A konyhai hadművelet teljes sikerrel zárult, minden úgy történt, ahogy tervezted és kivitelezted. Tökéletes, hibátlan feladatsor volt, olyan, amit még a vendéglátás is méltó etalonként kezelhetett volna. Ha nem egy egyszerű üdítő kiválasztása, esztétikus tálalása és kiszolgálása lett volna a feladat, ami körülbelül elsős anyag. Ettől függetlenül elégedett lehetsz magaddal, hiszen minden az elvárásaidnak megfelelően alakult, sőt, ha amennyiben véglegesítetted a matrózt, igen hamar találtál egyet a kettőből, amire szükséged van.
A szemüveged keresése a konyhában nem hoz eredményt, de a szelet felvágottal sem vagy sokkal beljebb, bár a falatnyi étel az „ettem valamit” illúzióját megadja. Nehogy az legyen, hogy evés közben jön meg az étvágy! A rendben hamar rádöbbensz, hogy itt már nincs mit (t)enni, így visszasietsz a vendégedhez, akit magára hagyni vajon mennyire volt bölcs, de legalábbis illő? A szemüveged is cserbenhagyott volna? Nélküle elég rosszul látsz, de épp amikor kimennél, észreveszed, hogy rádobtad az egyik konyharuhát…
A levél… az írásjelek…
Visszaérve inkább teljes figyelmed a férfié, aki oly fiatalosan hat, mintha még személyit kérnének tőle a vendéglátók és kereskedők, de ugyanakkor a viselkedése inkább egy sokat látott és tapasztalt emberé. Míg az utóbbi időben a legénységed mintha hanyagolt volna, úgy tűnik, hogy Ricky mindenben kedvedre tesz, sőt, mintha enyhítené azt a furcsa ürességből fakadó maró kínt ami napok óta benned örvénylik. Persze lehet tagadni, talán magad is elhiszed, de igazából a lelked simogató ez a figyelem.
Zachary meg ki tudja mi miatt nincs itt és így lehet, hogy mérges sem lesz, hiszen megígérték…
A fiatal férfi elfogadja az italt, bár ki tudja, lehet valami töményebbnek jobban örült volna, akár egy igazi matróz! Mindenesetre belekortyol, majd elismerően bólint, hogy finom, tehát ízlik neki! Aztán a következő percek olyan eseményekkel teltek, hogy azt sem tudod, hogy merre hol keresd a Sarkcsillagot. Aztán a legegyszerűbb módszerrel oldod a pillanat intimitását: meneküléssel. Ez mindig bevált a múltban és úgy tűnik most is. A poharat is pajzsként használod, az sem kizárt, hogy remegő kezekkel…
Egy újabb pajzs, ezúttal papírból segít valamennyire, de a pillanat hatása nem múlik el, tovább kísérthet az érintése, a mosolya a szavai mellyel bizony könnyedén elérte, hogy elbizonytalanodj, elpirulj és zavartan keresd a helyed.
/Angol/ Igenis, Donna Capitano! – hallatszik, úgy tűnik hangosabbra sikerült a halkan vagy csak a srác füle túl jó, de láthatóan magára vette a szavakat – Bocsássa meg kérem, ha túl közvetlen voltam! – hajt fejet, amiből úgy pillant fel, mint egy bűnbánó kutyakölyök
Egy újabb pillanat ami… elmúlik. A kérdéseidre a válasz lendületesen érkezik, szabad életfelfogást sugall, de a tekintetében nem tudod nem észrevenni azt a fajta vonzalmat amit a jelenléted, sőt, talán a kihívónak vett mozdulataid sugallnak. A hajad igazgatása, a szemüveged szexis rágcsálása, a zavart és kislányosan ártatlan mozdulatok, mind-mind olyan jelzések, amire a férfinadrág úgy tűnik szűknek bizonyulhat.
/Angol/ Igen, a hirdetés miatt. - pici torokköszörülés, épp előredőltél és ez már kicsit soknak bizonyult, a dekoltázs kissé elragadta a forróvérű olasz matrózt – Számtalan hajón dolgoztam, gyermekkorom óta a tengerek szerelmese vagyok és minden időmet vele töltöttem – izgatottságában mintha a legtöbb emberrel ellentétben tisztábban beszélné az angolt – A kis evezőstől, a luxus utasszállítókig mindenhol megfordultam, de ahogy a szél is szeszélyes akár a tenger, úgy én sem maradtam túl sokáig egy helyen. Kerestem a helyemet és úgy érzem, hogy itt találom meg! – nem kizárt, hogy csak intened kéne és máris egy igen szenvedélyes órát (vagy amennyit szeretnél) tudhatnál magadénak – Azon a hajón élek, amelyiken éppen szolgálok! A feladataim? Ami egy matrózé vagy amire a kapitány ezenfelül megkér – szerelne le egy olyan mosollyal, hogy még azt is elfelejted a mennyi idősre nem válaszolt…
