Jayr "Enethiel" Eisenberg

[Dierol]

Enethiel

A bevillanó név valahogy nem tölt el felhőtlen örömmel. Egyrészt mert nem pont  ezzel akartam most foglalkozni, másrészt pedig a név nem tűnik túlságosan barátságosnak, békésnek. Hiszen pont szó szerinti dühöt vagy haragot nem kéne ráengedni a világra. Miért nem lehetett volna inkább öröme, boldogsága, szerencséje, vagy  valami más, pozitívabb neve? S akkor meghallom a suttogást is! Vajon ugyanaz suttog, vagy csak véletlen egybeesés  a bevillanó emlék és ez az erősödő kérés? Aminek nem is biztos, hogy eleget tudnék tenni, hiszen elképzelésem sincs, hogy tudnék egy olyan falat jobban megbontani, amivel bentről eonok alatt nálam hatalmasabbak sem bírtak? Munkagépeket mégsem küldhetek az Abyssba! Vagy mégis?

Valahol azért neheztelek a Teremtőre. Ha elfogadom, hogy mindenről tud, akkor az Ő hibája az, hogy mi fellázadtunk hisz ő teremtett minket ilyennek. Ha pedig mégsem tévedhetetlen - nos, az új megvilágításba helyezne pár dolgot, de akkor sem menti fel a bűnei alól. Mert azzal egyet tudok valahol érteni, hogy a lázadókat megbüntesse - már ha nem ez volt az eredeti célja, vagy nem számolt ezzel a lehetőséggel. De azzal kevéssé tudok egyetérteni, hogy az embert büntesse azért, amiért minket okol. Ez olyan, mintha a lenyűgözött gyermek belekontárkodna az apa készülőfélben lévő nagyszerű művébe, és amikor kiderül a dolog - az apa a gyereket szobafogságra ítéli, és élete fő művét nem megmentené, helyre hozná, hanem a falhoz vagdosná és megnyomorítaná. Márpedig az ilyen viselkedés nem csak hogy nem méltó, hanem kifejezetten ijesztő egy ilyen hatalommal rendelkező entitás esetén. S ha mást nem azért az emberektől Ő is tanulhatott volna - ha mást nem a düh és harag terápiás kezelését...
Szóval azt elfogadom, hogy az én hibám is - bár engem szinte lázadónak teremtettek - de egy ilyen haragtartó és rosszindulatú Teremtő is kellett ehhez a végeredményhez. Nem mintha az semmisé tenné az én szerepemet, hogy más is okolható ezért. De amíg lehet, én azért megpróbálok javítani rajta...
A felbukkanó sötét gondolatokat mérlegelés nélkül száműzöm - már megtapasztaltam, hogy mi történne, ha hallgatnék rájuk...
Iason kijelentése, hogy a doktorok anyagiasak, akár Madonna, sajnos részben igaznak tűnik még nekem is. De szerencsére Cyrus kivételként erősíti a szabályt. S biztos vagyok benne, hogy nem csak azért mert nincs hozzászokva, hogy a páciensei a vizsgálat után borítékokat dugdossanak a zsebébe. Nincs sok közöm az önzetlenségéhez, de most büszke vagyok rá, hogy ismerem Cyrust.
/Görög/ Cyrus nem - erősítem meg az álláspontomat, és úgy vélem, ez így is van. Az áldozathozatalra inkább nem mondok semmit - túlságosan is kényes területnek tűnik, amelybe könnyedén belezavarodhatnék egy ártatlan gyermeki kérdés által. Ellenben Amynta gyógyulásában én sem kételkedek, így nyugodtan és határozottan állíthatom Iasonnak, hogy nem fog meghalni
/Görög/ Nem is fog! - tudatom vele.

Csendben s szomorúan figyelem Iason küzdelmét, s nem igazán tudom, hogy is  segíthetnék rajta - hiszen még a saját félelmeimen  sem tudtam teljesen túllépni. Hogy adhatnék akkor hát tanácsot? Szerencsére Cyrus felbukkan az ajtóban, és ideiglenesen megoldja a problémát. Örömmel látom, hogy jó kezeli a dolgot, és Iasont. Nagyszerű ötlet, hogy picit lefoglalja, sőt, azt sugallja, hogy ő is hozzájárulhat Amynta gyógyulásához, ha tudja a választ! Ami elsőre kicsit furcsára sikeredik, de aztán már segít tisztábban látni a helyzetet. Ahogy megemlíti az ételosztást, ijedten nézek Cyrusra. Szinte látom magam előtt a kígyózó sorokat, miközben a többség betegen köhécsel benne álldogálás közben. Akár járvány is lehet, és az én lehetőségeim ehhez sehol nincsenek! Pont emiatt talán, de nem igazán lep meg, hogy Iason Amynta gyermeke - sokkal jobban zavar, hogy mi történik, ha kiderül - fertőző lehet a köhögés. Iason vajon elkapta?
Cyrust hallgatva úgy tűnik, hogy hamarosan megyünk is vissza a kórházba, így miután Iason elszalad pakolni, nem is ér meglepetésként Cyrus utasítása. Végighallgatom, és megkérdezem
/Görög/ Szerinted fertőző? Akkor más is elkaphatta onnan, vagy akár Iason is! - vetem fel - képzeld el, hogy mi lenne, ha a buszon, metrón valaki véletlenül végigfertőzi az utasokat! - sóhajtok fel, aztán bólintok.
/Görög/ Taxival megyünk, mert Amynta biztos nem bírná a sétát odáig! De ott kit keressünk, hova menjünk? - kérdezem még, mert neki lehet, hogy könnyű a válasz, de nekem nem.
/Görög/ A gyerekeknek szokott lenni - válaszolom Cyrusnak az anyuka kérdésre, aztán előhúzva a telefont, taxit rendelek, hogy ne az utcán kelljen várni-vadászni rá. Feltehetőleg a taxiköltség elviszi a maradék pénzemet is amivel a hó végégi ki akartam húzni. De inkább eszem a száraz kenyeret, mint hogy Amyntát túlterheljem.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délután, kora este


