Elassor - Deion testvér
Követtem Lan utasításait, - elvégre biztosan több pókot intézett el és fogott életében mint én - és próbáltam a pókhálókat a tőlem telhető módon legjobban elkerülve a mozdulatlan pók hátába kerülni, és amikor megemeltük, a nagy faránál ragadtem meg az irdatlan bestiát, és az erőlködéstől eltorzult arccal kezdtem kifelé vinni, miközben gyakran odasandítottam a másik pók felé, a barátságosnak mondott pók felé, hogy nem e rohamoz meg minket, de úgy tűnt, jobb dolga akadhatott, mert ugyanúgy, mozdulatlan volt, mint emez. "Lehet meghaltak" Villant át az agyamon, bár akkor biztosan a földre roskadtak volna ekkora farpofával.
Végül, amikor sikerült megszabadulnunk a felesleges súlytól, akkor a pók egy ideig ugyanúgy mozdulatlanul állt, majd felpuffasztotta magát.
- Megveszett! - tört elő egy gyors felkiáltás belőlem, és egy jó pár lábnyi távolságot ugrottam hátra ijedtemben, a kezemet ösztönszerűen az oldalam felé kapva, majd, ahogy semmit sem találtam ott, további lépéseket tettem hátra, még akkor is, amikor szépen lassan elindult a fák közé az a dög.
Nem tudom, hogy a mozdulatot észrevette-e Kael, de a fejemet lehajtva a bocsánatkérés jelét mutattam felé.
"Biztos ami biztos, jobb ha elnézést kérek tőle, mintsem azt higgye, hogy nem vagyok elhivatott, és visszarakja rám azt az átkozott mérget."
Azután Kiina szavaira egy mosoly kíséretében biccentek, majd a továbbiakra, hogy hosszú út áll előttünk, kissé felhős lesz a tekintetem.
- Nem az volt, hogy valakik követnek ti... minket, és itt elbújunk, amíg tovább nem mennek? Mert valószínűleg még itt vannak valahol az erdőben.
Az élelemcsomagot a köszönet jelével fogadja, majd elrakja a zsákba, amelyet magával szokott cipelni. Még mielőtt belerakná, Kaelre pillant, hogy nincs-e ellenvetése ez ellen a papnak.
A lábas láttán elgondolkodom, hogy vajon minden utazónak aki erre jön rá szokta-e sózni a tönkrement holmijait, de igazából nem tartom olyan fontosnak, hogy megkérdezzem, és egyébként sem lenne túlságosan udvarias megjegyzés.
- Valaki elmondja, hogy mégis mi történt? Mármint... még sosem fogdostam pókot, de a legtöbb állat nem szokta hagyni hogy csak úgy megemeljék és arrébbrakják egy harminc, negyven lábbal. Vagy ezek a pókok ennyire szelídek?
Amikor elindulunk, az erdő immáron életet mutat, és mindenfelé apró rezgések, motoszkálások hangjait halljuk. Még mindig tartva a "Pókasszony bosszújától" - ami egy nagyon találó név lenne annak a balladának, ami arról szólna, hogy rontanak ránk most a pókok és cincálnak szét azért mert elszakítottuk a szerelmétől... Hmm... ez egészen jó párhuzam. - óvatosan nézek jobbra, balra, lovasok, csaholó kutyák és mérges pókok után kutatva a szemeimmel.
Amikor elérünk a hatalmas kőoszlophoz, ámulva megyek pár lépést közelebb hozzá, megvizsgálva a motívumokat, majd a földdel, sárral, vagy egy bogyó kiontott belével rárajzolom a motívum elnagyzolt mását az alkaromra, a ruha ujjára.
Az épületromnál egészen nyugodt voltam, amíg Hajnal nem mondta, hogy legyünk minél halkabbak. Legszívesebben egyből rákérdeztem volna, hogy van-e itt valami, de úgy tűnt jobb, ha minél halkabb leszek. Idegesen néztem arrafelé amerre Kiina pillantgatott, a romok felé. Amikor végre eltávolodtunk onnan, viszonylag gyakran pillantottam hátra, amíg el nem vesztettük a romokat a szemünk elől.
- Mi volt ott? Miért kellett csendben maradnunk? - fakadt ki a kérdés belőlem.
Végül egy fához érünk, a fán lévő motívumot megpróbálom összeegyeztetni a ruhaujjamon lévő motívummal, hogy mennyire hasonló, esetleg azonos a két jel.
A hatalmas növényeggyüttesre - ami nagy tágas helyet alkot - ámulva nézek fel, körbepillantva. Ilyet életemben nem láttam. Az elbeszélések alapján olyasmi, mint egy dún katedrális.
Kissé lehorgasztom a fejemet, eszembe jut ugyanis az, hogy mennyi ideje nem voltam már ehhez hasonló helyen. Mióta elvitt a dalnok, egy ideig gyakoroltam a vallásomat, de aztán nem voltak ardún templomok a világ többi részén. Azután csak a holdtöltekor történő imát mondogattam, közel fél évig, mire végül az is jelentéktelen szokássá kezdett tűnni.
Nem tudom, hogy ez mennyire hivatalos, de legalább alakra megfelel. Legalább alakra egy dún templomban vagyok. Próbálok visszaemlékezni egy szép ardún énekre, amelyet még a falumban tanítottak meg, hogy a templomban többek között ezt kell énekelni. Végül, amíg a csapat többi tagja lassan fát és vizet gyűjt, halkan énekelni kezdek.