Nerine 'Inina' Katsouranis

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 22. – 2. nap
Csütörtök – Este, kora éj

Eltűnődsz azon, hogy az elvesztett családot egy méltó társsal oldaladon tudnád leginkább elképzelni, ugyanakkor ott motoszkál egy sötét gondolat, hogy minek neked ahhoz bárki, hogy egy életet hozz a világra és felneveld azt? Mindent meg tudnál neki adni, miért lenne szükséged bárki másra?

A puszi kiváltotta hatás legalább annyira izgalmas, mint a végtelen kék tenger napsütötte szélcsend idején, mely lassan de biztosan unalmassá váló órákat egy-egy kóbor felhővel töri meg: mint egy felvont szemöldök. A mosolyra valami vicsorszerűség – nevezhetjük hasonló gesztusnak – a válasz, majd a távolodó léptek zaja.

Magad is a kabinod békéjére vágysz, így utad rövid időn belül oda vezet, ahol megkezdenéd a szokott rutint, a begyakorolt mozdulatok sorát melyek megtisztítanak és felkészítenek arra, hogy belépj az álmok kapuján. Néhány kósza gondolat még makacsul ragaszkodik hozzád, de a forró sugarak után már alig, leginkább egyáltalán nem marad hely számukra.

Félálmosan emeled a paplant egy kába mozdulattal, hogy utolérjen egy megkésett felismerés: a boríték. Ettől picit felébredsz, de érzed, hogy a selymek akár egy örvény, készülnek elnyelni. Sietve pillantasz körül, de csak az ikertestvéred lapos pislogásával találkozol, ahogy a folyosón is csak gyengén hunyorgó fényre találsz.

Visszalépdelsz, leülsz – mert a vonzás oly erős – és kezedbe veszed a tenger tajtékjának színében pompázó papírdarabot, hogy felhajtsd a szélénél és belepillants. Megteszed, hiszen nem találtál rajta semmit ami árulkodó lett volna, ami elmondaná, hogy honnan érkezett és mit rejt a világ elől, csak annyit enged sejtetni amit magad is látsz.

Magába zártan először nem látsz semmit, sőt, azt hiheted, hogy valaki éppen megtréfált – talán Dimitrios vagy… egy újabb körül és kipillantás után – de végül felfedezed, hogy nem erről van szó, csak az, amit magába foglal, az pontosan akkora, amekkora a boríték maga. Finoman csalogatod elő, hogy aztán két ujjal felnyisd a félbehajtott lapot…

Ekkor feltárul előtted mindaz amire továbbra is értetlenül – talán picit hevesebb szívdobogással – tekintesz, mert nem ismered fel a betűket… vagy mik ezek. Inkább tűnnek szimbólumoknak, de annyi nyelv létezik, talán ez egy olyan amivel eddig még nem találkoztál. Szomorú, hogy ez a gondolat hamar elillan, mert tudod, hogy már láttad őket korábban! csak… nem tudod felidézni, hogy hol és… mikor.

[Kyra]

Finoman, lassan húzom elő a papírt a borítékból, hogy véletlen se sérüljön meg. Mit egy gyerek úgy izgulok és félek egyben, mi lehet benne. Hiszen az ágyamban hagyott, egészen pontosan a párnámon hagyott levél olyan bensőséges. Talán valami romantikus is lehet, de ezt a gondolatot, reményt gyorsan el is hessegetem. Vagy inkább túlzott fenyegetés, ahogy itt hagyták „az intim szférámban”, de mivel sehol senki, így ezt is elhessegetem. Túl fáradt vagyok ilyenen aggódni már. Lassan óvatosan szétnyitom a levelet és kezdeném olvasni, de döbbenten nézem a betűket… nem, nem is, inkább jeleket a lapon. Elkezdem forgatni a lapot, fejjel lefelé is, hátha valahogy olvashatóvá válik. Fény felé tartva, meg hátulról átvilágítva, hátha valami trükkös levél.

* Na ez szép… Az még oké, hogy nem romantikus meghívás az este további részére, de még csak nem is értelmes. Bár nagyon szép jelek, de ezt nem értem. Vagy még is? Mintha… Mint ha már láttam volna, de hiszen ez lehetetlen…*

A kíváncsiságon újra úrrá lesz a fáradtság, ami hatalmas ásítással tudatja jelenlétét megint. Még egy kicsit nézegetem a papírt, majd lassan bebújok a takaró alá és elnyújtózom alatta.

* Holnap utána kéne járni, mi lehet ez az írás. Talán a helyi nagy könyvtárban tudnak segíteni ez ügyben. Vagy esetleg valami fordító iroda. Vagy a helyi egyetemen hátha van nyelvész professzor. *

Egy újabb ásítás miközben lassan kiesik a levél a kezemből az ágy másik felére, ahol régóta nem aludt már senki.

* Holnap a szórólaposok után akkor elmegyek megnézni a könyvtárat, utána meg az egyetemre is bekérdezhetek. *

Lassan oldalamra fordulva nyom el az álom.

[Thyriel]

A művelet kényes, de teljes sikerrel zárul. A benne talált papír immáron a kezedben, legalábbis az ujjaid között tartod. Félelmeid idejekorán talán megalapozottak voltak, de most olyan butának tűnhet: hiszen ez csak egy darab fehér papír. Ugyanakkor ez az üzenet – bármi is legyen – oly sok érzelmet szabadít fel, mint az elmúlt pár napban semmi: még a két szeretett férfi sem.

Akármi is legyen ez, egy titkos hódoló – esetleg Zach vagy Dimitrios – vagy valaki, aki ily módon akarja tudatni veled hogy kedvel… esetleg pont az ellenkezője, például a Leviathanról érkezett, hogy fel kéne hagynod az értelmetlen versengéssel, hiszen szerinte nincs esélyed… akármi is legyen, tény, hogy itt van és ez elég sok mindent elárul.

