Szerző Téma: A történet alakot ölt  (Megtekintve 8059 alkalommal)

Nem elérhető Quator

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 635
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #120 Dátum: 2017. Július 01. 09:28:05 »
Nusar el Ibara

*A dervis kiszabadulásával, a két dzsad egymásnak veti hátát és igyekszik a csápok előrenyomulását megakasztani. A többi szörnyszülött is másolja ezt a taktikát, így egész sokáig kitart a csapat. Nusar folyamatosan a kiutat keresi tekintetével, így egy-két alkalommal kirántják a lábait alóla az indák, de minden esetben sikerül egy gördüléssel vagy szökkenéssel ismét talpra állnia és visszazárkózni a dervis mellé.
Végül a mélynövésű szakállas figura töri át az indák alkotta falat és jelzi a társaság tagjainak, hogy itt az alkalom távozni. Még épp időben, mert a fejük felől hatalmas csupafog száj kezdi meg ereszkedését. A Fayuma biztos benne, hogy a száj és a csápok ugyan ahhoz a förmedvényhez tartoznak.
A megnyíló ösvény felé indulva, még megfogja a dervis vállát is és fejével a kijárat felé biccent. Ezzel jelezve, hogy ez most nem a végsőkig tartó küzdelem. Ezt követően pedig elindul maga is a jelzett irányba. Ha szükséges néhány széles vágással besegít az aprónépnek az út megtisztításában, amíg a nagydarab társuk a hátukat védi.*

« Utoljára szerkesztve: 2017. Július 26. 19:20:27 írta Quator »

Nem elérhető wolftern

  • Moderator
  • Veterán
  • *****
  • Hozzászólások: 923
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #121 Dátum: 2017. Július 13. 21:24:13 »
JK: Nusar el Ibara, Laha, Jaszef ibn Hasszár (NJK) és Z'atthrass
Helyszín: Nesire Csarnoka
Időpont: ismeretlen
-------------------------------------------------------------


Közös erővel indultok az ismeretlenbe, amely ettől márcsak jobb lehet, legalábbis a törp szerint. A csápok körülöttetek úgy hullnak, mint a legyek, miközben egyre közelebb kerültök a barlangszájhoz. Alig néhány lépcsőfokra léptettek fel, amikor egy monumentális kapuban találjátok magatok. Ezidáig a Pülónt falnak, sötét zugoknak hittétek, s az építmény mérete nem hasonlító semmihez amit eddig Yneven láthattatok. A szájon át, akár két karavell is kényelmesen elfér egymás mellett, s a pillérek amik a csonkagúlát határolják olyan magasak, hogy sem Dorani falai, sem pedig a Kráni torony nem versenyezhet vele.
Ellenben nincs idő a csodálkozásra, ha a csoport nem akar a zöldség eledelévé válni folytatni kell az utat. Amikor beléptek a palotába, mintha ezer mérföldet utaztatok volna és egy teljesen más világba kerültök. A falak nem márványból, mint az a jobb helyeken lenni szokott, hanem aranyból vannak. A mennyezetből átlátszó kristályok tönkelege türemkedik ki, aminek fénye bevilágítja a keskeny folyosót. A terem majd ötvenláb hosszú végében pedig egy szűk nyílás, ami tízezred része az előbbi bejáratnak. Miután az indaerdőn átverekedtétek magatok, Bodin könnyedén, de mégis tempósan vezeti a csapatot, akárcsak az otthonát mutatná be. A folyondár az első húsz méterig még követ titeket, majd lassan visszahúzódik. Kicsit megnyugodhattok, immáron az egyedüli zajforrás a törp vascsizmája. Néhány pillanat alatt éritek el a következő ajtót, ami a távolból illúziónak látszott, hiszen a mérete (80x150 cm) alapján, ki csinál efféle bejáratot? Az sem kizárt hogy kicsinyített mása a főkapunak.
Egyessével átpréselitek magatok, s egy újabb terembe keveredtek, ahonnét a csuhás alakja már könnyedén kivehető. Az oszlopokkal teli csarnokban az óidők egy kis szegmensébe jutottatok, ahol talán még sosem járt amundoktól eltérő lény. A falak írásokkal teleróva, amit a Vándor buzgón vizsgálgat.


