Jayr "Enethiel" Eisenberg

[Dierol]

Enethiel

Most, hogy a külseje alapján sikerült skatulyába zárnom, maradt a személyiségének megismerése, mert a véleményét még nem sikerült. Talán a segíteni akarása is oka lehet a kíváncsiságomnak - valamennyire kezd érdekelni, hogy kivel is ülök szemben. Mert ha egy Bukottal, akkor nincs miről tovább beszélgetnünk. Viszont amikor az ok-okozati összefüggésről tesz említést, aprót rándul a szám. Ezt bárki bármikor elsütheti, és nem lő nagyon mellé - nagyjából az "aha" - szóval lehet egyenértékű - amikor hirtelen semmit sem akarunk mondani. Viszont az ok-okozat összefüggésről megvan a magam véleménye a legtöbb eseményről, és általában nem túl hízelgő.
/Görög/ Akkor nem érdekelt más, csak az, hogy másszon le a vesémről. Nem mondta, én meg elfelejtettem megkérdezni - válaszolom kissé ingerülten -  Elnézést doktornő, de mi lenne, ha ez nem kikérdezés lenne, hanem beszélgetés? Mondjuk, ha én is kérdezhetnék, és kapnék is válaszokat? - vetem fel az ötletet
/Görög/ Ne vegye sértésnek, de ilyen témáknál egyre nehezebb nekem meghitelezni a bizalmat egy vadidegennek - árulom el, hogy kissé kényelmetlenül érzem magam, de azért kíváncsi vagyok, hogy fog erre reagálni.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Kora délelőtt

Egy részed valahol talán lázong az ellen, hogy előítéletekkel élj, hogy valamit statikusságba zárj, de az valószínűleg nem az emberi örökség része lesz. A Szabad Akarat szépsége, hogy bármit gondolhatsz és tehetsz amit csak Esszenciád kíván és mint ilyen a Lázadás talán elérte a célját. Nem, nem igazán, mert hiába az Akarat, ha nincs ami motiválja. S mi lehetne rosszabb motiváció, mint beleszürkülni a hétköznapokba úgy, hogy nem is vagy tudatában, mennyire semmitmondó életet is élsz igazán. Ez az, ami általánosan elmondható az emberiségről és ez a közöny és lustaság alóli kivétel ami eddig érték volt számodra, mint például Zoé esetében…

A Szabad Akarat lényege az, hogy neked is van és másoknak is, így bár megpróbálod ráerőltetni a sajátodat, de hogy lesz e eredménye az már egy egészen más kérdés, s ez utóbbiból akad elég. Nem tudod, hogy ember e vagy Bukott vagy ki tudja miféle szerzet, így ez irányú gondolataiddal nem jutsz előrébb, de a kijelentés bármilyen klisés is, megcáfolhatatlan tény. Mint Elohim tudod, hogy van egy Ház ami így vélekedik, a Negyedik az, s ők előszeretettel említik a kauzalitást, és a Lammasukat, akik pedig szeretik felrúgni és megcsavarni az egészet, s mint ilyen: káoszba taszítanak. E két Ház állandó harca egymással pontosan olyan, mint a nappal és éjszaka váltakozása: elkerülhetetlen.

Doktornő /Görög/ Ez természetes, ösztönös reakció és a jelenléte örvendetes! – mosolyog rád szelíden, élét venné a haragnak, majd – Úgy érzed ez kikérdezés? – pillog picit, ez lehet most meglepte, de nem tartja fel – Mielőtt eltévednénk a miértek kusza hálójában, itt most és persze az elkövetkezendő találkozások alkalmával az fog eldőlni, hogy folytathatod e a szolgálatot. Ez nem egy villámrandi és mint ilyen nem is arról szól, hogy én beszélek – teszik nagyon gyorsan helyre a jelenlegi dolgokat – De ha úgy érzed, hogy az segít, akkor alkalmanként… – tűnődik – lehet két kérdésed – nyitottak, de az álláspontot hallottad – Nem vettem – nyugtatnak meg, majd kíváncsian néznek, hogy végül: A jövőd múlik azon, hogy mennyire vagy képes uralni az érzéseidet és engedsz teret bárminek, ami annak útjába állhat

[Dierol]

