Hayate "Kokuryū" Axel

[Thyriel]

Ahogy egyre frusztráltabban haladsz a labirintusnak is beillő utcácskákon, egyre inkább az az érzésed, hogy valaki nagyon jól szórakozik rajtad, ami felettébb bosszantó lehet. Ugyan nem láttál kamerákat, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek. A kezed semmit sem javult és ilyen állapotában kezdene el gyógyulni, akkor lehetséges, hogy rosszul forr majd össze és emiatt megint el kell törni és… szóval semmi jó hír ebben az ügyben (sem).

Neko-chan időnként – leginkább pont azt megelőzően, hogy dühösen fújtatnál – dörgölődzik-hízeleg vagy kuncsorog simogatásért, mintha éppenséggel ez véletlenszerű kénye-kedve lenne. Azért az is előfordult, hogy egy körből kimaradtál és onnan tudtad, hogy már jártál itt, hogy Neko-chan ott pihent, ahol hagytad, illetve ahol ő úgy döntött, hogy elheveredik. Végül megunva az ide-oda, de céltalan sétálást a teherrel a válladon, úgy döntesz ideje ajtót nyitni.

Az első nem nyílik. Miért is tenné, hiszen azok sosem szoktak. Emiatt nem fűzöl nagy reményeket a másodikhoz sem, és lám, nem is kell csalódnod. A harmadik már kissé örömtelibb próbálkozás, ezek az esetek többségében nyílnak. Kivéve most. Mivel az elsőnél próbálkoztál már a rúgással és alapvetően csak a lábad, a bokád fájdult meg a többinél nem erőltetted, mert a vacak látszat mögött egy igen kemény ajtó lapul sajnos. A jelölések, nos, az egy külön dolog. Nem igazán maradt nálad semmi a ruháidon kívül…

Igazából a megoldás egyszerűbb, mint hitted volna, hiszen a Szöszica egész idő alatt ott feküdt annál az ajtónál, amit akár el is nevezhettél egyesnek… meg azért is, mert a kis bolond lány kaparófának nézte és egész szépen megjelölte neked… tehát a negyediknél sem jársz sikerrel, de az ötödik beenged. Ez pontosan az, amin kijöttél, de ha megpróbálkoznál a következővel, talán az is beenged majd… vagy nem. A sok rossz között azért akad némi kellemes is, miszerint nem érkezett még senki, hogy visszakísérjen a szobádba…

[CrazzyDog]

A srácnak elege van ebből az egész helyzetből. Egy ajtó nyílt, ahonnan jött. Azt nyitva is hagyja, majd rápróbál az utána lévőkre. Megszámolja, hány ajtó van fent, majd a lentieket is. Ha itt tényleg szórakoznak vele, lesz valami, ami a számkódra utal az ajtónál. Átnézi a kissrác ruháit, hátha talál nála valami hasznosat. Ha semmi használhatót nem lel kirugdalja a számlapot, hogy a vezetékeket megpiszkálva kinyithassa az ajtót

[Thyriel]

A vihar óta. A kezdete annak, hogy a dolgok nem akarnak megfelelően alakulni, hogy a karma folyamatosan ujjal mutat, a középsővel, hogy a yin és yang egyensúlya megszűnt létezni. Azóta is azon fáradozol, hogy megtaláld azt ami elveszett, amit elvettek tőled és amit még nem is tudod, hogy keresel. Ez az egész – minden – ami veled történik, olyan, mintha nem is Axel-el történne, hanem egy idegennel, aki némileg más logikával veselkedik neki a kihívásoknak.

Ilyen az, hogy a legkönnyebbel próbálkozol, az ajtónyitással. A következő is nyílik, lefelé menet pedig egy nagyobb terembe jutsz ami eltekintve egy két oszloptól teljesen üres. Illetve most hogy az oszlopok picit odébbálltak, már feltűnik, hogy mégsem. Egy nagyobb színpadszerűség van a végében és már innen látod, hogy szabályos távolságokra fémrudak állnak ki belőle, olyasfélék amikre így első ránézésre a kikötés jut az eszedbe. Főleg az az apró karika gyanús mindegyik tetején hozzávetőleges derékmagasságban.

