Nerine 'Inina' Katsouranis

[Thyriel]

 

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Kora délután, délután



Dimitrios /Görög/ Ez esetben két dolgot tehetsz! Az első, hogy elfogadod, hogy ilyen vagy a második, hogy változol – pillant rád előbb mintha némi kihívással, aztán szavaidat követően mintha pici nehezteléssel, ami nem igazán oldódik az öleléssel – Akkor minek? – nem érti és emiatt eléggé bosszúsnak tűnik, annyira, hogy a puszi sem segít – Mindent elintéztünk, hiszen volt rá több, mint egy hetünk – érkezik a válasz és amikor csak „Jó-jó” érkezik az ebédre, akkor aztán végkép elájulva, egyedül akkor kezd el aggódni, amikor az emlékezetvesztésről esik szó – Igen, mindenképp el kéne! – ebben nem is tűr ellentmondást és mintha némi bűntudatféleség ütötte volna fel a fejét nála – De most már csak Kerkyra vagy ha visszaértünk Athénba! – hiszen kihajóztatok már és lassan eléritek a nyílt, nemzetközi vizeket.

[Kyra]

/Görög/ Ezért is egyeztettem időpontot egy hét múlva ugyan ekkor. Persze nem köt semmi, ha nem érünk vissza akkor tolható az időpont. So a kihívás elfogadva. – kihívással a szemében.

Ölelgetem bocsátat kérőn és kap még egy puszit.

/Görög/ Tudom… én hanyagoltam el a kötelességeim. Nem bántásból kérdeztem… Naaaa… Bocsiii …

Nézem az aggodalmat és az ellentmondást nem tűrő tekintetét. És mintha bűntudata lenne? De miért?

*De szeretem ezt az embert… De miért van bűntudata? Mi járhat a fejében? *

/Görög/ Kerkyra.. ha van ott megfelelő létesítmény, az is jó… Zavart vagyok napok óta, alig alszom, rémálmaim vannak és néha olyan sötét… ijesztő… gondolataim. Néha nem ismerek magamra…

Csak jöttek a szavak maguktól, végre valakinek elmondhatom amit az elmúlt napokban magamban is próbáltam elnyomni. Felnézek rá aggódó tekintettel

/Görög/ Kérlek a többieknek ezt ne mond. Nem akarom se azt hogy aggódjanak feleslegesen, se egyéb problémákat. Míg nem tudunk pontosabbat. Ne haragudj, hogy kibukott belőlem…

Megpróbálom magam összeszedni. Felállok a székből és hátra simitva a hajam veszek egy mély levegőt mintha nem lenne semmik baj.

/Görög/ És mi lesz az ebéd? – karolok bele és nézek rá fel. Az aggodalmat próbálom kíváncsiságra és mosolyra cserélni. Többé-kevésbé mintha lassan sikerülne.

[Thyriel]

 

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Kora délután, délután



Kicsit mintha feszélyezné, hogy ennyire sokat puszilgatod és ölelgeted – legalábbis abból, hogy nem viszonozza, erre következtethetsz és bizony nincs az a megszokott szívdobogtató mosolya sem az arcán.

Dimitrios /Görög/ Ezt se mondta senki. De az orvos tényleg nagyon jó ötlet, ugyanakkor szerintem nem fizikai problémával állunk szemben – utal arra finoman, hogy dilidokit kéne neked keresni, majd picit megrázza a fejét tagadóan – Kétlem, hogy Kerkyra felszerelt lenne, de majd megnézzük akad e ott ilyesmi – ha nincs ellenvetésed, majd a rémálmoknál sóhajt és gyengéden megcirógatja az arcod, mintha azzal száműzhetné őket – Mindenképp beszélned kéne egy orvossal! – és tudod, hogy a dilidokira gondol

Mikor azt mondod, hogy nem ismersz magadra, akkor megint mintha elfogná a bizonytalanság érzete, látod a tekintetében, hogy ő sem tudja mi lehet, de azt is, hogy valami belső tusát vív amivel lehet, hogy ő maga sincs tisztában. Akármi is okozza nála ezt, bizony árnyékot vet a mosolygós napokra. De egy dolog bizonyos, hogy mióta megtörtént ami, sokkal fogékonyabb vagy mások érzéseire!