Enethiel

A doktornőt sikerül egy pillanatra kizökkenteni egy kérdés erejéig. Ám nagyon hamar túlteszi magát rajta, és próbál valamiféle szilárd keretet adni az egész szituációnak. Ad egy kevés egérutat, de ha szó szerint értelmezem, semmi biztosat nem ígért. Erre a jutalma egy elégedetlen pillantás az irányába, de nem szólok semmit. A  hallottak alapján ez több alkalmas találkozás lesz. Amikor felemlegeti, hogy a jövőmmel kéne foglalkoznom, és nem az érzéseimre hallgatni - eltűnődök. Vajon ha itt és most felfedem az igaz valómat, és megparancsolom, hogy állítsa ki a megfelelő papírokat - azzal teljesítem-e ezeket a kívánalmakat? Vagy hallgassak az érzéseimre, és próbáljak mindkettőnk számára lassan elfogadható kompromisszumot kötni?

Megdörgölöm a halántékomat, és elhatározom, hogy adok neki egy lehetőséget.
/Görög/ Kérdéseket eddig is tettem fel. Válaszoknak majd jobban örülnék - bököm ki, hogy feltűnt a megfogalmazás. Nem bízom benne, de ezen talán majd tud változtatni. Emlékszem, Morana hogy ugrott fel, amikor megérezte az aurámat...
/Görög/ Majd meglátjuk, mire jutunk - egyezek bele a folytatásba, és míg az arcát fürkészem, éltető energiákkal töltöm meg a szobát. Kíváncsi vagyok, hogy észre veszi-e?

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Kora délelőtt

Ha ki is zökkentetted, már tovább lépett és továbbra is azzal a végtelen türelemmel, de határozottsággal figyel rád, ahogy eddig is tette. Minden figyelme a tied, ezt tisztán érzed, de azért nem engedi, hogy a beszélgetést te irányítsd. Kiderült, hogy többször kell még meglátogatnod és az is, hogy ő áll már csak annak útjában, hogy újra Petros-al járd az utcákat. A pillantásod lepereg róla, de tudod, hogy a figyelmét nem kerülte el. Itt-ott picit jegyzetelt, valószínűleg majd kifejti abban az értékelésben, ami rólad fog szólni és az természetesen az alkalmasságodról. S talán pont emiatt fogalmazódnak meg benned a érzelmi alapú és igen hirtelen lehetőségek, amikkel végül bár nem élsz, de nem is temetted őket túl mélyre! Úgy döntesz, hogy másfajta érzéseknek engedsz és néhány mozdulat után, kedves-kegyesen felhívod a figyelmét arra, hogy máris tartozik neked néhány válasszal:

Doktornő /Görög/ Jelentetted az esetet? – kérdez vissza, a korábbi problémára, de ha érti-érzi is, hogy nem bízol benne, az nem látszik rajta – A dolgok csak annyira bonyolultak amennyire azzá tesszük és mint ilyen egyszerű lesz, hogy mire juthatunk – alkalmas leszel vagy nem

Nincs több lehetőség és most épp valószínűleg nem a legelőnyösebb oldalad mutatod, majd amikor sugározni kezd belőled az életerő, a növények ezúttal is élénkebbé, élettelibbé válnak, míg a Doktornő… ő nem pattan fel mint Morana tette, de láthatóan felfigyelt a változásra. Nem úgy tűnik számodra, mintha tudná mi az, csak érzi, hogy valami más lett, megváltozott, nem olyan, mint eddig volt. Eddig is figyelmesnek tűnt, de most… nem tudnád megmondani a különbséget. Ugyanakkor azt igen, hogy tekintete oly mértékben téged kutat, hogy szinte látod, amint rájön a különös esemény forrására amit bár nem tesz szóvá, de mintha tényleg, érezné-tudná, hogy te tettél valamit… vajon tényleg?

