Szerző Téma: Take the Lead  (Megtekintve 31217 alkalommal)

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #135 Dátum: 2017. Június 06. 20:15:45 »
Roxana

A szobádban az a kupleráj fogad, amit itt hagytál - de talán mert már téged is zavar, úgy határozol, hogy rendet vágsz ezen a pár négyzetméteren. Valójában nem tart sokáig - így hamar rátérhetsz a ruhák kérdésére is. Az lett volna a szép, ha Rina még vásárlás előtt csíp el - most ennyit sem tudtál volna a helyére tenni. A kávéfőző komoly dilemma - hogy hova is tedd - amíg a beépített szekrény egyik polcán nem találsz konnektort a készüléknek. Persze mindezt egy ajtó fogja eltakarni, hogy ha mégiscsak nincs lerögzítve a kávéfőző, akkor se a nyakadba hulljon egy esetleges durvább landolás közben.
A neszeszer valóban hiányos kissé - de a hátizsákban például sem törülközőt vagy mosóport sem találtál - szóval joggal feltételezheted, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nagyobb kiszerelésben, és máshol tarthatnak.
Úgy véled - Liz nem feltétlenül volt az évfolyam büszkesége. Ahogy a gyakorló fogorvosi asszisztensnek szokták mondani: fúrjon még egy kicsit a kettesért! - ami lehet, hogy vicces, kivéve, ha pont a mi fogunkat fúrják...
A könyvben előrébb jutsz - ami kellőképpen kikapcsol, no és lefáraszt agyilag - így aztán nem is okoz gondot az elalvás.


Ahogy a reggeli kelés sem - a tervezett időben sikerül felkelni, s letusolni. Bár beállítottad az ébresztőt fél hatra, azért Rina pancsikolási rekordját így sem sikerül megdönteni. A víz hőfokát szabadon tudod változtatni - a tusoló kijelzője szerint +86 fokos a forró víz - már ha egyáltalán nem engedsz hozzá hideget. Ebben már szinte főzni lehetne - vagy nagyszerű égési sérülést szerezni, ha nem vagy elég óvatos.
Gyorsan elkészülsz - és ebbe belejátszhatott a ruhatárad szerény mérete is - nem nagyon kellett azon gondolkoznod, hogy mit is vegyél fel.


A konyha kissé megváltozott, mióta utoljára itt jártál - most bombatámadás utáni állapotok uralkodnak. Csészék, lábasok, serpenyők, tepsik mindenfele, és mindenben pihen valami. Egyikben tészta kel, a másik tálban tojások csücsülnek a harmadikban valami vanília krém-szerűség várja a sorát. A káoszt enyhítendő azért sorba vannak téve, de a tér jó részét elfoglalják. Megkeresed a bögréket, és az egyiket kiválasztva szemrevételezed a kávégépet. Ma még nem használták - nincs alatta kifőzve semmi. Megnyomod a gombot, mire hörögve adja fekete vérét - hat adagnyit csorgat a kiöntőjébe - és ebből már annyit vihetsz magaddal, amennyi jólesik.
Az orvosiban körbenézel a kartonok iránt. Papír alapon nincs - így az ottani számítógép terminált faggatod ki. Így már jóval eredményesebb vagy. Négy aktív file-t találtál:


-Elizabeth Reed
-Jeremy Wall
-Joe Flynn
-Palladio Black


Ezen kívül van még két tömörített állomány, amit valaki lekódolt. Az elsőt bő másfél éve, a másikat három hete. Az állomány neve a kódolás időpontja. Hogy milyen orvosi adatokat tartalmaz azt így nem lehet megmondani, mert a megnyitáshoz jelszót kér. Viszont mivel a legénység tagjainak mappájában találtad, feltételezhető, hogy hozzájuk van valami köze.
Az általad is hozzáférhető adatokat átnézed - melyek a név, nem, rasz, életkor, testsúly, tavalyi teljes vérkép, röntgen felvételek, beadott gyógyszerek, kardio adatok, és egyéb korábbi kórtörténetek. Megtudod - bár így nincs felírva - hogy Jeremy drogfüggőségét próbálták kezelni - ezt az erre a célra használt gyógyszer felírásáról állapítottad meg. A kapitánynak javaslat van téve a kevesebb alkoholfogyasztásra - a havi két másnaposság szinte mindig ott van a kórlapon. Black legutóbb az ujjával szorult ellátásra - elég csúnya törés volt a röntgen szerint, de az utólagos röntgenek alapján egész jól helyrejött. Joe és Jeremy rendszeres törzs, kar és fejsérülései - késtől vagy üvegtől - mozgalmas kocsmai életet feltételez. Black és Elizabeth esetében ilyesmiről szó sincs. Sőt Elizabeth file-ja szinte teljesen üres - mintha magáról nem vezette volna rendesen a kórlapot. Vagy azt titkosította le...
Már lassan idő van, de Rina az ígértekkel ellentétben nincs sehol. Aztán negyed hétre - pont a megbeszélt középidőben felbukkan Black. Sötétkék ing, fekete szövetnadrág és bőrcipő a szerelése. Bekopog az üvegfalon, majd belép.

/Angol/ Jó reggelt! - köszön, és végignéz rajtad - Jó látni, hogy van aki ilyen korán is a legjobb formáját hozza! - dicsér meg futólag.
/Angol/ Remélem jól aludt, és nem zavarta a túl nagy csend - van akit zavar eleinte a város vagy a természet hangjainak hiánya - dob fel egy ártatlan témát.
/Angol/ Talán kezdjük a legfeszélyezőbb témával, és essünk túl a nehezén - a vérvételen - javasolja
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #136 Dátum: 2017. Június 07. 20:27:22 »
Rina

