauna és könnyedén elképzelhető, hogy valami lappangó dologgal állsz szemben! Természetesen az is teljesen elképzelhető, hogy teljesen ártalmatlanok. Mindenesetre a kutatás eredményességét ez nem befolyásolta. Sok mindent találtál aminek hiánya aggodalomra adott volna okot, de van elég probléma így is. Rögtön a tűzgyújtás kérdése, amit valahogyan majd meg kell oldanod ebben a környezetben úgy, hogy ne találjon rád rögtön minden amit veszélyes kategóriába lehet sorolni. Úgy véled, hogy a fertőtlenítőszerek hiánya igazi csapás lett volna, de azért nem lett volna teljesen reménytelen a dolog, ha valahogy rájöttél volna, melyik növény levele, termése… valamije hat hasonlóképp.
Elindultál hát és az utad során különleges figyelemmel viseltetsz környezeted iránt. Kezdetben úgy tűnik, mindez hiába, de valahol félúton talán egy olyan dolog pottyant a nyakadba ami csúszós, pikkelyes és jó pár kilót nyom. Rád sziszegett, mire te rémülten felüvöltesz és elkezdesz ugrálni, hogy lerázd magadról. Ennek gyümölcse az, hogy megmarnak. Szúrós fájdalom, majd lassan, de biztosan esetlenné váló mozdulatok, hogy a végén eldőlsz mint egy túlpakolt zsák és nagyot puffansz a földön hátizsákostul. A legszebb az egészben az, hogy teljesen eszméletednél vagy, csak éppen nem tudsz egy picit sem mozogni. Ha ez nem ad elég okot páni félelemre…
A pikkelyes valami végigkúszik rajtad kezdve a derekadtól egészen az arcodig, ott pedig jó párszor rád ölti nyelvét mely idegen és picit talán csiklandozós érzés ellentétben a tekintetével, melyből csak a saját halálodat olvashatod ki. Ide-oda csúszik, nyelvével érint meg többször és több helyen végül kitátja a száját, rád sziszeg és… éjes vijjogás után valami magával ragadja és még a levegőben egy kemény csőr vagy mifene tép bele a testbe és hoz megkönnyebbülést számodra. Eltelik némi idő, nem tudod mérni, képtelen vagy megnézni, de még világos van, amikor először meg tudsz mozdulni. Szerencséd volt… a tüdőd is megbénulhatott volna!
Útközben próbálsz nagyon óvatos lenni, ami nem nehéz hisz sokkal lassabb haladsz, mert csak fokozatosan nyered csak vissza teljesen az erődet. Többször szaladnak el apró állatok előled, ezek első pillanatra nem tűnnek veszélyesnek. Láttál egy két naaagy pikkelyes valamit amint egy-egy átszűrődő pászmának fényében napoztak, de ezeknek egyetlen pillantása elég volt, hogy nagy ívben kerülj. Ezek a pikkelyesek amúgy elég veszélyesnek tűnnek, lehetséges, hogy mérget termelnek vagy más módon tennék kellemetlenné a pillanatot amikor prédának néznéd őket, hogy aztán étkezz a húsokból. Láthatóan még a bogarak, rovarok sem nagyon zargatják őket. Ha mégis, akkor hamar eltűnnek az illető pikkelyes szájában…
Utad során többször egy-egy csapat színes-tollú vagy épp rejtőző tollazatot viselő magányos madár reppren tova, mely után csak szomorú szemekkel nézhetsz, hiszen lőni nem akarsz, takarékoskodsz az energiával. Ez azonban magával hozza a gondolatot, hogy készíteni kéne valami csúzlit vagy íjszerűséget. Nem tettél még ilyet soha korábban, de ez nem zárja ki a próbálkozást: esetedben akár a sikert sem! Könnyedén lehet, hogy ügyesen fogsz bánni ezekkel a primitívnek nevezett eszközökkel ha végre egyet elkészítesz majd. Utad folyamán más atrocitás nem ér, de sajnos egyetlen húsfalat sem szeretne dárdavégre kerülni így legnagyobb részt magányosan sétálsz célod, az orom felé.
Számtalan terved van, egyike ezeknek a válogatás, ami nem kecsegtet túl sok sikerrel ellenben igen nagy kihívást állít eléd. Alapvetően a színek és formák is teljesen idegenek minden ismerős árnyalatuk és vonásuk ellenére, így a legtöbb amit tehetsz hogy óvatosan tovább sietsz. Ha időben fel akarsz érni akkor bizony picit szaporázni kell. Most már látod, hogy a pikkelyessel történt találkozás alaposan meglopott téged időben és bár nem tudott felfalni, azért csak beléd mart! A nyoma mindenesetre megmarad még egy ideig, ha keresed a fájdalom alapján a bal válladon találod. Lehet ekkor is és máskor, mikor találkozol rokonaival teszel megjegyzést arról, hogy kivel és mit kéne tennie, no meg hogyan.
Teljesen kimerülten érsz fel az oromra, a Kilátó, ahogy te nevezted el nem hagyott cserben, ott várt ahol eddig is remélni vélted. Most, hogy kellően éhes és szomjas, leginkább szomjas vagy, leülsz és nekiállsz pótolni az elveszett energiákat. Eközben újabb gondolatok találnak rád, melyek közül van ami hiábavaló ábrándozás és van ami bizony a kőkemény valóságot tárja eléd. Végül némi falattal később úgy döntesz éjszakára itt megfelel, ezért kipakolsz ezt-azt, majd olyasmi történik amire egy ideig még nem számítottál. Nem vártad, hogy ilyen csendben és hamar rád talál, ráadásul épp ilyen védtelenül!
Akármi is, akárki is az akit megpillantasz a kiáltásod és riadt mozdulataid követően, nem akart bántani, nyugodtan áll tőled néhány méterre és szórakozottan figyeli az ijedtséggel fűszerezett ténykedésedet. Az sem zavarja, hogy rámarkoltál a fémdarab-rongyköteg fegyveredre, hiszen bőven kartávolságon kívül van a dobás ezzel az esetlen dologgal pedig láthatóan nem tölti el aggodalommal. Főleg amikor úgy véli, hogy nem is tervezel hasonlót, hiszen elengeded a fegyvert és a józan ész hangjára figyelsz. Egyfelől eléggé veszélyesnek tűnik, másfelől intelligens élet, hiszen beszéli a Kereskedők Nyelvét és bizony nem még mindig nem látod mit tart a háta mögött. Ha van ott egyáltalán valami…
Szavaid, melyekben már a nyugalom nyomai fedezhetőek fel, hirtelen értetlenséggel, kíváncsisággal és kevesebb félelemmel hangozhattak el, mindazon tudás birtokában, melyre ezalatt a pár perc alatt rájönni véltél. Üdvözlöd őt és másodszor már alaposabban szemügyre veszed. Mozdulatlannak tetszik, csak a légzését tudod megfigyelni, mert a nőneműségre utaló gömbölyű formák láthatóan emelkednek és süllyednek. A tekintete éber, kutató és kíváncsi, némileg olyan, mint a tied. Korábban hangzott szavai bár egyféle volt csak ismétlődő, mégis kellemes hangja volt, amit más körülmények között… egyszóval nőies. A mosolyféleség, amit annak vélsz is szelídséget sugall, csak a színek, a fogazat és karmok valahogy elvesznek ebből a simogatnivaló bundás kisugárzásból picit. Igaz, a farkinca elég játékos és lassan, nyugodtan tekereg gazdája mögött…
/Basic/ Őkarmossága, Lady Mirru – mutatkozik be, valószínűleg azon kuncogva amit mondhattál
A neve… a titulusa… annyi lehetőséget vet fel és megannyi rossz vagy épp jót azok közül, hogy végiggondolni is sok, de kétségtelen, hogy nagy valószínűséggel helyi lakos, akik valahogy mégis találkoztak már kívülállóval és tökéletesen értenek a rejtőzködéshez és lopkodáshoz! úgy tűnik elég hamar rád találtak, de az felvet pár kérdést, miért csak egyedül jött! Ez nem zárja ki azt, hogy te is bemutatkozz és egy tréfás megjegyzéssel vedd elejét mindenfajta kellemetlenségnek, hogy aztán legyen elég bátorságod kérdezni is, arról ami igazán érdekel.
/Basic/ A szónikus fürdő híve vagyok – kuncog, tetszhetett neki a tréfád, mely után a kérdésedre: Már egy ideje.
Válasz érkezik sejtelmesen, de egyben azt is elárulta, hogy ha akart volna ártani, már megtehette volna. Az is lehet, hogy cicázik veled és csak azután szeretne felkarcolni a karmaival, hogy aztán elrágódjon rajtad. Mindenesetre a felbukkanásával az unalom és magány tűnhet el, amit köszönhetsz éppúgy a sármos küldősnek, mint a sugallatnak a védtelenségedet illetően. Könnyen elképzelhető, hogy valami Rendész, Erdőjáró vagy efféle, bár azokat ritkábban hívják Lady-nek, mint mondjuk egy nemest vagy klán-vezért és effélét. Vajon véletlenül talált rád vagy pontosan tudta hol keressen kérdés kezd picit az utóbbi felé hajlani, de sem megerősíteni sem megcáfolni nem tudod, hogy tényleg technikailag fejlettebb mód követték volna a kezdeti látványos és későbbi valószínűleg igen jól követhető nyomodat.
A hogyan tovább úgy tűnik rajtad áll…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2015. November 17. 20:21:07
Corvus Latsonn
Út közben baktatva van lehetőségem átgondolni a tűzgyújtás problémáját <egy lencsével fókuszálva is lehet ám tüzet gyújtani!> villan be egy másik megoldás. Aztán az, hogy vajon hol is lenne esélyem ilyesmit találni – a roncsok között... Bosszús arccal állok meg, és nézek vissza arra amerről jöttem <Pár órája sétálok, és most jutott az eszembe?!> - Ez nem lehet igaz! - csapom földhöz mérgemben hevenyészett lándzsámat. Most vagy visszakutyagolok, s lehet, hogy nem találok ott semmit – s elvesztegettem egy napot – vagy kénytelen leszek más megoldást találni. - Hogy lehettem ilyen hülye?! - teszem fel magamnak a költői kérdést. <Vissza nem megyek, túl messze van!> döntöm el. Lehajolok a lándzsámért, s közben azért még „puffogok” egy picit - Így jártál édesem! Legközelebb majd jobban figyelsz... <nem mintha rendszert szeretnék csinálni ezekből a lezuhanásos túrákból...> Indulok tovább, s inkább arra gondolok, hogy a fertőtlenítőszerekkel mennyivel jobban jártam. Hisz ha szükségem van rájuk, akkor már nem nagyon volna idő kikísérletezni, hogy mi hat, és mibe is halok bele.
Amint a nyakamon landol az az izé, pánik fog el, s ennek megfelelően is járok el – rémülten felüvöltök, majd heves kéz és testmozgással megpróbálom lerázni a nyakamból. Úgy tűnik, hogy félelmem jogos volt, mivel a támadóm vállon harapott. Az újabb atrocitás hatására ismételten felüvöltök, és megerősíti az eddigi gyanúmat: -nem barátolás céljából ugrott a nyakamba. Próbálom megragadni, a nyakamból a földre rántani, és nagyjából sikerül is, de győzelmem csak átmeneti volt – kezeim, lábaim egyre makacsabbul ellenállnak, összeesküdtek ellenem s egyre nehézkesebben, lassabban teszik a dolgukat. Végül elvesztem az egyensúlyomat is, és a földön találom magam a hátamon fekve. Próbálnék mozdulni, cselekedni, de hiába. Ahogy támadóm végigkúszik rajtam, csak zihálásra futja – még leköpni sem tudom. Így marad az, hogy csak a szememet meresztgetem rá <Meg fog marni! Ki fog végezni! Meg sem tud enni, túl pici!> reménykedem és pánikolok tovább <biztos a beleimbe fogja enni magát!> Vázolom fel a rosszabbnál rosszabb forgatókönyveket <kiharapja a szemem!> ver le a víz, amikor a nyelvével vesz szagmintát, majd rám sziszeg – s eltűnik, hála egy madárnak, vagy minek. <Ez meleg volt> könnyebbülök meg egy picit <azért remélem nem jön vissza a madár – ki tudja, hogy azzal az éles csőrével mimbe kóstolna bele...> Élénken fülelek, s meresztem a szemem, hogy megtudjam – mi akarhat még megenni. Pár perc múlva kissé lenyugodva belátom, hogy jelenleg semmi. <vissza kellett volna mennem a lencséért> találom meg a legkézenfekvőbb megoldást, hogy hogy kerülhettem volna el a jelenlegi helyzetet. Végiggondolom, hogy ilyen helyzetben mit is szokás tenni, de a lista igen rövidre sikeredik – saját véleményem az, hogy ilyen helyzetben az elhalálozás lehet a leggyakoribb viselkedési forma <Na ne!> háborodok fel a következtetésen <nem valami hatalmas pók vagy hangya volt – inkább kígyóra hasonlított. Szerencsre csak két szeme volt – és kígyóknál az az optimális mennyiség> győzködöm magam. Azt már csak félve gondolom hozzá, hogy sajnos nem kizárólag a méret számít, ha mérgekről van szó, de az reménnyel tölt el, hogy még képes vagyok ezen gondolkozni. Hosszú idő múlva mintha sikerülne megmozdítanom az ujjam, s utána már javul az állapotom. Bőven volt időm átgondolni az eseményeket, s levonni a tanulságot: legközelebb megpróbálok inkább mozdulatlan maradni, ha a nyakamba potyog valami – hátha akkor nem támadnak. Lassan összeszedem magam, és a helyi élővilágtól nem túl elragadtatva, de folytatom az utamat. Lassabban mozgok, mivel a méreg még dolgozik, s én is óvatosabb lettem az előző incidens miatt. Az apró állatokat jelen fizikai állapotomban túl gyors mozgásúnak ítélem, a nagyok, meg túlságosan is nagy falatnak tűnnek - a levadászásukat pedig túlságosan is kockázatosnak. A madarak már inkább felkeltik az érdeklődésemet – még egy nyárson is sokkal könnyebben el tudom őket képzelni, mint holmi pikkelyes, kutya méretű gyíkszerűséget <Vajon a pikkelyes hüllőket is nyúzzák - vagy pucolják, mint a halat? ::)> töprengek el a konyhaművészet általam ismeretlen részletein. A madarak az elhatározást is megerősítik: íjat kellene készítenem, mert addig legfeljebb a fészkeket tudom fosztogatni tojás reményében. Remélhetőleg addigra a vállamba nyilalló fájdalom is enyhül majd. Igyekszem felfele a hegyoldalban, hogy még sötétedés előtt felérjek – szeretnék még ma körülnézni fentről! De sajnos sietnem kell, ami így a nap végére nem esik jól – de legalább megértem! Apró győzelemnek tűnhet, de a mai nap után ezt igenis teljesítménynek tartom.
A Kilátón elköltött vacsora utáni látogatóm bemutatkozására zavartan pislantok egyet, hiszen nem pont ezt vártam. Pontosabban azt nem vártam, hogy egy ladyvel találkozok az erdő közepén. A neve ad némi sejtést, támpontot, hogy ki is bukkant a nyomomra – bár ki tudja? A szónikus fürdő említésére vágyakozva felsóhajtok, s megtapogatom a bal vállamat. A hasonló szavakat szívesen hallom, mivel ez magasabb technológia színvonalat jelent, mint amit pár perce feltételeztem a bolygóról. /Basic/ - Sok helyen megfordultam már, de még soha nem örültem ennyire egy Ladynek – vallom be. /Basic/ - A neved magabiztosságot erőt sugall, olyan, aki vezeti népét – ha nem tévedek. A Lady cím pedig a civilizáció melegét idézi fel :) Elnézést a megjelenésemért, de kissé meggyötört a mai nap. Volt egy kis gond a landolási automatikával <lehet hogy azért, mert nem is volt?> aztán valami hüllővel is, de gondolom neked nem kell őket bemutatnom. Mivel nem osontál el, meg kell kérdeznem: mit szeretnél tőlem? Én egyébként igen hálás lennék, ha el tudnál vinni a legközelebbi településetekre – gondolom nem gyalog jöttél, mert a felszerelésed elég minimalistának tűnik egy túrához ::)
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. December 06. 22:52:08
Corvus Latsonn Egy lencsekérdéssel, sziszegő pikkelyessel és azzal a fura tollas dologgal később…
/Basic/ Lehet ez másképp?
Érdeklődik, hiszen egy Lady-nek ezek szerint csak örülni lehet! A szavaidra mosolya szélesedik, kivillanak azok a hófehér ragadozókra oly jellemző fogacskák: az agyarak. Úgy tűnik azért a hízelgésre reagált, legalábbis mintha emiatt nem tépne szét itt helyben.
/Basic/ Vagyunk így ezzel néhányan.
Válaszolja a meggyötrésre, arra, hogy ki vagy épp mi tette azt. Arról persze nem tud, hogy miféle gondod volt, de ezt nem is kötöd az orrára, csak annyit amitől még barátságosnak tűnsz. A csevegést vajon az idegesség vagy a közvetlenség számlájára írja?
/Angol/ A legközelebbire… az nincs közel, de cserében igen távol van.
Válaszol előbb a kérésre aztán mintha azon tűnődne, hogy a kérdésedre is érdemes e választ adni. A hüllő témakört annyira nem kommentálta, de a gyaloglás kérdését sem cáfolja vagy erősíti meg
/Angol/ Nincs szükségem sok motyóra. Lelassít.
Egész végig mosolyog, hol felbukkannak máskor pedig eltűnnek azok a húsmarcangoló ék alakú… dolgok. Nem közelít meg, de nem is távolodik el, egyik keze, mancsa vagy mije továbbra is a háta mögött pihen.
Úgy tűnik, hogy kiválóan érzi magát. Mint aki kiválóan szórakozik. Talán tud valamit. Amit te nem. Lehet.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2015. December 09. 19:01:06
Corvus Latsonn
Az, hogy pozitívan reagált a hízelgésre, megnyugvással tölt el. Szeretem az ismerős dolgokat. Ezek szerint jól esik neki az őszinte egó-simogatás. Azaz ebben nincs nagy különbség kettőnk között. A visszakérdezése pedig pimasz magabiztosságot sugall. Ez a kimerítő kígyós túra után, sajgó izmokkal, fájó vállal is igazán üdítően hat. Elvigyorodom, és hitetlenkedve megrázom a fejem <hogy is lehetne másképp... ;D> A mosolya, nos, az, ami rabul ejti a tekintetemet. Talán az előbukkanó fogak számomra szokatlan alakja miatt? Próbálom elszakítani a tekintetemet róluk, és inkább a szemébe nézni – de tekintetem minduntalan elkalandozik, ahogy valami újabb rácsodálkozni-való apró részletet fedezek fel beszélgetőtársamon.
Az a válasza, hogy a legközelebbi település is igencsak távol van, némi zavart varázsol az arcomra. /Basic/ - Hogy?... :wow!: -Akadnak meg a gondolataim, és eredménytelenül topognak egy helyben. /Basic/ - Hiszen... :mind-breaker: - intek felé, utalva rá, hogy márpedig itt van, elég hamar ideért – tehát nem jöhetett messziről... <Esetleg nyelvbotlás volt, és nem érti olyan jól ezt a nyelvet? Vagy túlságosan is jól beszéli? Az előbbi válasza inkább erre utalna> Ez pedig valami olyasmit jelent, valamit, ami úgy érzem számomra nem jó hír... - még nincs időm átgondolni, csak érzem, valami fontos dologra bukkanhattam. Az, hogy nem szeret sok holmit magával cipelni, látszik rajta, de ilyen kevés nekem azért túlzásnak tűnik /Basic/ - Lelassít? - értetlenkedem - Mégis hova a bánatba lehet itt sietni? - mutatok körbe az erdőn. Ismét végigmérem, miközben egyre erősebb a meggyőződésem, hogy jól szórakozik- de rajtam, és nem velem. Ez így hosszú beszélgetésnek ígérkezik... Úgy vélem az eddigiek alapján, hogy nem akar bántani. Leülök az egyik nagyobb sziklára, kinyújtoztatom a lábam, aztán kissé félrebillentett fejjel felnézek rá. Miután viszonylag kényelmesen elhelyezkedtem, elhatározom, hogy majd újra nekifutok az engem leginkább érintő kérdéseknek. Jó lenne tudni, hogy mit akar tőlem, merre van a legközelebbi használható épület vagy jármű. Valamint, hogy most, vagy reggel akar-e tovább indulni, és mégis hova. /Basic/ - Látom élvezed a helyzetet ::)- masszírozom meg a lábam <Azért ha picit több dologgal lennék tisztában, feltehetőleg én is sokkal felhőtlenebbül tudnék örülni neki. Vagy nem?> /Basic/ - Úgy tervezed, hogy itt töltjük az éjszakát? Ugyanis nemsokára lemegy a nap – pislantok a pályáján lefele bandukoló égitestre, majd ismét felé fordulok /Basic/ - Azért picit általánosítanék, mert mintha szó szerint értenéd amit mondok – :plotting: dörzsölöm meg az állam – Szóval szívesen venném, ha holnap elvinnél ennek a bolygónak a legközelebbi olyan helyére – mindegy, hogy minek hívod – ahol tiszta ruhát, és lásd, hogy nem vagyok válogatós - szónikus fürdőt vehetek, ráadásul - hessegetek el pár bogarat magamról – kicsit kevésbé tolakodó a fauna. Ja, és ahol nem akarnak megenni, megölni, vagy bezárni – teszem még hozzá gyorsan azokat az ismertetőjegyeket, amit igencsak fontosnak tartok egy úticél esetében.
- S ha már beszélgetünk, elárulod, hogy mivel foglalkozol, ha éppen nem ágrólszakadt alakokkal beszélgetsz az erdő közepén? - kérdezem vigyorogva. Közben azon tűnődöm, hogy ha beállítom a naplemente időpontját az órámon, talán meg tudom majd határozni egy itteni nap hosszát. De akár meg is kérdezhetném – csak kérdés, hogy kapnék-e egyértelmű választ...
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2015. December 30. 19:46:18
Corvus Latsonn
Azt nem tudni, hogy a rangjából, neméből vagy mindkettőből fakadóan fogadta ilyen kegyesen a hízelgésedet, de azt már megtanultad, hogy a(z általában) szebbik nem bizony értékeli az ilyesmit. Olykor bizony még a hímek is. Mint például te sem utasítod el, ha megdicsérnek ezért vagy azért. Ellenben most, hogy ezen már túl vagytok más gondolatok is foglalkoztatnak, egy részük/felük még a lábadozás körül forog a másik fele pedig az idegen által lekötöttek.
Láthatóan magabiztos, úgy néz ki, mint aki tudja mit csinál, ráadásul mintha némi előnyben is lenne hozzád képest, de a szavai legalább érthetőek és nem kevés humor, cinikus, de tréfás megjegyzések. Jól eső változatosságot jelenthet az eddig idegen és leginkább értelmezhetetlen zajok, neszek és más hangok után. A hangok amik azoktól az ajkaktól erednek amiktől oly nehezen szabadulsz, amik oly érzékien fenyegetőek lehetnek, egzotikusak…
De a ragadozó mibenlét része lehet, hogy megbabonázza az áldozatát és míg ez hatással van a prédára, a fogak már marnak is, harapnak és tépnek-szaggatnak…
A kis kitérő után a mosoly meglepettségnek, értetlenségnek és némi megdöbbenésnek ad helyet. Nem igazán tudod hova tenni a választ, és ennek hangot is adsz. Minden az ellen szól, ami elhangzott, amit mondott. Az nem lehet! Biztos rosszul értett téged vagy! talán csak nem akarja elárulni, hiszen nem ismer, nem tudja ki vagy és könnyen megeshet, hogy még a nevedről is hazudhattál. Ez a makacs felsőbbrendűsége viszont leginkább arra emlékezetet, amikor valaki nem egyedül érkezett valahova, de csak egyetlen…
/Basic/ Az attól függ éppen hova szeretnél eljutni.
Egy újabb bölcs és talán kissé semmitmondó megállapítás, viszont vitathatatlanul igaz. Valahogyan a magabiztossága az, amitől nem tudsz szabadulni, ami miatt úgy érzed, hogy te vagy az a bizonyos egér és a cica épp most nézett ki vacsorának. Ugyanakkor nem tett semmi fenyegetőt, mégis mintha élvezné, hogy így játszik veled. Talán a természetéből fakad… sokan szeretnek élni a helyzettel, amikor előnyben vannak. Itt pedig nem kérdés, hogy kinél is vannak a jobb lapok.
/Basic/ Hiábavaló lenne az ellenkezőjét állítani
Bólint rá, mosolya pedig legalább annyira bosszantó, mint amennyire követeli, hogy te is ugyanígy tegyél. Egyszerűen abszurd szituáció nevetésért kiált. Végül egy kérdéssel próbálsz kitörni az értetlenség fojtogató öleléséből, utalva körülményekre és más nem túl kedvező eshetőségekre. Javaslatot tettél majd hangot adsz annak a gondolatodnak, hogy talán félreértettek. Szerinted előfordulhatott, hogy szó szerint értettek és nem arra válaszoltak amire te szeretted volna
/Basic/ Nem nagyon ismerek ilyen helyet a közelben. Hosszú útnak nézel elébe, ha ilyen követelményeid vannak
Úgy tűnik továbbra is szórakoztatónak talál, de nem mozdult a helyéről, ahogyan a mancsát sem látod még mindig. Ugyanakkor ebben a pillanatban érkezik valami apró szőrös dolog, ami bukdácsolva-gurulva ütközik a Lady lábának egy hangos nyekkenés kíséretében. Picit szédeleg ott, majd bebújik az izmos comb védelme mögé átölelve azt. Jól láthatóan, az egyik pici mancson megcsillan a fény, mintha… nagy szemekkel pillantanak rád.
/Basic/ Nem tervezek. A tervek felborulnak, útközben változnak és sosem úgy végződnek, ahogy azt szeretnénk. Ami a dolgomat illeti, az az enyém.
Úgy tűnik, hogy mindennek dacára a bizalmat még nem nyerted el, ellenben nem is váltottál kis ellenségeskedést. Egyszóval egész jól alakult az első találkozás egy helybelivel! A kérdés most, a hogyan tovább…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Január 01. 16:01:18
Corvus Latsonn
Mondhatni, hogy kedvelem a határozott nőket – amely álláspontomat a jelenlegi helyzet tükrében esetleg felül kellene vizsgálnom.Válasza a költői kérdésemre nem hordozott túl sok információt – viszont legalább válaszolt rá. Ám nem mondhatnám, hogy jelen pillanatban szívből tudok örülni annak az érzésnek mely egyre erősebb – szórakozik velem! De legalább bevallja. Szemtelenségén kínomban felnevetek /Basic/ - Hát ez jó. Nagyon jó! - komorodom be egy picit. Ennyi erővel egy asztrorobottal is társaloghatnák – attól sem tudnék meg sokkal többet, és ugyanígy fütyülne arra, amit tudni szeretnék. Következő válasza már egy fokkal többet árul el – állítólag sokat kutyagolhatok – szavai alapján egyedül! - azaz nem fog elvinni a következő civilizált helyre. Miféle hivatalos szerv az ilyen?! Lehet, hogy nem is az? /Basic/ - Remek. Ilyen a helyi vendégszeretet? - érzem, hogy kezd fárasztani a beszélgetés. Vagy a mancsában van a jármű kulcsa, amivel jött, vagy esetleg fegyver lehet nála. <Lehet, hogy rossz helyre tévedtem? De akkor már lelőtt volna... Netán arra kíváncsi, hogy mit tudok?> Aztán váratlanul új szereplő lép színre, még jobban a Lady felé billentve a mérleget. Felugrok, és egyik kezemmel a hátizsákot kapom fel, másikkal pedig a tőröm fele kapok. Lehet, hogy a Lady csak az időt húzta? A szőrös izét jobban megnézem – nem tűnik túl fenyegetőnek - talán valami kis kedvenc, vagy esetleg kölyök lehet? Picit lazul a tartásom, ahogy rájövök – nem kell tartanom tőle.A Lady utolsó mondata egyértelművé teszi, hogy nem rendfenntartó <Szóval törődjek a saját dolgommal. Mintha eddig nem ezt tettem volna, egyébként is, nem én bukkantam fel az ő háta mögött!> /Basic/ - Nem ak... - kezdenék békülékeny hangon mentegetőzni, de gondolatmenet itt véget ér, ahogy valami fémesen megcsillan a kicsi kezénél. Úgy tűnik, hogy alábecsültem! <Fegyver?! Francba! :wow!:> kerekednek el a szemeim, és megugrik a vérnyomásom a feltételezéstől <Nem azért utaztam több száz fényévet, hogy most lelövessem magam!> Rándul meg a szám széle. /Basic/ - Örültem! - szólok, és hátizsákkal a kezemben hirtelen megindulok futva a közeli bokrok fele, behúzott nyakkal, hogy egy kevésbé kecses mozdulattal beugorjak a bozótosba. Egyáltalán nem érdekel, hogy szúr vagy nem szúr – a lényeg az, hogy el tudjak menekülni. Ha szerencsém van, nem találnak el.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Január 04. 14:31:49
Corvus Latsonn
A határozott nők. Igen, azok a gyengéid és kerültél is már bajba emiatt elégszer. Lehet, hogy azon a kalózhajón is ilyesmi okozott részben gondot, nem csak a tény, hogy volt aki nem kedvelt. Szóval ez a fajta nőiesség, mely nem csak a szemet gyönyörködtette, okozott már nem egyszer és nem kis bajt, így a felülvizsgálat gondolata időszerű, hova-tovább várható volt. Az efféle nőkkel sosem tudhatod, hogy merre tart a kapcsolatod és néha olyan dolgokat tesznek vagy mondanak, amitől… úgy tűnik, hogy Mirru sem más, pontosan olyan amilyennek az uralkodói vagy annak hitt (nem mindig) szebbik nem tagjait általában megismerted. Mégis van valami a szokásostól eltérő ebben a vad, buja és ragadozók auráját birtokló nőstényben, amiért esetleg te is vonzónak találhatod…
/Basic/ Fordított helyzetben biztos vagyok benne, hogy te is hasonlóképpen tennél
Mosolyog és látható, hogy öröme tényleg őszinte, de nincs benne kárörvendés. Az igaz, hogy valami húzódik a mosolya mögött – azokon a hófehér agyarszerű fogakon kívül – de az nem ellenséges és nem is bántó. Sokkal inkább valami olyasmi, mint amikor te is tudtál valamit amit a másik nem és ez tréfás helyzetet szült. Erre emlékeztet a pillanat, de természetesen valami teljesen másról is szó lehet.
/Basic/ Nem tudom, lehet, hogy meg kéne kérdezned egy helyit.
Mosolya előbb kuncogássá, majd nevetéssé válik, olyasfélévé, ami könnyen átragadhat. Igazi, szívből jövő, felszabadult és őszinte féle, amiben ki tudja mikor volt utoljára részed. Az az egy biztos, hogy ez a válasz talán közelebb áll ahhoz amit kapni szerettél volna, a kérdés csak annyi, hogy tényleg megérte e ennyit küzdeni az igazság azon lehetőségéért, amire most fény derülhetett. A nevetését még az érkező apró szőrgombolyag sem szakítja meg. Sőt, még a mozdulataid sem, bár ekkor már enyhül és a tekintete is követi minden mozdulatodat.
Az apró szőrős lény leginkább egy háziállatra emlékeztet. Szőre narancssárga, így akár a Lady rokona is lehet, de téged sokkal jobban érdekel a mancsa helyén lévő fémes villanás, mint az, hogy esetleg ez a kis kölyök mennyire ártatlan. Az igazság az, hogy a mancsa helyén lévő dolog akármi lehet, még fegyver is, de nem látod jól, mert a csillogás alapján csak azt tudod belőni, hogy valami ami anyagában visszaveri a lenyugvó nap fényét.
Itt úgy döntesz, hogy ez csak fegyver lehet, így sietős távozás mellett döntesz, amit semmi és senki nem akadályoz meg. Egy utolsó szót vetsz feléjük és eltűnsz a legközelebbi bokorban, hogy minden eshetőségre – leginkább lövésre – felkészülve rohanj feltételesen veszélyben lévő életedért. A túlélés ösztöne erős, határozottabb, mint az érzékeidre hagyatkozva a felismerésig eljutni, hogy talán az a csillanó dolog nem is fegyver volt, hanem valami más, talán egy játék vagy csak átborozáshoz használt eszköz… akármi.
Egy dolog biztos. Lövés nem érkezik és nem is követnek, helyette futottál ameddig bírtad és lihegve nem dőlsz egy vastag fatörzsnek, hogy levegőhöz juss. A kérdés most már a hogyan tovább, mert az éjszaka épp beköszönni készül és te most már teljesen egyedül vagy egy csodálatos, de ismeretlen helyen
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Január 05. 20:27:06
Corvus Latsonn
Az érzés, hogy a lady jót mulat a „helyzetkomikumon” - őszintén szólva bosszant. S ha még csak mulatna, de aktív részese, mivel mintha direkt kerülné a helyzetet tisztázó válaszokat! Én itt keményen küzdök a túlélésért - még ha épp nem is látszik - próbálnék képbe kerülni, ő meg mulat! Sajnos a humorérzékem nagy részét valahol a kimerítő séta során elhagytam, és a beszélgetés olyan irányt vett, amely a maradékot is kezdi felőrölni. Máshol, más helyzeten feltehetőleg élvezném a csevejt, de itt és most inkább az arcomat kaparnám, vagy sírni volna kedvem a válaszok hallatán. Pláne, mikor azt tanácsolja, hogy inkább kérdezzek meg egy helyit... legalább az kiderült, hogy az első benyomásom teljességgel téves volt. A beszélgetésünk alatt eddig tett utalásai egy igencsak valószínű képpé állnak össze: ő nem helybéli lakos, hanem talán csak kikapcsolódni érkezett erre a bolygóra. Ez megmagyarázná, hogy került ide. Őszinte nevetésére csak elmosolyodom – az is valami, hogy kiderült – valami rekreációs területen lehetek – még ha messze is van a központtól. Nem is rossz! :)
A lady kis kedvencénél megcsillanó izé viszont inkább a mostanában kijutott fegyveres társaságot idézi – és azt már megtanultam, hogy az nyer, aki gyorsabb. Aki pedig elbambul, nos az nem biztos, hogy kap második esélyt... A nem túl szép, de hatásos megugrás után megpróbálok gyorsan eltűnni a sűrűben. Nagy szerencsémre nem hallottam, hogy utánam mozdultak, vagy lőttek volna – de nem állok meg töprengeni – minél gyorsabban minél messzebb próbálok jutni. Fél perc eszeveszett rohanás után behúzódok egy nagyobb fa mögé, hogy picit kifújjam magam, és közen fülelek, hogy meggondolták-e magukat – már ami az elkapásomat illeti. Ha nem hallok semmit, kis pihenő után feszített tempójú sétával folytatom – továbbra is távolodva az oromtól. Közben ahogy a szürkület elkezd ereszkedni, rájövök, hogy még rengeteg teendőm volna, és sehogy nem állok!
