Nerine 'Inina' Katsouranis

[Kyra]

Ricky hangosan is megállapítja, amit én magamban és Dimitrios ismét hangosan mikor a hídra érnek. Ennek a viharnak a fele se tréfa…

*De milyen szép és csodálatos… Bár uralhatnám, bár irányíthatnám pusztán egy mozdulattal vagy gondolattal. Bár csak… Rickynek vajon mi járhat a fejébe? Vajon őt miért hozza ennyire lázba a vihar? Ha ennek vége, asszem kereshet újabb inget, mert ezt is letépem róla…*

Egy nagyobb hullám zökkent a valóságba
Nem beszélgetünk, mindenki teszi a dolgát. Van mit ilyenkor. A hajó mozgásán érzem hogy lassan és nehezen, de mintha a vitorlákat is be tudták volna vonni. Helyes. Mindig hullámmal szembe, sose kapjon oldalba… Valahogy a vihar szélén kellene maradni, ez ennél sokkal rosszabb lehet beljebb.

/Görög/ Francba, alig látok már valamit az esőtől… - beszélek magamban, hiszen egyedül vagyok. – Drágám, bírd ki… Kérlek… - ezt már a hajómnak, ahogy finoman közben megsimogatom a kormányt.

Ahogy a műszerek, villogni, ki-ki hagyni kezd, a rádió meg serceg, rájövök hogy ez a vihar még lehet rosszabb is…

/Görög/ Fenébe !

Mindenképpen próbálom az elfele irányt tartani amennyire lehet. Végre segítség érkezik.

/Görög/ Ricky kérlek…Tiéd a rádió… - kapcsolok lassan.

/Angol/ Ricky kérlek… Tiéd a rádió ha lent minden be van zárva. Hiába serceg te csak nyomd azt a gombot be és Ismételgesd bele :
„PANPAN! PANPAN! Itt az Amarillys nevű vitorlás hívójele (itt olvasd ezt be a hívójelünket betűzve ), az aktuális koordinátáinkat amit itt találsz, a sebességünket és az irányunkat amit itt és itt találsz.,– mutatok rá a műszerekre hogy mit hol talál. – viharba kerültünk, biztonságos kikötőt keresünk , de nem biztos hogy eléjük.”   Utána engedd el a gombot és várj 3 percet jön e válasz, ha nem ismételd el újra. Valaki meg segítsen a navigálásba, nehogy zátonyra fussunk…

Nem feltételezem, hogy Kalisha nem tudna segíteni ebben, de még is, hiszen hajón még nem szolgált és ki tudja mennyire van megijedve. Ricky viszont már igen, de azért inkább mindent megmutatok neki. Kalishát meg leültetem egy fotelbe hogy kapaszkodjon. Még nincs vészhelyzet ezért nem a Mayday kifejezést használom, csak tudatni akarom a parti őrséggel hogy lehet baj lesz… A segélyhívás forma szövege is ki van nyomtatva és oda van téve a rádió mellé ha odáig fajulna a dolog. De ne kelljen.

Mindenki itt van végre ahogy hallom Dimitriost is belépni, vagy még sem? Jobban körbenézek és Zack-et nem látom.

/Angol/ Zack hol van? – nézek Dimitriosra aggódva, bár nincs időm nagyon nézelődni, ha nem akarok egy hullámot benézni… - Nem együtt voltatok?

*Az egész helyzet kezd abszurd lenni. A vihar felpörget és fura módon imádom a látványát és az egész felizgat, de az hogy a hajóm és a legénységem is veszélybe került az meg egyre jobban aggaszt. Zack eltűnése meg egyenesen megijeszt. *

[Thyriel]

 

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Délután



Ha elmerülnél Ricky arcának tanulmányozásába, akkor látod, hogy ő leginkább a széllökéseknél izgatott, míg neked a villámok a legvonzóbbak ebből a viharból. Mindkettőből van elég, így olyanok vagytok, mint két gyerek aki épp a kedvenc dolgával játszhat nem sokára. S te ezt még kiegészíted gondolatban azzal, hogy mi mással is tennél még így…

A Hídon egy perce sem voltál egyedül, de Ricky-t nem zavarja a motyogásod, talán mert úgy sem érti, mindenesetre neked is kell egy másodperc mire utolér a tudat, hogy megint egy másik nyelven… de végül korrigálsz és parancsot osztasz, amit tisztelgés után sietne is végrehajtani, de pont érkezik mindenki más.

Kalisha-ra pillantva látod, hogy jól döntöttél. Nem tudod biztosra mondani, hogy mennyire van megrémülve, de látszik rajta, hogy új az élmény és mint ilyen picit talán ijesztő is. Leültetted és most ott kapaszkodik a karfába, de segítene is, csak nem tudja hogyan. Aztán az aggodalma megugrik, amikor senki sem tudja, hova lett a Másodtiszt, míg téged elfog valami megmagyarázhatatlan kellemetlen érzés…

Dimitrios /Görög/ Nem, elváltunk a végén, azt mondta még megnéz valamit. Használt biztosító kötelet és mellény is van rajta! – szóval ő annyira nem aggódik, semmint téged néz kíváncsi-óvatosan

Kettős érzése legalább annyira hasonlít a tiedre, mint Ricky-re aki otthagyja a rádiót és kiront a viharba, hogy valószínűleg megtalálja a Másodtisztet. Kérdés, hogy vajon egyedül elég lesz e ehhez a feladathoz, hiszen ki tudja mi történt, ami miatt Zach nem tudott visszatérni. Akad néhány fura kép, ami felvillan előtted mint véres eshetőség, sőt egy-kettőben talán már a hullámok közt látod…

[Kyra]

*Ricky arcáról sok mindent le lehet olvasni. Ugyan úgy nézi a vihart mint én. De ő mintha a széllökéseknél érezné azt az izgalmat amit én. Vajon mi járhat a fejében? Remélem mihamarabb kiérünk a viharból és leteperhetem….*

Nem teszik szóvá hogy nem értik amit mondok, de hamar javítom magam és egy tisztelgés után már a rádiónál is van, mikor megérkeznek a többiek. Kalisha leültetése jó ötlet volt. Csak maradjon is ott. Ellenbem Zach hiánya és Dimitrios válasza semmilyen szinten sem nyugtat meg.