Egy dologban teljesen biztos vagy, akárki is parancsolt ki a Viharba, tudja az Igaz Nevedet és el fog érkezni a pillanat, amikor egyel több problémád lesz, de ezt nem lehet majd halogatni vagy leváltani. Ez addig fogja rágni az Esszenciád amíg eleget nem teszel neki. Most még ugyan az emberi test hagyatéka segítségedre van, de te is érzed, hogy ha lassan is, de ki fog fakulni. Elég arra gondolnod, hogy milyen volt amikor elfoglaltad és mennyire hozzászoktál már most, minden idegenszerűsége és ismeretlensége ellenére is…

A kérdésre, hogy a Teremtő miért és hogyan, talán egy valaki tudhatja a választ, akire tökéletesen emlékszel és akit úgy ismersz: Hajnalcsillag vagy másképpen Lucifer. Ő, aki nem volt veletek a Poklotokban, sorsa legalább annyira rejtélyes, mint a múltadból fel-felbukkanó emlékek. Ezekre a kérdésekre csak az idő adhat választ! Csak az? Nem tudni, hogy mi minden történt amíg odalent voltatok, de ami biztos, hogy járványok voltak korábban is, igencsak megtizedelték az emberiséget…

Iason nem tudja mit higgyen, hiszen egyfelől ott a tapasztalat, másfelől szeretne hinni abban, hogy a világ lehet jobb is, így őrlődése eléggé nyilvánvaló számodra, amire megpróbálsz szavakkal hatni. Aztán szembesülsz azzal, hogy Cyrus sokkal jobban ért ehhez – a gyerek dologhoz – mint te. Úgy tűnik, hogy neki kevesebb félelme van vagy csak jobban megtanulta kezelni őket? Akárhogyan is legyen, a kisfiú nyugodtabbnak tűnik picit és még válaszolni is van ereje.

Cyrus /Görög/ Nem kizárt, hogy az. Ezek az emberek azonban olyan körülmények között élnek, hogy csak kevesek halnak meg és a legtöbbje már reziztens vagy immunis ezekre. Esetleg valóban hordozó és akik nincsenek ennek kitéve vagy nem kellően erős az immunrendszerük… – sóhajt, kemény dolog ez, érzed tapasztalat – Pillanatok alatt kialakulhatna egy ilyen fertőzés, nem véletlenül készül annyi film erről Hálivúdban! – húzza el a száját, majd kíváncsian néz rád – és ha fertőző, akkor mi történik a taxisofőrrel? – érdeklődik

Aztán lehet, hogy akad egy percnyi szünet mielőtt:

Cyrus /Görög/ Hívok egy mentőt – zárja rövidre – S minden utasítást kiadok amire szükség van. Lehet kicsit ki kell egészíteni majd a kezelés költségeit, mert csak alapvető biztosításuk van – de láthatóan ő már felvállalta a dolgot, aztán megingatja a fejét – Azt hittem rendőr vagy, de ezek szerint nem megy a matek. Iason legalább tíz éves, Amynta pedig nem több huszonkettő-huszonnégynél – hagyja, hogy ezt emésztgesd egy kicsit, de a komor tekintete nagy terhek cipeléséről árulkodik

[Dierol]

Enethiel

Bár a napjaim meg vannak számlálva, hogy meddig tudok ellenállni a parancsnak, de ez nem azt jelenti, hogy nem készülhetek fel rá. Pontosabban addigra rendeznem kéne az ügyeimet, és valami határozottabb elképzelésre is szükségem lesz arról, hogyan is kéne majd nekilátni a feladatnak - hogy ne akkor kezdjek el kapkodni...
Persze várhatnám a választ Lucifertől is - de nem fűzök hozzá túl nagy reményt a  megtalálásához. Főleg, hogy nem is áll szándékomban utána kutatni a közeljövőben. Hosszabb távra pedig valaki más odalentről már szervezett nekem programot.

Hamar belátom, hogy a gyermek-kezelés is  türelmet, no meg kétségkívül olyan szakértelmet igényel, amivel én nem igazán rendelkezem. Ezért szerencsés, hogy Cyrus sokkal jobban ért hozzájuk. Pláne, hogy Amynta mellé jár. De most valahogy nem ezen töri a fejét, hanem azon a lehetőségen, amit felvetettem. Nem túl rózsás körülményeket és helyzetet vázol - még ha nem is hat az újdonság erejével - de finoman felhívja rá a figyelmemet, hogy mennyi mindenkin kéne tudnom segíteni. Ez viszont nem hangol jobb kedvre, így felsóhajtok, amikor a taxi sofőrről kérdez
/Görög/ Elkapja, ahogy te. De ez még mindig a jobbik eset, mintha egy teljes buszt fertőznénk végig - vélem. De ez a válasz sem nyugtathatta meg, mert végül egy mentő mellett dönt. Amikor a kezelés költségeiről beszél, bólintok.
/Görög/ Be tudok szállni - amint el tudom adni a tévét - mostanában úgysem használom. De azért ciki  ha az egészségügy járványmegelőzés céljából nem gyógyít az alap biztosítás mellett - jegyzem meg. Ami pedig Iason korát illeti,  továbbra sem tartom lehetetlennek
/Görög/ Örökbe fogadásról hallottál már? Vagy lehet, hogy ő is úgy került ide, mint én Sybilékhez - mondom Cyrusnak. Aztán ha kell, segítek pakolni - de a bőröndö(ke)t én kaparintom meg - Cyrusra hagyom Amynta mentőig támogatását.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délután


Cyrus /Görög/ Nem akarlak lelombozni, de én nem kapok el semmit, maximum a nővérkék felém dobott csókjait – közli vigyorogva

Valószínűleg mindenfélére be van oltva és lehet némi természetes ellenállása is a betegségekkel szemben, elvégre sok-sok éve már, hogy odalent dolgozik és betegnek még nem látta senki! Aztán van itt ez az anyagi dolog, ami úgy tűnik, hogy nem okoz neki gondot és ha jobban belegondolsz nem úgy ismered mint aki szórja pénzt, de cserében nem is nagyon költekezik. Eléggé meghitt kis világa van, de semmi fényűző vagy luxus.