- Végre! Azt hittem sosem értek ide... Vigyázzatok! Ne nyúljatok semmihez, veszélyes lehet. Ezt a szöveget próbálom egy ideje megfejteni -kezdi Tynnen Berranó majd a falra mutat.



- Erre nem érünk rá! -mordul Bodin, amire a pyarroni már felkapja a fejét.
- Mi történt? -kérdez vissza idegesen a pap
- Megtámadtak minket, sürgősen ki kell jutnunk innen! -érkezik a dervistől a válasz, ami jobban létröl árulkodik részéről. - Van ötlete Pyarron isteneinek imám?
- Nincs... Hosszú csend következik, kisvártatva újra Krad szolgája veszi fel a beszéd fonalát. -Azt hiszem ez a valami hozott ide minket -mondja s tarisznyájából egy maszkot húz elő. A tárgy kisugárzása nagyon erős, még egyikőtök sem tapasztalt ilyen erős mágiát. - Nem értek az efféle tárgyakhoz, de az biztos hogy ez itt Refis első papnőjének maszkja. Azt is biztosra merném mondani, hogy nem is Yneven vagyunk... Ha kiakarunk jutni meg kell találni, hogy mi a maszk rendeltetése? Van e párja, helye -kis hatás szünetet tart, ezalatt mindenkinek egy szó jut eszébe, de senki nem akarja hallani- a piramisban?
« Utoljára szerkesztve: 2017. Augusztus 07. 15:56:08 írta wolftern »

Nem elérhető kalidar

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 710
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #122 Dátum: 2017. Július 14. 16:14:45 »
Z'atthrass


Közös erővel átvágják magukat a bűzös nyákos inda izéken,amik még egy ideig követik is őket...némi esztelen rohanás után azokat is lehagyják.
Aztán olyan hirtelen torpannak meg ahogy nekiiramodtak,a látvány mindannyiójuknak lebénítja a lábát egy pillanatra.Az emberi mértékekkel felfoghatatlan méretű kapu és az azt követő palota csöppnyi aggodalommal tölti el a goblint,csak reméli hogy nem kell
kideríteniük milyen lények férnek el ekkora csarnokokban.Aztán szerencsére hamar kiderül hogy ezek a méretek csak túlzó nagyzolási hóbort eredményei mert egy normál méretű "ajtócskára" is bukkannak.Közben persze az sem kerüli el a figyelmét hogy a falak színaranyból vannak és mindenfelé mágikus kristályok csüngenek...

Azon persze már meg sem lepődik hogy a csuhás papot itt találják amint épp a feliratokat bogarássza.Kérdésére és a törp válaszára csak motyog egy sort maga elé a Vándor hanglejtését utánozva:
[erv]-....ne nyújjatok szemmihez...vesszélyessz!....pfffff...nem vettük észre eddig :/

Aztán kiderül hogy az Őrült Vándor nem csak a száját tátotta mert állítása szerint rájött hogy mehetnek innen el:

[dzsad]- Szóval asszondod ez a lopott sszajré hosszott ide minket éssz ha találunk egy hasszonlót éssz kitaláljuk hogy működik
olajra tudunk lépni ebből a .......piramisszból????
-Remek...bissztosz gyorszan szét tudunk nésszni egy ekkora kóccerájban :/

Csöppet borúsabbáteszi a hangulatát az a néhány történet amiket piramisokról,gonosz múmiákról meg...gonosz "miegyebekről" olvasott...

Nem elérhető Sol

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 734
  • Aktivitás:
    2%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #123 Dátum: 2017. Július 15. 09:01:39 »
JK: Nusar el Ibara,  Laha, Jaszef ibn Hasszár és Z'atthrass
Helyszín: Refis palotája
Időpont: ismeretlen
-------------------------------------------------------------


Laha hátvédként egyik szemét a csapatán tartja, míg a másikkal igyekszik távol tartani maguktól a gonosz nyúlványokat. Így a haladás irányába nem is nagyon tud beleszólni. Az építmény mérete - melynek kapujában megtorpannak - még őt is letaglózza. Különös érzés keríti hatalmába ... olyan kicsinek érzi magát ... Nagyot nyel, majd morran egyet. Nincs idő az efféle badarságokra. A többieket követve benyomakodik az épület belsejébe.