/Görög/ Merre ment? - a félelem hogy bajban lehet egyre erősebb. De a hajómat sem akarom itt hagyni. Dimitriosz ahelyett hogy aggódna inkább engem fürkész kíváncsian…

Ricky hirtelen ott hagyja a rádiót és elindul a keresésére. Bennem van a késztetés, hogy én is vele menjek, de a kormányt se merném elengedni. Kétségek közt őrlődve nézem Dimitriost, majd a hullámokat hogy fel ne boruljunk.

* Menjek? Ne menjek? Hagyjam itt a kormányt, vagy ne? De hisz az egész hajóért felelős vagyok, de Zach ért is. Tartozom neki ezzel!*

Majd győz a félelem attól, hogy Zach bajban van. Felveszem a vízhatlan kabátom és a mellényt, majd elindulok Ricky után, Dimitrios is el tudja vezetni a hajót.

Rickyt keresve keresem Zach-et. Természetesen a saját biztonságom is fontos, így a biztosító kötelet se felejtem el.

*Nem hiszem lenne újra akkora szerencsém hogy meg tudnának most is menteni. Tartozom Zach-nek ezzel, meg kell találnom! *

/Angol/ Zach… hol vagy??? ZACK!!! – kiabálom bele a szélbe és a hullámok okozta hangzavarba. – ZACH!!! – és nézek körbe hogy merre mehetett miután a vitorlákat behúzta.

Erősen kapaszkodva haladok a hajó fedélzetén előre fele hátulról és közben Ricky-t is keresem. Az esőtől szinte alig látok, de semmiképp nem adom fel!

[Thyriel]

   

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Délután, kora este

Hangulatkeltő

Dimitrios magabiztosnak tűnik, de valójában látod rajta, hogy nem az. Nem tudnád elmondani, hogy a hír hallatán, hogy Zach még nem ért vissza miért nem sietett azonnal barátja segítségére, de tudod, érzed, hogy itt történt valami, akármi is volt az, most hezitálásra készteti a máskor oly bátor férfit. De nincs időd most erre, nincs, mert úgy érzed, hogy minden másodperccel nagyobb és nagyobb veszélyben van az az ember, aki korábban megmentett téged.

S mindeközben valahol a lelked mélyén úgy érzed, hogy még sosem éltél ennyire, hogy nem csak a viharos idő az ami vonzz, de valami elemi vágy is kavarog benned és tudod, hogyan fogod majd kezelni, de azt is, hogy ennek nem most van itt az ideje.

Dimitiros /Görög/ Utoljára a hátsó vitorlarúdnál láttam – jegyzi meg, és megint érzed a vibrálást a hangjában amit nem tudsz értelmezni

Eközben minden villámcsapás olyan, mint ütemet adna amire táncolhatnál, minden a hajónak csapódó hullám felkérne és az egyre hevesebben zuhogó eső pedig csak azért tenne így, hogy a kedvedben járjon, hogy mosolyt fakasszon, sőt nevetést, felhőtlen boldogságot.

Végül az Első Tiszt odalép a kormányhoz, mintha tudná mit akarsz tenni és úgy érezné, hogy ez így helyes. De lehet egyszerűen csak hagyni szeretné, hogy viszonozd azt amit Zach tett érted? Nem tudnád megmondani, de azt igen, hogy átvette a kormányt és te is kirohansz a megfelelő öltözetben – kivéve, hogy a kabáton túl semmi sem az rajtad – és rácsattintod a kábelt a hajó oldalán végigfutó speciális rúdra, aminek segítségével végigfuthatsz a folyosón anélkül, hogy a viharos tenger lemosna a fedélzetről.

Ami azt illeti kell is, mert rögtön elázol. Aztán el is akarnak sodorni, de a kötél erősebb és te kitartóbb vagy. S mindeközbn valami megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába, mintha be lennél zárva és ki akarnál törni. Szinte fuldokolsz, de valójában könnyedén kapsz levegőt! Olyan, mintha tudnád, hogy kómában vagy, de nem tehetsz semmit. Még nem…

Kirontva sietsz hát a tat felé és két dolgot látsz meg mikor közelebb érsz. Az első, hogy Zach épp veszettül kapaszkodik, de egy akkora hullám közeledik felé, hogy kétséges meg tudja e tartani magát, a másik, hogy nem látod még Ricky-t, de ez nem is meglepő, hiszen ő a másik oldalról közelít. Felméred azt is, hogy nem fogsz időben odaérni, hogy az a hullám bizony korábban lecsap a férfire, aki makacsul kapaszkodik és ugyan téged nem vett észre, de felé tartó borzalmat igen.