Cyrus /Görög/ A mentőbe esetleg – közli, hogy a többit meg tudja oldani

Látod, hogy vállat von picit rezignáltan amikor megemlíted, hogyan kéne működnie a világnak, de szólni ehhez már nem szól semmit, sőt, meglepetésedre talán az örökbefogadásra sem! Ugyanakkor látod rajta, hogy hajlik erre, de valahogy mélyebb és sötétebb titkot vél felfedezni ott, ahol talán egy egyszerű tini-szülés állhat a háttérben. Végül a Mentő visítva megérkezik, de nem ő az egyetlen jármű ami megáll itt. A Járványügyi hivatal is megjelent és bizony karantén alá kerül a lakás, meg ti is benne, amíg a teszteket le nem futtatják mindenkin.

Persze odakint jó nagy felfordulás lesz, rendőrautók érkeztek és a tv is kint van, az ilyennek hamar híre megy. Rövid időn belül kordon építése és az elszigetelés is megtörténik. Érkeznek a biohazard-öltözetet viselő férfiak és nők, akik mindenféle nagydarab bőröndökből kezdenek kipakolni. Végül megkezdődnek az ellenőrzések Cyrus csak üldögél amíg rajta végzik a vizsgálatokat, Amynta is jól tűri a dolgot, de Iason eléggé sápadt és ijedt arcot vág hiába próbálja „anyukája” nyugtató szavakkal csitítani.

Többen is sürögnek-forognak körülöttetek, szépen mindenkit alaposan megvizsgálva, kicsit olyan, mintha a te kedvedért tartanának diagnosztikai órát. Olykor megjegyzik, hogy ez csípni fog, lehet kicsit fáj vagy más kérdések érkeznek, a hogy léted, a látásod és más érzékszerved működése felől… mígnem futnak a tesztek és mindenki azok eredményérére vár. Az idő most egyszerre rohan és szinte egyhelyben áll, de végül a jó és rossz hír is napvilágot lát.

CDC ügynök /Görög/ Az ifjú hölgyet elszállítjuk a legközelebbi központunkba, míg Önök uraim egészségesek! – érkeznek a papírmunkák, amik megint nem egy percet elrabolnak – úgy látom, hogy az egyetlen családtag a fiú, de ő kiskorú még – néznek rád kérdőn, közben sóhajtanak – Értesítenem kell a gyámügyi hivatalt! – nem szívesen teszi, de ez az eljárás

[Dierol]

Enethiel


Cyrus megjegyzésére elmosolyodom - végre valami jó hír!, és van is kedve viccelődni - ami szintén jó jel. Persze most közbeszúrhatnám, hogy nem pont a nővérkék csókja az, amire végső soron pályázna. De rendes vagyok, és inkább tartom a szám.
Hogy visszautasította a segítségemet, azt jelenti, hogy még lesz tévém egy darabig. Én meg csak hiúságból nem fogom erőltetni - amikor feltételezem, hogy van elegendő pénze. Így csak annyit mondok neki
/Görög/ Ahogy gondolod - majd látván, hogy ő kissé  többet feltételez Iason kérdésben, azért nem hagyom szó nélkül
/Görög/ Látom, eldöntötted, hogy ebben a kérdésben csak pozitív meglepetések érhetnek - jegyzem meg, mert látom, hogy a legszörnyűbb fogatókönyveket veszi sorra.

A mentő érkezésével egész addig elégedett vagyok, amíg nem kezdenek el kordont húzni körénk. S van egy olyan érzésem, hogy Iason sem elégedett annyira azzal a fejleménnyel, hogy ennyi orvos-szerűség tüsténkedik körülöttünk. Merem remélni, hogy Amynta nem katasztrófa film kedvelő, mert az alapján még ijedtebb is lehet, mint indokolt!
Érdeklődve figyelem, hogy mit csinálnak, és hogy milyen vizsgálatoknak vetnek alá - de nem tartok az eredménytől - nem valószínű, hogy bármi hétköznapi legyűrné a szervezetemet. Valójában nem Amynta, hanem Iason az, aki meg van szeppenve. A megnyugtatására csak futó kísérletet teszek - hiszen már bebizonyosodott, hogy ehhez nincs sok érzékem.
/Görög/ Ne aggódj, csak azt ellenőrzik le, hogy te és mi is elkaptuk-e azt, amit Amynta - árulom el, hogy mi folyik itt.
/Görög/ Az elkerítés meg azért van, nehogy az utcán mások is elkapják és továbbadják, mert ha sokan ilyen rosszul érzik magukat, és otthon maradnak egy hetet, akkor az nem jó, mert nem dolgoznak. Mert ha például egyik óvónéni sem tud bemenni a gyerekekhez mert beteg lett, akkor minden gyerek otthon kell hogy maradjon, mint hétvégén. Ha pedig a gyerekek otthon maradnak, akkor a szüleik sem tudnak elmenni és csinálni a dolgukat. Az meg nem jó - summázom, hogy miért is van a kordon.