Doktornő /Görög/ Talán jelentened kellene és akkor kivezényelnének legalább egy járőrautót a környékre, így a szeretteid, barátaid is nagyobb biztonságban lennének – javasolja

[Dierol]

Enethiel

Nem hittem volna, hogy valaha egy fásult és felületes lélekbúvárral szerettem volna beszélgetni, de azzal most lehet, hogy könnyebb dolgom lenne. A doktornő ugyanis valamilyen oknál fogva nem csak hogy különösen nagy figyelemmel végezné a munkáját, de vasárnap délutánhoz képest még lelkesnek is mondhatnám. Hogy mit jegyzetel, nem különösebben érdekel - az sokkal inkább, hogy megbízhatok-e benne? Eközben afelől érdeklődik, hogy jelentettem-e az esetet
/Görög/ Nem - válaszolom tömören. Vannak dolgok, amiről nem szeretek beszélni, és a leiskolázásom pont ezek közé tartozik. A folytatást viszont elengedem a fülem mellett, mert a válaszommal nem kívánok felesleges kérdésekbe futni - amiből úgy látom, csak én jöhetek ki rosszul. Így csak egy "ha te mondod" arckifejezéssel zárom a témát. Nem ragaszkodom a mintakartonhoz, és nem is igazán bízok meg benne. Igaz, ez utóbbi végett próbálom meg leellenőrizni a sejtésemet - hogy tudjam, hogyan kell kezelnem a helyzetet.

A rövid kis teszt vegyes eredménnyel zárul. A szobanövények jobban érzik magukat, és a doktornő átment a teszten. Igaz, láthatólag feltűnt neki a szobában beállt változás. Picit megkönnyebbülök, s megszüntetem a hatást. Vajon mindenki észrevenné, vagy csak a doktornő érzékenyebb az átlagnál? Viszont most már tudom, hogy a doktornő feltehetőleg tényleg csak segíteni akar. Miközben ő engem fürkész, én is ezt teszem - az új ismeret birtokában az eddigi gyanakvó és elutasító álláspontról az óvatos kíváncsira helyezkedek. Most már kíváncsi vagyok arra, hogy valójában milyen ember - és mi motiválja.
A felvetése viszont csak egy kósza ötlet, amivel a lelkiismeretet lehetne nyugtatgatni, de valódi megoldást nem hozna egy tapasztalt Rabisu ellenében.
/Görög/ Vagy kifuthatna egy halászhajó a tengere, hogy kifogja azt a halat, amely lenyelte az ara jegygyűrűjét - válaszolom a fejemet ingatva. Elvégre van rá esély - de elég kicsi, hogy pont ott és pont akkor lesz ott valaki, amikor szükség van rá. Ennél többet elsőre nem mondok - elvégre ha nem kérdezhetek, akkor vezesse ő a kihallgatás menetét. S ha már jegygyűrű - tűnődve figyelem a bal kezén pihenő gyűrűt, amely akár eljegyzési is lehetne. De akkor miért nem mással tölti a vasárnapot?

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Kora délelőtt

A kívánságokkal vigyázni kell, ki tudja melyik és mikor válik valóra. Igaz ugyan, hogy ez nem az a pillanat és nem is az a kívánság amire oly nagyon áhítozol, de ugyanakkor talán valahol örömmel tölthet el, hogy még vannak akik nem adták fel, akik tényleg segítenének és erre rááldoznak mindent, mint például a szabadidejüket és teljes figyelmüket! Igaz, hogy a kis jegyzetfüzetbe nem látsz bele, de úgy véled, hogy nem is kell, elvégre az min is változtatna?

Az eseted – ha megosztanád – valószínűleg iskolapélda lehet, ahogy a nagyobb a kisebbet… de mivel nem osztod meg, így titok marad és persze kezeletlen. Egy hang, valahol az Esszenciád mélyén azt suttogja, hogy bosszút kéne állnod, hogy meg kéne tenned azt amit veled tettek, de ezúttal az a dög legyen az áldozat és te legyél az aki kedvére tehet-szólhat! Használd a képességeidet – tegyél meg mindent – ami kell, hogy győzedelmeskedj.

Eközben továbbra is téged figyelnek és ez a nő – aki láthatóan Isharra-kat megszégyenítően ért az érzésekhez – minden pillanattal – egyre inkább olyan érzésed van – minden múló szívdobbanással közelebb jut az igaz valód megismeréséhez. Nem tudod megmagyarázni, hogy miért érzel így, de egészen addig amíg az aurádba nem vonod, végig ezt kísértett. Most, hogy tudod nem egy másik Bukottal van dolgod, talán némileg megnyugtatónak találod e tényt és mint ilyen már a múlté lehet a korábbi érzés.

