Szerző Téma: Nerine 'Inina' Katsouranis  (Megtekintve 12506 alkalommal)

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #135 Dátum: 2018. Január 09. 17:24:52 »
Este az ágy szélén ülve a levélkét nézve nem jutok előrébb a témában. Roppant mód idegesítő érzés lenne, ha most épp nem lennék teljesen elégedett és kiegyensúlyozott a mai nap után.

* Jó nap volt. A csapat is összeállt szerintem. Kalisha remek szakács, be is bizonyította. Ricky meg… lelkes mint egy kiskutya, remélem matrózként is ilyen lesz. Kicsit sajnáltam vacsi után, hogy így bántam vele, de asszem kicsit helyre kell majd tenni. Lehet nem lett volna gond még egy kis repeta lefekvés előtt, de mindennek meg van a helye. Ahogy neki is. Na sebaj*

Ezzel beveszem az altatót, bebújok a takaró alá és meglepő módon gyorsan el is alszom.

4.nap

Reggeli remegős, leizzadt ébredést egy halk nyögés/sóhaj kíséri, ahogy ráeszmélek, hogy csak álom volt. A takaró rám tekeredve, hajam kócosan izzadtan szerteszét a párnámon, ahogy a lepedőt markolva lihegve próbálok magamhoz térni és úrrá lenni a finom remegésen, a lábaimat összeszorítva enyhíteni az érzést.

* Szent ég…. ez meg mi volt? Vad, szenvedélyes… ez a tegnap miatt, vagy egy újabb zavaros emlék? Nem is annyira zavaros, mint szenvedélyes… Uram ég!…. Kell egy hideg zuhany, még a végén újra berángatom ide Rickyt hogy ezen enyhítsek….*

Lassan mélyeket lélegezve kihámozom magam a takaróból és elindulok fürdeni. Leizzadt pizsamám a szennyesben landol majd engedve a vágyaknak a zuhany alatt hagyom elkalandozni a kezeim.
Kicsit hosszabb fürdés után, ellazultabban a fürdőből kilépve nézegetem a ruhás szekrényem.

*Egy falat reggeli után a terv a következő. Elmegyek, megkeresem azt a kis konditermet. Akár egy órácskát el is tölthetek ott, hogy megnézzem megfelel-e nekem. Van-e olyan edző aki rám ér pár naponta. Akkor valami kényelmes kell. Utána vissza és indulhatunk is.*

Egy nem túl rövid, de kellően alakot kiemelő sort, egy sport melltartó, egy trikóval és egy szandál. Majd a futós cuccom jó lesz edzeni is. Kis sporttáskába rejtem a sportcipőmmel, egy törcsivel és tusfürdővel együtt. Ja meg még egy kis törcsi ha keményebb lenne az edzés, mint gondolnám. Hajamat lazán felfogva vállamra kapom a kistáskám és a sporttáskát. Kint a nappaliban ledobva ezeket elindulok az étkező felé. Hallgatózom ki merre lehet. Feltett szándékom enni egy kicsit és inni egy kávét. Sajna a zuhany alatti huncutság nem írta felül az álmok emlékét, de talán nem látszik rajtam semmi.

Konyha felé haladva, a hajóm falait simogatva esik le, hogy ma senki nem ébresztett.

*Nem hoztak nekem ágyba reggelit. Bár ezt tegnap sem tették már meg. Viszont nincs is épp sötét erőszakos gondolatom semmi fura és félelmetes álom után. Ellenben más vad gondolataim még akadnak. Inkább ilyeneket álmodnék, mint az eddigieket. Lehet az altató segített? Vagy Ricky? Remélem van reggeli és friss kávé… Jut is eszembe, tegnap este Zach megúszta a puszit, ha lehet ma pótlom.*

Ragyogva, mosolyogva lépek a konyhába remélve találok ott valakit, de legalább reggelit.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #136 Dátum: 2018. Január 16. 21:10:09 »

Görögország, Athén
1999. július 24 – 4. nap

Szombat – Reggel, kora délelőtt





A reggel sietve szalad és a huncut napsugarak is elpirulnak amikor meglepnek téged, míg végül tisztán és frissen, energikusan lépsz ki a fürdőből, hogy valami izgalmas darab után kutass. De ahogy az lenni szokott, nincs egy rongyod amit felvegyél, mert a bőség zavara bizony kemény perceket okoz. Végül ki tudja mit is választottál, de abban indulhatsz reggelizni, ami mint kiderül már régóta várhat rád, mert bizony elaludtál! A reggeli elmúlt, bár még nincs annyira késő, a többiek már ki tudja és mit csinálnak, míg neked ott a teríték és minden finomság letakarva.

Tehát a short, a trikó ami a férfiak szomorúságára nem kellően átlátszó lett az öltözeted és egy kis sporttáskának engeded, hogy beléd karoljon, azzal indulsz neki az Edzőteremnek. Korábban már láttad a plakátját és úgy döntöttél, hogy ez lesz a legjobb neked. Mivel most ez a leghatározottabb elképzelésed, nem is találkozol senkivel azon rövid idő alatt, amíg reggelizel és elindulsz, hogy aztán belépve azzal szembesülj, hogy akad pár csinos lány és bizony jóképű-vonzó férfi is. Ha akaratlanul is összehasonlítanád őket, akkor Dimitiros lenne az etalon vagy talán Kalisha, de ők leginkább hellén vérvonalak örökségét viselik, azt, ami annyira jellemző erre az országra.