Joe csak mormog valamit a puhány jelzőre, de nem veszi fel komolyabban. Ahogy Black sem kapja fel a vizet arra, amit neki szántál.
A legénységet két csoportba sorolod. Te persze abba tartozol, amelyikbe jó tartozni - elvégre azért ez alapján állítottad fel a kritériumokat. Az pedig hogy kevés vagy sok az a két fő, melyet a csoport számlál már csak nézőpont kérdése - hisz ez lehet akár 50% is! Vagy esetleg idővel több - de ez szintén rajtad múlik - mennyire sikerül javítanod/javíttatnod a színvonalon.
Hogy a doki esetleg hazudott volna arról is, hogy doktor? De akkor miért nem hazudott volna arról, hogy hazudni szokott? Bármi is lesz az igazság az már tisztán körvonalazódik elötted, hogy bizony büntetést érdemel. Vagy azért mert hazudott, vagy azért mert úgy tűnik - csak hitegetett.
Nem kizárt,hogy Black is csak egy lenne a büntetések sorában - ha mégiscsak hagyod, hogy a szöszi a sötét oldalra álljon - s mindezt úgy, hogy a pilóta eddig semmit nem tett, hogy kiérdemelje! Szinte borítékolod, hogy a doki csalódni fog, ha nem Carwynt választ - de ugye az ember lányát néha érik meglepetések - s fantáziád az van, hogy Black hogy tudna meglepetést okozni a szöszinek. Is.

Black a döndülés után azért hamar összeszedi magát, s újfent a kedvenc panelja fele fordul. Ha tippelned kéne, azt mondhatnád, hogy az ijedtségen kívül komolyabb kárt nem okoztál. Persze ez azt is jelenti, hogy ha végignyújtóznál a konzolon, és találomra megnyomnál-átkapcsolnál dolgokat, feltehetőleg már nem maradna ennyire nyugodt. Csak kérdés hogy éppen mit indítanál el, vagy kapcsolnál le - amire esetleg neked is szükséged volna még az utazás alatt. Ahhoz, hogy más úton-módon hasonló képen megizzasszad a pilótát - ahhoz feltehetőleg fel kéne kötni a hálóinget.

Black elhúzódik az útból amikor mész kifele, s mikor a nyakára próbálsz puszit lehelni, még tesz egy újabb lépést, hogy kívül tudjon a komfortzónájából
/Angol/ Nem fér el? - kérdi, és úgy néz rád, mint egy döglött macskára.

A mosókonyhai kitérőd után Joe töprengő arccal hallgatja az ajánlatot, aztán végül bólint

/Angol/ Végül is szeretem a privát filmeket - vigyorodik el, beleegyezve a dologba. Ahogy az sincs ellenére, amikor futólag hozzá simulsz. Megcsap Joe férfias arcvize, ahogy tőled és a tesztoszterontól is fickósodó férfi szemébe nézel. A hálóingen keresztül könnyed simítás ott, ahol nemrég a te kezed is járt - csak azt kéne eldöntened hogy felháborodj, vagy esetleg engedj a további örömöket ígérő, becéző ujjaknak - pláne, hogy Joe sem szólt az üvegért.

A zsákoknál megtalálod a foltot - no nem a hálóingedét, hanem a sajátodat - egy tűvető képében. Találsz hozzá lőszert is - két tárat. Az egyik tárban orvosi szerekkel preparálható töltények pihennek, a másik inkább a repeszhatás elvén dolgozik, csinos, centi átmérőjű lyukat ütve a lágyabb anyagokba. Egy könnyed mozdulattal kibiztosítod - s így már bármikor elsülhet - akárcsak a kapitány. Ami az ékszereket illeti - vékony, finom aranylánc, karkötő és hozzá illő fülbevaló(lánc) pihen a dobozában.
Szerzeményeidet a műhely asztalán hagyod időleges megőrzésre, majd folytatod a hajó felfedezését. A ruhád közben szorgalmasan jegyzetel, hogy merre jártatok - nehogy később elfeledd. Bár erre nem igazán tartasz igényt - nem úgy a tiszta hálóingre, úgyhogy a felfedezés záróakkordjaként felejtésre ítéled, és a szennyeskosárban hagyod, hogy később majd megtisztulhasson.

