Jayr "Enethiel" Eisenberg

[Dierol]

Enethiel

No igen, Thyra nem költözne, és az az igazság, hogy bár nem ez a legpazarabb lakás  amiben élek, de én sem hagynám itt a sajátomat. Elvégre az emlékek egy része ideköt, és valahol otthonosnak érzem. Kicsi, kopott, szeretni való. Pont elég. Az meg figyelmeztető jel, hogy Thyra nem egyedül bérelt lakást. Bár feltételezem jól keres, azért nem egyedül állta a költségeket - vagyis olyan bérleti díjat fizethet, aminek csak a hallatán én lehet hogy egy hétre betegállományba kerülnék.

Cassiával még leegyeztetem, hogy pontosan hány órakor várható az érkezésük, és hogy mi az, ami tiltólistán van esetleg a gyerekek étkeztetésénél ilyen-olyan okok miatt. Lehet, hogy nem ártana valami érdekes helyre elvinnem őket? Például állatkertbe?
Petros felvetésére, hogy pont bulizni akar, hárítok kicsit. Hogy ha nem bánja, én inkább akkor rúgnék ki a hámból, ha már nincs ennyi nap a pénz végére - azaz talán egy vagy két hét múlva.

Az atya nem kertel, hanem kerek perec belecsap a dolgok közepébe. Mit is lehet erre mondani?
/Görög/ Így van - erősítem meg Sybil állítását - Pont ezért járok pszichológushoz, hogy hozzáértően kikezeljenek ebből a tévhitből - válaszolom komolyan, és elindulok a vízért
/Görög/ Nagyon kedves Sybiltől és magától is, hogy aggódik - Visszatérve hozzá odaadom a poharat, és leülök, mert az az érzésem, hogy ez sokáig is eltarthat.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délelőtt

Thyra nem bérelte a lakást. Az övé a lakás és a lány aki vele élt korábban nem társbérlő volt. Az előbbi nem titok, az utóbbiról nem tudsz többet, de ki tudja, hogy akarsz e egyáltalán. Mindenesetre a rezsit valószínűleg felesben fizették, legalábbis ez volna a logikus. Petros bár nem keres olyan jól, sosem panaszkodott a sajátos legénylakására ahol valószínűleg több fiatal szépség fordult meg, mint amennyiszer te a kedvenc pékségedben voltál…

A gyerekfelügyeletről minden érdemi információ gazdát cserél, így megtudtad, hogy kora reggel érkeznének és késő este jönnének értük, ha neked is megfelel. A tiltólista egyetlen egy dologból áll, a diófélékből, mert arra allergiásak a gyerekek és akár rohamot is kaphatnak! A többi dolog belátás szerint adható, de különösen szeretik mostanában a gumibogyó szörpöt – ami a helyi boltban is kapható. Szabadon lehet őket vinni bármerre, de főleg a tengerpartot szeretik, mert ott nagyot lehet rohangálni, de bármi más is megengedett!

Petros /Görög/ Rád férne pedig! A vendégem vagy! – amolyan ne kéresd magad mód, no meg, hogy ez a kifogás gyenge – Ideje, hogy bejárjuk a várost éjjel! – közli határozottan!

Aztán, később – amikor már az atya belépett – megérted, hogy az igazmondásodnak – mint ahogy a világon mindennek – következménye van. Sőt, mivel eléggé ráijeszthettél szegény Sybil-re, így most egy Szentember bukkant fel az otthonodban, aki láthatóan alaposan kifaggatta Jayr aggódó nagymamát. A válaszodat követően bólint, de nem tudnád megmondani, hogy ezt a mennyire és milyen megoldásként kezeli, hogy a világi és vallási nézetek mennyire ütközhettek most, egészen a válaszáig:

Gabriel atya /Görög/ Ez természetes fiam. A Nagyanyád nagyon szeret téged, én pedig csak Isten szerény szolgálja vagyok, aki gondoskodik a nyájról – vallja meg, és úgy véled, hogy őszinte, az alázata pedig nem játék – Kérlek, hozz még egy pohárral ebből az éltető nedűből – miközben a kérésnek megfelelően elmész még egy pohárért vagy épp töltöd megtöltöd a korábbi mozdulatsor fürgeségétől függően – S mondd fiam, ki az az Enethiel?

[Dierol]

Enethiel

Thyra korábbi kapcsolatairól nem nagyon érdeklődtem, és ez igazából nem is nagyon fog változni. Ha úgy érzi, hogy fontos, akkor majd beszél róla. Egyébként meg inkább a most foglalkoztat, mert jelenleg is van olyan téma amit inkább megbeszélnék vele.

Cassia elárulja, hogy hosszú napot tervez - amit meg is tudok érteni. Ha sikerül elszabadulnia, akkor megpróbál mindent bezsúfolni a röpke szabadidőbe, amit a gyerekek mellett sokkal nehezebben vagy sehogy sem tudna megcsinálni. Az a legkevesebb, hogy segítek neki! A diófélékre jó, hogy felhívta a figyelmemet - így már csak arra kell figyelnem, hogy mi kerül a kezük-szájuk ügyébe, ha kimozdulunk a lakásból. Márpedig ez a tervem, kivéve, ha nagyon pocsék lesz az idő.

Petros ajánlatát végül elfogadom, igaz, jelenleg valahogy nem érzem úgy, hogy feltétlenül erre volna szükségem. De majd meglátjuk!

