Görögország, Athén
1999. július 24. – 4. nap
Szombat – Este, kora éjjel
A késztetés… az nincs. Esszencia van, mely fellázadt és teheti most is, ha úgy véli így a helyes. Nem kell tennie semmit, csak amit akar és amikor illetve ahogyan akarja. Itt van számtalan ember, akiért egykor fellázadt és most nem tesz semmit. Így lenne a helyes vagy csak tudva, hogy az emberiség nem teljesen azzá vált amit a Lázadás szeretett volna válogatni kezdenél és csak megbújnál a mögött, hogy rangsorolnod kell? Az biztos, hogy ha Camael itt lenne veled, ő egész biztosan valami ilyesmit mondana!
Így tehát a döntés megszületett, senkihez sem fordulnál, nem segítenél rajtuk, ami igencsak ellenérzéseket vált ki, de talán az Esszenciád mélyén egy apró sötét folt most elégedetten bólintott. Tudod, hogy a Hetedik Ház mit tesz és mégis, a nő, illetve a Nergal-ra bíznád, hogy tegyen a Lélekért valamit, mikor ő is épp csak kiszabadult, ki tudja emlékszek e egyáltalán, hogy hova kell kísérnie az eltávozott lelkeket, de az is kérdés, hogy egyáltalán miért kéne?
A kudarc gondolata lassan kezdhet gyűrűzni és a benned élő sötétség egyre nagyobb teret nyer, s egyre hangosabban hallod a susogást mely eddig halk volt, hogy „Szabadíts ki!”. Érzed, hogy ez a késztetés egyre erősebb és bár most még el tudod némítani, el fog érkezni a nap, amikor már képtelen leszel másképp cselekedni. Valaki, a felettesed vagy csak aki ismert és tudta az Igaz Nevedet, rád parancsolt, hogy szabadítsd ki a fogságból!
Kifogások között érkezett a fiúcska és a félelmeid és kétségeid azonnal eltűntek. Tudod, hogy ez kevés, de a semminél több, hogy Petros szavai vezettek talán és azt, hogy nincs választásod. Nem volt nehéz megérinteni és ezt a törékeny apró testet elindítani a teljes gyógyulás felé. Lassan fogod fel, lehet már percekkel később csak, hogy amit tettél az helyes volt és ami még ennél is fontosabb, megmentettél egy életet! Ha voltak is belső sérülései, most már elenyésztek a hatalmadnak hála, a többi pedig begyógyul magától.
Talán hagynak heget, de az csak egy érdekes történet emlékeztetője lesz…
Mivel megtetted amit, így talán már kevésbé félsz attól, hogy mi dolgod itt. Elég csak körülnézned és tudod, hogy ennél sokkal több! Ez csak egy ízelítő abból, hogy az egykor alig pár százezer emberből, most már milliárdok lettek. Ellenben tényleg ott lebeg a kérdés kimondatlanul, hogy egy gyilkos, erőszaktevő vagy más bűnt hordozó ugyanúgy megérdemli a segítséget – minden ember egyenlő – vagy vannak akik méltatlanná váltak a Lázadás eszméihez, s mint ilyen átléptek egy határt amiből nincs visszaút?
A változás… tudod, itt és most felrémlik, hogy Tannilarn – egy csodálatos városé, ami elpusztult – Dühétől jobban féltek a Bukottak, mint az Elohimoktól. Azt is fel tudod idézni, hogy ez a valaki előtte szelíd volt, kedves és szinte már gyermeki, ám a Háború mély sebet ejtett rajta és… az emlék elillan, de még ott vibrál annyi időre, hogy tudd, ez a Bukott ismerte Camael-t, aki egyre többször bukkan fel emlékeidben, de még mindig oly keveset árulva el.