A reggeli ébresztő arra volt elég, hogy megbizonyosodj róla - félálomban tőrheggyel is le lehet kapcsolni. A reggeli ébredés két óra múlva ér utol. Ez már már majdhogynem önként történik - valójában a pocid az, amely törődést igényelne.
Miután felkészültél a szobád elhagyására, és kinyitod az ajtót fura dologra leszel figyelmes - haloványan frissen sült pékárú illata lengi be a folyosót. A forrását könnyű fellelni - a közös helyiség asztala van megterítve - immár csak egy főre. Az asztalon most fehér abrosz pihen, rajta bögre, tányér, kés, szalvéta, három  kancsó - kávé, tea, narancslé. Rajta kívül letakarva nemrég sült croassan, valamint két friss zsömle, lekvár - persze papajás, vaj és méz. Úgy tűnik, hogy bár később keltél, mint a többiek, azért hagytak neked is reggelit.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Take the Lead
« Válasz #137 Dátum: 2017. Június 10. 08:00:17 »
A zseni a káoszban is megtalálja a rendet! Nem tudom ki találta ki ezt a bölcsességet de biztos nem volt ilyen kis szobája. Én meg nem vagyok zseni. Most még...de ennyi hülye közt? Szóval nézőpont kérdése. Két perc alatt rendbe tettem a kupit a kávéfőző meg az egyik szekrényen díszeleg. Kivihetném a konyhába, de nem akarom mert ez csak az enyém. Agyfárasztó fizikázás után álomtalan álomtalan alvásba zuhanok. Az biztos hogy reggel nem díszeleg rajtam a vörös rúzs és a hozzá illő lakk. Utálom az ilyen hosszú macerát. Örültem hogy a tust be tudtam állítani és még pingáljak is? Na ne már!Nem értem én ezt az előző doktornőt mikor ért rá az ilyesmire?
Hajkefe híján csak beletúrok párszor a hajamba és kész a fésülködés, néhány kóccal meg káromkodással vegyítve.
Egy perc alatt felöltözöm a tegnapi pólómba törölközöm nagyon gyorsan keríteni kell egy törölközőt. A ruhatáram ma is a praktikus kényelmes verzió. fehér póló, farmer és a változatosság kedvéért papucs. Meg a kedvenc tollam A vér hideg áztatással kijön ezt minden nő akár orvos akár nem tudja.
A konyha? A konyha...Izééé?? Akármi mi van itt? Akár a koleszos szobám! Kááávéééét most! Kikerülöm a terrortámadás sújtotta állapotot mert nekem kávé kell! Két adagot ott helyben megiszok egyet meg elviszek magammal. Legszívesebben vinném az egész kiöntővel de hosszú ez a nap.
Rináról semmi, vagyis azt hazudik amit akar. A többiek A pilóta kivételével aki úgy tűnik jó fiú. Elég szép és hosszú anyagot találtam. A doktornő letiltotta a dolgait. Könnyű lenne rájönni ha tudnám a születési dátumát. Ilyen lehet Lizi25 vagy valami hasonló. De a már feltámadt gyanú egyre erősödik. Bontatlan volt az Anti-b. Hányadika is van? Mert nem hó eleje szerintem terhes volt. Lehet hogy éppen az apának akarta elmondani a nagy hírt mikor meghaltak?
Szegények...
Már csak a halálukat tudom  felírni egy kórlapra idejét, helyét, módját. Az időt csak saccolni tudom Liz mindketten éjjel. Rina nincs itt még. Jobb is csak zavarna.
Kopognak és már be is lép valaki. Csak a kezemmel intek hogy jöjjön, még mindig írok. A pilóta az, hű de jól néz ki! Most  változatosság kedvéért mellőzném a Meghátot.
-Magának is!-Már előre odakészítettem a kellékeket. A bókra valamit válaszolni kellene.
-Találtam egy könyvet amit lekaptam a polcról nem egy lányregény, még egy atomtámadásra se ébredtem volna fel úgy lefárasztott ellenben nagyon érdekes fizikai képletekkel.-Nem hinném, hogy ilyen válaszra számított de ez van.
-Kérem üljön fel a műtőasztalra, már lejjebb engedtem és ülőpózba állítottam. Türje fel a karján az inget mindkét oldalon. Betartotta amire kértem? Sok folyadék kevés alkohol és kávé.-Gumi kesztyű fel.
-Na akkor vámpírkodok kicsit! Vicceltem orvosi poén. Na várjunk csak!Magának egekben a vérnyomása!  -Így nem lehet spriccelne a vénája. Ha meg elmondanám neki még feljebb csúszna. A csuklójából számoltam. 180 körül lehet. A vámpíros poént nem kellett volna elsütni de lehet már előtte is síkideg volt, még hogy nem tűfóbiás! Dehogynem! Vagy egyszerűen pasi és kész. Előveszem a vérnyomásmérőt, és igazam van.180
-Először is megnyugszik, némi segítséggel. Tessék enyhe vérnyomáscsökkentő! Öt percen belül hat. Nem fog elájulni csak nyugodt lesz, Addig hunyja le a szemét és lazítson. Gondoljon valami szépre, egy helyre vagy valamire ahol lenni szeretne, valakire valamire.-És folyamatosan beszélek , míg le nem telik az idő és be nem áll a normális 120-as vérnyomás vénát már régen találtam. Ahogy ígértem hipp-hopp levettem a vért, a könyökhajlatból.
-Szerintem tegeződjünk, elegem a kötelező körökből és bókokból. Csak akkor mondj ki valamit ha úgy is gondolod! Szorítsd  rá még tíz percig aztán leveheted a vattát. Ha belilulna jegeld. De pár nap és elmúlik.Kész vagyunk, egyenlőre! -Úgy vélem ha már vérét vettem tegezhetem is. -Ahogy láttam a konyhában van dolgod viszlát később!

 









Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Take the Lead
« Válasz #138 Dátum: 2017. Június 13. 18:21:52 »
Rina

Rina teljes lelki nyugalommal hagyta ott a két férfit, amelyek közül az Átlagos kaphatott egy mosolygós ajakharapást, majd már úton elfelé a megfelelő banda tagjaként azon tűnődöm, hogy akarok e bármit is tenni azért, hogy a jelenlegi taglétszám változzon. A másik efféle probléma maga a Szöszi – akinél most komoly hiszti van – amivel így vagy úgy, de foglalkozni kell. Kell… olyan nincs, szóval a legjobb olykor az, ha nem teszel semmit!

Nem mindenki érdemli meg, hogy egy Carwyn akár figyelmének töredékét rápazarolja – nem is beszélve az egészről, így a korábbi érdeklődés intenzitása is megcsappant pillanatok alatt. Illetve talán nem is ez a helyes szó, hanem az árnyalatnak változása lehet a helyesebb kifejezés. Igazából… csak a Jégveremig kell kibírni – bár ezt magam is kétlem – és akkor újra együtt leszek szeretett testvérkémmel, aki oktalan magamra hagyott.

/Angol/ Jah, egy idegen ego épp elállta az utamat. Gondoltam kedves leszek vele, de nem tudtam, hogy olyan forró a helyzet, mint amilyennek bizonyult

Ártatlan pillogással és kedves hangszínnel megosztva a szeretetteljes tekintet keltette érzéseket (ami mögött ott a lehetőség, hogy ha Black nem vigyáz, akkor a kezébe adják a tökét), majd a továbbiakban csendes távozás lenne, ha épp nem akarják megint az oroszlán bajuszát ráncigálni, mert akkor nem kizárt, hogy valakinek elszabadulnak a kevésbé egészséges érzései és szegény kapitánynak lesz csak rakat felesleges plusz munkája.

Mikor érzem, hogy a keze szeretne eltévedni, akkor finom csípő vagy kézmozdulattal – amelyik hatásosabb – hárítom a kutakodást, hogy aztán ha emiatt visszakérnék az üveget, akkor egy huncut mosollyal és apró vállrándítással adjam vissza! Igen, vissza, ha kérik, de ha nem akkor csak azt tudom még hozzátenni szóban – no, nem azt, hogy köszönöm. Ilyen hülyeségekre én nem vetemednék, amikor alapvető élelmiszert kell megosztani, sokkal inkább:

/Angol/ Ha gondolod és persze tudsz a hajón egy kellemes helyet, akkor holnap este elkortyolgathatjuk – pillogok, majd választól függetlenül: balra el!