Ez az egész hely igen minimális berendezéssel és még kevesebb díszítéssel bír, de cserében minden ellenálló még az idő vasfogával szemben is. Olyan ez a hely, mint egy börtön vagy valami, ami még annál is rosszabb! Mindenesetre fent hét és lent kilenc ajtót számoltál – a lentiekben a két kijáratit is beleértve. Sajnos kódra az ég egy adta világon semmi sem utal, de a kis-srác zsebeiben sem sokkal többet találsz. A nyakában vagy máshol sem, úgy tűnik őt is – akár téged – alaposan kifosztottak.

A makacs számlap nem akarja megadni magát. A legnagyobb probléma az lehet, hogy a falban van és nem tudsz kellően nagyot belerúgni, nem beszélve arról, hogy elég magasan is. Ellenben az efféle hangzavar valaki figyelmét felkelthette, mert léptek zaját hallod. Közeledőekét. Rendszertelen és lassú, úgy tűnik inkább csak a kíváncsiság vezérli, semmit az aggodalom vagy sietség. Lehetséges, hogy valami rabra gyanakszik, aki fel akarja hívni magára a figyelmet…

Az idegen nyelven karattyol valamit, tisztán hallod, ahogy egyre közelebb, lassan a lépcsőhöz ér. Oda, ahol elméletben Neko-chan feküdt jó ideje már, de most valahogy nem akar senki kiabálni, hogy ki az és… mást. A kisfiú még mindig eszméletlen melletted a földön – ahogy letetted úgy piheg – te viszont kezdesz kifulladni. Nem veszélyes még, de azért érzed, hogy ez sem a rövidebb napok egyike, amikor némi edzés és meditáció töltötte azt ki…

[CrazzyDog]

Axelben az elmúlt napok sebei kezdenek kicsit érdekesen feloldódni...mégpedig ürességgel. Rezzenéstelen nyugalommal konstatálja az újabb sikertelenségeket. Majd...zajt hall. Kimerültsége ellenére erre azért figyel. Halkan mozogva megpróbálja megnézni magának az egyik fogva tartóját.  A kis srácot a falnak támasztva a földre ültette, és most kicsit hátra hagyja a közelebbi nyitott, üres szobába, ami lehet akár a srácé is, vagy ahol őket tartották fogva. Kimerült már, és nem sok eséllyel kecsegtet a manőver, de ha megfelelő alkalmat lát rá, a börtönének őre mögé osonna felhasználva  rejteknek a szobákat akár, és tarkón verné alkarral, ha tudja, persze nem a sérült kezével. Börtön...rabság, tehetetlenség...meglepő feszültséget, és kellemetlenséget keltenek a fiúban, még erőteljesebbet, amit dacos természete megkívánna.

[Thyriel]

„Az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod…”

Szól a nóta, amit ki tudja melyik karaoke bárnál hallottad, de most valahogy ideillőnek tűnhet. Rezignáltság is kifakulóban van, sokkal inkább egyfajta sztoikus nyugalom szállt meg, ami felruház valami megmagyarázhatatlan érzéssel. Ettől minden egyszerűbbnek tűnik és mint ilyen mintha visszabillentené azt a bizonyos egyensúlyt ha a te javadra talán még nem is, de egyenlőre mindenképp. A kisfiút magad mögött hagyva fürgén indulsz hát…

Nem jutsz el a lépcsőig és ezt már te is tudod. Így a fiú szobájába lépsz be és miközben a léptek egyre közelebb koppannak – azon tűnődhetsz milyen jó, hogy bezártad a másik két ajtót. Kár lett volna egy ilyen amatőr dolgon lebukni főleg akkor, amikor ilyen nagy a tét, rögtön két másik élet a sajátodén kívül. Az egyiket a volt börtönödben hagytad, a másikat most fedezed fel amint a tekintete rád villan a fekvőalkalmatosság mögüli sötétségből. Ami azt illeti, ez elég ijesztő is lehet!

Meglepettséged okán majdnem elszalasztottad a lehetőséget, de szerencsédre (?) a férfi – mert most már látod, hogy az – tovább halad a kisfiú celláján és úgy véled egyenesen a tiedhez tart. Tippelheted ezt onnan, hogy mögötte két lépéssel lopkodva elég határozottan tart az utolsó előtti ajtóhoz – ahol te voltál. Érdekes, hiszen a fiúé a második volt, így meglepően hosszú idő áll rendelkezésedre a megfelelő támadás kiviteléhez.