Amikor sorra kerülök, türelmesen válaszolok - és hagyom, hogy kielemezzenek. Tudom, hogy így mindenki nyugodtabb, és hamarabb befejezzük a vizsgálatokat. Aminek az az eredménye,  amire számítottam. Amynta most már hivatalosan is beteg, mi pedig nem. De azt nem árulták el, hogy mégis mi a baja. Cyrusra nézek, hogy neki mi lehet a véleménye - de azt hiszem, ő sejti, hogy mi a baja Amyntának. Elvégre ő hívta ki ezeket...
Akik épp arról beszélnek, hogy Amynta szoros orvosi felügyelet alá kerül, és hogy Iason az egyetlen családtagja. Se szülők, se nagyszülők, testvérek, vagy rokonok. Cyrusnak ez azt  jelenti, hogy nem kell majd az anyóstól tartania, de ami fontosabb, hogy nincs kihez vinni Iasont. A kérdő tekintetet nem tudom mire vélni, csak megerősíteni, amit sikerült kikövetkeztetnie a gazdájának
/Görög/ Valóban kiskorú - válaszolom - Sajnos egyikünk sem rokona Iasonnak - teszem még hozzá. Ellenben, amikor kiejti a gyámügyet a száján, megkérdezem
/Görög/ Gyámügyet? S mégis mennyi ideig fog ott vendégeskedni? Egy hét? Kettő? - érdeklődöm - Nem lehetne inkább elhelyezni Amynta valamelyik közelebbi ismerősénél, ahelyett, hogy valami árvaházba vagy hova dugná? - kérdezem, és Amyntára pillantok, hogy igazán javasolhatná egy régebbi ismerősét. Magamat vagy Cyrust nem javasolhatom, de az egyáltalán  nem tűnik helyesnek, ha Iason olyan helyre kerül, ahol senkit nem ismer, mivel szerintem szüksége lenne egy ismerős arcra.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délutántól estébe nyúlóan


Amikor nem épp Amynta-t vizsgálják, akkor szeretné megnyugtatni Iason-t, de amíg nincsenek meg az eredmények, addig igencsak elkülönítve tartanak mindenkit. Ez érthető, de egyben megnehezíti a lány-anya dolgát. Te is próbálod azért távolabbról szavakkal megnyugtatni, ahogy Amynta is tekintetével, arcán honoló érzésekkel és persze hozzád hasonlóan próbálná nyugtatni az igencsak feszengő fiút. Úgy látod, hogy a CDC-s orvos is azon van, hogy segítsen, de a végeredményen ő sem tud változtatni.

Igaz, hogy Iason végül úgy tűnik, hogy meg tud birkózni a helyzettel, de amikor kiderül, hogy ki az egyetlen beteg újra kirajzolódik az arcán a félelem minden vonása. Aztán az egész gallyra megy, amikor véletlenül meghallja, hogy nem mehet az anyukájával. Onnantól igen nehéz dolga van mindenkinek és nem is nagyon változik a helyzet akkor sem, amikor a Gyámügy kerül szóba. Cyrus láthatóan szintén elég feszült és a hozzád intézett válasz sem a legmegnyugtatóbb, de legalább valami:

CDC Ügynök /Görög/ Nem tudom pontosan megmondani. A fiatal hölgy állapotától függ, milyen hamar nyeri vissza az egészségét, ami meg attól, hogy milyen gyorsan sikerül izolálnunk a betegség forrását és ellenszert kidolgozni amivel legyőzhetjük ezt a kórt. – tehát lehet, hogy hetek vagy több és ami pedig Iason-t illeti – Ehhez különleges engedély kell, de itt és most akkor sem tudok mit tenni. De jogilag megoldható, csak ez is idő – sóhajtanak

Egyetlen apróság zavarhatja talán a gondolatmenetedet, hogy egyetlen egy fényképet sem láttál senkiről, aki esetleg szóba jöhetne…

[Dierol]

Enethiel

Hiába minden erőfeszítés, mert a helyzet megköti mindenkinek a kezét. Talán erre mondják azt, hogy a körülmények áldozata. S az áldozat - Iason - elég nehezen bírja a gyűrődést, de persze Amynta sincs könnyű helyzetben. Ez jelenleg a járványügyiek ideje - ő mondják meg hogy ki hogy van - és kiderül, hogy szerencsére Iasonnak semmi baja. Ez feltehetőleg részben megnyugtatja Amyntát, de újabb kérdéseket vet fel - amiket Iason is megfogalmazott már magában. Sőt! Választ is talált, mert az orvosok elég egyértelműen tudatják a rossz hírt.
Én viszont újabb kérdést találok a CDC ügynök szavai nyomán.
/Görög/ Kidolgozni az ellenszert? - csodálkozom - azt hittem, hogy a járványügy a legtöbb ismert fertőző betegség ellenszerével rendelkezik - és csak azt kell megállapítani, hogy mivel állnak szemben - árulom el a tájékozatlanságomat. Amikor viszont arra hivatkozik, hogy idővel rendezhető a helyzet, kissé komoran pillantok rá. Elvégre azzal sem Amynta sem pedig Iason nem rendelkezik.
/Görög/ Feltéve, hogy vannak elérhető rokonok - teszem még hozzá, és Cyrusra nézek - hátha ő tud olyan megoldást, amit én nem. Eléggé feszülten várom, hogy mi történik, és amíg nem rendeződik a helyzet, és nem indul meg mindenki a dolgára, addig Amynta és Iason mellett maradok. Végül aztán újfent elindulok Cyrussal a kórház fele. Remélem, Morana még bent van, mert vele ma még szeretnék beszélni. Út közben nem igazán van kedvem beszélgetni, eléggé lefoglalnak az előbbi események.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délutántól estébe nyúlóan


CDC Ügynök /Görög/ Rendelkezünk, de minden esetben számolni kell a mutációval és ez esetben némi időre van szükség, hogy az ellenszert átalakítsuk a legjobb hatás érdekében. Ezernyi varáiáns van megannyi betegségre, így szinte a természet minden alkalommal megörvendeztethet minket valami újjal – sóhajt – Itt is ez a helyzet, de mivel van miből kiindulni, így úgy vélem, hogy nem lesz gond, rövid időn belül megtaláljuk a szükséges ellenanyagot – nyugtat meg, de te tudod, hogy amit ők napokig vagy talán tovább is kutathatnak, az neked tulajdonképp egyetlen érintés lenne, csak…