Dimitros /Görög/ Megígérem! – nem mondja senkinek

Amikor felállsz és megpróbálod magad összeszedni, akkor érkezik az ölelés, amit eddig hiányoltál. Tudod, hogy ebben annyi minden benne van, hogy talán még te sem tudnád összeszámolni, de az biztos, hogy az erős karok ölelésében olyan biztonságban érzed magad, mint Amarillys-t egy kikötőben. Fonódnak az erős férfikarok és érzed a fanyar illatot, ami belekúszik az orrodba és picit megcsavarja, de közben oly férfias, hogy ki tudja merre tereli el a gondolataidat.

Dimitros /Görög/ Nem tudom, majd meglátjuk. Mivel ketten készítik, így biztos, hogy csak is valami nagyon finom és bőséges – jegyzi meg halkan, hiszen a forró lehelete a fülcimpádat súrolja

[Kyra]

Nem sikerült ezzel kiengesztelnem. Na szép, még meg is bántottam.

*Nem tudom mi van velem… szegény… Tényleg nem vagyok önmagam. *

Nem ölelgetem feleslegesen.  Kínos szitut se akarok. Majd megbékél. Mint mindig.

/Görög/ Dilidokihoz kellene mennem? Nem sima dokihoz? De mi történt velem aznap a viharban? Nem vagyok őrült… – majd az arccirógatásra finoman a kezének nyomom az arcom. – Nem vagyok őrült… - ismétlem hallkabban - Csak rossz hetem van… biztos bevertem a fejem, akkor sima doki kell… - bizonygatom, de nem tudom kinek és miért, hiszen az ha leülök egy dokival és ezt elmondom az nem jelenti hogy őrült vagyok, csak azt hogy nehezen dolgozok fel egy halál közeli (?) élményt. De hisz ez normális a maga módján…

Figyelem, ahogy reagál arra amit mondok. Mintha bizonytalanság futna rajta át…

*Szegény. Lehet nem kellett volna elmondanom… Napok óta nem beszéltem erről senkinek, és most pont az ő nyakába zúdítom. De ki másnak mondhattam volna el? Látom rajta hogy vívódik magában, de min? És miért? *

/Görög/ Köszönöm.

Ahogy felállok, átkarol, szorosan megölel és a vállára hajtom a fejem. Több ez baráti ölelésnél. Benne van minden… Aggodalom, féltés, bizonytalanság, szeretet és még ki tudja mi minden. Ez hiányzott ma. Remélem az előbbit is megbocsátja. Finoman hozzá simulok kiélvezve a pillanatnyi biztonságot, a „nincs semmi gond, itt vagyok” érzést.

*Erős karok és ez a férfias illat. Biztonság. Régen nyíltam meg bárkinek is ennyire. Vagy még senkinek. És aggódik … én is… De mit tud ez a férfi, hogy eléri ezt nálam?*

 Ahogy az ebédet említi és hogy mivel ketten csinálják, így csak finom lehet, érzem a forró leheletét a fülemen és finoman, alig érezhetően megborzongok a tegnap emlékek és a kínzó csók után.

/Görög/ Akkor tényleg csak finom lehet.

Nem nagyon akaródzik elengedni, de azt se akarom, hogy kínos legyen. Amint érzem, hogy enyhül az ölelése nem tartóztatom, de amíg lehet most kiélvezem minden pillanatát és érzését.

*De persze semmi jónak nem lennék elrontója. Hisz csak ketten vagyunk és… Na jó kislány… csapongsz! Egyszer kibuksz arra hogy nem vagy önmagad, majd megkívánod újra az első tiszted? Elég legyen!... De ez a test… *

Finoman megköszörülöm a torkom és minden akaraterőm összeszedve finoman elengedem. Zavartan mosolyogva  kisimítom az ingjét, vagy ami van rajta. A legbájosabb mosolyommal, mint ha nem történt volna semmi nézek fel rá.

/Görög/ Megnézzük, kell e teríteni segíteni?  - még mindig a felsőjén babrálva mert muszáj valahogy éreznem hogy itt van.

[Thyriel]

 

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Kora délután, délután



Dimitrios /Görög/ Ha tudnám, hogy mi történt, nem kérném, hogy keress fel egy szakembert – jegyzi meg halkan, majd hozzáteszi – nem kell annak lenned, hogy segíthessen – sóhajt rezignáltan, végül – Lehetséges, hogy csak az a baj, de őszintén szólva, kétlem.