<Sötétben előre botorkálni nem a legbiztonságosabb – könnyen bokaficam lehet a vége. Vagyis maradnom kell – de csendben ::)> Az órámon rögzítem az időpontot, hogy tudjam, mikor volt az esti szürkület. A következő esti szürkületig eltelő idő legalább a bolygó forgási sebességéről ad majd valami információt. Megállok az első olyan fánál, amelynek az oldalára valamiféle erősebb kúszónövény is feltapadt, és felnézek rá – erre áll majd szándékomban felmászni. Mivel a vízkészletemmel egyáltalán nem vagyok megelégedve, körbe nézek, hogy nagyobb leveleket gyűjtsek. Kezdek igencsak szomjas lenni, de még pár órát ki kell bírnom. A leveleket levágom, és a szélébe a tőrrel kisebb lyukakat szúrok, majd a kúszónövény vékony, levéltelenített szárával-kacsával megpróbálom óvatosan összefűzni őket egy kezdetleges tölcsérré. Aztán a tölcsér alját összehajtva-nyomva lezárom, és még néhány levéllel megpróbálom „vízhatlanná” tenni. A célom az, hogy ha van éjjel csapadék, vagy reggeli pára, akkor az a leveleken lecsapódva, és középre csorogva talán biztosít egy kevés folyadékot, ami majd megtisztítva elfogyasztható. Pár kisebb levelet is levágok, és figyelem, hogy melyik lehet a leg lédúsabb, ha netalán reggel a levelekből kell majd nedvet préselnem. Mire végzek, feltehetőleg igencsak besötétedik – így a tölcsér gondos elhelyezése után a kúszónövény indái segítségével megpróbálok felmászni a fára – hogy valamelyik vastagabb ágon töltsem az éjszakát. Ha sikerül, akkor megpróbálok kissé feljebb mászni, hogy körülnézve hátha megpillantok a távolban civilizációra utaló fényeket. A nézelődés befejeztével lejjebb ereszkedve levágok pár hosszabb indát, és azzal rögzítem szerény csomagjaimat, végül magamat is a fához „kötözöm” hogy éjjel le ne boruljak az ágról. Ezek után van időm átgondolni a mai napot, és főleg a „szomszédságomat” <jól indult, csak a kis kedvencnél ne lett volna az az... izé. ??? Lehet, hogy nem is fegyver volt, hanem valami kesztyű, vagy játék? Vagy valami más?> töprengek el a lehetőségeken, de sajnos nem volt időm jobban megnézni <de az biztos, hogy nem lőttek utánam, és nem is akartak elkapni. Talán mert ők is hajótöröttek lennének?> jut eszembe, és még fokozom is a rémisztő lehetőséget <Mi van, ha csak hárman vagyunk ezen a bolygón, és ez az utolsó esélyem, hogy értelmes társaságra akadjak – akármennyire is bosszantó a ladyvel beszélgetni?> Erősen megkapaszkodok az ágban, nehogy leforduljak <Ki van zárva! Nem helyiek, és nem úgy tűntek, mint akik hetek vagy évek óta a túlélésért küzdenek – inkább olyanok, akik önként jöttek, és jól érzik magukat! Hiába, akinek sima landolása volt, az jobban is néz ki. Azaz békés kirándulók lehetnek! Mi más?> Nyugtatom magam, és hogy ne is ezzekkel a rémképekkel kezdjek el foglalkozni, inkább a különös pároson jártatom az agyam. Az biztos, hogy bár a Mirruval folytatott beszélgetéstől legszívesebben a hajamat tépném, de el kell ismernem – a megjelenésén kívül is volt benne valami vonzó – az idegesítő helyzet ellenére talán a vidámsága... Az éjszaka megpróbálok pihenni, bár az erdő ismeretlen neszei mellett ez nem lesz egyszerű – és azt sem tudom, hogy a levegő mennyire fog visszahűlni – kell-e majd a takaró. A reggel elég törődötten ér – az ágon alvást nem biztos, hogy a legjobb ötletek közé fogom sorolni. Most, hogy több fény van, megvizsgálom, hogy van-e a fának termése, amiből folyadékot lehet kinyerni, és ha van, lelkes gyűjtésbe kezdek, hogy a víztisztító segítségével végre ivóvízhez jussak – de az biztos, hogy a reggeli táprúd adagomat elfogyasztom. A reggeli napfény elmossa kissé az éjszakai bizonytalanságot – a kúszónövény indáját feltekerve a hátizsákra kötözöm – később még jól jöhet, és az órára tekintve elhatározom – ma vagy holnap megpróbálok a folyóhoz eljutni. Végiggondolom a tegnapi rohanást – és besaccolom, hogy én merre is lehetek, illetve a folyó merre van, valamint, hogy jó irányba futottam-e, vagy ismét fel kell másznom az oromra, mert a folyó és köztem van? Elvégre egy részem a hátam közepére sem kívánja a tegnapi kérdezz-felelek játék megismétlését, másfelől viszont talán érdemes volna újra nekifutni az ismerkedésnek – még ha meg is mondták kerek perec, hogy semmi közöm hozzájuk.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Január 28. 17:35:35
Corvus Latsonn
Hosszas bosszankodás a részed, hiszen nem értékeled úgy vagy inkább ugyanúgy a helyzetet, mint a Lady. A kérdés, hogy minek örülhet ennyire nem lel válaszra, de igazából nagyon más sem. Továbbra is picit titokzatos és bosszantó, pont mint a felbukkanás és jelenléte. Lehetséges, hogy más körülmények között jobban szórakoznál, de most ennél sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatnak. Olyasfélék, amik nem szeretik az efféle ostoba válaszokat, ha nevezhetjük egyáltalán azoknak ezeket az odavetett szavakat.
Egyedül az utolsó szavai segítenek picit, illetve inkább még jobban elkeserítenek, mert ha Lady nem helyi, akkor… nagy bajban vagy. Talán ő is hasonló módon került ide, de természetesen az is lehetséges, hogy van hajója vagy épp várják valahol. Ez magyarázná miért nincs nála semmi, ami hosszú-távú itt tartózkodásra utalna. Tehát turista lehet vagy valami ehhez hasonló, mindenesetre a korábbi aggodalmad enyhülni látszik.
Ösztönök. Van aminek lehet parancsolni és van ami meg oly sietős távozásra kényszerít, hogy a még átgondolni sincs idő mi is történt egészen pontosan. Elég esetlennek érzed így utólag a távozásodat, de nem szépségre, hanem túlélésre szeretnél pontokat kapni. Úgy tűnik maximálist értél el, mert nem lőnek, nem csörtetnek és kiáltanak utánad – legalábbis te nem hallottad. Végtelennek – valójában harminc másodpercig – tetsző ideig futottál, mielőtt megálltál volna pihegni.
Most levegőért kapkodva valószínűleg a növények okozta csípések, karcolások és más felszínes sérülésekkel foglalkozhatsz miközben örülhetsz annak, hogy a hátizsák nem szakadt el tőled – még kitartott melletted. Nem könnyű haladni, de cserében alaposan meg lehet izzadni. Ennek akad bizonyos következménye, amihez társul egy raj fura apró fekete bogár is, nem nagyon távolodva el tőled még akkor sem, amikor a szürkület közeledik. Miután eldöntötted, hogy nincs semmi jó abban, ha éjjel közlekedsz, letáborozol.
Ennek folyományaképp sikeresen találsz és magadévá teszel nagyobb leveleket és nem kevés bosszúság illetve ügyeskedés után végül egy elfogadható tölcsért formázol belőlük. A levelek azonban nem annyira lédúsak, mint inkább hatalmasak, egy-kettő akár eső ellen is hasznos lehet. A kérdés már csak az, hogy a sötét ellenére, mely még a csillagok fényét is sajnálja tőled, vajon fényrúddal próbálkozol vagy vakon tapogatózol. Nyilván, hogy az utóbbi döntés is az elsőhöz vezet, más nem, mert megunod a folyamatos szúrásokat, vágásokat és horzsolásokat amik így érnek, de még fény mellett is beszerzel párat.
Elfáradtál, az alvás pedig egyre csábítóbb. Alig tudod nyitva tartani a szemed, de végül felértél körülbelül a középső lombkoronaszintre, ami egy külön flóra és fauna világával ajándékoz meg. Több szárnyas életforma is akad, nem kevés csúszó-mászó és egyéb kevésbé barátságos izé mellett. Végül találsz egy nyugodtabbnak tűnő pontot és ott elhelyezkedsz, rögzítesz és kényelmetlenül hátradőlsz. Nem ez lesz a legpihentetőbb éjszakád.
Gondolataid visszatérnek az oromhoz, ahol azon tűnődsz, hogy talán túl sietve távoztál és nem is fegyver csak valami más, kulacs vagy egyéb dolog volt annál az apró lénynél. Könnyedén lehet, hogy csak valami játék volt, esetleg más idevágó elképzelésed öltött csillanó alakot, de már nincs mit tenni, elsiettél onnan. A menekülés csúnya szó a barátságos elválás sokkal kifejezőbb. Még egy igen érdekes elmélet talál utat hozzád: más hajótöröttekkel találkoztál, olyanokkal, akiknek bár van hajója, de az nem egy hamar megy tovább… vagy rosszabb esetben egyáltalán nem megy sehova.
Az úton melyen elindultál már olyan lehetőségek is felbukkannak, hogy társaságnak nincs más, csak a Lady és a pici lény, talán kölyke! Ez eléggé aggasztó, viszont valahol bíztató is, hiszen nem akartak bántani. Úgy tűnt, hogy nincs mivel, de ha volt is nem használták. Viszont tovább tűnődve arra jutsz, hogy túl kipihentek és vidámak hajótöröttnek, így csak és kizárólag turisták lehetnek! Vidám, piszkálódó és őrjítő… vonzó turisták, talán anya és kölyke, aki már csak emiatt sem kereste a bajt…
A reggel… előtt ébredsz, mert bár idegen hely és elég ismeretlen, mégis a sok séta, futás és mászás bizony kivett belőled. Az erdő sem segített a haladásban, a gondolataid is aggodalomra adtak okot és ez is kiszívta az energiád egy részét, no meg a találkozás azzal a pikkelyessel… szóval mélyen aludtál. Nem sokáig – pedig lehet mégis – mert arra ébredsz, hogy majdnem lezuhansz a fáról ahogyan egy erős széllökés megsimogatott és gyanúsan nedves minden körülötted… és rajtad. Ez még mind rendben volna, de valami mérgesen rád szisszen, ami eddig valahol a nadrágod alatt talált magának helyet. Nem túl nagy, de olyan színe van, hogy észre se vetted volna, ha nem dühösen sziszeg rád…
Innivalód lesz elég, de a tölcsér elborult és ha nem állítod vissza akkor nem ez a módszer fog megmenteni. Egy biztos, víz most akad elég, hogy valami monszunszerű dolog kezdett el áztatni és nem tűnik úgy, hogy egy hamar el fog állni. Talán egyetlen jó dolog az, hogy ennél tisztább vizet keresve sem lehet találni… elméletben. A másik ami biztos, hogy az orom mindenképp vár téged, mert azon túl sokkal egyszerűbbnek tűnik elérni a folyót, ami a távolban kígyózik valami nagyobb vízfelület felé.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Február 01. 21:26:31
Corvus Latsonn
A futás, pontosabban csörtetés az erdőben igencsak fárasztó – ez a terep igencsak messze áll az űrhajók futópadjaitól – és ráadásul a haladást is gátolja. Így hamar megtorpanok, és miközben hátra-hátra lesek a vállam felett, bosszúsan dörzsölgetem a friss sérüléseimet. <Lehetne rosszabb is – ha kergetnének> Fújok egyet, és megigazítom a hátizsákomat, majd immár lassabban törtetek előre. A küzdés meghozza az eredményt – kisebb csapatnyi „rajongóra” teszek szert, akik állhatatosan kitartanak mellettem, talán az izzdaságom vonzza őket, amely a romokban heverő közérzetemet tovább rontja. A szürkület elérkeztével tábort verek, és miközben forró fürdőről és ivóvízről ábrándozok, próbálok tölcsért hajtogatni. A mélyülő sötétben kénytelen-kelletlen előhúzom a fényrudat, és rövid töprengés után rászánom magam a használatára. Ugyanis még az ormon sem akartam tüzet gyújtani, csak nézelődni – nehogy mások is megtudják, hogy hol vagyok. Most pedig itt, lejjebb a használatával pontosan megjelölöm a helyzetemet... De mivel elég barátságos volt az első találkozás, talán nem lesz nagyobb baj belőle. Bár a tölcsér nem lett túl szép, a végeredményre igenis büszke vagyok – megdolgoztam érte, és ha még működik is, már megérte! A készítése közben ért sérülések rávilágítanak arra, hogy mennyire hiányoznak a kedvenc ujjatlan kesztyűim, amelyek már több fényévre lehetnek tőlem. Időleges pótlásuk viszont egyre sürgetőbb problémává válik – így a délelött már megkurtított pólóból még két csíkot vágok – mely nem kis bosszúságomra így már csak köldökig ér... A csíkokat tekerem fel a tenyeremre, és az ujjaim között átvezetve a csuklómon kötöm meg. Így az érzékeny tenyeremet legalább védi valami.
A lombkoronába érve az ott fogadó fauna nem igazán nyeri el a tetszésemet. A madarak még csak-csak, de többi, ami kettőnél több lábbal, esetleg szemmel rendelkezik – na azokra már némi gyanakvásal tekintek. Az erősebb jogán a szimpatikusabbakat egy karnyújtásnyi területről lepöckölgetem, a rusnyábbnak tünőket pedig egy vékonyabb ág segítségével távolítom el. A művelet végeztén aztán elfoglalom a többé-kevésbé izémentesített helyemet.
A fáradság ellenére a környező zajok, és az, hogy van mit átgondolnom, jó ideig ébren tart. Ráadásul nem is a holnapi nap foglalkoztat igazán, hanem a mai napom vége – a találkozás a Ladyvel és a kölyökkel. Pontosabban a kölykével – mert hamar eldöntöttem, hogy csak a kölyke lehet, még ha nem is hasonlított annyira rá. Elvégre adoptálhatta is, és könnyebb egy csoportként gondolni rájuk. A magyarázatok számosak, de szerencsére a valószínűsége annak, hogy pont egy másik hajó pórul járt utasai mellé érkezzek egy lakatlan bolygón, nos az a zéró fele konvergál. Így is maradnak a képtelenebbnél valószínűtlenebb lehetőségek, amelyeket kizárva marad a túrista. Ez az elgodolás már csak a remény sugallata miatt is tetszetős. Talán holnap – ha útba esik, érdemes volna visszamenni, hogy újra nekifussak a kapcsolatfelvételnek...
Az ébredés igencsak kényelmetlen – több helyen a karomba vág a „biztonsági övem”, fúj a szél, és minden nedves. Töprengve nézek szét, és próbálok rájönni, hogy ennek most miért is kéne kéne örülnöm, aztán beugrik, hogy ezért készítettem a tölcsért! A mocorgásomra alkalmi hálótársam is reagált: sziszegve tudatja, hogy ne ficánkoljak. /Basic/ - Eee... basszus... - jut eszembe a múltkori találkozásom az egyik hasonló állatkával. Inkább megmerevedek és próbálom kitalálni, hogy mit is tehetnék. Vagy a nedves idő elől keresett menedéket, vagy fázik... <vajon mennyire lát a sötétben?> töprengek el. Azt már megtanultam, hogy a hirtelen mozdulatok nem kedveznek ilyen helyzetben a túlélésnek. A mérete nem aggasztó, és az is jó jel, hogy nem tiritartka – de vajon hogy fogom odébb tessékelni? Körbe nézek, és két lehetőség körvonalazódik, ha nem akarom megvárni, amíg önszántából odébb áll. Vagy lepiszkálom egy ágvéggel, bottal, vagy megpróbálom megfogni. A legideálisabbnak az tűnik, ha a feje mögött nem sokkal szorítom a fához, így nem tudna támadni <Szerintem ezt ő is tudja – és nem hagyja> De ha fázik, talán el van ő is gémberedve. A baj az, hogy komoly mocorgás nélkül nem tudnék Y alakú ágat szerezni, hogy leszorítsam – így marad a sokkal kockázatosabb lehetőség – kézzel megfogni! <Mindig erre vágytam szakadó esőben!> Lassan, óvatosan mozdulok először a késemet lazítom meg, majd – centiről centire próbálok közelebb nyúlni a kígyó fele – egy negyed órát szánok arra, hogy minél lassabban „cserkésszem” be. A végén megpróbálom a sziszegősebb felét a fához nyomni, majd ha ez sikerült, levágni a fejét, és nyakkal lefele felakasztom az ágra, hogy kivéreztessem. Ha nem ilyen együttműködő, akkor az ágról próbálom meg lesöpörni, vagy a farkát megfogva gyorsan elhajítani.
A kígyó jelentette nehézséget leküzdve az esetleges zsákmánnyal és a felszerelésemmel lemászok a fáról, hogy felállítsam a tölcsért, és végre igyak egy jót – miután a víztisztítón is átment a víz. A monszunszerű esőnek hála egy nagyobb levél végéhez-alá állva végre megmoshatom az arcomat, és magamat is – mely jelentősen javítja a közérzetemet, mivel végre nem ragadok és bűzlök annyira. Már csak száraz ruha, egy kényelmes ház, és a jó társaság hiányzik. Utóbbiból legalább a társaságot sejtem, hogy merre keressem- úgyis útba esik a folyó fele. A tegnap látott hatalmas levelekből levágok párat, és a „lándzsa” nyelére rögzítem, és néhány kisebb indával a levelek szélét egymáshoz kötözöm. Erre most nem szánok olyan sok időt – negyed-fél órát mindössze. Az összeeszkábált „esernyővel” - pontosabban esőfogóval felszerelkezve fütyörészve indulok meg az orom fele – mert órákig nem szeretek ázni – és úgy gondolom, hogy a Ladynek is meg kellene ismernie az általam teremtett bio-divatirányzatot.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Február 11. 18:11:00
A fényrúd kékes-fehér derengése legalább annyi veszélyt hordoz magában, mint amennyi segítséget nyújt. Valószínűleg az éji fényviszonyokhoz szokott élőlények nem vonzódnak az ilyen erőteljes és mesterséges fényhez. Ugyanakkor némelyikben lehet annyi kíváncsiság, hogy megnézze magának mi tévedt a területére, ami ennyire ragyog…
A munkádat megkönnyítetted, de ki tudja mennyire árultad el magad a fényforrás használatával. Az biztos, hogy még órák után sem érkezik senki akit érdekelne mit is teszel-veszel éppen. Eközben azon tűnődsz, hogy a Lady és a kis apróság barátságosak voltak, nem úgy, mint a kapitány, aki kihajított miután valahogy akkora hibát vétettél, hogy észrevették amint nem túl becsületesen javítani akartál az esélyeiden…
A kis fekete zümmögő izék kitartóak, egy másodpercre nem hagynak nyugtot, ott döngicsélnek míg a tölcsért készíted és bizony még az után is. Ezt követően sem hagynak magadra – pedig te már nagyon nem bánnád – és akkor is ott vannak amikor csíkokra szabdalod a pólód egy részét, hogy kesztyűnek próbáld használni az így nyert szalagszerű anyagból. A maradék, amit még mindig pólónak hívsz igen divatos lett, úgy tudod, hogy az azonos neműekhez vonzódok között ez most nagy divat…
A hosszú hadakozás az élővilággal is kimerít, pedig már így is eléggé elfáradtál. Nem kérdés, hogy hamar elnyomott az álom, de a megérdemelt pihenés helyett… ébren maradsz még egy ideig, de a kimerültség végül még így is legyűr. Az ébrenlét és álom összemosódhat, a pici az a Lady kölyke – ami most már teljesen biztos véleményed szerint – és biztosan turisták. Nem lehetnek mások, mert a többi annyira képtelen ötlet, hogy szinte teljesen lehetetlen. Emiatt, no meg mert így biztos van hajójuk, érdemes lenne megint…
Szóval az ébredés nem a legszebb, de cserében igen nedves. Nem beszélve a hálótársról, akinek rokonával már találkoztál és itt elveszteni a mozgás képességét… pedig már épp vizet gyűjtöttél volna! Amikor fadarabbá változol, a sziszegés lassan megszűnik és a kis pikkelyes szépen lassan előbb a lábadon, majd a derekadon siklik végig, hogy felfelé haladva a vállad után eltűnjön a többi ág között. Nem találtad ki és nem is tapasztaltad meg a sötét-látást, de az biztos, hogy a mozdulatlanság hatásosnak bizonyult.
A mérge – ha van neki – milyen erős lehet az kérdés, de a mivel piszkáljad kérdése legalább nem kell foglalkoztasson többet. Szerencsére nem kellett kipróbálnod, hogy a kis csúszó-mászó vajon mennyire intelligens vagy épp lassú ilyen-olyan ok miatt. Ha idő előtt még is úgy döntenél, hogy magad teszel a kígyó sietősebb távozása mellett, akkor könnyedén megtapasztalhatod…
Mivel a lassú mozgás, ahogy súrlódnak a pikkelyek, ahogy végigkúszik… végül csak megpróbálod! Abban a pillanatban, ahogy lassan megfogod a fejét, úgy tekeredik rád, mintha mindig is ilyen sebesen mozgott volna! Már nincs idő elengedni. Illetve van, de már semmit sem érne. Előbb elzsibbad a kezed, majd hallod, ahogy a recseg-ropog! Talán a páni félelem vagy valami amit élet ösztönként is ismerni, de a kígyó hirtelen megmerevedik.
Nem más történt, mint a szabad kezed addig kutatott, míg rá nem lelt a fémdarabra és… most ott van negyedig beleállva a fatörzsbe és persze teljesen átdöfve a kígyókoponyát. Kimerültnek érzed magad, alig kapsz levegőt, ahogy az természetes drog hatása a veszély múltával kiürül. De szépen elintézted, hogy ez a csúszó-mászó esetlegesen korai reggelivé váljon. A szorongatott kezedbe csak akkor kezd el visszatérni az élet, amikor nagy nehézségek árán sikerül lefejteni róla a pikkelyest.
Mit ad, a vér és más nedvek miatt csúszóssá válik a dolog és szépen kisiklik az ujjaid közül, mi tagadás a gémberedett végtag nem képes időben elkapni. Azért még van időd követni ahogy szépen földet ér és eltűnik a növények között, mire mocorgás támad, mintha valami örömmel vette volna a potyaétkezést. Idő amíg kiszabadítod magad, az sem kizárt, hogy várnod kell amíg a karodba visszatér az élet.
Valamivel később, amikor már képes vagy lemászni teljes biztonsággal és a levadászott étel után kutatsz… hát, nos, némi maradékot azért találsz. Szépen kinyitotta valami a pikkelyest és nagyjából kibelezte, felfalta amit talált, de mintha tudta volna, hogy hálásnak kell lennie, egy része, egy jól megrágott és tépett része azért ott maradt neked is, mint egy köszönetképp. Most, hogy ez így alakult, a maradékkal – vagy anélkül – indulsz visszafelé, haladsz orom irányába.
Mielőtt valóban így tettél volna, még gondoskodtál kellő mennyiségű ivóvízről és persze arról, hogy a szűrő is picit amortizálódjon, egyel kevesebb alkalommal legyen használatos. Mindenesetre, amid csak képes vizet tárolni, most csurig és még van, így talán ezzel a szomjúság probléma le is van tudva… egy ideig. Sőt, egy részét közvetlenül a testeden belül kívántad elraktározni egy ideig, ami a nedves időre való tekintettel, nem lesz hosszú-életű.
Egy rövid séta és némi sürgető érzés csillapítása után azon tűnődsz, hogy ennek a szakadó vízáradatnak azért megvan az az előnye, hogy némi higiéniai ingereket is elaltass és valamivel kellemesebb hangulatban baktass szép lassan teljesen elázva. Igaz, hogy nincs hideg, de most azért próbára teszed az ellenálló-képességedet, nem kizárt, hogy az itteni klíma és életformák együttese azért csak utat talál és… tüsszentsz egyet! Rossz ómen!
A tákolt ernyő kitartóan vezeti el a vizet, de azért a fércmunka már csak ilyen. Itt-ott ereszt, illetve nem védelmez a szeszélyes szél által véletlen irányból érkező víz ellen, de cserében valóban divatos! Igazi környezetkímélő darab, ami használat után hamar lebomlik vagy mifene és visszakerül a természet, avagy az energia körforgásba. Az alkalmazkodó képességed egyik újabb divatos darabja végül teljesen megadja magát, felfeslik és rád zuhan hirtelen pár liter víz, de mi tagadás, mindez már nem számít.
Elérted az ormot és… nem látod sehol a kölyköt és/vagy a Lady-t. Ehelyett… nem látsz mást sem. Körülpillantva sem leled tábor vagy más hasonló nyomát, úgy tűnik elmosta az eső. Vagy… de ha tovább kívánsz haladni, annak nincs különösebb akadálya. Mindössze némi csúszós talajjal kell megbirkóznod ami tovább gazdagítja a tapasztalatodat a bolygó ezer – most épp kevésbé varázslatos – arculátról.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Február 12. 18:05:36
Corvus Latsonn
A fényrúd által esetleg odavonzott élőlények miatt csak egyféle miatt aggódok – amely elég intelligens hogy eszközöket is használjon azon cél érdekében, hogy az egészségem drasztikus romlásnak induljon. Ám úgy tűnik, hogy ebből a csoportból szerencsére egy sem tartózkodik a közelben. Ellenben az apró fekete bogarakból?! több is jutott nekem – kitartásuk bosszantó – ahogy a Lady is az volt az ormon. Belegondolva az, hogy a Ladyék nem követtek, a legjobb módja volt, hogy a törékeny bizalom visszaálljon irányukba.
Úgy tűnik, hogy azért tanulok a hibáimból, mivel a mozdulatlanság – melyhez igencsak össze kellett szednem az akaraterőmet – kifizetődő volt. Legszívesebben a tegnapi nap mintájára megpróbáltam volna lerázni, ám uralkodva magamon elértem azt, hogy élmények hiányában inkább önszántából tovább álljon a hüllő. Sajnos nekem mostanában nehéz örömet okozni – mert a távozásának mikéntjével sem vagyok kibékülve. Ahogy betörve az intim szférámba lassan végigkúszik rajtam. Talán az előre látás, talán a bosszúvágy az, amely végül tettekre sarkall, és megpróbálom elkapni a kígyót. A kezdeti siker után igen hamar be kell látom – csak elsőre tűnt jó ötletnek! Az, hogy rátekeredik a kezemre, várható volt, de az, hogy a szorítása ilyen erős, arra nem számítottam – és átkozódva veszem tudomásul szorult helyzetemet. A kezem elkezd zsibbadni, így igencsak sietnem kell, mert a szorításom minden egyes másodperccel egyre gyengébbé és gyengébbé válik. A késem fele tapogatózom, miközben a kezem felől sugárzó zsibbadt fájdalom hangjai is megütik a fülem. Rémülten felkiáltok, majd a késsel csak felnyársalom az ellenfelemet <ez közel volt!> konstatálom, és megpróbálom remegő kézzel letekerni a kezemről a dögöt <ilyet többé nem!> határozom el <majdnem ráment a kezem!> Óvatosan kihúzom a kést a fából és a kígyóból, hogy aztán ügyetlen kézzel elejtsem zsákmányomat. Bár utána kapok, de lassú és esetlen vagyok ahhoz, hogy elkapjam. /Basic/ - Francba! - meredek utána lefelé. A lent éledő zajokra homlokránclova kezdem el kiszabadítani magam a „biztonsági” köteleimből, ami zsibbadt ujjakkal igencsak lassan megy. Inkább várok is még egy kicsit, miközben a karomat masszírozom, és csak tehetetlenül fülelek lefelé. /Basic/ - Hogy akadna a torkodon! - szólok le bosszúsan, de úgy tűnik, hogy a lent falatozó is pontosan tudja – esélyem sincs időben leérni jogos jussomért. Némi regenerálódás után – azaz amikor már nem zsibbad, hanem a fájdalomtól lüktet a karom, elindulok lefele, hogy mentesem ami menthető. Amit találok az, nos, sóhajtozásra ad okot – nem ilyennek képzeltem a vésztartalékomat. Azért nem hagyom veszni – és magamhoz veszem cafatkát, valamint órámon megnézem az időt, hogy mennyi ideig tarthatott ez az éjszaka.
Út közben az orom fele kezdek egyre jobban elázni – és bár a víznek is megvannak a maga előnyei, kezd kissé sok lenni – lassan de biztosan azért visszahűt. Ennek egyik első jele lehet a kósza tüsszentés. Nem ártana minél előbb száraz, meleg helyet keresnem – de itt erre esélyem sincs. Így marad az egyetlen lehetőség – eszkábált esernyőm védelmében folytatni utamat. Sajnos a darab szavatossága igencsak rövid életű volt – és az illúzió, hogy megvéd az esőtől a varrás mentén foszlott szét. Pár liter friss víz ömlik rám, melynek tegnap sokkal jobban örültem volna, mint jelen helyzetben. -Óóóó... - veszem szemügyre a kiszolgált darabot. Bár teljesen átáztam, azért próbálnám a továbbiakban is minél inkább szárazon tartani magam. A lándzsáról levágom a maradék leveleket, és inkább három újat vágok a növényzetről a nagyobbak közül. Egyet-egyet a vállaimnál próbálok rögzíteni a már bevált indás-kötözős módon, egyet pedig a fejem-tarkóm, hátam vonalában, mint valami esőkabátot. Feltehetőleg nem túl sikeres a művelet, de egy próbát megér.
A hevenyészett ruházkodás után folytatom utamat az oromig, ahol körülnézve semmit nem látok. Valahol csalódott vagyok – de mégis mit vártam? Hogy csak arra várnak, hogy hátha visszafordulok? Így marad az eredeti terv – eljutni a folyóhoz. Megigazítom a málhámat, és betájolva az irányt megindulok a célom fele. Út közben óvatosan lépkedek, nehogy megcsússzak, és szerény készleteimet tovább apasztva megreggelizek. Mivel az oromról nézve igencsak messzinek tűnt a folyó, így nem sietek – két nap alatt talán elérhetem. Út közben főként három dolgot keresek – gyümölcsfákat, - egy vékonyabb ívelt, és rugalmas faágat, melyből este majd hevenyészett íjat lehet majd készíteni - Valamint három-négy ökölnyi kerekded követ. Ha utamba esik, a terméssel rendelkező fáknál próbára teszem a szerencsémet, és a lándzsaszerűségemmel próbálok pár lentebbi gyümölcsöt leverni magamnak. Délután már inkább az esti táborhelynek megfelelő területet keresek – lehetőleg egy pataktól nem túl messzi helyet, vagy egy tisztást, hogy aztán majd pár ágat összegyűjtve megkíséreljék valahogy tüzet gyújtani. A tűzgyújtáshoz eleinte próbálok néhány nagyobb ágat, és több marék száraz ágacskát, füvet vagy bármi éghetőt találni – ami a nedvesség miatt igencsak lehetetlen feladatnak tűnik. Aztán némi töprengés után a sugárpisztolyra esik a választásom, és a hat leadható lövésből egyet arra fordítok, hogy megpróbálom vele lángra lobbantani a „gyújtóst”. Még a parázsnak is örülök, mert akkor azt fújogatva, dédelgetve próbálom fellobbantani a tüzet, hogy aztán azon süssem meg a kígyó cafatait, a takaróba burkolódzva.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Február 25. 18:38:38
Corvus Latsonn
A Lady és a kölyke. Rejtélyes páros, akiket nem találtál sem a nyomodban, sem az ormon, de még máshol sem. Úgy tűnik másfelé vették az irányt, egyáltalán nem akartak bántani vagy csak nem érte meg számukra az erőfeszítést, hogy nyomodba eredjenek. Nem érdekes, ahogyan az sem már egy ideje, hogy mennyi esőcsepp talál rajtad pillanatnyi pihenőhelyet, mert már belőled is patakokban csordogál a csapadék. A természet része lettél olyannyira, hogy még az apró fekete bogarak is békén hagynak már egy ideje. Ennél csodálatosabb már csak az volt, amikor végre teljesen fel tudtad tölteni az ivóvíz készleteket.
A természet több arcát is mutatta felét, bénító csókkal köszöntött, majd szoros barátságra törekedett, de mindhiába, hasztalan. Mindkettő csúfos véget ért és talán ezt siratja most ily hevesen. Az is lehet, hogy a pikkelyesek átkoztak el, hogy minden amit kívánsz valóra váljon, de minden esetben úgy, ahogy a legkevésbé várnád-szeretnéd. Hiszen akartad a testét is, melyet végül valaki más kaparintott meg, alig hagyva neked néhány mócsingot és némi pikkelyt, melyet begyűjthettél miután sikeresen lejutottál. Viszont úgy tűnt, hogy átkokban te is jó vagy, mert amikor lekiabáltál pontosan olyan hangokat hallottál, amit egy ilyen gonosz kívánság okozhat.
Akármi is menekült el, most már tied a maradék, ami talán egy étkezést még kiszolgál. Igaz, hogy az utolsó métereket már esve, fenékre érkezve tetted meg, de nem lett különösebb baj néhány horzsolástól és zúzódástól eltekintve. Immáron tehát, a megszerzett maradék-zsákmánnyal bandukolsz az orom felé, majd onnan tovább a tervek szerint a vízesés irányába. Az esernyőd a múlté, ahogy a komfortérzeted is, igaz az már korábban elhagyott, míg a száraz hely ábrándja…
Valóra válik… nagyobb részt.
Előbb a tested válik pihekönnyűvé, majd a gyomrod liftezik egyet, végül valami akkorát csattan, hogy még percekig visszhangzik. Ez utóbbi, mint rádöbbensz te voltál. Erőd semmi, de még annyi se, fáj mindenhol és olyan helyeket is felfedeztél magadon, aminek létéről eleddig nem is tudtál. Sötét van. Koromsötét. Nedves, nem, vizes minden. Oh, csak te vagy az, a lábadnál gyűlt össze és még mindig rád hullik valami. Épp egy nagyobb csepp hullik a fejedre, elég hűvös féle. Nem sokat látsz, leginkább semmit. Abban azonban biztos vagy, hogy fekszel. Nem vízszintesen, de fekszel. Nem tudod min, csak azt, hogy néhány holmid már biztos nincs kézközelben.
Az esőköpenyed biztos, hogy nem volt elég, hogy kellően tompítsa az esésből származó energiákat, ahogyan a hátizsákodban is több olyan holmi akad ami inkább erősíti a fájdalom érzetét, semmint megóvna tőle. Talán pont egy ilyen holmi az, ami most is a hátadnak feszül. A következő pillanatban már érzed, hogy a bokádon van valami, ami szorít és elég kellemetlen emlékeket idéz. Továbbra is rejtély hol vagy, de a levegő szárazabb, kissé talán melegebb is, mint előzőekben. Lassan jut el a tudatodig, hogy egy fénykörben állsz. Halovány, remegő, de világos! Sőt, mikor felpillantasz – és elvakít egy-két liter esőcsepp – akkor rádöbbensz, hogy valahova beestél.