Téblábolást nem engedik, de a Recepciónál álló férfi szívesen kisegít

/Görög/ Üdvözöllek szép hölgy, Nikolaos vagyok, mit tehetek érted? – mély hangja van, vibráló, férfias. Illemtudónak tűnik, ugyanakkor érzed, hogy vad is tud lenni – Természetesen találunk valakit aki ritkább alkalmakkor irányítja a felkészülést, férfi vagy nő legyen az illető? – közben eléd helyez némi papírt ami a regisztrációhoz kell, pár személyes adat és persze az üres hely az edző nevének.

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #137 Dátum: 2018. Január 21. 09:33:54 »
Halvány csalódottságot érzek, mikor nem találok már senkit a konyhába. Már ettek nélkülem, és nem ébresztettek fel miatta.

*Elaludtam… nem is értem. Bár ez az álom megérte… *

Mosolyogva leülök és végre étvágyam is van. Eszem egy keveset, de jól lakjak. Edzés előtt nem szabad sokat mert gond lehet. Az edényeket a mosogatóba teszem, a maradékot letakarva a hűtőbe. Majd indulok is. Kistáskáim a vállamon és mosolyogva érek az edzőterembe. Érdekes hogy senkit nem láttam még ma a hajóról, de hisz kihajózunk pár napra, így nem meglepő hogy mindenkinek van valami elfoglaltsága.

Az edzőterembe mosolyogva mérem fel a terepet mind felszereltség, mind a felhozatal terén. Nagyon elmászkálni nem lehet, mert a pultnál egy igazi Adonis szólít meg Nikolaos névvel.

* Azta kislány…. akár az éjjeli álmomból is kiléphetett volna… Na jó, ezt most napoljuk, több odafigyelést, ne kalandozz el. Edzeni jöttél nem fantáziálni!*

/Görög/ Jó reggelt!- mosolygok kedvesen erre a hosszú hajú tökéletes pasira -  Nerine vagyok, és köszönöm.

Elvezem a papírokat , majd előhalászom az igazolványaimat, mert úgy is kelleni fognak. Ja és a szemüvegem is felveszem, mert nem látom nélküle a kérdéseket.  Szépen sorba elkezdem kitölteni, míg agyalok a kérdésen, hogy fiú vagy lány edzőt szeretnék-e…

* Remek kérdés… sose volt edzőm. Vajon melyik a jobb? Bár Nikolaos bármikor edzhetne… Na több odafigyelést kislány! Ez nem szép dolog. Elég szét szórt vagy mostanában. Csapongó. Majd jól kimozgod itt … Akarom mondani. Kiedzed a dolgot. Tessék koncentrálni!*

Míg ezt végiggondolom a papírt figyelem és a toll vagy ceruza végét az ajkaimhoz érintgetem, majd határozottam elkezdem kitölteni.

/Görög/ Bevallom még nem jártam edzőhöz. Nagyjából minden reggel vagy este kocogok nem keveset, így nem tudom mi lenne a jobb. – nézek fel rá a szemüvegen át, hogy tényleg nem tudnék dönteni.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #138 Dátum: 2018. Január 21. 11:53:46 »

Görögország, Athén
1999. július 24 – 4. nap

Szombat – Kora délelőtt





A férfi, aki épp előtted áll, ténylegesen hasonlít az alfahím idealizált képére. Talán róla formázták, de lehet, hogy egyszerűen csak tett érte, hogy ilyen legyen. Mindenesetre vele összegyűrni a lepedőt vagy épp valamit az öltözőben… akárhol, egy olyan élményt adhat amit mástól nem kaphatsz meg. A kérdés, hogy el tudnád e csábítani, mert bár látja a szépet, ő most egy edzeni akaró nőt lát és nem Nerine-t, a forróvérű szenvedélyes szirént.

Nikolaos /Görög/ Igazán szép név, Nerine – ismétli meg, ízlelgeti, láthatóan tetszik neki – Nem láttalak még errefelé – tart szóval érdeklődve, amíg te az igazolványok után kutatsz – Többet kéne hordanod – jegyzi meg, amikor a szemüveg is felkerül és látod rajta, hogy a szemüveges lányok lehetnek a gyengéi. A következő pillanatban eléd tolnak egy kis szőlőcukros tálat és mosolyogva figyelik, hogy fogalmad sincs mit akarsz – Mindig van első alkalom, ez most legyen grátisz, ha megtetszik akkor szeretettel várunk vissza!

Amint elkészültél a papírokkal, átfutja majd elteszi őket egy mappába – ami több másik közé kerül – majd előrejön.

Nikolaos /Görög/ S melyik csodálatos testrészeddel nem vagy elégedett? A kocogással ugyanis igen sokat tettél magadért, de ha ki akarod egészíteni akkor némi úszás még segíthet. Igazi alakformáláshoz azonban aerobic-ot ajánlok vagy kis súlyokkal intenzív edzést, amiben több elem vegyül, hogy több helyen is szemmel látható eredménye legyen a kemény munkádnak!