Csupa arany és kristály a belső tér. Az udvari ork nem is hagyja szó nélkül.

- Mpfpfm!

Felesleges flanc. Bahh!

Aztán elérkeznek egy igencsak kis méretű ajtóhoz, amin Laha szó szerint csak átpréselni tudja magát. A túloldalt viszont egy ismerősbe botlanak. Ezek szerint mégsem a csápok a felelősek a pap eltűnéséért, csupán elkóborolt ...

A feltevésre, hogy a maszk hozta őket ide a harcos csak fújtat egyet.

Engem ugyan nem!

[dzsad]- Nem, nem! Te lehet ez hoz ide. De mi nem. - a fejét is megrázza - Mi lát szobor. Nőstény. Laha megfog. Kék szemek világít. Aztán zuhanás és itt lenni.

Nem elérhető Quator

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 635
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #124 Dátum: 2017. Július 15. 09:52:36 »
Nusar el Ibara

*Közös erővel sikerül kiverekedniük magukat a csápok hatóköréből. Az még nem egyértelmű, hogy szerencsére vagy sajnos, de a hatalmas építmény belseje felé sikerült távozniuk. Így a csápok ugyan elmaradtak a csapat mögött, de egy hatalmas és ismeretlen épület gyomrában taálják magukat. Minden csupa arany és drágakő. Ez nem lenne rossz, ha bármit is tudnának vele kezdeni az utazók. Nusarnak meggyőződése, hogy valami templomféleségben vannak. Hiszen az ősi nép is a túlzott pompát és gazdagságot bálványozza. Persze mindez most nem számít, hiszen segítségükre nem lesznek a kincsek a kijutásban. ... Ráadásul a baj ismét csőstül jön: Megtalálják az őrült pyarroni vándort is. ... Azért nélküle több esélyük lett volna a kijutásra.
Ezt a gondolatmenetet alátámasztandó a pap elő is hozakodik újabb remek ötletével: Menjenek még mélyebbre az idegen templomba és keressenek meg egy másik maszkot vagy hasonlót, amitől még több mágia fogja körülvenni őket.*


(dzsad) - Őrült Vándor, ez az a hely, ahova eredetileg karavánt szerveztél?!? Vagy most egy teljesen más helyre kerültünk?!? ... Ha ez nem az a hely, amit megtalálni kívántál az Ibara megtisztítása érdekében, akkor minek hoztál ide minket?!? ... Mert mi az általad támasztott örvényen keresztül érkeztünk és akkor még nem volt semmiféle maszk a dologban.

*Szegezi a kérdéseit a papnak a Fayuma. Nincs nagy kedve tovább bóklászni egy olyan ismeretlen piramisban, ahol lépten-nyomon csapdák és ki tudja milyen szörnyűségek lesnek rájuk.*
« Utoljára szerkesztve: 2017. Július 26. 19:19:55 írta Quator »

Nem elérhető wolftern

  • Moderator
  • Veterán
  • *****
  • Hozzászólások: 923
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #125 Dátum: 2017. Július 23. 20:56:10 »
JK: Nusar el Ibara, Laha, Jaszef ibn Hasszár (NJK) és Z'atthrass
Helyszín: Nesire Csarnoka
Időpont: ismeretlen
-------------------------------------------------------------


Krad szolgája falakba ütközik, mikor kísérletet tesz a helyzet elmagyarázására, pedig a csapat egyetlen esélye a pyarroni őrülete lehet.

- Figyeljetek!... Mint az imént is mondtam, nem biztos hogy tudom hol vagyunk. Pyarronnak az amundokról szerzett tudása és tapasztalatai, elenyészőek. Ismerünk legendákat és voltak aranytábláink amiket hosszú évek során paptársaimmal és a Szent Székkel vérrel és vassal gyűjtöttünk össze. Aztán jött a Dúlás és minden odaveszett. A kradita arcán komorúság jelei bontakoznak ki,
a visszaemlékezés meg is akasztja mondandóját.