A lapon található jelek, szimbólumok, betűk? idegen-ismerősök. Sosem láttad őket, de mégis tudod, hogy ez így nem teljesen igaz. A két gondolat egymással táncol, de a megoldás elkerül téged. Ez ellen oly módon készülsz tenni, hogy különböző módokon vizsgálgatod magát az üzenetet tartalmazó lapot:

teljesen eredménytelenül. A végeredmény olybá tűnik, hogy nem más, mint egy tényleg hétköznapi fehér lap, amely mindössze ezt a pár sor furcsa – igaz, valóban gyönyörű – szimbólumot hordozza magán. Egy ideig még állsz felette, de aztán félreteszed és bebújsz a takaró alá, hogy majd a holnaptól várj megoldást…

3. nap

A reggel, mint az előzőek, éppoly frissek és energikusak… kimerültebbnek érzed magad mint amikor lefeküdtél és az altató dacára olyan rémálmokkal küzdöttél,  melyekre még emlékezni sem akarsz. Úgy tűnik a kérés meghallgattatott, mert nem tudnál felidézni egyetlen pillanatot sem, de az ízt, amit maga után hagyott valószínűleg csak egy alapos tisztálkodás képes eltüntetni.

Ugyanaz a rád csavarodott ágynemű, ugyanaz a kísértett arc tekint rád vissza a tükörből, egyedül talán a beszűrődő napsugarak mások, enyhítőek, melyek lassan kúsznak fel az ágyad szélén, hogy idővel akár téged is beragyogjanak. Ott ülsz ziláltan, kócos hajjal melynek egy része tapad a másik pedig akár a tajtékos tenger…

polipcsápok most is tartanak és pislogni is alig tudsz annyira nem ébredtél még fel teljesen… az illatokig, amik kopogás után kezdenek morgó hangokat kicsikarni belőled. Az reggeli vágyán túl – a tegnap tervezet – a mai nappal megvalósítandó dolgok uralkodnak el rajtad, melyek között egy könyvtár és még néhány más lehetőség szerepel. A részletek: azok amik még váratnak magukra…

[Kyra]

Egy újabb borzalmas reggel, egy újabb borzalmas ébredés… Próbálom megint letekerni magamról valahogy a takaró és a lepedőt, majd kicsit eligazgatni magamon a ruhát. Az ágy szélén ülve nézem a szörnyű látványt a tükörben, ami elvileg én volnék. Valahogy a hajammal kiszedem az arcomból, hogy legalább lássak.

* Bár ezekkel a résnyire nyílt szemekkel nehéz lesz… Mintha semmit nem aludtam volna. Ki fogok készülni… Kopogtak? Mintha kopogtak volna...*

Ránézek az altatóra az éjjeli szekrényen és csalódottan dőlök hanyatt az ágyon miközben valami olyasmit morgok vagy nyöszörgök…

/Görög/ Gyere be…. – végig sem gondolva hogy görögül beszélve. Talán fel sem tűnik.

Csukott szemmel fekszem és próbálok még csak megpróbálni sem visszagondolni a ma esti rémálmokra.

* Úr isten, ez már nem normális… És ezek a vackok semmi nem segítettek… Asszem el kéne menni egy orvoshoz… *

Lassan nézek fel ki zavar ilyen korán…

* Korán? Mennyi az idő? *

Felülök és meglátom a levelet. Újra a kezembe veszem és kinyitom, hátha tegnap csak rosszul láttam és még is olvasható az a levélke. Hiszen addigra már hatott az altató. De sajnos nem…

* Hogy lehet, hogy mégis ismerősek ezek a szimbólumok? Talán akkor viszont irány a könyvtár, azután talán az egyetem. Vagy talán inkább egy orvos, ha már képzelgek is... Talán Dimitrios tud segíteni… *

/Görög/ Reggelt… mennyi az idő? Esetleg tudsz erről valamit? – továbbra sem tűnik fel, akárki is lépett be hozzám.

Elgyötört hangon, elgyötört arccal. Szörnyen nézhetek ki… Leteszem a levelet az ágyra, hogy megnézhesse, akárki is ébresztett. A választ meg sem várva lassan felkelek és elindulok a fürdőbe, hogy alaposan letusoljak, hátha elmossa az álmok nyomát és élettel teliben nézek majd ki utána. Majd valami kényelmesbe öltözve jövök ki a fürdőből, hogy megkeressem a reggelim és az esetleges választ is megkapjam a levélre.

* De neveletlen voltam, hogy nem vártam meg hogy válaszoljon… De talán jobb is hogy nem látott tovább abban az állapotban.*

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 23. – 3. nap
Péntek – Kora reggel

A harcod polipként tapadó takaróddal hosszú és kimerítő – izzasztó – de mint mindig, ezúttal is te győzedelmeskedsz. Kicsi sietősebben veszed a levegőt, de az elszántságod nem ismert akadályt. A ruhára is ráparancsolsz, mely meghunyászkodva engedelmeskedik akaratodnak, hogy aztán olyan – aránylag olyan – formát öltsön, mint amit te elképzeltél.

Az ikertestvéred pimasz mosolya – nem, nem mosolyog, csak egy pillanatra úgy tűnt – tehát a tükörből bambuló tekintet elégé megviselt, olyan, ami egy forró fürdőért, esetleg teáért vagy kávéért kiált. A gubanctenger és csomó-hajzuhatag nem igazán hajlandó együttműködni veled, ellenben úgy nézel ki, mint aki egész éjjel…

Félvakon pislogva próbálod megemészteni, hogy a kinti zajokat a kopogással próbáld összeegyeztetni, míg végül úgy döntesz, hogy valóban így történt, tényleg valaki illően jelezte, hogy csatlakozna hozzád. Akármit is próbáltál mondani, azt biz elsőre nem sikerül. Leginkább egy macskacápa nyöszörgésére hasonlít – ami tudvalevően nincs – így ha nem szólítod meg az ajtónállót, akkor szegény még várni fog egy ideig.