A zsákfosztás után és szennyes-kosarat követően már csak az édes alvásra vártam, amíg azt félbe nem szakították elég otromba és mocskos módon, hogy aztán gondoskodjak arról, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen meg. Ígértem én talán valamit, de az ágyam és a puha ágynemű sokkal többet adott, mint egy értelmetlen korán kelés amit egy mufurc picsával való közös időtöltésnek kellene követnie ezen a szép reggelen… sokkal inkább a gondolat, amit szavakba öntve úgy adnék tudtára:

Ni Bu Ying Duh Jur Guh.

Szóval az ébredést követően – egy tiszta hálóingben – megmerényelem a konyhát, hogy némaságra ítéljem végre a hastájéki lázadást, ami hosszasan ébresztgetett mielőtt kénytelen-kelletlen engednem kellett volna neki. Mivel az orrom kiváló – és bele is ütöm mindenbe – így hamar meglesz az illat forrása, amit hamarost falatozás követ mindenből amit csak otthagytak – kivéve a papaya-t. Végeztem, akkor mindent úgy ahogy találtam, majd elindulok, hogy felöltözzek valami dögösebb – harci – szerelésbe.

Végezetül pedig,
Jobb dolog híján…
Az orvosi felé tipegek,
Egyelőre észrevétlenül.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #139 Dátum: 2017. Június 13. 21:23:21 »
Roxana

Végül talán belátod, hogy az elődöd feltehetőleg azért elbírt négy ember orvosi felügyeletével - és nem kívánt meg fixen napi több órányi tüsténkedést. Amint te is feltérképezed belakod az orvosi részleget, feltehetőleg neked is jóval több időd lesz mint amit szerettél volna. Mire elértek az Albansra, addig simán végzel a köztelező ismerkedéssel - mind a páciensek, mind a munkaterületet illetőleg - és az marad a kérdés - mivel vagy kivel üsd el az üres napokat?
Lehet,hogy hajkefét kéne készítened? Az most úgyis hiányzik. A rövid öltözködés és konyha - no meg kávé után végre az orvosi fele.
Ahol aztán határozott véleményed alakul ki az elődödről - meg arról, hogy mit is titkosíthatott le. Felírod az elhalálozás dátumát, és már kezdenéd sajnálni őket, amikor Black feltűnik a színen. A válaszodra csak pislog

/Angol/ Ha maga mondja - érkezik kis idő múlva a válasz - úgy tűnki, hogy tényleg más választ várhatott.
Aztán engedelmesen lecsüccsen az asztalra, hogy egy pillanatra visszakérdezzen

/Angol/ A víz megvolt. Mindkét oldalon? Mármint mindkét kezemen tűrjem fel az inget? Mennyi vért akar levenni? - kezd el gyanakodni. Pláne, miután még rá is erősítesz a vámpíros viccel.
/Angol/ Az nem volt kitétel, hogy mennyinek kell lennie - válaszolja Black arra, hogy magas a vérnyomása. Ez legalább jó jel, mert megpróbál valamennyire társalogni. Igaz, a vérnyomása tényleg magas - bár a nyugtató látványára még magasabbra kúszik - úgy tűnik hogy nem szereti az orvosságokat - no meg a tűket. Végül aztán csak normalizálódik a helyzet, és leveheted tőle a mintát. A felajánlásra, hogy tegeződhettek, bólint, és lecsúszik az asztalról
/Angol/ Rendben doki! Ha nem alszom el, akkor reggeli egy bő óra múlva - válaszolja, és távozik. Sok időd nincs - talán öt perced van, és megérkezik a kapitány is. Ásítozva és a borostáját vakargatva lép be.
/Angol/ Mmmm... - int feléd - és leroskad az ágyra. Kicsit fészkelődik, elkezdi állítgatni, és majdnem vízszintesbe helyezi. Neki nem kell feltűrni az ingét, mert egy boxeralsóban és pólóban, papucsban érkezett.
/Angol/ Majd keltsen fel, ha kérdése van, vagy végeztünk - ejti a fejét az ágyra, és becsukja a szemét, s talán egy perc múlva már félálomban van. Ő nem az az idegeskedős típus. Ennek hála gyorsan le is tudod venni tőle a szükséges vérmennyiséget - hogy aztán folytathasd a vizsgálatot - ha akarod.

Az a fél óra hamar eltelik, és már itt is van a reggeli ideje. Black a közös helyiség asztalát terítette meg Az asztalon most fehér abrosz pihen, rajta bögre, tányér, kés, szalvéta, három  kancsó - kávé, tea, narancslé. Rajta kívül letakarva frissen sült pezsgőkrémes croassan, valamint több friss zsömle, lekvár - persze papajás, vaj és méz. A kapitány jelenleg még elég szótlan - csendben fogyasztja a teáját, és a reggelijét. Neki még elég korán van - nem úgy Blacknek - aki már ki tudja, hogy mikor kelt.
/Angol/ Megnéztem, hogy melyik könyv hiányzik - látom, egyből sikerült belecsobbanni a navigációs mély vízbe. A Lavors-féle egyenlet a legfontosabb belőle - azt illik fejből tudni - és papíron megoldani. Ha az megy, akkor nincs olyan ismert helye a galaxisnak, ahova ne tudna eljutni. Ha pedig nem megy - nos abból születnek a felfedezések - mosolyodik el.
/Angol/ Az egy ritka gusztustalan képlet - véli Joe, ezzel hozzátéve a beszélgetéshez.

A reggeli után Black elpakol, Joe meg elhúz vissza a kabinjába - így neked marad újfent az - amivel foglalkozni szeretnél.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #140 Dátum: 2017. Június 14. 18:46:30 »
Rina

Hogy az Albanson minden egy csapásra jóra fordul azt kétled - főleg ami az időjárást illeti. Ott még a jegesmedve is könnyű viseletnek számít, olyan hideg szokott lenni. Akárcsak Black - ő sem melegedett át a tekinteted tüzében.
/Angol/ Nagyon kedves, de jól megvagyok a társasága nélkül is. Hogy úgy mondjam, nem az estem. Barátoljon inkább a kapitánnyal - pattint le egykedvűen Black - finoman éreztetve, hogy nem minden körülötted forog. Legalábbis szerinte.