- Az amundokkal jóval a Manifesztáció megfoganása előtt kezdtem foglalkozni, nehogy újra megismétlődjön egy a Dúláshoz hasonló szörnyűség.
A kultúrájuk nehezen érthető, ahogy a falakon lévő szövegek is. Ehhez idő kell, s csak annyit ígérhetek, hogy minden tőlem telhetőt megteszek... Válaszolva a kérdésekre
-szólítja meg elsőként Nusart- Nem. Nincs közöm, ahhoz hogy itt vagyunk. Én egy titkos városba szerveztem az expedíciót, aminek helyét a maszk rovátkái árulják el,
ééés a krániak térképe.
Mondja miközben tenyerével végig simít a tárgy homlokán, ezáltal apró hieroglifek hullámoznak végig az ereklyén.

 - Ezzel szemben azért van sejtésem hol vagyunk, -kissé derűsebben egy enyhe vigyorral folytatja- az itt tapasztaltak és elmondottak nagyban erősítik a gyanúm, s amit eddig megtudtam:
"A legenda szerint; Themes együtt hált Refissel és megfogant Amhe-Ramun, a Háború és az Egység istene, aki a Kék hold idején született meg Satralis világára. Az ősi ellenségeik, a dzsennek ekkor érték utol a tér és idő vándorait, az elfeket az amundok ellen uszítva igyekeztek tért érni és egymásnak ugrasztották a két felet. Az amundok azonban kétfrontos háborút vívva hátrányba kényszerültek a belső széthúzás miatt, ezért Amhe-Ramun híveivel nővére Nesire városa ellen vonult a Második Titkos város falai közül és Azec Sistra városában minden élőt megölt, csak megtestesült testvérével nem bírt el és ezért a várost egy mágikus, vérrel kötött pecséttel zárta el, hogy többé ne lehessenek hívei ezen a síkon, s Azec Sistra városát elnyelte a homok..."
Az hogy mi felkentek
-mutató ujját a dervisre, majd magára fordítja- képtelenek vagyunk kapcsolatba lépni istenünkel az első alátámasztása az elméletemnek.
A második a furcsa idejövetelek. A háború első éveiben nyilvánvalóvá vált hogy Amhe-Ramun seregei és démonai hatalmas mágikus vihart kavarnak ami nem csak az elmére de a tárgyakra is hatással bír. Ezek
-megemeli a maszkot majd Lahára sandít- nem hétköznapi dolgok, sőt kapcsolatban állnak az Ősi Néppel. Nos, mint mondtam feltehetőleg nem is Yneven vagyunk ezért kell találni valamit amivel kijuthatunk... fejezi be a hosszú monológot. Ezalatt Bodin sem tétlenkedik kincsek után kutatva járja a csarnokot s véletlenül aktivál egy csapdát. A törp alatt megsüllyed az aranylap, és az irányából nagy recsegéssel reped végig a padlózat. Csupán néhány pillanat kell, s a csarnok kettéválik óriás szakadékok keletkeznek a palota belsejében. Aki nem akar leesni kénytelen ugrálni az életéért.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Augusztus 07. 15:56:31 írta wolftern »

Nem elérhető Quator

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 635
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #126 Dátum: 2017. Július 30. 09:07:53 »
Nusar el Ibara

*Egyre kétségbeejtőbb a helyzet. A pyarroni először azt ecseteli, hogy ez az egész vállalkozás azokra a töredékes emlékeire épül, hogy régen volt néhány "amund tárgyuk", amik eltűntek vagy elpusztultak, amikor a városukat elsöpörte a Dúlásnak nevezett nagy háború.
Ezt követően előad még néhány mesét és végül az a megállapítás, hogy már nem is Yneven van a társaság. Ezt pedig abból találta ki, hogy egyik pap se képes erőt meríteni az istenétől.

Nusar ezt hallva és végig gondolva már épp azon tanakodik magában, hogy firtassa-e még a kérdést, vagy egyszerűen vágja le az őröltet, aztán jussanak ki saját erejükből. Azonban a hülyeség ragadós. Az egyik szörnyecske is nagy tudósnak képzeli magát és elkezd saját szakállára kutakodni az amund piramisban. ... Természetesen bele is sétál egy csapdába az idióta! ... A padló hangos reccsenéssel adja meg magát és hasad ketté, mintha csak kenyeret törne az ember.*


(dzsad) - A homokrája egye ki a szíved! Te kis csökevény!