Hogy az atya mit gondol, azt nem tudom - de feltehetőleg kíváncsi lett Sybil beszámolója után, mert én aztán biztos, hogy nem tartozom a felekezetéhez. De erre nem hívom fel a figyelmét, hiszen úgyis tudja. A kérésének megfelelően megtöltök egy másik poharat is, és leteszem az asztalra. Közben van időm egy-két másodpercig eltöprengeni a válaszon.
/Görög/ Szerintem vagy a pszichológus szerint? - kérdezek vissza - Abban mindketten egyet értünk, hogy én vagyok. Az orvosom szerint a trauma, amit átéltem az oka a jelenlegi helyzetnek, és ha sikerül feldolgozni, akkor újra egészséges leszek. A motiváció is megvan, mert ha látja a javulást, csak akkor engednek vissza az utcára - árulom el halvány mosollyal, mintegy jelezve az optimizmusomat ez ügyben. Azt, hogy ennek zsebbevágó következményei is vannak, nem említem, de szerintem úgyis tudja.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délelőtt

Gabriel atya /Görög/ Mindenki véleményét érdemes meghallgatni, a bölcsesség a megfelelő válasz kiválasztásában rejlik – mondja enyhe mosollyal

Kissé elkomorul, amikor a vallomásod éri és nem nagyon változik az arcvonása akkor sem, amikor orvosokra hivatkozol, de megértően bólint amikor a munka fontosságáról és ahhoz való visszatérés feltételeiről beszélsz. Végül láthatóan döntésre jut bármi is járjon a fejében, mert elveszi az előtted álló poharat és az egészet megissza, igaz picit ügyetlen volt amikor érte nyúlt, így az egy picit kilöttyent. Úgy tűnik az atya ezt nem vette észre, ellenben felkel

Gabriel atya /Görög/ Köszönöm a szíves vendéglátást fiam! S a vizet természetesen! Kérlek, hogy a következő vasárnap látogass el a templomba, szeretnék még beszélgetni egy kicsit! – bár ha jól érted, ezt Sybil-re való tekintettel inkább kötelező elfoglaltságnak hangzik – A nap bármely időszakában jöhetsz, de ha szeretnél részt venni az Istentiszteleten, akkor mindenképp korán érkezz! – de ez már nem annyira kötelezően hangzik és enyhe mosoly is kíséri, valamint az Atya távozási szándéka, ahogy a kezét nyújtja.

[Dierol]

Enethiel

Az atya mintha elkomorult volna - lehet, hogy ő sem tartja sokra a pszichológusokat. Ahelyett, hogy örülne, hogy jó kezekben vagyok, és szakértők segítenek leküzdeni ezt az "átmeneti" személyiségzavart. Még akkor is, ha épp most cserélem le egy szerintem alkalmasabb orvosra a jelenlegit. Ezek szerint nem lehet mindenkinek örömet okozni.
Node ha ez volt az ára annak, hogy ne akarjon feltartani, akkor talán megérte. Ugyanis gyorsan megissza a vizet, és már távozik is. Pedig azt hittem, hogy úgy fog belőle ömleni a szó, mint a lyukas vödörből. Kétlem, hogy pont így képzelte el a találkozót, de fogalmam sincs, hogy mi lelte. Megkérdezni meg azért sem fogom! A végén még felbátorodna...
/Görög/ Nagyon szívesen - válaszolom a vízre. Ellenben a kérése pont egy visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnik. Már ha nem akarok Sybilnek csalódást okozni...
/Görög/ Elmegyek - ígérem, de az Istentisztelet lehetősége nem vonz - ám ezt úgyis tapasztalja majd. Végül kezet nyújtok neki, és kikísérem, majd elbúcsúzok. Utána visszamegyek, egy konyharuhával letörlöm a kilöttyent vizet. A poharakat a mosogatóba teszem, vizet engedek rájuk, elmosom és a szárítóra teszem őket. Végre újra magamhoz veszem a papíromat, és elhagyom a lakást, hogy leadjam a kérvényemet.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délelőtt

A vallás és tudomány általában eléggé kibékíthetetlen ellentéteken alapszik. Az előbbi a tényekben és bizonyítékokban hisz, az utóbbi magát a Hitet élteti! Nehéz olyasmiben hinni, amit nem tudsz bizonyítani és még nehezebb tényként kezelni. Ezek kéz a kézben sétálnak és a materialista emberek, akik földhözragadtak olyan hitvallást választottak, amibe nem fér bele a természetfeletti. Azt mondják, ilyen nem létezik, csak olyan dolgok vannak amiket még nem tudtak bizonyítani. Ez a fajta céltudatosság esetlegesen magában hordozza a valósággal való szembesülés következtében bekövetkező fájdalmas felismerést. Olyasmi ez, ami nem kizárt, hogy Petrosé is lesz és ki tudja még kié, hiszen ha minden számodra kedves embernek el akarod mondani, akkor akad még néhány.

Kali- & Isidora /Görög/ Enethiel… – zeng a név és hallod, ahogy kis csivitelők kérdezgetnek, de picit nehezen sikerül felvenni a beszélgetés fonalát – … fog ránk vigyázni? Egész nap vele leszünk? – kérdezik kis cserfesen, majd örömtelien – Ne aggódj anya! Nem lesz olyan, mint Petros bácsival! – nevetés, majd a dolog lassan kifakul, mert eléggé meglephetett ahhoz, hogy kizökkenj

Miközben konyharuhával letörlöd a vizet azonnal égető és igen intenzív fájdalom tölt el ott, ahol a nedvesség találkozik a testeddel, sőt, amikor elveszed a rongyot, látod, hogy igen komoly égési sérülést szenvedtél, olyasmit, ami csak hittel tudsz maradéktalanul meggyógyítani. Már hiába mosod le vagy jegeled – bár az érzés adott esetben jobb – de az emlék örök marad, bevéste magát az Esszenciádba és nem enged felejteni! Mi lesz a rongy sorsa és mit teszel ezután csak rajtad áll, de valószínűleg bármit is és bármerre, a kínzó emlék elkísér izzítva a gyűlölet lángját. Ha ezek után még mindig beadnád a kérvényt és elindulnál a kórház felé, akkor nincs semmi akadálya – a kérdés az, hogy mennyi fájdalom kísér majd az után.

[Dierol]

Enethiel

Jayr ateista, így pontosa tudom, hogyan látja egy ilyen ember a világot. S van némi fogalmam, hogy milyen dolog szembesülni valamivel, amit én is képviselek. De ez számomra nem okozott akkora törést. Elvégre nem hinnem kell, mert abban a kényelmes helyzetben vagyok, hogy tudok. Persze magyarázattal nem szolgálhatok mindenre, de tudom, hogy az úgy van jól. De ez már inkább egy dogmára hasonlít - talán nem véletlenül...
Petros nem lenne könnyű helyzetben, és lehet, hogy mégsem kéne mindenkinek feltétlenül elmondanom. Thyrának mondjuk továbbra is el szeretném, de hogy Karlnak és Selma néninek el fogom-e, azt nem tudom...