Akármi is ez, biztos, hogy olyan magasra nem jutsz fel. Ellenben ez a kevés fény csak arra elég, hogy utaljon rá, valami barlang vagy valami efféle verem nyelt el téged és úgy tűnik nem is akar elengedni. A korábbi terveid a gyümölcsökről és más finom falatokról most elillanni látszik, ahogy a rugalmas ágak is elérhetetlennek, Igaz, hogy nem megcsúsztál – kellően óvatos voltál – szimplán épp átléptél egy kidőlt fatörzset, amikor… egy ideig biztos, hogy eszméletlen voltál, de most már kezd tisztulni a kép. Így felfogod azt is, hogy a jobb kezdenél mozgást érzékelsz…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Február 28. 17:31:26
Corvus Latsonn
A jelenlegi túrám rámutat arra, hogy hihetetlenül elkényelmesedtem, és visszasírom a civilizáció vívmányait. Pedig gyerekként ilyen kalandokról is álmodoztam. Egyedül a vadonban, anélkül, hogy bárki rám szólna, hogy mit és hogyan csinálok. Ahogy hősiesen küzdök az elemekkel... Nos, a küzdelmet megkaptam, de hősiesség bizony nem jár mellé – inkább vergődésnek érzem azt, amit jelenleg csinálok. De legalább van időm átgondolni a stratégiámat – a folyó lesz a megoldás – a partján több időt is eltölthetek majd, és megpihenve, felszerelkezve indulhatok majd tovább a folyó deltájába. Ha nem lenne elég, ott további fürdőt vehetek, horgászhatok, feltölthetem vízkészletemet, és ami a legfontosabb – tutajt építve lehajózhatok a vízesésig. Olyan lesz, mint egy kirándulás! A zuhogó eső hangja szerencsére elnyomja a cipőm cuppogását a sárban – mely igencsak frusztráló módon emlékeztet arra – már réges-rég bőrig áztam. De nem tudok vele mit csinálni – vagy sértődötten gubbasztok valahol, miközben a nyakamba csorog a víz, vagy haladok előre – esélyt adva helyzet megváltozására. Mely az ízlésemhez képest túlságosan is gyorsan következik be. Ismerős érzés kerít hatalmába – kadétként már megtapasztaltam a súlytalanság állapotát az űrben. Meglepődésem nem tart túl sokáig – a szemem előtt mozgásba lendülő környezet, és a gyomrom jelzi, hogy a gravitáció továbbra is működik. Tudom, hogy ez jelent valamit, de a csattanás az, ami eszembe juttatja <fájni fog!>
S valóban – a hívásra megérkezik a fájdalom. /Basic/ - Aaahh... rohadt életbe... - nyögöm amikor megérzem, a landolás utóhatásait. Fáj a hátam, fájnak a lábaim, a karom, és a fejem is. Tudom, hogy örülnöm kéne, hogy egyáltalán érzek valamit, de jelenleg nem megy <valaki lőjön le!> A környezeti ingerek lassan eljutnak a tudatomig – a nedves ruha az első <bevizeltem volna? Vagy vér?> vetem fel az első, ijesztő lehetőséget <ahhoz túl sok... víznek kell lennie!> jut eszembe, hogy szakadt az eső, és hogy talán annak lehet köze a jelenlegi nedvességnek. Meg annak a kövér víz cseppenek, amelyik most landolt a fejemen. A sötét újabb problémát vet fel – vajon tényleg sötét van, vagy elvesztettem a látásomat? Tétován megmozdítom a kezem, és sziszegve a derekam fele tapogatózom, hogy azt a szögletes valamit, ami igencsak kényelmetlenné teszi jelenlegi helyzetemet, odébb rakjam magam alól. Az, hogy nem teljesen sík feületen fekszem, óvatosságra int – nem szeretnék hirtelen lejjebb csúszni. Pláne, hogy valami van a bokámon! <Törmelék? Az nem szorít!... bilincs?... nem valószínű... talán beledagadt a cipőbe...> jut eszembe egy értelmes lehetőség, de ez is megrémít – sérült lábbal a túlélés esélye drasztikusan csökken. A pánik után elhatol a tudatomig a többi lényeges információ is – kicsit szárazabb helyen vagyok – és a fejem felett magasan van az a lyuk, amin keresztül lezuhantam ide. Annak, hogy látom, szívből örülök – azt jelenti, hogy nem vakultam meg. S ha odébb gurulok, talán van is esélyem megszáradni! Az, hogy hogyan jutok ki, az más kérdés, de szép sorjában! Ahogy egyre inkább összeszedem magam, feltűnik, hogy valami mozog tőlem jobbra! Normál esetben még hezitálnék és óvatosan agonizálnék, hogy merre és hogy merjek megmozdulni – de az a helyzet cselekvésre ösztönöz. Eddigi tapasztalataim szerint a gyors mozdulatok támadást vált ki a helyi faunából, így inkább fogcsikorgatva viszonylag lassan átfordulva a vállamon kétszer balra gurulok, majd a fényrúd, vagy annak helye fele tapogatózom. Talán az elriasztja, és jobban látom, hogy hova is csöppentem, és hogy hol van a fájdalomcsillapítóm...
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Március 24. 19:13:08
Corvus Latsonn
Volt idő, amikor bátor felfedező, talán kincskereső akartál lenni, de mindez valószínűleg inkább a vad történetek hatása volt, mint valódi elhatározás. Ugyanakkor egy-két dolog azért megmaradt az emlékezetedben ebből az időből, aminek most nagy hasznát vetted-veszed, akár a józan eszednek. Az pedig elárulta, hogy nem igazán gondoltál olyasmire, hogy egyszer ilyen helyzetbe kényszerülsz, így semmilyen formán nem voltál arra felkészülve, ami most előtted áll.
Mindezek ellenére megvan a maga szépsége nem csak a Bolygónak vagy azon belül is a környezetednek – bárhol is legyél ezen a buja világon – hanem a szabadság érzetének. Mennyi adósságot nem kell így visszafizetni, mennyi nő haragja elől nem kell tovább menekülni, mennyire nem ér téged a szerencsejáték ingerének kiolthatatlan vágya, mert minden percben amit azzal töltesz el, hogy élvezd ezeket. S egyben azt az ígéretet is, hogy talán egyszer kijutsz innen és akkor mindez a nyakadba szakad…
Hősiesség. Ami azt illeti hősiesen küzdesz bármit is gondolj, hiszen még itt vagy, életben és túléltél nem egy találkozót a helyi flórával és faunával. A hősök pedig azok, akikről senki nem tud, de mégis képességeiken túl teljesítenek. Az oka ennek egy másik történet, hiszen mint annyi minden más, ez is szubjektív. Kinek milyen tett méltó erre a szóra, mit jelent számára egy egyszerű vagy nehezebb feladat, képes e rá vagy tényleg segítségre szorul… szóval önmagad szemében lehetsz hős.
Hős, aki küzd az elemekkel, leginkább az annyira áhított vízzel. Egy férfi, aki bár nem akarja hallani a cuppogó cipőjének hangját, s akinek ez megadatik. Hiszen érzi helyette azt, hogy teljesen elázott, minden tapad rá és bizony a bőre is már rojtosra ázott. Érdekes, hogy egyes kívánságok milyen gyorsan és érdekesen valósulnak meg. Nincs mit tenni, belevetetted magad abba, amit a magad fejére idéztél és keresed a kiutat, mely úgy tűnik:
Lefelé mutat.
Nem tudni mennyi idő telt el, de amikor a külvilág már nem csak sötétségből áll, pillanatok alatt bukkan fel az emlék, hogy milyen érzés volt a vízszintes mozgásból az ellentétes horizontális mód tovább haladni. Tovább… nos, ha lehet így nevezni azt, hogy nem egy-két méterrel kerültél arrébb korábbi helyedről, akkor talán valóban tovább jutottál. Ahogy a fájdalom érzékelésében is. Először csak tudtad, hogy fájni fog, de aztán érezted is. Nem okozott csalódást, pontosan olyan volt mint amilyennek vártad.
Nagyon fájdalmas.
Végül kommentálod a dolgot – ekkora már teljesen tudatában vagy annak, mi és mennyire fáj – és tökéletesen érzed azt is, min és hogyan fekszel. A legszebb az, hogy nem zúzódtál halálra! Mert bizony ahogy hunyorogva felfelé nézel, ez a magasság könnyen az életedbe kerülhetett volna. Igazából mindenhol fáj, sorolhatod őket napestig, de a tény az, hogy még élsz mindezen testet ért trauma ellenére is tovább öregbítve a hős énedet.
Egy fura kívánság: lövés, a célpont…
De nem érkezik semmi efféle. Sőt, más fényforrás sem villan fel, csak idővel a te világító-rudad adott fényt. De addig is el kell jutni! Így fél-vakon tapogatózva, hunyorogva és bambulva lassan minden a helyére kerül. Az, hogy odafentről érkezik a folyamatos nedvesség, hogy sokkal lassabban és kevesebb mennyiségben mint minden vad fantáziáddal ellentétben onnan, ahonnan félelmed akarta fakasztani azt. Az a nagy és hihetetlenül nedves csepp ami utoljára érkezik, szinte még koppan is a koponyádon, mielőtt elveszne a többi apróság alkotta vizes hajtincsek kuszaságában.
Ezt követte a sötétség ténye, ami alig pár pislogásig tartott, míg a szemed alkalmazkodott és felfogta, hogy pontosan feletted beszűrődve még jelen van a fény, olyan ami egy hősre vetül és egyedül csak őrá. Azonban lássuk be azt is, hogy ez a fajta fakó és alig fény nem igazán egy nagy hősnek való mint te magad. Miközben felfedezted mindezt, a tapogatózás is eredményre vezet, mégpedig kőkeményre. Akármint is fekszel, az bizony sziklaszilárd! Érezted az ujjaid begyével, hogy ezt arrébb tenni csak az tudja, aki így teremtette vagy alakította…
Újabb kívánság. Úgy tűnik, hogy az apró mozdulatok még nem okoztak problémát, így nem zuhansz tovább. Ennek örömére a bokáddal foglalkozol, amin bizony kell legyen valami vagy kellet, hogy történjen vele valami, mert ez a fajta érzet, ez az erős szorítás csak egy dolgot idéz meg előtted: pikkelyes volt és sziszegett. Természetesen nem kizárt, hogy szimplán csak bedagadt, de sajnos ez a korábbi események fényében bizony eléggé hátrébb szorult a lehetőségek listáján.
Egy gyors pánikmozdulat! Nem, nincs eltörve és lekötözve sem. Meg tudtad mozdítani és ettől nem akartál csillagokat látni, úgy tűnik, hogy akár még teljesen használható is! Ellenben a pánik sosem vezet jóra. Most sem tette. A mozdulat hatására lassan is, de elkezdesz csúszni. Újabb ijedtség és félelemből fakadó kalimpálásnak hála ez a mozgás felgyorsul és… körülbelül húsz-harminc centiméter megtétele után véget is ér. Akárhol is legyél, ez a legalja.
Talán.
Tehát felfedeztél mindent amit eleddig világítórúd nélkül lehet. Ez örömmel tölt el, mert sok félelmet űz el és valamennyire meg is nyugtat, sőt, a korábbi számtalan nedvességforrás is erősen megfogyatkozott. Csak a fránya mozgás, amit elcsíptél! Nem kevés zajjal, kiáltással és indulattal legalább két-három gurulással jutsz előre – az általad választott irányban – ahol nekiütközöl valaminek. Akármi van a bokádon, nem engedte, hogy csak úgy elsiess eredeti helyedről cserében még egy nagyobb kődarabot idéző kemény találkozás részese is leszel…
A fényrúd felragyog. A sötétség elmenekül. A hősiességed is talán, de lehet, az hűségesebb fajta. Felsóhajtasz. A megkönnyebbülés hullámokban önthet el, talán még nevethetnéked is támad, amikor meglátod, hogy a lábadon-bokádon egy ártatlan inda tekeredett rád igen kuszán és feszült meg az említett testrészen. A következő dolog, ami feltűnik, hogy nincs itt senki. Ki tudja, hogy a fénykörön túl mi bújhat meg, de most a világosság nem mutat semmi idegent, csak sziklákat, köveket és kavicsokat.
Valamilyen barlangszerűségben vagy oly mélyen, hogy a kijutás első nekifutásra igen lehetetlen vállalkozásnak tűnik. A hátizsákod rajtad, míg minden más apróság amit magaddal cipeltél az esőben, most ott hever nem messze attól a helytől ahova érkeztél. A zsák merevítő-rúdjai bírták a strapát és megóvták a hátad a komolyabb sérülésektől, szóval eltekintve attól, hogy mindenféle színben fogsz pompázni majd mindenhol és nyomásra érzékeny lettél egy ideig… egész jól megúsztad. Kérdés csupán annyi.
Hogyan tovább?
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Április 01. 20:27:12
Corvus Latsonn
Út közben rövid ideig eljátszom a gondolattal – akár itt is maradhatnék a bolygón. Kiélhetném gyermekkori vágyaimat, és kitűzve birtokaim határát önellátó lehetnék. De hiába – hamar belátom, hogy az elgondolás több sebből vérzik – egyrészt ha ez tényleg egy üdülő bolygó, akkor esélyem sem lenne a kalandos remeteéletre, másrészt a civilizáció áldásai nélkül nem hinném, hogy hosszú távon élvezném a helyzetet. Hiszen ez már most sem mondható el rólam. Talán ha eddig fel nem fedezett planéta volna – ami a Lady miatt eleve kizárt – akkor is egy hajónyi kertész, építő és szervizrobottal visszatérve vágnék csak bele egy menedék létrehozásába...
Az üreg alján fekve sok minden újra eszembe jut – többek közt a zuhanás. A távolságot felfogva tudom, hogy szerencsém volt, de igen hálátlan módon nem úgy érzem. Sőt – igencsak rosszul érzem magam – lévén, hogy szinte minden végtagom, idegvégződésem durván, és egyszerre követel magának figyelmet. Ahogy a csepegő víz is. Felülve talán a kezdeti kábaság miatt, de furcsa érzés kerít hatalmába – a vágyaim úgy teljesülnek, mintha egy harmadosztályú dzsinn tenné – látványosan pocsékul <ha űrjárművet szeretnék, akkor biztos egy olyat találnék amiben hiányzik az energiaközpont, vagy minimum tíz fő kell a felszálláshoz> A gondolatra megrázom a fejem – szerencsére a bolygó legközelebbi űrkikötőjében ilyesmi biztos nem fordul elő. A bokámat leellenőrizendő megemelem a lábam, és minden rendben lévőnek tűnik – kivéve, hogy eleinte lassan, majd a pánikszerű mozdulatnak köszönhetően egyre gyorsuló ütemben kezdek el lefele csúszni ki tudja hova! Tenyeremet a morzsalékos lejtőn letámasztva próbálom meg kitámasztani, megállítani magamat, de vajmi kevés sikerrel. Szerencsére mielőtt elkapna a pánik, rövid utazásom a lejtőn véget ér – legalábbis jelenleg. A tenyeremre kötözött néhai pólócsíknak hála legalább a tenyerem többé-kevésbé épségben vészelte át ezt a kis kalandot. Csillapodó kedélyemet új neszek borzolják fel újra, amelyek azt sugallják – nem vagyok egyedül! Így a kényszerű odébb gurulás mellett döntök, nem kevéssé tartva attól a lehetőségtől, hogy csak egy keskeny párkányon vagyok. A szerencsém kitart, mivel meredély helyett egy nagyobb kőre bukkanok a sötétben, de a lábamat egyre jobban fogja valami. A gyors, akár kétségbeesettnek is mondható kutászkodás a fényrúd után meghozza a remélt eredményt, és rálelek a hátizsákban. Felkapcsolom, de csak egy pillanatra, és szinte azonnal el is oltom. A barlang sziluettje beleégett a retinámba, de semmi olyat nem pillantottam meg, ami a frászt hozta volna rám. Így egy szívdobbanásnyi idő múlva megkönnyebbülten kifújom az addig bent tartott levegőt, és ismételten felkapcsolom a fényrudat. Elsőnek a bokámat veszem szemügyre, és szinte jókedvűen veszem tudomásul, hogy látszólag csak egy inda az. <Viszont ha ez a helyzet, akkor minek hallottam imént a hangját?> Nézek körbe, de sehol nem látok fenyegetést. Ahogy oldódik a stressz, úgy tér vissza a fájdalom és a fáradság. A földön ülve szétnézek, és magamban leltárt készítek, hogy mely ingóságom merre hever. Egy-két percig csak próbálom feldolgozni a látványt – a barlang méretét, a kijárat elérhetetlen messzeségét, s azt a tényt, hogy másik kijáratot kell majd keresnem. Kis idő múlva nekiállok lecibálni a lábamra gabalyodott indát, majd sziszegve, sántikálva összeszedni a cuccaimat. Amint végeztem, úgy döntök, hogy kissé távolabb a lecsöpögő víztől, leülök egy sziklára, és a hőtakaróba burkolózva eszem és iszom egy keveset, kezemben a tőrrel – elvégre ki tudja, lehet, hogy nem csak pár denevérszerű lénnyel osztozom a helyen. A pihenő után elindulok, és feltérképezem ezt a termet. Több továbbvezető járat esetén azt választom, amely a legtágasabb, vagy ha egyforma méretűek, akkor felfele vezet.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Április 18. 10:38:48
Corvus Latsonn
Igen. Egy nyári lak. Hm. Egy, a csodás tájra kilátással bíró erkély, ami egy oly kúria része, talán egy igazi otthon, ami nem vesz el a természetből, hanem ahhoz idomul. Ami önmagában színes és életteli, ami tökéletesen beolvad, ami szimbiózisban él ezzel a Világgal… ami nem ilyen sötét, kényelmetlen és nedves, mint a jelen szállásod. Nevezzük annak átmenetileg, amíg megvizsgálod magad és persze később a környezetedet.
A legfontosabb – te – úgy tűnik épségben megúszta. Többé-kevésbé. Természetesen nem úgy érződik, de lássuk be, hogy ennél csak rosszabb lehetett volna. Most némi zúzódással – amiből már akadt egy-kettő – és felszínes sérülésekkel állsz világítórúddal a kezedben, hogy megfejtsd hova is pottyantál. Mint az esőcseppek, amik továbbra is melletted… körülötted érnek földet vagy épp koppanva találnak rád éreztetve, hogy kemények, hidegek és még jelen vannak!
Pillanatra eljátszol a gondolattal, hogy kívánsz magadnak egy űrhajót, de félő, hogy ez a félresikerült gyerekmesében szereplő entitás abból is olyat tenne eléd, amiben számodra nincs köszönet. Ez a rövid kitérő pont elég volt, hogy nagyjából képes legyél kizárni mindazt a kellemetlenséget, ami a fájdalomból, a nedvességből és fáradtságból fakad. A lábad tökéletesen működik eltekintve a fájdalomtól, ami a bokádból ered. Azzal még lehetnek komolyabb problémák.
A korábbi életveszélyesnek hitt csúszásra tett páni félelemből kapkodás miatt a tenyereden akadnak horzsolások amik eléggé csípnek mostanra, de szerencsére a hátizsákod még megvan. A csíkok megvédtek ugyan a komolyabb bajtól, de az égő érzés nem akar múlni, makacsul érezteti jelenlétét a tenyereden. Alapvetően kész szerencse, hogy az alig csúszás után végleges talajt értél, mert elképzelni is félelmetes, hogy mi lett volna, ha mondjuk több méter várt volna…
Jó dolog ez az öndiagnosztika, ahogy egy robot társad mondta volt, de egyben van benne némi probléma is, hiszen elvonta a figyelmed nagy részét, így a neszek és zajok amik érnek, igencsak megdobogtatják a szíved. Ösztönösen védekeztél, mozdultál, hogy ne maradj ott mint egy ledöbbent prédaállat, de csak ezután érkezett a józan ész hangja, hogy ez talán pont az volt amit a ragadozó akart.
Mindenesetre nem estél le – párkányról vagy lapos szikla felszínéről, egyszóval – sehonnan, így ez már valamennyire nyugtató lehetne, de amikor a fejed találkozott egy sziklával már nem vagy annyira biztos benne, hogy fogadást kötnél a fene nagy szerencsédre. Innen a fejfájás ami most is lüktet kissé. Púp lesz belőle az már tuti. Az egészet az a bizonyos valami rontotta el, amit most már felismersz, egy inda volt. Életmentő kötél, melyről azért kevésbé szép emlékek is felbukkannak.
Olyan sziszegő félék…
Ezek a hangok most is kísértenek, hiába a fény – amely messze nem elég,– hogy megvilágítsa a környezetedet. Egy pillanatnyi idő pedig egyáltalán nem volt megfelelő, hogy lásd mi van körülötted. Igaz, cserében semmit sem láttál ami veszélyes lenne, de mint tudjuk az ilyen helyeken olyan lények élnek amik értenek ahhoz, hogyan ne vegyed észre őket. Így akár meg is nyugodhatsz, hogy nincs ott semmi vagy akár épp most készül arra, hogy a távolból rád vesse magát…
Mindenesetre a tovább percek nem vezetnek ahhoz, hogy valaki téged nézzen vacsorának, így megnyugodva kapcsolhatod vissza a kékes-fehér derengést, hogy megállapítsd csak az hever szerteszét, ami a kezeidben volt, a táskád kitartott rajtad és még zárva is maradt! Éppen úgy ragaszkodott hozzád mint a fájdalom és a fáradtság. De még ezek sem képesek elnyomni a tényt, hogy felfelé nem fogsz kijutni. Nem azért, mert nincs arra út…
Hanem mert az indadarab ami a lábadon van, már csak apró darabocska, mert a fékezés ereje eltépte ott és fent is, így most egy hosszabb darabként fekszik előtted úgy, nos, körülbelül öt lépésre. A következő lépéseddel nem azt, de a bokádon lévőt távolítod el, majd begyűjtöd a hevenyészett fegyvereidet, hogy végül lepihenj egy nedvességmentes részen. Találsz ilyet, a takaró pedig valamelyest segít és a saját testhődet visszaverve felmelegít miközben eszel-iszol, feltöltődsz.
Ez idő alatt nem nagyon érkezik nagyobb testű teremtmény ami téged vagy az ételedet szeretné-kívánná, így a társaid csak azok akik már eddig is veled voltak. A bokád idő elteltével némileg nagyobbnak látszik és jobban fáj, de még mindig terhelhetőnek tűnik. Eléggé, hogy körüljárj egy elég nagy barlangot, amely akár több embernek is menedéket képes adni. Esetleg egy nagyobb testű állatcsaládnak. Vagy sok kicsi kis…
Két járatot találtál, a második az ami felfelé vezet, így erre indulsz el. Lassan emelkedő járat meglepően egyenes és a padló is elég sima. A falakon derékmagasságig különböző árnyalatú és formájú csíkok vannak, míg afelett valamennyire állandósul és a plafon pedig teljesen egyszínűnek tetszik. Ahogyan az is érdekes lehet, hogy egybefüggő színtenger mióta észrevetted mindenhol jelen van.
A következő órák alaposan kifárasztanak, hovatovább időként le-lecsukódhat a szemed, de biztos, hogy a bokád már eléggé fájdogál és nem szívesen terheled. Életnek, szerinted semmi nyoma és magányod csendjét szinte semmi, csak a lélegzeted hangjai törik meg. Időnként, bár nem vagy biztos benne, mintha picit kanyarodott volna a járat, de nyoma sem volt semminek, ami kürtőre vagy más, fény és/vagy víz jelenlétére utalna. Hosszú sétát tettél meg, valószínűleg már nincs értelme visszafordulni…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Április 19. 20:09:42
Corvus Latsonn
A világítórúd kékes-fehér fényénél veszem számba a mai landolásom következményeit. Nagyjából megvagyok, habár a bokám igencsak érzékeny területté vált, a rácsavarodott indának hála. Utálkozó pillantást vetek az inda maradéka fele, ahogy eszembe jutnak a kígyós találkozások <Ez lassíthatta a zuhanást> vélekedek magamban az indát nézve <Jó, hogy nem a nyakamra tekeredett> masszírozom a lábamat. A fenti világ elérhetetlen magasa egyértelművé teszi – nem arra folytatom majd az utat. Ezt nem is bánom, mivel jelen formájában nem hiányzik a felszíni klíma. Nagy megelégedésemre úgy tűnik,hogy a barlang itteni lakóival nem kell megküzdenem az életben maradás jogáért. Odébb sántikálva felmérem a lábam terhelhetőségét <használható, de fáj> összegzem a tapasztaltakat, s sejtem – ma már nem fogok túl messzire kutyagolni. A tenyerem pedig a friss horzsolások miatt panaszkodik, de emiatt kevésbé aggódok. Majd ha elkezd túlzottan is begyulladni... S hogy ki ne hagyjam a sorból, a második fejem is lüktet, amely a régin kezdett sebes növekedésbe. A komfortérzetem javítását célzó intézkedések közben a takaró alatt van lehetőségem újratervezni a rövid távú célkitűzéseket, és a bokám tapogatása közben rájönni, hogy a zúzódás? miatt kezd bedagadni. Szinte hallom a jó tanácsot: <Pihentetni kéne> Mivel ez nem lehetséges, inkább még jobban bevizezem a zoknimat – nem sok, de a borogatás illúzióját ezzel megteremtettem. Az már mellékes, hogy így ismét messzebb kerültem egy fontos céltól – megszáradni. S ha már a zoknimat eláztattam, a tenyeremet fintorogva szintén megmosom a fentről csöpögő víz alatt, s a szövetcsíkokat is megpróbálom kissé sármentesebbé varázsolni, hogy újra betekerhessem a tenyerem vele, mintha holmi kötés lenne. A hely óvatos körbesántikálása után összeszedem a cuccaimat, és egy gyors leltár után végül kiválasztom a szimpatikusabb járatot, és megindulok rajta. Örömmel veszem tudomásul, hogy a terepviszony akár még jobbnak is mondható, mint odafent – fájós bokával sántikálva nem elhanyagolható előny, ha nem kell megküzdeni minden megtett méterért a növényzettel hadakozva, azt lesve, hogy hova is lépek az egyenetlen talajon. Itt legalább nem csorog a nyakamba szüntelenül a víz, és talán jobban látom, hogy hova lépek. Egy idő múlva feltűnik, hogy elég furcsa a fal... Megállok, és úgy döntök – szüntet tartok <Nem kell sietni – nem verseny ez!> A tőrt elővéve közelebb hajolok a falhoz <Mik ezek a csíkok?> kapargatom meg pengével a falat a csíkoknál, hogy rájöjjek, mitől különbözik a járat alja és teteje <Hordalék tapadt rá, és derékig állt itt a víz? Vagy mitől más? Esetleg kialudt vulkán magmafolyosója? S miért nincsenek elágazások?> találgatom, bár egyik lehetőség sem nyerte el a tetszésemet. Hogy ebben a kérdésben előrébb jussak, azt figyelem, hogy a járat fala miből lehet, vagy mennyire kemény, homogén. A gyanakvás arra ösztönöz, hogy előkeressem a légzőrostélyt, és a hátizsákban felülre tegyem, hogy ha mégis kellene, ne akkor kapkodjak. Ezután úgy döntök – jobb, ha nem eröltetem meg a lábamat, és pihenek egy picit. Így a járatban ácsorogva azzal ütöm el az időt, amivel már időtlen-idők óta szokták az utazók – a saját készítésű „késsel” a falba belekarcolom: Itt jártam C.L. B.Sz. 23.* Majd az órámra pillantva felírom a pontos dátumot is. A lelkes karcolgatás után úgy döntök – még megérdemlek egy kis pihenést. Így a fal tövére leülve magamra terítem a takarót, és a világítórúd fénye mellett beállítom az órán az ébresztőt, majd előszedve a kártyát játszok néhány villámjátékot magam ellen – miközben a túlélőkést azért magam mellett tartom. Az idő leteltével az óra csipogását elnémítom, és összepakolva felcihelődök, hogy a lábamat kímélve ráérősen folytassam az utamat, azon tanakodva, hogy milyen nevet kéne adnom ennek a helynek.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Április 26. 18:59:02
Corvus Latsonn
Egy inda, mint jó barát. Ott volt a bajban, életét adta azért, hogy a tiedet megóvja. Ennek ellenére a módja, ahogy ezt megtette inkább emlékeztet egy sziszegő veszedelemre, mint ártatlan társra. Azéra, aki erős „marokkal” ragadta meg a bokád – ügyelt arra ne a nyakad legyen – majd elszakította e kapcsolatot és elvált tőled. Egy életre.
A lábad, pontosabban a bokád már nem volt ennyire boldog és mi tagadás a hosszú séta sem vigasztalta, de elcipelt téged idáig, ahol azonban már nagyon erőtlenné vált és ezt nem kevés fájdalommal tudatta. Örül neki, hogy már nem ázik annyit, hogy nem kell nehéz terepen haladnia, de a kevésbé megterhelőt sem bírja már tovább. Ideje a pihenésnek, a sugárzóan éles fájdalomnak, mely tudatja: még élsz.
Korábban a barlang és később az alagút is úgy tűnt faunamentes, legalábbis semmi nem zuhant a nyakadba, nem akarta ellopni a felszerelésed vagy más módon megkárosítani azt, esetleg az életedet. Ez a kevéske kellemes eseménytelenség csak akkor múlik, amikor a horzsolt tenyeredből csípő és égető érzés kezdi elvonni a figyelmed a pillanatnyi – nevezzük most sietve – békéről. Emellett a többi csak apróság, jelentéktelen dolog, olyasmi ami figyelmet sem érdemel…
A takaró alatt gondolataidba mélyedve rádöbbensz, hogy a bokáddal tényleg jobb barátságban lenni. Amondó vagy, hogy a borogatásszerű nedvesség jó lesz neki – a pihentetés mellett – de azért érzed, hogy ennél több kéne. A semmi helyett természetesen ez is valami, így alaposan eláztatod a zoknid, azonban ez felveti azt, hogy nem fogsz emiatt esetleg más módon megbetegedni? Ugyanakkor amiket eddig túléltél, talán pont kizárja, hogy egy apróság fertőzzön meg, mint a nedvesség…
A sármentesítés eléggé idegőrlő, de cserében még eredménytelen is. Inkább maszatolás lett belőle és most ez szárad rád folyamatában ott, ahol nem lett a felszerelésed/öltözéked/magad újra nyirkos. A kötés benedvesítése közepesre sikerült, hogy mennyire tiszta az már egy másik kérdés, de hosszú sétád alatt az nem okozott fájdalmat, így talán minden rendben lesz. Amennyire a dolgok a jelen helyzetben és körülmények között azok lehetnek…
Pihenés közben egy másik dologra is van idő: mégpedig arra, hogy a falat vizsgálgasd. A tőrrel a kezedben, no meg a világító rúd fénye mellett kapargatsz, mely inzultusra a fal vastag vonal feletti részénél egy pici része enged és lemorzsolódik. Ezen jól látható rész alatt keményebb a fal, felette kevésbé, de még így is úgy tűnik, hogy nincs omlásveszély. Ebből úgy véled, hogy nem víz vájta, ellenben inkább valami gépezet, esetleg ha a természet lett volna forrongó hangulatban, akkor pedig értelemszerűen egy magma-folyosó kellős közepén álldogálsz, bocsánat, üldögélsz.
Elágazásokat hiányolsz, de azok nem voltak és amennyire innen látni, nem is tervezik, hogy eléd ugranak, míg végül úgy döntesz, hogy jobb félni, mint megijedni és előkotrod a légzőrostélyt. Csak a biztonság kedvéért és kizáróan vész esetére. S ha már a kezedben van úgy teszed vissza, hogy könnyedén elő tudd venni. Ezután, jól megérdemelt pihenésed következik, ami lássuk be a múlt fényében a jelen körülmények mellett bizony nem kevés alvással telik el.
Természetesen a hagyatékod ott virít a barlang falán, de az álmosság erősebb volt, mint az írásképességed nyomán érzett öröm. Kipihentebbnek érzed magad, úgy véled, hogy még az ébresztőre sem ébredtél fel, ami most úgy tűnik, hogy nem volt különösebben baj. Nem lett belőle krízis vagy más súlyos válság, sőt, mintha a bokád is valamivel kevésbé kínozna téged. Lehetséges, hogy a borogatás és pihenés együttes ereje tompított a fájdalmon, ami korábban annyi figyelmet követelt magának.
Nos, amíg ez a dolog eldőlt, addig egy másik is, nevezetesen az, hogy a világítórúd fénye pillanatra megremegett, mintha a fénye is halványult volna. Igaz csak picit, de mindenképp, mintha vesztett volna erejéből. S ebben a fényben pillantasz meg ismerősnek tűnő apró kis szőrős tappancsokat, amint épp a hátizsákodból lógnak kifelé enyhén kalimpálva, mint amik épp az egyensúlyozás művészetével örvendeztetnek meg.
S némi csámcsogó hanggal…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Április 29. 19:11:23
Corvus Latsonn
Mint kiderül, a szövetcsíkjaimra tapadt sártól megszabadulni pont olyan, mint répára kereket szerelni – teljességgel felesleges és időrabló. Így látván az eredményt, pontosabban annak hiányát, felhagyok ezzel a tevékenységgel, mivel bőven van más is, amivel törődnöm kellene.
Bár a terep nekem kedvez, de nem eléggé. A lábam fáj, és minden megtett méter után egyre inkább rosszabbodik. Igaz, hogy az eddigiekhez képest úri dolgom van, de még ez sem elég. A barlangnak csúfolt alagútnak se vége se hossza. A fény behatárolja az érzékeimet – olyan, mintha egy taposómalomban sétálnék – sehova sem jutva. Nem látom, hogy honnan és hova tartok, és a megtett távolságot csak a bokám jegyzi – de félek, hogy ő viszont erősen túlértékeli. Akárhogy is, pihenő, szünet után kiált – és jobban járok, ha hallgatok rá. Minél inkább túlerőltetem, annál rosszabb helyzetbe kerülök, s nincs miért sietnem – senki sem vár rám. Így inkább pihenőt tartok. Közben a falat vizsgálva érdekes eredményre jutok – nem tömör kő vesz körül, hanem sokkal vegyesebb, és puhább összetételű anyag. Így a lehetőségek közül bátran elvethetem a legtöbbet, hogy aztán újabb kérdés merüljön fel – ha tényleg géppel vájták, akkor mégis mi célból és hova vezet? Hiszen nincs kiépítve, s a vegyes összetételű fal kizárja, hogy építésre használt követ bányásztak volna – inkább valami mást. De annak nem követnie kéne a teléreket? Bármi is legyen az igazság, ehhez már inkább geológus kellene... Azért egy marék törmeléket zsebre vágok – majd valami civilizált helyen kielemeztetve talán rájövök, hogy miért érdemes egy üdülőbolygó kérge alá ilyen hosszú folyosót vágni.
A fal vizsgálata és a monogram belekarcolása után kártyázás közben olyasmi történik, amire eddig nem volt példa – két osztás közt elaludtam a lapok felett! Ébredve az órámra pillantok – úgy tűnik, hogy a tervezett pihenőm hosszabbra nyúlt – de nem véglegesre. A lábam sem fáj jelenleg annyira, vagy talán az a körülmény jobban foglalkoztat, hogy a fényrúd mintha merülőben lenne, s mi a bánat történik a hátizsákom körül, vagy benne?! Az első, ami eszembe jut, hogy bármi is egye hallhatóan jó étvággyal a készleteimet, agyonverem, és később én is hasonlóan járok el vele. A tőr fele tapogatózva tűnik fel, hogy azok a tappancsok ismerősnek tűnnek – A Lady és a kölyke jut eszembe – bár valami azt súgja, hogy ennek a valószínűsége közelít a nullához. Viszont akár a Lady kölyke, akár nem, az eljárása több, mint neveletlen! Turistaként idejön, és úgy gondolja, hogy mindent szabad? A meglepetéstől nem is tudom, hogy mit csináljak, pár szívdobbanásnyi ideig, csak bámulom a látványt :wtf: Most mit csináljak vele? Bár az is furcsa lelkivilágra vall, hogy valaki egy ilyen szakadt alak táskájából kiegyen valamit... de legalább nem fegyvert keresett, vagy ellopni valót... /Basic/ Helló! Felétek nem divat köszönni? – kérdezem szemrehányó hangsúllyal /Basic/ Remélem nem akarsz kizabálni a vagyonomból – pillantok a hátizsáktól picit odébb heverő kígyómaradékra – mert persze, hogy nem azt kívánta meg! Közben kissé behajlítom a kevésbé fájós lábamat – hogy ha kell, legalább lendületből tudjak belerúgni.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Május 03. 18:10:15
Corvus Latsonn
Nem erőltetted a szövetcsíkok tisztogatását, pedig valljuk be, hogy répára szerelni kereket elsőre talán feleslegesnek tűnik, de ha jobban megvizsgáljuk a lehetőséget… akkor is. Igazából lehet tréfás vagy megdöbbentő is, ami ki tudja milyen következményekkel járhat, de itt most mindez nem számít. Emiatt pedig könnyen fordulsz másfelé, fontosabbnak vélt, vagy talán éppenséggel tényleg lényegesebb dolgok felé.
Túl a hosszú menetelésen – mely végig azt az érzetet sugallja, hogy csak te és a húsz méternyi fénybuborék vagytok – pihenésből ébredsz. A bokád tényleg jobb picit, jót tett neki, hogy nem erőltetted tovább, értékelte az efféle törődést, amit bár nem előre megfontoltan, de hosszú pihenéssel adtál neki. Ellenben bizonyos testszagok kezdenek egyre erőteljesebb formát ölteni, hovatovább orrfacsaróvá válni…
A fal képe talán még álmodban is kísértett, hogy mi lehet és mi célt szolgált, hogy természetes vagy egy értelmes faj vájta, esetleg valami őshonos lény természetes járata lenne… de úgy véled, hogy biztos nem bányászati célzattal született mert akkor az ásványok után túrtak volna, nem pedig ilyen egyenesen. Ugyanakkor ezen a téren nincs sok tudásod, így nem vagy biztos semmiben, hiszen bármilyen jelet is vettél észre, nem tudod megfelelően értelmezni…
Egy marék törmelék. Ez lehet majd a kulcs, de most sokkal jobban foglalkoztat a tény, hogy nem vagy egyedül. A kártyapaklid úgy fekszik előtted ahogyan letetted (és ejtetted) de ez most nem zavar annyira, mint az, hogy csak a szemed káprázott e vagy tényleg ott van e valami/valaki. Azonnal érzelmek hatnak rád, nem a legszebbek, helyette biz gaz sötétek, mint a harag, a düh és gyűlölet, aminek a végén már gyilkos gondolataid is támadtak.