A pillantásod lepattant róla, valószínűleg már immunis az ilyesmire, sokszor megkaphatta, de tenni mást akkor sem tud. A rokon kérdést nem rágja tovább, elmondta, hogy nem találtak több élő rokont, így nincs mit tenni, mint tájékoztatni a megfelelő hatóságot, ami ha jól értetted már meg is történt. Még berendelnek téged és a többieket két nappal későbbre a legközelebbi megfelelően felszerelt kórházba egy ellenőrző vizsgálatra, de úgy tűnik, hogy mindenki más ellenálló volt ezzel a kórsággal szemben. Miközben elindulnál Cyrussal, hogy felleld Moranát még elcsíped a következőt az Ügynök és egy másik CDC-s személy között:

CDC Ügynök /Görög/ A középkor óta nem jelentettek hasonló esetet, ha ez a dolog elszabadul, akkor igen nagy problémával állunk majd szemben. Nem sokan tudják, hogy a Fekete Halálnál voltak rosszabb esetek is, de azokat időben izolálta az időjárás és valójában csak a véletlen szerencsének köszönheti az emberiség, hogy nem halt ki legalább három kontinensről. Küldjenek ki minden elérhető embert ahhoz az ételosztó ponthoz és kezdjenek egy „ingyenes” szűrést! Tájékoztatom az igazgatót!

A másik bólint és mindketten dolgukra sietnek, míg te körülpillantva látod, hogy senki más nem hallotta ezt és téged sem vettek észre…

[Dierol]

Enethiel

A CDC ügynök szavai lassú és fáradságos kutatást vetítenek előre. Legalábbis lassabbat és fáradságosabbat, mintha saját kézbe venném az ügyet. Aminek kapcsán több érzés is viaskodik bennem. Szeretném azt hinni, hogy az emberek elég tanultak és felkészültek ahhoz, hogy önállóan is megoldják a dolgot. Ami mellesleg az én feladatom lenne. Kicsit olyan érzés, mintha a felnövekvő nemzedéket figyelné a nagyszülő. Szurkol neki, hogy sikerüljön, és közben sóhajtva gondol arra, hogy régen ezt ő is meg tudta csinálni. Valahogy én is így érzek, hisz a feladat sikerén vagy kudarcán emberélet múlik. S ennek folyamán ott motoszkál a kérdés - mi van, ha tévedek? Időben felismerem a tévedésemet, és még meg tudom menteni Amynta életét? Vagy ok nélkül kételkedek, s egyszerűen nem bízom eléggé az emberiségben? Szeretném megadni Cyrusnak az esélyt, hogy ő menthesse meg Amyntát! Ha cinikus akarok lenni, azt is mondhatnám, hogy számomra ez volna a legkényelmesebb megoldás. Elvégre ha én avatkozok bele, akkor az sok kérdést vetne fel az emberekben, aminek még én sem látom a következményeit. Óvatos vagyok, vagy csak félek? Nem tudom. Ahogy azt sem, hogy ha most elengedem Amyntát, akkor hogy kerülhetnék legközelebb a közelébe, hogy segítsek rajta. Már ha egyáltalán tudomást szerzek arról, hogy már csak én segíthetek. Súlyos kérdések, és nincs egyértelműen jó válasz. Lehet, hogy meg fogom bánni, de most még adok egy esélyt - két napot - az emberiségnek, hogy bizonyítson, de ha azt érzem, hogy nem haladnak, akkor átveszem az ügyet, kerül amibe kerül...
Ahogy meghallom a beszélgetést, máris kezdem megbánni a döntésemet. Út közben azon töprengek, hogy ha igaz, amit hallottam, akkor sokszorozódik a probléma. Egyrészt, mert mások is betegek lehetnek, és jelenleg igencsak korlátozott számú beteget tudok meggyógyítani - másrészt pedig úgy vélem, nem véletlen, hogy pont a vihar után bukkant fel hosszú idő után ismét ez a kórság. Egy másik Bukott keze lenne a dologban, és ráadásul a saját házam egyik elfajzottjáé? Elkeserítő gondolat. Az pedig, hogy ma reggel magamat gyógyítottam meg, lehet hogy valakinek az életébe fog kerülni? Nagyon remélem, hogy nem...
/Görög/ Cyrus, hallottad a kollégát? - kérdezem a kórház fele út közben - Azt mondta, hogy a középkor óta nem bukkant fel ez a kórság. Nagyon aggasztó... - tartok kis szünetet, és valóban annak tartom.
/Görög/ Ha legalább tudnánk, hogy mennyi idő megtalálni az ellenszert  vagy hogy Amynta meddig képes még ellenállni a kórnak, talán nem látnám ilyen ijesztőnek a helyzetet. Nagyon nem tudom, hogy mit is kéne csinálni - vallom be - Talán a holnap utáni felülvizsgálaton megengedik, hogy beszéljünk vele... - reménykedem, bár lehet, hogy azt kéne tervezgetnem, hogy is jussak be majd az elkülönítőbe? De előtte beszélnem kéne Moranával...

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Kora este, este


Nem igazán tudod, hogy miképp zajlik az ilyesmi, de még csak filmeket sem láttál ami ezen témát érintette volna, így egyedül a saját megérzéseidre hagyatkozhatsz, amik azt sugallják, hogy ez bizony kemény munka lesz az emberek számára. Alapvetően minden az, ha arra gondolsz, hogy érintéssel űznél el mindent ami csak veszélyezteti őket. Egykor nem volt ilyen, ez is az átkokkal együtt érkezett az emberiség számára. S mint ilyen bár sokat haladtak a test megismerésében, még mindig számtalan rejtély várja őket ezen a téren. Nem úgy téged, aki ha emlékeznél a teljes múltra és persze tennéd azt amire teremtettél, akkor csak itt Athénban számtalan embernek segíthetnél. Igaz, hogy ez számtalan kérdést felvet és persze a jelenléted is nehezebb lenne elrejtened, de akkor lennél az, aki voltál, a Gyógyító, akit az Enethiel névvel szólítottak a létezésbe.