Az ikrek hangjára felkapom a fejem - nem arról volt szó, hogy holnap jönnek? Erre meg már itt vannak az ajtó előtt?? S Petros mit művelt velük? De aztán valahogy... fura mód elhalványul a dolog. Azért az ajtóhoz megyek, és kinézek, de utána visszatérek a kilöttyent vízhez. Még  mindig az iménti furcsaság köt le, miközben feltörlöm, de aztán teljesen más dolog vonja el a figyelmemet.

/Görög/ A büdös francba! - szitkozódom, és csodálkozva nézem a sérülést. - Kurva életbe, hogy szakadna rá az ég! - sietek a mosogatóhoz, és bő vízzel leöblítem.

Savval szórakozna a pap? Törlöm meg a kezem, és óvatosan megnézem a konyharuhát. Ilyen erős savnak akkora lyukat kellett már égetnie bele, hogy csak úgy füstöl. De... semmi...
Mivel még mindig fáj, újra a hideg víz alá teszem, és azon tanakodok, hogy mi is történt. Az egyértelmű, hogy nem sav volt. Megáldotta volna? Fel sem tűnt! S ha igen? Akkor se lett volna semmi! Ennek mondjuk fájdalmasan ellent mond a kezem, és ráadásul hol máshol, mint az ujjaim végén! Mi lett volna, ha véletlenül beleiszok? Komorulok bele a lehetőségbe, és felmerül a logikus kérdés, hogy ezek után a templom küszöbét át tudom-e lépni? Valahol máshol majd próbát kéne tennem...

Nagy a kísértés, hogy a fájdalomtól szabaduljak, hogy meggyógyítsam magam, de eszembe jut az a kollégám, aki miattam került kórházba. Amíg rajta nem segítettem, addig nem pazarolhatom az erőmet magamra! - döntöm el. A fogaim közt átkozódva ragtapaszozom le a sérüléseket, és már kevésbé jó hangulatban ülök le pár percre a kanapéra, hogy lüktető ujjakkal átgondoljam, hogy ma mit is akarok ezek után tenni. De igazából nem megy - azért nem, mert a fájdalom folyamatosan éget!
Átkozódva megyek vissza a csaphoz, és újfent beáztatom az ujjaimat, miközben megállapítom, hogy egyre rondábban fest a dolog. Ezekkel az ujjakkal nem megyek messzire - ismerem el. Ránézésre több hetes, hónapos gyógyulást saccolnék nekik, pláne, hogy erősen kráteresek a sérülések. Meg aztán mégis mivel magyaráznám, hogy szereztem, s hol van ez a rendkívül veszélyes anyag? Fogcsikorgatva belátom - bármennyire is nem akartam, meg kell tennem! Magam előtt szégyenkezve próbálom meg begyógyítani, vagy legalább enyhíteni a fájdalmat.

Utána a késztetést, hogy a sérelmeimet valakin leverjem azzal próbálom meg lecsendesíteni, hogy felidézem a tornatermi kijózanodás pillanatát, és az árat, amit akkor fizettem azért, mert engedtem a dühömnek.
Végül rájövök, hogy nincs más  lehetőségem, mint hogy a megkezdett napi tervet végig csinálom, és talán a következő pár nap alatt jobb tervvel is előállok, mint hogy belefojtom a papot a szenteltvíz-tartóba. De addig is megannyi feladat vár még rám - és ezek között az első a kérvény beadása.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délelőtt

Az Elohimok számára a Teremtő létezése annyira alapvető, hogy valószínűleg soha senki sem kételkedett egyetlen pillanatig sem. Ez annyira elemi része létezésüknek, mint az embereknek a lélegzés. Egykor ilyen volt a Hit amit az Elohimok „lélegeztek”, ami mára úgy megcsappant, hogy minden csepp drága! Neked pedig most egy cseppel kevesebb van, hiszen az a fájdalom, amit most érzékelsz – emberi testben most először – oly kínzó, amit csak elbeszélésekből ismersz. Azokból, ahol az Ében légió tagjai brutális módon kínozták előbb a Teremtő hű Elohimokat, később már bárkit akit ellenségnek tekintettek…

Ez a fájdalom pokoli. Érzed, hogy egyre jobban égeti be magát és bár a víz segít, de tudod, hogy messze nem megoldás. Tünetkezelésnek is csak addig volt jó, amíg tartott, mert amint megszűnt a hideg érzet, azonnal visszatért az égető fájdalom sokkalta erősebben, mint előtte. Egyre inkább érzed – ahogy a Hit lassan feloldódik a Teremtésben – hogy a Sötétség suttogása erősödik, miképp a kétségek és Gyötrelmed egyre kínzóbbak. Most még csak suttogás, de mi lesz, ha mindent feláldozol? Ha teljesen üres leszel és a bizonytalan képességeidet nem táplálja majd egyetlen csepp sem…

Az ikrek pillanatra kirántottak ebből a komor gondolatmenetből mintegy igazolva a bizonytalanságodat, hiszen holnapra ígérték az érkezésüket és mégis itt lennének? Nem, természetesen nincsenek hiába ellenőrzöd őket az ajtó előtt és nézel körül a folyosón. E pillanatban megint gyenge és sebezhetőnek érezheted magad, mert mikor visszalépsz, döbbensz rá, hogy a szavak mindössze az elmédben játszódtak le. Már korábban is érezted, hallottad, hogy a lányok neved kiejtésekor, mintha a Tudatodban is szóltak volna, nem csak fizikailag hallottad őket.