Ugyanakkor a hatás megszűntére nem úgy reagál, nos, sehogy. A változást, az élet kisugárzását megérezte, de ahogy a csillagok fénye is még sok-sok évig látható, úgy itt sem vették észre, hogy a bizonyos csillag már kialudt. Azt nem tudnád megmondani, hogy ki más venné észre anélkül, hogy ne éles tesztet végeznél, de az biztos, hogy mivel a Doktornő korábban is igen figyelmesnek bizonyult, így talán nem annyira meglepő, hogy feltűnt neki.

Mivel a Doktornő semmit nem tud arról, hogy mi történt, és az ő szemében csak egy férfi vagy, aki nem mellesleg jóképű rendőrféle, így a tanácsai is ezen a szinten mozognak. A válaszodra is ír valamit a kis füzetkéjébe, majd megint rád emeli a tekintetét, hogy kövesse a tiedet a gyűrűig, ami millió apró kis golyócskákból áll – talán gyöngy – és szép fehér színben ragyog a napsütésben, pont úgy, mint a szárnyaid, ha kitárnád őket.

Doktornő /Görög/ Athénban egy pillangó meglebbentette a szárnyát és Nairobiban eleredt az eső – ennyi a válasz a korábbi megjegyzésedre, de ne beszél a gyűrűjéről, sokkal inkább – a tehetetlenség nagy erő, nem szabad engedni neki, hogy elsodorjon magával! S a kétségbeesésnek sem, amely képes belülről felfalni, ha engedik neki. Erőt kell találni a barátokban, a családban és azokban akikben bízunk, nem szabad elveszíteni a Hitünket, azt – bármi is legyen – ami motivál, célt ad létezésünknek. Nem vagy egyedül!

[Dierol]

Enethiel

A doktornő segíteni akarása bár jó érzéssel tölt el, most mégsem engedhetem meg magamnak, hogy a lehetséges buktatókat  elfeledve kifecsegjek olyasmit, amit egy Bukottal nem osztanék meg. Hisz könnyen találhatnám a tegnapihoz igen hasonlóan kellemetlen helyzetben magam. S azt nem szeretném. Inkább revansot? A dolog csábító, de a legjobb szó rá inkább a biztonság lenne. Hogy biztonságban tudjam magam és mindazokat, akik fontosak nekem...

Miután megtudtam, hogy nem egy Bukottal ülök szemközt, a helyzet sokkal egyszerűbbnek tűnik. S sokkal érdekesebbnek. Most, hogy a kényelmetlen gyanútól megszabadultam, már képes vagyok új célt is kitűzni magam elé, hogy mit is akarok itt elérni. Bár figyelmes, azért nem annyira, hogy észrevegye a második, és ugyanolyan fontos változást.

Miközben a gyűrűjét nézem, megoszt velem egy bölcseletet a pillangó-effektusról - ezzel finoman, de ellent mond nekem. Igazából ezt nem is kommentálnám, mivel a gyűrűje után a domborulatait veszem újra szemügyre, melyek sokkal inkább érdekelnek. Meg kell állapítanom, hogy akárki is jegyezte el, azért nem lehet oka panaszra. Viszont azzal amivel folytatja, eléri, hogy a keblei helyet a tekintetét keressem, hogy lássam - mennyire hiszi mindazt, amit mondott. Azért a végén az, hogy nem egyedül állok a világgal szemben, jólesett. Egy halvány mosolyt kap érte cserébe
/Görög/Az emberek nagyrészt elvesztették a Hitüket, hogy tudományra és pénzre cseréljék - foglalom össze kissé rosszkedvűen - de mivel most ismét számomra fontos dologról beszélt, hajlandó vagyok kicsit jobban megnyílni
De maga sokkal érzékenyebb, mint a többség. Az előbb is láttam a tekintetén. Olyan,  mintha a vesémbe látna, és ez anélkül, hogy a célt, motivációt ismerném, eleinte bizalmatlanná tett. Pláne, hogy azokból, akik másokon valóban segíteni akarnak, és nem csak valamilyen hasznot remélnek - nos, azokból sincs túl sok. Bár nem sokat árult el eddig önszántából, azért már sikerült leküzdenie a bizalmatlanságomat. Most már inkább kíváncsi vagyok - árulom el, hogy mi foglalkoztatott az elmúlt pár percben. Aztán érdeklődve várom, hogy mi lesz a következő kérdése