Telik az idő és a gondolataidba mélyülve próbálod megfejteni, hogy amit tettél az jó vagy rossz volt e, de egy bizonyos, visszavonni már nem lehet. Ugyanakkor van jó oldala is a dolgoknak, mert úgy érzed sokkal fogékonyabb lettél mindarra, amit nem mondanak ki. Nem beszélve arról, hogy milyen érzés Adonisz, illetve Dimitrios karjaiban lenni. De vajon nem látsz bele többet, mint amiről szól? Bárhogy is legyen, mint minden jó dolog, egyszer ez is véget ér.

Elengeditek egymást, elhúzódtok talán, de az most teljesen bizonyos, hogy a csapongó gondolataiddal teljesen egyedül vagy. Persze ha ilyesmire vetemednél, tudod, hogy ki az, aki biztos, hogy örömmel venné a közeledésedet, de hogy ő megfelel e, azt már neked kell tudnod. Végül ott álltok egymással szemben és a kérdés is elhangzott, amire rövid időn belül egy beleegyező válasz – bólintás – érkezik, hogy aztán el is indulhassatok.

Hamar megterítetek – korábbi ruha babrálásra talán már senki sem emlékszik – és érkeznie kéne az ebédnek is, de nem így történik, sőt, még jó pár percig közeledni sem halljátok a két szakácsot, így Dimitrios elindul, hogy utánanézzen a dolgoknak, míg te kettesben maradsz a Matrózzal, aki téged néz legalább akkora vággyal, mint amennyi tisztelettel. Nem mozdul, de tudod, hogy elég lenne csak nyújtanod a kezed vagy intened…

[Kyra]

/Görög/Nem fogsz rám más szemmel nézni, ha dilidokihoz fogok járni? – kérdezem némi aggodalommal a hangomban. – Nem akarom nagyon firtatni azt az estét. De még mindig hihetetlen számomra hogy leestem és hogy megmentettetek.

Kiélvezem, amíg tart az ölelés. A biztonság érzés. Igyekszem nem hagyni a gondolataim elcsavarogni.

*Hiszen sem a hely se az idő nem alkalmas. Megnyíltam neki és nem csinálhatom vissza. Közelebb engedtem magamhoz lelkileg, mint hosszú ideje bárkit. Tudom, hogy ismernek, de nem vagyok az az ömlengő típus. Talán pont ezért vannak még itt? Ki tudja.*

Mélyen beszívom az illatát és elraktározom az ölelés érzését, mert ki tudja mikor lesz megint ilyen. Lassan elengedem és hátrébb lépek kicsit. Figyelem kicsit még ahogy a gondolataim helyre teszem, majd a beleegyező bólintás után belekarolva elindulunk az étkezőbe. Szépen megterítünk, majd leülünk és várunk.

/Görög/ Vajon hol vannak? Mi megtettük a részünk – mosolygok játékosan.

Figyelem ahogy Dimitrios a konyha felé indul majd Ricky-re nézek. Tekintete teli vággyal és tisztelettel.

*Ez hízelgő és kicsit fényezi az egóm. Még mindig ilyen hatással vagyok a férfiakra. Bár ezzel gonosz dolog visszaélni, de mindig is így volt, ha kellett valaki megszereztem. Olyan helyes, lelkes. Elég lenne egy mozdulat és itt helyben megkaphatnám. Persze az most nem menne, mert lassan mozdulni se bírom az izomláztól. Mindenem sajog. Kínozzuk kicsit…*

Míg az asztalnál ülünk és figyeljük egymást, pár apró mozdulattal megnyújtom a karjaim és a vállaim. Csak kelően finoman domborítva és homorítva, ha kell. A csuklómról leszedett hajgumival lazán kissé kócosan (amennyire a rakoncátlan fürtjeim hagyják magukat) felfogom a hajam.

/Görög/ Milyen volt az első este a hajón? Hogy tetszik? Megtaláltál mindent, ami kellett? Remélem a varrást sem felejtetted el – mosolygok rá két mozdulat között. – Láttam, hogy a fedélzeten ügyesen feltaláltad magad. – dicsérem meg kicsit, de annyira ne bízza el magát. – Vajon merre lehetnek a többiek? – nézek az ajtó felé majd Rickyre, hogy mit válaszol.