Így esett hát, hogy figyelmetlen voltál és most egyre erősebbnek érzed a Gyötrelmed mely Esszenciádba rágta magát és elkísért még a szökésben is, hogy láthatóan az emberi test ellenére is veled maradjon. Lehetséges e egyáltalán megszabadulni tőle és ha igen, akkor hogyan? Esetleg mindörökre elkísér bármerre indulj, hogy sose felejtsd el egykor mit tettél és az milyen büntetéssel járt? A büntetésed egy apró jele most eltűnt, egészséges emberi bőr foglalja el a korábbi, már-már szenesedő helyét, hogy elgondolkodj azon mi lesz a templommal? Azzal, ahova Sybil jár, ahonnan az atya érkezett és akinek valamilyen mesterkedése folyamán, démonnak bélyegeztek…

Végül – hihetetlenül megkönnyebbülve, hogy már nem kínoz az éget ő érzés – elindulsz, hogy beadd a kérvényedet. ha esetleg úgy döntenél, hogy előtte még beteszed a mosást, amit két napja terveztél, akkor az is sorra kerülhetett. Ez és a kérvény beadása sem is okoz gondot, utazásod alatt pedig van időd töprengeni. Végezetül a papír már a megfelelő kezekbe került, vagy az ehhez legközelebbibe mindenképp – és van időd a könyvekre is amik megadják majd a kellő alapot a komolyabb elméleti és gyakorlati folytatáshoz, tanulmányaidhoz. S mindezek tetején, ha úgy véled, hogy a látogatást semmiképp nem szeretnéd másik időpontban megtenni, akkor a tömegközlekedés ezúttal is a barátod és baj nélkül eljuttat a kiválasztod célodhoz: a Kórházhoz.

Oda, ahol Cyrus is dolgozik…

[Dierol]

Enethiel

Régen ilyen nem fordulhatott elő, hogy mérlegelnem kellett - mit engedhetek meg magamnak, és mit nem. Most meg? Olyan vagyok mint a lecsúszott milliomos, akinek most tűnik fel, hogy milyen sokba van a legközönségesebb hamburger is.
A maradék hit egy részét a kezem gyógyítására használtam fel, és bár a fájdalom enyhült, kétségeim támadnak, hogy valóban ez volt-e a legjobb módja a felhasználásnak? Nem kellett volna-e inkább tartalékolni hogy máson  segíthessek, akinek esetleg az élete múlt  volna rajta? Ismét önző voltam, amit a racionalitás díszpapírjába csomagolva magyarázok: szükséges volt. Pedig az egészet magamnak köszönhetem - ha nem engedem be a papot, vagy lusta vagyok feltörölni a vizet, most nem itt tartanék.
S mi lehetett ez a régmúlt szenvedéseihez képest? Kár is összehasonlítani. Elvégre nem tartott soká, és a gyógyulás luxusa akkor érkezett, amikor én akartam. Hogy mi lesz, ha az utolsó csepp hit is elfogy? Nem tudom, de az ettől való félelem nem akadályozhat meg abban, hogy azt tegyem, ami helyesnek tűnik.

Utólag visszagondolva az ikerlányok valamit tudhatnak - valamit, amit Sybil sem. Elvégre az ő esetükben szinte hallom, ahogy megemlítik a nevem, míg Sybil esetében ez egyáltalán nem tűnt fel. Pedig valahogy megtudta a pap a nevem...
S aki bár olyan vallást követ amelynek hírét sem hallottam mikor legutóbb ezt a világot jártam, mégis meg tudott sebesíteni, méghozzá nem is akárhogy! Azt nem tudom, hogy e most szándékos volt-e a részéről, vagy baleset? Hajlanék az első lehetőségre, de figyelmeztetem magam, hogy nem kéne mindenkiben ellenséget keresni. A papot is megilleti az ártatlanság vélelme - és egy másik esély, hogy bebizonyítsa - nem akart bántani. Mert ha tévedtem, annak súlyos következményei lehetnek. Legalább harmadfokú...
Persze egy apró hang azt suttogja, hogy a csuhás jobban teszi ha meghúzza magát, feltéve, hogy nem akar ő is szívrohamot kapni - de most már kissé bölcsebben próbálom csírájában elhallgattatni.

Inkább megetetem végre a mosógépemet, és elindulok  hogy bokros teendőim egy részét letudjam. Elsőnek a kérvényt adom le, aztán meglátogatom a kollégát a kórházban miután megvásároltam azt a virágcsokrot, amely szavak nélkül is elnézést kér.
Úgy tervezem, hogy utána ha már itt vagyok, segítségemre szorulót keresve ismét átvágok az előcsarnokon miközben Cyrus fele veszem az irányt, hogy a pékséggel kapcsolatban időpontot egyeztessek vele, vagy akár magammal vigyem.
Cyrus és esetleg a pékség után pedig megvenném az első orvosi könyvet, amely a lista elején van, aztán abból a szörpből, amit gumibogyónak hívnak egy üveggel felszerelkezve térnék haza, hogy lepakolva újult erővel felkeressem Moranát, és elmeséljem neki, hogy Théa mit szeretne.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délelőtt, dél, kora délután

A fájdalom nem hogy enyhült, de egyenesen eltűnt, teljesen megszűnt. A fizikai… amint elhatároztad és megtetted, a korábbi sebesülés, mintha soha meg sem történt volna. Ami az Esszenciádba maró érzést illeti, azt jelenleg csak te tudod, te érezheted és kezelheted. Az ellentét amely benned tombol végül elcsendesül, ha el nem is tűnik teljesen, de még most sem tudnád biztosra megmondani mi a rosszabb ebben az egész helyzetben.

Próbálod visszavezetni a baj forrását, de csak ma reggelig jutsz, pedig az Atya elmondta, hogy kinek a kérésére érkezett, így alapveően az egész vagy Sybil, ne adja ég, a te hibád. Természetesen a tagadás olyan emberi dolog és amit megörököltél miért ne használhatnád magad is? Végül a gondolatok a múltba rántanak, de az egyetlen igazi szenvedés ami eszedbe jut, az a Börtönben ért, pedig tudod, hogy a Háborúban biztos találkoztál hasonlóval.

A neved, a Mennyei neved is elárul rólad dolgokat és ki tudja, hogy fennmaradtál e és ha igen milyen formában az emberi emlékezetben. Az egész annyira furcsa, hiszen ha Sybil kiejtette a neved, akkor azt miért nem hallottad míg a gyerekek csivitelése valószínűleg azonnal elért. Igen érdekes kérdés, de sajnos válaszod egyenlőre vagy talán még… nincs. S ezek után, ha egy fiatal hitvilág képes téged ilyen intenzíven bántani, akkor mi történhetett a múltban ami ezt lehetővé tette?