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Kora délelőtt

A gyűrű tehát bármit jelenthet, bár az nem kétséges, hogy valamit szimbolizál. A Teremtés számtalan idea, szimbólum és metafora mentén mozog, amiből a tárgyak igen jelentős részt vesznek ki. Az emberiség elvesztette a tiszta triumvirátus adta előnyöket és leginkább csak egyiknek hódolnak elveszítve a másik kettőből fakadó élvezetet és beteljesülést. Az egyikkel épp most foglalkozol, illetve veled teszik, azzal amit örököltél, az érzésekkel és amiket láthatóan alaposan magadévá tettél, hiszen te is érzed, nem a legjobb kezdés.

Doktornő /Görög/ Tetszik? – kérdezik miután kibambultad magad, de nem tudnád megmondani, hogy a gyűrű vagy más a kérdés tárgya – Nem, nem jegygyűrű – teszik hozzá halkan – annál sokkal fontosabb – árulják el, majd bólintanak – Igen, az emberek így tettek. Új Isteneket találtak maguknak, A pénz és a hatalom névvel illetik és milliárdnyian imádják. Talán a Halál még, ami követőkkel bír, de attól tartok, hogy az Igazi Hit, igen kevés – értenek egyet, beszélgetnek veled – Sokkal fiatalabbnak tűnsz, amikor mosolyogsz – írnak valamit, majd ajkához érinti a tollat egy pillanatra, aztán sietve el is veszi – a tudománnyal csak a bizonytalanságukat takarják, de el kell ismerni, hogy vannak akik elég jól csinálják – mosolyodik el

A pillanat tovatűnik, a nőiesség és bujaság gondolata – ha volt is – kifakult, egy sokkal kellemesebb hangulat uralta el a helyiséget, amihez ketten kellenek és az a beszivárgó napfény, ami önmagában is életet, melegséget és vidámságot sugall. A növények pedig otthonosságot, emlékeket idéznének, ha nem lenne oly erős az emberi emlék, hogy ne engedje fakó vonalaknál jobban kirajzolódni mindazt amit látni szeretnél a múltból.

Doktornő /Görög/ A közhelyek talán nem tetszenek, de nem lehet tőlük elvenni, hogy hosszú évek és számtalan ember tapasztalatára épül és azért csak közhely, mert nem minden esetben igaz. Ettől még a tény az marad, akár tetszik nekünk akár nem – lágyan perdülnek le a szavak a szájáról, meg kell hagyni biztos sok gyerek szeretne tőle esti mesét hallani, s ahogy láttad a felnőttek sem utasítanának el egy ilyen történetmondód – A nem vagy egyedül is ilyen, de mégis oly szívet-melengető nem? Tudni, hogy van kire gondolni, hogy van kihez hazamenni és van akinek fontosak vagyunk. Talán ez az egyik legnagyobb erő az Univerzumban – mosolyodik el ismét

[Dierol]