Nehezen, de lehiggadsz annyira, hogy nem akarod helyben felszeletelni azt a valakit, aki hangos csámcsogással tudatja veled, hogy talált valami ehetőt. A hangokból ítélve a finomabb falatokat, azokat, amiket későbbre tartogattál… de a tappancsok! azok akadályozták meg, hogy most nyárson forogjon tűz felett ez a bundás kis bestia. Igaz, hogy szerinted nem lehet a Lady kölyke, de akármilyen kis poronty is legyen, ilyet és ebben a formában nem tehet!
A harag ami eddig a megdöbbenéssel is harcolt, most vereséget szenved és mozdulatlanul hallgatod, amint valószínűleg kivégzett egy kisebb csomag nerf-sültet. Úgy tűnik, hogy a fegyverek vagy más felszerelési eszköz nem érdekelte, azok mind-mind ott vannak ahova tetted őket. A hangra/hangodra összerezzen és sietve akar kihátrálni a hátizsákodból, aminek eredménye az, hogy az eldől, a kis szőrős-tappancsos pedig kibukfencezik belőle és nem sokkal előtted állapodik meg.
A Lady kölyke az. Ez biz nem kétséges. Nagy szemekkel néz rád. Némi morzsa még ott van a pofáján.
A bundája ellenben most nem narancs – vagy sosem volt az – hanem karmazsin. Aztán vagy fények játéka – és persze a lassan haldokló világítórúdé – vagy mifene, de a szőre tényleg – és megint – narancsosnak hat. Nincsenek csíkok vagy foltok benne, de egyértelműen olyan a színe, mint az Anyjának. Minél tovább nézed annál jobban kezd reszketni, hovatovább félő, hogy hamarost elszalad! Úgy tűnik megijedt vagy eleve félénk, de bármelyik másodperc megfelelőnek tűnhet számára, hogy elinaljon.
Nem vagy benne biztos, hogy érti a szavaidat, de aztán valami mancs-emelés félét produkál – ami önvédelemnek is tűnhet – de úgy véled, köszöntés féle akar lenni. Ilyen közelről már látod azt is, hogy az egyik mancs/tappancs volt ami fémesen csillant, mint egy protézisféléről, mert láthatóan elvesztette azt valamikor. Ez pontosan a bal első mancsa, ami ha nagyon paranoidok akarunk lenni akár fegyvert is rejthet, de inkább tűnik egy művégtagnak.
Ellenben a Ladyt, Őkarmosságát, Ha itt is van, Nem látod…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Május 04. 19:56:17
Corvus Latsonn
Az ébredés után szinte észre sem veszem, hogy gond van a bokámmal – az első mozdulatokig – mert akkor azért diszkréten, de jelzi – még megvan. Az első jelzés után már érzem, még mintha lüktetne, de nem folyamatosan és erősen fáj – ami jó jel – még meg tud magától gyógyulni, mert nem erőltettem túl. Még... Viszont valami meglehetősen büdös – és igencsak hamar rá kell, hogy jöjjek – belőlem jön ez a szag. Ez már csak azért is kiábrándító, mert magamat azért valahogy el kell viselnem. Ilyen állapotban civilizált helyen elsőre droidokkal kellene majd kapcsolatba lépnem, mert még egy gamorrai is orrát is facsarná ez a szag... S ha hihetek a Lady szavainak, még egy szappanért is igen sokat kell kutyagolnom, nem hogy egy szónikus fürdőért... A járat továbbra is rejtély, ahogy az is, hogy mégis mi költözött a hátizsákomba – de ez utóbbit hamarabb tudom orvosolni. Első felindulásra a gyors, és erőszakos probléma megoldások jutottak eszembe – melyek ugyan kecsegtetőek, de nem védhető helyzetet teremthet - ha vannak társai is a környéken. Azért a helyzet valamelyest megnyugtató – a cuccaim megvannak, nem engem támadtak meg, és ami szintén fontos – nálam kisebb a jövevény. Így inkább megnézem tüzetesebben, és a tappancsok azok, amelyek végleg a békés megoldás fele billentik a mérleg nyelvét. Miután a szavaimra kibucskázik a hátizsákból, és felismerem, csodálkozva nézek rá :wow!: /Basic/ Te? - eresztek le kissé /Basic/ Mit keresel idelent? - bár ez a kérdés most költői volt, mert úgy tűnik, hogy ételt. Ha eltévedt, akkor érthető, hogy esetleg éhes, vagy szomjas – de miért nem keltett fel? Bár lehet, hogy én sem akartam volna egy ilyen büdös valakivel társalogni... /Basic/ Anyádat hol hagytad? Hol a Lady? ::) - teszem fel a leglogikusabb kérdést. Úgy tűnik, hogy először vissza kéne juttatnom hozzá a kölyköt? Hmm... jár ezért vajon jutalom? Például egy szappan, és hogy elvisznek a legközelebbi űrkikötőbe? /Basic/ Van ott egy kevés víz is – teszem hozzá békülékenyebb hangon. Elvégre az alapvető javak lopását, mint például az élelmiszer – bocsánatos bűnnek tartom – ha aki elköveti, rászorul. Volna még kérdésem, mint, hogy merről jött, és mi van arra, de úgy gondolom, hogy ez úgyis kiderül. Nem nyúlok fegyver fele, és felállni sem próbálok – mert akkor biztos, hogy elszalad. Inkább egy hétköznapi mozdulatsorral próbálom kissé oldani a feszültséget A pakli kártyát kezdem el összeszedegetni.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Május 05. 09:57:40
Corvus Latsonn
Szavaidat, melyek már a megdöbbenés/lepettségből fakadóan nyugodtabbak, mint korábbi gyilkos indulataid – amire minden bizonnyal azonnali eliszkolás lett volna a válasz – mintha picit felengedne a kölyök és kérdő tekintettel, enyhén félrebillentett buksival pillog rád. Az egész olyan ártatlannak hat, hogy minden maradék dühöd elpárologhat – ha vevő vagy az efféle aranyos apróságokra.
A második kérdésednél nyeli le a maradék falatot és törli le ép mancsával a morzsákat, picit mintha még tisztálkodna is a maga módján, mielőtt lassan eljutna a tudatodig, hogy a narancsos szőrzet most mintha halovány kékesen hatna. Igaz, hogy ott ül nem messze a fényrúdtól, így ez adhat rá némi magyarázatot. A következő pillanatban prüszköl egyet, olybá tűnik, mintha tüsszentett volna és közben feltűnik egy apró, de lényeges dolog.
Két szép nagy fülecske, ami sehogysenem illik a Ladyhez. Lehetséges, hogy apjától örökölte. Akárhogyan is legyen, újabb prüszkölés után picit hátrébb ül, majd onnan fürkészi minden mozdulatodat vagy annak hiányát. A kérdésekre ugyanaz a kíváncsi tekintet, de most már szinte biztosnak véled, ha nem is beszéli, de érteni érti a Galaktikus Közöst. A Víz említésére, mintha megint más lenne a bundája, olyan karmazsinféle…
Fürgén – látható, hogy igen sietősen képes közlekedni – tűnik el a zsákban megint és keresgél a víz után, amit hamar megtalál. Kortyol belőle párat, majd sötétkékesnek ható bundával közelebb óvakodik és eléd teszi a maradékot. Ami azt illeti nem ivott sokat, de láthatóan jól esett neki. Még ezek után sem csatlakozik hozzátok senki, a kölyök ellenben oldottabbnak tűnik. Távolabb ül, de már úgy véled, hogy nem akar elszaladni.
Volt egy kérdés. A Lady-re vonatkozott Egy mancs emelkedik fel S mutat a távolba, merre magad is haladsz.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Május 06. 23:01:18
Corvus Latsonn
A kölyköt figyelve egyre erősebb a gyanúm, hogy a fényrúd fénye a gyengülésének köszönhetően igen fura színtartományokba mozdul el időről-időre. A maga módján elég aranyos kis jószágnak tűnik, nem olyannak, mint akire hosszabb ideig lehet haragudni. A fülei mostanra tűnnek fel <kicsit nagyobb, mint a Ladyé – talán a kölykök majdnem felnőtt méretű fülekkel rendelkeznek, hogy még bájosabbnak tűnjenek, és ezzel növeljék a segítőkész felnőttek számát? Ahogy ez a szemek esetében is lenni szokott. Vagy esetleg apai ágon örökölte? Részletkérdés... Viszont érti a Közös nyelvet! ::)> Ez nem elhanyagolható, mert így azért egy fokkal könnyebb lesz együttműködni. Amilyen kicsi, olyan gyors – újabb színváltozás áll be a bunda színébe <Remélem nem kell Hutt szerelő módszerekhez folyamodnom> Sandítok a világító rúdra, miközben a kölyök újra eltűnik a táskában. Nincs sok hangulatom a sötétben a falhoz csapkodva remélni, hogy sikerül újra működésre bírnom. Miután a kölyök kiszolgálta magát, kissé talán jobban is érzi magát – és már nem tűnik annyira ugrásra késznek, mint egy perccel korában. A kérdéseimre csak iránymutatás érkezik, részletes válasz nem. A lapokat szedegetve válaszolom /Basic/ A vájat másik végén van egy nagyobb tér, amelyből további út vezet tovább, a fene tudja hova, és van egy kijárat a felszínre. Viszont több okból nem javaslom, hogy arra menjünk. Először is messze van, és a madarakon kívül másnak nincs sok esélye elérni a kijáratot. Másodszor - jobb lenne, ha visszamennék anyádhoz. Nem tudom, hogy miért lógtál el tőle, de rossz ötlet volt. Teszem el a paklit, és a vizet, majd ránézek. Lehet, hogy nem ártana valahogy jobban elnyernem a bizalmát. /Basic/ Tudod, van egy szokás, melyet egy kedves lánytól, Yajtunától vettem át. A te esetedben kissé tanácstalan vagyok, és bár a Lady letöri a derekamat, de ennek itt talán hasznát is tudod venni – fogom meg a túlélőkést tokostul, és markolattal előre felé nyújtom. /Basic/ Tessék, a tiéd! - nyújtom felé. Azzal, hogy fegyvert adok a kezébe, talán szilárdabbnak érzi a helyzetét – és ha elvisznek a legközelebbi űrkikötőbe, nem is lesz rá szükségem. Az órámra nézve leellenőrzöm az időt. /Basic/ Jól van, induljuk! – állok fel, és kezdem összeszedni a cuccokat. /Basic/ Mondd csak, kiskomám – látsz a sötétben? - teszem fel a kérdést, mivel lámpát nem láttam nála, és anélkül bizony én az orromig sem látnék. Út közben már nem beszélek – mivel úgysem érkezne válasz, elég egysíkú lenne a társalgás.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Május 08. 21:37:51
Corvus Latsonn
Ez az apróság selymes bundáján, a ragyogó ártatlan tekintetén túl, még ezzel a nagy fülecskével is egy aranyos házi kedvencre emlékeztet semmint egy leendő ragadozóra. A kis hiányzó mancs is inkább egy ügyetlen kölyök, semmint egy vérmes fenevadat sugall. Akárki vagy mi is lehet az apa, az bizonyosnak tűnik, hogy a kölyök nem az anyjára ütött vagy ha mégis, akkor még nem látszanak ennek a jelei.
A következő dolog azonban közös bennük: a Galaktikus Közös megértése. A kölyök még nem adta jelét tudná beszélni anyjával ellentétben, de legyünk mohók nem igaz? Főleg, hogy a szavak helyett a mozdulatai fürgék. Lehetséges, hogy azon a három plusz egy mancs/tappancs felálláson túl is sietősebben képes haladni, mint te. Ez picit mégis az anyja felé billenti a mérleg nyelvét, talán mégis vannak rejtett képességei amik…
A következő ami fontos: a világítórúd. Ezeknek tizenórákat kéne bírnia papíron – főleg ha bekapcsolják – de úgy tűnik, hogy a többi holmival együtt, ez is csak félig-meddig volt ellenőrizve/karbantartva. Egyelőre még nem alkalmazol fizikai erőszakot, de kinéz a dolog, hogy idővel csak úgy kell tenned, mint egy wookie szokott az ellenfeleivel. De addig is minden perc érték, amit ez a kis fény ad számodra/tokra.
A lapokat összeszedted, a mondat, melyben az amerről jöttél részt megosztva próbálsz beszélgetni úgy tűnik nem nagyon keltette fel a kis szőrgolyó kíváncsiságát. Valószínűleg azért, mert a korábbi kérdésedre a másik irány felé emelte a mancsát illetve, ki tudja? Lehet, hogy ők is – de legalább a kölyök – abból az irányból érkezett, mint te. A talajon nem láttál lábnyomokat, de ez nem meglepő, túl kemény ilyesmihez és nem is nedves.
A „miért lógtál el” kérdésre sem érkezik válasz, de mire útra kész leszel, addigra a kölyök már arra felé álldogál, amerről feltehetően érkezett. Amikor újra beszélni kezdesz és valami lányról teszel említést, mintha érdeklődést látnál, de leginkább a kés az, amire óvatosabban közelebb jön. Igaz előbb megáll, szimatol, ahogy egy aranyos kölyök tud, majd lassan közelebb óvakodik és végül…
Nem veszi el a kést, de megnyalta pengét tartó kezed, így minden bizonnyal elkönyvelheted, hogy a bizalom kölcsönössé vált ezzel a gesztussal. Mivel nincs további akadályozó tényező, neki indultok egy… jó hosszú gyaloglásnak. menetközben, hogy ne legyen olyan monoton az egész, egy kérdéssel próbálkozol, amire tagadó fejrázás érkezik, de a bunda színe már nem tűnik váltakozónak.
Aztán egyszer csak a fény megunja, hogy ragyogjon. Úgy dönt, hogy megremeg, aztán kialszik. Előbb enged a fizikai kényszernek, felvillan egy pillanatra majd úgy alakul, hogy ezúttal már végleg elsötétül. Nincs mit tenni, nem igazán van tartalék és feltölteni sem nagyon tudod, hacsak… egyetlen energiaforrás van nálad, az talán segíthet. Ott állsz vakon, de tapogatni azt még tudsz. Botorkálni is, de mi tagadás, látni azért jobb, mint „szembenézni” a sötétséggel.
Jó pár perc eltelik mire mindent megtalálsz és véleményed szerint megfelelő módon csatlakoztatsz mindent a megfelelő helyre, hogy aztán megkezd az energiaátirányítás műveletét. A következő pillanatban halk kattanást hallasz, mely tudatja veled, hogy a biztonsági relé kioldott mielőtt komoly baj lett volna. Ekkor valami szőröset érzel, és egy két perc elteltével a folyamat ezúttal ténylegesen a megfelelő módon indult meg.
Sőt, alapvetően már végbe is ment amikor rádöbbensz, hogy nem a rúd adja a világosságot, hanem valami a mennyezeten, ami bármi is legyen, úgy fluoreszkál – kékes-zöldes színnel – a sötétben, mintha egy takarékra állított fény-fűzér lenne egy vásári ünnep csillagtalan éjszakáján. Ami azt illeti a szemed is teljesen hozzászokik idővel és ekkor látod, hogy a kis kölyök elhelyezkedett a hátadon lévő táskán.
Meglepően könnyű. Pont, mint egy kis kedvenc. Vagy éppenséggel mint egy puha sál. Kellemesen melengető, nagyon, nagyon puha sál.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Május 09. 21:26:56
Corvus Latsonn
A kölyökre egy szó van – bájos. Már csak az a kérdés, hogy mennyi idő múlva növi ki ezt cuki, babusgatni való megjelenést – de ezt nem itt óhajtom kivárni. Ha a kommunikációval még gondok is vannak, úgy látom, hogy a haladással nem lesznek, sőt, még én leszek lemaradva – főleg, ha kímélni akarom a lábamat. Amit lehet, hogy nem tehetek meg, ha a lámpa kialvása előtt ki akarok innen érni. A rövid magyarázatom, hogy miért nem érdemes visszafordulnom, úgy tűnik, hogy nem igazán érdekli – ami talán jó hír, mert ez azt mutatja, hogy komolyabban fel sem merült benne az, hogy arra iszkoljon tovább. A cuccaimat komótosan szedegetem össze – semmit nem szeretnék véletlenül itt hagyni – ki tudja, hogy mire lesz szükségem később? A kölyök viszont úgy néz ki, cókmók szempontjából az anyjára ütött – nem igazán látok nála semmit, ellenben útra készen várja, hogy induljunk. A kés bár a kíváncsiságát felkeltette, a tetszését nem nyerhette el, mert nem fogadta el – ehelyett amikor megnyalja a kezemet, döbbenten elhúzom azt. /Basic/ Eeee... - grimaszolok, és törlöm a kezemet a nadrágomba /Basic/ Tudod te, hogy mikor tudtam utoljára kezet mosni, és mi minden lehetett rajta? - kérdezem, és a válaszba inkább bele sem gondolok. Elindulva legalább egy apróságot megtudok – ő sem lát a sötétben. Viszont, hogy akkor hogyan és miért jutott el idáig a vájatban, nem igazán értem. S feltehetőleg csak barkochbázva deríthetném ki – már ha éppen válaszolós hangulatban van. Aztán a fény beváltja korábbi fenyegetését, és immár felhagyva a remegéssel, itt hagy minket, sötétséget hagyva maga mögött. /Basic/ De jó... - jegyzem meg nem minden bosszúság nélkül. Mondjuk várható esemény volt, lássuk be – csak nem készültem fel rá eléggé. Pontosabban egyáltalán nem. <na, most mit csináljak?> ötlik fel a kérdés, és elgondolkozva sercegtetem a pár napos borostát az államon <A lámpa lemerült, ez egyértelmű. Fel kellene tölteni, de itt a semmi közepén ez bajos lesz> Kezdésnek megrázom, és kézzel kicsit megütögetem, hátha csak „darabos” a töltés, vagy kontakt-hibás – ám hiába – a sötét makacsul velünk marad /Basic/ Fenébe... kommentálom az első kísérlet eredményét <szar ügy... marad a lándzsa használata, mint bot használata, hogy kitapogassam magam előtt az utat? Vagy csináljak fáklyát? De mit gyújtsak meg? S mivel? A sugárpisztollyal? A telep!> jut eszembe, és leguggolva a lámpát kezdem el körbe tapogatni /Basic/ Kell lennie egy adatper csatlakozónak valahol ezen a vackon... - jelentem ki határozottan /Basic/ Ahhh, meg is van 8) – kaparászok, hogy valahogy ki is nyissam. /Basic/ Világosban ez biztos nem volna ilyen érdekes – mormogom, miközben küzdök a panellal, hogy aztán sikeresen felnyissam. Leteszem a lámpát a földre, majd a zsebemből előhalászom a tenyérnyi lézerpisztolyt. <jobb hüvelyk az élesítés gombjára, jobb mutató a ravaszra – ha lőni akarnék, de most a kioldó gombot kell mindkét oldalt benyomnom, hogy a mini energiacellát kiadja> Nyomom be a gombokat, és hallom, ahogy az energiacella a földre pottyan. <Keressem meg... ???> kezdek el tapogatózni utána, ami viszonylag hamar eredménnyel zárul – mert bár először a lámpát találom meg, de utána meglelem az energiacellát is. Már csak csatlakoztatni kéne a helyére. <Gyerekjáték. Színt a színre...> /Basic/ Aha... :ohmygod: <vannak rovátkák a gyengébben látó fajok számára az oldalán... de miért mind a két oldalon?! :shakefist:> kapom fel a vizet rajta, mivel így számomra teljességgel egyforma mind a két csatlakozó /Basic/ Ötven-ötven kilencvenes szabály... pattintom össze az alkatrészeket, némileg tartva az eredménytől – mivel tudom jól, hogy műszaki területen a magabiztos blöff nem sokat ér. Ahogy most sem – lenyomom a töltés gombját, mire egy kattanás a válasz, és marad a sötét. /Zabrak/ Hogy rohadna meg! :angry2: Határeset... jegyzem meg savanyúan. Kis szerencsével még az energiacellát is taccsra vágtam... Majd a levegőbe szagolok, de szerencsére nem érzem az olvadt elektronika bűzét. Aztán valami közbemancsol? a bütykölésemnek, mire összerázkódom a váratlan érintéstől. Ha nem tudnám, hogy a kölyök is itt van valahol, akkor most kapna el a pánik. /Basic/ Talán a telepet kötöttem be fordítva ::) – jegyzem meg, hogy ne csak a „sötétben tapogatózzon” Szerencsére siker koronázza a ténykedését, mert lassan kivilágosodik, igaz, a színárnyalat hagy némi kívánni valót maga után. Végül rádöbbenek, hogy nem a lámpa világít, hanem a mennyezet foszforeszkál kísértetiesen-szép hellyé varázsolva a helyet <Bezzeg, ahol én landoltam, ott ilyen díszkivilágítás nem volt >:( > pislogok felfele. A lámpa is mintha felvett volna némi töltést. /Basic/ Ügyes voltál! ;) - dicsérem meg a kölyköt, aki a hátamon lévő hátizsák tetejére mászott. Meglepetésemre nem sokkal növelte meg a hátizsák súlyát. /Basic/ Eszel te rendesen? - szalad ki a számon /Basic/ Ha gondolod, maradhatsz rajta A telepet visszateszem a sugárpisztolyba, leellenőrzöm a töltöttségét, majd lezárva újra zsebre vágom. A lámpát is megnézem futólag, ha kell visszacsukom az oldal paneleket rajta, majd ismét felpillantok a mennyezetre, és fél percig csak nézegetem az elém táruló látványt. Vannak dolgok, amiért érdemes kicsit megállni, és rácsodálkozni, hogy később valami szépre is vissza tudjak emlékezni. Végül felcihelődve összeszedem a cókmókomat, és némi forgolódás után folytatom az utat a megfelelő irányba.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Május 17. 19:43:09
Corvus Latsonn
A kölyökről – a fajtájáról legalábbis – őszintén szóval nem sokat tudsz. Lehet, hogy ez a normális vagy éppenséggel nem, ahogyan az is, hogy különc vagy épp beteg… elvégre az egyik mancsát is elvesztette. Akárhogyan is legyen, a kommunikáció legfontosabb eleme a megértés, a helyes megértés működik. Ez elűzi a korábbi gondolatokat és egy sokkal kellemesebb lehetőségre mutat, hiszen így nem vagy egyedül.
A másik jó hír, hogy te vagy a lassabb része a mozgó gépezetnek, de ezt idővel korrigálják úgy, hogy csak neked jelent elenyésző plusz cipelnivalót. Ez a kis plüssszerű puhaság kényelmesen elhelyezkedik, a mancsával még int is, hogy akkor: „Előre!”, majd idővel egyenletes szuszogást vélsz hallani. Az biztos, hogy kellemesen melenget így megfázni nem ezen ponton fogsz. Azt talán a cipődnél, a nedves-eláztatott zokni tájékán…
Az irány adott, ellenvetés nem volt. Egy ideje már a néma egyetértésben sétálva tűnődsz azon, hogy miért is nem akarhatott a másik irányba menni – arra, amerről érkeztél – de ami lényegesebb az nem más, mint a tény, hogy egyfelé visz az utatok. A táskádban minden benne van ami eddig még nem fogyott el, könnyebbnek sem érzed, de ami azt illeti ez lehet a kis plüssfalat miatt is. Mennyire irigylésre méltó, hogy a kis szőrgolyó és az anyja is annyival kevesebb motyót cipel…
Séta közben elmosolyodhatsz, de az biztos, hogy aranyos-gusztustalan dolog volt ez a kéznyalás, ugyanakkor a házi-kedvencek gyakran tesznek ilyet/ilyeneket. Kérdéssel illeted érte, de ami azt illeti nem igazán érkezik rá értékelhető válasz, továbbra is nyugodtan fekszenek a nyakadban. Erről a fekvésről semmi nem jut eszedbe, de arról már inkább, hogy valószínűleg ő sem lát jobban a sötétben mint te.
Akkor, hogy talált rád? S leginkább… mit keres itt egyedül? No meg, hogyan került ide? Ezek csak a felszínt kapargató kérdések, de tovább csak a folyosón jutsz, egészen addig, míg el nem érsz egy nagyobb barlangféleségbe. Először talán a plafonon lévő sötétség tűnhet fel, majd az, hogy húsz méteres körzetben csak sötétet, falat nem látsz. Aztán a végül még egy dolog ami feltűnhet, hogy mintha hűvösebb lenne picivel.
Nem tudod megállapítani merről, de azt érzed, hogy olykor-olykor meglibbenti valami a homlokod-arcod. A korábbi fejtörős, kirakós és más játékok amikkel esetleg választ kaphatnál, sorra fakulnak ki, ahogy az új inger ér. Ezt csak egy dolog előzte meg időben, de azt már magatok mögött hagytátok. Az a pillanat a világítórúd újratöltése volt. Természetesen az egyszerű válasz arra, hogyan tudott segíteni már megtaláltatott, de…
A borostát vakargatva tűnődsz, de nem nagyon jutsz előbbre, hovatovább azt kell gondold, hogy a kölyköt esetleg elhagyták, hiszen már órák óta nem találkoztatok senkivel. A fényrúd is rázogatás, ütögetés áldozata volt, ahogyan te korábban, még a felszínen, de azóta már sikerült életet lehelni belé, de némi türelmetlenség és figyelmetlenség okán azt az egy lövést is meg lehetett volna takarítani.
A szerelés művelete meglepően jól ment úgy világtalanul, de most már tudod, hogy a fény lett egyre erősebb, amit bár a szemed nem tudott kellően kompenzálni végül – kellő idővel – minden a helyére került. Így később abban az ásító sötétségben amit a fényrúd fénye alig képes ellensúlyozni, már talán nevetséges is a bosszankodásod a kudarccal zárult babrálásod közben morgott gondolatok és valóban elhangzottak felett.
Szerencsére az energiacellának nem lett baja, de nem sok kellett hozzá. A kis kölyök azonban láthatóan bütykölt már effélét, vagy csak jobb a tapintása. Esetleg, mivel teljesen jól érti amit mondasz, tudta, hogy hol ronthattad el. Ez visszavezet oda, hogy talán már volt a kezében ilyesmi. Szerencsére a kölyök mancs volt, nem valami más, valami sokkal félelmetesebb és ijesztőbb dolog…
A kis kölyök még mindig a nyakadban egy dicséretet bezsebelve elégedetten szuszog, míg az étkezésére vonatkozó kérdésre valami dorombolásszerű zörgést produkál, hiszen kissé kifosztott, így a válasz valószínűleg egy igen lehet. Az engedélyed nélkül is maradt, így álltok hát a hűs és sötét üresség előtt, alatt, felett vagy mellett? Itt már nincsenek olyan szép fényes… növények? Élőlények, így picit körülményesebb lesz a továbbhaladás.
A pont a i-re, hogy a folyosó – annak padlója pontosabban – egyre keskenyebb és keskenyebbé válik a falak biztonságot nyújtó támasza nélkül…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Május 18. 20:42:02
Corvus Latsonn
A szerelés úgy tűnik, hogy eredményesen végződik – hogy a kezdők szerencséje, vagy tényleges rutin segítette a kölyköt, azt a sötét sikeresen elleplezte előlem – de legközelebb biztos, hogy nagyobb bizalommal engedném ilyen eszközök közelébe. Az étkezésre feltett kérdésemre adott dorombolásszerű válasza viszont újabb bizonyíték rá – azért nem esett az alma olyan messze a fájától. Noha a kéznyalás inkább házi kedvencek és nem kölykök sajátja – már amennyire így, kívülállóként meg tudom ítélni, hiszen egyikkel sem rendelkezem.
Út közben van időm gondolkodni. A kölyöknek most látszólag nem veszem nagy hasznát, de tudom, hogy ez nem igaz. A társaságának több előnye is van, még ha nem is kézzel fogható. Például az, hogy kellemesen melegíti a nyakam, mint egy sál. Ráadásul olyanhoz tudok szólni, aki érti is amit mondok. Mégiscsak jobb vele „társalogni”, mint a cipőm talpával. Harmadszor pedig az, hogy nem egyedül küzdök a realitásokkal, egyfajta lelki támaszt jelent. Mennyivel jobb érzés, hogy nem egyedül szívok idelent, az Alsó Úton! Megfizethetetlen! Pláne, hogy nincs nálam egy kredit sem... Bár az egyenletes szuszogásra azért halvány gyanú ébred bennem, hogy ismét „magamra maradtam” <Csak nem elaludt? Azért kíváncsi lennék rá, hogy ilyen kevés felszereléssel, mint amivel ők nekivágtak a kirándulásnak, én mire jutnék... Feltehetőleg nem sokra. Azért ilyen helyen jól tud jönni, ha valakinek ilyen finom, beletúrni való bundája van. Vajon a Lady is ilyen simogatni való?> Töprengek el, hogy aztán inkább vigyorogva megrázzam a fejem – volna fontosabb dolog is, amit át kéne gondolnom, mint a potyautasom anyjának domborulatai. Ráadásul úgy vélem, elég veszélyes tájékra tévednék... Így inkább azon kezdek el gondolkozni, hogy a kölyök miért és hogyan szakadt el az anyjától, mert egyre kevésbé értem – ahogy a kijárat egyre távolabbinak bizonyul. A hiába való töprengést némi változatosság szakítja meg – a folyosó véget ért. <Kiértem volna a szabadba?> jut eszembe az, hogy eltűnt a mennyezet – de mivel csillagot egy darabot nem látok, erős a gyanúm, hogy még mindig a föld alatt vagyunk. Az órámra nézek, megnyomom, hogy derengve mutassa az időt – hátha mégis besötétedett? Az időpont láttán felsóhajtok. Mennyivel könnyebb lett volna az óra fényénél összekötni az energiacellát és a lámpát! Pár lépést teszek jobbra-balra, miközben feltűnik, hogy talán hűvösebb van <A kijárat közel van, és a kinti hűvösebb levegő áramlik be? Vagy a nagyobb teret visszahűti valami? Például a Kígyó folyó egyik föld alatti ága? Bár az messze van... Na nem! :o> meredek a sötétből lassan kibontakozó tovább vezető útra. Nem elég, hogy nincs korlát, még keskenyedik is?! <Nem vagyok én artista! Mi van ha csúszik? Ha ott erősen fúj a szél?> jutnak eszembe a rosszabbnál rosszabb lehetőségek <A gondolkodást most kellene abbahagynom! Megfájdul tőle a fejem, mert csak a nehézségeket látom!> Egy kisebb követ belerúgok a „híd” melletti semmibe, és visszahúzódva hallgatom, ahogy pattog lefele, vagy éppen az ütődés hangjainak hiányát. /Basic/ Hé, kiskomám! <neki is nevet kéne adnom, mert ez kezd tarthatatlan lenni> - szólítom meg a kölyköt. /Basic/ Ezen jöttél át lámpa nélkül?! :wow!: - kérdezem hitetlenkedve, mert nem igazán füllik a fogam a mutatványhoz. Ha megerősíti, akkor – mivel amúgy sem fordulhatok vissza, marad az előre. Rövid toporgás után, ami alatt összeszedem a bátorságomat, nekiindulok, remélve, hogy túlságosan nem keskenyedik el a folyosó padlója. Bezzeg, ha látnám, hogy mi van magam előtt! Lehet, hogy el sem indulnék – vagy már eleve négykézlábra ereszkedve araszolnék át ezen az útszakaszon.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Május 24. 18:04:51
Corvus Latsonn
A magány elég kínzó lehetett volna – ahogyan az is volt talán úgy egy napig – hiszen sosem próbáltad ennél hosszabb ideig és így nem is sikerült megismerni ezen állapot esetleges előnyeit/áldásait. Az biztos, hogy a pici puha szuszogó selyemsál jelenléte messzire űzte az egyedüllét leghalványabb eshetőségét is. S ez csak a társasága nyújtotta tudat, nem is említve az esetleg ügyes mancsocskáját vagy azt, hogy így van még valaki…
Az, hogy épp egyenletesen szuszog némileg megfertőzi a pillanat varázsát, de ahogy tovább lépdelsz a hosszú, szinte végtelennek tetsző ösvényen már nem is ezzel foglalkozol. Akad helyette gyomrot mardosó éhség és kiszáradt száj, kínzó szomjúság, egyre zsibbasztóbb fáradtság és jelenlétét felemlegető bokafájdalom. Akad itt még némi hűs érzet, egy halk, de annál tartalmasabb tüsszentés, no meg a tény: ez rajtad kívül nem sokakat érdekel.
Így a kinek milyen felszerelése van kérdésre nem kapsz választ, csak egynehány egyéb dologra, melyek között akad teljesen értéktelennek tetsző, egy apró és egy némileg férfiasságot kínzó. Ez utóbbi egy ideje már elkerült, legutolsó alkalommal olyan domborzati viszonyok között találtad magad, aminek ezt az egész kalandtúrát köszönheted. Belegondolni is borzongató lehet, hogy ezúttal mit takarna egynémely ruhadarab… izé…
Sietve más gondolat. A kölyökről. Ami azt illeti, ez utóbbira akad egy válasz. Egy teljesen pontos.
Nem így tervezted, de amikor érzed, hogy az egyensúlyod cserben hagy és csak a fürge ujjak… mármint a kezed, a reflexed no! ami megment, akkor még nem is sejtetted milyen érzés az, hogy az életed a kezedben van. A kis pihe-puha apróság oly fürgén ugrott le, hogy azt sem láttad mikor ért földet, de most onnan néz aggódó – szerinted az – tekintettel. Egyértelmű, hogy nem tud felhúzni, te pedig ha nem akarod elveszíteni a felszerelésed…
Nem a legjobb dolog fél kézzel kapaszkodni, miközben érzed, hogy az ujjaid egyenként készülnek elengedni az egyetlen dolgot, ami megmenthetne téged. Ez a perem nevű dolog igen makacsul hozzád nőt, de sajnos cserében épp repedezve készül veled együtt aláhullni. Az apróság felnyimmant – vagy mit tesz – de ennél többre nem képes, hogy téged biztonságba tudjon húzni. Úgy tűnik, hogy még a hátizsákot sem tudná érdemben megmenteni, nem hogy téged.
Úgy tűnik nincs remény. A repedés tovább siet, egyre hosszabb. Aztán egy olyan hang következik, amit nem akartál hallani. Az érzés már ismerős – hulltál már alá korábban is – könnyedén idéz emléket.
Aztán valami megragad. Igen nagyot ránt rajtad, Még a fogaid is összekoccannak. Olyan fájdalom hasít beléd…
Nem is tudnád megmondani mikor volt ilyen utoljára vagy egyáltalán éreztél e valaha hasonlót, de az biztos, hogy ezt az érzést nem fogod egyhamar elfelejteni. Ahogyan talán az időpontját sem, amit kékes derengésben láttál nem sokkal ezelőtt, illetve azt a villanó aranyló tekintetet ami most alig egy leheletre van tőled. Érzed, hogy valami domborúnak simulsz, hogy egy forró lehelet csiklandozza a szád és pézsmaillat üti meg az orrod…
Az egészben lehet a selymes tapintás talán fel sem tűnik, de ha mégis, akkor csak az az egy apróság töri meg a pillanat varázsát, hogy valami eléggé szúrja az oldalad. Nem látod, hogy mi az, mert a fényrúd odafent maradt, de abban teljesen biztos vagy, hogy nincs köze a kíváncsisághoz… vagy mégis? Itt lent elég halvány az a kékes derengés, de kit érdekel, amikor azon kívánság, hogy selymes domborulatokat érezz éppen most teljesült?