Úgy a második, de lehet a harmadik próbálkozás után sikerül úgy helyezkedni, hogy lásd az órát amint kora reggeli időpont talán fáradt nyöszörgést csaljon ki és a gondolatot: „csak még öt percet…”. Végül lehet, hogy el is telik ez az idő mire felülsz, hogy megint a levéllel törődj, aki hálásan simul az ujjaid közé, a törődés okán… de amit tartalmaz, hiába mutatja meg újra, nem igazán tudod, hogy mi lehet az…

A következő szavaid már áthatolnak a hullámok dalán, melyek az Amaryllisnek simulva dúdolják reggeli ébresztőjüket és az ajtó nyílik, hogy Dimitrios lépjen be: a piszoknak van képe frissen borotváltan és enyhe, de érzéki illattól még vonzóbban belépni, sőt, rád mosolyogni! A galád még azt is megtette, hogy nem hozott reggelit, de cserébe van nála valami más: a gitártokja.

Dimitrios /Görög/ Jó reggelt! Itt az idő, hogy ébredezz Hercegnő, mert érkeznek az első inasok, hogy munkába állhassanak!

Rövid, halk nevetését követően elsiet az ágyad mellett és elhúzva a függönyt napfényt enged be – nem feltétlenül örülsz neki – majd kinyitja az ablakot, hogy némi friss levegőt – és a kikötő reggeli zajait – engedjen be. Ezután az ágyadig sétál mely előtt megállva lepillant rád és egy ideig az az érzésed van, hogy a látvány bizony hatással van rá… de aztán mégis úgy tűnik, mint aki hű Lovagod marad

Dimitrios /Görög/ Zach a konyhában készíti a reggelit – úgy tűnik ma ő a soros – engedelmeddel egy-két óra hosszára bemegyek a városba. Esetleg hozzak valamit? – érdeklődik, szívesen teszi, ha szükséged lenne valamire

A levelet leteszed, de nem nyúlnak érte, ellenben érzed a tekintetét ahogy elkísér a fürdőbe. Akárhogyan is, te gyönyörű vagy, ő pedig csak egy férfi, bármilyen jó barátok is vagytok, a szépséget mindig megcsodálja. Mire visszaérsz, már nincs itt, csak az illat maradt hátra, de te valamivel éberebb és frissebb vagy mint voltál. Már csak a hajaddal kéne kezdened valamit, de az biztos, hogy ennyi gubancot kibogozni…

Egy idő után – ha eddig nem – megérted azt is, hogy a az elmúlt másfél hét kényelme véget ért. Zach nem lép be a szentélyedbe, számára a kabinod szent és sérthetetlen. Így a reggelidet a konyhában találod, sőt, talán még a férfit is – annak ellenére, hogy a fürdő esetleg elhúzódhatott…

[Kyra]

Érzem a tekintetét magamon, ahogy figyel. Még így reggel ilyen fejjel és nyúzottan is szép vagyok. Ez azért megnyugtató. Cserébe már a fürdőben bosszankodom, míg vetkőzöm, hogy hogy lehet az hogy ő mindig ilyen kipihent és vidám…

* Bár sejtem hogy van valami köze ahhoz, hogy nem jött este iszogatni és ahhoz amit vett. A fenébe, hogy neki összejön én meg még aludni sem bírok egy jót… *

Ezzek ellen a gondolat ellen inkább beállok a zuhany alá. Frissebben, éberebben lépek ki a zuhanyból és csak egy törülközőben lépek ki a kabinomba, ami üres és a levél is ott van ahova letettem. Látom, a reggeli sem jön már ágyba, pedig milyen jó is volt az. Gyorsan felkapok valami kényelmeset (egy póló és sort) és a hajkefémmel a kezemben megállok a tükör előtt. Nagy szomorúságomra ez fájdalmas és hosszantartó művelet, de az eredmény megéri. Kiengedve hagyom, de azért egy hajgumit a csuklómra húzok.

* Vajon mikor jön az első jelentkező? És ha én nem leszek itt, mert a könyvtárban vagy az egyetemen vagyok? Vajon Dimitrios még itt van?  Legalább a szórólapokat elintézhetné… vagy nem is tudom… Annyi dolgom lenne. De Zach tuti nem csinálná végig az interjúztatást egyedül.*

Ezen csendben felkuncogok, ahogy a csöndes „vén tengeri medve” elkezd csacsogni a jelentkezőkkel.
A levelet a kezembe fogva indulok a konyha felé egy forró kávé és finom reggeli reményében. Út közben Dimitrios-t lesem, hátha itt van még…

* És persze talán valaki tud magyarázatot a levélre, ami nem tudom, hogy került az ágyamba, és főleg azt nem hogy mi van benne. Talán valamelyiknek van valami ötlete, hogy hol érdemes utána nézni.*

A konyhába lépve felmérem ki van jelen… és már frissebb hangon köszönök.

/Angol/ Jó reggel Zach. avagy ezt már tudom - mosolyodom el - /Francia/ Jó reggelt, Zach! - vágok fel nem létező francia nyelvtudásommal.

Körbenézve a kávém keresem, ha még nem volna, akkor elkészítem magamnak. A levelet addig leteszem a pultra jól láthatóan.

/Angol/ Szerinted ez mi lehet és hogy került tegnap este a párnámra? - nézek rá aggódva kicsit.