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Délután



Dimitiros /Görög/ Miért tenném? – ugyan próbálja megérteni miért viselkedsz így, de látod, hogy nem tudja hova tenni, majd a felvetésedre elbambul picit, végül mikor azt hiszed már nem válaszol – Számomra is az – hihetetlen az egész úgy tűnik mindenkinek

Talán e szavak még ott lebegnek, mikor már Ricky-vel kettesben maradtok az ebédlőben és kétségtelenül te vagy a figyelmének középpontjában. Egy részed szinte követeli, hogy élvezd ki, hogy hagyd szenvedni, hogy vágyakozzon és még akkor sem kapja meg amit akar, de leginkább azt, hogy tedd meg akármit is akarsz. Amikor ráteszel egy lapáttal a vágyaira, látod, hogy a vágytól elhomályosuló tekintette egyre inkább azt tükrözi amit te is érzel: vedd el, ha ennyire kínálják.

Játszol a tűzzel, de ezúttal úgy tűnik, hogy nem fog megégetni, bár egy két lángnyelv igencsak fel-megcsapott. Olyan lehettél, mint azok a kígyóbűvölők, akik képesek megigézni a leghalálosabb kígyót is, mert bizony követték minden mozdulatodat és egészen addig míg szóval meg nem törted, nem is engedtek el a pillantás szorításából. Aztán rádöbbensz az értetlen tekintet láttán, hogy olyan nyelven szólítottad meg, amin nem ért, így nem tudta megfejteni miről beszélsz…

[Kyra]

Élvezem, ahogy játszom a tűzzel és figyeli minden rezdülésem. Mintha nem is pislogna, csak hogy le ne maradjon valamiről. De lassan leesik hogy azért nem válaszol mert nem érti amit kérdeztem. Ezt a cuki értetlen tekintete és arckifejezése is alátámasztja. Ez a „görögül beszéltem” olyan reflexből jött. Felkuncogok és bocsánatkérőn felemelem a kezeim.

/Angol/ Kérlek ne haragudj. Megszokás. Ha gondolod majd adok görög nyelvleckéket – bocsánatkérő tekintet – Azt kérdeztem hogy : Milyen volt az első este a hajón? Hogy tetszik? Megtaláltál mindent, ami kellett? Remélem a varrást sem felejtetted el – mosolygok rá két mozdulat között. – Láttam, hogy a fedélzeten ügyesen feltaláltad magad. – dicsérem meg kicsit, de annyira ne bízza el magát. – Vajon merre lehetnek a többiek? – nézek az ajtó felé majd Rickyre, hogy mit válaszol.

De nem azt mondta valamennyit tud görögül? Ez lehet hogy valójában csak a köszönésre korlátozódik. Na majd itt megtanul. Kelleni fog. Az ajtó felé lesek és fülelek, hogy jöhetnének már. Halkan megkordul a pocim is nyomatékosítva a gondolataim. Finoman a pocimra helyezem a bal kezem hátha elcsitul kicsit.

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Délután



Ricky /Angol/ Semmi baj Donna Capitano! – hessentik el azonnal a bocsánatkérést, majd bólintanak – Igen, az nagyon jó lenne! – lelkesednek a nyelvlecke okán, majd a kifejtendőre: Nagyon jó itt! – néz végig téged és nem kérdés mi adta meg az alaphangulatát – S többet is találtam, mint reméltem! – mosolyodik el, ami igencsak megnyerővé teszi – Oh igen, a varrás. Nem találtam meg az összes gombot. – néz kihívóan, majd észreveszed, hogy nem is ugyanaz az ing van rajta mint korábban, hanem egy másik – A konyhában. – erősíti meg a mozdulatot, mellyel arrafelé fürkésznél

Sajnos a falatok nem akarnak érkezni, de még Dimitrios sem, úgy tűnik, hogy itt és most a felbátorodott Matrózzal kell beérned! A pocid ugyan jelzi, hogy mi a gond, de ezen a kézrátétel nem segít. Régen se tette, most sem történt másképp. Bár most, hogy így elméláztál, felrémlik, hogy régen a kézrátétel sok minden máson segített! Aztán az érzés, a gondolat vagy mi lehetett ez, el is tűnik éppoly gyorsan ahogyan jött. Csak a hajó táncát érzed, amely keringőzik a tenger finom hullámaival. Csodaszép idő van, egészen addig a percig, amíg fel nem támad a szél, hogy vadabb, pergőbb táncra hívjon…

[Kyra]

/Görög/ Minden nap egy kicsit gyakorolhatunk. – majd angolul is megismétlem mosolyogva.