[Kyra]

*Nincs most időm agyalni, cselekedni kell. Minden után végig kell gondolni a hezitálás okát, rá kell kérdezni, mi lehet az oka annak hogy itt áll velem szemben remegő hanggal és furán nézve, ahelyett hogy már szaladna is kifelé…*

Hagyom hogy átvegye a kormányt. Tennem kell valamit, ha ő nem. Ricky bátorsága és a vihar nekem is bátorságot ad cselekedni. Meg kell tennem. Megindulok a hátsó vitorlarúd irányába. Ha itt nem találok az esőkabáton kívül mást akkor út közben kapok magamra egy mentőmellényt, amit ilyenkor kell.

Mikor már kint vagyok, megengedem magamnak kifele sétálva hogy mosolyogva kiélvezzem a pillanatot amit a vihar nyújt. E villámok és a hullámok ritmusát és ezt a megmagyarázhatatlan érzést ami magával ragad és felvillanyoz. Amitől felpörgök és magabiztosságot ad.

* Hogy érezhetem ezt…. Boldognak érzem magam a viharban, pedig életveszélyben vagyunk és Zach eltűnt… Ez abszurd, de mosolyognom kell … Ki kell menne, meg kell éreznem az esőt, a szelet és látnom kell a villámokat. *

Kint be kötöm magam. Ugyan minden izmom lázad ellene és végre pihenésért kiállt, de a vihar és Zach ért való aggódásom ezt elnyomja. Erősnek és tettre késznek érzem magam.
Kapaszkodok, ahogy tudok, miközben fura mód élvezem az eső érintését az arcomon. Nem sokat látom, de annál hangosabban próbálok kiabálni.

/Angol/ ZAch… – elfúló hangon, mert hirtelen úgy érzem hogy fogságban vagyok és fuldoklom. Ami lehetetlen hiszen a fedélzeten vagyok és kapok levegőt. – ZACH!! – próbálom újra tudatosítva magamban hogy van levegőm elég…

*Olyan mint egy álomban, vagy talán a kómások élhetik így meg… De fókuszálj kislány! *

És hirtelen meglátom. Zach-et ahogy kapaszkodik minden erejét bevetve, aztán a hullámot ami közelít felé. Megindulok felé ahogy tudok.

*Úr Isten! Nem érek oda… *

Egy másodpercre sem adok utat a kétségbeesésnek, hiszen erre nincs idő, majd utána. Ahogy tudok „szaladok” felé és remélem Ricky közelebb van. Ha tudok felkapok egy mentő övet is ha lesodorná a hullám a hajóról akkor utána dobhassam.

* Nem fogok oda érni, tennem kell valamit, ha ő megtette értem akkor ennyivel tartozom… Meg kell mentenem! *

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Délután, kora este



Mentőmellény akadt, kabát épp nem volt nálad – talán a kabinodban – és már elázva sietsz is a hátsó traktus felé. Ami azt illeti nem sokat látsz, de abból is keveset. Mire észreveszed, hogy milyen nagy is a baj, már tudod, hogy itt élő ember nem képes odaérni. Ember nem… a hullám igen. Érzed, hogy valami ősi, elemi erő ébredezik benned, ami eddig szunnyadt és most ahogy a vihar, ő is kitör, de már nem tudja megállítani az elszabadult erőt.

Látod, ahogy átcsap a hullám, ahogy oly erővel, elemi intenzitással érkezik, hogy amikor nem látod Zachet, már biztosan tudod, hogy a természet elragadta. A következő pillanatban valamilyen idegen-ismerős érzés kerít hatalmába, olyan, amit már éreztél korábban, amiről tudod, hogy természetesen, mégis idegenként hat most. A hullám egy része téged is elér, de a nagyja a hátsó részt érte. S úgy tűnik, hogy idővel érkezni fog a következő. Ez a vihar lehetséges, hogy nem természetes?

Végül odaérsz, ahonnan Zach-et elsodorta a vihar, de abban a pillanatban tudod, hogy már nincs a hajón, ahogy a következő dolog amit megpillantasz, azt, amit a villámok fénye rajzol ki, talán arra volt szükséged, hogy végre szabad legyél, bármilyen képletesen-őrülten is hangzik a dolog! Mit láttál ott és akkor, milyen sziluett rajzolódott ki előtted és mire is késztetett? Egy emberszerű alakot, hatalmas szárnyakkal! Veled pedig olyasmi történt aminek uszonyatos vége lett.

A kapaszkodó kezeidre vetülő pillantásod már nem emberi kezet látnak: úszóhártyás az, melyen hosszú fekete körmök vannak már-mára inkább karmok, ahogy azt is tudod, hogy magasabbról pillantasz le, ha nem is sokkal, de azért mégis! A bőröd csillog akár az opál, hosszú sötét hajad az óceánok mélyének zöldjében játszik. Apró kék fénypamacsok táncolnak és kavarognak körülötted, miközben ujjaidon olykor apró elektromos ív születik és végigfutva a karodon, a válladat érintve…

Ez vagy te.
Nerine nincs többé.

Te egy Elohim vagy!
A neved pedig: ININA!

Hatalmas égzengés erősíti meg e minden kétséget kizáró tényt. A következő pillanatban pedig egy vakító villám cikázik végig az égen, hogy utat keressen és egyenesen téged találjon el! Lehet, hogy ösztönösen megijedsz, megrémülsz, de aztán rádöbbensz, hogy ez Nerine visszhangja! Te egy Adad vagy, Viharok Elohimja, magad vagy az, akit csak úgy ismertek egykor, mint a Viharúrnőt!