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #139 Dátum: 2018. Január 23. 18:40:58 »
*Tetszik, ahogy kimondja a nevem, mintha ízlelgetné. Igazán meghallgatnám többször is más körülmények között.*
 
Elhessegetve a megint elcsigázott gondolataim, inkább a kérdésére válaszolok a legszebb mosolyommal. 

/Görög/ Láttam a hirdetéseteket, meg párszor elsétáltam errefelé. Egy ideje játszom a gondolattal, hogy betérek kipróbálni milyen teremben edzeni. – kutakodok közben és veszem fel a szemüveget.

A bókra enyhén elpirulva felnézek a szemüvegem felett rá mosolyogva. Tisztában vagyok vele, hogy ez minden férfinél betalál, nála meg szinte biztos vagyok, hisz úgy fest a szemüveg a gyengéje.

/Görög/ Köszönöm szépen. Igyekszem megszokni, de nehéz. Bár az ilyen bókok segítenek.

Kitöltöm a papírokat, közben egy kis szőlőcukrot is elfogadok és lassan majszolni kezdem. Az adatlapot kitöltve elé tolom finoman, amit elvesz, átfut, majd elteszi egy mappába.

*Rajta van a telefonszámom is, ha esetleg… na de miket is gondolok, felteszem ez is a munkája része. Ez nem nekem szól. Gondolom, minden szép és kevésbé szép lány/nő megkapja ezeket a bókokat, csak hogy visszatérjenek. Önbizalmat növel, hogy legyen motíváció a fárasztó edzéshez. De azért érdekes lenne kipróbálni mire képes „egyéni foglalkozáson”…*

Nagyon kedvesen felajánlja, hogy az első alkalom grátisz…

/Görög/ Igazán rendes tőled… Nagyon szépen köszönöm.

*Kicsit meglepőd…Lehet az arcomon is meglátszik a meglepettség, hisz ritka az ilyen nagylelkűség manapság a világban. Bár üzleti szempontból lehet nagyon is megéri. Plusz ilyen Adoniszokat alkalmazni. És újra bókol… Ezek szerint nem csak a szemüveg tetszik neki, hanem minden más is. Na ezt már szeretem…. *

/Görög/ Lassan zavarba hozol ennyi bókkal. Köszönöm – mosolygok most már pirulva - Úszni szoktam, egészen pontosan búvárkodni. Sajnos mostanában nem  rendszeresen. A többit sosem próbáltam. Elsősorban állóképességet növelnék, és kis erőnlétet kéne javítani. Nem szeretnék csupa izom lenni, de ez kis feszesítés itt ott nem árthat.

*Lehet tök hülyeségeket beszélek… Tényleg nem értek hozzá… na Most leszek igazán zavarban. Az esetek zömében nagyon is tudom, mit akarok, de ez… ehhez nem értek… Fura érzés… *

Nézek rá még mindig szemüvegben kicsit zavartan, hogy most fog körberöhögni, mert butus vagyok.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #140 Dátum: 2018. Január 24. 17:40:36 »

Görögország, Athén
1999. július 24 – 4. nap

Szombat – Kora délelőtt





Nikolaos /Görög/ A szabadban történő edzés is legalább ennyire hasznos és megfelelő, de sokaknak nincs rá lehetősége, így ezt a lehetőséget választják, míg mi megteszünk mindent ami módunkban áll, hogy az igényeket maximális módon kielégítsük.

Tekintetek találkozik, úgy tűnik, hogy megragadtad a figyelmét, de abban picit bizonytalan vagy, hogy hasonló gondolatok járnak e fejében, mint a tiedben. Igazi férfi, míg Ricky még úton van, hogy elérkezzen ide. Igaz, hogy szenvedélyessége és hevessége szinte már kárpótolta a tapasztalatlanságát, de ahogy az előtted állóra pillantasz, lehet, hogy a gondolatok mellett már a hormonok is dolgoznak!

Nikolaos /Görög/ Idő kérdése, ha eleget viseled szinte hiányozni fog, ha nincs rajtad. S kár lenne ha kelleténél jobban erőltetnéd a ezeket a gyönyörű szemeket, mert egyre erősebb segítségre lesz majd szükség – int picit óvva

Igen, a papírokon minden rajta van, így akár a hajón is meglátogathat, ha úgy alakul, de ez lehet örökre vágyálom marad. Ugyanakkor eléggé férfi ahhoz, hogy megtisztelje a szépséget, de kellően úriember, hogy ne adja számodra esetleg kellemetlen módon a tudtodra, hogy mennyire is tart vonzónak.

Nikolaos /Görög/ Nem állt szándékomban zavarba hozni téged, mindössze az igazat mondtam – majd témában visszatér a korábbihoz – A búvárkodás nagyon jó és érdekes dolog, de egy igazi edzés a hullámokkal küzdve a leghatékonyabb – mosolyodik el, talán felidézett egy korábbi emléket – Mögötted, jobbra találod az öltözőt, ha elkészültél itt megtalálsz és mielőtt elkezdenénk az igazi edzést, meghúzzuk az alapvonalat, hogy tudjuk honnan indulunk.