[Thyriel]

S megint ott hullámzanak azok a sötét és veszélyes hullámok, melyek azt sugallják: tépd meg! hasíts végig rajta, mint a villám az égen és rázd meg mint a viharos szél a fákat! Ne merjen ily korán ennyire életteli és energikus lenni! Ilyenkor még a viharos szelek is csak erejüket gyűjtik… mindezen sötét gondolatokon még a tudat sem segít, nem enyhíti őket az, hogy még ilyen tépetten is gyönyörűnek tart, mintha úgy vélnéd, hogy ez csak annyira természetes, mint a légzés maga!

Mikor épp enyhülni érzed azon érzelmeket amiért mérhetetlen haragot táplálsz irányában egy sötét gondolat bukkan fel, hogy talán azért ilyen mert neki megadatott az, amit te már ki tudja mióta nem kaptál meg! Lehetséges, hogy oly szendén aludt valaki – talán pont a csokoládé-bőrű szépség – mellett, akár egy jóllakott kisfiú! Ez pedig, legalább annyira sértő, mint amennyire irigylésre méltó. Olyasmi, ami ellen tenned kell, amit nem hagyhatsz ennyiben és…

A fürdő segít. Elűzi ezeket a komor gondolatokat, de érzed, hogy napról napra nehezebben birkózol meg velük, lehetséges, hogy egy alkalommal alul maradsz velük szemben és olyat teszel, amit… talán jobb lenne nem megtenni, lehetséges, hogy később igen csak megbánnád. Ugyanakkor az elmúlt napok kellemetlenségei és mindaz ami megpróbálta egyensúlyozni… őszintén szólva, nincsenek igazán egyensúlyban.

A törülköző régi barát, olyan akivel intim pillanatokat osztasz meg, akinek hagyod, hogy végigsimítson, dörgöljön rajtad aki mindig láthat úgy, ahogy csak igen kevesek. Olykor magadon hordod őt, kebledre veszed, máskor a karodon pihen, lógva figyeli onnan a szobádat, máskor az ágyon landol és selymek közé vetve pihen, mint egy úriember… nő? Olyan, aki hiányolja a reggeli finom illatát, a ropogós péksütemény látványát, mely arany-barnán hívogatott és… de most úgy tűnik neked kell megkeresned őt… lehet, hogy ezentúl mindig?

Felöltözöl. Újabb barátokat hívsz magadhoz, akik óvón ölelik körül a tested, úgy simítanak rajtad végig, hogy érzékiségüket csak alig néhányan képesek felülmúlni. Rafináltak, kiemelik a test szépségét, rejtik annak hibáit – mely utóbbiból nem sokat találni – és elkísérnek mindenhova, mígnem úgy döntesz, hogy megválsz tőlük. De addig! addig veled vannak. Olykor ugyan elcsábulnak a szellőnek, vagy egy hirtelen mozdulatnak, de leginkább hűségesen ölelnek körül.

Néhány aú, pár szisszenés és egy adag talán matrózokat is megszégyenítő szó után se sikerül a kellő hajzuhatagot megpillantani, továbbra is makacsul sziklákkal tarkított esése megtört és oly örvényekkel tarkított amely azzal fenyeget, hogy elnyeli még a fésűt is. Hosszas harc után némileg kimerülve, de győztesen kerülsz ki az élet egy újabb, igen nagy kihívásából, mely egyben talán figyelmeztetés is, hogy mivel és mennyit kell törődni…

Csuklódísszel indulsz a konyha felé, amely léptek között oly gondolatok hangja kel életre, mint a jelentkezőkkel kapcsolatosak, az, hogy több dolgod lenne egyszerre és hogyan ütemezd, elég e, ha valamelyik férfi itt marad vagy… mit tegyél. Útközben nem találkozol az Első Tiszttel, de abban biztos vagy, hogy Zach nem az a férfi, aki szívélyes mosollyal fogadna akárkit és még hellyel vagy teasüteménnyel kínálná az illetőt. Sokkal inkább érzed azt, hogy puszta tekintetével képes lenne távol tartani minden picit is félénk jelentkezőt…

A reggeli valóban ott vár téged, mint egy illatozó csokis és más töltelékű croissan, egy bögre még forrón gőzölgő kávé és még megannyi ízletes frissen sült vagy készült falat és korty.

Zach /Francia/ Bonjour, mon capitaine! – biccent azzal a rá jellemző módon, majd a borítékra pillant, de nem nyúl érte: Ez egy fehér, felbontott szabvány boríték. Feltételezem valaki odatette… – némi iróniát vélsz felfedezni szavaiban, de az is lehet, hogy csak a férfi érzelemmentes hangja miatt gondoltad így.

[Kyra]

Zach reakciója a levélre kicsit megdöbbent. Összevonom a szemöldököm és úgy nézek rá. A levelet kézbe véve kibontom és kiveszem belőle finoman a levelet és az asztalra teszem kibontva felé fordítva.

* Vagy csak félre értettem a hanglejtését? De hisz most mondtam, hogy nem tudom, hogy került oda. *

/Angol/ Igen ezekig én is eljutottam. De a párnámon várt a kis boríték, és tudtommal te velem iszogattál, Dimitrios meg nem volt a hajón. Így elég aggályos már csak az a gondolat is, hogy hogyan is került oda.

*Természetesen a szemüvegem a kabinban maradt. Mindig elfelejtem, aztán nem látom rendesen, amit el kéne olvasni… Fenébe…. *

/Angol/ Egy pillanat – és ezzel elszaladok vissza a kabinba ott hagyva őt a levéllel had tanulmányozgassa rajta az írást, vagy mit.

Feltúrom a táskám a szemüvegért, ami természetesen a legalján figyel a kis tokjában. Már megvan egy éve de nem nagyon hordom. Ha nagyon kell elolvasom amit kell, de persze csak hiúsági kérdés.