Nem úgy Joe esetében, aki miután észleli, hogy nem állsz meg neki, kis ideig a töprengés vonásait fedezed fel az arcán, miközben nálad hagyja az üveget. Egész addig, amíg fel nem ajánlod, hogy majd közösen elfogyaszthatjátok.

/Angol/ Rendben van, de addig jobb, ha én vigyázok rá - válaszolja, és ha hagyod, el is veszi az üveget, hogy majd visszategye a szekrénybe.

A korai és kényszerű kelés után nem sok kedved van a valamilyen furcsa okból sértődöttnek tűnő Szöszivel bajlódni, mikor az ágy sokkal vonzóbb lehetőség, még így egyedül is. Pláne, hogy a Szöszi nem is keresett tegnap - akkor meg miért pont te rohanj hozzá korán reggel?

Így az elsődleges szempont inkább a saját kényelmed lehet, amely még pár órányi szunyókálást írt elő. S ez nem utolsó sorban megakadályozza, hogy a kialvatlanság miatt te is olyan mufurc legyél hajnalok hajnalán.

A reggeli, amit az orrodnak hála találtál megerősíti a tegnapi gyanúdat - Black jól tud főzni. Ha őt nem is szereted, a főztjét lehet, hogy fogod. A pezsgőkrémmel töltött croassan is teljesen friss, ahogy a többi asztalon talált élelmiszer is. Talán több hónapja lehetett az utolsó olyan alkalom, amely megütötte ennek a reggelinek a színvonalát.
Miután a legsürgetőbb késztetésnek eleget tettél, visszatérhetsz a szobádba, hogy a hálóinget lecseréld valami strapabíróbb öltözékre, mely nem akar minden koszfoltba bele akadni-ragadni. Némi válogatás után megvan a megfelelő összeállítás, mellyel megközelítheted az orvosi részleget. Igaz, teljesen nem lehetsz észrevétlen, mert a kétszárnyú zsilip bár halkan jár, azért nem teljesen hangtalanul ereszt át magán.

A Szöszi ott van az üvegfal túloldalán, és éppen az egyik pulton álló, turmixgépre hasonlító géppel foglalkozik - amely halk csipogással követeli ki magának a figyelmet. Talán megnyugtató, hogy sehol nincs vérfolt, vagy földön fekvő páciens, amely arra utalna, hogy a reggeli vizsgálatok nem a megfelelő eredménnyel zárultak
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Take the Lead
« Válasz #141 Dátum: 2017. Június 19. 08:26:58 »
Black tűfóbiás és dumálással próbálja leplezni, de hiába de ő még az egyszerűbb esetek közé tartozik.  A szép nézésével meg a bókjaival egyáltalán nem tud meghatni, most orvos vagyok nem pedig nő, teljesen hidegen hagy.
-Nem mennyit hanem honnan. Általában a bal karból de azért megnézem a jobbját is. -már felmutatnám az apró fiolát, hogy nem literekről beszélek, mikor észreveszem a vérnyomása kúszik és kúszik felfelé. A nyugtató bevételétől még feljebb megy. Legszívesebben rákiáltanék nyugodjon már le ez nem gyerekszülés abba úgy is belehalna! De egy orvos ilyet nem csinál. A protokoll szerint járok el. Dörmögöm az ilyenkor begyakorolt szavakat. És öt perc alatt normális a vérnyomás. Amíg valahol másutt van leveszem a vérét és leragasztom átváltok tegeződésbe mert unom már a magázódást meg a kényszeredett bókjait.
"Idióta tűfóbiás!"
Érkezik Beképzelt Kapitány félálomban, vagyis szerintem alszik még. Erre utal hogy a műtőasztalt fekvőhelyzetbe teszi és "tegyél amit akarsz velem" szituációba kerülünk.
Csak szeretné.
Öt perc alatt végzek vele, és erős késztetést érzek, hogy kicsit kidekoráljam a karját az arcát filctollal. De végül csak a körmét festem ki feketére, nagyon szép lett.
-Ébresztő marha!-Kiálltok rá és vagy felébred vagy nem. Ha emlékszik, hogy lemarháztam letagadom és azt mondom csak álmodta.
Kész a reggeli az a croaizé vagy mi. Meg jó pár dolog van az asztalon. A papajás lekvárhoz hozzá se nyúlok, zöld trutyi, fujj! Csak teát iszom magában meg egy croasvalamit, de túl finom, veszek még egyet. de befejeztem. Nem akarom agyonterhelni a gyomrom már így reggel. A könyvről esik szó, Mi az a Lavros vagy Lavors tétel, gőzöm sincs!?
-Nem tudom mi az csak oldottam meg egyiket a másik után, hol fejben hol írásban. Most az ötvenedik oldalon tartok. Ez az egyenlet hányadik oldalon van?-Vonom meg a vállam minta teljesen természetes lenne hogy valaki bonyolult fizikai és navigációs képleteket old meg esténként. Szerelmes regények olvasása helyett.
Aztán vissza az orvosiba. Rinának eddig semmi nyoma, vajon merre lehet? De hála a tudomány szellemének örülök, hogy nem zavart. A labor kicsit kezdetleges de a teljes vérkép letudásához tökéletes. Kell hozzá pár óra, és meg is vagyok. Egy arieli klinika főorvosa sírva menekülne ha meglátná de nekem tökéletesen megfelel.




