Görögország, Athén
1999. július 29 – 9. nap
Csütörtök – Reggel
A cicalány már csak olyan, amilyen. A babusgatással könnyű levenni a lábáról egészen addig, amíg ő is akarja! Hízelegnek, dorombolnak és persze játszanának, de neked most nincs erre időd, ami csak egy újabb csepp az utóbbi napok sűrűségében. Neko chan el akar e kísérni, nos, alapvetően még ő sem döntötte el, így egyedül indulsz neki, mert bizony ha elkésel, akkor a Tengeri Sárkány darabokra szed.
Accalu /Angol/
Hm, de véletlenül tudom! – mosolyog rád vidáman, természetesen nem a véletlen volt a lényeg –
El kell sétálnod egyenesen… – majd elmondja, hogy mire szállj fel és meddig utazz, de ha gondolod szerez neked egy taxit. –
No meg még mindig van kerékpár, ami elérhető! – egészíti ki, végül –
Nem, köszönöm, semmit!Már éppen eldöntenéd és elindulnál, amikor egy két-lábon álló Cara jelenik meg melletted és szorosan hozzád bújik, igen egyértelmű látszatot létrehozva ezzel. Azonban sem Accalu, sem más nem teszi szóvá, így szabad az út a belvárosba, ahova azért egy jó háromnegyed órát biztos tart az út! Eközben folyamatosan hozzád bújnak és buksiját folyamatosan simogatásért tolják a kezednek…
A belvárosba érve az egyik legmagasabb épület felé veszed az irányt – ami otthoni mértékkel mérve, még így is alacsony – és belépve két dolog tűnik fel: egy kislány, aki épp egy – Dr. Who – képregényt tart a kezében és a tény, hogy amikor belépsz egyenesen rád, majd Cara-ra néz, hogy azután:
Kirké /Görög/
Καλημέρα! – köszöntenek, s felismered a napszaknak megfelelő illedelmes köszöntést – /Angol/
Hayate Axel és…? – kérdően néznek rád, úgy látszik, hogy Carára nem számítottak –
Kirké vagyok! – mutatkozik be vidáman, majd a Lift felé invitálna.