A dolgok most valahogy jól alakulnak. Az ajtó nem nyekergett, a kőpadló nem tud, a fájdalmad elfojtottad és sem Neko-chan nem akar ideszaladni hozzád, sem pedig a kis-srác nem kerül elő. Ennyi jó dolog nem is tudod mikor történt veled utoljára! A férfi tarkója elég magasan van, de neked pont megfelelő magasságban így a lendülő kéz – még ha a gyengébb is – de véghez viszi amit kell. A test a földre rogy… na, de csak térdre hull, úgy tűnik egy ütés nem volt elegendő.

Nem úgy egy lábaid között elnyúló cicamancs, ami kirántja azt a bizonyos lábat, mire az illető feje nagyot koppan a kövön – még akkor is, ha egy megkésett reflexszerű mozdulat mentette volna amit lehet. A megkésett mozdulat nem volt elég, így most az eszméletlen férfi hátán üldögélő Neko-chan, játékosan pofozgatja a férfi tarkóját-haját, míg Axel szabadon eldöntheti, hogy ezt miképp értékeli és mit is tesz ezzel a Szöszicával, aki megunhatta a korábbi „rejtőzködést”.

[CrazzyDog]

A felvillanó macskaszempár mozdulatlan dermedtségre készteti Axelt, de sötéthez gyorsan szokó tekintete a kezdeti meglepetés után felismeri a szempár gazdáját,így megnyugszik. A sors most kivételesen neki kedvez minden téren, és a férfi tovább haladni. Tovább a srácon, akit megmentett? A srác élete már csak is az övé, ezt valahol bentről,a zsigereiből érzi. Egy a fogva tartók közül. És minden ideális a csapáshoz. Lendül az alkar, itt a győzelem, de a férfi csak térdre ereszkedik. Épp készült Axel a harcra amikor...egy cicamancs pofára rántja. Szép manőver. Megmosolyogja Neko-chant, ahogy ott pofozkodik a tarkón. Alábecsüli a lány intelligenciáját, ez igen is emberi támadás volt, hiszen fogáson alapult. Lehetséges, hogy nem annyira bolond a cica lány, mint amilyennek elsőre tűnik? Végül is az sem lehetetlen, csak hagyja Axelnek, ezt higgye róla. Minden esetre megsimogatja a lány tarkóját.

/Angol/ Ügyes voltál Neko-chan!

Közben elkezdi átkutatni a leütött áldozatot. Vajon ha görögül szólna a lányhoz azt értené?

[Thyriel]

Az éles fénycsóva, csak az okozhatta, hogy nem vetted a macskalányt korábban észre. Idő kellett míg a vaksötét és vakító fény között megtalálta a szemed a körvonalakat, majd a magukat a részleteket is. A lényeg, hogy baráti tekintet volt és nem ellenséges, sőt, igazából csak pihegő, mint aki itt találta meg a legjobb helyet egy kis nyugis fekvésre.

Szóval a szerencse forgandó és most úgy tűnik, hogy neked kedvez. Egyedül az ütéssel volt némi gond, ami azt illeti az állandó és erős fájdalom, a kimerültség árnyéka és a két élet ami most talán tőled függ egy olyan ismeretlen dolog, ami könnyedén zavarhatott össze egy ilyen kritikus pillanatban.

Ami azt illeti, lett segítséged, ami egy „hatalmas” mancscsapás formájában érkezett, ami a fél-térdre esett férfit teljesen padlóra küldte és te egy – ezúttal már megfelelőbb – csapással képes voltál ártalmatlanítani őt. Megdicsérve angolul a Szöszicát kezded el átkutatni a férfi zsebeit, amiből egészen pontosan kettőt találsz és az egyik teljesen üres.

A másikban találsz valamit, de mielőtt még kiemelhetnéd, hallod, hogy újabb léptek közelednek. Még távoliak, de ez több emberhez tartozik és a hangfoszlányokból ítélve sem egyetlen valaki lehet. Nem érted miről beszélnek, igazából nem is hallod a szavakat magukat, de annyit igen, hogy ezek bizonyosan emberi beszédfoszlányok.