Enethiel

A doktornő kérdésére bólintok
/Görög/ Lehet, hogy furcsa, de nekem is van szépérzékem - válaszolom a kérdésre, miközben futó pillantást vetek az arcára, hátha látom - ezt a burkolt bókot mire érti.
/Görög/ Gondolat-olvasni nem ér! - nevetek fel, amikor megemlíti, hogy nem jegygyűrű van az ujján. Viszont mi lehet annál fontosabb, mint hogy van valaki, akit szeret? Továbbá kellemes csalódást okoz, mert legalább egy fontos kérdésben egyetért velem. A megállapításra,  hogy sokkal fiatalabbnak tűnök mosolygás közben eszembe jut, hogy néha meg sokkal öregebbnek érzem magam.
/Görög/ Ezt inkább bóknak veszem - válaszolom, miközben figyelem a toll  útját. Vajon ezt miért kellett leírni? Elárulja, hogy a bizonytalanságukat takargatják az emberek - és talán ő is?
/Görög/ S maga miért bizonytalan? - kérdezek vissza szintén mosolyogva - Ha nem tud valamit, nem szégyen kérdezni  - javaslom neki, és hagyom, hogy a hely hangulata kissé átragadjon rám is. Azt veszem észre, hogy minél inkább kezdem megismerni a doktornő segítő természetét, annál vonzóbbnak hat. Míg eleinte szinte kirázott a hideg tőle, mostanra ez megváltozott. Szeretnék végigsimítani a lelkén, megismerni és amennyire  tőlem telik megóvni. Jó volna, ha őszintén tudnánk egymással beszélni -  anélkül, hogy a következmények miatt aggódnom kéne. Ha kölcsönösen hihetnénk a másikban. De lehet hogy mindez elérhetetlen, hisz az életkora is  azt súgja  - bizony  vannak  szerettei, esetleg gyermekei - akikre  tekintettel kell  lennem.  Nincsenek illúzióim - az igazság feltehetőleg olyan változást hozna, mely az élet minden fontosabb aspektusára kihatna. S a legtöbben egyáltalán nincsenek felkészülve rá. A közhelyekkel kapcsolatos meglátására igazat kell  adnom - amit egy bólintással jelzek, mert nem akarom megszakítani.
/Görög/ Valóban jól esik a gondolat - válaszolom a nem vagy egyedül témakörére - ám van valami, pont ezzel kapcsolatban amit nem értek. Ül velem szemben egy segítőkész, kedves intelligens, és csinos nő, és nekem próbál meg segíteni. Ezt értékelem is - sőt. De vasárnap van, és az én állapotom holnapig kibírta volna konzultáció nélkül. A szabadnapját miért nem a szeretteivel, családjával tölti? Hiszen egy ilyen nő biztos nincs egyedül. Akkor meg miért? - teszem fel azt a kérdést, amire megfigyelés alapján nem kaphatnék választ.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Kora délelőtt

Doktornő /Görög/ Láttam már furcsábbat – mondja mosolyogva, de láthatóan nem az a pirulós fajta – A gondolatokat rejteni sem? – kuncog, jókedve-jobb kedve lett úgy tűnik – a mozdulat elég volt, nem kellett olyan drasztikus beavatkozáshoz folyamodnom – mosolyognak, de hogy vicceltek volna – Aminek csak szeretnéd – de ezek után nem biztos, hogy minek is gondolta, mindenesetre mintha megint lejegyzett volna valamit – Sokat adsz a látszatra? – érkezhet a váratlan kérdés, de emeli az ujját előbb válaszol akkor a kérdésedre, igaz ezzel nagyjából el is érhetted a kettőt – Az lennék? Biztos van amiben az vagyok – vallja meg, de nem árul többet, de a piszkálódásra csak picit kuncog, hogy aztán úgy tanulmányozó tekintetét lásd megint, mintha egy boncolni kész bogár lennél a nagyító alatt – Akkor ne engedd, hogy az, ami ellen most nem tehetsz semmit, megfosszon attól, ami már a tied. A változás fontos dolog, nem feltétlenül kell természetes legyen, de ami fontos, hogy előre lendítsen! Most már tudod amit, ezek szerint alkalmazkodj – mondja komolyabban, majd a fejtegetésedre – Pontosan tudtam, hogy hol kell lennem és mikor. – úgy tűnik, hogy nem tévedett, hiszen a kelletlen érzések most már egészen másoknak adnak teret – Köszönöm! – mondja a számtalan bókra, értékeli, amit mondtál – Ki tudja mi történt volna? – picit úgy érzed visszautal arra a bizonyos pillangóra

[Dierol]

Enethiel

/Görög/ Pont azon tűnődöm, hogy mit árulhatok el - válaszolom a gondolatok rejtésére, hogy aztán a látszattal kapcsolatos kérdésére bólinsak
/Görög/ A látszat fontos a többi ember számára, így természetes, hogy fontosnak tartom. Ezért nem is tudom, hogy itt felfedhetem-e, hogy mi van a törékeny felszín alatt. Hiszen valószínűleg még ön is kitérne tőle a hitéből - válaszolom barátságos hangszínnel, és komoly arccal - hogy lássa -  most tényleg érdekel, hogy meddig merészkedne el
A jó tanácsra hogy alkalmazkodjak,  csak annyit dünnyögök
/Görög/ Próbálnék... 
Arra, hogy tudja, hol kéne lennie, és mikor - felsóhajtok
/Görög/ Irigylem. Én csak utólag vagyok mindig ilyen bölcs. A legutóbb is elkéstem... jut eszembe Thana