Nem nevetnek ki, de még csak nem is oktatnak ki, csak bólintanak és érzed a tekintetet ahogy végigsimogat rajtad miközben belépsz egy igen modern és jól felszerelt öltözőbe. Akad itt minden, ami előtte vagy utána szükséges lehet, mint például tiszta törülközőtől kezdve a hajszárítón át a masszás-kádakig, ami csak eszedbe jut. S ha jól láttad, még szauna is akadt, de az biztos, hogy láttál edzéshez hasznos és használható táplálék-kiegészítőket illetve egy-két plakátot, ahol Nikolaos és egy nagyon csinos Szöszi vidáman mosolyogva invitálnak testmozgásra…

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #141 Dátum: 2018. Január 24. 21:43:15 »
/Görög/ Szerencsésnek mondhatom magam emiatt. És igazán jó hogy valakik gondolnak ezen a téren másokra. Igazán szép és igényes hely. Akkor tiéd ez a hely, ha jól veszem ki a szavaidból?

Dicsérem meg neki a helyet. A tekintete, ahogy elkapta az enyém… szinte beleborzongok, ahogy a hormonjaim az álom után és a tegnapi után elkezdenek dolgozni. Zavartan el is kapom, hiszen elbizonytalanodtam a helyzettől.

*Hiszen ha csak a munkáját végzi, akkor biztos nincs hátsó szándéka. Rickyvel összehasonlítani nem is érdemes. Van pár év tapasztalati eltérés köztük.*

/Görög/ Igen… a szemészem is mondta, hogy kezdjem megszokni. Kezdetben olvasáshoz és szépen lassan minden máshoz is. De ennyire nincs benne még a megszokások között. Inkább megpróbálom elolvasni amit nem látok. – kicsit zavaromban kezdek sokat beszélni, pedig nem szoktam zavarba jönni egy pasitól.

*Elmondása szerint sem akart zavarba hozni, magam se értem, de csak kedvesen mosolygok rá. Jól esik, hogy figyelmes.*

/Görög/ Búvárkodtál már? - kérdezek rá a mosoly tárgyára, hogy a búvárkodás vagy a hullámokkal szembeni úszás kapta - A part közelében ritkán úszom, nagy hullámokban meg nem is szoktam. A kinti nyugodtam tiszta víz jobban vonz, a lent megbújó látvánnyal.

Az öltöző felé fordulok majd az útmutatása után el is indulok arrafelé. A szavam is eláll az öltöző felszereltségétől. Modern, igényes, tiszta. Gyorsan választok egy szekrényt és át is öltözöm a futós cuccomba ami igen csak alak kiemelő. Sötétkék színű világosabb kék csíkos térd alatt véget érő feszülős naci és egy hozzá illő top, egy ugyan csak kék sportcipővel. Kék mint a tenger. Szemüvegem magamon hagyom, ha már tetszik neki és a hajamat felgumizom, ne nagyon lógjon az arcomba.

Öltözés után bezárom a szekrényt és gyorsan körbenézek, hogy mik vannak erre még. Látom van szép zuhanyzó, valami kád féleség, meg szauna? Azta, az meg minek ide? Miután körbeértem kisietek és megkeresem Nikolaost.

/Görög/ Jelentem készen állok az alapvonal húzáshoz, bármit is jelentsen. – lelkesen, vidáman, mosolyogva kezemben egy fél literes víz és egy tengerkék pici törülközővel.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #142 Dátum: 2018. Január 27. 22:23:17 »

Görögország, Athén
1999. július 24 – 4. nap

Szombat – Kora délelőtt





Nikolaos /Görög/ Igyekeztünk mindenkinek lehetővé tenni, hogy megvalósítsa a testéről alkotott elképzeléseit. – és látod, hogy a hely akadálymentesített, illetve ahol másképp nem sikerült, ott a lépcső mellett másképp is fel lehet jutni – Nem, nem az enyém, de annak érzem! – mosolyodik el, de nem adja ki a tulajdonos nevét, ellenben az olvasásra – Ez elég ha egyszer lesz fontos és nincs veled az a szép segítség. – biccent a táskád felé vagy épp hol tartod a szemüvegedet, majd a kérdésre – Nem, nem voltam még. – nem magyarázza meg, nem is kér, hogy vidd el – A medencében is csak tempózni szoktam – árulja el, amitől könnyen megszaladhat a fantáziád, ahogy az új ruhád – miután átöltöztél – picit többet követelt a figyelméből, de végül egy eltévedt másodperc után képes végig a szemedbe nézni – Bemelegítés a legfontosabb, így most elvégzünk néhány gyakorlatot és fokozatosan terhelünk! Az edzés azonban nem minden, az étkezésedre is oda kell figyelni, ha fogyni vagy erősíteni esetleg szálkásítani szeretnél – közben tudod, hogy megcsodált így is, ló-farkincával – Külön kezdő szekció kialakítása drága dolog lett volna, így meg kell osztanod a csodálatos jelenlétedet a nálad tapasztaltabbakkal – mutat körbe és látod, hogy épp még két lány érkezik, hogy ők is megkezdjék rutinjaikat.