Őt, akinek két név is felfedi magát, tudod, hogy azok, de kik viselik azt már nem. E kettőt pedig úgy nevezik, hogy Aldinah és Naamah. S mindeme felfedezés mellé még látod, hogy az a rejtélyes Halászsas kecsességével lebegő idegen alak alábukik és egy másik testtel – Zach-el – karjaiban emelkedik, hogy végül pár erőteljes szárnycsapás után eltűnjenek a hajó túloldalán…

[Kyra]

Bőrig ázva tudatosul bennem a fájdalmas felismerés, hogy nem tehetek semmit Zack ért, hiszen nem érek oda. Ekkor valami nagyon fura érzés tölt el. valami ősi, elemi erő ébredezne bennem, és készül kitörni. Hagyom felszínre jönni, kitörni… Bármit csak Zach-et megmenthessem.

* Mi ez a fura érzés? Mi akarhat előtörni… De bármi is ez, ha segít megmenteni Zach-et akkor legyen. Biztos az adrenalin az, ebben a feszült helyzetben. *

De ez is kevés és Zach eltűnik a hullám alatt és én is kaptam belőle jócskán akkora volt. Érzem valahogy megmagyarázhatatlanul belül, hogy jönni fog a következő hullám is.

* Igazából akár szimplán csak a logika is sugallhatja a testemnek az adrenalintól felpörögve, hiszen a hullámok nem ismeretlenek egy ekkora viharban. De mégis van itt valami fura érzés mélyen hátul a gondolataimban, ami megrémít és nem tudom értelmezni: „mintha a vihar nem természetes lenne” De ez lehetetlen! Ilyen nincs. *

Az események gyors pörgése nem hagy gondolkozni, sodródom az eseményekkel. Mire odaérek a korláthoz Zach sehol… Ekkor pillantok meg valami fura emberszerű, szárnyas alakot egy villám fényében, majd az én kezemet a korláton amibe kapaszkodom. Értetlen, ijedt és csodálkozó tekintettel emelem közelebb az arcomhoz, hogy jobban lássam az esőn és a sötéten át. Lassan forgatva figyelem, mintha nem épp egy viharban lennék és nem épp Zach megmentésére indultam volna.

* Mi a fene… Ez meg mi?  Mi történt velem? Az adrenalin nem okoz ilyet és tudtommal hallucinációt sem, így az a fura szárnyas alak sem valami árnyék a villám fényében.*

Nézem döbbenten és ijedten azt a fura kezet majd felfelé a karomon.. Majd lassan, de jön a felismerés, hogy ez ÉN vagyok… ÉN vagyok Inina, Elohim vagyok és végre kint vagyok, Szabad vagyok!

* Szabad… de honnan? És ez mit is jelent? Nem ember? Elohim? De ez a szó olyan természetes, de mit jelent? *

Ijedten lépek egyet hátra mikor hirtelen belém csak egy villám. Ugrani nem mertem így mozdulatlanná dermedek a félelmtől, hogy most itt helyben meghaltam.

*Itt a vég! De semmi. Valahogy olyan fura ez az érzés, hogy nem Én ijedtem meg, hanem Nerine? De én vagyok Nerine… vagy is nem… Én Inina vagyok, a Viharúrnő…Jézusom… Belém csapott egy villám és még élek…*

Dermedten nézek magam elé, hátha még sem és jönnek a nagyszüleim a fényben és hívnak magukhoz, de semmi…A Viharúrno egy újabb fura kifejezés jut eszembe amit nem tudok hova tenni. Zavartan nézek körbe a viharba. Félek, de még se. Nem tudom mi történt, de mégis érzem, hogy ez természetes.

* Még két fura név jut az eszembe a sajátomon kívül, de az nem hogy kiké, Aldinah és Naamah. Vajon ők kik lehetnek és most honnan jött ez elő? *

Ekkor figyelek fel újra arra fura szárnyas alakra, aki hirtelen fejest ugrik a vízbe és Zach-el a karjaiban bukkan fel újra és pár szárnycsapással eltűnik a hajó másik oldalán. Azonnal elindulok arrafele, de olyan fura járni, mintha magasabb is lennék, nameg a viharban a hajó mozgása és sok hullám sem segít. A fejem tele fura és zavaros gondolatokkal, de Zach megmentése mindennél erősebb, és ez vesz rá a mozgásra hogy haladjak.

* Zach… Koncentrálj kislány…. tudom hogy ez az egész most ijesztő és zavaros… Nem értesz semmit… Abba bele se merek még gondolni, hogy mi az az Elohim vagy mi és hogy akkor nem… nem… vagyok ember? … *

Lelassulnak a lépéseim, ahogy mellbe vág a felismerés miközben a tekintetem újra a kezemre siklik.

*Zach! És valami szárnyas alakkal van… és tényleg megmentette vagy épp ellenkezőleg és ő csinálta a vihart hogy levadászhasson minket?*

Ez a gondolat újabb erőt ad, hogy a saját lelki drámámon tova lendülve a legénységem egyik tagját megmentsem, hiszen ez a gondolat indította be ezt az egészet, akkor használjuk is ki akármi legyen…

/Görög/ Zach!!!! – kiáltom bele a viharba ahogy elszántan megyek tovább körbe a hajón megmenteni.