*Szitkozódik a fayuma, miközben szinte ösztönösen oldalra vetődik, minél távolabb az egyre szélesedő repedéstől. Közben átfut a fején, hogy mi van, ha ezzel valamelyikük újabb csapdára esik?!? Viszont jelenleg az éppen aktuális veszéllyel kell foglalkozniuk. Majd aggódik akkor, ha már beütött a következő is.
Azt azért elhatározza, ha a Bodin nevezetű valami csoda folytán túléli az általa okozott helyzetet, akkor Nusar saját kezűleg löki a mélybe a kis anyaszomorítót.

Ha megáll a rázkódás és nem történik más furcsa vagy veszélyes dolog, akkor Nusar feláll és ugrásra készen szétnéz ismét a teremben. Egyrészt, hogy nyílt-e meg új kiút? Másrészt kik azok, akik túlélték és ki azok, akik a mélybe zuhantak?!?*


Nem elérhető kalidar

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 710
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #127 Dátum: 2017. Július 30. 10:16:20 »
Z'atthrass


A vándor magyarázata már Z'atthrassnak is kicsit tekervényes, de úgy dönt tökmindegy...majd egyszer csak kikeverednek innen,akár Yneven akár hol a kutya fülében vannak.
Kicsit körbe pillant a többieken,nem meglepődve látja hogy az egyik dzsad harcos forgatja a szemeit miközben  a Vándor magyaráz.
Baltást keresi a tekintetével,aki...hol is van?Á...megvan,úgy látszik elkapta az aranyláz,törphöz méltó módon kincsek után szaglászik a csarnokban....És meg is van az eredménye,hangos reccsenés jelzi hogy sikeresen talált "valamit"...a csarnok megremeg és a padlón
villámsebesen cikkcakk mintában elkezd hasadni a padló,pillanatok alatt szobányi padlódarabok tűnnek el a semmiben.
Alig fogja csak fel hogy egy repedés felé fut,már ösztönből vetődik és oldalra...majd tovább gurul és gurul és gurul...mire talpra ugrik,a repedés széle csak néhány centire állapodik meg a lába mellett.
Nem igazán emlékszik rá hogy volt lélekjelenléte és ideje vetődés és gurulás közepette,de úgy rémlik erősen szidalmazta Bodint:

[dzsad]-Bodin,Te átkverrte,ha túlélem a kissz ügyködésszed eredménnyét én magam nyisszitálom le a szakálladat....grrrrhhhh!!

Még néhány lepattogzó ködarab hangja visszhangzik amikor újfent szétnéz hogy mi történt a többiekkel,eközben minden idegszála
arra figyel hogy nem kezdődik e újabb hasadás és ha igen merre tud majd menekülni.
Egyenlőre a sivatagi harcost látja aki szintén most ugrik talpra,kicsit messzebb tőle és szintén "kedves" szavakkal illeti a törpét...érthető módon.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Július 30. 10:32:20 írta kalidar »

Nem elérhető Sol

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 734
  • Aktivitás:
    2%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #128 Dátum: 2017. Július 30. 12:37:23 »
JK: Nusar el Ibara,  Laha, Jaszef ibn Hasszár és Z'atthrass
Helyszín: Refis palotája
Időpont: ismeretlen
-------------------------------------------------------------


Már elsőre is megütötte Laha fülét a 'nem Yneven vagyunk' félmondat, de azt hitte, hogy rosszul hallotta vagy félreértette a prédikátor szavait.
Mikor másodjára hangzik el ez a furcsa kijelentés az udvari ork a papra szögezi szúrós tekintetét és agyarai közt szűri a szavakat.

[dzsad]- Miii? Hogy nem Yneven vagyunk?

Azonban még mielőtt Berranó tisztázhatná eme roppant nyugtalanító kérdést hatalmas robaj kíséretében megnyílik alattuk a föld. Repedések szaladnak végig a padlón, melyek pillanatok alatt hasadékokká szélesednek. A többiekhez hasonlóan Laha is kénytelen ide-oda ugrálni, ha nem akar a mélybe zuhanni.