* Nem igazán szeretem ezt az izét. Persze drága meg divatos darab, de úgy érzem, elvesz a szépségemből, és csak macerás kacat. Látok én nélküle is…. Hazudom magamnak oly sokadszorra*

Visszafelé sétálva a kezeimmel simogatom az én szépséges hű társam falait, amíg a konyhába érek és magamban újra megköszönöm neki, hogy társam már oly sok éve. Visszaérve a konyhába felveszem és visszaülök a helyemre, belekortyolok a kávémba majd Zach-et figyelem mi a reakció.

Lassan falatozom a reggelit, de ezek a finom falatok megint megakadnak a torkomon egy kis idő után és elmegy az étvágyam, mikor felrémlenek azok a szörnyű erőszakos gondolatok reggelről.

* Hihetetlen … nem ismerek magamra azóta… a Baleset óta. Dühös és erőszakos gondolatok a legkisebb sértettségre is. Bár az hogy Dimitrios azzal a lánnyal volt éjjel az nem is olyan kis sértés. Különben is ki ő? És mivel tud többet nálam? Semmivel! Akkor mit lát benne? Még mindig nem tértem napirendi pontra a reakciója felet… Talán „véletlen” össze kéne vele futnom a mólón és számon kérnem! Nem sérthet így meg engem! Na de csillapodj kislány… Eljön az ideje annak is hogy megtéphesd és megkapja méltó büntetését. De most sokkal fontosabb dolgaid vannak. És még nem tudod, hogy old meg őket egyedül. KONCENTRÁLJ! Egy darabig tudod várni a jelentkezőket, hátha Dimitrios is visszaér és segít kicsit az egyetemi prof kérdésében. Legalább ezt el kéne még ma intézni. *

 Alig ettem valamit. Egy korty kávéval próbálom elterelni a gondolataim és Zach-re koncentrálni. Felnézek rá a szemüveg felett, mit csinál.

/Angol/ Mi lehet ez az írás… vagy mi? És hogy került oda, és mit jelent? Mert ha valamelyikkőtök tréfája volt, akkor jó vicc volt, csak kicsit megijedtem. Illetve, ha már kettesben vagyunk. Szeretném, ha elmesélnéd mi is történt Azon a bizonyos Estén…. Mert még mindig nem tudtam felfogni asszem…. Mármint a Balesetet.

[Thyriel]

Zach úgy vélte, hogy egy ilyen dolog csak egy valakire tartozik, és az nem ő. Azonban mivel kitartóan, hovatovább makacsul ragaszkodsz ahhoz, hogy megmutasd neki a szóban forgó levelet, végül kelletlen(?) vet rá egy pillantást megszakítva a reggeli rituáléját, mely minden alkalommal ugyanazon elemeket tartalmazza, amit már mindenki megszokhatott tőle…

/Angol/ Soha ezelőtt nem láttam ilyesmit.

Tisztázza, hogy nem tudja milyen írás vagy mi is ez – s mivel Dimitrios is ugyanúgy kezelte ezt, ahogyan nem sokkal korábban Zacharie – azon félelmetesnek tetsző lehetőséggel nézel szembe, hogy valaki a tudtodon kívül belépett a kabinodba és az ágyadnál járt: talán épp az idő alatt, míg te benne aludtál.

/Angol/ Nem szoktuk zárni a szobákat, de… – a borítékra pillant – lehet ezentúl nem ártana!

A szavak végét már lehet nem is vagy alig hallottad, úgy elsiettél. Hamar megjárod a végtelenül ismerős utat és mire visszaérsz, a férfi már az asztalnál ül és épp frissen facsart gyümölcslét tölt neked és magának, de megtörik a mozdulat. Észrevettek. A szemüveg rajtad éppoly vonzó darab, mint a tengerkék tekinteted, mely már nem egy trófeát szegeztek… szereztek neked.

/Angol/ Többet kéne hordanod.

Úgy tűnik, hogy Zach is épp így véli, lehetséges lenne, hogy éppen bókolt? Vagy csak azért mondta, mert tudja, hogy nem látsz túl jól nélküle? Bonyolult egy lélek, de annál hűségesebb. Lett volna már lehetősége több alkalommal is, hogy kedvező ajánlatokat fogadjon el, de ő minden alkalommal határozottan utasította el őket.

A kávéd picit kihűlt – már nem forró, csak meleg – de még így is jól esik, ahogy az a pár falat is kellő helyre kerül, igaz nem sokáig tudják csillapítani az étvágyadat, melyre egy mély morgás a válasz, de könnyen figyelmen kívül lehet hagyni. Sokkal inkább fontosak azok az érzések és gondolatok, amik oly sötétek és erőszakosak…

A gondolataid alaposan elragadnak, mint egy igen erős áramlat és épp elszakadt minden tartókötél. Igen veszélyes vizekre sodródtál, olyanokra, amik tajtékot vetnek és sötéten örvénylenek amikor épp nem emelkednek oly magasra, hogy a puszta tömegük látványa is megfoszt a következő lélegzetvételtől.

Amikor azon tűnődsz, hogy mit is kéne tenned, hogy ki bántott meg és miképp, hogy mások mit kéne tegyenek veled és neked, hogy te mit érdemelsz és ezért mit is kell tenned, hogy milyen édes lesz majd a bosszú… Zach épp akkor fordul feléd amikor a hullámok elcsitulnak és a tenger viharos arca kisimul. Ahogyan rejtélyessé válik őrizve a mélységet, mindazt ami a felszín alatt bújik meg.

/Angol/ Megint elmerengtél.

Jegyzi meg őszintén, felhívja a figyelmedet arra, hogy az utóbbi napokban többször is tettél ilyet. Úgy tűnik ez korábban nem volt rád jellemző. Ellenben nem bántóak a szavai, csak megállapított valamit, amit te valószínűleg nem is vettél észre. Az üres bögréd is arról árulkodik, hogy a barna ital is elfogyott egy ideje.