Kihúzod a kezed ama bizonyos zsebből – amiben éppen kutakodtál – és vékony, mágneskártya féleséget találsz az ujjaid között. Ami azt illeti, most, hogy a kezedben van, azonnal megérted, hogy mi volt az a fekete vékony lyuk a billentyűzet két oldalán, a kérdés most már csak az, hogy ennyi elég e, és ha igen, melyik lyuk lesz a megfelelő…

[CrazzyDog]

A kutakodás eredménye egy mágneskártya, és pár plusz látogató. Két lyuk, egy kártya...valószínűleg még egy kéne. Minden esetre bevonszolja a leütött férfit abba a szobába, ahová a kis srácot is tette, miután a másik ajtót becsukta. Több ellenfél közelít, és ez bajos az ő állapotában. Egyelőre figyel résnyire nyitott ajtónál. Ha nem hagyja hátra a gyereket nem lesz ideje átjutni a másik ajtón.

[Thyriel]

A két (?) látogató lépteinek hangja előbb közeledik… majd megáll! De még odafent vannak, a lépcsőn biztos, hogy nem jöttek le, így a leskelődésed sem fed fel előtted semmit azokról, akik odafent ragadtak. Minden más a terveid szerint történt, de most elég kérdéses, hogy mi is fog történni, mert percekig és tovább is csend hallatszik csupán.

Aztán távolodó léptek hangjai jutnak el hozzád, míg Neko-chan – korábban, amíg te a fentiekre irányítottad a figyelmedet – megkaparintotta a kártyát és most azt szagolgatja hosszasan. Aztán finoman a szájába veszi és megharapdálja, de végül „kiköpi” és a kártya előtted landol némi, talán nem túl hangos zajjal. Aztán leheveredik a kölyök mellé úgy, hogy összeérjenek és lustán ásít egy nagyot.

Továbbra sem érkezik újabb hang, sem léptek vagy más – még a kártya okozta neszre sem érkezett válasz. Úgy tűnik, hogy tehetsz egy-két próbát anélkül, hogy bármi vagy bárki megzavarna…

[CrazzyDog]

A léptek távol maradása a zaj ellenére is kifejezetten biztató jeleknek tűnnek. A szöszinek nem kéne mindent megrágcsálnia. Furcsa, úgy fest Neko-channak szimpatikus a kölyök. Mondjuk a macskák nagy része eleve kedveli a gyerekeket. Viszont az alkalmat ki kell használni. Ismét a vállára veszi a srácot, és kipróbálja a kártyát, amíg teheti. Először a bal oldali, majd a jobb oldali réssel próbálkozik.

[Thyriel]

Mikor meg akarod érinteni a srácot, akkor a Szöszica lemancsolja a kezed. Mintha játszana vagy mit csinál, mert ha elrántanád és megint megpróbálnád akkor újra ez történik. Amennyiben elég kitartó vagy, akkor felkel és odabuksizik a kezedhez, majd némi hízelgést követően ráfekszik a fiúra, aki továbbra is makacsul eszméletlen. Pontosan úgy, ahogy a férfi, akitől a mágneskártyát szerezted. úgy tűnik, hogy Neko-chan kellően elbánt vele.

Végül te győzedelmeskedsz, fel tudod venni a srácot és eljutsz az ajtóig anélkül, hogy további zajok vagy neszek megzavarnának benne… kivéve talán az elkeresztelt lányt, aki most csak ott írja le a végtelent előtted. Az ajtónál behelyezed a bal oldali lyukba a kártyát, mire felvillan a billentyűzet fénye. Úgy tűnik, hogy csak a kártya önmagában nem lesz elég, sajnos kell az a kód is, amit eddig nem találtál sehol a korábbi kutatásod-keresésed alatt.

A kártyát teljesen elnyelte az a valami, nem is kaptad vissza azonnal, sőt, ha ez a rendszer annyira fejlett, akkor nincs sok időd, hogy megtudd a kódot, mielőtt valami riasztás hangzik fel – hacsak nem a néma fajta. Szóval valahogyan meg kell szerezned a kijutáshoz szükséges számokat még azelőtt, hogy a másodperceid elfogynának, egy olyan férfitól, akit előbb még eszméletre, majd árulásra kell rávenned!