Te nem árultad el magad, így a fiúcska már távol jár és senki nem vette észre mit tettél. Ez elégedettséggel tölt el, melegséggel, hogy megtetted amit kellett vállalva az esetleges felfedezést és azt a tényt, hogy szembeszálltál a félelmeiddel és leküzdötted őket. Érzed, hogy a korábban Sötétség marta fájdalom enyhül, mintha megbocsátást nyernél a bűnért, amit elkövettél még akkor is, ha az emléke most már örökre veled marad…
A férfi akit megöltél. Az emlék most testet öltött, ahogyan mint kiderült nem csak neked, hiszen Morana is itt járt és… talán ő másképp néz rá, hiszen ez a gyilkos férfi kioltott egy életet és te mint a biblikus igazság viszonoztad a gesztust. Ugyanakkor, lehet elgondolkodsz azon, hogy mindez mit okoz Morana-nak, aki lehet még látta az Eltávozó Lelket és ki tudja, talán semmit sem tehetett. Az ő Házának átka talán a legsúlyosabb mind közül és ha azt sem tudod, hogy mit tegyél…
A lepel visszahullik a halotti arcra, ő már nem mondd el több történetet. Talán a kis biléta elárulhat valamit, ami tovább vezethet a Lovagias ösvényeden, de ez már csak rajtad áll…
Cyrus /Görög/ A Modern orvostudomány eléggé gyermekcipőben jár. Természetesen számtalan ketyerénk és kütyünk van, de attól, hogy még látsz valamit, nem biztos, hogy felismered. – vallja, majd együttértő tekintettel – Ha így lenne, azonnal szólni fogok – de látod rajta, sőt, tudod, hogy nem ez lenne az első eset, ahol egy gyermek az, akit… gyors témaváltás – Nincs olyan sok papírmunka, nem kapnál ilyesmit, nos, legalábbis egy pár hónapig biztos nem! – vigyorog, majd kérdő tekintet – Azért valamit biztos – vetik fel, de nem erőltetik, majd a váratlan kérdés – Színház? – nem értik, de aztán át is lépnek rajta, hogy igenlően bólogassanak – Időről-időre orvos akartál lenni, de valahogy mindig visszahúzott a szíved a Szolgálatba. Mit gondolsz miért ilyen gyűrött? – de nem firtatják tovább, inkább Thana – Nagyon csendes nő, halkan beszélt mi tagadás eléggé oda kellett figyelnem! – pislog, hogy nincs ilyesmihez hozzászokva – De az biztos, hogy Afrika szép hely! – vigyorog megint, hogy végül majd leszakadjon az arca – Tényleg? – örül annak, hogy a Péklány nem foglalt
Végül egy búcsúval és egy jövőbeli találkozás ígéretével később újabb próbát tettél ami bár nem volt teljes kudarc, nem is vezetett eredményre. Azt tudod, hogy régen a Teremtésben bárkit és bárhol megtaláltál, míg a Szabadulásod óta kettőből… semmi. Már ami a halandókat illeti, hiszen Thana-t megtaláltad azonnal. Ugyanakkor a kétség, hogy csak Elohimokat tudnál, nos, jó kérdés! Emlékedben is egy másik Bukottat kerestél, de mivel az Emberért lázadtatok fel…
Hazafelé elég eseménytelen az út, minden gondolatod a tied és úgy értékeled őket, ahogy csak szeretnéd. Az, hogy valamennyire elvesztetted a Hited, a képességedben – önmagadban legalább olyan szomorúvá tehet, mint amilyennek Morana-t láttad, aki bár mintha többre emlékezne… lehet pont ez a baj? De egyszer már kétségbe vontad a saját értékeid és mégis megtetted azt amiről úgy vélted képtelen lennél, így lehet, hogy csak pillanatnyi a gyengeség.
Otthon.
Egy kis zöld életforma, mely leginkább a Hatodik Ház territóriuma, megkapja a maga kis vízadagját és ki tudja, talán egy táp-rudacskát is, így egészségesen fejlődhet tovább, hiszen szemmel láthatóan nem támadta meg semmi, míg távol voltál. Ugyanez igaz a hűtőre is, így nyugodtan készülhet a vacsora és végül felel a hívó szóra a Sötétség is, mikor elhúzod a függönyöket, hogy alig fényben próbálj válaszokat találni a változásokra, melyekhez alkalmazkodnod kell.
Az Igazság, ha nem is azonnal, de másodpercen belül napvilágra, esetünkben homályos szobára kerül. Nem kell az órádra pillantani, hogy tudd mily kevés idő elegendő volt minderre az otthonod teljes magányában. Minden egyes alkalommal amikor megteszed – újra és újra – sosem vallasz kudarcot. Nem érzed, hogy bármelyik próbálkozásod nehezebb lett volna mint a másik, de ez igaz fordítva is. S végül ott a Szárnyak kérdése, ami jogosan vetődik fel…
Ahogyan az ablakod törik be és robban be valami árnyék ami azonnal földre visz kérdés és bemutatkozás nélkül! Nem tudod mi történt, ahogyan azt sem, hogy micsoda vagy kicsoda sodort el, de az biztos, hogy amikor egy hatalmas ragadozó arcába bámulsz – amiből egy nyálcsepp éppen az arcodra hullik – egy gondolat motoszkál benned, hogy tettél valamit, amivel magadra vontad e méretben és tömegében is brutális lényt. Végül eléggé kitisztul a kép, hogy lásd:
egy Rabisu az.