A földindulás úgy ér véget, ahogyan elkezdődött, hirtelen, minden előjel nélkül. Egyszerre csak elcsendesül a csarnok és abbamarad a rázkódás. Laha lassan körbefordul, hogy meggyőződjön róla valóban vége van. Légzése még szapora az iménti testmozgástól. Tekintetével társait keresi... megvan-e mind?!

Nem elérhető wolftern

  • Moderator
  • Veterán
  • *****
  • Hozzászólások: 923
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #129 Dátum: 2017. Augusztus 07. 17:53:59 »
JK: Nusar el Ibara, Laha, Jaszef ibn Hasszár (NJK) és Z'atthrass
Helyszín: Nesire Csarnoka
Időpont: ismeretlen
-------------------------------------------------------------


A hirtelen aktiválódó csapda mindenkit meglepett, ám ezúttal nem csak a szerencsének, hanem gyors reflexeiteknek is köszönhető a létezésetek. Miután a rázkódás abbamarad és a porfelhő szintén kezd leüllepedni, a fürkésző tekintet három ismerős alakot pillanthat meg. A veszélyt a törp és a pyarroni kivételével egytől-egyig túléltétek, ezért beletelik néhány pillanatba, amire a csend egyaránt kifejti békítő hatását a lélekre és a romra is.
Az előcsarnokból csupán talpalatnyi rész maradt meg, leginkább az erősebb sarokpontok és egy felfelé tartó széles lépcsősor. Mely a bámészkodóban olyan érzést kelt, mintha az istenek otthonába invitálna, szinte vágyódik rá a szellem, hogy felderítse mi található odafent.
Rövid ugrásokra vagytok egymástól, ami semmiféle erőfeszítéssel nem jár, pusztán a törmelék és egy-két nagyobb gödör akadályozza a normál haladásotok. Mivel a szörnyszobros bejárathoz képtelenség visszamenni, ideje lehet egy megbeszélésnek. Tudatalatt mindenkit egy rossz érzés szorongat, mégpedig az hogy ami odafönt vár, az örökre a kísértetvároshoz köthet titeket.   

Nem elérhető kalidar

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 710
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #130 Dátum: 2017. Augusztus 08. 10:20:44 »
Z'atthrass


Amint talpra állás után van ideje szétnézni megrökönyödve veszi észre hogy Bodin és a pyarr eltünt,minden bizonnyal elnyelte őket a feneketlen mélység.

[dzsad] -Óóóó...Te sszakálassz bolond! -kiált a tátongó mélységnek -kivel fogok esszután civvakodni? -majd a többiekhez-asszisszem esszentúl alaposszan meg kell fontolnunk minden lépésszünket,vagy úgy végesszük mint a többiek...


-Ccsak arra tudunk menni...nincc mássz kiut...-bök a lépcső felé.

Nem elérhető Sol

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 734
  • Aktivitás:
    2%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #131 Dátum: 2017. Augusztus 09. 18:27:07 »
JK: Nusar el Ibara,  Laha, Jaszef ibn Hasszár és Z'atthrass
Helyszín: Nesire Csarnoka
Időpont: ismeretlen
-------------------------------------------------------------


A véletlenül aktivált csapda két áldozatot is követelt: a gyógyító és a törpe is a mélybe zuhant.

[asszisz] - Darton legyen hozzátok kegyes! - morogja szinte csak magának az udvari ork.

A helyzetük cseppet sem rózsás, a csapat egyharmadát most veszítették el és a szerencsés túlélőknek fogalma sincs arról, hogy pontosan hol is vannak vagy hogy hogyan lehetne innen kijutni. Bár első pillanatban úgy tűnt, hogy Berranó elvesztése csak tovább rontotta a kijutási esélyeiket, azonban jobban belegondolva maga a pap is csak találgatott. A maszkot pedig vele együtt elnyelte a megnyíló szakadék ...

Laha - a többiek felé haladva - azért útba ejti a helyet, ahol a papot utoljára látta. Szeretne meggyőződni arról, hogy a maszk valóban elveszett és nem hagyják hátra. Ha a földön heverve megtalálja, akkor elrakja a nála lévő hátizsákba.

Miután beéri társait, kérdőn végigtekint rajtuk.

[dzsad] - Mi a terv?