[CrazzyDog]

Neko-chan rakoncátlan, de azért aranyos teremtés. Amennyire hasznos, néha annyira hátráltatja az embert. De a kihívások sora korántsem ért véget, a kártya nem elég. Axel leteszi a kis srácot, és visszasiet az ájult férfihez. Nem egy orvos, de megfeszíti a lábai és a törött kezének könyökhajlatának a segítségével a férfi jobb kezét úgy, hogy ha még jobban ráhúz fájdalmat, majd törést okozzon ha kell, és épp kezével közben megpróbálja eszméletre pofozni a férfit jobb híján.

[Thyriel]

Visszatérve bizony hiába törnéd a fejed, a klasszikus pofonon túl nem sok minden jut eszedbe, amivel magához téríthetnéd az áldozatodat, de mivel te ennél csak drasztikusabb módszerekben vagy járatos – és egy pofon lehet nem is lenne elég – igencsak komoly fájdalmat okoznál az emberünknek, aki ezt nem igazán tolerálja. Ha eddig csend volt, hát annak most annyi. A férfi karja már recseg-ropog és úgy ordít, mintha előtte lőtték volna le gyermekét…

Ezt tuti valaki meghallotta.

Magához tért férfi bizony kitartóan kiabál még akkor is, ha esetleg úgy tennél, hogy abbahagyod a kínzást, így a kérdésedre is nehezen fog tudni válaszolni. Az az egy szerencse talán ebben a hangzavarban, hogy Neko-chan és a fiú biztonságos távol vannak tőled és az ordibálás forrásától. Nem sok idő lehet amíg valaki ideér és ebben a kiabálásban még csak a közeledő léptek zaját sem lehet túlságosan jól hallani, hovatovább egyáltalán nem…

[CrazzyDog]

Axel nem egy orvos, a férfii meg ordít...no igen. Teljesen megfeszíti a férfi karját, egy pillanatra ereszt rajta.

/Angol/ Ha akarod még valaha használni a karodat, a kódot, most!

A válasz függvényében vagy eltöri a férfi könyökét, vagy a vállát ficamítja ki. Fentről érkeznek, tudják valaki megszökött. Ha megvan a kód szalad a kölyökért, és Neko-chanért, ha nincsen egyedül megy szembe az érkezőkkel. Ha őt megtalálják leállnak a kereséssel, és ha kölyök magához tér, akkor...akkor mi lesz? Egy előnyt tud csak teremteni abból, ha magára vonja a figyelmet. Neko-chan támadhat meglepetésből.

[Thyriel]

A pofonok földjén sem tudtál teret hódítani, maradt hát a drasztikusabb módszer. Ennek meg a következményei lettek olyanok, amik nem igazán kedvezőek számodra, egészen addig a pillanatig amíg pillanatra nem eresztesz a fogáson. Ekkor próbálnak meg kiszabadulni és az az igazság, hogy fél-kézzel, fájdalmak közepette és fáradtan – no meg, mert nem a fizikai erőnlétedről vagy híres – ez előbb majdnem, végül sajnos teljesen sikerül! Egy apró „hiba” elég volt, hogy a dolgok kellően elfajuljanak…

Bár a kérdést feltetted, választ már nem kapsz rá. Igazából az sem biztos, hogy értették mit mondtál, még ha nagyjából ki is lehet következtetni, hogy mit akarnál. Lehetséges, hogy a férfi válla legalább kificamodott a szabadulásnál – ha szerencséd van el is tört, bár az üvöltéstől és egyéb figyelemelterelések okán nem hallottál erre utaló reccsenést. Úgy tűnik, hogy ez a kellemetlen helyzet az ellenfélnek kedvez, mert megérkezik az erősítés…

A férfi nem is habozik rád támadni, de te még ilyen viharverten is fürge vagy, könnyedén bújsz el a feléd nyúló karok alatt és helyezel el egy rúgást a férfi hátán, aki a két érkező férfi közül a nagyobbnak esik és pattan le majd terül el. A kisebbik, igazi kis sunyi arcú férfi – látható fegyver nélkül – kerülővel indul feléd. Nem sok kell és a nagyobb darab társa is csatlakozik, sőt, a harmadik is idővel fel fog tápászkodni, hogy csatlakozzon a társaihoz.