 

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #142 Dátum: 2017. Június 19. 20:05:05 »
Roxana

A kapitányt bezzeg nem zavarja, hogy megszúrod - akár még kisebb műtétet is végezhetnél rajta. Ám csak a vérvételig jutsz, no meg extra szolgáltatásként mint gyakorló manikűrös kipingálod a körmeit. Szép feketére. Ez lehet, hogy nem harmonizál a szemével, de az intelligenciájával igen. A harsány ébresztésre nyújtózik egyet, felül, és megnézi a tűszúrás helyét.
/Angol/ Jól van kisanyám! Látom, gyakorlottan szívja mások vérét - kommentálja, hogy nincs szanaszét szurkálva - de most menjünk kajálni - javasolja, és ráérősen visszasétál a közös terem felé.

Az asztalnál Black teszi fel a kérdést a kapitánynak

/Angol/ Joe, mi van a körmeiddel? - érdeklődik. Joe megtekinti a kifogásolt testrészét, futólag rád pillant, aztán válaszol
/Angol/ Mi lenne? A nyuszikám kifestette. S ha még látnád, hogy máshol mit művelt! - vigyorodik el magabiztosan - nagyon kis szorgos volt, hogy megkapja amit akar! - kacsint Blackre afféle tudod, hogy miről van szó. Black ezt csak egy
/Angol/ Ahm... - al kommentálja

Joe a kérdésre, hogy mégis hol van a képlet, két teakorty közt válaszol - amelyet a bögréjében az imént egy nyeletnyi rummal ízesített, hogy kellemes illattal lengje be az asztal környékét pár másodpercig.

/Angol/ Ahol könnycseppek vannak a papírra száradva...
Black kicsit érthetőbben fogalmaz
/Angol/ Ezt a vége fele lehet megtalálni. A képlet elég hosszú, és a bizonyítása és levezetése is benne van, ami tíz oldal. Ezt illik tudni megcsinálni, s a képletet meg fejből tudni. Általában semmi haszna nincs - de ha véletlenül kell a pilótának, akkor az ember élete múlik rajta.
/Angol/ Akkor a reaktor karbantartását és szervizelését is erre a szintre lehetne emelni. Általában nem szüksges érteni hozzá, de ha mégiscsak hozzá kell nyúlni, akkor szintén sok múlik azon, hogy értünk-e hozzá, vagy csak használjuk. Apropó! Az Albanson meg lehetne próbálni egy cellát szerezni hozzá - a legfiatalabb is húsz éves benne...
/Angol/ Majd szétnézünk - válaszolja, és feléd fordul
/Angol/ Megjegyzem, a videótárban elég sok film megtalálható, és a könyveknél sem csak szakirodalom van - hívja fel a figyelmedet Black az egyéb szórakozási lehetőségekre.

A reggeli után az orvosiban nekiállsz kielemeztetni a vérképeket. Jól haladsz vele - mert már csipog a gép, hogy részéről kész van - és ismét átadja számodra a munkát - elemezd ki az adatokat.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Take the Lead
« Válasz #143 Dátum: 2017. Június 21. 17:24:12 »
Rina

/Angol/ Semmiség! – utalva a kedvességre – Ne aggódj, az érzés kölcsönös – vigasztalom meg a Pilótát és a kapitányos megjegyzésre nem sem adok választ, sőt, egy integetés annyi se és már itt sem vagyok!

Később, a barátolásnál, amikor visszavették az üveget már van bólintás, sőt, akadt ott még egy játékos ajakharapdálás is, érdemi esemény már csak a másnap reggeli késelés és étkezés után történik. Szóval kényelmesen indulok el az orvosi felé, majd azon tűnődőm, hogy nem is volt akkora baj az egyedül étkezés. Megszoktam, de ha még vágynék is társaságra, ő nincs itt, hogy kielégítse azt… meg mást, de lényegében a hangtalan léptek segítenek felidézni a közös, néma pillanatokat.

Igazán kellemeset aludtam – bár volt már jobb – most mégis elégedett lehetek. Az Ego Pilóta reggelije ehető volt, így teli pocival baktatok a magam becserkésző módján, hogy végül megálljak az orvosi előtt. Útközben természetesen a beiktatott divatpercek is rám találtak, így most a szokásosan vadítóan-dögös és kemény csaj látszatát keltve nézem a mufurc Szöszit amint éppen úgy tesz, mint aki csinál valamit, ami hasonlíthat az orvoslásra, amit állítólag olyan ügyesen eltanult Gazdagisztánban.

A köpenyt nem hoztam előre megfontolt szándékkal, csak magamat engedem be az ajtón és – ha észrevettek, ha nem (remélhetőleg nem) leülök a vélhetően orvosnak szánt székbe, ahonnan türelmes nyugalommal várom némán a pillanatot amikor felfedezik a jelenlétemet, esetleg valamiféle beszélgetést próbálnak kezdeményezni. Két barát – egy régi és egy új – kísért el ide, egy fémesen éles és egy tűvel kábító, mely utóbbi szinte azonnal a szívemhez nőtt.