Aztán ott a kérdés, hogy szándékos volt e vagy véletlen. S ha az előbbi, akkor miért így? Teljesen mindegy miért, abból a szempontból, hogy ha máskor nem is, de vasárnap mindenképp találkoztok. S ha addigra vagy ott kiderül, hogy a pap szándékosan akart neked ártani, akkor újabb komoly kihívás elé nézel, s talán még az a mélyen benned leledző sötétség is utat talál, hogy életet vegyen el… megint. De addig még sok dolog van, mindjárt itt a mosógép esete.

Amíg a gép dolgozik, addig te be tudod nyújtani a kérvényt, sőt, virágvásárláson is túl vagy, hogy aztán a mélyen alvó férfi asztalára tedd a többi közé, néhány lufi társaságában. Amennyiben nem teszel és-vagy mondasz semmit, úgy bár az ajándékod célt ért, de nem látták, hogy mikor és ki hozta. Lehet, hogy talán ez így elég is, de az biztos, hogy picit, nagyon kicsit mintha könnyebb lenne, bár az is lehet, hogy csak te szeretnéd azt, hogy így legyen.

Rászorulók akadnak bőven, a váróban most is elég sokan vannak, de ezúttal nincs nagy rohanás. Itt egy nátha, ott egy gipsz vagy épp türelmes várakozás látható baj nélkül, míg nem eljutsz Cyrushoz, aki ezúttal a megszokott asztal helyett a folyosón sétál fel és alá kissé feszülten. Amikor meglát, eléd siet és azonnal rád zúdít mindent, ami valószínűleg egy ideje már a fejében lehetett. Első kérdése nem Amyntha-val kapcsolatos, hanem tényszerű kifakadás:

Cyrus /Görög/ Nem hiszem el! Kizárt a saját laboromból! Képzeld el! Megkért, hogy várjak kint, amíg ő… nem is tudom mit csinál! Láttál már te ilyet? Azt mondta egyedül akarja megadni a végtisztességet egy halottnak! Kis humor, érted, nem sok! Csak annyi, hogy a lelkére akar beszélni? Ennyi! Erre szomorúan rám néz és azt mondja menjek ki! Mintha azt mondtam volna, hogy adjuk el a szerveit! Hihetetlen, de komolyan!

S még ki tudja meddig folytatódik így, ha nem teszel semmit. Egy dolog azonban a szavaiból egyértelműen látszik, hogy már nem egyedül dolgozik…

[Dierol]

Enethiel

A fájdalom távoztával új vendég érkezik - a szégyenérzet. Magamra pazarlom azt a hatalmat, melyet inkább másokra kéne! Futólag ugyan eszembe ötlik, hogy mit is fogok csinálni, ha végleg elenyészik, hiszen a Teremtő már érezhetően nem hisz bennem - és más sem. Ez talán gyorsan orvosolható lenne, ha felfedném magam valaki előtt? De ez nem tűnik túl kíméletes megoldásnak - így el is vetem egyből az ötletet. Az emberek egy jó része nem hisz semmiben, és kérdés, hogy én velük mihez is kezdhetnék? Alighanem azt, amit a doktornőnél - semmit. Aki pedig hisz valamiben - nos, annak sem dönthetem romba a hitét csak azért, hogy nekem jó legyen. Mostanában okoztam már elég kárt, és ennek egy részét még ma szeretném részben orvosolni! Ha meg végleg elfogy az erőm? Előfordulhat, de ennek a kérdésnek nem szabad, hogy befolyásolja a döntéseimet!

Eszembe jut, hogy esetleg magamnak köszönhetem, hogy a csuhás meglátogatott. Annak, hogy elárultam az igazat. Ám ha így is van, most sem tennék másképp. Elmondhatom, hogy ezt a döntésemet nem bántam meg. Persze ez lehet, hogy csak időleges állapot, és vasárnap már nem így fogom gondolni. De addig mindenkinek jobb, ha azt a magyarázatot fogadom el, hogy a pap nem szándékosan ártott nekem. Abba bele sem szeretnék gondolni, hogy mi történik majd ha mégis kiderül - tévedtem.
Bőven vannak kérdések, amelyekre az idő adja meg a választ. Van amelyik fontosabbnak tűnik, és van amelyik csak érdekesnek - mint például az, hogy miért nem hallottam, hogy Sybil kiadta a nevem? Nem haragszom rá, mivel tudom, hogy csak jót akart. És hát az a pokolba vezető út mint tudjuk...

Amíg a mosógépem végzi a dolgát, én is azt próbálom. Leadom a kérvényt, mely kellemetlenül emlékeztet rá - ebben az ügyben még sehol nem tartok. S ezzel a nagyszerű húzásommal még inkább kitoltam a munkakezdésem határidejét - no meg a pénzügyeim helyrezökkenését. Lassan a nyakamon az új hónap, az új számlákkal, lakbérrel és mindennapos kiadásokkal. Ha nem akarok nagyon megcsúszni, már a héten munkába kellene állnom!

Ez  sem akadályoz meg abban, hogy virágot vegyek, és elhelyezzem azt a többi között a kórházi ágy melletti asztalon. Nem akarom felkelteni - pár másodpercig csak bűntudatosan nézem, végül megérintem a kezét
/Görög/ Sajnálom - suttogom, noha csak szavakkal nem lehet meg nem történtté tenni a dolgokat, bármennyire is szeretném. Ahogy megszabadítani a testét romboló mérgektől is, de be kell, hogy lássam - a kezelés nyomait nem lenne olyan könnyű nyom nélkül eltüntetnem, mert zuhany alá mégsem vihetem. Ha pedig valaki közben rajtakap... Így szomorúan belátom, hogy mostanában már amúgy is bőven van vaj a fülem mögött, hogy ne tudjam kimagyarázni. Ezért azt próbálom gyógyító energiákkal helyrehozni, meggyógyítani, amit lehet, hogy utána ugyanolyan csendben távozzak, mint ahogy érkeztem.