/Angol/ Nem tudom mi lehet – pillantott a boríték felé – A többi kérdésedre sem tudok válaszolni – úgy tűnik nem ők tréfáltak meg, legalábbis nem Zach – A viharban pedig… nem láttam semmit – hiszen Dimitrios említette: az Első Tiszt a Kormánynál volt, még ha az utóbbi személy kissé bizonytalan is állításában

[Kyra]

*Most bókolt nekem? Nem szokott… most zavarba hozott... Mint valami tinit.*

Babrálom meg a szemüvegem szárát, majd a hajamat simítom a fülem mögé, hogy elrejtsem hirtelen jött kislányos zavarom, mivel nem számítottam erre. Odébb tolom a bögrém az asztalon, mivel kiürült, közben Zach-et nézem. Lassan kezembe veszem a levelet és újra megnézem. Természetes fényben hátha látszik rajta valami új, amit eddig nem vettem észre.

/Angol/ Elég higgadtan fogadod azt a tényt, hogy illetéktelen személy mászkált a hajón, ráadás a szobámban. De legyen úgy. zárjuk ezek után az összes szobát. Sosem hittem volna, hogy az otthonomban erre fogok szorulni. Sosem kellett….

Leteszem a levelet a pultra. Végignézek az ételen, de egy falatot nem tudnék lenyelni. Kissé odább tolom a tányéromat is egy fintorral az arcomon.

/Angol/ Ne haragudj… nem az étellel van a baj…. csak nem bírok enni az utóbbi időben.

Felállok, hogy a mosogatóba tegyem a bögrém, meg a tányért. Majd a pultnak dőlve rá nézek.

/Angol/ Segítesz a jelentkezőket meghallgatni? Több szem többet lát alapon. Mit is keresünk? Szakácsot …? – gondolkodom el, hogy eszembe jusson a tegnapi beszélgetés.

*Elfelejtettem…. Remélem Dimitrios is vissza ér addig.  Neki is megmutatnám a levelet. Esetleg elkísérhet az egyetemre. Addig is velem van és nem mással.*

Ránézek az órára a konyhában, hogy mennyi az idő és mennyi idő van az első jelentkezőig , már ha egyáltalán jön valaki.

/Angol/ Kiteszem addig a megállító táblát, hogy idetaláljanak.

Ezzel elindulok, hogy megfogjam a két táblát. Miután megtaláltam őket, kiviszem és kiteszem az elsőt a hajóhoz közelebb. Majd kisétálva a móló elejére, ahol már a turisták is többen vannak, ott leteszem a másodikat is. Elindulok vissza a hajóhoz. A stégen megállva nyújtózom egyet a napfényben fürödve, megpróbálva minden negatív gondolatot lerázni magamról.

[Thyriel]

Kislányos zavarodban nem látod, hogy Zach mit is tesz éppen, de amikor – talán enyhe pírból – bátrabban felpillantasz már megint kissé nyersen és határozottan közlöd vele a véleményed arról, hogy miképp viselkedik és ez ami azt illeti, mennyire nincs ínyedre! Elég viharos a pillanat, de ahogy érkezett, úgy múlik tova és bűnbánó tekintettel, majd szavakkal illeted a legénységed jelen lévő tagját. Nem teszi szóvá, de talán már benned is felmerült a kérdés: vajon meddig tűrik még el a szeszélyes személyiségedet, mely az utóbbi időben, mintha sokkal változatosabb lenne, mint előtte bármikor…

A szemüveg szára még bírja a kiképzést, de a boríték nem árul el többet függetlenül a ráeső fény mennyiségétől. Még mindig visszahangzik az a pár utolsó szó, szinte ott függ a levegőben: „Sosem kellett…” Ettől az egyetlen kifejezéstől olyan érzésed van, hogy ez tényleg így volt! Sosem. Soha! Egészen egy pillanatig. Akkor… kénytelen voltál. Talán jobban fájt, mint bármi amit addig tapasztaltál, de nem tehettél semmit. A változás, az ami mindenhol jelen van – míg esetleg a statikusság be nem börtönzi – téged is utolért. Tudod, hogy van akit jobban, de téged is…

A boríték immáron az asztalon, az étel kissé odébb, mint korábban és persze azok a szavak. Ez még nem minden, te is és a bizonyos bögre is máshova került, másképp áll a dolgokhoz, mint nem is oly rég tette. Támaszkodva figyelsz a férfire, aki ellentétben veled – talán bosszantó mód – éppen jóízűen falatozik. Ennyiből olybá tűnik, hogy nem kavarta fel nagyon az a korábbi lázadó viselkedés, a szemrehányás vagy épp számonkérés. Úgy tűnik, hogy már megszokta vagy épp teljesen másra gondol. Ez utóbbi nagyon dühítő lehet, ha még rád sem figyel…!

/Francia/ Oui. Je vais vous aider.

Bármit is mondott, most feladta a leckét. Picit úgy érzed, amolyan revans a korábbi viselkedésedért, de azért a bólintás valamennyire egyértelműnek tűnik. Miközben próbálod megfejteni a gesztust és a szavak értelmét, az is felbukkan, hogy bizony szakácsot kerestek, de a srácok egy második segítséget is örömmel fogadnának. Dimitrosnak volt képe azt is felvetni, hogy nem ragaszkodik a férfiakhoz! Mintha te nem lennél elég nőies! Megint felüti a fejét a birtoklási vágy, a tudat, hogy ami a tied az ne legyen másé…!

/Francia/ Ç'est bien.