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Take the Lead
« Válasz #144 Dátum: 2017. Június 23. 08:52:10 »
Beképzelt kapitány nem csak a tükörképébe de a hangjába is szerelmes, mert egy percig nem tud csendben maradni. Mennyivel jobban kedveltem mikor még aludt?! A "kisanyámat"elengedem a fülem mellett, és mivel szerintem nem ismeri, vagy nem használja az átvitt értelmet szó szerint érti a vérszívást.
- Köszönöm! A többi testrészét inkább más hölgyekre bízom.
A hölgy, hölgyek erős túlzás de nem fogom nevén nevezni minek tartom például Rinát. Az illem úgy diktálná hogy előre engedjen de elvagyok a háta mögött is nem hiányzik, hogy megjegyzéseket tegyen az alakomra, vagy bármimre de haladhatna. A körömfestést előbb vagy utóbb észreveszi valamelyikük, és fene se tudja Beképzelt Kapitány, hogy reagál, mindegy egy hét és lejön. Mivan? Azt mondta, hogy Nyuszikám? Mit mond még? Most ne a fizikai könyvön agyaljak már mikor ez a kamugép hadovál össze-vissza. Még jó, hogy nem eszek éppen mert biztos, hogy itt fulladnék meg egy enyhe köhögőrohamtól. Ellenben magabiztosan kell válaszolni, mintha minden rendben lenne és nem akarnám most rögtön megfojtani a kapitányt. Vagy ha belemegyek a szóbeli idétlenkedésébe legalább nem unatkoznék "sodródni az árral"!
- Először pirosban gondolkodtam de az túl lányos nem igaz? Megkérdeztem volna az én nyuszikámat milyen színűt szeretne de végig aludta az egészet tehát nekem kellett döntenem, szerintem pont passzol hozzá!
Több szó nem esik az orvosiban történtekről, amúgy is hanyagolnám a témát. Annál többet beszélünk, vagyis beszélnek a könyvről. Nem tudok jegyzetelni muszáj mindent megjegyezni. Egymással beszélnek félig meddig meg velem.
- Egyenlőre nem lapoznék oda ha a megoldás is tíz oldalas. Vajon milyen hosszú lehet a képlet? Ez leginkább maguknak kell nem? Amúgy szeretem a szakirodalmat nem tartottunk otthon másfajta könyveket de azok orvosi lexikonok műalkotások elemzése életrajzi kötetek és hasonló könyvek voltak szórakoztató irodalom nem volt.  A szüleim  hülyeségnek tartották amikből nem lehet tanulni.Fene se tudja azért elolvasnék párat hátha nincs igazuk. További szép napot!
Felállok és a belső orvosiba mennék. Megcsinálnám a vérképeket de először Rina árnyékát látom meg majd őt is. Nyugalom, nyugalom! Kilépek, na már megint tetőtől talpig dögösbe van öltözve, a kapitánynak biztos tetszene, ha éppen nem vonult vissza aludni. A műtőasztalt megint ülőhelyzetbe állítom. Rinához megyek.
- Ha vérvételre jöttél gyere velem a másik szobába, ülj fel a műtőasztalra hogy tudjak tőled egy kis vért venni. Szeretném látni mindkét karodat, honnan célszerű vért venni. Aztán nekem még van némi dolgom. Utána a szobádban találkozunk. De most tényleg ott leszek, rohadjak meg! 
Az "így görbüljek meg"-et úgy se hinné el de már rájöhetett, hogy a káromkodás nem az én világom. Csak a legvégső esetben. Valahogy majd csak túlélem.





Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Take the Lead
« Válasz #145 Dátum: 2017. Június 24. 11:12:29 »
Rina

Épp kezdtem volna elunni magam, amikor a Szöszi megjelenik. Pedig már kinéztem magamnak a defribrillátort, hogy kis értékre állítva milyen hatást lehetne előidézni vele ám így, hogy társaságom akadt, későbbre tolódott. Kíváncsian várom, hogy mit szeretne, majd kérdezés és érdeklődés alatt aprókat bólogatok, hogy végül annyit mondjak:

/Angol/ Nem, nem arra jöttem. Ellenben szívesen segítek neked ebben Mei-Mei, csak ülj fel a műtőasztalra és már böklek meg csapollak is – ajánlkoznak jókedvűen – aztán kedvedre kevergetheted meg csinálhatod a dolgod akármi is az – biztos, hogy Rina sem fog unatkozni, akármit és akármeddig is csinálja majd azt a valamit – Ha a fene fenét eszik is? – kuncognak, majd pillognak, hogy akkor indulhat e vérszívás

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Take the Lead
« Válasz #146 Dátum: 2017. Június 25. 08:16:27 »
Nagy sóhaj...Rina végleg elvette a maradék jókedvem.
-Ha nem arra jöttél akkor meg minek?  Már mondtam nem érek rá! De később igen akkor azt csinálunk amit akarsz.-Dehogy fogja ez a nő a vérem szívni, azt se tudja mi különbség van a véna meg az artéria között.
Gyorsan slisszolok ki a kinti orvosiba, Minden ami kellhet kéztávolságba van. A kis gumikalapács, a szemvizsgáló papírtábla, az elemes vérnyomásmérő, két üres kórlap, egyelőre megteszi csak eltűnhessek innen, A konyha majd a hálótermek felé veszem az irányt így felnyalábolva. Nem tudom kit találok ott de rángatom magammal a biztonságba vagyis a hálótermébe, még ha Beképzelt Kapitány is az.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #147 Dátum: 2017. Június 25. 19:33:43 »
Roxana

/Angol/ Azt hittem, hogy teljes körű lesz az orvosi vizsgálat - válaszolja Joe - mert mi van, ha van némi diszkfunkció, amire csak magácska tudja a gyógyírt? De ha nem veszi kézbe az ügyet, hogy leellenőrizze, minden rendben van-e, akkor ki sem fog derülni. Mert milyen már az, hogy ha azt mondom, a vérképem rendben van - azt nem hiszi el, de ha azt mondom, hogy odalent minden fasza - akkor azt meg bemondásra elfogadja? - kérdezi csalódott arckifejezéssel.

Node azért a körömfestésért egyből törleszt is a reggelinél - alig hiszel a fülednek, hogy  a kapitány mivel áll elő - de legalább Black kételkedik az előadottakban - egész addig amíg meg nem szólalsz - mert akkor látni lehet, hogy kissé elbizonytalanodik - és nem is feszegeti tovább a kérdést.
Joe rámutat a fekete körmös ujjával Blackre, amikor arra agy kíváncsi, hogy ki is használja a képletet

/Angol/ Neki kell, nem nekem. Én csak kíváncsi voltam, de rájöttem, nem érdekel.
Black is megszólal
/Angol/ A szórakoztató irodalom adja a képzelőerőt, fejleszti a fantáziát, melynek nagy hasznát lehet venni komponálásnál, és más művészeteknél.
/Angol/ Ugyan, ne mondd azt, hogy a főzést is a művészetek közé sorolod, és azért falod a fantasy regényeket, hogy jobban tudjál főzni - röhögi ki majdhogynem Joe Blacket

