Úgy tűnik, hogy az általános fájdalom kísér minden mozdulatodnál, kivéve amit a törött kezeddel tennél, mert az még mindig pokolian fáj. Ami azt illeti szellemileg is igen kimerítő ez az állandó fájdalom, így most hiába voltál kiütve, elég nyugtalan és kelletlen álmaid voltak, többszöri felriadással. Végül feladtad és felébredtél teljesen, hogy tudd, most rosszabb a helyzet mint korábban volt annak ellenére, hogy ezúttal megfelelő ellátást kaptál.
A takaró alatt ott bújik gömbölyödve és szuszogva Neko-chan, aki felpillant rád, majd nagyot ásítva visszafekszik, hogy tovább pihenjen. Amikor megmozdulsz, a mancsa a combodra téved – igen, elég közel – hogy kifejezze azon akaratát, miszerint a kellemes meleg nem mehet sehova. Persze az is lehet, hogy csak megint vigyáz rád, annak ellenére, hogy a kis bolondból egy másodpercig sem nézted ki, hogy esetleg okosabb és-vagy ügyesebb, mint te.
Ami a kezedet, a tegnapot? vagy melyik napot illeti, ami akkor történt, nos, az legalább annyi büszkeséggel tölthet el mint amennyi fájdalommal. Az biztos, hogy egyetlen dolgot kellett volna megtennetek, de ez nem történt meg és emiatt mindketten olyan következményekkel kellett szembenéznetek, ami biztos, hogy rosszabb mint a halál maga. Jól eső érzés volt megtagadni a parancsot, de most tudatosulhat mindazon következmény, ami még több, mint valószínű, hogy várat magára.
A cicadoromb ezúttal sem marad amikor kényeztetni kezdesz, bújnak, buksiznak a kezedhez, majd picit nyalogatják az ujjaidat is, ami lehet bizonyos hatással, de az is lehet, hogy ezúttal – hála égnek – elkerül az ilyesmi. Amikor megint megmozdulsz, újra lecsap rád a cicamancs és érzed, ahogy a körmök a bőrödbe marnak, majd ha tovább ficánkolsz, akkor finoman, de jelzés értékkel beléd is harapnak…