Nem tudni sikerrel járnak e vagy azt, ha igen akkor még időben lesznek és persze leginkább a tény, hogy ha évszázadok teltek és csak most ütötte fel a fejét, akkor egyáltalán van e honnan elindulniuk? Némi információval úgy tűnik, hogy rendelkeznek, de igen csak kérdéses, hogy ez mire lesz elég. S most ez a bizonytalanság ott lebeg, hogy Amynta mennyire van biztonságban a CDC kezében, hogy megengedheted e magadnak, hogy elengedd nem csak azért mert, hanem legjobb barátodnak fontos személyről van szó. Egy dolog azonban teljesen biztos, hogy Cyrusnak nincs befolyása a CDC-nél, így a gondolat, hogy ő menti meg valahogy, elég hamar elhalni látszik. Ettől függetlenül persze megpróbálhatod valamilyen módon megmagyarázni, hogy miért nem teszel semmit, de a kis ördög a válladon úgy lesz hangosabb, ahogy kifogásokat keresel. Eközben az egyik ügynök Amyntát egy másik ügynök pedig Iason-t kísérte el.

„Miért kéne tenned bármit? Ki ez az ember, akiért utolsó csepp erődet is fel kéne áldoznod? Mentse meg Cyrus, ha annyira akarja!”

S ezek csak a felszínesen visszatérő suttogások, melyeket még könnyedén el tudsz nyomni, de azt is érzed, hogy ha túl sokat engedsz neki, akkor egy olyan ösvényre fog vezetni, ahonnan nem biztos van visszaút. Olyan ez, mintha elengednéd a lányt anélkül, hogy tennél bármit is, hiszen nem tudhatod mikor fogod újra látni őt. Ugyanakkor van egy olyan érzésed, hogy túl későn vagy még akkor sem. Végül úgy döntesz, hogy az emberiség dolga ez – amitől elégedett sustorgás érkezik az Esszenciád sötét mélyéről. S a következő pillanatban már azon tűnődsz, hogy jól döntöttél e és egyáltalán, honnan érkezhetett a betegség ami ily komoly dilemmába sodort.

Nem zárhatod ki teljesen, hogy esetleg egy Háztársad az…

Semmit nem tudsz a magad félékről, kerülted a kapcsolatfelvételt és akiket ismersz, ők sem keresték annyira a társaságodat. Igaz, hogy Morana nem is az a fajta, aki kedvelné magányától eltérő pillanatokat, mégis valahogy az az érzésed, hogy a veled töltötteket egyáltalán nem bánja. Aztán ott a bolhás, aki bár betört Jayr otthonába, bocsánatkérésképp megjavította az általa okozott kárt és azóta is elég teret adott neked, hogy megbirkózz a találkozás okozta érzésekkel. Tudsz még egy valakiről, de ott oly mereven utasítottad el a lehetőségeket, hogy még odamenni sem voltál hajlandó, hogy személyesen közöld a döntésedet.

Cyrus /Görög/ Nem, kellett volna? – kérdez vissza, láthatóan igencsak elmélyült a gondolataiban – A pestis már gyógyítható – veti fel, majd telefonját veszi elő és a nevek között keresgél – Ne aggódj, a legjobb kezekben van – de nem érzed a teljes magabiztosságot a hangjából. A kétségeidre felnéz – Az ilyesmit nem lehet tudni. Nincs rajtunk egy óra, hogy eddig bírjuk vagy az ellenszer sem jelenti be mikor lesz kész! – látod, hogy elég frusztrált, és mi tagadás ilyennek még nem nagyon láttad – Persze, hogy nem tudod! Nem vagy orvos! – üti tovább a vasat – és ha tényleg olyan szar a helyzet, mint amilyennek tűnik, akkor ide egy kibaszott csoda kell! – rányom a hívásra és a füléhez emeli a telefont, hogy az utolsó szavaira: Téged már be nem engednek oda! Ez a CDC, onnan csak kétféleképp jöhetsz ki! A saját lábadon vagy zsákban!

Közben valakinek a hangja szól a telefonba, mire Cyrus igen sebesen kezd el beszélni, tele olyan szakkifejezéssel, amiből egy kukkot sem értesz. Úgy tűnik, hogy az örök optimista és vidám barátod, most mérges rád. Talán nem rád, de rajtad csattant és már nem is figyel rád, hanem, még legalább két-három hívást kezdeményez, ahol nagyjából ugyanaz hangzik el, majd látod amint a telefon izomból elrepül, hogy összepacsizzon egy fallal és miszlikbe törjön…

[Dierol]

Enethiel

Bár csábító valahol a gondolat, hogy kihasználva a nyilvánosságot egy csapásra ismét híres legyek, s széles tömegek előtt mutassam meg - van remény. De valami óvatosságra int - az, hogy nem tudom, hogy viselnék az emberek azt, amivel ezért cserébe szembe kell nézniük. Valamint az sem elhanyagolható kérdés, hogy nekem mivel kéne szembenéznem, ha felfedem magam. A papok önmagukban is kellemetlennek tűnnek, és akkor még nem beszéltem a fajtársaimról, vagy egyéb veszélyekről. Nem - inkább maradok óvatos, és másképp próbálom meg teljesíteni a feladatomat!