Ami ez után jön, nos az maga a pokol a végére. Tudod, mert már jártál ott és mitagadás, hogy van még izomlázad és az sem segít. Nem csoda, ha eközben fokozatosan, de folyamatosan terhelnek és mindaddig amíg azt nem mondod „Állj!” addig nem is marad abba. Igaz, azt követően sem, mert az a lényeg, hogy lássák hol tartasz most, míg végül egy jó óra vagy talán örökkévalóság után a törülköződet markolászhatod, hiszen a levezetés is megtörtént, megpihenhetsz.

Nikolaos /Görög/ A kitartásod egész jó, látszik a futás és úszás mennyit segített, de az izomzatoddal nem sokat törődtél úgy… pár éve már. A többi meghatározásához több időre, alkalomra lenne szükség, így ha eldöntötted szeretnél itt edzeni akkor megnézem, hogy mikor tudlak fogadni – úgy tűnik, hogy mivel nem döntöttél, így segít, önmagát ajánlja személyi edzőnek – Kivéve, ha szeretnéd, hogy valamelyik lány átvegye a helyemet – ajánlja fel, hallhatóan nincs semmi kőbe vésve.

A kérdés most már csak az, hogy mit tervezel az edzés után…

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #143 Dátum: 2018. Február 01. 19:02:49 »
Szimpatikus, ahogy jót akar nekem. Annyira igyekszik hogy ne nézzen meg jobban mint kellene. Becsülöm benne ezt az önuralmat. Az edzőruhám és az új frizura kicsit hosszabban vonja el a tekintetét, de utána egyszer se téved el a tekintete.
Hallgatom, ahogy az étkezést is kiemeli az edzés mellett, és hogy milyen szépen fogalmazta meg azt, hogy lesz rajtam kívül más is a terembe.

*Nos… ezzel amúgy is vannak problémáim. Ha tudná, hogy az elmúlt egy hétben volt, hogy nem is ettem szinte semmit, tegnap meg mit össze faltunk….*

/Görög/ Nos az étkezéssel mostanában vannak problémáim, de remélem ezen hamar túl lendülök. – figyelem a két lányt, ahogy már rutinosan jönnek mennek. – Ezzel nincs semmi baj. Felteszem ők is elkezdték valamikor és nem fognak kinevetni. – kuncogok fel.

* Sejtettem, hogy nem lesz könnyű az egész… de ez…. azta… próbáltam mosolyogni, de a végén már nem ment… Ez a pokol… mennyire nincsenek izmaim, ellenben izomlázam tegnapról igen. Persze ezt nem kötöttem az orrára. *

A kis törülközőmet szorongatva szinte kifulladva pihegek egy padon míg magyaráz….Cukin magát ajánlja, és hogy nézzünk időpontot.

/Görög/ Sajnos azt hittem…. a kocogás is… elég lehet. – küzdök még kicsit a hosszabb mondatokkal levegő hiányában  -  Mindenképpen szeretnék jönni…, de ma kihajózunk pár napra… így nem tudom mikor jövünk vissza. Mennyire előre lehet időpontot foglalni hozzád? Mondjuk egy hét múlva?

Mosolygok rá elfáradtan, hogy megfelel, ha ő marad az edzőm.

Ha már van időpont vagy megbeszéltük, hogy jelentkezem, ha vissza értünk, akkor elmegyek és gyorsan letusolva, hajat mosva, frissen lépek ki az öltözőből. Elindulok kifelé és ha látom Nikolaoszt akkor újra megköszönöm az edzést és elköszönök gyorsan, ne tartsam fel.

A teremből kilépve fáradtan, de mosolyogva felveszem a napszemüvegem és elindulok vissza a hajómhoz. Ha lehet akkor nem gyalogosan teszem.

Visszaérve a hajóra, kíváncsian keresem ki merre van, miközben azon drukkolok, hogy olyan helyen legyenek ahol le lehet végre ülni. 

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #144 Dátum: 2018. Február 04. 21:01:01 »

Görögország, Athén
1999. július 24 – 4. nap

Szombat – Kora délelőtt, délelőtt





Amennyire láttad, itt mindenkinek kerek feneke és hosszú combja van, így valami egyedinek kell lennie, hogy az illendőségen túl bambuljanak. No meg ha mindennap a tengerparton állsz reggelente és ott szürcsölöd a koktélt, akkor idővel az is hétköznapivá válik elvesztve azt amiért korábban oly sokra tartottad. Talán így van vele ő is, hogy igen, szép vagy és idővel még vonzóbbá válhatsz, de azért van úgy tűnik, hogy itt azért adnak az illemre.