Talán egy pillanatra még azt is feledteti, hogy a leejtett követ nem hallottad egyáltalán koppanni vagy azt, hogy nem tudod a kölyök a nevét vagy esetleg a tényt, hogy miképp sikerült átjutnia ott, ahol te most… hol is vagy? Nem is vagy biztos abban, hogy valóban megerősített téged a hitben, hogy itt kell átkelned. Azonban itt és most, már lehet nem is ez az ami igazán kérdéses…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Május 26. 20:21:44
Corvus Latsonn
A járat egyhangúságát ugyan színezi, de a hosszát meglehetősen megnyújtja, hogy kezdem egyre rosszabbul érezni magam – bár ezen plusz élményt szívesebben cseréltem volna tömény unalomra. De ezzel kell beérnem – s út közben sorra veszem a felmerült gondokat – a kiszáradást most még pár korttyal tudom orvosolni, az éhséget viszont? <Viszont ki tudja, hogy mennyi élelem marad a kölyök dézsmálása után? Azért figyelembe véve a szőrmók csekély térfogatát, nem hiszem, hogy komoly pusztítást rendezett volna a táskában. Ám Cafatkát, a kígyómaradékot biztos nem ette meg – így legrosszabb esetben még grillezhetek egyet. Már ha találok valami nem mérgező, éghető fát> - töprengek el a lehetőségeken. Addig is óvatosan megpróbálom felmérni a megmaradt készleteket – hogy tudjam – fél adaggal kellene mostantól beérnem, vagy van még egy-két napra való? Az eredmény függvényében étkezek, s addig is megállok, hogy pihentessem a lábam. Jó volna leülni, pihenni, de kijutni is – mivel itt ugyan jobbak az körülmények, de a lámpa és az ellátmány kapacitása is véges, és nem szeretnék teljesen a nyakukra hágni. Így marad a séta, pár perces, rendszeres megállásokkal tarkítva – mely ugyan a bokámnak nem jelent sokat, de így legalább majd mondhatom – én kérem megpróbáltam! A fájdalomcsillapító gondolata egyre szimpatikusabb, de nem akarom igénybe venni – annak a segítségével úgy tönkre tudom vágni a bokámat, hogy észre sem veszem, csak amikor elmúlik a hatása. Így legalább ha érzem, hogy mennyire fáj, még időben meghozhatom a döntést, és letáborozhatok hosszabb időre. A tüsszentés viszont némi aggodalomra ad okot – egy kezdődő megfázás határozott jelének tűnik. <Megkeressük a Ladyt, aki biztos nagyon izgulhat már a kölyökért> tervezgetem <Megkérem, hogy hálából a legközelebbi településig, kikötőig vigyenek már el – már csak néhány óra, legrosszabb esetben egy nap, és végre nem kell tovább gyalogolnom a fájós lábammal, hanem kényelmesen zötykölődhetek egy ülésen. Már csak azért is, mert ha sokáig ilyenek maradnak a körülmények, ez a kezdődő megfázás még okozhat gondokat...> Mélázok el, és inkább kellemesebb témákkal próbálom elhessegeti a komor lehetőségeket. Más tájakra tévedt rövid kalandozás után inkább a kölyök kérdésére koncentrálok inkább – a jelenleg egyre sokasodó komplikációk mellett nem szabad még újabbakkal rontanom a helyzeten. Pláne, hogy most nem igazán vagyok formában – még annyira sem, mint pár nappal ezelőtt. S már akkor is voltak intő jelek – például mikor bedobtak abba a mentőkapszulába... Hogy a kölyök miért szakadt el az anyjától – csak egy dologra tudnék gondolni <valami baleset értre, és elment segítségért... Jól hangzik, de a viselkedése picit visszafogottabb, mint akinek az anyukája bajban van... Inkább összeveszhettek – és most hagyja, hogy anyu idegeskedjen miatta. S mivel amúgy is megyünk vissza hozzá, azért nem...> billenek meg, és a lámpát elejtve fordulok is le keskeny peremről. Bezzeg, ha egy szoba padlójára festett vonalon kell végigsétálnom, akkor egyszer sem ingok meg! De így, hogy tudom, hogy nem léphetek mellé... Avittos állapotom ellenére még mindig elég gyors vagyok, és meg tudok kapaszkodni abban, amin az előbb még álltam. A kölyök úgy tűnik, hogy felébredt, és szerencsére még időben leugrott a hátizsákról a lámpa mellé a biztos talajra, miközben én erősen kapaszkodok a perembe. /Basic/ Nem lesz gond – préselem ki magamból, miközben rúgkapálva próbálom a másik kezemmel is elkapni a peremet. A hátizsákot ha akarnám sem tudnám levenni – csak ha elengedem a peremet, amit eszemben sincs – és szerintem a kölyök sem tudja leoldani a zsákot. Fájnak az ujjaim, és kezdenek fáradni is, úgyhogy sietnem kell! Miközben próbálom felhúzni magam fél kézzel, hogy elérjem másik kézzel is a perem szélét, feltűnik, hogy az, amibe kapaszkodok, mintha kissé morzsalékos tapintású és mozgásra hajlamos lenne. /Basic/ Ne... ne, ne! - Jövök rá, hogy mi is történik, és tiltakozok egyre fokozódó pánikkal a hangomban. Ha nem lennék ennyire fáradt, talán fel tudnám húzni magam, de most erre még időm sincs – a perem a kezemben maradva csúf hanggal válik el a többi résztől, és én ismét alázuhanok valahova. Nagy levegőt veszek, hogy utána immár teljes pánikban végigüvölthessem az utat attól tartva, hogy nem csak én, hanem az egészségi állapotom is padlóra fog zuhanni. Épp, hogy csak bele tudnék kezdeni, de az üvöltés szinte azonnal fájdalomordításba csap át, ahogy deréktájon felakadok, szinte megtorpanok a levegőben - hogy aztán a következő pillanatban már valaki/valami mellé préselődve találjam magam. Megmentőmet a pániktól hajtva szinte ösztönösen átkarolom egy kézzel, és hozzá tapadva riadtan nézek lefelé a lábam fele, hogy lássam, merre is lehet a szilárd talaj /Basic/ FOGJÁL MEG! El ne engedj! - mondom neki pánikolva, aktívan törekedve közben arra, hogy legalább még egy lépéssel beljebb kerüljünk, és ha van mögötte valami, amibe bele lehet kapaszkodni, akkor azt a másik kezemmel megragadom. Így fixálva magamat, levegőért kapkodva kezd feltűnni a helyzet – de még nincs sok hajlandóságom elengedni. Később majd biztos elmerengek, hogy mit is kellett volna inkább tennem ebben a különben intimnek mondható, amúgy máskor csókért kiáltó helyzetben, de most csak próbálok úrrá lenni a pánikon, mely az ismerős arcnak hála talán egy fokkal könnyebben megy. A zuhanás élményének utóhatásától remegve engedek a szorításomon /Basic/ Köszönöm – rebegem levegőért kapkodva, s a ladyt végül csak elengedve az oldalamat szúró új sérülés? felé kezdek el óvatosan tapogatózni, hogy kiderítsem, mi is a gond arra fele. /Basic/ Nem is tudom... elmondani, hogy mennyire örülök neked! - nézek le az oldalamra némi aggodalommal. /Basic/ Ne aggódj, a gyerek jól van! - tekintek fáradtan felfele, ahol a lámpás fénye dereng, amint eszembe jut, hogy anyaként őt a kölyök hogyléte sokkal jobban érdekelheti.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Május 27. 19:28:01
Corvus Latsonn
Könnyedén előfordulhat, hogy a korábbi fénylő valami a plafonon esetleg ehető is, de az is, hogy magad is ragyogni kezdesz vagy esetleg az néz ételnek téged… ki tudja mi minden történhet egy ilyen helyen! Azért első ránézésre nem ennyire rossz a helyzet azzal a valamivel, mindössze az élelem adag az, ami aggasztó lehet, főleg a kis bolyhos ténykedése után. Mikor kutakodtál feltételezésed igaznak bizonyult és cafatka továbbra is rád vár egyre kevésbé gusztusosan.
Idelent annak az esélye, hogy valami éghetőt találj… volt már vesztes helyzet, aminek több esélyét láttad a sikerre, de ne aggódjunk, ne adjuk fel ily könnyen! Ahogy az eddigi kívánságok, lehet ez is teljesül! Az biztos, hogy a kígyómaradék – vagy mi az – nem fogyott el, ahogyan akad még abból a finom és ínycsiklandó táprúd formába öntött nyalánkságból is, igaz körülbelül négy napra saccolnád a mennyiségét. Nem csak az étel, de a pihenés is jót tett…
Annyira, hogy lehúzott a súlyod! Nos, lehet nem az volt csak ez a gravitáció dolog, de mit ad szerencsekockád… egyest. Duplát. Zuhanás közben nehéz koncentrálni fontos dolgokra, csak olyan apróságoknak van hely, mint az életben-maradás és páni félelem. Ezeknek azonban nem kevés hely jut, így bár a fényrúd távolodik tőled, de cserébe te sem közeledsz felé. Ahogyan a kis szőrgolyó is csak tágra nyílt szemekkel pislog utánad…
A bokád most már nem panaszkodik, bár ez a lógás sem épp olyan dolog amiért nagyon rajongana, de legalább nem az egész testsúlyod nehezedik rá. Egyenlőre ezzel is beéri. A lógással, majd annak teljes hiányával. Ne mondja rá senki, hogy telhetetlen! Ha már fájdalomcsillapító függőségét nem élhette ki, téged hagy lógni. Ugyanakkor nem fáj jobban csak mert esetleg valami megfázás félét sikerült összeszedni, szóval maradt még benne empátia.
Nem is oly rég még tervezgettél, de most már örülnél egy egyszerű kapaszkodónak vagy valaminek, ami betöltheti azt a szerepet életmentés céljából. A korábbi Lady-t illető intim és más huncut gondolatok is elröppentek… vagy csak fent maradtak a fényrúddal együtt, de olyan jól hangzott, hogy majd mit kérsz azért amit tettél. Az, hogy esetleg a kölyök volt az aki idevezetett már egészen más lapra tartozik! Kivéve, ha összevesztek. Ez esetben nem tettél semmit, eltekintve attól, hogy cipelted egy darabon.
Ez a kis bolyhos nem volt tekintettel a bokádra! Nem mintha annyira megterhelte volna, de azért lássuk be, tekeredett volna inkább oda nedves bundával! Az bezzeg segített volna, ahogy te is, ha esetleg még is az a fennforgás lenne, hogy Őkarmosságának van szüksége segítségre. Szóval mindez a közelmúlt, ahogyan a nyugtatónak szánt szavak, vagy a rúgkapálás – valljuk be ez nem volt olyan jó ötlet – és a tény, hogy már nem kell aggódnod emiatt.
A kölyök semmit nem tett, csak ide-oda szaladgált, mint aki a falkatársát készül elveszteni, de ő nem tehet semmit. Ez adhat némi vigaszt, ha nem is túl sokat. Nem tud segíteni. Nem tehet semmit. S amikor a perem morzsolódva aláhullik veled együtt, már te sem sokat. Felrémlik a véget nem érő csend, mikor ledobtál egy követ és az, hogy a halálsikolyt se fogja hallani már senki. A hősi életed most igen rövid, de annál csúfosabb véget ér…
Aztán a dolgok kissé felgyorsulnak és a legnagyobb megdöbbenésedre nem egész testedben érzel fájdalmat, csak valahol a derék magasságában, ott viszont éleset és intenzívet, holott… oh. Hamarabb leértél mint hitted? Vagy fennakadtál valamin és csak egy lépcső, egy állomás ez a végtelen repülésedben? Nem, annak nem ilyen a tekintete és az illata, nem szorít úgy, mint aki épp készül az első és végső harapására…
Karolsz, kapaszkodsz és simulsz szorosan. Kiáltasz, pedig ott van az érzékeny cicafül alig néhány… egy sóhajra! Nem tetszik a gazdájának, mert megmorognak, amitől könnyedén lefagyhatsz, ősi ösztön ez, a prédaé, aki felismeri a ragadozó üvöltését. Teljes testfelülettel simulsz olyan domborulatoknak, ami egy ember nőben felfüggesztené az agyműködésedet, de mi tagadás, most nem ez foglalkoztat. A túlélés valahogy fontosabbnak tűnik…
Nehéz lépni, miközben a semmi fölött lógsz/kapaszkodsz, de mozdulatlanság már elég segítség, hogy aztán továbblépve már magad is segítsd az aranylóan villanó tekintet tulajdonosát. Ugyan így utólag nem tudnád megmondani, hogyan sikerült biztonságosan megállni azon a vékony peremen amin most álltok, de azt látod, hogy valami kúszónövényféle gyökerei segítették megmentődet. Ugyan egy nagyobb falrészen az életüket adták…
Nem zuhanhattál sokat, talán két, maximum három métert, de az is lehet, hogy kevesebbet. Valahogy nem volt időd lemérni vagy kiszámolni a dolgot, így most felnézve azonban inkább kettőnek tűnhet. Mikor engedsz a szorításon és nem is akarod kihasználni a helyzetet, az Anyu is elhúzza a mancsát, hogy nyugodtabban matathass. Majdnem elájulsz amikor az érzékeny-vérzékeny-sérült részhez érsz, tuti, hogy a nedvesség nem a korábbi óncseppekből maradt vissza…
/Basic/ Nocsak, nocsak… nocsak!
Hallod a hangján, hogy alaposan megdolgoztattad, szuszog és láthatóan megviselte, hogy elkapjon, lehet neki is fajdalmai is vannak. Talán a válla vagy a karja, vagy… de nem lehet annyira vészes, mint az, hogy legalább négy pontot tapogatsz ki, ahol nedvesebb, mint ezen pontok körül. Az biztos, hogy ezt már bizony kezelni kell vagy rosszabbra is fordulhatnak a dolgok! Kicsit megtépted vagy mifene, az is igaz, hogy a puha pracli nem igazán alkalmas megragadásra…
/Basic/ Kölyök? – értetlenkedik, majd jóízű kuncogás után tovább szuszog. Nem úgy, de eléggé levegőért sóhajtozva – Ravasz kis szőrmók, nem lesz baja.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Május 29. 19:02:34
Corvus Latsonn
Az a lehetőség, hogy a plafonon élő izén ehető, ugyan érdekes felvetésnek tűnik, de amíg nem kényszerülök rá - nem próbálnám ki, hogy egy alkalomnál többször is fogyasztható-e, s hogy milyen íze van. Igaz, erős hangulata lehet az ezzel díszített ételeknek amikor nem csak a csillagok ragyognak az asztal felett, hanem maga az étel is különös derengésbe burkolódzik. A készletek felmérése közben rájövök – Cafatkára minél előbb sort kell kerítenem, mert igen gyorsan „érlelődik”. Ha így folytatja, lehet, hogy holnapra még bundát is növeszt, a kölyök példáját követve... Mivel azért jelenlegi állaga sem varázsolt el, így inkább maradok a hagyományos konyhánál – a zsákból kirántott táprúdnál. Bár kissé egyhangú az íze - így, sokadik alkalomra pláne - de az, hogy nem kapok tőle mérgezést, sokat javít a megítélésén. A négy napi adag megnyugtat azért – tegnap délután találkoztam a kölyökkel először a felszínen, vagyis nem lehet túl messze a kijárat. Simán ki kell hogy tartson addig!
A peremen lógva be kell látnom – az eddigi problémáim eltörpülnek jelenlegi gondjaim mellett. Mit nem adnék most a fejvadász páncélok háti rakétájáért, vagy a mesék jedijeinek képességeiért! Ám most azzal kell beérnem ami van – egy szaladgáló szőrmókkal, és egy perem szélével, ami mintha elunta volna a többség társaságát, mert mintha mozgolódva távozásra készülne. Összességében elég szerencsétlen kombinációnak tűnik, és bár nem szándékozom itt megdögleni, még nem látom a megoldást. A markomban maradó perem pedig azt üzeni, hogy nem is fogom...
Megmentőm mordulása csak arra elég, hogy elhallgassak, de azon igyekezetemtől, hogy biztos talajt érezzek a lábam alatt nem tántoríthat el! Más esetben ez után biztos, hogy tartanám a távolságot, de most nem válogathatok! Tetszik, nem tetszik, én életben akarok maradni! Azért a pár másodpercnyi szünet sokat jelent – például kitapogathatom lábujjheggyel a perem szélét, hogy a Ladynek ne kelljen a teljes súlyomat tartania, és hogy én se érezzem úgy – csak az ő kitartásán múlik az életem. Új pozícióm felmérése közben látva a helyet, pontosabban annak hiányát, úgy döntök – meg sem próbálok odébb fészkelődni – mert ha ez a perem is olyan függetlenségre törekszik mint fentebbi társa, akkor annak én iszom meg a levét. A Lady első szavai utalnak legutóbbi találkozásunkra, de most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy eltöprengjek azon – jó-e ez nekem. Óvatos megérintem a derekamat Auhh... - véleményezem a tapasztaltakat, s lesápadok. /Basic/ Valami felsértette az oldalamat, amikor megragadtad a szerencsédet – közlöm, és eljátszom az ájulás gondolatával, de még tartom magam. A kölyökre adott válasza a problémáim ellenére is meglep picit - úgy tűnik, hogy nem aggódott különösen a gyerek miatt. De hát neki kell tudnia... /Basic/ Remélem te azért jobb állapotban vagy, mint én – nézek aranyló szemébe, miközben erősen kapaszkodok a falba. /Basic/ Pár perc múlva... eltűnik a maradék adrenalin a szervezetemből – a cukorral együtt. Addigra jó lenne valami pihenésre alkalmasabb helyre érni – nézek a kúszónövény fele, melyen talán fel lehet kapaszkodni... Ha visszatér a bokafájdalom, a fáradság és az új sérüléseimet is végre teljes valójukban érzem majd az adrenalin távoztával, lehet, hogy nem kéne már ezen a keskeny peremen tartózkodnom.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Június 02. 12:52:37
Corvus Latsonn
Gondolatban lehet, hogy egy egész menü, többfogásos étkezések rajzanak fel, ahogy az igen látványos vacsora képe felmerül benned, valljuk be nem alaptalanul. Egy ilyen fogás kitűnő választás is lehetne, ha az embernek (vagy más lénynek) lenne egy vagy több kiváló étterme! Azonban most a táprúd adta lehetőségekkel kell beérni, illetve azzal a darabka kígyócafattal… ami egyre inkább megadja magát az enyészetnek.
Idelent lényegében elvesztetted az időérzéked, egyedül a kronométer adhatott némi támpontot a túrával kapcsolatos időről, amihez némi eszméletlen hangulat és egy kiadós alvás is társult. Igazából, ha volt időd megnézni, rá kell jöjj, hogy ez már a harmadik nap és nem a második ahogy azt korábban hitted. A kijárat kérdése is egészen más képet ad innen lentről nézve, mert ugye most egy párkányról tekintve a világra már nem minden annyira reménykeltő…
Ellenben van fogódzkodó! Nem is akármilyen féle, hanem a puha, dúsidomú és forró leheletű, ami-aki akárhogyan is került ide lentre, éppen megakadályozta azt, hogy az életszínvonalad még ennél is mélyebbre zuhanjon. Ez ugyan némi fájdalommal járt, de egy puha mancs valószínűleg nem tudott volna annyira megragadni, hogy meg is tartson a végső kétségbe-eséstől. Történetek és mesék jutnak eszedbe eszközökről és képességekről, melyeknek most nagy hasznát tudnád venni.
Korábban, mikor még azt hitted, hogy az univerzum egy lehetőségekkel teli hely… nos, nem tévedtél. Most épp lehetőséged van… a halára. Ugyanakkor az életre is, ha nem cselekszel meggondolatlanul! Minél többet mocorogsz, annál több kavics és kő hullik alá, annál bizonytalanabbul álltok a peremen kísértve a sorsot, hogy megismételje önmagát. Már nem látod odafent mi történik és ami azt illeti nem is nagyon hallasz semmit a szíved dörömbölő dobogásán túl…
A lábad alatt mocorogni kezd a perem. Az ilyesmi sosem jó jel, te ezt már tapasztalatból tudod. Az önfenntartás, a túlélés vágya/ösztöne oly erős, hogy nem tudsz engedelmeskedni a morranásnak, hogy nem vagy képes mozdulatlanul a Lady-re hagyatkozva lógni, hanem… eléred, hogy minden erőfeszítése hiábavaló legyen. Érzed, ahogyan ha lassan is, de elindul az a perem a pusztulás útján, hogy átadja magát a végső átváltozásnak… semmivé.
A sebeid nem túl mélyek, de azért adhatnak okot az aggodalomra. Ez másfajta, mint az, hogy nem sokára aláhulltok mindketten, de elég ok hogy az amúgy is sápadt ábrázatodból minden még ott található pír és efféle vöröses árnyalat kiszaladjon. A szavaidra még azelőtt volt idő, hogy az utazásotok tovább folytatódna lefelé, de mi tagadás még egy válasz is belefért! Akárki is ez a nő, ilyen közelről nem tudod eltéveszteni a tekintetében felvillanó aggodalmat és azt, hogy tartalékai végén jár.
Ez utóbbi, ha elfogy, akkor könnyedén engedhet el, hogy magát mentse, de akkor miért vesződött volna ennyit, egy ismeretlenért? Nos, ha elájulnál az persze egészen más dolog, mert akkor sosem tudod meg mi történt, de egyenlőre még kitartasz. Ahogyan a fura érzéseid is a nőstény adta válaszból, ami a kölyökre vonatkozott. Ez olyasmi, ami nálatok – embereknél – nagyrészt nem így működik. Van rá természetesen precedens, de azért egy anya…
/Basic/ Soha jobban! – mosolyognak rád, ami most nem járt villanó fehérséggel
A fogás, amit a falon próbáltál venni, a legfinomabban szólva is gyatra, hosszútávon igen csak végső álommal kecsegtető. Aztán véleményezed a jelen helyzetedet amolyan mennyi energiád van még mielőtt leeresztenél, mint egy lyukas tartály. Ez azonban már nem sokat javít a helyzeten mielőtt a perem maradéktalanul a távozás mellett dönt és megkezditek az utazást egy idegen világ ismeretlen mélységei felé, ki-ki a maga sikoltozó-üvöltő módján…
A zuhanás lendülete hamar megtörik, könnyedén ficamít ki vállat, okoz zúzódást, törhet csontot is akár vagy idézhet elő olyan kábaságot, ami már-már felér egy eszméletvesztéssel. Ki tudja mennyi idő telik el, mire bármelyikőtök úgy érzi, hogy megpróbálkozhat pislogással, nagyobb lélegzetvétellel vagy akár azzal, hogy egy egyszerűbb mozdulatot tegyen. A kezdetek nem túl biztatóak, de nem egy próbálkozást követően akár felülni is sikerülhetett!
A környezeted meglehetősen komor, de leginkább talán az zavarhat, hogy teljesen eláztál, hovatovább a felszerelés és a Lady bundája is. Ez utóbbinak szaga erősebben kúszik fel az orrodon, mint adott esetben kívánnád, talán még köhögésre is irritál. Hiába no, úgy tűnik, hogy a bundás hölgyemény elmúlt néhány napja sem volt annyira irigylésre méltó. Körülpillantva… a sötétség tűnik fel először, majd a tekinteted lassan hozzászokik a különleges élőlényekhez, melyeket korábban már láttál…
A különbség most annyi, hogy egy laposabb, a földalatti folyó partján üldögélsz, lassan, egyre inkább tudatában lenni mindannak ami körülvesz. Ez kezdetben a tekinteted bántó kékes 'ragyogás', később valószínűleg a sietős folyó hullámain tükröződő fényjáték, végül, de nem utolsósorban maga a vájat, amiben mindez látható. A következő mozdulattal életmentő társad pillanthatod meg, aki épp készül megrázni magát, hogy minden csepp amit a bundája tartott fogva, most rád, az arcodba hullik…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Június 04. 20:31:42
Corvus Latsonn
Sajnos a tervezgetett vacsora, és a valóság között jelentősebb eltérés tapasztalható, pedig feltehetőleg több jelentkező is volna az elképzelt menüre. Ám a tervezgetés arra legalább jó volt, hogy egy kis időre elterelje a figyelmemet a többi problémámról, és még jobban meghozza az étvágyamat. A kronométer adatai arról tanúskodnak, hogy bár nem szórakozok túl jól, ennek ellenére csak úgy repül az idő. Ellenben ha nem kapaszkodok eléggé, akkor én is fogok – lefele. Ettől a Lady közbenjárása mentett meg – amit az oldalam ugyan sérelmez, de úgy vélem – ennek ellenére hálával tartozom érte. Ahogy azért is, hogy a jelenlegi helyzetet itt a párkányon nem veszi tolakodásnak, és ejti az ismerkedést velem együtt. Ennek, és főként saját nyomoromnak köszönhetően – s mivel még élénken emlékszem a szavaira „Ami a dolgomat illeti, az az enyém” - nem kérdezem meg, hogy mégis mit keres egy ilyen helyen?! – már ha helynek lehet titulálni ezt a peremet. Máskor, más körülmények közt, biztos sokkal jobban értékelném a Lady nőiességét, de azt jelen körülmények közt sem lehetne rám fogni, hogy nem örülnék, vagy ne értékelem sokra a társaságát. Igaz, egy szélesebb peremnek is tudnék örülni – s az, hogy próbálom megvetni stabilnan a lábamat a perem szélén, bebizonyítja azt, hogy ugyanolyan morzsalékos, mint fentebbi párja. A helyzet ilyen téren számomra nem hoz megnyugvást, s kitartó, ideges próbálkozásomat végül elunja a perem, és az eddig is bevált módszert alkalmazva, lassan megválik tőlünk. Pont ez az átmenet az, amely még hagy időt felismerni a helyzet, s tömören megfogalmazni Ajjaj! - hogy aztán ezzel a pár szóval indulva hulljunk alá az ismeretlenbe. Eddigi tapasztalataim alapján azért el tudom képzelni, hogy bár nem hallottam, de ennek a gödörnek is van valahol alja, és a megérkezés ismét fájni fog, ahogy az szokott lenni. Így a várható becsapódástól való félelem miatt rémülten üvöltöm végig az utat – az első komolyabb ütközésig – amitől kiszalad a szusz, s jó időre elhallgatok.
Az eddigi sérülések, zuhanások, becsapódások következtében fájdalomtól kábultan fekve csendben küzdök az eszméletem megőrzéséért, és a végére titkon vereségre számítok. Mely most elkerül, hogy helyette megtanítsa – az élet fáj. Nagyon, és sok helyen. Szédülök, fázom, teljesen kiszárad a szám, s még hosszan sorolhatnám. De ez mind semmi ahhoz képest, ha mozdulnék – így inkább nem teszem. Tompán lüktető fejjel rájövök – még élek, s a fájdalomnak örülnöm kéne – azt jelzi, hogy a gerincem még egyben van. Csak fekszem, lassan tisztuló tudatom azt súgja – tennem kéne valamit, ha nem akarok itt megdögleni. Talán cukorra lenne szükségem, a hőtakaróra, meg némi pihenésre – az a múltkor is segített. Óvatos mozdulatokkal próbálom felderíteni – mennyire is vagyok egyben. A tapasztalatok kissé felbátorodva kezdek el mocorogni, s a végén felkönyökölni. A rossz látási viszonyokhoz hozzászokva megállapítom – egész jó helyre kerültünk. A hidegtől vagy stressztől? kissé remegve tapogatózom a hátizsák után, melyben az életmentő hőtakarót tartom. A Lady ezt a pillanatot választja arra, hogy megrázva magát eltávolítsa a vizet a bundájából, melynek szaga felveszi az enyémmel a versenyt. A rám hulló cseppekre elfintorodom. Jó lenne megfürödni, de először még rendbe kellene jönnöm. A zsákért nyúlva sziszegek, és végül csak felülök. /Basic/ Van egy elsősegély csomag – ha szükséged van rá – mondom a Ladynek, és ha igényt tart rá, odaadom neki, és megkérdezem, hogy kell-e segíteni? /Basic/ Ülj ide... - paskolom meg magam mellett a talajt, miközben előveszem a hőtakarót. Mivel ő is átázott, remélem ketten is elférünk alatta – és bundájának szaga is talán hamarabb alább hagy. Végül a hátizsákból kiveszek két táprudat – bár nem tudom, hogy a csomagolása kitartott-e, valamint hogy a Ladynek mennyire fogára való. Az egyiket felé nyújtom, a másikat pedig én kezdem el majszolni, hogy helyre tegyem a vércukor-szintemet. Miközben a takaró alatt melegedünk/ek, azért feltűnik, hogy milyen szép is a folyó és környéke. Ha meg tudnám valamivel örökíteni, biztos megtenném – így csak csendben bámulva iszom be a látványt. Végül megtöröm a csendet /Basic/ Milyen nevet adtál - teszem fel a kérdést, mert nem hívhatom végig kölyöknek - A kölyöknek?... megvárom a választ, aztán megjegyzem /Basic/ Fel kellene neki kiabálni – ha még ott van, hogy egy föld alatti folyó mentén kisétálunk a szabadba, és majd füsttel jelezzük, hogy hol táboroztunk le, hogy oda találjon – vetem fel az ötletet.
Később, ahogy kezdek jobban lenni, (s talán egy felkiabálás után) egyre inkább szemezek a folyóval – jó lenne, ha fürdésre alkalmasnak ítélhetném – ha már engem is zavar a saját szagom, akkor a Lady mit szóljon? Amikor úgy érzem, hogy már van némi hőtartalékom, és nem is szédülök túlságosan, akkor a takaró alól kikászálódva a lándzsaszerűség nyelével felmérem a víz mélységét. Ha rendben van, kicsit odébb sétálva akkurátusan egy kupacba rakom a ruháimat – távolabb a parttól – majd az ellenőrzött területen gyors fürdőt veszek. A fürdő végeztével ismét felveszem a - már nem túl tiszta ruháimat - és ismét beülök a hőtakaró alá pár percre melegedni. Ezek után már én is szemre vételezem a sérüléseimet, hogy elláthassam őket.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Június 10. 15:47:04
Corvus Latsonn
A dallamok oly sok félék. Megannyi hangzat és köztük a legőszintébb talán a szótlanság, a csend és persze az igazi kiáltás, sőt, üvöltés, mely akár egy nagyobb zuhanást is megelőzhet. Ne is beszéljünk a landolás vagy a megakadás okozta szusszanásról, nyögésről és más efféle zajokról és neszekről! Ezek félreérthetetlenül elárulják az illető zenei érzékét, olykor még a ritmusra is utalhatnak! Ezek mellett talán még egy fontos dolog említhető meg, az éhség.
Az értelmes lények nem csak élelemre, de ritmikus kopácsolástól egy igen bonyolult és művészi alkotásig bármilyen hangra ki lehetnek éhezve akár tudatában vannak akár nem. Az biztos, hogy te most nem erre, inkább néhány finomabb falatra gondolnál, aminek vágyát talán csak egy ellenkező nemű különleges egyed közelsége volt képes pillanatnyilag feledtetni. Az első lépés, az ismerkedés igen érdekes utat választott magának, de talán érdemes rajta tovább haladni.
A korábbi társaság, hogy ne érezd magányodat, most egészen más arcát mutatja feléd. A kis szőrmók, akinek még a nevét sem tudod, nem hogy a nemét, egy egészen más hangulatot biztosított, mint a határozott és kifejezetten nőies anyukája. Ez a csere, hogy kellemes vagy kellemetlen, még majd kiderül, de lehet, hogy az sokkal érdekesebb kérdés, hogy mi lett most a kölyökkel, aki fent maradt azon a keskeny, talán épp szétmálló kőhídon…
Nincs több csobbanás vagy kiáltás, esetleg bármilyen jele annak, hogy ő is csatlakozott volna, csak te és a füledben csengő üvöltések hangja, a nyögések és fájdalmas szusszanások illetve ennek macskanői megfelelői hallhatóak. Egy ideig még az eszmélet is kitért volna előled, de végül inkább ragaszkodott hozzád annyira, hogy mindennel tisztában legyél és átérezz ami a lefelé utat, a landolást és most a partra evickélést jelentette.
A fájdalom egyre erősebb, ki tudja mi mindent történhetett veled – és persze a társaddal, ha épp érdeklődnél ilyesmi iránt – ami akár komoly következményekkel is járhat. Néha picit mintha jobb lenne, de összességében inkább rosszabb, mint eddig és most már nem a bokafájdalmad a legrosszabb az összes problémád közül. Úgy döntesz, hogy mindez csak pihenéssel korrigálható, így inkább nem mozogsz túl sokat, de vélhetően a megfázás már elkerülhetetlen… pciiiii!
Nem kizárt, hogy lázas is vagy, de az biztos, hogy minden olyan hűvösnek hat, még a hátadnak feszülő hátizsák érintése is. Ez utóbbi elég viseltessé vált, nem biztos, hogy még egy ilyen utazást örömmel fogadna, de az is lehet, hogy szakadások csak rondábban néznek ki, mint amilyenek valójában. A lényeg, hogy most már takaró kézközelben van, csak azok a fránya cseppek amik a nedves bundából érkeznek okozhatnak némi fejfájást…
A fürdés gondolata sem melenget, de tény, hogy forrón vágysz rá, talán úgy, amilyennek a homlokod érzed ha véletlenül megérintenéd a ténykedésed közben. Talán nyugtat a tudat, hogy nem egyedül neked van, nevezzük különleges illatnak, hanem osztoztok ezen a egyediségen. Végül a takaró után egy elsősegélycsomag is kezedbe kerül amiről úgy véled, hogy esetleg a ’társadnak’ nagyobb szüksége lehet rá, mint neked.
/Basic/ Kösz! Megoldom!
Elveszi némi fájdalmas fintor közepette és úgy tesz mint aki pontosan tudja mit keres, de könnyedén észrevehető a tanácstalansága, mi mire lehet jó a fiolák és tabletták közül. Végül előkotorja a kézikönyvet és tanulmányozni kezdi, de arcán talán most első ízben a fájdalom vonásai fedezhetőek fel. úgy tűnik kissé büszke fajta, pont ahogyan egy uralkodónak… illik? Amíg olvasgat te elő tudod varázsolni a hőtakarót és még egy meghívásra is futja erődből, amire némi mormogás mellett elfogadás a válasz.
Nagyon szorosan, alaposan összesimulva – ami jár némi fájdalommal és nehezebb légzéssel – sikerül a takaró alá préselődni, sőt, a kívánt ’illatok’ is hamar eltűnnek az orrodból. Úgy tűnik azonban, hogy az övéből tovább tart, mert néha látod megrezdülni. Igazából ilyen közelségben sok apróságot lehet látni. A villantó gyönyörű szemeket, a nyaka vonalának ívét… táprúd jó indok arra, hogy fészkelődj amely mocorgás eredményes: mindkét megcélzott adag a kezedbe került.
Sértetlennek tűnik, és a Lady sem nyafog a dolog miatt – vagy bármi más okán – így csendes majszolás idejére pillanatnyi csend áll be egészen addig, míg rá nem ébredsz, hogy te legalább annyit szuszogsz a fájdalomtól, mint Őkarmossága, aki még mindig a kézikönyvvel vacakol. Az azonban kétségbevonhatatlan tény, hogy a környezet már-már romantikusnak mondható, könnyen beleveszik az ember, aki oly ritkán vagy talán sosem jár ilyen helyen.
/Basic/ Szőrmók. De hallgat a Zirni-re is – rágcsál picit, a második mondatot is – Kétlem meghallaná, elég nagyot utaztunk, még ha többet is pattogtunk mint egy Boun-golyó (flipper-játék) – aztán némi tűnődés után – lefelé fog utat keresni.
Lehetséges, hogy valahogy a kölyök maga is eljut ideáig, és akkor a szabadban gyújtott tűz nem neki, hanem ki tudja kinek vagy minek lenne jelzés. De ez még a közel-távoli jövő zenéje, egy olyané amit megelőz meg egynehány dolog, rögtön az elején egy vízmélység-mérés! A lándzsa a partmentén sekélyebb, nem sokkal beljebb már jelentős végül elnyeléssel fenyegető mélységet mutat, nem az a fajta, ami engedné a kényelmes fürdést.