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Kora este

Hangulatkeltő

Abban a pillanatban ahogy elengeded a korlátot engeded meg a gravitációnak, hogy tegye a dolgát. Eleddig ellenálltál, de most előbb nekirepülsz a korlátnak, majd a következő hullám átmos rajta. Az egésznek olyan de javu hangulata van… és végül felbukkansz a felszínre, hogy a hullámok veszélyesen neki akarjanak csapni a hajó oldalának! Látod… nem látsz semmit! A vihar egyenesen az arcodat simogatja, amitől nem hogy félnél, hanem egyenesen élvezed, szinte magadhoz akarod ölelni! Egy újabb, nagyobb hullám készül rád lecsapni, ahogyan a villámok is újra és újra környezetben találnak megváltást.

Mintha magadhoz vonzanád őket.

Nem sok időd van gondolkodni, mert amennyire ki tudod venni, a szeretett Amarillysed, illetve Neriné – aki már nincs többé – veszélyben van! Ahogy erősödik a vihar, úgy van egyre nagyobb fenyegetésnek kitéve. A villám – ami korábban eltalált – most újra téged keres, de úgy tűnik, hogy a vízben nem képes megtalálni. Minden otthonos érzés ami a tengeren elönt, olyan, mintha végre hazaértél volna egy hosszú, nagyon hosszú távollét után. Elemedben érzed magad kétszeresen is!

A tenger az otthonod! A mélység…

Így volt ez mindaddig, míg be nem zártak, amíg ki nem szabadultál. Az otthonod közeg újabb neved sodor feléd, Tamiel-ét, akiről tudod, kórusod tagja. Igen, te egy Lammasu vagy, az Adad kórusából! Lázadó Elohim,, aki… aztán a többit heves zápor függönye zárja el előled, tudod, hogy most egy ideig nem fogod elérni őket. Keveset se látsz, de még azt is alig és mégis ahogy mindennél jobban próbálsz odaérni és segíteni Zachnek és Szárnyas Idegennek, magad is ösztönösen emelkedsz a levegőbe.

Fekete, manta-rája szerű szárnyak bomlanak.

S mintha mindezen ösztönösség nem lenne elég, valahol mélyről felbukkan az emlék – ahogy a veszély lecsapni készül a szeretett hajóra és legénységére – mire is vagy képes igazán. Azonban csalódnod kell, tudod, hogy az egykor birtokolt hatalom nagyrészt elveszett! A csalódottság azonban nem tud elég erős lenni, bár érzed a sötét sugallatokat, végül az Akaratodat rákényszeríted a Teremtésre és a Vihar csendesülni látszik! Egykor csettintés volt, annyit sem kellett tenned, de most nem volt könnyű megtenned és nem is tudtad megszüntetni.

Enyhült, de nem tűnt el.

Ekkor tudsz a fedélzeten landolni és látni, hogy nincs kint senki. Akárki is volt az a Szárnyas Alak, eltűnt a viharral együtt és Zach, őt sem látod, de ő az első, akit megtalálsz, amikor belépsz az első ajtón. Ott hever a földön, akadnak sebei – köztük van olyan, ami ijesztőnek látszik – és eszméletlennek tetszik, de a mellkasa emelkedése és süllyedése alapján úgy véled él. Most, hogy a vihar enyhült, valószínűleg keresni fognak titeket! Hallod is, hogy valaki közeledik, de a léptei alapján nem tudod kicsoda.

[Kyra]

Ahogy ámulva emelem fel a kezem, hogy megnézzem, hirtelen a korlátnak csapódok ahol egy rövid sikoly szakad ki belőlem, mire válaszul a következő hullám lemos a fedélzetről. Hirtelen a vízben találom magam, és elfog egy megmagyarázhatatlan dejavu érzés.Aahogy jött úgy megy is és már a felszínen próbálom a hajót keresni, hogy mihamarabb visszajussak, vagy legalábbis ne tudjon egy újabb hullám neki csapni. A sűrű eső nem sokat enged látni, de az érzés ahogy az arcomat simogatja egy fél pillanatra magával ragad és rá kell jöjjek hogy ez az egész szituáció nem félelmetes, hanem otthonos. Akármilyen furán is hangzik, olyan mintha otthon lennék. A víz, az eső és a villámok, a mélység köröttem. Lassan mozgatom a kezem a vízben és élvezem ezt az otthonos érzést, amikor hirtelen két érzés is belém hasít. Az egyik hogy ezt 1x elvették tőlem mikor bezártak hosszú időre, a másik egy újabb név/ nevek. A tudat hogy nem Nerien vagyok hanem valami egészen más.

Ekkor látom meg az Amarillyst távolodni és hasít belém újra a tudat felülírva minden döbbenetet, fura ismerős érzést és gondolatot, hogy az én szeretett hajóm illetve Nerine hajója és legénysége veszélyben van.

*De miért is ne lehetne az én szeretett hajóm is és legénységem is? Zavarosak az érzések… Én vagy Inina vagy Nerine… vagy… Inina Nerine testében? *

Meg kell védenem, mentenem őket!

Távolodni látszik a hajó és a megmentésük mindennél erősebb érzése erőt ad. Hirtelen úgy érzem kiemelkedem a vízből és magasabbról nézek le rá. Nincs időm hitetlenkedésre mert egyszerre öntenek el az emlékek újra arról hogy, régen egy csettintéssel behódolt nekem akármilyen vihar. De most gyengének érzem magam. Az elvesztésüktől való félelem önt el még több erővel hogy megpróbáljam azért a dolgot és némán felüvöltve koncentrálva próbálom akaratommal elcsendesíteni a vihar.

Mikor sikerül kicsit döbbenten, de kimerülten szállok le a hajóra. Esetlenül érkezem, kicsit megbotolva.