Nézem a mosolyát és a szemeiben a lelkesedést. Kicsit visszaveszek a mozdulataimból, hogy ne legyek olyan kihívó. Bármikor betoppanhatnak a többiek.

* Vajon a nyelvlecke alatt ugyan arra gondoltunk? Kis huncut. És megint bókol. Ezt szeretem…*

/Angol/ Mondanám, hogy sajnálom a gombos témát… , de nem. – mosolygok továbbra is. – Látom lett másik ing. Jól áll.

Éhes vagyok, és nem csitítja a kezem sem a követelőzést. Nézek az ajtó felé.

* Honnan jött ez a fura gondolat a kézrátételről? Mi lehet ez? Még hogy egy kézrátétel mindent megoldott… persze.. ez olyan amit a tv-ben is egyből elkapcsolok…*

Mélázva lesek az ajtó felé és élvezem a hajóm ringatózását, mikor egyszer csak megérzem a mozgásán, hogy feltámadt a szél és egyre nagyobbak a hullámok.

/Angol/ Erre rá kell nézni. Remélem nem vihar lesz.

Azonnal felkelek és megyek fel a hídra a kormányhoz. Ha vihar jön azzal a robotpilóta nem birkózik meg. Egyből a műszereket/kijelzőket nézem és hogy mi van kint. Ha kell finoman kormányzok.

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Délután



A bármikor betoppanás egy jó ideje elmarad és valószínűleg a kihívó viselkedésed is már rég túl van azon a ponton, hogy csak úgy vissza lehessen vonni. Ha mégis megpróbálnád, a „minden nap gyakorlunk egy kicsit” után láthatóan már szinte semmit sem ér. Úgy véled, hogy a nyelvlecke kérdéskör legalább annyira lehet valóban az aminek gondoltad, mint amennyire nem, de biztos, hogy nem segített a korábbi békésebb pillanat visszaállításában. Aztán az ingek és gombok világához tett megjegyzésed lett a veszted, mert a mondanivalód felénél Ricky felkelt és hagyta, hogy közelebbről is megszemléld a legújabb – kölcsön – szerzeményét, míg a szavak végére, már álladnál húzna fel finoman, hogy hevesen-szenvedélyesen vegye el amivel eddig incselkedtél.

Ha nem állsz ellen olyan érzés az ajkainak érintése, a csók íze, mintha két forrongó vihar találkozna és örvénylően kavarogna körülöttetek…

Aztán rádöbbensz, hogy ez csak nagyobb részt lehet a szenvedély őrült hevessége, mert ösztönösen érzed, hogy a reményed a viharról, illetve annak hiányáról az esélytelenek nyugalmával próbált túlélni a „bárcsak” és a „de jó lenne” birodalmában. Szinte látod magad előtt, ahogy egyre hevesebb lesz és ki tudja mily energiák lapulnak majd a közepén, mire ideér. Ide fog, és ez már csak idő kérdése. A hídra siettek – siettél, de ott szembesülhetsz azzal nem vagy egyedül – és bár még nincs szükség beavatkozásra, később bizonyos, hogy ez változni fog. Ahogy a műszerekre pillantasz valahogy elfog egy érzés, amit úgy hívnak:

Deja vu

[Kyra]

Úgy érzem hogy már kivívtam magamnak a sorsom, hiába veszek vissza a viselkedésemből. Lassan odalép hozzám, hogy közelebbről is megszemlélhessem az ingjét. Hiába beszélek még, mert finoman az államnál felhúz és én hagyom hogy megcsókoljon. Először csak finoman végigsimítok az ingen keresztül a mellkasán majd átkarolom a nyakát, míg hozzá simulok.

*Érdekes hasonlat ötlik fel a gondolataim ködös részén. Ez a szenvedély, mintha két vihar találkozna. Milyen fura, de tetszetős hasonlat. Ahogy bennünk tomboló szenvedély találkozik…*

Két csók közötti levegővételnél vigyelek fel az erősödő hullámokra:

/Angol/ Érezted? Ezt meg kell néznem… - bontakozom ki az öleléséből és indulok is a hídra felé.