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Kora délelőtt

Doktornő /Görög/ Alapvetően mindent, de talán az igazságot – említik meg halkan a tűnődésed tárgyára vonatkozóan, majd a másik téma – A legtöbb ember számára az. Ez legalább olyan szomorú, mint a tény, hogy gondolkodni kell azon mit árulhatunk el – mosolyog, majd pici sóhaj – természetesen ezen feltételek csak egy idealisztikus világban működnének, ez pedig nem az – de lerázza ennek a komor hangulatát – Nézted miért jegyzetelek, miért akkor és vajon mit – tehát neked is fontos a látszat szerinte – A felszín alatt van minden. A többi, az csak látszat, illúzió egy maszk amit azért visel a legtöbb ember, hogy megóvja magát. Érhető, noha szomorú, hogy így kell lennie – a véleménye szerint – A Hit… igen, az is megér egy hosszú beszélgetést – mosolyog, de most nem úgy tűnik, hogy ennél jobban belemenne a témába – S miért nem teszed? – tényleg érdekli, nem piszkál – Kaptam némi segítséget – vallja meg, de ennél többet nem mondd ezzel kapcsolatban, az irigységre pedig megint csak nem most kíván időt szakítani – Szeretném, ha készen állsz rá, hogy mesélj a balesetről… – érkezne a komoly téma, amiért valójában itt vagy

[Dierol]

Enethiel

Ahogy a doktornő megemlíti, hogy leginkább az igazságra lenne kíváncsi, kissé beharapom az ajkaimat
/Görög/ Végül is annak hiányában nem lenne túl sok értelme itt lennem, igaz? - teszem fel a költői kérdést, amire nem is igazán várok választ.
/Görög/ Én azért nem szoktam felfedni a teljes igazságot, mert az ütközhet mások világképével. Jól látja, a képmutatásom véd engem, de ami ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb - másokat is - fejtem ki az álláspontomat. Amikor megkérdi, hogy miért nem vagyok teljesen őszinte, elgondolkozok egy pillanatra a lehetőséggel, de nem sokáig, mert amivel folytatja, kissé kizökkent. Miszerint valaki rávette, hogy minél előbb - akár vasárnap délután sürgősen fogadjon engem. No erre rácsodálkozok, és némi aggodalom suhan át az arcomon. De ez a találkozó nem most lett lefixálva, hanem jóval korábban... Végül elérkezik a legkényesebb részhez - a balesethez, és azt akarja, hogy arról beszéljünk. Nagyot sóhajtok.
/Görög/ Rendben van, bízván az orvosi titoktartásban - lássuk az igazságot! Remélem nem fogjuk megbánni... - állok fel a fotelból, mivel tudom, hogy vannak bútordarabok,  melyek  útban lehetnek
/Görög/ Van néhány dolog, amit a legközelebbi hozzátartozóim sem tudnak... - teszem még hozzá, majd megengedem, hogy az Igaz alakom  teljes valójában átszűrődve megjelenjen a létezés ezen síkján is, majd amennyire a szoba és a berendezése engedi, kitárom-kinyújtóztatom  a szárnyaimat, aztán visszahúzom őket.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Kora délelőtt

Doktornő /Görög/ Az igazság levele gyakran veszik el a hazugság erdejében. S a hazugságok gyümölcsei új magvakat adnak, hogy aztán az szárba szökkenve újabb leveleket… – finoman mozdítja a csuklóját, intve, mint egy „és így tovább” mód – emiatt minden, még a legapróbb igazság is érték! S egyedül az igazság az, ami elvezethet a valódi megértéshez – sóhajt, hallhatóan nem nagyon találkozott ilyesmivel – Ha ezt elfogadnám indoknak, sosem fedhetnénk fel az igazságot, mert biztos, hogy ütközik valaki világképével – szerinte ez nem járható út, de nem is akarja rád erőltetni, csak egy véleményt osztott meg – A képmutatás a legrosszabb dolgok egyike, annak tettetni magunkat amik nem vagyunk. Hihetetlenül kimerítő és számtalan módon megterhelő – mint szakember így véli, majd az aggodalmadra – Kedves, hogy aggódsz, de szükségtelen. Tudtuk, hogy mindenképp szükséges és szívesen is tettem – mint aki vár valamit, aztán amikor megemlíted a titkodat, kérdő-kíváncsi