Amennyiben még így is a fürdés, legalábbis folyóvízzel és puszta kézzel (miegyébbel) való átdörgölést választod, a ruháidtól való megszabaduláshoz leplezetlen tekintet társul zavartanul mustrálva minden mozdulatot. A különleges ragadozóhölgy nem csatlakozik, hanem a végre várt és áhított – valószínűleg – fájdalomcsökkentő tablettákat tömi a villanó fogai közé. A ruháid kupacára tévedő tekintet mintha azt súgná mindjárt belelöki, de akárhogyan is várod, nem történik efféle ’tréfa’.
/Basic/ Azt mondják két vagy több testek érintkezése sokkal jobban közvetíti a hőt, mint az átázott ruha, ami csak kiszívja azt
Jegyzik meg amikor épp felöltöznél, de nem említenek hasonlót még egyszer, ha úgy döntenél, hogy mindezek ellenére felöltözöl. Egy dolog biztos amikor takaró alá mászol és elfoglalod a helyed, hogy Őkarmossága megfogadta a saját tanácsát. A kérdés csak annyi, hogy ezek után is a sérüléseiddel foglalkozol e vagy eléggé elterelik a figyelmed ahhoz, hogy az efféle terveid késlekedést szenvedjenek egy egészen más és új élmény javára…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Június 12. 16:35:34
Corvus Latsonn
A hideg hátizsákon fekve ha nem is életem holója, de az utóbbi pár nap lepereg a szemem előtt. Ha eltekintünk a fájdalmas utazástól a bolygó középpontja fele, akkor csak egyetlen dolog maradt, ami érdeklődésre adhat okot – a Lady és a kölyke. Jó társaságban a történet biztos nagy sikert aratna – hiszen eddigi rövid találkozásaink igencsak furcsa párbeszédeket és helyzeteket vonultatnak fel, de még távolról sem tudunk egymásról semmit. A cuki kis kölyök sem segített ez ügyben – sem magáról sem az anyjáról nem árult el közvetlenül újabb dolgokat – csak további kérdéseket vetett fel a találkozásunk. Az viszont mostanra kiderült – igencsak tetszetős anyukájától sem kell tartanom – sőt hálás lehetek neki, hogy megpróbált megmenteni. Az, hogy élünk – legalábbis a hangokból ítélve jogos a többes szám – a csodával határos - legalábbis ezt jelzi testem több pontja is. Hogy mi lett a kölyökkel, azt nem tudom, de mivel sem további becsapódásra utaló csobbanást-puffanást nem hallottam, sem fentről érkező fényrudat nem láttam, feltételezem, hogy ott maradt fent a kőhídon – egyedül... Vajon mit fog csinálni, miután túljutott az első pánikon? Folytatja az utat kifele a fényrúddal? Ez most elég távoli, és a lehetőségeimen túli problémának tűnik - és a gondolataim is össze-vissza kavarognak mindenféle cél nélkül, így inkább későbbre hagyom a megválaszolását. Mellettem a motoszkálás jó jel – a Lady is többé-kevésbé egyben lehet – bár az újabb hideg fürdő végleg maradásra bírta a megfázásomat – legalábbis a legyűrhetetlen tüsszentés erre utal. Erre már tényleg kell keresnem valami gyógyírt, mert a megfázásom nagykorúvá válva összeállt volna a lázzal. Ennek ellenére az elsősegély-csomagot a Ladynek adom oda – úgy érzem, hogy a megfázásom és lázam még várhat pár percet - elvérezni pedig úgy érzem, nem fogok. A Lady sérülései viszont akár azonnali ellátást is igényelhetnek. Hogy ne jusson az én sorsomra – már ami a megfázást illeti – a hőtakaró előszedése utáni invitálást azért elfogadja.
A takaró alatt melegedve több benyomás is kezd határozott véleménnyé formálódni - kezdve azzal, hogy igen, tényleg elég büdös lehetek, vagy például, hogy a Lady sem képzett elsősegély-nyújtó. Az elsőre a folyó lehet a megoldás, a másodikra pedig a mellékelt leírás. Miközben a Lady keresi azt, hogy mire is van szüksége, pontosabban, hogy milyen formában lelhet rá, nekem lehetőségem van a környezet szépségei után őt is csendben szemügyre venni. Feltehetőleg vannak olyan részletek, melyet a félhomály elrejt előlem, de azért így is van, amin megakad a szemem. Igazából majdhogynem leplezetlen kíváncsisággal csodálkozok rá a számomra kissé szokatlan, de ennek ellenére nőies részletekre – bundája mintájára, most még kissé ázott, de selymes érzetére, szemének színére és metszésére, s persze arcának rajzolatára. Ahogy száradunk, úgy lesz egyre kellemesebb, hála a Lady plüssöket megszégyenítő meleg puhaságának – az összképet mindössze romos állapotom rontja, de az jelentősen. Jó lenne, ha minél előbb találna láz és fájdalomcsillapítót, de úgy érzem, kár volna sürgetni – feltehetőleg úgyis azt keres. Így marad a csendes szemlélődés, s a meg-meg rezdülő orrcimpák okán egyre erősödő elhatározás – lassan itt az ideje a fürdésnek – még akkor is, ha itt csak hideg víz folyik. Ám amíg ebből az elhatározásból tett válik, addig egyre kevésbé vacogva próbálom csak a legszükségesebb mozdulatokat elvégezni, hogy csökkentsem fájó-tiltakozó porcikáim számát, hiszen még a levegővétel is nehezebben megy.
A kölyök nevét magamban felvésem, bár hogy milyen nemű lehet, azt ebből nem tudom kikövetkeztetni. A második válasza kissé lelomboz – hiszen nem ártana tudatni a kölyökkel, hogy még élünk, és merre indulnánk. De a folytatás - hogy lefele próbálna szerencsét! - ezen teljesen kiakadok. /Basic/ Lefele?! - kérdezek vissza hitetlenkedve, aztán átgondolom a dolgot – elvégre a kölyök – pontosabban Zirni kisebb, tehát neki egy – egy perem, vagy kiugró sokkal biztosabb fogódzkodót jelenthet. /Basic/ Lehet... – látom be - Ha elsötétedik a mennyezet, akkor az azt jelenti, hogy közeledik a világító rúddal... /Basic/ Tényleg, Zirin milyen idős? Mivel velem nem állt szóba, így nem sokat tudok róla – még a nemét sem... kérdezek még rá a kölyök két alapvető tulajdonságára, amellyel végre a helyére tudnám tenni.
Végül csak elszakadva a Lady társaságától, felmérem, hogy a folyó mennyire alkalmas fürdésre. Az eredmény nem túl örömteli, de várható volt – gyors folyású hegyi folyónak is lehetne hívni. Ha ebbe belegázolok, elragad, és gyorsan ki is hűlök – vonom le a következtetést. A fürdés előtt zsebeim tartalmát a hátizsákba teszem át, majd vetkőzés közben átgondolom a lehetőségeimet, mely közben feltűnik, hogy ezen tevékenységem felkeltette a Lady érdeklődését – ha rosszindulatú lennék, azt mondanám azért, hogy lássa – belefulladok-e? Kadétként megszokhattam a koedukált fürdőket, így nem okoz problémát az, hogy más is van a közelben – ám az a mustráló tekintet, mellyel most vagyok szemmel tartva – kissé zavarba hoz. Aztán lélekben vállat vonok – neki most van lehetősége felmérni romos fizikai állapotomat, s önként vetkőztem neki. Az az egy vigasztal – a félhomály feltehetőleg előle is elrejti az elmúlt napok alatt összeszedett szépséghiba-zúzódások, vágások jó részét. A folyóhoz végül viseletes pólómmal a kézben sétálok, s a biztonságosnak ítélt szélébe lépve legfeljebb a bokáig-lábszárközépig érő vízben állva a pólómat mosdószivacsnak használva alaposan megtisztálkodom, miközben a hidegtől és a fájdalmas mozdulatoktól sziszegek, és halkan káromkodok. A Lady nedves-nyers ruhakupacomra vetett pillantása egyértelmű – az sem lehet éppen virágillatú – így a cipő kivételével a hideg víztől vacogva, elkékült ujjakkal gyors mozdulatokkal „kimosom”, kicsavarom őket. Ezzel végezve már venném is vissza őket, amikor a Lady váratlan kijelentéssel áll elő. Megtorpanok az el sem kezdett öltözködésben, s kissé meglepetten hümmentek egyet. Valóban - a hátam közepére sem kívánnám most a nedves ruhákat, de ugye vannak bizonyos társasági szabályok... melyek betartása itt és most nem feltétlenül jó ötlet, s már nem az elsőt hágtuk át... /Basic/ Igazad lehet – válaszolom. Azért a ruhakupacot felnyalábolva megyek vissza a Ladyhez. A ruhákat leterítem egy picit magasabb - ha nem is szárazabb helyre, aztán gyorsan bebújok a hőtakaró alá. Jólesik a puha, meleg Ladyhez simulni. Amikor szemből magamhoz húzom, rá kell, hogy jöjjek – az eddigi hordott, összességében másfél tenyérnyi ruhadarabjaitól is megszabadult – pedig azok mostanra már majdnem megszáradhattak volna, s a hőelvonásuk sem lehetett jelentős... A meglepetéstől pár pillanatig vacogni is elfelejtek, s szándékát kutatón nézek a Lady szemeibe. /Basic/ Úgy érzem, nagyon szeretnél átmelegedni – utalok arra, hogy feltűnt – száműzte az utolsó, esetleg nedvességet tartalmazó ruhadarabot is. Egy picit tanácstalan vagyok a helyzettel kapcsolatban – vajon ennyire komolyan aggódik a saját - és esetleg az én egészségemért, vagy inkább a libidó dolgozik? Bár ez utóbbit nehezen tudom elképzelni – mivel az elmúlt pár nap után leginkább egy csövesre hasonlíthatok. Azért a helyzet nem hagy hidegen – a hozzám simuló egzotikus női test melege és illata megteszi a magáét, és öltájékon egyértelmű a jelzés – a Lady igencsak elnyerte a tetszésemet. A szoros közelség miatt nem is tudnám tagadni /Basic/ Van még egy módszer, amivel még intenzívebb hőtermelést lehet elérni, s az idő is jobban telik – vetem fel kissé vacogva, de pimaszul vigyorogva. Amennyiben nem tiltakozik a javaslat ellen, felbátorodva olyan tájak felfedezésére indulok, mely eddig még nem hallott sóhajokat és nyögéseket csalhat elő a Ladyből.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Június 16. 18:33:13
Corvus Latsonn
Az életed holo-ja. Kérdés, hogy melyik kategória.
Milyen korosztály tekinthetné meg. Az eddigi életed megérne e egy holo-t…
Lehetne-e a címe az, hogy „Utazás a bolygó középpontja felé”, vagy esetleg valami más, sokkal rejtélyesebb illene hozzá, mint a „Rejtélyes mélység”? Talán valami egészen más címet adnál neki, olyat, ami sokkal méltóbb ahhoz, amit Corvus Latsonn neve fémjelezhet! S ez még nem minden, hiszen most nem kevés ízt ad neki az a páros, akit Lady és a Kölyke – illetve mint kiderült, Zirni – ként ismertél meg.
Rögtön felrémlik néhány jelenet, ami véleményed szerint szórakoztató lenne egy ilyen előadáson, de nem fedne fel semmit egyik ismeretlen bundásról sem. Nem csak a nézőközönség, de magad is kérdésektől fulladoznál – esetleg teszed is épp – amik egyre inkább kikívánkoznak, hangot követelnek maguknak. A találkozás, az újbóli akár a kölyökkel vagy épp az anyjával, szóval egyik sem adott egyetlen egy értékelhetőt vagy minden kétséget kizárót.
Az anyuka adta gondolatok vonzalmat és fájdalmat hordoznak magukban, ez utóbbi most is kissé fájdogál és vérzik, mindenképp figyelemért sajog, mely ellen tenni is szándékozol. A korábbi gondolat, hogy egy ilyen utazás nem a „Végső zuhanás” tragédiáját beszélte el, már a múlté, de a lehetősége annak, hogy ezt a szomorú történetet valami sokkal izgalmasabbá tedd, nos, úgy tűnik elérkezett…
Kit érdekel a kölyök vagy az, hogy mit láttál, de leginkább nem vagy épp hallottál e olyasmit ami elárulná a harmadik társad érkezését, amikor olyasminek lehetsz részese, aminek valószínűleg nem sok ember. Miért zavarna olyasmi, hogy mit csinál a magára maradt apróság, van e elég fény odafent vagy lesz e mit ennie, amikor selymes bundába fúrt fejjel szívod magadba azt a különleges feromont ami lehet már percekkel ezelőtt átvette az irányítást!
Már oly rég történt, hogy a tanácstalan tekintet figyelted, megcsodáltad az ázott bunda miatt teljesen kidomborodó nőiességet vagy épp azon kaptad magad, hogy a rejtélyes tekintetben vesztél el. Az, hogy magad is tisztálkodtál a hideg, nem, a kissé hűs folyóban, majd szemrevételezted, hogy bizony elsősegélyre szorulsz vagy éppen tüsszentéssel törted össze a kialakulni készülő varázst.
A takaró alatt olyasmi történik, amit talán jobb, hogy nem lát senki más. Se ti, se a kölyök, de más meg egyáltalán nem, mert ennyi fájdalmas sziszegést, még egy veremnyi pikkelyes sem képes összehozni. Idő kell, mire a fájdalomcsillapítók annyira hatnak, hogy az egész ne legyen komikus, de könnyen lehet, hogy a vágy már régen felül írta az efféle apróságokat, mint a nevetés vagy akár egy halk kuncogás.
Itt és most már nem érdekel a környezeted szépsége vagy akár a testszagod (ez utóbbi amúgy is lehetőségekhez mérten mérsékelve lett) de még Őkarmosságának egzotikussága sem! Hiába az a selymes érzet, szemszín és metszés vagy arcnak rajzolata… ez már sokkal ősibb és elemibb, olyasmi, amiről csak történeteket hallottál. Azokat, amikben a halál közeli élmény után az életet ünneplik.
A benned tomboló tüzet sem gyógyszerek vagy más mesterséges anyagok, de a folyó okozta didergés sem képes kioltani, csak egyetlen egy dolog alkalmas rá és azt a remegő kezeid is lassan határozott mozdulatokkal fedezik fel. Nem számít már a Kölyök kora, a neme vagy éppen, hogy merre tart, mindezt kimosta a gondolataid közül az tapintás, a szaglás és a látás, sőt, a hallás adta élmény és érzet, mint a…
Dorombolás!
Az egésznek mégis van egy szemtanúja. Egy strapabíró, bár már kissé megviselt hátizsák. A fluoreszkáló életformák vagy épp a titokzatos barlangi folyó. A zavartságot, majd annak lassú oldódását éppúgy szemmel követik, mint a tisztálkodás követte szitok-szavak visszhangjának zöngéit vagy épp azt a halk doromboló megjegyzést, ami végül elvezetett oda ahol most lihegve-pihegve szuszogsz levegőért kapkodva két kábán-fátyolos pillogás között.
Nem volt szükség szavakra, bár egy-kettő még utat talált, de végül mindketten alaposan átmelegedtetek és az életet úgy ünnepeltétek meg, hogy most ott is fáj ahol eddig nem és persze olyan ízt érzel amihez foghatóval még nem találkoztál korábbi kalandjaid során. A módszerről kezdtél volna beszélni, de egy karom elhallgatott, igaz csak leheletnyire érintett szájat, de a jelzése egyértelmű volt.
Most pedig… Ki tudja, hogyan vigyorogsz.
Egy dolog bizonyos azonban. A Lady kölcsönösséggel fogadja a levezetést.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Június 19. 19:25:43
Corvus Latsonn
Be kell látnom, hogy eddigi élettörténetemet az utóbbi pár napig nem lehetett volna egyértelmű kategóriába sorolni – drámának túl vidám, vígjátéknak túl unalmas, s akciónak meg végképp eseménytelen... Az utóbbi pár nap az, mely külső szemlélő számára egy erős felütés után egyre inkább a könnyed kaland-holók felé viszi az eseményeket. Viszont akármennyire is érdekes a történet, meg vagy túlélni már sokkal megterhelőbbnek bizonyul... Éppen ez az, amely a legtöbb fej és egyéb fájást eredményezi, nehogy váratlanul drámába forduljon a történet, melyre most, az apró szőrmók, Zirin jelenléte, vagyis lemaradása miatt jókora esély van...
A kérdések, akár a hisztiző gyerekek, figyelmet követelnek maguknak. A rájuk kapott válasz pedig nem volt túl kielégítő – inkább bosszantó. Így eldöntöttem, hogy csak azokat a kérdéseket teszem fel, melyekre feltehetőleg normális választ kapok, s azokat, melyeket a Lady „tiltólistára” tett – mint például hogy mit keres itt, mit csinált a találkozásunk előtt, vagy merre tart a legközelebbi város elérése után – inkább hanyagolom.
Ahogy kis időre hanyagolom az oldalamon sorakozó lyukakat is, miután kiderül – a Lady a ruháival együtt a gátlásait is levetette. Így a sérüléseim helyett inkább egy sokkal fontosabb dologgal, a Lady felfedezésével kezdek el foglalkozni. Ehhez képest most minden más lényegtelen kérdésnek tűnik – az izzó szenvedély elsöpri a terveket, megfontolásokat, és a világ kettőnkre zsugorodik. Egyedül a fájdalom az, amely még egy ideig hátráltat, de aztán az is feladja - meghallván a dorombolást, végleg teret adva az elemi ösztönöknek.
Később, miközben a takaró alatt a Ladyt simogatom, és a szemeibe veszek, töprengek. Nem volt még példa arra, hogy ilyen rövid idő alatt bárki is a takaróm alá került volna. Igaz, ilyen körülményekre sem volt még példa... Így erről a helyzetről inkább nem vonok le hosszú távú következtetéseket, mert igencsak félrevezetőek lehetnének. /Basic/ Remélem máskor is megosztozunk a takarón – súgom a fülébe. Ám a hogyan tovább akkor is fontos kérdés, ha eltekintünk a Lady meleg ölétől. Amennyiben Zirin tényleg megindult lefele, akkor pár óra alatt le kell tudnia érni. Érdemes tehát megvárni, és együtt tovább indulni. Addig pedig... tompán sajog az oldalam, emlékeztetve rá, hogy volna addig is mivel foglalkoznom – ám nem olyan könnyű elszakadni a takaró alatti világtól. Így még maradok egy kicsit belefeledkezve a meleg puhaságba, hiszen ki tudja mikor lesz ilyesmire alkalmam? Most már határozottan örülök, hogy a Lady nem helyi – jól el tudom képzelni, hogy a kölyök apja mit szólna, ha tudomást szerezne a dologról. Feltéve, ha nem egyedül neveli Zirint. Az oldalam viszont egyre inkább jelzi – most már ő következik! /Basic/ Elnézést, de az oldalam igencsak követelődzik! - sóhajtok, és kinyúlok az elsősegély csomagért. Miközben fertőtlenítőt és kötszert keresek, megkérdezem /Basic/ Egyet azért árulj el – van okom tartani Zirin apjától, vagy már egy ideje egyedül neveled? Bontom fel a szükséges csomagot, és felülök, hogy ellássam az oldalamat. Miközben ezzel foglalatoskodom, megosztom vele az elképzelésemet. /Basic/ Szerintem érdemes itt bevárni Zirint, és majd együtt tovább indulni. Ez a folyó feltehetőleg az általam Kígyó folyónak elkeresztelt folyóba ömlik. Gondolom a folyó partján vannak civilizált helyek, ahol feltölthetjük a készleteket, vagy járművet bérelhetünk. Hacsak indulás előtt nem mondtak mást nektek, hogy hova érdemes ilyen helyzetben menni – nézek rá kíváncsian, hiszen neki elvileg jobban kéne tudnia, hogy merre is tartunk. /Basic/ Amikor kiolvastad a könyvet, nem láttál véletlenül valamit lázra, megfázásra? - kérdezem tőle, hogy ne kelljen nekem is áttúrnom érte mindent. Amennyiben megvannak a szükséges pirulák, beveszem őket, s vissza vackolom magam a takaró alá – mivel a ruháknak még feltehetőleg igencsak száradniuk kell. Amennyiben komolyabb ellenvetés nem érkezik, a takaró alatt várjuk be a kölyök érkezését, melyet feltételezésem szerint a közeledő lámpavilág fog jelezni. Amikor erre végül sor kerül, akkor nyúlok a ruháimhoz, és kezdek el felöltözni, hogy mire ideér hozzánk, legalább pár ruhadarab már legyen rajtam.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Június 28. 17:12:51
Corvus Latsonn
Ki tudja, lehet, hogy egyszer mindezt elmesélheted és megcsinálod a nagy szerencséd a holo-iparban! Az biztos, hogy eleddig semmi olyan nem történt veled, nem tettél le semmit arra a bizonyos asztalra, ami alapján akár egy ZS kategóriás alkotás sokadrangú mellékszereplőjének pillanatra felvillanó szerepére felkértek volna. Azonban úgy tűnik, hogy az élet bizony ígér némi kalandot, és mindezt úgy, hogy közben nem feledkezik el arról, hogy a vágyaid is teljesüljenek.
A maguk módján.
Mely most épp felfedezésekkel teli, Ami örömét az egyesülésben leli. Osztozva a fájdalomban és szenvedélyben, Heves mozdulatokkal övezett sziszegésben
Egy teljesen másik világba léptél. A vibráló dzsungel, az élettel teli bolygó lehet talán ilyen hatással vagy ahogy jawa tudósok mondják: a halál-közeli élmény közel-halálos! Mármint, az efféle sokszor sarkallja a túlélőket arra, hogy az életet ünnepeljék, melynek továbbra is a részesei lehetnek! Kit érdekel holmi éles fájdalom vagy felszakadó sebek esetleg ájulással fenyegető vérveszteség? Az ilyesmit amúgy is elnyomják azok a bizonyos hormonok, amik sokkal kellemesebbek…
Nem csak a planéta ismeretlen, de a test is, a macska izmos kecsessége, amit most ujjaid hegyével érinthetsz anélkül, hogy attól kéne félned esetleg letépik őket vagy más hasonló baleset történik. Belefúrhatod őket – akár az arcodat is –a dús bundába, magadba szívhatod a vegyes, de leginkább vágyaidat korbácsoló illatokba és megtapasztalhatod a hatalmas szemfogak és éles karmok gyengédségét…
A dorombolás egy katalizátor, mely a vágy mély, búgó hangján adja meg a hangulat pillanatnyi varázsát, hogy minden gátlás és érv, akarat és gondolat totális és végleges vereséget szenvedjen a szenvedély emésztő lángnyelvei között. Nyelvek, melyek már ádázabb csatát nem is vívhatnánk, oly ígéretekkel csábítanak amik valószínűleg sosem teljesülnek, de a pillanatban hatalmas erejükkel vonzzák a másikat a végzetük felé…
Ki tudja – talán órákkal később, de lehet alig pár perc is – a tekintetek fonódnak, de csak a te kezed cirógat, mely talán egy apróság abból, hogy akármi történt akadnak bizonyos különbségek. Esetleg az efféle érintések már egy intimebb közelséget jelentenének vagy… ki tudja mi is lehet mindemögött, hiszen még magaddal sem tudtad pontosan tisztázni mi is történt vagy miért, inkább csak engedtél a vágyaknak, a szenvedélynek és…
… a pillanatnak.
A suttogásra nem érkezik szóbeli válasz, de a táguló pupillák sok mindent jelenthetnek. Talán még akkor is ezen tűnődsz, amikor az elégedettnek látszó Lady szüntelen dorombolása és már-már csak kellemes háttérzajjá vált és a fájdalom kezd előtérbe kúszni. Nem elég, hogy a régi sebeid sajogva jelzik jelenlétüket, de még mintha néhány újjal is gazdagodtál volna az elmúlt kellemes percek-órák alatt.
Úgy véled a kölyök apja… nos, attól, hogy most nincs itt és az ilyesmihez ketten kellenek, bizonyos, hogy más hímek nem igazán veszik jó néven azt, ha a párjukat valami teljesen idegen behatóbban… megvizsgálja. Természetesen sok más eshetőség is akad, de amilyen szerencséd volt mostanában akár később még ez a bizonyos illető – adott esetben igen mérgesen – akár még elő is kerülhet.
/Basic/ Úgy éreztem, hogy nem igazán az oldalad volt követelőző
Búgják mély és sejtelmes hangon, miközben újra felragyog az az aranyló tekintet, hogy könnyedén beleborzonghatsz az emlékbe
/Basic/ Mindössze egyet? – kuncognak, majd pici tűnődés – könnyedén okozhat hevesebb szívverést – Egy ideje egyedül terelgetem – válaszolja, majd elmosolyodik, ragadozómosollyal – Ettől még lehet, hogy az apja nem örülne, hogy ilyen társaságba keveredett – kuncog tovább
Eközben valahogy a kezedbe keveredik az Elsősegélycsomag és megkezdenéd a megfelelő szerek kiválogatását, hogy… amennyire lehet, kezeld magad. A baj csak az, hogy alapvetően fogalmad sincs, mit is kéne tenni. Valamennyit segítenek a kezelési útmutatók, de nagyobb problémáknál csak kukán bambulsz a kezedben tartott dobozokra/oltópisztolyokra és más miegyébre.
/Basic/ Nem. Nem itt fog lejönni. Minden bizonnyal másik utat fog keresni.
Ebben határozottnak tűnik, ahogyan abban is, hogy mindenféle pirulákat és egyéb nyalánkságokat válogat ki neked, amiket bevehetsz, hogy tompítsd a fájdalmat, megelőzd a fertőzést, bár lehet csak gyulladáscsökkentő? S persze ha nem vigyázol az adagokkal még álmos is lehetsz vagy könnyedén guggolhatsz a folyó felett összeugró gyomorral. De az idő és a társaság könnyedén elhozhatja a várva várt nyugalmat, pillanatnyi békét.
Utat a gyógyulás felé.
A percek lassan, ólomlábakon állnak össze órákká, de Zirni tényleg nem érkezik, nem látni fénykört vagy –sugarat, semmit, ami arra utalna ide-, megtalált volna titeket. Ellenben a barlang levegőjének hőmérséklete állandónak, hűvösnek tűnik, ahogyan kellően párás is. A ruhák ennek okán nem nagyon akarnak száradni, de az biztos, hogy a folyó folyik valahová, talán tényleg érdemes követni.
Mintha egy keskeny párkány lenne is. Nem látszik túl kényelmesnek. De valószínűleg kivezet. Ha követi a folyót.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Július 03. 19:54:39
Corvus Latsonn
A felfedezés öröme... mely magával ragadta az érzékeimet, ahogy újabb és újabb tájakra tévedtem, s egyre magasabbra szította a szenvedélyt, a Ladyvel betelni képtelenül. Még utólag is beleborzongok a friss élmény emlékébe, ahogy elveszek aranyló tekintetében. Most cirógató ujjaim nem olyan rég még bundája titkait fürkészték, lerohanva, meghódítva mindent, mi útjukba került – ahogy az arcomra tapadt pár szőrszál is csak pironkodva mesél, hogy honnan és mi módon érkezett. Úgy vélem, jobb elfogadnom a helyzetet, s az egyszerű választ – rövid ismertségünk során átélt rendhagyó helyzetek és intimitás elegendő volt ahhoz, hogy a kezdeti szikra kettőnk közt futótűzzé váljon. Azon nem esem kétségbe, hogy a Lady nem viszonozza a simogatást – hiszen a tekintete elég beszédes, ahogy megpróbál vele elnyelni – úgy vélem, neki sincs ellenére egy későbbi folytatás... Mely során talán nem ér további sérülés, mint most? Nem tudom, hogy eddig csak túl „elfoglalt” voltam, hogy tudomást vegyek róluk, vagy valóban friss sérülések-e, de bárhogy legyen is, remélem, hogy az okozójukat a minket körbevevő környezetben kellene keresnem, s nem a Lady ujjainak végén...
Az elsősegély csomag keresgélése közben a Lady finom utalására elvigyorodom. /Basic/ Azért téged sem kellett sokat győzködni – hamar beadtad a derekadat – válaszolom kissé rekedtesen, ahogy felidézem a dolgot.
A Lady úgy tűnik,hogy továbbra is jól szórakozik, ahogy próbálom legalább valamilyen szinten megismerni kapcsolatunk esetleg rám nézve veszélyes oldalát. A tűnődése nem kecsegtet túl sok jóval – de a válasza megkönnyebbülést hoz, annak ellenére, hogy ismét nem pont arról beszél, ami leginkább érdekelne. /Basic/ Ó, én nem attól tartottam, hogy mit szólna ahhoz Zirni apja, hogy összefutottam a gyerekével, hanem, hogy te milyen társaságba keveredtél egy takaró alatt - válaszolom, de ha jól értettem a Lady szavait, Zirni apjának egy ideje ebbe már nincs beleszólása. Bár az is igaz, hogy ez nem mindig elegendő érv...
Az elsősegély csomag tartalma kiábrándító. Itt van feltehetőleg minden, amire szükségem van, csak használni nem tudom! Igazán lehetne mellette egy apró orvosi robot, vagy valami, ami ha nem is az ellátást, de legalább a szaktanácsadást elvégezné. Udvariasan megkérdezné, hogy mik a tünetek, és megmondaná, hogy mit, és hogyan használjak fel a dobozból. Ennek hiányában legfeljebb szortírozni tudom a dolgokat – egyik oldalra az eszközöket, másik oldalra a gyógyszereket. Szerencsére a Lady nemrég már megküzdött ezzel a problémával, és hathatós segítségével sikerül összeállítani egy kisebb kupac gyógyszert. Úgy döntök, hogy ha valamiből több szemet kapok, akkor is maradok az egy darabnál – elvégre feltételezhető, hogy egy szem egy kisebb adagnak felel meg, s súlyos esetben, vagy nagyobb testtömeg esetén szükséges a több pirula. Meg ha nem hatna, akkor még mindig vehetek be további gyógyszereket. Ahogy egyesével veszem be, és vízzel öblítem le őket, a Lady azon magyarázata, hogy Zirni mégsem erre fog leereszkedni, némi megkönnyebbüléssel jár – bár ügyes kölyöknek tűnt, de a mancsa alapján neki sincs mindig szerencséje. Másik útvonal keresése – már ha létezik, jó opciónak tűnik. A pirulák beszedése utáni várakozás bár eredménytelen a csapat újra egyesítését illetőleg, de arra feltehetőleg jó volt, a gyógyszerek elkezdjék kifejteni hatásukat. Sajnos az idő ebben a barlangban nem oldotta meg a nedves ruhák kérdését – rajtuk legfeljebb az segítene, ha a hőtakaró alá tenném be őket. A pihenő végeztével csak elkezdek felöltözni – ha mást nem, majd rajtam megszáradnak a ruhák. A másik lehetőséget, hogy ezeket is hátizsákban, vagy kézben viszem tovább, szinte azonnal elvetem. A hűvös élményre kissé fintorgok, ahogy a legjobb esetben is nyers ruhák a bőrömhöz tapadnak, majd az ingóságainkat összeszedve megszólalok /Basic/ Itt az ideje a folyót követve elhagyni a barlangunkat! Javaslom, s kérdőn nézek a Ladyre, hogy indulhatunk-e? Ha egyet ért, a folyó melletti párkányon haladva elindulunk a folyásiránnyal megegyező irányba. A párkányon óvatosan lépkedek, mivel a folyóból felcsapó vízpermet feltételezésem szerint vizes-csúszóssá tette a köveket. A tervem az, hogy kiérve ismét letáborozunk, és szemrevételezzük a tájat – merre lehet az a kijárat, melyen Zirni érkezhet..
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Július 14. 18:27:33
Corvus Latsonn
Nem tudsz szabadulni a gondolattól, hogy akármi is történt az előbb, az nem a te választásod volt. Nem mintha ellenvetésed lett volna a dologgal kapcsolatban, de az egész olyan, mintha… mintha, kihasználtak volna! Soha rosszabbat? Ez az egész azonban biztos, hogy sokkal inkább holo-filmre való, mint bármelyik korábbi hasonló pillanat. Az egész jelenet a kezdetektől a kifejletig magában hordozta mindazt, ami képes bárki figyelmét lekötni, aki oly faj tagja amely hasonlóan…
Akárhogyan is történt, bármi is volt az idevezető ösvény, kétségtelenül nem találsz abban a ragyogó szempárban szemernyi kétséget vagy megbánást sem, sőt, valószínűleg a tied is hasonlót sugallhat, de legalábbis sokat sejtető mosolyt mindenképpen csal a bundás nőstény mohó volt ajkaira. Ezekből és más hasonló gondolatokból is csak a fájdalom képes visszarántani, ami lássuk be, percről-percre erősebben érezteti jelenlétét.
A reményid, hogy miképp szerezted az új sérüléseket egyenlőre beláthatatlanok, de ha az emberi fenevadakra gondolsz, akkor nem zárhatod ki, hogy a hátad bizonyos karmok miatt fájdogál, de az bizonyos, hogy a nyelved kidörzsölt érzete nem születhetett másképp, mint… lassú, heves, hosszasan elnyújtott és ki tudja még milyen jelzővel illethető emésztőenzim-csere okán született, ahogy bizonyos tájékon is akadhatnak ehhez hasonló, picit fájdalmasabb érzések.
A válaszodra továbbra is csak egy a ragadozókra jellegzetes mosoly a válasz, amolyan, amíg az áldozat azt hiszi volt beleszólása addig a vadász jól végezte dolgát. A további kérdéseidre is igen jókedvűen – bizonyára érthető okok miatt – ad magyarázatot, többek között arról, hogy esetleg Zirni apja nem lenne boldog attól amit tettél. Ellenben egyetlen másodpercig nem érzed úgy, hogy Mirrutól – legalábbis ezen a téren – tartanod kellene.
/Basic/ Lehet, hogy érdekelné, de az is lehet, hogy nem zavartatná magát. Még azt is el tudom képzelni…
Elhallgat, a tekintete sokkal beszédesebb – egyben kihívással is teli – hogy képzeld el te is, hogy milyen más opció van a fent említetten kívül, amiben te, Őkarmossága és Zirni apja benne lehet. Lehet annyi beleszólása van ennek a bizonyos Kandúrnak, hogy rábólint vagy kimarad. Esetleg egyáltalán nincs beleszólása csak beleegyezhet, de azt sem kizárt, hogy csak addig cincognak az egerek amíg a cica nincs otthon.
Akárhogyan is legyen, a gyógy-csomaggal babrálva rádöbbensz, hogy mit nem adnál némi elsősegély jártasságért, esetleg azért, hogy jobban figyelhettél volna az alapképzésen, de mindez most nem áll rendelkezésedre és nem is jegyeztél meg, szinte semmit és nem suttogja el senki a megfelelő választ a problémáidra. Ellenben érkezik egy kisebb kupac mindenféle, amit a Macskanő válogatott neked össze. Akármi is lehetne, de dönthetsz úgy: elhiszed ezek jók.
Nem vacakolsz sokat, mindegyikből bekapsz egy szemet, esetleg beadod magadnak az injekciót vagy épp feloldható vízben – amiből akad elég – és elfogyasztásra kerülhet. Végezetül, ténykedésen okán, a fájdalom múlni kezd, a sérüléseid másnem mancs által fertőtlenítve lettek és tapasz került rájuk. Talán még itt-ott egy két gyengéd érintés járt a sérült részekre, főleg, a hátadon, ahol frissebbnek tűnt az kellemes-kellemetlen érzés ama bizonyos ténykedés után.
A kölyök merre keres utat jó kérdés, de ti biztos nem arra mentek. Főleg, hogy kell pár óra pihenés a takaró alatt összebújva – esetleg durmolva – mire úgy érzed, hogy nem ólommal bélelték a végtagjaidat. Akármiket kaptál ennyi idő alatt azért nem tettek csodát, de kockáztathatsz! Sőt, a Lady korgó gyomra akár ok is lehet indulásra vagy maradásra, attól függően mit szeretnél. Ő ugyanis úgy szuszog, mint aki épp az igazak álmát alussza…
Eközben látható, hogy a ruhák bizony nem adták meg magukat a szárazságnak, mindegy milyen szenvedélyes tűz lobogott a közelükben. Megteheted, hogy kibújsz és pillanatok alatt vacogva-libabőrösen sietve felöltözöl, és ugyanerre bíztathatod útitársadat is. Nem úgy tűnik, mint akinek hangulata van a vizes bőrökbe bújni: ezt le tudod olvasni a gesztusaiból, hiszen elég egyértelműen repül az arcodba mindkét darab (de az egyik mindenképp).