Az előtéren most könnyebben jutok át - nincs senki, aki miatt úgy éreztem volna, hogy meg kell állnom segíteni, mert látszólag jelenleg az orvosok a helyzet urai. Cyrus szokatlan módon s helyen fogad - a folyosón. Láthatólag nagyon foglalkoztatja valami, de ahogy belekezd, nem várt dolgot tudok meg. Morana dolgozhat, én meg még mindig orvoshoz kell, hogy járjak? Kissé savanyú a szőlő, de erről most én tehetek.
/Görög/ Thana dolgozik? - kérdezek rá kissé irigykedve. De nem is kell megerősítenie, mert a leírás rá vall.
/Görög/ Azt hiszem, hogy lemondhatsz a hangos zenéről - jegyzem meg, és még hozzá teszem
/Görög/ Nem az a viccelődős fajta - nem mintha Cyrus feltehetőleg nem vette volna észre.
/Görög/ Ha itt van, akkor majd beszélnem kell vele, de addig amíg beengednek - neked melyik nap jó a holnapin kívül, hogy átruccanjunk a pékségbe? - érdeklődőm, s hagyom, hogy ha akarja kipanaszkodja magát.

Amikor viszont már ismét szabad a bejárás, megyek Cyrus után, és köszönök Moranának
/Görög/Szia! Örömmel látom, hogy téged hamarabb visszaengedtek a munkába! - kezdek bele - Van egy-két perced, hogy elraboljalak Cyrustól? Van néhány érdekes hírem - vetem fel, hogy mit is szeretnék. Kissé odébb sétálunk, és halkabban elárulom neki
/Görög/ Az elmúlt napokban volt néhány érdekes találkozásom, és azt kell hogy mondjam, igazad volt! Jobb, ha meghúzom magam, és kerülöm a feltűnést! Otthon gyakoroltam, amikor az ablakon át beugrott hozzám a vesémre egy Leonidas nevű Rabisu bolhazsák. Semmit nem tudtam tenni ellene. A következő nap a kezelőorvosomról, Psykhe Vardalosról kiderült, hogy valaki patronálja, és könyékig turkálna a kis titkaimban, de ő ennél többet nem árult el. A dolog elég rosszul érintett, és utána majdnem ide juttattam az egyik kollégát, aki nem tehetett semmiről - sóhajtok fel.
/Görög/Egyáltalán nem vagyok büszke magamra... Viszont Eginán találkoztam Théával, aki talán az utolsó "papnője" a sziget istennőjének. Van egy ógörög verse, amit szeretne lefordíttatni. Feltehetőleg te beszéled az eredeti nyelvet. Ha hajlandó lennél élőszóban lefordítani neki, nagy örömet okoznál neki. Ha pedig nem - vonom meg a vállam - majd kimentelek, hogy sok dolgod van. Mondjuk én is szívesen megtanulnám újra amit elfelejtettem - teszem hozzá, és folytatom
/Görög/ A legfontosabb pedig a mai nap történt. Meglátogatott egy pap, Gabriel atya - húzom el a számat a névre - hamar lelépett, de az ott hagyott kilöttyent csapvíz majdnem csontig marta a húst az ujjaimon. A helyi templomban szolgál, de jobb ha vele is vigyázol! Nem tudom, hogy mit tud ez az új vallás, de veszélyes lehet ránk! - osztom meg a konklúziómat vele.

Végezetül elbúcsúzom tőlük, és a könyvesbolt fele veszem az irányt, hogy megvegyem az első kötetet, ami a listámon van. Utána beszerzem holnapra a gumibogyó szörpöt, és a szerzeményeimmel hazatérek. Lepakolok, kiteregetek. Ezzel végezvén biciklire ülök,és a közeli nagyobb péküzemeket körbejárom, hogy éjszakai műszakra keresnek-e kisegítő személyzetet? Mert jövő hét hétfőtől igencsak valószínű, hogy pár hétig szívesen vállalnék fizikai munkát...

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Kora délután, délután

Azzal a gondolattal, hogy felfednéd magad, hogy megmutatnád az igazságot… úgy véled, hogy az emberiség nem áll készen rá, így leteszel róla. Igazából, talán a parancs, hogy „Ne fedd fel magad!” erősebb, mint hinnéd, de az is lehet, hogy arra a Kölyökre is olyan hatással voltál ami fenekestül felforgatta a kicsi világát. Így végül számtalan érv és ellenérv után úgy döntesz, hogy ez az út nem járható, de sajnos így megoldás sincs a problémára. Egy olyanra, aminek majdani hiánya sok bajt okozhat…

Ami a másik dolgot illeti, a Papot, az vasárnap teljesen egyértelművé fog válni. Addig azonban azt feltételezed, hogy nem lesz gond, hogy minden a véletlenek összessége. A neved okozta tényállás azonban nyugtalanságra adhat okot! Elvégre amikor a gyerekek napközben, illetve jelenlétedben „szólítottak” akkor teljesen tisztán hallottad, míg Sybil esetében nem rémlik ilyesmi. Gábriel atya mikor rákérdezett éreztél némi vibrálást, akár első alkalommal a gyerekeknél…

Aztán ott az anyagi probléma, amellyel szembe kell nézned. Vajon megengedheted magadnak a késést amit a bürokrácia hosszú útvesztője jelent, mire elbírálják a kérvényedet? S addig ha nem jelentkezel a Sziómókusnál, nem lesznek következményei? Ismerve a hadnagyot, ezek újabb kihívások elé fognak állítani, ha nem teszed azt ami a kötelességed. A felelősség és a tetteid következményei is tied, amely kérlelhetetlenül nehezedik rád. Pontosan úgy, mint a férfi a kórházban, a kolléga, aki az orvosok szerint teljesen rendbe fog jönni.

A bűntudat és a szégyen érzete viszont nem az igazi üzemanyag ahhoz, hogy táplálja a gyógyító erődet, s úgy érezheted, hogy bizonytalanabb vagy a végeredményt illetően. A sötétség ott ólálkodik mikor megérinted a férfit, de végül a benned ragyogó fény – a Hit – erősebbnek bizonyul és így már teljesen biztos vagy benne, hogy mindent megtettél amire képes voltál, hogy ha volt is sérülés akár amit te okoztál, akár korábbi, az teljesen eltűnt… a mérgek azonban még ott vannak, de tudod, hogy ennél többet most nem tehettél.