Aztán ki tudja kit ér nagyobb meglepetés. Nem tudod mit vártál, de talán mást, mint egy áhítattal teli, titokzatos mosolyt és néhány talán örömből fakadó könnycseppet, de az biztos, hogy nincs meg az a fura érzés, ami a kissráccal történt találkozás után tompa visszhangként jelen van. Rövid idő alatt magára találó doktornő leteszi a jegyzetfüzetet és a tollat, majd hosszasan – vagy amíg Igaz Alakod el nem rejted – szemlélnek. Ezúttal sem tudsz szabadulni az érzéstől, hogy valamit sejtettek, tudtak talán, hogy alaposan megfigyelnek…

Doktornő /Görög/ Hogyan szólíthatlak? – kérdezi halkan

[Dierol]

Enethiel

A doktornő szavai az igazságról sajnos fenemód pontosak - bár nem vagyok benne teljességgel biztos, hogy ha valóban kiismerném magam például a teremtés titkain, nem borzasztana-e el esetleg. Hiába, van aminek azért jól áll a titokzatosság. Másfelől pedig megerősít, hogy akkor tud a leghatékonyabban segíteni ha mindazt tudja, amit feltétlenül muszáj. Közben tovább fűzi a gondolatait, és a képmutatás, és az annak megfelelni vágyás nehézségeit említi - amivel  már többé-kevésbé nekem is szembe kellett, hogy nézzek. Rátapintott a lényegre - és talán ugyanarra jutott - érdemes a szükséges minimálisra csökkenteni a használatát.

Végül amikor felfedem előtte az Igaz Alakomat, és látom a reakciót, úgy érzem, hogy valami nem teljesen stimmel. A doktornőről elsőre olyan kutató jutna inkább eszembe, aki végre most bizonyította világmegváltó teóriáját. Vagy mikor egy ufó hívő először találkozik a kis szürke emberkével. Meglepetés? No attól ez igencsak távol áll. De az áhítatot látván úgy érzem, hogy elérte az egyik vágyott célját - és ez a pillanat fontos emléké fog válni. Ezért elé lépek, és az állát finoman megemelve mosolyogva a szemébe nézek, miközben egyik könnycseppet óvatosan letörlöm az arcáról.
/Görög/ Állj fel kérlek - szólok halkan, majd ha eleget tett a kérésemnek, átölelem, és a szárnyaimat is magunk köré zárom.
/Görög/ Üdvözöllek a világomban! - suttogom, és húsz-harminc másodperc múlva  engedem csak el.

Finoman hátrébb lépek, és újra az arcára, szemébe nézek - remélem az előbb sikerült fokoznom picit a pillanat varázsát. Közben felötlik, hogy az előbb mit is mondott - kaptam segítséget, tudtuk, szívesen tettem... - ez futólag felborzolja az idegeimet és tollaimat. Tűnődve nézem a doktornőt, aki az információ morzsák alapján akár egy szervezethez is tartozhat, ahol mintegy bevállalta a csali vagy áldozat szerepét, hogy előcsaljon engem vagy más Bukottat? Miért, és kik? Most még nem érzem közvetlenül fenyegetve magam - kíváncsi vagyok. Lemondhatok az orvosi titoktartásról? Aztán leülés közben ismét felöltöm Jayr alakját. A doktornő kérdésére elmosolyodom
/Görög/ Ha segít, akkor szólítson úgy, ahogy könnyebb-helyesnek véli! - utalok a beszélgetés kezdetére vidáman - A Jayr nagyszerűen megteszi.
/Görög/ Ami pedig a másikat illeti... ha mesélsz kicsit, szívesen elárulom - ajánlom fel a cserét - de ugye azt nem használhatod, csak ha kettesben vagyunk. Szóval kérlek avass be a részletekbe! Miért engem, miért most? Mi van a hátérben? Hogy csöppentél bele? Valamilyen szekta, vagy esetleg kísérlet? - kíváncsiskodom. Nem vagyok dühös, vagy vádaskodó - érdeklődő vagyok. Bár leginkább egy Neberut vagy Sybilt sejtem a háttérben de jobb lenne, ha találgatás  helyett ő fejtené ki, hogy mi is történt. Remélem ő is hasonló módon gondolja. Hátra dőlve a fotelben  várom a magyarázatot és a tekintetem újfent a gyűrűre téved.