Nem elérhető Quator

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 635
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 1
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #132 Dátum: 2017. Augusztus 12. 18:40:49 »
Nusar el Ibara

*A rázkódás elmúltával, elül a por és már csak négyen maradtak a csapatból. A szakállas idiótáért egyáltalán nem kár. ... Mondjuk az őrült pyarroniért se fog könnyet hullatni a fayuma. Viszont a hagymázas képzelgéseivel együtt is, csak a papnak volt valami sejtése erről az egész izéről.
Minden esetre azzal nem lesznek előrébb, ha dermedten álldogálnak. Így Nusar néhány szökkenéssel eléri a lépcső alját, amíg a megmaradtak kifejtik véleményüket vagy épp összeszedik magukat.*


(dzsad) - Hogy ti mit akartok, azt nem tudom. Én kijutok erről a szó szerint istenek háta mögötti helyről. Hagyjuk a misztikus maszlagot. Itt nagyon is valóságos veszélyek lesnek ránk. ... Van, aki ért a csapdák hatástalanításához? Ha igen, akkor ő megy előre.

*Ha van jelentkező erre a "jeles feladatra", akkor őt előre engedi Nusar és jó tíz lépés távolságból követi. ... Ha nincs, akkor viszont lassan, de biztosan elindul felfelé a lépcsőn.*

Nem elérhető wolftern

  • Moderator
  • Veterán
  • *****
  • Hozzászólások: 923
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #133 Dátum: 2017. Augusztus 13. 22:54:40 »
-----------------------------------------
JK: Laha
Helyszín: Nesire Csarnoka
Időpont: ismeretlen
------------------------------------------------------



*Mielőtt a félork tovább haladna, ellenőrzi a helyet, ahol az expedíció vezetője eltűnt. Az elmúlt évek bizony jó tanítónak bizonyultak, ugyanis Laha ezúttal sem lő bakot. Nem csak a maszkot, hanem a pyarroni szanaszét heverő jegyzeteit és Bodin hátizsákját is megtalálja. A harcos rögtön neki lát a holmik begyűjtésének, ám mikor a varázstárgyat megérinti, egy emléket zúdít rá az;

A következő pillanatban egy erdőbe találod magad, s ameddig a szem ellát zöldellő növények és nyüzsgő élet mindenütt. A helyről az Eriont körülölelő őserdő jut eszedbe, melyet a pályád elején sokszor bejártál már, mint karavánkísérő. Ám ez most valahogy más. Az itt búrjánzó fák hatalmasabbak mint a kalandozók városának legmagasabb tornya, ennek ellenére mégis undorral tekintesz körbe rajta. Gyomrodban hirtelen kínzó csomó kezdi tépni belsőd, ezért egy közeli fatörzsnek támaszkodsz. Ekkor tűnik fel bronz színű bőröd is, és vézna karod amely egy menethet tart. A fegyver lassan kicsúszik kezedből és öklendezésbe kezdesz. Hiába tartozol a hat-nebek kasztjába, a hosszúfülű pengéje számodra is épp oly halálos, ahogy a menethed az ő részére volt. Egyszerűen nem hagyhattad, hogy megakadályozza a szertartás előkészítését, amivel Themes papjai utat nyítnak az újhazába...

Az esmény mindössze félmásodpercig tartott, amitől Laha kábultan kóvályog társai mellé.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Augusztus 13. 22:59:43 írta wolftern »

Nem elérhető kalidar

  • Haladó
  • ***
  • Hozzászólások: 710
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:A történet alakot ölt
« Válasz #134 Dátum: 2017. Augusztus 14. 14:07:36 »
Z'atthrass


Amint összegyűlt a csapat maradéka egyértelművé válik hogy a dzsad harcosnak igaza van.A Vándor halálával elveszett az a minimális
útmutatás is ami eddig volt...már ha annak ehet nevezni azt az egy-két rébuszt amit eddig produkált.Most már valóban a saját életük múlik azon hogy kikeverednek e innen,akárhol is vannak.

[dzsad]-Ehhh,hát igen...assztat hisszem igasszad van-válaszol a dzsadnak-próbáljuk élve kijutni innen!Én sszajnossz nem értek a ccabdákhosz....

Kíváncsian tekint Lahára amint az néhány holmit tuszkol a tarisznyájába....