Szívesen hallgatnék a belső suttogásra, de bizony van egy-két bökkenő! Elsőnek az, hogy a nagyszerűnek gondolt tervem egyre inkább gyengének, sőt, lassan katasztrofálisnak hat! Mert nagyon úgy néz ki, hogy az embereknek még van mit tanulni. Legalábbis erre utal, hogy Cyrus nem tűnik annyira bizakodónak mint én.
Az szintén kérdéses, hogy van-e értelme szólni Moranán kívül a többieknek. Elvégre a bolhazsák nem hinném, hogy bármire is jó, ami nem a rombolásról és a nyers erőszakról szól. A másik? Dilidokira nincs most szükség, és amit meg tudok róla, az alapján még az sem biztos, hogy elődugná az orrát. Főleg, hogy akár én is megrendezhettem volna ezt az egészet, hogy előcsalogassam. Ráadásul mint tudom ő sem bízik bennem. Azt hiszem, ebben kvittek vagyunk. Úgyhogy az emberekkel kell együtt dolgoznom valahogy. Ami Cyrust elnézve elég fárasztónak ígérkezik, és még csak most kezdtünk neki! Inkább nem szólok többet hozzá amíg telefonál, bár amikor lecsorog a készülék a falról, talán joggal feltételezem, hogy rossz híreket hallott.
/Görög/ Ennyire szar a helyzet? - Kérdezem, de nem várok választ - Kár, hogy ezt nem tudtuk előbb - sóhajtok fel, és a széttört telefonhoz sétálok. Lehajolok, megkeresem a simkártyát, kiveszem belőle, és Cyrus kezébe adom.
/Görög/ Kérlek, kezdj el gondolkozni azon, hogy juttatsz be Amyntához! - mondom neki komoly arccal - de most menjünk, beszélnem kell Thanával! - indulok meg tovább a kórház fele.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Este


A legjobb kérdések, amik sokáig ott visszhangoznak a fejedben: Mit kéne tennem? Mi történne? Miképp cselekednének? S még számtalan ehhez hasonló amire egyáltalán nincs biztos és-vagy megnyugtató válasz. Talán pont emiatt nem teszel végül semmit és döntesz inkább a rejtőzés mellett. Olykor a csodának nem kell felkelnie és járnia, lehet rejtélyes mint egy váratlan és csodálatos gyógyulás…

Az emberek évezredek óta harcolnak és buknak el szüntelen betegségek és a halál kérlelhetetlen tényével szemben. De az is igaz, hogy makacsul keresik a módját, hogyan törjék meg az átkot, még ha nem is tudják, hogy arra készülnek. Amilyen rohamosan fejlődnek, úgy nem kizárt, hogy idővel valahogy kikerülik vagy csalnak és áthidalják azt.

Esetleg megtörik…

Miután eldöntötted, hogy ki milyen, máris könnyebb kiválasztani, hogy kihez fordulhatsz, így Morana az egyetlen akiben eléggé megbízol ahhoz, hogy egyáltalán felhozd a dolgot. Úgy döntöttél, hogy még a doktornő párfogója sem segítene, mert te tudod mit tenne és a bizonytalanság meg nem a kenyered, szóval majd te megteszed amit kell! Meg az emberek!

Cyrus /Görög/ Ez magasabb engedélyeket kíván, mint ami nekünk van, nem tudok bejutni hozzá. Rendőrségi eljárás alá helyezés sem segítene, itt már csak egy francos csoda ér valamit! Vagy Doctor Who telefonfülkéje! – sóhajt egy nagyot, amiben minden benne van – Jah, kár. Lehet el kéne mennem Delphoiba – de ez már cinikus inkább, iróniával teli – Apolló jósnője biztos elmondja mit kell tennem! – és már tudod, hogy nem fog tudni bejuttatni

Elvette tőled a sim-kártyát, de valójában a telefon is elég jól átvészelte a dolgot, hiába ez a Nokia eléggé törhetetlen egy darab vagy épp Cyrus nem olyan erős, esetleg a szerencse játszott közre a dologban? Mindenesetre nincs kifogása az ellen, hogy a kórházba menjetek, lehet még nem adta fel! Akárhogyan is legyen, ez most nem fog kiderülni, hisz nem egy a végcél:

A kórházban elválnak útjaitok, ő a lift felé, te pedig a már ismerős folyosón haladva mész, amikor feláll a tarkódon a szőr. Enyhe hideg fuvallat simogat végig a gerinceden és érzed, hogy valami megzavarta a Teremtés rendjét. Valami vagy valaki olyasmit tett, ami fodrot vetett a Teremtésben és te érzékelted azt. Úgy véled pontosan ilyesmi lehetett az, amit te tettél amikor gyakoroltál és a Bolhás rád talált.

[Dierol]

Enethiel

Cyrus vélekedése, hogy bizony nincs mit tenni, elfogadhatatlan számomra. Elvégre én még tudnék további lehetőségeket, és szándékomban is áll élni velük! A jósdás felvetésre lemondóan megrázom a fejem
/Görög/ A papnők nem hinném, hogy még most is olyan tisztán látnának, mint régen. Mellesleg nem jósra, hanem gyógyítóra volna inkább szükség - vélem, s semmiféle gúny, vagy cinizmus nincs a szavaim között - mindössze ténymegállapítás. Arra pedig, hogy nem tud bejuttatni felsóhajtok
/Görög/ Akkor keresek más módot - jelentem ki. Az, hogy a telefonja még egyben van, azért valahol jó hír, így azt is a kezébe nyomom. Igaz, vigyázhatna rá egy kicsit jobban.

A kórházi folyosón sétálva megcsap a változás szele, s egy pillanatra megtorpanok. Egy két másodpercig eltart, míg meggyőzöm magam - ez akár még normális is lehet, elvégre Morana is a közelben tartózkodhat. Elvégre ki állította, hogy ő nem élhet a képességeivel? Így most már sokkal határozottabban indulok meg, mert úgy vélem, hogy még bent dolgozik. Ha pedig valaki más lesz az, akkor pedig akár számot is adhat, hogy mit is keres egy olyan helyen, amit én Morana befolyási területének tartok. A megfelelő ajtóhoz sétálok, és ha nincs kint a ne zavarj itteni megfelelője, akkor röviden bekopogok, és belépek. Elvégre bőven van mit elmondanom Moranának.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Este


Cyrus /Görög/ Hm? Oh, csak ha hiszel az ilyesmiben. – legyint, ő bizony nem teszi és nem érdekli – Azért mondtam, hogy érzékeltessem a dolgok súlyát. – magyarázza, majd kezében a törött, de még működő telefonnal – De azt mondják zuhanó gépen nincs ateista. – vonja meg a vállát és indul el veled – Szakképzett gyógyítók pedig ott vannak CDC-nél, ahol pontosan ilyesmire szakosodtak és nem hullák boncolására… – a telefon épségének megőrzésére tett megjegyzésed válasz nélkül maradt, de talán jobb is így, míg a keresel más módot-ra csak egy reménytelen sóhaj volt a válasz