Nikolaos /Görög/ Ezen változtatnod kell, ha komolyan gondoltad az edzést. A szervezetednek sem jó, ha össze-vissza és mindenfélét eszel. A mértékletesség fontos, napi ötször kéne legalább étkezned és sok vizet fogyasztanod. Persze lehet picit olykor-olykor csalni, de azért azt is csak kellő figyelemmel – osztja meg veled, majd a másik téma – Nem, nem fognak. Itt teljesen odafigyelünk a másikra, mindenkinek lehet rossz génje, alkata vagy csak sok dolga ami nem engedte neki, hogy testmozgást végezzen

Tehát akármilyen duci is lennél, örömmel fogadnának és mindent megtennének azért, hogy leadj pár kilót, de csak úgy, hogy az mindenkinek egészséges legyen. Igaz, hogy előbb kérdezte milyen nemű instruktort szeretnél, de mikor hezitáltál úgy döntött, hogy azt ajánlja aki valószínűleg elérhető és ez most ő volt. Aztán a kocogás témakörnél csak egy tagadó fejrázás nem több, hiszen elmondta mit miért és hogyan kellene. A döntés, a végső elhatározás a tied, de hogy elérd a célod az ösvényt már ismered.

Nikolaos /Görög/ Igen, egy hét múlva van üres időpont, de ha valamiért úgy alakul és időben jelzed akár másik edző akár másik időpont is lehetséges – próbálnak rugalmasak lenni

Végül alaposan megküzdöttél és kellően elfáradtál, hogy jól essen a zuhany amiből kilépve találkozol egy másik szépséggel, aki csak felmar valamit – kacsintva rád – amit épp kitakart, majd fürgén elsietett, hogy aztán elbúcsúzva mindenkitől (vagy csak Nikolaos-tól) elindulj a szeretett Amarillys-ed felé. Még finoman megigazították a szemüveged és érezted, hogy ajtózárásig követtek tekintettel, de most már egészen más gondolatok járhatnak a buksidban, miközben meglátod a hajót és az orrban tevékenykedő matrózódat.


 

Görögország, Athén
1999. július 24 – 4. nap

Szombat – Dél, kora délután





Ő az első akit megláttál, de ha tovább is sietsz, akkor végül a konyhában leled Kalisha-t és Zach-et, Dimitrios pedig a hídon tevékenykedik, mindenki mosolyogva üdvözölt! A konyhában tudod, hogy nem jó sokadiknak lenni, a fedélzeten annyira nem tudnál leülni, de a híd, az tökéletes, hogy megpihenj és akár kábán pislogva bambuld az Első Tisztet, aki lassan életre kelti a hajót, hogy az megkezdje útját Korfu felé, ahol talán segítséget leltek az egyik rejtélyre…

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #145 Dátum: 2018. Február 11. 12:53:26 »
Az edzés előtt még akkor beírattam Nikolaos-hoz magam mához egy hétre ugyan ekkora. Hiszen semmi nem indokolja jelenleg, hogy ne érnék vissza. Azért a biztonság kedvéért elkérek egy telefonszámot, amin ide tudok szólni időben, ha esetleg valamiért mégsem érnék vissza, hogy ne várjon rám feleslegesen. Fel is írtam minden (időpont, dátum, név, telefonszám, és eltettem a táskámba biztos helyre, hogy majd feljegyezhessem a határidőnaplómba. 

*Természetesen megkaptam a jól megérdemelt finom  figyelmeztetést az étkezési szokásaimat illetően. Teljesen igaza van. De ez régen se ment annyira, most meg…. az elmúlt egy hétben éppen elég fura dolog történt velem… igazából bennem, nemhogy az étkezésemre tudtam volna figyelni. De teljesen igaza van. *

Megküzdöttem a határaimmal, amik valljuk be nem éppen távoliak. Azt hittem jobban fog menni, de ez is bizonyítja nem volt buta gondolat ide jönni. És persze Nikolaos látványa is megérte a dolgot, még ha úgy fest akkkor is ilyen figyelmet kaptam volna ha duci lennék. De ez azért jó dolog. Nekik biztos több bátorítás és ösztönzés kellhet.

Az öltözőben mikor épp kilépek a zuhanyzóból egy száll törülközőben, egy igen szép lányt veszek észre. Alaposan megnézem, de persze nem bámulva, Épp felvesz valamit és rámkacsint majd elsiet. Egy pillanatig döbbenten nézek utána, majd inkább felöltözök.

*Rámkacsint? Tényleg jól láttam? Ez most mit jelenthet? Tetszem neki? Vagy csak egy kis bíztatás hogy itt vagyok? Nem szoktak rám kacsintgatni. *

Kint még körbelesek hátha látom valamerre a lányt.

Nikolaos míg elköszönök tőle megigazítja a szemüvegem, amitől hirtelen elpirulok. Egyáltalán nem számítottam rá, főleg mert alig szoktam hordani, arra meg főleg nem hogy pont Ő igazítja meg. Persze gyorsan a legbájosabb mosolyommal jutalmazom érte, hogy leplezzem a hirtelen jött zavar és inkább elsietek mielőtt tovább gondolnám a dolgot mint kéne.

*Bár csak…itt és most, Ő és én… jeszusom. Kislány NEM! Se a hely se az idő… ! Dolgod van. Elfáradtál, és ő csak udvarias volt, felteszem, ahogy mindenkivel. Nem! Ő nem az álmodból lépett ki.*

Kint az ajtóban mély levegő, hogy kitisztuljon a fejem, és irány a hajó. Fáradtan, de jó értelemben.