Egy pillanat alatt kijózanít az a tudat, hogy az én Amaryllis-em viharba kerülhet én meg nem vagyok a hídon. Fel is szaladok és látom már van itt valaki. Ki is?
Átfutva a műszereket, és a radarképet valami fura érzés fog el. Deja vu…

*Bár ez nem meglepő hiszen azért pár vihart átvészeltük az én kicsikémmel. De ez most olyan határozott, nem holmi „ilyen már volt” érzés. De mikor is volt ilyen? *

/Görög/ Mi a helyzet? Elkerülhetjük? – lesem a radarképet hogy merre lehetne még kerülni, hogy legalább nem kapjon minket telibe a vihar.

[Thyriel]

 

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Délután



A korábbi ellenállásod úgy foszlik semmivé, mint légbuborék a felszínen. Lehetséges, hogy eddig is csak az illúziója volt meg az irányításnak és valójában túl szenvedélyes vagy ahhoz, hogy ellenállj a csábításnak? Mintha a férfi egy szirén lenne és a hevesség dallamával lerombolná minden ellenállásodat. Az igazság az lehet, hogy talán nem is akartál ellenállni, csak érdekelt, hogy meddig tart távolságot? A szélnek nem lehet parancsolni! Vagy…?

Nem tudod megmagyarázni, de menned kell! Sietve indulsz a hídra, tudod, hogy nagy a baj! Nem fogtok elérni egyetlen egy öblöt sem addig míg a vihar utol nem ér és már visszafordulni sincs idő! Még ég a csók az ajkaidon, kísért a folytatás ígérete, de most ennél sokkal fontosabb dolgokkal kell foglalkoznod. Rosszul láttad, senki sem volt itt, megcsalt a vágy, hogy a Tisztek közül valaki itt legyen, de ehelyett csak Ricky kísért el, igaz, ő nem tudja mit kéne tenni, így inkább az ablakon túli közeledő sötétségre függeszti a tekintetét. Nem kell soka azonban, hogy ne egyedül legyen:

Mindenki lélekszakadva érkezik és ugyanúgy nézik a közelgő veszélyt, mint ti.

Dimitrios /Görög/ Nem tudjuk lehagyni.
Zach /Angol/ Nincs értelme visszafordulni.
Kalisha /Angol/ Zach kérte ellenőrizzem, hogy a szekrények és minden más be van e zárva.
Ricky /Olasz/ Santo Dio!

Aztán már csak a múló percek maradnak, hogy vajon sikerül e időben mindent megtenni, ami segít túlélni a vihart. Ugyanakkor ez az egész valahogy furcsán vonz téged. Minél erősebb a vihar, annál élénkebb vagy, annál inkább ott akarsz lenni, hogy meglovagold a hullámokat, hogy belekiálts a viharos szélbe, hogy korbácsold a vizet akár csak a kezeddel és persze mindenekelőtt, urald a vihart! Mikor oldalra pillantasz, hasonló érzéseket látsz Ricky-n is, de ami a többieket illeti – Kalisha kivételével – mintha picit félve néznének rád.

Kalisha /Angol/ Indulok!

Töri meg a csendet és rohan is el, nem sokkal lemaradva követik a fiúk, míg Ricky a fedélzet felé indul és te egyedül maradsz…

[Kyra]

*Később el kell gondolkoznom azon, hogy nem tudtam vagy nem akartam ellenállni Rickynek. Pillanatok alatt engedtem el minden ellenállást és hagytam hogy megcsókoljon. De hisz miért is ne hagyhatnám, ha egyszer erre vágyom és jó is?*

De jön az érzés és mindent elengedve sietek fel a hídra.

Fent a hídon mikor feltettem a kérdéseim jövök rá, hogy még nincs itt senki rajtunk kívül. Ricky meg nem tudja/tudhatja még ezekre a választ, hiszen csak matróz. Reméltem, hogy már van itt valaki, hogy más is megérezte a és drágám mozgásán a baj közeledtét.

A térképet majd a radar térképet tanulmányozva megállapítom, hogy nem érünk el védett öblöt vagy vissza a kikötőbe.

A legénységre nézek mikor betoppannak majd újra vissza a térképre, hogy merre próbálhatnánk időt nyerni vagy legalább a vihar szélén maradni. Mindenki mond valami hasznosat.

/Angol/ Igen Kalisha, kérlek ellenőrizz mindent hogy be illetve el legyen zárva mindenhol. Ricky segít. Minden fedélzeti nyílást is ellenőrizz, kérlek Ricky. Nem kell plusz felesleges víz idebentre. – a többieknek nem kell mondanom semmit, tudják a dolgukat.