* Leszállok?? Repültem??? *

Gyorsan felmérem hogy senki nem látok a fedélzeten, se Zach-et se a szárnyast. Ahogy belépek az ajtón a társalkodóba meglátom Zachet a padlón eszméletlenül. Gyosan odalépek hozzá, hogy lássam él-e még.

*Hál isten lélegzik, de megsérült. *

Ahogy odanyúlok aggódva hogy megérintem meglátom a kezeim, amik nem az enyémek… illetve az enyémek, Inináé. Léptek zaja zavar meg, elkapom a kezem.

*Lehet nem kéne így látniuk, ezt hogy magyarázhatnám meg? *

Szélsebesen lépek újra ki a fedélzetre olyan helyre ahol épp nem látnak meg ha kinéznek. Zach úgy is leköti majd a figyelmüket, amíg valahogy vissza változom?

Kint a hajó falának dőlve kapaszkodva nézem az egyik kezem. Millió gondolat cikázik a fejemben.

*Mi vagyok? Egy Lammasu vagyok, az Adad kórusából, de ez nem mond sokat. A Viharúrnő? Inina? Nem Nerinne? Szabad vagyok?*

Próbálom a szárnyam megérinteni esetleg ha épp van ott valami tükröződő felület abban nézem magam, ha nincs akkor csak tapogatok.

* Nevek a múltból… Gondolatomra csitult a vihar… Repültem… Valaki megmentette Zachet és nem én voltam, mert épp … épp… nem tudom mi történik velem… És aki talán tudhatná eltűnt. De így nem láthatnak meg a többiek… *

Feljebb mászom a felsőbb  szintre hogy le tudjak ülni, mert a hirtelen jött zavaros emlékek és érzések súlyát nem bírja a lábam.

* Mi vagyok ha nem ember? Nerinnel mi lett? És hogy hogy emlékszem majdnem mindenre amire ő és csak foszlányokra Inináról? Ki az a Tamiel? És a másik két név? Aldinah, Naamah?*

Fent ülök az esőben és remélem eltűnik a szárnyam és a kinézetem úgy ahogy jött, míg a gondolatok cikáznak a fejemben, hiszen keresni fognak és így nem láthatnak meg.

[Thyriel]

 

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Délután, kora este



Kilépsz a fedélzetre, ki az enyhébb viharos időbe, ahol már nem kell attól tartanod, hogy lesodor egy hullám, de azért messze még a nyugodt tenger látványa. Most, hogy a veszély nagy része elmúlt, mikor megint a kezedre nézel már nem a saját, de Inina kezét látod, egy emberét, nem pedig azt az úszóhártyásat, amit korábban. Nincs már szárnyad és érezhető, hogy alacsonyabb – illetve eredeti (?) magasságú lettél. Amikor leülsz akármit is viselsz, ha nem vízálló, akkor biztos elázik még a fehér-neműd is (ha épp van rajtad), hogy aztán megpróbáld feldolgozni mi is történt… több-kevesebb sikerrel.

Egy dolog biztos, a sok bizonytalanságban. Az, hogy Nerine meghalt. Abban az egy héttel ezelőtti viharban, akkor, amikor a legénységed látott valamit, de nem tudta mit. Az a nem tudták mi, az te voltál: Inina. De az emberi elme képes áthidalni azt, amiről azt hitte lehetetlen azzal a maga módján birkózott meg. A többi kérdésre még nem találtál választ, ki tudja fogsz e, de most Nerine valóban dominánsabb, mint Inina. S innen merre tovább? Ez csak rajtad múlik!

Senki nem érkezik még percekig, valószínűleg mindenki Zach miatt aggódik, de ki tudja mennyi idő múlva erős karok ölelnek át és emelnek fel, hogy bevigyenek. Időközben vagy csak a végén, de meleg víz alatt biztos magadhoz térsz annyira, hogy lásd amint Dimitrios tiszta ruhát tesz ki neked az ágyra, olyan színű fehérneművel, amilyen Inina bőrének árnyalatára emlékeztet…

[Kyra]

Mire fel érek már újra emberi alakom van (vagy hogy mondják ezt). Újra emberi kezet látok és a szárnyam se találom. Fent leülök. Nem zavar hogy ázom mert eddig is vizes voltam, hiszen beleestem a vízbe. Csak ülök fent csendesen és próbálom felfogni mi is történt. Újra és újra ugyan azok a gondolatok.

* A múltkori viharban Nerine meghalt. Ezek szerint nem a fiúk mentették meg, hanem Én? Megmentettem vagy megszálltam? Azért néztek rám olyan furán néha. Már értem. De ezt hogy tudnám velük megbeszélni? És a deja vu érzés is innen jöhetett. Mi az a Lammasu? Parazita? Szellem? Entitás? És honnan szabadulhattam ki hogy egy kedves lány halála kellett hozzá hogy itt lehessek Szabadon? *

Az esőben nézem a kezeim. Reszketek már a vizes ruhákban, az ajkaim is vacogva remegnek. Hiába van nyár, csurom vizes vagyok még mindig egy viharban, csak már sokkal csendesebb.

* Kik lehetnek akiknek a nevei eszembe jutottak? És hova lett aki megmentette Zach-et? Ő is olyan mint én? Nem vagyok egyedül? Mit mondjak Dimitrios-nak? *

Fel se fogom, észre sem veszem hogy valaki közben feljött a fedélzetre és erős karjaival le- és bevisz a kabinomban. A meleg vizes zuhany alatt kezdek feleszmélni a gondolataimból és kábán körbenézve tudatosul bennem hogy a saját fürdőszobámban vagyok. Elzárva a vizet magamra tekerem a finom puha törülközőmet, ami most olyan védelmezőn, megnyugtatóan ölel át. Így lépek ki a szobámba és figyelem ahogy Dimitrios épp ruhákat készít ki nekem. Még fehérneműt is aminek a színválasztása hirtelen furának tetszik kicsit.