Odalent, miután rád zúdult a panaszáradat, kérdést, feltételezést és megállapítást osztasz meg, melyek közül a legutolsó – szintén egy kérdés – az, ami kiragadja Cyrust a morcosságból. Azonnal érdeklődővé és kíváncsivá, hovatovább mindent és mindenkit kizáróvá válik, csak te és a kecsegetető lehetőség érdekli. Annak ellenére, hogy nagyon szeretné megismerni – úgy véled, hogy mióta ismered nem volt még ilyen izgatott – azért még valamit meg kell említsen:

Cyrus /Görög/ Most nem mehetsz be. Senkit nem engedhetek be amíg nem végez, ami nem tudja meddig fog tartani. Szerintem egyszerűbb ha írsz neki egy üzenetet és becsúsztatod vagy eleve telefonon teszed. – rövid töprengés után – Mit szólnál a mosthoz? Az megfelelne neked? – ha már nem jutsz be, akkor is hasznosan teljen az idő – Aztán elmehetünk a Pszichológushoz, végül visszafelé benézhetünk ide is, addigra tuti végez!

[Dierol]

Enethiel

Hogy a nevem mitől viselkedik másképp minden egyes embernél, azt nem tudom. Talán ez attól függ, hogy ki mennyire hiszi el, hogy nem holmi légből kapott név? Akár még ez is lehet, ahogy az is, hogy az épületek hőszigetelése, vagy a távolság játszik közre...

Most, hogy már leadtam a kérvényt, csak annyi a dolgom, hogy türelmesen megvárom, hogy elbírálják. S mivel a bürokrácia útvesztőiben lassan haladnak a dolgok, bizony be kell rendezkednem arra az időre. Elvégre el tudom képzelni, hogy az ilyesfajta lázadást nem készpénzzel díjazzák. Ám a részemről a jelenlegi pszichológussal lezártnak tekintem az ügyemet - nem bízom benne, nincs miről beszélnünk. Meglátogatni pedig csak azért, hogy raboljuk egymás idejét fölöslegesnek tartom.

Nem úgy a kollégát a kórházban, akinek a gyógyulásáért megpróbálok tenni is valamit. Eleinte nehezen megy a ráhangolódás a feladatomra, hiszen minden pillanatban arra emlékeztet, hogy miért is került ide. Ám végül úgy érzem, hogy sikerrel jártam - noha a teljes elégedettség széles ívben elkerül, főképp, hogy volna még mit tennem - de nem merem vállalni a kockázatot. Pár napja még vállaltam volna, de mostanra bizony kemény leckék tanították meg, hogy húzzam meg magam. Épp ezért távozok halkan és csendben, no meg, hogy ne ébresszem fel az ágyon alvó férfit.

Láthatólag megtaláltam azt, ami időlegesen elhallgattatja Cyrust, és a zsémbelés helyét átveszi az izgatott várakozás. Kicsit ugyan tartok ettől a találkozástól, hiszen láthatólag sokat remél tőle, és nem szeretném, ha csalódna. Cyrus mégis erőt vesz magán, és némileg árnyalja a képet.
Arra megértően bólintok, hogy nem mehetek be. Ám az, hogy leírjam mindazt, amit el szeretnék neki mondani - nem tűnik a legjobb megoldásnak. Vannak dolgok, amiket nem adnék soha írásba, és ezek mind ilyen természetűek. A telefon ötletére megrázom a fejem.
/Görög/ Az sms-t nem túl sűrűn nézi - válaszolom - S nem is telefontéma - árulom el, hogy ez szóba sem jöhet. Annak, hogy ki tudja meddig tart ez az egész, és hogy utána vissza kellene jönnöm ide, valahogy nehéz jó képet vágnom. Ha Cyrus most nem sietne annyira a pékségbe, inkább itt várnám meg Moranát, de így másképp alakulnak a dolgok.
/Görög/ Akkor legyen most! - válaszolom egy vállrándítás mellett, majd elárulom neki
/Görög/ A pszichológusomat elvileg nem sokkal ezelőtt rúgtam ki. Már ha elfogadják a kérvényemet, hogy kérek egy másik kezelőorvost. Valamiért nem tudok megbízni abban a nőben. Szóval az a programpontom kiesett. De legalább nem kell sietni a pékségben - látom meg a jó oldalát a dolognak, és el is indulunk a találkozóra.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délután

Sosem érezted még milyen „üresnek” lenni. A Hit mindig jelen volt, mindig körülvett még a Lázadás után is. A Bukottakat követő emberek hite erős volt, elég erős, hogy akár az Ügy amiért fellázadtatok, győzelemmel záruljon. S talán mindemellett a változás, ami hatott a Bukottakra is, része volt ennek, mint például az új kórusok létrejötte. Így történt a Második Házban is, ahogy még pár másikban szintén. Tehát sosem éreztél semmi hasonlót ahhoz, ami most kezd csak igazán érződni, hogy alig egy csepp maradt belőle. Egy apró fénysugár, mielőtt elnyelhetne a teljes sötétség. Minden pillanattal közelebb sodor az Abyss-i emlékekhez, a reménytelenséghez és erőtlenségből, a tehetetlenségből fakadó dühhöz, mindahhoz, amit korábban már tapasztaltál…

Itt a kórházban pedig hatványozottan nehezedik rád a tudat, hiszen megannyi osztályon számtalan ember küzd az életéért, köztük egy, akit te juttattál oda. S ez csak egy a sok egészségügyi intézmény közül amelyik megpróbál küzdeni az betegségekkel és az idővel, az Átkokkal, amikkel az Emberiséget, amivel sújtották őket. Nem, nem is őket… titeket! S ők az elszenvedői mindannak, amit ti tettetek, így talán az, hogy el akarták ezt felejteni valahol érthetőbbé válhat. Végül a kevéskéből is feláldozol, majd távozol a kolléga szobájából, hogy felkeresd jóbarátodat, akivel elindultok, hogy meglátogassátok Amyntha-t. Indulás előtt azért még van miről beszélni, de folytatni lehet, hogy már útközben teszitek, hogy megoszd vele, te nem vagy a telefon híve ebben az ügyben.