Mintha jóváhagyták volna a felvetésedet. Úgy tűnhet, hogy épp csak mint egy szolgának aki teszi a dolgát épp csak rábólintottak arra, hogy tegye amit tenni kell. Mintha számítana. Persze az is lehet, hogy nem így történt és csak te gondolod túl az egészet feszült helyzetedben, de ha mégsem…?! Akárhogyan is legyen, egy dolog biztos. A férfi láthatóan be akarja fejezni az étkezést és nem kapkodik az ügyben. Az óra viszont arról árulkodik, hogy Dimitrios nem sokára visszaérhet, ha valóban csak egy-két órára ment el.

A mólón végigsétálva nem történik semmi, eltekintve a reggeli zajok és korai napsugarak érintésétől. Valahogy… nagoyn jó érzés! Mint ha teljesen újként hatna. Nem csak a nap csiklandozása a bőrödön, de a sós illatú szél, a sirályok rikácsolása vagy a hullámok hangjai, minden olyan mintha még sosem láttad volna így azelőtt. Ez persze képtelenség, de mégsem tudsz szabadulni az érzéstől, hogy eddig még sosem láttad a Világot hasonlóan. Az egészet talán egy kíváncsi tekintet tetézheti, mely tisztes távolságról figyeli ahogy felállítod a táblákat.

Talán már láttad ezelőtt, rémlik a lényéből sugárzó játékosság, kíváncsiság és ártatlanság. Messze kitűnik ezzel a reggeli forgalomból, főleg, hogy láthatóan téged figyel. No meg a táblát, a másodikat amit épp letettél. Ettől függetlenül kedvedre nyújtózhatsz és élvezheted a napfényt, de ha visszatéved a tekinteted már nem látod a kis ártatlan szöszit, aki minden bizonnyal képes lenne elcsavarni bárminemű hím fejét, ha már érettebb lenne (vagy talán már az?). Egy-egy pillanatra, mintha felvillanni látnád őt, távolodik tőled, de mintha a kikötőben csavarogna.

[Kyra]

Ahogy kifele sétálok a táblával, minden olyan furcsán újnak hat. A hangok, a fények, a nap melege. Pedig ez is csak egy újabb forró nap a forró Görögországban. Minden reggel így indul. Ezekkel a zajokkal, és az esetek túlnyomó részében a nap már szinte égető sugaraiban fürdőzve.

*Valami extra stressz oldási módszert kell találnom. Olyan furának érzem magam…*

Ahogy kiteszem a második táblát egy fura érzés fog el... Figyelnek. Ahogy körbepillantok látok egy fiatal (?) szőke kis(?)lányt, ahogy engem figyel a reggeli forgatag között. Egy pillanatig figyelem mit tesz, majd nyújtózom egyet, hogy a feszültséget kiszívja a nap a csontjaimból. De mire vissza pillantanék rá, már a forgatagban távolodik tőlem. Egy ideig próbálom követni, hogy merre megy a szöszi.

*Engem figyelt, vagy csak úgy tűnt? De ha figyelt is miért? Mintha láttam volna már egyszer. Talán….  Nem ez az a kislány pár estével ez előttről, aki a részeg apjával sétálgatott a hajóm mellett? Ezek szerint nap közben sem figyelnek rá jobban…*

Ahogy ezen gondolkozom a mólón nyújtózva, hagyom, hogy elveszítsem szem elől.

Lassan sétálok vissza a hajómhoz. Alaposan körbejárom, megnézem, hogy az én kis drágám jól van-e. Persze közben a konkurencia nagy és veszedelmes kinézetű hajójára is átpillantok lopva, vajon ott van e forgalom.

*Túl szögletes, markáns, modern, pöffeszkedő…. Szinte már magától megy. Sehol egy árboc és vitorla… Ennek a vezetéséhez szinte már semmilyen tudás nem kell. Egy úszó luxus szálloda. Jó az enyém is annak számít, de valahogy még is más… Közelebb áll a hajózáshoz mint az…*

Inkább visszamegyek a hajómra és ott is körbemegyek a szokásos ellenőrző utacskámon és egyben tiszteletemről és szeretetemről biztosítva a hajóm. 

*Remélem Deimitriosz vissza ér mire ezzel végzek. Lehet fel kéne mosni a fedélzetet, vagy legalább fellocsolni kicsit.*

[Thyriel]

A reggelt elsodorta a délelőtt és bizony már dél is elmúlik, mire mindennek végzel. Könnyen lehet, hogy a korábbi megszokott rutin miatt némi morcos pocak korhol téged, hogy vele bezzeg nem foglalkozol. Az is lehet, hogy annyira elmélyültél abban amit épp tettél, hogy ez fel sem tűnt, ami persze idővel majd eddigieknél is hangosabb zaklatást vált majd ki.

A kis szösziről szőtt gondolatok már a múlté, ahogy a részegesnek tetsző apjának emlékképe is, de egy dolog biztos, hogy láthatóan nem igazán foglalkoznak vele. A kérdés talán csak az lehet, hogy miért pont téged nézett? Vagy nem is téged…? Te még hosszan próbáltad követni tekinteteddel, de ez időnként elég lehetetlennek tűnt.

Nem úgy a hatalmas és robusztus vetélytársra esett pillantás, mely legalább annyi dacot és becsmérlést válthatott ki, mint esetlegesen irigységet és talán még, igen, talán még haragot is. Az egész látvány egy nyugvó bestia, egy pihenő ragadozó képét sugallja, olyan, ami nem része a tengernek, hanem uralja azt. Talán ez lehetett az, amiért némi ellenszenv vagy ennél több bukkanhatott fel.

Körbeértél már és most épp némi nedvességet juttatsz a fedélzetre, amikor egy fiatal, egész jóképű srác áll meg a táblánál, hogy alaposabban szemügyre vegye azt. Láthatóan végigolvas rajta mindent, majd elmosolyodva – ami igen jól áll neki – megindul a hajó felé határozott és sietősebbnek tűnő léptekkel.