*Furán vonz a vihar. Olyan … felpörget. Bele kéne menni, belehajózni a közepébe…. *

Ekkor nézek végig a többieken.

*Ricky vajon miért néz ki úgy mint aki ugyan azt érzi mint én? Ellenben a Dimitrios és Zach félve néznek rám. De miért? *

Ha van is vigyor vagy mosoly az arcomon, gyorsan eltüntetem.

*Nem helyén való. Felelős vagyok a hajómért és értük. Nem mehetek bele a viharba, pusztán csak azért mert épp adrenalinra vágyik a szervezetem. Milyen badarság ez. De milyen jó is lenne tudni uralni az egészet. Irányítani, hogy biztonságban elhajózhassunk mellette.*

/Görög/ Mi a baj? Akarom kérdezni, mi ez a tekintet? Nem el az első viharunk… - intézem a kérdést a két fura tekintete gazdájához míg Kalisha elszalad.

Majd egyedül maradva próbálok a radartérkép és a térképeim alapján a vihar szélén maradni úgy hogy ne menjünk zátonynak vagy bárminek ami nem egészséges. Egyedül maradva végre engedhetek a mosolynak ami a vihar puszta látványa is előhoz és a vágy hogy uralhassam. De ennek ellenére nem megyek bele a viharba hiszen 4 másik ember élete van a kezemben és az én drága Amarilysem épsége. Azért remélem Dimitriosz visszajön majd a navigálásban segíteni. A többiek meg remélem mindent le- és elzárnak.

Erősen fogom a kormányt, hidraulika ide vagy oda. Ez nem egy Leviatan, itt még nincs annyi elekrtonikai rásegítés. Igyekszem elkerülni, hogy nagyobb hullámok oldalba kapjanak, hiszen fel boríthatnának, ami úgy szintén nem jó. Egy szabadabb pillanatban még a rádió is eszembe jut, hogy bejelentkezzem az adott parti őrségnek, hogy viharba kerültünk, hogy tudják merre keressenek minket, ha kellene. Megadom nekik a koordinátákat, és addig ismétlem míg nem jelez valaki vissza hogy hall minket. Bármennyire is csábít a vihar, itt most ellen kell állnom a legénység miatt. Persze azért az öröm kiülhet az arcomra amíg egyedül vagyok…

[Thyriel]

 

Görögország, Égei-tenger
1999. július 24 – 4. nap
Szombat – Délután



Ricky /Angol/ Erős vihar érkezik, úgy… mindjárt

S a széllökések is megerősödnek alig a szavak elhangzása után és látod, hogy a fiatal férfi egyszerre tűnik aggódónak és izgatottnak. Kicsit olyasmit, mintha tükörbe pillantanál. Kicsit torzítva, de lényegében önmagadat láthatod a benne, aki ráadásul csak erősítette az olasz temperamentumról kialakult hitet, legalábbis ami a testiséget illeti. A többiek érkezése ránt ki ebből a gondolatmenetből és végül a két újonc veselkedik neki a az egyik feladatnak és az öreg tengeri medvék pedig a vitorláknak, de már most igen nehéz dolguk van…

A kérdésedre most nem jut idő, az ellenetek dolgozik. Mindenki tudja, így nem bántad, hogy ezúttal elszaladtak anélkül, hogy alaposan átbeszéltétek volna a dolgot. Nem mintha nagyon akartak volna bármit is mondani, de most neked is azzal kell foglalkoznod ami itt és most van: a térképekkel és műszerekkel. Ez utóbbiak éppen azt mutatják, hogy a vihar széle már elért, és gyorsabb, mint az Amarillys.

Az eső is elkezd szakadni, de talán, mintha a vitorlákat sikerült volna bevonni, még azelőtt, hogy egyre nagyobb hullámok dobálnák hajót és egyre erősebben kopognának az esőcseppek a fedélzeten közel lehetetlenné téve a munkát. A rádió serceg, zörög és másképp is tudtodra adja, hogy használaton kívül helyezte magát és bizony a többi műszer is elég bizonytalan, úgy tűnik a vihar tele van feszültséggel és ki tudja még mivel ami igen veszélyes emberre s gépre egyaránt.

Ezt megerősítendő érkezik Kalisha és utána Ricky, majd Dimitrios. Ugyanakkor Zach-et nem látod sehol, és perc múlva sem érkezik vagy jelentkezik be…