S megint ott hullámzanak azok a sötét és veszélyes hullámok, melyek azt sugallják: tépd meg! hasíts végig rajta, mint a villám az égen és rázd meg mint a viharos szél a fákat! Ne merjen ily korán ennyire életteli és energikus lenni! Ilyenkor még a viharos szelek is csak erejüket gyűjtik… mindezen sötét gondolatokon még a tudat sem segít, nem enyhíti őket az, hogy még ilyen tépetten is gyönyörűnek tart, mintha úgy vélnéd, hogy ez csak annyira természetes, mint a légzés maga!
Mikor épp enyhülni érzed azon érzelmeket amiért mérhetetlen haragot táplálsz irányában egy sötét gondolat bukkan fel, hogy talán azért ilyen mert neki megadatott az, amit te már ki tudja mióta nem kaptál meg! Lehetséges, hogy oly szendén aludt valaki – talán pont a csokoládé-bőrű szépség – mellett, akár egy jóllakott kisfiú! Ez pedig, legalább annyira sértő, mint amennyire irigylésre méltó. Olyasmi, ami ellen tenned kell, amit nem hagyhatsz ennyiben és…
A fürdő segít. Elűzi ezeket a komor gondolatokat, de érzed, hogy napról napra nehezebben birkózol meg velük, lehetséges, hogy egy alkalommal alul maradsz velük szemben és olyat teszel, amit… talán jobb lenne nem megtenni, lehetséges, hogy később igen csak megbánnád. Ugyanakkor az elmúlt napok kellemetlenségei és mindaz ami megpróbálta egyensúlyozni… őszintén szólva, nincsenek igazán egyensúlyban.
A törülköző régi barát, olyan akivel intim pillanatokat osztasz meg, akinek hagyod, hogy végigsimítson, dörgöljön rajtad aki mindig láthat úgy, ahogy csak igen kevesek. Olykor magadon hordod őt, kebledre veszed, máskor a karodon pihen, lógva figyeli onnan a szobádat, máskor az ágyon landol és selymek közé vetve pihen, mint egy úriember… nő? Olyan, aki hiányolja a reggeli finom illatát, a ropogós péksütemény látványát, mely arany-barnán hívogatott és… de most úgy tűnik neked kell megkeresned őt… lehet, hogy ezentúl mindig?
Felöltözöl. Újabb barátokat hívsz magadhoz, akik óvón ölelik körül a tested, úgy simítanak rajtad végig, hogy érzékiségüket csak alig néhányan képesek felülmúlni. Rafináltak, kiemelik a test szépségét, rejtik annak hibáit – mely utóbbiból nem sokat találni – és elkísérnek mindenhova, mígnem úgy döntesz, hogy megválsz tőlük. De addig! addig veled vannak. Olykor ugyan elcsábulnak a szellőnek, vagy egy hirtelen mozdulatnak, de leginkább hűségesen ölelnek körül.
Néhány aú, pár szisszenés és egy adag talán matrózokat is megszégyenítő szó után se sikerül a kellő hajzuhatagot megpillantani, továbbra is makacsul sziklákkal tarkított esése megtört és oly örvényekkel tarkított amely azzal fenyeget, hogy elnyeli még a fésűt is. Hosszas harc után némileg kimerülve, de győztesen kerülsz ki az élet egy újabb, igen nagy kihívásából, mely egyben talán figyelmeztetés is, hogy mivel és mennyit kell törődni…
Csuklódísszel indulsz a konyha felé, amely léptek között oly gondolatok hangja kel életre, mint a jelentkezőkkel kapcsolatosak, az, hogy több dolgod lenne egyszerre és hogyan ütemezd, elég e, ha valamelyik férfi itt marad vagy… mit tegyél. Útközben nem találkozol az Első Tiszttel, de abban biztos vagy, hogy Zach nem az a férfi, aki szívélyes mosollyal fogadna akárkit és még hellyel vagy teasüteménnyel kínálná az illetőt. Sokkal inkább érzed azt, hogy puszta tekintetével képes lenne távol tartani minden picit is félénk jelentkezőt…
A reggeli valóban ott vár téged, mint egy illatozó csokis és más töltelékű croissan, egy bögre még forrón gőzölgő kávé és még megannyi ízletes frissen sült vagy készült falat és korty.
Zach /Francia/ Bonjour, mon capitaine! – biccent azzal a rá jellemző módon, majd a borítékra pillant, de nem nyúl érte: Ez egy fehér, felbontott szabvány boríték. Feltételezem valaki odatette… – némi iróniát vélsz felfedezni szavaiban, de az is lehet, hogy csak a férfi érzelemmentes hangja miatt gondoltad így.