Viselete a régi idők matróz-öltözékét idézi, hosszú, élére vasalt fehér nadrág, kék és fehér csíkos ujjatlan póló és valami kékes nyakkendő-szerűség. Cipője is elég elegánsnak hat, mintha nem is igazi tengerész, hanem egy annak öltözött színész közeledne, akinek a haja az egyetlen dolog ami némileg kilóghat a sorból. Kicsit olyan, mintha úgy állna, ahogy éppen a szél fúj.

Ezzel a hirtelen lendülettel ér melléd alig percen belül…

[Kyra]

Ahogy a rutin elragadta a figyelmem, a nap egészen magasra sietett. Ez a pocakomban támadt éhség is megerősítette, de nincs erre most időm, így próbálok nem tudomást venni róla, legalább addig, míg  be nem fejezem, amit csinálok. A gondolataim szárnyalni próbálnak a rutinszerű mozdulatok mellet, ugyan igyekszem a koncentrációmat, a fegyelmemet erősítni, de néha-néha elvesztem a kontrolt.

* A lány merre fele is ment? Honnan jöhetett és miért figyelt engem? De ha akar valamit miért nem jött oda és szólított meg? Vagy nincs jobb szórakozása, mint mások dühítése? Bár az apjából kiindulva, valószínűleg rendkívül unatkozhat és a modorát is megmagyarázza. *

Újra a hajómra, az én egyetlen kincsemre, próbálok összpontosítani, hiszen ápolni, szeretni kell, hogy ő meghálálja nekünk azzal, hogy biztonságban kihajózhatunk vele és vissza is jövünk.

*Az a másik hajó… nem is tudok róla szinte semmit. Mármint mindenki olvasta a cikket a magazinban. Hű meg ha… Szép és luxus, de hol adja át a hajózás élményét? Nem akar behódolni tengernek...  Na de azt már nem! Tisztelni kell a tengert, figyelni rá, minden szeszéjére, mert pillanatok alatt megmutatja az igazi erejét, hogy ki a főnök odakint. De ez a hajó… Csoda hogy még egyben. De miket is gondolok.. megint ez a mérhetetlen harag, ami nem tudom, honnan jön és miből táplálkozik. *

Megfeszülnek az ujjaim a felmosón, amit épp félreteszek. Próbálok úrrá lenni az érzelemimen, de az elmúlt pár nap nem könnyíti meg.

* Na meg úgy mellesleg, hol van Dimitriosz? Úgy volt, hogy mostanra már itt lesz. Vagy csak egészen egyszerűen észre sem vettem, hogy visszaért? *

Ahogy újra fellocsolom a fedélzetet, felfigyelek egy fiatalnak látszó srácra, aki épp a táblát alaposan átolvassa mosolyogva.

*Egész jóképű és a „éppen felkeltem” haja is sokat dob rajta… Vajon turista vagy az állás interjúra jött? Vajon a mosolya elismerés, vagy gúny? Mindjárt kiderül. A ruházata alapján akármi lehet, de inkább csak divatnak tűnik, mint tengerész viseletnek.*

Gyorsan félreteszem, ami a kezemben van, egy gyors és hanyag mozdulattal megigazítom a hajam. Mosolyogva figyelni kezdem, hogy hova is jön.

/Görög/ Szép napot. Segíthetek? – szólítom meg amint a hajóhoz ér, a legudvariasabb hangnemben.

[Thyriel]

Alaposan megköveted gondolatban mind a kis szöszit, mind a Leviathan-t. Előbbit pusztán a viselkedése okán míg az utóbbi talán már a létezésével is dühös gondolatokat szült. Mi tagadás, hogy valóban nem a lágyság az első szó amivel illethető, de cserébe valószínűleg a ragadozó lesz az, ami az emberek elképzelései közt felüti a fejét. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy míg a kislány ilyen fiatalon egyedül tekereg, addig ez a monstrum olyan igényeket szolgál ki…

E korra jellemzőt.

A fedélzet olyan tisztára lett suvickolva, annyira csillogóra lett törölve, hogy félő néhol a fedélzet helyett már a hullámokat látni. Ugyanakkor tény, hogy ilyen tiszta és ragyogó is régen volt már a szíved legbecsesebb kincse. Az Amaryllis csodálatos hajó, össze nem hasonlítható azzal amit annyira megvetsz, ami oly modern, hogy szinte már nem is része az óceánoknak, mint inkább egy törekvő uralkodó vonalait birtokolja.

A fiatal férfi.

Sietősen érkezett, mikor megszólítod egyenesen rád pillant és némileg túl energikus mozdulatnak tetsző mód integet miközben jókedvűen mosolyog. Nem, ez már nem mosoly, ez vigyor, mint aki olyasmire pillantott, ami igencsak kedvére van, legyen az… nos, bármi vagy esetünkben bárki. Megvan a véleményed az öltözetéről, de amennyire így hirtelen fel tudod idézni, a ruha bizony autentikus. Akár csak a srác járása, mely inkább más közegben érzi biztonságban magát, mint a szárazföld.

/Olasz/ Ciao signorina! Che cosa un bel la giornata di oggi! – pergő olasz nyelv, ennyit felismertél belőle – /Angol/ Jó napot Hölgyem! – némi (vonzó) akcentus felfedezhető – a Kapitányt keresem!

Szólított meg, mint aki előbb flörtölt és csak utána jött rá, nem a megfelelő nyelven. Olybá tűnhet kissé megszaladt a nyelve, a figyelme pedig legalább annyira a mozdulat felé, mellyel a hajzuhatagban próbáltál rendet tenni, mint amennyire tekintetével irántad érzett vonzalmát szeretné kifejezésre juttatni. Nyugodtan kéne állnia, de néhány másodpercenként közelebb araszol a móló széléhez, lassan elérve azt.