/Görög/ Köszönöm… - alig hallhatóan. Fáradtak érzem magam és zavartnak, de hálásnak a törődésért.

Lassan mellé lépek és megölelem, vagy inkább bevackolnám magam kicsit az ölelésébe.

* Sokat jelent nekem a közelsége, vagy csak Nerine-nek? De ez nekem is jelenthet sokat… *

/Görög/ Zach? Amaryllis? Ti jól vagytok? – érezhető aggodalommal a hangomban, annak ellenére hogy látom ő rendben van és láttam Zach is lélegzik. Az Én Amaryllisem meg túlélt már pár rázós vihart.

* Az Én Amaryllisem? Nerine hajója nem az enyém. Vagy élhetem Nerine életét? Van hozzá jogom? Lehetek én Nerine is? *

[Thyriel]

 

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Kora este, este



Ázottan üldögélsz, hiszen a vihar nagy részében te, Inina voltál és nem Nerine, akinek lénye már nincs itt. Tudod, hogy a lelke eltávozott valahova, hogy hova azt nem, de ez nem is a te feladatod volt. Számtalan gondolat mi eddig csak a peremen próbált felbukkanni, most erőteljesen zúdult át és bár azon túl, hogy ki vagy és töredékére annak, hogy mire voltál egykor képes, nem emlékszel sokra, de már nem kétséges többé, hogy nem vagy ember. Itt vagy otthon: a tengereken, óceánokon és a mélységekben, a legvadabb viharok idején! Soha nem érezted még magad ennyire elevennek és élőnek, mint nem is oly rég.

Azonban valahol az Esszenciád mélyén tudod, hogy neked nincs lelked, hogy ez az elevenség legalább annyira idegen, mint sejted kitől örökölted. S az is igaz, hogy az Igazi éned csak most került újra felszínre, bizonytalannak tetszik, hogy miképp tehetné meg újra. Most, hogy megint Nerine vagy, illetve ő az, akit a többiek látnak, nyugodtabb vagy, hiszen nem kell szembesülniük azzal – amit lehet már tudat alatt tudnak – Nerine meghalt. Akármi is történt, te most már az Amarillys kapitányának testében vagy.

Egy másik börtön a korábbi után.

Valahol egy olyan helyen voltál, aminek puszta gondolata mélységes félelemmel tölt el, oly sötétség, ami még a legnagyobb mélységeket sem képes jellemzi és annyira kínzó, hogy most is lúdbőrözöl a puszta gondolatától. Vagy az esőtől, ami rád hullott egészen addig, mígnem gondolataidból visszaránt a forrón kellemes valóság és miután elzártad azt, meg is szárítkozhatsz. Sőt, mint kiderült az Első Tiszt nem távozott, épp az utolsó mozdulatokat végzi a törődésed küldetésében, hogy aztán a köszönöm után egy biccentést, néma-félét kapjál

Mikor bújnál az ölelésbe előbb kicsit esetlen a dolog, de aztán valahogy megnyugtató a fonódó karok és izmos mellkas, a szív ütemének hangja, a lénye, ami mintha óvón ölelne körül, akár egy védelmező aura. Nerine talán szerette ezt a férfit, lehet, hogy igaz barátok voltak? Biztos, hogy erős kötelék van köztük, de hogy mennyire volt mély, azt nem tudod biztosan. Motyogsz valamit a mellkasba, amiből ki tudja mennyi jutott ki, de pici szorítást érzel, mintha azt súgná, hogy minden rendben.

S te, Inina pedig feltetted a legnagyobb kérdést magadnak, amire csak te tudsz válaszolni:

Lehetsz-e Nerine?

[Kyra]

Egyszerre jön minden kérdés és gondolat. Szinte túlterheli az agyam. A zuhany segít lecsitítani kicsit az egész katyvaszt.

*A dühös sötét gondolatok is emiatt lehettek? Talán annak a sötét félelmetes börtönnek a vissza hangjai ahonnan kiszabadultam, vagy Inina személyiségének a töredékei? Kicsit olyan tudathasadásos érzés. Nerine testében, Nerine gondolataival és érzéseivel ráébredni, hogy Inina vagyok, egy nem emberi lény.*

Kiélvezve minden békésebb pillanatot Dimitrios ölelésében próbálom csitítani a gondolataim és kicsit terelni azok hirtelen felszínre kerülését. Mélyen belélegezve az illatát és érezni a szíve ritmusát a mellkasán visszaránt a valóságba, az itt-be.

* Bár tisztábbak lennének legalább az egyikünk emlékei, gondolatai. Vajon mi volt közöttük? Csak annyi ami nekem rémlik? Szoros barátság vagy kicsit több? Vagy valami viszonzatlan? Az a csók… *

Megérintem finoman az ujjammal az ajkaim majd a mellkasát. Veszek egy mély lassú levegőt és bármennyire is jó ez az ölelés lassan elengedem. Ezt még meg kell ismételnünk.

* Vajon mit tudnak? Vajon mit láttak akkor a viharban? Vajon láttak Inina-ként? Vajon élhetem Nerine életét? Lehetek Nerine a külvilágnak? Vajon lehetek Nerine nekik? Hogy fogom ezt velük megbeszélni? *

Fürkészem a tekintetét egy pillanatig, majd a ruháimra nézek.