A hajóra érve látom, hogy a matrózom serényen csinálja a dolgát. Egy mosollyal köszönök neki oda. Inkább nem tartom fel. Nem akarnám most összezavarni, csinálja csak a dolgát. Odalent a konyhába csak beköszönök a Zach-nek és Kalisha-nak.  Ha jól látom jobb ha nem zavarok. Míg végül a hídon kötök ki Dimitrios mellett. Nagy puszit nyomok az arcára, persze a finom hozzá simulás nem maradhat el, bevillantva a tegnapi csókot. Majd ledobom a kabinom ajtajában a cuccom és leülök a kapitányi székembe.

/Görög/ Hogy áll a készülődés? Az én Drágám jól viselkedik?

Most hogy leültem kezdem érezni mennyire elfáradtam. Egészen belesüppedek a székbe és csak figyelem ahogy az Első Tisztem beindítja a rendszereket és a motort.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #146 Dátum: 2018. Február 13. 19:26:08 »
 

Görögország, Athén
1999. július 24 – 4. nap

Szombat – Kora délután, délután





Az öltözőn túl nem nagyon láttad azt a vidám és igencsak felkavaró lánykát akivel korábban az öltözőben futottál össze. Ugyan mintha az egyik távolabbi részen lenne valaki, aki alkatában hasonlít, de ahhoz, hogy ez bizonyosságot nyerjen, ahhoz arra felé kellene venned az irányt.

Ugyanilyen dolog ez a szemüveg téma, amit hirtelen kislányos zavarodban nem is tudsz hova tenni, de mire feldogozod addigra már úton vagy hazafelé. Otthon, ami a tenger hullámain ring és ami visszavár minden alkalommal akárhányszor csak elhagyod őt időtől függetlenül. Vajon akkor is megvárna, ha nagyon-nagyon sokáig lennél távol?

A Matrózod nem vett észre, ha fel is pillantott inkább a napsütés vonzotta, mint a kikötőben mászkáló emberek. Sőt, ahogy jobban megnézed – ha egyáltalán teszel ilyet – akkor látod, hogy nem is a napsütés, hanem a szél, ami olykor az arcát simogatja, ami igazán kellemes érzés lehet számára.

A konyha után – ahol nem vettek észre, mert eléggé belemerültek valamilyen étel készítésébe és a zene is lehet ludas volt az ügyben – már a hídon ülsz ahol fess és élénk tekintetű Első Tiszted életre keltette – szirmait bontogatta – a napok óta pihenő tengeri virágodat, amely első érintésekre is azonnal reagált.

A puszi egy mosolyt, a bújás csak egy gyengéd érintést váltott ki és aztán érzed, ahogy drága Amarillys-ed lassan kitolat és aztán fordul, hogy irányba állva meginduljon úti célja felé. Az precíz műveletek némi időt igénybe vettek, de aztán a már a dél felé tartó napsütés teljes erejével ragyogja be a fedélzetet, az egész hajót.

Amint elhagyjátok a kikötőt és eléritek a nyíltabb vizeket, a navigációs számítógép átveszi az irányítást – miután Dimitrios tett arról, hogy így legyen. Látod, hogy a jelen körülmények között is csak estére, éjjelre értek oda, így elég sok szabadidőd van addig. Nem rohan a hajó és van dolog elég, de bőven marad majd bármire, ami eszedbe jut.

Dimitrios /Görög/ Fáradtnak tűnsz, pihenned kéne – jegyzi meg halkan.

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #147 Dátum: 2018. Február 15. 14:30:22 »
A kikötőben már messziről látom azt a szépséget amit az otthonomnak nevezek. Ahogy haladok felé újra és újra megcsodálom a szikrázó déli napsütésben.

*Az én gyönyörű Amarilysem… az én Otthonom. Bárhol bármikor, elvisz bárhova, és megvár… Az egyik stabil biztos pont az életemben amióta megvettem. Milyen szerencsés vagyok, hogy van kikkel megosztanom, akik hűek hozzám és elviselnek évek óta, vagy ha kell megmentik az életem. Remélem a két új tag is eléri ezt a bizalmi szintet és családtagként lehet rájuk tekinteni.*

Figyelem, ahogy Ricky ügyesen csinálja a dolgát. Nem is haragszom meg, hogy nem vett észre. Élvezi a napot és a szelet.

*Jut is eszembe szél… ha ilyen jó szél lesz az úton akkor nem kell a motor, hiszen ez a csoda vitorlás hajó. Vagyunk is elegen a kötelekhez ha kellene. *

A konyhába nem veszik észre hogy bekukkantottam. Valamit nagyon főznek hangos zene mellett. Jó a hangulat, ezt már szeretem.

A hídon Dimitrios csak mosolyog a puszin, nem is vártam mást. A tegnapit se tudtam még hova tenni…

A székben ülve figyelem, ahogy precízen manőverezve kivezeti a hajót a kikötőből. Legalább annyira ismeri és óvja ezt a hajót mint én. Aztán a nyílt vízen bekapcsolja a navigációs rendszert ami szinte magától elvezetheti odáig a hajót. Kicsit túl kényelmes dolog ez a modern technika, de néha jól jön hosszabb utaknál. Vetek még egy pillantást a műszerekre hogy minden rendben van-e. Hiszen volt mostanában egy nagyobb vihar amit át kellett vészelnie.