/Basic/ Azért ne keseredj el, ha nem jutunk ki egyhamar.
Bíztat, majd nyújtózik egy nagyot, amitől lehet liftezik a gyomrod, a vérnyomásod és/vagy a tekinteted. Aztán elégedetten mormog, míg végül látványosan megmozgatja a testét, mint egy felkészítve azt a következő órák kihívásaira. Akármennyi idő is telt el, ha kiadod a parancsot, csak kicsit tartana vissza, csak apró pislogással csábítana a takaró alá, de adott esetben hamar enged a követelőző siettetésnek is.
A feltételezésed helyes. A kő nedves és mint ilyen nem ragaszkodik hozzátok, de némi izommunka árán elkerülhető, hogy idő előtt újabb fürdőélménnyel gazdagodnál-tok. Az biztos, hogy nem egy bokakímélő dolog ez a helyenként oldalazva haladás az ismeretlen felé, ráadásul mintha az egész dolog enyhén lejtene is, ami egy olyan magas hegynél, mint amilyennek ez tűnt, ki tudja, hogy mit is jelent!
A terveiddel ellentétben a kijutás még órák múlva sem történik meg, sőt, egyre hangosabb morajlás arra enged következtetni, hogy a hatalmas víztömeg egy gyorsabb haladási formát választott… hogy eljusson valahova. Egy dolog az, hogy a robajlás nem túl hangos, de az egy egészen másik, hogy nem úgy tűnik van más út, mint a visszafelé vagy a lefelé, amely ki tudja hova vezet. Annyit tudsz, hogy előbb-utóbb, mindenképp felszínt ér, a kérdés csak az:
mi van addig?
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Július 21. 20:59:20
Corvus Latsonn
A ladyt cirógatva megvizsgálom a makacs gondolatot – tényleg kihasználtak? Lélekben hamar megvonom a vállamat – nézőpont kérdése, de amíg én is élvezetet találok benne, kit érdekel? Ahogy a Lady mosolya is azt sugallja, hogy őt ugyan nem! Ennél rosszabbul soha ne járjak! Hiszen volt már szerencsém megtapasztalni, milyen az, amikor tényleg úgy érzem, hogy én kitettem magamért, és cserébe nem kapok semmit. Nem úgy mint most, mert panaszra legfeljebb a hátam miatt lehetne okom, s talán a nyelvem miatt. Ez utóbbiról viszont konkrét elképzelésem is van, hogy mi okozhatta – s a válasz a lady igéző ajkai mögött lakozik. Akkor s ott jól esett, de most azért van némi böjtje. A válasza Zirni apjával kapcsolatban szóban bár semmitmondó, de a tekintete sokkal beszédesebb. /Basic/ Oh – egyedül nem tudja kielégíteni az étvágyadat? - kalandozik el a kezem futólag az öle felé, célzásként. /Basic/ Szerencsére én tudok osztozkodni – teszem még hozzá.
A gyógyszerekkel nem szerencsétlenkedek sokat – egyedül az injekciót tartogatom utoljára – ugyanis azon vacilálok, hogy most használjam-e el, vagy tartogassam, mert baj esetén sokkal könnyebb beadni valakinek, mint egy tablettát. De végül győz a lady filozófiája, és inkább a jelenlegi gondjaimmal foglalkozom – beadom magamnak. A Lady segítségét egy hálás mosollyal jutalmazom, pláne, hogy lassacskán enyhül a fájdalom. A pihenés a gyermekkor plüssel alvós korszakát idézi, bár az is igaz, hogy régebben teljesen más jellegű vonzalommal bújtam oda. Ennek ellenére ugyanolyan könnyedén sikerül elaludni, félig bundába temetett arccal. Az ébredés előbb utolér, mint a Ladyt, aki még békésen alszik mellettem. Most már azért sokkal jobban érzem magam, s azon gondolkozom, hogyan is tovább, mikor megkordul a Lady gyomra. Ez szinte azonnal felveti azt a célt, hogy előbb kellene azért kiérnünk a barlangból, mint hogy végleg elfogyjon az élelmiszer tartalékunk.
Kis idő múlva megpróbálkozok lábra állni, és a ruháimmal is próbát teszek – de sajnos be kell látnom, hogy velük nincs szerencsém – ahogy a Lady sem túl elégedett a saját falatnyi darabjaival. Vigyorogva emelem le az arcomról a kritikaként hozzám vágott darabokat, hogy majd a hátizsákba tegyem őket. A Lady megjegyzésére már éppen válaszolnék, felhívva a figyelmét arra, hogy itt elég kevés az élelem hosszabb távra, de aztán az elém táruló látványra bennragad a szó. /Basic/ Ki fogom bírni valahogy – mosolyodom el cinkosan, aztán elcsomagolom a Lady tenyérnyi ruhadarabjait, miközben szemérmetlenül legeltetem tulajdonosukon a szememet. /Basic/ Mehetünk? Így akarsz jönni? ::) - teszem fel a kérdést, mert számomra igencsak szokatlan az, hogy valaki ruha nélkül induljon el túrázni. A pislantása a takaró fele kissé megtöri a lendületemet – szólnia sem kell, biztos vagyok benne, hogy mire is gondol. Végül is, ha picit később indulunk, abba sem halunk bele... /Basic/ Cicakarmolást szőrivel? - villantok rá egy mosolyt, és a hátizsákot hátra hagyva engedek a csábításnak, ezúttal ráérősebben téve kirándulást az érzékiség birodalmába.
A haladás a folyó partján nem egyszerű – s a parton maradás minden más gondolatot száműz szinte az ember fejéből. A terepviszonyok sem nekem kedveznek – bele sem merek gondolni, hogy milyen érzés lesz, ha elmúlik a fájdalomcsillapító hatása. Azért egy idő múlva feltűnik – mintha lassan lefele tartanánk. Ezt szomorúan veszem tudomásul, mert annak jobban örültem volna, ha nyílegyenesen vezet az út a hegy oldaláig, ahonnan békésen csordogál tovább a folyó. Ám nem hogy nem egyenesen a hegyoldal fele tartunk, hanem valahonnan elölről egyre erősödő morajlást hallok... A ladyt meg sem kérdezem, ő szerintem már sokkal régebb óta hallja a problémát. Túl sok mindenre nem tudok gondolni, ami viszont az eszembe jut, annak nem igazán örülök <Vízesés!> A hang forrásához közeledve egyre inkább az foglalkoztat, hogy ha a feltételezésem igaz, hogy jutunk le mellette? Mert a jelenlegi felszerelést sajnos nem erre tervezték. Jobb híján erősen bízom benne, hogy ha meglátjuk, hogy milyen nehézséggel kell megküzdeni valami csak az eszünkbe jut azon kívül, hogy forduljunk vissza...
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Július 26. 19:12:09
Corvus Latsonn
Az elkalandozó kezet elhessentik, amolyan vagy tedd meg vagy ne is közelíts! Nem fájdalmas, csak tán meglepő lehet a mozdulat, nem biztos, hogy a történtek után számítottál ilyesmire. A következő szavaiddal egy mosolyt csalsz azokra a rabul ejtő ajkakra – bármi és bárhogyan is rejtőzzön mögötte.
Ahogyan a gondolataid mögött is vélhetően van valami, de a váratlan fordulatokkal teli úton talált szenvedély számára a hezitálásod a bizonytalanságot vagy éppen a bizalom hiányát is sugallhatja, így ha túl sokat vártál, lehet, hogy egy mancs segített magadba döfni azt a tűt, amellyel hirtelen nem tudtál mit kezdeni.
A pihentető alvást – talán némi forró álmot – követően – és persze nem kizárt kellően fickósan – egy békés arc, lehunyt pillák és enyhe szuszogás a jutalmad. Eleddig nem láthattad még a macskanő ezen arcát, így olyan… ártatlan! Teljességgel más, mint amikor ébren van és az egész lénye a ragadozókra jellemzően izgalmas-óvatosságra intő.
Az utolsó hang egy dorombolás. Hm. Nem, ez biztos nem az! igen, ez az éhség hangja és a fejadagok kettő felé osztva igen szűkössé válik. Ami azt illeti talán ha egy-két napig elengedő mindaz ami most rendelkezésetekre áll. Az efféle leltár végeredménye nem igazán tett boldoggá, de mit ad ég, a ruháiddal tett próba sem okoz több örömet.
Továbbra is nedves és inkább tapad és hőt von el, mint érdemben véd és melegséggel tölt el. Ez utóbbihoz amúgy is sokkal kellemesebb módon is hozzájuthatsz. Két nőies darabon túl – amit pillanatok alatt eltüntetsz – rá kell döbbenned, hogy többféle éhség létezik. Ismerted már őket, de nem ennyire intenzíven…
Alapvetően a bunda tökéletesen elfed mindent amit el kell, de mindent sejtet és felidéztet. Könnyen elképzelhető, hogy a leplezetlen bambulás a nyújtózó nőstény felé vérkeringésbeli problémákat okoz, esetleg nehézkessé teheti a természet hívására történő válaszadást.
/Basic/ Gondoltam arra is, hogy a hátadra vehetnél!
Pillog ártatlanul oly dorombolás közepette, amely okán talán tényleg megfontolod a felvetését. Mindenesetre az a bizonyos pillantás, a csípőjének kecses ringó mozdulatai… az, hogy ő tűnik el előbb a termo-takaró alatt az nem kérdés, sokkal inkább foglalkoztathat a gondolat, hogy amikor felemeled mivel „kell” szembesülnöd!
Ki tudja mennyi idővel később, amikor a korábbi szenvedély nyomai nehezítik a haladásodat nem csak az izomláz, de más fájdalmak által, rádöbbensz, hogy ez az ösvény igencsak kiszívja az embert… egy egészen más módon. Mi tagadás lehet, hogy többször meg kell pihennetek, mert a csúszós felület nem egy életbiztosítás.
Az út iránya mi tagadás nem tölt el örömmel, de ezek a rohanó víztömegek már csak azért sem folynak felfelé, hogy a mynock szívná ki minden energiájukat, így azt követve sajnos egyre mélyebbre hatolsz-hatoltok a barlangban a kívánt irány ellenében. S mindez még nem lenne elég, itt ez a dübörgés probléma is…
Odaérve bizony minden gyanúd beigazolódik, egy kisebb, talán négy-öt méter magas vízesés mellett kell levegőért fújtatnod az egyre csúszósabb előrejutást követően. Egy dolog biztos már első látásra is: nincs mellette. Egyenesen lefelé van, vagy visszafelé, ha úgy döntenél, hogy nem tetszik a lefelé ötlete.
/Basic/ Nem tűnik túl mélynek! – kiáltanak, látod a cicatekintetet, ahogy fürkészi a mélységet – Úgy vélem a világítórúd most segítségünkre lehet! – tanakodik, de a terv még formálódik a csinos buksijában
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Július 30. 19:18:37
Corvus Latsonn
Úgy tűnik, hogy a Lady a határozottságot kedveli – az óvatoskodást, hezitálást nem annyira. Ezen nem esem kétségbe – hiszen a helyzetet szinte azonnal egy mosollyal feledteti. Ám ez a fajta „türelmetlensége” az injekciónál is megmutatkozik, amikor azon gondolkozom, hogy talán később nagyobb szükség lehet rá, vagy akár életet is menthet – azt veszem észre, hogy ő eldöntötte a kérdést, és beadta a szert. A szúrásra picit elfintorodom, s a tetthelyre pillantok. /Basic/ Azon gondolkoztam, hogy az injekciókat talán későbbre kellene tartogatni, mert baj esetén ezek hatnak a leggyorsabban, és ezt a legkönnyebb beadni egy ájultnak – de most már mindegy – teszem hozzá, s enyhén megmasszírozom a szúrás helyét.
Az ébredésnél a Lady másik arca – talán belsőbb énje? fogad – ha csak ennyit ismernék belőle, biztos nehezen hinném el, hogy mennyire impulzív tud lenni. Nem akarom felébreszteni, hanem csendben gyönyörködöm benne – mivel az ébredés biztos száműzné ezt az ideiglenes ártatlanságot - mely feltehetőleg arról mesél, hogy jól, s talán biztonságban érzi magát mellettem. A gondolat kellemes érzéssel tölt el, és mosolyt csal a vonásaimra. Soha rosszabbat!
Azért a Lady korgó gyomra figyelmeztetés – nem ártana minél előbb elérnünk a felszínt – mert pár nap múlva étel hiányában már csak egymással tudnánk betelni. Vagy mégsem? Az ébredés után nyújtózó, és magát kellető lady egzotikuma továbbra sem múlik, sőt, mintha az általa nyújtott örömökbe kóstolás után most még határozottabban vágynék a meghódítására. A tekintetem és eléggé rosszul fedő ruházatom feltehetőleg már rég elárulta, hogy még szándékomban áll indulás előtt újra felidézni a pár órával ezelőtti szenvedélyes pillanatokat. A felvetésére, hogy a hátamra vegyem, felnevetek. /Basic/ Ha elájulsz, lehet még benne részed! - válaszolom
A folyó partján botorkálás közben van azért időm, hogy fizikai állapotomat felmérve levonjam a következtetést – a Lady feltehetőleg fajtájából adódólag jobb fizikai teljesítő képességgel rendelkezik mint én, s bár élvezetesen tudjuk eltölteni együtt az időt – nekem több idő kell a regenerációhoz – mivel a fiziológiai különbségek számomra kisebb-nagyobb sérülésekhez vezetnek. Így nem is haladunk olyan ütemben, mint ahogy elképzeltem – mivel meg-meg állva pihenőt kérek egy-egy szakasz teljesítése után.
A lefele tartó víztömeget és felszálló permetet megpillantva felsóhajtok. Egy hajtómű dübörgésének jobban örültem volna, de egy barlangi folyó mellett ez sokkal valószínűbb volt. Szinte azonnal megint bőrig ázok, miközben letekintek, de a látvány nem tölt el lelkesedéssel. Még egy zuhanás... /Basic/ Üdvözöllek a világomban! Tudsz úszni? - kiáltom túl a lezúduló víz hangját. A világító rúdra megrázom a fejem /Basic/ Vissza nem megyek érte Zirnihez! Használjuk a mennyezeti foszforeszkáló izét! - lépek hátrébb, s a tervem az, hogy a mennyezeten található foszforeszkáló réteget a lándzsaszerűséggel egy darabon lekaparom, majd ledobom a vízesésbe – talán többet látunk abból, hogy hova is kéne lejutnunk. Ha tényleg látom az alját, de semmiféle fogódzkodót, akkor a szokott módon küzdöm le az akadályt – a peremről leugorva... Amennyiben a Lady saját bevallása szerint nem tud úszni, akkor ténylegesen felvetem neki, hogy üljön a hátamra, és kapaszkodjon - de ne fojtson meg.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Augusztus 07. 20:24:52
Corvus Latsonn
A csendes durmolás szépségei. Amennyire egy fluoreszkálóan sötét és egy sietősebb folyó, de leginkább a levegő állandó magas páratartalmától függően meglehetősen nyirkos alagútszerű hely az lehet. Mindenesetre azért lássuk be, akadhatnak is szépségek, mindjárt legalább két, azaz kettő fajta. Az egyik odafentről lóg végeláthatatlan hosszában kísérteties fénybe vonva mindent, míg a másik egy szimpla bundás bestia, mely épp oly békés, mint egy alvó cicakölyök.
/Basic/ Ezért vágtál olyan erőlködő képet? Úgy tűnt inkább emésztési gondjaid vannak – jegyzi meg szelíden, oly kedvességgel és együttérzéssel, hogy az már szinte gyanús – Egy apró szúrás volt, az a hatalmas izé a válladon mi épp most ereszkedett rá, no, szerintem az sokkal nagyobbat fog – jegyzi meg mintegy mellékesen, majd kíváncsian néz a jelzett irányba.
A korgó gyomor olyan, ami képes hosszútávon gondolkodó lényeket annak szűkében meglehetősen bosszantani. Ilyen a helyzet most is, amikor rádöbbensz, hogy a készletek bizony végesek, és ez a dolog hamarabb érkezik el, mint azt sem szeretnéd. No persze van az a másik fajta éhség, de lássuk be, hogy azzal kevésbé lehet jól lakni, mint akár néhány ócska és darabos táprúddal. Azonban kit érdekelnek ilyen apróságok, amikor annál sokkal édesebb érzések keringhetnek benned.
Azután.
/Basic/ Nem tudom eldönteni, hogy az erőnléted nem felel meg vagy a hozzáállásodban szenvedett ki a hős lovag
Kuncogása még hosszan csenghet vissza a füledben – és a járatban – míg végül a botorkálás már minden erőt és figyelmet lekötött nem hagyva helyt semmi ég egy adta másnak. Kivéve talán bizonyos dolgokat, olyan apróságokat, mint a fájdalom: ami fakadhat sérülésekből – régiekből és frissebbekből egyaránt – vagy éppen a szükséges energia híján csak úgy általánosan vagy éppen a korábbi rosszalkodás utóhatásaként, melyhez némi álmosság is vegyülhet.
Néhány pihenő nem sok, de az sem segített után már ott álltok mindketten az alázúduló víztömeg felett. Mi tagadás lehetne rosszabb is, de azért a jó hír az, hogy mintha látni vélnéd az alját. Vagy mifene az ott lent, ami mintha a fenék érzetét keltené. Úgy tűnik, hogy a két választás közül a lefelé vezető talán nem a rosszabbik, lehetséges, hogy csak a kisebbik rossz lenne. Akárhogyan is legyen, Őkarmossága aprókat szniffeg a levegőbe, mintha valami után kutatni akarna.
/Basic/ Ha tudtam volna, hogy ilyen gazdag vagy, előbb csavarom el a fejed – somolyog, majd beleegyező bólintás után – de azért reméltem egy világítórúdra telik – csalódottnak tűnik, ki tudja mennyire
Aztán a ténykedéshez nem asszisztál, ellenben kíváncsian figyel. Mire a lándzsaszerűséggel megpiszkálod a mennyezet egy kékes-zöldes vagy milyen színben halványan lüktető darabját, már ott áll melletted. A ténykedésed és a helyzet okán azt sikerül elérned, hogy egy kisebb darab ilyen micsoda a kezedbe kerül, bár mi tagadás kellett hozzá Mirru mancsa is, aki idejében megmentette a bio-világítórudat a sietős folyócska mohón nagy felszíne elől.
A zsákmányt csak akkor és nem máskor ejti le, amikor magad is látod a végeredményt, ami igen rövid időn belül elég megnyugtatónak tetszik, főleg ha még számoltad a másodperceket is. Úgy tűnik ezzel nem voltál egyedül, mert amikor elkezdesz körülpillogni, hogy miképp is juss le, hirtelen nagyon könnyűnek érzed magad. Mi tagadás találkoztál már ezzel az érzéssel akkor, amikor az egész mély-sötét kaland elindult. Aztán egyszer megint, de most, így harmadjára sem érzed úgy, hozzászoktál volna.
Szinte még a felszínre sem kapálóztál, egy elnyújtott „Íííííí…” kiáltással nem sokkal melletted csapódnak be elemi erővel, hogy aztán szépen rázúdítsanak a fejedre még egy adag nem kívánt vizet, amiből lehet néhány korttyal beljebb is leszel. Idelent ráérősebben haladgat a friss és tisztának tűnő folyamocska, mely egészen addig sodor titeket, míg egy kőperem elég csábítónak nem tűnik, hogy megkapaszkodjatok benne. Ez még úgy tűnik nem minden, mert a hosszú fény-füzéren akad egy aprócska lyuk, egy fekete folt.
/Basic/ Köteled van? – zavarhat meg e kérdés merengésedben
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Augusztus 12. 21:17:14
Corvus Latsonn
A Lady kedvessége megérint, ahogy elkezdi elemezni az arckifejezésemet, de amellett, hogy jól esik, úgy érzem, hogy itt valami készül, csak nem tudom, hogy mi... Egész addig, amíg holmi harapós izéről nem tesz említést a vállamon. Ekkor áll össze a kép - ugratni akar, rá akar szedni. /Basic/ Hát persze... - mosolyodom el, de azért óvatosan vetek egy pillantást a vállamra. Elvégre nem hiszem, hogy bármit is megpihent volna rajta, másrészt pedig azt már megtanultam – ha mégis van rajta valami, akkor veszélyes kapkodni.
A táprudak egyre fogyatkozó száma némi aggodalommal tölt el – szívesebben számolgatnám őket egy tábortűz mellett húst sütögetve, mint vésztartalékot, s nem mint az egyetlen élelemforrást. Hiába, úgy tűnik, hogy telhetetlen vagyok. Ha nem találkoztam volna a Ladyvel és Zirnivel, most ugyan kissé távolabbinak tűnne a fogyó élelem problémája, de egyedül biztos, hogy jóval elveszettebbnek érezném magam. Már ha egyáltalán még érezném magam valahogy... <Szerencsés vagyok> – könyvelem el magamban a Ladyre nézve.
Azon megállapítására, hogy vannak hiányosságaim – akár a viselkedésemben, akár az erőnlétemben, széttárom a karom, mintegy jelezve – senki sem lehet tökéletes. Szerencsére ezt ő sem tartja súlyos hibának, s kis idővel később ki is derül, hogy elsősorban fizikai teljesítő képességem határait feszegetjük. Lassan semmi más nem marad, mint a makacs küzdelem a járatban, s a fájdalomcsillapítókon is átsajgó sérülések. Csak egy irány, egy cél maradt – előre – hiszen vissza nem fordulhatunk. A kényszerű pihenőkre szükségem van – de minden egyes megállás után egyre nehezebb újra elindulni – de végül hamarabb érjük el a morajló hang forrását, mint hogy újabb több órás szünetet kelljen beiktatnom. Az alázúduló vizet nézve úgy érzem – ezen nem fogok tudni lemászni. A lehetőségeink mérlegelése közben feltűnik, hogy a Lady kissé szokatlan módon barátkozik a helyzettel. De a vizsgálódása eredménytelen lehetett, mivel tapasztalatait nem osztotta meg velem. /Basic/ Az utastársaim választottak meg ennek a bolygónak a kormányzójává – pontosítom a helyzetet –S mivel szegényes volt a felszereltség, csak egy világítórúdra tellett. Mellesleg Zirninek sokkal nagyobb szüksége lehet rá. ::)
A leváló foszforeszkáló? mennyezet darabját végül a Lady kapja el, megakadályozván, hogy idő előtt a habok martalékává váljon. /Basic/ Ügyes! - dicsérem meg érte
A lezúduló víz partján állva figyelem, ahogy pörögve-bukdácsolva távolodik tőlünk rögtönzött lámpásunk, mutatva az utat – pontosabban annak hiányát. Utazása szerencsére hamar véget ér – mintegy jelezve, hogy a Lady jól gondolta – nem túl nagy a szintkülönbség. Persze nem is kicsi – főleg, hogy a leereszkedés nem tűnik kivitelezhetőnek. A Lady is erre a következtetésre juthatott, mert vagy lelökött, vagy megcsúszhattam – de az tény, hogy túlságosan is gyors iramban kezdem el áthidalni a fenékhez vezető távolságot. Próbálok ugyan szépíteni kicsit, hogy lehetőleg azért ne hasast ugorjak, de a rövidke táv miatt ez nem biztos, hogy sikerül.
A becsapódás ha lehet ezt mondani, az eddigi legkellemesebb módon történt – újabb komoly sérülés nélkül sikerült átvészelnem. A vízbe érve újra a felszín fele veszem az irányt, hogy utána nagy kortyokban nyeljem a levegőt, s az érkező Ladynek hála a vizet... Ez utóbbi bár levon a helyzet szépségéből, még így is jól jártam, mivel nem rám érkezett, hanem mellém. Bár a hűs víz borogatás sajgó sebeimre, ezt a mennyiséget azért túlzásnak érzem. A tovahömpölygő folyóval itt már nem kell küzdeni – kissé megszelídülve sodor minket messzebb a zúgótól. Ez ugyan nincs ellenemre, de ezért figyelem a partot, hogy hol is tudnánk minél előbb felhagyni a fürdőzéssel. Figyelembe véve az egészségi állapotomat, vagyis inkább annak hiányát, nem tűnik tanácsosnak hosszú ideig lubickolni a vízben. Egy szimpatikus kőperemben kapaszkodunk meg, s én jobbára azzal vagyok elfoglalva, hogy is akarok innen majd kikászálódni, mikor a Lady kérdése utolér /Basic/ Kötelem? – kérdezek vissza, s megpróbálok a partra jutni. /Basic/ Nincs – nyögöm – de egy ideje már akartam egyet... válaszolom, s ha sikerült a partra jutnom, a hátizsákot leoldva, a hátamra gördülve próbálom kissé összeszedni magam.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Augusztus 16. 17:39:19
Corvus Latsonn
Az óvatos pillantást már csak az örömteli kuncogás kísérte, melyet ki tudja milyen mozdulattal vagy szavakkal illethettél, ha úgy tartotta kedved. Igen, valóban ugrattak és semmi kétség, picit bele is szaladtál a szelíden felépített csapdába, más szóval mondva, bizony rá lettél szedve. Azonban megnyugodhattál, semmi sem volt ott, de még csak máshol – ami előfordulhatott volna – illetve megtanultad már, hogy kapkodni csak zuhanás… nem, akkor sem túl jó ötlet.
Az étkezés problémája nem hagy nyugodni. A ’kész’étel fogyóban, a ’friss’ kígyóhús, mintha kezdene olyan szagot eregetni, mint egy kosos háziállat egyheti kóborlás után – ki tudja miben fetrengett ez idő alatt – és a folyó sem úgy tűnik, hogy pikkelyes lényekkel kényeztetne, melyek ehető mivolta már csak látszatában hasonlít az általad ismertekre. Szóval van min törni a fejed, míg kapaszkodsz, többek közt a kevesebb a több és más efféle dolgon…
Szerencsés. Voltál, vagy és leszel. Leszel? Idővel, mint mindig… Az is kiderül majd.
Ami azt illeti az ugrás/lökés/csúszás előtt a bokád megint úgy döntött, hogy nehezebben engedelmeskedik neked, mely egyre ijesztőbben hathat, hiszen érezhetően valami komolyabb gond lehet – vagy kevesellte a pihenésre fordított időt, hiába foglalkoztál vele egyre többet és többet a haladás rovására. Sőt, a zúgónál már tudod, hogy meghaladná a képességeidet az, hogy bizonyossággal tudj úgy támaszkodni rajta, hogy az ne fenyegessen leeséssel.
Nem is fenyegetett. Mielőtt megértenéd mi történt, Már felfelé rúgtad magad… Levegőért.
Később, már kapaszkodva a kőperemre és esetleg követve a kíváncsi macskanő pillantást – felfedezve ugyanazon fekete foltot – a kérdés, vagyis inkább a kérés – már-már határozott utasítás – sem érhet váratlanul, még talán te magad is gondoltál effélére. Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy ki mennyit is tud hozzátenni ehhez a művelethez, de a tények attól még nem változtatnak azon, hogy ez a pillanat leginkább a tied lehet: sőt, az is.
/Basic/ Semmi gond, jó lesz az öved, ama fura hátizsákod – utal a saját kezűleg készítettre – meg mondjuk valamelyik vagy mindegyik ruha-felsődre vagy inkább az összesre – sorolja, hogy mi mindenre lenne szüksége – No meg arra a Lándzsa utánzatra
Zirninek mire lehet szüksége, na az pontosan olyasmi, ami most nem kerül megvitatásra, de helyette még látni a lassan tova úszó egyre fakulón fluoreszkáló növénykét, amint az ár magával ragadva felszínén cipeli azt, de lassan olvadnak össze, mintha mindig is összetartoztak volna. Ilyen fényben tüntetve fel a dolgokat, az korábbi leérkezésed volt talán eddigi – a bolygón töltött idő alatti – zuhanásaid legfinomabb formája.
Mindenféle nyelésen túl, ügyesen vagy inkább szerencsésen elkerülve, hogy újra fizikai kontaktusba kerülj Őkarmosságával – ami talán most azért helyén való dolog volt – a korábban újra kínzónak tűnő fájdalmat enyhítheti a hűvös, mit olyan? a hideg víz. Könnyen kaphatja magát az ember azon, hogy olyan reflexek lépnek működésbe, aminek már jó ideje az ég egy adta világon de semmi haszna nincs. Nem is értékeled, sőt, az effajta rideg ölelést nem is kedvelted meg ezúttal sem.
/Basic/ Jobban is akarhattad volna – jegyzik meg a kötél utáni vágyadat
Alapvetően a kievickélés igen nehéz művelet, kellően zsibbasztóan fárasztó volt és ennek fejében a kőperem szó szerint egy perem, így leülni sincs hely, nem hogy elfeküdni, de állni is elég kényelmetlen. Mindazonáltal talán rövidtávon jobb, mint a pimaszul hideg vízben taposni, ami idővel minden hőtartaléktól megfosztott volna egészen a fekete világig és azon is túl. Lássuk be, hogy a további nedves lehetőség is elég problémás, és ezt hallhatóan már a bundás nőstény is megértette.
/Basic/ No, most (is) megmutathatod milyen kemény vagy! – pillog kihívóan
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Szeptember 02. 18:09:57
Corvus Latsonn
Az ugratást nem veszem a szívemre – amikor látom, hogy mi a helyzet, csak elmosolyodom rajta.
Cafatka pontos természetét nem ismerem, de erős a gyanúm, hogy kezd túlságosan is korosodni az állagához képest. Ezzel új rangot szerzett a táplálékláncban – a vésztartalék vésztartaléka büszke cím tulajdonosa lett, mert egyre kisebb a hajlandóságom, hogy bármiféle formában bele kóstoljak – ahogy egyre inkább Huttcsemegére kezd hasonlítani. Azért még nem dobom el – mivel még nem döntöttem el, hogy legrosszabb esetben éhen vagy ételmérgezésbe halnék-e inkább bele.
De aztán bokám felvet egy új lehetőséget is – zúzódást, szalagszakadást, esetleg csontrepedést. S ezek az opciók mind-mind határozottabb fenyegetés jelentenek mint az éhenhalás. Nem tudom, hogy meddig kellene bírnom még, de hamarosan valamiféle botot, vagy lábra szerelt merevítőt-járókeretet kell készítenem, ha nem akarok lemondani a további utazásról. Már csak az a kérdés, hogy jutok le ilyen bokával a zúgón – de nem kell sokáig törnöm rajta a fejem, mivel a Lady kéretlenül is gyors választ kínált. Meg fürdőt...
Bár a bokám szerint a víz jót tesz, a szervezetem többi része más véleményen lehet, mert didergéssel jelzi, hogy ideje volna meghódítani a szárazabb peremet. Igazából a perem némi csalódást okoz – egyrészt, mert játssza a nehezen megközelíthetőt, másrészt pedig keskeny. Ennek következtében igencsak munkás kikapaszkodni a vízből, és ráállni. A helyzetünkben ismerős vonulatot sikerül felfedeznem, mivel nem oly rég szintén egy peremen próbáltam a Ladyhez és a sziklafalhoz simulni. De most legalább nem a pánik, hanem lúdbőrözés és esetleg vacogás fog el. Így a peremen állva és diszkréten csöpögve hamar tudatosul bennem, hogy lassan illene komolyan megfáznom, ha nem szárítkozok meg hamarosan. Amire itt nem sok esélyem van. Azért a Ladynek vannak ötletei – bár a perem szélességét figyelembe véve vannak kétségeim a kivitelezhetőséggel kapcsolatban. De a felvetést azért nem hagyom szó nélkül /Basic/ Tömbbé fagyva nem lesz nehéz... - válaszolom neki vigyorogva. A Lady tekintetét követve a fekete foltot nézegetve eltart egy darabig, amíg rájövök, hogy mit is láthatok – valamiféle kiutat... Aztán a Lady elkezdi sorolni, hogy mi mindenre lenne szükség, miután megtudta, hogy kötelünk – az nincs. /Basic/ Szóval bármi, amit össze lehet csomózni – foglalom össze a lista alapján. A cipőmet viszont semmi áron nem adom – határozom el. Így sem vagyok túl gyors mozgású, hát még ha a talpam is megsérül. Aztán fentről lefele haladva elkezdem lerángatni magamról a megkívánt ruhadarabokat, és egyiket a másikhoz csomózom, majd a Lady kezébe adom megőrzésre. A hátizsákot rögzítem az egyik végén, s próbálom meg hozzácsomózni a pólóhoz. A tarkabarka kötél másik végén kerül sor a lándzsaszerűségre, de érezhetően elbizonytalanodok. /Basic/ És ezt ide gondoltad? -Kérdezem kíváncsian, s jobb ötlet híján a rúd közepére próbálom meg rákötözni a ruhadarabjaimból hevenyészett kötelet.Amint végeztem vele, a lándzsát próbálgatva nézem a sötétlő célt, ameddig el kellene tudnom dobni. /Basic/ Akkor próbáljuk meg! - javaslom, s még egyszer a Ladyre pillantok – hogy fogja-e a kötél végén pihenő hátizsákot. Elvégre ha elvétem a dobást, jó lenne, ha vissza tudnánk húzni mindent, hogy újra megpróbáljam. Amennyiben minden rendben van, s ellenjavaslat sem érkezik, egy nekiveselkedés után elhajítom a lándzsát – feltéve, hogy nem pont a saját fejünk fölé kéne dobni – mert ha visszahullik, nem tudnánk elugrani.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Szeptember 13. 19:56:08
Corvis Latsonn
A korábbi pillanatok – melyben először simulhattál össze a legpuhább dologgal az Univerzumban – idéződnek fel a peremen álldogálva, mely mozdulatok leginkább egy igen ittas egyed talpon maradásáért folytatott harcra emlékeztethet. Végül valahogyan sikerül közös erővel egy oly módot találni, ami igazán biztos útnak tűnik a víztől való távolmaradásban. Ez a kölcsönös sziklafalnak vetett hát és szélesre tárt karokban tűnik a legstabilabbnak, főleg, hogy a mancs és kéz ujjai összefonódnak. Egyedül az a vacak hátizsák ad némi fejtörést, de végül a súlypont megőrzése lett egyetlen feladata.
No. Innen szép nyerni.
/Basic/ Végül is… szeretem a jégkrémet – pillant rád megtestesült ártatlansággal, majd kislányos bólintását követően hangot is ad egyetértésének – Igen, de azért ne hidd, hogy bármit képes lennél – susogja pajzán piszkálódással – elég lesz az, amit kértem.
Amely művelet nem kevés kihívással szolgál. Ez bizony olyan feladat, ami kettőtök együttes erejét veszi igénybe, mi tagadás így is igen veszélyes mutatvány. Persze csak akkor, ha nem akartok újra a csábító hullámok között pancsolni. Így neked kell óvatosan kihalászni dolgokat, míg a társad (?) megtart és egyenként valami kötélfélét alkotsz.
/Basic/ Valld be, hogy megúsznád a további evickélést és tetszik, hogy felfedeztem neked egy sötét mélységet, amit bátran felfedezhetsz! – búgja érzékien, ami lehet elég egy újabb fürdéshez, de legalábbis kellő kihívást adott esetben az egyensúlyod megőrzésében
A nehézkes – dülöngéléssel más esetlen mozdulattal tarkított – kötözés végén már csak egy dolog vár. A lándzsát úgy eldobni, hogy az érdemben lehetővé tegye mindkettőtök tovább, ez esetben feljebb jutását. Ebben máris akad egy apróbb probléma, ez pedig a lendületé. Nem nagyon tudsz ilyet venni, mi tagadás elég drágán mérik, így az első dobás annyira ügyetlen, hogy legalább fél percbe telik mire megérted, hogy a mellőled érkező fura hangok a fulladozás határát súroló nevetésé.