/Görög/ Köszönöm… Felöltözöm gyorsan. – majd visszanézek rá. – Mit történt a balesetemkor? Mit láttatok? – kérdezek rá egyenesen.

Bár nem tudom, milyen válasznak örülnék igazán. Hogy semmit, hogy látta Ininát,

* Lehet nem a legjobbkor hozom fel a dolgot. Ezen a viharon se vagyunk túl és ráadás én se tudom a válaszokat, amiket én tettem fel magamnak. De így lehet hogy a pszichológust megspórolhatom. *

A választ meg se várva lépek a ruháimé felé.

/Görög/ Ezt lehet nem most kellett volna megkérdeznem. Ne haragudj. Olyan zavarosak a gondolataim. Deja vu érzésem volt odakint. Hirtelen lefagytam miatta. Aztán minden olyan gyorsan történt.

Simítok végig a tiszta száraz ruhán. Az izomláz is most kezdi megkövetelni magának a figyelmet amit eddig az adrenalin nyomott el. Hirtelen olyan nehéznek érzem a végtagjaim. Az eddigi elevenség amit éreztem, amit valószínűleg Nerine érzett a vihar miatt, vagy én… ezt nem tudom, kezd teljesen eltűnni és fáradtság, kimerültség és zavartság jön a helyére.

* Ki kéne menni a többiekhez megnézni jól vannak-e. De ha jönnek a kérdések mit mondjak nekik? Mi is történt? De ha meg most eltűnök, az milyen kapitánynak mutatná meg Nerinet? *

Nyúlok a ruhákért, nem szeretnék egyedül maradni, de Dimitriost se hoznám zavarba, hogy hirtelen ledobom a törcsit. Így gyorsan belépek a fürdőszobába és beleugrom a kikészített ruhadarabokba. Kilépve a fürdőből egy mély levegő után készen állok kilépni a kabinomból, Dimitrios megnyugtató társaságából, szembenézni a történtekkel.

*Bár az hogy mit mondok, az nem tudom. De az aggodalmam a többiekért nyert.*

[Thyriel]

 

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Este



Számtalan kérdés várja, hogy választ találjon, de még ezek is olyannyira frissek, hogy talán még az értelmezésük is hosszabb időt fog igénybe venni. A béke nehezen akar rád találni, talán nem is teljesen sikerül neki, de legalább akad egy pont, ami elég biztosnak tűnik ahhoz, hogy elindulhass ezzel az áramlattal. Aztán ez is zaklatóan hathat rád, hiszen volt az a bizonyos… de végül megint egy másik gondolatot viszel teljesen végig arról, hogy mi kéne, hogy legyél nekik és magadnak. Mikor felpillantasz, csak később pillantanak le, de abban nem találsz egyértelmű választ, csak némi kétséget és bizonytalanságot. Akad ott más is, de most ezek a legerősebb érzések amiket le tudsz olvasni az arcáról.

Dimitrios /Görög/ Nem tudom Zach mit látott, magam részéről a kormánynál álltam. – jegyzi meg szelíden, egyszer ezt már elmondta

A kérdés már kiutat talált, nincs mit tenni, de a bocsánatkérés talán ért valamit. Mivel itt mindenki zavart valamiért, más nem a vihar okán, így az egész társaság eléggé szétszórt, hogy bármilyen értelmes gondolat teljes mértékben végére érjen. Ugyanígy a öltözködésedet sem zavarja meg senki, esetleg a fájdalom ami a testmozgással jár, valami ami valójában Neriné és te sosem érezted az előtt. Aztán mire kilépsz a fürdőből – férfi elismerő tekintete közepette, amit talán észre sem veszel – tovább szövöd a zavart gondolatokat, hogy végül úgy dönts talán ideje tenni valamit.

[Kyra]

A kérdéseket félre kell tennem egy időre. Míg felöltözöm emésztem kicsit Dimitrios válaszát.

*Mindig ezt válaszolja. De nem tudom eldönteni, hogy tényleg nem látott többet vagy csak nem akarja tudni. De ez most mellékes. Hiszen itt még mindenkinek Nerine vagyok, így míg el nem döntöm mi legyen az is maradok. Remélem jó döntést tudok hozni majd és megbocsátják addig is, hogy nem mondom el nekik amit még én magam se értek és tudok. *

Egy kicsit lassabban megy az öltözés. Minden mozdulat fájdalmas. Mintha régen nem éreztem volna ilyet, ez egy csak Nerine által ismert érzés.

Kilépek a fürdőből és Dimitrios mellé lépve belekarolok. Veszek egy mély levegőt.

/Görög/ Keressünk meg mindenkit. Jól esne ha látnám hogy mindenki jól van. – Mosolygok fel rá, de a szememben aggodalom és zavartság van.

* Látnom kell hogy mindenki jól van, hogy Zach lélegzik és felébred. *

Elindulok a nappali felé keresve a többieket. De előtte megállok a hídon és ránézek a műszerekre és hogy hogy is állunk a viharhoz
képest.

* A viharhoz amit én csitítottam le… Én? De most ebbe a gondolatmenetbe nem megyünk bele, mert a többiek fontosabbak. Ha minden rendben a hídon haladok tovább míg rá nem találok valakire. Remélem egy helyen vannak. Bár nem tudom mennyi idő telhetett el azóta hogy ott hagytam Zach-et a nappaliban. Remélem jól van, lélegzett… *

Ha nem a nappaliban akkor lemegyek és az étkezőben végül a kabinjában keresem Zachet, ha nem futok bele másba.