/Görög/ El is fáradtam. Edzeni voltam és nem kímélt az edző az első órán sem. Valami „alap vonalat” akart felvenni – macskakörmöket mutatva az levegőbe - És hát addig adta a feladatokat míg azt nem mondtam hogy „Állj!”

Felkuncogok, hiszen kiderült számomra mennyire is vagyok „gyenge”.

/Görög/ De ez most kellemes fáradtság. Mit kell még elvégezni amit esetleg kihagytál? Volt esetleg valami gond, gondolok itt a vihar okozta kellemetlenség ami most derült ki? Esetleg vitorlát is bonthatunk, ha van jó szél hozzá, had bontakozzon ki teljes szépségében.

Kíváncsiskodom. Próbálok társalogni.

*Később egy kis napozás jó lesz. Hátha Kalisha is csatlakozik majd. De persze a kötélzet és a navigáció is igényel felügyeletet vagy itt vagy a fenti kormánynál.* Ellenben egy-két mosást is be kellene tenni, ami valahogy az elmúlt napokban elmaradt. Lassan „nincs egy rongyom se amit felvehetnék” .*

Ha nem maradt semmi feladat vagy nem beszédes Dimitrios, akkor felmegyek a fedélzetre és megnézem  fent mit kell megcsinálni Ricky-nek kell e segítség. Lassan úgy is ebéd, addig meg van mit csinálni egy ekkora hajón, vannak „kötelezettségek”. 


Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #148 Dátum: 2018. Február 18. 11:24:47 »
 

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap

Szombat – Kora délután, délután





Nem biztos, hogy vagytok elegen a vitorlákhoz, de nem tudod bizonyossággal felidézni, az a rész picit ködös, ami az efféle módon történő hajózást illeti. Lehetséges, hogy van rá mód, de így hirtelen csak némi bizonytalanságot hagytak hátra az efféle gondolatok, míg Dimitriossal kapcsolatosak már egy egészen más lapra tartoznak. Ami azt illeti valóban az a tapasztalatod, hogy a férfi sokkal inkább otthonának tekinti a hajót, mint Zach és talán még nálad is, bár lehet, hogy ezt még magadnak sem vallanád be.

Dimitrios /Görög/ Csak akkor? – érdeklődik miután úgy tűnt befejezted, de aztán – Nincs, nem kell tenned semmit – picit mintha megbántottad volna ezzel a kérdéssel, de nem vagy benne biztos – Igen, bonthatnánk, de lassan ebéd – jegyzi meg, hogy az talán még ráér picit

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #149 Dátum: 2018. Február 21. 10:34:07 »
/Görög/ Tulajdon képen igen, csak akkor. Hajcsár volt – nevetek fel. – Én meg gyenge – kacsintok rá.

*Megbántottam volna a kérdéssel? De hisz semmi baj nincs azzal ha valami még nincs meg. Tudom hogy mindent megtesz és jól csinál a hajómmal. De ezen miért kell megbántódni? *

Odabújok hozzá egy nagy öleléssel, hátha ezzel kiengesztelhetem.

/Görög/ Tudtam ám, hogy minden megvan már, csak kérdeztem. – nézek fel rá nagy boci szemekkel az ölelés közben – Na, ugyan már. – puszit is adok a pofijára mosolyogva - Inkább a vihar okozta gondok miatt kérdeztem.

Valahogy nem jutnak eszembe dolgok a vitorlázással kapcsolatban. Lassan elengedem Dimitriost ha nem tesz semmit, és elgondolkozom. Próbálom felidézni a még gyerekként tanult dolgokat. Próbálom az elmúlt sok-sok év emlékével a vitorlázást felidézni, de nem megy.

* De hogy hogy nem emlékszem? Hisz ennek alapvetőnek kellene lennie. Olyannak mint a biciklizés. *

Mond valamit az ebédről és hogy talán majd később.

/Görög/ Jó... Jó...

*Miért homályosak az emlékeim erről? Nem rétem… Az elmúlt napokban ezt mintha túl sokszor mondogatnám magamnak… Fura álmok, gondolatok, homályos emlékek. Lehet tényleg bevertem a fejem a balesettben és orvoshoz kéne mennem? *

/Görög/ Nem értek valamit. Olyan fura… Lehet el kéne mennem orvoshoz… Napok óta olyan furán érzem magam… - elgondolkozva és aggódalommal a hangomban, az eddigi jókedvnek nyoma se maradt. – Fura hogy homályosak és bizonytalanok az emlékeim arról, hogy kell vitorlázni az Én Amaryllisemmel. –felnézek Dimitrios-ra. – Lehet agyrázkódásom van, vagy valami más a baleset óta?

* Remélem nem hoztam hirtelen rossz döntést azzal hogy most mondtam el ez Dimitrios-nak. De napok óta próbálom ezeket a dolgokat, gondolatokat ezzel-azzal elnyomni. De most kellően lefáradtam ahhoz, hogy nem tudjam. *