Természetesen a Karma az egy… szóval Őkarmossága majdnem ázott-cica lett, de még időben mart bele karmaival a sziklafalba, hogy elkerülje azt.
Így utólag belegondolva elég bátor dolog volt a ruháidat Lady Mirru mancsaiba helyezni megőrzésre, de mivel azok nem úsztak lefelé a folyón, nyugodtabban vetted le az utolsót is, hogy kötelet-szerűséget csomózz belőlük. Node! a második dobásod, no az valami frenetikus, elismerő hümmögéssel értékelt fajta. Magad is úgy vélheted, hogy ennél pontosabban ilyen körülmények között senki nem dobhatta volna. Megrángatod picit, de úgy tűnik, hogy a dolog működik, kitart addig amíg szükség lesz rá.
/Basic/ Ehem. Valahogy így – gondolta
Az elkövetkező percek arról szólnak, hogy milyen udvarias is vagy és előre engeded a macskanőt, aki persze nem átalkodik galádkodni mindenféle popsi-rázással és más efféle kanhergelő mozdulatokkal. Nehéz így figyelni, ki tudja? Lehet nem is sikerül… vagy nem elsőre esetleg másodikra… nos, akkora talán már van elég hidegzuhany vagy előtte önfegyelem, hogy követni tudd őt, akinek bizony egyszer nagyon csúnya hangja van, mert megcsúszik a kezed és fene nagy kapálózásban a farkincájába kapaszkodtál.
/Basic/ Ááááááá! Majd én a tied!
De csak ennyivel kommentált, majd végül egy kürtőféleségben mászva elértek… valamilyen magasságba. Nem volt könnyű, de ha már eddig eljutottatok, akkor miért ne mehetnétek tovább? Szóval a végtelenbe és tovább! Csak épp valami ajtóféle nem akarja, hogy mindenki beférjen. Leginkább te. Vagy mifene ez. A Lady átsiklik a lyukon, de te eléggé úgy tűnik, hogy beragadtál. A sok sütemény! Ilyen kerek és édes és mindig azt mondta, hogy „Igen, ez, ne hagyd abba!” esetleg effélét.
/Basic/ Dagadt vagy.
Közlik veled miközben bár teljes sötétség honol, mégis „látod” hogy Őkarmossága úgy fekszik hason, hogy a pofitok szinte összeér. Van képe még meg is nyalintani az orrod hegyét, amit nem nagyon tudsz megakadályozni. Kezeibe ejti az állát és onnan figyel, igen jól szórakozik szorult helyzeteden. Úgy volt átférsz, de valami történhetett, mert ez már nem valósulhat meg olyan könnyedén. A lábait is lóbálhatja, de a farkincája – amit korábban fájlalt – most valószínűleg huncutul tekereg.
/Basic/ Mit ér meg neked, ha segítek?
Ilyen az amikor valaki piszokul élvez egy helyzetet… Eléggé, hogy finoman arcot cirógasson Kitartóan tigris-szemezzen Halk-édesen kuncogjon Forrón csókoljon.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Szeptember 17. 17:44:50
Corvus Latsonn
A peremen megmaradni felér egy bűvészmutatvánnyal. Keskeny is, vizes is, és a szikalfal mintha le akarna lökni - mindenhol csak kiugrók vannak - beszögelések nem nagyon. Fájó lábbal ácsorogni, miközben a hátam igencsak nehezen követi a sziklafal alakját már rövid távon sem egyszerű. Még szerencse, hogy a Lady itt van és segítő mancsot nyújt, amely megakadályozza, hogy egy rossz mozdulat után a vízbe szédüljek. Persze a gondoskodás nem viszonzatlan hiszen én sem hagyom, hogy ő a habokba merüljön.
/Basic/ Ó, igen, már feltűnt, hogy szeretsz torkoskodni - szorítom meg finoman a mancsát, amikor a jégkrémről beszél. /Basic/ S ne aggódj, van amit eszembe sincs a kötél végére kötni - jegyzem meg vidáman. Mostanra már elég tisztának érzem magam ahhoz, hogy ne akarjak újra a vízbe kerülni, így a peremen egyensúlyozva a Lady segítő mancsa alatt készítem a tovajutáshoz remélhetőleg elégséges eszközt, mikor a Lady felszólítása teljesen váratlanul ér. A hangsúlya az, ami mélyebb színezetet ad a kérdésnek, és meglepetésemben felkapom a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Ami lehet, hogy rossz ötlet volt, mert ha nem segít megőrizni az egyensúlyomat, jó eséllyel belecsobbanok a vízbe...
A lándzsa dobása a sziklafalhoz tapadva eléggé lehetetlen feladatnak tűnik - de megpróbálom elhajítani a megfelelő irányba. Bátortalanságom miatt nem is repült túl messzire - behúzott nyakkal pislogok, hogy csak nehogy ránk hulljon vissza. Ugyanis a lándzsa a közelébe nem ért a hőn áhított célhoz. Amint leérkezik, megragadom a végére tekert "kötelet", és visszahúzom magunkhoz. Közben feltűnik, hogy a Lady vagy most köhög fel egy szőrlabdát, vagy valami más baja van - de aztán lassan megvilágosodok, hogy ennél sokkal hétköznapibb a helyzet - szimplán csak kinevetnek. /Basic/ Örülök, hogy tetszik... - jegyzem meg némi éllel, hogy aztán utána kapjak, amikor látom, hogy ő is majdnem belecsobban a folyóba. Némileg sértett önérzettel sokkal merészebben és eltökéltebben újra elhajítom a lándzsát - mely most már oda érkezik, ahova szerettük volna. Némi rángatással ellenőrzöm, hogy valóban ott is marad-e? Végül átadom a Ladynek a kötél végét. /Basic/ Menj előre - így ha leesek, nem sodorlak el téged is - javaslom neki. Úgy tűnik, hogy a Lady most is megragadja az alkalmat, hogy cicázzon velem. A magakelletése nem hagy hidegen - így amikor mászik fel a kötélen, játékosan a fenekébe harapok. Aztán pánikszerűen próbálok megkapaszkodni a sziklafalba - nehogy fürdés legyen a vége.
Akár így, akár úgy, de elindulok utána - s bizony jól sejtettem - még így sem egyszerű felmászni a sziklafalon. Az ujjaim valahol félúton lemállnak a falról mikor tolnám magam feljebb. A hibát próbálom gyorsan kiküszöbölni, mert nem vágyom egy újabb zuhanással egybekötött jeges fürdőre. Szerencsémre sikerült átmeneti fogódzkodót találnom a Lady farkának képében, amit nem mondhatni, hogy kitörő lelkesedéssel fogadott, sőt! Amint sikerül fogást váltva elengednem /Basic/ Előbb érjünk fel... - válaszolom neki megkönnyebbülve jogos kirohanására.
A kürtő végül összeszűkül, és a Lady eltűnik a nyílásban. Követem - pontosabban követném, de kissé szűknek bizonyul a hely. Pedig úgy tűnt, hogy átférek - de most csalódnom kellett. /Basic/ Ne már... - jövök rá, hogy elakadtam. Egy jó hír azért van - elértük az első pihenő szintet, ami vízszintesnek mondható. Vagyis én csak félig értem el. A Lady egyből levonja a konzekvenciát, s mielőtt komolyabban volna időm megsértődni, még orron is nyal. /Basic/ Hé, mit csinálsz?! - kérdezem meglepődve, pedig teljességgel nyilvánvaló, hogy mi történt. Miközben ő érdeklődve figyel - legalábbis úgy sejtem, mivel forró lehellete az arcomat simogatja - én megpróbálok kissé visszaaraszolni, hogy visszanyerve mozgásképességem egy részét más módon közelítsem meg a problémát és a szűkületet - de nem mondhatni, hogy sikerrel járok. A Lady közben igencsak jól szórakozik és nem átallja maximálisan kihasználni a helyzetet. De nem lehet haragudni rá - pimaszsága ellenére vagy épp amiatt? túlságosan is kedves. És csábító. A kérdését elértettem, s hajlandó is vagyok belemenni a játékba /Basic/ Mit szeretnél? - kérdezem a szemébe nézve, mert úgy érzem, hogy az olyan válasz, mint például hogy nem egyedül kell tovább mennie, most nem illene ide. Feltehetőleg jól sejtettem, legalábbis a Lady kuncogása és szenvedélyes csókja úgy tűnik, hogy magáért beszél. /Basic/ Szóval meg szeretnéd kapni, ami jár? - kérdezem vigyorogva, s bal kézzel végigsimítok az arcán /Basic/ Akkor gyere kicsit közelebb cicám, mert nem érlek el rendesen!
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Szeptember 18. 19:46:59
Corvus Latsonn
Ki tudja mennyi idő telt el, de az első találkozás óta lássuk be igen sok minden változott! Talán némi ellenséges érzést véltél felfedezni, még ha ez utóbb inkább félreértésnek tűnhet csupán, de most már olyan bensőséges és intim viszony alakult ki, hogy… minek neveznéd ezt, amivel most Őkarmosságával osztozol? Akad néhány jelző, amit rá lehetne aggatni, de az érzéseiddel csak te lehetsz igazán tisztában. Esetleg olyasvalaki, aki jobban ismer(t), mint te saját magadat.
Az bizonyos, hogy nem csak fizikailag járatok be hosszú utat, talán még az is elképzelhető, hogy nem csak egy olyan kaland részese vagy amiben össze-vissza váltakozik a kellemes és kellemetlen, az aggodalom és vidámság oly mértékű keveréke, ami ezen rövid idő alatt talán több emlékkel ajándékozott meg, mint bármi aminek eddig részese voltál. Legalábbis így hirtelen nem tudsz felidézni egyetlen másik korábbi kalandot, ami ennyire… impulzív(?) volt.
Apróságok talán, amik fűszerezik a közös kalandot előbb a kis kölyökkel, majd az anyjával, aki olyan felszabadult és annyira… rossz. Nem, valószínűleg nem ez a legjobb szó, de az biztos, hogy nem tudsz elképzelni olyan akadályt amit ne tudna mosollyal az arcán könnyedén leküzdeni. Kérdés már csak az, hogy vajon mit tekint annak. Kit. Ellenben mindazon rosszaságok – jobb szó híján – amikkel a te pofidra varázsol örömöt, olyan oldala az életnek, amiben lehet nem igazán volt eddig részed.
Legyen szó torkoskodásról vagy mancsolásról, esetleg aggodalommal fűszerezett ráutaló magatartásról, a kölcsönösség lehet a kulcs, az, hogy vevő vagy az efféle „Ne aggódj amiatt ami lehet, élvezd a pillanatot” életfelfogás ennyire jól működik. Köztetek. Ilyen apróságok egy része bizony a nem igazán leplezett testiség, ami úgy tűnik a Lady népénél meglehetősen szenvedélyed és mindennapos, legalább annyira az életük része lehet, mint a… mi is? Semmit nem tudsz róla. Szinte semmit.
/Basic/ Fontos, hogy tudj nevetni magadon!
Hangzott még korábban, akkor, amikor némi élt csempésztél parány sértődöttségedben. Amit fel sem vettek nem hogy leráztak volna, igaz, ennek oka az lehetett, hogy majdnem újabb cicamosdás lett a dolog vége. Azonban hála neked, és persze mert a macskanő sem kívánt újra a folyóba ereszkedni, egy másik Lady, a Karma nevű hölgy most (megint) mosolytalan maradt, nem úgy talán te, aki élete egyik legnagyobb dobását mutatta be!
/Basic/ Szeretek puhára esni!
Közölte veled, hogy nem bánja, ha Lovagias leszel. A tekintete adhat némi okot aggodalomra, hiszen bármikor dönthet úgy, hogy valóban így tesz és elengedi a kötelet, mert megteheti és mert szerinte kifejezetten tréfás! Ha ez nem is történt meg, más igen, amilyen harapással történő rosszalkodás heves dorombolást vált ki, ami egészen addig „zörgött” amíg az a bizonyos merénylet nem érte, amiért beígért kölcsönösségre pontosan úgy reagáltál, ahogy valószínűleg a legjobban tehetted.
Alaposan megizzadtál mire felértetek… valahova. Lehet, hogy csak egy állomás, de az is lehet, hogyan innen másképp kell folytatni az utat, sőt, még az sem kizárt, hogy esetleg visszafelé. Mindenesetre akármi okozta azon problémát, miszerint nem fértél át, a tapintás alapján inkább tűnik mesterségesnek, mint természetesnek. Olyan… más, mint a sziklafal. Sokkal keményebb és… talán fémesebb érintésű, mint bármi, amit eddig a lezuhanásod óta éreztél.
/Basic/ Miért, minek tűnt?
Érdeklődtek az orron nyalintás után, hagyja, hogy a szavak elreppenjenek és némi kísérteties mód visszatérjenek vagy kijelentsz megint valami egyértelműt, amin akár még jót nevethettek is. A dolgok azonban ennél komolyabbak, most éppen olyasmik, amik nem akarnak elengedni. Sem visszafelé, sem… másfelé. Viszont biztos, hogy a bal kezed olyasmit érint, ami más, mint a barlangban érzett szikla vagy a kürtőben tapintott mohásabb érzet.
/Basic/ Mit is, mit is… mit is.
Tűnődő hangja már most annyi huncutsággal telített, hogy a válasz már pattoghat az esetlegesen bódító feszültség szikráitól. Minél hosszabban pillantasz azokba a borostyán, most épp inkább enyhén zöldesen villanó szemekbe, annál nagyobb mélységeket fedezhetsz fel, annál messzebbre sodródhatsz a valóságtól és lelhetsz rá egy örvényre, ami teljesen magába szippant. Ki tudja, hogy volt e pár lélegzetvételnyi szünet a zamatos és forrón szenvedélyes csók, valamit a kérdés és felhívás előtt…
/Basic/ Miért? Szerinted mi jár nekem?
Kérdezik dorombolva, tenyérbe simuló pofival, lehunyt szemekkel, és ami a legfontosabb: Oly érzékien halk hangon búgva, hogy talán megvan a forrása annak, mi is akadhatott be, miért nem tudsz továbbhaladni. Aztán egy kuncogás után a mancsok előbb a te pofidon simítanak végig, majd valamit megragadnak a mellkasodnál. Akármi is legyen az, oly szuszogásra kényszeríti a Rozsdás Csavargók Vezérét, amit eddig nem nagyon hallottál.
/Basic/ Nem bánnám, ha próbálnál nekifeszülni – szűri a fogai között – told el magadtól! – szólít fel, hogy használd a bal kezed, talán még a másikat is akármit is kelljen tolni – Húzd be a hasad… – kéri halkan, mert biz minden erejével próbál segíteni rajtad, ez bizonyos! – Duci Kan…! – kezdene bele, de a következő két nekirugaszkodás teljesen kiszabadít!
Felmászhatsz!
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Szeptember 20. 21:48:00
Corvus Latsonn
/Basic/ Jelen helyzetben ez nehezemre esik - válaszolom arra, hogy valójában most magamon kéne nevetnem. Fáj a lábam, vizes vagyok, és arra is ügyelnem kell, nehogy fejest ugorjak a hideg vízbe. Egyszóval nem érzem magam teljesen jól. Azon kijelentése, hogy szeret puhára esni, valahogy nem nyugtat meg - pláne, hogy elcsíptem a tekintetét - amiben némi huncutságot láttam megcsillanni. /Basic/ Azért óvatosan - nem vagyok teljesen formában - kérem tőle.
Miközben a dögös anyuka dorombolva felfele mászik, elmélázom azon, hogy is nevezném jelenlegi kapcsolatunkat. S be kell látnom, hogy ez ügyben nem tudnék határozott állást foglalni. A nem tudom a legjobb szó rá. Egyszerűen hagyom, hogy maguktól alakuljanak a dolgok. Elvárások nélkül. De remélem, hogy erre a kérdésre még nem kell konkrét választ adnom jó ideig.
Mióta a bolygóra léptem, azóta az utazásom valóban nem unalmas, sőt! Inkább kalandnak hívnám, mert annyi minden történt. Még az akadémián töltött évek is vontatottnak, unalmasnak hatnak ezzel a pár nappal összehasonlítva - akárcsak az utána következő utazásaim. Pedig ott is voltak izgalmas vagy kéjes pillanatok - de időben igencsak szétszórva. S ha már erről van szó - az akadémián ugye Jayeli édesítette meg a mindennapokat. Aztán később az utazásaim során azért kétszer is elkalandoztam az egzotikum fele. Az egyik játékterem Twi'lek hölgy krupiéjének hála megtapasztalhattam, hogy miért is olyan keresettek férfi körökben. Talán még annál a két tüzes Zabrak lánynál is emlékezetesebb volt, akiket Cmaoli Di-n egy átmulatott éjszaka végén vittem ágyba - pedig ők reggel magukkal vitték az előző napi nyereményemet is. De bátran állíthatom, hogy a Lady egészen más kategória. No nem csak megjelenésre, hanem mentalitásra is. Senkivel nem találkoztam még, aki ennyire impulzív, az élet örömeit megragadó lett volna. Ez a magatartás nem áll annyira messze tőlem sem, de én azért szeretek előre is tervezni. Vajon a népének minden tagja ilyen? Vagy csak most van a párzási időszak? Elég sok a megválaszolatlan kérdés. Pláne, hogy tartom magam a legelsőnek lefektetett szabályához, és Zirnin és az apján kívül semmi személyeset nem kérdeztem tőle. Ennek folyományaként nem is tudok róla szinte semmit, csak feltételezek. Hogy talán népe vezetője, diplomatája lehet. Azt sem tudom, hogy ha újra civilizált helyre érünk, milyen tervei vannak a jövő(nke)t illetőleg. Már ha vannak tervei. Hogy az a kapcsolat, ami ezen a kiránduláson kialakult köztünk, mennyire felvállalható az ő helyzetében lévő Ladynek.
Fent hümmentek egyet, ahogy a sok természetes anyag után végre valami civilizációra utaló felülethez érek. Vajon mi lehet? Szeretném én ezt tudni? - gondolkozom el csöppet.
/Basic/ Kedves bosszantásnak - válaszolom, s a szavak nyomán fellépő echóra felfigyelek. Már mondanám a Ladynek, de neki talán hamarabb feltűnhetett a dolog - ha azt feltételezzük, hogy az enyémnél jobb a hallása. S nem is lényeges, hiszen közben a Lady azzal van elfoglalva, hogy minél inkább felszítsa mindkettőnk szenvedélyét. Igazából neki válaszra sem volna szüksége - mindent kiolvashat a sötéttől és vágytól tágra nyílt pupilláimból. Firtató kérdésére, hogy mégis mi jár neki, röviden válaszolok /Basic/ Hamarosan megtudod... - súgom neki teljességgel beindulva, ami úgy tűnik, hogy számára is elégséges ígéret volt - mivel végül csak megpróbál kiszabadítani szorult helyzetemből. Nem lehet egyszerű a dolog, de most nem kérdezősködöm, hanem teszem azt, amit mond. Pláne, hogy már én is szabadulnék. Azért ketten sokkal eredményesebbek vagyunk - s elég hamar látszódik az eredmény - sikerül feljebb jutnom. A megjegyzését elengedem a fülem mellett - van amit nem érdemes meghallani sem. Végül a következő nekigyürkőzésre sikerül kiszabadulnom! Felmászok, s gyorsan felhúzom magam után a hátizsákot is, és a lejárattól biztos távolságba teszem. Utána már nyúlok is a Lady után, és a vágytól égve magamhoz húzom. /Basic/ Köszönöm - súgom a fülébe, s végigcsókolom a nyakát, miközben ujjaim a sötét ellenére már otthonosan siklanak végig a testén.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Szeptember 23. 15:42:29
Corvus Latsonn
/Basic/ Voltál valaha? – incselkednek
A kérdés jó, talán még helyénvaló is, mindazok fényében, amit eddig tapasztalhatott veled való találkozás majd későbbi együttlét alatt, de te talán mégis inkább úgy vélheted, hogy csak csipkelődnek veled. Korábban is, amikor az egzotikus felé engedtél vonzalmadnak és talán kíváncsiságodnak is, még a csápos-lányok vagy a tüskésebbek sem forralták úgy a véred, mint egy bundás-doromboló, aki még akkor is képes mosolyt lopni a szívedbe, amikor már úgy véled rosszabb nem jöhet.
Mindjárt rögtön egy olyan táncosnő, akinek minden mozdulata oly kecses volt, annyira tökéletesnek tetszett, megannyi szívet csábíthatott magával és rabolt el megannyi tekintetet vagy épp forralt vért (esetleg más testnedveket), hogy… aki pontosan tisztában volt azzal, hogy mennyire különleges íz, mily változatos fűszer ő, egy titkos hozzáváló, aki annyira kivételes, hogy a mohó tekintetek mögött rejtező ösztönök csak érte lázonganak!
Vagy oly tüzes és fülledt, égető tekintetű bestiák, akik puszta jelenlétükkel lángra lobbantottak minden szikraként pislákoló érzést. Akiknek minden mozzanata-mozdulata a visszafojtott szenvedéllyel volt telített, mely csak arra várt, hogy a megfelelő közegben ama bizonyos tett okán kitörjön akár egy pusztító tűzvihar. Ők, akik külön-külön lehet csak egy-egy része az egésznek, de együtt nincs oly erő, amik képes lenne megállítani pusztító vágyaikat…
Mégis… Mi tagadás… Van benne valami… Szavakkal leírhatatlan.
Elkanyarodnak a gondolataid, de minden egyes kérdés üresen, válasz nélkül koppan, hiszen nem ismerted fel mely néphez tartozik, milyen faj tagjai is ő vagy éppen a Galaxis mely részéről származhat. Nem tudsz róla alapvetően semmit, csak annyit, hogy itt van és osztozik veled sorsodban, sőt, ha jobban belegondolsz egy anya az, aki beengedett téged a mindennapok huncut és örömteli perceibe éppen úgy, mint a szenvedélyes intim-szféra mélységeibe…
De kit érdekelnek a tervek, a jövők, ha ilyen társasága van? Tényleg tervezni akarsz, amikor a káosz maga dorombol melletted?
/Basic/ A kedves bosszantás… az, nos, az elfogadható kifejezés – somolyog, hangjából ítélve, majd picit lágyabban folytatja – azért nem minden pillanat arról szól – susogja igen közelről, picit talán lehűtve a lobbanó vágyakat
A hátizsák is úgy dönt, hogy ilyen leszerelés után ledőlhet, így halk puffanással tesz pontot a dolgok végére. Ettől függetlenül kis ostrom, gyengéd erőszak, hiszen a Lady maga is efféle még tapogatózhat, de azon túl, hogy halk dorombolás és egy gyengéd ölelést kapsz, nem lobban lángra a szikra, ami folyamatosan ott pattog köztetek. Ölelés, melyben te nyakat nyammogsz, a tulajdonosa pedig ki tudja épp mit tehet, mert némi apró buksizáson túl…
Mintha nem veled törődne.
Aztán lassan megérted miért. Körülpillantva olyasmit vélsz felfedezni… Lehet, hogy többször pislogsz, ki tudja, talán még a csipát is ki akarod dörgölni! Egy dolog azonban teljesen biztos!
Hatalmas tartályok. Üvegfalúak. Láttál már effélét. Általában 2-1B droidok álltak mellette
A teljes fénytelenség csalóka volt, talán a kürtő – vagy mi lehetett az amin feljutottatok – a maga szűkebb és sötétebb útján vezetett meg, de idővel – ahogy korábban a barlangban, úgy most is – tökéletesen kirajzolódott. Az egész helyet – akármi is ez – benőtte ez a fluoreszkáló életforma olyannyira, hogy lassan az egész hely újra oly fénnyel ragyog, mintha valaki hangulatvilágítással akart volna kedveskedni nektek.
A helyiség mérete hatalmas, nagyobb, mint egy szoba, talán egy kisebb csarnok vagy raktár lehet. Nem kizárt, hogy – miközben rácsodálkozol mindarra ami folyamatosan kirajzolódik előtted – egyre szorosabban öleled Őkarmosságát. Akit ez biz nem zavar, sőt, mintha a tetted viszonzásra lelt volna általa. Talán a nehezebb légzés lehet az egyik jele ennek. Első pillantásra mintha a helyiség mértani közepén állnátok, köztetek a lyukkal a padlón, amin át bejutottatok.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Szeptember 29. 19:58:55
Corvus Latsonn
/Basic/ Réges rég, egy messzi-messzi galaxisban... - vigyorodom el, s óvatosan megtapogatom az egyik lila foltot az oldalamon. Valóban leamortizál ez az utazás. Pontosabban a módja, ahogy a nagyobb magasságkülönbségeket áthidalom. Módszert kéne változtatni - s a kötél az első lépés ezen az úton. Azért a felfele haladó Lady önkétlenül is más, egzotikus emlékeket idéz. Melyek vagy megfakultak már kissé, vagy pedig ideje szembe néznem a ténnyel – a Ladyt annyira kívánom, mint eddig senkit. Ez a doromboló bestia szinte teljesen a karmai köré csavart. Most, így utána nézve sem az foglalkoztat, hogy hol fáj, hanem hogy mit és hogyan tennék vele a következő pihenőnél. Igazából lehet, hogy nem is kellene többel foglalkoznom? Csak élveznem az együtt eltöltött időt? Most nincs is más dolgom, mert új információk hiányában nem is tudok túlságosan előre tervezni. De akkor sem lenne sokkal könnyebb a helyzetem, mert a Lady természetéből fakadóan pillanatok alatt képes lehet olyan irányba tereli az eseményeket, amire nem készültem fel. Ez is mutatja, hogy mennyire nem ismerem...
Ahogy a beszélgetés hirtelen jött irányváltása is ezt mutatja. /Basic/ Ezt pont te mondod? - húzom magamhoz, de azért lassacskán feltűnik, hogy mintha komolyan gondolta volna. Először csak elbizonytalanodva megtorpanok két mozdulat közt, s kis idő múlva, amint a szemem többé-kevésbé hozzászokik a fényviszonyokhoz, rájövök, hogy mi is lehetett a kiváltó ok. Elmélázva nézem a jókora tartályokat, s egyre erősebb a gyanúm, hogy nem barlangban vagyunk. Leginkább bacta tartályokra hasonlítanak, és nem cseppkövekre. S a hely is túlságosan rendezett hatást kelt – elhanyagoltsága ellenére. Az egyetlen biztos pontot, a Ladyt még inkább magamhoz vonom, miközben a pár napja áhított civilizáció nyomait veszem szemügyre. /Basic/ Valami elsősegély nyújtó hely lehet – osztom meg vele a véleményemet – Csak a bolygó ezen szegletén kevés lehet a kiránduló, és bezárták – fejtem ki a teóriámat, s némi tűnődés után hozzá teszem /Basic/ Eléggé túlbecsülhették az ide látogatók számát, mert nem is olyan kicsi ez a hely. De ha van még egy kis bacta a tartályokban, akkor abból pakolást készítve hamar elfelejthetjük az eddigi út fájdalmas nehézségeit – látom meg a lehetőséget. Innen már lehet, hogy járművel utazhatunk tovább, vagy ha mást nem, segítséget lehet hívni! Hirtelen választás elé kerülök – előbb nézzünk körül ezen a láthatólag elhagyott helyen, vagy nem zavartatva magunkat, élvezzük egymás társaságát? Egy pillantást vetek arrafelé, ahova a Lady is néz -Most, vagy kicsit később szeretnél felöltözni? - teszem fel halkan a kérdést, mert nem tudom, hogy lát, vagy hall valamit, amit én nem, vagy csak a közelségem hat így rá.
Akárhogy is, de eldöntöttem – a termet majd csak felöltözve, óvatosan szándékozom majd átvizsgálni – amíg ki nem derül, hogy ki és mi célból üzemeltette ezt a helyet.
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Thyriel - 2016. Október 23. 20:37:38
Corvus Latsonn
/Basic/ Javában dúl a polgárháború… - elhúzza picit ajkait – Mindenki ismeri ezt a mesét – sóhajt, mint aki pontosan tudja mit is jelent mindez
A lila foltok továbbra is jelen vannak, akadnak, amik már úgy döntöttek más színnel örvendeztetnek, de persze ez csak akkor derül ki számodra, ha vetsz rájuk legalább egy esendő pillantást. Ehhez azonban lehet nem ártana némi fény, ami a halovány derengés árnyalata miatt némileg megtévesztő is lehet.
A köteles módszert messze többre tartod mint a korábban gyorsabb, de kevésbé kiszámíthatót, ellenben ez a módszer, a ruháiddal együtt egyenlőre még alattad lóg a magad készítette lándzsaszerűség társaságában. Persze kit érdekel az a roncshalmaz meg némi textil, amikor itt van előtted életed legegzotikusabb társa.
Jó dolog, hogy segít számodra és eltereli a figyelmedet a testi fájdalmakról, olyan vágyak lángját lobbantva szívben melyet a forró tűz-erekben szinte lávaként suhanó vörös élet juttat el minden porcikádhoz. Ki tudja milyen gondolatokat eredményezett ez akár a kötélszerűségen felfelé vagy később, itt, fent a… hol is?
Akárhol, az biztos, hogy a kiszámíthatatlanság megtestesülése most egészen más iránt érez vonzalmat, mint a tekintetedben lobogó őrült vágy és ami azt illeti ezt a kába feromon-felhőtől elsőre nem is vetted észre. Most, hogy kezd tudatosulni te többet szeretnél, mint a pillanat tartogat számodra, elkezdheted felfedezni a környezetedet.
A tartályok elsőre azt sugallják, hogy ők bizony orvosi célokat szolgálnak, sőt, abból is drágább-hatékonyabb: hengeres formában. Ez és még néhány apróság miatt úgy véled nem barlangban vagytok, amely megérzésedre – az idő, mikor a szemeid hozzászoknak a fényviszonyokhoz – bizonyosságot is nyersz.
Hatalmas teremben állsz: annak hozzávetőleges középpontjában.
Nem kizárt, hogy igazad van és ezek valóban azok amiknek látszanak, de mivel nincs mesterséges fény, így valószínűleg energiaellátás sincs ami segítene eligazodni a helyiségben vagy a tartályok között. Egyelőre két furcsa sötétebb foltot látsz a helyiség két átellenes oldalán, mintha ott kevésbé nőtte volna be ez a ragyogó növény(?)tenger.
Minél tovább erőlteted a szemed annál inkább biztos, hogy igazad van. A helyiség valamilyen rendszer alapján készült, amit a természet úgy tűnik visszahódított… már egy ideje. Igen, ez bizony valamilyen civilizáció nyoma, de ahogy minden más arra utal, bizony nem tegnap használhatták utoljára.
/Basic/ Igen jól felszerelt... – bólintanak rá – ... lehetett fénykorában.– teszik még hozzá
Közelebb lépve az eddig csak szóban taglaltak tárgyához rá kell döbbenj, hogy teljesen benőtte mindet ez a fényesen lüktető életforma, ami úgy tűnik kitartóan küzd azért, hogy visszavegyen mindent, amit egykor elvettek tőle. Makacsul fúrja magát mindenhova, de ahogy korábban tapasztaltad nem annyira nehéz rendszabályozni, ha úgy döntenél valahol nem kívánt mennyiségben van jelen.
Úgy tűnik, hogy ettől függetlenül végre megpihenhetsz, talán még valami hasznosat is találsz, amikor egy hangos döndülés üti meg a füled. A Lady borzolva bundáját perdül a hang forrása felé… lefelé. Ahol feljöttetek, most már nem úgy tűnik, mintha ki akarna engedni, ellenben nem csak egy vagy az egyetlen kiúttól fosztott meg, hanem a dárdától és… ^^
/Basic/ Azok a mesterséges bundák amúgy is túlértékeltek – szusszan, nyugszik meg és fordul újra tartályok felé – Nem vagyok benne biztos, hogy arra a célra tervezték, amire te akarod használni – fogalmaz óvatosan – könnyen lehetettek cellák vagy kínzókamrák is…
Cím: Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
Írta: Dierol - 2016. Október 28. 20:58:00
Corvus Latsonn
Oh, igen a lila foltok lassan besárgulnak, majd feketés árnyalatot öltenek vagy öltöttek - ha így megy tovább anélkül leszek leopárdpettyes, hogy bundát növesztettem volna. De legalább jobban passzolok majd a Ladyhez :) Ám jelenleg van fontosabb dolgom is, mint hogy a foltjaim színével és számával törődjek. Jobban belegondolva, a kötél sokkal jobb megoldásnak bizonyul, habár mindkét esetben ugyanaz a dolog vége - lekerülnek rólam a ruhák. Amit most nem is bánok annyira, hiszen úgy érzem, csak akadályoztatnának a felfele mászás közben alakot öltő vágyaim megvalósításában. Melyben igen komoly szerepet játszana a Lady. Már ha éppenséggel végre hajlandó lenne velem foglalkozni, és nem a környezettel, amely... Amely igencsak szokatlan egy barlanghoz képest. Ahogy felmérem a terem és a hely adottságait, s a benne rejtező lehetőségeket úgy vélem, hogy azért érdekes helyre csöppentünk. A terem két oldalában feltehetőleg továbbvezető ajtók vagy átjárók lehetnek, ám ezt a foszforeszkáló fényben nehéz megmondani. Jó lenne felkapcsolni a villanyt, de úgy vélem - amíg nem tudom biztosan, hogy egy esetleges áramforrás beüzemelése a lámpákon kívül még mit indít el - sokkal biztonságosabb, ha megbarátkozok a jelenlegi fényviszonyokkal. A Lady válaszával azért nem értek teljesen egyet /Basic/ Soha rosszabbat! - válaszolom, arra célozva, hogy én azért ezzel is meg vagyok elégedve. Kíváncsiságtól telve közelítem meg az egyik tartályt, de azt belepő foszforeszkáló izétől nem látom a tartalmát. Éppenséggel azt fontolgatom, hogy egy kisebb területen eltávolítsam-e a felfedezést gátló növényzetet, mikor a döndüléstől egy pillanatra kihagy a szívverésem, és ijedten fordulok a hang irányába. Megkönnyebbülve látom, hogy a Ladynek semmi baja nem esett. A tekintetét követve hamar felfedezem, hogy az az ajtó záródott be, amelyen át bejutottunk. Igazából nem a dárda sorsa izgat, hanem az, hogy a kötél végén volt a hátizsák az élelemmel - a ruháimról, vagy a kockáimról nem is beszélve. Majd ha visszakapcsoltam az energiát, feltehetőleg könnyedén kinyithatom azt a lefolyót is. De a Lady vigasztaló szavaira, inkább nem mondok semmi konkrétat, csak egy Aha... - a válasz. Ha hirtelen neki hullana ki az összes szőre, feltehetőleg ő is kényelmetlenül érezné magát nélküle. De ennél a kérdésnél sokkal érdekesebb az, hogy vajon mi lehet a tartályokban? Már nyúlnék azért, hogy a foszforeszkáló réteget eltávolítsam, amikor a Lady felveti azt - lehet, hogy csalódnom kell. Megvakarom az államat, amin már egyre erősebb szakáll-kezdemény növekszik. /Basic/ Ha egy helyet a hegy gyomrában alakítanak ki, az a legtöbbször valóban nem civil felhasználásra utal - értek vele egyet - Ráadásul ilyen technikai színvonal mellett egy lefolyónál - intek a Lady mellett bezáródott ajtó fele - a legtöbb helyen szűrőket tesznek fel, hogy ne szennyezze a környezetet. De itt látszólag ez nem számított. Ettől függetlenül remélem, hogy civilizált népek nem építenek ekkora kínzótermet. Börtönnek meg túl drágának és helypazarlónak tűnik. Azért először kutassuk át a termet, aztán ha biztonságosnak ítéljük, próbáljuk meg a fali vezérlőpanelt megkeresni. Szerintem az ajtó mellett lehet - javaslom, s végül most már csak odébb tessékelem a tartályt rejtő növényzetet. Igaz, sokat nem várok tőle, feltehetőleg semmit nem fogok látni a tartalmából ebben a gyér fényben. Utána a terem átvizsgálásával folytatom a kutatást. Feliratot vagy valamiféle bútorzatot keresek, amely esetleg árulkodna, hogy milyen faj építette mindezt.