Később a Kórházban elválnak útjaitok egy „Találkozunk a helyemen” búcsúval, majd ahogy közeledsz a célod felé… nem tudnád megmondani merről érezted, de tudod mi volt az. Ugyanakkor talán kétségbeejtő lehet, hogy ilyen alapvető dolog is mennyire kifakult, mennyire eltompult benned, amikor bárkit képes voltál megtalálni vagy bármit behatárolni… a kérdés az, hogy tényleg Morana lenne az, aki arra figyelmeztetett, hogy ne használd a képességeidet csak legvégső esetben? Sietve folytatod az utad, de koppansz az ajtón, hiszen az zárva és a kiírás is büszkén hirdeti: „Belépés csak arra jogosultaknak”.

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Este



A kopogásodra nem érkezik válasz, de amikor megismétled határozottabban, akkor előbb statikus zörgés, majd vékony, már ismert szomorkás hang érdeklődik a „Ki az?” kérdés felvetésével. S miután tudattad Moranával, hogy ki érkezett, hallod ahogy a zár kattan és ha még időben meg és lenyomod a kilincset,  akkor be is jutsz oda, ahol egy kisleány fekszik az asztalon arra várva, hogy valaki elkezdje amit el kell kezdeni. Látod Morana-t, ahogy Thanaként ott áll felette és végtelen szomorúsággal nézi a kis testet. Nem biztos sokat időzöl rajta, de ez is az átok egyik alakja…

S a nap odakint már lehunyta ragyogó szemét.

[Dierol]

Enethiel

Nagyon remélem, hogy amit Cyrus mond, most ebben az esetben elégséges lesz. Mármint a CDC-t illetőleg. De ettől még nem teszek le róla, hogy Amynta közelébe jussak valahogy...

Ahogy a kórházban sem olyan egyszerű Morana közelébe jutni. Az ajtót ugyan zárja, de ez tapasztalataim szerint sajnos van akit nem állít meg - már ha valóban ő volt az, aki esetleg gyakorlásra adta a fejét. A kopogásomra viszont elsőre semmi válasz - pedig most nem is szól Cyrus rádiója. Másodjára már mintha rájött volna, hogy mégsem szabadul olyan könnyen, és végül csak beenged. Aminek egyáltalán nem tudok örülni, miután jobban körülnéztem.
/Görög/ Utálom ezt a helyet - dörmögöm halkan, s pár másodpercig lehangoltan szemlélem a lánykát.
/Görög/ Beszélnünk kell! Sok minden történt - sóhajtok, s elveszem a tekintetemet az asztalról - Azt hiszem, ő már tud várni pár percet - vélem, s az ajtó fele pislantok, mert legszívesebben sarkon fordulnék, és távoznék. Amint Morana rám figyel, belekezdek
/Görög/ Emlékszel, hogy figyelmeztettél, hogy ne éljek a képességeimmel? Ezt most neked is tanácsolhatnám, mert amikor most jöttem, úgy éreztem, hogy te is épp ezt csináltad. S igazad volt - egy Rabisu mászott rám a csukott ablakomon keresztül legutóbb. A saját lakásomban! - nyomatékosítom, hogy érezze, ezt igencsak fájdalmasnak találom - Utána meg a pszichológusomról derült ki, hogy patronálja valaki! Azt nem akarta elárulni, hogy kicsoda, de rólam mindent tudni akart. A doktort Psykhe Vardalosnak hívják, szóval csak óvatosan, ha vele találkozol! Sajnos később engedtem a frusztrációmnak és... - itt egy kis zavart szünetet tartok - szóval... az egyik kollégám meghalt - és nem rajtam múlt, hogy sikerült megmenteni. Azóta már fizikailag kijavítottam a hibát, de... - legyintek, mert nehéz erről beszélni még neki is.
/Görög/ Viszont pár napot elvoltam átgondolni a dolgokat, és közben találkoztam valakivel, aki elég furcsa szerzet. Van egy réges-régi ógörög verse, de szeretné lefordítattni más nyelvre is - és hát igazából rád gondoltam. Arra kérnélek, hogy ha van rá hajlandóságod és időd - nézek a kisleányra - akkor fordítsd le neki  ezt a verset személyesen az első nyelvre! Tudod, méltányolom, hogy ilyen sokáig megőrizték - próbálom magyarázni a dolgot.
/Görög/ A mai nap pedig szintén kriminálisan alakult - tudatom vele - Meglátogatott egy pap, és nem tudom, hogy mit csinált a csapvízzel, amit kapott tőlem, de az a pár csepp, amit megpróbáltam feltörölni miután elment, csontig égette a húst a kezemen. Szóval ezek az új vallás papjai veszélyesek  lehetnek! S ennél is súlyosabb az, hogy ma délután Cyrust elvittem ismerkedni, s elég rosszul sült el a dolog. Kiderült, hogy a lány megbetegedett. Eleinte még kicsit örültem is, hogy Cyrus megvillogtathatja a képességeit, de aztán elfajultak a dolgok! Kijöttek a járványügyiek, és kiderült, hogy a lány valami olyasmit kapott el az egyik ételosztó ponton amit a középkor óta nem láttak, és igencsak halálosnak sejtik. A lányt - aki már most rossz bőrben van -  elvitték a CDC-hez, a fiát vagy neveltjét pedig a gyámügyesek. Szeretnék segíteni a lánynak, de ahhoz be kéne valahogy jutnom hozzá holnap este, vagy valamikor holnapután - nézek rá.
/Görög/ Csak még nem tudom hogyan... - zárom az élménybeszámolómat.
/Görög/ De most áruld el, hogy veled mi történt mostanában! - kérem és adom meg a lehetőséget, hogy ő is a nyakamba zúdítsa a saját problémáit.