Cyrus /Görög/ Igen, ebben lehet valami Nem úgy néztem, mint aki sűrűn fordul a telefon felé! Pedig az ember azt hinné, hogy egy ilyen szelíd és kedves, de kicsit bogaras nőnek akad családja vagy valaki, akire számíthat – pillanatra elmélázik, majd tudomásul véve, hogy most akkor nem beszélhetsz a főnökével – Szóval, mire számítsak? Remélem megemlítettél! – félig tréfás, félig ideges, majd amikor rátérsz a „sziómókus” témára – Te nem rúghatsz ki senkit, főleg, mivel a Rendőrség szerződésben áll ezekkel. Készülj fel, hogy nem kapsz másikat, ezek a agytúrkászok legalább annyiba kerülnek, mint egy jó plasztikai orvos. S pont annyira hasznosak is… – fintorog picit – A helyedben elmennék, amíg nem intéződik el a dolog, mert ha lejelenti, hogy nem jelentél meg, akkor igencsak megütheted a bokádat!

Útközben észreveszed, ha nem tetted meg korábban, hogy Cyrus annyira be van sózva, hogy át sem öltözött, de szerencsére a köpenye elég makulátlan és még egy sztetoszkóp is lóg a nyakában, de hogy minek? Sokan meg is nézik – ha csak egy pillanatra is – miközben célt értek. A pékség most is nyitva van, elég tömött, hosszú sornak néztek elébe, de ha igaz amit az időmilliomos mivoltodról mondtál, akkor Cyrus sem próbál a lelkedre beszélni. Ő megtette amit megkívánt a barátságotok, de nem is erőltet rád semmit. Nem olyan mint Petros, de talán pont ez benne a jó! Míg várakoztok, idegességét elnyomni kívánó halottkémed úgy dönt, hogy ideje rákérdeznie egy dologra, ami mostanában üthetett szöget a fejében:

Cyrus /Görög/ S miért is nem bízol egy nőben első találkozás után? Egy órát, ha beszélgetettek? – kíváncsiskodik, közben azért olykor előre is pillant, hogy mennyi még, mire bejuttok…

[Dierol]

Enethiel

A Hit hiánya kezd egyre fenyegetőbbé válni. Nem tudom, hogy mi történik ha elfogy - vajon csak elvesztem amúgy is is szűkös képességeimet, vagy nem fogok tudni többé ellenállni az Abyss hívásának? Ijesztő lehetőség! De higgadtan kell orvosolnom a helyzetet, mert ha pánikba esem, és kapkodni kezdek, azzal csak rontok a helyzeten. Hisz az elmúlt héten megtanultam, hogy jobb ha nem hívom fel magamra a figyelmet - ezt Gabriel atya és a Bolhás is megmondhatja! Márpedig ha odáig fajulna a helyzet, hogy komolyan venném a lehetőséget, hogy kierőszakoljam egy szerencsétlentől a hitet - azzal máris nehéz döntésekkel és gonddal nézhetnék szembe. Ám jelenleg még van elég tartásom ahhoz, hogy ezt a lehetőséget úgy ahogy van - elvessem. De ez nem egyszerűsíti a megoldást... Különösen, hogy akit pedig a bizalmamba avatnék, azt is körültekintően kell megválasztanom, mert úgy járhatok mit a doktornő esetében. Mindent feltettem egy lapra, kockáztattam, és ahogy a szerencsejátékoknál szokás - pofára is estem...

Azt hiszem valahol utálom a kórházat. A monumentalitását. Az utcán állva felnézek rá, és kérlelhetetlenül emlékeztet, hogy miért is épült. S hogy milyen sokan vannak, akik gyógyulásra várnak. Ilyenkor érzem, hogy milyen nagy feladat tornyosul felém, és megpróbál eltölteni a reménytelenség és hiábavalóság érzésével. S ahogy fogy a Hitem, ez egyre inkább sikerül is neki...
Cyrus vélekedésére csak általános dolgokkal tudok válaszolni
/Görög/ Ha jól tudom nemrég érkezett az országba, így nincs sok barátja. Mellesleg nem is tűnik annak a társasági alkatnak... - véleményezem Moranát. A következő kérdésre nem tudok megnyugtató választ adni
/Görög/ Több napja nem voltam a pékségben, így nem említettelek - árulom el - De ne aggódj, nagyszerűen tudsz improvizálni! Pláne a sztetoszkóppal! - teszem még hozzá. Az ellenkezésére, hogy én nem rúghatok ki kezelőorvost, visszakérdezek
/Görög/ Hallottál már a szabad orvosválasztásról? - érdeklődöm - Mellesleg, ha nem jövök ki vele, akkor tök felesleges ott ülnöm és rabolnom a drága idejét, amit a rendőrség az adóból fizet! Ez olyan, mintha meglopnám a többi embert! - védem meg az álláspontomat. S azért még hozzá teszem
/Görög/ Remélem is, hogy lejelenti, mert így legalább nem kell linkre fizetni neki - bólintok - Azzal azért tisztában vagyok, hogy amíg az én "hibámból" csúszik a kezelésem, azt nem fogja finanszírozni a rendőrség. De ezért fogok máshol alkalmi munkát keresni, hogy kihúzzam ezt az időszakot - árulom el neki. A pékségnél a sor látványa nem ijeszt el - én ráérek, Cyrus meg szintén ki van zárva egy jó időre. Igaz, inkább Cyrus "vizsgadrukkja" okozhatja a legnagyobb gondot - őt viselheti meg a várakozás. A doktornőre vonatkozó kérdésére hümmentek egyet, de aztán válaszolok
/Görög/ Mert előítéletes vagyok - árulom el - no meg a hangja valamiért mindig arra a nőére emlékeztet, aki belerohant apáék kocsijába...
/Görög/ Tudom, hogy én vagyok a hülye, de emiatt olyan hátránnyal indul nálam, amit ki tudja hogy mennyi idő alatt tudna leküzdeni. Gyorsabb és egyszerűbb olyan kezelőorvost találni, akinek a jelenléte nem borzolja a kedélyeimet, és megbízhatóbbnak érzek - magyarázom. Azt inkább meg sem említem, hogy főképp az orvosi titoktartásában nem tudok megbízni.