A műtőben már végzett a gép a vérkép-elemzéssel - már csak neked kéne átnézni, hogy milyen eredményeket kaptál, amikor Rina felbukkan az orvosiban, Lecsüccsen az egyik szabad székre, és felvilágosít, hogy bizony nem vérvételre jött, de neked szívesen segít levenni, ha akarod. Elvére az orvosnak is lehet kartonja, nem igaz? De mint aki nem bízik benne, vagy a szaktudásában, vagy a szándékaiban, gyorsan felmarkolod a kötelező vizsgálati eszközöket. Igaz, a kórlappal meglőttek, mert hamar rádöbbensz, hogy az nincs papír alapon. A tableten van digitális, amit vagy ujjal, vagy tollal töltesz ki. Felszerelkezve megindulsz kifele, hogy előkerítsél valaki mást.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #148 Dátum: 2017. Június 25. 19:36:37 »
Roxana & Rina

A doki az ajtóhoz lépve már nyúl a nyitás gombja fele, amikor kettőt pislant a világítás, és erős félhomály ereszkedik az orvosi részlegre. Az orvosin túli világ koromfeketeségbe vész - de az orvosi nem. Nincs sok fény, de néhány gép még nem kapcsolt le. Üzemel a doki tabletje, egy számítógép, néhány irányjelző lámpa, és felkapcsolt a műtőasztal feletti erős lámpa is. A fali kijelzőn viszont egy méretes számsor kelt életre 34:16-ról kezd el visszaszámolni, és a másodpercek gyors ütemben pörögnek a nulla fele. S az ajtó is mozdulatlan marad, hiába simogatja a doki az érzékelőjét. Úgy tűnik, áramszünet ütötte fel a fejét.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Take the Lead
« Válasz #149 Dátum: 2017. Július 01. 09:39:45 »
A kapitány zavaros mondataiból leginkább azt szűröm ki dugunk e? és ha igen akkor mikor és hol?
-A vérképet később megkapja de mivel leginkább holt nyelven latinul van segítek megérteni.
 Ami pedig a többit illeti azért mert maga azt mondja minden rendben és jól van akár fenn akár lenn attól én még vizsgálódom ez a dolgom. Orvos vagyok.
-Remélem amíg felcímkézem a kis fiolát felrázom az alján lévő fehér trutyival ami véralvadásgátló, de csak pár óráig hatásos. Lelép végre, és hála éhes. Nem túl gyors míg a konyha felé veszi az irányt három lépés között meg lehetne műteni, talán arra számít, hogy megelőzöm talán így megjegyzéseket tehet az alakomra,de nem akarok.Lehet tényleg az ágyában fogok kikötni ha a pilóta továbbra is a sóbálvány szerepet játssza. Hosszú az út...bármi megtörténhet.
Később:
Túl a fekete körmökön a nyuszikázáson és reményeim szerint a könyvön is amibe belemerültem a kapitány még egy mondatot főz hozzá aztán ejtjük a témát.
-Altatónak is tökéletes teljesen leszedálj agyilag, mint akit jól fejbe vertek. Ha másra nem is erre megfelel.-Majd a szórakoztató irodalomra terelődik a téma. Szerintem ezek a filléres szerelmes  egy kaptafa regények, direkt rántást kavargató háziasszonyoknak akik a hősnő helyébe képzelik magukat, távoli tájakra hogy feldobják dögunalmas életüket. És pityeregnek a végén mert a két hős egymásra talál minden regényben boldog vég boldog befejezés. Nem tudom ebből mit lehetne tanulni. De egyenlőre nem teszem szóvá.
-Kapitány öntene nekem is rumot a teába? Ne sajnálja! Később Rinával találkozom elég ennyit tudni. -Ha nem akar adni kiveszem a kezéből és öntök magamnak. Még soha nem voltam becsípve, mit tudom én mit fogok csinálni.
A pilóta meg jobban járt volna ha meg se szólalt volna. Erre a kapitány rátromfol és csak majdnem röhög. Én viszont először igyekszem mindenhová nézni csak a pilótára nem de csak nem sikerül végül ráborulok az asztalra ás csak a vállam rázkódásából, és enyhén hallható is a röhögés. Mikor végül sikerül abbahagyni és az utolsó könnycseppet is kidörgöltem a szememből mert sírtam a röhögéstől, nem nézve a pilótára igyekszem válaszolni.
-Bármilyen hihetetlen a Kapitányunknak igaza van. A családom könyvtára kiváló művészemberek életrajzi köteteivel van tele. Kezdve írókkal költőkkel festőkkel de leginkább zenészekkel mivel az édesanyám zenetanár és hegedűművész és zongorán is kiválóan játszik. Az életükről szóló köteteket olvasván sehol se tüntették fel, hogy az orkok támadása ihlette volna az egyik szonáta vagy vonós négyes megírását kottára. De ki tudja lehet hogy ott van a sorok között de nagyon nagyon mélyen ? Ahol csak Black pilóta látja. -Szegény pilóta bármit mond itt nem nyerhet jobb ha visszavonul,  magamat is utamra engedem, elköszönök persze megköszönöm a nagyon finom reggelit és megyek. Egyenlőre nem érzek  semmit csak a a meleg teát. Nem tudom mit kellene?
Az orvosiban kezdeném a vérelemzést megy szépen magától pár óra és meg is van.
Rina a belső részben vár az egyik széken de mint kiderült nem vérvételre jött sőt ő akarja az enyémet leszívni, aminek nem örülnék mert gőze sincs hogy kell, de legalább ostor nincs nála mással készülhet. Gyorsan el akarom hagyni az orvosit később is ráér még kínozni. Összeszedem ami kellhet és mennék mikor minden elsötétül, áramszünet.
A tablet még működik de nemsoká az is lemerül. Nem tettem fel tölteni. Az ajtó sem érintésre sem rúgásra se nyílik kár kínlódni. A gumikalapács kivételével mindent gyorsan visszapakolok a legközelebbi polcra most úgyse kell, amíg még látok valamit, Ilyenkor mit kell csinálni arról nem kaptunk semmilyen felvilágosítást a kapitánytól de gondolom ne essünk pánikba.
-Úgy látom még sincs dolgom, ráérek szóval mit csináljunk? -Vigyorgó jó kedvem támad, áramszünet kit izgat!